Prága - örömök és gondok

Többen, többször, "direktben" és "privátban" is jelezték, nehezményezik beszámolóimban a szubjektív, és az adott előadáshoz szervesen nem kapcsolódó elemeket.
A jó szó számomra fontos, a baráti tanács szent.
Így eltekintek a szálláshelyem közelében lévő pivnice 33 (harminchárom!) csapolt sörének részletes ismertetésétől, de akkor nuku az intézmény címe is!
Sajnos, néhány igen kellemetes sörfajta megízlelése sem tudta feledtetni az első estén látott produkció hiányosságait.

*

2010. november 24.
Prága, Prágai Állami Operaház
VERDI: Rigoletto

Karel Jernek rendezése, Zbyněk Kolář díszlete tradicionális, kissé ódivatú - jellemző, hogy Monterone bejön, nem néz se jobbra, se balra, hanem a színpad elejére megy, és ott átkozza meg Rigolettót.
De hogyan!
Oleg Korotkov megjelenése a néhai Gyaurovra emlékeztet, hatalmas, szálfatermetű ember, és a hang is óriási volumenű, ha szépségében persze messze el is marad a bolgár basszistáétól. Hány olyan Rigolettót látni, ahol Monterone szólamát egy tenor-szekund énekli - és attól kezdve már nincs is a darabnak sok értelme.

Kevés jót tudok írni a többiekről. Miguelangelo Cavalanti muzikalitása kifogástalan, "játszik" a szavakkal, frázisokkal, játéka is meggyőző, de a voce nem ehhez a szerephez illik - sokkal inkább pl. egy Figaro-Grófhoz.
Nikolaj Višnakov (Herceg) "régi bútordarab" a prágai operajátszás színpadán. A kilencvenes évek derekán a Národniban párhuzamos szereposztásban ment (Bednárik zseniális rendezésében) Gounod Rómeó és Júliája, Višnakov partnere általában Livia Ághová volt, míg Valentin Prolaté Natalja Melnik. Akkoriban mindkét tenorista pályája felfelé ívelő szakában volt, Prolat - vokális krízis után - nehezebb szerepekre váltott, míg Višnakov egyszerűen átment bömbölősbe. Amikor, nagyritkán, mezzoforte alá ereszkedik, akkor felbukkan benne Alfred Deller reinkarnációja.

Anna Todorova Gildája pedig egyszerűen méltatlan egy fővárosi operaházhoz. A bizonytalanság és megszorítások (lásd alább) miatt vendégművészek meghívására egyre kevesebb a lehetőség, így a művésznő repertoárján tartja Gilda mellett a Nabucco Abigéljét, Violettát - és az Éj királynőjét is. Ilyet még egy Várady Júlia sem tudott megtenni.
Megjegyzem, a hallottak alapján Todorova sem.

Az előadás egyetlen biztos pontja a dirigens, Richard Hein volt. Úgy évtizede figyelem a most a negyvenes évei derekán járó karmester pályáját, kollégái jöttek-mentek, ő felküzdötte magát első karmesternek. Valami olyan szerepet tölthet be a Prágai Állami Operaházban, mint a MÁO-ban Kovács János, betanítások sora, aztán vállán a "rutinelőadások" zöme. Ezen az estén is sodró lendületű, izgalmas előadást vezényelt.

A gondokról: ha lenne időm és kedvem, összehasonlítanám, hogy az utóbbi mintegy másfél évtizedben a Prágai Opera avagy a MÁO "fogyasztott-e el" több igazgatót, főzeneigazgatót. A verseny valószínűleg igen szoros lenne. Aztán itt is gondok vannak a finanszírozással, elmarad az idei évadban a Trisztán felújítása és a Rózsalovag-premier. Immáron nem találni a Ház díszes, többnyelvű és ingyenes műsorfüzeteit, helyette e-mail hírlevélre lehet feliratkozni. És az itteni helyárak sem az átlag prágai lakos pénztárcájához szabottak, a legdrágább ülés átszámítva mintegy bő tizenháromezer forintnyiba kerül, azaz alig marad el a pesti toptól. Nem véletlen, hogy több német, semmint cseh szót hallani.

*

2010. november 25.
Prága, Rudolfinum
Cseh Filharmonikus Zenekar
Ken Shirai - hegedű
Vez.: Dmitri Kitajenko

Mindig is meggyőződésem volt, hogy a Cseh Filharmonikusok a világ egyik legjobb zenekara. A Csajkovszkij-hegedűverseny zenekari bevezetésénél, nevessenek ki, de úgy éreztem, egy bársonyon fekve lebegnek ég és föld között.
A beugróként fellépő Ken Shirai hegedűhangja viszont "szőrös", hadd alkalmazzak még egy bolondka hasonlatot, mintha az ember a kivit a héjával együtt enné meg. Technikailag ugyan korrekt, de maga a hegedűhang sem túl nagy, a zárótételben többször "elveszett".

A pauza után Prokofjev V. szimfóniája.
Tudom, igen, tudom, hogy ugyanabba a vonulatban illeszkedik, mint Sosztakovicstól a Leningrád szimfónia, vagy Hacsaturjántól a Második, tisztában vagyok azzal, hogy - a Klasszikus mellett - a szerző ebben a műfajban írott legnépszerűbb kompozíciója, hogy olyan dirigensek vették lemezre, mint Koussevitzy, Ormándy, Bersntein, Karajan, Levine, Muti, Ozawa, Mravinszkij, s amúgy 1987-ben Kitajenko is. Ennek dacára a mintegy háromnegyedórás darab számomra unalmas, eklektikus, vontatott. Egyetlen előnye-erénye, és ezért szerepelhet oly sokat a koncertműsorokon: kiváló alkalmat ad az orkeszter technikai lehetőségeinek megcsillogtatására. S ezzel az együttes és Kitajenko élt is. Összehasonlítási alap nélkül tehát az interpretációról magáról részletesen nincs merszem írni - csak arról az érzésről, hogy percről percre arra gondoltam, Istenem, micsoda zenekar ez, micsoda zenekar ez!

*

2010. november 28.
Prága, Prágai Állami Operaház
PUCCINI: Turandot

Jelen rendezést, már vagy másfél évtizede a műsoron, többször láttam, többször beszámoltam róla Momusban.
S mégis, ismét meglepett. Meglepett, mert immáron a harmadik nagyszerű Turandotot hallottam benne, Kucsenko és Hundeling után Anna-Louise Bogzát.
Hangfenomén, a II. felvonás magas c-je diadalmasan jön át kóruson, zenekaron, a zárókettősben mintha nem is hús-vér lényt látnánk-hallanánk, annyira tökéletes.

És Kalafként az utóbbi években ingadozó teljesítményt mutató Igor Jan is összeszedte magát, a hang már túl a zeniten (egy-két "hajlítás" jelzi ezt) de ők, így ketten, ráadásul délutáni előadáson, emlékezetest alakítottak.
Jitka Burgetová Liuját viszont feledjük el, s ezt nem csak azért írom, mert engem Tokody, Rost kényeztetett a szerepben.

Adekvátak a többiek, a pulpituson ismét Maestro Hein, a szokásosnál kissé frissebb tempókkal, biztos kézzel összefogva a hatalmas együttest.

A nézőtér pedig zsúfolásig tömve, még a pótszékek is mind foglaltak. Az I. emeleti folyosón emlékkiállítás az oly sok nevet viselő operaház legrövidebb periódusáról, amikor a "Május Ötödike Színház" nevet viselte. Legendás nevek, Václav Kašlik - akiről korábban nem tudtam, dirigensként is működött, a Holmes-féle Conductors on Record ugyan csak egyetlen felvételét említi - és mindenekelőtt Josef Svoboda, a múlt század negyvenes éveiben készült, de ma is hátborzongatóan modern díszleteivel.

Gondok a nagy operaházak körül mindenütt a világon, épp most olvastam a Scala anyagi nehézségeiről. Ám ezt a Turandot-előadást nézve-hallgatva meggyőződésem, hogy a Prágai Állami Operaháznak fenn kell maradnia - de nem úgy, hogy átalakul musicalszínházzá, netalán olcsó kínai áruk boltjává...

*

Köszönetünket fejezzük ki Miroslava Kankovának (Prágai Állami Operaház) és Lucie Sobkovának (Cseh Filharmonikus Zenekar) a beszámoló létrejöttéhez nyújtott segítségükért.