Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Budapesten

2012-09-17
--dni--

Mahler életművét sokáig hanyagoltuk mifelénk. Volt karmester, akinek a munkabírása és ambíciója, s volt, akinek a képességei nem tették lehetővé, hogy repertoárra vegye, de mindkét típus kimenthette magát azzal, hogy egy igazán rendes Mahler-zenekar el sem fér a Zeneakadémia nagytermében...

Budapesten

2012-06-04
-- dni --

Sok igazság van abban, hogy Ligeti Györgynek 1956-ban pusztán a művészi fejlődése miatt is emigrálnia kellett. Kézenfekvő tehát életművét egyszerűen kettéosztani (Rácz Zoltán is élt ezzel a hangverseny előtt elmondott kis beszédében) az 56 előtt, Magyarországon komponált művekre – és a későbbiekre.

Budapesten

2012-06-01
-Sziklai István-

Baráti Kristóf a hozzá fűzött reményeket túlhaladóan tökéletes szimbiózisba került a társasággal. Nem elsősorban hegedűs szólistaként csillogtatta a várt erényeket (pedig csillogtatta), feladatának megfelelően kvázi alkalmi művészeti vezetője volt ezen az estén a fiatal zenekarnak.

Budapesten

2012-05-31
-SzJ-

Megvolt az egység, megvolt az ív ezen a szezonbúcsúestén, s bár ez az ív nem feszült, csak húzódott, nem bántuk, mert tudjuk, a teljes kiőrlés nem feltétlenül azonos a teljes kifacsarással.

Budapesten

2012-05-24
-Varga Péter-

Nemrég egy zongorista-karmester, Pletynov vezényelte a művet nálunk, és most ismét egy zongorista-karmestert láthattunk a színpadon a zenekar előtt. Amiben az a pikáns, hogy mindketten el tudták (tudják, tudnák) legalább úgy játszani a 3. zongoraversenyt, ahogy a hangszernél ülő művészek.

Budapesten

2012-05-21
-Balázs Miklós-

Kiválónak hallom a szólamok együttmozgását, szépek és diszkrétek – ahogy a szerző kéri: „con discrezione” – a tempóváltások, a hangszerszólók gondosan illeszkednek a zenekari játékba. Az előadás így végig lendületes, dinamikus, s ami még ennél is fontosabb: üde és friss lesz, ugyanakkor mégis részvétteljes, emelkedett marad.

Budapesten

2012-05-18
-- dni --

A jövő évi bérletek értékesítését már mindenhol megkezdték – talán a zömét már el is adták „lábon” –, szóval a program összeállításában, a szólisták kiválasztásában majd csak később, két-három év múlva lehet hasznosítani a tapasztalatokat, de a zenekar építésével, nevelésével kapcsolatban itt az idő mérleget készíteni.

Budapesten

2012-05-17
-Sziklai István-

A kiváló magyar muzsikus 1912. május 17-én született, így komolyabb matematikai előtanulmányok nélkül is kiszámíthatjuk (ha nem megy, akkor megnézzük az évfordulókat a naptárban), hogy éppen ma lenne 100 éves.

Budapesten

2012-05-02
-SzJ-

A rendre izgalmas programokkal pódiumra lépő Concerto Budapest XX. századi és kortárs művekből állította össze mostani hangversenyét, Zombola Péter új, a zenekarnak ajánlott darabja mellett Prokofjev 1. hegedűversenye és Sosztakovics X. szimfóniája hangzott el.

Budapesten

2012-04-27
-- dni --

A szezon utolsó koncertjére olyan klasszikus műsort tartogatott az NFZ, amire a legkonzervatívabb „bérletvásárló” számít. Lehet, hogy ez már közönségcsalogató a következő évre? Ahogy a nagykönyvben ez le van írva: a nyitány, versenymű, szimfónia szentháromság





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.