Baráti hangverseny (Az Anima Musicae az Óbudai Társaskörben)

2012. május 26.
Óbudai Társaskör

Anima Musicae Kamarazenekar
Baráti Kristóf – hegedű
Dinyés Soma – csembaló

BACH: c-moll concerto oboára és hegedűre, BWV 1060
VIVALDI: h-moll concerto négy hegedűre, RV 580
CORELLI: F-dúr concerto grosso, op. 6 No. 12
MOZART: C-dúr („Jupiter”) szimfónia, K 551

*

Noha mindig objektivitásra törekszünk, ez alkalommal álságos lenne oly módon közzé tenni beszámolónkat, mintha egy kíváncsi kívülálló szeretné mindenáron megosztani frissen szerzett zenei élményét az olvasóval. E sorok írója – ahogy a Café Momus törzsolvasói közül néhányan tudják – ott volt az Anima Musicae Kamarazenekar születésénél, sőt azóta is napról napra figyelemmel kíséri e társaság sorsát.

Jó szurkolóként szinte mindegyik koncertjükön megjelenek, viszont be kell vallanom férfiasan, hogy most már kizárólag azokat a hangversenyeiket figyelem lázas érdeklődéssel, melyek a zenekar fejlődése szempontjából valóban fontosnak ígérkeznek. Azért szerencsére a legtöbb olyan, a mostani pedig több szempontból is az volt.

„Hazai pályán”, az Óbudai Társaskörben rövid idő alatt hagyománya vált, hogy jeles szólistát kérnek fel, legalább egy versenymű erejéig, de a vendég általában ennél nagyobb szerepet kap, ahogy ezúttal Baráti Kristóf, aki a hozzá fűzött nem kis reményeket túlhaladóan, tökéletes szimbiózisba került a társasággal. Nem elsősorban hegedűs szólistaként csillogtatta a várt erényeket (pedig csillogtatta), feladatának megfelelően kvázi alkalmi művészeti vezetője volt ezen az estén a fiatal zenekarnak.

A hangversenyt felfokozott várakozás előzte meg, és örömmel konstatáltam, hogy ilyen szólistával, ezzel a meghirdetett programmal, fiatal muzsikus barátaim szép csöndesen kinőtték az Óbudai Társaskört. Itt már többször fennállt a veszélye annak, hogy lesz érdeklődő, aki kinnreked, de ez ennyire fenyegető még sose volt. Aztán végül körülbelül húsz pótszéket kellett csak betenni, így a Társaskör mindannyiunknak biztosítani tudta az otthon melegét. (Szerencsére működött a légkondicionáló, meg nem is volt az egy túl meleg nap.)
Akik nem jöttek el, azok interneten lehettek részesei a hangversenynek. Az együttes csellistája, egyik mindenese és „kütyüfelelőse”, Váray Péter a jelenlévőkhöz képest meglehetősen alacsony számú bejelentkezést érzékelt, de pozitívumként említette, hogy például Svédországban, mi több a tengerentúlon, Kanadában is akadt érdeklődő.

A műsor összeállítása nem sokban különbözött a Liszt Ferenc Kamarazenekar 70-es, 80-as évekből emlékezetes programstruktúrájától, az Anima Musicae esetében mégis azt jelentette, hogy egy grádiccsal feljebb léptek. Dinyés Soma két éve tartó ragyogó munkája ellenére, a korábbiakban nem voltam egyedül azon véleményemmel, hogy a barokk művek előadása még nem az igazi, és noha Mozarthoz általában nagyszerű érzékkel közelítenek, még abban is jócskán van hova fejlődni.

Első műsorszámként J. S. Bach hegedűre és oboára írott versenyművét hallhattuk. A közelmúltban, a billentyűs átirat kapcsán (ami mindig c-moll) említettem, hogy ezt hol d-mollban, hol c-mollban adják elő. Nos, az utóbbi időben ez is mindig c-moll, ami vélhetően egy mostani kottakiadás (lehet, hogy pozitív) eredménye.
A hegedűszólót és az egész darabra vonatkozó általános zenei akaratot (lehet, hogy a próbák során már megvolt a konszenzus) Baráti Kristóf biztosította. Tizenéves oboista társa, Nanszák Réka a fiatalságából adódó természetes zenélést, a ragyogó ritmusérzéket, és a kamarázáshoz elengedhetetlen figyelmet tette hozzá az előadás sikeréhez. Mert a tomboló siker akkor is a szólistákat és a zenekart illeti, ha a versenymű harmadik tételébe szinte belekomponáltatott a taps. Bach esetében számunkra az ováció ilyen lehetősége, talán azért is plusz örömforrás, mert a spirituális művei után (de, mondjuk, a Kunst der Fuge után is) a taps fájdalmasan alkalmatlan a tetszésnyilvánításra.

Bach versenyművét egy „angyali” darab követte, Archangelo Corelli F- dúr concerto grossója. Corellivel „jó kapcsolatot ápol” a zenekar, két éve a bemutatkozó koncertjükön a g-moll („Karácsonyi”) conceto grossót – barokk ide, barokk oda – egész jó színvonalon adták elő. Meg most ezt is. Baráti kölcsönvette a koncertmesteri széket, majd jó kamarazenekarként egy kellemes első részbéli előadást produkáltak.

Dramaturgiailag semmiképpen sem lett volna jó a Corelli-mű sugározta belső nyugalommal félidőre vonulni, kellett egy izgalmat fokozó versenymű még szünet előtt.
Ezt az igényt Antonio Vivaldi négy hegedűre komponált h-moll versenyműve elégítette ki, melyben Baráti mellett a zenekar állandó muzsikusai, Borsos Kata, Baksay Réka és G. Horváth László voltak a szólisták. Ez is egy olyan 18. századi sláger (Bach ezt is feldogozta, sőt a zenei anyag alig különbözik: ebből készült az a-moll versenymű négy billentyűsre), ami a közepesnél kicsivel jobb színvonalú előadás esetén biztos sikert ígér. Ezúttal viszont, egy-két apró gikszer mellett is, egészében kiváló előadást hallhattunk. A közönség – talán megérezve, hogy a Mozart-szimfónia után nem nagyon lehet majd ráadást adni – nem sietett elhagyni a termet. Szűnni nem akaró tapssal próbáltuk elérni, hogy még egyszer hallhassuk, legalább a zárótételt. Ebbéli próbálkozásunkat nem koronázta siker.

Szünet után Mozart C-dúr („Jupiter”) szimfóniáját vezényelte a néhány vonóssal és fúvósokkal (az oboista tini lány számos kortársával ült a tuttiban) kiegészített Anima Musicae élén Baráti.
A krisztusi korban lévő hegedűs számára ezek szerint már nem elegendő hangszerének irodalma, mint oly sokan ebben az életkorban, ő is vezényléssel próbálkozik. Ha pontosak az információim, akkor a fővárosban karmesteri szerepben ezen a koncerten mutatkozott be. (Korábban már Sopronban vezényelt valamit egy alkalommal.) Nem tudom, hogy „hivatalosan” tanulta-e ezt a mesterséget, de mindegy is. Világosan, tisztán üt, a közönség számára is mindig jól látható, hogy mit csinál. Ez persze önmagában semmit nem jelent, de a produkció zenei része is nagyon rendben volt. Azt nem állítom, hogy ezzel a fiatalos Jupiter szimfóniával olimposzi magaslatokra emelkedtünk, de az Óbudai Társaskör reklám ízű beharangozójának (miszerint ez náluk a „Hónap koncertje”) vélhetően sikerült megfelelni.