Főútvonal – Ligeti György: Le grand macabre

Ligeti operája önmagában is tökéletesen ura a térnek és a cselekménynek. Sőt, még ennél is továbbmennék: így sokkal hatásosabban, sokkal többet tudtunk meg a darabról, mintha bármely tehetséges rendező lila gondolatait kellett volna csodálni. A remekbe sikerült előadás után meggyőződésem, hogy a mű összetettségéből jócskán levett volna bárminemű színpadi adaptáció.

„Ugorgyunk!” (A Concerto Budapest családi koncertje a Légy jó mindhalálig alapján)

A kérdezős-felelős percek valamint a zenei blokkok mellett a Dzsopatán-műsorokat egy harmadik, erős láb is tartja. A színpadi játékról van szó, amelyben Lakatos György partnereként egyre nagyobb szerepet vállal a zenekar ütőhangszerese, Iván Gábor.

Hangverseny nem lehet ennél több (Concerto Budapest & Gidon Kremer)

Gidon Kremer nem hegedűs, hanem muzsikus-sámán. A legtöbb hangszeres virtuóz tudja, „hogyan” kell egy művet eljátszani, viszont Kremer azt tudja, hogy „miért”. Azért, ez hatalmas különbség.

Szevasztavasz! (Schnittke és Schumann a MÁV Zenekartól)

Tavasz, ébredés, kikelet, születés, újrakezdés – valami ilyesmi lengte körül a MÁV Zenekar április végi műsorát. Ez egyrészt természetesen Schumann szimfóniájának volt köszönhető, másrészt annak, hogy a programba emelt Schnittke-darabok most hangzottak el először Magyarországon.

Tiszta zene (Joshua Bell és az Academy of St Martin in the Fields)

Olyan természetességgel volt jelen a művektől szinte függetlenül a zenélés szabadsága, mint ahogy a fürdőszobában dudorászunk, vagy ahogy gyermekünknek énekelünk. Az élményt elsősorban Joshua Bell személyisége, vezető ereje tette dúsgazdaggá.

Szertartásos virrasztás a BMC új termében (A Szent Efrém Kórus hangversenye)

A Szent Efrém Kórus be tudta bizonyítani, hogy így, a liturgikus keretekből kiemelve, a koncertszerű előadást is érdemes volt este tízkor kezdeni. Pedig voltak kételyeim: tudom én, hogy vecsernye, a nagypéntek előtti virrasztás és minden, de ha nincs szertartás, akkor mégis mi végre?

Mascagni „konzertant” – Húsvét jegyében

Az Operaház az idei Húsvétot a már hagyománynak tekinthető Parsifalon kívül egy Mascagni-koncerttel, a Parasztbecsület és a Messa di Gloria előadásával gondolta megünnepelni.

Profizmus, kicsit felszínesen (A Les Musiciens du Louvre a Tavaszi Fesztiválon)

Marc Minkowskit kicsit kívülállónak, túlságosan is energiatakarékosnak találtam. Ugyanakkor sürgette is a zenét, nem hagyva semmi szünetet az egyes tételek között. Volt egyfajta "essünk túl rajta" érzésem ettől.

Ezt hallani kellett! (Herreweghe Bach Máté-passiójával a Műpában)

Lehet, hogy egy karmester felfogása évtizedek és koncertek után változik, de kilépni saját árnyékából nem tud. Vagyis nem várhattunk mást, mint végletekig kiérlelt tudást abból a tárgyból, amelyből valaha kiválóan vizsgázott.

A tisztes helytállás diadala (Händel Messiás – 1741–42. évi verzió)

A Messiás első hangjaitól az utolsóig ott visszhangzik fülünkben, vannak bizonyos elképzeléseink arról, mit szeretnénk hallani, igen erősen kell bizonyítania igazát annak a karmesternek, aki egyáltalán vállalkozik előadására: mit miért úgy tesz, ahogy.