Bartók + Puccini (A Kékszakállú és a Gianni Schicchi a Miskolci Operafesztiválon)

Kerényi Miklós Gábor hosszabb szünet után rendezett újra operát. A Kékszakállú esetében, ahogy ment előre a cselekmény, úgy haladt a rendező értelmezése a konkréttól az elvont irányába, a Gianni Schicchi pedig a papírformának megfelelően lehengerlően szellemes és élvezetes volt.

Hamlet sírásója, avagy miért őrült meg Trisztán? (A Trisztán és Izolda a MűPában)

Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra viszonylag egyszerű képrendszerrel sugallja, mikor is zökkent ki a világ és hogyan. A díszlet és jelmezek színvilága a Parsifaléhoz hasonlatosan fekete és fehér, ez alól szinte csak az ital színe tér el. Ez a jól átgondolt, a helyszínhez tökéletesen alkalmazkodó felállás biztos alapot jelentene egy nagyvonalú rendezői megvalósításhoz, de a rendezőpáros a további instrukciókkal inkább rontotta, mintsem javította saját helyzetét.

A Don Carlos a Májusünnepen

Sosem gondoltam volna, hogy az Operaházban jelenleg futó Don Carlos-rendezés, a maga tökéletes természetellenességével és játszhatatlanságával egyszer még igazi érzelmeknek, színészi játéknak, sőt nagybetűs színháznak válik keretévé. Márpedig a 2010-es Májusünnep utolsó előadásán pontosan ez történt, szerencsére nem csupán a vendégművész(ek)nek köszönhetően.

Májusünnepinek szánt Nabucco

Ha a két vendég teljesítményét értékeljük, érdemes azon elgondolkodnunk, külföldi "sztárok" felléptetése nélkül is lehetne megfelelő májusünnepi előadásokat tartani, főleg akkor, ha a két főszerepre kiemelkedő képességű magyar művészek is rendelkezésre állnak.

Sujszkij, a rosszbácsi? (A Borisz Godunov Debrecenben)

Vidnyánszky Attila rendezése alapvetően a helyi viszonyok és lehetőségek kiaknázására épült, korrekt és jól felépített munka, bár néhol túlzásoktól sem mentes. A produkció zenei megvalósításának színvonala jelentősen meghaladta az előzetes várakozásokat.