„Tosca divina” (Puccini operájának koncertszerű előadása Győrben)

Miroslav Dvorsky és Alexandru Agache partnereként Lukács Gyöngyi ezen a győri estén ismét bebizonyította, hogy magyar színpadon ma vitathatatlanul ő az első számú primadonna.

Az identitáskeresés kínjai (Lohengrin-premier Stockholmban)

Zeneileg kevésbé volt az este meggyőző, de a rendezés gondolatok, képzettársítások tömkelegét indítja el az emberben – abban bízom, hogy ez az előadás egyszer kijön DVD-n, és több kiderül számomra Langridge elgondolásából.

Debreceni bohémek (Bohémélet-premier a Csokonai Színházban)

Az utóbbi évek debreceni operajátszását leginkább egy-egy grandiózus mű és néhány ritkaság bemutatása tette emlékezetessé, a klasszikus-romantikus alaprepertoár népszerű darabjai némileg háttérbe szorultak. Időszerű volt tehát Puccini Bohéméletének újbóli színpadra állítása.

Mily bolond az ember (Verdi Falstaffja a Pécsi Nemzeti Színházban)

Egészen Pécsig kell annak utaznia, aki most remek Falstaff-előadást szeretne látni-hallani. Nagy Viktor rendezése telitalálat, s a színházban megpróbálták a lehetetlent, és igyekeztek (szereposztásonként) tíz egyenrangú énekest szerezni Verdi utolsó remekművéhez. Ez majdnem sikerült is nekik.

Ifjúsági oldal (A Pomádé király a Veszprémi Petőfi Színházból)

Már önmagában a Pomádé király műsorra tűzéséért kalapot emeltem a színház vezetése előtt. Ránki György meseoperája ugyanis nem adható elő bizonyos zenei színvonal teljesítése nélkül, s már maga a feladat vállalása is elismerést érdemel. És erre az előadás egy pillanatig sem cáfolt rá.