Mindenkinek a maga Mozartja, avagy hárman a maratonról

„Mozart más! ... Ha a szőke bige nem lett volna, felőlem akár az ének ki is maradhat. ... A bennünk kialakult képhez hozzá tudnak-e adni valamit? … Ha az eszünkbe juttatják, már boldogok vagyunk. ... Az univerzum, amit Mozartnak hívnak...”

Vendégrevü, unortodox sorrend, egyszeri alkalom (BFZ, Korsten, Siirala)

Mérleget vonni akkor kellene, ha a Fesztiválzenekar állandó karmesterét, rendszeres vendégét, sokszor visszatérő szólistáját hallottuk volna. A sok szépség és sok probléma hallatán most kicsit kevésbé bánjuk, hogy egy kivételes, egyszeri és megismételhetetlen élmény tanúi voltunk.

Fejérvári a ráadás (Kocsis Zoltán és az UMZE)

Ismét egy bizonyíték arra, amit nem győzünk eleget hangoztatni: a kortárs zene is működik, a kortárs zene is szép, a kortárs zene is zene, csak elő kell adni – és természetesen meg kell hallgatni.

Könnyedén (Bryn Terfel a Műpában)

Terfel egyetlen pillanat alatt megtalálta a hangot a közönséggel, és sugárzott belőle a zene szeretete. Persze nem mindent csinált egyformán jól. Koncertje afféle örömzenélés volt, mindenféle komolyabb tét nélkül.

Kép nélkül (Mini-Fesztivál – kamaraest)

Ha január vége, akkor Mini-Fesztivál – immár 24. alkalommal. A kamaraesten a Fesztivál Színház még félig sem telt meg, pedig a nyitókoncert több nagyszerű produkcióval is meglepte a hallgatóságot.

Kiugró beugró (A BFZ és Roger Muraro)

Ha ezt a hangversenyt átlag felettinek mondom, ahhoz még nyugodtan hozzá lehet számítani, hogy a Fesztiválzenekar és Fischer esetében igen magas színvonalú az az átlag. A Lazic helyére beugró Roger Muraro pedig gondolkodó muzsikus, jó lenne eleve műsorra tűzött, önálló estjét hallani...

Három az egyben (Az Academy of St Martin in the Fields újra a Műpában)

Mondhatni, rendszeresen jár hozzánk Sir Neville Marriner szimfonikus zenekarával. A nyolcvanas éveinek vége felé járó brit karmester a három műben három különböző formát mutatott, szerencsére egy olyat is, ami minden elismerést megérdemel.

Üdvözlünk sokadízben itt ma (Varázsfuvola-gyerekelőadás a Műpában)

– Vigyázat! Gyerek van nálam, és nem félek használni – rikkanthattam volna a színpad felé, hiszen elvileg nincs kényelmesebb ennél: én, mint kísérő, csak nézem a műsort, aztán kikérdezem a gyereket, elvégre neki szól az előadás, őt kell elbűvölni.

Lötyögő pongyola (Az NFZ és Olga Kern)

Tulajdonképpen a Sosztakovics-zongoraverseny után abba is lehetett volna hagyni. A második félidőben a jókedvem nem nagyon tért vissza. A nagybőgőkön megszólaló kontra C-nek még örültem – hiába, ez szinte semmilyen hangfalon nem képes megszólalni, pláne nem így –, aztán viszont szinte minden úgy maradt.

Értelem és érzelem, avagy az intimitás iskolapéldája (Matthias Goerne és a Bázeli Kamarazenekar)

Egészen különleges ajándékot kaptunk a Bázeliektől: a muzikalitás, az érzelmek, és a hatalmas szakmai tudás egy olyasféle egységét, ami előtt csak meghajolni érdemes. Az együttes és Matthias Goerne barokk estje feledhetetlen élmény volt.