Miért osztottam volna meg én, azt a keveset, amit hallottam, megtudtam -- ami amúgy bűnből nem kevés, hanem nagyon is sok --, ha azok, akik elszenvedték, hallgattak. Nem vagyok Don Quijote, de hülye se, hogy kitegyem magam pernek és vegzatúráknak. Majd most elválik, ki a bátor, és nem nekem kell annak lennem.
Marton első reakcióját és a későbbieket szerintem külön kell értékelni. Nem áll szándékomban védeni őt, számoljon el a történtekkel saját lelkiismeretével is, meg az érintettekkel is. Ő legalább kinyögött egy "maszatos bocsánatkérést". Mit nyögött ki az újabb érintett, és mit fog ezután? (Válaszomat e szónoki kérdésre borítékoltam.) Kalmár levelét egyáltalán nem találom sem alattomosnak, sem ordenárénak. Egy sokat tudó, mert sokat látott ember kíméletlenül őszinte és kemény levele. Amilyet a helyzet indokol. Ne azt szidjuk, aki egy leplet leránt, hanem azt, aki a lepel alatt évtizedek óta csinálja mocskos üzelmeit. Bizonyára nem véletlenül írta meg így. És van egy fogadásom rá, hogy lesznek itt még keményebb dolgok is hamarosan.
Ha Te olyan sokat tudsz „az Operettszínház valóságáról”, elég nagy hiba, hogy nem osztottad meg a tudásodat egy olyan fórumon, ahol van a műfajhoz létrehozott topic. Annyira közel nem lehetsz a szakmához, hogy kockáztattad volna vele az egzisztenciádat.
Marton – nem olyan régen történt, hogy ne lehetne utánanézni – először simán letagadta Sárosdi vádjait: „Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére.” Szerinted itt nincs vége az úriemberségnek? Hiszen későbbi, maszatos bocsánatkérése cáfolja az őszinteségét. Majd elválik, mennyire fogadják el azok, akiket illet.
Egyelőre Kerényi Miklós Gábor is tagad (ld. az előzményt), nála is elválik majd, mire jut vele. Bármire is, nem változtat azon, hogy Kalmár Péter gesztusa páratlanul tapintatlan, alattomos és ordináré.
Keveset tudsz az Operettszínház valóságáról, azért találod okádéknak a levelet, és nem azt, ami ott történik. Most kiborul egy bili, amit mindenki, aki kicsit közel van a szakmához valamilyen érintkezési ponttal, nézett közelről vagy távolról, fejét csóválva. Marton úriember módjára reagált, de ezt Kero bácsitól ne várja senki.
Aki emlékszik rá vagy utánanéz, tudhatja, hogy unalmasan sok alkalommal írtam meg, mennyire rossz a véleményem Kerényi Miklós Gábor Pillangó(kis)asszony-rendezéséről, amely 2000 óta oly sokszor tartott távol egyik kedvenc operám újranézésétől.
2015 októberében megnéztem az Operettszínházban A denevért K. G. M. rendezésében – arról írt véleményemet is elő lehet keresni. A rendező, színházvezető tehát nem élvezi nézői szimpátiámat és védelmemet. Ahogyan Marton László sem, nagyon nem.
Sőt még Frankó Tünde sem, akinek aktuális művészi állapotáról 2008 decemberében írtam lesújtó véleményt Liu-alakítása láttán.
Magyarországon immár 28 éve nem bünteti a törvény a véleménynyilvánítást. Szabad. Lehet, hogy kisebb-nagyobb kárral igen, de életünkkel és szabadságunkkal nem kell fizetnünk érte. Bulvárlapok is vannak dögivel, amelyek igazán nem választékos ízlésűek, sőt még fizetnek is a szenzációkért. Minél mocskosabbak azok, annál többet. Ettől még nem biztos, hogy mindig hasznos és azonnal üdvözítő dolog a véleménymondás. Még a családban sem. De lehetséges, lelkiismeretünk szerint választható az őszinteség útja is.
Vajon ezt a finom urat, akinek ennyi biztos információja van, még a „szappan-koreográfiáról” is, mi akadályozta abban, hogy megtegye szükséges bejelentéseit a maguk idejében? Miért hagyta, hogy a most vádakkal sújtott színházi vezető ízlésvilága ilyen hosszú ideig uralja a műfaj fővárosi életét; miért hagyta, hogy az általa leírt, tisztességtelen úton választódjon ki a műfaj előadóinak új nemzedéke; miért hagyta, hogy a vezető és hatalmi pozícióban levő művész annyi nőt, férfit, fiatalkorút megrontson (állítása szerint); mi akadályozta abban, hogy ezen esetek sorozatát megelőzze időben történt leleplezésével?
Komolyan az amerikai példa (bulvárbotrány, nevezzük akárminek) impulzusa kellett hozzá? Illetve nem is az, hiszen arra Sárosdi Lilla művésznő hivatkozott, hanem a Schilling–Sárosdi–Marton-féle botrány? (Azért nevezem így, mert Schilling Árpád és néhány nemzedéktársa már friss diplomás kora óta sír, amiért a magyar színházi struktúra és a vezetők személye a rendszerváltás óta változatlan. Most eljött a puccsok ideje.) Ha azok nem robbannak ki, Kerényi Miklós Gábor és Kerényi Miklós Máté is élhet tovább, mint hal a vízben?
Anélkül, hogy ezzel Marton László vagy Kerényi Miklós Gábor általam korábban ismeretlen (és bizonyíték értékű részletességgel ma sem, senki által sem ismerhető) dolgaira keresnék mentséget, az gondolom, Sárosdi Lilla és a többiek, valamint Kalmár Péter Marton és Kerényi M. G. bűntársa: 20 éven át történő hallgatásukkal a hatalommal történő visszaélés megannyi újabb áldozatának megrontását segítették elő. Nem igaz, hogy a megelőzéshez amerikai minta és mögöttük felsorakozó hadsereg kellett volna.
Kerényi Miklós Máténak alighanem valamennyi vizsgaelőadását láttam az egyetemen. Én sem láttam meg benne egy új Rátonyi Róbertet, de még Németh Sándort sem. Erős drámai tehetségű színészt viszont igen. Mégsem hiszem, hogy apja ellenségének a dolga lenne megmondani, hogyan kellett volna tisztességesen építenie a pályát, különösen manapság, amikor az elementáris tehetségeknek sem könnyű. Azt sem hiszem, hogy bármilyen jogcíme lenne tanácsokat adnia, hogy egy felnőtt ember (a „kis Kerényi” is családapa már) hogyan szakítson a családjával.
A Sárosdi-ügy esetében is komoly etikai problémának tartom, hogy az idejében válaszható törvényes megoldás helyett a hiszterizálható nyilvánosságot választva, figyelmen kívül hagyta feleség, gyerekek, majdani unokák sebezhetőségét, megbélyegzését. Kalmár már nemhogy ártatlan családtagok sérelmezésére fütyült: hihetetlenül gyáván nem eredendő ellenfelére, hanem annak gyermekére irányította bosszúvágyát és vérszomját, a jó erkölcs nevében, és hogy milyen stílusban, azt kommentálni sem kell.
Összegezve: ilyen ocsmány hányadékot, mit ez a nyílt levél, még sohasem olvastam. Legalábbis nagyon ritkán. Most mindenesetre így érzem. Mert mégis, ki a nyavalyát érdekel, hogy a támadók és támadottak felmenői közül kit metéltek körül, kit nem! Hogy a publikum még jobban élvezze: a szeme előtt folyik a színházi maffiák egymással történő leszámolása? Hiszen alapvetően erről van szó, kihasználva a feszült bel- és külpolitikai légkört is, a szexualitással fűszerezett témák iránt mindig fogékony nyilvánosság klímáját is.
Kerényi Miklós Gábor nyilatkozata:
„Mint azt az egész színházi szakma tudja, Kalmár Péter az általam vezetett színház egyik reprezentatív produkciójának létrehozása során tíz nappal a premier előtt itthagyta a produkciót, mert rendezőként képtelen volt befejezni a darabot. Sikeres pályámmal szembeállítható az ő sikertelensége. Megértem a féltékenységét, irigységét, de az a rágalomhadjárat, amit ellenem, a családom és a társulat ellen folytat, egy magát európai állampolgárnak tartó művésztől megengedhetetlen és értelmezhetetlen. Ugyanezt gondolom mindenkiről, aki a rágalmait megosztja, blogolja vagy a sajtó munkatársaként közzéteszi. Éppen ezért kénytelen voltam mindannyiuk ellen elindítani a jogi eljárásokat. Jelen nyilatkozatom felhasználását kizárólag a közösségi médiában engedélyezem.
Kerényi Miklós Gábor Kossuth-díjas rendező, Kiváló Művész, az Operettszínház művészeti vezetője.”
Miután Dantès barátunk figyelmeztetett, elnézést, hogy Mindenszentek napján ilyesmit raktam ki...
Tegnapi a poszt, gondoltam, ne maradjon említés nélkül. (Halloweenre viszont épp megfelelő).
Nehezen tértem magamhoz reggel....:(((((( Kérdések és kérdések vannak a fejemben. Ki engedte ezt meg,hogy ilyen undorító belterjessé váljon ez a világ? Hogy tehet tönkre egy demokráciában egy igazgató embereket anélkül,hogy le ne tépnék a férfiasságát? És még egy. Nem baj,ha örökre kitiltanak innen. Ez a társaság lenne a felkent brigád??
Kalmár Péter: Levél egy apja fiához - 2017. 10. 31.
"Apád egy – kétségtelenül sikeres – rendszert működtet immár közel 18 éve, azonban a csillogó, flitteres operett-világhoz, a szárazjégtől és lézerfényektől vibráló musical-színpadhoz rengeteg könny, lelki és szexuális megaláztatás, abúzus, verbális és fizikai bántalmazás tapad."
"Nem a bi-, vagy homoszexualitását kell tehát szégyellnie, nem is a zsidóságát, hanem azt, ahogy más emberekkel – főleg kiszolgáltatott, lányos fiúkkal, kiskorúakkal és gyengékkel – bánik, ahogy őket használja kénye-kedve szerint."
"Te már láttad azt a híres noteszt, amibe apád jó előre beleíratta az asszisztensével, hogy a próbafolyamat alatt mikor és kibe fog belemászni, tönkretenni, megalázni? Csak, hogy tudja, hogy hol a helye. Nem? Akkor majd kérd el, nézz bele és gondolkodj el rajta. És arról sem tudsz, vagy pedig csak nem zavar, hogy egy vidéki városban az alsóneműjétől megszabadított kiskorú fiúgyereket fenekelt el a férfivécében az ölére fektetve?"
"És amikor apád nem egy alapvetően heteroszexuális férfit térít el a „helyes” útra? És amikor behívatja az irodájába a kiszemelt fiatal tehetséget, és közli vele, hogy a hőn áhított szerepet csak akkor kaphatja meg, ha „kedves lesz” hozzá?"
"Láttad már amikor apád többszáz ember előtt szándékosan aláz meg másokat? Akár egyéneket, akár csoportokat? Átélted már, amikor páros lábbal száll bele valakibe, ameddig az ki nem készül, el nem kezd zokogni, vagy akár az átélt stressz hatására el nem viszi a mentő?"
(kalmarpeter.wordpress.com)
Mivel nem valószínű, hogy a főigazgató válaszolni fog erre a hozzászólásra, ez pedig egy nyilvános fórum, megpróbálom én. A katasztrófamédia az olvasottság, nézettség, végső soron a reklámbevétel érdekében olyan témákra vadászik és olyanokon csámcsog, amelyben természeti, társadalmi, vagy egyéni emberi katasztrófákat teregetnek ki. A keselyű olyan madár, amely órákon, napokon, olykor heteken át köröz egy beteg, gyenge vagy öreg élőlény fölött, miközben nyálát csorgatva várja, hogy az mikor múlik ki, hogy lecsaphasson rá és felfalhassa. Az ilyen típusú média a keselyűmédia.
Ókovács Szilveszter nem „gondolt-célzott” médiumokra, hiszen anélkül is pontosan lehet tudni, melyek foglalkoztak lihegve-fontoskodva a szóban forgó témával. Ugyanonnan értesülhetett róla ő is, ahonnan Te. Utána lehet böngészni.
"... ez a katasztrófa- vagy keselyűmédia uralja Magyarországot,..." Ugyan mely médiumokra gondol/céloz Főigazgató Úr? Mert én tudnék katasztrófa- vagy keselyűmédiumokat sorolni szép számmal, de nem biztos ám, hogy ugyanazokra gondolunk!
Egyébként az általa itt alattam mondottakban van igazság, nem kevés, függetlenül a szóbanforgó rendező (és színésznő) személyétől.
„Nem csak a művészvilágra jellemző, és mélységesen elítélik a szexuális zaklatást az általunk megkérdezett rendezők és opera-, illetve színházigazgatók”
„– Akit valóban zaklattak, annak igazságot kell szolgáltatni – bár ez tizenévek távolából nem egyszerű, és jogilag el is évül. 2001-ben léptem be az Operába, sose hallottam ilyen esetről – mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Kérdésünkre, hogy mit tenne, ha saját intézményében történne szexuális zaklatás, egyenesen válaszolt: megkérdezné a sértettet, hogy maga kíván-e feljelentést tenni, vagy ők forduljanak a rendőrséghez, ha az intézmény épületében történt az eset.
– Nálunk ez még bonyolultabb, hiszen a balett tagjai folyamatosan egymás testi közelségében élnek. Talán érdekes lehet, hogy míg az énekkari művészeinket általában hölgyek öltöztetik, a balett öltöztetői mindig az öltöztetett művészekkel azonos neműek, de persze a zaklatás így sem zárható ki – véli a főigazgató.”
Arra is kíváncsiak voltunk, mennyire lehet egy igaztalanul megrágalmazott embert lejáratni hasonló váddal. Ókovács szerint ez remek módszer is lehet a karaktergyilkosságra:
– Akit ma megvádolnak, azon a bélyeg rajta marad mindaddig, amíg ez a katasztrófa- vagy keselyűmédia uralja Magyarországot, amely a vádakat világgá harsogja, de az esetleges tisztázást eldughatja mínuszosba, ha egyáltalán lehozza. Eközben az ártatlanság vélelme a jogerős ítéletig megilletné. Szerinte a gyanúba került emberrel a közös munkát azért kell felfüggeszteni, mert ,,rá is, a társulatra, az adott produkcióra is hatalmas terhet rakna. De ha a nyomozás vagy a per végén felmentik, akkor meg kell követni az illetőt, különben nincs értelme jogállamról beszélni”.
Ókovács Szilveszter szerint egyes művészeti ágakban nagyon könnyű félreérthető helyzetbe kerülni: – Ha egy balerinát szakszerűen megemelnek, intim helyeken érintik, ha egy éneknövendék rekeszizmát, repülőbordáját ellenőrzik, akkor is. Fontos tehát, hogy ne alakuljon ki hisztéria, mert az nemcsak a szakmai munkát aknázza alá, de még a normál udvarlást vagy az udvarias bókolást is megmérgezheti. Márpedig sosem lenne szabad, hogy férfi és nő kapcsolata ellenséges viszonnyá váljon bennünk, és azt is el kellene kerülni, hogy a közgondolkodásban hatalmi játszmák eszközévé silányuljon, és hiszterizálja a társadalmat. Azt pedig csodálkozva szemlélem, hogy mindeddig kizárólag heteroszexuális erőszakról szólnak a hírek – mondta a főigazgató.”
/Pataki Tamás, Magyar idők, 2017. október 26./
A fészbúkon találtam:
"Köszönöm, hogy tegnap este a MÜPA-ban olyan csendek és mélypontok valósulhattak meg, amit elképzelni sem tudtam volna."
(A kiemelés tőlem:)
:-)
Nemcsak gitárral, de például csillárral is megy kiválóan. Tapasztaltam...
Seven thanks for this GIFt!
A GIF vajon működik? Igen.
Turnén a Sidney Opera. :-)
Ha itt is felmerült a kifogás, ide is bejegyzem a Balett-topic 5386. hozzászólásában már megfogalmazott véleményemet: »Majdnem olyan kellemetlen, mint Bayer Zsolt ominózus „szellemessége”, csak legalább nem ordináré célzatú. Viszont nagyfokú tájékozatlanságot árul el a balettművészet terén, hiszen a balett-táncosok éppen nagyon is kemény emberek, a balerinák sem kevésbé.« A Te meglátásod a balettről: a felszín. A balett-táncosoknak már a képzése is leginkább a janicsárokéhoz hasonlítható. A nagyvezír kifejezést én is helytelenítem, nemcsak azért, mert az nem azonos a nagy vezérrel, hanem azért is, mert Orbán Viktor megbízatására két pontos szavunk is van: miniszterelnök, kormányfő. Aki „igazi” nagyvezírt akar látni, nézze meg 2018 márciusában A bahcsiszeráji szökőkutat. Abból a szerepből is kiderül, hogy a balettosok nem táncikáló pillangók.
Szerintem a ’kemény ember kontra balettáncos’ találó megfogalmazás. Fel nem foghatom, mitől kínos, pláne sértő ez. Meg hogy „tasli a művészeknek”??? Ha tőlem azt kérdeznék egy operai fórumon, hogy mi az: lágy, törékeny, hajlékony, könnyű, harmonikus, és száll a levegőben – egyből egy balettkar jelenne meg a lelki szemeim előtt (persze vannak súlyosabb mozgású szerepek is). Ami valóban sértő, az a „nagyvezír”. Egyesek politikai homokozót csinálhatnak a társalgóból?
Jó-jó, valóban nem éppen balett-táncos...de akkor hogyan adja elő például a [url]https://www.youtube.com/watch?v=k6QeO1zTLg8;pávatáncot[/url]?
A kormányfő nyilván jónéhány minőségi balettelőadást is láthatott a királyi páholyából - kétlem, hogy ilyen tapasztalatai lennének melyből párhuzamot vont. Valóban ez kínos megfogalmazás - az érintettek számára különösen.
Nagyvezíri tasli a balett művészeknek: Orbán Viktor kiemelte, alapvetően kétfajta vezető van ma a világban: vannak a globalisták és a hazafiak. Az izraeli államfő az utóbbi kategóriába tartozik, egy kemény ember, és MI SEM VAGYUNK ÉPPEN BALETT-TÁNCOSOK, TEHÁT SZÓT TUDUNK ÉRTENI.... NAGYON KÍNOS MEGFOGALMAZÁS!!!
Közkívánatra: Hogy szó ne érje (opera)házam -hangversenytermem stb- elejét (már érte): itt teszek közkinccsé egy kis vizes vébé összefoglalót...na nem a megnyitóról, amihez fogható bizonyára nem volt még (szerencsére), hanem annak kicsit módosított-rövidített változatát [url]http://comment.blog.hu/2017/07/15/dokumentummusornak_is_beillik_a_vizes_vb_megnyitojarol_keszult_parodiavideo;itt[/url]. Fémhengerben kellene belőle egy példányt elásni: kortörténeti dokumentum. Ha ezek a fiúk összedolgoznak Káel Csabával, egész ütős kis megnyitót hoztak volna művészileg össze együtt.
Persze, szokás szerint. De azért igazán kedves. :-)
Nem tudom, ezúttal mi váltotta ki nálad a jól ismert mantrát, de hogy 100% a kedvedben járjak, még egyszer ide írom: Magyar (Állami) Operaház erős es büszke európai operaház. Ez már jó? Vagy ez is félreértelmezés, téves (vég)következtetés?
A szokásos: több ponton félreérted/értelmezed, amit korábban írtam. Aztán levonsz egy téves végkövetkeztetést. Hadd ne részletezzem. Nincs kedvem se magyarázgatni, se azután tovább vitázni.
Ugyanúgy értem, ahogyan te: az általad idézett és általam archaikusnak, általad "ma már nem nagyon használatosnak" nevezett példák n e m igazolják, hogy a könyörög ige egyes szám első személyben akár "könyörgöm" is lehet/ne. Helyesen tehát: "könyörgök". Már csak azért is, mert pl. egyes szám 2. személyben sem "könyörgöd", hanem "könyörögsz", 3. személyben sem "könyörgi", hanem könyörög stb.
„A közhelyeket a nyelvben a lélek figyelmetlensége szüli – írja Pilinszky János. – Használunk egy igazságot anélkül, hogy tartalmára gondolnánk, egy ítéletet anélkül, hogy alkalmazásának érvényességét ellenőriznénk.” Közhely minden olyan megállapítás vagy megnyilvánulás, amelyet helyettünk bárki más is közreadhatna. Teljességgel közkeletűek, nélkülözik az egyéni leleményt, nem tartalmaznak jóformán semmi információt a konkrét helyzetre vonatkozóan. A közhely motiválatlan lényeg. Ez a két szó párhuzamosan fut egymás mellett, és valahol a végtelenben találkozik. Úgy gondoljuk, hogy megfogtuk az isten lábát, csak nem érjük át. Hisszük, hogy bölcsek vagyunk, mert nemzedékek tapasztalatát sűrítették néhány szóba, pedig csak előre gyártott szavakba botlunk. A közhelyek olyan igazságok, amelyeket addig ismételnek egyesek, amíg megfertőznek velük másokat. Oscar Wilde szerint a közhely „rokonlelkek társadalmává változtat bennünket”. Kétségtelen, hogy aki közhelyekkel él, reméli, akinek mondja, az hasonlóképpen gondolkodik, mint ő. Pedig nincs természetellenesebb, mint egy közhely. Árulkodik arról az emberről, aki belekapaszkodik. A közhely bóvli, olcsó hús, könnyű beleszédülni. Elismerem, hogy a gondolkodás fárasztó valami. Minek vele bíbelődni? Pedig gondolkozni annyit jelent, mint különbözni. És ahol mindenki egyformán gondolkozik, ott senki sem gondolkozik túl sokat. Én csak erről szóltam. Már régi téma. Mindig vannak aktuális divatos közhelyek. Csak szavak nincsenek.
Kedves momo! Örülök, hogy feltöltötte ezt a bejegyzést, mert ezzel feljogosítva érzem magam arra, hogy „rágjam egy kicsit ezt a gumicsontot”. A „könyörgöm”-öt a szigorú nyelvművelő tiltja, legfinomabb megfogalmazásban nem javasolja. Az új iskola hívei létező jelenségként természetesen elfogadják, akár elemzik is. Mondjuk azt, hogy ha már az emberek egy része használja, akkor létezik, alkalmazható és punktum. Ez a pragmatikus tolerancia további magyarázkodást nem igényelne. A cikkben felsorolt bizonyítékok számomra uis. sántítanak. A nyelvi jelenséget számszerűen, matematikai, statisztikai kritériumok szerint soha nem vizsgálták. Se pro, se kontra. Tehát nincs többség, nincs kisebbség. Az írók felsorolása önmagában nem meggyőző, hiszen az nagyon nem mindegy, hogy egy bizonyos fordulat az adott műben egy szereplő szájából hangzik-e el (azaz az író ezzel az adott hős társadalmi osztályát, műveltségét stb. jellemzi), vagy amikor az író saját hangján szól. Ellenkező bizonyításig egyébként nem hiszem el, hogy Kosztolányi vagy Babits sajátjaként használná ezt a bizonyos formát. Nádasdy tanár úr furcsán érvel, amikor saját nyelvhasználatának védelmében arra hivatkozik:„hisz mindenki így mondja”. Nem, nem mindenki, elsőként eklatáns példa erre a vitapartnere.
A "mosom magam" mint a "mosakszom" szinonimaja abszolute magyartalan, tekintve, hogy tobb nyelvtol elteroen a mosakszik ige nem vagy nem " ugy" visszahato ige szemben az altalam valamelyest ismert nyelvek mindegyikevel, amikben tisztan visszahato ige visszahato igeragozassal.
Ezt hogy érted...?
Magyarul: az archaikus szofordulatok,kikoptak kovetkezeskeppen nem alkalmas peldak.
Így van. Pontosan ezt mondja a belinkelt blogbejegyzás is: "Ráadásul azt gyanítom, hogy valójában (történetileg, diakrón metszetben) a könyörgöm -m-je nem az ikes ragozás személyragja, hanem a tárgyas ragozásé, valami olyan, ma már nem nagyon használatos fordulatból eredhet, hogy könyörgöm az istent, könyörgöm az urat, könyörgöm nagyságodat..."
Szerintem a „nyighaj” ikes: nyikhaj.
A könyörögni ige nem ikes ige, nem is volt az. De van alanyi és tárgyas ragozása, mert könyörgöm bocsánatát, és könyörgök valamiért! Az ikes igék ragozása is többnyire innen ered, mert mosom magamat, tehát mosakodom (mosakszom), fésülöm magamat, tehát fésülködöm, stb. Sajnálatos dolog és az oktatás szégyene, hogy az ikes igék használata egyre inkább kikopik, ezáltal szegényítve nyelvünket, kultúránkat! Ahogyan korábban kikopott a magázás, az önözés, a kegyed, uram, stb. használata. Manapság szinte mindenki tegeződik mindenkivel, bocsánat letegez mindenkit kontroll nélkül. Már örülök, ha valamilyen üzletbe betérve a kiszolgáló nyighaj, kiscsaj "csak" a lányomat tegezi le, és engem nem. Ja, az ősz haj néha még jó valamire!
A témához kéretlenül szólva: hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon: [url] https://www.youtube.com/watch?v=f3f1rUAGRUQ; Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő - „Szellő szárnyán…” - szerelmi kettős - Házy Erzsébet, Ilosfalvy Róbert [/url] Részlet a dalszövegből: GRÓF: Bocsássa meg, ha reszkető kezemmel Megérintém a kis fehér kezét Bocsássa meg, ha bús tekintetemmel Úgy esengem éltető derült tekintetét. Bocsássa meg, ha termetét csodálom Ha részegülten szívom illatát Bocsássa meg, hogy vakmerőn remélek És ha százszor eltaszítna, százszor visszatérek. Könyörgöm bűnbocsánatát! Könyörgök szerelemért!
Ott van a tévedés (már, aki ezzel van elfoglalva), hogy a „könyörgöm”, a tévesen alkalmazott ikes ragozás miatt lett könyörgöm. Pedig nem. Ugye a Cilike által belinkelt [url]http://korrektor.blog.hu/2010/04/29/konyorgom_konyorgok;blogbejegyzésből[/url] is az derül ki, hogy igazából maguk a nyelvészek is csak tippelnek, mért alakult ez így. Kálmán László tévedésben van, amikor [url] https://www.nyest.hu/hirek/konyorgom-vizsgaljuk-meg;azt mondja[/url], hogy szerinte a Valahol Európában szállóigévé vált "Könyörgöm, akasszuk fel!" mondata nyomán terjedt el ez a forma. Ha megnézzük, a "könyörgöm" használata ennél sokkal régebbi. (Nyilván az általuk is beszélt köznyelv talaján állva) használja lényegében az egész magyar irodalmi élet. Csokonai, Kölcsey, Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Krúdy, Móra Ferenc, Molnár Ferenc, Karinthy, Ady, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Németh László, Faludy, Orbán Ottó... értelmetlen felsorolást írni, mert mindenki. Velük, és az ő nyelvhasználatukkal vitatkozik, aki helytelennek ítéli a „könyörgöm” formát. Végül idemásolom Nádasdy Ádám (hogy a zenéhez se legyünk hűtlenek: Nádasdy Kálmán fia) sorait a már belinkelt blogbejegyzésből: „De ha azt mondaná valaki, hogy „nem tudunk rendesen magyarul”, „mindnyájan hibásan használjuk anyanyelvünket”, „csúnyán beszélünk-írunk”, arra már nagyon sokan bólogatnának, és meglepően messzire elmennének e téren. Nemrég csináltam egy fordítást a Szentivánéji álomból, és egy kolléga megtisztelt azzal, hogy elolvasta, és bíráló megjegyzéseket fűzött hozzá. Stiláris és rímtani kérdéseken vitatkoztunk, míg egyszercsak azt mondta: na itt viszont, ne is haragudj, de egy nagyon ronda nyelvtani hibát követtél el: „Könyörgöm, válaszolj!”. Ez helyesen úgy volna, hogy „Könyörgök, válaszolj!”, hiszen a könyörög nem ikes ige. Tátva maradt a szám. „Dehát ezt így szoktam mondani – védekeztem – mert mindenki így mondja!” „Az lehet, de annál inkább helytelen. Javítsd ki.” Nem kevesebbet állított, mint hogy primitív igeragozási hiba csúszott az – egyébként színvonalasnak ítélt – szövegembe. Úgy éreztem magam, mint a zongorista, akinek azt mondják: jól játszotta az Appassionatát, de ciki, hogy nem tudja, hogy a kottában a nagy „C” betű a 4/4 rövidítése. Végül persze meggyőztem, mert azért vagyok nyelvész: rámutattam, hogy a könyörög igét mindenki iktelenül ragozza, én is (tehát Én minden reggel könyörgök neki – senki se mondja azt, hogy Én minden reggel könyörgöm neki), amikor e szó valóban ige. A „Könyörgöm!” azonban leszakadt ennek az igének a ragozásáról és önálló kifejezés lett (szakszóval: megszilárdult ragos alakulat), mely már független az ige ragozásától. Olyasféleképp, mint ahogyan a „lásd...” kifejezést olyannak is mondjuk, akit nem tegezünk, hiába elvileg tegezőformájú benne az ige, vagyis például „Kérjük, ellenőrizze adatainak helyességét (lásd a túloldalon).” – és nem „lássa a túloldalon”. Hát ennyi.
Hat hiszen pont azert"eszem-iszom" es nem "eszek-iszok",mert ezek ikes igek.
8ung! © Ld. [url]http://momus.hu/forum.php?forumcat=2;59251 • takatsa[/url]: ’’És akkor a szavakon túl, a hangon túl, megtörtént a csoda: megrendítően de egyben felemelően, megmutatta magát az emberi halandóságon túli halhatatlan lélek. Erre nincsenek szavak’’ (59251 → 59252 → 59255 → ... → 59258)
Nem számítottam rá hogy a "Mi újság az...." fórumban tegnapi 59258 gyorsan megfogalmazott és rövid bejegyzésem ekkora visszhangot vált ki. Természetesen lettek volna szavaim, ha nem lettem volna a videó megtekintése után abban az állapotban, amikor az ember nem akar gondolkodni, hanem őszintén átadja magát a művészi élménynek és könnyezik. Erre a helyzetre jöttek a fórumtársi reakciók , nem arra, ami mondandóm lényege volt, a megrendítő előadás, ami miatt bejegyeztem néhány sort. Azóta "tamando" bejegyzésében találtam gondolatokat, amelyek engem is foglalkoztattak a 17 perces videó megtekintése és meghallgatása alatt. Hogy mi fakasztott engem könnyekre, azt mégis nehéz megmondani, talán az az erő, ahogyan az idős művésznő dacolva mindennel átad olyan fontos dolgokat, amelyek nélküle talán már eltűntek volna, ez az erő finoman jelenik meg átszellemült művészetében.
Nem kell ezt ragozni. Az egész onnan indult ki, hogy Cilike helyretette Smaragdot a véleménye miatt. Én erről azt gondolom, hogy amíg valaki nem személyeskedő és sértő, addig nem kell egymást helyretenni. Egyrészt szerintem senkit se szerződtettek ide (gondolat, vélemény, helyesírás, fogalmazás és miegymás) rendőrnek. Másrészt ha Smaradgnak az jutott eszébe, hogy nincsenek szavai, akkor hadd írhassa már le anélkül, hogy kiosztanák érte.
Tudod, Héterő barátom, hol látom én a gondot a szubjektív érzések nyelvi megjelenítésére tett kritikával? Az elvi kijelentés szintjén készséggel egyetértek azzal, hogy a nyálas ömlengés nem tiszteletre méltó. A kérdés számomra mindig a gyakorlatban válik nehézzé. Biztos, hogy ami számomra visszataszító lelkendezés az más számára nem lehet mélyen átérzett elragadtatás őszinte kifejezése? Tehetek bíráló kijelentést egy ilyen jellegű megnyilatkozásra úgy, hogy ezzel nem mondok értékítéletet a megnyilatkozóról is? Azaz egyszerűbben fogalmazva: Ki vagyok én ahhoz, hogy megmondhassam másoknak, hogyan érezzenek és ennek következtében hogyan fejezzék ki magukat? Lehet az én egyéni ízlésem, az én nyelvhasználatom kellő alap ahhoz, hogy bárkit ehhez való igazodásra (lásd "ezt szabad - ezt nem szabad")szólítsak fel?
Az eltérő nyelvi szemlélettől függetlenül sincs tisztelni való helye a nyálkás ömlengésnek.
Nem próbálkozott hiába, azt hiszem, tökéletesen megértettem. Ha ilyen természetű küldetéstudata van, akkor ebben kérdésben köztünk valóban nincs értelme további párbeszédnek.
Nem egyforma a két dolog, de úgy látszik, hiába próbálom magyarázni. Az egyik nem konkrétan nyelvtani kérdés, hanem egy általánossá vált jelenség, amit meg ön felhozott ellenem, egy szó két alakja, amiből akármelyiket lehet használni, de a többség úgy mondja, ahogy én. Cseppet sem csodálkozom, hogy sokaknak magasztos a közhelyszámba menő vers idézése, hiszen a giccsre is nagyobb az igény világunkban, mint a valódi művészetre. Ez a vers amúgy talán nem is lenne giccs, de épp attól lesz közhely, hogy úton-útfélen idézgetik. Lehet, hogy önnek nem tetszik, de én minden fórumon küzdök a nyelv elsekélyesítése, a kifejezések leértékelése, a nyelvtan figyelmen kívül helyezése és a giccs ellen. Úgy érzem, ez nemcsak jogom, de kötelességem is.
Világossá vált számomra, hogy konkrét nyelvi jelenségekről szóló nyelvészkedés irányába terelődött ez a párbeszéd, pedig egyáltalán nem ez volt az eredeti célom. Példával akartam bemutatni, hogy milyen ingoványos talajra lép, ha mások számára előír nyelvi magatartást. A stilisztikai megjegyzése ebben a konkrét megfogalmazásban („a művelt ember ne használjon már ….”) ugyanis nemigen értelmezhető másként, mint felszólításként, az Ön számára megfelelő nyelvi magatartásra utasításként. Ami az Ön számára felháborító közhely, az más számára lehet magasztos pillanathoz méltó érzelemnyilvánítás. Ami az Ön nyelvérzékét nem sérti, az én szememet megütötte és volt még olyan fórumtárs, aki osztotta ezt a véleményt. Úgy érzem, ezzel kétségtelen bizonyítékát szolgáltattuk annak, hogy egyikünk sem abszolút mérce, ugyanakkor bármelyikünk mondatait érheti bírálat nyelvészeti szempontból.
Megkövetem Zsadon Bélát. Könnyen lehet, hogy a blogon szépen ki van írva, csak én nem találtam meg, ki is vezeti/szerkeszti/írja.
Szíve joga. Én ennek ellenére nem "eszek-iszok", hanem "eszem-iszom". A magyar nyelv elég gazdag és vannak árnyalatai. Viszont fórumtársunk csak vissza akart vágni szerintem, amiért egy stilisztikai megjegyzést tettem. Annyit még hozzátennék, hogy ha valamit túl sokat használnak, az elhasználódik. Mikor a tragikus veronai buszbaleset történt, akkor alakult ki az allergiám erre a modorosságra, mikor a kommentáradatban minden poszt alatt minden harmadik beírás ez volt. Mint ahogy már rosszul vagyok, hogy ha valaki sajnálatos módon meghal, valaki tuti benyomja Mary Elizabeth Frye: Ne jöjj el sírva síromig című versét, ami alapvetően szép és érzelmes vers, de mikor az ember minden egyes gyászjelentés alatt ezt olvassa, már sikítani tudna. Legalábbis én. Elcsépelni valamit, ez a helyes kifejezés erre, remélem, nem írtam rosszul, nem ragoztam ikes vagy iktelen módon tárgyas vagy alanyi,tökmindegy. Meg lehet sértődni, de szerintem nincs értelme.Használjuk ki a nyelv gazdagságát és ne éljünk előregyártott nyelvi panelekkel, abból csak olyan szöveget építhetünk, mint a panelházak, pedig a csodálatos nyelvi építőkövekből építhetünk akár tündérkastélyt is. Na puff neki.
A MÁO-topikban Cilike által belinkelt írás végén olvasható monogram szerint [url]https://www.nyest.hu/hirek/zsadon-bela-60-eves;ő lehet az[/url]. Amióta -elég későn- valamelyest tudatosult bennem az ikes/"iketlen" :-) igék ragozása, csak "könyörgök". Bántja a fülemet, amikor pl. filmszinkronban valaki "könyörgik" = egyes szám 1. személyben azt mondja: "könyörgöm".