Bátran lehet mássalhangzókon énekelni, feltolni a gégét, vagy éppen nyitott torokkal üvölteni. A lényeg csak az, hogy az ember kiénekelje magából összes fájdalmát.

Elsőre feltűnő, másodikra szép, aztán nagyon hamar hamar eltereli a figyelmem valami, és akárhányszor hallgatom végig a lemezt, a harmadik dalt holnap már nem ismerném fel egy \"kinyerma\" vetélkedőn.

Januárban már szóba került itt e név és e mű. Akkor Paul McCreesh előadása került terítékre, a most meghallgatott felvételt pedig Harnoncourt neve fémjelzi.

A felvételen három Goethe-versre (Erlkőnig, Margit a rokkánál, Margit fohásza) komponált dalok hangzanak el. A zeneszerzők sorában ott találjuk Schubertet, Verdit és Wagnert is.

Aki Richard Strauss leghíresebb alkotásairól kíván áttekintést kapni olyan színvonalon, amely nyugodtan odahelyezhető a polcra a gyűjteménybe, forduljon ezekhez a felvételekhez.

Hét szerző, tíz mű. Kórusművek a spanyol polifónia iglo de oro-jából (aranykorából), a tizenhatodik századból, Gardiner - szólistáknak sem utolsó tagokból álló - kórusától.

Jon Vickerst mindig, mindenhol érdemes hallgatni, ám az EMI válogatásalbuma - lévén best of - kevés meglepetéssel szolgál, valamennyi bejátszást jól ismerhetik a lemezbarátok.

Egy lemez, mely nem a \"titáni\" Mahlert, hanem a tépelődő, folyton kérdező, belenyugodni képtelen embert mutatja be. Három ciklus, három énekes, egyetlen (megválaszolhatatlan) kérdés.

Ha feltennénk a kérdést, ki volt a múlt század legnagyobb énekesnője, Callas vinné a pálmát. És ha a szopránokat kizárnánk? Akkor nagyon sokan említenék a sajnálatosan fiatalon elhunyt angol énekesnő nevét.

Tonnányi súlyú, fotelbe préselő voce. Régi hangfelvételen is átsugárzó "jelenlét" és fehér izzás. Minden kételytől mentes, magabiztos hangvétel, és onnan már csak a fokozás.