Santiago - A cappella / The Monteverdi Choir

Santiago - A cappella
The Monteverdi Choir
John Eliot Gardiner
Emarcy Classics - CD 002894763010

A lemez címe helyesebben így hangozhatna: Santiago de Compostela és Montserrat, Sevilla, Madrid, Lisboa - A cappella. Vagyis kórusművek a spanyol polifónia iglo de oro-jából (aranykorából), a tizenhatodik századból. Santiagóhoz annyiban kötődnek e darabok, hogy - híres zarándokhely lévén abban az időben - az itt elhangzó művek is mind megtalálhatták útjukat oda.

Hét szerző, tíz mű; az első nem egészen ide való: anonim alkotás a tizennegyedik századból. Mariam matrem virginem, egy montserrati kódexből. A többszólamú, dúdolt kíséret fölött világosan felismerhető a gregorián eredetű dallam. Amit versszakonként felváltva kórus és szólista ad elő. Amiből rögtön látszik, mitől jó egy olyan énekegyüttes, mint a Gardineré. Hogy szólistának sem utolsó tagokból áll.

Éppen ezért, nehéz lehet összehozni egy ilyet. Akik ilyen éneklési színvonalat tudnak, már szólista karrierről álmodnak. Mire kisül, hogy ilyen-olyan okok miatt ez mégsem jön össze, már talán késő beállni egy kórusba. Nagyon nagy respektű társaságnak, sok szép feladattal kell bírnia ahhoz, hogy ilyen hangokat megtartson. De megéri. Mert egy a cappella-lemez ilyen szóló- és karéneklési lehetőségekkel sok mindenért kárpótol - és miért ne várhatná el ezt a színvonalat a hallgató egy kóruslemeztől?

Francisco Guerrero alt énekesből 1554-ben vált maestro di capillává (kórusmesterré), amely tisztét ötven évig megtartotta a sevillai katedrálisban. De műveit Rómában, Velencében nyomtatták, amelyek közül kettő szerepel itt. Az egyik, egy egyszerűbb motetta (Ave Virgo sanctissima) az egyik legnépszerűbb korabeli spanyol kórusmű, a másik tizenkét szólamú alkotás három kórusra, visszhang-effektusokkal.

Alessandro Lobo követte őt hivatalában 1604-17-között. Nem kevésbé érdemes a zeneszerző arra, hogy egy ilyen lemezen alkotásai visszakerüljenek a köztudatba. Két műve, köztük egy hosszú (Jeremiás siralmai) képviselik az aranykor másik nagy mesterét. Mert itt nincsenek kis és nagy mesterek. A zenei köznyelv nagyon erősen köt. Mesterien kell tudni a szabályokat alkalmazni, az egyénieskedésnek nem sok helye van. És ez jellemzője a kornak nemcsak a zene, de más művészetek terén is. Az alkotóknak nem önmegvalósításra kellett törekedniük, esetleg nem is közérthető eszközökkel, hanem az örökkévaló szolgálatába állítani tehetségüket. Amelynek eredménye csak akkor volt elfogadható, ha mindenki számára érthető nyelven szólt. Ez pedig - mivel mindenütt hallható volt -, anyanyelvi szinten ment az alkotóknak, a befogadónak pedig nem kellett küzdeniük a megértéssel.

IV. Joáo portugál király hatalmas gyűjteménnyel rendelkezett korabeli szerzők műveiből, de ő maga is komponált. A stile antico, az aranykor iránti rajongása üt át saját Crux fidelisén is. Mint honfi- és kortársáén, Manuel Cardosóén, akinek művei hazájának fővárosában jelentek meg.

Tomás Luis de Victoria, a legismertebb, szintén két művet kapott. Bár élete nagy részét Rómában töltötte, és ezért is válhatott a Palestrina-stílus egyik legismertebb reprezentánsává, sokfelé kinyomtatott alkotásain keresztül hazájában is népszerű lehetett.

Egy flandriai énekesfiúból lett spanyol zeneszerző, Philippe Rogier műve zárja a zenei zarándoklatot, amelyen a Monteverdi Kórus kalauzol minket, tévedhetetlenül.