Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Főtéma

2012-08-24
-Balázs Miklós-

Miközben -dni- minden igyekezetével azon van, hogy a dróton csorgó zenék valamennyi ágáról és bogáról tájékoztassa a Momus kitartó olvasóit, én valahogy továbbra sem tudom rávenni magam, hogy igazán komolyan vegyek bármely zenei forrást (kivéve persze a hangversenyt, ideértve a rádiós vagy televíziós élő közvetítést), mely mögött nincsen kézzel fogható „fizikai termék”.

Főtéma

2012-08-22
-Heiner Lajos-

Gatti ezen a salzburgi Bohémélet-előadáson csodát varázsolt, Netrebko viszont maga volt a csoda. A voce izmosodott, változatlanul gyönyörű, immáron inkább Tosca, mint Mimi. És várnám tőle a Carlos-Erzsébetet, a Ballo-Ameliát. Zsebkendőnyi területből képes futballpályát csinálni.

Főtéma

2012-08-17
-- dni --

Ahol az igényes – „unkáink is hallani fogják” – felvételgyűjtemény az egyik véglet, ott alighanem a YouTube a másik. Keresünk, találunk, megnézzük, meghallgatjuk, használjuk, elfelejtjük.

Főtéma

2012-07-30
-Balázs Miklós-

Úgy tűnik, noha nagyon is szeretnének megszabadulni a múlt nyomasztó ballasztjától, az efféle botrányok gerjesztésével csakis az ellenkezőjét érhetik el: ez az új keletű tetoválás-botrány is arra irányítja a figyelmet, hogy Bayreuth csak erővel lezárni kívánja, de nem képes valóban feldolgozni saját történetét.

Főtéma

2012-07-17
-Heiner Lajos-

Egy Bájital, akkoriban a szegedi színház rekonstrukciója zajlott, előadások egy moziban, a dirigens nem látható. Nagyszerű karmester vezette a produkciót, minden „rendben volt” – de kezdődött a II. felvonás, és hátrahőköltem. Kicserélték a zenekart? Nem. Beállt Pál dirigálni.

Főtéma

2012-07-09
-- zéta --

Operaházi kutakodásaim során került a kezembe a Magyar Királyi Operaház évkönyve, melyet az intézmény 50 éves fennállása alkalmából adtak ki „az Operaház bérlőinek és barátainak”. 1934/35-ös évadot írtak akkor. Ez volt a ma oly sokat emlegetett aranykor.

Főtéma

2012-06-30
-- dni --

Néhány hónapos kísérletezés, zenehallgatás és élvezkedés után úgy gondolom, hogy ez egy elég korrekt ajánlat. Méltányos áron elképesztően jó koncertekhez férhetünk hozzá. Nem birtokolhatjuk magát a felvételt, de ha láttuk, az élmény már a miénk és megmarad. Ha végiggondolom, sok minden mással is így vagyunk. Lehet, hogy a lemezgyűjtés már soha nem lesz a régi, de legalább lesz vezetékes zene. Egy friss csapolás Berliner!

Főtéma

2012-06-18
-- zéta --

Ma lenne 85 esztendős Ilosfalvy Róbert. Megemlékezésünkben a kiváló énekes életéről, pályájáról és művészetéről készülő könyvből idézünk néhány részletet.

Főtéma

2012-06-13
-Operatikus-

Lajos barátom precízen kazettára írta nekem a Trubadúr klasszikus felvételét (RCA 1952, Milanov, Barbieri, Björling, Warren, Cellini), a második kazettán azonban maradt még hely, s oda merő virtusból odamásolt még néhány Strettát. Szám szerint 25-öt.

Főtéma

2012-04-13
-SzJ-

Meglehet, tavaly novemberben kellett volna elmennünk, hiszen akkor tartotta kétszázadik összejövetelét a Komolyzenei Lemezgyűjtő Klub, de egyrészt akkor ez nem jött össze, másrészt mindig érdekesebb az „ünneplésnél” az, hogy mi történik „másnap”. Nos, itt ugyanaz történik minden alkalommal: öt-hat ember összejön és lemezeket hallgat az Óbudai Társaskör pincéjében.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.