Problémahalmaz - A végzet hatalma a Budafesten

Nem kevés gonddal kellett szembesülnie annak a félháznyi nézőnek, aki augusztus 3-án megtekintette a Budafest Verdi-előadását. Már a szervezés körülményei sem voltak átlagosak, a szólisták pedig teljesítményüket illetően a két végleten helyezkedtek el, a fantasztikus és a hallgathatatlan környékén.

Hegylakók (A Lammermoori Lucia a Ferencvárosi Fesztiválon)

Nem a körúti mentő-szirénázás, vagy a leszálláshoz készülődő repülőgépek izgatott motorhangja volt a leginkább zaklató erejű akusztikus élmény a pénteki éjben: énekeltek is aznap este.

Marton Éva nagy sikere Hamburgban

A Jenufát, a számomra az egyik legkedvesebb operát az elmúlt fél évtizedben négy különböző inszcenálásban láthattam. A Café Momus történetében először megkísérelném ezeket kvantifikálva összevetni... Mindez játék, egy öt évvel korábbi élmény nem lehet oly friss, mint egy múlt heti, nem kell részleteznem, mennyire szubjektív lesz ez az osztályozás...

Még nincs minden veszve (A walkür a Wagner Napokon)

Fischer Ádám kis túlzással lehozta nekünk a csillagokat az égről. A tavalyi világszám Parsifal után már második alkalommal. Illendő tehát, hogy az idei Budapesti Wagner Napok előadásait ne magyar, hanem nemzetközi mércével mérjük, a legnagyobb operaprodukciókhoz hasonlítsuk. Érzésem szerint ez a Walkür zeneileg nem volt olyan erős, mint Wagner ájtatos ünnepi játékának tavalyi kongeniális előadása, ami persze akár a túlzott elvárásoknak is betudható.

Loge kincse, avagy a díszletgyártók alkonya (A Rajna kincse a Wagner Napokon)

Tavaly, a nagysikerű Parsifalt követően azt gondoltam, hogy Fischer Ádám és Kiss Imre még nem is sejti, mi lesz ebből. Nagyon nagyot szólt a Parsifal, így nem vártam, hogy ez még tovább emelkedhet. Ráadásul úgy véltem, a Wagner életművét lezáró misztériumjátékot \"könnyű\" volt eszköztelenül megoldani, de mindez például A Rajna kincsével már nem fog menni.
De ment. Sőt...