Még nincs minden veszve (A walkür a Wagner Napokon)

2007. június 10.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

WAGNER: A walkür

Christian Franz, Walter Fink, Thomas Konieczny, Michaela Schuster, Linda Watson, Németh Judit, Wittinger Gertrud, Somogyi Eszter, Ardó Mária, Fodor Gabriella, Várhelyi Éva, Bokor Jutta, Bakos Kornélia, Kovács Annamária
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vez.: Fischer Ádám

Még nincs minden veszve, sőt! A négynapos Wagner-ünnep sokaknak visszaadhatja a reményt, hogy hallunk mi még Magyarországon olyan Wagner-előadást, amely után nem kell sóvárogva annyit mondanunk: \"Bezzeg Bayreuthban!\". (A földrajzi név persze tetszőlegesen behelyettesíthető a világ bármely más operafővárosával.)

Fischer Ádám ugyanis kis túlzással lehozta nekünk a csillagokat az égről. A tavalyi világszám Parsifal után már második alkalommal. Illendő tehát, hogy az idei Wagner Napok előadásait ne magyar, hanem nemzetközi mércével mérjük, a legnagyobb operaprodukciókhoz hasonlítsuk.

Érzésem szerint ez a június tizedikei Walkür zeneileg nem volt olyan erős, mint Wagner ájtatos ünnepi játékának tavalyi kongeniális előadása, ami persze akár a túlzott elvárásoknak is betudható. Fischer Walkürje helyenként egyfajta kísérleti előadásra emlékeztetett: a karmester a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara képességeinek határát feszegette. Kicsit a hallgatók tűrőképességét is sajnos, nekem mindenesetre nem nagyon tetszett a túlzottan részletező megközelítés, a dallamívek egyenkénti megformálása, legalábbis az első két felvonásban. A harmadikban azonban izzó dráma szem- és fültanúi lehettünk: a zenekar is felpörgött, és ritkán hallható intenzitással muzsikált.

Linda Watson & Thomas Konieczny

Az énekesek szinte kivétel nélkül a világ élvonalába tartozók, valamennyien korrekt teljesítményt nyújtottak, azonban senki sem ragyogott ki igazán közülük. A legjobban Németh Judit gyönyörű hangú Frickája és Linda Watson kősziklaszerű Brünnhildéje tetszett. Siegmundként Christian Franz sajnos nem tudta megismételni az előző este, A Rajna kincsében hallott zseniális Loge-alakításának színvonalát. Éneklését helyenként nem éreztem elég erőteljesnek, édeskés hangszíne segítségével a lírai részeket azonban szépen oldotta meg. A Tavaszi dalt szokatlanul halkan és visszafogottan énekelte - szintén Fischer kísérleti zenés színházának részeként.

Michaela Schuster megfelelő Sieglinde volt, győzte is a szólamot, talán a harmadik felvonásra kissé elfáradt. Thomas Konieczny Wotanja pontosan olyan volt, amilyet a tavalyi Parsifal után várni lehetett: a muzikális művész tudja és érti a szerepet, hangja azonban a felső regiszterben kivilágosodik és színtelenné válik. Walter Fink Hundingja igazi nagyvad; pontos alakítás.

A félig szcenírozott előadás egynémely megoldása vitatható (főként a táncosok gyakori és zavaró megjelenése), azonban nagy érdem, hogy sikerült látványos, fény- és díszletelemekkel teletűzdelt produkciót létrehozni a színpadi előadásokra nem igazán alkalmas Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A zeneileg és vizuálisan egyaránt korrekt előadás legfőbb hozadéka, hogy olyan fiatalokat is becsábított a Művészetek Palotájába, akik Richard Wagner műveit eddig csak Gál György Sándor vagy Till Géza operakalauzaiból ismerték. Akadtak szép számmal, akik könyvekkel felszerelkezve jöttek. Mondom én, hogy nincs még veszve minden!