Storyboard (A Raoul a szegedi operaversenyen)

Az angol nyelvű opera lépésről lépésre halad végig Raoul Wallenberg magyarországi ténykedésén, egészen 1945-ös eltűnéséig. Minimáldíszlet, a sötét-világos kontraszt jegyében, jelzésértékű, ám szinte karikaturisztikusan alkalmazott jelmezek, gyakran a pantomim határmezsgyéjét ostromló színpadi mozgás.

Az Adriana Lecouvreur a szegedi operaversenyen

Cilea zenéje kifejezetten szép, habár tényleg nem túl mélyenszántó. Nem véletlen, hogy ritkán szokták műsorra tűzni, de mindenképpen érdemes meghallgatni - az ínyencnek pedig kötelező. Már ha zeneileg is megfelelő az előadás - de a szegedi több volt, mint megfelelő! A szerepre pályázó fiatalok közül tényleg sikerült egészen ragyogó énekeseket kiválasztani.

Fellegvár (A Tosca Szegeden)

A társaságomban lévő Nikol először látta a Toscát – tizenkilenc évesen ez megbocsátható. Bájos pofikáját megszállottan szögezte a színpad felé, leginkább a karmestert nézte, és megértem, miért.
Pál Tamás nem dirigált. Bűvölt. Varázsolt. Transzba ejtett. Egy másik dimenzióba, másik világba helyezett.

Miért szabadítóopera a Fidelio? (A Fidelio a második szereposztással)

A premierhez képest több ponton egységesebb produkciókkal találkozhattunk, s tán az enyhébb feszültség miatt, mindenesetre a bemutatóhoz viszonyítva erősebb csapatszellemmel.

Sok szenvedés, kevés történet (Fidelio-premier az Operaházban)

A Fidelio éppen elég sokáig hiányzott a hazai repertoárról ahhoz, hogy kézenfekvőnek tűnjön színpadra állítása. A gond csak az, hogy a darabbal is kezdeni kellett volna valamit.