A görög német és a trendiség – Richard Strauss: Ariadné Naxoszban

A nézőben kérdések, miértek tömegei merülnek fel, amelyekre – ha akarja – némi totózás után maga is megtalálja a választ. Jó, de mi köze ennek igazából Strauss és Hofmannsthal darabjához?

Tényleg, „eladó az egész világ”? (A sevillai borbély Debrecenben)

Szinetár Miklós a darabot sajátos értelmezésben tálalta: a cselekmény szálait a pénz mozgatja. A debreceni előadás tulajdonképpen az évtizeddel ezelőtti budapesti előadás továbbgondolása. Van alapja ennek a rendezői koncepciónak. A darab során gróf Almaviva többször is az anyagiak segítségével lép tovább a cselekményben, s két főhőst is elsősorban az anyagiak motiválnak.

Felfedezés! (Verdi: Attila – Művészetek Palotája)

Az Attila mindenképpen a nagy zeneszerző ifjúkori művének számít. Azok között pedig álláspontom szerint az egyik legjobb, zeneileg legizgalmasabb és legjellemzőbb mű, amely szinte demonstrálja a nagy szerző zenéjének minden tulajdonságát, amelyek miatt rajongunk érte...

„Korai” Verdi, koncertszerű előadásban (A Stiffelio a MÁO-ban)

Jómagam az elmúlt mintegy két évtizedben négyszer láttam, persze szcenírozva. A Wiener Staatsoperben Carrerasszal és Domingóval a címszerepben, Londonban és New Yorkban Curával – érdekességként: a Met előadásán Domingo dirigált. A MÁO estéje természeténél fogva nem vehette fel a versenyt a fentebb említettekkel, de számomra nagy élmény volt.

Mint a régi időkben (A Don Giovanni az újranyitott Erkel Színházban)

Az égiek is olvashatnak bennünket, mert Bretz Gábor az idei hat Leporello mellé most megkapta egy előadásra Giovannit is. Az eredmény pedig majdnem fenomenális. Nem eljátssza a címszerepet, hanem egyszerűen megéli azt. Minden mozdulat, gesztus, hangsúly, hangszín egyetlen cél szolgálatában működik: kifejezni a nőhódító lovag jellemét.