Operabemutatók
A MÜPA vasárnapi Lohengrin előadásának végén a színpadra lépő rendezőt búzással fogadták. Néhányan búztak csak, de elég hangosan, mire néhányan hangosan bravózni kezdtek, ilyen értelemben tehát a meccs állása 1:1...
Operabemutatók
A címben szereplő mondat a mellettem ülő 9 éves Kiskorú szájából hangzott el az előadás végén. Lelkes, kipirult arcát nézve (ekkor már) biztos lehettem az ítéletben: jó ötlet volt elhozni a Hunyadi Lászlóra.
Operabemutatók
A nézőben kérdések, miértek tömegei merülnek fel, amelyekre – ha akarja – némi totózás után maga is megtalálja a választ. Jó, de mi köze ennek igazából Strauss és Hofmannsthal darabjához?
Operabemutatók
Szinetár Miklós a darabot sajátos értelmezésben tálalta: a cselekmény szálait a pénz mozgatja. A debreceni előadás tulajdonképpen az évtizeddel ezelőtti budapesti előadás továbbgondolása. Van alapja ennek a rendezői koncepciónak. A darab során gróf Almaviva többször is az anyagiak segítségével lép tovább a cselekményben, s két főhőst is elsősorban az anyagiak motiválnak.
Operabemutatók
Az Attila mindenképpen a nagy zeneszerző ifjúkori művének számít. Azok között pedig álláspontom szerint az egyik legjobb, zeneileg legizgalmasabb és legjellemzőbb mű, amely szinte demonstrálja a nagy szerző zenéjének minden tulajdonságát, amelyek miatt rajongunk érte...





