Az Index cikkét https://index.hu/kultur/2025/03/12/szeles-flora-operett-bokaserules-gorkorcsolya/
idézem (2025. március 12.):
Közel másfél
hónapja történt balesete után még hónapokig lábadozni kényszerül Széles
Flóra, a Budapesti Operettszínház népszerű színésznője. A művész még A cirkuszhercegnő
című darab próbáján törte el a bokáját, miután egy jelenetben görkorcsolyát
kellett viselnie. Az esetet követően hosszú egyeztetések kezdődtek a színház és
a művész között, mivel eltérően ítélték meg a baleset körülményeit. A hivatalos
jegyzőkönyvet a színésznő nem írta alá, mert az szerinte nem a valóságot
tükrözte. Bár Flóra felépülése jól halad, hosszú rehabilitáció vár rá, és idén
valószínűleg már nem térhet vissza a színpadra.
Ahogyan arról az Index is beszámolt, február 4-én, A cirkuszhercegnő című darab keddi próbáján tört el a bokája Széles Flóra színésznőnek, akit a balesetet követően kórházba szállították, ahol meg is kellett műteni.
Azóta
ugyan már egy teljes hónap eltelt, még hónapokig tartó gyógyulás vár a művészre.
Az esetről eddig sem a színésznő, sem a színház nem nyilatkozott, ám a
háttérben folyamatos egyeztetések zajlanak a történtek tisztázása érdekében –
tudta meg a Blikk.
A
baleset részleteit illetően jelentős eltérés mutatkozott a színház és Széles
Flóra álláspontja között. A próbán történtekről hivatalos ügyelői jelentés
készült, amelyet a színésznőnek is alá kellett volna írnia – ő azonban ezt
megtagadta.
Az előadásokról, de már a nagyobb próbákról is
– legfőképpen az olyanokról, amelyeken már színházi ügyelő vesz részt – készül
egy úgynevezett ügyelői jelentés. A baleset napján is készült egy ilyen,
amelyet alá akartak íratni Flórával. Ám ő nem volt hajlandó, hiszen az
események leírása nem egyezett azzal, amit ő átélt: a színház kihagyta belőle
például a görkorcsolyát. Mindössze annyi szerepelt benne, hogy a művésznő
rosszul lépett, ezért sérült meg
–
árulta el a lap egyik informátora, aki szerint a kezdeti nézeteltérés után
aztán végül készült egy olyan verzió is, amely mindkét fél számára
elfogadható.
Bár
egy ilyen dokumentum elsősorban adminisztratív célt szolgál, komoly jelentősége
lehet, ha a felek között jogi vita alakul ki, például a biztosítási kártérítés
kapcsán. A színésznő egyelőre nem kívánt nyilatkozni, mivel még
folyamatban van a biztosítási ügyintézés, felépülése pedig még hónapokig
tarthat.
Nemsokára lekerülhet a lábáról a fekvőgipsz, de
ez csak a felépülése eleje, hiszen jön a mankós-járógipszes időszak. Aztán
pedig jó pár hétig kell majd rehabilitációra, gyógytornára járnia, hogy a lába
újra a régi legyen
– mondta a Blikknek egy barát, aki hozzátette, az idei
szezonban aligha állhat már színpadra Széles Flóra.
A rajongók tehát még sokáig nem láthatják a színésznőt a Budapesti Operettszínházban, miközben a baleset körülményei továbbra is kérdéseket vetnek fel.
Egyszer írhatna valaki szín- vagy dalművet Vay Sarolta Sándor gróf/nőről, a "genderkérdés" egyik (?) első és konkrét, reprezentatív magyarországi megjelenítőjéről. Vajon hogyan fogadná a kultúrpolitika és a közönség a queer, pontosabban transznemű, műtét nélkül nemváltó, ráadásul arisztokrata származású, nő létére férfi életmódot választó nacccsága főszereplésével létrejövő alkotást? Ebben az esetben nem egy színész/nő bújna férfiruhába és játszana férfiszerepet, erre az operairodalomban (is) elég sok példa van, hanem egy létező, valóságos személy, egy magyar nemes/asszony lenne a főszereplő. Ellentétben Lebstück Máriával, neki esze ágában sem volt férjhez menni, ellenkezőleg: ő nő létére férfinak vallotta magát és csajozott. Vay Sarolta Sándor életéről ide vagy ide kattintva lehet olvasni.
Na erre példa például Donizetti kétfelvonásos vígoperája a "Viva, la mama!" (olaszul: "Le convenuenze ed inconvenienze teatrali"), melyben az egyik főhős - a humor forrása - Donna Agata Scanagalli (a Mama), ugyanis bariton vagy basszus hangra komponálta a szerző! Tehát férfi játszik nőt! (Amit teljesen komolyan vesz...)
Ja de érdekes módon sose azon van a felháborodás, hogyha egy nő férfiszerepet játszik, hanem ha egy férfi nőt....
Más(ik) oldalról is tekinthető a női- és férfiszerep cserebere.
Hát a mai "békeharcos" nők bezzeg nem öltenek férfi ruhát, mert mélyen gender ellenesek....és nem olyan "poloska-szerű" liberálisok, mint az "Én és a kisöcsém" "Egy szoknya egy nadrág" vagy akár a "Lila akácok" nagysikerű filmek szerzői, akik bizony férfikat női ruhába öltöztettek.
Az előadást nyilván március 15-ére, mint a magyar forradalom (később szabadságharc) kezdetére-ünnepére hajazva időzítették március 15-ére. Ennek a remek ötletnek is szólhattak a vastapsok és a pótszékek. Kár, hogy néhai Lebstück Mária bizonyos mai értelmezés szerint a rossz utat választotta, amikor férfiruhát öltve (gender, óh!!) beállt a seregbe harcolni. Mint pár napja egy jeles férfiútól tudjuk, olvashattuk: "a márciusi ifjak ...felforgatás helyett a rendet, a háború helyett a békét ... tűzték zászlajukra." Szegény jó Mária főhadnagy! Mennyi mindent megúszott volna, többek közt egyik oldalról halálos ítéletet, később másik oldalról fegyveres felügyelet melletti fogságot, ha időben szólnak neki, hogy a békét tűzze zászlajára, ne forgasson se fel, se le semmit, a fegyverét meg szépen rakja el a sublódba, oszt' jónapot, maradjon otthon a fakanál mellett, ahogy az egy rendes asszonytól elvárható. Lebstück Mária életéről ide kattintva olvashatsz.
Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjét a Magyar Állami Operaház Erkel Színházában
is bemutatták két szereposztásban – de csak három előadása volt (1999.
szeptember 17., október 2. és 3.)
Az
Operaház és a Művészház Kft. közös produkciója
Közreműködik:
az Operaház Zenekara, a Művészház Kft Ének- és Tánckara
Szövegírók:
Alfred Maria Willner és Robert Bodanzky
A magyar
fordítás: Gábor Andor eredeti verseit
átdolgozta Kállai István
Díszlettervező:
Wegenast Róbert
Jelmeztervező:
Kemenes Fanny
Koreográfus:
Szamosi Judit
Karmester: Jármai Gyula
Rendező: Hidvégi Miklós
A szereposztásból:
Dragotin Péter, román mágnás - Harsányi Frigyes
Zórika, a lánya - Szóka Júlia /Kalocsai Zsuzsa
Körösházy Ilona, földbirtokosnő,
magyar özvegy - Pitti Katalin /Rálik Szilvia
Bolányi Gergely (a szövegkönyv-változatok szerint
hívhatják Gábornak vagy Jonelnek is), bojár, Zórika vőlegénye - Dániel Gábor /Vadász Zsolt
Józsi, muzsikus cigánylegény - Virágh József
Jolánka, Dragotin sógornője - Oszvald Marika
Boldizsár – Csere László
Miska, Dragotin inasa – Kiszely Zoltán
Mihály, cigányvajda – Kokas László /Vajda Károly
Miska, Dragotin inasa – Kiszely Zoltán
Lehár Ferenc: Cigányszerelem – Józsi dala – Virágh József (Erkel Színház, 1999)
Én is ott voltam aznap és bár sokat láttam már a darabot, ilyen esték azért ritkán voltak. Mindenki sziporkázott, Dénes Viktor és Szendy Szilvi szórták a jobbnál jobb poénokat, Sándor Péter a tőle megszokott profizmussal játszotta több mint egy év után újra Jancsó hadnagyot, Kiss Dia remekelt Mária Főhadnagyként, Fischl Mónika pedig igazi királynő volt Antónia szerepében. Jobban nem is lehetett volna ünmepelni.
Tegnap egy meglepetés jeggyel (valaki nem tudott elmenni, és ajándékba kaptam du. 4 óra körül) megnézte a Mária főhadnagy operettet. Annak ellenére, hogy ez egy viszonylag késői darab, meglehetősen hagyományos zenéje van. Nagy örömömre a főszerepet Sándor Péter alakította, most láttam először életben játszani, és persze hozta remek formáját. A történet egy 1948-as mese, amelynek valóság alapja is van, de hogy mennyi, nem tudom megitélni, mert nem ismerem a történetet. Az operett nemzetközileg jegyzetlen, ennek ellenére angolul feliratozták. Az előadás teltházas volt, sőt a pótszékeken is ültek és a végén óriási vastapssal jutalmazták. Kiss Diana alakította a főszerepet, továbbá Fischl Mónika. A történet kicsit komoly egy operettnek, de azért sikerült néhány poént is becserkészni. A német nyelvet is kifigurázták.
S ha már szóba hoztam a Szegedi Szabadtéri Játékokat, Béres Attila 2009-es Cigányszerelem-rendezését megelőzően már jóval korábban, 1993-ban is bemutatták a Dóm téren ezt a Lehár-operettet, akkor operaénekesekkel (Pitti Katalin, Székelyhidi Hajnalka, Berkes János, Vajk György, Gárday Gábor) a főbb szerepekben, Vámos László rendezésében.
Érdemes
erre a produkcióra is bővebben kitérnem.
Előadások: 1993. augusztus 14., 15., 19., 20. és 21.
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Kemenes Fanny
Szegedi Fesztiválkórus (karigazgató: Gyüdi Sándor)
Szegedi Fesztiválzenekar
Közép-Európa Táncegyüttes és két szólótáncos:
Hágai Katalin, Szögi Csaba
Koreográfus: Gajdos József
Karmester: Maklárí László
Rendező: Vámos László
Szereplők:
Dragotin
Péter – Gárday Gábor
Zórika – Székelyhidi Hajnalka
Józsi – Vajk György
Gábor (a
szövegkönyv-változatok szerint hívhatják Jonelnek vagy mint itt, Bolányi Gergelynek)
– Berkes János
Ilona – Pitti Katalin
Jolánka – Kovács Zsuzsa
Kajetán – Hídvégi Miklós
Mihály,
cigányvajda – Benkóczy Zoltán
Julcsa,
dada – Halász Aranka
Misa, inas
– Kokas László
MÁROK TAMÁS korabeli kritikája a bemutató
előadásról:
„Az idei
utolsó bemutatót tartják ma este - 1993. augusztus 14. - a Szegedi Szabadtéri
Játékokon Lehár Ferenc: Cigányszerelem
című romantikus daljátékát láthatja a közönség a Dóm téri színpadon. Ezen kívül még 15-én, 19-én,
20-án is,
’Csak zene, zene, zene...’ — mármint ez maradt a
Cigányszerelem második részében, mondta Vámos László.
Merthogy a rendező-átdolgozó a próza
jelentős részét kihúzta. Lehár Ferencnek ebben a művében tényleg több a
zene, mint egy jólnevelt operettben szokásos volna. Sőt, a funkciója is más.
Kevesebb az illusztratív szám, hogy bejön két ember, vált néhány szót, dalra
fakad, táncra perdül, taps, kivonulás. Lehár nagyon sok esetben zenésíti meg
magát a történést, a drámát. A hagyományos operett ettől jobbadán tartózkodott,
effélével nem terhelte hallgatóságát. Másfelől a muzsika időnként teljesen
átkomponált, nincsenek zárt formák, csak zenei folyamatosság. Ez a darab
közelebb áll Puccinihez vagy Debussyhez, mint Kálmán Imréhez vagy Huszka
Jenőhöz.
A második rész szinte végig a jövendő, mely Zórika álmában játszódik. Csak a végére tér vissza a jelen idő. Az időnek ez a fajta kezelése 1910- ben igen merész fantáziára és újító kedvre utal. Aztán szokatlan az is, hogy a Cigányszerelemben két primadonna- és két bonvivánszerep van. Az egyik pár líraibb, hamvasabb, álmodozóbb, a másik tapasztaltabb, rafináltabb, karakteresebb- De azért igazi primadonna és bonviván mindkettő. Talán ezek a különlegességek ragadták meg Vámos Lászlót is, amikor vállalkozott a darab színre állítására. A nagy tapasztalatú mester látható kedvvel dolgozott. Megadta a darabnak (s a közönségnek), ami az övé: a szép szerelmes dalok finomságát, a karakteres részekhez finom játékötleteket, vagy pompás táncokat, ízlésesen és invenciózusan. Nagy munka lehetett, hogy a több helyről jött szereplőgárda játékmódját 'azonos szintre hangolja'. Ugyanakkor az előadáshoz nagyon határozott és költői látványvilágot teremtett. Csikós Attila vadregényes hegyi tájat rajzolt a színpadra, a két oldalon erdei kastéllyal. A dómmal való összhangot a kastély falanyaga adja, mely épp olyan, mint a templom tornyai. Jó ránézni. Másfelől a kétoldali falakból árad a zene, lévén, hogy azok a hangsugárzókat takarják. Ebben a vad természeti környezetben Vámos bőven él szürrealisztikus elemekkel, elsősorban az álomban. Sejtelmes fények, gomolygó füst, félhomály. Igazán pompás munka. Szinte minden percét lehet élvezni.
Azt mondják, egy jó előadás nemcsak a darabról szól, hanem a társulatról is. Azaz, bizonyos mértékig leképezi egy színházi közösség belső viszonyait. A Cigányszerelem szereplői nem egy színházból kerültek ki, a mondás mégis érvényes rájuk. Mert hát ki más lehetne Zórika, mint a naiv szépségű Székelyhídi Hajnalka? Egy kezdő művész megingathatatlan hitével, nagy, csillogó szemeivel, csipetnyi ügyetlenségével. S makulátlan szopránjával, mely oly tiszta és áttetsző, mint a sebes hegyű patakok vize. S mennyire telibe van találva, hogy Ilonát egy érett, tapasztalt művésznő alakítja. Akinek ráadásul eddigi pályája során kevés lehetősége akadt, hogy karakterizáló tehetségét megmutassa. S hirtelen annak is művészi jelentősége lesz, hogy Pitti Katalin többször, több műfajban lépett már e hatalmas színpadra, s ott könnyedén, otthonosan mozog. Jelentősége lesz, mert neki a darabban játékmesteri funkciója is van. Vagy nézzük a két bonvivánt. Berkes János olyan szépséges tónussal és elragadó formálással énekli a darab slágerét (’Zórika, Zórika, jöjj haza már’), hogy attól még egy kőszív is ellágyulna. Nemhogy egy ilyen. S egész modora sima, behízelgően operettes. Vajk György hangja sokkal kiegyenlítetlenebb, zabolátlanabb, inkább erejével hat, semmint szépségével. Pontosan, amint ez a Józsi cigány a nőkre. Aztán az is üdvös választás, hogy Dragotin nem vén trotty, hanem egy férfi. Igaz öregedő, pocakosodó, de még jó erőben lévő férfi, Gárday Gábor biztosan tart mértéket kacagtatás és ízetlenkedés között. A szubrett-táncoskomikus párban Kovács Zsuzsa olyan természetes, elragadóan bájos, hogy ’alakítást’, ’színejátszást’, effélét, nála nagy hiba volna méltatni. Hídvégi József is ügyesen hozta az ügyefogyott, de szeretetre méltó fiú figuráját, Benkóczy Zoltán vaskos humorral komédiázott Mihály vajdaként. A zenekart Makláry László irányította. Pompás hegedűszólókat hallottunk az árokból: Szőlősi József, a szegedi szimfonikusok koncertmestere adta a hangot Vajk György száraz fájához. Jó előadás volt, csak a közönséggel vagyok elégedetlen. Egyszerűen nem volt hajlandó felmelegedni. Jószerivel csak a finálé után volt rendes taps. Igaz, akkor jó hosszan.”
A szereplők: Székelyhidi Hajnalka, Vajk György, Kovács Zsuzsa, Pitti Katalin, Berkes János, Gárday Gábor, Benkóczy Zoltán, Hídvégi Miklós. Közreműködtek a Szegedi Szimfonikusok, a Színház Énekkara és Tánckara.
Kapcs. 6375. sorszámhoz
Itt van
még egy bejátszás a Cigányszerelem Béres Attila rendezte operettszínházi produkcióból:
Lehár Ferenc: Cigányszerelem – Cigánytábor nyitókép – Lukács Anita és Dolhai Attila
(„Aranypálca”
– Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny 3. középdöntő.
Vezényel: Ilya Gaisin, km. Énekkar)
Béres Attila rendező a Cigányszerelmet, a Budapesti Operettszínház 2011-es bemutatóját megelőzően, már 2009 júliusában színre vitte, mégpedig a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében a Dóm téren.
Találtam
egy videót erről az előadásról is – Lehár Ferenc: Cigányszerelem - három jelenet van rajta – amelyet ide
belinkelek:
- Jonel és Dragotin Péter jelenete: Vadász Zsolt és Bodrogi Gyula, Énekkar és Tánckar
- Berta,
Dragotin Péter, Paulette, Tivadar négyese: Molnár
Piroska, Bodrogi Gyula, Kovács Patrícia, Stóhl András;
- Jonel és Zórika kettőse: Vadász Zsolt és Rácz Rita
Lehár Ferenc: Cigányszerelem
Operett
két részben
Gábor Andor magyar fordítását és a szövegkönyvet átdolgozta Zoltán Pál és G. Dénes György
Díszlettervező:
Daróczy Sándor
Jelmeztervező:
Velich Rita
Koreográfus:
Bodor Johanna és Szögi Csaba
Közreműködnek
- a
Közép-Európa Táncszínház művészei, szólót táncolnak: Hargitai Mariann, Hámor
József, Major László,
- a
Szegedi Szabadtéri Játékok tánckara és énekkara,
- az
EtnoRom Zenekar,
- valamint
a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Karmester: Silló István
Rendező: Béres Attila
Szereplők:
Körösháza Ilona,
vidéki primadonna – Frankó Tünde
Józsi,
cigányprímás – Kiss B. Atilla
Jonel,
Zórika vőlegénye – Vadász Zsolt
Dragotin
Péter, erdélyi földbirtokos – Bodrogi
Gyula
Zórika, a
lánya – Rácz Rita
Mademoiselle
Berta, nevelőnő – Molnár Piroska
Paulette,
Dragotin unokahúga – Kovács Patricia
Tivadar,
vidéki színész, rendező, szövegíró, álgróf – Stóhl András
Kutula, cigányvajda
– Gesztesi Károly
Lina, cigányasszony
– Fekete Gizi
Mosu - Hollósi Frigyes
Még egy megjegyzés:
SZIRMAI ALBERT.
Dal. 1905. jun. 20.
Vonósváltozatok 1905. jan. 20.
Adagio 1905. jan. 20.
Ballet-suite 1906. okt. 22.
KÁLMÁN IMRE.
Saturnalia. 1904. febr. 29.
JACOBI VIKTOR.
Dal. 1905 jun. 20.
További operettszerzők:
ÁBRAHÁM PÁL
Magyar szerenád. 1915. márc. 18.
Vonósnégyes. 1915. okt. 22. 1916 dec. 9.
Gordonkaverseny. 1916. máj. 29.
Továbbá akik jártak a Zeneakadámiára, de nem fejezték be:
Eisemann Mihály (nem találtam információt róla) és Márkus Alfréd (első évben abbahagyta)
Valójában Bartók Béla és Kálmán Imre egy osztállyal Jacobi, Weiner, Kodály felett jár, és 1 évvel korábban végzett.
Újság, 1904. március 1.
A Zeneakadémiaaz Operaházban. Az Országos m. kir. Zeneakadémia zeneszerző-tanszakot végzett növendékeinek műveit mutatta ma be az Operaházban. Az Operaház zenekara adta elő e műveket Kerner István karmester vezényletével. Az előadás, melynek jövedelmét a filharmonikusok özvegy- és árva segítő egyesülete javára szánták, örvendetes bizonyságot szolgáltatott a magyar faj kulturképessége mellett. Egész fiatal, gyermekarcú növendékek hajlongtak a színpadon a közönség előtt, akik már ma is igen figyelemreméltó és szép jövővel kecsegtető művekkel lepték meg a közönséget. A zenekari kidolgozás és tudás terén valóban nincs okunk más népek előtt restelkednünk fiatal tehetségeinkkel. Nem mindnyájan egyforma kaliberű talentumok, de akik ma szóhoz jutottak, azok között egyetlen köznapias, egyetlen selejtes sincsen. Első számnak Toldy László E-moll Szerenádját hallottuk. Négy tételből áll. A Moderato szelíd, nyugodt melódiával indul, amely később erőkifejtések által tűnik ki. Szép hárfafutamok fejezik be a tételt. Scherzója élénk dobpergéssel kezdődik; ez a tétel igen tetszetős. Moderátója holdvilágos, ábrándos, csak a befejezése kissé illogikusan turkomo. Befejező részlete temperamentumos, vidám zene, utolsó akkordjai erőteljesek. A közönség többször kitapsolta a szerzőt. Igen kiváló és eredeti egyéniség Kálmán Imre, akinek Szaturnáliája az est legkimagaslóbb száma volt. Műve nagyon élénk, színes zene, valóságos gall esprit sistereg minden fordulatánál. Nagy képessége ott válik ki leginkább, ahol a különböző hangnemek labirintusából ügyes kézzel kivezeti alapgondolatát. Ezzel tanúsítja, hogy minő nagy a hivatottsága a zenei hatások titkainak kezelésében. Egyáltalában van sok mondanivalója és minden taktusán meglátszik, hogy kerüli a mindennapit és az olcsó babért. Persze mindez — ily fiatal korban — némi szertelenségek nélkül nem történhetik meg. Ilyen túlzás az, amikor túlságosan érdekes akar lenni az andante rész átmeneteinél a bevezető részlet megújításában. Rengeteg pauzát csinál és úgy lepi meg hallgatóit. Azonban mindez nem erőtleníti meg azt a véleményt, hogy a fiatal szerző igazi tehetség, akinek nevével még gyakran fogunk találkozni. Hatása igen nagy volt, a közönség őszinte méltánylással tapsolta a szerzőt. Redl Pál Szimfóniája invenczió tekintetében nem éppen elsőrendű, témái halványak, ellenben zenekari kidolgozása mesteri. Szóval a keret értékesebb a képnél. Zeneszerzői talentuma kétségtelen. A közönségnek műve tetszett, zajosan hívta a szerzőt, de nem jelentkezett. Radó Elek Capricciója merész koncepcziója mű. Sok benne az eredetiség, de kissé eget ostromló. Andante részletében keleti buja motívumok tarkítják a különféle hangulatokat tolmácsoló eszmemeneteket. , Befejezése érdekes, de exczentrikus. Főérdeme neki, valamint Kálmánnakis, hogy az ismert nagy szerzők nyomdokaiba nem illeszkednek be feltűnő utánzói szándékkal. A tehetséges szerzőt igen sok rokonszenvvel tapsolták ki. A következő szerzőnek, Bartók Bélának már megállapított jó hírneve van. Ma bemutatott Scherzója is igen értékes mű. Misztikus staccato hangokkal indul és csakhamar szilaj erővel tombol a lelkesedés. Csak egyszer válik kissé köznapivá, ott, ahol a lassú tételt nagyon is »duda«-szerű zenekari kísérettel övezi. Pedig ebben a részletben van a legtöbb poézis és inspiráczió. Befejezése nagyon lendületes és teljesen elütő a sablonszerű befejező akkordoktól. Bartók művének hatása igen nagy volt. A szerzőt zajosan hívták, de ő sem jött ki. Lavotta Rezső Suitejének első tétele dallamos roccoco-zene, finom, kedves muzsika nagyobb igények nélkül. A többi részek is temperamentumos, élénk hangulatokból vannak felépítve. A közönség mind a négy tételét megtapsolta. Az operaházi zenekar elismerésre méltó buzgalommal adta elő az ifjú magyar szerzők műveit. Sajnos, az előadás a nemes czél javára nagyon keveset, talán éppen semmit sem jövedelmezett. (a. 1.)
Hogy miket nem találok
Zeneszerzési hangverseny. A Zeneakadémia hangversenytermében
ma tartották az utolsó vizsgálati hangversenyt. Kessler János növendékek a
fiatal zeneszerzők mutatkoztak be ez alkalommal. Az ilyen növendékprodukciókat
óvatos szemmel kell nézni. Gyakran előfordul, hogy az olyan fiatalember, aki
zeneakadémiai növendékkorában szép dolgokat produkált, későbben egészen lapos,
gondolatszegény munkákkal untatja a világot, viszont megesik az is, hogy, a tehetségtelenebbnek
látszó, szárnyait nehezebben bontogató szerző az iskolából kikerülve,
egy-kettőre egész emberré, kész művésszé válik, ha megtanul a maga lábán
járni, a saját eszével gondolkozni. A ma debütált fiatalemberek között nincs
egy se, aki hiába járt volna Kössler mester iskolájába. Kössler tanításának
nemesítő hatása élénken meglátszik a fiatal szerzők komoly, becsületes
gondolatjárásán. Csodálatos és jellemző, hogy az ország egyetlen állami
tanintézetének magyar születésű, magyar ajkú növendékeinek halvány sejtelmük
sincsen a magyar műzenéről. Ebben a tekintetben a finai hangverseny az előzőkkel
szemben erős hanyatlást jelent. Nem hallottunk más magyarstilü kompozíciót,
mint egy kellemetlenül magyaros dalt és egy csárdajelenetet; egyik sem magyar
műzene. A legtehetségesebb a fiatal komponisták közül Weiner Leó Vonós-kvintettre írt szkerzója ötletes, temperamentumos munka, igazi
kamarazene. Zongoravariációi érdekesek. Ez a kompozíció azonban csak
részleteinek finomságában imponál, az egész mű túlságosan szürke, nincsenek
benne fénypontok. Weiner Leó «Tarantellá»-ja hasonlóképpen érdekes, hangulatos
zenekari darab. Antalffy Zsíros Dezső jó fakturájú fugával szerepelt, Lendvai
Ervin néhány kellemesen hangzó kvartetttételt komponált, Zsaklovetz Nándortól
egy melodikus, kissé dagályos hegedű szonáta-tételt hallottunk. Kovács Sándor
két virtuóz, hatásos zongoradarabot mutatott be, Meszlényi Róbert két
tálentamos, könnyed hegedűdarab szerzője. Szirmai Albert vonósnégyesre írt
variációi, adagiói erős temperamentumra, egészséges, világos gondolati óvásra
vallanak. A legkomolyabb, legtartalmasabb zenét Kodály Zoltán írta. Témái nem
elég pregnánsak ugyan, de olyan nemesi, előkelő a dialektikája, olyan magas
fokon áll a kidolgozási ügyessége, hogy ha Brahms túlságosan erős, szinte
nyomasztó hatása alól felszabadítja a fantáziáját, értékes, jelentős munkákat
várhatunk tőle. Jacobi Viktor, Müller Károly néhány hangulatos dallal
szerepelt. Az előadók: Buttra Ilona, Sándor Erzsébet, Bondy Nelli, Hacker
Mariska, Arányi Adila dicséretet érdemelnek. (k. i.)
A régmúltból...
Lehár Ferenc: Cigányszerelem – Budapesti Operettszínház előadása -
2011
Bemutató előadás: 2011. október 20. és 21-én (két szereposztással)
A háromfelvonásos operett ősbemutatója 1910. január 8-án volt Bécsben, a Carl-Theaterben.
Az operett szövegkönyvét Alfred Maria Willner és Robert Bodanzky írták, a magyar változatát Gábor Andor készítette, a dalszövegeket részben átdolgozta Zoltán Pál és G. Dénes György.
Díszlettervező: Daróczi
Sándor
Jelmeztervező: Velich Rita
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Koreográfus: Zsuráfszky
Zoltán – aki népi, főképp mezőségi, kalotaszegi és autentikus cigány
motívumokból építkező táncokat készített.
Karigazgató: Drucker
Péter
Rendező: Béres Attila
Vezényel: Makláry László
Km. a Budapesti Operettszínház Ének-és Zenekara, valamint
Balettkara
Szereposztás
Ilona, vidéki primadonna
– Frankó Tünde/Kalocsai Zsuzsa
Józsi, cigányprímás –
Dolhai Attila/Vadász Dániel
Dragoján Péter,
erdélyi földbirtokos – Faragó András/Jantyik Csaba
Zórika, a lánya – Fischl
Mónika/Lukács Anita
Berta, nevelőnő – Lehoczky
Zsuzsa/Szulák Andrea
Jolán, Dragoján
unokahúga – Peller Anna/Szendy Szilvi
Kutula, cigányvajda –
Verebes István (m.v.)
Mihály – Marik
Péter
Léna, cigányjósnő – Csengeri
Ottília
Pista – Magasházy
István
Valahol Erdélyben, egy
magyarok, románok és cigányok lakta területen él Zórika, Dragoján Péter vidéki
földbirtokos lánya, és esküvőjére készül a szomszéd gazdag paraszt fiával,
Gáborral. A ceremóniára azonban váratlanul betoppan Józsi, Zórika gyerekkori
szerelme, aki a közeli cigánysor viskóiból verekedte fel magát egy vidéki város
elsőszámú prímásává. A tervezett házasságot
elsöpri a régi szerelem, és Zórika minden társadalmi elvárást felrúgva
megszökik Józsival, hogy kövesse őt a cigánytáborba. A szökést nem csupán a
megszégyenült örömapa és az elhagyott vőlegény nézi rossz szemmel, hanem Józsi
korábbi szeretője, Ilona, a vidéki primadonna is, aki attól sem riad vissza,
hogy hívatlanul megjelenjen Dragoján Péter birtokán....
A Cigányszerelemben három különböző kultúra, három egymással összebékíthetetlen világ találkozik és ütközik egy romantikus szerelmi történetbe ágyazva. Mint minden remekmű, Lehár operettje is túlmutat önmagán: a szabadságvágy, a boldogságkeresés örök témáját kiszélesíti azzal a történelmi tapasztalattal, hogy mennyire sérülékeny és egyben milyen magától értetődő is lehet a különböző etnikumok békés egymás mellett élése.
Lehár Ferenc operai
igényű zenei világa grandiózus tablókban, szenvedélyes és fájdalmasan szép
szólókban és duettekben bontakozik ki a Cigányszerelemben, olyan
felejthetetlen számokkal, mint a Messze a nagy erdő, vagy a Vad cigánylegény
vagyok. Az operett-irodalom egyik főművét nagyszerű szereposztásban mutatta be
az Operettszínház Béres
Attila rendezésében, aki a jekatyerinburgi Szverdlovszk Zenés Színház, majd a
Szegedi Szabadtéri Játékok (2009) után állította ismét színpadra a művet.
Ott voltam a premiert követő egyik előadásán – viszonylag élvezhető volt az ének és a zene, igaz, módfelett zavart, hogy alig lehetett ráismerni az eredeti cselekményre, de a versszövegekre is: a darab jelentős zenei és dramaturgiai változtatásokkal került színre.
A mű külön
érdekessége, hogy Lehár két tenor és két szoprán énekesnek ad lehetőséget, a
szokásos táncoskomikus és szubrett pár mellett.
Az operett televíziós felvételét nem találom a neten, csak részleteket a két szereposztásból:
Nemhiába, Jókaié volt az eredeti "ötlet"...
Az Egy éj Velencében a maga idejében is megbukott, ellentétben a Cigánybáróval, ami akkor nagyobb siker volt a Denevérnél is.
Én ott voltam a premier-előadáson, nekem sem tetszett az a koprodukciós produkció, és az egész zavaros volt, úgy ahogy. A különben jól ismert történet szálai csaknem "kibogozhatatlanok", csoda hogy a végére mindenki rátalált a párjára... A zenei anyag is toldott-foldott, "betoldott" volt...
Egy igazán jól sikerült zenei változat viszont készült az Egy éjjel Velencében operettből, mégpedig teljes magyar nyelvű stúdiófelvétel, a Rádió Dalszínházának égisze alatt! Nagyszerű operaénekeseinkkel a főbb szerepekben!
Bemutató: 1966.
július 16., Kossuth Rádió, 20.28 – 22.00
Vezényel: Bródy Tamás
Km.: MRT Szimfonikus Zenekara
és Énekkara (Karigazgató: Sapszon Ferenc)
Zenei rendező: Járfás Tamás
Rendező: Horváth Ádám
Szerkesztő: Bitó Pál
Magyar szöveg: Gáspár Margit és Kristóf Károly
Szereposztás:
Annina – Házy Erzsébet (Váradi Hédi)
Ciboletta – Zentay Anna (Gombos Katalin)
Barbara – Sándor Judit (Kállai Ilona)
Caramello – Ilosfalvy Róbert (Zenthe
Ferenc)
Herceg – Udvardy Tibor (Horváth
Tivadar)
Pappacoda – Kishegyi Árpád (Márkus László)
Delaqua szenátor – Maleczky Oszkár (Sinkovits Imre)
Én úgy látom, csak a Koltay van kettőzve (Sándor Péter mv. és Juhász Bence mv.), és a karmester neve mellett áll kettő: Somogyi-Tóth Dániel /Makláry László. Úgyhogy valójában ez egy szereposztásnak tekinthető.
Én nrm láttam, de állítólag megbukott a golyós előadás Budapesten.
Ez tényleg remek hír. Megvan mind a két szereposztás? Ki lesz a két Viktória? Benedekffy Katalin az egyik.
Kapcs.
6366. sorszám
Az előbbi bejegyzésem kiegészítéseként, az alábbi cikk linkjét nem tudom beírni, ezért ezt a másik kritikát kimásoltam ide. Érdekes utánaolvasni, mit írt a korabeli sajtó erről a különleges világú operettbemutatóról. Már csak azért is, mert az internetre (YouTube) nem került fel ennek az operettnek a televíziós (videó) felvétele.
Népszava – 2011. március 28.
„Budapesti Tavaszi Fesztivál a Nagymező utcában
- Az Egy éj Velencében premierje”
„Az
operettszínház begolyózott”
Johann Strauss Egy éj Velencében című híres operettjét
mutatta be a Budapesti Operettszínház a
Budapesti Tavaszi Fesztivállal koprodukcióban. Az előadás érdekessége és
sok tekintetben tehertétele, hogy a rendező,
Kerényi Miklós Gábor egy hatalmas flipperasztalra képzelte el a játékot,
ahol a mutatós díszletben a szereplők golyóként forognak, pördülnek, pattognak.
Mondhatnám azt is, hogy a Budapesti Operettszínház társulata begolyózott. Az is a produkció teljes címe, hogy Egy éj Velencében - avagy a golyók háborúja.
A jelmez- és egyben díszlettervező Túri Erzsébet minden szereplőre jókora szürke golyóbist tervezett. Ez valamennyi színész derekát, fenekét, combjának felső részét eltakarja, vagyis látvány szempontjából tulajdonképpen kettévágja őket. Azaz hiába gyönyörű a nő alakja vagy szép szál termetű a férfi, ez a hatalmas golyó groteszkké teszi az alakját. Az pedig végképp lehetetlenné válik tőle, hogy mondjuk a szerelmesek hosszú, forró áhítatban megöleljék egymást, ami az alapvetően áradó érzelmekről, féltékenységről, perpatvarról, de újra egymásra találásról szóló operettben, sőt többek szerint vígoperában azért nem lenne hátrány.
Kérdés, hogy ez a golyóötlet - amit 2007-ben az Erfurti Színházban, szintén Kerényi Miklós Gábor rendezésében már bemutattak, majd most megvásárolták a díszleteket, jelmezeket - mit ad cserébe? Azt, hogy lehet felpörgetetten pattogni, tréfásan egymásnak vagy a falnak ütközni, gömbölydeden perdülni-fordulni, jelképezni a felgyorsult, játékgépekre hajazóan felszínesen csillogó-villogó, de eléggé kiüresedett világot. Mindez azonban csak ötlet, a jópofizás szintjén marad, és gátolja az áradó szenvedélyek, a lefojtott erotika kifejeződését a színpadon, ahol ebben a jelmezben mindenkiből infantilis játék baba lesz, így tulajdonképpen megszűnik valódi nőnek és férfinak lenni.
Persze ez is lehet egyfajta mondanivaló, ami tán leginkább a szenátorok, azaz a politikusok figurájára illik, akik korrupt módon igyekeznek a húsos fazék körül tolongani, ha úgy tetszik, körülpattogják azt, és egy leendő zsíros beruházás, kaszinóépítés környékén a mai történésekre nagyon is hajazó umbuldákban vesznek részt, úgy, hogy akár még a feleségük is áldozattá válhat a pénz oltárán. Közben persze vannak hálás beköpések, de ezek is inkább csak ötletpetárdák csupán, nem áll belőlük össze markáns társadalomkritika, csak bizsergető csipkelődésként foghatók föl.
Dilemma, hogy az operett, ami eredetileg meglehetősen harcias műfajnak is számított, mindössze habkönnyű szórakoztatás-e vagy a magyar színháznak olyan abszurd vonulata, ami annyira mély mondanivalóra is képes, mint amilyet Mohácsi János a rendezéseibe, legutóbb a Nemzeti Színház Egyszer élünk című produkciójába belelát. És az is kérdés, hogy ilyen erőteljes mondandót elbírna-e a Budapesti Operettszínház közönsége, ahol kétségtelenül igyekeznek némi mondandót csepegtetni az előadásokba. Bár például a kiugró sikerű Rómeó és Júlia messze nem olyan tragikusan megrendítő, mint Shakespeare műve, s a Rebecca közel sem annyira sokkolóan idegtépő, mint A Manderley-ház asszonya című Hitchcock-film, amelynek nyomán készült. A Koldusopera előadását pedig azért hagytam ott feldúltan a szünetben, mert elképesztőnek tartottam, hogy a jelenlegi társadalmi helyzetben ez a most igencsak keményen és húsbavágóan aktuális dráma nem üt, nem fáj, hanem mindössze helyesen sikeres kis sztárparádé lesz belőle.
Az Egy éj Velencében előadása is helyes, kedves, kedélyes. De nem áradnak benne olyan fékezhetetlenül az érzelmek, nem szabadulnak el annyira a szenvedélyek, ahogy a keringőkirály Strauss műveiben ez dukálna. És bizony elegáns táncot is nehéz lejteni ilyen golyóbisoktól terhelt jelmezekben, nem is állítható, hogy Lőcsei Jenő koreográfus brillírozott. Azaz túl sok minden vész áldozatul egy ötlet miatt. A szereplők persze igyekeznek maguknak annyi játéklehetőséget visszahódítani, amennyit lehet. Boncsér Gergely és Bordás Barbara párosáról elhiszem, hogy tökéletesen egymásba habarodott, tiszta lelkű pár tagjai, akiket azért rövid időre csak megfertőz és majdnem elszakít egymástól a hatalom s a pénz világa, hogy aztán még időben észbe kapjanak. Mulatságosabb, ha úgy tetszik, táncoskomikusi, s szubrettváltozatban ugyanez vonatkozik Peller Károlyra és Vörös Editre. Oszvald Marika mind magabiztosabban hozza az öregedő, sértetten parlagon heverő nő figuráját. Hercegként, a léha, államügyek helyett nőzéssel foglalkozó, milliomos főhatalomként Vadász Dániel meglehetősen jól énekel, de hogy minden nő kapásból a lábai előtt hever, azt kevéssé hiteti el. Régi probléma, hogy az operett műfajában kevesebb az idolszámba is menő sztár, mint a musicalek esetében, bár a Nagymező utcában már kétségtelenül sokat tettek azért, hogy ne így legyen.
Összességében az Egy éj Velencében kellemes, de nem elementáris szórakozás. Jellemző, hogy a sajtóbemutatón, miután elkezdték leengedni a vasfüggönyt, már nem erősödött, hanem gyengült a taps, vagyis a színészek nem tudtak a vasfüggöny előtt meghajolni. Azt hiszem, ezt hívják tisztes sikernek.
/B.G./
Ma tudtam meg, hogy a debreceni Csokonai színházban bemutatásra kerülő Viktóriában Koltay Istvánt Sándor Péter játsza majd az egyik szereposztásban. Kellemes meglepetés, ugyanakkor látom őt Koltay István szerepében, biztosan remekül fogja hozni a karaktert.
A régmúltból...
Ifj. Johann Strauss: Egy
éj Velencében - avagy a Golyók háborúja
A Budapesti Operettszínház bemutatója: 2011. március
25. és 26.
A produkció az Erfúrti Színházzal koprodukcióban jött
létre, és 2007-ben már igen nagy sikerrel mutatták be
Németországban.
Friedrich Zell és Richard
Genée szövegkönyve és az eredeti zenei változat alapján átdolgozta Kállai István és Kerényi Miklós Gábor, a verseket pedig
Kenesey Judit és Anger Ferenc.
Díszlet-
és jelmeztervező: Túri Erzsébet
Karigazgató: Drucker
Péter
Koreográfus: Lőcsei
Jenő
Km. a Budapesti Operettszínház
Balettkara, Énekkara és Zenekara
Vezényel: Makláry László/ Szabó Mónika
Rendező: Kerényi Miklós Gábor /KERO®/
Kettős szereposztásban állították ki az operettet:
Guido
herceg, milliomos - Vadász Dániel/
Vadász Zsolt
Caramello,
a herceg borbélya - Boncsér Gergely/
Homonnay Zsolt
Delaqua,
velencei szenátor - Földes Tamás/
Petridisz Hrisztosz
Ciboletta,
a szenátor szobalánya - Vörös Edit/
Szendy Szilvi
Annina,
halászlány - Bordás Barbara/ Fischl
Mónika
Pappacoda,
szakács - Peller Károly/ Szabó Dávid
Barbara,
Delaqua felesége - Geszthy Veronika/
Lukács Anita
Enrico,
Delaqua unokaöccse - Bálint Ádám/
György-Rózsa Sándor
Barbaruccio,
velencei szenátor - Dézsy Szabó
Gábor/Jantyik Csaba
Agricola,
Barbaruccio felesége - Oszvald Marika/
Farkasréti Mária
Testaccio, velencei szenátor - Sánta László/ Oláh Tibor
Az előadás teljes televíziós felvételét nem találom az interneten.
Jelenet – Vörös Edit és Peller Károly
Koncertfelvétel. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Zenekara. Vezényel: Silló István
Lagúna valcer – „A férfi sorsa a nő” – Vadász Zsolt
Koncertfelvétel. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Zenekara. Vezényel Pfeiffer Gyula. Budavári Palotakoncert, 2019
Kicsit reménykedtem titokban hogy azt kapom amit itt most leírtál és nagyon jó volt végigolvasni a soraidat mert nagyjából minden szavával egyet tudok érteni. Én nem ismertem a darabot a dalokból párat igen, viszont első látásra beszippantott ez a világ a történet a dalok, egyszerűen minden. Márciusban épp ezért még háromszor megtekintem, kétszer a Kiss-Sándor párost mivel számomra jól működtek és igazán kellemes élményeket kaptam az ő előadásukban, egyszer pedig a Lévai Enikő-Papp Balázs párost is megtekintem, mivel sok jót hallottam az ő premierjükről, a közönség nagyon szerette őket.
Persze elolvastam a Tiedét is, akkor még nem volt kedvem hogy én is véleményt írjak, de utóbb másik kedves fórumtársunk, "varganiki" ösztönzésére "kötélnek" álltam...
6334 -es hozzászólásom: Korábban én is elemeztem az előadást, persze rövidebben. Elolvastad?
Eredetileg nem szándékoztam „mélyreható” elemzéssel szolgálni vagy átfogó élménybeszámolót írni az Operettszínházban február 21-én bemutatott A cirkuszhercegnő című Kálmán Imre-operettről. Ennek oka, hogy a zeneszerző dallamvilága, melódiái általában számomra túl „gejl” ha szabad így fogalmaznom; nem vagyok rajongója, de azt feltétlenül elismerem, hogy remekül tudott hangszerelni és persze dallamokat „kitalálni”, mégis zenéjéért, bármennyire is jók, érzelemdúsak, színesek és attraktívak, nem tudok egyértelműen rajongani. Megszeretni igen – mértékkel. De azt hozzáteszem, korábban is (rádió, lemez, színpadok) ezt az operettjét szerettem meg igazán, melynek zenei- és stílusvilága sokkal közelebb áll hozzám, mint a korábban komponált és akár ismertebb operettjei, legyen szó A bajadérról, a Marica grófnőről, de akár A csárdáskirálynőről – ezek keletkezésüket tekintve megelőzték az 1926-ban, Bécsben bemutatott Cirkuszhercegnőt.
Persze nem tudtam ellenállni a csábításnak és ott voltam én is az Operettszínházban, kíváncsian, mi újat látunk, és az „atmoszférateremtésben” is mennyiben lesz más ez az új Cirkuszhercegnő-produkció a korábbi színpadi adaptációkhoz képest, amelyek emlékei még bennem élnek. Örömmel mondhatom, hogy kellemesen csalódtam és nagy élményt jelentett számomra az operettnek ez a különleges, nagykiállítású színrevitele, a kapott élmény felülírta várakozásomat, ezzel együtt a szándékolt tartózkodásomat ezek szavakba formálásától. Kálmán Imre zenéjének bűvköréből s mindenekelőtt a színpadi megvalósítás pazar ötletességeinek hatása alól én sem tudom kivonni magam.
A beszámolómban érdemesnek tartom a korabeli sajtóból idézni az
alábbi sorokat.
Kálmán Imre a Neue Freie Pressernek a következőket nyilatkozta még A cirkuszhercegnő 1926. március 26-i bécsi bemutatóját (Theater an der Wien) megelőző időszakban. (Megjegyzem, az új Kálmán-operettet az év novemberében máris műsorára tűzte Pesten a Király Színház):
„Hat hónap
óta szakadatlanul új operettem partitúráján dolgozom, de az igazi nagy munka
csak most kezdődik. Sok számot ugyanis csak akkor tudok hangszerelni, amikor a
darabot színpadon látom. Ha most magam elé teszem partitúrámat, örülök, hogy
annak idején operettkomponistává lettem, anélkül, hogy sejtelmem lett volna
erről a mesterségről és anélkül, hogy idegen minták befolyása alá kerültem
volna. Mikor „A tatárjárás“-t komponáltam, előzően csak komoly zenét írtam és
mindössze két modern operettelőadást láttam életemben, így befolyásoktól
mentesen juthattam egyéni stílusomhoz. Nem szeretek idegenből kölcsönözni, nem
kedvelem az átmeneteket és mindig csak kondenzált muzsikát akarok adni. Új
művemben talán tovább is mentem egy lépéssel, amennyiben az egyes számok
bevezető részét az eddiginél is rövidebbre fogtam, hogy a hallgató gyorsan
jusson el a fő dallamhoz. “
Eddig az
idézet.
A zenéről
Az új operett szerintem érettebb,
nagyobb dimenziókat hordozó, kifinomultabb és attraktívabb alkotás, mint amiket
előzőleg komponált Kálmán Imre, zenéje helyenként „sziporkázik”, de főleg
ragyogó hangszerelése sokszínűségével tűnik ki a többi operettje közül. Meglátásom szerint a komponista
partitúrája főképpen a zenei formák terén mutat fejlődést: inkább kis dalformán
belül teremt fokozottabb változatosságot. Kár viszont, hogy e dallamok nem
bővítik skálájukat, s többnyire önmagukat, vagyis a Kálmán-muzsika régen
bevált, jellegzetes témái köszönnek vissza. Ebben az operettjében is
előfordul
önismétlés (lásd a III. felvonást, ahol alig van új zene) vagy talán inkább az
önutánzás. Vissza -visszatérnek emlékeztető „vezérmotívumok” is, mégsem unjuk
meg Kálmán muzsikáját, mellyel új stílusvilágot teremtett, így is bővelkedik
dallamokban, de nem válnak kaptafává, és a darabbéli slágerek a fülünkben
maradnak: „Egy drága
szempár, ragyog igézve rám”; „Ha bemegyek a cirkuszba; „Kislány, vigyázz!”; „My
darling, my darling”; „Gréte, Gréte, jöjj a virágos rétre”; „Te meg én, te meg
én”; „Ha
engem szeretnél”; „Mindig a régi dal; „Kislány, vigyázz!” stb
Ezek a dalbetétek
különösen jól sikerültek, Kulinyi Ernő
dalszövegéhez szerencsére a dramaturgiát is jegyző Orbán János Dénes nemigen nyúlt hozzá, s mindenképpen ki kell
emelnem az első két felvonás grandiózusan felépített, sokrétű fináléját, ezek
csillogó zeneszövését.
Úgyhogy igen nagyra értékelem Kálmán Imrének ezt a „titokzatos” művét, melynek szövegkönyve is újszerű, hiszen tudtommal addig cirkusz mint színhely nem szerepelt még operettlibrettóban (az eredeti szövegírók: Julius Brammer és Alfred Grünwald).
Az Operettszínház kiváló színész-énekes-táncos erőihez „valódi” cirkuszművészek is csatlakoztak, akik a cselekmény sodrából kihagyhatatlanok, hiszen a rendezői koncepcióban fontos szerepük van; magát a cirkuszt is a színpadra állítja, mégpedig „belülről” megmutatja az ott fellépő cirkuszi akrobatákat, s ez is újdonságként hat. Mindezeket sorra veszem a következőkben és benyomásaimat részletezem.
Hevenyészve, miről szól a darab, kik a „főhősök”? Fegyának hívják a dúsgazdag orosz herceg unokaöccsét, akire fényes tiszti karrier vár, ám beleszeretett az idős nagybátyja menyasszonyába, Fedórába. A nagybácsi bosszúból, koholt indokokkal eltávolíttatta a hadseregből, s míg ők összeházasodtak, ő földönfutóvá vált és most cirkuszi artistaként, Mr. X néven próbál megélni egy szentpétervári cirkuszban. Időközben Fedóra özvegy lett és egy új imádója akadt Vlagyimir herceg személyében, aki tudja, hogy Fegyának sem közömbös a szép özvegy és ez bosszantja, féltékeny rá. Fedóra és új hódolója együtt jelennek meg a cirkuszban, kíváncsian a titokzatos Mr. X névre hallgató artistára, akinek arcát senki nem ismeri, mert egy fekete maszk takarja; hírneve bámulatos attrakcióiról már hozzájuk is eljutott és látni akarják a hírhedt mutatványszámait. Óhatatlan, hogy bekövetkezik Fegya és Fedóra találkozása. Fegya azonnal felismeri régi szerelmét, Fedóra viszont csak a mutatványost látja benne, de a férfi vonzáskörébe kerül, ezt Vlagyimir sérelemként fogja fel és bosszút forral. Az operett cselekménye innen bontakozik ki és a történet egy pontján eljutunk e szerelmi rivális herceg szentpétervári palotájába, aki éppen Mr. X-et fogadja, hogy aztán bevonja egy méltatlan komédiába... Hogy nevetségessé tegye mindenki előtt Fedórát, titkos szándékához szüksége van Fegyára (akiről nem sejti, hogy származását tekintve valójában nemes arisztokrata sarj), akit gyengeségében rábeszéli, adja ki magát Koroszov hercegnek, hadd szeressen belé a hercegné. Ez bekövetkezik, hiszen Fedórának tényleg megtetszik a snájdig, daliás Koroszov, akit jó partinak tart és férjül választ. A következő jelenetben megtörténik köztük az ünnepélyes ceremónia, de Vlagyimir ekkor leleplezi bosszúművét a hercegnő és a fényes előkelő társaság előtt: Koroszov herceg nem más mint alias Mr. X, egy artista, a létrejött frigyben Fedóra feleségként már csak egy egyszerű cirkuszi hercegnő marad. Fedóra összeomlik erre a bejelentésre, szívében megbántottan hagyja ott férjét és az estélyt. Fegyát a csalás miatt mardosó szégyenérzet fogja el, és ő is elrohan. Az utolsó felvonás színhelye a régi Pest egyik címeres szállodájának előtere portával és egy étkezővel. Itt minden szereplő összetalálkozik és természetesen a kimagyarázkodást követően Fedóra (akinek tudomására jut, hogy valójában ki rejtőzött végig a Koloszov herceg alias Mr. X név alatt), megismerve Fegya múltját, kibékülve újra összejönnek egymással, de boldogságuk csak akkor és úgy lesz teljes, ha „Mr. X” visszavonul a cirkusztól – amit persze ő boldogan vállal.
A Mr. X igényes szólamát tekintve, Sándor Pétert jó választásnak tartom, mert van tartása, jó megjelenése s bár maga az énekhang nem oly érces, kevésbé érzelemdús, mint a nagy elődöké, így is hozza azt a kifejező feltétlenül szükséges úgymondanám „olvadási minőséget”, mellyel hihetővé teszi a karakterét, szerepével azonosulni tud ő is meg - vele - a néző is. Nem utolsósorban szerepformálásából kitüremlik a „civil” charme-ja is, mely – megfigyeltem – különösen a hölgynézők oldaláról váltott ki felé „sikongó” rajongást. Mind belépő áriáját, a további kettőseit vagy az együttesekben, méltán tapsoltuk meg. Jelzem, hogy az a duett, amit nem Fedorával, hanem az éppen bánatos kis Mabel Gibsonnal ad elő (Nagy Alma Virág) eredetileg nem a Cirkuszhercegnő betétszáma, hanem egy másik Kálmán-operettből lett ide „átmentve”. Sándor Péter a musical felől (be)érkező színész-énekes, aki játszott már operettben is, de ilyen jelentős, nagy kaliberű operett „bonviván”-szerepkörben talán most került igazán reflektorfénybe és a „vájtfülű” hallgatóközönség bűvkörébe is. Övé is az érdem, hogy nagy sikerre vitte a bemutató előadást, ami további szép szerep-reményekre jogosíthatja fel e „komolyabb” zenés színpadi műfajban is.
Kiss Diána a címszereplőt, Fedóra Palinszkát, egy fiatal özvegy orosz hercegnét jelenít meg, aki két hódolója között őrlődik, egyikük Mr. X (igazi nevén Fegya, sőt a történetben felbukkan Koroszov hercegként is), az operettben ők állnak a középpontban. Kiss Diána operaénekes, pár éve tűnt fel az operett világában is, gyönyörű, meleg hangú szopránja van, amely minden regiszterben egyformán jól szól; kifejező hang és mozgáskultúra, a színpadon „kívánatos” megjelenésű Fedórája ide-oda csapongó, bizonytalanságában is megnyerő személyiségét remekül bontakoztatja ki a történet előrehaladtával; kiváló alakításában nem elsősorban a primadonnát, nem is a hercegnét látom, inkább egy érző, boldogságra vágyó szép nőt, aki aztán félretéve önzését, hiúságát, de megőrizve önbecslését, a saját szívére és érzelmeire hallgatva helyes döntésre jut... Kiss Diána az igényes áriái és a duettek mellett az ellejtett keringőivel is kitűnik, s dicsérhető, érthető szövegmondására is jólesően emlékezem. Talán a tervezett, rászabott ruhakompozíciói mintha kissé „kirívók”, de ez csupán magánmeglátásom. Végül is, egy „cirkuszos” előadásban ez akár előnyére is szolgál(hatott)...
Dolhai Attila ezúttal nem tenorfőszerepet, hanem olyan „másodhegedűs” szerepet kapott, s ebben is kitűnt: Szergej Vlagyimir nagyherceget játssza, kvázi második bonviván, de itt kissé háttérbe szorul Fegya (Mr. X) mellett; az árnyékából szeretne kilépni, de miután kiderül ármánykodása, cselszövése, végül hoppon marad: Fedóra hercegné belátja tévedését, elutasítja közeledését. Dolhai Attila énekelnivalói inkább az együttesekre korlátozódnak, melyekben nagyszerűen helyt áll.
Erdős Attila lenyűgözött mókás, bohókás játékával (Slukk Tóni)! És kiválóan táncol! A terjedelmes szövegekkel is képes megbirkózni. Szinte nem ismertem fel benne a Magyar Állami Operaház remek karakter-baritonistáját, persze tudom, hogy jóideje az Operettszínház is foglalkoztatja, sok szerepben mutatkozott be a teátrumban, de ezzel a mostani, felöltött virgonc, táncos-komikus szerepével, aurájával egyszerűen lehengerlő alakítást nyújt! Ebből a jelentős mellékszereplőből mondhatni főszereplővé avanzsál...
Erdős Attila színpadi párjaként az operett szubrett szerepkörében most bemutatkozott Nagy Alma Virágot (SZFE - egyetemi hallgató), nem ismertem eddig, benne is kellemesen csalódtam, többet nyújtott, mint vártam. Ügyesen játszott, énekelt, táncolt. Szerepe szerint a darab végén már vígan borulhatott „finnyás” anyósa keblére a bájos kis cirkuszleányka, mihelyt kitudódott róla, hogy nem is olyan „jöttment proli”, hanem igazi őrnagy - Slukkné első udvarlójának - gyermeke. Nincs vele tehát semmi baj, végül is jó házból való ő is, „méltók” egymáshoz. Nagy Alma Virág egyéniség. Ügyesen mozog, táncol, elfogadhatóan formálja meg Mabel Gibson, a kis „elcsapott” artistanő karakterét, aki Slukk Tónival nagyszerűen kiegészítik egymást, és remekül komédiáznak a színpadon. Kvalitásait látva, bízhatunk benne, hogy a jövőben is, megtalálják az egyéniségére szabott szubrett-szerepek, amelyekben tovább csiszolhatja meglévő jó képességeit.
Az egykor cím- és főszerepekben tündöklő szopránunkat, Kalocsai Zsuzsát ma már ritkábban látni az Operettszínház színpadán, ezért is töltött el az öröm, hogy neve ismét feltűnt a színlapokon és ebben a Kálmán-darabban lehetősége volt újra „megmutatkoznia”. Igaz, már csak egy-egy kisebb feladatra vállalkozik, de jelentős, fontos karakter ez a most kapott színpadi-alak is: lendületes, mókás Slukk Karolát formál meg, SlukkTóni üzletasszony-édesanyját, mégpedig remekül. Csak a harmadik felvonásban van szerepe, de már az első színpadra lépését kitüntető tapsvihar fogadta, pedig még meg sem szólalt...Tulajdonképpen egy komikát játszik. Igazán sok énekelnivalója nincs a darabban. Amit látunk és hallunk tőle, nem több nálam, mint jóleső visszaemlékezés az egykor ünnepelt primadonnánkra. Nosztalgia.
Ugyancsak régen találkoztam az „Operettben” a buffó Faragó Andrással, ki most a darabbéli Pelikán főpincért jeleníti meg, aki egy jónevű pesti szálloda éttermében szolgál fel, próbál „bekukkantani” az érkező vendégek (a darab fő- és mellélkszereplőinek) itt kibontakozó drámájába, magamódján elősegíti a kibogozandó viszály mihamarabbi lezárását s a konfliktusok elrendezése után ő is eléri célját: megelégedetten konstatálja, hogy a „jók” – magát is beleértve - boldog révbe érnek. Faragó András egy igen testhezálló karaktert formál meg, meggyőzően. „Párjával”, Kalocsai Zsuzsával egyetlen énekes-kettősük van, és dialógusaik, kacagtató humorforrás.
Pfeiffer Gyula az Operettszínház zenekara élén hagyja, hogy Kálmán Imre invenciózus dallamai eleven tempókkal érzelmekben gazdagon kivirágozzanak, például a szinte operai igényű finálék vezénylése ugyancsak hatalmas energiákkal övezett, összpontosított figyelmet követel tőle...Megfigyelhettem, hogy a rutinos karmester-zenei vezető pontos és lendületes beintései nyomán a zenekara mennyire otthonosan mozog az olvadó, néhol szimfonikus hangzású dallamok, táncok, úgymint a foxtrottok, csárdások, cirkuszi zenék és keringők interpretálásában is.
Túri Erzsébet praktikus forgószínpaddal meg süllyesztő-emelő szerkezettel kombinált díszletet tervezett, ami lehetővé teszi, hogy a sok jelenetváltozás pillanatok alatt megtörténjen; igen pörgősek ezek, mert kihasználja a korszerű digitális technika nyújtotta előnyöket-alkalmazásokat is. Külön dicséret Somfai Péternek a vizuális hatások megvalósításáért, az illúziót keltő digitális technika professzionális alkalmazásáért. Az ötletes és színes jelmezeket Füzér Anni készítette. Feltétlenül meg kell említenem Krizsán Dániel remek koreográfiáját is a táncokhoz, de különösen a darabba illesztett balettbetétben, továbbá a sztepp betanítás/ sztepp koreográfiát alkotó Csömör Marcell Krisztián nevét is meg kell jegyezni.
A premier-előadás nagy sikeréhez
az Operettszínház kórusa és balettje
is hozzájárult, nem beszélve a hat
artistaművészről, akik igényes attrakcióikat valódi cirkuszi keretek között
mutatják be a színház „cirkuszos” produkciójában.
Feleslegesnek tartom és érzem a minden jelenetben feltűnő, kitalált szerepkörben látható muzsikust, Kiss-Balbinet Ádámot; „a magány hegedűse” karaktere erőltetettnek hat, kinek semmi más funkciója nincs, mint hegedűszólóival kísérni a szereplők énekszámait a színpadon: a hegedűjének hangján felcsendülő dallammotívumok olykor csak jelzésértékűek, máskor pedig a zenekari hangzásba belesimul. (Mellesleg más darabokba, köztük a Mária főhadnagy című operettbe is „belerendezve” van a kedvelt hegedűművész, hasonló karakterként, dramaturgiai elgondolásokból.) Mindazonáltal elfogadom a koncepció részeként, nyilván a rendezőnek és alkotótársainak határozott célja volt és van ezzel az ötlettel.
Az énekes-színészként ismert és immár művészeti vezetőként is alkotó Homonnay Zsoltnak talán a Mária főhadnagy rendezésénél is sikerültebb, emlékezetes színpadi alkotásaként könyvelhetjük el a most színpadra állított Cirkuszhercegnő-operettet. Homonnay érdeme, hogy ötletes rendezésében tényleg egy igen nagyívű, attraktív, látványos produkció jött létre, s Kálmán Imre pompás zenéjével igen élménydús operettnek tapsolhatott a nagysikerű előadás után a közönség; a publikum - velem együtt - e sokszereplőt felvonultató darab alkotóit, a fellépett ének-, színész- és cirkuszművészeket, az énekkart, táncosokat és a zenekart meg a karmestert egyaránt ünnepelte az elmaradhatatlan felállós-ovációkkal.
Meggyőződésem, hogy sok ilyen, jól kiválasztott, tartalmas, klasszikusként elismert operettnek a színpadra állítása még a musical-fanatikus fiatal közönségréteggel is megszerettetheti, vonzóvá teheti ezt a hagyományos, olykor okkal kritizált, de továbbra is kedvelt zenés színpadi műfajt. Hogy hasson, több kell belőle ide az Operettszínházban, mint amit jelenleg a repertoáron látunk!
Hiába mondjuk ezt már régóta, úgy néz ki süket fülekre talál.
Megint előveszem a többször hangoztatott vesszőparipámat: a pompás Kálmán Imre-operett után már vágynék tapsolni más kiváló operettszerzőink újabb műveit is. Sokszor megfogalmaztam magamnak, hogy Kálmán darabjain túl mennyi nagyszerű operettről, daljátékról tudhatunk, amelyekre évtizedek óta hiába várunk, de nem kerülnek színre az Operettszínházban (sem). A cirkuszhercegnő mostani sikere is megmutatta, hogy lehet ilyen fajsúlyos darabokkal-szerepekkel is „mozgósítani” az operettbarátokat a teátrumba: Lehár, Huszka, Jacobi, Szirmai és a többiek sok-sok kiváló, a Kálmán Imre darabjaival egyenértékű vagy azokkal vetélkedő, sőt az övét túlszárnyaló operettjét tudnám - újra - említeni, melyek a mai színpadra is alkalmazhatók és közönségsikerük is lenne.
A külföldi operettirodalom nagyságaiak egész sora alkotott remekműveket Offenbachtól kezdve, Sullivanon, Suppén, ifj. Johann Strausson, Hervén, Planquette-n, Lecocqon át Millöckerig, Zellerig, Oscar Strausig, Fallt sem kihagyva stb, akiknek operettjei is bőséges választékot nyújtanak, és az Operettszínháznak megvannak a saját erősségei (részben az Operától vendégfellépőkkel kiegészülve), akik terhelhetők az esetleg operai igényű és nívójú darabok kitűzésénél is.
Lehár Ferenc is ilyen szerző volt, akinek népszerű műveit az operaházak is világszerte játszották és a mai napig műsoron vannak szerte a világ színpadjain. Kompozícióiban - a másmilyen stílusvilágot képviselő Kálmánnal együtt - megújította a múlt század végén már sablonossá merevedő bécsi operettet. A műfaj „koronázatlan királyának” tartják. Nem véletlen, hogy a korabeli körökben és azóta elterjedt róla a nézet melyet „bonmot”-ként máig emlegetik: „a zenés színpadnak három műfaja van: opera, operett - és Lehár” - amit én is találó meggyőződéssel, szubjektíve a magaménak vallok.
Hogy miket nem találok, egy 37 oldalas műsorfüzet Ábrahám Pálról.
Nem volt zongora és semmiilyen élő hangszer. Felvételről ment a zene, persze azért közel se nyújtotta azt a hangzást, mint egy nagyzenekar.
Itt úgy hallatszik, hogy volt zenekar magnóról, különben megkérdeztem volna, hogy még egy szál árva zongora se volt? Ezek a színészek játszottak? Csak mert Nagy Gábor fiatalon, mint "szép szőke herceg", elég ismert volt és Bódi Barbara neve is ismerősnek tűnik. Anno a Vígben Darvas Ivánnal, Kernnel láttam, de az igazi kiugrás az Igó-Méhes duó volt.
2025. március 1. m5 21. óra: Orbán János Dénes-Pejtsik Péter: Az Ofreum mágusa
Tegnap újabb operettet néztem meg, ezúttal a Turay Ida Színházban Zerkovitz Béla Csókos asszonyát.
CSÓKOS ASSZONY
zenés vígjáték 3 felvonásban
Az előadásban olyan ismert, örökzöld dalok csendülnek fel, mint az Éjjel az omnibusz tetején, Van a Bajza utca sarkán..., Gyere, te nímand!, Asszonykám, adj egy kis kimenőt! Zene, tánc, romantika és sok humor, minden, ami egy felhőtlen estéhez szükséges. És hol másutt játszhatná ezt egy színház, ha nem itt Józsefvárosban?
Tervezett szereposztás:
Báró Tarpataky ...................................................................................Nagy Gábor
Albert, főkomornyik ............................................................................Csere László
Katóka................................................................................................ Szőke Laura
Dorozsmay Pista ................................................................................Horváth Dániel
Kubanek, hentes................................................................................. Frech’ Zoltán
Rica – Maca....................................................................................... Bódi Barbara
Ibolya Ede ......................................................................................... Kurkó J. Kristóf
János, házmester / Thoroczkay báró .................................................Győri Péter
Hunyadiné.......................................................................................... Steinkohl Erika
Csipcsala, pék / Beleznay báró ..........................................................Boros Ádám
Nándi, henteslegény / Málnay gróf ....................................................Valázsik Péter
Marcsa,szolgálólány / Rozi, orfeumlány .............................................Unger Vanda
Sári, szomszédasszony / Joli, orfeumlány......................................... Szuromi Bernadett
Kálmán, utcaseprő /Inas ................................................................... Tóth Alex
Juli utcalány / Panni orfeumlány ........................................................Horváth Lídia
Alkotók
dramaturg: Darvasi Ilona
Koreográfus: Borbély Krisztina
Zenei vezető, korrepetitor: Maráth Viktor
Díszlet, jelmez: Darvasi Ilona
Rendezőasszisztens: Szkáli Edina
Rendező: Csiszár Imre
Kis türelmedet kérem, holnap és a hétvégém is elég mozgalmasan alakul, de majd igyekszem...
Esetleg várhatunk tőled egy élménybeszámolót? Mindig nagyon szívesen olvasom a beszámolóidat egy egy darab vagy gála kapcsán :)
Huszka mellőzését nem a gálaműsorokra értem. A Mária főhadnagy egy szem Huszka-daljáték ami még repertoáron van a szerzőtől. Nemrég olvashattuk, hogy a kis kamarateremben sok év óta csak zongorakísérettel előadott Lili bárónőt már nem játsszák tovább. Megvolt az utolsó előadása, ezzel kikerült a repertoárból is. Volt kettő, maradt egy. Lehet, hogy a következő évadban már a Mária főhadnagyot sem láthatjuk. Most àprilisban újra lesz Huszka-emlékműsor, de már nem a nagyteremben gála-formátumban, hanem a Kálmán Imre Teátrum előadótermében pàr énekművész közreműködésével. Én számítok arra, hogy a következő évadokban láthatunk újra egy Huszka-nagyoperettet. Van választék: Aranyvirág, Bob herceg, Gül Baba, Lili bárónő (nagyszínpadon), Erzsébet, Szèp juhászné, Szabadság, szerelem.
Némileg ömagamnak ellentmondok: a péntek esti premieren én is felállva tapsoltam - tekintve hogy az előttem levő sorokban már mindenki állt s ülve maradva tőlük nem láttam volna a színpadon megjelenő szereplőket és alkotókat. Tehát "beálltam a sorba"...
A taps már nagyon régóta megy az operetteknél, de ez szerintem abszolút nem baj, sőt a színészek is jobban élvezik ezt nem egy előadásnál tapasztaltam. Az állótaps nem nem mindig és nem minden darabnál van. Premiereknél általában illik de hogy utána mikor van állótaps az függ az aktuális előadás minőségétől. A tegnapi Cirkuszhercegnő előadás meg is érdemelte az állótapsot az eddigi három előadás közül magasan ez volt a legjobb
Hát azért Huszka nem volt mellőzve annyira, mint Ábrahám vagy Jacobi vagy Fényes.... az új vezetés alatt pl. egy egészestés gálaest is készült a műveiből...akát Leháréból. Szirmai Mágnás Miskája is végig repertoáron van... kérdés meddig.... ráadásul a Vígszínházban is ment egyszerre.... de miért passz? Nincs más ötlet? Nagyon szegényes... ráadásul egy nemzetközileg jegyzetlen operett.... nem ismerik külföldö sehol (max erdélyi magyar színházakban), de ott se sűrűn.
Mindenkinek van valami/valaki kedvence és/vagy "mániája" itt az operett terén: Neked Ábrahám Pál és a "Madarász", nekem Lehár Ferenc és Házy Erzsébet operettszerepei - míg Kálmán Imre művei nemigen vonzanak, viszont Varganikinél főleg a musical és a Mária főhadnagy - no meg mostanában Sándor Péter "karizmája"... Ez így jó, kiegészíti és "színesíti" az oldalakat az eseti információk megosztásán át... Ha pedig magát az Operettszínház műsorpolitikáját tekintem: minden mennyiségben a musical és Kálmán Imre a domináns - már évek óta, mely törekvések viszont abszolút nem jönnek be nekem. Egyoldalúságot látom. Szeretnek egy-egy darabot "felfuttatni", a másik, hogy évek óta futnak a Kálmán Imre-darabok, hol ez, hol az, de mindig repertoáron vannak. Ezt kifogásolom, hogy miért ez a változatlanság, pedig amikor Kiss-B. Atilla első ciklusát elkezdte, bíztam benne, hogy a nemzetközi operettirodalom javából is merít, de az eltelt hat évadban nem ezt tapasztalom, Főleg a magyar és azon belül Kálmán Imréé a prioritás (nem vitatom, jók a darabok, de más szerzők, pl. Lehár is ugyanolyan jó és népszerű darabokat; de ha a mai közönség nem ismerheti meg, hogy szeresse és kedvelje meg ugyanúgy, mint Kálmán méltán ismert és játszott darabjait és ezek is váljanak megbecsült részévé a repertoárnak?) persze egy másik közönségrétegnek a musical minden mennyiségben. Ezen a sémán nem változtat a közéjük "becsempészett" egy-egy "Mária főhadnagy" vagy "Mosoly országa" bemutató sem. Nem beszélve az öszvér új magyar operettek megírását és színpadra állítását övező "hurrák"-ról... Nincs vagy nagyon kevés kiállítást kap(t)unk Lehártól, Ábrahámtól, Jacobitól, Huszkától, Szirmaitól, Fényes Szabolcstól és más hazai régi komponistáktól ahogy nagyon hiányoznak a palettáról a bécsi, a francia és az angol operett színe-java. De úgy látom, erre nincs késztetése (igénye sem?) a Budapesti Operettszínház irányításának. Sajnos.
Ma délután újra láttam a Cirkuszhercegnőt és történt valami, ami már nagyon régen nem. Még pedig hogy a darab egyik dalát, a Kislány Vigyázzt(Sándor Péter és Dolhai Attila frenetikus előadásában) visszatapsolta a közönség, ezért a refrént újra elénekelték, utáne pedig percekig tartó vastaps következett. Elképesztő élmény volt, tényleg felrobbantották a színpadot. Rajtuk kívül továbbra is Erdős Attila viszi a prímet, imádnivaló és nagyon vicces Tóniként. És ha már Mister X: Sándor Péter magasan jobb teljesítményt nyújtott, mint Laki Péter mind hangban mind játékban. És bár a tegnapi premieren volt egy kis szövegtévesztés, de ez a mai előadásra ki lett javítva. Mindenkinek nagyon ajánlom hogy nézzétek meg egészen fantasztikus élmény.
Egy Dreamgirls-hez mit szólnátok? Gondolom szóba se jöhet a vezetőségnél....
Németországban Ábrahám Pál népszerűbb Kálmán Imrénél, legalábbis ebben az évadban több Ábrahám premier volt. Kálmán Imre inkább Ausztriában népszerű, de újabban már ott is játszanak Ábrahám operetteket és számos más országban.
Mindenki màst fölülmùlò Àbrahàm Pàl-rajongàsodat jòl èrzèkeljük :-) talàn a vezetősèg kevèsbè èrzèkeli vagy a vezetősèg ùgy èrzèkeli, hogy a közönsèg kevèsbè vàgyik Àbrahàm Pàl-darabra.
