1893 harsona 2003-10-09 09:12:12
Egybehangzó vélemények szerint a fekete jövedelmek eltüntetésének egyik módja a luxusutakra és -túrákra befizetés.

1892 harsona 2003-10-09 09:11:42
A bangkoki hakni után két héttel munkahelyére visszatért P. Márta közalkalmazott. A túra szellemi anyja a fellépéseket követően fontos és halaszthatatlan tárgyalásokat bonyolított a Távol-keleten. Meg nem erősített szingapúri források szerint helyi fesztiválszervezőknek tartott előadásában P. Márta ecsetelte azt a borzasztó helyzetet, amibe az Operaház a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium fenntartói támogatásának csökkentésével kerül. Előadásában aláhúzta, hogy az elvonások következtében le kell mondaniuk jó haknikról és messzi utakról. Mint ismeretes, a NKÖM néhány napja levélben fordult az Operaház főigazgatójához és kérte a Bankokban is alkalmazott eljárás beszüntetését. Az újabb akció valószínűleg tovább rontja a főigazgató minisztérium-beli megítélését. Közalkalmazott asszony szingapuri kirándulása a hírek szerint a 1 millió forintba került.

1891 ájbíem 2003-10-09 07:13:46
T. Szerkesztőség! A parlamenti jegyzőkönyv nagyon jó anyag, csak túl hosszú és ébben az állapotában nehezen követhető. Át tudnák helyezni (egybeszerkesztve) egy külön rovatba? Köszi

1890 Hangyász 2003-10-09 00:14:15
Mehlevi! A keringéstől megzápult az agyad! Az én \"szegény sziámiak\" szerkezetemtől a fasizmusig eljutni egyes közszereplők unosuntig ismételt frázisait idézi fel előttem (mindenről ugyanaz jut az eszükbe, szándékosan nem írok konkrétumokat). Nem áll szándékomban az európai kultúrfölény hangoztatása, de igenis sajnálom a thaiföldieket, a dél-amerikai indiánokat, az ausztrál őslakosokat, az eszkimókat, a zulukat stb., akiknek nem adatott meg, hogy az európai értelemben vett operákon szórakozzanak/nemesítsék ízlésüket. Ugyanígy persze sajnálom az európaiakat, mert sok mindent a kínaiaktól és az araboktól vettek át, avagy mert nem náluk alakult ki a pl. gamelán zene, a hastánc és így tovább.

1889 nyam-nyam 2003-10-08 21:37:32
Hu-húú, ez a szép az internetbe, a köznyilvános adatok nyilvánossága.!! : -) Köszönöt a közzétételért. Szeretném megismételni a Győriványi-Locsmándi ellen felszólaló művészek névsorát: Csengery Adrienne Fülöp Attila Harangozó Gyula Kerényi Miklós Gábor Kincses Veronika Kovács János Rotter Oszkár Rozsos István Sólyom-Nagy Sándor. Megszólalt még Kaán Zsuzsa újságíró is, de őt egy felszólalás után nem engedték többet belebeszéni.

1888 parlament4 2003-10-08 21:24:25
Ma én ezt látom a legnagyobb problémának, miközben látok járulékos problémákat is, mert itt elég jelentősen elbeszéltek egymás mellett emberek, de az azért egy elég világos probléma, morális probléma, ami itt a gázsik, az idő, a szerződtetések, az összeférhetetlenség és egyéb okán felmerült. Ugyanis az, hogy egy munka összeférhetetlen egy vállalt pozícióval, azon a tényen nem változtat az sem, ha erre a tényre a miniszternek vagy pedig a Locsmándi úrnak kellett volna felhívnia a figyelmet. Ettől a tény még tény marad. És itt jutunk el addig a problémáig, amire a Szalai Annamária is rákérdezett, a pénzre. Hogy akkor itt most kialakult a számok alapján egy közel kétmilliárdos hiány. És erre a pénzre kérdezett rá a képviselő asszony, hogy vajon a mostani kormány a második félévre ezt a további két milliárdot oda fogja-e adni. A válaszom az, hogy mi szeretnénk odaadni. Az egy más kérdés, hogy ezt a kétmilliárdot egyébként a minisztérium korábbi vezetése odaadta-e már más dolgokra és üres-e a padlás. Hol találunk majd erre pénzt? Ez egy jelentős kérdés, de a szándékunk, ha úgy tetszik, a politikai akarat az teljesen világos. A kht.-ügyre nem kívánok most kitérni, mert ez egy generális mondat volt a kormányprogramban, hogy a kht.-sítéshez hogy viszonyulunk. Én tudatosan a kormányprogramot ismertető beszédemben erről nem szóltam, mert úgy gondolom, hogy az egy olyan kérdés, amit differenciált módon kell alkalmazni. Vannak intézmények, ahol a kht. mint forma igenis jogosnak bizonyulhat és a tapasztalatok azt fogják mondani, hogy ezt így kell csinálni és vannak olyan intézmények vagy akár kiterjedt intézménycsoportok, típusok, ahol ez nem lehetséges, nem értelmes csinálni, mert egyébként a vagy csak önkormányzati vagy nem önkormányzati forráskivonásnak a neve. Tehát ott nyilvánvalóan más a helyzet. És ebben az esetben azt hiszem, hogy azok a vizsgálódások, amik még hátra vannak, beleértve a gazdasági természetűeket is, választ fognak adni arra a kérdésre, hogy milyen szerkezetben, milyen finanszírozással és milyen, egyébként a mostani válságot megoldani szándékozó intézkedésekkel képzelhető el a jövő. Én ebbe most nem kívánok belemenni, mert azon a pozícionáláson, amit nagyon világossá tettünk, egy jottányit sem szeretnék változtatni. Azaz azt mondom, kérünk arra még időt, lehetőséget, információt, hogy egy megalapozott döntést hozzunk, miközben azt tudjuk, hogy ezt a döntést elég gyorsan meg kell hozni a vezetésnek, a minisztérium vezetésének és ezt kikerülni semmilyen úton, módon nem tudja - egyébként nem is akarja. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm szépen. Tóth Gyula. TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót elnök úr. Két kérdésem lenne. Az egyiket Kovács János úrnak szeretném feltenni. Egyetértett a levél szándékával, mint ahogy jelezte. Szeretném megkérdezni, hogy a tartalmáról hogy vélekedik. A másik kérdésemet szeretném feltenni tisztelt fő-zeneigazgató úrnak a következőképpen: szeretném a kérdésemet úgy föltenni, hogy csak egyfajta válasz adható rá. A 2002-2003. évi bérleti tájékoztatóban, önt szeretném idézni, mert feltünteti életrajzában, hogy a híres veronai Arénában is dirigált. Mikor és melyik darabot dirigálta. Köszönöm szépen. KOVÁCS JÁNOS, a Magyar Állami Operaház vezető karmestere: Köszönöm szépen a kérdést. Azt szeretném elmondani, hogy maximálisan egyetértettem a levél tartalmával, és miután gondolom, hogy a képviselő asszonyoknak és uraknak szükségük van még további információkra, én a levél tartalmát néhány információval szeretném kiegészíteni. Nagyon sajnálom, hogy Szalai Annamária képviselő asszony nyolc éve nem volt az Operában, így például a tegnap esti előadásnak sem lehetett részese, melynek a főhőse az a zenekar volt, amelynek fele része a szeptembertől hermetikusan elválasztott zenekarnak az elfekvő része volt. A tegnapi Walkür-előadáson, ahol a zenekar valóban világszínvonalon játszott, fele részben az elfekvő zenekar játszott. Szeretnék néhány adalékkal hozzájárulni ehhez a dologhoz. Van egy olyan közmondás karmesteri berkekben, hogy nincsen rossz zenekar, csak rossz karmester. Fő-zeneigazgató úrnak abszolút semmi félnivalója nem lett volna az általa rossznak minősített Erkel zenekarral fellépni, sőt szerintem kötelessége lett volna, hogy a gyengébbeket is magához emelje és magasabb régiókban játszassa. Én most csak a zenekarról beszélnék, és az összes többi dologról, ami perdöntő lehet az eddigi működésben, arról szeretném elmondani, hogy szakmailag elhibázott. Most arról nem beszélek, hogy az Erkelbe száműzött zenészeknek egy jelentős része sommásan lett megítélve, mert egy ilyen fajta, akárhogyan zsűrizett próbajátékon nem derül fény arra, hogy ki mire képes. Ha azt mondom, hogy a sztártrombitásunk az Erkelbe került, pedig itt van az Operaház nagyon nehéz repertoárjának a tudománya, akkor ezzel csak egy apróságot mondtam. De szeretnék egy nagyon érdekes esetet elmesélni: a próbajátékok vagy meghallgatások kapcsán a szólótrombitások közül egyedül egy fiatal trombitás, Dávidai kapott kiemelten kiválót, aki eddigi főiskolai tanulmányaira tekintettel félállásban lett foglalkoztatva. Bejelentkezett fő-zeneigazgató úrhoz azzal, hogy szeretne a továbbiakban egész állásban dolgozni - hangsúlyozom, az egyetlen volt, aki kiválót kapott -, ezek után azt az üzenetet kapta, hogy a másik félállásért próbát kell játszania. A dolog megtörtént, kiírták a próbajátékon. Azon a próbajátékon, aznap délelőtt két fiatal főiskolás gyorsabban és hangosabban trombitált, mint Dávidai. Dávidai maradt félállásban. Ez egy nagyon apró adalék, de az embernek megáll az esze, mert nem tudja, hogy ilyen fajta fluktuáció mihez vezethet. Arról volt szót, hogy homogén zenekar jöjjön létre, és tegyük fel, felveszünk valakit félállásban trombitásnak, és egy év múlva jön majd megint valaki, aki még jobb, akkor ezt is félrerakjuk? Szóval így nem lehet zenekart építeni. Szeretnék reagálni a fő-zeneigazgató úrnak a Filharmóniai Társaság koncertjére történt utalására, amely szerint ott létrejött egy szenzációs zenei együttműködés. A mikéntjére nem tért ki. Tudniuk kell, hogy a Filharmóniai Társaság alkalmanként verbuválódik a két színház zenekarából, és ezt a választást egy választmány intézi. A zenekar tagjaiból alakult hat vagy hét tagú választmány. Ők jelölik ki, hogy az éppen szabadon lévő művészek közül ki játszik a legközelebbi koncerten. Fő-zeneigazgató úr, miután ez februárban volt, a minősítések megvoltak, leadta papíron azt a kívánságnévsort, hogy ő kiket szeretne látni, pedig neki a Filharmóniai Társaság zenekaránál nincs munkáltatói joga ugyanúgy, mint az Állami Operaház zenekarában. Ilyenre nem volt példa a zenekar fennállása óta, hogy egy karmester, aki vendég a zenekarnál, leadja parancsba azt, hogy kik fognak játszani az ő koncertjén, az előbb említett minősítés után. Ezt csak azért szeretném hozzáfűzni, mert valahogy nem stimmelnek a dolgok. Tegyük föl, ő előadja majd a Macbeth-et egy kijelölt zenekarral, jóval azon a próbamennyiségen fölül, mint amit más, ennél nehezebb produkciók kaphatnának. Nem ad világos képet arról, hogy egyebekben milyen művészi munka folyik nála, és milyen lehetne még más, hasonlóan jó körülmények közé helyezett karmester esetében. A gázsikra szeretnék még visszatérni, és ez talán a minisztériumnak is egy pici segítség lehet. Egy irgalmatlan aránytévesztés, hogy egy karmester egymillió forintos gázsit kapjon. Nem az a probléma, hogy mások kevesebbet kapnak. Azt kell mondjam, hogy egy operaházi működés költségvetése gond, akkor valamiféle arányérzék kell. Én is szerepelek külföldön, sokkalta nagyobb gázsiért, mint amit itthon kapok. Eszembe nem jutna, hogy itthon az amúgy is nem tudom hány sebből vérző Operaházamat pumpoljam, és utaljak magamnak annyi pénzt, amennyit, ha meggondolom, hogy nem tudom, egymagad mennyit keresel jövőre, azt hogyan lehetne hasznos helyekre költeni. H egy fő-zeneigazgatói posztra gyakorló karmester kerül, például a karmesteri gázsik irgalmatlan mennyiségben elszaladtak a csillagos ég felé. Viszonyítva ahhoz, hogy anyagilag milyen problémákkal küszködik az Operaház, ezt például nagyon jólesően rendezni lehetne. Köszönöm. ELNÖK: Köszönjük. Fő-zeneigazgató úr. GYŐRIVÁNYI RÁTH GYÖRGY, a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója: A veronai Aréna szervezésében kétszer is vezényeltem, 1997-ben és \'98-ban, de lehet, hogy \'96-ban és \'97-ben. Mind a kétszer a Vámos László által rendezett Denevér című előadást. A veronai Aréna szervező egység, ennek van egy saját zenekara, van egy saját kórusa. ez ugyanaz a szervezet. Ez ugyanaz, mintha azt mondom, hogy az Erkel Színházban, vagy a Magyar Állami Operában. Ha azt mondom, hogy a Magyar Állami Operában, akkor ott, ez nem jelenti az Andrássy utat. ELNÖK: Köszönjük szépen. Várhegyi Attila. VÁRHEGYI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kiböjtöltem. Szerintem hasznos is volt, hogy nem mi, képviselők beszéltük végig az egész napot, és a meghívottak hallgatták azt, amit esetleg szándékoztunk volna mondani nekik. Ez valójában nem rólunk, hanem róluk szól, illetve arról a közösségről, amelyre sokan sokféleképpen szoktak hivatkozni. Talán arról, hogy miért kezdeményeztük ezt, és egyúttal államtitkár úr költői kérdésére is választ adjak: azért, mert önök nem tették meg, államtitkár úr. Önök elmehettek volna mint fenntartók, elmehettek volna az Operaházba, leülhettek volna ugyanebben a körben, és mint fenntartó nem csendes szemlélői, hanem lebonyolítói lehettek volna egy olyan kommunikáció létrehozásának, amit ön hiányol. Azt gondolom, az egész probléma leglényegesebb eleme a kommunikáció hiánya. Ebben nincs vita közöttünk. De ne tegye fel ezt a kérdést, hogy miért most. Azért, mert korábban kellett volna megtenni. (Kósa Ferenc: Ez igaz. Két-három hónappal korábban.) Az, hogy ma így zajlott ez a meghallgatás, valószínűleg nem is lehetett másra számítani, mint hogy így fog lezajlani a mai bizottsági ülés. Sok mindenről szó esett, és sok minden másról nem esett szó. Pedig folyosói beszélgetésekben elég jól el lehet csípni - és azt gondolom, az asztal körül ülőknek mindenkinek van információja, még ha nem is beszélünk róla -, hogy azok az egzisztenciális érdekek, amelyek kétségkívül sérülnek egy átalakulással. Művésziek is sérülhetnek. Nagyon helytelen, ha ezek sérülnek, de ezek mögött nagyon komoly egzisztenciális sérelmek is vannak. Ne feledkezzünk meg erről, ne csináljunk úgy, mintha ezek nem léteznének. (Kovács János: Az itt jelenlévők közül kinek van egzisztenciális gondja?) ELNÖK: Kérem szépen! Folytassa! VÁRHEGYI ATTILA (Fidesz): Én négy és fél órát végighallgattam. Tehát ne dugjuk a fejünket a homokba. Ilyen sérelmek is vannak, olyan sérelmek, amelyek évtizedek alatt gyülemlettek fel az Operaházban, és amelyek most, az átalakulás kapcsán buktak ki. Kétségkívül úgy, hogy az Operaház vezetése részéről - ezt egyébként fő-zeneigazgató úr egyik interjújában, ha jól olvastam, el is mondta - a kommunikációt, a kapcsolattartást lehet, hogy másként kellett volna megoldania, de ezek nem a tartalmi kérdéseket érintik. A tartalmi kérdések tekintetében lehetnek más művészi koncepciók, lehetnek más elképzelések. Itt ma legalább 6-8 főigazgatói expozét hallgathattunk meg, fő-zeneigazgatóit különösen, színházvezetőit különösen. De még egy ilyen alkalom sem ad senkinek felhatalmazást arra emberileg, művészileg meg egyáltalán nem, hogy minősítse a másik művészeti elképzelését. Olyan penetráns volt, ahogy itt egyik-másik vélemény megfogalmazódott. Azt gondolom, erre nem vagyunk sem mi felhatalmazva, még hallgatóként sem, nemhogy résztvevőjeként. Fönntartva a más vélemény jogát bárkinek egy-egy vezetői koncepcióval, döntéssel kapcsolatosan. Egy-két dologról azért szeretném a magam véleményét elmondani, nem kérdésként föltenni, mert valóban ismerjük a kérdés-felelet trükkjeit és technikáit. Csak szeretném jelezni, hogy én nagyon nem tudok egyetérteni olyan véleménnyel, amely azt mondja, hogy ez az Operaház szakszervezete és nem egy csavargyáré. Szakszervezet és szakszervezet között semmiféle különbség nincsen. Ezt szeretném jelezni. Nagyon méltánytalannak érzem az ilyen kijelentést. Szerintem nem szerencsés, ha így fogalmazunk. Ezt tekintsük inkább egy zárójeles rossz megfogalmazásnak mindösszesen, semmint tartalmi kérdésnek, vagy állásfoglalásnak. Arra szeretném emlékeztetni a tisztelt bizottságot, hogy mi a múlt héten indítványoztuk, hogy halasszuk el ezt a bizottsági ülést akár egy héttel, már csak annak érdekében is, hogy fő-zeneigazgató úr ide tudjon érni. Jeleztük, az Operaház részéről is érkezett ilyen jelzés, tudomásom szerint. Akkor az volt az érv, hogy a miniszter úrral, illetve a minisztériummal erre az időpontra sikerült egyeztetni. Sajnálom egyébként, hogy a döntéshozónak nem volt módja és lehetősége ezt a vitát végighallgatni teljes terjedelmében. Egyébként nem érzem azt, államtitkár úr, engedje meg, hogy vitatkozzam önnel, hogy döntéskényszerben lennének. Ugyanis van kinevezett vezetése az Operának. A döntéskényszert nem a vezetők tekintetében érzem, hanem abban, amiről itt ma elkezdtünk beszélgetni, és reméljük, hogy továbbfolytatódik a beszélgetés az önök részvételével, az önök organizálásával azon felek között, akik között láthatóan személyes, mentális és mindenféle feszültség van. Azt gondolom, az egyik lehetséges feloldása annak a konfliktusnak, ami ma itt van, ha önök ebben segédkeznek, és nem döntést akarnak hozni, hanem megpróbálják azokat a résztvevőket, akik által az Operaház működhet, jól működhet, átalakulhat, fejlődhet, összebékítve, ha egyáltalán még ez lehetséges, működtetni ezt a szervezetet. Nem érzem úgy, hogy akár az írásos anyagokra, hadd hagyatkozzam csak azokra, mert azok voltak tényszerűek, pontosak, illetve azok visszakereshetők, hogy feloldhatatlan ellentét lenne az Operaház mai működésében. Ha jól emlékszem, akkor közel másfél évtizeddel ezelőtt már volt olyan, egyébként nagy tekintélyű, minden vitán felül álló tekintélyű vezetője az Operaháznak, aki a szakszervezet buktatott meg. Aztán nem ment előre az Operaház, hanem maradt ugyanabban a szervezetben. Ne lépjünk kétszer ugyanabba a folyóba, ne akarjunk egyből edzőt váltani, ahogy itt elhangzott és ne akarjuk a csapatot se szétkergetni! Mert ez a csapatunk van. Próbáljuk meg valamilyen módon trenírozni őket és lehetőség szerint azt a beszélő viszonyt, az együttműködési viszonyt kialakítani, amely egy egészséges munkához szükséges. Arra kérném a feleket, anélkül, hogy igazságot akarnék tenni a véleményeik között, hogy ők maguk is próbáljanak meg ebbe az irányba lépéseket tenni, és ne ab ovo követelni egy váltást, hanem követelni egy párbeszédet, követelni egy együttműködést, követelni azt, hogy legyen mód és lehetőség arra, hogy megnézzük, megtapasztaljuk az eddigi tervezést, azt, hogy milyen eredményt hozhatnak a tervek fél év vagy egy év leforgása alatt. És ha ez idő alatt sikerül bizonyítani azt, hogy azok a törekvések, amelyek elindultak, azok eredményesek voltak, és még emellett, mintegy elengedhetetlen feltételként helyreáll az a kommunikáció a felek között, amely megbomlott, akkor - azt gondolom, hogy - mindannyian csak nyerhettünk vele, és akkor már megérte itt ma leülni. Egyetlen egy dologgal szeretném a végén befejezni a kétmilliárd forint tekintetében. Megértem az ön nehéz helyzetét, voltam én is ilyenben, ezért nagyon óvatosan kell fogalmaznia, mielőtt elköteleződne, különösen úgy, hogy utána nehogy megváltozzon az álláspont. A kettő milliárd forintot ne tessenek a minisztérium költségvetésében keresni, azért ne keressék ott, mert az előző kétmilliárd forint sem volt ott. Hanem a kormány döntött úgy, hogy a tartalékból biztosítja. Úgyhogy még mielőtt majd arra hivatkozna államtitkár úr, hogy ki van söpörve a padlás, először menjen föl a padlásra, aztán nézzen körül. ELNÖK: Csakhogy ne jelentkezzen senki fölöslegesen, Kósa Ferenc következik, utána Szabó Zoltán, majd Balogh Miklós a jelentkezők sorrendjében. Gondolom, nem kell bejelentenem, amit mindenki észrevett, hogy már nem kérdéseket fogalmazunk meg, hanem véleményeket. Az elnök figyelmeztetése alapján akkor Balogh Miklós következik. DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP): Köszönöm a szót elnök úr. Nem elég, hogy a „fel kéne szabadulni” hangulatérzés vesz itt engem hatalmába, hallgatva a kiváló művészeket és a politikusokat, hanem úgy gondolom, hogy nemcsak a kommunikációs hiány jelenik itt meg, hanem, a diktatórikus módszerek elleni tiltakozás és a párbeszéd vágya is megjelent a megszólalásokban, úgyhogy én szeretném megkérdezni a világhírű Kossuth-díjas művészeket, hogy hogyan jutottak el oda, hogy erre a lépésre szánják el magukat, amiket megtettek. Kérdezem ezt Sólyom-Nagy Sándortól vagy Kincses Veronikától. Köszönöm szépen. SÓLYOM-NAGY SÁNDOR, a Magyar Állami Operaház énekese: Most már nem is vagyok ideges, ezt minden felszólaló szokta mondani, nem is akartam hozzászólni, aztán egy idő után mégis meggondoltam magam. Először is tisztelettel köszöntök mindenkit, ezt elfelejtettem. Sólyom-Nagy Sándor vagyok. Elnök úr mondta, hogy nem addig, nem lehet mindig közbeszólni. Persze ezt önök tudják, van, amikor az embernek olyan jól esne közbeszólni, de ezt jobban egy képviselőnél senki nem tudja, hogy azonnal kéne válaszolni, mert hiába írta fel az ember, elvész az indulat. Én egyre szeretnék csak reagálni, mert Rozsos Pista kollégám nem tudott Isépy képviselő úrnak mindenre válaszolni. Egy valamit szeretnék finomítani, illetőleg tulajdonképpen helyrerakni: az Operaházban nincs működésképtelenség, hanem rosszul működik. Rosszul működik. Fel van írva egy pár dolog, azokat elmondanám. Csak nagyon röviden mondanám, ilyenek történnek, hogy például valaki beáll az előadásába, és mielőtt elénekelte volna a premierjét, közlik vele a jövő évi műsortervben, a szereplistáján, hogy azt a szerepet már el sem fogja énekelni. De még nem énekelte el, a premier előtt van. Hát ez például egy akkora injúria, ez egy teljesen abszolút helyzet. Két-három hónapot, olykor fél évet kell várni arra, hogy az ember választ kapjon a levelére, de csak várni, mert meg nem kapja senki a választ. Ki volt írva a lezárt titkárságra, ahonnan a Pista ellopta a táblát, ehhez gratulálok, hogy adjuk le a kérdést és 24 órán belül választ kapunk. Hivatalos levélre konkrét kérdésre, két-három-négy hónap múlva sem kaptak semmiféle választ a fő-zeneigazgató úrtól. Ezek konkrétumok. Most a rossz működésről beszélek. Az egyik Carmen-előadásra két darab Michaela ment be az új, általatok nagyon szépen, kockásan rendbe rakott szabályok szerint. Művészekkel így nem lehet! És alá kell írnunk egy papírt, egy Rigolettónak alá kell írnia, hogy elénekli aznap este a Rigolettót. Égek a vágytól, hogy elénekeljem, nem az érdekel, hogy hol a cédula, hogy aláírhassam! Meg hogy mikor érkeztem: 17 óra 32-kor! Hát ilyen nincs! Ez egy őrület. Ezek hivatalnok-tempók. Tehát az egyik Carmen-előadásra bement két Michaela és majdnem marakodtak rajta, hogy melyik húzza fel a ruhát, mert mindkettő ki volt írva. Melyikünk énekelje el ma este a Michaelát? Abszurdum! Kérem, vegyék komolyan, ezen nem lehet nevetni. Ez abszurdum! Egy koreai tenorista vagy kínai, ez engem nem is érdekel, mert nincs olyan nagy neve, eljött ide és már itt ólálkodott az Operaház körül egy-két hete, hogy akklimatizálódjon, amikor az egyik játékmesternek, azt hiszem, Frigyesi Tibornak, de mindegy, eszébe jutott, hogy kéne már vele próbálni, mert ő fogja énekelni a Radamest. Ki volt írva nyomtatásban, hogy ő énekli a Radamest. És mikor szembesítették, hogy mikor legyen a próba, akkor azt mondja: „Én nem tudni mászt, csak a Celeste-áriát, mászt szerepet nem tudok”. Bocsánatot kérek, ez így történt. Leszerződtették? Ki szerződtette le? Aláírta? Ki írta alá? Ez most akkor jól működik? A Tannhäuser-botrányt már érintettétek. Egy olyan Tannhäuserrel énekeltek, akivel én már énekeltem 8-10 évvel korábban, igaz akkor még pár kilóval soványabb voltam, tehát énekeltem a Wolframot, és ő volt a Tannhäuser. És már akkor botrány volt. Erre meghívták. Kérdezem Failoni Donatellától, aki ezzel foglalkozik, talán ő hívta ide, hogy hogy van ez? Azt mondja, Sanyikám, ez vis maior. Mondom, itt mindig vis maior van? Mert ebből a sorozatból erre következtetek, hogy rosszabbnál rosszabb énekesek kerülnek ide. Én hibás szereplistát kaptam, nem tudom, hányszor, még a szerepek nevei is hibásan voltak leírva és ezt a fő-zeneigazgató úr aláírta. Szóltam a titkárnőjének és legközelebb ugyanúgy elküldte nekem, még a Keszthelyi Csilláról beszélek, ismét hibásan. Ha hibás egy szerep nevének leírása, azt a vezetőségnek meg kell akadályoznia, nem írom alá, még egyszer gépelje le, stb. stb. Kérem szépen, a múltkor úgy énekeltem el a Gara Nándort a Hunyadi Lászlóban, hogy aznap este, és ezt most bevallom, ha kell, akkor visszafizetem, megkaptam a szereppénzemet is, és a kaverpénzemet is. Egy és ugyanazon este. Miért? Azért, mert - ismétlem - hivatalnokok vezetik a színházat, szeretik a pontozásokat, szeretik a masinákat és nem a művészi szempontokat veszik elsősorban figyelembe. Ha valaki európai hírűvé akarja tenni a Magyar Állami Operaházat, az járjon be az előadásokra. Én tudom, hogy a fő-zeneigazgató úr néha bejár, ez néha ellenőrizhető, néha nem, mert néha látjuk, néha nem, de ő azt mondja, hogy mindig itt van, még szerintem akkor is, amikor külföldön van. Én nem ezt szeretném. Ha valaki az arculatát akarja megváltoztatni, akkor jöjjön oda, és mondja azt, hogy barátom, ezt nem így kell. Ezt másképp kell. Ez egy másik stílus, vegyél ott levegőt, ez zenei értelemben rossz. Ez volna a munkád. Nem történt meg. Nem ez. Tulajdonképpen legelőször meg még egy másik alkalommal tudtam a szemedbe nézni, vagy néztél te az én szemembe. Ezt én személyesen tapasztaltam. Hát ez nem így van. Nem azzal akarok dicsekedni, 22 éve járok Bayreuthba, elmúltam 60 éves. Itt van egy levél, a feleségére is hivatkozik, és saját maga is aláírja, hogy életének több mint egyharmadát Bayreuthban töltötte nyaranta, Wolfgang Weiner és Gudrun Weiner, aláírták. \"Nem mulaszthatom el, hogy megköszönjem, hogy együtt dolgoztunk, és hogy az életének egyharmadát itt töltötte.\" És a 60. születésnapomra odaküldte, és megérkezett a gratuláció. Nem igénylem tőled ezt. Tudom már a választ is. A múltkor Tokodi Ilonának volt egy díszes 25 éves jubileuma. Véletlenül ott voltam, és meg akartam hallgatni őt. Elkapott a fő-zeneigazgató úr: hallottam tegnap a rádióban, hogy te 60 éves vagy. Odarántott, és szívből gratulált a közönség előtt. Ez egy nagyon nagy véletlen. Nem kell engem sem 60 éves, sem 50, sem 70 éves koromban köszönteni, nem erről van szó. Valami emberi kontaktust, a szemünkbe nézést. Egy művész igényli, hogy barátom, ez szép volt, jó volt, volt egyszer-kétszer ilyen. De én azt is szeretném hallani, hogy mi volt a rossz. Mert az javítja a művészi színvonalat Magyarországon. Mi volt itt Magyarországon régebben? Nicolai Herlea, Nicola Nicolov, Giulietta Simionato, egészen pályájuk elején, még nem is tudtuk, hogy Pavarotti, Domingo kicsoda, már itt énekeltek. Renata Scotto, Kónya Sándor, Nicolai Gedda, Luigi Alva, Cappuccilli, Gobbi, Mario del Monaco, di Stefano, Rysanek, Giacomo Aragall, aztán Münchenben találkoztam velük, milyen jó volt, ezekkel a főszerepeket végigénekeltem. Gardelli, Patané felvételeket csináltak zenekarral, énekkarral. Kiszállok Tokióban a liftből, és két CD-t raknak elém, hogy írjam alá. Mind a kettő Magyarországon készült, a Magyar Állami Operaház zenekarával, énekkarával és a mi szólista közreműködésünkkel. Lamberto Gardelli, Fischer Ádám volt. Mondjam tovább? Balett-táncosaink szinte a világot végigjárták, még régebben is, amikor nem volt ilyen, hogy közalkalmazott, kht., programozás. Orosz Adél, Kun Zsuzsa, Fülöp Viktor, Róna Viktor, nem akarok kihagyni senkit, Havas Feri, Markó Iván, satöbbi, satöbbi. Vagy az énekeseink, Szőnyi Olga, Faragó, még le volt húzva a redőny, és kijártak Amerikába, Tokióba a Kékszakállúval, jobbra-balra. De még eléje megyek: Székely Mihály, Svéd Sándor. Nem lehetett kimenni az országból, mégis kimentek, és vitték a hírünket. Akkor hová kell nekünk most menni Európába? Hová kell? A világba? Melis György - bérlete volt, évekig ő volt \"a\" Don Giovanni. Nem is tudom. \'72-től nyílt meg, hogy először mehettem Bécsbe, nem magamról akarok beszélni, de az előbb itt elhangzott, hogy valami olyasmi kéne, és azt szeretnénk hallani, ami személyes, ami a mi életünket befolyásolja. Bocsánatot kérek, most már én is. Nem voltam a jelentkezés idején ideges, az elején, mégis az lettem. De akkor is elmondom, már csak fél perc, még annyi sem talán. A bécsi Staatsoperben, aztán találkoztunk Münchenben, előtte persze végigjárta Berlint, Prágát, Szófiát, Bolsoj, Novoszibirszk, Jereván, arrafelé is, errefelé is. Miért olyan gyenge a Magyar Állami Operaház, hogy most akarod világhírűvé tenni, vagy európai hírűvé? Mert ez van állandóan. Aztán Kováts Kolos, aki szép csendesen végigénekelte az egész világot. Az egész világot. Most is. Kelen Peti, Gulyás Dénes, Polgár Laci, és hol van még, Kincses Veronika, Tokodi Ica, B. Nagy Jancsi, Molnár Andris, akit ma már itt is emlegettünk. És mi itthon is dolgoztunk végig. Nem is akarok mást mondani, európai hír - nem tudom. Nem tudom, hogy bejön-e ez. Köszönöm szépen, és elnézést kérek. ELNÖK: Tessék parancsolni. KINCSES VERONIKA operaénekes: Nem hallottam a kérdést, mert a felénél jöttem be. Csak egy pár szót szeretnék elmondani, lehetőleg indulatmentesen, mert már indulataim nincsenek. Csak tényeket szeretnék felsorolni. Október 28-án beszéltem utoljára a fő-zeneigazgató úrral, amikor is a Cosi fan tutte előadása után gratulált, és mindenki előtt elismerte, hogy zseniális vagyok, és világhírű. Erre tanúk vannak. Utána levélben leírta, ki lett téve a faliújságra: világszínvonalú előadás, az összes szereplő, de én kimagaslottam. Utána novemberben bejelentkeztem, azóta sem kaptam 5 percet arra, hogy beszéljek vele. 2001 novemberében. Az elején, biztosan benne van a titkárnő naptárában, hogy mikor. A következő eset: megkaptam az elbocsátó szép üzenetet, hogy így nevezzem. Kaptam egy levelet Locsmándi főigazgató úrtól, akivel legalább most találkozom és Győriványi úrral, és most legalább itt alkalom nyílik arra, hogy lássam őket, és sajnos itt, a nagy plénum előtt mondhassam el, hogy mi fáj. Igazából már nem is fáj, csak nem értem. Kaptam egy levelet, azt írta Locsmándi úr, hogy Győriványi Ráth György fő-zeneigazgató úrral történt megbeszélése alapján szeretné felajánlani a szakmai nyugdíjat, mert \"az ön művészi színvonalához nem találunk megfelelő szerepet.\" Hát, gondoltam, azért van főigazgató, hogy találjon. Ez egy. Kettő: lesz egy szép búcsúztatás, utána az volt odaírva, hogy kapok 30 havi fizetésnek megfelelő jutalmat, amiből új vállalkozásba kezdhetek. Hát ezt nem egészen értettem. Kapiskálom, mert nekem is van egy bt.-m, mint mindenkinek, mert az ember a koncertjeit és egyéb dolgait ma már enélkül nem bonyolíthatja. Mondom, nem is értettem. Nyilvánvalóan nem akarok személyeskedni, de Locsmándi úrnak több, diplomás szakmája van, nyilván ebből indult ki. Nekem csak ez az egy. Jobban mondva már van egy másik is, mert időközben ki lettem egyetemi tanárrá nevezve, hadd dicsekedjem, ez nem kis dolog. Minden vizsgát letettem. Jött ez a levél. Én nem is óhajtottam ezzel foglalkozni személyesen, hanem elmentem egy ügyvédhez, aki munkajoggal foglalkozik. Mégpedig azért, mert elolvastam a kollektív szerződést. Ennek van egy pontja fizetéssel kapcsolatosan. Azt hiszem I. pont, nincs itt Isépy képviselő úr, kár, mert jogászként ő jobban értené. Ebben az van leírva, hogy Kossuth-díjas és külföldi nagy színházakban éneklő művész megkapja a besorolásának megfelelő ennyi és ennyi fizetést. Ez az első, fő pont. Utána jött egy 4. pont, azt hiszem ezt már az új, megdicsért jogászunk írta az Operában. Ez ideiglenes pont. Ebben az volt írva, hogy amennyiben ez a Kossuth-díjas avagy a világ nagy színházaiban szereplő művész nem énekel el két szerepet és hat előadást egy évben, nem kapja meg ezt a pénzt. Na most, hogy értelmeztem ezt? Sehogy sem értelmeztem, mert jövő évre nem voltam kitűzve. Viszont kaptam egy levelet a Győriványi fő-zeneigazgató úrtól, hogy 5 előadásra leszerződtet mint szakmai nyugdíjba mentet. Ezt sem értettem. Elmentem a szakszervezetbe reklamálni, akkor még Farkas István volt, aki folyton azt kérdezte, hogy jársz külföldre, jársz külföldre és jársz külföldre? Járok külföldre. Külföldre is járok, itthon is énekelek. Ugyanakkor az újságba lenyilatkozta Győriványi úr, hogy szakmai nyugdíjat felajánlott, de én egy világszínvonalú vagyok ebben és ebben a szerepben. Olyan sok szerepbe nemigen láthatott, régebben a Bohéméletben, meg talán egy koncerten ha hallott, amiről tudomásom van. Először is nem kérdezett meg, hogy lenyilatkozhatja-e a nevemben az összes munkajoggal kapcsolatos dolgot. Másodszor ez egy hitelrontás. Ha ezt elolvassák az újságokban, most már hónapok óta ez megy, hogy a Kincses Veronikát és még sok mást elküldik szakmai nyugdíjba, akkor az én hitelem romlik, mert ez azt feltételezi, hogy alkalmatlan vagyok fellépésekre, nincs már hangom, satöbbi, satöbbi. Nem kötelező, hogy ebben a korban, amiben vagyok, nem mondom meg, hogy hány éves vagyok, de vagyok annyi, amennyi, hangja legyen az embernek. De vannak még csodák, mert 70 évesen is énekeltek külföldön, ha már felhozzuk külföldet. Nem akarom a nagy világneveket az én nevemmel összehozni, de ez van. Olyan rossz nem vagyok. Ezt mások mondják, nem én, mert magamról nem nyilatkozom. De ezt én hitelrontásnak vettem, amiért, ha olyan lennék, még bírósági úton elégtételt is vehetnék a személyiségi jogaim megsértése és hitelrontás miatt. Bemenni nem tudtam, mert úgy néz ki az Operaházban ez a folyosó, ahogy kinéz. Régen bemehettünk a titkárságra, igaz, én azt is megértem, hogy semmilyen igazgató nem szereti azt, hogy ha percenként rátörnek, én sem szeretném. De odaültetett egy hölgyet, aki, ha még emlékeznek, Moszkvában biztosan jártak és laktak a Russia Szállóban, mert mindenki ott lakott, minden folyosón ült egy „gyezsurnájá”, hát itt is ül a folyosón egy „gyezsurnájá”, és vagy beenged vagy nem. Több kollégát, aki nagyon jó ötlettel jött volna a fő-zeneigazgató úrhoz, egyszerűen nem engedtek be. Nem lehet bemenni. Másik dolog: beadtam a Munkaügyi Döntőbíróságra, hogy szeretném megkapni a nekem járó pénzt és illetményt. Továbbá, van ez a művészeti pótlék, amit régen kitaláltak és beépült a fizetésbe, hogy ne legyen olyan nevetségesen kicsinyes fizetésünk, és bocsánatot kérek, megint csak személyeskednem kell önről és magamról Locsmándi úr, ön 300 százalékos művészeti pótlékot vesz fel, én meg kapok, ha úgy tudom, 100 százalékosat. És ez a 29. letöltött szezonom a színházban. Igen sikeresen jutottam el idáig és azt is szeretném közölni, hogy nem óhajtok a színpadon meghalni, se azt nem szeretném, hogy tolókocsival vigyenek be, mert annyira szerepelni nem akarok. Én csak azt szeretném, hogy méltányosan bánjanak azzal, aki az egész életét ott töltötte. Az, hogy kht.-ként vagy közalkalmazotti intézményként működik a Magyar Állami Operaház, nem az én tisztem eldönteni, de ne csináljunk itt revolúciót, inkább evolúciót. És aki már abba a korba beleért, hagyjuk szépen, hogy kimenjen, megkapja azt a kicsi nyugdíját és hadd kapjon még valami fizetésemelést is, mert fillérekért dolgoztunk. Meg kell, hogy mondjam, hogy én a Magyar Állami Operaház tagja voltam mindig, és akármilyen rendszer volt itt, gondolom, ez rendszerfüggetlen, hogy valaki operaházi tag, volt nagyon-nagyon sok és hosszú idő, amikor nagyon sok valutát adtam le. Nekem teljesen mindegy, hogy akkor, vagy most, vagy a jövőben, mert ez folyamatos volt. Nagyon-nagyon sok pénzt és dicsőséget hoztam személy szerint Magyarországnak és azt hiszem, azért ezt nem kéne semmibe venni. Nem kérek semmit csak azt, ami jár, és amit elmondtam a saját nevemben, ez nagyon sokunkra vonatkozik. Ennyi. ELNÖK: Köszönöm szépen. Kósa Ferenc. KÓSA FERENC (MSZP): Tisztelt Bizottság! Kedves Barátaim! Több mint öt órája tanácskozunk. Nem tudom, ki hogy van vele, én szeretném a véleményemet röviden összegezni. Én ezen a mai tanácskozáson sok mindent megértettem, sok mindent másképpen látok, mint ahogy korábban láttam, ezért az első szó, amit mondani szeretnék, az a köszönet szava. Mindenekelőtt azoknak szeretném megköszönni, akik eljöttek ide és őszinte, felelős hangon feltárták az Operaház helyzetét. Mi kaptunk egy levelet néhány képviselőtársunk aláírásával május 30-án, amelyikből már a miniszter úr is idézett és amelyikben az állt, hogy az Operaházban a teljes zűrzavar jelei látszanak és hogy ennek nem más az oka, minthogy a kormányváltás utáni minisztérium bizonyos zavart keltett. Utána számoltam a napoknak: ugyebár 22-én volt a miniszteri előzetes meghallgatás, rá néhány napra, 25-27-e körül alakult meg a kormány, ezt a levelet pedig május 30-án keltezték. Még meg is erősítette Várhegyi Attila képviselőtársam, hogy az itt a baj, hogy nem korábban tárgyaltunk erről. Én ezzel egyetértek, de hogyan lehetett volna ennek az új kormánynak korábban tárgyalni, amikor huszonakárhányadikán nevezték ki és a levél 30-án született? Itt valamilyen ellentmondás van. (Várhelyi Attila: Nincs ellentmondás.) Úgy gondolom, hogy a levélnek az az állítása, miszerint az Operaházban minden tökéletesen rendben volt egészen addig, amíg nem lett Görgey Gábor a miniszter, ez a sugallat, nem felel meg a valóságnak. Én a mai beszélgetésen meggyőződtem róla, hogy az Operaházban már akkor is voltak gondok, amikor még nem Görgey Gábor úr volt Magyarország illetékes minisztere. Máskülönben pedig, akinek van némi fogalma arról, hogy mi minden szükséges egy jó mű megszületéséhez, és van fogalma esetleg arról is, hogy mi minden szükséges, hogy egy ilyen nemzeti intézmény, mint az Operaház valóban optimálisan működjön, az tudja, hogy ehhez valóban sokféle feltétel együttes jelenléte kell. Mindenekelőtt és mindenekfölött kellenek az emberek, a művészek, akik ezt képesek megvalósítani. Zenészek, énekesek, rendezők, mindenki, akire szükség van. Kell természetesen megfelelő gazdasági háttér, technikai háttér, kell szabadság, a megszólalás szabadság, sok minden, nem akarom felsorolni. De számomra újra és újra bebizonyosodott főképp a mai beszélgetés kapcsán, hogy szükséges valami, amiről keveset szoktunk beszélni, pedig éppoly fontos, mint az összes többi együttvéve, ez pedig az emberi hang. Ahogy Csengery Adrienne fogalmazott, azzal tökéletesen egyetértek. Örülök annak, hogy nem politikai mondatokat mondtál, hanem emberi mondatokat mondtál, a szeretetet, az alázatot és a tisztelet fogalmát hoztad ide a tanácskozásunkra. De ugyanezt éreztem Kincses Veronika ama megszólalásában, amikor a méltányosságról szólt, amikor az igazságot kereste, az emberi léptéket kereste. Mi itt a törvényhozásban, hogy egy kicsit nagyképűen éljek, keveset tehetünk azért, hogy egy intézmény rátaláljon erre az együttműködő emberi hangra. De valamit talán segíthetünk, bele nem szólhatunk, a munkáltatói jogokat eszünk ágában sincs gyakorolni, nincsenek is ilyen jogaink, de valamilyen feltételrendszerrel tudunk segíteni. És egyetértünk az előző kormányzattal abban, hogy úgy gondolta, hogy több milliárd forintos, jelentős, soron kívüli támogatásra van szüksége az Operaháznak. El is várjuk a jelenlegi kormánytól is, hogy ezt a hajdani ígéretet folytassa és tartsa be, mert itt nem politikáról van szó, hanem sokkal többről. A magyar kultúra egyik legfontosabb nemzeti intézményéről. Sok minden egyéb érdekességet is feljegyeztem, de nem akarom húzni az időt, összegzésképpen annyit mondanék, hogy ha nekünk nincs utasítási jogunk a minisztérium irányába sem, de mégis, a magam részéről a személyes véleményemet hangsúlyozva, tisztelettel kérem a kulturális kormányzat jelenlévő képviselőit, hogy vegyék észre ennek a beszélgetésnek, ennek az élő szövetnek, ahogy Kocsi László fogalmazott, a másodlagos és harmadlagos emberi sóhajtását, és óhajtását. És tiszteljék meg azokat, akik minket megtiszteltek ezzel az emberi hanggal és olyan döntéseket hozzanak, amelyek éppen ezt a részt tudják szolgálni. Ne akarjanak beleszólni, ne akarjanak parancsolni, hanem segítségre van szükség, és olyan megoldást találjanak, ahol nem a hatalom nyilatkozik meg, hanem ahol a hatalom szolgálni igyekszik egy szolgálatra és tiszteletre méltó közösséget. Ez talán nem túl azon a hatáskörön, amit egy országgyűlési képviselő javasolhat vagy tanácsolhat egy végrehajtó hatalomnak. Még egyszer szeretném mindenkinek megköszönni az őszinte, tisztességes emberi hangot. Köszönöm. ELNÖK: Szabó Zoltán! DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány itt elhangzott megjegyzésre hadd reagáljak. Várhegyi alelnök úr azt mondta, csatlakozott ahhoz a véleményhez, hogy ez itt a kommunikáció hiánya és az abból fakadó, meglehetősen elmérgesedett helyzet. Államtitkár úr szemére hányta, hogy végül is ennek a kommunikációnak nem itt kellett volna létrejönnie, hanem nekik, mármint a miniszter úrnak és neki kellett volna abban eljárni, hogy ez az Operaház falai között jöjjön létre. Azért szeretnék visszakérdezni alelnök urat: úgy gondolja, hogy ennek a kommunikációnak a hiánya az elmúlt három hétben keletkezett, és ezért a minisztérium jelenlegi vezetésére lehet hárítani a felelősséget. Vagy lehetséges az, hogy a kommunikáció hiánya régebbi múltban gyökerezik, és lehetséges, hogy már az előző kormányzatnak is lett volna mit tennie? A második az, ami itt nem elhangzott, hanem ami az egész ülésnek az apropója volt, a levél, amelyben képviselőtársaink kérték ennek a bizottsági ülésnek az összehívását. A kommunikáció hiánya és az abból adódó elmérgesedett helyzet nyilvánvaló volt már elég régen. Ez a levél tulajdonképpen kísérlet volt arra, hogy a kialakult helyzetet a minisztérium jelenlegi vezetésének nyakába varrják, mégpedig azzal a meglehetősen ízléstelen - miniszter úr ettől tartózkodott, én kimondom - célzással, hogy mindennek tulajdonképpen az az oka, hogy a miniszter úr felesége is érintett ebben az ügyben, ezért aztán most jön, és rendet akar csinálni. Aki a miniszter úr személyes indíttatására vonatkozó jelzést másképpen értelmezte ebben a levélben, az kérem, szíveskedjék nekem jelezni. A harmadik, sajnos elment Szalai Annamária képviselőtársunk, amit ő mondott, hogy itt a múlt vitatkozik a jövővel. Azt gondolom, egészen elképesztő az a vissza-visszatérő séma, amikor a jelenlegi ellenzék, bármilyen konfliktus van, saját magát és a saját táborához tartozókat, azonosítja a jövővel, mindenki mást a múlttal bélyegezve. De azt gondolom, hogy ha a múlt az, amiről az imént Sólyom-Nagy Sándor beszélt, akkor ez még vállalható is. Ha az a múlt, és ez a jövő, aminek ma itt öt órán keresztül tanúi vagyunk, akkor én ebben a kivételes esetben a múlt pártján vagyok. De azt hiszem, nem elsősorban a múlt vitatkozik a jövővel, nem a múlt áll szemben a jövővel, itt, a mai meghallgatáson, tudom, nem a mi feladatunk a konzekvenciákat levonni, én mégsem állom meg, hogy ne mondjam el: úgy gondolom, hogy ezen a mai meghallgatáson világosan kiderült, hogy az Operaház vezetése és az Operaház társulata áll szemben egymással. Lehetséges, hogy az Operaház vezetése kitűnő művészeti titkárt, jogtanácsost, nem is tudom, produkciós vezetőt és számos más, az Operaház működéséhez nyilván nélkülözhetetlen szakembert gyűjtött maga köré, és lehetséges, hogy velük zavartalan a viszonya. De a társulat és az Operaház vezetése között - úgy nézem - a viszony visszavonhatatlanul elmérgesedett. Azt gondolom, hogy ebből a helyzetből, ami ma itt mindannyiunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy a miniszter úrnak és a minisztérium vezetésének kell levonni a konzekvenciát. Köszönöm szépen. ELNÖK: Vitányi képviselő úr. DR. VITÁNYI IVÁN (MSZP): Mint régi operista szeretnék néhány szót szólni, mert akkor voltam az Operaház előadója, Tóth Aladár, Ferencsik János, Nádasdy Kálmán, idősebb Harangozó Gyula, Oláh Gusztáv, Székely Mihály és Osváth Júlia idején, és jogom volt arra, hogy az igazgatói irodákból a WC-n keresztül menjek be a nézőtérre. Ez már gondolom, bennfentességet jelenti. Megtapasztaltam az Operaháznak azt a kicsinyességtől sem mentes, konkurenciától sem mentes, de a művészet és a sors végső kérdéseiben olyan féktelenül nagyvonalú világát, ami egy egész életrevaló útravalót is adott nekem. Ezért szeretnék csatlakozni a szakszervezethez. Annak kimondásához és törvénybe iktatásához, talán beadom javaslatként a parlament elé, hogy az Operaház nem drótkefegyár. És az Operaházban egyrészt emberek vannak, másrészt művészetet csinálnak. Aki az Operaházat bármilyen formában vezeti, vagy ezzel foglalkozik, annak javaslom, hogy odahaza ezt százszor írja le az iskolafüzetébe. ELNÖK: Tóth Gyula. TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazán nem visszaélve az idő múlásával, még csak nem is hivatkozván arra, hogy nekem megtisztelő, hogy itt lehettem önök között. Érezhető a levegőben, hogy a művészek nélkül a lélek nem mozdul. Itt mozdult a lélek. Mondok négy számot. Önök mondták, én csak idézem: 1100 lélekszámú intézményről van szó, ha jól jegyzeteltem, 800 szakszervezeti tag képviseletében hallottunk véleményeket, és hallottunk 10-11 olyan véleményt, amely teljes egészében egy irányba hat. És hallottunk kettőt, amely tökéletesen ellentmond mindannak, amit a többség képvisel. Tisztelt Főigazgató Úr! Tisztelt Fő-zeneigazgató Úr! Megfordult-e az önök fejében az elegáns lemondás gondolata? Köszönöm szépen. (Várhegyi Attila: Hogy jössz ehhez? Hogy jössz ehhez?) ELNÖK: Isépy Tamás. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Nagyon örültem Szabó Zoltán felszólalásának, az utolsó felszólalásnak nem nagyon, amelyik ennek a beszélgetésnek a tanulságaként azt vonja le, hogy a sajtóban megjelent kommunikációnak megfelelően úgy kell feltétlenül végeznünk, a bizottságban kialakult egy olyan álláspont, amely szerint felhívja tisztes lemondásra. A kommunikátoroktól azt tanultam az utóbbi időben, és sajnos, ezt kellett tapasztalni a választási kampány alatt is, hogy amikor kezdtem mondani néhány érvet, azt mondták: egyet felejts el, a kommunikációnak az égvilágon semmi köze a valósághoz, és semmi köze a logikához. Ezt sajnos tapasztalni kellett, valóban így van. Itt is a kommunikációval ez van. Nagyon örülök, hogy részt vehettem itt. Nem fogalmaznék olyan sarkosan, mint ahogy Szabó képviselőtársam fogalmazott, hogy a társulat áll szemben a vezetéssel. Kérem, az egész ország megosztott, szerintem a társulat is megosztott. Nem akarom ügyvéd módra szotykosítani a meghallgatást, de operaházi tagok meghallgatását tudom indítványozni, hogy ha a kulturális bizottság még egy ülésen óhajt ezzel foglalkozni, hogy a tényállással tisztában legyen. Akik nem osztják teljes egészében ezt az álláspontot. Ebből egy tanulságot vontam le, és nagyon szeretném, ha azzal végződne, hogy megszólalna még inkább a fő-zeneigazgató úr. Van egy hatalmas művészeti érzékenység, messzemenően tisztelem, valóban indokolt a művészeti érzékenység. Meg kell simogatni a buksi fejeket, egy kicsit, oda kell vinni a reggelit. De van a vezetésnek más módja is. Meg kell teremteni a műhelyeket. Meg kell teremteni a játszási lehetőséget, rendet kell tartani. Van ennek a vezetésnek ilyen része is. Sajnos, nemcsak énekelni kell tudni jól, nemcsak zenélni kell tudni jól. Azért, hogy egy Operaház jól működjön, ezeket is meg kellett teremteni. Azt szeretném, ha ez egy kölcsönös közeledéssel végződne. Fő-zeneigazgató úr is azt mondja, hogy igen, kérem, az én megváltási szándékom! Hát igen, vannak még fiatalok, akik azt hiszik, hogy a megváltás sikeres lehet, nem ismerik a történelmi tanulságokat, hogy senkinek sem sikerült a megváltás műveletét akadálytalanul és eredményesen végrehajtani. Lehet, hogy a megváltási szándékában túlment az érzékenység tiszteletének a határán és egy csomó embert megsértett. Ez derül ki számomra ebből a beszélgetésből. Most indokolt-e ez a sérelem vagy indokolatlan? Ha indokolt a sérelem, akkor nyilván a fő-zeneigazgató úr ezzel kapcsolatban azt fogja mondani, hogy „uraim, üljünk le”. Mert volt olyan eset, hogy annak idején nem tudtál egy államtitkárhoz bejutni, mert nem tudott fogadni, és megsértődtél. Hát indokolt a sértés, egy művésznél ez egy kicsit továbbmegy, exponálódik, mert érzékenyebb a lelke. Nyilván előfordultak itt emberi hibák, amiken javítani lehet. De nem feltétlenül azt kell ebből a beszélgetésből levonni, hogy itt két teljesen engesztelhetetlenül szemben álló tábor van és az egyik vonja le a tanulságot, dobja be a törülközőt még időben és menjen a jó fenébe. Szóval egy kicsit másként gondolkozzunk a befejezésnél, inkább kicsit mérjük fel a lehetőségeket. Nekünk ezen az oldalon örülni kéne annak, hogy a Nemzeti Színházhoz hasonló problémák jöjjenek elő. Nem örülnék neki, ha az Operaháznál hasonló problémák jönnének elő. Inkább ha megoldódna a helyzet, ha kapnának lehetőséget a hogyan továbbra. Nem tudom már, hogy melyik német miniszter mondta, hogy sajnos ez az állam nem egy olyan fejőstehén, amit az égben etetnek és a földön fejnek. A fejőknek is be kell ismerni, hogy aki eteti, annak legyen valami döntési joga! Tehát inkább próbáljuk közelíteni ezeket az álláspontokat. Nagyon meggyőző volt számomra a magánénekesek panasza, de próbáljuk meg oldani valahogy a dolgot. Amennyiben úgy dönt a bizottság, hogy teljessé akarják tenni a tényállás ismeretét, akkor hallgassuk meg azokat is, akik nem ezen a véleményem vannak és tagjai az Operaháznak. ELNÖK: Köszönöm szépen. Most ugye választóvonalhoz érkeztünk. Nyilván sokan szeretnének reagálni a meghívottak közül. Újra kezdődik a vita, csak jelezni szeretném, hogy tapasztalatból tudom. Megvonni a szót természetesen nem akarom, itt személyesen érintett nagyon sok mindenki, csak kérek mindenkit, hogy számoljon azzal, hogy ha elmondja a véleményét most zárásként, akkor erre természetesen újabb reakciók várhatóak. Jelentkezett Győriványi úr, Kovács úr, Locsmándi úr. Meghallgatjuk őket és aztán további jelentkezők is vannak, hogy a képviselők várható hozzászólásáról még ne beszéljek. Tessék, fő-zeneigazgató úr. Még annyit kérnék mindenkitől, hogy tekintettel arra, hogy 10 óra óta ülünk itt, feltehetően - kivéve természetesen az elnököt és a fő-zeneigazgató urat, akik már ez ügyben nyilatkoztak - a jelenlévők egy része fárad, tehát röviden szóljanak hozzá. GYŐRIVÁNYI RÁTH GYÖRGY, a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója: Én egészen rövid leszek, csak a kérdésre szeretnék válaszolni. Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy fel kéne adnom. Ez valóban egy borzasztó nehéz szituáció, hiszen itt valóban, legalábbis a bizottság ülés előtt úgy tűnhet, hogy a helyzet reménytelen az Operaházban. De azért ne felejtsük el, hogy a meghívottak egy bizonyos kört képviselnek az Operaházon belül, tehát pontosan ők voltak azok, akik gyakorlatilag a mi felmentésünket szorgalmazták. Tehát senki olyan nem jelent meg, aki esetleg valami jót kaphatott ettől a rendszertől, vagy aki hitt ebben a rendszerben. Én azért voltam kellemetlen szituációban sokszor, mert nem volt módon és nem is akarok élni most sem azzal a lehetőséggel, hogy szavanként cáfoljam meg a csúsztatásokat. Rettentő sok csúsztatás volt a hozzászólásokban, rettentő sok, személyes indíttatásból jövő dolog hangzott el és olyan háttér anyagot tartalmazó dolgokat idéztek, amiknek a tárgyalása napokig tarthatna, hogy egyáltalán meg tudjuk érteni a problémát. Sólyom-Nagy Sándor művész úr itt utalt az Operaház fénykorára. Az Operaház utolsó igazi nagy fénykora a ‘70-es évek végén, a ‘80-as években volt. A ‘80-as évek elején. Azóta az Operaház folyamatosan csúszott le. Nem azt vontam soha kétségbe, hogy ennek az Operaháznak soha nem volt fénykora. Igenis ők képviselték a fénykort. Én azt vonom kétségbe, hogy jelen pillanatban még mindig ők képviselik a fénykort. Hol van a fiatal? Hol van a középgeneráció? Hol vannak a 40 éves énekesek? Hol vannak azok a karmesterek, akik ezt a generációt képviselik? Hol van az utánpótlás? Ezek azok, akik igazán eltűntek ebből a rendszerből és ezeket szeretnénk felépíteni. Van egy olyan rendszer jelen pillanatban a színházban, ahol vissza lehet sírni a régi időket, mert voltak régi idők és én ezt elismerem, de visszahozni ilyen módon már nem lehet ma őket, hiszen az az idő tönkrement. Föl kéne építeni egy újat és ez az új már mindenképpen a XXI. századi operajátszás, ami a világban zajlik. Ehhez lehet hozzácsatlakozni, nem a ‘80-as évek operáját folytatni most 2001-ben, mert közötte van egy 20 éves luk. Tehát én egyszerűen csak azt szeretném, ha mindenki előtt világos lenne, hogy a mi lépéseink egy bizonyos irányvonalat képviselnek, és amit mindenképpen szeretnék hangsúlyozni az az, hogy ezt az irányvonalat mi leírtuk a pályázatunkban és ezzel mi egy hivatalos, jogos pályázaton elnyert állást nyertünk el, aminek az első művészi gyümölcse az a jövő évad. Elgondolkodtak azon, hogy itt nagyon sokan a támadóink közül azt mondják, hogy távozzunk, és a távozás eredményeképpen ad hoc módon holnaptól lesz egy igazgatója a színháznak, akinek arról sincs fogalma, hogy mit terveztünk jövőre. Tudják, milyen pénzeket kell kifizetni? És nem a mi kettőnk honoráriumáról van szó, bár nyilván ez is egy nagyon komoly téma, de azokra a szerződésekre gondolok, amik meg vannak kötve. Vagy az új vezetés meg fogja csinálni mindazokat a premiereket és programokat, amiket mi gondosan előkészítettünk a szerintük rossz nemzetközi sztárokkal, a szerintük rossz magyar énekesekkel, a szerintük rossz magyar rendezőkkel, a szerintük rossz magyar modern művekkel, a szerintük rossz XX. századi művekkel, a szerintük dilettáns módon megfogalmazott dolgokkal?! Ezt létre fogják hozni? És azt fogják mondani: „na lássátok! Ezt csinálták volna, milyen rossz!” Vagy összekalapálnak gyorsan egy újat, ami ugyanúgy fog működni, mint a tavalyi, hogy nem lesz próbarend, nem fogják tudni, hogy ki ér rá és ki nem. Mert nyilvánvalóan most jelen pillanatban igazán azok az énekesek érnek rá, akik fel vannak kérve és akiknek a szerződésük alá van írva. Tehát egyszerűen a dolognak az indíttatását nem igazán látom. Isépy képviselő úrhoz szeretnék csatlakozni, hogy itt van egy erőteljes kihívás, egy feladat, amit el kell látni, meg kell nézni azt, hogy hogy lehet a nagy csoportérdekeket közelíteni. Egy 1100 fős társulatnál mindig is lesznek feszültségek és mindig is voltak feszültségek. Nem lehet mindenkit egyénenként kielégíteni. Egy dolgot mindenképpen szeretnék, ha tudnának, hogy az Operaházban létezik egy VIP-lista. És az első nap óta van VIP-lista a Magyar Állami Operaházban. Ez azt jelenti, hogy az összes Kossuth-díjas művész, az összes érdekvédelmi képviseletet képviselő ember, az összes vezető pozíciót betöltő ember bármikor bejuthatott hozzám, soha nem kellett, hogy engedélyt kérjen erre. Ezt meg is tették. Rozsos úr naponta járt be hozzám, hogy a saját ügyeiről tárgyaljon. Ugyanígy beszéltem milliószor Sólyom-Nagy Sándorral is, tehát egyszerűen nem igaz. Kelen Péter állandó vendégem, Tokodi Ilona állandó vendégem. Kétségtelen, hogy az általános tagok nem juthattak be, hiszen arra semmilyen vezetőnek nem lehet lehetősége, hogy mindennap 1100 ember sirámait, fájdalmait meghallgassa. Nagyon szép lenne, ha lenne rá lehetőség, de nincs rá. Valóban meg kell oldani, hogy erre minél több időt szakítsunk, és kétségtelenül ezt ki kell dolgozni. Elhangzottak példák arra, hogy bizonyos előadásokon bizonyos művészek bizonyos szituációkban nem működtek jól. Számolták, hogy ez körülbelül hány eset volt? Mondjunk tizet, ami elhangzott a mai napon. Több mint 300 előadást produkálunk egy évben. Tehát ha a 300-ból az első évünkben, amikor még nem ismertük a színházat, tízre lehet azt mondani, hogy pocsék volt, akkor már nagyon jó eredményt értünk el, mert ez azt jelenti, hogy a többivel nem volt igazán gond. Megint csak tudok hivatkozni a kritikákra, hogy ugyanúgy másik tizet tudunk olyat produkálni, ami viszont már kimagasló volt ebben az évben is. Tehát igazán továbbra is azt tartanám, hogy van egy legálisan kinevezett igazgatóság, amely elindult egy úton, és mindenképpen meg kell nézni azt, hogy az hogyan működik. Az biztos, hogy magamtól ezt a szituációt nem fogom elhagyni, természetesen, ha megtalálják a jogi formulát, hogy engem fölállítsanak, akkor ezt nyilván meg fogják tudni tenni. Köszönöm szépen. ELNÖK: Ahogy jeleztem, megszólalás megszólalást szül. A vitát hamarosan lezárom. Tehát aki jelentkezett, az még szót kap, és utána bezárom az ülést, mert egyszerűen tény, mint azt többen is jelezték, hogy lebecsülnénk magát az Operaházat és a problémát, ha azt gondolnánk, hogy hat óra alatt minden apró-cseprő és jelentős dolgot meg tudunk tárgyalni. Fölsorolom, hogy kik jelentkeztek, kik kapnak még szót, és utána bezárom az ülést, ha megengedik. Ha nem, akkor is. (Derültség.) Tehát most a főigazgató úr következik. DR. LOCSMÁNDI MIKLÓS, a Magyar Állami Operaház főigazgatója: Előttem Kovács János jelentkezett. ELNÖK: Ezen nem nyitunk vitát, a főigazgató úr következik, Kovács János úr következik, Fülöp Attila és Sólyom-Nagy Sándor jelentkezett, és akkor lezárom a vitát. Azt kérem, hogy lehetőleg mindenki úgy próbálja a mondanivalóját megfogalmazni, hogy ne kelljen személyes megtámadtatás címén újra szót adnom, mert természetesen az elkerülhetetlen, ha nagyon személyes a hang. Akkor a főigazgató úré a szó. DR. LOCSMÁNDI MIKLÓS, a Magyar Állami Operaház főigazgatója: Köszönöm a szót, elnök úr. Ezen a papíron körülbelül 25 téma van, amit közben följegyeztem magamnak, hogy reagálni kellene rá, mert valami nem igaz, valótlan. Ezek közül összesen öt apróságot fogok csak megemlíteni, ezt is csak példázatként, hogy mennyire szabad hitelt adni az itt elhangzott mondatoknak, legyenek azok akár az én mondataim. Velem kapcsolatban hangzott el az, hogy bizony alázat és szeretet kell a művészek iránt. Nem tudom, Csengery Andrienne művésznő honnét vette azt az információt, hogy ezt én nem produkálom. Az én ajtóm mindig mindenki előtt nyitva volt. Vannak olyan énekesek, akik sokszor jártak nálam. Azok, akiket meghívtam, másfél-két órát töltöttek nálam. Jellemző módon úgy, hogy bejöttek feldúltan, és kimentek mosolyogva. A magánénekesi fizetéseket aláírtam. Szeretném, ha teljesen világos lenne, hogy egy főigazgatónak nem feladata sem egyedekre, sem szervezetekre valamiféle fizetéseket megállapítani. Az operaházi rendszerben keretgazdálkodás van, minden keretgazda megkapja az ő keretét, külön keretben vannak a magánénekesek, külön keretben vannak a zenekari zenészek. Mindegyik kidolgozta és ezt a kollektív szerződésben rögzítettük, hogy milyen struktúrában kapják a pénzt. Az én dolgom ebből az, hogy a keretet megszabjam. Én minden fizetési papírt aláírtam, ami formálisan, jogilag helyesen volt kitöltve. De ezeket a fizetési papírokat a munkaügyi osztály és a többiek készítették el a szakmai szervezetek ajánlata, illetve határozatai alapján. Ugyanígy nem avatkoztam be a színpadi műszak fizetéseibe sem és a jelmezkészítők fizetéseibe sem. Háromszáz százalék művészeti pótlékot kapok - ez egy rosszalló megjegyzés volt. Hadd említsem meg, hogy fő-zeneigazgató úrral együtt több kört futottunk azért, hogy ne legyen művészeti pótlékunk, mert mi ebben a minőségünkben nem művészek vagyunk. Én elsősorban és egyáltalán nem művész vagyok, hanem menedzser. A munkajog előírta, hogy ezt meg kell kapnunk, a százalékot nem mi állapítottuk meg. Tudom, hogy sokan méltánytalannak tartják azt, hogy aláírási ívek vannak. Miért kell aláírni? Azért, mert az aláírási ív bérszámfejtési bizonylat. Nem jelenléti ívet mondok, hogy Sólyom-Nagy Sándor énekelt vagy nem énekelt, hanem kell egy dokumentum, amit a bérszámfejtés megkap. Ez tényhelyzetet mutat. Egyébként azt hiszem, ez nem olyan súlyú kérdés, amiről beszélnünk kellene. Ha van a művész uraknak ötletük, hogy ezt a kérdést hogyan lehetne megoldani, biztos, hogy másképp csináljuk. És hogy egy jó hírem is legyen, az utolsót elhagyom. Köszönöm szépen. ELNÖK: Kovács János úr. KOVÁCS JÁNOS, a Magyar Állami Operaház vezető karmestere: Locsmándi főigazgató úr még a beszélgetés elején azt mondta, javasolja, hogy 8 hónapos együtt tanulás az előző igazgatóval. Körülbelül így tudnám egy mondatban összefoglalni. Az előző minisztérium, nem tudom, februárban írta ki a pályázatot, és áprilisban már Győriványi fő-zeneigazgató úr aratott. Kovalik Balázs rendező mesélte, hogy Münchenben tanult, és az ottani operaház intendánsa nagyon jó barátja lett, majd kinevezték, sajnos, nem tudom biztosan, azt hiszem, a drezdai Semper-opera élére. Meg akarta látogatni, az illető nem volt a hivatalában, és a titkárnője azt mondta, hogy elutazott. Talán Drezdában keressem - kérdezte, mire a válasz: hová gondol, két év múlva lép hivatalba. Ezt csak azért bocsátottam előre, mert szerintem a profi pályázati kiírás körülbelül így működik fontosabb intézmények életében. Nálunk teljesen egyértelmű volt az, hogy valaki jön, lát, győz, és nem érdekli, hogy mi volt előtte. Csak utalni szeretnék arra, hogy ez a múltnak és a jövőnek a konfliktusa. Végül még egyszer szeretnék visszautalni, hogy az egész problémakörben az a csúsztatás, ha azt mondjuk, hogy egzisztenciális kérdés, hogy sértett érdekek kérdése, hogy kommunikációs hiba. Nem ez a lényeg. Itt egy szakmai alkalmatlanságról van szó. Lehetetlennek tartom, hogy az Állami Operaház egész üzemmenetét és irányultságát egy ember megkérdőjelezhető, de megtámadhatatlan ízlésvilága alakítsa ki. Most Győriványi úr szóhasználatát idéztem. Köszönöm. SÓLYOM-NAGY SÁNDOR, a Magyar Állami Operaház énekese: Fő-zeneigazgató Úr! Azért mondtam ezt és kértem segítséget Szabó képviselő úrtól, hogy nem személyes megtámadtatás történt, hanem személyes érintettség. Összesen háromszor voltam önnél, az első, amikor megismerkedtünk, mint operaházi fő-zeneigazgatóval, egyszer egy nagyon fontos ügyemet akartam megvitatni önnel, hosszas keresgélés után egy meghallgatás kivártam fent a titkárságon és azon túl, ha jól emlékszem, összesen még a balesetem után egyszer voltam önnél. Ez a három alkalom volt. De az igazság az, ennek most nem lesz jó hangzása, de azt kell mondanom: semmi kedvem nem volt bemenni. Mert az igaz, hogy nekem nyitva állt az ajtó, de amikor egyszer ott voltam, felálltál és dolgozgattál és mondtál, amit mondtál. Tehát nekünk szabad bejárásunk van, bár ezt hivatalosan nem tudtam. Most már tudom, ezzel együtt nem foglak zavarni. Tehát, ha egyszer kaptam volna azt a választ, hogy én nem mehetek be, ezt most magamra értem, akkor most nem vagyok itt, sőt másnaptól nem énekelek az Operaházban, ez biztos! Ez biztos! Mert egyes, nagyon neves kollégáim kaptak ilyen választ, ez számomra egyszerűen elviselhetetlen lenne. A főigazgató úrnál még egyetlen egyszer nem voltam bent, de oda sem volt sok kedvem bemenni. Az elején még lett volna, de akkor miért menjek? Hízelegni? Vagy miért? Aztán utána már nem is akartam hízelegni, ezt őszintén mondom. Csak ennyit akartam elmondani. És amit az előbb felsoroltam öt vagy tíz hibát, ezeket el is ismered, ahogy kivettem a szavaidból. Azt szeretném mondani, hogy hivatkozol a 300 előadásra. Azelőtt mennyi volt? Ötszázhúsz? Ötszáznegyven operaházi előadás, én ilyenekről egyszer sem hallottam. Én ‘64 óta énekelek az Operaházban és 84 szerepet énekeltem el, nekem még nem akarta más felhúzni a ruhámat. Ez félreszervezés. Egyre bonyolultabb a dolog. És ez az aláírás is! Ez milyen megoldás? Olyan megoldás, hogy el kell törölni. Ismétlem, aki elénekel bármit a színházban, annak nem lehet elhinni, hogy elénekelte? Azt alá kell írni? Micsoda dolog ez? Mi ez? Ez hiba. Ez egy színház. Én ezeket akartam mondani, nem tudom szépen lezárni. Csak annyit kérek, hogy próbáljanak megérteni bennünket, mert ezt a bizonyos természetes és normális emberi hangot szeretnénk, hogy tudjunk egymással úgy közlekedni, ahogy az egy jó színházban szükséges. Köszönöm szépen. ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Tisztelt Jelenlévők! A hozzám hasonló helyzetben lévők elég nehezen tudják megoldani azt a feladatot, ami rájuk vár, hiszen én nem egy semleges elnök vagyok, hanem egy a pártot képviselők közül, tehát az én megszólalásom vagy vitalezárásom nyilván más típusú mint egy egyébként semleges elnöké lenne. Úgyhogy nem szeretnék itt állást foglalni és

1887 parlament3 2003-10-08 21:13:03
A Pán Kft. keretében megszületett három lemez kiadása és egy ifjúsági könyvé, amit sorozatnak szántunk, de sajnos a második kötete nem jelenhetett meg, mivel abszolút veszteséges volt, és nem tudtuk finanszírozni. Tehát én ezt föltártam. A miniszter úr úgy ítélte meg, hogy ez nem áll ellentétben az én vezetői posztommal. Mivel ő az én munkáltatóm, ezért neki kellett volna fölhívni a figyelmemet az esetleges összeférhetetlenség megszüntetésére. Egyben megbeszéltük a szerződésemet is. A pályázati kiírás a fő-zeneigazgató posztra gyakorlatilag a művészeti vezető feladatköreit tartalmazza. Tehát a vezénylés sehol nem szerepel a pályázati kiírásban, azonkívül, hogy karmesternek kell betölteni ezt a feladatot. Ugyan a szakszervezeti és közalkalmazotti tanács elnökének levelében eléggé érdekes módon megkérdőjelezte azt, hogy nekem bármiféle nemzetközi karrierem van, én 10 oldalon keresztül benyújtottam az életrajzomat, és mellé azokat a kritikákat, amelyeket a világ minden táján kaptam. Azt mondtam a miniszter úrnak, amennyiben szeretnék, hogy én vezényeljek Magyarországon, akkor úgy gondolom, hogy a karmesteri fellépő gázsim a normálisan, nemzetközileg kapott fellépő gázsi fele legyen esténként. Hozzáfűzném azt is, hogy a jövő évadtól kezdve valamennyi magyar művészünk, akit fölkérünk, tehát aki nem közalkalmazott, mert nyilván náluk más a helyzet, körülbelül ezt az arányt képviselik. Tehát a nemzetközi elismertségüknek megfelelő, szokványos nemzetközi gázsijuk feléért lépnek föl. Azt hiszem, hogy ez nagyon ildomos. Azt természetesen nem kívánhatjuk egyik művészünktől sem - most nem magamról beszélek, hanem bármelyik énekesünkről, karmesterünkről, hogy ingyen dolgozzanak, miközben ugyanez alatt az idő alatt külföldön lényegesen magasabb gázsikért léphetnének föl. Tehát kell találni olyan arányt, amivel az illető művész kifejezi azt a köszönetét a magyar államnak, amiért őt nagy művésszé tette, és az úgynevezett tanulmányait finanszírozta, ugyanakkor mégis a realitás keretei között mozog. Az akkori miniszter úr azt mondta, hogy ezt ő is ildomosnak találja. Köztudott, hogy tárgyalásokat folytattak Dohnányi úrral is, sőt, Placido Domingóval is az igazgatóság betöltésére. Nem tudom, hogy az elmondott számok mellett - nem vagyok benne biztos, hogy feltétlenül ki kellett mondani ilyen plénum előtt, de nem titkolom - tudjuk-e azt, hogy az illető művészek ennek hány százszorosát kérnék egy hasonló pozíció betöltésére. A harmadik kérdés a vezénylésemmel kapcsolatos. Természetesen amikor áprilisban megnyertem a pályázatot, és az másnaptól érvényes volt, akkor - mint minden nemzetközi gyakorlatban dolgozó művésznek - lekötött szerződéseim voltak, amelyek alá voltak írva, és amelyeket semmilyen jogalapom nem lett volna felmondani. A másik kérdés, ami ehhez párosul, a miniszter úr felhívta a figyelmemet arra, hogy ő külön szeretné azt, ha a nemzetközi karrieremet nem hanyagolnám el, hiszen minden jelentős nemzetközi operaháznak olyan karmestere van és olyan vezetője van, akit nemzetközileg számon tartanak. Tehát nem lenne célszerű, hogy a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatóját csak Budapesten ismerjék. Ő megkért, hogy a legfontosabb dolgaimat igenis csináljam meg. Ehhez én azt fűztem hozzá, hogy természetesen az első évet, mint ahogy az a pályázatomban is szerepel, főleg a szervezeti átalakításokra szeretném fordítani. Ezt pontosan, cikkekben is megjósoltam, és a miniszter úrral való beszélgetésen is megjósoltam, hogy nagyon komoly feszültségekkel fog járni. Hiszek abban, hogy művészetet komoly feszültségekben igazán nem lehet csinálni, pláne egy karmesternek. Itt utalnék vissza arra rágalomra, hogy az Erkel Színház zenekarát nem vagyok hajlandó vezényelni. Egyszerűen tényekről van szó. A karmesternek csak olyan zenekar muzsikál, akivel szívesen játszik, akit szívesen elfogad. Olyan emberek, akik úgy érzik - legalábbis lelkületükben -, hogy valami miatt sértettek, nyilvánvalóan ennek a karmesternek nem szívesen fognak játszani. Nem alakul ki olyan viszony közöttük, ami ideális művészeti viszony karmester és zenekar között. Én ebben az évben eleve kimondtam, hogy nem vállalok előadást. Higgyék el, hogy ebben az országban mindenki arra bazírozott, hogy engem rávegyen arra, hogy vezényeljek. Itt-ott, amott, ilyen fesztiválon, olyan koncerten, ilyen gálán. Ezzel szerettek volna lekenyerezni. Azt mondtam, hogy egyetlen egy előadást szeretnék vállalni, pontosabban kettőt, az egyiket a Filharmónia Társaság zenekarával, mert szeretném megismerni közelről a zenekart, másrészt szeretnék olyan gálakoncertet létrehozni megint csak a kiválasztott zenekarral - tehát akikről úgy érzem, hogy az Operaház jövőjét képviselik - és néhány olyan vendégművésszel, akik azt az irányvonalat képviselik, amit majd a jövőben az Operaházba meghívandó vendégművészek. Ez volt az a Verdi-gála, ahol három nagyszerű olasz művész lépett fel Paolo Gabarellivel az élén, akit senkinek nem kell bemutatnom. A külföldi vendégművészekre visszatérve: természetesen a Pán Kft.-nek az égvilágon semmi köze sem a vendégművészekhez, akik az Operaházban föllépnek, sem a művészek menedzsmentjeihez. Ha figyelmesen átolvasta a 2,5 centis anyagot, mert most már csak centikben beszélünk, akkor ott megtalálja a külföldi vendégművészek listáját, és a mellé mindegyik mellé odatettem, hogy miért volt szükség a meghívására. Hiszen az első évben én abszolút nem szerettem volna külföldi vendégművészeket meghívni, pontosan azért, hogy minél szélesebb körben megismerjem a hazaiakat. Erre egyszerűen azért volt szükség, mert az előző vezetőség számomra létrehozta a műsortervet, de azt nem gondolta meg, hogy ehhez a műsortervhez vannak-e elérhető énekesek, és hogy ők hajlandók is énekelni. Tehát az összes olyan esetben, ahol kétes személyiségekről van szó, magyarázható indok az, hogy egyszerűen nem volt olyan magyar művész, aki el tudta énekelni abban az időben. Tehát lehet, hogy arra a szerepre van nekünk művészünk, aki el tudja énekelni, csak mondjuk az előző vezetőség nem egyeztetett - és ezzel nem akarom a színházi berkekben nem járatos képviselő untatni. Minden énekesnek szüksége van bizonyos pihenőnapokra, tehát nem lehet az, hogy mindennap énekeljen más-más fontos szerepet. Úgy kitűzni egy Puccini-fesztivált decemberre, hogy minden nap más Puccini-operát játszunk, ugyanakkor a fontos bariton és tenor és szoprán szerepekre gyakorlatilag 2-3 emberünk van, aki ezt képes énekelni, akkor képtelenség megoldani. Tehát szükségünk volt olyan pótemberekre, akik helyettesítik ezeken az előadásokon. A nonszensz példát hadd mondjam el. Nagyon jól tudja mindenki, hogy vannak bizonyos szerepek, amelyeket Magyarországon egyetlen egy ember tud elénekelni, és ez Molnár András. Az ő hátán nyugszik az egész Wagner-tenorrepertoár, plusz még a Peter Grimes is. Például a Peter Grimes a legnagyobb örömömre nagy sikerrel végül is lement. Olyan előadás volt, amibe nem tudtunk volna kit berakni, ha Gulyás Dénes megbetegszik, hiszen az előadás nem eredeti nyelven ment, tehát külföldit nem is tudtunk volna meghívni. Magyar ember meg nincs, aki pótolhatta volna Molnár Andrást. A négy Ringre - A Rajna kincsében nincs hőstenor, mielőtt Rozsos Istvánt vérig sértem - hat előadásra kellett méregdrága külföldi művészt hozni, aminek borzasztóan örültem, mert pontosan az a két művész, aki prezentálta azt a színvonalat, amit szeretnénk elérni. Ennek ellenére azért kellett hat előadásra külföldit hívni, plusz a Peter Grimes-ra, plusz a Tannhäuserre az utolsó pillanatban kellett találnunk valakit, aki megoldja a helyzetünket, egyszerűen azért, mert nemcsak hogy kiengedte a színház Molnár Andrást, hanem a színház kezdeményezte Molnár András kiküldetését Japánba arra az időre, miközben ugyanez a vezetés kitűzte ezeket az operákat ugyanerre a periódusra. Nagyon tisztelt rendező kollégám dilettánsnak nevezte a vezetésünket, amit ezúton is szeretettel megköszönök. Ha úgy érzik, hogy ez kevésbé dilettáns gondolkodást, akkor én fölveszem vele a versenyt. De nem akarom semmiképpen minősíteni, mert akármennyire is a rossz modoromról vagyok híres, azért ezt megpróbálom kendőzni. Volt még egyéb kérdése, mert elég sokat tett föl, és nem tudom, hogy nem felejtettem-e el valamit. ELNÖK: Mintha arra nem kapott volna választ a képviselő úr, hogy mennyi a külföldön töltött idő. GYŐRIVÁNYI RÁTH GYÖRGY, a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója: Igen. Külföldön összesen három produkcióban vettem részt eddig, egy Trubadúr-szériát vezényeltem, ha jól emlékszem októberben Sao Paulóban. Ezek után más stílusban egy koncertszériát vezényeltem Firenzében, és most jelen pillanatban a Verdi-fesztiválon lévő előadásaimat abszolválom. Ezenkívül várható még, hogy júliusban egy koncertet vezényelek a Torinói Rádiózenekar élén. A jövő évadban, mivel az Operában elég sok kitűzésem van - húsz előadás, ha jól emlékszem -, az összes külföldi felkérésemet kénytelen voltam lemondani, egyszerűen azért, hogy a magyar előadásokat tudjam abszolválni. Köszönöm. ELNÖK: Köszönjük szépen. FÜLÖP ATTILA, a Magyar Állami Operaház volt főtitkára: Egy dolgot szeretnék csak mondani, fő-zeneigazgató úr rosszul tudja azt, hogy a munkáltatója a miniszter lenne. A kinevezője a miniszter, a munkáltatója a főigazgató. Alapító kérdésben tehát minden munkáltatói jogot a főigazgató úr gyakorol ön fölött, nem pedig a miniszter úr. ELNÖK: Elnézést kérek, a képviselők kérdezhetnek. (Fülöp Attila: Ezt mint tényt jegyeztem meg.) Jó, akkor köszönjük szépen. Halmai Gáborné jelentkezett. HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Jó napot kívánok! Tisztelettel köszöntöm önöket. Azért kértem most szót, mert elhangzott itt egy bűvös mondat éppen Győriványi úr szájából, ami így szólt, hogy a karmesternek csak olyan zenekar muzsikál, aki vele összhangban van. És azt gondolom, hogy ma itt a kérdések lényege az, hogy valamilyen módon képet kapjunk arról, hogy nemcsak gazdaságilag, hanem szakmailag is hogyan néz ki a Magyar Operaház jövője. Minden anyagot megkaptunk, kétszer két centit olvastam én is végig, és gondolom, hogy a bizottság minden tagja, sőt Gregor József cikkét is olvastuk tegnap, amikor megjelent. Éppen ezért hadd mondjam, hogy tényleg elismerés illeti a menedzsment oldaláról azt, hogy vannak elképzelt szakmai változások, ehhez készülnek szabályzatok és nagyon sok mindenben előrelépés történt az Operában. De hogy hosszú távon szakmailag a másik oldal is meg tudjon erősödni, ahhoz valóban egy ilyen közös muzsikálás kellene és én nem hiszem, hogy ez kihagyható. Én igazából itt és ezen a területen érzékelek problémákat az összes anyagban. Éppen ezért szeretnék néhány dolgot idézni. Az egyik az, ami eleve a pályázatban kiírásként szerepelt, „a Magyar Állami Operaház alapfeladatait elsősorban saját társulatával, teljes munkaidőben foglalkoztatott magas művészi színvonalon működő szimfonikus zenekarral, énekkarral, valamint meghatározó mértékben az intézménnyel közalkalmazotti jogviszonyban vagy állandó szerződésben álló karmesterekkel stb. stb. kell elvégezni”. Ez az első idézet. A másik a \"Hogyan tovább?\" című anyagból való, amelyet öntől kaptunk, ebben az áll, hogy csak a kisebb szerepeket osztanák a színház állandó társulatára, vagy az Operastúdió tagjaira. Én már itt érzek egy kis ellentmondást, de hogy ehhez még egy harmadik helyet is idézzek, ez a bérleti tájékoztatóban íródott le, és ez így szól: „terveink szerint a jövő évadi premierjeinkben a főszerepeket kizárólag híres külföldi vendégénekesek éneklik”. Én itt ebben a három idézetben nagyon nagy ellentmondást érzek. És nemcsak ellentmondást érzek, mert én nem akarom megítélni, hogy a kht. vagy más formula az eredményes, hiszen önök ebben nagyon otthon vannak, mint kiderült a korábbi anyagokból, hanem egy féltés is van bennem, hogy vajon elegendő szerepet kapnak-e a hazai művésztársadalom tagjai. Van-e erre tényleges törekvés, hogy ők a hazai zenei életet reprezentálják? Beszéltünk arról, és ez szintén az anyagban van leírva, hogy nagyon fontos, hogy igazán megemelkedtek a bérletárak az Operaházban, viszont ott van az Erkel Színház, ahol esetleg könnyebb a hozzáférés a műfajhoz. Vélhetően az Operaházban nagyon sok külföldi mecénás, igazi zeneértő is hozzájuthat az előadásokhoz, de vajon ők az összes főszerepben külföldi zenészeket fognak látni és hallani? Szeretném, ha erre önök valamilyen szinten reagálnának. Van egy másik kérdéscsoport... (Győriványi Ráth György: Elnézést, megválaszolhatnám, mert mindig elfelejtem a kérdéseket? Ezt a csokrot megválaszolnám, ha megengedik. Megengedik?) ELNÖK: Igen, bár lenne egy praktikus tanácsom, én szoktam alkalmazni, hogy felírom a kérdéseket. De most, mivel látom, hogy nem írta, tessék. GYŐRIVÁNYI RÁTH GYÖRGY, az Operaház fő-zeneigazgatója: Az alkalmazásról. Ez egy nagyon érdekes és nehéz probléma. Körülbelül tíz éve, pontosabban nyolc éve nem lehet felvenni közalkalmazottat a Magyar Állami Operaházba a magánénekesek közé, egyszerűen létszámstop van. Ez azt jelenti, hogy van körülbelül húsz magánénekesünk, aki éves szerződést kaphatott csak már nyolc évvel ezelőtt is, és azóta is éves szerződéseket kap. Még nem véglegesítették őket. Tulajdonképpen akármikor lehetne őket véglegesíteni. De az azt követő generációból senki nem kapott ilyen közalkalmazotti szerződést. Tehát a jelen pillanatban igazán tehetséges és a társulatot – hogy Kovács János szavaival éljek –, a színházat a vállukon hordozó Busa Tamás, Kovácsházi, Báthori Éva, tehát, akik nagyon sok előadást énekelnek egy-egy évadon belül, abszolút magyarok és abszolút számítunk rájuk, soha nem lehettek közalkalmazottak – egyszerűen a létszámstop miatt. Amit én ráadásul helyesnek is tartok. Itt van egy alapvető eltolódás: tehát a közalkalmazotti állományunknak a nagy része, mondhatnám azt is, hogy 50-60 százaléka 50 év körüli, 50 éves elmúlt, közel a nyugdíjhoz álló magánénekes. Van egy réteg, aki a középgenerációt képviseli, fiatal egyáltalán nincs közöttük, nem is lehet, mivel létszámstop volt az Operaházban. Ez megint egy munkáltatói kérdés, és erre céloztam például a miniszter úr esetében is, hogyha kapunk egy olyan irányelvet, hogy az ő irányelve az lenne, hogy mindenki legyen közalkalmazott az Operában és ezért ő vállalja a felelősséget, ez nekünk közeli távlatban egyáltalán nem veszélyes. Az egyik legjobb magánénekesünk, Busa Tamás, aki az idén a 60-nál több előadásával volt a király, az ő szereplésével hihetetlen mennyiségű előadás megy, és ha nekem azt mondják, hogy Busa Tamás legyen közalkalmazott, azt egyedül Busa Tamás nem fogja elvállalni, mert Busa Tamás olyan jól keresett ebben az évben mint külsős, hogy neki eszébe sem jutna, hogy az éhbérért, amit tulajdonképpen a belsős embereink kapnak, elvállalja ezt a feladatot. Tehát itt van egy ilyen foglalkoztatási kérdés is. Nem tudom, a bérleti tájékoztatóban hol olvasta, amit idézett? Nálam itt van a bérleti tájékoztató (Közbeszólás: Ön nyilatkozta.), az én nyilatkozatomban a következő szerepel: önök tapsukkal igazolják vissza a világsztárokkal tűzdelt, a magyar élvonalban megvalósított, illetve a jövő nagy reménységeit felvonultató hármas szerkesztési elvet. Ez ugyanis a szerkesztési elv. Tehát itt rögtön a Macbeth példájára utalnék vissza, a Macbethet Lukács Györgyi énekli, aki a színház közalkalmazotti énekese, tehát semmiféle kirekesztésben nincsenek a hazai énekeseink. Sőt, ha két és fél centis anyagban áttanulmányozta azoknak az embereknek a fellépési számát, akiket mi foglalkoztatunk a jövőben, abból is világosan látszik egyrészt a magyarok abszolút többsége, másrészt a közalkalmazotti szerepek abszolút többsége. Pontosan az elképzelésemből és az elméletemből adódik az, hogy a középszerepeket, illetve a kis szerepeket abszolút színházi emberekre szeretnénk osztani, és csak a főszerepekre szeretnék hívni magyar és külföldi vendégeket. Tehát itt semmiféle eltolódást nem látok a külföld felé, nagyon kis számban foglalkoztatunk külföldieket és ezek a külföldiek nagyon magas színvonalúak lesznek jövőre. Az előző válaszhoz még csak annyit szeretnék hozzátenni, a mostani külföldiekhez, hogy a legtöbbjükkel akkor kellett még megkötnünk a szerződést, amikor pénzünk sem volt. Ráadásul ezek igazán olcsó emberek voltak, sajnos sok esetben gyenge emberek voltak, én ezt beismerem, de ezeket lehetett találni így az egyik pillanatról a másikra, megoldva a helyzetet. A másik részüket pedig még az előző vezetés igen hatalmas összegekért, tehát a mi általunk használt jövőbeni áraknál sokkal magasabbakért szerződtette le a Puccini-fesztiválra. ELNÖK: Tessék! HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen. Locsmándi főigazgató úr nyilatkozta, de önöknek szól a kérdés, hiszen mindketten aláírták az anyagokat. (Győriványi Ráth György: De az enyém is mellette van, abból is idézhetett volna, én azt írtam alá.) Bocsánat. Én egyébként a másik idézetet biztos, hogy öntől idéztem, a \"Hogyan tovább?\" című anyagból, hogy „csak kisebb szerepeket osztanék a színház állandó társulatára”, tehát ez azért tényként szerepelt. (Győriványi Ráth György: Elnézést, csak utalnék...) ELNÖK: Elnézést, ezt a nagyon direkt párbeszédes formát mellőzzük. Hadd hangozzanak el a kérdések, tanácsolom a kérdések felírását és utána jöhetnek a válaszok. HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): A pénzkérdéssel hadd kezdjem és utána konkretizálom a másik kérdésemet is, hogy azon túl, hogy csak összhangban lehet muzsikálni, ez így van a foci területén is, ahogy az ma már elhangzott, ott is nagyon sok helyütt történt pénzbevitel, tőkeemelés, de nincs még jó magyar foci, mert még egyszer mondom, ehhez a benne dolgozók együttműködése is szükséges. A másik kérdésem a \"Hogyan tovább?\" című anyaghoz kapcsolódna. Vagyis abból fogok idézni, itt a zenekarról van szó: „a besorolás egy mindenkire kötelező érvényű meghallgatás döntésével történik, melynek zsűrije főleg külső, elfogulatlan művészekből állna”, így szól az egyik idézet ebben a témában. A másik idézet, amelyet a Magyar Zenei Tanács nevében Csengery Andrienne is idézett, azt mondja, hogy felhívta a miniszter úr figyelmét arra, hogy legalább egy művészeti tanács felállítása legyen a színház mellett, hogy az ilyenfajta együttműködést segítse. A harmadik idézet, az Összegzés a Magyar Állami Operaház új vezetésének első éve után: „a minősítési rendszer kidolgozása nemcsak játék alapján, de a művészek eddigi munkájának, az igazgató, a szólamvezetők és a karmesterek által adott értékelések figyelembe vételével történik”. Kérdezem, hogy ezek valóban így működnek-e. Hogy tényleg, amit itt reklamáltak az eddig megszólalók, azt ön is így gondolja? Hogy a művészeti munkához is kell valamiféle együttműködés, és ennek az együttműködésnek nyilvánvaló pillérei az itt felsoroltak. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm. GYŐRIVÁNYI RÁTH GYÖRGY, a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója: Köszönöm. A két és fél centis anyagban nem igazán szerényen, de mellékeltem az egyetlen idei magyarországi koncertemnek a Új Zenei Újság általi kritikáját, Péteri Lóránt beszámolóját. Ő itt egyértelműen, nagyon hosszasan, függetlenül attól, hogy rólam mit ír, külön említi a zenekar hangzásvilágát és hogy milyen csodálatos összjátékkal dolgozott a zenekar. Én azt hiszem, szerénytelenül mondhatom, hogy a zenekarral, akikkel együtt dolgoztam, mind a két esetben, mind a két koncert igen kiváló előadás volt. Dolgoztam a leendő operakórussal már a Macbeth-előadáson, ott is nagyszerű hangulatban zajlottak a próbák, és nagyon jó minőségi eredményeket tudtunk már elérni, amit szeptemberben megláthat a közönség. A zenészek meghallgatása egyrészt a külső embernek bevonásával, másrészt a zenekari pontrendszer kialakításával történt. Megint csak nem akarom önöket untatni, egy kicsit bonyolult ez a rendszer, de minden zenekari és kórustagnak volt egy hozott pontja, amiben a karmester, a zenekari, illetve a kórusigazgató, a választott szólamvezetők értékelték az ő eddigi munkáját. Nemcsak művészi munkáját, hanem emberi munkáját is, a magatartását is, a munkához való hozzáállását. Ez egy hozott pont volt, amiben 20 pont volt a maximum. A három zsűritag, aki meghallgatta utána az embereket egyenként 5-5 pontot adhatott, tehát 15 pont állt szemben a 20 ponttal, ami az eddigi munkájukat értékelte. Azoknak a személyeknek a nevét, akik részt vettek a meghallgatásban, tehát az úgynevezett külső képviselőket, a szakszervezettel és a zenekari tanáccsal egyeztettem, tehát semmiféle olyasmi nem fordulhatott elő, hogy olyan emberek hallgathattak volna meg, akiknek eleve előítéletük volt. Én szerettem volna bizonyos embereket, akiket kértek, hogy ő ne legyen, mert valamikor dolgozott nálunk, nem akarták, addig játszottuk ezt a zenekari tanáccsal, amíg a zenekari tanács azt mondta, hogy igen az lehet, és így hívtuk meg Fridrich Ádámot a kürtszólam meghallgatására, Konráth Györgyöt a vonós szólamok meghallgatására. Tehát abszolút bevontuk a zenekart ebbe a meghallgatásba. Mert első perctől az volt a lényeg, hogy ez egy nagyon fájdalmas dolog, itt mindenki minősítés alá kerül, itt mindenkinek játszania kell, olyasmiket kell csinálnia, amihez nem szokott. Az volt a cél, hogy lehetőleg a legkevésbé fájdalmasan csináljuk meg. Természetesen miután lezajlott a minősítés, néhány ember kifogásolta az ő minősítését, bár én mindenkit megnyugtattam, hogy a meghallgatásnak a színvonala, tehát magának az effektív játéknak a színvonala sokkal magasabb volt, mint a hozott pontoké. Tehát akik gyengén szerepeltek, azoknak a többsége a hozott pontjai miatt szerepelt gyengén, és pontosan meg tudták indokolni azok az emberek, akik lepontozták őket, hogy azért, mert mindig késik, azért, mert pofázik a próba alatt - elnézést a csúnya kifejezésért - vagy nem hozza el a frakkját. Szóval egyszerűen normális munkaproblémák alapján kerültek lepontozásra. Tehát eltekintve néhány extrém esettől, mert mindenütt, ahol emberek vannak, megbántódhatnak, a nagy többség ezt a pontozást elfogadta. ELNÖK: Szeretném kérni, hogy hadd haladjunk tovább, és további kérdések hadd hangozzanak el. Remélem, hogy mindenkinek lesz módja megszólalni. KOVÁCS JÁNOS, a Magyar Állami Operaház vezető karmestere: Azt nehezményezem, hogy a tisztelt hölgyek és urak feltett kérdéseikre egyoldalú válaszokat kapnak, úgyhogy szeretném, ha a szakma is kapna szót. ELNÖK: Erre mondtam azt, hogy még újabb kérdések is elhangzanak, nyilván mód nyílik arra, hogy ki-ki a maga megjegyzését megtegye. Ugye, amióta ez a kérdezős műfaj létezik, azóta mindenki tudja, hogy a válaszadónak megvan az a lehetősége, hogy úgy foglalja össze a választ, ahogy szeretné. Ki-ki eldönti, hogy mennyire kapott választ és mennyire nem, illetve további kérdések alapján ki-ki megteheti a maga megjegyzéseit. Tehát én azt szeretném kérni, hogy türelemmel várjunk, ki-ki még felteheti a képviselők közül a maga kérdését és mód nyílik további kiegészítésekre. Tehát Isépy Tamás következik. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Elnézést kérek, már abbahagytam ugyan az ügyvédkedést, de hát betege vagyok az akkor kialakult kérdezési rendszernek, így ezért már előre elnézést kérek. Előrebocsátom, hogy nem tartozom azok közé, akiknél a tények ismerete veszélyeztetné a jogi tisztánlátást, tehát ezért tényeket szeretnék hallani. Én Rotter Oszkár úrhoz és Rozsos István úrhoz tenném fel a kérdést, mert szeretném, ha ez a meghallgatás egy kicsit tükrözne beadványok mögötti dolgokat. Az első kérdésem az, hogy miután az aláírásnál az van, hogy az SZB 9 igen és 1 ellenszavazatával felhatalmazza, a közalkalmazotti tanács pedig egyhangú szavazatával felhatalmazza... a levél megírására szólt a felhatalmazás vagy a szöveg ismeretére? Tehát a szakszervezeti közalkalmazotti tanács ülésén ez a szöveg felolvasásra került, és a pápai áldás ennek birtokában történt-e? Ezekre csípőből lehet válaszolni. ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Mind a Közalkalmazotti Tanácsnál, mind a szakszervezetnél, ahol szintén jelen voltam, fel lett olvasva a szöveg. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Akkor tetszenek ismerni a szakmai vagy a pályázatok elbírálásánál a zsűri összetételét, számát, a döntési mechanizmust? ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Ismerem, mivel magam is benne voltam. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Akkor miből tetszik azt megállapítani, hogy a minisztériumi tisztségviselők száma nagyobb volt mint a szakmaiaké. Hány tagú volt a zsűri? 12 tagú volt. Hány tagú volt benne a szakmai és hány tagú volt a minisztériumi ember? ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Meg kell számolnom. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Na hát én elmondom önnek, mert azt tetszett mondani, hogy nagyobb létszámú volt a minisztériumi: hét volt a szakmai, és öt volt a miniszteri. Akkor miért tetszenek ilyet leírni? ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Bocsánat, a szöveg azt mondja, hogy nagy számú és nem nagyobb. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Hét az öttel szemben! Azt tetszettek mondani, hogy erőszakos módon... ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Hát azért teljesen különbözik a két megállapítás. A nagy számú, vagy nagyobb számú különböző fogalom, ezért nem értettem a kérdést. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): ... és hogy erőszakos módon... ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Elnézést, hárman ülünk itt ebből a zsüriből. Ők is elmondhatják, hogy a nagy számú megfelelt a valóságnak. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tessék szíves lenni akkor végigolvasni a mondatot: a zsüribe delegált nagy számú minisztériumi tisztségviselő erőszakos módon, minimális szavazattöbbséggel... Ezt tetszenek leírni. Ezzel szemben 12 tagú zsüri van, semmilyen utalás, hogy milyen erőszakkal. Elővették a pisztolyt a minisztériumi vezetők, és azt mondták, hogy ha nem így szavazol, halálfia vagy? Csak szeretném érzékeltetni. Menjünk tovább ebben a levélben. Azt tetszenek írni, hogy a dolgozat elején ismertetett szakmai életrajzból kiderül, hogy zenei intézmény élén soha nem állt, soha nem töltött be vezetői állást.... semmilyen konkrétumot nem tartalmazott. Hát tessék megnézni, nem tudom hány oldal van... ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Az van írva, hogy az utolsó öt évben semmilyen konkrétumot nem tartalmaz. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Hát négy vagy öt oldal a felsorolás. (Sólyom-Nagy Sándor: Ugyanarról a levélről beszéltek?) Ugyanarról. ELNÖK: Elnézést, megint csak kénytelen vagyok fölhívni a figyelmet, hogy Isépy Tamás fölteszi a kérdéseit, utána biztosítunk időt a válaszra. A párbeszédes forma nehezíti a követhetőséget. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Megyek a levélen végig, hogy mi van mögötte. Retorika vagy pedig tény. Ezt szeretném igazolni a feltett kérdéseimmel. Ügyvédként tessék már nekem megengedni. Azt mondja: az önmagát világhírű művésznek és operakarmesternek kikiáltó pályázó. Hol tetszik ezt olvasni a pályázatban? Tessék idézni nekem azt a mondatot... ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Ne haragudjanak, ez nemcsak a pályázatról szólt, ez egy évnek az összesítése. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tessék már nekem szó szerint mondani vagy idézni, ahol ez le van írva, hogy magát ELNÖK: Elnézést kérek! DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Kérdezek, és tessék válaszolni. ELNÖK: Egy pillanat, azt a retorikai fogást, most a szó jó értelmében, hogy direkt módon a kérdések úgy vannak megfogalmazva, mintha azonnali választ igényelne. Maradjunk abban, hogy képviselő úr fölteszi a kérdéseit, jegyzetel, akit kérdeznek, és utána válaszol, mert ez így követhetetlen. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Akkor mondom tovább. Tessék szíves lenni olvasni ugyanannak az oldalnak az utolsó előtti bekezdésében lévő részt: \"ami a pályázatból nem derült ki, de számunkra bebizonyosodott, a Magyar Állami Operaház élére egy önmegvalósítását szem előtt tartó diktátor került.\" Tessék szíves lenni mondani, hogy hol bizonyosodott be. A tényeket kérem mögötte, a diktátornak milyen jellemző tulajdonságai bizonyosodtak be, mert ezt tetszenek írni: \"számunkra bebizonyosodott.\" Tovább: \"akinek személyisége kimondottan alkalmatlan a vezetésre... az alkalmasság személyes megítélés kérdése, ezt nem vitatom, mert ehhez joguk van... aki számos lehetetlen intézkedésével, nem kímélve az Operaház hagyományait és társulatát, egy esztendő alatt színházunkat a működőképesség határára züllesztette.\" Kérném a működőképesség határának veszélyeztetett állomásait ha fel tetszenének sorolni. Utána: \"szétválasztotta és lehetetlen helyzetbe hozta az Operaház énekkarát.\" Tessék mondani, mióta egységes az Erkel és az Opera énekkara, mikor egyesült, mikor volt külön. \"Ezen új rendszert, ami nem működik jól, rendkívül drágán hozta létre.\" Mibe került ennek a költsége, ha rendkívül drága? \"Szétválasztotta a zenekart is, önmaga gyarmatnak kikiáltott Erkelben nem óhajt vezényelni.\" Erre már válaszolt. Erkel gyarmatosítása mit jelent mint fogalom? Mi mögötte a tény a retorikán túlmenően? \"...porig alázva a színházban több évtizedet eltöltött szólistákat, 33 százalékát kívánja eltávolítani...\" Ez az eltávolítás megtörtént vagy nem történt meg, vagy csak kívánság szintjén maradt. \"Fiatal, tehetséges magánénekeseknek megszüntette közalkalmazotti jogviszonyát.\" Igaz-e, hogy létrehozott egy stúdiót? Tudom, az rá a válasz, hogy ott van a Zeneművészeti Főiskola, onnan szerezze a fiatal énekeseket. De vajon az Opera nem kívánja-e meg egy stúdiónak a létesítését? \"Elüldözte a színházból azt a rendezőcsapatot\"... Ne haragudj, Gábor, hogy ezt mondom, de téged egyenesen a Fővárosi Operett élére üldözött el. Tehát \"elüldözte a rendezői csapatot\". Úgy tudom, hogy bemutatói szerepelnek a következő évad műsorában is, tehát nem tudom, miben jelentkezik az elüldözöttség. \"A Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatói címét főleg külföldi karrierjének felépítésére használja\". Erre is kérném a bizonyítékokat, hogy hol, mikor, mi ennek a módja? Ezeket meg lehet fogalmazni, ezzel semmi problémám nincs. Ez mind saját állítás, de hát bizonyítani is kell. Utána azt mondja: \"folyamatos sikerpropagandát kommunikál a sajtón keresztül...\" Erre is kérném a bizonyítékot, hol az a nagy sikerpropaganda. \"Az elmúlt egy évben a valódi és meghirdetett premierre nem került sor\" Kérdezném, hogy ki állította össze az elmúlt egy év műsorát, miután tavaly került oda fő-zeneigazgató úr és a főigazgató úr? tehát ki állította össze a műsort? Már ők előre, a pályázat megnyerésének reményében? Megkérdezném, hogy az érdekképviseleten túlmenően a szakszervezeti tagoktól színikritikának a megfogalmazására is felhatalmazással bír-e az elnökség, mert le tetszenek írni, hogy \"a legfőbb probléma az, hogy az előadások színvonala semmivel sem emelkedett.\" Ebből arra következtetek, hogy önök jogosultak kritikára. Erre is kiterjed az érdekképviselet, hogy színikritikát tetszenek megfogalmazni? \"A jól működő és bevált bérleti rendszer szétverése...\" Tessenek szívesek lenni már nekem a szétverés tényét bizonyítani, mert azt hallom, hogy még túljelentkezés is van, újabb bérletet kell kibocsátani. Miben jelentkezett ez a szétverés? Az utolsó kérdésem: a hagyományra tetszenek hivatkozni. Ez a hagyomány azt jelenti, hogy Zidannak még 80 éves korában is a francia válogatottban kellene futballozni, mert a hagyomány ezt követeli? Vagy a hagyomány megváltoztathatlan? Az újítás lehetőségét kizárja? Vagy pedig ha az ésszerű újítás áttör egy hagyományt, az lehet negatív, lehet pozitív? Azt mondja az önök véleménye, hogy negatív. Lehet-e? A hagyomány mellett akkor elkötelezettség van. Ezek lennének a kérdéseim. A javaslatom után. ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Hárman is vagyunk, négyen, akik válaszolnánk. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Itt kérdeztem, az önök aláírása ott van, hogy \"törekvését messzemenőkig támogatom.\" A törekvés az ő leváltása, ezt tudomásul veszem az itteni megnyilatkozásokból messzemenően alátámasztottnak is láttam, hogy támogatni tetszik. ROTTER OSZKÁR, a Magyar Állami Operaház szakszervezeti bizottságának elnöke: Szeretnék egy részére én válaszolni. Még egyszer mondom, ezt négyen írtuk alá. Azonkívül nem jogászok fogalmazták ezt a levelet, helyenként nézzék el nekünk. A törekvés az volt, hogy az igazgatóakt hívják vissza. Ha hibák vannak benne, akkor vannak. De! Kiragadnám, amit a vége felé említett, a szakszervezet jogosultságát. Azt kell mondjam, hogy az Operaház szakszervezete vagyunk, nem egy csavargyáré. Ráadásul az Operaház szakszervezete művészből és nem művészből áll. Itt szeretnék egy mondat erejéig elkanyarodik, nem igazán a kérdéshez tartozik, de engedjék meg. Nemcsak művészek problémájáról van szó, hanem az Operaház nagy többségének problémájáról, hogy nem érzik jól magukat ebben a házban. Azonkívül az indoklási részben az írásban a legtöbb kérdésre válaszoltunk. Most egyelőre csak ennyit. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tessék már mondani, hogy... ELNÖK: Képviselő úr, egy pillanat! Egy pillanat türelmet! A meghívottakat is kértem, hogy hallgassák végig. Tisztázzuk a tényeket! Négy aláírás szerepel ezeken, mindannyiunk kezében itt van ez a papír: Rotter Oszkár írta alá, aki az imént szólalt meg, Rozsos István úr, aki most kért szót, Harangozó Gyula írta alá azzal a megjegyzéssel, hogy „messzemenőkig támogatom” és Kovács János úr, úgyhogy azt gondolom, hogy mind a négyüknek szót kell adni, hogy megválaszolják az ön által feltett kérdéseket. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Én tartalmat kérdeztem. Én a törekvést messzemenően megértem, teljesen jogszerűnek tartom. ELNÖK: Tehát én úgy ítélem meg a négy aláírás alapján, hogy mind a négyüknek joga van megszólalni itt. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Nem kérdezem tőlük, tessék már megérteni! Kettőjüktől kérdezem, nem kérdezem tőlük, mert ők a tartalmi részt nem írták alá, ők a törekvésekről beszélnek. Beszéljünk már magyarul! Tudom, hogy Veress Péter azt írta Márairól, hogy hagyja abba az írást, mert nem tud magyarul, és nem hagyta abba, neki volt igaza! Hát azért magyarul beszélünk!!! ELNÖK: Tehát akkor Rozsos István. ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Azt szeretném elmondani, hogy az eddig elhangzottakat gyakorlatilag kellőképpen alátámasztottuk a leírtakkal és úgy gondolom, hogy annak elégnek kell lennie. Hiszen a képviselő úrnak biztos a kezében van. De mondanék egy-két dolgot válaszként, ami megérteti ennek az egész komplex ügynek a megmagyarázását. Hozzáteszem, hogy most már végre nyugodt vagyok és az elején lévő idegességem is megszűnt. Az első dolog az, hogy itt alapvetően nagyon komoly személyiségi probléma van. Az, hogy a színház vezetőivel nem tudok kapcsolatot teremteni és ezt mindenfajta módon bizonyítja számomra, akkor az a helyzet áll elő, hogy meg kell ezt a kapcsolatot szüntetni. Az előbb elhangzottakhoz egy-két dolgot mondani tényszerűen. Például az elmúlt évben igen sok, rendkívül rossz minőségű énekes lett meghívva a színházba. Beszéljünk a két legutolsóról. Volt egy Bajazzók-előadás április 7-én, ahol Gulyás Dénes megbetegedése miatt kellett vendéget hívni, akkor amikor a kiosztott szereppel rendelkező Hormai József otthon ült és nyugodtan elénekelhette volna az előadást. Olyan kániót kaptunk, hogy a fal adta a másikat. Egyszerűen a Dénes István karnagyot meg kellene kérdezni, hogy ilyen rossz tenoristát mikor hallott életében. Folytatom: a Tannhäuser-előadás májusban, amire két hétig keresett a színház vendégénekest, elhozta azt az énekest, akiről Németországban a több éve generalmusic-directorként működő Dénes Pista azt mondta, ezt az embert idehoztátok, ebből botrány lesz! Lett is. Haza kellett küldeni, és a Róka István, aki 5 éve nem énekelte a szerepet, kénytelen volt beugrani. Márpedig, aki 5 éve nem énekelt el egy ilyen szerepet, annak az eszméletlen feladat, és ez sajnos befolyásolta az előadás minőségét. Mondanék még valamit. Én olvastam azt a pályázatot és nem láttam benne például semmiféle Pán Kft.-t. A tavalyi létszámstoppal kapcsolatban például, én nem emlékszem rá. És ha rosszul emlékszem, elnézést kérek. A létszámstophoz mondanám még a következőt: tavaly 13 magánénekes lett közalkalmazott a színházban, mert úgy szólt a kollektív szerződésünk, hogy tíz évnyi éves szerződés után a művészek automatikusan közalkalmazottak lesznek folyamatos szerződéssel. Ez a dolog sem történt meg. Létrehozott a színházban a fő-zeneigazgató úr egy olyan kaver-rendszert, ami a működésképességet rendkívüli módon zavarja. Mondok rá egy példát: az külön kérdés volt, hogy én hónapokig próbáltam a kollektív szerződésnek érvényt szerezni, és azt kaptam a fő-zeneigazgató úrtól, hogy ha már kierőszakoltad, hogy legyen félszolgálat a magánénekeseknek, akkor megszívatom az énekeseket és jöjjenek be a színházba és üljenek itt egész este. Egyszerűen nem értem ezt a hozzáállást. Ténylegesen sikerült elérni azt, amit a Magyar Nemzetben nyilatkozott a fő-zeneigazgató úr, hogy ebben az évben direkt nem hoztunk magas színvonalú művészeket. Ez sikerült. Mert a Don Carlos premierjének második szereposztásban lévő tenoristája fantasztikusan rossz volt, katasztrofálisan énekelt. Vagy szeptember 29-én a Turandot-előadás, amikor a szerencsétlen kitűnő koreai tenoristának a fejére esett egy korlát. Azonnal felhívtam a szünetben Molnár Andrást, hogy mit csinálsz? Azt mondta: itthon ülök. De nem jöhetett be elénekelni a darabot, holott tudja a darabot. Elmaradt az előadás harmadik felvonása. Folytatom tovább. A szereposztásra a fő-zeneigazgató úr azt mondta, hogy nem volt meg egész évre. Dehogynem volt! A Szinetárnál is egész évre ki volt írva a szereposztás azon az igazgatósági folyósón, amin most nem járhatunk és a fő-zeneigazgató nekem mondta személyesen, „nem teszem ki, ne csámcsogjanak rajta az énekesek”. Miért? Szégyelli a szereposztást, vagy mi a probléma? Folytatom tovább. A Klub Rádióban most június 8-án volt egy adás, ahol a főigazgató úrral voltam együtt és telefonon bejelentkezett Győriványi fő-zeneigazgató úr is, ahol szó szerint bejelentette, hogy nagy anyagi áldozat számára, hogy a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója. Hát hogy mondhat ilyet ki egy ilyen színháznak a vezetője? Nem kértük, hogy áldozat legyen. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Én emberileg értem, hogy alkalmatlan emberileg. De én nem ezt kérdeztem. Ezt tudom. ELNÖK: Bocsánat képviselő úr! ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Bocsásson meg a kettő nagyon összefügg! DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Én a kérdésekre szeretnék választ kapni, a zenekar szétválasztására... Erre kérek választ. (Moraj.) ELNÖK: (Emelt hangon:) Szeretném megismételni Isépy képviselő úrnak is, hogy a kérdéses műfajnak ismerjük a technikáját. Mindenki arra válaszol, amire tud, szeretne, akar. (Dr. Isépy Tamás: Ez nem volt kérdés!) Az előbb is, amikor a fő-zeneigazgató úrnak feltették a kérdéseket, ugyanígy megjegyezte a képviselő úr vagy a képviselő nevében valaki. Ki-ki értékelni tudja, hogy az elhangzott kérdésre megfelelő választ kapott-e vagy sem. De kérem szépen, hogy mindenki hagyja végigbeszélni a másikat. Tessék! ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Még egy mondat erejéig szeretném folytatni. Igenis ebben a színházban minden művészeti kérdés, a személyiség, az előadás, este felmegyek a színpadra, hogyan készülök föl rá, otthon hazamegyek a családomhoz, az is művészeti kérdés. Tessék megérteni: nem lehet szétválasztani. Itt személyiségről van szó. Az az alapvető probléma, hogy itt nem értettünk egy év alatt szót a vezetőinkkel. Márpedig, ha nem értünk vele szót, akkor változtatni kell a dolgon. Vagy a társulat megy el vagy a vezetője. Megjelent egy bérleti tájékoztató. Harmincöt éve vagyok a Magyar Állami Operaház tagja, soha még vezető nem reklámozta önmagát mint világsztárt egy műsorfüzetben. Etikátlannak tartották. És az is. Nem akarok ebbe részletesen belemenni, nem akarok ilyen személyi problémákat felvetni. Tessék megérteni, amit leírtunk. A zenekar szétválasztása. El tudom mondani: az a zenekar, amiből kiveszem a 15 legjobb művészt, úgy esik össze, mint egy rongycsomó. Ez művészeti kérdés megint! Tudniillik arról van szó, hogy nem az a probléma, hogy kiáll hat hegedűs és eljátssza Menuhin-szinten a Mozart hegedűversenyt, hanem a hat zenész együtt muzsikál, és ahhoz nem kell nekik hatuknak a világ legjobb muzsikusának lenni. Tudok erre kitűnő példát mondani. Meg kell nézni a Liszt Ferenc Kamarazenekart például, aminek a 16 tagjáról nem lehet elmondani, hogy világhírű művészek egyenként, de együtt azok. És ezt tudomásul kell venni. Ugyanez van a kórussal. A kórus szétválasztásának a legnagyobb problémája az, hogy senki nem vette figyelembe azt, hogy ezek az emberek szellemileg a fejükben hány darabot tudnak. Hogyan lehet ezután a következő évadra megcsinálni a műsortervet, hogy ott maradt egy kórus, de nem maradt elég tenorista, meg basszista, és nem tudják a darabokat, 30 ember fel kell majd ahhoz venni, hogy egyáltalán működőképes legyen. De az emberek nem tudják a darabokat. Meg kell tanulni. Ezt a szellemi értéket nem lehet így kidobni az ablakon! Ezek a személyiségi problémák azok, amelyekről nekünk az a véleményünk, hogy igenis meg kell változtatni, és nem szeretnénk velük többet együtt dolgozni. Ezek alaphelyzetek. Azt mondta nekem a főigazgató úr az egyenes rádióműsorban, Klubrádióban, hogy igenis nagyon fontos, hogy Operaház arculatát, a saját karrierjét a fő-zeneigazgató építgesse, hogy ezzel a színház számára lehetőséget, a nevet mindent megadjon. Nem, kérem! A fő-zeneigazgató vagy úgy jön már ide, hogy óriási karrier áll mögötte, vagy pedig azért van itt, hogy a színház karrierjét segítse elő. Itthon legyen, és intézze el az ügyeket, és ne kelljen bemennem az igazgatói folyosóra úgy, hogy ki van téve egy tábla, hogy a művészeti titkárság zárva. Mert 35 év alatt nem loptam semmit az Operából, ezt a táblát elloptam. (Dr. Locsmándi Miklós: Te voltál?) Én. Hazavittem. (Derültség.) Tessék tudomásul venni, hogy kérem itt érző, komoly művész emberek vannak, akik viszik a hátukon ezt a házat. Tudomásul kell venni, hogy ilyen módon nem lehet velünk tárgyalni. Nem lehet egy szakszervezeti... A francba, holnap még Siegfriedem van, na mindegy. Az elképzelhetetlen, hogy úgy üljünk le tárgyalni egy vezetővel, hogy azt mondja, ha nem írjátok alá, nem kaptok béremelést. Sőt, hozzáteszem a következőt. Bevezettünk egy olyan bérrendszert, hónapokig vitatkoztam, hogy nem lehet ilyen alacsony bért adni például az énekeseknek, tessék ezen változtatni. Nem volt hajlandó, mindent ő döntött el, és Locsmándi igazgató úr aláírta. Ezt kifogásoltuk, hogy aláírta. Mit is akartam mondani? Tényleg, fölmegy bennem a pumpa, már nem is vagyok igazán... elnézést kérek. Egyszerűen elképzelhetetlen... tudom, mit akartam mondani, eszembe jutott... elképzelhetetlen, hogy egy Magyar Állami Operaház úgy működik, hogy kiírják óriási névvel, mint transzparenst, hogy az kap pénzt, aki teljesít, de az teljesít, akinek én engedem. Hát ez kérem, így nem működik. Hozzáteszem azt, hogy fiatal művészek nem mehetnek el énekelni, elmondta már a Gábor, nem mehetnek el máshová, mert azt mondja, hogy elveszem az előadásait. Hát hogy lehet így bánni egy művésszel? Nem egyet tudok mondani, neveket sorba, összeveszett velük. Biztos, hogy - hogy mondjam - nem valódi jó módon viselkedtek a művészek, legyen az Kálmándi Mihály, Hamar Zsolt, legyen az Fekete Attila. De mert ellentmondtak, elvette az éves előadásaikat. Kérem, egy művészt meg lehet ezzel ölni. Így nem lehet művészekkel bánni. Ez nem megy tovább. Nem tudom, aztán már nem fogok beleszólni, mert holnap eleget kell énekelnem. Az az általános véleménye az egész tagságnak, mert elhangzott ugyan a rádióban a főigazgató úr szájából, hogy ott vannak az aláírások a miniszter úr asztalán, amelyek kérik kettőnk leváltását. Nincsenek ott. Megpróbálták kitenni, három napig, üres volt. Utána leszedték és bedobták a papírkosárba. Mert a tagság igenis mögöttünk áll. Bár elhangzott hivatalosan, és meg kell mondanom, eléggé furcsállottam, én nem vagyok jogász, az újságban hivatalosan nyilatkozta Locsmándi főigazgató úr, hogy a szakszervezet és a Közalkalmazotti Tanács durva törvénysértést követett el, hogy művészeti kérdésekben véleményt nyilvánított. Kérem, ez egy művészeti intézmény, mi az istenben nyilvánítsak véleményt? Hogy hány kólát kell gyártani egy nap? Ezekben a testületekben nagyobb részt művészek ülnek, és felelősséget éreznek a színház iránt. Elmondtam azt is a rádióban, nem vagyok sértett ember, eleget énekelek, megkaptam a rendes fizetésemelést, de attól még nem lehet ilyen légkörben dolgozni. Kérem, az emberek félnek. Az, hogy egy zenekari tag attól féljen, hogy ha valamit rosszul játszik, a következő pillanatban repül, és átmehet az Erkelbe? Hogy hermetikusan lezárom, az egyik színházban játszom egy Tannhäusert, a másik Parsifalt, és nincs elég kürtös, mert nem mehet át játszani? Hát honnan fogják hívni az embereket? A főiskoláról? A stúdió nagyon fontos dolog, és nagyon jó kezdeményezésnek tartottuk, de az, hogy egy stúdiós kap egy szerződést 10 hónapra, és folytatódik másik 24 hónapra, és ezért fizet 10-15 százalékot a színháznak? Kérem szépen, micsoda kizsákmányolás ez? Hol élünk? Az életben nem fordult elő, hogy ha elmentem egy impresszárióval énekelni, ezért az Operaház százalékot kér tőlem, mert ott énekelek. Arról nem beszélve, hogy a stúdiónak semmifajta jogosultsága nincsen, se tanítani, se diplomát adni. Akkor milyen szankciókat vezetnek be a gyerekekkel szemben? Elnézést kérek, hogy egy kicsit fölemeltem a hangomat, de lehetséges, hogy azt fogja mondani a képviselő úr, hogy nem a kérdésre válaszoltam, de sajnos minden kérdés, amit leírtunk, egy kérdés körül forog: ez a színház életben maradjon, társulat legyen. Olyan társulat, amelyben bő repertoárral, magyar közönségnek, magyar művészek énekeljenek. Boldog vagyok, ha vendégművész áll mellettünk. A Domingótól kezdve énekeltem a világ összes nagy művészével ebben a színházban, ott álltam mellettük a színpadon, és boldog voltam, hogy ott lehettem. Azt hozzá kell tennem, hogy ahány színházban a világban énekeltem, egy karmester végigdirigált, az világkarrier. Nekem nem volt, mert én mindenütt egy pici szerepet énekeltem. Úgyhogy elnézést kérek a hangomért, de ezek nagyon-nagyon fontos dolgok a színház életében, és szeretném, ha ténylegesen megértenék, hogy a művészeti kérdés számunkra a legfontosabb az egészben. Úgy érezzük, hogy ezzel a személyiséggel tovább nem tud előbbre lépni. Köszönöm szépen. ELNÖK: Kovács János. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tessék már megengedni, ide vonatkozik még a kérdés, nem. Nem tudom, hogy akkor hogyan állunk ezzel a vezetéssel. Befejezem, ide szóltak a kérdéseim, megkaptam a választ, tessék megengedni, hogy értékeljem a választ, majd után elmondja Kovács János úr, akitől nem kérdeztem semmit. Majd kérdés nélkül elmondja, hogy mit akar válaszolni. De hát azért ez a logika, nem? Csak egy választ tessék megengedni, nem kérek többet. Nagyon köszönöm a választ, nagyra becsülöm, különösen, hogy holnap Siegfried-et kell énekelni, amit kiválóan énekel. Nagyon köszönöm, mert retorikai szinten mindenre választ kaptam. Messzemenően értékelem.... ELNÖK: Képviselő úr, bocsánat, hogy közbeszólok. Mind a ketten régi képviselők vagyunk, ismerjük többé-kevésbé a parlament működési mechanizmusát. Vannak ebből adódó kényelmetlenségek. Szívesen az ember akkor is a parlamentben a megszólalásokra, amikor formális lehetősége erre nincs. Úgy ítélem meg, hogy Kovács János úrhoz is szólt a kérdés, hiszen aláírta, joga van válaszolni. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Nem szólt hozzá, én nem kérdeztem tőle. ELNÖK: Jó. Joga van. A képviselő úr még kaphat szót. KOVÁCS JÁNOS, a Magyar Állami Operaház vezető karmestere: Eltekintek a válaszadástól. ELNÖK: Akkor viszont azt szeretném, ha Kovács János úr eltekint a válaszadástól... DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Én nem kérdeztem. ELNÖK: Jó. Akkor állapodjunk meg abban képviselő úr, hogy a problémát megoldottuk. Tehát lehetne állást foglalni. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Teljes mértékben így is megoldódott a probléma. ELNÖK: Ezzel szemben azt kell mondanom, hogy a kérdésekre a válasz elhangzott. A képviselő úr föltette az összes kérdését, amit szeretett volna föltenni. Az értékelés másik dolog. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Nem az értékelés. Nagyon köszönöm a választ, külön szeretném, ha ez jegyzőkönyvben rögzítésre kerülne, csak éppen a kérdésekre nem kaptam tényszerű választ. ELNÖK: Én úgy ítélem meg, hogy értékelés, ha valaki azt mondja, hogy kapott választ, vagy nem. Továbbadom a kérdezés lehetőségét. Csontos úr következik, utána zalai Annamária következik. CSONTOS JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ezután a kis intermezzo után - tudom a szabályt - Győriványi úrtól kellene megkérdezni, tudja-e, hogy Isépy Tamás miért ilyen ideges. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Nem vagyok ideges, ilyet ne tessék mondani. Ilyen a természetem. CSONTOS JÁNOS (MSZP): Jó. Ilyen a természete. Győriványi igazgató úrtól kérdezném: igaz-e az, hogy ön - ahogy itt elhangzott - szétválasztotta az Operaház és az Erkel Színház zenekarát? Igaz-e az, hogy a zenekari tanács véleményét nem kérte ki? Ennyi. GYŐRIVÁNYI RÁTH GYÖRGY, a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója: Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy az Erkel Színház zenekara és kórusa, valamint az Operaház zenekara és kórusa a hagyományok szerint szét volt választva. A kórusban nagyon komoly létszámleépítés történt az elmúlt 10 évben. Ennek következtében úgy oldották meg a problémát, hogy összevonták egy vezetés alá a kórust, és a kisebb létszámú kórussal megoldották a két különböző opera működését. Ez az akkori helyzetben az egyetlen lehetőség volt. Én mindazonáltal a pályázatomban pontosan leírtam, úgy gondolom, mivel két színházról van szó, a két színházban külön együtteseknek kell működniük. Egyébként erre nagyszerű és nagyon közeli példa van: egyszerűen Bécsben ugyanúgy egy direkció alatt működik Volksoper és Staatsoper, mindkettőnek saját zenekara és saját kórusa van, és átjárásra nem igazán van lehetőség. Az előbb elhangzott, hogy a legjobb művészeket kiveszem, nem működik a zenekar. Hadd untassam egy kicsit a karmesteri zenei pálya rejtelmeivel a jelenlévőket. Vannak bizonyos nehézségek, amiket meg kell oldani egy darab folyamán. Egy Wagner-darab nehézsége sokkal erőteljesebb mint egy Verdi-darabé. Mindig sokkal fontosabb az, hogy a zenekar homogén tudású legyen mint az, hogy jó erők ülnek-e a zenekarban vagy rosszak. Ha nekem azt mondják, hogy csinálnom kell egy nagyon nehéz darabot egy nagyon gyenge zenekarral, akkor azt vagy nem vállalom vagy azt mondom, hogy egy bizonyos számú próbára van szükségem. A lehető legrosszabb az, amikor bent ül egy nagyszerű ember a zenekarban, mellette ott ül egy lényegesen rosszabb képességű zenész - szerencsére az Operaház zenekara esetében nincs rossz zenész - és az a jó muzsikus fölöslegesen üli ott a próbája nagy részét, mire fel tud zárkózni hozzá a másik. Tehát az én elképzelésem az Operaház és az Erkel Színház zenekarának és kórusának a szétválasztásával pontosan az volt, hogy két aránylag homogén társulatot tudjak létrehozni, ahol az egyik zenekarnak, mármint az Erkel Színháznak a feladatai lényegesen egyszerűbbek, hiszen a népszerű darabok többsége sokkal egyszerűbb feladatot jelent egy zenekari muzsikus számára, mint mondjuk egy Wagner- vagy Richard Strauss-repertoár. (Közbeszólások.) Nem azt mondom, hogy jövőre tökéletes lesz a szisztéma, de azért 99 százalékban a repertoár az Erkel Színházban könnyű. Az Operában viszont nagyon nehéz modern darabok mennek, Wagnerek mennek, Richard Strauss megy, tehát lényegesen nehezebb lesz a feladat. Tehát én csak erre akartam felhívni a figyelmet, hogy a zenekar szétválasztásánál ez egy nagyon fontos szempont volt, hogy igenis homogén testületeket hozzunk létre. Nagyon sok emberrel megkonzultáltam természetesen azt, hogy a zenekarban kik legyenek. De természetesen én egy személyben vállalom a felelősséget azért, hogy ezt így választottam ki. ELNÖK: Köszönjük szépen. Akkor most látszólag technikai kérdést tennék fel, hogy ki szeretne még kérdést feltenni. Tudniillik négy órája tart az ülés, vannak, akik időnként kimennek, de magyarul felmerül a kérdés, hogy tartsunk-e szünetet vagy bírják-e a még a jelenlévők. Győriványi úr elmondta, hogy egész éjjel utazott, de nemcsak róla van szó, hanem másokról is. (Győriványi Ráth György: Én bírom.) Jó. Én is bírom. Három kérdezőt látok. Szalai Annamária. SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót elnök úr. Én a vélekedésemet is egyúttal elmondom, miután négy órával a kulturális bizottság ülésének kezdete óta megadatott a lehetőség, hogy szót kapjak, ezért összesűrítem a mondanivalómat egyetlen egy hozzászólásba. Mert eddig ez a Hide Park jellegű liberális ülésvezetés nem tette lehetővé, hogy bekapcsolódjunk abba a vitába, amit tulajdonképpen mi kezdeményeztünk azzal a céllal, hogy tájékozódjunk, mi történik most az Operaházban. És komoly szereptévesztések vannak, úgy látom abban, hogy kinek mi a teendője ebben a kérdéskörben. Én a kulturális bizottság tagjaként nem kívánok kizökkenni ebből a szerepből. Szokták volt mondani, hogy a politika hangvétele durva, alpári, sorolhatnám hosszan, hát ez a mai négyórás beszélgetés meggyőzött engem arról, hogy nagyon leszűkítjük, hogyha ezeket a jelzőket csak a politikára használjuk. A miniszter úr egyszerűen lázadóknak titulált egyeseket, ez a jelző, azt gondolom nem ezek közé a falak közé való, még hogyha csak az MSZMP is ülésezett itt annak idején, még akkor sem. (Kovács János: A miniszter úr ezt csak idézte. - Donáth László: Inszinuáció.) ELNÖK: Elnézést, hallgassuk végig. Tessék. SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Az általunk ismertetett írásos anyagok, illetve az itt négy óra alatt elhangzottak új elemet nem hoztak. A támadások típusú és a támadók köre nagyon jól behatárolható, de erről sem kívánok hosszasan beszélni. Nagyon sok új elemet nem találtunk, talán csak annyiban összegezhető az egész, hogy szakmai álruhába öltöztetett személyes sértettségek hangzottak el itt zömével. Ami lehet, hogy valós sértettség, én ezt nem is kívánom vitatni, nagyon kiváló művészek szájából elhangzó kritikákat természetesen az ember kellő súllyal kezel. És nem is kívánom ezeket a megjegyzéseket semmiféle okon minősíteni, és értékelni sem. Nyilván az érdeksérelmek valósak, a sértettség pedig sok esetben jogos és emberi szempontból méltányolható. Amit látunk az Operaház jelen stádiumában, az úgy összegezhető, hogy vitatkozik a múlt a jövővel. Vitatkozik egy elavult struktúra egy más korszakban felállt... (Várhegyi Attila: Bocsánat, meghívott vendégek!) Folytathatom? ELNÖK: Semmi kifogásolható nincs abban, amit mond, véleményt mond a képviselő asszony, amihez neki is joga van, tehát kérem, mindenki türelemmel hallgassa végig. Tessék! SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Természetesen kérdést is fogok feltenni. Tehát itt azt gondolom, hogy a múlt és jövő vitatkozik, és az egy állóvíz, ami az Operaházat jellemezte és amit az előző operaházi vezető egy bizottsági meghallgatáson elmondott. Ennek én részese voltam, talán ‘99-ben vagy 2000-ben volt, ez egy nagyon rossz emlékű meghallgatás volt, hiszen Szinetár úr maga is nagyon pesszimista, elkeseredett volt, jól átlátta az Operaház akkori struktúrájának a hibáit, az, hogy sok a magánénekes, keveset keresnek, sok a műszaki állomány, kevés a pénz, ugyanakkor mégis pazarló a gazdálkodás. Ezeket ő akkor mind-mind elismerte, elmondta, és ennek jegyzőkönyvi dokumentumai is vannak. És szomorkodott azon, hogy nem tud ezen az elavult struktúrán változtatni, hiszen ahhoz rengeteg pénz kellene. Most elérkezett az a korszak, hogy lehet változtatni és kell is változtatni az Operaház elavult struktúráján és egy korszerűbb, a nemzetközi követelményeknek megfelelő, azzal átjárható rendszert kellene létrehozni. Mindenféle ilyen átszervezés komoly érdeksérelmekkel jár, ez érthető és sok-sok belső gondot okoz. De ettől függetlenül, én azt gondolom, hogy senkinek nem kellene kizökkennie a szerepéből és nem kell különféle érdekvédelmi szervezeteknek beleszólni a szakmai irányításba, a szakmai munkába. Én voltam intézményvezető, és azt tudom, hogy ha valaki döntéseket hoz, azért a döntésekért vállalnia kell a felelősséget. Konzultálhat is különféle szervezetekkel, de én amikor vezető voltam, és eldöntöttem, hogy milyen kiállításnak adok helyet vagy milyen koncertet hívok abba a hangverseny terembe, azért én vállaltam a következményeket, és azt gondolom, hogy ezt a lehetőséget meg kell adni mindenféle vezetőnek. Adjunk időt arra, hogy a terveket, amelyeket jórészt önök is támogattak annak idején a pályázat során, azokat meg tudják valósítani. És azt gondolom, hogy igenis az egy komoly rang, hogyha olyan vezetője van egy művészeti intézménynek, aki a nemzetközi porondon is meg tudja állni a helyét. Ez inkább előny egy Operaház számára mintsem hogy hátrány lenne. Azt gondolom igenis, hogy jó, hogyha sztárszínházat csinál, én szeretném, hogyha büszke lehetnék a Magyar Operaházra és újra járhatnék előadásokra. Körülbelül nyolc éve voltam utoljára, de fogok járni előadásokra. ( Tóth Gyula közbeszól.) ELNÖK: Kérem, folytassa. SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tehát azt gondolom, hogy ezt a munkát folytatni kell. Egyik oldalon azt látom, hogy folyik egy építkezés, a másik oldalon pedig különféle régi, merev struktúrákhoz való ragaszkodás okán folyik a rombolás. Nem szeretnék ehhez csatlakozni. Bízom abban, hogy a kulturális bizottság tagjai sem kívánnak csatlakozni, bár egy-két kérdés ebben egy kicsit elbizonytalanított. Hiszen nekünk nem ez a dolgunk. Nekünk az a dolgunk, hogy meghallgassuk, esetlegesen tájékozódjunk, de nem a mi felelősségünk, hogy mi folyik az Operaházban. Adjunk türelmet, és a szakmai munkát végezzék azok a vezetők, akikre ez rá van bízva. Nos, itt jönne a kérdésem Görgey miniszter úrhoz, távollétében az államtitkár úrhoz. Görgey úr jelölti bemutatkozásán mondta, hogy szeretne változtatásokat az Operaházban, amit ő viperaháznak nevezett. De azt mondta, hogy a szakmai szervezetekkel összhangban szeretne változtatásokat végrehajtani. Azt szeretném tudni, hogy milyen jövőt, milyen struktúrát képzel el az Operaháznak, hiszen a pályázattal kinevezett vezetők akkor tudják jól végezni a dolgukat, ha van egy összhang a minisztérium, a miniszteri vezetés és közöttük, és tudják, hogy milyen struktúrát szeretnének a jövőben. Tehát milyen jövőt szeretne? Kicsit aggasztó volt az első lépése, hogy korlátozta a vezetők jogait. Még most sem adott határozott választ, hogy milyen irányt szeretne a továbbiakban az Operaházban, pedig személyesen, más aspektusból is jól ismeri a viszonyokat. Szeretném megkérdezni, hogy kívánnak-e pénzt adni az Operaháznak. Az előző kormány nagyon komoly segítséget nyújtott az átalakításhoz, és megteremtette annak hátterét, hogy egy rangos sztárszínház lehessen az Operaház. Az elkövetkező félévben a 2 milliárd forintot oda kívánják-e adni az Operaháznak, avagy sem? A kérdéseim között szerepel még az, hogy mi az elképzelés a kht.-vá alakulással kapcsolatban, hiszen a Szocialista Párt programjában az szerepelt, hogy szorgalmazzák a kht.-vá alakulást. Köszönöm szépen. ELNÖK: Mielőtt a választ meghallgatnánk, hadd mondjam el, hogy természetesen a vélemény az vélemény, és ahhoz nem kell mindenkinek megjegyzést fűzni. A félreértéseket azonban érdemes tisztázni. A \"lázadók\" kifejezés egyértelműen idézet volt, tehát a miniszter úr a \"lázadók\" kifejezést idézte, nem ő használta bárkire is. Ezt érdemes tisztázni. A másik, amit érdemes tisztázni, bár természetesen véleményt kezelem, hogy ha \"Hyde Park\"-nak nevezzük azt, ha sokféle vélemény hangzik el. Ez egy lehetőség. Az sem volt kérdéses a bizottsági ülés előtt, hogy meglehetősen indulatos emberek jelennek itt meg, hiszen a megnyilatkoz

1886 parlament2 2003-10-08 21:03:19
Szintén még a mi kinevezésünk előtt Peskó Zoltán - aki szintén pályázott, és második lett a pályázatával a fő-zeneigazgatói pályázaton - a következőt nyilatkozta a Muzsikának. \"Többé nem akarok német repertoárszínházi körülmények keretében állandó szerződést. Nyomatékosítanám, ezt a fajta operaüzemet elégeltem meg. Egy-két német operaház - sajnos igen kevés - igyekszik is változtatni az alapvető szerkezeti adottságokon és közeledni egy rugalmasabb, például az olaszországihoz hasonló színházi struktúrához és persze a zeneileg is magasabb színvonalú munkához\". Felolvashatnék részleteket különböző kritikákból, ahol a kritikusok arról beszéltek még az előző érában, hogy egy-egy előadáson több karmester osztozott, és emiatt nem volt megfelelő a színvonal. De még egy utolsó cikket szeretnék felolvasni, amely ugyan már a mi vezetésünk alatt született. Renata Scotto világhírű szopránénekesnő jött el hozzánk mesterkurzust tartani a fiatal énekesnek. Őt kérdezte a riporter: \"Bizonyára értesült az Operaházban zajló szervezeti átalakításokról, amely az énekesek egy részét érzékenyen érintette. Pályája során nyilván több hasonlót átélt\". Erre a válasz: \"Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy leggyakrabban mellékszólistaként és nem állandó társulati tagként léptem fel a világ nagy dalszínházaiban, de azért valóban számos átalakítási folyamatnak voltam részese, és tudom, hogy ez sohasem fájdalommentes. A korszerű művész- és repertoárpolitika és ennek megfelelően a szervezeti kialakítás ugyanakkor elengedhetetlenül fontos, mert az operajátszásban is, akár csak a kulturális élet más területein, egyre élesebb verseny zajlik, a gyengébb, sérülékenyebb játékos óhatatlanul elhull\". Ezzel tulajdonképpen csak azt szerettem volna alátámasztani, hogy általában a magyar zenei szakemberek véleménye is egyértelmű volt abban, hogy nagyon komoly változtatásokra van szükség az opera terén. Azt hiszem, az előző minisztériumi vezetés is ezt ismerte fel, és nagyon komoly kutatásokat folytatott arról, hogy a világban ezt különböző színházak - Londontól Párizsig, Bécstől a német színházakig - hogyan csinálják, és ennek megfelelően írták ki a pályázati kiírást is. Ha elolvassák a pályázati kiírást, nekünk, pályázóknak nagyon részletesen kellett nagyon specifikus kérdésekre válaszolni, hogy hogyan képzeljük el bizonyos dolgok megoldását. Erre egy nagyon részletes anyagot dolgoztam ki és adtam be a tapasztalataim, illetve az elképzeléseim alapján. A dologból nem akarok sokat felolvasni, hisz a miniszter úrnak átadott anyagban is benne van, és gondolom, bárki számára hozzáférhető. Annyit szeretnék csak elmondani, hogy azok, akik ma támadnak minket, illetve egy részük benne volt abba a bizottságban, amely ezt a pályázatot elbírálta, tehát látták azokat az elképzeléseket, amelyek alapján mi elképzeltük az egész színház működését. Csak egy-két dologról szólnék. \"A Magyar Állami Operaháznak szintén erre az utóbb felvázolt blokkos játszási formára kellene áttérnie, így ötvözve a két rendszerből adódó előnyöket\". Ez itt rögtön külön fejezetben jelentkezett. \"Az első és legfontosabb feladat lenne az Operaház, valamint az Erkel Színház arculatának szétválasztása, elsősorban művészileg\". Majd egy későbbi fejezetben pontosan meg van határozva: \"Mindenképpen szükséges, hogy a meglévő zenekari muzsikusok két külön zenekarba legyenek osztva. Az egyik zenekar az Operaházban játszana, míg a másik az Erkel Színház zenekarát alkotná. A besorolást egy mindenkire kötelező érvényű meghallgatás döntené el, melynek zsürije főleg külső, elfogulatlan művészekből állna. Anyaga egy klasszikus versenymű első tétele, valamint néhány zenekari állás. A munka folyamán a két zenekar teljesen elkülönülve dolgozna, átjárás a két zenekar között nem lehetne\". Még egy egészen rövid részlet: \"A tervezett munka ütemezése: az első hat hónap folyamán a Magyar Állami Operaház művészeinek megismerése lehetőség szerint egyéni meghallgatások alapján is. A repertoár, valamint a színházi működés struktúrájának beható tanulmányozása során egy alapos helyzetfelmérés elkészítése, a könnyen javítható problémák megoldása. A második hat hónap folyamán a már megismert hibák kijavítására stratégiai terv kidolgozása, a következő évadok megtervezése, felkészülés az Operaház - Andrássy úti színház - és a népopera Erkel Színház művészeinek és repertoárjának szétválasztására, meghallgatások, a kidolgozott új munkarend bevezetése. A második évadtól a megtartásra kiszemelt operaprodukció zenei és színpadi felújítása a legjobb művészek kiválasztásával\" stb. Tehát pontosan meg volt határozva az, hogy hogyan, milyen ütemezésben kívánom megvalósítani a problémákat, és mik voltak azok a problémák, amelyeket meg kívántam valósítani. Ezzel 7:5 szavazatarányban megnyertem a pályázatot, és kineveztek fő-zeneigazgatónak. Én a pályázatomban leírt munkarend és elképzelések alapján dolgozom, megint csak hangsúlyozva, hogy az elődeim is és nemcsak az elődeim, hanem több zenei szakember is egyetértett abban, hogy ezek a dolgok, amelyeket létre kell hozni, egyértelműen létrehozandó dolgok, hisz a világ ebbe az irányba halad. A támadásokról nem beszélnék, amelyek gyakorlatilag az egész munkásságomat az első naptól kezdve kísérték. Nem tudom, emlékeznek-e rá, hogy volt egy nagyon súlyos balesetem pont egy évvel ezelőtt. A kórházi ágyamról kellett a rádióban egy telefoninterjúban Pitti Katalinnal szembesülnöm, de elmondhatnám az összes többi, azóta is folyamatos támadást, amelyet igyekszem elég férfiasan állni. A működésképtelenséget húzta alá elsősorban az az érdekvédelmi csoport, amely ellenünk írt egy levelet a miniszter úrnak. Ezt a működésképtelenséget én a mai napig nem igazán értem. Nem akarok rá kitérni részletesen, hiszen az igazgató úr már pontosan elmondta, hogy mennyire nonszensz egy olyan színházban működésképtelenségről beszélni, ahol sem sztrájkhelyzet nem volt, sem előadás nem maradt el, és ahol áprilisig húszezer jeggyel többet adtak el idén, mint tavaly, és ahol az összes kiadott bérletünket a jövő évadra - ami állítólag tönkretette az egész magyar bérletrendszert - elkapkodták. Egy adalék ehhez: az igazgató úr egy protekciós ismerőse szeretett volna szerezni egy bérletet az igazgató úron keresztül, és ez nem sikerült, mert már annyira nincsenek bérletek. Nem szeretnék felolvasóestet tartani, de hoztam kritikákat is. A lehető legkülönbözőbb újságírók írtak az előadásainkról, és észrevették azokat az eredményeket, amelyeket már az első évadban is - visszautalok a pályázatomra, a könnyen orvosolható hibák rögtöni javítására - ezeknek a könnyen orvosolható hibáknak a rögtöni javítása, például az egy karmester, egy darab, és hogy a zenekarban mindig ugyanazok üljenek a próbán, illetve az előadásokon, eredményezett, és ami a külső füleknek is rögtön feltűnt. Azonkívül az összes előadásunk valóban nagy közönségsikerrel zajlik, külön örömömre szolgált, hogy az éppen Kovács János által vezényelt Walkür-előadásról mindenki azt nyilatkozza, hogy abszolút világszínvonalú. Amit hozzá szeretnék ehhez fűzni, az igazgató úr elmondta, hogy ő mire büszke, amit ebben az évben csinált, én hasonlóképpen vagyok arra büszke, hogy egy teljes anarchiából – ezt a teljes anarchiát azon értjük, hogy valóban ebben a színházban, akár hiszik, akár nem, napról napra éltek az emberek, nem tudták, mi következik a következő napon, nem tudták, hogy az előadásokon ki fog énekelni, ki fog vezényelni, ki fog játszani a zenekarban, és hogy egyáltalán milyen próbák lesznek. Tehát egyetlenegy olyan előadást nem tudtak prezentálni, ahol ezt előre a közönségnek hónapokkal ezelőtt meg lehetett volna mondani, tehát hogy készüljenek fel arra, hogy mi vár rájuk. Létrehoztuk a jövő évadot, ami nemcsak úgy van összehozva, ahogy az elődeim rám hagyták az évadot, hogy gyakorlatilag megmondták, melyik nap milyen előadásokat kellene játszani, hanem ez az évad úgy van összehozva, hogy az egész évad teljes próbarendjével szinte percre lebontva a színház működését, az összes művésszel való kiértesítéssel és egyeztetéssel, ahol a művészeket nemcsak az előadásokra kérték fel, hanem a próbákra is felkérték, tehát a művész pontosan tudja majd, hogy a jövő évben az előadásain kívül mikor kell próbálnia. És ez nemcsak azzal az előnnyel jár, hogy a színház működése sokkal szervezettebb, hanem azzal az előnnyel is jár, hogy egyéb elfoglaltságait beoszthatja. Hiszen ha ő tudja, hogy januárban nincs rá szükség, mert olyan darabok mennek, amelyek az ő repertoárján nem szerepelnek, akkor arra egészen nyugodtan vállalhat külföldi fellépéseket vagy hazai egyéb fellépéseket, hiszen tudja, hogy nem lesz rá szükség. Mi pont ezért hoztuk létre, hogy mindenki előre tudja tervezni az életét, és természetesen mi is előre tudjuk tervezni az életünket. Ezek az előadások szerződésileg le vannak kötve, tehát meg vannak kötve a szerződések a vendégművészekkel, a vendégrendezőkkel, a vendég-díszlettervezőkkel, a vendég-jelmeztervezőkkel, létrejött egy kiadvány, amelyben pontosan mindegyik le van írva, és erre mind el is adtuk a bérleteket. Tehát bennem megint csak felmerül az a kérdés, amikor arról beszélünk, hogy egy vezetőséget le kell-e váltani vagy sem, hogy a tisztelt urak, akik ellenünk támadnak, miért nem akarják megnézni, hogy ez, amit létrehoztunk, működik-e vagy sem, és miért nem az van, hogy egy év múlva, amikor már ténylegesen az a dolog, amit létrehoztunk, azt mondják, hogy nem működik, akkor lehet minket támadni. De eddig miért támadnak? Eddig nem hoztunk létre semmit. Hoztunk bizonyos intézkedéseket, amik ahhoz szükségeltetnek, hogy ez az évad létrejöjjön, és innen elindulhasson egy művészeti munka. Megint visszacsatolnék arra, hogy ugyanezek az emberek, akik támadnak, a pályázatom elfogadásánál elfogadták azt, hogy e szerint az ütemterv szerint dolgozunk. Tehát ebben a pár hónapban az volt a feladat, hogy ezt létrehozzuk, és a következő évnek lesz a feladata az, hogy meg tudjuk mutatni, hogy ez működik. Ha nem működik, akkor nyilván ebből nekünk is le kell vonni a konzekvenciát, de, gondolom, akkor kellene nekik is levonni a konzekvenciát. Én azt hiszem, hogy mindenképpen egy dolog nagyon fontos, és egy dolgot tartok én személy szerint fontosnak, és kihasználom itt a teljes plénumnak a jelenlétét, amit én a miniszter úrtól is kértem a beszélgetésünk folyamán, hogy nyilvánvalóan itt most egy más szituáció van, a minisztérium az Operaház fenntartója. Az előző minisztériumi vezetés kiírt egy pályázatot aszerint, ahogy ő képzelte volna el az Operaháznak a vezetését. Erre pályáztunk mi valamennyien, és ebből választották ki azt a pályázatot, amely az ő elképzeléseiknek megfelelt. Ráadásul, én bevallom őszintén, a legnagyobb boldogság ebben az volt, hogy végig úgy dolgozhattam, és úgy hozhattam meg ezeket a nagyon kemény döntéseket, hogy senki nem akart a hátam mögött átnyúlni. Higgyék el, rengeteg visszajelzés érkezett, hogy mind a miniszter úrhoz, mind a minisztérium egyéb fő képviselőihez rendszeresen jártak énekeseink panaszokkal, próbálták a saját egyéni érdekeiket képviselni, amire mindig az volt a válasz – és ez egy gyönyörű válasz volt –, hogy ez a fő-zeneigazgató úr kompetenciája. És ilyen légkörben lehetett ezeket a dolgokat létrehozni. Tehát én azt kértem az új minisztériumi vezetéstől, az új miniszter úrtól, hogy határozza meg azokat a kérdéseket, annak ismeretében, ami anyagot mi leadtunk, amelyek az ő elképzeléseinek nem felelnek meg, egyeztessük azokat a kérdéseket, amelyekben, ő úgy gondolja – ráadásul mivel egy színházi szakemberről van szó, ez nyilvánvalóan még egyszerűbb helyzet is –, hogy változtatnunk kell, vagy lassítanunk kell, vagy gyorsítanunk kell, vagy másfajta dolgokat kell csinálni. Ne felejtsük el azt sem, hogy az érdekvédelmi szervezetekkel, úgy, mint szakszervezet, folyamatosan folynak a tárgyalások, hiszen amióta vagyunk, azóta létrehoztunk egy kollektív szerződést, ami, amint az igazgató úr is elmondta, a teljes operaházi dolgozókörre kiterjed, amit nem volt egy kis dolog elfogadtatni, és nem volt egy kis dolog letárgyalni. Egyedül a magánénekesek esetén van még néhány olyan pont, ha jól tudom, amelyek még nyitott pontok, ezeket a pontokat nyilván meg kell tárgyalni. És ne felejtsük el a legeslegfontosabbat, amivel tulajdonképpen én a mondanivalómat szeretném befejezni, hogy az Operaház művészei jelen pillanatban átlagosan száz százalék fölötti pluszjövedelemmel rendelkeznek. Tehát lehet, hogy vannak egyéni sérelmek, és lehet, hogy vannak olyan emberek, akik méltánytalannak érzik bizonyos régi előjoguk elvesztését, de itt most van egy rendszer, ezt a rendszert a szakszervezet is aláírta, és ebben a rendszerben az emberek lényegesen jobban élnek ma, mint ahogy éltek egy évvel ezelőtt. Tulajdonképpen egyelőre csak ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK: Köszönjük szépen. Akkor a miniszter úré a szó. GÖRGEY GÁBOR, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Köszönöm szépen, bár őszintén szólva sokkal hasznosabbnak tartanám, ha a szakma képviselői beszélnének, hiszen én egy meghallgató vagyok, egy egyszerű képviselő, aki meghallgatja a pró és kontra véleményeket. Itt döntés nem születik, sem az önök részéről, ahogy azt az elnök úr mondta, sem az én részemről, sőt egy képviselőbarátom, régi parlamenti róka, csodálkozva látott engem, emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy egy miniszter jelen legyen egy ilyen plénumon. Én ennek ellenére azért jöttem el, és azért akartam feltétlenül eljönni, mert a szakma és az Operaház iránti hódolatomat akarom ezzel kifejezni, és azt a megbecsülést és azt a fontosságot, amit ez az egész kérdés jelent. Én természetesen, ahogy az előbb említettem, most nem foglalok állást, hiszen nem is ez a dolgom, önöknek sem ez a dolga. Csak annyit mondanék, hogy az a javaslat, az a kezdeményezés, hogy ez a mostani ülés létrejöjjön, tele van olyan inszinuációval, amit nekem muszáj szóba hoznom, szóvá tennem, mert nagyrészt engem érint. „A kormány elmúlt néhány napos tevékenysége a kulturális szférában, elsősorban a nemzeti intézmények körében igen komoly bizonytalanságot eredményezett. A Magyar Állami Operaházban például teljes a zűrzavar.” Ez a két mondat egymás után azt feltételezi, hogy az új kormányzat működésbe lépett, én működésbe léptem, és ettől a Magyar Állami Operaházban teljes lett a zűrzavar, ami nyilvánvalóan - enyhén szólva - csúsztatás. Hiszen ez a folyamat, ez a tiltakozás, a szakma tiltakozása hónapok óta zajlik, teljesen függetlenül a kormányváltástól, és teljesen függetlenül az én személyemtől. Arról már nem is beszélve, hogy van egy ilyen betűzés, amit nem is akarok értelmezni. Azt mondja, \"úgy tűnik, alapvetően személyes motívumok alapján\". Erre nem is reagálok. Ugyanakkor van egy későbbi mondat, amely azt mondja, hogy \"Görgey Gábor miniszter úr bizottsági meghallgatásakor e témát érintő kérdéseinkre nem adott egyértelmű választ, amit azzal fogadtunk el, hogy még nem tájékozódott kellőképpen az ügyben\". Ehhez képest a minisztérium belépőjét követő 24 órán belül már a fenti hírek terjedtek el az intézményben. Ezzel tulajdonképpen az első mondat kontrája hangzik el, mert hiszen ez azt jelenti, hogy ha nekem egy ilyen kérdést a bizottsági meghallgatáson feltettek, hogy mi a szándékom az operaházi zűrzavarral, üggyel - ezek szerint már volt zűrzavar -, akkor az első állítás, csúsztatott állítás eleve nem fedi a valóságot, a zűrzavar nyilvánvalóan nem az új kormányzattal kezdődött, nem az én működésemmel kezdődött. Nagyon szeretném, ha nem volna ilyen jellege ennek az egész mostani ülésnek, bár ez a levél ezt szuggerálja. Itt tehát nincs prekoncepció. Én most azért nem foglalok állást, mert nincs prekoncepció. Én azért ülök itt, hogy meghallgassam a véleményeket. Én azért kérettem be a főigazgató urat és a fő-zeneigazgató urat - az egyikkel kétszer, a másikkal egyszer tárgyaltam, és átbeszéltük az ügyet -, hogy elmondjam és bemutassam nekik azokat a dokumentumokat, amelyek hozzám kerültek, a tiltakozásokat. Mellesleg megjegyzem, hogy nekem nagyon nem tetszik az az úzus, hogy ezeknek az aláíróit vagy a képviselőket folyamatosan - akkor ott előttem is, de itt is elhangzott - összeesküvőknek, lázadóknak titulálják. Ezt én akkor visszautasítottam, és most is azt kell mondanom, hogy ez egy nagyon rossz szemlélet. Nyilvánvalóan nem lehet ebből az aspektusból kezelni ezen érdekképviseleti szervek és művészek tiltakozását. Magyarán szólva én ennél többet nem is óhajtok mondani. Természetesen jegyzeteltem, mert volt mit jegyzetelni. De ezt most nem akarom elmondani, nem akarom elvenni az időt attól, hogy a szakma képviselői netántán tovább mondják a véleményüket, vagy önök, képviselő urak, tovább mondják a véleményüket. Én meghallgattam, és továbbra is hallgatom a pro és kontra véleményeket, és a döntés majd megszületik. Köszönöm szépen a szót. ELNÖK: Köszönjük. (Dr. Szabó Zoltán jelentkezik.) Egy pillanat türelmet kérek mindenkitől, a jelentkezőket felírtam. Az eredeti elképzelésünk, illetve terv szerint most még további megszólalások következnek, és úgy fogadtuk el, hogy utána szólalnak meg a képviselők éppen azért, hogy minél több vélemény ismeretében lehessen megfogalmazni a kérdéseket. (Dr. Szabó Zoltán: Jó.) Azért kellett ezt elmondanom, mert Szabó Zoltán jelezte, hogy hozzá kíván szólni, de látom, hogy ezt elfogadta. Az eddigi jelentkezések ismeretében mindjárt megadom a szót. Szeretném előre jelezni, hogy limitált időt szeretnék szánni ennek a blokknak, hiszen eléggé előrehaladt az idő. Néhány megszólaló után én tovább megyek, és akkor már tényleg a képviselőknek adom meg a szót (Szalai Annamária: Ha már itt vagyunk. - Kovács János jelentkezik.), hiszen véges a rendelkezésre álló idő. Látom, hogy Kovács János is jelentkezik. (Kovács János: Egyetlen mondat...) Egy pillanat! A szokás az, hogy egy kör után kapnak szót azok, akik már megszólaltak. (Kovács János jelentkezik.) Egy mondatra megadom a szót Kovács Jánosnak. KOVÁCS JÁNOS, a Magyar Állami Operaház vezető karmestere: Egy technikai jellegű megjegyzésem lenne. Nagy örömmel tölt el, hogy a kulturális bizottság tagjai két centiméter vastag anyagot kaptak a vezetőség eddigi működéséről. A szörnyű ebben az, hogy amit itt most hallottam mindkettőjük részéről - sajnos ezen tételesen kellene végigmenni, mert gyönyörűen hangzik mind a két beszéd -, tételesen tudnám korrigálni én is, tételesen tudnám cáfolni kapásból mindegyiket. Sajnálatos, hogy erre nyilván az idő rövidsége miatt nem kerülhet sor. ELNÖK: A jelentkezés sorrendjében - a mostani blokk egyebek között ennek a kívánságnak kíván megfelelni, hogy minél több aspektusból ismerjük meg a véleményeket - Harangozó Gyula következik, utána pedig Kerényi Miklós Gábor. HARANGOZÓ GYULA, a Magyar Állami Operaház balettigazgatója: Harangozó Gyula vagyok, az Operaház balettigazgatója 1995 augusztusa óta. Én vagyok az egyetlen igazgatósági tag, aki gyakorlatilag hosszú ideje működöm a házban - még Szinetár úr, sőt Szinetár úr előtt is. Elsősorban szeretném lefixálni azt, hogy úgy gondolom, a balettegyüttes - még a legrosszindulatúbb vélemények szerint is - a hét év alatt sikeresen működött. Ez nem a mostani igazgatóság érdeme. A másik oldalról elég skizofrén állapotban ülök itt, mert nem tudom, hogy én most igazgatóság vagyok, vagy nem vagyok igazgatóság. A legnagyobb segítséget tulajdonképpen Győriványi fő-zeneigazgató úrtól kaptam - ez a alapproblémája az egész balettegyüttesnek, hogy mint két különböző művészeti ág dolgozunk egy színházban, alárendelve egymásnak. Amikor a pályázatát benyújtotta, én benne voltam a bizottságban. Sajnos én is az egyike voltam azoknak, akik megszavaztuk az ő pályázata alapján azt, hogy ő kerüljön ebbe a székbe. Abban a pályázatban nagy elismeréssel szólt a balettegyüttes munkájáról, és még nagyobb szabadságot és lehetőségeket ígért. Ehhez képest január, vagy december óta ki vagyunk zárva az igazgatóságból. A hét év alatt sosem fordult elő, hogy a balett egyáltalán nem is képviselteti magát az igazgatóságban. Ez nem volt benne a pályázatában, hogy ki fognak zárni minket. Úgyhogy úgy gondolom, ez egy elég súlyos dolog. A másik dolog az, hogy úgy gondolom, a Magyar Állami Operaház tekintetében az a szó, hogy balett, tánc vagy bármi, a szájából nem hangzott el. Ez az évek, évtizedek folyamán folyamatos probléma. Seregitől kezdve Pongort, Dózsát, Fülöpöt, Korent, Lakatost, Oroszt, mindenkit megemlíthetek, mert ezek olyan nevek, amik nemzeti értéket jelentenek, ami a balettegyüttes művészeiből áll. Nekünk ezekre büszkéknek kell lennünk. A működésünkhöz képest az önállóságot meg kell adni ennek az együttesnek. Én mint balettigazgató, \'95 óta nagyon sok vezetővel beszélgettem, de ilyennel még nem találkoztam, mint Győriványi úr, aki azt mondta nekem, hogy jobb lenne, ha nem lennénk, mert többet tudnának próbálni a színpadon az operával, de azért nagyon örül, hogy vagyunk. Na most egy ilyen kijelentés az ő irodájában úgy meglepett... Ezt utána elpanaszoltam Locsmándi úrnak, de azt mondták, hogy ne vegyem komolyan tőle. Tehát alapvetően az egész struktúra nem tetszik nekünk. Ezenfelül pedig bevezetett egy próbarendszert, egy olyan rendszert a színpadi próba vonatkozásában, amely nem működik. Azért nem működik számunkra, mert úgy gondoljuk, hogy először is nekünk kötelességünk magas színvonalon ellátni az opera balettelőadásait. Ennek érdekében két szereposztásban ki kell hozni, két egyforma, egyenlő szereposztásban ki kell hozni az előadásokat egyforma színvonalon. Tehát ha bármi történik, the show must go on, probléma nélkül mehessen tovább. Ő leradírozta ezt az egész dolgot, amit megígért. A másik problémám az - itt, tanúk előtt is -, hogy szavahihetetlen. Ez most nem vádaskodás, hanem abszolút van rá 120 tanúm. Amikor nekem problémám volt rögtön az elején, leültünk az egész balettegyüttessel, hogy tárgyaljunk róla, feljött Locsmándi főigazgató úr és Győriványi fő-zeneigazgató úr is. Elmondta, hogy az, hogy ennyi próbát kapunk, ezt kapunk, azt kapunk, az triviális, természetesen minden megvan. Nekünk probléma, hogy magas színvonalon teljesítsünk, ahhoz be kell próbálni a darabot. A színpadon kaptunk először 8 próbát - az első ötlet ez volt. Amikor azt mondtam, hogy elnézést kérek, megígérte 120 ember előtt a 23-at, akkor azt mondta, hogy ja, hát tévedtem. De mondtam, hogy 120 ember előtt mondta. Erre azt mondta, hogy hát akkor kiállok, és megmondom, hogy tévedtem. Ez nem egy vezetőség, amit el tudok fogadni. Olyan módon tudnám ezt ecsetelni önöknek a legjobban, hogy amikor egy közös műhelyben dolgoznak a szobrászok és a festők, és a főszobrász a műhelyvezető, aki carrarai fehérmárványból akarja csinálni a szobrait, akkor nem marad temperára, csak vízfestékre a festőknek. Elsősorban nekem az, hogy hét év alatt - és az, hogy most jobb lett a balett, ez nem igaz - van egy repertoárépítés, van egy magas színvonalú teljesítés, ez az együttes egész hozzáállásától függ. Nagyon rossz körülmények között, különböző körülmények között dolgozunk. Az együttes egy nemzeti érték. Az együttes: nem vagyok aranyos, nem vagyok kedves, de úgy érzem, abszolút jó az együttessel való kommunikációm, és szeretnek is, bizonyos fokig, vagy kevésbé utálnak, mint kellene, de én úgy gondolom, ezt úgy lehetett elérni, hogy én innentől New Yorkig, Tokióig mindenhol a világon fellépve ugyanebből az iskolából nőttem fel, tudom, mennyit izzadnak, tisztelem a munkájukat, tisztelem őket mint művészeket, és egy Operaház a művészeitől függ. Az, hogy most ilyen struktúra, olyan struktúra, ez vagy az van, egy vezetőnek kommunikálni kell a beosztottjaival, és a vezetőnek tudni kell, hogy milyen művészei vannak, és amikor én elvállaltam, akkor ezzel az együttessel vállaltam el, természetes, hogy egy pár vendéget hozzáhozva, de úgy gondolom, hogy mi magyarok vagyunk, magyar együttessel és ezekkel az emberekkel kell elérnünk azt, amit elérünk. Példaként hozok két nevet: Havas Ferenc és Pongor Ildikó. Nekem semmi problémám nincs a nyugdíjazással, a legelején volt egy problémám, ami egy jogi kérdés volt, és azóta Szakál Györggyel is, vagy bármelyikkel, teljesen visszaállt a rend, kivéve egy embert, mindenkivel meg lehet állapodni. Mert ha én azt megérzem, hogy Havas Ferenc a Rómeóban Capulet, Pongor Ildikó királynő, ezek olyan nevek, akikre felnézek, akikre gyerekkoromban felnéztem, akiknek ismerem a karrierjét, és akiket tisztelek. És ugyanezzel a tisztelettel megkérem, hogy lépjen fel, legyen ő királynő, ezzel önöknek is, a mi balettegyütteseink is, Magyarország legnagyobb együttesét magasabb szintre helyezik, fel tudunk rá nézni, és büszkék tudunk lenni rá. És itt van egy balettegyüttes, és van egy olyan vezetés, akivel – Locsmándi urat most ebbe nem sorolom bele – nem tudok kommunikálni, mert agresszív, mert jobban tud mindent, a balett nem szerepel az igazgatóságban, azt kell csinálnunk, színpadi próba, minden beosztásban, amit ő mond, úgyhogy ezt abszolút elfogadhatatlannak tartom. Én úgy gondolom, hogy ez elég konkrétum. Egy példa még, hogy két év múlva Falstaft lesz, azt hiszem, április 13-14 körül, kértem egy színpadi próbát előtte, mert egy színpadi próbát szeretnék én is, azt mondta, hogy március 1-jétől nem tud adni, mert értsem meg, hogy négy és fél óra tiszta zene. Mondom, és mi lenne, ha én lennék a te helyeden, és neked nem adnék próbát? Úgyhogy végül nagy nehezen egy délelőttöt kaptam. Úgyhogy, lefektetve az egészet, én úgy gondolom, ennél jobb példát, mint hogy ugyanúgy az újságban vagy bárhol, amikor Operaházról van szó, ez egy kéttagozatos színház, akár így van, akár nem így van, ahol az egyik dolgozik, jól dolgozik, összetart, és el van nyomva, és ezen szeretnék nagyon változtatni, méltányosságot kérni. És én úgy gondolom, én a hét évem alatt ilyen kommunikációt, és hogy ki legyünk zárva az igazgatóságból, ne szólhassunk bele, holott mi visszük a repertoár 30 százalékát, Kossuth-díjas és nemzetközileg nagyon jelentős, a nemzetközi piacon tényleg nagyszerű művészekkel vagyunk teletűzdelve, én úgy gondolom, hogy ennél többet nem tudok elmondani. De mindenekelőtt én a kommunikációt hiányolom, azt, hogy megbecsülje a beosztottját, megbecsülje azt az embert, és tisztelje a művészt, aki neki emberileg és művészileg is ki van szolgáltatva. Köszönöm szépen. ELNÖK: Kerényi Miklós Gábor! KERÉNYI MIKLÓS GÁBOR, a Budapesti Operettszínház igazgatója: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kulturális Bizottság! Miniszter Úr! Kerényi Miklós Gábor vagyok, a Budapesti Operettszínháznak az igazgatója. Előtte tíz évig voltam a Magyar Állami Operaház rendezője, zenés rendezéseimből kifolyólag Erkel Ferenc-díjas vagyok, és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanítok ebben a pillanatban zenés rendezést. Három témakört szeretnék említeni, ez a három témakör nem egyforma súlyú, az egyik tulajdonképpen csak érdekesség, de mind a három nagyon érdekesen kapcsolódik az Operaház jelenlegi helyzetéhez. Az első az, hogy a Budapesti Operettszínházban a tavalyi év során több fiatal énekes a Magyar Állami Operaházból szeretett volna énekelni. Ezekkel részint szerződést kötöttünk, részint előzetes megállapodásban voltunk. Győriványi úr ezeknek az embereknek ezt a fellépést nem engedélyezte. Ez a fellépés a szabadidejükben jött volna létre, és Győriványi úr, nem tudok jobb szót mondani, mint hogy megzsarolta ezeket az énekeseket, azt mondta a neki beosztott énekeseknek, hogy amennyiben énekeltek a Budapesti Operettszínházban, nem énekelhettek nálunk, nem kötök veletek szerződést. Keszthelyi Borinak, aki fiatal énekesnő, és aki az idén végül mégis elvállalt egy szerepet a Budapesti Operettszínházban, büntetésből felére csökkent az előadásszáma a következő évben, és a négyszemközti beszélgetés után sírva rohant el, azt mondva, hogy olyan hangnemben beszélt vele a fő-zeneigazgató úr, ami őt teljesen kiborította. Mindezt azért, mert Budapest másik reprezentatív zenés színházában, azt gondolom, hogy az önök számára is nagyon fontos, hogy a Budapesti Operettszínház zenei színvonala javuljon, és én úgy gondoltam, hogy a mi színházunk tulajdonképpen a kistestvére, az öccse vagy valamilyen rokona a nagy háznak. Ezért meg is hívtam Győriványi urat egy beszélgetésre, de semmilyen olyan közös álláspontot nem tudtunk kialakítani, amivel a dolog előrement volna, mert mindenféle és –fajta helyzetben Győriványi úr elzárkózik a megbeszélés elől, mindenféle és –fajta helyzetben kizárólagosan csak az ő – nem tudok jobb szót mondani – mániákus véleménye érvényesül. Én azt gondolom, hogy ez nagyon jellemző tény arra, hogy ő az énekeseivel, a hozzá beosztott emberekkel hogyan bánik. Ennél sokkal-sokkal súlyosabb kérdésként merül fel, hogy a Magyar Állami Operaházat, még Magyar Királyi Operaházat olyan fantasztikus rendezőegyéniségek neve fémjelezte, mint Oláh Gusztáv, Nádasdy Kálmán, Márkus László, Vámos László. És azt gondolom, hogy egyetlen ember sincs a teremben Győriványi úron kívül, aki kétségbe vonná azt, hogy az operaművészet a színházművészetnek és a zeneművészetnek, avagy a zeneművészetnek és a színházművészetnek egy különleges, fantasztikus olyan elegye, ami a művészetek királyává, királynőjévé teszi. Győriványi úr degradálja a rendezőművészetet és a színházművészetet, és tulajdonképpen kijelentéseiben és nyilatkozataiban is megfogalmazta, hogy a színházművészet és a rendezés harmadrendű, negyedrendű az Operaház művészetében. Én azt gondolom, lehetnek viták azon, hogy a dominancia hol helyezkedik el, zenei jellegű-e az előny vagy színházi, vannak olyan színházak, ahol Zeffirelli, Strehler, és vannak olyanok, ahol fantasztikus karmester-egyéniségek jelentik a dominanciát, de valamilyen módon valamilyen aránynak léteznie kell egy színházon és főleg a Magyar Állami Operaházon belül. Jelen pillanatban a Magyar Állami Operaházban a vezetésben egyetlenegy színházművészethez értő ember sincs, egyetlenegy rendezőművészetben jártas ember sincs a Magyar Állami Operaház vezetésében. Ennek a következményei rendkívül súlyosak. Szeretném leszögezni, hogy engem semmilyen személyi ambíció nem inspirál, remekül érzem magam azon a helyen, ahol most vagyok, és azt is szeretném leszögezni, hogy semmilyen politikai ambíció nem inspirál, amit csak azzal tudok jelezni, hogy februárban beszéltünk először Kovalik Balázs és Galgóczy Judit rendezőtársaimmal - Galgóczy Judit itt is van most - arról, hogy tarthatatlan az a helyzet rendezőművészeti szempontból, ami az Operaházban van. És akkor úgy döntöttünk, hogy azért nem fordulunk a nyilvánossághoz, és azért nem kezdeményezünk, mert nem akarunk a választás előtt választási programmá válni, nem akarjuk, hogy a Magyar Állami Operaház helyzete és a rendezőművészet helyzete a Magyar Állami Operaházban választási téma lehessen. De most, ebben a másodpercben muszáj kimondanunk, hogy lehetetlen helyzet uralkodott el a házban. Nekem személyesen négy darabom megy a házban még mindig, bár nem ott dolgozom, Galgóczy Juditnak három, Kovalik Balázsnak szintén három. Minket semmilyen kérdésben Győriványi úr meg nem kérdezett, abban sem, hogy milyen próbatervek szükségesek ahhoz, hogy énekesek excellálni tudjanak a szerepükben. Ebből kifolyólag olyan próbák jöttek létre a házban, hölgyeim és uraim, ahol nem volt rendezőasszisztens sem, aki ismeri a darabot, nem volt rendező, Galgóczy Juditnak a Bajazzók című darabjában a színész-szereplő-énekes Kiss B. Attila mondta azt, hogy na jó, akkor most én megmondom, hogy ki hova menjen, és egy másik rendezés szellemében átrendezhette a darabot. Értelmetlen előadások sora jöhetett így létre. Bozay Attilának Az öt utolsó szín című darabja, ami a millenniumi operapályázatnak volt a nyertese, elmaradt az Operaház teljes szervezetlensége és átgondolatlan működtetése miatt. A \"Pomádé király\" című darabom csak azért jöhetett létre, mert az utolsó pillanatban rendkívül erőszakosan beleszóltam, hogy ezeket és ezeket a feltételeket meg kell teremteni, akkor lesz előadás. Nincsenek rendes próbatervek. Olyan énekesek állnak be a darabokba, akik nem tudják bepróbálni. A \"Pillangókisasszony\" című előadásomban olyan énekessel találkoztam, aki tulajdonképpen föl-alá téblábolt a színpadon, mert egyetlen egy színpadi próbája sem volt. A következő évadban darabjainkat tűzik ki úgy, hogy nem beszélik meg velünk a szereposztást, nem beszélik meg velünk a próbaidőket, nem beszélik meg velünk a nyelvet. Jövő évben a Faust-előadásomat műsorra tűzik. Eldöntötte Győriványi úr, hogy magyarul tűzi műsorra. Ez rendben van. Januárban lenne az első előadás. Hiába kérem, nem beszélik meg velem, hogy milyen fordítás kerül színpadra. Ki fogja vajon színpadra állítani magyarul ezt az előadást. Kérem, van egy hely a szövegkönyvben, ahol franciául azt mondja a szereplő, hogy \"üljön le, kérem!\". Magyarul itt a fordításban a szövegösszefüggés miatt az szerepel, hogy \"nézzen kedves rám!\". Most képzeljék el a jelenetet, nincs aki ezt megváltoztassa, az fog történni, hogy a szereplő leül, miközben azt hallja, hogy \"nézzen kedves rám!\" (Derültség.) A dolog abszurd minden szempontból. Győriványi úrral nem tudtam beszélni. Amikor azt mondtam neki, hogy a Faust című darabomat - amely rendezésileg komplikált darab - csak olyan főszereplővel szabad elővenni, aki el is tudja játszani, mert ezt nem csak elénekelni kell, azt mondta, őt nem érdekli a színpadi játék, az az operában nem fontos. Abban a házban, ahol Oláh Gusztáv, Nádasdy Kálmán, Márkus László, Vámos László, Szinetár Miklós rendezett, és sikerre vitték ezt a házat a fantasztikus karmesterekkel együtt, ott lehetnek viták rendezők és karmesterek között, de abban nem lehet vitánk, hogy ez egy közös művészet, amit együtt, összművészeti módon kell megoldani. Az alapprobléma az, hogy Győriványi úrnak nincs érzéke a színházi műfajhoz. De ez nem lenne baj. Egyrészt nem is dolgozott soha komoly nagy rendezővel, egyet vagy kettőt látott közelről, de még ez sem lenne baj. Tarthatna maga mellett olyan rendezőt, vagy színházi embert, aki ért hozzá, és annak tanácsait elfogadná. Hiszen lehetne olyan komoly ember, színházművészeti szaktanácsadó, aki mellette dolgozik. De még ez sem lenne baj, hiszen elfogadhatná azoknak a rendezőknek a tanácsát, akik ott dolgozunk, dolgoztunk, létezünk a házban. Viszont senkivel nem kommunikál, nem hajlandó senkinek a véleményét elfogadni. Kénytelen vagyok azt mondani, hogy színházi értelemben, az én felkészültségem birtokában, ő dilettáns, ezzel szemben nem fogadja el a mellette lévő emberek véleményét. És most kénytelen vagyok egy nagyon-nagyon fontos harmadik dolgot elmondani önöknek. És elnézést kérek, ha élesebben fogalmazok. Azon kevés rendezők egyike vagyok, aki - azt hiszem - a legtöbb magyar darabot rendeztem az utóbbi években, a legtöbb új magyar bemutatót az Operaházban. Kérem tisztelettel, Balassa Sándor darabját, Petrovics Emil egyik darabját, Szokolay Sándorét, Vidovszky Lászlóét, Demény Attiláét én mutattam be, és én mutattam be utoljára Bozzai Attilának a millenniumi operapályázatra készült díjnyertes művét. Azt hiszem, joggal mondom, hiszek abban, hogy létezik magyar operakultúra. És a magyar operakultúrában a Magyar Állami Operaház nemcsak egy épület, amely Budapesten áll, hanem szellemiség is, és ez tulajdonképpen háza a magyarságunknak, a polgárságunknak, a gondolkodóinknak, mindazoknak az embereknek, akik úgy képzelik, hogy egy szellemi kör részesei. Ebbe beletartoznak énekesek, rendezők, tervezők, írók, dramaturgok, beletartozik a szellemi élet krémje. Azt szeretnénk, ha ez minél gazdagabb lenne. Bizony a bérletrendszer 50 százalékos, az Operettszínházban is az, azért, hogy eljussanak olyan emberek is az Operaházba, az Operettszínházba, akik egyébként nem tudják a napi jegyet megvenni. És lehet, hogy elkel mind a drága jegy is, ezt nem vitatom, de sajnos ennek van egy kultúrpolitikai és magyarpolitikai része. Aki nem akar társulatot fenntartani a Magyar Állami Operaházban, aki úgy gondolja, hogy egyes fantasztikus fesztivál-előadással, vendégekkel excellálva, vendégénekesekkel, vendégkarmesterre egy olasz előadást idehozva, utána ugyanabban az évadban egy orosz előadást idehozva kell a csúcsokat döngetni, az szép lassan kivégzi azt, amiért sok-sok év óta küzd és harcol ez az ország, hogy önálló, gyönyörű szép magyar kultúrája lehessen. Természetesen tökéletesen befogadjuk a világ összes új alkotását, és mindenki örül, ha olyan vendég jön, akitől tanulni lehet. De az idei évben botrányos vendégek jöttek, a magam részéről részese voltam, láttam olyan vendégeket, akiknél sokkal-sokkal jobbak a mi énekeseink. Senki nem emel kifogást, ha egy fantasztikus római Macbeth ideérkezik a házba, de nem hiszem, hogy bárkinek tetszik, bármelyik képviselő úrnak tetszik, ha egy évben egyszerre érkezik egy olasz társulat, olasz rendezés, olasz munka és a másik nagy bemutató egy orosz munka. Egy évbe nem fér bele két ilyen bemutató. Befejezésül - nagyon halkan. A következő évadban döbbenettel fedezem fel, hogy több magyar ősbemutató lesz. Egyszerre megjelenik egy Fekete Gyula-darab, Madarász Iván, Dohnányi darabja és Schönbergtől is két egyfelvonásos. Erre csak azt tudom mondani, hogy dilettáns az a műsorterv, amelyben egyszerre jelennek meg olyan a magyar bemutatók, modern darabok, amelyek kioltják egymást. A rendező kiválasztásával ugyanez a helyzet. Az általam rendkívüli módon szeretett Halász Péter és Zsótér Sándor, két fantasztikus amatőr (Derültség.)... avantgarde rendező. Az amatőr régi együttlétünkre vonatkozik mindkettőjükkel, amikor még kezdő rendezők voltunk. Tehát mindketten avantgarde rendezők. Ki merem állítani, felelősségem tudatában - persze nincs felelősségem igazán -, hogy dilettáns dolog egy évadban két szélsőséges avantgarde rendező megjelenése egy akkora házban. Összességében azt kell mondjam, hogy nemzeti szempontból, a magyar operakultúra szempontból fantasztikus veszély leselkedik nemcsak a házra, hanem az egész országra. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönjük szépen. Gyimesi László következik, utána... GYIMESI LÁSZLÓ, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Gyimesi László vagyok, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára, egyben betöltöm a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöki tisztét is. Bármelyik minőségemben is beszélek, az Operát feltétlenül kívülről szemlélem, azon kívül, hogy az elmúlt 10-12 esztendőben gyakorlatilag a munkahelyemen kívül a legtöbb időt az Operaházban töltöttem. Ez az az intézmény, ahol mindig történik valamit. Ez így volt 1989 óta. Úgy is mondhatnám, hogy az Operaháznak nagyon kevés olyan időszaka volt, amikor valamiféle válsággal, valamiféle súlyos vagy még súlyosabbnak tűnő problémával ne nézett volna szembe. Ha az elmúlt 12 évet tekintem, akkor ennek alapvetően - a szakszervezet szempontjából - a döntő oka mindig az volt, hogy úgy érezték az ott dolgozó kollégák, hogy az anyagi elismertségük, a művészi tevékenységük kifejtéséhez szükséges eszközök messze alulmaradtak a szükségeshez képest, és messze alulértékelődött ezáltal a Magyar Állami Operaháznak, mint a magyar művészeti élet kiemelkedő intézményének helye, szerepe. Ami miatt igazán szomorú lehetek ebben a pozícióban, hogy ez beszélgetés most olyan körülmények között zajlódik, amikor az egyik legfontosabb vagy alapvető probléma, részben vagy nagy részben, megoldódni látszik. Furcsa kettősség, hogy egyfelől anyagilag megnyíltak azok a lehetőségek, amelyekről korábban csak álmodni lehetett, másfelől olyan hangulat alakult ki az Operaházban, amilyet én magam egyébként az elmúlt 12 esztendőben egyáltalán nem tapasztaltam. Itt a főigazgató úr többször is említette, hogy különböző sztrájkhelyzetek voltak. És ezek a sztrájkok egyébként tisztán szakszervezeti bérköveteléseken vagy kondícióköveteléseken alapultak, tehát nem is emlékeztettek arra a levélre, amelyet az érdekképviseleti szervek, illetve az Operaház két vezetője írt alá, hiszen azok klasszikus szakszervezeti pozíciók érdekében történtek. Megjegyzem, a sztrájkokat egyébként minden alkalommal sikerült elhárítani az utolsó pillanatban, és itt hadd térjek ki egy olyan dologra, ami talán érdekes lehet a jelenlévők számára. Az Operaház szakszervezetét sokféle bírálat érte, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy ennek a szakszervezetnek a tagjai azok a művészek, akik egyébként a Magyar Állami Operaház művészei. Akik mindazt megvalósítják egy személyben, amiről beszélünk. Tehát azért megkockáztatom én, minősíthetem talán, hogy ez egy kiemelkedően értékes szakszervezet, mert kiemelkedően értékes művészek alkotják. De továbbmegyek, nemcsak kiemelkedően értékes művészek alkotják, hanem ragyogó képességű vezetőik vannak. Az Operaház ’90 utáni első szakszervezeti elnöke szakszervezeti tisztsége után a főigazgató lett. A következő szakszervezeti elnök az Operaház főtitkára lett. A legutóbb leköszönt szakszervezeti elnök az Operaház zenekari igazgatója. Tehát itt nemcsak szakszervezeti tisztségre alkalmas emberek, hanem egyéb más komoly feladatokra is alkalmas kollégák vezették és jelenleg is vezetik a szakszervezetet. A másik, ami nagyon fontos, az 1100 közalkalmazottat vagy munkavállalót foglalkoztató intézményben több mint 800-an tagjai ennek a szervezetnek. Ez Magyarországon egy elég tekintélyes szervezettségi arány, ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor legitimációról vagy legalábbis felhatalmazások hiányáról vagy nemlétéről vitatkozunk. Hozzátéve, hogy a mai napig egyébként semmilyen kezdeményezés nem érkezett sehová azzal kapcsolatban, hogy a szakszervezet vezetőinek a visszahívását bárki is kezdeményezné. Talán ennyit a szakszervezetről. Az Operaház szakszervezete nem kezdeményezte azt, hogy bármelyik művészeti szakszervezeti testület foglaljon állást, ugyanakkor részt veszünk természetesen testületi üléseken. Talán ezt lehet interpretálni mint egy kvázi testületi véleményt. Inkább nem beszélek királyi többesben, mondom a saját véleményemet, én úgy látom, hogy az igazgatóság jelenlévő képviselői és jelen nem lévő képviselői messze a jogszabályok betartására törekedtek. Zárójelben jegyzem meg, hogy az a rendkívüli állapot van, hogy az Operaház jelenlegi vezetésével a szakszervezetnek ismereteim szerint egyetlen egy munkajogi vitája sincs ebben a pillanatban. Tehát jogszerű intézkedések sora történt, olyan intézkedések sora, amelyeket csak üdvözölni lehet a szervezettség, a jogi képviselet, az együttműködés bizonyos terepei tekintetében. Másfelől ugyanez az intézkedési sor feltehetőn valami egymás mellett elbeszélés, teljes kommunikációs értetlenség miatt, amiben aligha lehet elmarasztalni egyébként a művészeket, munkavállalókat képviselő szervezeteket, olyan eredményt hozott, aminek végül is az lett a vége, hogy azok a szervezetek kezdeményezték a leváltását a két vezetőnek, amelyek egyébként ezt a legközelebbről kellett, hogy lássák. Én magam úgy gondolom, hogy az egyéni sérelmek összeálltak egyidejűleg egy olyan csoportsérelemmé is, amelyet talán a vezetés hibájának nekem nincs jogom felróni, mindenesetre úgy gondolom, hogy taktikailag nem volt helyes. Miközben az átalakulás folyt, amit nagyon sokan célszerűnek és helyesnek tartottak, közben fenyegetettségként megjelent az intézmény teljes átalakulásának a lehetősége. Márpedig ahogy a főigazgató úr is említette a imént az átalakulás az igazgatóknak jó, a munkavállalóknak nem jó, hogy nagyon leegyszerűsítsem ezt a helyzetet. Márpedig ha egy művészi, szakmai alapú átalakulás mellett folyamatosan jelen van egy egzisztenciális veszély, gyakorlatilag egy teljes bizonytalanságot is jelentő átalakulás veszélye, akkor egy cseppet sem kell csodálkozni azon, hogy a két dolog összekapcsolódik. És ehhez kapcsolódnak egyébként olyan másfajta szakmai szempontok, amelyeket nálam sokkal autentikusabb személyek is interpretáltak idáig is a jelen fórumon és máshol is. Összegezve, én úgy gondolom, hogy itt rendkívül nemes és tisztességes szándékok lelhetők fel, értem alatta az előző kormány kulturális minisztériumát is, amikor ezt a lehetőséget megteremtette, sőt értem alatta a vezetők szándékait is, különösen a pályázataim alapján, szembekerültek ugyancsak tisztességes és létező szempontokkal, és ezek ebben a pillanatban kioltani látszanak egymást. Illetve olyan helyzet elé állítják a minisztert, amiben valami döntést kell hozni. Én magam nem irigylem ezért őt, mert a rengeteg pozitívumból és negatívumból kell valamilyen megfelelő döntést és konzekvenciát levonni. Köszönöm szépen. ELNÖK: Megadom a szót a jelentkező hölgynek. KAÁN ZSUZSA, a Táncművészet főszerkesztője: Tisztelettel köszöntöm a kulturális bizottság ülését. Noha a tánc a néma művészetek legjelesebbike talán, még sem lehetünk hallgatagok abban a helyzetben, ami jelenleg a balettművészet körül történik. Szeretném megerősíteni bizonyos vonatkozásokban Harangozó Gyula balettigazgató hozzászólását is, és tulajdonképpen reflektálnék újságíróként arra a két cm vastag anyagra, amit most önök beadtak. Újságíróként, higgyék el, hogy van annyi rutinom, hogy át szoktam nézni az anyagokat, ezt is átnéztem, nemcsak azt a 13 oldalast, amit május 8-án a sajtótájékoztatón az Operaház vezetése a kezünkbe adott. (Dr. Isépy Tamás: Mi ez? Hívjunk be az utcáról néhány embert!) Akkor az a helyzet következett be, hogy abban az anyagban, aminek az a címe, hogy \"Összegzés az Operaház vezetése 2001-2002-es munkájáról\", a balett, mint szó az egész 13 oldalas anyagban nem szerepelt, és én ezt bírálat tárgyává tettem. Huszonegy pontban nem volt említés a balettról. (Folyamatos moraj az ellenzék oldaláról.) Nagy örömömre ebben az anyagban megtaláltam mellékletként ezt az egészet. ELNÖK: Bocsánat, elnézést kérek. Nem szeretném félbeszakítani, de ahogy jeleztem, limitált a megszólalók száma. Ön nem szerepel a meghívottak listáján, miután nyilvános az ülés, bárki bejöhet. Bár név szerint hívtunk meg sok mindenkit, és én azt gondolom, hogy teret kellene adni másoknak is, de ha ez gyakorlat lenne, akkor annyira szélesre nyitnánk a megszólalók körét, hogy kézben tarthatatlan lenne az ülést. Tehát itt a morgolódás vagy legalábbis a mozgolódás ennek szólt és kénytelen vagyok ezeket az észrevételeket figyelembe venni. Ha megengedi, azt kérem, hogy a mondatot fejezze be, de nem tudom biztosítani a szót mindenkinek, akinek véleménye van. KAÁN ZSUZSA, a Táncművészet főszerkesztője: Hadd javítsam ki, elnök úr, én hivatalosan lettem ide meghívva, lehet, hogy kommunikációs tévedés volt, hiszen egy miniszteri meghallgatásra kaptam időpontot kedden délre, és ezt a miniszteri meghallgatást váltotta fel a miniszter úr titkársága ma 10 órára. Abszolút ugyanúgy a meghívottak között, legfeljebb csak utólag lett leadva a nevem. Ez az egyik. A másik: azt hittem, hogy a morgolódás abból fakad, ami 200 éves magyarországi probléma, hogy önök másképp állnak hozzá a táncművészethez mint bármelyik más művészeti ághoz, főleg a balettművészethez. ELNÖK: Ne haragudjon, mégis azt kell hogy mondjam, hogy a bizottság nevében önt nem hívtuk meg. Elnézést, tudom, hogy ez nagyon kellemetlen, nekem különösen. Senkit nem szeretnék megbántani, de az ülést valamilyen módon kézben kell tartani. Itt elsősorban azoknak kell szót kapni, akik közvetlenül érintettek annyiban, hogy az Operaház dolgozói művészeti területen, másrészt meghívtuk olyan érdekképviseletek vezetőit, akik mint az előbbi megszólaló is, akik nem pusztán egy lapot, vagy önmagukat képviselik. Elnézést kell hogy kérjek. KAÁN ZSUZSA, a Táncművészet főszerkesztője: Én abban a hiszemben köszönök el, hogy önök értik, hogy nem egy lap képviseletében szerettem volna hozzászólni ehhez a rendkívül súlyos problémához, hanem a magyar táncművészet, a magyar balettművészet érdekében és a magyar balettet szerető és értékelő magyar közönség érdekében. Köszönöm szépen a demokratikus helyzetet. ELNÖK: Remélem, megérti, hogy nem a balettművészetnek szól, hogy öntől most megvontam a szót. (Kaán Zsuzsa: Az Operaház helyzetébe a balettegyüttes is beletartozik.) Nem kérdés, tehát ebben nincs közöttünk vita. (Kaán Zsuzsa: A meghívottak között egyetlen táncművész sincs felsorolva.) Nem szeretném, ha vitatkoznánk. Úgy érzem, hogy Harangozó Gyula ezt a dolgot eléggé érzékletesen exponálta mindazok számára, akik ebben az ügyben járatlanok. Azt hiszem, jócskán lehetne még beszélni erről az ügyről is, de azt feltételezem, hogy hozzám hasonlóan mások is megértették, hogy itt milyen súlyos problémáról van szó. Közben többen jelentkeztek. (Nagy zaj.) Egy pillanat türelmet kérek mindenkitől. Balogh László képviselő úr ügyrendi kérdésben kért felszólalási lehetőséget. BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Természetesen nyitott vagyok bárkinek bármilyen véleményének megismerésére. Annak idején, amikor a kezdeményezők a mai meghallgatást kérték, nem voltam közöttük. A kezdeményezés arról szólt, hogy hallgassuk meg a minisztérium és az Operaház vezetésének véleményét a kialakult helyzetről. Én nem jeleztem ügyrendileg azt a problémát, amivel az elején kezdtük, hogyan és milyen módon vezessük le a mai ülést. Elfogadtam azt, amikor elnök úr azt mondta, hogy a kritikát megfogalmazók kezdjék, közülük kettő mondja el a véleményét, majd a vezetés, a minisztérium, satöbbi. De az, hogy 10 óra óta, két és fél óra után a képviselők, akik kezdeményezték a meghallgatást és itt ülnek, nem tudtak föltenni kérdést és nem tudták elmondani véleményüket, abszurdnak tartom. Közben kétszer is, háromszor is kaptak szót olyanok, akik egyszer már elmondták a véleményüket. Erre eddig nem volt példa az elmúlt négy év alatt a bizottsági üléseken. (Közbeszólás: Elég nagy hiba.) Tehát hangsúlyozom, természetesen lehet folyamatosan beszélni.... ELNÖK: Bocsánat, képviselő úr, mi az ügyrendi javaslat? BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Az ügyrendi javaslatom nagyon egyszerű. Miután a meghallgatások során eléggé egyoldalú vélemények hangzottak el, javaslom, hogy a közben kérésemre kiosztott Gregor József-anyag hivatalosan szerepeljen a jegyzőkönyvben, az árnyaltabb megismerés mindenképpen ott legyen. Köszönöm szépen. (Közbeszólás: Az Operaház tagja?) Nem. Bocsánat, mint képviselő javaslom. (Moraj. - Közbeszólások.) ELNÖK: Elnézést kérek mindenkitől. A bizottsági ülés rendje az, hogy aki szólni kíván, az jelentkezik. A képviselők, remélem, jó példával járnak elő. Megjegyzem az ügyrendi észrevételre, hogy annak természetesen nincs akadálya, hogy bármilyen írott dokumentumot csatoljunk a jegyzőkönyvhöz, de a tények kedvéért azt meg kell jegyeznem, hogy eddig még senki nem szólalt meg másodszor. Mindenki csak egyszer szólalt meg, a levezető elnököt nem számítva. Türelmet kérek minden résztvevőtől, feltételezhető volt, hogy indulatok veszik körül ezt az ügyet, de kérek mindenkit, hogy őrizze meg a nyugalmát. Természetesen az a szándék, hogy 1 órára befejezzük az ülést, irreálisnak mutatkozott. Bízom benne, hogy sok vélemény elhangozhat, nem tudunk egyszerre minden igénynek megfelelni. Még néhány érintett meghallgatása után a képviselők, illetve a domináns szereplők kérdezhetnek, illetve a véleményüket is kifejtik. De ha közben hangzanak el kérdések, akkor - azt gondolom - végképp kezelhetetlen lenne az ülés. Úgy láttam, hogy Csengery Andrienne jelentkezett, aki nem önmagát képviseli, hanem érintett érdekképviseleti szervezet vezetője. Utána a többi jelentkező is szót kap. Még egyszer mondom, véges számban, tehát egy idő után kénytelen vagyok a megszólalásokat leállítani. Köszönöm szépen. CSENGERY ADRIENNE, a Magyar Zenei Tanács elnöke: Csengery Andrienne vagyok a Magyar Zenei Tanács elnöke, még mindig az Operaház tagja, csak más minőségben, nem énekesként. Abban a helyzetben voltam, hogy az előző kormányzat felkért, hogy a pályázatok elbírálásában vegyek részt, így nagyon részletesen ismertem a fő-zeneigazgató úr pályázatát. ELNÖK: Elnézést, húzza közelebb a mikrofont, mert nem lehet hallani. CSENGERY ADRIENNE, a Magyar Zenei Tanács elnöke: Tagja voltam a bíráló bizottságnak, így részletesen megismerhettem a fő-zeneigazgató úr pályázatát is a többivel együtt. A pályázat nagyon sok érdekes elemet tartalmazott, és nagyon dinamikusnak, nagyon konstruktívnak tűnt. Éppen ezért, miután a jószándékát senki nem vonta kétségbe, már akkor felhívtam a figyelmet néhány olyan dologra, amit 32 éves operai tagságom kapcsán tapasztaltam. Ebből fakadt az összes ellenérzésem. Az egyik ilyen volt, hogy az Operaházat mint színházat nem tekinti voltaképpen követendő útnak. Úgy nézett ki az egész a pályázat alapján, mintha ez csak egy koncertterem, zenegyár lenne. Ennek a veszélyére felhívtam a figyelmet. A másik hasonló veszély volt a balett társulat léte. Tehát a balett társulat alárendelt szerepe, amit én is nagyon rossz néven vettem, és nem tartottam helyesnek, hogy a fő-zeneigazgató úr döntési joggal rendelkezzen a balett társulat fölött, miközben a balett társulatnak saját igazgatója van. Tehát legalábbis elvárhatná, hogy partneri szerepben foglalkoztassa. Ezen kívül egy csomó részletkérdésben nyilvánítottam más véleményt. Nevezetesen éppen a próbarend kialakítása kapcsán, illetve a karmesterek foglalkoztatásának előrevetített hibái kapcsán és az énekesekkel való bánásmód kapcsán. Akkor még nem ismertük Győriványi Ráth Györgyöt személyesen, tehát az emberi tényezők ebből mind kimaradtak. Tehát egyáltalán semmiféle prekoncepciónk nem volt a pályázat elbírálásakor. Viszont ezeket a rejtett bombákat látva felhívtam a miniszter úr figyelmét, hogy talán jó lenne, ha Győriványi Ráth György valóban nagyon ígéretes pályázatát egy kicsit hátrább sorolnánk olyan ember pályázat mögé, aki tapasztalattal, vezetői tapasztalattal, színházvezetői tapasztalattal is rendelkezett. Akkor Ötvös Péter, aki szintén tagja volt a bizottságnak, véleménye tökéletesen egybevágott az enyémmel, nevezetesen Győriványi Ráth György mindenben figyelemre méltó pályázatát értékeljük a második helyre Peskó Zoltán pályázata mellett, és kérjük meg, vagy szerződtessük úgy, hogy egy kvázi betanuló munkában vegyen részt. Hogy hány évig, ez egy későbbi részletkérdés lett volna. Nem így történt. Győriványi Ráth György végül is megnyerte a pályázatot, minden bizalmamat belé helyeztem, mert én demokrata vagyok és az a véleményem, hogy a többség véleménye rám nézve kötelező. Ezt soha senkinek nem mondtam el, hogy nekem esetleg nem volt egészen ugyanez a véleményem. Most először, de most ez a nyilvánosság előtt tárgyalandó kérdéssé vált. Ötvös Péternek ugyanez volt a véleménye, hogy kvázi egy tanulóvezető funkcióba lenne jó Győriványi Ráth Györgyöt helyezni. Közben az idő múlt és kinevezték a főigazgató urat is, aki hihetetlenül nagy tudású és rátermett vezetőnek bizonyult, csak éppen a művészet maradt ki a koncepciójából. Általában úgy éreztük, hogy abból, amit ő mint strukturális változtatást az Operaházban megvalósít, ebből a művészek kimaradnak, a művészet kimarad. Az énekeseket nem tekinti a műfaj koronázatlan királyainak, hiányzik belőle az az alázat és szeretet, amivel a művészethez viszonyulhatott volna. Ebből fakad az a hihetetlen kommunikációs zavar, ami azt eredményezte, hogy különböző, a vezetők elmozdítását célzó feliratok keletkeztek. Erre a veszélyre felhívtam többször is az évad folyamán az előző miniszter úr figyelmét, és csak annyit kértem, hogy mivel ő a munkáltató, neki van joga számon kérni, van joga figyelmeztetni a hibákra, van joga ahhoz, hogy egy valódi tanácsadó testületet kérjen fel, akik jobban ismerik a színház helyzetét, jobban ismeri a rendezők helyzetét. Mert az nonszensz, hogy a rendezők nem kapnak szót az Operaházban egy évadon keresztül egyáltalán, tulajdonképpen még be sem jöhettek a házba, például a legtehetségesebb fiatal rendezők egyike, ebben azt hiszem, mindannyian egyetértünk. Ez a figyelmeztetés teljesen hiábavaló volt, az égvilágon semmi nem történt. Én igazából nem éreztem a feladatomnak, hogy kezdeményezzek egy beszélgetést az igazgató úrral, illetve a fő-zeneigazgató úrral, mert úgy gondoltam, hogy ez nem az én dolgom, én ehhez kicsi vagyok. Viszont a szakmai nehézségekkel kapcsolatban úgy érzem, hogy ezt nekem is képviselnem kell, tehát a szakmai problémákra fel kell hívnom a figyelmet és támogatnom kell ezeket a leveleket, a művészek leveleit. Még egy plusz levelet írtam a miniszter úrnak és ez arról szólt, hogy minden vádbeszéddel szemben van egy óriási pozitívum, és ez éppen az ifjúság kezelése. Fontos egyrészt a fiatal énekesek, tehát az Operastúdió léte, amit nem Győriványi Ráth György talált ki, mert ez működött már évek óta, csak nem ilyen jól, mert nem volt rá pénz, viszont a bérletek és a különböző játékok során az ifjúságnak ajándékozott bérletek fontosak voltak, ez kellett ahhoz, hogy az ifjúságot beédesgesse az Operába, megteremtse a jövő közönségét. ELNÖK: Tisztelt bizottság! Még két jelentkező hozzászólónak megadnám a szót, és elnézést kérek mindenkitől, aki ebben a szakaszban nem kap szót. Természetesen kérdésekre válaszolva még ki-ki elmondhatja a véleményét. Talán érthető, hogy miért limitálom az egyes blokkokban megszólalók idejét. Most következzen Rotter Oszkár, aki a szakszervezeti bizottság elnöke és utána szót kap Galgóczy Judit rendező és ezt a blokkot befejezve, a képviselők kapnak szót. ROTTER OSZKÁR, a Magyar Állami Operaház szakszervezeti bizottságának elnöke: Tisztelettel köszöntöm a bizottság tagjait és az egybegyűlteket. Már elhangzott a nevem, nem mondom tovább. Jegyzeteltem, de idő hiánya miatt természetesen nem kerülhet sor mindenre ami már előttem elhangzott. Pedig sorban kellene reagálni és esetleg cáfolni az igazgató urak sikertörténetét. Ezért csak egy dolgot ragadnék ki, amelyik közvetlenebbül érinti az én területemet és jellemzőnek tartom a többi kérdés körében is. Én április közepe óta vagyok a szakszervezet elnöke, előtte egy kollégám töltötte be ezt a pozíciót, aki - mint elhangzott már – azóta a zenekar-igazgatói állást tölti be. Ez azért fontos, mert miközben az elmúlt hónapokban beszélgettünk erről-arról, kiderült, hogy ez az úr szeptember óta tudja, hogy ez az állás neki kinéz. Közben a szakszervezeti elnökséget vitte tovább, és itt kapcsolódik a kollektív szerződés megkötéséhez az ügy, amely szintén elhangzott a sikertörténet végén, hogy és még a szakszervezettel kollektív szerződést is kötöttünk. Tehát az az úr volt a helyemben akkor és írta alá ezt a kollektív szerződést, aki ilyen módon volt érintett. Erről nem szeretnék többet mondani. (Várhegyi Attila: Ez is sok volt.) Más beosztásban részt vettem a tárgyalások nagy részén, azt kell mondjam, hogy soha nem tapasztalt erőfölénnyel, időnként a fizetések szét nem osztásának fenyegetésével bírták rá a szakszervezeti bizottságot, hogy ezt a kollektív szerződést valóban írjuk alá. Ez volt a múlt. A jövőre vonatkozóan felhívnám a figyelmet, hogy attól, hogy ez a dokumentum erőből át lett víve, attól a jövőre vonatkozóan, a jövő szezonról beszélek csak, nem a távolabbi jövőről, bombák vannak elrejtve a működésben. Mégpedig arra gondolok, hogy olyan szabályozás van, hogy képtelenség végigvinni az Operaház működését. A próbarendjét, a szabadnapok kiadását és most másra nem is térnék ki. Köszönöm, most ennyi. GALGÓCZY JUDIT, a Magyar Állami Operaház rendezője: Tisztelettel köszöntök mindenkit. Nagyon röviden fogok szólni. Köszönöm a szót. Először is szeretnék bemutatkozni Győriványi igazgató úrnak: Galgóczy Juditnak hívnak. Locsmándi urat ismerem, tehát én személyes problémákat nem említek meg, mert nincs értelme. Egy dolgot szeretnék mondani: nagyon örülök, hogy itt lehetek, nem vagyok tag, nem voltam soha, egy szabadúszó művész vagyok hét éve. Előtte viszont, ’92-93 között a Szegedi Opera művészeti vezetője voltam, és Juranics Tamással együtt, egy színházban balettet, operát csináltunk. Előtte is színházat vezettem, nem régen végeztem a főiskolát, 14 éve. Fiatalon átéltem támadásokat, olyanokat, mint az igazgató úr. Meg tudtam maradni, mert kommunikálni kell a művészekkel, és egy házat úgy kell kitalálni, hogy a mellém állított, vagy az együttműködő művészek akarata vihesse tovább. A Magyar Állami Operaház óriási. Úgy gondolom, hogy a három M-et be kéne vezetni: a művészet, a

1885 parlament 2003-10-08 20:10:02
J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának 2002. június 20-án, csütörtökön, 10 órakor a Képviselői Irodaház I/III. számú üléstermében megtartott üléséről Napirendi javaslat: 1. Tájékozódás a Magyar Állami Operaház helyzetéről, problémáiról (A meghallgatásra meghívást kaptak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma illetékes vezetői, a Magyar Állami Operaház vezetői, az érintett érdekképviseletek vezetői és néhány további, az ügy szempontjából mérvadó személy.) 2. A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat (T/28. szám) (Szalai Annamária, dr. Szájer József, Várhegyi Attila (Fidesz) képviselők önálló indítványa.) (A módosító javaslatok tárgyalásának folytatása.) Elnököl: Dr. Pető Iván (SZDSZ), a bizottság elnöke Jegyzőkönyvvezetők: Morvai Elvira, Vicai Erika, Csoknyay Edit és Lajtai Szilvia Az ülés résztvevői A bizottság részéről: Dr. Pető Iván (SZDSZ), a bizottság elnöke Kósa Ferenc (MSZP), a bizottság alelnöke Várhegyi Attila (Fidesz), a bizottság alelnöke Lezsák Sándor (MDF), a bizottság alelnöke Dr. Balogh Miklós (MSZP) Csontos János (MSZP) Donáth László (MSZP) Halmai Gáborné (MSZP) Tóth Gyula (MSZP) Dr. Szabó Zoltán (MSZP) Dr. Vitányi Iván (MSZP) Halász János (Fidesz) Homa János (Fidesz) Dr. Isépy Tamás (Fidesz) Szalai Annamária (Fidesz) Balogh László (MDF) Helyettesítési megbízást adott: Fedor Vilmos (MSZP) Kósa Ferenc (MSZP) Kiss Attila (Fidesz) Halász Jánosnak (Fidesz) Sági József (Fidesz) Homa Jánosnak (Fidesz) Teleki László (MSZP) dr. Balogh Miklósnak (MSZP) Vígh Ilona (Fidesz) Szalai Annamáriának (Fidesz) Meghívottak: Csengery Adrienne, a Magyar Zenei Tanács elnöke Fülöp Attila, a Magyar Állami Operaház operaénekese Galgóczy Judit, a Magyar Állami Operaház rendezője Görgey Gábor, a nemzeti kulturális örökség minisztere Gyimesi László (Magyar Zeneművészek Szakszervezete) Győriványi Ráth György, a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója Harangozó Gyula, a Magyar Állami Operaház balettigazgatója Kaán Zsuzsa, a Táncművészet főszerkesztője Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója Kincses Veronika, a Magyar Állami Operaház operaénekese Kocsi László, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára Kovács János, a Magyar Állami Operaház vezető karmestere Dr. Locsmándi Miklós, a Magyar Állami Operaház főigazgatója Rotter Oszkár, a Magyar Állami Operaház szakszervezeti bizottságának elnöke Rozsos István, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke Sólyom-Nagy Sándor, a Magyar Állami Operaház operaénekese Szilágyi Béla, a Magyar Állami Operaház operaénekese (Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 08 perc.) DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Kérek szépen mindenkit, hogy aki szeretne részt venni az ülésen, foglalja el a helyét. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Vendégek! Tisztelt Meghívottak! Tisztelt Nyilvánosság! Tisztelt Sajtó Képviselői! A kulturális bizottság ülését megnyitom. Mint azt a jelenlévők bizonyára tudják, a bizottság tagjai pedig egyértelműen tudják a meghívóból, a mai ülés napirendjén egyetlen téma szerepel: a Magyar Operaház – mondjuk az egyszerűség kedvéért így – helyzetéről szóló vélemények megismerése. Az ülés formális megnyitásával egy időben kérek szépen mindenkit, ez egy új ceremónia, mostanában aktuális, a rádiótelefont mindenki kapcsolja ki, hogy az ne zavarja az ülést. Még mindig nem a hivatalos részéhez tartozik az ülésnek, csak tájékoztatás, hogy ebben a helyiségben ülésezett az MSZMP Politikai Bizottsága. Akit érdekel, úgy nézzen körül, hogy a berendezés változatlan. Egyedül a kép a falon az, ami szemmel láthatóan nem túl régen van ott, a helyén valami nagyobb alkotás, legalábbis a mérete alapján nagyobb alkotás szerepelhetett. (Közbeszólások.) Gondoltam, hogy sok mindenkinek örömet szerzek ezzel. (Lezsák Sándor: És azóta nem festettek!) Itt a kollégáim súgják, hogy arra is hívjam fel a figyelmet, hogy mint jól látható, az elmúlt 12 évben nem festettek a helyiségben, úgyhogy kérjük a magyar nép szószólóit, hogy járjanak közben, hogy jobban álljunk ilyen ügyekben. Komolyra fordítva a szót, tehát a bizottság ülését megkezdjük. Szeretnék egyértelművé tenni néhány dolgot a bizottság ülésének kezdetén. Az első, amit szeretnék egyértelművé tenni, az, hogy a kulturális bizottságnak semmiféle döntési lehetősége, illetve szándéka nincs az Operaház ügyében. A mai bizottsági ülést kezdeményezők is azt javasolták, illetve kívánták, hogy tájékozódjunk az Operaház helyzetének ügyében, tehát a félreértések elkerülése érdekében mondom. A bizottsági ülésen semmiféle határozat, javaslat, állásfoglalás nem születik, a bizottsági ülés feladata az, hogy az itt elhangzó vélemények alapján, illetve a feltett kérdésekre adott válaszok alapján részben a bizottság tagjai tájékozódjanak az ügyben, hogy mi is a helyzet a Magyar Operaház körül, részben – miután az ülés nyilvános – a nyilvánosság is tájékozódjon ebben az ügyben. A másik dolog, amit elöljáróban szeretnék megjegyezni, az, hogy bár jócskán van hajlam arra, hogy minden – nevezzük így – közéleti ügyet valamiféle politikai dimenziók mentén próbáljanak elrendezni, az Operaház ügyét mi, személyesen én, mondhatnám így, nem tekintem abban az értelemben politikai ügynek, hogy nem pártok közötti nézetkülönbségek határozzák meg az Operaház körüli konfliktusokat, illetve véleménykülönbségeket. Ami politikaivá tette az ügyet, vagy ami miatt az a látszat alakult ki, hogy politikai dimenziói lehetnek az ügynek, az az, hogy az Operaház körüli viták, illetve az Operaházon belüli konfliktusok kulminálása – hogy így fogalmazzak – lényegében egybeesett a kormányváltással, de független volt a kormányváltástól. Az új miniszter a hivatalba lépésekor – mondhatnánk így is – az asztalán találta magát a problémát, de semmiféle szerepe az új kormánynak a probléma jelentkezésében nem volt. Egy másik eleme annak, hogy talán úgy tűnik sokak számára, hogy politikai dimenziója van az ügynek, az, hogy a mai ülést a ma ellenzékben lévő párt, a Fidesz képviselői kezdeményezték, és az ő megállapításaik, amellyel a bizottsági ülést kezdeményezték, tartalmaznak olyan megállapításokat, amelyek úgy állítják be a dolgot, hogy az új miniszter hivatalba lépésének, illetve az új kormány hivatalba lépésének mintegy következménye lenne az Operaház problémája. Aki ismeri az újságcikkeket, a nyilvánosan elhangzott nyilatkozatokat, az tudja, hogy maga a konfliktus jóval korábban kezdődött, mint a kormányváltás. A bizottság feladata tulajdonképpen a következő. Aki az Operaház körüli nyilvános vitákat, illetve megnyilvánulásokat ismeri, az tudja, hogy a bizottság feladata a tájékozódás során lényegében úgy foglalható össze - nyilván leegyszerűsítve a problémát -, hogy igaz-e az az állítás, hogy egyszerűen munkavállalói és munkaadói konfliktusról van szó, vagy pedig ennél sokkal mélyebben fekvő problémákról van szó, hiszen a nyilvánosan megjelenő vélekedések alapján talán valaki úgy véli, hogy itt pusztán munkavállalói sérelmekről esik szó. Aki körültekint, az látja, hogy ki mindenki van jelen az ülésen. A teremnek ezen a felén ülnek a parlamenti képviselők, nem éles vonallal elválasztva a meghívottaktól. A meghívottak között szerepel a mai ülés kezdeményezői javaslatának megfelelően a kulturális miniszter, illetve munkatársai, az Operaház vezetői. Az Operaház zenei főigazgatója hamarosan megérkezik. A főigazgató úr úgy tájékoztatott, hogy még 11 óra előtt megérkezik. Meghívtuk a munkavállalói oldalt, illetve a különböző érdekképviseletek, az üggyel kapcsolatos érdekképviseletek illetékeseit és néhány más, a zenei közéletben fontos, mérvadó szerepet játszó embert. Az ülés nyilvános a szó minden értelmében, tehát kép- és hangfelvétel készíthető. Semmiféle tilalom ez ügyben nincs. Az ülésről szó szerinti jegyzőkönyv készül a parlamenti bizottsági ülések szokásainak megfelelően. A felvett jegyzőkönyv a jövő héten megismerhetővé válik, és miután nem zárt ülést tartunk, ez a nyilvánosságra is hozható. Az ülés menetrendjéről szeretnék még néhány szót szólni. Mint a jelenlévők számából is látható, hogy ha mindenki elmondja a maga mondanivalóját a szándéka szerint, akkor meglehetősen hosszú ülésre számíthatunk, ezért óvatosan javaslom a mértéktartást. A mértéktartást tekintve a kérés - mivel jelentős indulatok is léteznek ebben az ügyben - természetesen a hangvételre is áll, de feltételezem, hogy ezt nem kell külön hangsúlyozni. Abban a tekintetben is mértéktartást javaslok, hogy ki-ki próbálja a maga mondanivalóját rövidre fogni. Tájékoztatásul azoknak, akik kevésbé ismerik a feltételeket, elmondom, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Operaház is írásos anyagokat bocsátott a képviselők rendelkezésére. Tehát a képviselők az írásos anyagokból tájékozódhattak, ismerik a különböző érdekképviseletek véleményét, ismerik az Operaház értékelését, az Operaház vezetőinek az értékelését az elmúlt egyéves vagy féléves tevékenységről. Az ülés menete úgy nézne ki, hogy először az Operaház vezetői kapnának szót egy rövid véleménynyilvánításra. Utána javaslatom szerint az Operaház dolgozói - de hogy ne ezt a nem túl szerencsés kifejezést használjam, talán azt mondanám -, az Operaházban tevékenykedők nevében szólalnának meg ketten. Majd eldöntik, hogy kettejük közül ki szólal meg - azért ketten, mert az idővel gazdálkodni szeretnénk. Ezután kapna szót a miniszter úr, aki előre jelezte, hogy hozzávetőlegesen egy órányi időt tud velünk tölteni más elfoglaltságai miatt, és elképzelhető, hogy telefonhoz hívják ezen az egy órán belül is. A politikai államtitkár úr, aki a miniszter úr mellett ül, természetesen itt marad végig, és nyilván a miniszter úr megkapja a miniszter úr a továbbiakról. Ha a miniszteri megszólalás után valaki a jelenlévők közül - most nem a képviselőkre gondolok - szeretné még kiegészíteni az elhangzottakat, akkor szót adunk, továbbra is kérve azt, hogy lehetőleg röviden fejtse ki a véleményét. Miután megismertünk többfajta véleményt, a képviselők tehetik fel a kérdéseiket, és ki-ki természetesen a képviselők kérdésére válaszolhat. Majd mindezek után a képviselők nyilván megfogalmazzák a maguk véleményét, tehát értékelik az elhangzottakat. Irányként azt javaslom, hogy lehetőleg három óra hosszánál ne tartson tovább az ülés, de természetesen a legszerencsésebb az lenne, ha senkit nem kellene figyelmeztetni, hogy az időkorlátokat vagy mások tűrőképességét vegye figyelembe. Ennyi lenne a technikai ismertetés az ülés előtt. A bizottságnak formálisan a napirendet el kell fogadnia. Ha nincs észrevétel vagy kiegészítés... (Dr. Isépy Tamás jelentkezik.) Isépy Tamás! DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszter Úr! Szeretném eloszlatni azt a feltételezést, hogy az indítvány alapja az, mintha tényleges jelek mutatkoztak volna arra, hogy a minisztérium vezetése bárkit meneszteni kíván, hiszen ennek megvannak a törvényben foglalt feltételei egy pályázattal betöltött állásnál, csak a sajtóban megjelentek alapján fogalmaztunk úgy, hogy több jel utal arra. Mert még sajtóközlemény a kezdetben, Gregor József tegnap megjelent cikkében, egyik sem tartalmazott olyat, hogy jaj, de imádjuk a pályázat útján, szabályszerűen kinevezett vezetőket, tehát éppen ezért szól ez a megfogalmazás így. A másik: teljes mértékben osztjuk, mint előterjesztők is, az elnök úrnak azt a javaslatát, hogy nincs semmiféle hatáskörünk, de nagyon örülnék neki, ha a miniszter úr itt megfelelő adatok birtokába jutna, és én azt szeretném, ha nem retorikai szinten fogalmazódnának meg. Ha már valaki elmondja azt, hogy diktátorok kerültek oda, az legalább bizonyítás szintjén a piros alsót mellétenné, ha már piros felső vagy király nincs a birtokában, tehát valami ütőlap is lenne, azaz megfogalmazódnának konkrétumok. A másik kérdés, ami a lebonyolításnak a liturgiáját illeti: ez egy kicsit úgy néz ki, hogy azért tartjuk az ülést, mert egyesek talán úgy gondolták, hogy a kinevezésnek különféle módjai vannak – az egyik az, hogy a tulajdonos vagy a felügyeleti szerv kinevez valakit, a saját felelősségét vállalva ezzel, a másik pedig az, hogy pályázat útján kinevez. Olyan kinevezési módszer azért egy állami intézménynél nincs, hogy a népi hurrá dönti el, hogy vajon jó volt-e a miniszter döntése a pályázat elbírálásánál, és most majd közfelkiáltással csak azért nem a Duna jegén, mert egyelőre nincsenek fagyponti állapotok a Dunán. Tehát ha ezeket megfontolnák a hozzászólók is, hogy nem retorikai szinten fogalmazunk, hanem tényeket mondunk el, amik vagy igazak, vagy nem igazak, és utána válaszolnak rá. Viszont a logikai rendben, ha meg tetszik engedni, először azoknak kellene a szót megadni, akik a minisztériumnál kezdeményezték, hogy ezek alkalmatlanok a vezetésre, így fogalmazták meg. Tehát először talán mégis az lenne a jó, mint egy tárgyaláson - most nem az, hogy vád, majd vádirat, utána jön a védelem, és utána jön a vádlott, ha akar szólni, ha nem akar szólni, de a logika ezt követelné -, hogy először fogalmazódjanak meg a kifogások, és utána mondják el azok, akiknek a működését kifogásolják, a választ, és ezt követően tegyen észrevételt a miniszter úr, hogy ő eddig milyen adatok birtokában van, és mit szeretne megtudni. Mert azért javaslattételi jogunk van, csak határozati jogunk nincs, mi se tudunk kinevezést pótolni, de a liturgia szempontjából ez ésszerűbb lenne, ha először azok mondanák el, akik a kifogást megfogalmazták, mert van egy szabályszerű pályázat útján betöltött főigazgatói, fő-zeneigazgatói állás, van egy módosított alapító okirata az Operának, és van egy közalkalmazotti törvény, tehát ennek keretén belül ésszerűbb és logikusabb lenne az ilyen lebonyolítás. Persze utána módot kívánunk adni erre, mert abban nem játszhatunk szerepet, hogy kiket hívott meg az elnök úr a bizottsági ülésre; ha úgy néz ki a helyzet, hogy színesedjék a paletta, akkor kénytelenek leszünk mi is kérni egy-két személynek a meghallgatását, hogy a társadalmi egyensúly ebben a vonatkozásban is, ha nem is a hurrá szintjén, de helyreálljon. Köszönöm szépen. ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Ügyrendi észrevételnek tekintem Isépy képviselő úr felszólalását. Csak tájékoztatásként mondom, hogy a kezdeményezés maga, amit egyebek között Isépy Tamás is aláírt, nem hivatkozik az itt emlegetett beadványokra, hanem kimondottan azt mondja a kezdeményezés (Dr. Isépy Tamás: Több jel utal arra! Hogyne hivatkoznék?), hogy a Magyar Állami Operaházban teljes a zűrzavar, miután több jel utal arra, hogy a minisztérium vezetése meneszteni kívánja, alapvetően személyes motívumok alapján, az Operaház főigazgatóját és fő-zeneigazgatóját. Egy ilyen kezdeményezés után, én azt gondolom, a két főszereplő, ha szabad ezt mondanom, az Operaház vezetése, illetve a minisztérium vezetése, természetesen meghallgatjuk – mint általában ilyen esetekben – az érdekképviseleteket is, miután a tény ismert, hogy az érdekképviseletek nevében, vagy maguk az érdekképviseletek beadványt fogalmaztak meg. (Dr. Isépy Tamás: Ők a jelek!) De a kezdeményezésnek megfelelően most itt a szokásos bizottsági keretek megtartását javaslom, tehát jelentkezés alapján szóljunk, csak előbb a napirendet kellene elfogadni. Tehát a levélből, illetve a kezdeményezésből szerintem logikusan az következik, hogy az illetékes kinevezett, illetve pályázat útján kinevezett vezetőket hallgassuk meg, és utána, ahogy javasoltam, mások is kapjanak szót, de szavazásra fogom feltenni a kérdést. Itt két javaslat létezik, és a bizottság eldönti, hogy melyik változatot fogadjuk el. Először azonban a napirendet magát kell elfogadni, ez formai kötelezettség. Tehát akkor először szavazásra teszem fel a kérdést, hogy elfogadja-e a bizottság, hogy egyetlen napirendi pontja van a mai ülésnek, az Operaház helyzetéről szóló beszámolók, vélemények megismerése. Csak a félreértések elkerülése miatt mondom, hogy a hivatalos meghívóban szerepelt a médiatörvény módosítása is, de ezt tegnap a bizottság egy másik ülésen megoldotta. Tehát akkor kérdezem a bizottság tagjait, elfogadják-e a napirendet. Aki elfogadja, kérem, emelje fel a kezét. (Szavazás.) Úgy tűnik, hogy egyhangúlag a bizottság elfogadta. Akkor most az ügyrendi alternatívák ügyében teszem fel szavazásra a kérdést. Tehát két javaslat létezik. Az egyik javaslat az, amit én magam fogalmaztam meg, hogy először az Operaház vezetői kapjanak szót, utána az Operaház érdekképviseletének szószólói, ha tetszik, harmadikként a miniszter úr, hogy mindezekre reagálni tudjon, ha kíván, és utána – most nem ismertetem még egyszer részletesen – más véleményeket hallgassunk meg, majd a képviselők, természetesen ők játsszák a döntő szerepet, kérdezhessenek, illetve a véleményüket megfogalmazhassák. Isépy Tamás javaslata pedig más sorrendet javasol: először az érdekképviseleteknek kíván szót adni – az egyszerűség kedvéért mondom, hogy nem pusztán érdekképviseletekről van szó –, utána pedig az Operaház vezetőinek, illetve a miniszter úrnak valamilyen sorrendben. Akkor tehát először a módosító javaslatot tenném fel szavazásra, vagyis Isépy Tamás javaslatát. Aki ezzel a javaslattal ért egyet, kérem, emelje fel a kezét. (Szavazás.) Tíz. Aki a másik javaslatot támogatja, kérem, emelje fel a kezét. (Szavazás.) Tizenegy. Nem titok feltehetően, hogy 11 kormánypárti tagja van a bizottságnak, és 10 ellenzéki tagja, de ez nem jelenti azt, hogy minden kérdésben politikai véleménykülönbségek léteznek közöttünk. Tehát a bizottság elfogadta az ülés napirendjét, és megkezdhetjük az érdemi tevékenységet. Akkor az elfogadottaknak megfelelően felkérem Locsmándi főigazgató urat, hogy röviden foglalja össze a mondanivalóját. DR. LOCSMÁNDI MIKLÓS, a Magyar Állami Operaház főigazgatója: Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Bizottság és Vendégek! Egy meglehetősen vastag információs anyagot, mondjuk így, jó kettő centiméteres információs anyagot készítettünk a bizottság számára, ebben a mondanivalónak a döntő része benne van. Én készültem egyéb gondolatokkal is, amelyeket nagyon fontosnak tartok, hogy megosszak a bizottsággal, de ezzel együtt én úgy gondolom, hogy ez a bizonyos írásos anyag képezheti az én induló tájékoztatómat, és én nagyon szívesen venném azt, ha az elhangzott kritikák után mondhatnám el azt a pluszinformációt, amivel a mai alkalomra készültem. ELNÖK: Jó, egyelőre ennyi. Köszönjük szépen. Ahogy már többször elhangzott, ha az Operaház - nevezzük így az egyszerűség kedvéért - érdekképviseletei nevében kíván valaki megszólalni, akkor kérem, jelezze. Annyit szeretnék kérni, hogy miután írásos jegyzőkönyv készül, ki-ki mondja meg a nevét a jegyzőkönyvvezetők, illetve a gyorsírók kedvéért. Köszönöm szépen. (Balogh László: És azt is, hogy milyen érdekképviselet részéről van jelen.) Igen. Nem mindenki tudja, hogy ki milyen szervezetet, illetve érdekképviseletet képvisel, ezért ha megmondanák azt is szintén a jegyzőkönyv kedvéért... (Rozsos István: Természetesen.) Tessék parancsolni! ROZSOS ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke: Rozsos István vagyok, a Magyar Állami Operaház magánénekese és a Közalkalmazotti Tanács elnöke. Tisztelettel köszöntöm a bizottságot, a miniszter urat és a megjelent vendégeket, kollegákat. Elnézést, nem kenyerem a beszéd, inkább énekelni szeretek. Szeretném rögtön kifejezni az első mondatomban azt a tényt, hogy a jelen megfogalmazott okiratnak semmi politikai indíttatása nincs, csak szakmai, főleg szakmai és érdekvédelmi háttere van az ügynek. Röviden annyit, hogy mire elért a miniszter úrhoz a leírt kérelem, az egy sok-sok hónapos folyamatnak volt a vége. Hozzáteszem, hogy mind a szakszervezet, mind a Közalkalmazotti Tanács teljesen legitimen, a tanács engedélyével, szavazatával írta alá ezt a dokumentumot. Annyit szeretnék a dolog történetéről elmondani, mert nagyon szerencsétlen volt ez a május 21-i tanácsülés, ahol végül is elhatároztuk, hogy ezt a levelet megírjuk a miniszter úrnak... (Közbeszólás: Áprilisban...) Nekünk május 21-én volt az értekezletünk. Azt hiszem, jól emlékszem. Gyakorlatilag az egész évvel az volt az alapvető problémánk, hogy a ház szakmailag nem olyan irányban ment el és olyanná alakult, mint amire szerettük volna. Alapvető problémánk van a fő-zeneigazgató úrral a társulat és nem társulat ügyében, illetve a stagione és a társulat ügyében. Ezek kimondottan szakmai kérdések. A színház abszolúte nyitottan fogadta az új vezetőket az elmúlt évben. Bár az első momentum eléggé zavaró volt, amikor tavaly április elején belépve az új fő-zeneigazgató úr megpróbált első ténykedéseként 27 magánénekesnek azonnal felmondani. Huszonhét énekesnek volt éves szerződése, és a kollektív szerződésünk szerint március 31-ig kell közölni a művészekkel, ha a következő évben nincs tovább a szerződése. Ha ez nem történik meg, akkor automatikusan egy évvel meghosszabbodik a szerződés. A fő-zeneigazgató úr megpróbálta elküldeni a 27 embert a színházból, ebben az ügyben Szinetár Miklós főigazgató úrral, Kiss Imre ügyvezető igazgató úrral és Fülöp Attila főtitkár úrral megpróbált szót érteni. Az élet úgy alakult, hál\' istennek, hogy az énekesek maradtak. Ezek között az énekesek között igen komoly, főleg tehetséges fiatalok vannak, hiszen nagyon kevés ideje vannak a színháznál. A következő hónapokban gyakorlatilag teljesen megszakadt a kapcsolat a fő-zeneigazgatónkkal, majdhogynem hermetikusan elzáródott, semmit nem lehetett megbeszélni vele, illetve határozatokat hozott, nem hallgatta meg senkinek a véleményét. Megpróbáltunk Locsmándi főigazgató úr felé - mint képviselők - az októberi időben kapcsolatot teremteni. Azt kell mondanom, hogy a novemberi hónapban a Közalkalmazotti Tanács még bizonyos információkat kapott, meg volt hívva az igazgatósági ülésre, ez aztán decemberben megszűnt. December óta gyakorlatilag semmifajta véleménynyilvánítás a részünkről nem történt, hisz nem kérdezték. Februártól kezdve olyan helyzet alakult ki, hogy egymás után érkeztek a rossz minőségű művészek a színházba, megtörtént a szétválasztás. A zenekar, a kórus gyakorlatilag általános rossz hangulatban volt, de nem is akarom részletezni, mert főleg szakmai dolgokról van szó. Ami a kapcsolatokat teljesen megrontotta, az gyakorlatilag az a 25-30 levél, amelyet a magánénekesek kaptak a következő szöveggel: a fő-zeneigazgatóval való előzetes megbeszélés alapján megkérem önöket, vagy önt, hogy szakmai nyugdíjba menjen, illetve hagyja el a színházat, ennek ellentételezéseként 30 hónapi fizetést, jutalmat stb.-t tudunk a rendelkezésére bocsátani. Volt még egy következő mondat, miszerint ha a következő évadban a Magyar Állami Operaház közhasznú társasággá alakul, ezt az anyagi felajánlásomat nem tudom még egyszer megismételni. Nem akarom minősíteni, hogy ez milyen helyzetet teremtett. Gyakorlatilag itt indult el először az, hogy az Operaházban aláírás-gyűjtési akció indult el a kht. ellen. A szakszervezet jelenleg körülbelül 800 aláírással rendelkezik. A főigazgató úrral megpróbáltunk tárgyalásokat kezdeményezni, de gyakorlatilag nem jutottunk eredményre. Amikor odáig jutott a vita köztünk és a főigazgató úr között, hogy másképp gondolkodónak, uszítóknak, hangulatkeltőknek nevezett bennünket, ezt már visszautasítottuk és összehívtuk a Közalkalmazotti Tanácsot és később a szakszervezetet. Megtárgyaltuk, vendégeket hívtunk, meghallgattuk a véleményüket. Arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy az egyetlen megoldás az lenne, ha a színház élén lévő két jelenlegi vezetőt a miniszter úr leváltaná. Hozzá szeretném tenni, hogy itt nem visszarendeződésről van szó. Természetesen minden olyan intézkedést, amely a színház pozitív és minőségi fejlesztéséhez szükséges, helyesnek tartunk. A tanácsban az utolsó tárgyalási alap még a régi bérletrendszer teljes szétverése volt, amely az eddigi hagyományok teljes figyelembe nem vevése, és ez csak egy befejezése volt az egész körnek, amely az egész év alatt a fejünkre hullott. Nem akarom részletezni, hogy Székely Mihály, Radnay György vagy Simándy József neve helyett \"Minden jó, ha jó a vége\"-bérlet, \"Minden csütörtökön\"-bérlet (Derültség.), \"Téli rege\"-bérlet, \"Cherchez la femme\"-bérlet van; Báthy Anna, Tiszai Magda helyett \"Rivalda\"-bérlet van. Ez a bérletrendszer egyszerűen lehetetlen! Nem akarok most már ezzel tovább foglalkozni, de gyakorlatilag az Magyar Állami Operaházban megszüntette az ifjúsági bérletet, megszüntette a nyugdíjasbérletet. Ez volt májusban, és ez volt a vége, amikor már egyszerűen ott tartott a tanács, hogy ha már nem lettünk meghallgatva, ha már így alakult az egész életünk, talán mégis az lenne a legjobb megoldás, ha két új vezetőnk lenne. Nagyon szépen köszönöm. Egyelőre nem kívánok többet mondani. ELNÖK: Ha valaki még kíván szólni az Operaház részéről, ugyanúgy, mint az előbb, a nevet és a státuszt bemondva szíveskedjék szólni. (Dr. Isépy Tamás: Nem lehet kérdést feltenni?) Azt javasoltam az elején, hogy előbb hallgassunk meg mindenkit, mert különben követhetetlenné válik a bizottsági ülés, és aztán utána kérdezzünk. Szerintem ez technikailag megoldható. (Dr. Isépy Tamás: Teljesen mindegy, csak elfelejtjük addig, hogy mi volt. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Tessék felírni!) Én azt gondolom, hogy maradunk az eredeti javaslatnál, tehát még hallgassuk meg az expozékat, ha tetszik, és akkor utána kérdezzünk. KOVÁCS JÁNOS, a Magyar Állami Operaház vezető karmestere: Kovács János karmester vagyok. Személyes indíttatásom nincs az ügyben. Rossz magaviseletem ellenére nem rúgtak ki, pedig nem most kezdtem a zúgolódásomat, hanem gyakorlatilag a fő-zeneigazgató úr kinevezésével majdnem egy időben. A kifogásaim kizárólag szakmaiak. Előre szeretném bocsátani, hogy azt hiszem, az egész ügynek az eredője annak idején a minisztériumnak egy biztosan jóhiszemű, de mégis súlyos tévedése volt, mely szerint az Állami Operaház problémája a vezetői struktúra miatt van, és az Állami Operaház problémáit a vezetői struktúra megváltoztatásával jelentősen lehet javítani. Ennek az eredménye az lett, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően egy fő-zeneigazgató kezébe rakták le ennek az egyébként világszerte – azt lehet mondani – ritka típusnak a vezetését, mármint hogy mi két színházban játszunk egy állandó társulattal. Ez önmagában már egy olyan ellentmondás volt, ami, azt hiszem, megoldhatatlan problémát okozott, ugyanis a fő-zeneigazgató személye egyidejűleg kell hogy jelentse azt, hogy szakmailag kifogástalan, sőt annyira magasrendű, hogy rányomhatja a személyiségének a bélyegét egy ekkora intézményre. Ha valaki nagyon jó karmester, és ilyen személyiség, akkor valószínűleg nem ér rá, hogy egy ilyen intézménynek a teljes működését felügyelje és irányítsa. Ez mégis megtörtént azzal együtt, hogy a fő-zeneigazgató úr előrebocsátotta, hogy megállapodott a minisztériummal abban, hogy idejének egy részét nem tölti itthon. Ezt szerettem volna előrebocsátani. És most azt szeretném mondani, hogy ezek után a színház irányítása olyan rossz irányba mozdult el, hogy megpróbáljuk a művelt Nyugatot utánozni, ahol – még egyszer mondom – ilyen formáció nem nagyon létezik, mint amilyen a mi Operaházunk. Ennek érdekében, ha kell, akkor szívesen elmondom, hogy a mi formációnk nagyon jó és nagyon jól működött, én a régi időket nem tudom idézni, de amikor bekerültem a színházba ’73 környékén, akkor szenzációsan működött a dolog. Előre szeretném bocsátani még egyszer, amit Rozsos Pista is mondott, hogy egy nagy állandó társulattal, repertoárjátszással, és mindez azért, hogy Budapest fővárosnak, a nagyközönségnek széles repertoárt tudjunk nyújtani. A mostani irány olyan, hogy próbáljunk egy sztárszínházat csinálni a jómódúaknak, tehát a külföldieknek, és legyen egy elkülönített színház a plebsnek. A dologgal kapcsolatban szeretném elmondani, amit Rozsos Pista is említett, hogy felület az, hogy 27 vagy nem tudom, hány magánénekesnek felmondtak. Ebbe beleakaszkodik a mostani vezetőség is, és a sajtónak az a része is, amelyik úgy érzi, hogy itt csak sértett egzisztenciák szólalnak fel. Azt szeretném javasolni, hogy ezeket nagy kritikával fogadjuk, mármint hogy ez volna a fő problémája a háznak, ugyanis valóban vannak köztük olyanok, akiket nem lett volna szabad elküldeni, mindannyian tudjuk, hogy a színházunk egyébként az elmúlt időszakban nem jól működött, nem voltak meg az objektív lehetőségek ahhoz, hogy jól működjön, de most gyorsan hozok egy példát, hogy konkrétumok is legyenek. A tegnapi előadáson Walkürt játszottunk, aminek az egyik főszereplője Temesi Mária volt, aki szintén megkapta az elbocsátó szép üzenetet. Tomboló sikert aratott, hozzáteszem, hogy én nem vagyok rajongója a művésznőnek, de kaptunk egy írásos üzenetet, ami ki lett ragasztva a zenekari táblára is a színház más helyein, amelyben Győriványi fő-zeneigazgató úr örömmel értesült a Walkür kiemelkedő sikeréről, köztük név szerint megemlítve Temesi Máriát is. Ez csak egy adalék arra, hogy ő, aki azt mondta, hogy egy meghallgatás alapján el tudja dönteni, hogy ki mire alkalmas, akkor itt valószínűleg bakot lőtt, és vannak még néhányan, akik hasonlóképpen lettek sommás ítélet áldozatai. Visszatérve arra, hogy a színház milyen irányba halad, tehát az Operaházból csinálunk egy sztárszínházat, amely ugyan a fő-zeneigazgató úr megítélése szerint nem stagione jelleggel működik, valóban nem tökéletesen stagionéról van szó, ugyanis egy-egy darabnak a blokkokban való játszása erősen lecsökkenti a repertoárt is, egy blokkban előadjuk, kérdés, hogy ezt a közönség hogyan fogja látogatni. És ezzel tulajdonképpen egyre jobban beszűkítjük a lehetőségeket. Szeretnék még konkrétumokat mondani. A magánénekesek státusza nálunk kardinális kérdés. A fő-zeneigazgató úr kétségbe vonja, hogy társulattal kell-e működnie egy színháznak. Véleményem szerint az, aki a színházhoz ért, illetőleg aki valamennyit is tapasztalt az Állami Operaház jobb idejéből, hogy hogyan működött, tudja, hogy társulat nélkül nem lehet jól csinálni a dolgot. A közalkalmazotti státusz nem érdekvédelmi szempont elsősorban az operajátszás szempontjából, de pillanatnyilag ott tartunk, hogy ha ez így megy tovább, akkor nem lesz olyan énekese az Állami Operaháznak, aki – mint a színház tagja – magyarországi pályafutást tud befutni, és gyakorlatilag mindenki a levegőben lóg, kitéve a mindenkori igazgató kényének-kedvének, hogy adott pillanatban éppen óhajtja-e szerepeltetni vagy sem. Ennyit a magánénekesekről. A zenekar meg lett játszatva zsűri előtt, habár a fő-zeneigazgató úrhoz személyesen vittem be annak idején aláírásokkal egy javaslatot, amely megkímélte volna a zenekar tagjait attól, hogy zsűri előtt játsszanak versenyművet, és a többit, ami tulajdonképpen nincs benne a szakmaköri leírásukban, ezek után mindenki végig játszott, azt hiszem, egy-két kivétellel, akik nem voltak hajlandók. Valamennyi zenekari tag minősítve lett decemberig bezárólag, ennek alapján kettéosztották a zenekart, a jobbak az Operaházba kerültek, a kevésbé jók az Erkelbe. A fő-zeneigazgató úr jelezte, hogy nem fog együttműködni az Erkel-zenekarral, mert ha leminősített zenekar elé áll, azok úgysem fogják eljátszani azt, amit ő szeretne. Itt szeretnék néhány adalékot közbeszúrni. A jövő évad programjából, ami, ugye, eldöntené, hogy hogyan működik igazán a mostani vezetés, a bemutatkozó előadás egy Macbeth-premier. A zenekar erre 18 szolgálatot csinál. Most itt természetesen önző leszek, mert az értesüléseim nem teljes körűek, a saját dolgommal kapcsolatban szeretném előadni, hogy én a Ringet fogom dirigálni, ami négyestés darab, szintén 18 szolgálattal. A Turandot, ami opera-zenekari produkció lesz, de az Erkel Színházban fogunk játszani, tehát itt most a zenekar helyet cserél, az operazenekar beül az Erkel-árokba, 11 próbát tart erre a darabra, ugyanakkor a Parsifal, amelyet az Erkel-zenekar fog betanulni, mert ugyanakkor nem érnek rá az Erkelben játszani, de az Operában játsszuk el, 8 próbát kap, tehát egy új darabot, amit még nem játszottak, lényegesen kevesebbel. Ezeket a példákat azért akartam felhozni, mert meggyőződésem, hogy minden jó szándék ellenére itt egészen egyszerűen önmegvalósításról van szó, nem a színház érdekeiről van szó, nem egy társulatépítésről van szó, hanem arról, hogy itt létrejöjjenek olyan produkciók, amelyek tulajdonképpen talán fesztiváljellegűek, és ez szerintem összeegyeztethetetlen azzal, hogy az Állami Operaház folyamatosan jó minőségű repertoárral előadásokat adjon a nagyközönségnek. (Halász János jelentkezik.) ELNÖK: Tessék! HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Rövid ügyrendi hozzászólásom lenne. Volt szíves az elnök úr említeni, hogy a miniszter úrnak 11 órakor el kell mennie. Közeledik a 11 óra. Talán érdemes lenne meghallgatnunk a miniszter úr néhány gondolatát a témával kapcsolatosan, mielőtt távozik, és arra szeretném kérni az elnök urat, hogy ha egyetért vele, adjon erre lehetőséget még 11 óra előtt. (Görgey Gábor: Maradok!) ELNÖK: Egyébként az eredeti javaslat szerint, amit lényegében elfogadtunk, most a miniszter úr következne. Én azért is szerettem volna... (Szalai Annamária: Nem tudjuk igazán követni.) Akkor még egyszer elmondom, mert úgy tűnik, hogy nem volt követhető az, amit mondtam. Azt fogadtuk el tulajdonképpen többségi szavazással, hogy az ülés menetrendje a következő. Először megkértük az Operaház vezetőit, hogy mondjanak el néhány szót. Utána következett az a pont, amin most túljutottunk: az Operaház mondjuk érdekképviselete, illetve meghatározó művészei nevében szólaltak meg ketten - előre jeleztem, hogy azért ketten, hogy gazdálkodni tudjunk az idővel. Ezután az eredetileg elfogadott menetrend szerint is most a miniszter úr következik. Ha további felszólalók kívánnak megszólalni, ők következnek. Jelezte a főigazgató úr, hogy a vélemények megismerése után kívánják elmondani a véleményüket, tehát a főigazgató úr, a fő-zeneigazgató úr feltehetően elmondják a véleményüket, és utána a képviselői kérdések következnek. Azért nem kívántam kérdéseket engedni, mert a miniszter úr előre jelezte, hogy véges ideig tud maradni, és ennek az lett volna a következménye, hogy kifutunk az időből. Így talán most áttekinthető, hogy mi vár ránk. (Kósa Ferenc: Megérkezett a fő-zeneigazgató úr.) Jó, a jelentkezéseket közben regisztráljuk. A fő-zeneigazgató úr megérkezett, tisztelettel üdvözlöm. Kérdezem, hogy esetleg kívánnak-e most szólni, vagy megvárják a miniszter urat. GYŐRIVÁNYI RÁTH GYÖRGY, a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója: Természetesen megvárjuk a miniszter urat. (Dr. Vitányi Iván: Ügyrendi!) ELNÖK: Ügyrendi javaslatot kíván tenni Vitányi Iván. Tessék! DR. VITÁNYI IVÁN (MSZP): Képtelenségnek tartanám, ha az Operaház részéről a nem vezetés, tehát az érdekképviselete vagy a meghatározó személyiségei után az Operaház vezetőinek meghallgatása előtt szólna a miniszter. Ez egy olyasfajta sorrend lenne, amely a Magyar Országgyűlés kulturális bizottságának méltóságát súlyosan sértené. (Balogh László: Ügyrendi!) ELNÖK: Mielőtt az ügyrendi vita kibontakozna, ugyan a bizottsági ülésekre nincs ilyen szabály, de a plenáris ülés szokásait szeretném idézni. Frakciónként lehetőleg egy ember szóljon hozzá az ügyrendi vitához, hogy ezzel időt takarítsunk meg. Balogh László ügyrendi kérdésben kíván szólni. BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen. Nem értem Vitányi Iván problémáját, hisz az elején az Operaház vezetése bejelentette, hogy időspórolás miatt előre, jóval korábban, körülbelül egy héttel korábban egy nagyon alapos szakmai anyagot kapott az összes bizottsági tag, amely két centi vastag. Feltételezem, hogy ezt megkapta a minisztérium is. Nem értem, hogy most mi a probléma, hisz ily módon az Operaház vezetése már kifejtette a véleményét előre írásban. ELNÖK: Egy ilyen típusú ügyrendi vita nehezen dönthető el szavazással. A felszólítás - ha tetszik - elhangzott, az Operaház vezetőit felkérték a képviselők, vagy egy képviselő felkérte, és maga a lebonyolítási rend is egy felkérés volt, hogy mondják el a véleményüket. Ha ebben a pillanatban nem kívánják elmondani a véleményüket, akkor ezt akár ügyrendi szavazással sem tudjuk kikényszeríteni. Még egyszer felteszem a kérdést az Operaház főigazgatójának, zenei főigazgatójának, hogy kívánnak-e reagálni, illetve megszólalni ebben a pillanatban. DR. LOCSMÁNDI MIKLÓS, a Magyar Állami Operaház főigazgatója: Ha a sorrend az lehet, hogy egymás után elmondjuk a mondanivalónkat, akkor természetesen igen, de véletlenül sem szeretnénk a miniszter úr elől elvenni az időt. ELNÖK: Olyan veszély nem fenyeget. Mind a ketten megszólalhatnak, ez természetes. Kérem, hogy mondják el a véleményüket. DR. LOCSMÁNDI MIKLÓS, a Magyar Állami Operaház főigazgatója: Szeretném kérni a tisztelt egybegyűltektől, hogy legyenek kíméletesek velem, és fogadják el azt, hogy kicsit többet fogok beszélni, mint ami esetleg elvárható lenne. Ennek nem én, vagy mi vagyunk az okai, hanem az, hogy az elmúlt néhány hónapban rendkívül egyoldalú volt az a tájékoztatás, amit a sajtó és a média önök felé és mindenki felé sugárzott. Úgyhogy én tulajdonképpen most borzasztóan boldog vagyok, hogy ilyen széles körben gyakorlatilag arról beszélhetek, amit fontosnak tartok, és nem arról beszélek, amit állandóan kérdeznek tőlünk, tehát nem állandóan ilyen-olyan mondvacsinált vagy féligaz vádakra kell válaszolni. Először is szeretném elmondani, hogy az Operaház vezetése szempontjából most milyen az Operaház helyzete általában, egészében. Azt kell hogy mondjam, hogy nagyon jó. Az Operaház kifejezetten felszállóágban van, sikeres, jó előadások sorozatát adtuk a közönségnek az elmúlt hónapokban. Kezdhetném ezt - hogy ne menjek túlságosan vissza - az Erkelben a Figaróval, de a Tannhäuserrel, az Anyeginnel, a Hat tánccal, az Aidával és a RING mostani előadásaival. Azok a vélemények, amelyek hozzám kívülről eljutnak, tehát nem az Operaházon belülről, és nem a barátainktól, hanem kívülről, egyértelműen arról szólnak, hogy van egy nagy felhajtás az Operaház körül, mindenki botrányról beszél, ugyanakkor az előadások nagyszerűek. Tehát a művészeti apparátus működik, azt is mondhatnám, tudomást sem vesz arról, hogy mi folyik a házban rajtuk kívül. Az Operaház társadalmi beágyazódása az elmúlt hónapokban jelentősen megjavult. Egy sor élő közvetítés volt a Bartók-rádióban, rengeteg felvétel történt, amelyek sugárzása általában 3 perces blokkokban történik. Ez az egész ügy részben az Operaház vezetésének az érdeme, részben pedig annak a fokozott érdeklődésnek a megnyilvánulása, amely az Operaházzal szemben tapasztalható. Az elmúlt hónapokban a sajtó érdeklődése borzasztóan megnőtt. Az utóbbi egy-két hónapban ez az érdeklődés sajnálatosan eltérült, elfalsult a botránykrónika irányába, úgyhogy az utóbbi hetekben az újságok már nem is írtak arról, hogy mit játszunk, csak arról, hogy ki mit mond, holott lett volna mit mondani az előadásainkról is. De ugye a sajtónak a természete az, hogy ha valahol botrányt szagol, akkor inkább arról ír. Egy Magyar Nemzet, egy Magyar Hírlap vagy egy Népszabadság egy napon azért mégsem akar két cikket közölni, az egyiket arról, hogy az Operaházban botrány van, a másikat pedig arról, hogy az Operaházban kitűnő előadások vannak. Az intézményi arculatot újjáalakítottuk. Ez megjelenik, látható minden megjelenésünkben, az összes dokumentumunkban, a plakátokon és mindenütt. Ezt csak azért említem, hogy ez az új arculat egy igényes, kulturált arculat, amely jelzi azt, hogy az Operaház új minőségi sztenderdeket tart a maga számára fontosnak. Összességében tehát azt kell hogy mondjam, hogy minden sajtóhír, rágalom és minden ellenére az Operaház felszállóágban van. Ha egy vezetést ezért el lehet ítélni, akkor kérem, ítéljék el. Szeretnék beszélni arról, hogy én mint főigazgató, milyen Operaházat vettem át szeptember közepén, és azóta mit csináltam mint főigazgató ebben az Operaházban. Mindig elmondom, mert azt hiszem, hogy kifejezetten szimbolikus értéke van: ottlétem első hetében rendőrségi feljelentést kellett tennem azért, mert a Vallis Autó-Motor által szponzorautóként az Operaháznak adott egyik autót a korábban elbocsátott gazdasági igazgató hazavihette úgy, hogy erről tudott az Operaház vezetése. Azt hiszem, hogy ez egy példátlan dolog, példátlan sztori akkor is, ha utóbb nem lett belőle büntetőügy, mert hiszen a rendőrség azt mondta, hogy ja, hát ha az Operaház vezetése tudott róla, akkor nincsen szabálytalanság. Mégis azt hiszem, hogy az intézeten belüli morális állapotokat ez a sztori nagyon világosan mutatja. Nap mint nap azzal találkoztam, hogy a produkcióknak az előkészítése abszolút szervezetlen, nincsenek se határidők, se felelősök, se szerződések, se semmi. Azt tapasztaltam, hogy üres szerződéseket kötünk, olyanokat, amelyekben az van, hogy X. Y.-t megbízom azzal, hogy legyen korrepetitor, a munkát elismeri Y. Z. Hogy mennyi munkát, az nem volt benne, és amikor mondtam, hogy egy olyan szerződést nem írok alá, amelyben a teljesítménynek a mértékegysége és mértéke nincs meg, akkor csodálkoztak, hogy mit akar ez az ember. Előnytelen szerződések sorozata keletkezett az elmúlt években, jó néhány olyan, ami 5-10 évre blokkolta az Operaháznak a működési lehetőségét. Az intézményen belüli jogi szolgáltatás olyan volt, hogy akárkivel beszéltem, mindenki azt mondta, hogy az úgyse jó semmire. Szabályozatlanság minden téren, szabályoknak, szabályzatoknak a hiánya szinte teljes mértékben. Még ami volt szabályzat, amit utóbb fellelhettünk, azokat sem tartotta be senki, és az egész intézmény úgy működött, mint egy olasz kócerájszínház. (Moraj.) Visszatérő sztrájkhelyzetek a műszakon. Az elmúlt négy évben tíz sztrájkhelyzet volt. Az erőforrás-pazarlás egy csomó téren nyilvánvaló, felismerhető volt. Akkor, amikor teljes kapacitású jelmez- és díszletműhelyeink vannak, voltak, sok millió forintokat fizettünk ki azért, hogy kft.-k varrják meg a jelmezeket, aztán pedig megkaptuk a megvarrt jelmezeket rossz minőségben, úgy, hogy nem lehetett őket használni. Ez volt az a helyzet, amit én átvettem. Nem szoktam ilyen drámaian lefesteni ezt a helyzetet. Miután átvettem, hónapokon keresztül mindig szordínóban beszéltem erről, mert senkit sem akartam megbántani, sem az ott dolgozókat, sem a korábbi vezetőket, mert ez olyan, mint a magyar foci, hogy sohasem azok a hibásak, akik éppen rosszul játszanak a pályán. De ebben a körben, ha személyes támadásnak vagyok kitéve, akkor sajnos nem lehetek tekintettel arra, hogy másoknak is van érzékenységük. Tehát mi történt? Létrehoztam egy produkciós igazgatóságot, kerestem volna egy olyan embert a házon belül, aki megfelelő tapasztalattal és szervezőkészséggel rendelkezik. Ilyet, bár ajánlottak többet is, megpróbáltam, nem találtam, ezért erre a pozícióra új embert hoztam. A produkciós igazgatóságot létrehoztam két fő profillal, a produkciók 9-10-12 hónapon keresztüli gondozására, koordinálására, tehát mindannak a tevékenységnek a koordinálására, ami attól kezdve, hogy megszületik a döntés, hogy valamit játszunk, odáig, hogy bemutatjuk, szükséges. Az új ember – Király Ferencnek hívják – két hónapi betanulási időszakot kapott, és január 1-jétől lépett hivatalába. Azóta személyes elismertsége teljes, az egész folyamat rugalmasan, gördülékenyen halad. Az összes produkció, ami már 2004 elejéig tervbe van véve, kézben van, a határidők fixek, és mindazok a tevékenységek, amelyeknek le kell zajlaniuk, menetrendszerűen, szinte hálótervszerűen vezérelve mennek. Az egész produkciós fronton, a jelmezkészítés, díszletkészítés frontján munkabéke van. Azok a műhelyek, amelyek korábban nem voltak képesek ellátni a feladatukat, most még arra is képesek, hogy külső megbízást vállaljanak. Megkérdezem – természetesen csak költői kérdésként –, hogy elmarasztalható-e egy vezetés, ha egy ilyen produkciós területet ilyen rövid idő alatt ilyen módon rendbe tesz. Ennek a produkciós igazgatóságnak a párja a műszaki igazgatóság, tudniillik a jelmezműhelyek, díszletműhelyek onnan lettek kiemelve, új, fiatal belső vezetőt kapott, aki eddig is ott dolgozott mint főmérnök, széles körű színházi tapasztalata van, és a korábbi műszaki igazgató, Borsa Miklós is őt szánta utódjául. Borsa Miklós, aki műszaki igazgató volt, és nyugdíjas volt már, továbbra is a színházban dolgozik, elismert emberként, óriási tapasztalatát a színház javára kamatoztatja. A műszak volt az, ahol ez a bizonyos tíz sztrájkhelyzet volt az elmúlt négyéves periódusban. Most munkabéke van, jó hangulatban dolgoznak az emberek, megszűnt a fluktuáció, és névtelen szolidáris leveleket kapok tőlük. (Moraj, derültség, közbeszólások. – Szalai Annamária: Elnök Úr! Tartson rendet!) Kérdem én, hogy elmarasztalható-e egy főigazgató, ha egy műszaki területet, amelyen több száz ember dolgozik, rendbe tesz. Az előbb már röviden említettem a jogtanácsos problémáját. Örököltem egy használhatatlan jogi irodát, a vezető jogtanácsost háromszor kellett különböző ügyekben írásban figyelmeztetni arra, hogy szakszerűen végezze a munkáját. Mindjárt az első héten behúzott a csőbe, amit megbeszéltünk, azt rosszul csinálta meg, kénytelen voltam újracsináltatni, az első figyelmeztetésem ekkor történt, írásbeli figyelmeztetés, hogy ügyeljen a szakszerűségre. Végül, miután közalkalmazott és 58 éves, és nem lehet elbocsátani, sikerült megegyeznem vele, micsoda nagyszerű, hogy ilyen lehetőség van, hogy közös megegyezéssel, jó nagy pénzért elmegy. Sikerült egy fiatal, tehetséges jogásznőt szereznem, aki körülbelül márciusban lépett be. Ez alatt a nagyon rövid idő alatt rendbe tette a jogi területet, 22 külföldi, 24 belföldi magánénekesi és egyéb vendégművész-szerződést, körülbelül ugyanannyi balettvendégművész-szerződést hozott rendbe, mert mondanom sem kell, hogy jogi értelemben elfogadható szerződéseink nem voltak. Az egész szerződésgarnitúrát szinte elölről kellett megcsinálni. Az előző jogtanácsos ezt sem tudta megcsinálni, bármennyire is próbáltam kihúzni belőle. Ez a fiatal jogtanácsos a szakszervezettől a humánpolitikáig mindenkinek az elismerését kivívta. A jogi terület működik, július 1-jétől ő lesz a vezető jogtanácsos. Kérdem ismét: elmarasztalható-e egy főigazgató, ha egy működésképtelen jogi területet egy működőképes jogi területté tesz? Minőségi alapú megújítási program: ez egy szép kulcsszó, aminek a megindítására megbízást kaptunk. Ez az, amihez négymilliárd forint társul. Ebben a körben biztos nem kell sokat magyaráznom, hogy négymilliárd forintot nagyon nehéz elkölteni – nagyon nehéz elkölteni úgy, hogy utána az ember a tükörbe tudjon nézni, hogy nem az ablakon dobta ki. Azért, hogy igazságosan és okosan költhessük el ezt a pénzt, majdnem mindent fel kellett forgatnunk és újra kellett terveznünk. Új keretgazdálkodási rendszert vezettünk be azért, hogy a sokkal több döntés, pénzre vonatkozó döntés olyan közegben születhessen meg, ahol értenek hozzá. Az a korábbi rendszer, amelyben lényegében három vezető ember döntött mindenféle pénz dolgában, egy ilyen összeg esetében működésképtelenséget jelentene. Tehát lejjebb kellett vinni a döntési hatásköröket azért, hogy a szakmai szinten születhessenek meg az érdemi döntések, amelyek természetesen aztán egy hierarchián keresztül jutnak el a kötelezettségvállalásig. Ez egy új keretgazdálkodási rendszert, egy új keretrendszert jelentett, amelyet minden elemében ki kellett dolgoznunk. Ebbe illeszkedik bele a fizetésemeléseknek a kérdése is, amit nem fizetésemelésként hajtottunk végre, hanem egy teljesen új alapokra helyezett bérrendszer kidolgozásával. Ez az új rendszer szinte minden szervezeti egységre specifikus módon azt határozza meg, hogy mi az egzisztenciális juttatás, mi a teljesítményalapú juttatás, és mi a mennyiségi alapú juttatás. A teljesítményt a minőséggel is helyettesíthetném. Tehát egzisztencia, minőség, mennyiség. Óriási dokumentáció ahhoz képest, hogy egy bérrendszer jött létre, és ezt az egészet a kollektív szerződésbe belefoglaltuk. Az egész szervezetet tehát újra kellett besorolni. Több, mint ezer ember bérét kellett új eljárásban, új szabályok szerint megállapítani. Ez óriási munkát jelentett a bércsoport és a gazdasági igazgatóság számára is. Ezzel együtt teljesen folyamatos, nyugodt, kiegyensúlyozott munka folyt a teljes gazdasági területen, ahol megbízott gazdasági igazgatóval dolgozunk mind a mai napig. A munkabéke itt is tökéletes. Kérdem én ismét, hogy elmarasztalható-e egy főigazgató, ha korszerűsíti, megújítja, új alapokra helyezi egy teljes operaházi intézmény gazdasági rendszerét. Informatika: amikor szeptemberben beléptem, még alig volt informatikai szolgáltatás a házban. Azóta óriási fejlődés következett be egyszerűen azért, mert van egy ambíciózus ifjú hölgy, aki bizalmat kapott. Azóta, hogy bizalmat kapott, szárnyal, projecteket indít, bevásárol, ötletei vannak, szervez, intézkedik. Azt hiszem, nincs a házban senki, aki mosolyogna ebben a pillanatban... (Kovács János: Csak csodálkozunk... - Kincses Veronika: De, mosolygunk is...) ELNÖK: Elnézést kérek! DR. LOCSMÁNDI MIKLÓS, a Magyar Állami Operaház főigazgatója: A mecénásprogramról: új alapokra helyeztük azt, ahogyan az Operaház a társadalomba be kíván illeszkedni. A szponzorálási gyakorlatot megpróbáljuk felváltani egy olyannal, ami a nyugat-európai országokra sokkal jellemzőbb, nem is annyira Amerikára, mint a nyugat-európaiakra. Próbáljuk összegyűjteni azokat a szimpatizánsokat, akiknek több pénzük van, próbálunk kiépíteni az Operaház köré egy lobbicsoportot, egy mecénáscsoportot, egy olyan csoportot, amely szereti az operát, eljön az Operaházba, velünk gondolkodik, és ha van pénze, ad is. Ennek az akciónak nagyon jó sajtóvisszhangja volt, amikor elindítottuk, és maga az akció is nagyon sikeresen zajlik. Az internetes jegy- és bérleteladásról annyit mondanék, hölgyeim és uraim, hogy az Operaház az első Magyarországon, amely az egész világ számára interneten árusít jegyet és bérletet. Ezt a rendszert már április közepén üzembe helyeztük. Az első héten másfél millió forintos forgalmat bonyolított le az a rendszer, amiről semmiféle tájékoztatást nem adtunk a közvéleménynek. Bizonyára érzik ebből, hogy ez egy óriási fejlemény az Operaház közönségkapcsolatainak a történetében. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom azt is, hogy ez miért nem valósult meg korábban, hiszen az a cég, amely nekünk ezt megcsinálta, korábban is nekünk dolgozott. Ez azért nem valósult meg, mert az a maffia, amely a színházijegyfronton működik, mindenféle módon megakadályozta ezt. Még a házon belül is ellenfelei voltak az akciónak. Azt kell mondanom, kemény parancsot kellett adnom annak érdekében, hogy ez a folyamat elinduljon, mert a három puha parancsom után nem történt semmi. Kérdezem én tehát, hogy elmarasztalható vagyok-e mondjuk internetügyben. A bérletrendszer: a hétvégén egy operakonferencián voltam Bécsben, ahol egy nagyon érdekes számot hallottam. A prágai opera, amely három színhelyen játszik, 1400 bérletet adott el. Az Operaház eddig 12 ezernél több bérletet adott el, amely ugyan több is lehetne, de itt valami egészen másról van szó, mint amiről a kollegák beszéltek. Itt arról van szó, hogy eddig 50 százalékos kedvezménnyel, mint egy leértékelt produkciót szórtuk a nép közé a bérleteket, 50 százalékos kedvezménnyel. A vezetésnek az volt az elképzelése és a koncepciója, hogy ezt nem lehet, komolyan kell vennünk magunkat. Ha eladhatunk egy széket 12 ezer forintért, akkor miért adjuk oda 2,5 ezerért? Tudtuk, hogy emiatt az áremelés miatt a kereslet csökkenni fog a bérletek iránt. Ezután őrületes meglepetés volt, hogy az összes operaházi bérletet, a drága bérleteket elvitték. A probléma lényege gyakorlatilag az, hogy nem adtunk elegendő bérletet, úgyhogy most ősszel új bérletsorozatokat hozunk ki. Szétvertük? Erőforrás-gazdálkodás: az Operaház helyiségei rendkívül értékesek. Az elmúlt időszakban mindenféle árakon lehetett bérelni az Operaház helyiségeit. Rengeteg gyanú fűződött ahhoz, hogy ki miért kapja olcsóbban, mint más. Nem nyomoztunk, viszont bevezettünk egy sztenderd rendszert: egy órára ez a helyiség ennyibe kerül. Művészi produkció számára 25 százalékos kedvezmény van, üzleti produkció számára, illetve arra, ami számunkra ellenszenves - mondjuk női fehérnemű-bemutató -, 25 százalék többlet van. Az intézményi és magánmegbízások rendszerét szabályoztuk a díszlet- és jelmezműhelyekben, tudniillik ott egyszerűen fusizás folyt operaházi eszközökkel, operaházi anyagokból operaházi munkaidőben. Nem hiszem, hogy egy főigazgató elmarasztalható azért, mert az erőforrásokkal megpróbál jobban gazdálkodni. A szabályozási munkát tekintve az elején említettem, hogy szinte nulla szabályozás volt az Operaházban. Eddig tizennyolc témát szabályoztunk. Csak hogy példaként mondjam, hogy milyen témákról van szó, a vendégművész-szerződések megkötésének ügyrendje: ki tárgyal, ki írja meg, ki ellenjegyzi. Bonyolult ügyfolyamatok vannak az Operaházban. Igen, művész úr, ezeket szabályozni kell. Egy másik ilyen téma az erőforrásokkal való gazdálkodás szabályozása, az aláírási rend szabályozása. Ez tizennyolc téma. Mindegyik egy olyan dokumentum, amely számozott mondatok, kemény számozott mondatok sorozatából áll. Ezek tiszta logikai dolgok, amelyek kialakítása rengeteg egyeztetést és munkát igényel. Kérdezem én, hogy elmarasztalható-e az a főigazgató, aki óriási energiákat fektet bele abba, hogy az intézménye szabályozottan, rendezetten működjék. A kollektív szerződést említettem korábban. Most csak annyit tennék hozzá, hogy teljes körű kollektív szerződés, amely minden tárgyra kiterjedt volna, eddig nem volt az Operaháznak, most van. Rendkívül fontos célunk az Erkel Színház tisztességének, becsületének a helyreállítása. Érkezésem előtt olyan dokumentumok is készültek, amelyek arról szóltak, hogy le kell bontani, a földdel kell egyenlővé tenni, majd újat kell építeni helyette. Az embereket ez nagyon irritálta. Mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy kialakuljon az a kép, hogy a mi számunkra az Erkel fontos, nemcsak a munkatársaink számára, hanem a közönség számára is. Ezért egy jelentős, folyamatos felújítási folyamatot terveztünk úgy, hogy minden nyáron hosszabb időre leáll a színház, és az alatt megcsináljuk azt, amit annyi idő alatt meg lehet csinálni. Ebben az évben például a karzat székeit cseréljük ki, a nézőtéri WC-ket újítjuk föl, a teljesen szétszakadozott függöny helyett új függönyt csinálunk, a mozgássérültek számára bejárókat kapnak a WC-k, a színpadtechnikában újítunk fel dolgokat. Azt hiszem, hogy bár még volna néhány dolog, amiben kifejezetten érzékelhető pozitív előrelépés történt, most inkább egy-két elvi kérdésre hadd térjek ki. A legfontosabb a közalkalmazotti jog problémaköre a vezető művészek körében. Említettem a múlt hétvégi bécsi konferenciát, ahol Rigától Szófiáig a kelet-európai és közép-európai opera vezetői voltak meghívva. Majdnem mindenki elmondta azt a panaszt, hogy nem tudnak mit kezdeni az angol környezetben life contract-nak nevezett, magyarul közalkalmazotti szerződésekkel. Mindenütt ugyanaz a szabályozás lényegében, mint nálunk, tehát ez általában megvan, úgy látszik, ez valamilyen kelet-európai sztenderd, körülbelül 25 éves szakmai tevékenységet igénylő úgynevezett szakmai nyugdíjkonstrukció, de mindenütt azt mondják, hogy ez nem megfelelő. A konferenciának a záró mondatát Holender úr, a bécsi operának az intendánsa mondta el, egy mondattal zárta be a konferenciát, és ez a mondat így szólt: azok az operaházak, amelyek nem térnek át nagyon rövid úton a közalkalmazotti jogról a szerződéses jogra, az évadszerződésekre pontosabban, nem fogják túlélni az elkövetkező éveket. Én azt hiszem, hogy ez a mondat, az a hangsúly, ami egy záróbeszéd egyetlen mondatává lett, ahogyan egy egész régiónak a közös problémáját rögzítette, számunkra is meghatározó jelentőségű kell hogy legyen. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ez egy nagyon szűk rétegnek a problémája, a szólistáké, nem a zenekarosoké, nem az énekkarosoké, nem a balettkarosoké, és főképp nem az adminisztrátoroké, és nem a színpadtechnikusoké. Hogyan lehet megoldani ezt a problémát? Természetesen van a kht.-megoldás, amely abban az értelemben több mint megoldás, hogy mindenkinek a problémáját ugyanúgy oldja meg, nemcsak a szólistákét, ugyanakkor ez egy féloldalas megoldás, mert a művészek számára nem megoldás. Az intézmény számára igen, az intézmény számára szükséges az, hogy a közalkalmazottól meg lehessen válni. A művész számára ez egészen másképpen néz ki. Az évadszerződések rendszere eddig is működött az Operaházban. Nem akarok vádaskodni véletlenül sem az elődeim irányában, de történtek ilyen dolgok az elmúlt években, hogy megkértek művészeket, hogy menjenek szakmai nyugdíjba, és majd utána szerződésesként foglalkoztatják őket. Ilyen sztorikat mindenki bőven ismer az Operaházban, ez már eddig is így volt, és létrejött egy jogilag tarthatatlan helyzet, hogy az eddig művész közalkalmazott, a másik művész, akit ugyanúgy foglalkoztatunk, nem közalkalmazott, márpedig ez törvénytelen. De ez a helyzet mindenképpen létezik. Tulajdonképpen egy igazi, jó megoldás lehetne, amiben én abszolút mértékben partner vagyok… (Közbeszólás.) Most kinek a partnere, természetesen a kormányzatnak, a parlamentnek a partnere. A jogi szabályozást kell módosítani. Azok a szabályok, amelyek nagyon széles körben jól alkalmazható szabályok, a szólistákra nem használhatók, nem jól alkalmazhatók. Az a szabályozás, ami eddig ki lett találva, ez a bizonyos szakmai nyugdíj-szabályozás, bebizonyosodott, hogy nem jó szabályozás; már csak azért sem jó szabályozás, mert sohasem lesz annyi pénzünk, hogy megfelelőképpen tudjuk jutalmazni a nyugdíjba menőket. A véleményem az, hogy ki kell alakítani egy művészi értékrendet, egy értékmérő rendet. Nem úgy, hogy én azt mondom X. Y.-ra, hogy ő jó, ő jobb, ő még jobb, hanem valahogy úgy, ahogyan a bankokat is értékelik mindenféle nemzetközi szervezetek, mindenféle információk alapján, és azt mondják, hogy egy bank AA-1A, és akkor mindenki tudja, hogy az jobb, mint az AA-1B. Minek alapján lehetne ezt megcsinálni? Például a karrier állomásainak a számbavételével, a karrierhelyszínek számbavételével, a karrierszerepek számbavételével ki lehetne alakítani egy olyan értékmérő rendszert, amelynek alapján egy művészeti életpályát lehetne modellezni, és azt mondani, hogy ez az ember erre vagy arra jogosult; ez beledolgozható egy nem szakmai, hanem egy operaházi nyugdíjrendszerbe. Hölgyeim és Uraim! Volt operaházi nyugdíjintézet. És itt engedjenek meg egyetlenegy szarkasztikus mondatot. Én ebben a rövid időszakban, amíg itt dolgoztam, három alkalommal, három különböző helyen vetettem fel, hogy gondoljuk újra az operaházi nyugdíjintézet létrehozatalának a kérdését, megvan rá a lehetőség, jogszabályi értelemben is, pillanatnyilag az anyagi erőforrásaink is megvannak hozzá, elindíthatnánk egy olyan megoldást, amely hosszú távon biztosítaná, hogy a mostani problémák ne ismétlődjenek meg. A szarkasztikus mondat ezután következik, hogy az érdekképviseletek egy szóval sem reagáltak rá. Kérem szépen, végül, szeretnék két mondatot mondani arról, hogy hogyan gondolkozom én az operaházi vezetők cseréjének a lehetőségéről. Az én rögeszmém egy hármas-négyes szabályban foglalható össze, amely azt mondja, hogy egy új vezetőt egy hosszú keresési folyamatnak kell megtalálnia; ez a folyamat eltarthat akár nyolc hónapig. Ha megtaláltuk – most nem akarok arról beszélni, hogy kinevezzük, vagy pályáztatjuk, és a többi –, körülbelül ugyanennyi időtartamban működjék együtt az elődjével. Ne történhessen meg az, ami velem megtörtént, hogy már öt hónapja nem volt az Operaháznak főigazgatója, még az elődömet sem kérhettem meg, hogy mutassa meg, persze beszélgetni beszélgethettem volna vele, de azért az mégiscsak más, mint folyamatosan együttműködni, a döntési mechanizmusokat részleteiben megismerni, a gondolkodásmódot megismerni, és megállapítani azt, hog

1884 Benő 2003-10-08 17:24:55
Jól van na, én a Kondor elleni hajsza nyomán gondoltam, hátha valaki ilyen iratokat spájzolt el. Majd beküldöm az unokám a jegyzőkönyvért a Parlamentbe. És azt tudja valaki mivel zsarolhatták a Kossuth-díjas énekeseket?

1883 cabernet 2003-10-08 16:49:08
Szinetár Miklós a kormányt ijesztgeti a Népszavában. Elmegy ha nem kap elég pénzt. Nevetséges. Milyen alapon lenne kivétel a megszorítások alól az Operaház? Kitűnő a fotó az újságban! Egy joviális öregúr háta megett felpakolt büféasztallal kevesli az állami juttatást.

1882 Caligula 2003-10-08 15:48:05
Benő! Elgondolkoztam, de bármilyen jegyzőkönyvről is legyen szó az Országgyűlés Könyvtárában hozzáférhetőnek kell lennie a nyilvánosság számára. Másik lehetőség, hogy felhívsz egy képviselőt, hogy ugyan segítsen már ebben az ügyben (bár eztén sem tartom realistának). A könyvtár a XXV-ös kapun keresztül közelíthető meg. Remélem, segítettem.

1881 cintula 2003-10-08 15:43:48
:-)

1880 mediapool 2003-10-08 15:38:30
ami a NÉPSZAVÁBÓL kimaradt Közeledik Győriványi tárgyalása és Szinetár Miklósnak hiteles tanukra van szüksége. Hiteles tanú lesz Rotter Oszkár szakszervezeti elnök és Rozsos István KT elnök. Rotter Oszkár szakszervezeti elnök már szakmai nyugdíjas, alkalmazása Harangozó balettigazgatótól függ. Rotter úrnál csak az alkalmazást kell meglebegtetni és már kész is a hiteles tanu. Rozsos István KT elnök két muzsikus gyermeke atyja. Elnök úr egyik gyermekét máris elhelyezték a Operában (szinte a Zenekar kérte 900 fő aláírásával). A másikra is sor kerül, feltéve hogy szép lesz a vallomás. 25 év után ennyit igazán megérdemel egy közalkalmazott, hiszen minden más operai közalkalmazott gyermekének sorsát szívén viseli az igazgató.

1879 cintula 2003-10-08 15:23:54
Kónya doktor Palcsó Káeftéjében... Hm, hát operai pert ügy se nyert szegény... Nála sokkal ügyesebb Harangozó balkeze, Andika jóógi aszisztens, jóó kapcsolatokkal.. :-)

1878 Caligula 2003-10-08 15:22:45
Mikor is volt az a meghallgatás? Bizottság előtt volt vagy az egész kóceráj hallgatta?

1877 Benő 2003-10-08 15:15:05
A Népszava múltkori operás cikkében Fülöp Attila fötitkár azt mondta, hogy a parlamenti meghallgatáson bebizonyosodott Gy.ék alkalmatlansága. Meg tudná mondani valaki kik képviselték ezt az álláspontot? Hozzáférhető a jegyzőkönyv valahol?

1876 Caligula 2003-10-08 14:54:30
A www.kehi.hu nem is létezik! Gyorsan védessük le! :-)))

1875 Caligula 2003-10-08 14:53:24
De, mingyá\' előveszem a fiókból, várjá\'! :-)))

1874 köhi 2003-10-08 14:50:30
Aprópó közelmúlt… Nincs meg valakinek a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2-89/5/1999-es összefoglaló ellenőrzési jelentése az Operában végzett vizsgálatról?

1873 köhi 2003-10-08 14:47:31
Kiss Imre volt operai ügyvezető igazgató operai közalkalmazottsága alatt (és ma is) a- Budapesti Fesztivál Központ Kht felügyelő-bizottságának a tagja. Teljesen véletlen, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál ez idő alatt akkor szervezett operaelőadást és azzal, akivel és amikor akart. : -)

1872 cincogi 2003-10-08 14:41:17
Micsoda egy farizeus alak: \"..az igazgató másként értékeli. Szerinte nem az történt, hogy a hölgy egyszerűen csak bekerült a zenekarba, hanem az Operabarát Alapítvány ösztöndíjának terhére dolgozik ott, tehát nem az Operaház kiadásait növeli.”

1871 miujsag 2003-10-08 11:08:07
Sajnos ez az újság a Magyar Állami Operaházban: [url]http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=620539;Népszva mai cikke[/url]

1870 Kerengő der Wisch 2003-10-08 10:44:22
Hangyász! Bírom amikor valaki ilyen rohadt nagyra van az ő európaiságával. A \"szegény sziámiak\" kifejezés pedig többmint undorító. Gondolkozz egy kicsit. Innen már csak egy lépés a fasizmus!

1869 info 2003-10-08 10:19:01
[u]Részlegvezető operai közalkalmazott üzleti érdekeltsége[/u]*: Név: SZOMOLÁNYI ANDRÁSNÉ Funkció: jelmezkivitelező Felelősség, befolyás, döntési kör: jelmezek kivitelezéséhez és karbantartásához szükséges anyagok - eszközök meghatározása, szabad műhelykapacitás hasznosítása, belső kapacitás hiányakor külső kivitelezőre választása stb. [u]A jelmezkivitelező érdekeltsége[/u]: SZEILER Bt [u]A cégek főbb tevékenységi köre[/u]*: SZEILER Művészeti Ellátó- és Szolgáltató Bt: Alapítva: 1998.10.29 Tevékenységi kör: – Alkotó és előadóművészet – Textilkikészítés – Bőrruházat gyártása – Felsőruházat gyártása – Egyéb ruházat gyártása – Lábbeli gyártás – Divatékszer gyártása – Takarítás, tisztítás – Mosás, tisztítás – Ülőbútor gyártása – Egyéb bútor gyártása – Egyéb, máshova nem sorolt feldolgozó ipar – Fogyasztási cikk kölcsönzése * Készült az Operaház honlapján (www.opera.hu) és a Cégjegyzékben található információk alapján.

1868 info 2003-10-08 10:14:35
Dr Kolosi és Kolosiné Zimányi Zsófia jelentős gazdasági befolyással bír a magyarországi kulturális életben. Érdekeltségeik: - „fókuszline” Intrenetes Könyváruház - Kolosi és Társa Befektetési Bt - Kolosi és Társa Tanácsadó Bt - Líra és Lant Kereskedelmi Rt - MKP Televíziós Szolgáltató Bt - Pentaton Kft - Rózsavölgyi és Társa Kft - Budapesti Fesztivál Központ Kht - C and C Budapest Számviteli Szolgáltató Kft

1867 Búbánat 2003-10-08 09:59:36
Szinetár mindig azt hajtogatja, mint hajdan ferencjóska: minden nagyon szép, minden nagyon jó, minden a legnagyobb rendben van. Nem kétlem, hogy a saját maga szempontjait és a baráti –üzleti alapon álló társas viszonyait tekintve ezt tényleg őszintén így gondolja. (Bár, ha megnézzük az egymásba fonódó és/vagy összeférhetetlen érdekeltségeit, helyében nem hajtanám nyugodtan álomra a fejem.) Viszont, ami a HÁZ ügyeit illeti, azzal csak annyiban törődik, hogy a költségvetési támogatás elvonás mértéke alatta maradjon az általa kissé elkapkodottan a nyilvánosság számára is megszellőztetett határértéknél; legalább annyi maradjon, hogy még se kelljen a korábbi elhamarkodott önkéntes lemondási szándékát – mintegy zsarolva a tárcát – teljesítenie. Most már keresi a kiskaput, ami kibúvásra alkalmasnak látszik. És a gyakori sajtóértekezletei is egy célt szolgálnak: elterelni a figyelmet arról, hogy mi van a háttérben, pontosabban a kulisszák mögött.

1866 account 2003-10-08 09:25:25
R.Bach említette a Carrier és az Egyetem tér Kft-ket. CARRIER Művészeti Szolgáltató Kft (az Opera 5 Kft és a Fortunato Kft utóda) Alapítva: 1991.10.01 Tagok: Wendler Attila, Korcsmáros Péter, Dr Póka Balázs, Pongor Ildikó, Michael Kropf, Jezerniczky Sándor Tevékenység: Konfekcióáru gyártása, Könyv- és zeneműkiadás, Hangfelvételek kiadása, Műanyag termékek gyártása, Ügynöki nagykereskedelem, Éttermi vendéglátás, Cukrászdai és egyéb nyílt árusítású vendéglátás, Textil- és egyéb ruházat gyártása, Lábbeligyártás, Film- videógyártás, Film- videóvetités, Filmvetítés, Alkotó és előadóművészeti tevékenység, Nyomozási biztonsági tevékenység, stb. EGYETEM tér 5. Kft Alapítva: 1999.07.27. Tagok: Pentaton Kft, Kolosi és Társa Tanácsadó Kft, Nemzetközi Menedzser Szolgálat Kft, Általános Értékforgalmi Bank Rt, stb. Tevékenységi kör: Vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem, Egyéb nagykereskedelem, Ingatlanberuházás -eladás, Vagyonkezelés, stb

1865 kalahari 2003-10-08 00:17:51
A másik dolog: Szinetár nyugodtan verheti a mellét, úgyis tudja mindenki, hogy a siker kizárólag az énekeseken múlott. Sőt, előre borítékolhattuk volna, hogy Bándinak mindenképpen sikere lesz...

1864 Hangyász 2003-10-08 00:06:59
Akárcsak Japánban kb. 70 évvel ezelőtt, Thaiföldön is kialakult egy olyan, európai vagy amerikai egyetemeken tanult értelmiségi és politikusi elit, amely hazájában meg akarja ismertetni a nyugati zeneművészet értékeit. Japán után Kína, majd Korea következett, vezető művészek (akár a BFZ-t is mondhatom) ma már Malaysiában és Szingapúrban is fellépnek,és nincs messze az az idő sem, amikor esetleg thaiföldi pianista nyeri a varsói Chopin-versenyt.

1863 kalahari 2003-10-08 00:01:58
Bárhogy is, nem lehet annyira lepukkant hely Bangkok, ha a bécsi opera (STOP) sem érzi méltóságán alulinak, hogy jövőre ugyanott megnyissa az évadot. Esetleg kulturális misszió folyik Ázsiában európai közreműködéssel? Mindenesetre a thaiföldiek jövő ilyenkor azt is látni fogják, hogy mi a különbség a magyar és az osztrák színvonal között...

1862 Hangyász 2003-10-07 23:55:11
Caligulának: Kösz a Meyerbeer-tippet! :-)) A thaiföldi vendégjáték: Szegény sziámiak azt sem tudják, mi fán terem az európai opera. Dícséretes persze minden olyan kísérlet, amely igyekszik megismertetni őket a nyugati zeneművészettel. Bár szerintem még egy e téren teljesen járatlan thai ember is képes megállapítani mondjuk a Scala és a szinetári haknibrigád Tosca- vagy Turandot-előadása között tátongó minőségi űrt. Miki bá\' öntömjénezése a kádárizmus legszebb éveire emlékeztet, amikor ritkaságszámba ment, ha magyar művész külföldön (értsd. kapitalista országban) lépett pódiumra/ állított ki stb. Akárki is volt az illető, a hazai sajtó mindég arról számolt be, hogy NAGY SIKER VOLT, punktum. Erre a délkelet-ázsiai szereplésre azért került sor, mert ezt a színvonalat máshol nem lehet eladni, valaki(k)nek pedig nagyon jól jött anyagilag.

1861 Rodenbach 2003-10-07 21:37:12
Annak idején olvastam a sajtóban a Szinetár úr visszatérését kérő tíz művész és az érdekvédelmisek nevét. Van aki úgy gondolja, a felszólalásuk súlyát növeli, hogy hiteles művészekről van szó, ugyanakkor bőven kapunk információt az érem másik oldaláról. A tíz művész levelével kapcsolatban egyelőre én is inkább a szkeptikusok oldalán állok. A levélről főleg Görgey beszélt, tartalmát nem ismertette, a levélről egyetlen újság sem közölt fotót. Lehet hogy igaz, lehet hogy nem. Tény viszont, hogy a főigazgató visszatérését kérők között felsorolt három művész (Kincses Veronika, Kováts Kolos, Pongor Ildikó) kapcsán is szóba kerülhet a –Momuson alkalmazott terminológiai szerinti– cégesdi. (A szerint Győrivány és Locsmándi fel kívánta számolni a belső emberek cégeivel üzletelést, ezzel sokak, főleg a nagy eseményekben utazók érdekeit sértette volna.) Pongor Ildikó Harangozó Gyula közvetlen és baráti köréhez tartozó üzletben érdekelt. Ezek a cégek: a Világsztárok Kft, Carriere Kft (itt Harangozó üzlettársa Jezerniczky tag) Kincses Veronika, Kováts Kolos a Pentaton Művészeti és Koncertügynökség Kft-ben tagok. A művészek nagyon kedvelik Szinetár Miklóst: a főigazgató honlapjának ([url]http://www.szinetarmiklos.hu;www.szinetermiklos.hu[/url]) bejegyeztetője és fenntartója ugyanis cégük, a Pentaton Kft. (Forrás: www.domain.hu/domain/domainsearch) (A Pentaton Kft tagjai: Kincses Veronika, Kováts Kolos, Gulyás Dénes, Polgár László, Dr Kolosi Tamásné. Dr Kolosiné nem más mint Zimányi Zsófia Fesztiváligazgató). Kincses, Gulyás, Polgár, Kolosiné Zimányi Zsófia a C and C Budapest Számviteli Szolgáltató Kft-ben is együtt vannak. A Pentaton Kft tagként érdekelt továbbá Dr Kolosi és Kolosiné Egyetem tér 5. Szolgálató Kft-jében is. Mindez persze csak annyit jelent, hogy a művészek nemcsak Szinetár visszahívásában találták egymással közös hangot, hanem üzletei érdekeltségeikben is hasonló gondolkodásúakat részesítik előnyben.

1860 Sesto 2003-10-07 19:22:12
Kivételesen nem \"gazdasági téma\", szerettem volna megkérdezni, hogy az okt. 11-i \"Pezsgö délután-pezsgö muzsikával\" -MÁO-c. rendezvényre(=Déry Gabriella a vendég!) készül-e vki., és ha igen irna-e róla egy kis beszámolót? Thnx! :-)

1859 pöttöm 2003-10-07 18:10:43
A Carmenre csak 4 gyereket kiküldeni rosszabb mint a Tosca / Turandot esetében. Ebben a rendezésben negyven-ötven gyereknek kéne színpadon lennie. Nemcsak a darabok (ön)kiheréléséről van szó (a Carmen pl Szinetár opusz), a gyermekkar munkájának a teljes lebecsülése amikor a jutalomutakból rendre kihagyják őket. Tökéletesen demotiváló.

1858 Zsolt 2003-10-07 17:49:13
Köszönöm Búbánat. Elment tehát Bangkokba a dalszínház zenekar nélkül, színpadi zene nélkül, gyerekkar nélkül, orgona nélkül. Így már érthető a honlap együttes kifejezése, bár nyugodtan írhattak volna brigádot is. A hatalmas siker viszont nem kétséges. Rozsos elnök úr és Szinetár intendáns úr személyiségének varázsát inkább Bnagkokra áldozta mint a Markó utcára, így -amint azt régebbi bejegyzésből tudjuk- távollétük végleg megfosztotta őket attól, hogy Locsmándi úr munkaügyi perébe beleszóljanak. Már csak üzengetni lehet, pl a HírTv-ből.

1857 Sesto 2003-10-07 17:29:53
..érdekes felvetés: engem is nagyon érdekelne ez a téma!... :-)

1856 HRM 2003-10-07 17:21:37
Ha az Operaháznak a vidéki operajátszás \"támogatására\" ráérő művészei vannak, akkor ez azt is jelenti, baj van egyes munkavállalói munkaidejének kihasználásával. Magyarul: munkaerő-feleslegük van. Ezt nem úgy kellene megoldani, hogy az Operaház fizeti és a vidéknek kiutalja a Pesten kihasználatlan művészeit. Ha a felesleges munkaerő egyébként kiváló, akkor érthetetlen a sok külsős vállalkozó/cég/művész alkalmazása. Ha meg feladat ellátására alkalmatlan dolgozóik vannak, érthetetlen miért nem válnak meg tőlük. Ha Szinetár urat jól értem, ő főleg énekművészeivel kívánja a vidéket ellátni, vagyis énekesből van feleslege. Gondolom ez a kihasználatlanság nem új dolog, vagyis hónapok (évek?) óta vannak teljesítmény nélkül fizetett dolgozók, akik helyett nyilván belsős kollégáik vagy külsősök dolgoznak. (Természetesen plusz pénzért. Vagyis a parkolópályán lévő dolgozó legalább fizetése kétszeresébe kerül a vállalatnak.) Kérdésem, mennyit kell ma egy közalkalmazott énekesnek teljesítenie a havi fizetéséért? (órát?, napot?, próbát? szereplést?)

1855 Búbánat 2003-10-07 16:28:30
Korrigálnom kell magam. A négy fő tavaly, a japáni vendégszereplésre, a Carmenre igaz. Bangkokba egyetlen gyermek sem utazott ki. Gondolom, a helyiek közül kerültek ki a gyerekek vagy más vendégegyüttesek is közreműködtek a Puccini-operákban. A spórolás így viszont még inkább szembeötlőbb.(Sorry.)

1854 Zsolt 2003-10-07 14:27:54
4 fő gyermek Bangokban... Aha, inkább túlkoros iskolás lányok. (A gyerekkaron spórolták meg Sz. és Pöl. utiköltségét?) És az orgona vajon milyen volt a Toscában?

1853 Sándor cár 2003-10-07 13:42:40
Ti azért elég kemények vagytok. :-)))

1852 Sándor cár 2003-10-07 13:41:05
Csak nem a pénz miatt!? Ki gondolta volna?

1851 cintula 2003-10-07 13:13:01
A Mozart Kft Dr Kónyája a jogi iroda vezetője volt hosszú évekig, (ifj) Palcsó meg egy nagyp...jú segédrendező. Mi a baj velük, mindkettőnek juttatni kellett! : -)

1849 Sándor cár 2003-10-07 12:56:33
Ez a Moz-Art elég gyenge. Miért hiszi minden hülye vállalkozó, hogy idétlen szóvicceket kell gyártania?

1850 barcsaka 2003-10-07 12:38:28
Van szerencsés megállapítani, hogy az Operaház közalkalmazott vezetői előszerettel foglalkoznak bőr-, textil- vegyiárú-, kis és nagykereskedelemmel. Meg hangfelvétellel, filmkészítéssel, Tv-zéssel, rádiózással. Ennek kapcsán szeretném megkérdezni ki engedélyezte (kinek ez érdeke), hogy a Magyar ATV forgasson az Operaházban. Szinetár úr előző öt éve alatt legalább 15 különböző előadást vettek fel, és azokat pocsék minőségben, primitív, szakavatatlan szerkesztésben éjjel-nappal adták, limit nélkül ismételték. A Főtitkár úr is öbbször nyilatkozott műsoraikban. Nem értem hogyan lehet a médiumok közül pont ezt a tehetségtelen és igény nélküli csapatot kiválasztani, amelyik ostoba mikrofontelepítésével, szegényes színrögzítésével csak antireklámot tud nyújtani. Ez hogyan történhetett, ki a felelős?

1848 Búbánat 2003-10-07 09:50:56
Info. Gondolom, a nevezett Palcsó Sándor az ifjabbik.

1847 info 2003-10-07 09:43:03
MOZ-ART Ingatlanfejlesztési, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.* Cégj.: 01-09-661642 Alap. 1997.06.01 Tev: - Könyv és zeneműkiadás - Lapkiadás - Közvetítői nagykereskedelem - Külkereskedelem - Éttermi vendéglátás - Munkaerőközvetítés- kölcsönzés-, tanácsadás - Fényképészet, videókészítés - Filmforgalmazás - Hangfelvétel készítés - Ruházat, lábbeli, bőráru ügynöki nagykereskedelem - Ruházat, lábbeli, bőráru nagykereskedelem - Lábbeli, bőráru kiskereskedelem - Textil kiskereskedelem - Ruházati kiskereskedelem - Ingatlanforgalmazás - Ingatlanberuházás- eladás - Fizikai közérzetjavító szolgáltatás Tagok: Dr Kónya László (közös képviselő), Palcsó Sándor, Kürthy András... * Készült a Cégjegyzékben található információk alapján.

1846 info 2003-10-07 09:38:41
[u]Vezető állású operai közalkalmazott üzleti érdekeltségei[/u]*: Név: BORSA MIKLÓS Funkció: műszaki igazgató (2002. előtt évtizedekig), jelenleg díszlettervező Felelősség, befolyás, döntési kör: építés és építésgépészet, építészeti mérnöki tevékenység, épületfenntartás- és korszerűsítés, ingatlankezelés, műszaki vezetés, belső kapacitás hiányakor külső kivitelezőre javaslat– szerződéskötés stb. (Borsa Miklós a MÁO nevében –kötelezettségvállalóként- több szerződést kötött pl a MOZ-ART Kft-vel Erkel színházban elvégzendő munkákra.) [u]A műszaki igazgató érdekeltségei[/u]: BOAVI Kft, Borsa Bt [u]A cégek főbb tevékenységi köre[/u]*: BOAVI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft: Alapítva: 1991.12.20. Tag (közös képviselő!): 1995.02.01 – 1999.01.01. Tevékenységi kör: – Takarítás tisztítás – Vegyescikk nagykereskedelem – Külkereskedelem – Idegenvezetés – Hangfelvétel kiadás Borsa és Társai Építőipari és Szolgáltató Bt: Alapítva: 1997.02.14. Tevékenységi kör: – Magasépítés – Építési szakipar – Építési és épületgépészeti szerelőipar – Épületfenntartás- és korszerűsítés – Építészeti, mérnöki tevékenység – Ingatlankezelés, -forgalmazás, -közvetítés, -becslés – Rádiós és televíziós tevékenység – Hangfelvétel készítés * Készült az Operaház honlapján (www.opera.hu), a Cégjegyzékben és másutt található információk alapján.

1845 agyament 2003-10-07 09:26:54
Végülis tök mindegy, hogy itteni vagy fővárosi énekesekkel nem nézek operát, ha egyszer így is úgy is minősíthetetlen. Most kitűzték a Nabuccot tavaszra. Ismét jót nevettünk... :-(

1844 zizi 2003-10-07 09:23:19
Persze, örülj neki agyament! Ezentúl a kevésbé foglalkoztatott (=kitűzhetetlen), de FŐVÁROSI énekesek utaznak hozzátok. Ez azért nagyszerű dolog! : -)