Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények
Jol találtad. Zora Jesenská oroszbol fordított szlovákra ,és nagyon jol. Bocsánat a fálreértásért, szlovákul Vidéki lady Macbeth - Vidiecka lady Macbeth.
Én a hivatkozott műfordítótól ezt a könyvet találtam. De ebben nem találom a "vidéki" szót. Lehet, hogy nem is magyarra fordított? Persze, ha lefordítom a weboldalt Google-val, akkor kijön a "vidéki", de összességében az eredeti mű szlovák fordításának továbbfordítása magyarra, nem elegáns érv a magyarban meghonosodott cím kritizálására. Tehát maradjunk a magyar műfordítás címénél: Kisvárosi Lady Macbeth.
Kedves Klára, én a mai napig is csak nézni tudok, egy ilyen előadást letölteni végképp nem. És akkoriban nem is próbálkoztam megkérni valakit, hogy segítsen benne. És tudod, a BSO általában nagyon figyel, és nem hagyja, hogy valaki feltegye a tubusra a produkcióit. Pedig igazán jó előadás volt!
Apropos, Pozsonyban 1935-ben Orosz lady Macbeth címen ment az opera.
Ezt a címet nem én találtam ki. Zora Jesenská, szlovák neves mufordíto, fordította így 1967-ben, Tatran kiado. Ujezd inkáb járás mint kisváros.
Kisvárosi Lady Macbeth: Leszkov kisregényét (Európa Könyvkiadó Budapest, 1957 és 1970) ezzel a címmel fordította Gyöngyi László műfordító, és ezen a címen honosult meg Sosztakovics operája is magyarul, amelynek librettója Leszkov kisregénye alapján készült. (Леди Макбет Мценского уезда szó szerinti fordítása: Lady Macbeth Mtsensk megyéből). Persze az "уезд" jelentésén is lehet vitatkozni, hiszen "megye" nem volt Oroszországban, és az уезд jelentése időről-időre némileg változott, történetünk idején a Tartománynál kisebb területi egységet illették ezen a néven.
Nem ismerek jobb Jekatyerinát mint Lukács Gyongyi volt.
Nagyon jó lenne, ha ez megtörténne! Válaszolni akartam egy korábbi bejegyzésre, alig találtam meg, annyi minden jött közbe!
Igen, ez a Xerxesz felvétel megér egy meghallgatást, bár kicsit nehézkes így darabokban.Köszönet érte!:))
Javasolnám, hogy a rendezői színházi témákkal térjetek át a Rendezői színház topikba...
Ez az időszak volt a Rádió komoly zenei fénykora. Kroó, Meixner, Kertész, Boros, Zsoldos mindent tudtak a zenéről és az ismereteiket át is tudták adni a hallgatóknak. Egyetlen hibájuk talán az, hogy nem gondoskodtak hasonló színvonalú utánpótlásról, de ennek a később történések isméretében végül is nem volt jelentősége. Személyesen Meixner Mihályt ismerhettem és csak megerősíteni tudom, hogy minden beszélgetés élményszámba ment vele. Amit külön csodáltam benne, hogy érdeklődése és a zene iránti szeretete a sok zenével töltött évtized ellenére változatlan maradt.
Lassacskán ötven éve, hogy Boros Attilát megismertem - Klemperer Magyarországon. c. kötete miatt.
Természetesen mindez igaz. Én
is beírhattam volna ugyanezeket róla....-:) Köszönöm, hogy most Te megtetted!
Alkalmanként belinkeltem a Dankó Rádió operettadásaiba
beszerkesztett neves művészekkel készített régi interjúit, utóbb a Katolikus Rádió
egynéhány adását is (lásd a "Kedvenc magyar operaénekesek" topikját is.)
Ugyanakkor amit Boros Attila Wagner-rajongásáról írtam: bizonyos körökben
"közismert"...
Elismerésem, ha nem olvasod e sajtótermékeket. ÓSZI-ról mindig is minimum fenntartással nyilatkoztam. A Belgiumra is átterjedt (nem októberi) sajnálatos eseményeket hadd ne részletezzem! Egy 80+ éves ember nézeteit pedig nem lehet már megreformálni. Én meg eleget láttam az elmúlt másfél évben Bécsben és több német városban ahhoz, hogy ne változzon a migrációról és OV CSAKIS A TÉREN folytatott politikájáról.
Elnézést a félreérthető fogalmazásért. Nem véletlenül tettem idézőjelbe a szerzői változatot. Ez alatt természetesen nem azt értettem, hogy a műveket a bemutatásuk korabeli módon kellene előadni, csupán azt, hogy az alkotók szándékainak megfelelően. Vagyis egy előadás arról szóljon, amit az alkotók komponáltak, nem pedig arról, ami a rendezőnek éppen eszébe jut, sajnos egyre gyakrabban a művel szöges ellentétben.
Tőled ennél udvariasabb beírás(oka)t várok. Nem olvasom egyik sajtóterméket sem. Olykor 1-1 ÉS-kritikát vagy tárcát valóban belinkeltem a netről, de ezentúl talán nem fogok, ha annyira irritáló(k), itt legalábbis. Olvashatod százszámra ÓSZIT(atjána)-leveleit és a vele tucatszámra készülő, önfényező és önigazoló, másokat és a sajtót támadó "interjúit". Ja és szabad örülni a párizsi eseményeknek ... csak ne itt, mert takatsa fórumtárs (ld. 911-915) a földbe döngöl. Engem és gondolatban biztosan. És nem először (próbál).
A legnagyobb részével egyet lehet érteni. Persze te csak olvasd a Népszavát, hétvégén az ÉS-t. Szerinted a most Párizsban randalírozó neofranciák jártak-e valaha pl. a Louvre-ban vagy az Opérában (felőlem a Bastille is lehet)?
Boros Attila rengeteg műsort szerkesztett és vezetett a rádióban, s jóideje ezt a Katolikus rádióban teszi, olykor még ma is. Igen sokszor volt a Ki nyer ma? műsorvezetője is (ennek is sokáig a Katolikus rádióban volt utódműsora -Kitalálom! címmel-, s annak is egyik műsorvezetője ő volt) - magam ezek során soha nem tapasztaltam nála bárki, pláne jelentős zeneszerző lekicsinylését; általában igen mértéktartó, csaknem szűkszavú volt mindig is a stílusa. Nem egyszer hallottam Ki nyer ma? során a helyszínen is, s ott mikrofonon kívül is ugyanezt a magatartást tanusította. Konkrétan emlékszem esetre, amikor "bennfentes" hallgató aktuális zenei adással kapcsolatos megjegyzésére is elhárítóan és szerényen reagált, sőt egy másik, kritikus megjegyzéssel szemben mintegy mérsékletre intve válaszolt.
Bocsánat, csak most látom beírásodat, miután letelt az 1 órás "kegyelmi" = szerkesztési idő/m = már nem tudom legutóbbimat kiszedni. Kárpótlásul és kiváló kapcsolatunkra való tekintettel (mottó: Boccanegra) ezennel és ünnepélyesen javaslom a topik átnevezését "Kedvenc felvételek - takatsa" címre ... nem magánban ;-)
Rövid kérdéssel reagálok: ugyan ki ismeri a művek (operákról beszélünk) "szerzői" változatát? Mármint azokét a művekét, amik a filmezés elterjedése előtt születtek = a törzsrepertoár nagyjából 90-95%-a? Anélkül honnan tudjuk, mi az a "szerzői változat"? Másik rövid kérdés: ugyan ki (lenne) kíváncsi mondjuk egy akkor esetleg botrányosan (!) modernnek számító 1860-as Mozart-rendezésre, egy 1908-as Verdi-rendezésre, egy 1943-as -lehetőleg náci-bayreuth-i- Wagner-rendezésre? (Bár utóbbira talán ismét van-lenne igény...) A klasszikus művek (drámák, operák) színrevitelének a korszellem változásával kell haladniuk, mivel előadóművészeti termékek. Festményeket nem festünk át (volt rá példa jócskán), szobrokat nem faragunk át (letakartak rajtuk sokszor sok mindent), verseket nem költünk át ... de azokat át- meg újrafordítják időről-időre, ahogyan a drámákat, regényeket is. Átfordítás: igen, újraértelmezés: igen, újraírás-kiforgatás: nem, zenébe behatolás: nem, zene elleni rendezés: nem. És ez még szerintem egy elég konzervatív álláspont.
Igaz, máris átmásoltam. A szapulásra még sort keríthetünk, ha minden kétséget kizáróan igazolja, hogy ez a megkerülhetetlen tradíció. Nekem a hagyományos operajátszás elkötelezett híveként óvatosnak kell lennem, hogy nehogy szembemenjek valami hagyománnyal.
Ejnye már, menjetek a rendezői színház témával az abba való topikba. Azt sem tudom, hogy mi fán terem az a rendezői színház, de itt a kedvenc felvételek és az én szapulásom a fő téma, ragaszkodnék ehhez, ha lehetséges. :) Amúgy küldtem neked egy magánt, ha még nem jöttél rá, akkor katt a felül jobboldalt, a kilépés mellett látható levél borítékra.
Boros Attilát azért nem szeretem mert túlságosan
"wagneriánus" (én "verdiánus" vagyok és "bel cantós" is), minden más operaszerzőről és művéről sokszor
"lekicsinylően" nyilatkozik, úgymond a nagy német komponista árnyékában lehetnek csak. Ugyanakkor elismerem remek írásait,
könyveit, rádiós szerkesztői-riporteri tevékenységét. És amiért viszont igenis
kedvelem őt: "mer" Wagner zenéje mellett rajongani Lehár muzsikájáért
is, aminek többször is tanújelét adta különböző műsoraiban, amikor
beszerkesztett a nagy magyar zeneszerző műveiből valamit. Voltak a rádióban olyan adások, amiket kizárólag Lehárnak szentelt, és azokban szóban is elmondta miért tartja nagyszerű zeneköltőnek őt, milyen elragadó szépségek-értékek rejlenek a partitúráiban. Úgyhogy engem Lehárral nagyon könnyű "levenni a lábamról"...
Nem hiszem, hogy Boros Attila véleménye lenne az érdektelenség oka. Egyébként Boros valószínűleg őszintén hisz abban, amit mond, hiszen jövőre 90 éves lesz és egy kitüntetésen kívül mást aligha kaphat/várhat a hatalomtól. Ez az ő meggyőződése, amit tiszteletben kell tartani, akkor is, ha az ideológiai részével egyáltalán nem értek egyet. A rendezői színházzal kapcsolatos gyakorlati megállapításaiban viszont rengeteg igazság van. Tény, hogy lassan generációk nőttek fel úgy, hogy nem ismerik a művek "szerzői" változatát. Aki például az amszterdami operaház előadásában látta a Pikk Dame-ot, Puskin művének ismerete vagy egy hagyományos előadás élménye nélkül sejtelme sem lehet arról, hogy miről is szól ez az opera. Úgy gondolom, hogy inkább megosztó jellege miatt hanyagoljuk ezt a fórumot. Ahogy láttam, van hasonló témájú másik rovat is, de oda sem írtak már három éve. Ókovács tevékenységén kívül talán a "modern" rendezés az, ami leginkább összeugraszthatja a fórumózókat. Ráadásul a rendezői színháznak van egy Pomádé király effektusa is. A néhai, általam egyébként nagyra becsült, Koltai Tamás például a Katharina Wagner-féle Lohengrin kapcsán gyakorlatilag lehülyézte a nézőket, akik meg sem érdemlik ezt a csodálatos ajándékot. És ki szeretné, ha ostobának, maradinak, a korral lépést nem tartónak, az újra nem fogékonynak bélyegeznék meg? Mára gyakorlatilag a rendezői színház átvette az uralmat az opera felett. Ebben nyilván közrejátszik az igazán nagy énekesek és karmesterek hiánya is. Korábban még volt némi tiltakozás a rendezői önkény ellen. Soha nem felejtem el, hogy az akkor Lipcsében intendáns Udo Zimmermann, milyen szellemesen próbálta kimagyarázni a nézők tiltakozását John Dew Don Giovanni rendezése ellen. Szerinte ugyanis a nézők nem bú-t, hanem Dew-t kiabáltak, mintegy éltetve a rendezőt. Mára a tiltakozás gyakorlatilag megszűnt és némán tűrjük a legeszementebb produkciókat is. Legfeljebb hazamegyünk a szünetben.
Nem csoda, hogy az a topik befulladt. Amit a legutóbbi beírásában ott a jobb időket megért Boros Attila újságírás címén elkövetett, ahogy a "rendezői színház" ürügyén az azóta bebukott szennylap hasábjain bőszen migránsozik és Európa "halálos megroppanását" vizionálja, az legalja-szint szánalmas, mi több, röhejes. Ha egyszer megint összefutok vele, (szoktam látni a földalattin) megkérdezem tőle, komolyan gondolta ezt?
Kedves Búbánat!
Kedves "kjános"!
Kedves takátsa, örülök a kedves fogadtatásnak. Bevallom, féltem egy kicsit, hogy mennyire szívesen fogadnak be egy meglehetősen zárt körű klubba egy újabb olyan alakot, akinek meglehetősen határozott véleménye van művekről, művészekről és előadókról. Magam is mindenevő vagyok, bár az opera a kedvenc műfajom. Talán négy éves lehettem, amikor édesapám, a maga nem különösebben szép hangján, elénekelt nekem néhány részletet a Don Pasqualéból és ezzel egy életre elkötelezett ennek a műfajnak. Számomra - legyen szó rendezésről vagy vokális megvalósításról - a legfontosabb a szerzőhöz, a műhöz való hűség. Callast szoktam idézni, aki azt nyilatkozta, hogy a mi (mármint a művészek) feladata a zsenik (mármint a szerzők) szolgálata. Minden olyan előadást, amely megfelel ennek a gondolatnak, legyen az hagyományos vagy modern, örömmel fogadok, a rendezői színház borzalmaival azonban nem tudok azonosulni. Azt lassan megszokom, hogy minden szereplő, játszódjék a mű bármilyen korban, mai ruhákban és konfekció öltönyökben ágál, római korban játszódó operában géppisztolyokkal hadonásznak stb. bár sokszor ilyenkor is elkapcsolok. Ezek a rendezések végső soron nem ártanak a műnek, bár komoly zavarokat is okozhatnak. Egy mai környezetbe helyezett Borisz Godunovnak például nincs semmi értelme, mert teljesen felesleges a kis Dimitrijt meggyilkolni, hiszen a hatalom napjainkban nem öröklődik és akár több évtized is eltelhet, amíg a felnövő kisgyerek hatalomra kerül. Arról nem beszélve, hogy a mai orosz határőrök nem valószínű, hogy analfabéták. Ezeket a rendezéseket a mindenáron való újat akarás és az a tévhit táplálja, hogy a mai ember képtelen megérteni az eredeti alkotásokat. Noha ezek a művek éppen azért maradtak fenn, olykor évszázadokon keresztül, mert olyan hatásuk van, amely mind a mai napig érvényesül. Bármilyen furcsa, a legtöbb gondot az okozza, amikor egy rendezőnek valódi és konzekvensen végigvitt koncepciója van (például Kovalik Bolygó hollandija vagy Katarina Wagner Mesterdalnokoka), mert a végeredmény ilyenkor tér el leginkább a szerző szándékától és hamisítja meg legjobban a művet. Érdekes, hogy nincs - vagy legalábbis én nem láttam - a rendezői színházzal kapcsolatos rovatot. Érdemes lenne a különböző véleményeket ütköztetni. Ugyanakkor például Carsen párizsi Hoffmann meséi rendezése - noha minden csak nem tradicionális - életem egyik legnagyobb élménye, amely végre megmutatta, hogy az általában látványos meseoperaként játszott mű valójában miről is szól.
:) A Met előadásának egyértelmű gyenge pontja egyébként szerintem Harry Bicket vezénylete volt, nehezen értem, miért ő a rezidens "régizene-felelőse" a háznak. (Az újonnan kiadott Xerxész-felvételébe érdemes azonban belehallgatni.)
Ez nem kukacoskodás, végre egy kis igazi beszélgetés. Mindenki picit másképp látja a dolgokat, és jó, ha ezek a vélemények egymás mellett szerepelnek. Felkeltik az érdeklődést, és másokat is arra ösztönöznek, hogy letöltsék, megnézzék az előadásokat. Nekem pontosan ez a célom, köszönet. És talán előbb-utóbb szinkronba is kerülünk: a vélemények, a beszélgetés akkor lát napvilágot, amikor még él a letöltési link, és aki a beszélgetés kapcsán kap kedvet hozzá, letöltheti, megnézheti az egész előadást. :)
Új hozzászólóként szeretettel üdvözlök mindenkit. Hosszú ideje kísérem figyelemmel a fórumot és lassanként szinte mindenkit személyes ismerősnek tekintek. Úgy gondolom, hogy a nézetek ütköztetése természetes, részben ezt a célt is szolgálja a fórum, a hangnem az, amin néha változtatni kellene. Az, hogy valakinek a véleménye nem egyezik az enyémmel, még nem teszi ellenséggé, agyagba döngölendővé az illetőt. Ahogy elnézem, a hölgyek természetesen kivételek, egyikünk sem tartozik a tinédzserek közé, teljesen természetes, hogy az elmúlt évek, évtizedek alatt mindnyájunknak kialakultak a nézetei, kedvenc művei, művészei, a művek interpretációjával kapcsolatos elképzelései, amelyek igazságában biztosak vagyunk, amelyekhez a végsőkig ragaszkodunk és amelyek csak meghatározó élmények hatására változnak. Számomra például Carol Neblett az emblematikus Minnie, viszont ahhoz foghatót még nemigen láttam, ahogy Antonietta Stella egy 1963-as tokiói előadáson berobban a veszekedő aranyásók közé. Egyszerűen elállt a lélegzetem. Amikor a véleményünket kifejtjük, gyakran eshetünk a tévedhetetlenség látszatába és ezen az sem sokat segít, ha magam az állításaimat mindig megtoldom a szerintem szócskával. Ha például kijelentem, hogy Harnoncourt korszakos jelentőségű teoretikus, de számomra az esetek többségében csapnivaló karmester, számíthatok rá, hogy nekem esnek mindazok, akiknek Harnoncourt életre szóló élményt adott. Mert biztos, ilyenek is vannak. És az ő véleményüket is tiszteletben kell tartanom. Engem egyáltalán nem zavar, ha például takácsa fórumtárs,akit tudásáért és lelkesedséért rendkívül tisztelek, sarkosan fejezi ki a véleményét, mondjuk a régi zene interpretációjával kapcsolatban. Más kérdés, hogy véleményét nem mindenben osztom, de ezt érvekkel próbálom alátámasztani. Megint más kérdés, hogy ez őt valószínűleg nem nagyon fogja meggyőzni. Takácsa írásaiból úgy gondolom, hogy ő a régi zene úgynevezett autentikus vagy historikus megszólaltatásának feltétlen híve, amely kurzus megpróbálja a lehető legnagyobb hűséggel rekonstruálni a korabeli hangzást. Most nem térek ki arra, hogy valóban az eredeti hangzást halljuk-e, hiszen például a zenekari műveket teljesen más körülmények között adták elő, mint napjainkban. Arra sem szeretnék rákérdezni, hogy ha a hangzás oldaláról olyan fontos a történelmi hűség, akkor az operák esetében a színpadi körítésnél miért nem törekszünk ugyanerre, hiszen a korabeli látványos kulisszák voltak arra hivatva, hogy a szép, de meglehetősen statikus műveket igazi színházi élménnyé varázsolják. Az autentikus vagy legalább azt megidéző színrevitel helyett ugyanazokat az eszement, a művel köszönő viszonyban sem levő rendezői megoldásokat látjuk, mint a későbbi operáknál. Az egyetlen általam ismert eset, amikor a barokk operát a maga teljességében próbálták felidézni a Rouen-i Operaház Dido és Aeneas előadása volt, ahol modern eszközökkel, teljesen illúziókeltően sikerült megidézni a kor látványvilágát. A historikus interpretáció kétségkívül új megvilágításba helyezte a barokk műveket, megfosztotta őket a rájuk aggatott ünnepélyességtől, méltóságtól, a világos, gyors tempók emberközelibbé hozták ezeket az alkotásokat. Ettől azonban nem lettek feltétlenül jobbak, legfeljebb mások. A befogadón múlik (és persze az előadás színvonalán), hogy melyik előadásmód áll közelebb a szívéhez. Takácsa nemrég az Agrippina egyik áriájának kétféle tolmácsolását bemutatva próbálta levezetni igazát. A Drottningholm-i előadásból idézett ária kétségkívül a historikus interpretáció egyik mintapéldánya. Hitelességéhez nem férhet kétség. Kate Lindsey, a MET produkció mezzoszopránja, eleve hátrányban van, hiszen a szerző eredetileg nem is az ő hangfajára komponálta meg ezt az áriát. Látszólag semmi sem szól mellette. Azaz egyvalami mégis. A zsenialitás. Véleményem szerint (ez a két szó lenne hivatva elkerülni a kinyilatkoztatást) Kate Lindsey az elmúlt tizenöt év legzseniálisabb művésze, mondhatni szinte az egyetlen. Olyan erényekkel rendelkezik, mint kevesen: csodálatos, minden regiszterben kiegyenlített hang, remek technika, zseniális színpadi játék, hihetetlenül erős színpadi jelenlét, mérhetetlen alázat, tudatos és fokozatos karrierépítés és nem utolsósorban nem mindennapi női szépség. És számomra bizony a zsenialitás (esetleges tévedéseivel együtt is) felülírja a formai hitelességet. Ezért csodálatosak ma is Furtwaenger (sajnos nincs umlaut a-m), Klemperer, Karajan, Kleiber, Mengelberg vagy Jochum Bach interpretációi, noha semmiben sem felelnek meg a mai előadói követelményeknek. Hadd említsek néhány példát. Ki tudja ma olyan drámai erővel, mélységes átéléssel és ugyanakkor olyan természetes egyszerűséggel elénekelni a Máté Passió "Erbarme dich mein Gott" áriáját, mint Kathleen Ferrier a Karajan által vezényelt 1950-es bécsi előadáson? Már a hang puszta szépsége, különleges minősége a lelkünk legmélyéig megérint bennünket. És ki tudja csak megközelíteni is Janet Baker búcsújának nemességét és megrendítő erejét Purcell operájából? Melyik historikus szoprán rendelkezik Sena Jurinac kisugárzásával és művészi nagyságával Poppea szerepében? Ha már a Poppea, 1978-ban Párizsban előadták az operát olyan előadásban, amelyről a historikus előadásmód hívei csak megbotránkozással beszélnének (az előadás DVD-n is látható, pontosabban sajnos alig, éppen ezért senkinek sem ajánlom, élvezhetetlen). A főbb szerepeket Gwyneth Jones, Christa Ludwig, Jon Vickers és Nicolai Ghiaurov énekelték, Julius Rudel vezényelt. Csupa olyan művész, akiket napjainkban aligha hoznánk összefüggésbe a barokk operával - legfeljebb elrettentő példáként. És mégis. A sok vékony hangú, jellegtelen historikus basszista után Ghiaurov előadásában Seneca végre megkapja az őt megillető súlyt és hallgassuk meg a csodálatos "Pur ti Miro"-t Jones és Vickers előadásában, akik ebben az időben már inkább súlyos drámai szerepeket énekeltek. Ez a kettős az ő interpretációjukban számomra a mennyek zenéje. És még egy személyes élmény. Helene Grimaud legutóbbi budapesti fellépése. A nagy művész Bach egyik versenyművét játszotta. Úgy, ahogy a korhű interpretáció hívei szerint nem is lenne szabad. Zongorán és modern hangszeres zenekar kíséretében. De amikor az első hangok megszólaltak, mellettem mindenki mozdulatlanná merevedett és a lélegzetüket is visszafojtották, nehogy egyetlen hangot is elmulasszanak. Mert ebből az interpretációból Bach szólt hozzánk. És ez a legfontosabb. Számomra teljesen mindegy, hogy az előadás historikus vagy modern. Csak az számít, hogy megérint-e a tolmácsolás, hogy meghallom-e benne a mű igazságát. De azt hiszem, kezdetnek ennyi bőven elég. Valószínűleg sok is. A végén még megijednek, hogy egy újabb nagy dumás, fontoskodó alak került közénk.
Hát, akkor hajrá. Örülök, hogy zeneileg minden rendben van az Operában. Csak játsszák a Hamletet, ha megy nekik, majd Kocsár úr elvezényli, olyan nagyszerűen, mint a Parsifált, azt is öröm volt hallani, és majd egy kamaraegyüttes alámuzsikál az Eiffelben (mint a Pelléásban), vagy esetleg jöhet valami playback zene (mint a Mester és Margaritában), és lehet hozni néhány külföldi énekest, aki majd Boncsér helyett eltalálja a hangot. Ja, volt Árnyéknélküli is, nem is akármilyen, akkoriban még főzeneigazgató is volt (Halász Péter), még néhány évig biztosan elő lehet adni, amíg Sümegi és Rálik nyugdíjba nem megy. Azt hiszem agyamra ment a sok videó, a sok hang befészkelte magát a fejembe, aztán ha elmegyek az Operaházba, akkor a fülembe valami egészen más ömlik befelé, mint ami az agyamban van. Ez lehet a hiba, köszönöm, hogy felhívtátok rá együttes erővel a figyelmemet. Hálás vagyok érte.
Igen. Nagyszerű, tehetséges emberek vannak a szakmában, és a Házban is. Ha helyzetbe vannak hozva, csodákra képesek.
Ami a Die Soldatent illeti, jó lenne magyar felirattal megnézni. Elképesztő darab.
Annyi történt, hogy a 879-es hozzászólásomban, barátságosan, kedvesen felhívtam takatsa figyelmét, hogy amikor ilyen sommás véleményt alkot az Operaház képességeit illetően, akkor egyszerűen nincs tisztában egy csomó dologgal. Ha tisztában lenne, nem alkotna ilyen véleményt. Erre folytatta, és további sértő megjegyzéseket tett ("az önismeret hiánya miatt születnek minősíthetetlen előadások").
Takatsa nem véleményt mondott, hanem egy buta sommás ítéletet. Ezt próbáltam vele előbb finoman, később határozottabban (amit ő sértésnek vett) észrevetetni.
Azt gondolom, hogy az az Operaház, amelyik magas zenei színvonalon megvalósította Prokofjev Háború és békéjét, hosszú évek óta minőségi módon szinten tartja Az árny nélküli asszonyt, megfelelő minőségben tudná megvalósítani Dean Hamletjét is. A társulatban (amely, mint tudjuk, nem működik társulatként) benne rejlik ennyi potenciál. Lehet, hogy Zimmerman operájánál, A katonáknál én is ingatnám a fejemet, de itt nem...
off Nem tűnt fel, hogy Ő úgyszólván mindenkit ilyen stílusban oktat ki? Fő "érve", hogy akit csak elér, lehülyézi és/vagy lelibsizi. Valamint legszívesebben kiüldözné a fórumról. Nem buta ember. Sherlock Holmes-i attitüddel. Én már megtaláltam a hatékony ellenmérget: tiszta hegyi levegő.
Ennyi volt a bejegyzésed. Mit kellene még belinkelnem? az egész topikot? Mindenesetre megfogalmaztál egy sommás véleményt az Operaházról. Ez a te véleményed, jogod van véleményt írni, még akkor is, ha az esetleg sért valakit-valakiket. Ugyanúgy, ahogyan nekem is van jogom véleményt nyilvánítani, ebben az esetben azt, hogy az Operaház jelenlegi helyzetében alkalmatlan a Dean opera jó színvonalú előadására. Lehet, hogy ez a vélemény sért egyeseket, és az is lehet, hogy nincs igazam. De ettől függetlenül nem kell úgy nekem esni, mint amit Momo csinált, és talán neked sem kellene azonnal kontráznod, ráadásul úgy, hogy az általam citált véleményed azt mutatja, hogy te sem vagy teljes mértékig megelégedve az Operaház jelenlegi működésével. Én nem rólad, vagy Momóról fogalmazok meg véleményt, hanem arról, ami a személyes élményem, amit látok és hallok, ha elmegyek egy koncertre, vagy ha hozzájutok egy lemezhez, videóhoz. Ha más a véleményetek, írjátok meg, fejtsétek ki racionálisan, érveljetek. Momo is nyugodtan leírhatja, hogy mit gondol a Dean operáról, és szerinte ki, és hogyan tudná ezt megvalósítani itthon a jelenlegi helyzetben. De írjon erről a konkrét ügyről, amiről most szó volt, és ne arról, hogy én ilyen, meg olyan, meg amolyan vagyok, mert ez nem egy korrekt érv, ez nem a vélemények ütköztetése, hanem egy másik ember megalázása, akinek annyi a vétke, hogy véleményt mert mondani egy előadásról, vagy az operajátszás jelenlegi színvonaláról, amelynek hosszú évek óta élvezője-elszenvedője. Szóval mindkettőtöknek csak annyit javasolhatok, nagyon kedvesen és szelíden, hogy a személyeskedés helyett próbáljatok a zenével foglalkozni a Momuson, ahogyan én is ezt próbálom itt, hétről-hétre.
Ez a mondat a szövegkörnyezettel együtt érvényes csak. Artikulálj tisztán.