Bejelentkezés Regisztráció

Kedvenc felvételek


Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények

837 Edmond Dantes 2023-04-26 13:55:10 [Válasz erre: 836 takatsa 2023-04-26 11:20:40]
Apró igazítás: láttam a darabot, de az Andrássy úton játszották. Alföldi -emlékeim szerint- túl "illedelmesen" rendezte első MÁO-opuszát és a címszereplő halovány volt. A szombathelyi -magyarországi?- bemutatóról itt lehet olvasni.

836 takatsa 2023-04-26 11:20:40
Mostanában sokakat a várható főigazgató váltás tart lázban, pedig ebben az évben egy ennél talán érdekesebb és fontosabb változásnak lehetünk tanúi: szép csendben megkezdődött egy nemzedékváltás, egy új énekes-generáció kér- és követel teret, színpadot és közönséget magának. Talán másfél éve az Eiffelben láttam egy parádés Britten Szentivánéji álmot, csupa fiatal énekessel, azután az év elején óriási sikerrel Brassói-Jőrös Andrea debütált Natasa szerepében, és most ismét egy nagy tehetség, Tuznik Natália kap lehetőséget a Gluck opera főszerepében. Ne szalassza el senki a jövő hetet (nekem május 6-ra van jegyem), mert lehet, hogy egy újabb csoda tanúi leszünk. Én már megtettem a készületeket, előbányásztam, és elmélyedtem ebben az eléggé ismeretlen és ritkán játszott operában.

De ki is ez a Gluck? Megvallom, én sokáig azt hittem, hogy egy francia zeneszerző. Aztán jött a meglepetés, hogy dehogy, Gluck minden volt, csak francia nem. Hogy pontosan mi volt Gluck, arról még ma is vitatkoznak, a németek németnek tartják, de erős a kétely, hogy sokkal inkább cseh volt. Bécsi pártfogója Salieri pl. megjegyzi róla, hogy Gluck egy német-francia-olasz keveréknyelvet használt, de egyik nyelven sem tudott jól beszélni. Az biztos, hogy egy csehországi faluban született, hogy pontosan mikor, arra sincs biztos adatunk, mindenesetre a keresztelője 1714 július 4-én volt.  Apja és felmenői erdészek voltak, őt is erdésznek szánták, de ez még a barokk kor volt, amikor még a nemlétező csapból is zene folyt, a kis Gluckot is elkapta a gépszíj, a helyi iskolamestertől több hangszeren is megtanult játszani, majd a rá várakozó  Stüszi Vadász pályát feladva, tizenéves korában Prágában folytatott zenei tanulmányokat, amit nem fejezett be, onnan Bécsbe került, majd 1737-ben Milánóban kötött ki. Itt írta az első operáit, olasz nyelven. 1745-ben aztán Londonba távozott, ott is írt két operát, bár művei Handel tetszését nem nyerték el, aki azt találta mondani, hogy "...Glucknál még a szakácsom is jobb zenész." 1751-ben Gluck Prágába költözött, ott is írt néhány operát,  majd 1754-ben Bécsben telepedett le. Az 1760-as évektől Gluck eltávolodott a olasz-barokk operastílustól. Tulajdonképpen nem hozott létre új stílust, megmaradt a barokk gyökereknél, de meg akarta tisztítani az opera seriát, vissza akart térni az alapokhoz, a túlburjánzó és öncélú zenei elemek és a balett helyett a drámaiságot helyezve előtérbe. Az ebben a szellemben alkotott új művei nem arattak sikert a bécsi körökben, ezért Gluck az 1770-es évek elején - volt tanítványa és pártfogója, Marie Antoinette segítségével - Párizsba tette át székhelyét, és itt vitte sikerre, immár francia nyelven írt legjelentősebb operáit. Ezek sorát az Iphinenia Aulisban nyitotta meg 1774-ben, és az Iphigenia Taurisban koronázta meg 1779-ben.  Gluck ezt a művet később német nyelvre is átdolgozta. Az Iphigénia Taurisban után Gluck jelentősebb művet már nem alkotott, az 1880-as években Bécsben betegeskedett,  majd 1787-ben szívritmuszavarban meghalt.

A történetről csak néhány szóban. Ez az opera tulajdonképpen az Iphigénia Auliszban operának a folytatása. Auliszban Agamemnon  király feláldozza a lányát, Iphigéniát, hogy a Trója ellen induló görög hajóhad jó szelet kapjon.  De, mint utóbb kiderül, Iphigénia nem halt meg, mert Diána istennő az áldozati tűzből kimentette. Így Iphigénia Tauriszba került, a barbár szkíták közé, és ott lett Diána papnője. Szörnyű vihar dúl, és a szkíták azzal akarják kiengesztelni az isteneket, hogy feláldoznak két görög hajótöröttet, akiket a sziget partján fogtak el. A két görög egyike - mind később megtudjuk - Oresztész, aki barátjával, Pyladésszel bujdosik. Oresztész megölte a saját anyukáját, bosszúból, mert anyukája viszont a férjét (és Oresztész apját) gyilkolta meg. Ezért menekülnie kell, és gyötri a lelkiismeretfurdalás is. Iphigéniának, mint papnőnek kell végrehajtania a rituális gyilkosságot, de az a szándéka, hogy az egyik ismeretlen görögöt szabadon engedi. Oresztészre esik a választása, de Oresztész meg akar halni, ezért hosszas könyörgéssel és fenyegetőzéssel ráveszi Iphigéniát, hogy Pyladészt engedje szabadon. Oresztész már az áldozati oltáron fekszik, halálára várva, amikor kiderül, hogy ki is ő valójában: Iphigénia bátyja. Van nagy meglepetés, sírás és kacagás. Közben egy felmentő görög sereg élén visszaérkezik Plyadész, legyilkolják a szkítákat, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. 

Ez  az opera francia területen repertoárdarab, másutt is gyakran játsszák, Magyarországra viszont nagyon-nagyon nehezen jutott el. Végül 170 évvel a bemutatója után, 1957 júniusában, az Erkel színház büféjében bemutatták az opera második felvonását, két másik opera kíséretében. Így ír erről a Magyar Ifjúság 1. évf. 26. száma:
Stúdió a büfében 
Az Operaház büféjében stúdió­előadásban bemutatásra került há­rom opera-különlegesség — mond­hatni: ritkaság — Gluck „Iphigenia Taurisban” című operájának má­sodik felvonása, Pengolesi (!) egyfel­­vonásos vígoperája, az „Úrhatnám szolgáló”, és Gian-Carlo Menotti olasz komponista „Telefon” című vígoperája. 
A mély drámai Gluck-opera Bende Zsolt, Réti József és Lorenz Kornélia művészi tolmácsolásában szólalt meg. Hogy a Pengolesi-víg­­opera ezen az estén különösen pezsdítően és elevenen hatott, ez Galsay Ervin és László Margit ér­deme. 
A modernség címén művelt, zeneietlen zűrzavartól gyanakvóvá vált zenehallgatók kellemesen csa­lódtak Menotti mintegy hat évvel ezelőtt írt egyfelvonásos vígoperá­­jában: a „Telefon” ügyes kis kom­pozíció, amely, ha nem is bírja mindig dallaminvencióval, az olasz opera legjobb hagyományaira igyekszik támaszkodni. Csak hálá­val tartozunk Huszár Klára, Igé­nyes rendezésért, Blanár György ötletes díszleteiért és Varga Pál, a produkciók kitűnő összképét biz­tosító karmesteri munkájáért. 
Ah, van egy képem is erről a produkcióról, Réti Józseffel.
Aztán 1966 júniusában a szombathelyi Iseumban előadták (állítólag) a teljes operát, és egy stúdiófelvétel is készült, amelyet 1965 karácsonyán sugárzott a Kossuth rádió. 
Az Erkel színházi bemutatóra további 50 évet kellett várni, végül 2014-ben került sor, Alföldi Róbert rendezésével és Vashegyi György vezényletével (főbb szerepekben: Wierdl Eszter, Gál Gabi, Megyesi Zoltán, Haja Zsolt, Zavaros Eszter és Ales Jenis). De nehogy azt higgyétek, hogy Gluck operáját adták elő. Egy fenét. Gluck operájának Richard Strauss által átírt változatát. (Ez az átirkálósdi az 1890-es években nagy divat volt.  Az ifjú Strauss, Wagner nyomdokain haladva, aki az Iphigenia Auliszbant írta át, jelentősen átírta az opera librettóját, egyes jeleneteket felcserélt, jelentősen rövidített, és romantikusan áthangszerelte a darabot.) És most gondolkodjon el ezen mindenki, 2014-ben nem az eredeti művet adja elő az Operaház, hanem egy romantizált, rövidített, áthangszerel változatot, és annak az embernek a vezényletével, aki állítólag a magyarországi régizene atyja. Ez botrány. Ez szégyen. És ez a szégyen most is folytatódik, mert most is a Strauss változat lesz előadva. Miért? Lehet ennek zenei indoka?? Lehet zenei indok arra, hogy nem a Bach Máté passiót adják elő, hanem a Mendelssohn átiratot? Hogy egy Debussy vagy Poulenc operából kamarazenét csinálnak?  Tudjátok, ez a tragédia, és nem az, hogy melyik lépcsőházat használhatja az, akinek a III. emeletre szól a jegye. Ki a felelőse ennek a zenei ámokfutásnak? Egy biztos, nemcsak a főigazgató, hanem minden zenei vezető, legyen az zeneigazgató, vagy karmester, aki nevét adja ehhez.

Hoztam két - sőt három - felvételt, azért, hogy lássátok, milyen az a zene, amit Gluck szerzett. Először egy kis ellenpélda, mert azért máshol is lehetnek hibák, nemcsak nálunk. Itt van ez a 2011-es MET felvétel szupersztárokkal (Susan Graham, Placido Domingo, Paul Groves, Gordon Hawkins). Csodásan énekelnek. Mondjuk Domingo nem igazi bariton, de tényleg jól énekli Oresztesz szerepét. De valahogyan ez az egész opera unalmas, jellegtelen. Ez lenne  Gluck? Akkor értem, hogy miért nem közkedvelt. Csalódás ez az előadás. De aztán kezembe került az Angers Nantes Opéra 2020-as felvétele. Ismeretlen, és tulajdonképpen gyengébben éneklő Iphigéniával (Marie-Adeline Henry) a kissé fakó hangszínű Pyladesszel (Sébastien Droy), nagyon rossz Thoas királlyal (Jean-Luc Ballestra) és egy nagyszerű Oresztésszel (Charles Rice), de a zenekar! Hát az egészen fenomenális, Diego Fasolis karmesternek köszönhetően, aki a világ egyik legjobb régizenésze. És Gluck megszólal, valami egészen különleges hangon, és van dráma, izgalom, líra és főként szépség, egy sosemhallott, egyedi zene. Igen, ez Gluck, ezt kell hallgatni-látni.
Újra megnézem a MET felvételt, és már tudom, hogy mi a baj vele. Ezek Verdit énekelnek. Pedig ez nem Verdi, nem Strauss, és nem is Mozart, hanem Gluck...

A linkről három hétig tölthetitel le Gluck Iphigénia Tauriszban c. operájának két videó felvételét, magyar felirattal. VLC az ajánlott lejátszó, és egy jó fejhallgatóra is szükség lesz. És kaptok egy bónuszt is,  Martin Pearlman és a Bostoni Barokk zenekar 1999-es CD felvételét. Aki szereti Christine Goerke-t az ne hagyja ki ezt a felvételt se.

835 takatsa 2023-04-24 19:17:23
Hamarosan. Egy mű, két előadás...

834 Edmond Dantes 2023-04-13 16:06:50 [Válasz erre: 833 Klára 2023-04-12 19:52:27]
Láttam  MET-moziban, tetszett, ld. Opernglas 21652. A három "grácia" kiváló!

833 Klára 2023-04-12 19:52:27 [Válasz erre: 832 takatsa 2023-04-12 17:11:54]
Köszönöm, ez váratlan meglepetés. Mivel a MET moziban nem tudtam megnézni, nagyon örülök a tálcán kapott lehetőségnek!

832 takatsa 2023-04-12 17:11:54
Kevin Puts: The Hours - Az órák.
"Majd ő maga elmegy, és megveszi a virágokat, mondta Mrs. Dalloway." - Ezzel a mondattal kezdődik Virginia Woolf, 1925-ben megjelent Mrs. Dalloway című regénye, amellyel - néhány fiatakori próbálkozás után - üstökösként tört be a világirodalomba. A regény, Mrs. Daloway egy napján kisér végig minket, ahogyan virágot vesz, készül az esti partira, sétál az utcán, ismerősökkel találkozik, beszélget, hallgat, gondolkozik és miközben a Big Ben, mutatóinak ólomkör-járásával és kongásával az időt órákra szabja, feltárul előttünk a múlt, felsejlik a jövő, az emberi élet sejtelmesen-finoman cizellált, térben és időben lebegő lenyomataként.

Ez a regény, amely már 100 éve ejti bűvöletbe az olvasókat, ihlette Michael Cunningham Órák című, 1998-ban írt Faulkner- és Pulitzer-díjas regényét, amelyből 2002-ben egy nagysikerű film is készült, Meryl Streep, Nicole Kidman és Julianne Moore főszereplésével. A regény és a film három nő egy napjáról szól, magáról Virginia Woolfról, aki éppen írja-álmodja a Mrs. Dalloway-t, és két öngyilkossági kísérlet után egy London melletti kisváros szürke hétköznapjait élve reménytelen küzdelmet vív az elméjében küzdő démonokkal, amíg 1941 márciusában lesétál a folyópartra, két nagy követ tesz kabátja zsebébe és belecaplat a jeges vízbe, majd halott teste ott lebeg a híd alatt, amely felett egy kisfiú éppen anyukájával sétálgat. A másik nő Laura, aki a II. Villágháború után Kaliforniában él, a szirupos-amerikai álom mintacsaládjának minta-asszonya, egy hároméves kisfiúval, és második gyermekével áldott állapotban, egy bájgúnár háborús-hős férjjel, aki éppen a születésnapját ünnepli. Laura az ágyban, és szabadidejében éppen a Mrs. Dalloway-t olvasgatja, és szeme előtt megelevenednek a könyv lapjai, immár ő Mrs. Dalloway, akinek a vastag cukormáz alatt sivár és kilátástalan az élete, leadja hát a szomszédba fiát, a kis Bug-ot (Ricsit), és egy teli gyógyszeres-fiolával, valamint a Woolf regénnyel felfegyverkezve elmegy egy szállodába, hogy öngyilkos legyen. De eközben Virginia Woolf tovább írja a regényt és megkegyelmez Mrs Daloway-Laurának, nem ő fog a nap végén meghalni, hanem majd Richard, a költő. Így aztán Laura engedelmesen összeszedi a cókmókját és távozik a szállodából, megünnepelni férje születésnapját. Aztán - mint megtudjuk - megszüli a második gyermekét, majd egy szó nélkül faképnél hagyva a családját, elszökik Kanadába és ott kezd egy magányos új életet, örökre levetve azt a régit. A bájgúnár apa néhány évvel később májrákban meghal, a kislányt halálra gázolja egy autó, de Ricsivel majd még találkozunk. És végül a harmadik nő az ötvenes éveiben járó, leszbikus kapcsolatban élő Clarissa, a XX. század végi New Yorkban életre kelt Mrs. Daloway, aki egy fényes partit szervez Richardnak, régi szerelmének, az AIDS-ben haldokló és halálos ágyán irodalmi díjat kapó homoszexuális költőnek. Clarissa éppen elindul a virágboltba, hogy saját maga vásároljon virágokat a partira. Az ő napját követhetjük nyomon a virágboltban, aztán az utcán sétálva, ahogyan ismerősökkel találkozik, felmegy Richardhoz megbeszélni vele a partit, majd hazamegy, készíti az ételeket, rendezi a lakást a partira, de rossz előérzet gyötri, ezért visszamegy Richárdhoz, útközben találkozva szerelmi háromszögük harmadik tagjával, a meleg Louissal. Majd belép Richard szobájába, nem sejtve hogy ez lesz az utolsó találkozásuk, mert rövid szóváltás után Richard kiugrik az 5. emeleten levő szoba ablakán. Aztán este lesz, Clarissa lakása, a meghiúsult parti romjai, és egy kopogtató öregasszony: Laura, Richard, az elhagyott gyermek, és öngyilkos költő anyja. A nap végetér - a teremtés első, és egyetlen napja. Ez a történet dióhéjba zárva. De nagyot téved az, aki - a kis összefoglalómat elolvasva - azt hiszi, hogy ez egy divatos, "érzékenyítő" LMBTQ regény, ó nem, ezek csak szerencsétlen homo- hetero - vagy bármilyen identitású emberek, akik sodródnak ebben az értékeitől megfosztott és egyre jobban kiüresedő világban, kapaszkodva életüknek abba az elmúló, egyetlen, talán sohasemvolt boldogság-pillanatába, amely reményt ad az életre, a túlélésre, a létezésre: jól sejted, igen, rólunk szól ez a történet.

És most az operáról, sokkal rövidebben. A regény és a film után 20 évvel született meg ez a kortárs opera, a MET felkérésére. A szerző Kevin Puts, nálunk talán kevésbé ismert, de az egyik leghíresebb kortárs amerikai zeneszerző, aki négy operája mellett számos szimfóniát és versenyművet szerzett, itt most példának a fuvolaversenyét említeném. Az opera forgatókönyvírója Greg Pierce, Puts állandó munkatársa. Pierce mind Virginia Woolf, mind Cunningham regényét felhasználva, egyes részleteket kiragadva, többé-kevésbé átírva, tulajdonképpen egy új művet alkotott, amelyben egyetlen napba sűrítve, álomszerűen-szürreálisan keveredik a három nő története, és a tér- és idősíkok hol szétválva, hol egybecsúszva egy olyan közeget teremtenek, amely közeg több és teljesebb, mint amit egy könyv, vagy egy film létre tud hozni. Ez az a közeg, amelyben Virginia Woolf valóban életre kelhet: erre a szintézisre és komplexitásra csak az opera képes. Puts tehát operát szerez, felkérésre, akárcsak régi kolégái 2-300 éve,  a három hősnőre testreszabva: a MET-ből 5 éve visszavonult Renée Flemingre, a Broadway-sztár Kelli O’Harára és a zseniális MET-mindenesre Joyce DiDonatóra. Minden hősnő az aktuális hangi adottságainak megfelelő, és a megszemélyesített karakterhez és korhoz illő, különböző stílusú zenét kap. És a három hősnő szárnyal. Fleming a felső lágéban meglepően intakt és szép hanggal, felszabadultan, kevés manírral személyesíti meg korunk Clarissáját. Számomra nagy meglepetés a Brodway csillag O'Hara - Laura alakítása, aki szép hangon, minden sztár-allűr nélkül, természetes közvetlenséggel és kedvességgel énekel, és persze itt van a Virginiát megszemélyesítő DiDonato, a három-, hol egymásbafutó, hol szerteágazó történet habarcsa és kovásza, egy megrendítően hiteles Virginia,  aki nemcsak írója, hanem egyben áldozata is ennek a szépséges és felkavaró történetnek. És persze a MET-től megszokottan a mellékszereplők is kiválóak, kiemelném a Richard szerepét játszó Kyle Ketelsont, a virágárus Kathleen Kimet, és a kisfiú Richardot játszó Kai Edgart. A díszletek és a rendezés is fantasztikus, nagyszerű példája annak, hogy mire képes a modern színpadtechnika és egy profi, de szakmai alázattal bíró rendező micsoda élményt nyújtva tudja szolgálni és kiteljesíteni az opera alkotóinak szándékát és elképzeléseit. A bemutató 2022 novemberében volt, és december 10-én a MET Live jóvoltából az egész világ is láthatta az operát.

Úgy gondolom, hogy az opera maradéktalan élvezéséhez szükséges az alap-történet ismerete. Ezért a letöltési linken megtaláljátok Woolf és Cunningham regényének magyar nyelvű pdf változatát, valamint a 2002-ben készült Órák c. filmet is. Javaslom először a film megnézését, már csak azért is, mert a film zenéjét Philip Glass írta, így zeneileg is értékes alkotás. Maga a teljes opera magyar- és mindenféle más nyelvű felirattal 3 hétig tölthető le, a lejátszás VLC-vel ajánlott.

Ha valaki a rövid ismertető után sem kapott kedvet a teljes opera letöltésére, akkor itt talál egy 45 percnyi, vágatlan részletet az operából. Remélem, hogy a szavak és hangok eme csodás szőttese meggyőzi a kételkedőket is arról, hogy érdemes végignézni a teljes operát.


831 gezakadocsa 2023-04-09 14:52:21 [Válasz erre: 830 gezakadocsa 2023-04-09 10:52:58]
Kis javítás. A Verdi-Requiem CD-változatát nem az egyébként szintén régi élő fölvételek kiadására specializálódott kiváló 
Praga, hanem az ICA adta ki. (Amúgy a zkr. is helyi, a Moszkvai Filh.) 

830 gezakadocsa 2023-04-09 10:52:58 [Válasz erre: 827 takatsa 2023-04-06 14:33:31]
S.Rattle berlini koncertfölvétele a Máté passióról most (nem írják, hogy meddig) a Berlini Filh. honlapján ingyen megnézhető. (Ez a jelek szerint nem azonos azzal, amire hivatkozol /Th.Quasthoff pl. nincs az énekesek között/, de azért érdekes lehet.)
Egyébként nekem is megvannak a magam János passió-élményeim: Hallottam még 1983 nagyhét hétfőn a debreceni ref. Nagytemplomban, a szegediek vendégjátékában, ami több szubjektív okból is maradandó élményem. (Ezek egyike: Akkor beszéltem utoljára -az előadás után- Gruber Laci bácsival, aki az akkor még Zenebarátok Kórusának hívott karban énekelt. Szegediek vagy a Szegedre egyetemre jártak emlékezhetnek rá: a népműv. tanszéken dolgozott, s éveken át az egyetemi kulturális rendezvények és a hajdanvolt -önkéntes- népművelési gyakorlatok motorja /is/ volt; a felesége a korzón lévő legnagyobb szegedi könyvesboltot vezette.) Az LP-időszakban a János passió nekem a Hungaroton tán 1970-es fölvételén volt meg, s az sokkal jobban tetszett, mint az utóbb CD-n megszerzett, dig. H.Rilling-féle (CBS) album, aminek pedig annakidején nagyon megörültem, a szakmában a legelismertebbek közé tartozó előadók, a kiváló hangfölvétel és a relatíve olcsó ár miatt is. A régi magyar lemeznek (Réti József volt az evangélista; nem mintha P. Schreier rosszabb lett volna) külön értéke volt a színvonalas és gyönyörű kísérőfüzet, a nyírbátori minorita templomban lévő ún. Krucsay-passióról (több mellékoltáron van a keresztút, festett fa szobrokból) készült képekkel. Azon a fölvételen nem steril, hanem érzelemgazdag előadás volt hallható - ez különösen megrendítő volt a záró kórusban.
Ehhöz hasonló, de még nagyobb kedvencem volt Liszt Krisztus oratóriuma, először a Forrai Miklós-féle, hasonló korszakból származó LP-n, Munkácsy Krisztus Pilátus előtt c. halhatatlan festményének illusztrációival. Ott Sólyom-Nagy Sándor még csaknem ismeretlenként, mint Nagy Sándor énekelte Krisztust. A későbbi, dig., Doráti Antal vez. magyar fölvételen uő uebben a szerepben. Mindkettő nagyon jó, de a régebbin rajta voltak a mű elejére beírt prózai idézetek is (Básti L.), s ott nekem a húsvéti kórus sokkal érzelemgazdagabb, hatásosabb volt.
Ami az oroszokat illeti, nekem a Verdi-Requiem volt évekig Melódia-kiadású LP-n az egyik kedvencem - Markevics (mint "francia") vez. remek szólisták (köztük Visnyevszkája) és a hasonlíthatatlan orosz férfihangokkal (is) -persze latinul- éneklő Orosz Áll. Akad. Kórusa - emlékezetem szertint ez volt a Szvesnyikov-kórus. Azóta sokszor és sokakkal hallottam (élőben  is) a művet, sok kiváló fölvétele is van, de azért nemrégen sikerült ennek az 1960-as élő változatát (Praga) CD-n beszereznem - állja a versenyt ma is. (A fölvétel helyszíne azonos az általad írt moszkvai teremmel.)
Úgy látszik, az igazi művészet függetleníteni tudja magát a politikai körülményektől - nem beszélve Húsvét sugallatáról.

829 Klára 2023-04-06 17:55:10 [Válasz erre: 827 takatsa 2023-04-06 14:33:31]
Nagyon - nagyon szuper!:))

828 Momo 2023-04-06 15:52:36
Szuper!

827 takatsa 2023-04-06 14:33:31
És végül, Nagypéntekre készülve, innen tudjátok 3 hétig letölteni Bach János passiójának Simon Rattle-féle, 2014-es felvételét, magyar felirattal.
Rattle megkísérelte a lehetetlent; a 2010-es felülmúlhatatlan Máté passióhoz hasonló előadást létrehozni. Bár a két mű szinte összehasonlíthatatlan, hiszen a Máté passió inkább filozófikus hangvételű és az egész művet áthatja a megváltás és majdani feltámadás öröme, addig a János passió a kínhalál fájdalmának és rettenetének drámája, azt hiszem, hogy Rattle törekvése csaknem sikerült. A szóló énekesek változatlanok, egyedül a basszus Thomas Quasthoff hiányzik. A drámai cselekmény sokkal mozgalmasabb színpadi megvalósítást követelt, így Jézust a Máté passióban szereplő Christian Gerhahernél drámaibb és fotogénebb Roderick Williams személyesíti meg, a lírai basszus Gerharder pedig Pilátust alakítja és a basszus áriákat énekli. Ezek a basszus áriák az előadás csúcspontjai, és a kórus talán még a Máté passiónál is jobb teljesítményt nyújt. Ezt a csodálatos előadást egyedül a két női főszereplő, különösen Magdalena Kožená halványabb teljesítménye árnyékolja be, úgy látszik, hogy felette nem múlt el nyomtalanul a 2010 és 2014 közötti négy év. Ettől függetlenül ez egy fantasztikus előadás, mindnyájatoknak melegen ajánlom. Hallgassatok meg egy fél órás részletet ebből az előadásból és ha tetszik, akkor töltsétek le az egész előadást. És aki még több drámára vágyik, annak itt van az "apokrif" Himmel reisse ária, amely sajnálatos módon nem került bele a BWV 245-ös verzióba.

Bach János passiója számomra különlegesen fontos, és életemnek egy nagy élménye kapcsolódik hozzá. Fiatal orvos koromban szinte éjjel-nappal dolgoztam, és a munkahelyen és az otthoni ágyon kívül szinte semmire sem volt időm. 1984 októberében viszont egy hónapos egyéni továbbképzésen  vettem részt Budapesten, és szabad volt minden délutánom. Abban a hónapban, nem tudom, hogy minek az apropóján, de a szovjet kultúra hónapja volt, és a nagy lemezboltokban féláron lehetett kapni a Melodija lemezeket. Így szűkös költségvetésemből is jó pár lemezre futotta, többek között az 5 lemezes Richter-féle Bach Wohltemperiertes Klavier-ra, vagy a 4 lemezes Széll György-Emil Gilels féle Beethoven összes zongoraversenyére. Nem csoda, hogy a továbbképzésem és a szovjet kultúra utolsó napján már üres volt a zsebem, amikor a Kodály Zoltán zeneműboltba betévedtem. A leértékelt lemezek polcán már csak egyetlen kopott-szürke doboz árválkodott. Ez:

45 Ft.
Na nem! Azért mindennek van határa! Ruszkiktól János passió? Ugyan, mit tudnak ezek a kommunisták Bachról, az egyházi zenéről, Jézusról? Kimentem a boltból, mászkáltam egy kicsit a Múzeum körúton. "Jó-jó, de nincsen teljes János passió felvételem. De hogy néz majd ki ez a doboz a Münchinger-féle Máté passió mellett, amelyre a feleségem - még lánykorában - 1 évig gyűjtögette a zsebpénzét? Ha hazamegyek, ki fog vágni ezzel a ruszki izével." - morfondíroztam. "De talán belehallgathanék, abból baj nem lehet" - győzködtem magamat, aztán a boltba visszakullogtam, és megkértem az eladót, hogy tegye fel a lemezt, szeretnék belehallgatni. Az eladó feltette a korongot a lemezjátszóra, én pedig a fejhallgatót a fejemre. És akkor elárasztott a zene, megkövülten álltam és hallgattam. És már mindent tudtam: számomra akkor és ott ért véget a kommunizmus.

Ez egy 1981-es, a brezsnyevi időkben, a Moszkvai  Konzervatórium nagytermében készült felvétel, Eduard Szerov vezényletével. Ez nem egy régi-zene felvétel, és sokban eltér a János passió előadásának zenei hagyományaitól (hiszen Moszkvában nem volt ennek semmilyen hagyománya), de egy olyan átélt és magával ragadó felvétel, egy olyan hitvallás, amely egy nyugati ember számára szinte elképzelhetetlen. Ehhez a hatáshoz hozzájárul a Moszkvai Állami Kórusiskola különleges hangzása (hiszen az összes szólamot kizárólag kis- és nagyfiúk éneklik), valamint a Konzervatórium Cavaillé-Coll orgonája, amely az utolsó korált megkoronázza.  Egy Melodija lemezt nem volt nehéz ronggyá hallgatni, sajnos ez elég hamar bekövetkezett, és a 2000-es évek elején megsemmisült ez a csodálatos lemezem. Azóta évről-évre böngésztem a Melodija kínálatát, esztelenül abban reménykedve, hogy hátha kiadják ezt a felvételt CD-n. 
És igen! Megtörtént a hihetetlen. Én most közreadom ezt a felvételt, hogy hallgassátok meg ti is, milyen az, amikor egy földrésznyi nép fohászkodik. (A fent megadott linkről ez a felvétel is letölthető. Tömörítsétek ki a fájlt, majd kitömörítés után jobb egér gombbal kattintsatok a "Bach_St_John_Passion_Eduard_Serov_1981" mappára, és a legördülő menüből válasszátok a "Lejátszás VLC lejátszóval" lehetőséget.)

826 Klára 2023-04-04 18:16:13 [Válasz erre: 825 takatsa 2023-04-04 16:05:41]
Egyszer már írtál erről a csodálatos, szcenírozott bergeni Parsifal előadásról, én akkor megkerestem és bele-belenéztem., minden tekintetben igazad volt, ez valóban remek előadás. Nekem nem hiányzott a díszletekkel kistafírozott színpad - milyen környezetbe lehetne ezt az operát elhelyezni? (nem kisebbítve a BSO szintén remek Parsifal előadását, de az merőben más megoldás volt.)
Köszönet a magyar feliratért, és a beszélgetések nélküli rövidített változatért, az eredeti felvétel az elhangzó ismertetések és a szünetek miatt elrettentően hosszú volt.

825 takatsa 2023-04-04 16:05:41
„Hiszek Uram, segíts hitetlenségemen!” (Mk 9,24)
Az önmagával küszködő, a remény és kétség között hányódó embernek mennyi hitre van szüksége, hogy kimondja ezeket a szavakat?  Egy mustármagnyira - hegyeket mozgatóra?
És mennyi kételkedésre, mennyi gyötrődésre, hogy a hit ajándékát elnyerje? Erre sokunknak egy élet is kevés. Talán Wagnernek is kevés volt, de legalább megpróbálta, létrehozva a Parsifalt; a botladozó, újra és újra elbukó, de folyton a fény felé  tekintő, Istent, a Megváltást kereső ember oratóriumát. 

- 3 éve írtam ezeket a sorokat, szintén Nagyhéten, amikor a Covid miatt az iskolák-színházak-templomok zárva voltak, és mindnyájan otthon kuksolva néztük a MET streamjeit, többek között a MET 1992-es, emblematikus Parsifal felvételét. 
Ehhez a gondolathoz most sem tudok sokmindent hozzátenni, de hoztam egy új Parsifal felvételt, a Bergeni Filharmonia 2023 január 21-i szcenírozott Parsifal előadását. A dirigens Edward Gardner volt, a főbb szerepeket Stuart Skelton (Parsifal), Brindley Sherratt (Gurnemanz), Johan Reuter (Amfortas) és Ricarda Merbeth (Kundry) énekelték.
Ez a felvétel még néhány hónapig az Operavision-ön is elérhető, ahol ezt megelőzően, fél évig láthattuk az Operaház 2022. májusi előadásának felvételét is, így lehetőség nyílt a két előadás összehasonlítására. Vajon felveheti-e a versenyt a csaknem csupasz-koncertszerű bergeni előadás az Operaház színpompás attrakciójával, felveheti-e a versenyt a színpadra begurított ízléstelen nagymintás takaróval leterített ikea-kanapé, a meseszép fákról lelógó, félmeztelen lányokkal? Ezt az összehasonlítást már csak azért is érdemes megtenni, mert az Operaház igazgatója az egyik írásában hívatkozott az Operavision-on elért magas nézettségi számra és sikerekre, másrészt az összehasonlítás pici választ adhat arra a kérdésre is, hogy hol tart most az Állami Operaház, van-e esélye arra, hogy nemcsak építészeti, hanem "zenei" téren is felvegye a versenyt Európa vezető opraházaival. 
Minden további komment nélkül három részletet teszek közzé. Minden részlet első részében a bergeni, második részében pedig a magyar előadást láthatjátok. Gurnemanz      Parsifal    Kundry (a bergeni részletek magyar feliratát én készítettem, az Operaház felvételén a "hivatalos" magyar feliratot olvashatjátok).

Aki a három részlet megtekintése után kedvet kap a teljes bergeni előadás megtekintéséhez, az most három hétig, innen tudja letölteni. Javasolt VLC lejátszó használata.

824 Klára 2023-04-03 12:34:57 [Válasz erre: 823 takatsa 2023-04-02 20:36:45]
"Ennek kapcsán elgondolkoztam azon is, hogy miért szeretem én a kortárs operát, és azt hiszem, az rá a válasz, hogy a kortárs operák általában súlyos mondanivalót tartalmaznak. Manapság nem írják a zeneszerzők tucatjával az operákat, és ha egy zeneszerző mégis operaírásra szánja magát, akkor annak biztosan valami komoly oka van, valami nagyon fontosat akar elmondani a világról. Ebben az esetben is ez a helyzet"
Ebben tökéletesen igazad van! Szép és jó időnként meghallgatni egy-egy klasszikust, ami a maga idején nyilván mondott valamit az akkori közönségnek, de kellenek a máról szóló, mának írt művek is!

823 takatsa 2023-04-02 20:36:45 [Válasz erre: 822 Momo 2023-04-02 13:04:31]
A Moby Dick felvétele blu-ray korongon kereskedelmi forgalomba került, tehát meg tudtam vásárolni, és tudtam belőle készíteni jó minőségű mkv-t, és a blu-ray angol nyelvű feliratát felhasználva magyar feliratot. Amúgy érdekes és jó zene az, ráadásul  egyedülálló a vetített látvány-technikája. A Dead Man Walkinggal, mint írtam is, a fő gondom az, hogy egyáltalán nincs kereskedelmi forgalomban video-felvétel. Ez számomra felfoghatatlan, de ez a helyzet. Csak a bámulatos madridi előadás  "kalóz"-felvétele elérhető, a ráégetett spnyol felirattal, angol libretto vagy felirat nem állt endelkezésemre, ebből a nyersanyagból magyar feliratot készíteni technikailag is nehézkes volt, és attól tartok, hogy a fordításban lehetnek kisebb hibák. Én tulajdonképpen csak azzal foglalkozom, ami érdekel, ezt megtehetem, mivel ez a tevékenység a hobbim. Ez a mű eredendően érdekelt, de amikor foglalkoztam vele, újra és újra meghallgattam egészben és apránként is, akkor lelkileg nagyon megviselt, túlságosan azonosultam az összes személlyel, túlságosan belekerültem magam is a történetbe, így a fordításom biztosan nagyon sok szubjektív elemet tartalmaz, ami nem biztos hogy jó, mindenesetre erről tudnotok kell. 
Ennek kapcsán elgondolkoztam azon is, hogy miért szeretem én a kortárs operát, és azt hiszem, az rá a válasz, hogy a kortárs operák általában súlyos mondanivalót tartalmaznak. Manapság nem írják a zeneszerzők tucatjával az operákat, és ha egy zeneszerző mégis operaírásra szánja magát, akkor annak biztosan valami komoly oka van, valami nagyon fontosat akar elmondani a világról. Ebben az esetben is ez a helyzet. Az opera és az oratórium a legkomplexebb műfaj, több mint az irodalom, több, mint a hangszeres  zene, ez már egy szavakon és hangokon túli, transzendens világ, ebben a műfajban elmondható-megfogalmazható minden, amit az ember gondol és érez a világról, Istenről, önmagáról. Én legalábbis így, és ennek látom az operát, és ezért rajongok érte.

822 Momo 2023-04-02 13:04:31 [Válasz erre: 818 takatsa 2023-04-02 07:29:54]

Jó zene a Dead Man Walking. Érdemes megismerkedni vele. Amikor a Moby Dicket megcsináltad, sajnáltam is, hogy nem ez lett.
A Máté passióért külön köszönet. Jó ezeket az oratóriumokat úgy hallgatni, hogy látja az ember a magyar fordítást. Van értelme.

Mindkét darabbal sikerült jó sokat foglalkoznom az operaházi előadások kapcsán. 


821 takatsa 2023-04-02 10:59:59 [Válasz erre: 814 takatsa 2023-04-01 14:36:55]
Tegnap a nagy sietségben sajnos elfelejtettem, de innen letöltés nélkül is láthatjátok-hallhatjátok a Máté passió utolsó fél óráját.

820 Klára 2023-04-02 09:10:03 [Válasz erre: 817 lujza 2023-04-02 04:08:58]
Sajnos, én nem vagyok ilyen éjjeli bagoly, meg se néztem a műsorkínálatot. Beérem az opera-változattal.

819 takatsa 2023-04-02 07:31:07 [Válasz erre: 817 lujza 2023-04-02 04:08:58]
Az opera százszor jobb, az 1995-ös filmnél, majd meglátod. 

818 takatsa 2023-04-02 07:29:54 [Válasz erre: 816 Momo 2023-04-02 00:39:36]
Folytatása következik, hamarosan. :)

817 lujza 2023-04-02 04:08:58
Ma éjjel, mintha megrendeltük volna, a Duna tv vetítette a Ments meg Uram! filmet. Megrendítő volt megnézni.

816 Momo 2023-04-02 00:39:36

Hát ez szuper!
A Dead Man Walking és a Máté passió is. Mindkettőnek örülök. J


815 Klára 2023-04-01 19:23:23 [Válasz erre: 814 takatsa 2023-04-01 14:36:55]
Köszönöm! A tavalyi feltöltés is nagy élmény, felemelő volt megnézni-meghallgatni. Bár ismerem a Szenvedéstörténetet, és ezt a művet is, magyar szöveggel biztosan jobb  lesz!

814 takatsa 2023-04-01 14:36:55
A katolikusok Nagypénteken mindig a János passiót olvassák-éneklik, Virágvasárnap pedig - évenkénti váltásban - a Máté-, Márk-, vagy a Lukács passiót.
Holnap lesz Virágvasárnap, és most a Máté passió a soros, ezért lehetővé teszem Bach Máté passiójának, a Simon Rattle-féle, 2010-es berlini felvétel a letöltését. Azt hiszem, hogy ez az előadás felülmúlhatatlan. Már egy éve is letölthetővé tettem, de most annyi a különbség, hogy készítettem magyar feliratot hozzá, az evangéliumból származó részletekhez a Szent István Társulat modern bibliafordítását használtam, a korálokat és áriákat pedig én fordítgattam. Három  hétig tölthető le a Máté passió. Ez egy 5 Gb-os fájl, jó a kép minősége, és tartalmazza mindkettő (5.1-es és sztereó) hangsávot. VLC lejátszó javasolt a lejátszásra, és valami jobb minőségű fejhallgató. 

813 takatsa 2023-03-31 11:29:31 [Válasz erre: 812 Klára 2023-03-31 11:08:26]
Kedves Klára, az a svéd királyi palotabeli színház valóban csodás, egy ilyen színház már önmaga is kötelez a jó előadásra, amely a jelen esetben maximálisan meg is valósult. Örülök, hogy tetszenek a meglehetősen szubjektív hangvételű bevezetőim, amelyek, ha mást nem is, azt midenképpen mutatják, hogy lelkesedésben nincs hiány bennem. Azt is mondhatnám, hogy a zene az életem. Legalábbis, ahogyan öregedve elkezdenek kicsúszni az egyéb dolgok az ember kezéből, a zene egyre maghatározóbb szegmensévé válik az életemnek. A zene, és azon belül is - természetesen - a zene királynője: az opera és az oratórium, az emberi hang és a hangszerek csodája. A zene az emberi lélek legnagyszerűbb találmánya.:)

812 Klára 2023-03-31 11:08:26 [Válasz erre: 808 takatsa 2023-03-30 07:40:13]
Kedves T!
Mindig új és új meglepetések, ajándékok Tőled!  Az Eiffel csarnok műsorát nem kísértem figyelemmel,így ez az opera nem került a látókörömbe, de sose késő bepótolni. Viszont emlékszem a Moby Dick-re, mely nem csak cselekményével,,de zenéjével is nagy hatást gyakorolt rám. Azt hiszem, akkor írtam  is róla pár sort.
(Azt, hogy a covid mind egészségügyi, mind gazdasági területen milyen mérhetetlen károkat okozott az egész emberiségnek, most kezdik sejteni a megfelelő területek szakemberei, de végleges választ csak a történelem fog adni valamikor.)
Ez a felvezető a Tőled megszokott módon érdekfeszítő, és lebilincselő, akkor is érdeklődést keltene az opera iránt, és megtekintésre ösztönözne, ha nem tudnánk eddigi feltöltéseid tapasztalataiból, hogy amit Te ajánlasz, azt meg kell nézni. Azt fogom tenni!
Egyelőre még az Agrippina stockholmi előadásának felvételében  és abban a pompás régi színházban gyönyörködöm. (A MET előadásba csak belenéztem, tanulságos elrettendő párhuzam. Jobb lett volna, ha hozzá sem nyúlnak)!


811 takatsa 2023-03-31 07:19:15
Kedves Lujza és fbcs, köszönöm a hozzászólásotokat. Kívánom, hogy nektek is olyan élmény legyen ez a felvétel, mint amilyen nekem volt. 

810 lujza 2023-03-31 01:15:47 [Válasz erre: 808 takatsa 2023-03-30 07:40:13]
Kedves Takatsa, minden alkalommal megcsodálom az íráskészségedet, de most különösen szépen írtad le, hogy miért kell meghallgatnunk ezt az operát, és miért éppen most, ezer köszönet érte! Mindenképpen meg fogom tenni.

809 fbcs 2023-03-30 23:23:24 [Válasz erre: 808 takatsa 2023-03-30 07:40:13]
Köszönet a felvételért (illetve a fordításért is). Egészen pazar opera, remélem, hamarosan ismét látható lesz az Eiffelben.

808 takatsa 2023-03-30 07:40:13
Valamelyest én is a Covid áldozatának tekintem magam, bár viszonylag könnyen átestem a betegségen (csak hónapokig tartó láz maradt utána), viszont lemaradtam a Dead Man Walking-ról (Ments meg, Uram), amelyet az Eiffelben játszottak 2022. január-februárjában. Vártam-vártam, hogy majd visszatér ez az előadás, de hiába... A szerzőt már valamelyest ismertem, hiszen a 2010-ben írt Moby Dick c. operáját nektek is bemutattam, és nagyon kíváncsi voltam a 10 évvel korábban, 2000-ben, a San Franciscói Operaház felkérésére írt első operájára is. 

Jake Heggie akkoriban kallódó zenész volt, háta mögött egy derékbatört zongorista karrierrel, dalszerzésből tartotta fenn magát. A librettót Terrence McNally drámaíró írta, Helen Prejean katolikus apáca 1993-ban megjelent azonos című, önéletrajzi ihletésű regénye alapján. Ebből a könyvből 1995-ben már készült egy típikus, mérsékelten giccses-szirupos amerikai film, Susan Sarandon és Sean Penn főszereplésével.  McNally (aki addig leginkább musical-librettistaként tevékenykedett , pl. "A pókasszony csókja", "Alul semmi") viszont váratlanul megemberelte magát, hiszen a film forgatókönyvét messze meghaladó minőségű librettót tett az asztalra és Jake Heggie is élt a váratlan lehetőséggel: megszületett a csoda, egy olyan opera amely nemcsak az amerikai operaházak alap-repertoárjába került bele, hanem meghódítva az egész világot, még Budapestre is eljutott. Poulenc Karmeliták c. operája óta ez az első olyan mű, amely csaknem 25 éve, szerte a világban,  változatlan népszerűségnek örvend.

Arra, hogy mi az oka ennek a népszerűségnek, nem könnyű a válasz. Különösen azért, mert ez az opera, illetve talán nem is az opera, hanem maga a mondanivaló, szembemegy a ma divatos  trenddel; nehéz- és nagyon súlyos kérdéseket feszeget, olyan kérdéseket, amelyek minden ember lelkében motoszkálnak, de az ember, saját nyugalma érdekében megpróbálja ezeket a nagyon nyugtalanító gondolatokat minél mélyebben magába temetni, lehetőség szerint a tudatalattijába száműzni. Persze ez a törekvés  kudarcra van ítélve, a lélek mélyéből újra és újra feltörnek a kérdések, bizonytalanságot, fájdalmat, keserűséget okozva. Valahol azt olvastam, hogy az igazán jó művek nem válaszokat adnak, hanem kérdéseket fogalmaznak meg. Lehet, hogy ebben az esetben is erről van szó, olyan kérdésekről, amelyeket nem merünk magunknak feltenni, de várjuk-várjuk, hogy valaki legyen annyira bátor, hogy helyettünk - a gyávák helyett - feltegye, mert az elhangzott szó már nem szívható vissza, nem temethető be: válaszra vár. Az én válaszomra, a te válaszodra, mindnyájunk válaszára. A kérdés pedig az: képes-e az ember legyőzni az individuumából fakadó önzését, képes-e a feltétel nélküli (határtalan) szeretetre, együttérzésre, megbocsátásra?  Képes-e az ember beismerni a bűnét, megbánni a bűnét, kaphat-e bűnére feloldozást, van-e olyan bűn, amire nincs bocsánat, el lehet-e venni bármilyen indokkal egy másik ember életét, mi a bűnhődés, lehet-e a bűntől megtisztulni, lehet-e mindent újrakezdeni, lehet-e a sebeket begyógyítani? Ezek nem elvont  filozófiai kérdések, hanem gyötrődésünk stációi az életnek nevezett játékban, ahol mi mindnyájan egyszerre vagyunk bűnösök és áldozatok: mindnyájan szenvedünk. Ez az opera szenvedéstörténet (passió). De nem egy ember szenvedéstörténete, nem is kettőé, hanem külön-külön az összes szereplőé és még ezen is, az opera keretein is túllépve: mindannyiunké.  A napjainkban játszódó opera a bűnnel kezdődik: két fiatal brutális meggyilkolásával, és a bűnhődéssel ér véget: a bűnös kivégzésével. Ez végsősoron, különösen az USA-ban egy szokványos, mindennapos történet, nincs benne semmi különleges, szóra sem érdemes. Egy ilyen hírt a média 5 perc alatt elintéz, és a néző 10 perc alatt elfelejt, hiszen ennél ezerszer érdekesebb, véresebb és brutálisabb dolgok történnek nap-mint nap, és különben is 10 perc múlva kezdődik a meccs. De a történetünk a kezdet után egy érdekes fordulatot vesz: a halálsoron sínylődő gyilkos, levelet ír, majd levelezésbe bonyolódik egy katolikus apácával, végül megkéri az apácát, hogy látogassa meg. Az apáca nem utasítja el a kérést, hiszen a gyilkost is - a krisztusi alapelvnek megfelelően - Isten gyermekének tartja, így útnak indul, a Reménység Házából a Reménytelenség Házába, nem sejtve azt, hogy ez egyben az ő életének is Nagy utazása lesz: Utazás lélektől-lélekig. Számára is egy passió kezdődik, de most nem Jézus keresztjét, hanem a lator keresztjét cipeli, ráadásul nem a jobb, a jó lator, Dizmász, hanem a megátalkodott és névtelen bal lator keresztjét, aki még most is mindent tagad, nem ismer se Istent, se embert, nincs benne bűntudat, nincsen benne bűnbánat. És ez a kereszt rémségesen nehéz, próbára tesz Hitet, Reményt és Szeretetet, amely hármas most nem a falvédőről bámul ránk, hanem a lelkünket égeti, vájja és erodálja. Vajon sikerül-e ez az út, ha a testét nem is, de a lelkét meg lehet-e menteni a bal latornak, lehet-e őt valóban, és feltétel nélkül szeretni, lehet-e neki megbocsátani, lehet-e neki Isten fényét átadni, lehet-e bűnével szembesíteni és a szívében bánatot indítani? És lehet-e neki mindezt úgy átadni, hogy az adományozó közben ne üresedjen ki? Hát, nagyjából ez a történet, nekem legalábbis erről szól ez az opera. És persze a két ember keresztútja mellett ott van a többi szereplőé is: a gyilkos anyjáé, aki harcol a fiáért a kegyelmi tárgyaláson, aki benne csak a jót látja, aki a fia bűnét lehetetlennek tartja, aki az agyát bezárja, mert csak úgy tarthatja a szívét sarkig tárva: ilyen minden anya. És ott vannak az áldozatok szülei, két megkeseredett, megtört emberpár, tele fájdalommal, tele gyűlölettel, tele reménytelenséggel, őket vajon ki válthatja meg? És itt vagyunk mi nézők, akiket az előadás örvénye elnyel, mi vagyunk a gyilkos, az apáca, a szülők: két és fél óra alatt átéljük azt, hogy milyen szenvedés embernek lenni. Sírunk. Másképp ezt nem lehet. De a sírás talán a legértékesebb isteni adomány: tisztítja a lelket.  A végén van katarzis is: a gyilkos lelke megmenekül. De velünk vajon mi lesz? "S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!"

Azt hinné az ember, hogy egy ilyen csodálatos és nagyon sok helyen játszott operának számtalan, jobbnál jobb hang- és videófelvétele van. De ez sajnos nincs így, összesen két CD-felvétel került forgalomba, a 2000-es ősbemutató és a 2010-es Houstoni előadás élő felvétele. És összesen egy videó-felvétel van, ez a 2018-as madridi előadás jó minőségű felvétele, amely viszont nem került kereskedelmi forgalomba. Ez egy csodálatos,  az összes szereplő által mélyen átélt előadás. DiDonato egyik legjobb és leghitelesebb alakítása. A gyilkos szerepét Michael Mayes énekli, akiről annyit tudok, hogy egy texasi nyomortelepről származó, előzőleg csak epizód szerepeket kapó bariton, aki most a saját életét játszhatta el a színpadon, elképesztő szuggesztivitással. Kiemelném még Maria Zifchak-t az anya, és Measha Brueggergosmant Rose nővér szerepében, de ez a többi énekes, a kórus és a zenekar szempontjából is egy tökéletes előadás. Sajnos csak ez a ráégetett spanyol feliratos videó érhető el, és nem találtam angol nyelvű librettót sem, így kínlódtam a fordítással. Amúgy is túlzottan az előadás hatása alá kerültem, ezért félő, hogy a feliratba nemcsak kisebb pontatlanságok csúsztak be, hanem én magam is a kelleténél jobban belekerültem, ezért elnézést kérek. Tehát innen tölthető le 3 hétig a Dead Man Walking operafelvétel, magyar felirattal, lejátszáshoz javasolt a VLC lejátszó használata.  Mind maga az opera, mind ez az előadás páratlan, megrázó és szinte fölülmúlhatatlan. Óriási élmény. Az érdeklődők kedvéért mellékelem Helen Prejean eredeti regényét is, angol nyelven, PDF formátumban. (Sajnos a regény magyarul nem jelent meg). 

Nagyböjt vége felé közeledünk, mint írtam, ez az opera is egy sajátos keresztút, így ezekben a napokban ebből a szempontból is aktuális. De a Nagyhétre van más is a tarsolyomban, így hamarosan újra jelentkezek.


807 takatsa 2023-03-29 17:54:47
Hamarosan...        2

806 Nagy Katalin 2023-03-24 10:54:21 [Válasz erre: 800 takatsa 2023-03-22 20:35:53]
Szintén az Operavision kínálatában található egy másik barokk opera, Vivaldi Catone in Ustica c. kései darabja. Ezt a régi zene másik mestere, Federico Maria Sardelli vezényli. Érdemes és érdekes meghallgatni, hogy Sardelli milyen másként áll Vivaldihoz, mint Dantone.
Számomra nagy öröm, hogy mind a nagy színházak (Scala, Fenice, San Carlo), mind a közepes és kisebb vidéki színházak (pl. Verona, Piacenza, Ferrara) szezonjukba beillesztenek egy-egy barokk operát is. Valószínűleg nem árulok el nagy titkot, de talán van aki még nem gondolt rá, hogy magyarok számára nem elérhetetlen előadások ezek. Ha Olaszországban járnak a színházi szezonban (ősztől tavaszig, de a nagy színházak esetén egész évben játszanak) , érdemes egy kicsit kutakodni az interneten. Akár ritkaságokba is bele lehet futni. Szívesen segítek bármiben, amiben tudok.

805 takatsa 2023-03-23 23:04:44 [Válasz erre: 804 Nagy Katalin 2023-03-23 21:37:23]
Köszönöm, nagyszerű előadás. Hozzáteszem a bakancslistámhoz. :)

804 Nagy Katalin 2023-03-23 21:37:23
https://operastreaming.com/spettacolo-il-tamerlano/
A barokk opera iránt érdeklődőknek szívből ajánlom az Accademia Bizantina (Ottavio Dantone vezetésével) vállalkozását. Emilia-Romagna tartomány több színházában is nagyjából azonos énekesi gárdával előadták Vivaldi Il Tamerlano (más néven Bajazet) operáját. Én a modenai előadást láttam, óriási siker volt.

803 Klára 2023-03-23 18:11:56 [Válasz erre: 800 takatsa 2023-03-22 20:35:53]
Nagyon köszönöm, evvel a feltöltéssel  valóban figyelemreméltó operát kínálsz nekünk! Meghallgattam a részleteket, vegyes hatásúak, ebben is igazad van.

802 takatsa 2023-03-23 12:24:25 [Válasz erre: 801 Norna3in1 2023-03-23 10:02:46]
Kedves Norna, köszönöm a visszajelzést. Sok örömöt kívánok a zenehallgatáshoz. :)

801 Norna3in1 2023-03-23 10:02:46
Kedves @takatsa! Hálásan köszönöm a svéd Agrippinát! (Továbbá egy csokorban a korábbi megosztásokat is...) Bruno da Sá mindig lenyűgöző, nemcsak hangja, de játéka által is. A barokk operajátszásról írottakkal pedig csak egyetérteni tudok. 

800 takatsa 2023-03-22 20:35:53
Jó pár éve osztom meg veletek opera-videó élményeimet, és ezzel kapcsolatban ért már néhány csalódás, de az első nagy csalódásom Purcell Indian Queen operájának fagyos, vagy inkább teljesen közönyös fogadtatása volt 2021 novemberében, amely csalódást még azóta sem hevertem ki. Fura hely ez a Momus, elsorvadt itt a barokk és a régi-zene fórum, pedig én azt vallom, hogy a barokk zene nemcsak a komolyzene, hanem az életünk napos oldala, és nagyon pórul jár, aki ezt kihagyja. Hogyan szeretheti valaki az operát a barokk, és a XX-XXI. századi operák nélkül? Vajon nem beszűkült-e az a látótér, amely csak Mozartot, Beethovent, az olasz-, a német- és a francia romantikát látja a széles palettából, kirekesztve magát abból az intellektuális izgalomból, abból a testi- és lelki gyönyörből, amely egy számára ismeretlen gyöngyszem megtalálásában és megismerésében rejlik? Én legalábbis így vagyok ezzel az opera-keresgéléssel, és ha találok egy számomra eddig ismeretlen csodát, akkor idehozom, lássátok-hallgassátok, örüljetek neki ti is. 

Most pl. az Operavision-on találtam egy csodát, Händel Agrippináját, ráadásul egy elképesztően nagyszerű előadásban. Már az előadás helyszíne is különleges, a Drottningholm Palace Theatre. Ezt a színházat az 1750-es években az egyik Svéd királyi palotába építették, a királyi család kis színháza volt, csaknem 50 évig üzemelt, aztán sajnálatos események miatt (állítólag a színházban történt a II. Gusztáv halálát okozó merénylet) bezárták. A színház csipkerózsika álmából 120 évvel később ébredt fel, ekkor restaurálták és újranyitották, de igazi fénykorát napjainkban éli, mint a barokk opera egyik fellegvára. A színház külön érdekessége, hogy jelenleg is, a tökéletes állapotban levő eredeti színpadi-gépészetet és egyéb technikai berendezéseket használják, és saját régizene együttesük van, amely magas színvonalon tudja megszólaltatni a barokk és klasszikus operákat. Erre az előadásra egy egészen hihetetlen szólista-gárda verbuválódott. Olyan énekesek, akiket így együtt, garantáltan sohasem hallhatsz, itt nincs gyenge láncszem, az első taktustól az utolsóig bámulatos produkciót láthatunk. Agrippina szerepében Ann Hallenberg, a legjobb svéd barokk-szoprán, Nerone szerepében Bruno de Sá, a világ legjobb férfi-szopránja (nem kontratenor!), Ottone szerepében Kristina Hammarström, Európa egyik legtöbbet foglalkoztatott kontraaltja, Claudio szerepében Nahuel Di Pierro, argentin basszus, és így tovább, egyik ária a másik után, elképesztő élmény, ezt hallgatnotok-látnotok kell.

Az operáról csak néhány szó. Händel "olasz korszakában", 1709-ben írta ezt az opera seriát, Vincenso Grimani bíboros librettójára. Az opera seria elvileg tragikus, "komoly" operát jelent, de a bíboros által írt libretto alap-hangvétele egyáltalán nem tragikus, hanem csipetnyi szarkazmussal vegyítetten finoman ironikus, amelyhez jól illeszkedik Händel kimeríthetetlen találékonysággal megírt, sziporkázóan szellemes, zenei humorral átszőtt zenéje.  A történet -Monteverdi Poppea megkoronázása c. operájához hasonlóan - a Claudius család viselt dolgairól szól, van itt rakásra ármány és szerelem, nevetés és könnyek, de vér, egy csepp sem. Ez a mű egy három és fél órán át tartó zenei orgia, recitativók és áriák végtelen sora, annyi, de annyi, hogy meg sem lehet számolni, de megunni sem lehet, annyira változatosak és élvezetesek. Egy tökéletes opera, tökéletes előadásban, maga az Aranykor tárul fel előttünk, ebben a XVIII. századi színházban. 

Ahogyan hajózni kell, ugyanúgy barokk operát is elő kell adni, nincs mese, ezt minden valamirevaló operaház tudja. Na, de hogyan kell előadni, ez itt a kérdés. Elő lehet adni a meglévő, kommersz társulattal, érdekes kirándulás ez Verditől Händelig, zenésznek, énekesnek, karmesternek, közönségnek egyaránt. Persze önmagában uncsi ez a barokk zene, még popkornnal, pereccel is szinte elviselhetetlen, ezért egy jó rendezéssel, modernizálással fel kell dobni. Néhány géppisztoly, guminyuszi és számtalan lufi csak jót tehet Xerxesnek, vagy egy kricsmi tele részeggel, Monteverdinek.  Ez az ismerős látvány biztosan tetszeni fog a közönségnek, és az sem baj, ha a figyelem fókusza a látványra irányul, és nem a technikai nehézségekkel kínlódó énekesekre-zenekarra. Persze van ennél fifikásabb megközelítési mód is. A standard énekesek közé jöhet néhány "barokk" énekes is, a zenekart felválthatja egy kis kamarazenekar, akár néhány korhű hangszer is lehet, de aztán fél óra zene után, amikor már mindenki belezsibbad a barokkba, nos, akkor gördüljön ki a sarokból egy dzsesszegyüttes, és játsszon valamit, ami kiemeli a hallgatóságot a mély letargiából, közben még a légkondit is be lehet kapcsolni, hogy frissüljön az elhasznált levegő. Vagy talán még jobb, ha a dzsessz helyett valami indiai zenekar gurul elő a sötétből, akkor aztán lesz hökkenet, mindenki találgathatja, hogy azok a nyikorgó zajkeltő eszközök vajon mik lehetnek.

Hát nem! Ha én valamiféle zenei próféta lennék, akkor egy nagyot csapnék az operaházi igazgatók asztalára, és azt dörögném: "mit féltek kicsinyhitűek?" Attól féltek, hogy nem elég Händel, Monteverdi vagy Vivaldi zenéje? Attól féltek, hogy nem elég a kottát elővenni, és azt eljátszani, azt elénekelni, ami a kottába van írva? És nem elég a librettót elővenni, és azt megrendezni, azt eljátszatni, amit a libretto tartalmaz? Kicsinyhitűek, ne féljetek. Bízzátok magatokat Händelre, Monteverdire, Vivaldira, Lully-re, Purcell-re, Rameau-ra és a többi zsenire és ne a saját kis nyomorult, közhelyes egótokra, és - nem utolsósorban - bízzátok magatokat a közönségre, aki nem rátok kiváncsi, hanem Händelre. Mert ez a Händel opera megáll a saját lábán, nem kell ennek mankó vagy járókeret. 

Bizonyságul álljon itt egy másik felvétel is, a MET 2020-as előadása, amely magán viseli korunk minden mocskát-taknyát, vásári ripacskodásra züllesztve Händel és Grimani finom, intellektuális humorát, alkoholba-drogba fullasztva ezt a légies, felhőkben járó, madárcsicsergős alkotást.  

Nagyon sajnálom, hogy a MET is elmegy az olcsó közönségszórakoztatás irányába, és azt hiszik, hogy elég egy DiDonato, és akkor már minden megy magától. DiDonato persze, mint mindig, remek, de nem tudja a hátán elvinni az egész előaadást, különösen úgy, hogy a szereplőgárdában van néhány minősíthetetlenül alacsony színvonalú énekes.  Kénytelen vagyok állításomat néhány példával illusztrálni. Hallgassatok először egy áriát a két Agrippina csodálatos előadásában. Itt nincs mese, mindkét énekes nagyszerű. De ez egy sokszereplős opera, és itt nincsenek melllékszereplők, Poppea, Claudio, Ottone, Pallante, Narciso, közülük ha csak egy rossz van, akkor az tönkreveri az egész előadást. Nézzük meg tehát, hogyan énekel a két Nerone.  Itt már kitér a mérleg nyelve, mert jól énekel Kate Lindsey a MET felvételen, de hol van az ő előadása Bruno de Sá alakításától? És most kezdődnek az igazi problémák, Claudióval, és a MET előadásban Poppeát megszemélyesítő, és egészen minősíthetetlen Brenda Rae-vel. Hallgassátok csak a két Claudiót és a két Poppeát
(Megjegyzem, nagyon nehezen találtam olyan áriát, amelyet - ha más szöveggel is -, de mindkét Poppea énekel, mivel Brenda Rae kihagyja Poppea kulcs-áriáit, illetve helyettük egészen más, technikailag kevésbé igényes áriákat énekel. Persze ez nem idegen a barokk operáktól, az áriák abban az időben sokkal képlékenyebbek voltak, és maguk a szerzők is gyakran cserélgették őket, két előadás talán nem is volt sohasem egyforma, Ráadásul akkor még ismeretlen volt a plágium fogalma, minden operában feltünedeztek más szerzők dallamfoszlányai, vagy akár komplett áriái is. Szóval az nem baj, hogy a két felvétel zenei anyagában is jelentősen eltér egymástól, de az árulkodó jel, hogy a MEt felvétel sokkal igénytelenebb áriákat tartalmaz, különösen Poppea esetében.)
 Végére hagytam Ottone figuráját, az opera egyetlen igazán pozitív szereplőjét. Ottone karaktere rendkívül összetett, az érzelmek teljes skáláját bemutatni tudó, lírai szépségű és drámai erejű hangot igényel. A MET előadásában Iestyn Daviesre, egy kontratenorra osztották ezt a szerepet, és ez egyáltalán nem volt szerencsés választás. Igaz, hogy Daevis egy nagyon képzett, remek technikával bíró barokk énekes, de hangja egysíkú, olyan árnyalt és sokrétű éneklésre képtelen, mint amit ez a szerep megkíván. Sokkal jobb választás, ha női kontraalt énekli a szerepet, és Kristina Hammarström tökéletes választás volt, a felvétel csúcspontja az ő szívbemarkoló áriája.  Hallgassátok meg a két Ottone-t és ne csak az áriájukat, hanem az azt megelőző szakaszt is, ahol képet kaphattok az összes énekesről.

Én most ezt a két felvételt hoztam nektek. Két végletet. Innen lehet letölteni 3 hétig a két előadás teljes felvételét, magyar felirattal. Mindenkinek örömteli, szép élményt kívánok.

799 lujza 2023-03-17 00:37:48 [Válasz erre: 798 takatsa 2023-03-16 11:28:29]
Persze, hogy jó, sőt kiváló minőségű stúdiófelvétel, ugyanakkor mégis ott, abban a különleges hangversenyteremben készült, erről egy csomó fotó és videó is van.

798 takatsa 2023-03-16 11:28:29 [Válasz erre: 797 lujza 2023-03-15 04:59:27]
Ez a "felkerült" felvétel egy jó minőségű "stúdiófelvétel". Legalábbis a felvételt kiadó Warner classics annak tartja. :)

797 lujza 2023-03-15 04:59:27 [Válasz erre: 792 takatsa 2023-03-14 10:16:59]
Talán Pappano még elő fogja adni Londonban, bár már nem sokáig lesz ott. És maga ez a felvétel tulajdonképpen nem stúdióban, hanem a későbbi koncertszerű előadás helyszínén, a Parco della Musica színpadán és nézőterén készült.

796 lujza 2023-03-15 04:56:02 [Válasz erre: 793 Héterő 2023-03-14 17:23:55]
Bizony hallatszik a különbség még egy vacak laptopon is. Ez egy remek felvétel!

795 lujza 2023-03-15 04:06:52 [Válasz erre: 789 takatsa 2023-03-14 07:55:38]
Kedves Takatsa, köszönöm ezt a szép kritikát! Végül is azt írja, hogy a jelenlegi helyzetben nem várható, hogy az orosz nép szupremációját, stb. domborítsa ki az előadás. Talán ez érthető, még ha politikai célnak nevezed is. Már jóval előbb tervbe vették a mű bemutatását, ha végül lemondták volna, az okot jelentett volna pontosan olyan fanyalgásra, mint amilyen mondjuk Netrebko egyes helyekről történt kitiltása miatt volt. Amúgy azokat a dicsőítő részeket szegény Prokofjev valószínűleg pont politikai nyomásra írta, bár nagyon hatásosak lettek.
És látod, a kritikusnak nagyon is tetszett ez az előadás, ő nem fanyalgott, és nem érezte közepesnek egyáltalán. Én csak Kulchynskával kapcsolatban osztom a véleményedet, ő valóban nem volt az a naiv kislány, és nem volt olyan kiváló, mint Brassói-Jörös Andrea volt nálunk.

794 takatsa 2023-03-14 17:36:13 [Válasz erre: 793 Héterő 2023-03-14 17:23:55]
Nem véletlenül 2.4 GB. Persze kell hozzá egy normális hangkártya és fejhallgató is. Izgalmas felvétel. Örülök, hogy tetszik.

793 Héterő 2023-03-14 17:23:55
A Turandot "CD anyaga...", írják takatsa-fanok.

Néha a pazar képi élményt nyújtó streamelésnél szinte sajog az ember lelke, milyen gyalázatos a hang minősége. Most idekerült egy felvétel, ami a CD-minőség (44,1 kHz /16 bit) helyett 96 kHz / 24 bit jellemzőkkel bír, és már az első pár taktus után is ordít: emberek, füleljetek, ez igen!

Jóindulattal azt hihetnénk, hogy a hallgatói berendezés tökéletlensége miatt nem írt eddig senki a dinamika-gazdagságról, torzításmentességről, stb.
Vagy a vájt fül nem is annyira vájt?

792 takatsa 2023-03-14 10:16:59 [Válasz erre: 791 Klára 2023-03-14 08:40:40]
Szívesen. Én Pappanót nagyon szeretem, olasz operák tekintetében talán ő most a legjobb karmester. Köszönet Heiner Lajosnak, hogy felhívta erre a felvételre a figyelmet. Sajnos - úgy tudom - ez stúdió felvétel, amely után bár történt egy közönség előtti, koncertszerű előadás is, videófelvétel nem lesz belőle. De talán majd előadják egyszer "rendes" operaként is. 

791 Klára 2023-03-14 08:40:40 [Válasz erre: 789 takatsa 2023-03-14 07:55:38]
Először is külön köszönet a Turandot CD anyagnak feltöltéséért,  yt-, vannak részletek, de azokat agyanként kell levarázsolni, ezt pedig csipkés tálcán kaptuk meg:) Érdekes lesz meghallgatni ezt, a nem rövidített változatot szintén Franco Alfano tollából. Sosem tartottam tulságosan meggyőzőnek, hogy Turandot egyetlen csók hatására kibújik a jégből, és beleszeret Kalafba!
A Háború és béke feltöltését is köszönöm, ezt elkezdtem nézni az arte csatornán,  de magyar szöveggel sokkal jobb lesz! Addig nem tudok mit mondani róla, de annak is eljön az ideje!



790 Momo 2023-03-14 08:31:42 [Válasz erre: 789 takatsa 2023-03-14 07:55:38]
Hát... ami a politikai okot illeti: Maradjunk annyiban, hogy az biztos, hogy ők ezt mondták a sajtónak. Pontosan abból gondolom, hogy nem készültek fel rendesen, hogy nem csak húztak vadul a darabból, de gyengébb lett a minőség is. A Háború és béke hatalmas anyag. Nem elég hozzá, annyi idő, mint nulláról betanulni egy Nabucco-t, Aidát, vagy Turandotot. 
(Alapvetően mindenféle váratlan, szokatlan formaingadozásnak külső oka van. Legyen az egy énekes, vagy egy egész társulat.)
De nem akarom innen eldönteni a kérdést, csak számolnék ezzel a lehetőséggel.

789 takatsa 2023-03-14 07:55:38 [Válasz erre: 788 Momo 2023-03-14 03:25:27]
Kedves Momo és Lujza. Az előadással foglalkozó összes "kritika" (pl. ez.) egyértelműen leírja, hogy a húzások tudatosak voltak, mind a Kutuzov-féle jelenet, mind a szinte összes kórus elhagyása a második felvonásban, politikai céllal történt. Persze a kórusnak azért maradt szerepe, a tapsrendben ukrán zászlót lobogtattak. A kritikusok elragadtatással írtak erről és az összes énekes, zenekar, énekkar munkájáról. Ugyanakkor, ha zeneileg összehasonlítjuk ezt a produkciót a régebbi zenei felvételekkel, akkor megállapítható, hogy ez az előadás igencsak közepesre sikeredett és nem éri el a Bajor Operaház produkcióinak átlagos minőségét. Számomra Kulchynska nagy csalódás volt, teljesen hiányzott belőle az az eredendő báj, tisztaság és naivitás, amely Natasa hiteles megformálásához szükséges. Valószínűleg a személyisége sem ideális erre a szerepre, és hiányzott belőle az átélésnek és az alázatnak az a foka, amely az énekest a szerepével egybeolvasztja.  Érdekes összehasonlítani az ő szerepformálását Elena Pokrináéval. Vagy akár a mi Brassói-Jőrös Andreánkkal. :) Úgy gondolom, hogy a Budapesti Operaházban egy tisztességesebb és politikamentesebb előadást láttunk, amely zeneileg is bátran összevethető a Bajor Operaház produkciójával.

788 Momo 2023-03-14 03:25:27 [Válasz erre: 786 takatsa 2023-03-13 15:23:17]

A sok húzás – különösen az énekkari részeké – nem feltétlenül művészi vagy koncepcióbeli szempontok miatt van. Simán megeshet, hogy nincs idő mindent megtanulni, vagy a rendező nem tud / nem szeretne mit kezdeni a jelenetek tömegével, amit a szerző beleírt a darabba. Esetleg sok az anyag, és kevés a rendpróba a premierre. Ilyenkor gondolnak egy merészet, és a karmesterrel közösen elkezdik kihúzogatni, amit elhagyhatónak vélnek.
Nem biztos, hogy itt erről van szó, de nem egyszer láttam már ilyet.

Máig él bennem a mondat: Ide nem tudok nektek mit rendezni, majd nem jöttök be, és eljátssza a zenekar.

;-)






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.