Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények
1017 Búbánat 2023-10-16 18:52:51 [Válasz erre: 1015 takatsa 2023-10-15 16:45:31]
Apró pontosítás: a Miskolci Nemzeti Színházban 2004. június 14-én vendégszerepelt a Szlovák Nemzeti Színház (Pozsony) társulata Csajkovszkij operájával (Az orleans-i szűz).
A többi adat a vendégjátékról:
opera két részben, orosz nyelven
Vezényel: Rastislav Stúr. Rendező: Marián Chudovský
Szereposztás:
Johanna –
Jolana Fogašová
VII. Károly
francia király – Jozef Kundlák
Agnes Sorel
– Lilia Larinová
Dunois – Ján
Ďurčo
Lionel
– Sergej Tolstov
Raymond –
Jan Babjuk
Thibaut –
Gustáv Beláček
A Miskolci
Nemzetközi Operafesztiválon a Bartók-művek mellett Csajkovszkij öt operája is
elhangzott 2004 júniusában (Anyegin, Pikk Dáma, Az orleans-i szűz, Mazeppa,
Jolanta).
Ott voltam Miskolcon és beszámoltam
a Momus-fórumon – Opernglass, avagy operai távcső topikon
- Az orleans-i szűz (3073. sorszám): https://momus.hu/forum/opernglas-avagy-operai-tavcso/?oldal=377
- Mazeppa (3124. sorszám): https://momus.hu/forum/opernglas-avagy-operai-tavcso/?oldal=376
- Jolanta (3062. sorszám): https://momus.hu/forum/opernglas-avagy-operai-tavcso/?oldal=377)
előadásairól.
1016 Klára 2023-10-15 17:44:55 [Válasz erre: 1015 takatsa 2023-10-15 16:45:31]
Hűha, ez igen! És mint mindig, mindenre kiterjedő tájékoztatót is kapunk hozzá!
Nagyon köszönöm!
1015 takatsa 2023-10-15 16:45:31
Az Operavision jóvoltából 2 hete láthattuk a Deutsche Oper am Rhein színrevitelében Csajkovszkij egyik nagyon keveset játszott, szinte elfeledett opráját, az Orléans-i szűzet.
Csajkovszkij szinte még el sem készült első igazán sikeres operájával, az Anyeginnel (ősbemutató 1879), amikor 1878 nyarán már új témát keresett a következő operájának. Néhány hónap keresgélés után talált rá Schiller drámájára, az Orleans-i szűzre. Ebből, a Zsukovszkij által fordított drámából írta Csajkovszkij saját maga a librettót, a Schiller drámán kívül felhasználva Jules Barbier hasonló című operáját, illetve Auguste Mermet ahhoz írt librettóját. Csajkovszkij fél év alatt elkészült a zongora-kivonatos operával, és a hangszerelést 1879 őszére fejezte be. Kisebb-nagyobb javítgatásokat követően az operát 1881. február 25-én mutatták be a pétervári Mariinsky színházban. A műnek nem volt akkora átütő sikere, mint az Anyeginnak, így egy évvel később le is vették a repertoárból, majd rá egy évvel, a színház kérésére, Johanna szólamának jelentősebb átdolgozását követően, újra műsorra tűzték.
Az Orleans-i szűz volt Csajkovszkij első operája, amelyet külföldön is előadtak, erre 1882. július 26-án a Prágai Nyári Színházban került sor, a karmester Adolf Čech volt. Az opera első teljes előadása az Egyesült Államokban, csaknem 100 évvel később volt, a reno-i Pioneer Theatre-ben (Nevada) 1976. május 13-án, angol nyelven. Nagy-Britanniában a londoni Collegiate Theatre-ben 1978. február 22-én adták elő az eredeti, orosz nyelvi változatot.
Tudomásom szerint magyar operatársulat a művet még sohasem játszotta, a szerencsések 2015-ben Miskolcon, a Pozsonyi Operaház előadásában láthatták ezt a művet.
A művet azóta is csak ritkán adják elő, feltehetően azért, mert nagyon nagy előadói apparátust követel (a teljes romantikus szimfonikus zenekaron kívül egy különálló katonazenekart, nagy kórust, 12 szóló énekest). Pedig ez egy nagyszerű mű, a másik elfeledett operával, a Mazeppával együtt, az Anyegin és a Pikk dáma mellett lenne a helye, hiszen minden megtalálható benne: szépséges nyitányok, kórusok, egy csodálatos szoprán ária, szerelmi duett, minden kellék, amely egy sikeres romantikus operához kell.
Jeanne d'Arc igaz története túl szikár, és egy nagy romantikus operához kevés lenne. Ezt Csajkovszkij is jól érezte, éppen ezért választotta operája alapjául a Schiller drámát, amely a történelmi valóságtól elrugaszkodva, szerelmi szálat szőtt szent Johanna történetébe. Johannát, az egyszerű parasztlányt, Isten kiválasztja, hogy népe megmentője legyen. Johanna apja nem hisz lánya kiválasztottságában, ezt az ördög cselszövésének tartja. Lányát hozzá akarja adni egy helybéli ifjúhoz, de Johanna megtagadja apja kérését és a falut elhagyja. Johanna szűzi fogadalmat tesz, egész életét Isten szolgálatába állítva, és Isten segítségével legyőzi a francia népre támadó angol sereget. Csak közben történik egy kis baleset: szerelmes lesz a hazaáruló burgundi hercegbe. A királyi udvarban ünneplik a francia győzelmet, a nép élteti a frissen megkoronázott királyt és Johannát, de Johanna apja elrontja az ünnepet, Johannát boszorkánysággal és az ördöggel való szövetkezéssel vádolva meg. Johanna óriási bűntudatot érez amiatt, hogy szerelmes lett, és szűzi fogadalmát nem tartotta be, ezért hallgat, nem védekezik, és nem tisztázza magát a vádak alól. A király, a bíboros és a nép ezért bűnösnek találja őt, és Johannának menekülnie kell. A szerelmesek egy erdőben találnak egymásra, de elfogják őket, Lionelt, a burgundi herceget a helyszínen megölik, Johannát pedig máglyára viszik.
Ez a mű szinte ismeretlen, alig játsszák, így nagyon kevés hangzó anyag áll rendelkezésre, a mű igazi felfedezése, és egy valóban minőségi és minden igényt kielégítő előadása még várat magára.
Két felvételt hoztam. Az első és mindenképpen ajánlott, a Bolsoj 1993-as, DVD-n elérhető produkciója. Ez az előadás tekinthető jelenleg a gold standardnak, bár korántsem tökéletes. Én a rendezői koncepciót meglehetősen furcsának találtam; a pompás és szemmel láthatóan igen drága díszletek között, egy hangsúlyozottan oratórikus alkotás jött létre, sok statikus és stilizált jelenettel, érzelem-mentesítve a szereplők előadását és egymás közötti kommunikációját. 30 év távlatából - a jelen operajátékára hangolódva - furcsa volt szemlélni, ahogyan a szerelmesek egymás mellett énekelnek, egymásra sem tekintve, a testi kontaktust mellőzve. (Persze ez a rendezői koncepció bizonyos szempontból érthető és védhető, hiszen egy lelkében vívódó, legszentebb esküjét éppen feladó Johanna, biztosan nem esett könnyedén szerelmese karjába.) Furcsa az is, hogy egy ennyire kiemelkedő operaházban és operatársulatban az énekesek egyike-másika sem szuper, gondolok itt leginkább a két tenor szereplőre. Na, de a zene felülír minden halk kritikát. A Bolsoj zenekara osztályon felüli, Csajkovszkij zenéje árad, és mi órákig lubickolhatunk benne, mert az Orléans-i szűz nemcsak opera, hanem egy csodálatos szimfonikus alkotás is, a sok nyitánnyal és közjátékkal, mintha egyidőben Csajkovszkij összes szimfóniája szólna, az ember szemét behunyva hallgatja. Aki ezt a csodát megteremti, az Alexander Lazarev karmester. Anyanyelvi szinten szól, dalol, muzsikál, dübörög az orosz zene. Ha dicsérnivaló semi más nem lenne, már akkor is megéri végignézni-hallgatni ezt a DVD-t. De van más is, hogyne volna, egy igazi csoda: Nina Rautio. Ha valaki még nem hallotta ezt az énekest, akkor annak óriási meglepetés lesz, ha pedig valaki már ismeri, akkor számára nagy öröm lesz ez a felvétel. Rautio a Bolsoj énekesnője volt, majd Londonba költözött, és jelenleg is ott él. A 90-es években és a 2000-es évek elején az összes európai jelentős operaház ünnepelt fellépője volt, de sajnos fájdalmasan kevés felvétel maradt utána, pedig merem állítani, korának legkimagaslóbb lirico-spintoja volt. Tudomásom szerint ez az egyetlen DVD érhető el az ő főszereplésével. Ezenkívül van egy Puccini, Manon Lescaut CD felvétele (Rautio, Dvorsky, Maazel, La Scala Milano, 1993), amely most különleges bónuszként egy hétig innen tölthető le.
A másik felvétel az Operavision-on most megjelent színrevitel, amely nagyon szenvedélyes előadás. Nagyjából ez az egyetlen pozitívum, ami elmondható róla, egy teljesen elhibázott koncepciójú rendezés, közepes énekesekkel és zenekarral, csak nyomokban fellelhető Csajkovszkijjal.
A két előadás, magyar felirattal 3 hétig tölthető le. Javasolt VLC lejátszó és egy jó fejhallgató.
1014 takatsa 2023-10-15 16:39:52 [Válasz erre: 1011 Klára 2023-10-15 15:08:38]
Köszi szépen. Máris következik Alice csodaországban rémmese sorozatának legújabb epizódja. :)
Köszi szépen. Máris következik Alice csodaországban rémmese sorozatának legújabb epizódja. :)
1013 Klára 2023-10-15 15:18:55 [Válasz erre: 1008 Momo 2023-10-15 13:52:22]
Kedves Momo, 100%-ban egyetértünk!
Ha számít valamit egy reménybeli néző véleménye, ezt az Operaház valóban bemutathatná!
1012 Klára 2023-10-15 15:16:13 [Válasz erre: 990 Klára 2023-09-21 14:41:14]
Megnéztem Polenzanit is, és a bécsi előadást is. Csak elfelejtettem megírni! Most pótolom mulasztásomat.
A BSO rendezés nagyon jó, és az egész szuper, remek
énekesekkel, igazán tetszett! Polenzaninak ez való, nem a Medea, vagy a Don Carlos! (a Pavarotti-s MET előadást nem néztem meg ismét, nem érdekelt annyira)
A
bécsi előadás is remek! Közben rájöttem, hogy ez nem STOP, hanem a
Theater an der Wien előadása, de nem ez a lényeg. Ez nagyon jó
rendezés, nem tudom , milyen képeket vetítettek a nyitány alatt, a
laptopon nem látszik, de megteremti a hangulatot. (Valamelyik La Forza
előadáshoz díszletezték be a Guernica-t, és pár háborús képet, az is
nagyon jó volt) Ennyi modernizálást Mozart elviselt, a háború mindig
borzalmas, és az emberi érzelmek örök érvényűek! Lehet, hogy a
rövidgatyás fiúk látványa nem mindenkire egyformán pozitíven hatott, de
még mindig inkább ez, mint egy űrhajó vagy diliház!
A lényeg a zene. a
ZENE, a mozarti mikrokozmosz! Ha belegondolok, hogy összesen 35 év
adatott neki, a hátam borsódzik! Honnan tud valaki 25 évesen ennyit a
világról? Mert a mitológiai háttér egy dolog, a zenében az emberi
érzések jelennek meg! És kellett valaki, egy másik zseni, aki ezt az
operát így megrendeztem és kellettek a csodálatos énekesek, akiknek nem
okozott gondot a recitatívók eléneklése!
Tényleg remek felfedezés volt - most már kb. sejtem, miért nem fogott meg ez az opera annak idején!
1011 Klára 2023-10-15 15:08:38 [Válasz erre: 1007 takatsa 2023-10-15 10:42:05]
Ügy érzem magam, mint Alice csodaországban! Egyik gyöngyszem (gyöngysor) egymás után! Most kapcsolok, miközben már Lulu lázában élek, tartozom az Idomeneo benyomásaim második részével.
Tudtam ennek az operának a létezéséről, de tényleg nem ezt nevezném meg elsőként!
A részletek sokat igérőek, ismét egy csodás orosz szoprán, a többi énekes is nagyon jó, az énekkar - mint általában - is remek.
1010 takatsa 2023-10-15 14:32:26 [Válasz erre: 1008 Momo 2023-10-15 13:52:22]
Igen, engem is rabul ejtett. Holnap majd bővebben:)
Igen, engem is rabul ejtett. Holnap majd bővebben:)
1008 Momo 2023-10-15 13:52:22
ó, Szuper. :-)
Általában nem ezt ugrik be az embereknek a szerzőtől, de nagyon jó kis zene. A 93-as Bolsoj felvétel meg tekinthető referenciának. Nem cicóznak...
Na, ezt például szerintem bemutathatná az Operaház. Még sosem ment, és annál jobb zene, mint amennyire nem játsszuk.
ó, Szuper. :-)
Általában nem ezt ugrik be az embereknek a szerzőtől, de nagyon jó kis zene. A 93-as Bolsoj felvétel meg tekinthető referenciának. Nem cicóznak...
Na, ezt például szerintem bemutathatná az Operaház. Még sosem ment, és annál jobb zene, mint amennyire nem játsszuk.
1006 takatsa 2023-10-05 07:33:33 [Válasz erre: 1005 lujza 2023-10-05 00:02:34]
Kedves Lujza. Említettem, hogy a 2010-es salzburgi előadás Petibonnal volt az első találkozásom Luluval, a feliratot is ehhez készítettem, szóval sokat foglalkoztam vele részleteiben és egészében is és nagyon tetszett, mi az hogy tetszett, lenyűgözött. De az ember, ha megszeret egy operát, akkor meg akar róla tudni minél többet, mindent magába akar szívni, amennyire csak lehetséges. Ezért keresgéltem, és hallgattam meg több felvételt is - nemcsak ezt a négyet -, és minden felvétel közelebb és közelebb vitt valami megértés-féléhez. Azt hiszem szerencsém volt a megnézési sorrenddel: a salzburgi adta az első élményt, és a nagyjából hagyományos rendezésnek köszönhetően egy nagyon jó áttekintést az operáról, aztán a BSO és a ROH felvétele ezt az élményt tovább színesítette és mélyítette, mígnem rátaláltam az igazi kincsre. Szerencsésnek tartom magamat, hogy nem a Glyndebourne-i felvétel akadt először a kezembe, mert végig kell járni a megismerés fokozatait ahhoz, hogy az ember egy ilyen kincset megérdemeljen.
Kedves Lujza. Említettem, hogy a 2010-es salzburgi előadás Petibonnal volt az első találkozásom Luluval, a feliratot is ehhez készítettem, szóval sokat foglalkoztam vele részleteiben és egészében is és nagyon tetszett, mi az hogy tetszett, lenyűgözött. De az ember, ha megszeret egy operát, akkor meg akar róla tudni minél többet, mindent magába akar szívni, amennyire csak lehetséges. Ezért keresgéltem, és hallgattam meg több felvételt is - nemcsak ezt a négyet -, és minden felvétel közelebb és közelebb vitt valami megértés-féléhez. Azt hiszem szerencsém volt a megnézési sorrenddel: a salzburgi adta az első élményt, és a nagyjából hagyományos rendezésnek köszönhetően egy nagyon jó áttekintést az operáról, aztán a BSO és a ROH felvétele ezt az élményt tovább színesítette és mélyítette, mígnem rátaláltam az igazi kincsre. Szerencsésnek tartom magamat, hogy nem a Glyndebourne-i felvétel akadt először a kezembe, mert végig kell járni a megismerés fokozatait ahhoz, hogy az ember egy ilyen kincset megérdemeljen.
1005 lujza 2023-10-05 00:02:34 [Válasz erre: 1004 takatsa 2023-10-04 16:09:40]
Számomra elképesztő az alaposság és kitartás, amivel utánajársz valaminek, amiről egyszer hallottál! De legalább ilyen elképesztő az a verbalitás, amivel be tudsz számolni az élményeidről, és fel tudod csigázni a mi érdeklődésünket is.
Én élőben, itthon nem láttam ezt az operát, mondjuk Kalmár Magda annyira nem is izgatott volna. Később hallottam sokszor is a műről, de valójában csak a BSO 2015-ös előadására emlékeztem. Mivel nem volt összehasonlításom, engem lenyűgözött Petersen alakítása, és kirázott a hideg az operától. Azt el tudom képzelni, hogy Schafer remekelt, fantasztikus színészi adottságai voltak, Eichenholzot viszont egyáltalán nem ismerem. De végül Petibonról nem is írtál semmit, pedig őrá is kíváncsi vagyok. Egyszóval köszönöm a felvételeket, bár nem ígérem, hogy gyorsan megnézem és véleményt mondok róluk!
1004 takatsa 2023-10-04 16:09:40
Szeptember elején a Müpában, több estén át egy csodálatos Pelléas és Mélisande-t láthattunk, Patricia Petibonnal. Ennek kapcsán egy érdekes riport jelent meg a Papagenóban, amelyben Petibon röviden beszélt élete egyik legnagyobb szerepéről, a Luluról is. Velem elég gyakran előfordul, hogy megakad a szemem egy mondaton, most is ez történt: Petibon akaratlanul felkeltette bennem az érdeklődést Berg műve iránt.
Berg a XX. század eleji nagy osztrák zeneszerzőgárdához tartozott, 1885-1935-ig, tehát mindössze 50 évet élt. Gyerekkorában autodidaktaként tanult zenélni, majd magánórákat vett Schönbergtől. Úgy lett a XX. század egyik legnagyobb és legizgalmasabb zeneszerzője, hogy csak néhány művet írt, amelyek közül a legismertebbek az op 1-es zongoraszonáta, a Lirikus szvit, a Hegedűverseny, néhány dal, az 1925-ben bemutatott op. 7-es Wozzeck és a befejezetlen Lulu.
Berg a Wozzeck sikere után, 1929-ben kezdte el a Lulu komponálását. A librettót saját maga adaptálta Frank Wedekind Lulu (Föld szelleme, Pandora szelencéje) drámáiból. Wedekind Lulu drámái igencsak különösek, korukat messze megelőzve Freudi mélységben foglalkoznak a női lélekkel, a női szerepekkel, a női hivatással, a nők önállósulási törekvésével és a nő-férfi kapcsolattal. Wedeking szinte kórosan tapadt ehhez a témához, hiszen élete végéig írta és újraírta a Lulu drámákat, azok számtalan változatát létrehozva. Ezeket a drámákat manapság is játsszák, magyar szinpadokon is találkozhatunk különböző verzióival.
Berg operájában Lulu előéletéről annyit tudunk meg, hogy anyátlan utcalány volt, aki csavargó apjával együtt koldulásból-lopásból tartotta fenn magát. A lapkiadó dr. Schön felkarolta, majd szeretőjévé tette, később egy idős orvoshoz, dr. Gollhoz hozzáadta. Az opera itt kapcsolódik be Lulu történetébe, egy fiatal festő (Walter) Lulu portéját festi, de a festő és múzsája hamarosan a szexuális tettek mezejére lép. Az öreg férj rajtakapja őket, de szívrohamot kap és elhalálozik. A második jelenetben Lulu már a festő felesége, de továbbra is viszonyt folytat dr. Schönnel. Dr. Schön meglátogatja, és mivel házasságot tervez, megpróbálja kiadni Lulu útját. Lulu nem kíván a kapcsolatról lemondani, hangos szóváltásukra bejön a festő, Lulu újdonsült férje. Dr. Schön a festőnek elbeszéli Lulu történetét és titkos kapcsolatukat. A festő a történet hatására összeomlik, rájön arra, hogy Lulu mindenben hazudott neki és csak megjátszotta azt, hogy szereti. Berohan a műtermébe és borotvával elvágja saját torkát. Így Lulu már kétszeresen megözvegyül. Az első felvonás harmadik jelenetében Lulut táncosnőként látjuk újra, dr. Schön fiának, a zeneszerző Alwának alkalmazásában. Lulu nem hajlandó dr. Schön menyasszonya előtt táncolni, ájulást színlel. Dr. Schön felelősségre vonja, veszekedésük Lulu győzelmével ér véget, dr. Schön levélben szakít menyasszonyával, a levelet Lulu diktálja. A második felvonás első jelenetében Lulu már dr. Schön felesége, de amint kiteszi dr. Schön a lábát a házból, azonnal megjelennek - szinte számolatlanul - Lulu udvarlói és szeretői: a csavargó apja, az atléta-akrobata, egy diák és egy leszbikus grófnő, majd hozzájuk csatlakozik dr. Schön fia, Alwa is. Dr. Schön váratlanul hazaér, és együtt találja a díszes társaságot. Az amúgy is paranoiás Dr. Schön pisztolyt ránt, és a pisztolyt Lulu kezébe nyomva ráparancsol Lulura, hogy kövessen el öngyilkosságot. Lulu végül meghúzza a ravaszt, de nem magára, hanem dr. Schönre célozva, aki meghal. Lulut a rendőrség elviszi. Egy zenével aláfestett némafilmben látjuk, ahogyan Lulut a rendőrök elviszik, a bíróság elítéli, börtönbe zárják, majd megbetegszik, kórházba kerül, megszökik. A 2. felvonás második jelenete Lulu börtönből való szöktetésének története. A kolerából lábadozó, és kórházban kezelt Luluval helyet cserél a leszbikus grófnő, és Lulu Alwával a karján Párizsba szökik. A 3. felvonás első jelenetében Lulu estélyt ad egy nagy társaságnak. Az estély során egy márki, aki leánykereskedéssel foglalkozik, megzsarolja Lulut: vagy beáll örömlánynak egy kairói kuplerájba, vagy feladja őt a rendőrségen. Az akrobata is hasonló módon zsarolja Lulut, ezért Lulu újra menekülni kényszerül. A második és egyben utolsó jelenetben Lulut egy londoni viskóban találjuk, Alwával és Lulu apjával, ahol Lulu prostituáltként keresi hármuk kenyerét. Hamarosan megjelenik a szintén elszegényedett leszbikus grófnő is, Lulu megmentett portréjával. Lulu az utcáról egymás után hozza fel a kuncsaftokat. Elsőként egy néma professzort (akiben dr. Goll-ra, Lulu első férjére ismerünk). Másodikként egy négert (aki nem más, mint Lulu második férje, a festő), a néger aztán leüti és megöli a Lulu segítségére siető Alwát. Harmadikként pedig maga hasfelmetsző Jack lép a színre (Dr. Schön, Lulu harmadik férje), aki teszi a kötelességét, meggyilkolja Lulut és mellesleg a grófnőt is leszúrja. A záróképben a grófné utolsó leheletével Lulut siratja.
Amit csaknem elfelejtettem, van egy nagyon fontos prológus is. A sátor bejáratánál áll a cirkuszigazgató, és invitálja a közönséget: - Jöjjenek be tisztelt uraim és hölgyeim mert itt igazi vadállatokat fognak látni, nem holmi ártalmatlanul nyögdécselő növényevőket, hanem tigrist, aki mindenkit felfal, medvét, aki annyira falánk, hogy halálra zabálja magát, majmot, aki bohókásnak tűnik, de obszcén módon mutogatja magát, mindenféle csúszómászót és krokodilt, és a fő attrakciót, a kígyót, aki arra lett teremtve, hogy bajt okozzon, mérgezzen, csábítson, csalogasson és észrevétlenül gyilkoljon, mindezt úgy, hogy egy édes, pici, hízelgő kis állat, az ember legféltetteb kincse, igazi kedvence. Igen, ez a kígyó Lulu, akinek az igazi nevét talán saját maga sem tudja, minden áldozata másképp nevezi: Lulu, Nelly, Mignon, Éva, és talán folytathatjuk is a sort, hiszen Lulu minden nő megtestesítője: Lulu az örök nő. Lulu egy kurva, mondhatnánk lakonikusan. Lulu egy angyal, mondhatnánk átszellemülten. Lulu, a minden, mondhatjuk az opera végén, vagy saját életünk végén, mindez csak nézőpont kérdése. Lulu a teremtés Évája, mindannyiunk anyja, szeretője, felesége, lánya, Lulu a paradicsom kígyója, az ősgonosz, mindennek a megrontója. És mi férfiak, vajon kik vagyunk, akik mindenben keressük és vágyjuk Lulut, egyetlen örömünket, életünk értelmét, szeretetünk tárgyát, gondjaink, türelmetlenségünk, megsebzett büszkeségünk, féltékenységünk, tehetetlenségünk, haragunk, utálatunk, gyűlöletünk okát, Lulut, aki angyalként a mennybe repít, és Lulut, aki sátánként a pokolba taszít minket. Lulu az áldozatunk, mi pedig Lulu áldozatai vagyunk, Lulu az életünk és Lulu a halálunk. Itt van a nő és itt van a féfi, két mágneses pólus, amely egyszerre vonzza és taszítja egymást, szereti és gyűlöli, élteti és megöli egymást, Isten két teremtménye, aki egymásnak lett teremtve. Tűz és víz, jin és jang, odio et amore. Ezen a Lulun kínlódott Wedeking egész életében, és Berg is haláláig, ahogyan mi is kínlódunk, a soha meg nem fejthető és örök misztériumon, és ahogyan Lulu is kínlódik velünk, hiszen a férfi a nő , a nő pedig a férfi tükörképe, két rész vagyunk, akik az egységre, az egyesülésre, a teljességre törekszünk a magunk tökéletlen módján, végső célunkat soha el nem érve, beteljesületlenül.
Berg 1929-től, kisebb megszakításokkal 1935-ig kínlódott Lulun. Ez idő alatt a világ megváltozott, egyre komorabb lett. A hitleri és sztálini rezsim Berg műveit egyaránt előbb dekadensnek, majd degeneráltnak minősítették, műveit betiltották, így Bergnek reménye sem lehetett arra, hogy a Lulut bemutatják. Berg a Lulu írását 1935 tavaszán megszakította, mert Louis Krasner amerikai hegedűművésztől megbízást kapott egy hegedűverseny megírására. Maga sem sejthette, hogy az opera írását többé már nem folytathatja, mert 1935 karácsonyán váratlanul, egy furunkulus okozta szepszisben meghalt. Az operából az első két felvonás teljesen készen volt, valamint a harmadik felvonás első 268 üteme, a közjáték és az opera befejező része, a többi résznek csak énekszólamai készültek el, hangszerelési jelzésekkel. A két felvonásos opera premierjére Zürichben került sor, 1937-ben. Berg özvegye Schönberget (majd Webernt) kérte fel a mű befejezésére, de Schönberg az anyag átnézése után a felkérést visszautasította, arra hívatkozva, hogy túl sok munka lenne. Berg özvegye ezt követően megmakacsolta magát, és nem engedélyezte az opera befejezését, így ezt az opera-torzót játszották szerte a világban, egészen az özvegy haláláig. Berg tanítványa, Friderich Cerha közben elkészítette a három felvonásos, teljes változatot, amelynek bemutatójára 1979-ben Párizsban került sor, Pierre Boulez vezényletével.
A Lulu népszerűsége sohasem érte el a Wozzeckét, amelyet a XX. század egyik legjelentősebb oprájának tartanak, de napjainkban is gyakran előadott mű, szerte a világon játsszák. Magyarországi bemutatójára az Erkel színházban került sor 1973-ban, a címszerepet Kalmár Magda énekelte. Ez - természetesen - a kétfelvonásos változat volt. Tudomásom szerint a háromfelvonásos változat az Operaházban azóta sem hangzott el, 2009-ben Miskolcon került színpadra, a moszkvai Helikon színház produkciójában.
A Lulu, mint Berg többi zeneműve - Schönberg nyomdokain járva - alapvetően dodekafon szerkezetű. Berg minden szereplőhöz külön-külön hangsort használ, amelyet - mint Wagner a "vezérmotívumot", az egész operán át következetesen végigvezet. Berg a szimmetria megszállottja volt, a palindrom (tükörkép) szerkezet szinte minden művében megfigyelhető, így a Luluban is. Ennek eklatáns példája a második felvonás első jelenetét követő némafilmes közjáték. Ez a tökéletes palindrom az egész opera középpontja és egyben kulcsa, éppen ezért nemcsak kegyeletsértő, hanem érthetetlen is, hogy a modern előadásokban ezt a közjátékot általában teljesen kihagyják. Schönberg is hangsúlyozza, hogy az atonális, dodekafon, szeriális szerkesztési mód csak eszköz és nem cél. Berg zsenialitását az bizonyítja, hogy ebbe a száraz, és kiszámítható matematikai struktúrába életet lehel, az atonális matériába bekúsznak és virágot bontanak lágy és légies dallamok, létrejön egy semmihez sem hasonlítható varázslatos zene. Ha létrejön... Mert ahhoz, hogy ez a rejtett szépség napvilágra kerüljön, meg kell küzdeni, az előadóknak és a művet hallgatóknak egyaránt.
Tehát Petibon nyomán elindultam Lulut keresni.
Elsőként a 2010-es Salzburgi felvételt találtam meg (Petibon, Volle, Piffka, Breslik, Baumgartner, Grundheber, Vienna Philharmonic Orchestra, Marc Albrecht). Ez volt az első Lulu élményem, és ehhez a felvételhez készítettem el a felirat-fordítást.
Persze evés közben jön meg az étvágy, ráakadtam a BSO 2015-ös felvételére (Petersen, Skovhus, Klink, Sindram, Winkler, Trost, Bayerische Staatsoper, Kirill Petrenko), majd a Covent Garden 2009-es felvételére (Eichenholz, Volle, Vogt, Larmore, Orchestra of the Royal Opera House, Antonio Pappano), és végül, nagynehezen az 1996-os Glyndebourne-i felvételre (Schafer, Schone, Kuebler, Drakulich, Bailey, Harries, London Philharmonic, Andrew Davis).
Itt van hát ez a négy felvétel, magyar felirattal, nagyon jó kép- és hangminőségben (az 1996-os felvétel DVD-ről készült, így kissé rosszabb, de teljes mértékben élvezhető minőségű, a másik három pedig Bluray korongról készített HD felvétel). A Lulu egy igen összetett, sokrétegű alkotás, így a négy változat mindegyike külön világ, mindegyik mást és mást láttat meg ebből a nagyszerű operából. Aki a művel most ismerkedik, annak a hagyományosabb rendezésű 1996-os Glyndebourne-i és a 2010-es Salzburgi felvételt ajánlanám a figyelmébe, mivel a cselekmény ezekben az előadásokban követhető a legjobban. Az én abszolút favoritom a Glyndebourne-i felvétel. Christine Schafer felülmúlhatatlan, nem szerepet játszik és énekel, hanem ő a megtestesült Lulu, Berg, Wedekind és talán mindnyájunk álma, az örök nő, akiért élni-meghalni érdemes. A játékban méltó partnere David Kuebler. Ne hagyjátok ki ezt a csodás felvételt. E felvételről kb 1 fényévnyire lemaradva, de nagyon tetszik nekem a 2009-es ROH felvétel is. Ez egy modern és érdekes rendezés, díszlet nélkül, egynemű fekete háttérrel, fókuszban egy reflektorral megvilágított fényes körrel. Ebben a térben játszódik a teljes opera, nagyszerű énekesekkel, Eichenholz szép és érzékeny alakításával. Nekem ez a két angol előadás Davis illetve Pappano vezénylésével sokkal líraibbnak, elmélyültebbnek és komplexebbnek tűnik, mint a másik két osztrák-német előadás. Mi lehet a titkuk ezeknek az angoloknak? Lehetséges, hogy Berget jobb egy picit távolabbi optikával szemlélni, nem annyira testközelből, messzebb Bécstől, és különösen messzebb R. Strausstól? Ez csak egy kérdés részemről, amire nem tudom a választ. Mindenesetre óriási a különbség, megközelítésben, dinamikában, felfogásban. Számomra legtávolabb a BSO 2015-ös előadása áll. Petersen hisztérikus, teátrális és ... és öreg. 47 évesen nem szabad Lulut játszani. A partnerektől sem kap sok segítséget különösen Mathias Klink tűnik indiszponáltnak, sok helyen zavaróan más, egyáltalán nem odaillő hangokat énekel, és Petrenko megközelítése is eléggé egysíkú és nyers.
Persze mindez csak az én egyéni véleményem, összességében mindegyik előadás megnézésre-meghallgatásra érdemes.
Az alábbi linkekről tölthetitek le 3 hétig a felvételeket, magyar felirattal. Javasolt VLC lejátszó használata.
1003 takatsa 2023-10-04 12:18:19 [Válasz erre: 1002 Edmond Dantes 2023-10-04 08:50:00]
1. Kattints egérrel a kék színű hivatkozás-számra. 2. Kattints a "lejátszó indítása" lehetőségre. 3. Kattints a teljes képernyős módra (videó jobb alsó sarka). 4. Kattints a videó lejátszása gombra (képernyő bal alsó sarka). 5. Ha nincs hang, akkor kersd meg a kezelőfelületen a hangszóró ikont (bal oldalon alul fél-jobboldalt) és kattints rá. Remélem, segítettem.
1. Kattints egérrel a kék színű hivatkozás-számra. 2. Kattints a "lejátszó indítása" lehetőségre. 3. Kattints a teljes képernyős módra (videó jobb alsó sarka). 4. Kattints a videó lejátszása gombra (képernyő bal alsó sarka). 5. Ha nincs hang, akkor kersd meg a kezelőfelületen a hangszóró ikont (bal oldalon alul fél-jobboldalt) és kattints rá. Remélem, segítettem.
1002 Edmond Dantes 2023-10-04 08:50:00 [Válasz erre: 996 takatsa 2023-10-03 17:41:24]
Kép mindig van, hang meg hol van, hol meg nincs. Ha van is, csak az 1-en. Most ott sincs. Nálam legalábbis.
Kép mindig van, hang meg hol van, hol meg nincs. Ha van is, csak az 1-en. Most ott sincs. Nálam legalábbis.
1001 lujza 2023-10-04 00:09:24 [Válasz erre: 999 takatsa 2023-10-03 23:48:10]
Ezt nem értem. A videók közötti kettesen Marlis Petersen és Bo Skovhus énekelnek a BSO-ban.
Ezt nem értem. A videók közötti kettesen Marlis Petersen és Bo Skovhus énekelnek a BSO-ban.
999 takatsa 2023-10-03 23:48:10 [Válasz erre: 998 lujza 2023-10-03 22:33:15]
Ha a 2. számú linkre kattintasz, akkor a Royal Opera House 2009-es felvételéből látsz részleteket, Pappano vezényletével. Többet majd holnap. :)
Ha a 2. számú linkre kattintasz, akkor a Royal Opera House 2009-es felvételéből látsz részleteket, Pappano vezényletével. Többet majd holnap. :)
998 lujza 2023-10-03 22:33:15 [Válasz erre: 996 takatsa 2023-10-03 17:41:24]
A kettes számút láttam. Remek, mellbevágó előadás volt. Természetesen BSO. A negyedik is érdekes lehet. És majd köszönöm mindet!
A kettes számút láttam. Remek, mellbevágó előadás volt. Természetesen BSO. A negyedik is érdekes lehet. És majd köszönöm mindet!
997 Klára 2023-10-03 19:20:42 [Válasz erre: 996 takatsa 2023-10-03 17:41:24]
Igen, a linkre kattintva feljön a nézni való, nagyon rendesen ott is feltüntetik, hogy csak erős idegzetűeknek, stb.
995 lujza 2023-09-23 00:41:25 [Válasz erre: 994 takatsa 2023-09-22 06:49:43]
Igen, ezt láttam, és nagyon tetszett, köszönöm!
Igen, ezt láttam, és nagyon tetszett, köszönöm!
994 takatsa 2023-09-22 06:49:43 [Válasz erre: 993 lujza 2023-09-22 00:43:03]
Amire utalsz az a MET 2017-es előadása (Sierra, van den Heever, Coote, Polenzani; Levine), megvan ez a felvétel is, de törekedtem a változatosságra, hogy minden előadás különböző énekesekkel, karmesterrel, rendezéssel legyen. Így aztán az 1982-es MET előadást mutattam be, amelynek történeti érdekessége, hogy ez volt az első Idomeneo a MET-ben, és megadták a módját, az akkori kor nagyságai énekeltek.. A 2017-est is Levine vezényli, ráadásul ugyanaz a rendezés, mnt az 1982-es. Polenzani pedig az általan is bemutatott legfrissebb, BSO felvételen is szerepel, legalább olyan jó formában, mint a MET felvételén, és a bajor előadás egy nagyon izgalmas, nagyszerű produkció, fantasztikus szereplőgárdával, ez a kedvenc felvételem. Persze minden válogatás szubjektív, és az Idomeneóból rengeteg felvétel létezik, nagy a merítési lehetőség.
Amire utalsz az a MET 2017-es előadása (Sierra, van den Heever, Coote, Polenzani; Levine), megvan ez a felvétel is, de törekedtem a változatosságra, hogy minden előadás különböző énekesekkel, karmesterrel, rendezéssel legyen. Így aztán az 1982-es MET előadást mutattam be, amelynek történeti érdekessége, hogy ez volt az első Idomeneo a MET-ben, és megadták a módját, az akkori kor nagyságai énekeltek.. A 2017-est is Levine vezényli, ráadásul ugyanaz a rendezés, mnt az 1982-es. Polenzani pedig az általan is bemutatott legfrissebb, BSO felvételen is szerepel, legalább olyan jó formában, mint a MET felvételén, és a bajor előadás egy nagyon izgalmas, nagyszerű produkció, fantasztikus szereplőgárdával, ez a kedvenc felvételem. Persze minden válogatás szubjektív, és az Idomeneóból rengeteg felvétel létezik, nagy a merítési lehetőség.
993 lujza 2023-09-22 00:43:03 [Válasz erre: 987 takatsa 2023-09-20 15:58:21]
Nagyon izgalmas előadásokat töltöttél fel, de én emlékszem még egy Idomeneóra a MET-ből, amit livestreamben láthattunk néhány éve, és szintén remek előadás volt. Abban is Polanzani volt a címszereplő, ő sokkal inkább Mozart tenor, és kevésbé olasz. Nadine Sierrára emlékszem még, már ott is megcsodálhattam a külsején kívül a hangját is. Tudom, hogy a többi szereplő is jó volt, és Levine vezényelt. Én akkor szerettem meg ezt az operát. Még nem tudtam letölteni, így nem tudom, hogy az is a 82-es rendezés volt-e, de biztos vannak még, akik emlékeznek rá.
Nagyon izgalmas előadásokat töltöttél fel, de én emlékszem még egy Idomeneóra a MET-ből, amit livestreamben láthattunk néhány éve, és szintén remek előadás volt. Abban is Polanzani volt a címszereplő, ő sokkal inkább Mozart tenor, és kevésbé olasz. Nadine Sierrára emlékszem még, már ott is megcsodálhattam a külsején kívül a hangját is. Tudom, hogy a többi szereplő is jó volt, és Levine vezényelt. Én akkor szerettem meg ezt az operát. Még nem tudtam letölteni, így nem tudom, hogy az is a 82-es rendezés volt-e, de biztos vannak még, akik emlékeznek rá.
992 takatsa 2023-09-21 23:16:08 [Válasz erre: 991 Momo 2023-09-21 17:05:44]
Kedves Momo, nagyon szívesen, használd a videókat örömmel. :)
Kedves Momo, nagyon szívesen, használd a videókat örömmel. :)
991 Momo 2023-09-21 17:05:44
Köszönet a munkáért és a feltöltésért. :-)
Köszönet a munkáért és a feltöltésért. :-)
990 Klára 2023-09-21 14:41:14 [Válasz erre: 989 takatsa 2023-09-21 10:24:20]
Biztosan megnézem Poleznanit is, eddig erre nem volt lehetőségem!
Biztosan megnézem Poleznanit is, eddig erre nem volt lehetőségem!
989 takatsa 2023-09-21 10:24:20 [Válasz erre: 988 Klára 2023-09-21 08:27:23]
Kedves Klára, ha tetszett Pavarotti, akkor feltétlenül nézd meg a BSO felvétel, mert Polenzani az igazi Idomeneo. :)
Kedves Klára, ha tetszett Pavarotti, akkor feltétlenül nézd meg a BSO felvétel, mert Polenzani az igazi Idomeneo. :)
988 Klára 2023-09-21 08:27:23 [Válasz erre: 987 takatsa 2023-09-20 15:58:21]
Pestiesen szólva, éppen ideje volt ! Mármint annak, hogy ismét
jelentkeztél és valami szép őszi ajándékot kínálsz nekünk!
Én valamikor
nagyon régen a MÁO előadásában láttam az Idomeneot,nem sok nyomot hagyott bennem, nyilván bennem (is) volt a hiba. Aztán sokáig nem is hallottam róla (szinte el is felejtettem), egészen 2021 tavaszig, mikor a covid miatt nem lehetett előadásokat tartani, és a MET minden este stream-elte egy korábbi előadásának felvételét. Ez nálunk kb éjféltájt kezdődött, de hála a 24 órás intervallumnak, másnap nézhető volt. Erről akkortájt sokan írtak, írtunk, mert más nem volt. (Később kezdtek a hazai színházak is sugározni.)
Én is lelkesen néztem ezeket a közvetítéseket, nem csak azért, mert a MET-be mégse lehet csak úgy átugrani, hanem mert csodás előadásokat lehetett látni, remek énekesekkel, és hála a széles merítésnek, egy-egy operát több rendezésben, több énekessel. Érdekes volt megfigyelni, hogyan változott egy énekes alakja, hangja, szerepfelfogása a két előadás közötti 15-20 vagy még több év során. Domingo fiatalon, majd kevésbé fiatalon, Pavarotti nádszál karcsúan, majd már nem annyira karcsúan, stb.
Hogy a lényegre térjek, egyik délelőtt megnéztem az előző esti MET közvetítést, Mozart Idomeneo. Hirtelen azt se tudtam, mi ez, egyáltalán Mozart és a görög mitológia? A Figaro, a Varázsfuvola, Don Giovanni, Kis éji zene, stb. - ezek ugranak be Mozart nevének hallatán. De ez van, ezt lehet megnézni, ha másért nem, hát Pavarottiért megéri! Bár a sok csodás olasz operafelvétel után nehezen tudtam Mozart operában elképzelni, de lássuk! Aztán megtörtént a csoda - Pavarotti Mozart-ban is remekelt, és a többi énekesek is csodásak voltak. (közben persze eszembe jutott, hogy valaha a MÁO-ban volt valami hasonló, de nem egészen ilyen!)
Kedves T, ha másért esetleg nem, hát ezért az ismét látható Pavarotti-s Mozart felvételért is ezer és ezer köszönet, a STOP és a BSO felvétel már csak hab a tortán! (nemrég a Mezzo tv jóvoltából láttam egy STOP előadást is, de más szereposztásban, lehet, hogy ez a rendezés volt, majd kiderül!)
A magyarra fordított Perl-könyv kiadásáért erősen drukkolok, ha sikerül, őszintén gratulálok, Sok tekintetben hiánypótló mű. Olyan tényeket tár elénk, melyeket széles körben ismertetni kellene.
987 takatsa 2023-09-20 15:58:21
Csaknem hat hete nem jelentkeztem, ilyen hosszú szünetet még sohasem tartottam, mióta magyar feliratok készítésére adtam a fejemet. Ennek a hosszú szünetnek több oka is volt. Kezdődött egy kis szabadsággal, aztán folytatódot azzal, hogy lefordítottam dr. Perl Gizella máramarosi doktornő 1948-ban New Yorkban megjelent "I was a doctor in Auschwitz" című könyvét. Ez a megrázó alkotás, amelyből még film is készült és számos nyelve lefordították, magyarul még sohasem jelent meg. Most viszont minden esély megvan rá, úgy néz ki, már kiadót is találtam. Egy hétig itt is letölthetővé tettem a magyarra fordított könyvet, de nagy megdöbbenésemre csak három fórumtárs kérte el a linket, egy K betűs és két M betűs, A-tól Z-ig senki mást nem érdekelt ez a jelentős holokauszt-alkotás. Mit mondjak, nagy csalódás volt számomra ez az érdektelenség, persze nálam a siker vagy a csalódás egyre megy, mindkettő egyformán motivál.
Így aztán egy kis vigaszért Mozarthoz fordultam, és ő nem is hagyott cserben, egy csapásra minden bánatomat elfeledtem, magába szippantott ez a zseniális alkotás. Idomeneo. Számomra eddig alig ismert volt, szinte teljesen ismeretlen. Hogy lehet ez? Hogyan élhettem ilyen sokáig ekkora tudatlanságban? Mert ez aztán az opera, joggal indulhat az operák operája versenyben. Egy igazi Nagyopera. Sokak szerint a legnagyobb barokk opera. Több annál, több ez szinte mindennél. Mozart 25 éves korában írta az operát, amelyet a Bajor választófejedelem, Karl Teodor rendelt tőle 1780-ban, és a bemutatóra Münchenben a Cuvilliés színházban került sor, 1781 január 29-én. Az olasz nyelvű librettót Giambattista Varesco írta, Antione Danchet francia drámájából. A mű követi az olasz opera seria hagyományát, merít Gluck újításaiból is, de elsősorban és mindenekfölött Mozart. Mozart egy évet töltött Münchenben és ez volt élete legboldogabb éve. Mozart fejében ekkor már benne volt minden: minden, amit addig írt ő maga, vagy bármelyik elődje, minden, amit ezután fog írni, és sokminden, amit halála után valaki más írt meg, vagy amit azóta sem írt meg senki sem. És ez a minden ott lüktet a megszületett műben, ott vannak az eljövendő operák dallamai, a Requiem kórus-motívumai, és minden más is, amit csak a zene el tud mondani az emberről, a világról, a szeretetről és gyűlöletről, az életről és a halálról. Ez a Mozart Összes. Ha ezt meghallgatod, akkor megtudod, hogy ki ez a Mozart, és talán azt is megsejted, hogy te magad, ki vagy.
Van történet is. Jó régi, ókori, a trójai háború mellékszála, Iliáról szól, a trójai Priamosz király lányáról, aki Krétán raboskodik, Idomeneóról, a krétai királyról, aki a győztes háborúból hazatérve viharba kerül a tengeren, és megmeneküléséért cserébe Neptunusznak, a tenger istenének megígéri, hogy feláldozza neki az első élőlényt, akivel a parton találkozik. Természetesen a fiát, Idamante-t látja meg elsőként a parton, aki ráadásul a trójai hercegnőbe, Iliába szerelmes. A szerelmi háromszöghöz még hozzátartozik Elektra, aki anyukája meggyilkolása után, száműzöttként éldegél Krétán. Van még egy királyi tanácsadó, Arbace és egy főpap, valamint az istenadta nép, egy kis szigeten nem is férhetnének el többen. A cselekmény aztán bonyolódik, összecsap mindenki mindenkivel, szeretet, gyűlölet, szerelem, sírás, nevetés, féltés, félétékenység, sóvárgás, reménykedés, kétségbeesés, és amíg mindennek végére jutunk, elröpül a három óra. Végül aztán ott fekszik Idamante az oltáron, fölötte az apja - a rendezőtől függően - pallossal, baltával, vagy ólmosbottal a kezében, de akkor jön a menetrend szerinti deus ex machina, és jóra fordul minden, a jók jutalmat kapnak, a jobbak még nagyobb jutalmat, egyedül szegény Elektra jár pórul, de ez nem meglepő, hiszen Strauss óta mindnyájan tudjuk, hogy az örök vesztes mindig Elektra.
Nagyjából ennyi a történet, jó ókori thriller, semmi különös, na de a zene... a zene, az mindent visz. Recitativo-ária-recitativo-ária-duett-recitativo-aria-tercett-quartett, áriák tömkelege, itt minden énekes főszereplő, tenor, szoprán, koloratúr-szoprán, mezzo, még egy tenor, egy nyúlfarknyi basszus, kórusok, és az isteni zenekar, 3 órányi zenei orgia ez a Mozart összes, Mozart mindent kiad magából, nem fukarkodik, árad belőle a zene, a zsenialitás, benne lubickolunk-fuldoklunk se vége, se hossza, ilyen lehet az örökélet, amitől lehet, hogy mindnyájan egy kicsit tartunk, de félelemre nincsen okunk: megunhatatlan.
Az opera utóélete olyan, mint sok más operáé. 100 évre elfelejtették, aztán egyszercsak feltámadt, és most már játssza boldog-boldogtalan, az elmúlt harminc évben iszonyatosan sok felvétel született, játszotta az Operaház is, legutóbb májusban 8 előadásban Kocsár vezényletével (haha), ezt is ki lehet pipálni. Sokan játsszák, de mindenki más Idomeneót játszik. Legtöbbször a 15 perces balettet hagyják el (mert az is van benne, általában a legvégén), aztán csipkedik a recitativókat, mert túl hosszúnak és unalmasnak tartják (dehogy az), aztán felmérik a rendelkezésre álló énekesek adottságait, és kihagynak néhány áriát, más áriákat pedig könnyített verzióban énekelnek, Idamante eredetileg kasztrált szerep volt, de manapság mezzoszopránok (elvétve kontratenorok) éneklik, bár Mozart saját maga is írt egy tenor változatot, szóval mindenki alakítgat rajta és ez az opera tulajdonképpen hagyja magát, még csonkítva is közel tökéletes. Rossz szokásához híven még Richard Strauss is írt egy változatot, a Mozart partitúra 1/3-át saját zenéjére cserélve, na ezt a Strauss verziót hála Istennek nagyjából elfelejtették, már sehol sem (még Pesten sem) játsszák. Ez a sok változtatgatás viszont azt bizonyítja, hogy az Idomeneo - bár gyakran játsszák - még ma sem került az őt megillető helyre, Mozart és az operairodalom legnagyobb művei közé. Én most hetekig éjjel-nappal ezt az operát hallgattam, és megsúgom nektek a véleményemet: ez az operák operája, ez Mozart legnagyobb műve; essetek térdre előtte.
Azt szokták mondani, hogy egy cseppben látszik a tenger. De mit nekem a csepp, amikor itt van előttem a tenger, és gyönyörködhetek milliárdnyi cseppjében.
Három előadást hoztam. Elsőként a Levine által vezényelt, 1982-es MET előadást. Ennek az előadásnak a legnagyobb különlegessége az, hogy ez volt az Idomeneo debütálása a MET-ben, több, mint 200 évvel a keletkezése után. A MET megadta a módját az első színrevitelnek, a sztárrendező Jean-Pierre Ponnelle rendezte és megvalósításában a kor legnagyobb énekesei működtek közre (Pavarotti, Cotrubas, Frederica von Stade, Behrens, John Alexander ). Ez a videó egy igazi időutazás, nézzétek, hallgassátok ezeket a fantasztikus énekeseket és nézzétek ezt az energikus, mosolygós, agilis, rendkívül tehetséges fiatalembert, ezt a James Levine-t, aki vezényel, aki előtt ott van még az egész élet, a maga határtalan lehetőségeivel, és akivel még bármi megtörténhet... Ez egy kivételesen szép, és csaknem teljes, az eredeti münchenivel megegyező előadás, amelyből csak a balett hiányzik. Először ezt a felvételt hallgattam, ennek a feliratát fordítottam és meg voltam győződve arról, hogy ennél jobb felvétel nincs is. A videót az eredeti, két lemezes DVD-ből készítettem, meghagytam mindkét hangsávot (sztereo és surround) az eredeti feliratokat, és a videó minősége sokkal jobb, mnt amit a kedvcsináló részleteken láthattok, ezt a felvételt melegen ajánlom mindenkinek. Figyelmetekbe ajánlom Cotrubas lírai alakítását, és főként Frederica von Stade-t, akinél jobb Idamantet el sem tudtam képzelni. Az "öregecske" Behrens zseniális Elektra. Az Arbace-t megszemélyesítő John Alexander talán kevésbé ismert, de van két nagyon stílusosan és élményszerűen énekelt áriája. És persze itt van a fiatal Pavarotti, aki nem igazán Mozart énekes, de a hangja mindent pótol és az apró technikai bizonytalanságait zárójelbe teszi .
Meg voltam győződve arról, hogy ez az 1982-es MET felvétel felülmúlhatatlan. De szokásomhoz híven szerettem volna bemutatni modernebb változatokat is, így sokat keresgéltem, megnéztem többek között Ivor Bolton madridi, és Currentzis salzburgi előadását, és a végén találtam két valódi gyöngyszemet. Mindkét előadás a maga nemében fantasztikus, bizonyítva azt, hogy egyrészt a videó-felvételezésének technikai minőségében milyen óriási fejlődés történt az elmúlt 30-40 évben, másrészt, hogy a zenei felfogásban, zenekari megszólalásban, az énekesek színészi játékában is milyen óriási a változás.
Jöjjön tehát az, ami igazi releváció volt a számomra, a 2021-es müncheni előaadás (Polenzani, Emily D’Angelo, Olga Kulchynska, Hanna-Elisabeth Müller, vez: Constantinos Carydis, rendező: Antú Romero Nunes). Erre csak egy szó lehet: tökéletes. Talán kicsit furcsák a díszletek, de nincs semmi rendezői önkény, a szereplők pedig minden szempontból rendkívüliek, a kórus és a zenekar fantasztikus, Mozart sem álmodhatna szebbet. Szinte a teljes opera elhangzik, csak néhány recitativo lett megkurtítva, a végén ott van a negyedórás balett. Az egészen egyedülálló Emily D’Angelonak köszönhetően elhanzik az Idomeneoban ritkán felcsendülő Ch'io mi scordi di te? K 505. koncertária is, valamint a d-moll fantázia zongorára. Én erről az előadásról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, nem is írok róla többet, ezt mindenkinek néznie-hallania kell.
És végül a 2013-as bécsi felvételt hoztam. Ezt a produkciót Damiano Michieletto jegyzi, a modern rendezői színház egyik érdekes figurája, így az előadás koncepciójában, gondolatiságában alaposan eltér az előző kettőtől. Egy modern háború után vagyunk, elhagyott harctéren, sártenger közepén, eldobált vagy lábakról lefoszlott katonai bakancsok közepette. Az énekesek ebben a térben bukdácsolnak és Idomeneo egy tábori ágyon, lázas hallucinációk között hever. Egy pszichológiai drámának leszünk a részesei, ahol a valós és a képzeletbeli világ összecsúszik, úgy tűnik, hogy győztes nincs, csak áldozat, sártengerben vergődő emberi roncsok serege, középütt a terhes Ilia. Egy, csak egy leány van, aki élvezi a helyzetet, egy Elektra nevű, magát kellető plázacica, aki sokáig nyerésre áll, persze a végén még az életet is keserűen megbánja. És most jön a nagy döbbenet: Mozart még ebben a közegben is életképes, nemhogy él, de virul, és virágzik. Mert ez a zene mindent legyőz, minden agyament ötleten diadalmaskodik és a rendezőt maga alá gyűrve, végül egészen érthető, értelmezhető és szerethető történetet kanyarít a zagyvaságból. Köszönhető ez a remek énekeseknek (Richard Croft, Gaëlle Arquez, Sophie Karthäuser, Marlis Petersen) a csodálatos Arnold Schoenberg Kórusnak és a Freiburgi Barokk Zenekarnak, és persze mindezek felett René Jacobsnak. Ez egy lélegzetelállító interpretáció, Mozart és René Jacobs találkozása rendkívüli. És mindez HD minőségben. Még egy fontos dolog: ebben a verzióban a recitativók teljes változatát hallhatjuk, amelyek nemcsak segítik az embert a történet megértésében, hanem - az énekeseknek hála - különleges drámaiságot kölcsönöznek a műnek.
Hát, most ennyi sikeredett, fogadjátok tőlem szeretettel ezt a három felvételt magyar felirattal, amely 20 napig tölthető le. Ajánlott VLC lejátszó használata és egy jó fejhallgató.
A teljes felvételek a7z alábbi linkekről tölthetőek le:
986 lujza 2023-09-20 02:50:44
Bocsánat, hogy nagy hirtelen ide írom: a Bartók Rádióban ma 13:54-től egy számomra igen emlékezetes 2006-os zeneakadémiai koncertet lehet meghallgatni. Fischer Ádám vezényelte a Rádiózenekart, a Walkür 1. felvonását adta elő Németh Judit, Christian Elsner és Polgár László.
Bocsánat, hogy nagy hirtelen ide írom: a Bartók Rádióban ma 13:54-től egy számomra igen emlékezetes 2006-os zeneakadémiai koncertet lehet meghallgatni. Fischer Ádám vezényelte a Rádiózenekart, a Walkür 1. felvonását adta elő Németh Judit, Christian Elsner és Polgár László.
983 Klára 2023-08-28 16:45:54 [Válasz erre: 982 takatsa 2023-08-27 19:19:06]
Éppen a nyaralás miatt vagyok "csúszásban" a letöltött operák megtekintése terén, a családi nyaralásra mégse vihettem laptopot!
Köszönöm a visszajelzést, a további munkához kitartást és sok sikert kívánok!
982 takatsa 2023-08-27 19:19:06
Kedves Klára, köszönöm a két bejegyzésedet. A weblap, ahonnan az ajánlataim letölthetőek, informál engem, hogy hány fórumos töltötte le a felkínált műveket, és örömmel tapasztalom, hogy van jó pár operakedvelő, akit érdekelnek a feltöltéseim. A nyaralást követően hamarosan folytatom a kis projektemet, de most nagyobb fába vágtam a fejszémet, egy könyvet fordítok, először ezzel végzek...
Kedves Klára, köszönöm a két bejegyzésedet. A weblap, ahonnan az ajánlataim letölthetőek, informál engem, hogy hány fórumos töltötte le a felkínált műveket, és örömmel tapasztalom, hogy van jó pár operakedvelő, akit érdekelnek a feltöltéseim. A nyaralást követően hamarosan folytatom a kis projektemet, de most nagyobb fába vágtam a fejszémet, egy könyvet fordítok, először ezzel végzek...
981 Klára 2023-08-27 15:44:36 [Válasz erre: 979 takatsa 2023-08-08 11:22:48]
Kedves T!
Kedves tőled, hogy ezeket az operákat hosszabb ideig tartod fent letöltésre, mert a nyaralás után és az ezt követő pár napos törvényszerű fennforgás után még le tudtam tölteni ezeket is.
A Written on Skin számomra nem újdonság, a maga idején is tetszett, és Barbara Hannigan abban az operában is elvarázsolt éneklésével és színészi játékával is. Érdeklődve töltöttem le a további operákat is és ígérem, megnézem és írok.
De szegény Dido és az ő Aeneas-a még megtekintésre vár, csak azt követően kerülhetnek sorra!
980 Klára 2023-08-27 15:29:56 [Válasz erre: 977 Klára 2023-07-28 08:36:19]
Mire a Bayreuth-i Wagner program véget ért, illetve sikerült meghallgatni a letöltött RING-et, és többit, következett a Balaton, tehát a Die Soldaten meghallgatása és megemésztése kissé elcsúszott. Mindenkinek igaza van- annak is, aki felhívta Takatsa figyelmét erre az operára - köszönet érte, és azoknak is, akik pozitív véleményt formáltak meg róla. Megfogadva a tanácsot, a BSO előadását néztem meg. Az osztott színpad először meglepett, de hamarosan megértettem ennek a megoldásnak a szerepét é jelentőségét, párhuzamosan jelentek meg az egyidőben zajló események. A zene újszerűsége és a több kisebb színpadon zajló jelenetek figyelemmel kísérése nem volt könnyű, de megérte.
A cselekmény szokványosnak mondható - egy szerencsétlen sorsó fiatal lány hányattatásai, aki részben apja nagyravágyásának, részben a korszak eseményeinek áldozata. A hatalmas szereplőgárda és a nagylétszámú zenekar kézbentartása nem semmi feladat a karmester számára, ahogyan a szereplők színészi alakítást nem nélkülöző énekesi teljesítménye is komoly feladat. Számomra tökéletesen érthetőek az abszolút pozitív megállapításokat tartalmazó kritikák - nagyon modern, nagyon jó.
Egy apróság: németül énekelnek, és az eredeti német felirat mellett a magyar felirat is olvasható, nyomon követhető. Megnyugtathatom az örökké aggódó "kritikusokat" - a magyar szöveg nem szó szerinti ugyan, nem is lehetne, de megfelel eredeti felirat értelmének, tartalmának, tehát a cselekmény világosan követhető.
979 takatsa 2023-08-08 11:22:48
Rendhagyó módon nem egy operával jelentkezem most, hanem egyszerre hárommal (sőt néggyel). Talán néhányan emlékeztek arra, amikor 2022. májusában, nagy lelkendezve feltöltöttem George Benjamin Written on Skin (Bőrre írva) című operáját, amelyet sokan és joggal tartanak a 21. század eddigi legnagyobb opera-alkotásának, köszönhetően a páratlan zenével egyenrangú, Martin Crimp drámaíró által írt művészi librettónak, és egy lebilincselően izgalmas modern rendezésnek. Megvallom, mióta kortárs és kevésbé ismert operák bemutatásával foglalatoskodom, ez az opera volt a legnagyobb élményem, és az elmúlt évben többször is elővettem ezt a felvételt. Aztán eljött 2023 július 5-e, amikor a D'Aix-en Provence-i Fesztiválon bemutatták a George Benjamin-Martin Crimp páros legújabb művét, a Picture a day like this-t ( Képzelj el egy ilyen napot). Szerencsére az Arte TV felvette a premiert, 1 hete találtam rá a felvételre, és ahogy belenéztem, rögtön tudtam, hogy most azonnal vissza kell térnem George Benjaminhoz.
Hát itt van most az elmúlt hét terméke, George Benjamin (és Martin Crimp) összes eddigi operájának magyar felirattal ellátott, jó minőségű videofelvétele.
Elsőként a szerzőpáros 2006-ban bemutatott Into the Little Hill (A dombba) c. kamara-operájáról írnék néhány szót. Ezt az operát, amelyet a szerző lírai-mesének definiált, a Hamelini patkányfogó ihlette, de a mű horizontja az eredeti történetnél sokkal szélesebb, a mai korról szól, korunk bűneivel foglalkozik. Adott egy város, ahol a polgárok mellett patkányok is élnek, tulajdonképpen nem ártanak senkinek, de a jelenlétük irritálja és dühíti az embereket. Adott egy miniszter, aki az újraválasztásáért mindenre kapható, ezért kiszolgálva a "nép" akaratát, egyezséget köt egy idegennel, hogy irtsa ki a patkányokat. A miniszter felesége és lánya , éjszaka az ablakukból nézik a patkányok irtását, fejveszett menekülését. De ezek a patkányok nagyon-nagyon furcsák, ruhát viselnek, bőrönddel, vagy kisgyerekkel a kezükben rohannak. Vajon kik lehetnek? Patkányok? Zsidók? Migránsok? És kik kivánják a halálukat? Mi vajon melyik csoportba tartozunk, üldözők vagy üldözöttek vagyunk, és mikor cserélődnek fel a szerepek? A megrémült kislányt az anyja nyugtatja: - Nyugodj meg, méltósággal fognak meghalni. Az idegen aztán a pénzéért jelentkezik, de az újraválasztott miniszter elkergeti, hiszen nem történt itt patkányirtás, a patkányok saját akaratukból, önként távoztak a városból. Aztán eltelik egy nap, és reggelre üresek a bölcsők, kiságyak, de a párnán még ott lebeg a gyermekek hajának illata, üres a játszótér, a hinta. Hol vannak a gyerekek? Ott vannak a domb alatt, és csak ásnak, egyre mélyebbre a fénnyé változott sötétségben, követve az angyalt, csodálatos zenéjét hallgatva. A mindössze 45 perces operát egy 8 perces csodálatos fuvolaszóló vezeti be, összesen két énekes (egy szoprán és egy mezoszoprán) személyesíti meg a szereplőket, kis kamarazenekar kíséretével. Különleges, zavarbaejtő ez a kis opera, lírai szépséggel beszél a szörnyű bűnről, a maga nemében páratlan.
Sajnos a premierről publikus videó nem készült, csak CD felvétel. De azért találtam egy videót, a Lille-i Operaház 2019-es előadásának felvételét, ráégetett francia felirattal, ehhez illesztettem a magyar feliratot. Még annyit, hogy a művet 2021 októberében, egy Vajda Gergely operával együtt bemutatták Magyarországon is. Tudtommal ez az egyetlen Benjamin alkotás, ami hazánkban is színre került.
Benjamin második operáját, a 2012-ben készült Written on Skin-t (Bőrre írva) már bemutattam, de hogy teljes legyen a kollekció, most újra közzéteszem ezt a csodálatos, 2012-ben a Royal Operában készült felvételt, a szerző vezényletével, Barbara Hannigan élete legnagyobb alakításával. Ez a mű is középkori történeten, egy Boccaccio novellán alapul, témája a halálos szerelem, a műfaját tekintve lírai horror.
A harmadik operának szépséges címe van: Lessons in Love and Violence (Leckék a szerelmről és az erőszakról). Ez egy igazi angol királydráma, amely a Shakespeare kortárs Marlowe drámáján alapul, II. Edward igencsak szerencsétlen életét dolgozza fel, a felnövekvő és mindent a rémületttől borzadva látó és halló, kis III. Edward szemszögéből, aki tanulságos leckéket kap a hetero- és homoszexuális szerelemről, a testi-és lelki erőszak legváltozatosabb formáiról, és arról, hogy a jóság és a gonoszság, a szerelem és a gyűlölet, valamint a józanság és téboly között milyen vékonyka a határvonal, és az milyen könnyen áthágható. A Royal Operaház 2018-as bemutatójának a felvételét teszem most közzé, a szerző vezényletével. Érdekességként említeném meg, hogy Degout és Hannigan mellett, a harmadik főszereplő az erdélyi-magyar Orendt Gyula.
És végül a negyedik mű, az egy hónapja bemutatott Picture a day like this ( Képzelj el egy ilyen napot). A színpad üres, majd a fekete térből előlép egy otthoni ruhát, magas szárú fekete cipőt viselő fiatal nő. Egy rövid kezdőhangot kap, majd kíséret nélkül énekelni kezd: A kisfiam éppen most kezdett teljes mondatokban beszélni, amikor meghalt. Hamvasztáshoz, a szokott módon selyembe burkoltam. Magamon kívül voltam, megmosdattam, kiterítettem, szemét lezártam. De amikor az asszonyok eljöttek érte, hogy elvigyék és elégessék, azt mondtam nekik: Nem! "Az Éden kertjén folyt át az élet négy folyama. Virágzott a birsalma, mandula, orgona és ibolya. A ciprus sötét árnyékában senki sem szenvedett. A halál nem létezett."
Igen. Az ember "Isten hasonlatosságára", és nem erre lett teremtve. Nem a fájdalomra, nem a szenvedésre, nem a halálra. De azután történt valami tragédia, és azóta a halhatatlan lélek vergődik a halandó testben, örök félelemre kárhoztatva. Rettegésre, hogy semmit sem tudsz tenni, és akit szeretsz, azt nem tudod megmenteni. Hiszen este még rádnevet, de reggelre már hideg a teste, vagy a gyermekülést még bekattinod, elindulsz, aztán egy csattanás és mindennek vége. "Van-e olyan fájdalom, mint az én fájdalmam?" (Siralmak könyve, 1,12).
De az anya reménykedik - eszeveszetten, mit mást tehetne? - és halott fiát nem adja oda a hanvasztásra készülő asszonyoknak. Hiszen ahogyan a lehullott száraz virág, vagy a hideg földre esett mag is új életet kezdhet, akkor a kicsi fia is talán feléledhet. Elküldik hát az asszonyok, - "Ha estig, amíg le nem száll a nap, találsz egy boldog embert, akkor a fiad új életre kelhet." Elindul hát az anya a világba, boldog-embert keresni. Vajon talál-e egy igazán boldog embert a mi hedonista világunkban? Erről a pokoljárásról, vagy mennybe szállásról szól ez az alig egy órás opera.
Engem nagyon megfogott, szinte letaglózott ez a négy opera. Gondolkodtam, hogy mi lehet ennek az oka. Egy biztos, mind a négy előadás megvalósítása páratlanul magas színvonalon történt. Itt minden tökéletes és egységes, a zenekar, az énekesek, a rendezés, a legapróbb mozdulatig minden a helyén van. És Benjamin zenéje SZÉP. Igen, ez a kortárs, és ízzig-vérig modern zene szép, valami disszonancián-diszharmónián túli békés és halvány ragyogás, egy zene, amely vissatalált az Éden éltető forrásához, szép, akárcsak az ember, akiről és akihez szól, és aki szebb az angyaloknál. Hallgassátok, és ti is meghalljátok, Olyan élmény nekem ez a zene, mint diákkoromban az első találkozásom Bergmann filmjeivel, vagy az akkor még mellőzött és ismeretlen Pilinszky verseivel. Tudom, hogy egyszerre sok ez a négy opera, de mégis úgy érzem, hogy ezt így, egy csomagban kell odaadnom, mert a részekből összeáll az egész, egy páratlan életmű, ami reményeim szerint még nem lezárt és lesz folytatása.
Három hétig innen tudjátok letölteni a Written on skin-t, mely egy terjedelmesebb, blu-rayről készült fájl, és a másik három operát pedig erről a linkről. Mind a négy teljes opera magyar feliratos, lejátszása VLC-vel javasolt, és elkel hozzá egy jó fejhallgató. Most egy kis szünet következik, Szlovéniába megyünk, de ha nem visz el a szél-víz, akkor talán majd folytatom.
977 Klára 2023-07-28 08:36:19
Mindig meglepsz valamivel, amit nem ismertem, vagy nem eléggé ismertem! Letöltöttem, de meghallgatni csak a Bayreuth-i Wagnerek után fogom. Akkor térek vissza a ZImmermann-ra is.
Mindig meglepsz valamivel, amit nem ismertem, vagy nem eléggé ismertem! Letöltöttem, de meghallgatni csak a Bayreuth-i Wagnerek után fogom. Akkor térek vissza a ZImmermann-ra is.
976 takatsa 2023-07-27 21:05:22
Na, ez a Zimmermann opera többeknél kicsaphatta a biztosítékot, mert a szokottnál jóval kevesebben kértétek el a letöltési linket, csak néhány vérprofi operarajongó, pedig célom pontosan a másik szegmens becserkészése, a kezdőké, akik csak most ismerkednek ezzel a csodálatos, elképesztően változatos és újra és újra meglepetést okozó műfajjal.
Akkor most ugorjunk időben kicsit vissza, egészen 1688-ig, amikor Purcell elkészült egyetlen "igazi" operájával, a Dido és Aeneassal. Purcell ezt megelőzően már számos színpadi műhöz komponált zenét, ezek a művek a 16-17. századi udvari masque szerkezetét követték, amelyre a beszéd, a zene és a tánc szerves egysége volt jellemző, de végig énekelt operája Purcell-nek ez volt az első, és tulajdonképpen az egyetlen. Az opera a Chelsea- i Josias Priest leányiskola megrendelésére készült, és a leányiskola növendékei adták elő 1689-ben. A francia és olasz korabarokk hatását tükröző zene sok kortárs szemében túl egyszerű volt, amlynek oka az lehetett, hogy az eredeti előadók a a leányiskola félig amatőr zenészei és énekesei voltak. A történet Vergilius Aeneisének IV. könyvén alapul, emelyből Nahum Tate angol-ír költő írt librettót, de ez a libretto több helyen jelentősen eltér az eredeti műtől, Dido elhagyását nem Aeneas döntésének, hanem a - Vergilius művéből teljesen hiányzó - varázslónő és boszorkák ármányának tulajdonítva. Ez az allegorikus elem tulajdonképpen az ókori történet aktualizálása volt, az ártó szellemek ténykedését a katolicizmusnak tulajdonítva.
Purcell operája eredetileg prológusból és három felvonásból állt. A Chelsea-előadásokat követően az operát Purcell életében nem állították újra színpadra. A következő évszázadban az opera egyes részletei különböző színművekben felbukkantak, de a teljes opera újbóli előadására 1895-ig kellett várni, napjainban pedig Purcell csodálatos műve szinte minden nagyobb operaház repertoár darabja. Az opera eredeti kézirata, partitúrája nem maradt fent, a legkorábbi, fennmaradt partitúra 1750 körüli, de mivel az operát akkor már több mint 50 éve nem játszották, a hitelessége kétséges. Az opera prológusa elveszett, és magából az operából is több részlet és tánc hiányzik. Ezeknek a hiányoknak a magyarázata rendkívül egyszerű: különböző zenés játékokhoz kerültek felhasználásra, úgy, hogy az eredeti műből egyszerűen kitépték a felhasználni kívánt táncokat, kórusokat, zenekari részleteket. Ráadásul az opera több táncához nagy valószínűséggel nem is volt lekottázott zene, mivel Purcell ezeket a részeket az előadó zenészek rögtönzésére bízta. Ha úgy vesszük, akkor ez az opera is torzó, de egy, Purcell zenéjét és a barokk operaszerkesztést tüzetesen ismerő zenész-rendező számára a mű rekonstruálható, hiszen rendelkezésre állnak -szinte korlátlan mennyiségben - Purcell dalai, kórusai, táncai és egyéb zenei töredékei, amelyekből az opera hitelesen és teljes fényében helyreállítható. Ez az állítás nemcsak a Dido és Aeneasra, hanem Purcell egyéb műveire is vonatkozik, elég, ha az Indian Queen Peter Sellars-Teodor Currentzis féle zseniális rekonstrukciójára utalok.
Mindenesetre A Dido és Aeneas minden egyes bemutatója tulajdonképpen az opera rekonstrukcióját is jelenti, amely jelentős szabadságot biztosít a mű színrevivőinek, és ennek tudható, hogy az elmúlt években rendkívül izgalmas, egyedi előadások születtek. Mivel a prológus elveszett, ezért minden előadáshoz új prológus készül. A három, általam bemutatni kívánt előadás is homlokegyenesen eltérő prológusokat kapott, van közöttük meglehetősen rövid, csak szöveges, és sokkal terjedelmesebb, kórusokkal, táncokkal fűszerezett bevezető. A prológus sokszor önálló jelentéssel bír, és megteremti azt az atmoszférát, amely hozzásegíti a hallgatóságot a mű befogadásához. Példaképpen álljon itt a 2008-as párizsi előadás rövid prológusa.
A Dido és Aeneas három előadását hoztam nektek. Elsőként a 2008-as, párizsi előadást (Les arts florissants, Christie, Ernman, Maltman, Wanroij, Summers), amelyből a prológot már idéztem. Ez nemcsak egy szép és ihletett előadás, hanem csaknem hagyományos rendezés, így a történetet híven követi, még abban is, hogy leányiskolai környezetben, gyereksereglettel játszódik. Azoknak, akik ismerkednek az operával, feltétlenül ezt ajánlanám első megnézésre. Másodikként egy egészen különleges előadást hoztam, Sasha Waltz 2005-ös berlini előadását (York, Ugolin, Deluy, Willcox, Staatsoper unter den Linden Berlin, Cremonesi) . Mindenkinek ajánlom ezt a modern balett és tánc szerelmeseinek kihagyhatatlan felvételt. Megvallom, én különösebben nem kedvelem a balettet, a Markó Iván féle győri balett kivételével, akiknek előadására a 80-as években rendszeresen lejártam Győrbe. Ezt az előadást látva elkapott ez a 35-40 évvel ezelőtti érzés: a zene, a mozgás és az emberi test szépségének tökéletes szimbiózisa. Ez a másfél órás előadás felejthetetlen élmény lesz mindenkinek. Végül pedig a napokban az operavision-ön közzétett legújabb változat, újra a Les arts florissants játékával, Christie vezényletével (szereplők: Lindsey, Dolcini, Leite, Gnidzaz). Ez egy nagyon furcsa rendezés, általában sötét háttér előtt, mintha árnyjátékot látnánk, és a főszereplők mint valami élő szobrok, egy-egy oszlop tetején állnak, szinte kőbe faragva, akár az oszlopos-szentek, csak a fejüket-kezüket-karjukat mozgatva. Alattuk pedig egy csoport táncol helyenként csattogva-nyikorogva, általában a zenével aszinkronban. Vajon mit akar kifejezni a rendező ezekkel a szoborszerű, mozdulatlan énekesekkel? A bezártságot-kilátástalanságot-tehetetlenséget? Ki tudja? Hanem a zene, a zenekar és a kórus, lélegzetelállító, lehet, hogy ezt az előadást csak hallgatni kellene, hallgassatok is meg gyorsan egy zenekari részletet, Ha mást nem is, legalább ezt a 2 percet szánjátok rá és magatokra, hogy meghallgassátok a világ legyegyszerűbb és egyben legtökéletesebb chaconne-ját, hogy megtudjátok, ki is volt Purcell, és mit jelent egy tökéletes, korhű előadás.
Erről a linkről tölthetitek le a három előadást, három hétig. Javasolt VLC lejátszó használata, és a jobb fejhallgató. Jó zenegallgatást.
974 Nagy Katalin 2023-07-23 11:13:42 [Válasz erre: 973 Héterő 2023-07-21 13:33:27]
Kedves Héterő! Megtisztelsz a megszólítással, de többet feltételezel rólam, mint amire képes vagyok. Vitathatatlan tény, hogy foglalkozom az olasszal, de nem a műfordítás oldaláról közeledem a nyelvhez. Nem vagyok filológus, még amatőr nyelvésznek is kevés vagyok. A képzettség hiánya mellett pragmatikus jogászi szemléletem sem tesz alkalmassá műfordítások összehasonlítására. Magyarul és röviden: amikor megértettem a szöveget, legfeljebb egy pillanatra érint meg az esztétika. Még gondolatban sincs türelmem arra, hogy az átültetés elvi és gyakorlati nehézségeivel megküzdjek, még úgy sem, hogy mások termékét következetesen végigbogarásszam. Van műfordítói vénájú barátnőm, gyakran szóba kerül ez a téma egy-egy konkrét fordulat elemzése kapcsán és jól érzem a hozzáállásban mutatkozó alapvető különbséget.
Kedves Héterő! Megtisztelsz a megszólítással, de többet feltételezel rólam, mint amire képes vagyok. Vitathatatlan tény, hogy foglalkozom az olasszal, de nem a műfordítás oldaláról közeledem a nyelvhez. Nem vagyok filológus, még amatőr nyelvésznek is kevés vagyok. A képzettség hiánya mellett pragmatikus jogászi szemléletem sem tesz alkalmassá műfordítások összehasonlítására. Magyarul és röviden: amikor megértettem a szöveget, legfeljebb egy pillanatra érint meg az esztétika. Még gondolatban sincs türelmem arra, hogy az átültetés elvi és gyakorlati nehézségeivel megküzdjek, még úgy sem, hogy mások termékét következetesen végigbogarásszam. Van műfordítói vénájú barátnőm, gyakran szóba kerül ez a téma egy-egy konkrét fordulat elemzése kapcsán és jól érzem a hozzáállásban mutatkozó alapvető különbséget.
973 Héterő 2023-07-21 13:33:27 [Válasz erre: 970 Edmond Dantes 2023-07-20 21:20:09]
Állatorvosi bohémló-2
Kedves ED, bárcsak minden operarajongó ugyanígy viszonyulna az operák szövegének megbecsüléséhez.
Némelyek nem nézik a szöveget, mert amúgyis tudják, mi folyik a színpadon, hiszen olvasták az opera tartalmi ismertetőjét, mondjuk egy 1952-es, magyarul énekelt darab kivonatában, ahol ugyan a pezsgőáriában nincs pezsgő, a kesztyűáriában nincs kesztyű, a Butterfly pedig Vajlégy, tehát minden érthető, minek az az idióta felirat, csak elvonja a figyelmet az időben előre, nagyon alaposan felkészült nézőtől.
Mások a németeknél is jobban értelmezik - mondjuk - a wagneri gondolatot, nekik sem kell felirat, mert járatosnak gondolják magukat a nyelvben, noha még a született németek is csak pislognak ijedten egy-egy összetettebb német mondat hallatán.
A legkülönösebb csoport azoké, akiket nem befolyásol a zavaros szövegkönyv, azt képzelnek a zenéhez, amit ízlésük diktál.
Mellékelek egy nagyon tanulságos mintát, érdemes többször átnézni, hol a bibi. Megjegyzem, hogy az eredeti szövegtől való eltérésnek a mellékelt La bohème-részlet csak aprócska, gyengécske jellemzése, ennél sokkal vadabb átértelmezések is léteznek a magyar színpadon.
Remélem, nem indul újabb bosszúhadjárat a feltöltéseim ellen, hiszen csupán ISMERT FELTÖLTÉSEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA szerepel az alábbi bejátszásban:
Che gelida manina 2.mp4
Kedves Nagy Katalin, az olasz nyelv szerelmese (és kedvenceim egyike), mit szólsz mindehhez? Melyik szövegváltozatot ajánlanád fórumtársunk unokájának?
Állatorvosi bohémló-2
Kedves ED, bárcsak minden operarajongó ugyanígy viszonyulna az operák szövegének megbecsüléséhez.
Némelyek nem nézik a szöveget, mert amúgyis tudják, mi folyik a színpadon, hiszen olvasták az opera tartalmi ismertetőjét, mondjuk egy 1952-es, magyarul énekelt darab kivonatában, ahol ugyan a pezsgőáriában nincs pezsgő, a kesztyűáriában nincs kesztyű, a Butterfly pedig Vajlégy, tehát minden érthető, minek az az idióta felirat, csak elvonja a figyelmet az időben előre, nagyon alaposan felkészült nézőtől.
Mások a németeknél is jobban értelmezik - mondjuk - a wagneri gondolatot, nekik sem kell felirat, mert járatosnak gondolják magukat a nyelvben, noha még a született németek is csak pislognak ijedten egy-egy összetettebb német mondat hallatán.
A legkülönösebb csoport azoké, akiket nem befolyásol a zavaros szövegkönyv, azt képzelnek a zenéhez, amit ízlésük diktál.
Mellékelek egy nagyon tanulságos mintát, érdemes többször átnézni, hol a bibi. Megjegyzem, hogy az eredeti szövegtől való eltérésnek a mellékelt La bohème-részlet csak aprócska, gyengécske jellemzése, ennél sokkal vadabb átértelmezések is léteznek a magyar színpadon.
Remélem, nem indul újabb bosszúhadjárat a feltöltéseim ellen, hiszen csupán ISMERT FELTÖLTÉSEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA szerepel az alábbi bejátszásban:
Che gelida manina 2.mp4
Kedves Nagy Katalin, az olasz nyelv szerelmese (és kedvenceim egyike), mit szólsz mindehhez? Melyik szövegváltozatot ajánlanád fórumtársunk unokájának?
972 takatsa 2023-07-20 22:05:15 [Válasz erre: 969 -zéta- 2023-07-20 16:49:47]
Bocsánat, elnézést a mulasztásért. Pótoltam, és kompenzációként felajánlok egy kupont, amelyet bármelyik következő feltöltésemkor beválthatsz. :)
Bocsánat, elnézést a mulasztásért. Pótoltam, és kompenzációként felajánlok egy kupont, amelyet bármelyik következő feltöltésemkor beválthatsz. :)
971 Klára 2023-07-20 21:40:19 [Válasz erre: 970 Edmond Dantes 2023-07-20 21:20:09]
Isten hozott a klubban!
Isten hozott a klubban!
970 Edmond Dantes 2023-07-20 21:20:09 [Válasz erre: 966 Laci Kozlok 2023-07-20 09:41:32]
Nekem minden operánál fontos a szöveg, a librettó pontos megértése. Unásig ismertnek gondolt darabokban fedezek fel újabb és újabb apró vagy nem is annyira apró részleteket amiket azelőtt, amikor még magyarul énekeltek, nem értettem meg vagy nem követtem olyan jól, mint olvasva. Többek közt emiatt is olyan élvezetesek pl. a MET élő közvetítések a MüPában. Bizony, mindig olvasom a feliratot folyamatosan.
Nekem minden operánál fontos a szöveg, a librettó pontos megértése. Unásig ismertnek gondolt darabokban fedezek fel újabb és újabb apró vagy nem is annyira apró részleteket amiket azelőtt, amikor még magyarul énekeltek, nem értettem meg vagy nem követtem olyan jól, mint olvasva. Többek közt emiatt is olyan élvezetesek pl. a MET élő közvetítések a MüPában. Bizony, mindig olvasom a feliratot folyamatosan.
969 -zéta- 2023-07-20 16:49:47 [Válasz erre: 960 takatsa 2023-07-18 09:23:57]
Én használom a levelezőt, írtam is Neked...;-)
Én használom a levelezőt, írtam is Neked...;-)
968 Momo 2023-07-20 16:32:36 [Válasz erre: 964 takatsa 2023-07-19 20:13:21]
Japán az. Tele van hiraganával.
(Nem nagyzolásképp mondom (tényleg), de volt szerencsém többször körbeutazni Japánt, és nagyon megszerettem azt az országot. :-)
Japán az. Tele van hiraganával.
(Nem nagyzolásképp mondom (tényleg), de volt szerencsém többször körbeutazni Japánt, és nagyon megszerettem azt az országot. :-)
967 takatsa 2023-07-20 10:14:18 [Válasz erre: 966 Laci Kozlok 2023-07-20 09:41:32]
Így van. Nézd meg pl. a Kurtág operát, amelynél a zene és a szöveg megbonthatatlan egységet alkot, ahol a zene a becketti szóra épül, arra a drámára, amellyel Kurtág ifjúkorában találkozott, amikor még alig tudott franciául, és mégis, vagy talán éppen ezért, minden szó beleégett az agyába, és egész életén át hordozta, hogy aztán ezek a szavak zenévé formálódjanak, végsőkig lecsupaszítva és ezáltal teljessé téve a becketti gondolatot.
Így van. Nézd meg pl. a Kurtág operát, amelynél a zene és a szöveg megbonthatatlan egységet alkot, ahol a zene a becketti szóra épül, arra a drámára, amellyel Kurtág ifjúkorában találkozott, amikor még alig tudott franciául, és mégis, vagy talán éppen ezért, minden szó beleégett az agyába, és egész életén át hordozta, hogy aztán ezek a szavak zenévé formálódjanak, végsőkig lecsupaszítva és ezáltal teljessé téve a becketti gondolatot.
Valahol ezt olvastam: "a szó a hanggal frigyre lép." - ez a tökéletes és tömör megfogalmazás.
