Bejelentkezés Regisztráció

Kedvenc felvételek


Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények

863 Laci Kozlok 2023-05-18 09:42:36 [Válasz erre: 861 takatsa 2023-05-17 18:28:44]
Nagyon jo választás. Poulenc ezt a vígoperát Apollinair egyetlen színjátékát  zenésítette meg. Ha segít  Neked, akkor  a Tubuson megtalálhato audio, kották, francia és angol felirat. Usd be
Francis Pulenc-Les mammmelles de Tiresias [ whith score] 

862 Laci Kozlok 2023-05-18 07:58:30
Kedves Takatsa, Hétero - Jobban járnánk ha barátkoznátok, egyutmukodnétek. De hát  tortént ami tortént.
Takacsát nagyon tisztelem , hogy annyi sok faradtságot, idot, pénzt  áldoz, hogy nekunk, operabarátoknak, oromot szerezzen. Igen, nekem Orom új operákat felfedezni.
Hétero pedig nagyon jo fordít. A Ruszalka fordítás csodálatos.  És például a megboldogult Haandel forumtársunk diákkori szlovák versét magyarra fordította és muvészi szinvonalra emelte. Angol.francia.olasz, orosz fordításai tokéletesek. Ezt megtudom itélni, mert ezeket a nyekveket jol ismerem. 
 

861 takatsa 2023-05-17 18:28:44
Hamarosan...    

860 Klára 2023-05-10 16:26:38 [Válasz erre: 858 takatsa 2023-05-10 07:37:11]
Kedves Takatsa,
én nem ismertem ezt a csodálatos költeményt, köszönet a megismerés lehetőségéért. A becsatolt magyar fordítások mindegyikében éreztem és értettem a hangulatot, a mondanivalót. A műfordítások alkotóinak neve is elgondolkodtatott. Nyilván lehetne ütköztetni, de nem hiszem, hogy ez bárkinek közülük eszébe jutna valaha, pedig ők profik a jó legjobb értelmében. Ahogyan EMBEREK is, a szónak a legjobb értelmében.

859 Klára 2023-05-10 15:49:40 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Kedves Héterő, nem vagyok éjjeli bagoly, csak most olvastam "nagybecsű" soraidat. Mivel Lujza és én voltunk az aktuális beírók, nem nagy kunszt kitalálni, hogy én lennék a másik rajongó. (amint erre Lujza is rájött, akinek köszönöm védelmező sorait)  A "rajongók" számának apadása nem kis részben a Te és a hozzád hasonlók jótékony cselekvésének eredménye. Soha nem voltam spicli, nem is leszek, és soha nem kértem a Szerkesztőktől fórumtárs kizárását, erre irányuló feltevésedet kikérem magamnak! Viszont azon kevesek közé tartozom, akik annak idején szót emeltek néhány fórumtárs hosszabb-rövidebb időre történő kizárása ellen.
Még szerencse, hogy az emberi-hangi gondolatot kiemelted, én ezeket a megnyilvánulásokat nem evvel a minősítéssel jelölném. Középiskolai tananyag volt a különféle korábban használt mértékegységek SI átszámítása,illetve a különböző országokban alkalmazott egységek átszámítása. Én általában nem szoktam lázas lenni, így engem ez a probléma hidegen hagy, de őszintén örülök, hogy jelenleg ennél nagyobb problémád nincs.
De végtelenül felháborít  takatsa fórumtárssal szemben tanúsított eljárásod, és az, hogy ebbe másokat is belekeversz. Arra nem gondolsz, hogy evvel hosszú távon önmagadnak is ártasz?
PS. Elég jól elboldogulok a német nyelvvel, és a német nyelvű operalibrettókkal, ennek ellenére sose jutna eszembe vitába szállni a MÁO vagy a Müpa operaelőadásain alkalmazott feliratokkal, csak azért, mert én  másként fordítanám le.

858 takatsa 2023-05-10 07:37:11 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Kedves Héterő, 
Nem tudom, hogy a radiológus Heiner doktor hová küldené a beteget 39, vagy 40 fokos lázzal, de ha gyerekről van szó, akkor biztos vagyok benne, hogy hozzám, vagy valamelyik gyermekgyógyász kollégámhoz.
Az általad incriminált részt, amit voltál szíves a saját fordításodban közreadni, én így fordítottam:
Azt hittem, ha mindet beveszem, 
akkor álom nélkül aludnék, és soha nem ébrednék fel.
Örökké aludnék...
Szóval bevettem egy tucatot, forró vízben.
Egyszerre, mindet.
Aztán, ami elmúlt, arról álmodtam.
Amikor felébredtem, az álmomból
sokkal boldog voltam.
De aztán rájöttem, hogy egyedül vagyok...
...a fejem már nem nyugszik a válladon.
Úgy éreztem, hogy tovább már nem élhetek.
A testem könnyű lett és hideg,
nem éreztem a szívverésemet.
De a halál váratott magára.
És mivel rettenetesen gyötrődtem,
egy óra múlva felhívtam Marthát.
Nem volt bátorságom egyedül meghalni.
Drágám...
Hajnali négy óra volt.
A lakását bérlő orvossal érkezett.
39 fokos lázam volt.
Az orvos felírt egy receptet,
és Martha estig velem maradt.
Könyörögnöm kellett, hogy elmenjen,
mivel megígérted, hogy felhívsz engem.
És féltem, hogy nem tudok majd beszélni veled.
Jól vagyok... ne ijedj meg.

Én ott látom a problémát, hogy van néhány librettó fordításod, amit féltő műgonddal elkészítettél. Feltételezem, hogy ezek jól sikerült fordítások, bár - mivel komplett librettóiddal nem találkoztam - ez számomra csak feltételezés. Én - mint már sokszor leírtam - nem librettókat fordítok vagy készítek, hanem meglévő videókhoz készítek magyar feliratot az angol feliratból. Persze próbálok tájékozódni, utánanézni az eredeti librettónak is, de a feliratom gerincét mindenképpen az angol felirat képezi. Én nem vagyok költő, vagy irodalmár, így a librettó-fordítás szempontjából amatőr vagyok. Ezt is többször leírtam, mást sohasen állítottam. Sohasem gondoltam azt, hogy hogy az én fordításaim a legtökéletesebbek. Úgy tudom, hogy te sem vagy költő vagy irodalmár, hanem műszaki végzettségű ember vagy. Ha ez így van, akkor te is amatőr vagy. Így, tehát két amatőr áll - az én értelmezésemben - egymás mellett, a te értelmezéseddel: egymással szemben. A megnyilatkozásaidból úgy vélem, a te alapállásod az, hogy a te fordításod tökéletes, és a fordításodat meg kell védened, az idetévedt amatőrökkel szemben, mint amilyen én vagyok. Emiatt, ha megjelenik egy olyan operához készült magyar feliratom, amely opera librettójával te is foglalkoztál, akkor úgy érzed, hogy lektorálnod kell a feliratomat, össze kell hasonlítanod aprólékosan a sajátoddal, meg kell védened a librettódat tőlem, harcolnod kell ellenem. A saját libretto-fordításodat etalonnak veszed, és az attól való mindennemű eltérést számonkérsz tőlem, harcias hangnemben. Nem tudom, hogy mire jó ez a nagy kardcsörgetés, itt se én, se mások nem törnek a babérjaidra, nem akarják tőled elorozni a dicsőséget, már csak azért sem, mert munkásságodat nem-, vagy csak rövid töredékeiben ismerjük. 
Én nem akarok harcolni veled. Én nem ezért, és nem neked készítem a felirataimat, nekem egészen más céljaim vannak. Mindenesetre fel szeretném hívni a figyelmedet arra, hogy egy eredeti műnek számtalan magyar műfordítása lehet, sikerültek, és még sikerültebbek, egy közös ismérvvel: mind az eredeti műtől, mind egymástól jelentősen eltérnek.  Itt van a különböző fordításokra egy aranyos példa:
1. változat,     2. változat,    3. változat,     4. változat,     5. változat.

Most jó fél évig csend volt, nem volt ebben a topikban veszekedés, már-már fellélegeztem, azt hittem, hogy megnyugodtak a kedélyek. De úgy látom, csak arról volt szó, hogy olyan feliratokat tettem közzé, amelyekkel nem kereszteztem a te alkotói tevékenységedet. Mivel én főleg kortárs- barokk- vagy elfeledett operákhoz készítek feliratot, ezért jó eséllyel elkerüljük egymást, de ha mégis találkozunk, akkor kérlek, próbálj magadon uralkodni és próbálj bennem nem ellenséget látni. Én nem akarlak téged legyőzni, megfélemlíteni vagy nevetségessé tenni, nem akarom a tevékenységedet, a fordításaidat kritizálni, hanem a körülményekhez képest békességben szeretnék élni. Kérlek, te is erre törekedj.

857 lujza 2023-05-10 01:59:55 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Kedves Héterő, ha a védő amazonok közé engem is besorolsz, de azt hiszem, látatlanban mondhatom Klára nevében is ugyanezt, hogy kikérem ezt az inszinuációt egyszer és mindenkorra! Életemben nem jelentettem fel senkit sehol, sohasem voltam spicli, és eléggé sajnálatos, hogy takátsa fórumtárssal való személyes rivalizációd miatt gátlástalanul belekötsz bárkibe!
Engem ugyan nem izgat, hogy 39 vagy 40 fokról beszéltek, bár lehet, hogy neked nincs ennél fontosabb, de kár a maradék renomédat is tönkretenni ilyen ocsmány módon.

855 takatsa 2023-05-09 11:22:49
Kedves Klára, Lujza, köszönöm a támogatást, nincs okom az elkeseredésre, és persze, folytatom, amíg lehet. A célom bebizonyítani azt, hogy az opera egyáltalán nem halott műfaj, mint azt sokan hiszik, halottá éppen azok a sznobok kívánják tenni, akik csak arra a tucatnyi repertoár darabra hajlandóak elmenni, amit megszoktak, és amelyek unos-untalan ismétléséért folyamatosan siránkoznak. Valóban volt egy megtorpanás az operában, a XX. század közepétől, amikor a zeneszerzők elfordultak ettől a műfajtól, és alig született új, kortárs alkotás. De vegyük észre, hogy ennek vége, és az opera, mint műfaj újra élő lett, hiszen a nagy operaházakban egymást érik az új művek bemutatói. A másik nagy merítés pedig a barokk operákból van, amelyek kimeríthetetlenek, és harmadsorban pedig elő-előjön néhány elfeledett, de felújításra, újrahallgatásra érdemes darab. Hát ez a célom, hogy minél több komolyzene-kedvelőt ráébresszek arra, hogy mennyi érték van a régi-zenében, és milyen izgalmasak a szemünk láttára születő új operák. Be-becsúszik persze egy-egy "kommersz" darab is, de a fő célom a fent vázolt hármas megismertetése.

854 Klára 2023-05-09 10:13:25 [Válasz erre: 852 takatsa 2023-05-08 17:07:19]
Kedves T, ne keseredj el kérlek, és ne hagyd abba, amit csinálsz!  Az angol vagy amerikai mértékegységek átszámítása mindig probléma, akár területmérték, akár sebesség, vagy űrtartalom az esedékes, újabban az import élelmiszerek csomagolásain találunk érdekes számtani feladványokat, nem hiszem, hogy bármely vásárló annak alapján választja ki amit vesz!
Szerény véleményem szerint nincs az a DVD - bármely nagynevű kiadó által forgalmazott legyen is - amin a librettó teljes felirata  szerepel! (nem ok nélkül adják melléje azokat a kis füzetecskéket, melyekben a librettó szövege van benne eredeti nyelven és esetleg még angolul, valamint az opera tartalma több nyelven!)  Ha így lenne, nem győznénk olvasni, és nem tudnánk a látványra és a zenére koncentrálni! Néha úgy hallgatok Wagnert, hogy belekukkantok a librettó szövegébe, elsősorban önkontroll miatt. De ez csak akkor válik be, ha  egyetlen szereplő énekel egy áriát, és érthetően énekel. Ha többen énekelnek, ami egy operában elég gyakori, akkor ez már lehetetlen! Hogyan lehetne ilyen esetben a librettó szövegét feltüntetni??
A MÁO és a Müpa (hogy csak ezt a kettőt említsem) operaelőadásainak magyar felirata sem azonos, mert nem ugyanaz az ember készítette a műfordítást! (akinek ehhez külön magyarázat kell, az keresse elő a gimnáziumi magyar irodalom könyvet, vagy olvasson el egy közismert verset vagy színdarabot két változatban)
Én rendszeresen letöltöm és megnézem az általad magyar felirattal ellátott operákat, és még a "kívülről tudott" repertoár.műveknél sem ért csalódás egyetlen alkalommal sem. Ha azt mondom, hogy német nyelvű opera esetén esetleg tudtam volna más szöveget kreálni, ez nem kritika és nem is nagyképűség, hanem a nyelv sokszínűsége és az a tény, hogy én Én vagyok, és nem Te. De sose jutna eszembe korrektort játszani. Az általam nem ismert, és nem egy esetben sokak által nem ismert operák esetén  pedig hálás vagyok a megismerés lehetőségéért. Korábban már írtam ilyesmit, csak meg tudom ismételni:  nem kötelező olvasni, elég az operát nézni, hallgatni és élvezni!

853 lujza 2023-05-09 01:07:26 [Válasz erre: 852 takatsa 2023-05-08 17:07:19]
Valószínűleg nem is tudjuk eléggé megköszönni a munkádat! Lehet, hogy nem mindig tökéletes, de mikor az valaki vagy valami?

852 takatsa 2023-05-08 17:07:19 [Válasz erre: 850 Héterő 2023-05-07 18:58:01]
Előzőhöz kiegészítés: A Felicity Lott féle, saját DVD-ből dolgoztam, mivel azon volt angol felirat is. A magyar feliratot, ennek az angol feliratnak az alapján készítettem, mindhárom válátozathoz. Az angol felirat ezt tartalmazta:
232
00:22:48,033 --> 00:22:50,228
I had a temperature of a hundred and two
Én ezt a 102 fok Fahrenheitet konvertáltam át Celsiusba, amely  38.888888889. Ebből lett a 39 C. Úgy gondolom, hogy érdemben nem változtatja meg a cselekményt az, hogy a főszereplőnek 39 vagy 40 fokos láza volt. Tudom, hogy Héterő 2015-ben, a Miskolci Fesztiválra fordította ezt a librettót, így ebben az esetben van konkrét összehasonlítási alapja. Már többször írtam, hogy én DVD feliratokat fordítok, nem librettót, amely nyilván teljesebb és pontosabb. A feliratoknál a könnyű olvashatóság biztosítására mennyiségi határ van (két sor, soronként kb. 40 karakter), emiatt gyakran kompromisszumot kell kötni. Mindig igyekszem, hogy a konkrét videó élményét tükrözze, illetve adja vissza a magyar felirat. Nem vagyok műfordító, nálam hobbi a felirat készítés, biztosan vannak, akik sokkal szakszerűbben tudnák ezt csinálni, csak az a probléma, hogy nem csinálja senki, a kurrens opera-videókhoz egyszerűen nincs magyar felirat, különösen nem a kortárs művekhez. Így joggal állíthatom, hogy a tevékenységem hiánypótló. Az elmúlt időszakban csaknem 100 feliratot osztottam meg az érdeklődőkkel. Lehet ennek örülni, vagy lehet kekeckedni, fanyalogni, kinek-kinek szándéka- és vérmérséklete szerint. Én köszönettel veszek minden visszajelzést, Héterőét is, hiszen mindenből lehet tanulni, és az ember arra törekszik, hogy folyamatosan javuljon munkájának a minősége.

851 takatsa 2023-05-07 20:18:12 [Válasz erre: 850 Héterő 2023-05-07 18:58:01]
Köszönöm az észrevételt és azt, hogy foglalkoztál a három felvétellel. Több feliratból dolgoztam, leginkább angolból, az egyik feliratban a láz nem Celsiusban, hanem Reaumur-ben volt megadva, átkonvertáltam.  Meg tudom majd nézni, hogy pontosan honnan vettem ezt, ha fontos, de most ügyelek, és nincs nálam az anyag. Remélem, hogy ezek az apróbb pontatlanságok nem gátolnak meg a fantasztikus felvételek élvezetében. De jövő héten jönnek a Tiresias csöcsei, na, az kacifántosabb ügy lesz. :)

850 Héterő 2023-05-07 18:58:01 [Válasz erre: 847 takatsa 2023-05-06 12:17:15]
Vajon a J'avais plus de quarant'! -ból hogyan lett 39°-os láz, az rejtély, hiszen itt "40 fölött" hangzik el.
De a kutyát hamisan vádolni végképp illetlen dolog: szegény jószág NEM harapta meg a gazdit!
Un peu plus, il me mordrait. = Kis híja, és megharap.

849 Klára 2023-05-07 12:54:36 [Válasz erre: 848 lujza 2023-05-07 01:11:08]
Ebben igazad van, de sajnos Amerikában ez meglehetősen elterjedt gyakorlat.  Ami az én európai szememnek és ízlésemnek  eléggé morbid, erre utaltam,

848 lujza 2023-05-07 01:11:08 [Válasz erre: 846 Klára 2023-05-06 09:43:33]
Félreértettél, én nem az operára gondoltam, hanem a valóságra. Ott nem kötelező végignézni a kivégzést.

847 takatsa 2023-05-06 12:17:15 [Válasz erre: 840 takatsa 2023-05-03 12:25:39]
Kozlok Laci barátom privátban figyelmeztetett, hogy hibásan szerepel leírásomban a Poulenc opera címe. Tehát helyesen: La voix humaine. Köszönöm a kiigazítást, és elnézést kérek a helyesírási hibáért.

846 Klára 2023-05-06 09:43:33 [Válasz erre: 845 lujza 2023-05-06 00:53:51]
Igazad van, mozifilmben nem kötelező megnézni, de ebben az operában meg kellett nézni. Ez volt a finálé. a katarzis, a halálraítélt végső megbékélésének és az őt a végsőkig elkísérő nővérnek a búcsúja. Közben természetesen még szólt a zene, és mind a férfi, mind DiDonato arckifejezésének változásai sok minden szavakkal nehezen elmondhatót kifejeztek.

845 lujza 2023-05-06 00:53:51 [Válasz erre: 844 Klára 2023-05-05 19:40:47]
Engem is nagyon megdöbbentett, amikor egy filmben először láttam ilyet. Nagyon amerikai. De, gondolom, nem kötelező megnézni.

844 Klára 2023-05-05 19:40:47 [Válasz erre: 843 takatsa 2023-05-05 18:00:08]
Egyértelmű, a katarzis létrejöttének bemutatáshoz elengedhetetlen, rendezői elvárás volt. Ezt megértem, de számomra akkor is meghökkentő, főleg ennek az életben gyakorlati megvalósulása! Egy szerencsétlen bűnöző kivégzése nem színielőadás, amihez nézők kellenek, de ha ez az amerikai gyakorlat.....


843 takatsa 2023-05-05 18:00:08
Kedves Klára, köszönöm, hogy leírtad az operával kapcsolatos élményedet és gondolataidat. Csak annyiban vitatkoznék - kicsit - hogy az ítélet végrehajtása, véleményem szerint az opera szerves részét képezi, ha ezt elhagynák, akkor az egyik lényeges elemével csonkulna a mű, és talán elmaradna a katarzis is. Örömteli, hogy hosszú évek után a MET is bemutatja az operát a 2023/24-es évadban, természetesen DiDonato főszereplésével. 

842 Klára 2023-05-05 13:58:03 [Válasz erre: 808 takatsa 2023-03-30 07:40:13]
Erősen gondolkoztam, hogy merjek-e ennyi idő elteltével visszatérni erre az operára, de csak rászántam magam. Először is takatsa fórumtárs megérdemli, hogy reagáljak, lássa, hogy akad legalább egy ember, aki megnézi, értékeli az ő tevékenységét. Legfeljebb megint megkapom a híve, fegyverhordozója, stb. jelzőket. A késedelembe belejátszott a Húsvét, néhány magánéleti elfoglaltság, de a pápalátogatás képernyő elé szegező programjai is. Másrészt ez a mű, bocsánat, opera - ezért egyszer egy sasszemű fórumtárs megdorgált - megér annyit, hogy írjak róla.
Nem volt könnyű megnézni, megemészteni, és nem könnyű írni róla! Olyan filozófiai kérdéseket feszeget, mint az Élet, annak értelme és célja, a más ember megértése, akkor is, ha a saját értékrendem szerint valami borzalmasat követett el, és ezen keresztül a Megbocsátás, a más emberrel  szemben gyakorolt megbocsátás képessége. A kegyelemben reménykedő, majd annak elutasításával szembesülő gyilkos felkiáltása, hogy ha annyira elítélik a gyilkosságot, akkor mit tesznek most vele, a halálbüntetés jogosságának régóta vitatott kérdését is felveti!
Joyce DiDonato élete nagy alakítását nyújtotta ebben a szerepben!  A tv közvetítések, a Müpa és a yt jóvoltából sok szerepben volt alkalmam látni, mindegyikben csodálatos volt. Ennek a mai korban játszódó modern operának a megtekintése közben a 2020.-as Bochumban tartott koncert jutott eszembe. Az akkori eszköztelenség, az egyszerű fekete öltözék és az énekesnő egyedül a színpadon, aki gesztusaival, tekintetével bűvöli el a közönséget. A Dead Man Walking c. opera Helen nővérének szerepében a helyzet majdnem azonos. Egyszerű civil öltözék, az utcán is szembe jöhetne, egyedül a nyakában levő hatalmas kereszt utal valamire. De a színpadon megjelenő többi szereplő ellenére, azok között is magányos.
Helen nővér szerepe hatalmas szerep, az első felvonásban végig színpadon van, aktiv részese az eseményeknek, mind énekesi, mind színészi teljesítménye csodálatos. Szemének rebbenése, arcvonásainak változásai sokatmondóak. Tulajdonképpen egyetlen valós partnere van, a halálra ítélt gyilkos, akit Michael Mayes alakít, szintén nem mindennapi  teljesítményt nyújtva ebben a szerepben.  A megátalkodott, bűnét el nem ismerő, bűnösségét tagadó embernél elérni, hogy elismerje, bevallja a gyilkosságot, és sorsát vállalva, ezáltal lélekben megnyugodva várja a halálbüntetést, embert próbáló feladat. Az, hogy Helen nővér vigaszt és részben megnyugvást ad a gyilkos édesanyjának,  szinte mellékszálnak tűnik, pedig nem az! Számomra különösen jelentős eredmény, hogy az eleinte a nővért érzéketlenséggel,  velük szemben tanúsított "nemtörődömséggel" vádoló szülők egyike végül megköszöni a tevékenységét, és arra kéri, hogy mindezek után találkozzanak.
Csodálatos a 2. felvonásban Rose nővér és Helen nővér jelenete, melyből megtudjuk, hogy Helen nővér látogatása a börtönben nem egyszeri alkalom volt, a folyamat hetek óta tart, és ennek során a nővér komoly lelki válságba került. Ennek a beszélgetésnek is része van abban, hogy Helen ismét meglátogatja az elítéltet, és végül kialakul benne a megbocsátás képessége, és az a nem mindennapi kapcsolat a gyilkossal, melynek végén kölcsönös szeretetben és egy majdani találkozás reményében köszönnek el.  Az anyát alakító énekesnő is szép pillanatokkal ajándékozza meg a nézőt. 
Egyetlen dolog volt, ami meghökkentett, és őszintén szólva meg is döbbentett! Az opera végén nyílt színen, részletesen bemutatják a kivégzés menetét - innen tudjuk meg, miért is Dead Man Walking a címe. A két főszereplő utolsó perceinek, pillanatainak bemutatása a kettejük kapcsolatának ábrázolása rendezőileg  nyilván fontos volt, de számomra visszatetsző. Ahogyan megdöbbentőnek, és embertelennek tartom azt a gyakorlatot, hogy az áldozat hozzátartozói végignézik a kivégzést! Nem hiszem, hogy egy ember végső pillanatainak, szenvedésének megtekintése enyhíthetné a szeretett gyermek, vagy egyéb hozzátartozó elvesztése felett érzett fájdalom és gyász érzését!



841 Klára 2023-05-04 20:49:53 [Válasz erre: 840 takatsa 2023-05-03 12:25:39]
Köszönöm, ez megint valami új, amire oda kell figyelni!

840 takatsa 2023-05-03 12:25:39
Amint láttátok a kedvcsináló bevezetőben, ezútal egy Poulenc operát hoztam. A Karmelitákról már volt szó, a kiváló MET felvétel kapcsán, de Poulenc ezen kívül még két operát szerzett. Most a harmadik, egyben utolsó operáját, a La voix humanie-t (Emberi hang) mutatnám be. Persze jogosan tehetem fel a kérdést, ugyan kit érdekel itt Poulenc? Egyáltalán kit érdekel egy XX. századi opera, vagy a horizontot  tágítva, a XX. századi zene? Itt van pl. ez a szerencsétlen, 100 éve született Ligeti. Egy hónapja egy csodálatos 2 CD-s albuma jelent meg (mondanom sem kell, nem itthon), amely az összes a capella kórusművét tartalmazza. 5 napja bátorkodtam feltölteni az egész anyagot, csodás kisérőfüzettel. Nem mindennaposak ezek a kórusművek, és le merem fogadni, hogy nem sokan tudtok arról, hogy Ligeti a 40-es és 50-es években rengeteg kórusművet írt, főleg magyar népdalfeldolgozásokat, amelyek minőségben vetekszenek Kodály és Bartók legjobb kórusműveivel. És ezek a kórusművek számunkra ismeretlenek, mintha nem is lennének. Feleségem a K.É.T.K-ra járt, a Párkai-Maklári-Erdei korszakban, és az 5 év alatt egyetlen Ligeti kórusművet sem énekeltek, e kórusműveknek még a létezéséről sem hallottak. Hát, most itt van a nagy lehetőség, hogy mindenki megismerkedhessen ezekkel a fantasztikus művekkel, és mit gondoltok, hányan töltötték le? 3-an. Hogy is van a Momus szlogenje? "Minden, ami komolyzene - a világ első internetes komolyzenei magazinja, magyarul." Ennyit erről.

De vissza Poulenchez. Ez a La voix humanie, vagyis az Emberi hang, egy nagyon szép kis opera, és ráadásul rövid is, alig háromnegyed órás, így méltán tarthat igényt az érdeklődésünkre. Ráadásul kis költségvetésből kihozható, kell hozzá egy nő, egy telefon, egy pamlag, és egy zenekar, de hát az úgyis van mindenhol.  Akár az Operaház női WC-jében is elő lehetne adni, ennek ellenére Magyarországon csak szórványosan került színre, leginkább Miskolcon, vagy Budapesten az Olasz Kultúrintézetben. Ismert egy felvétel 1958-ból, Házy Erzsébettel és 2014-ben az Egri kamarafesztiválról, Pasztircsák Polinával.

Az operát Poulenc 1958-ban szerezte, Cocteau 1928-ban írt monodrámája alapján. Poulencet kapacitálták, hogy Maria Callasnak ajánlja a szerepet, de ő kifejezetten Denis Duval számára írta a darabot, aki előző operájának, a Karmelitáknak főszereplője volt, és azóta is szoros munkakapcsolatban álltak. Az opera bemutatatójára 1959. február 6-án került sor, a párizsi Opéra-Comique-ben. A történet rendkívül egyszerű: egy kapcsolat végéről szól. Egy nő ül a pamlagon, kezében a telefonnal és párbeszédet folytat a szeretőjével, aki szakított vele. Persze ez a párbeszéd csonka, nem párbeszéd, csak beszéd, hiszen mi a férfit nem halljuk, de éppen ez a féloldalas monológ az, ami igazán drámaivá teszi a darabot. A történet még abban az időben játszódik, amikor nem volt minden zsebben - illetve kézben - mobiltelefon, csak az otthoni vezetékes, ráadásul az sem volt automata kapcsolású, hanem a telefonáló ki volt téve a rossz vonalak okozta viszontagságoknak, és a telefonos-kisasszonyok szeszélyeinek. Mindenesetre a telefon már akkor is kényelmes lehetőséget nyújtott a szakításra, biztonságos távolságban lehetett maradni, nem kellett a másik szemébe nézni, nem kellett a kezét megfogni, és könnyebben lehetett kimondani a kimondhatatlant. A jó öreg telefon fontos lépcsőfoka volt a kapcsolatok dehumanizálásának, amelyet azóta az emberiség tökéletesített, hiszen manapság már egy kurta email, vagy sms is elég a szakításhoz.  

Egy kapcsolat vége. Ennél személyesebb, megrázóbb és emberibb téma talán nincs is, ez egy mindnyájunk által ismert és megszenvedett élethelyzet, hiszen az ember erre van kárhoztatva, ilyen vagy olyan módon, de egyszer minden kapcsolata véget ér. Mindnyájan vesztesek vagyunk, örök-, és remény nélküli vesztesek. Ez a veszteség a halandó ember minden fájdamának eredendő oka és egyben következménye, a sajgó tudat, hogy minden csak időleges, és az élet nem más, mint egyre gyorsuló és rövidülő pályán a halálba zuhanás. Az ember alapvetően egy perverz lény: megnyugvást hoz neki egy másik ember szenvedése. Ezt az érzést nem a gonoszág vagy a káröröm táplálja, hanem a sorsközösség érzése az, ami megnyugtató. Azzal, hogy mások is ugyanazt érzik, és ugyanúgy szenvednek, mint ahogyan én, a szenvedésem könnyebben elviselhetővé válik, hiszen sorstársam minden ember: ez az emberi sors. Nos, erről a mindnyájunk által átélt és megszenvedett emberi sorsról szól ez az opera. Poulenc zenéjében minden benne van, egyszerre drámai és lírai, szépséges és szörnyűséges, felkavaró és elgondolkoztató. 

Ez a mű mindannyiunkhoz szól, hiszen közös az emberi sors, de ugyanakkor ennek a sorsnak a megélése és átélése személyiség függő és ezért végtelenül változatos. Ez az opera másik nagy erőssége. A történet és a zene csak keret, de a megvalósulás a végletekig függ az előadó személyiségétől. Bár a drámánk közös, azt az énekes egyedi módon éli át és játssza: maga az előadás szüli meg az operát. 

Ezt a gondolatot támasztja alá az a három, egymástól nagyon-nagyon különböző felvétel, amelyet nektek hoztam.
Az első felvételt az egyik legkedvesebb DVD-mről készítettem. Ez egy zongorás előadás 2011-ből, Felicity Lott énekel és Graham Johnson zongorázik. Ez a felvétel egy operatörténeti érdekesség is, hiszen Poulenc először a darab zongorára írt partitúráját készítette el, de életében egyetlen alkalommal sem engedélyezte a darab zongorás előadását. Ezt az engedélyt Poulenc unokahúga adta meg Felicity Lottnak, így ez a DVD a mű első zongorás felvétele. Ezt követően sokan és sok helyen előadták már ezt a változatot. Poulenc tilalma nem teljesen érthető, mert az igaz, hogy a zenekari változat sokkal jobban visszaadja Poulenc zenéjének összetettségét és sokszínűségét, viszont a zongorás változat egy olyan intim szférát biztosít, amely hallhatóvá és érezhetővé konvertálja az emberi lélek legfinomabb rezdüléseit.

A második felvétel a Párizsi Opera national 2015-ös felvétele, Esa-Pekka Salonen vezénylésével, amelyen Bartók Kékszakállúját (Gubanova-Relyea) és Poulenc Emberi hangját (Barbara Hannigan) Krzysztof Warlikowski rendező olvasztotta egy történetté. Én a felvételről levágtam a Bartók operát, így csak a második részt, az Emberi hangot hoztam el nektek. A rendezés sajnos nagyon rányomja bélyegét az előadásra. Warlikowski a horror jegyében egyesítette a két operát, ezzel az egyszerűsítéssel megfosztva mindkét művet a maga összetettségétől és valódi mondanivalójától. Így Poulenc műve is nyersen és erőszakosan szólal meg, (néhány obszcén képi megnyilvánulással fűszerezve), holott ez teljesen ellentétes Poulenc törekvésével, aki a librettót a Cocteau dráma egyes részeinek kihúzásával lényegesen szelídebbé tette. Hannigan - habitusából fakadóan - a szokott zsenialitásával (ld. Ligeti, vagy Benjamin operáját), maradandó élményt nyújtva teszi elfogadhatóvá ezt az egyébként kifogásolható, szélsőséges rendezői felfogást.

És végül a kedvenc felvételemen Marina Viotti énekel, Lisszabonban, 2020-ban. Ez egy több mint 2 órás előadó-est volt, ahol Marina a gregoriántól a sanzonig mindenfélét énekelt, többek között Poulenc Emberi hangját is. Marina bátyja, Lorenzo Viotti a karmester. Azt hiszem, érdemes felfigyelnünk erre a nem mindennapi fiatal testvérpárra, és a kettöjüket összefűző, hihetetlen erősségű és mélységű lelki kapcsolatra, amelynek eredménye ez a páratlanul érzékeny és költői alkotás.
Én ezt a három előadást ajánlom figyelmetekbe, amely három hétig tölthető le, magyar felirattal. Ajánlott VLC lejátszó és jó minőségű fejhallgató. Következő alkalommal még visszatérek Poulenc-re...


839 takatsa 2023-05-02 20:44:42
Hamarosan... 1   2   3

838 Búbánat 2023-04-27 12:11:01 [Válasz erre: 836 takatsa 2023-04-26 11:20:40]

Kedves "takacsa"!  Örülök, hogy itt a fórumon jóvoltodból áttekintést kaphattunk a két nevezett Gluck-opera itthoni előadástörténetéről. (Az Opera-világ internetes honlapon Bóka Gábor Több mint gesztus címmel 2014-ben írt kritikájában bőséges teret szentelt a Richard Strauss-féle átírt változatban színre került Iphigeneia Tauriszban operaházi előadásáról – ami magyarországi bemutató előadás volt.)

Említést teszel egy stúdiófelvételről. Hadd pontosítsalak: nem 1965 hanem 1966 karácsonyán mutatta be a rádió. A rádióbemutatóról bővebben írtam egy másik topikban, ide átmásolom - talán nem érdektelen "adathalmaz": 

Gluck: Iphigenia Taurisban 

 Négyfelvonásos opera.

 A Magyar Rádió stúdiófelvételének bemutatója: 1966. december 25., Kossuth Rádió, 19.41- 22.00

 Szövegét Euripidész drámája nyomán Nicolas Francois Guillard írta, fordította Romhányi József.

 Vezényel: Ferencsik János

 Km: a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc) és Szimfonikus Zenekara

 Zenei rendező: Járfás Tamás

 Szereposztás:

Iphigenia, Diana papnője - Déry Gabriella (szoprán)

Oresztesz, Iphigenia fivére - Bende Zsolt (bariton)

Pyladesz, Oresztesz barátja - Réti József (tenor)

Thoasz, Taurisz királya - Sebestyén Sándor (bariton)

Diana - Sándor Judit (szoprán)

1. papnő és Egy görög nő - Andor Éva (szoprán)

2. papnő - Elek Éva (szoprán)


Templomszolga - Turpinszky Béla (bariton)


Egy szkita - Palcsó Sándor (tenor)

 

Az opera ismertebb részletei:

 

1. Előjáték és nyitójelenet (Déry Gabriella, énekkar)

2. Iphigenia áriája, I. felv. (Déry Gabriella)

3. Pylades áriája, II. felv. (Réti József)

4. Orestes és az eumenidák jelenete, II. felv. (Bende Zsolt, km. Déry Gabriella és az énekkar)

5. A II. felvonás zárókórusa (Déry Gabriella és az énekkar)

6. Jelenet a III. felvonásból (Déry Gabriella, Réti József, Bende Zsolt)

7. Pylades és Orestes kettőse, III. felv. (Réti József, Bende Zsolt)

8. Himnusz (énekkar)

9. Az opera fináléja (Déry Gabriella, Andor Éva, Sándor Judit, Réti József, Bende Zsolt, Sebestyén Sándor és az énekkar)

 

Az új operafelvételt az alábbi sorokkal ajánlotta a rádióhallgatók figyelmébe a korabeli rádióújság:


 „Karácsony első napján közvetíti a Kossuth adó a Magyar Rádió új operafelvételét, Gluck Iphigenia Taurisban c. művét. Az opera Gluck színpadi művei között az utolsó, a magyar közönség számára szinte teljesen ismeretlen. Az elmúlt nyáron került először színre Magyarországon a szombathelyi Iseumban. 1779. május 18-án mutatták be Párizsban, nagy sikerrel. Iphigeniának, Agamemnon mykenei király lányának történetét Gluck két műben dolgozta fel. Az elsőben, az Iphigenia Aulisban c. operájában Agamemnon feláldozza lányát, a másodikban Iphigenia, akit Diana istennő megmentett, a vad szkíták földjén találkozik öccsével, Oresztésszel.

A nemes humanista művet 187 év múltán most megismerhetik a magyar rádióhallgatók is. Egyébként ez volt az utolsó nagy munkája Járfás Tamásnak, a pozsonyi repülőszerencsétlenség alkalmával tragikusan elhunyt kitűnő zenei rendezőnek.”

 

És ha már említettem Gluck Iphigenia Taurisban című operája előzményét, az Iphigenia Aulisban címmel megírt dalművet, mivel ennek az operának is van magyar nyelvű rádiófelvétele, ideírom az adatokat (amit áthoztam a Házy-topicból):

Az „előzményopera” stúdiófelvételének elkészítése hét évvel később követte Gluck - később megírt - operájának az előbbiekben ismertetett rádiófelvételét; mondhatni, annak „párjaként” említhető meg: 1973 márciusában új stúdió operafelvételt készített a Magyar Rádió.

Budapesti Művészeti Hetek 

Gluck: Iphigenia Aulisban 

háromfelvonásos opera

Szövegét Le Blanc du Roullet írta. Paul Friedrich és Günther Rennert átdolgozása alapján Blum Tamás fordította.

Vezényel: Kórodi András

Km.: az MRT szimfonikus zenekara és énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc)

Hangmérnök: Balogh Gyula

Zenei rendező: Balassa Sándor

Szereposztás:

Agamemnon – Sólyom Nagy Sándor

Iphigenia – Sudlik Mária 

Klytaimnestra – Házy Erzsébet 

Achilles – Réti József*

Kalchas – Kováts Kolos

Artemis – Kalmár Magda

Arcas – Ötvös Csaba

Három görög nő – Csengery Adrienne, Sass Sylvia, Divéky Zsuzsa

Tiszt – Kovács Péter

* Réti József utolsó rádiós felvétele volt, sajnos november 5-én fiatalon, 48. életévében meghalt.


837 Edmond Dantes 2023-04-26 13:55:10 [Válasz erre: 836 takatsa 2023-04-26 11:20:40]
Apró igazítás: láttam a darabot, de az Andrássy úton játszották. Alföldi -emlékeim szerint- túl "illedelmesen" rendezte első MÁO-opuszát és a címszereplő halovány volt. A szombathelyi -magyarországi?- bemutatóról itt lehet olvasni.

836 takatsa 2023-04-26 11:20:40
Mostanában sokakat a várható főigazgató váltás tart lázban, pedig ebben az évben egy ennél talán érdekesebb és fontosabb változásnak lehetünk tanúi: szép csendben megkezdődött egy nemzedékváltás, egy új énekes-generáció kér- és követel teret, színpadot és közönséget magának. Talán másfél éve az Eiffelben láttam egy parádés Britten Szentivánéji álmot, csupa fiatal énekessel, azután az év elején óriási sikerrel Brassói-Jőrös Andrea debütált Natasa szerepében, és most ismét egy nagy tehetség, Tuznik Natália kap lehetőséget a Gluck opera főszerepében. Ne szalassza el senki a jövő hetet (nekem május 6-ra van jegyem), mert lehet, hogy egy újabb csoda tanúi leszünk. Én már megtettem a készületeket, előbányásztam, és elmélyedtem ebben az eléggé ismeretlen és ritkán játszott operában.

De ki is ez a Gluck? Megvallom, én sokáig azt hittem, hogy egy francia zeneszerző. Aztán jött a meglepetés, hogy dehogy, Gluck minden volt, csak francia nem. Hogy pontosan mi volt Gluck, arról még ma is vitatkoznak, a németek németnek tartják, de erős a kétely, hogy sokkal inkább cseh volt. Bécsi pártfogója Salieri pl. megjegyzi róla, hogy Gluck egy német-francia-olasz keveréknyelvet használt, de egyik nyelven sem tudott jól beszélni. Az biztos, hogy egy csehországi faluban született, hogy pontosan mikor, arra sincs biztos adatunk, mindenesetre a keresztelője 1714 július 4-én volt.  Apja és felmenői erdészek voltak, őt is erdésznek szánták, de ez még a barokk kor volt, amikor még a nemlétező csapból is zene folyt, a kis Gluckot is elkapta a gépszíj, a helyi iskolamestertől több hangszeren is megtanult játszani, majd a rá várakozó  Stüszi Vadász pályát feladva, tizenéves korában Prágában folytatott zenei tanulmányokat, amit nem fejezett be, onnan Bécsbe került, majd 1737-ben Milánóban kötött ki. Itt írta az első operáit, olasz nyelven. 1745-ben aztán Londonba távozott, ott is írt két operát, bár művei Handel tetszését nem nyerték el, aki azt találta mondani, hogy "...Glucknál még a szakácsom is jobb zenész." 1751-ben Gluck Prágába költözött, ott is írt néhány operát,  majd 1754-ben Bécsben telepedett le. Az 1760-as évektől Gluck eltávolodott a olasz-barokk operastílustól. Tulajdonképpen nem hozott létre új stílust, megmaradt a barokk gyökereknél, de meg akarta tisztítani az opera seriát, vissza akart térni az alapokhoz, a túlburjánzó és öncélú zenei elemek és a balett helyett a drámaiságot helyezve előtérbe. Az ebben a szellemben alkotott új művei nem arattak sikert a bécsi körökben, ezért Gluck az 1770-es évek elején - volt tanítványa és pártfogója, Marie Antoinette segítségével - Párizsba tette át székhelyét, és itt vitte sikerre, immár francia nyelven írt legjelentősebb operáit. Ezek sorát az Iphinenia Aulisban nyitotta meg 1774-ben, és az Iphigenia Taurisban koronázta meg 1779-ben.  Gluck ezt a művet később német nyelvre is átdolgozta. Az Iphigénia Taurisban után Gluck jelentősebb művet már nem alkotott, az 1880-as években Bécsben betegeskedett,  majd 1787-ben szívritmuszavarban meghalt.

A történetről csak néhány szóban. Ez az opera tulajdonképpen az Iphigénia Auliszban operának a folytatása. Auliszban Agamemnon  király feláldozza a lányát, Iphigéniát, hogy a Trója ellen induló görög hajóhad jó szelet kapjon.  De, mint utóbb kiderül, Iphigénia nem halt meg, mert Diána istennő az áldozati tűzből kimentette. Így Iphigénia Tauriszba került, a barbár szkíták közé, és ott lett Diána papnője. Szörnyű vihar dúl, és a szkíták azzal akarják kiengesztelni az isteneket, hogy feláldoznak két görög hajótöröttet, akiket a sziget partján fogtak el. A két görög egyike - mind később megtudjuk - Oresztész, aki barátjával, Pyladésszel bujdosik. Oresztész megölte a saját anyukáját, bosszúból, mert anyukája viszont a férjét (és Oresztész apját) gyilkolta meg. Ezért menekülnie kell, és gyötri a lelkiismeretfurdalás is. Iphigéniának, mint papnőnek kell végrehajtania a rituális gyilkosságot, de az a szándéka, hogy az egyik ismeretlen görögöt szabadon engedi. Oresztészre esik a választása, de Oresztész meg akar halni, ezért hosszas könyörgéssel és fenyegetőzéssel ráveszi Iphigéniát, hogy Pyladészt engedje szabadon. Oresztész már az áldozati oltáron fekszik, halálára várva, amikor kiderül, hogy ki is ő valójában: Iphigénia bátyja. Van nagy meglepetés, sírás és kacagás. Közben egy felmentő görög sereg élén visszaérkezik Plyadész, legyilkolják a szkítákat, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. 

Ez  az opera francia területen repertoárdarab, másutt is gyakran játsszák, Magyarországra viszont nagyon-nagyon nehezen jutott el. Végül 170 évvel a bemutatója után, 1957 júniusában, az Erkel színház büféjében bemutatták az opera második felvonását, két másik opera kíséretében. Így ír erről a Magyar Ifjúság 1. évf. 26. száma:
Stúdió a büfében 
Az Operaház büféjében stúdió­előadásban bemutatásra került há­rom opera-különlegesség — mond­hatni: ritkaság — Gluck „Iphigenia Taurisban” című operájának má­sodik felvonása, Pengolesi (!) egyfel­­vonásos vígoperája, az „Úrhatnám szolgáló”, és Gian-Carlo Menotti olasz komponista „Telefon” című vígoperája. 
A mély drámai Gluck-opera Bende Zsolt, Réti József és Lorenz Kornélia művészi tolmácsolásában szólalt meg. Hogy a Pengolesi-víg­­opera ezen az estén különösen pezsdítően és elevenen hatott, ez Galsay Ervin és László Margit ér­deme. 
A modernség címén művelt, zeneietlen zűrzavartól gyanakvóvá vált zenehallgatók kellemesen csa­lódtak Menotti mintegy hat évvel ezelőtt írt egyfelvonásos vígoperá­­jában: a „Telefon” ügyes kis kom­pozíció, amely, ha nem is bírja mindig dallaminvencióval, az olasz opera legjobb hagyományaira igyekszik támaszkodni. Csak hálá­val tartozunk Huszár Klára, Igé­nyes rendezésért, Blanár György ötletes díszleteiért és Varga Pál, a produkciók kitűnő összképét biz­tosító karmesteri munkájáért. 
Ah, van egy képem is erről a produkcióról, Réti Józseffel.
Aztán 1966 júniusában a szombathelyi Iseumban előadták (állítólag) a teljes operát, és egy stúdiófelvétel is készült, amelyet 1965 karácsonyán sugárzott a Kossuth rádió. 
Az Erkel színházi bemutatóra további 50 évet kellett várni, végül 2014-ben került sor, Alföldi Róbert rendezésével és Vashegyi György vezényletével (főbb szerepekben: Wierdl Eszter, Gál Gabi, Megyesi Zoltán, Haja Zsolt, Zavaros Eszter és Ales Jenis). De nehogy azt higgyétek, hogy Gluck operáját adták elő. Egy fenét. Gluck operájának Richard Strauss által átírt változatát. (Ez az átirkálósdi az 1890-es években nagy divat volt.  Az ifjú Strauss, Wagner nyomdokain haladva, aki az Iphigenia Auliszbant írta át, jelentősen átírta az opera librettóját, egyes jeleneteket felcserélt, jelentősen rövidített, és romantikusan áthangszerelte a darabot.) És most gondolkodjon el ezen mindenki, 2014-ben nem az eredeti művet adja elő az Operaház, hanem egy romantizált, rövidített, áthangszerel változatot, és annak az embernek a vezényletével, aki állítólag a magyarországi régizene atyja. Ez botrány. Ez szégyen. És ez a szégyen most is folytatódik, mert most is a Strauss változat lesz előadva. Miért? Lehet ennek zenei indoka?? Lehet zenei indok arra, hogy nem a Bach Máté passiót adják elő, hanem a Mendelssohn átiratot? Hogy egy Debussy vagy Poulenc operából kamarazenét csinálnak?  Tudjátok, ez a tragédia, és nem az, hogy melyik lépcsőházat használhatja az, akinek a III. emeletre szól a jegye. Ki a felelőse ennek a zenei ámokfutásnak? Egy biztos, nemcsak a főigazgató, hanem minden zenei vezető, legyen az zeneigazgató, vagy karmester, aki nevét adja ehhez.

Hoztam két - sőt három - felvételt, azért, hogy lássátok, milyen az a zene, amit Gluck szerzett. Először egy kis ellenpélda, mert azért máshol is lehetnek hibák, nemcsak nálunk. Itt van ez a 2011-es MET felvétel szupersztárokkal (Susan Graham, Placido Domingo, Paul Groves, Gordon Hawkins). Csodásan énekelnek. Mondjuk Domingo nem igazi bariton, de tényleg jól énekli Oresztesz szerepét. De valahogyan ez az egész opera unalmas, jellegtelen. Ez lenne  Gluck? Akkor értem, hogy miért nem közkedvelt. Csalódás ez az előadás. De aztán kezembe került az Angers Nantes Opéra 2020-as felvétele. Ismeretlen, és tulajdonképpen gyengébben éneklő Iphigéniával (Marie-Adeline Henry) a kissé fakó hangszínű Pyladesszel (Sébastien Droy), nagyon rossz Thoas királlyal (Jean-Luc Ballestra) és egy nagyszerű Oresztésszel (Charles Rice), de a zenekar! Hát az egészen fenomenális, Diego Fasolis karmesternek köszönhetően, aki a világ egyik legjobb régizenésze. És Gluck megszólal, valami egészen különleges hangon, és van dráma, izgalom, líra és főként szépség, egy sosemhallott, egyedi zene. Igen, ez Gluck, ezt kell hallgatni-látni.
Újra megnézem a MET felvételt, és már tudom, hogy mi a baj vele. Ezek Verdit énekelnek. Pedig ez nem Verdi, nem Strauss, és nem is Mozart, hanem Gluck...

A linkről három hétig tölthetitel le Gluck Iphigénia Tauriszban c. operájának két videó felvételét, magyar felirattal. VLC az ajánlott lejátszó, és egy jó fejhallgatóra is szükség lesz. És kaptok egy bónuszt is,  Martin Pearlman és a Bostoni Barokk zenekar 1999-es CD felvételét. Aki szereti Christine Goerke-t az ne hagyja ki ezt a felvételt se.

835 takatsa 2023-04-24 19:17:23
Hamarosan. Egy mű, két előadás...

834 Edmond Dantes 2023-04-13 16:06:50 [Válasz erre: 833 Klára 2023-04-12 19:52:27]
Láttam  MET-moziban, tetszett, ld. Opernglas 21652. A három "grácia" kiváló!

833 Klára 2023-04-12 19:52:27 [Válasz erre: 832 takatsa 2023-04-12 17:11:54]
Köszönöm, ez váratlan meglepetés. Mivel a MET moziban nem tudtam megnézni, nagyon örülök a tálcán kapott lehetőségnek!

832 takatsa 2023-04-12 17:11:54
Kevin Puts: The Hours - Az órák.
"Majd ő maga elmegy, és megveszi a virágokat, mondta Mrs. Dalloway." - Ezzel a mondattal kezdődik Virginia Woolf, 1925-ben megjelent Mrs. Dalloway című regénye, amellyel - néhány fiatakori próbálkozás után - üstökösként tört be a világirodalomba. A regény, Mrs. Daloway egy napján kisér végig minket, ahogyan virágot vesz, készül az esti partira, sétál az utcán, ismerősökkel találkozik, beszélget, hallgat, gondolkozik és miközben a Big Ben, mutatóinak ólomkör-járásával és kongásával az időt órákra szabja, feltárul előttünk a múlt, felsejlik a jövő, az emberi élet sejtelmesen-finoman cizellált, térben és időben lebegő lenyomataként.

Ez a regény, amely már 100 éve ejti bűvöletbe az olvasókat, ihlette Michael Cunningham Órák című, 1998-ban írt Faulkner- és Pulitzer-díjas regényét, amelyből 2002-ben egy nagysikerű film is készült, Meryl Streep, Nicole Kidman és Julianne Moore főszereplésével. A regény és a film három nő egy napjáról szól, magáról Virginia Woolfról, aki éppen írja-álmodja a Mrs. Dalloway-t, és két öngyilkossági kísérlet után egy London melletti kisváros szürke hétköznapjait élve reménytelen küzdelmet vív az elméjében küzdő démonokkal, amíg 1941 márciusában lesétál a folyópartra, két nagy követ tesz kabátja zsebébe és belecaplat a jeges vízbe, majd halott teste ott lebeg a híd alatt, amely felett egy kisfiú éppen anyukájával sétálgat. A másik nő Laura, aki a II. Villágháború után Kaliforniában él, a szirupos-amerikai álom mintacsaládjának minta-asszonya, egy hároméves kisfiúval, és második gyermekével áldott állapotban, egy bájgúnár háborús-hős férjjel, aki éppen a születésnapját ünnepli. Laura az ágyban, és szabadidejében éppen a Mrs. Dalloway-t olvasgatja, és szeme előtt megelevenednek a könyv lapjai, immár ő Mrs. Dalloway, akinek a vastag cukormáz alatt sivár és kilátástalan az élete, leadja hát a szomszédba fiát, a kis Bug-ot (Ricsit), és egy teli gyógyszeres-fiolával, valamint a Woolf regénnyel felfegyverkezve elmegy egy szállodába, hogy öngyilkos legyen. De eközben Virginia Woolf tovább írja a regényt és megkegyelmez Mrs Daloway-Laurának, nem ő fog a nap végén meghalni, hanem majd Richard, a költő. Így aztán Laura engedelmesen összeszedi a cókmókját és távozik a szállodából, megünnepelni férje születésnapját. Aztán - mint megtudjuk - megszüli a második gyermekét, majd egy szó nélkül faképnél hagyva a családját, elszökik Kanadába és ott kezd egy magányos új életet, örökre levetve azt a régit. A bájgúnár apa néhány évvel később májrákban meghal, a kislányt halálra gázolja egy autó, de Ricsivel majd még találkozunk. És végül a harmadik nő az ötvenes éveiben járó, leszbikus kapcsolatban élő Clarissa, a XX. század végi New Yorkban életre kelt Mrs. Daloway, aki egy fényes partit szervez Richardnak, régi szerelmének, az AIDS-ben haldokló és halálos ágyán irodalmi díjat kapó homoszexuális költőnek. Clarissa éppen elindul a virágboltba, hogy saját maga vásároljon virágokat a partira. Az ő napját követhetjük nyomon a virágboltban, aztán az utcán sétálva, ahogyan ismerősökkel találkozik, felmegy Richardhoz megbeszélni vele a partit, majd hazamegy, készíti az ételeket, rendezi a lakást a partira, de rossz előérzet gyötri, ezért visszamegy Richárdhoz, útközben találkozva szerelmi háromszögük harmadik tagjával, a meleg Louissal. Majd belép Richard szobájába, nem sejtve hogy ez lesz az utolsó találkozásuk, mert rövid szóváltás után Richard kiugrik az 5. emeleten levő szoba ablakán. Aztán este lesz, Clarissa lakása, a meghiúsult parti romjai, és egy kopogtató öregasszony: Laura, Richard, az elhagyott gyermek, és öngyilkos költő anyja. A nap végetér - a teremtés első, és egyetlen napja. Ez a történet dióhéjba zárva. De nagyot téved az, aki - a kis összefoglalómat elolvasva - azt hiszi, hogy ez egy divatos, "érzékenyítő" LMBTQ regény, ó nem, ezek csak szerencsétlen homo- hetero - vagy bármilyen identitású emberek, akik sodródnak ebben az értékeitől megfosztott és egyre jobban kiüresedő világban, kapaszkodva életüknek abba az elmúló, egyetlen, talán sohasemvolt boldogság-pillanatába, amely reményt ad az életre, a túlélésre, a létezésre: jól sejted, igen, rólunk szól ez a történet.

És most az operáról, sokkal rövidebben. A regény és a film után 20 évvel született meg ez a kortárs opera, a MET felkérésére. A szerző Kevin Puts, nálunk talán kevésbé ismert, de az egyik leghíresebb kortárs amerikai zeneszerző, aki négy operája mellett számos szimfóniát és versenyművet szerzett, itt most példának a fuvolaversenyét említeném. Az opera forgatókönyvírója Greg Pierce, Puts állandó munkatársa. Pierce mind Virginia Woolf, mind Cunningham regényét felhasználva, egyes részleteket kiragadva, többé-kevésbé átírva, tulajdonképpen egy új művet alkotott, amelyben egyetlen napba sűrítve, álomszerűen-szürreálisan keveredik a három nő története, és a tér- és idősíkok hol szétválva, hol egybecsúszva egy olyan közeget teremtenek, amely közeg több és teljesebb, mint amit egy könyv, vagy egy film létre tud hozni. Ez az a közeg, amelyben Virginia Woolf valóban életre kelhet: erre a szintézisre és komplexitásra csak az opera képes. Puts tehát operát szerez, felkérésre, akárcsak régi kolégái 2-300 éve,  a három hősnőre testreszabva: a MET-ből 5 éve visszavonult Renée Flemingre, a Broadway-sztár Kelli O’Harára és a zseniális MET-mindenesre Joyce DiDonatóra. Minden hősnő az aktuális hangi adottságainak megfelelő, és a megszemélyesített karakterhez és korhoz illő, különböző stílusú zenét kap. És a három hősnő szárnyal. Fleming a felső lágéban meglepően intakt és szép hanggal, felszabadultan, kevés manírral személyesíti meg korunk Clarissáját. Számomra nagy meglepetés a Brodway csillag O'Hara - Laura alakítása, aki szép hangon, minden sztár-allűr nélkül, természetes közvetlenséggel és kedvességgel énekel, és persze itt van a Virginiát megszemélyesítő DiDonato, a három-, hol egymásbafutó, hol szerteágazó történet habarcsa és kovásza, egy megrendítően hiteles Virginia,  aki nemcsak írója, hanem egyben áldozata is ennek a szépséges és felkavaró történetnek. És persze a MET-től megszokottan a mellékszereplők is kiválóak, kiemelném a Richard szerepét játszó Kyle Ketelsont, a virágárus Kathleen Kimet, és a kisfiú Richardot játszó Kai Edgart. A díszletek és a rendezés is fantasztikus, nagyszerű példája annak, hogy mire képes a modern színpadtechnika és egy profi, de szakmai alázattal bíró rendező micsoda élményt nyújtva tudja szolgálni és kiteljesíteni az opera alkotóinak szándékát és elképzeléseit. A bemutató 2022 novemberében volt, és december 10-én a MET Live jóvoltából az egész világ is láthatta az operát.

Úgy gondolom, hogy az opera maradéktalan élvezéséhez szükséges az alap-történet ismerete. Ezért a letöltési linken megtaláljátok Woolf és Cunningham regényének magyar nyelvű pdf változatát, valamint a 2002-ben készült Órák c. filmet is. Javaslom először a film megnézését, már csak azért is, mert a film zenéjét Philip Glass írta, így zeneileg is értékes alkotás. Maga a teljes opera magyar- és mindenféle más nyelvű felirattal 3 hétig tölthető le, a lejátszás VLC-vel ajánlott.

Ha valaki a rövid ismertető után sem kapott kedvet a teljes opera letöltésére, akkor itt talál egy 45 percnyi, vágatlan részletet az operából. Remélem, hogy a szavak és hangok eme csodás szőttese meggyőzi a kételkedőket is arról, hogy érdemes végignézni a teljes operát.


831 gezakadocsa 2023-04-09 14:52:21 [Válasz erre: 830 gezakadocsa 2023-04-09 10:52:58]
Kis javítás. A Verdi-Requiem CD-változatát nem az egyébként szintén régi élő fölvételek kiadására specializálódott kiváló 
Praga, hanem az ICA adta ki. (Amúgy a zkr. is helyi, a Moszkvai Filh.) 

830 gezakadocsa 2023-04-09 10:52:58 [Válasz erre: 827 takatsa 2023-04-06 14:33:31]
S.Rattle berlini koncertfölvétele a Máté passióról most (nem írják, hogy meddig) a Berlini Filh. honlapján ingyen megnézhető. (Ez a jelek szerint nem azonos azzal, amire hivatkozol /Th.Quasthoff pl. nincs az énekesek között/, de azért érdekes lehet.)
Egyébként nekem is megvannak a magam János passió-élményeim: Hallottam még 1983 nagyhét hétfőn a debreceni ref. Nagytemplomban, a szegediek vendégjátékában, ami több szubjektív okból is maradandó élményem. (Ezek egyike: Akkor beszéltem utoljára -az előadás után- Gruber Laci bácsival, aki az akkor még Zenebarátok Kórusának hívott karban énekelt. Szegediek vagy a Szegedre egyetemre jártak emlékezhetnek rá: a népműv. tanszéken dolgozott, s éveken át az egyetemi kulturális rendezvények és a hajdanvolt -önkéntes- népművelési gyakorlatok motorja /is/ volt; a felesége a korzón lévő legnagyobb szegedi könyvesboltot vezette.) Az LP-időszakban a János passió nekem a Hungaroton tán 1970-es fölvételén volt meg, s az sokkal jobban tetszett, mint az utóbb CD-n megszerzett, dig. H.Rilling-féle (CBS) album, aminek pedig annakidején nagyon megörültem, a szakmában a legelismertebbek közé tartozó előadók, a kiváló hangfölvétel és a relatíve olcsó ár miatt is. A régi magyar lemeznek (Réti József volt az evangélista; nem mintha P. Schreier rosszabb lett volna) külön értéke volt a színvonalas és gyönyörű kísérőfüzet, a nyírbátori minorita templomban lévő ún. Krucsay-passióról (több mellékoltáron van a keresztút, festett fa szobrokból) készült képekkel. Azon a fölvételen nem steril, hanem érzelemgazdag előadás volt hallható - ez különösen megrendítő volt a záró kórusban.
Ehhöz hasonló, de még nagyobb kedvencem volt Liszt Krisztus oratóriuma, először a Forrai Miklós-féle, hasonló korszakból származó LP-n, Munkácsy Krisztus Pilátus előtt c. halhatatlan festményének illusztrációival. Ott Sólyom-Nagy Sándor még csaknem ismeretlenként, mint Nagy Sándor énekelte Krisztust. A későbbi, dig., Doráti Antal vez. magyar fölvételen uő uebben a szerepben. Mindkettő nagyon jó, de a régebbin rajta voltak a mű elejére beírt prózai idézetek is (Básti L.), s ott nekem a húsvéti kórus sokkal érzelemgazdagabb, hatásosabb volt.
Ami az oroszokat illeti, nekem a Verdi-Requiem volt évekig Melódia-kiadású LP-n az egyik kedvencem - Markevics (mint "francia") vez. remek szólisták (köztük Visnyevszkája) és a hasonlíthatatlan orosz férfihangokkal (is) -persze latinul- éneklő Orosz Áll. Akad. Kórusa - emlékezetem szertint ez volt a Szvesnyikov-kórus. Azóta sokszor és sokakkal hallottam (élőben  is) a művet, sok kiváló fölvétele is van, de azért nemrégen sikerült ennek az 1960-as élő változatát (Praga) CD-n beszereznem - állja a versenyt ma is. (A fölvétel helyszíne azonos az általad írt moszkvai teremmel.)
Úgy látszik, az igazi művészet függetleníteni tudja magát a politikai körülményektől - nem beszélve Húsvét sugallatáról.

829 Klára 2023-04-06 17:55:10 [Válasz erre: 827 takatsa 2023-04-06 14:33:31]
Nagyon - nagyon szuper!:))

828 Momo 2023-04-06 15:52:36
Szuper!

827 takatsa 2023-04-06 14:33:31
És végül, Nagypéntekre készülve, innen tudjátok 3 hétig letölteni Bach János passiójának Simon Rattle-féle, 2014-es felvételét, magyar felirattal.
Rattle megkísérelte a lehetetlent; a 2010-es felülmúlhatatlan Máté passióhoz hasonló előadást létrehozni. Bár a két mű szinte összehasonlíthatatlan, hiszen a Máté passió inkább filozófikus hangvételű és az egész művet áthatja a megváltás és majdani feltámadás öröme, addig a János passió a kínhalál fájdalmának és rettenetének drámája, azt hiszem, hogy Rattle törekvése csaknem sikerült. A szóló énekesek változatlanok, egyedül a basszus Thomas Quasthoff hiányzik. A drámai cselekmény sokkal mozgalmasabb színpadi megvalósítást követelt, így Jézust a Máté passióban szereplő Christian Gerhahernél drámaibb és fotogénebb Roderick Williams személyesíti meg, a lírai basszus Gerharder pedig Pilátust alakítja és a basszus áriákat énekli. Ezek a basszus áriák az előadás csúcspontjai, és a kórus talán még a Máté passiónál is jobb teljesítményt nyújt. Ezt a csodálatos előadást egyedül a két női főszereplő, különösen Magdalena Kožená halványabb teljesítménye árnyékolja be, úgy látszik, hogy felette nem múlt el nyomtalanul a 2010 és 2014 közötti négy év. Ettől függetlenül ez egy fantasztikus előadás, mindnyájatoknak melegen ajánlom. Hallgassatok meg egy fél órás részletet ebből az előadásból és ha tetszik, akkor töltsétek le az egész előadást. És aki még több drámára vágyik, annak itt van az "apokrif" Himmel reisse ária, amely sajnálatos módon nem került bele a BWV 245-ös verzióba.

Bach János passiója számomra különlegesen fontos, és életemnek egy nagy élménye kapcsolódik hozzá. Fiatal orvos koromban szinte éjjel-nappal dolgoztam, és a munkahelyen és az otthoni ágyon kívül szinte semmire sem volt időm. 1984 októberében viszont egy hónapos egyéni továbbképzésen  vettem részt Budapesten, és szabad volt minden délutánom. Abban a hónapban, nem tudom, hogy minek az apropóján, de a szovjet kultúra hónapja volt, és a nagy lemezboltokban féláron lehetett kapni a Melodija lemezeket. Így szűkös költségvetésemből is jó pár lemezre futotta, többek között az 5 lemezes Richter-féle Bach Wohltemperiertes Klavier-ra, vagy a 4 lemezes Széll György-Emil Gilels féle Beethoven összes zongoraversenyére. Nem csoda, hogy a továbbképzésem és a szovjet kultúra utolsó napján már üres volt a zsebem, amikor a Kodály Zoltán zeneműboltba betévedtem. A leértékelt lemezek polcán már csak egyetlen kopott-szürke doboz árválkodott. Ez:

45 Ft.
Na nem! Azért mindennek van határa! Ruszkiktól János passió? Ugyan, mit tudnak ezek a kommunisták Bachról, az egyházi zenéről, Jézusról? Kimentem a boltból, mászkáltam egy kicsit a Múzeum körúton. "Jó-jó, de nincsen teljes János passió felvételem. De hogy néz majd ki ez a doboz a Münchinger-féle Máté passió mellett, amelyre a feleségem - még lánykorában - 1 évig gyűjtögette a zsebpénzét? Ha hazamegyek, ki fog vágni ezzel a ruszki izével." - morfondíroztam. "De talán belehallgathanék, abból baj nem lehet" - győzködtem magamat, aztán a boltba visszakullogtam, és megkértem az eladót, hogy tegye fel a lemezt, szeretnék belehallgatni. Az eladó feltette a korongot a lemezjátszóra, én pedig a fejhallgatót a fejemre. És akkor elárasztott a zene, megkövülten álltam és hallgattam. És már mindent tudtam: számomra akkor és ott ért véget a kommunizmus.

Ez egy 1981-es, a brezsnyevi időkben, a Moszkvai  Konzervatórium nagytermében készült felvétel, Eduard Szerov vezényletével. Ez nem egy régi-zene felvétel, és sokban eltér a János passió előadásának zenei hagyományaitól (hiszen Moszkvában nem volt ennek semmilyen hagyománya), de egy olyan átélt és magával ragadó felvétel, egy olyan hitvallás, amely egy nyugati ember számára szinte elképzelhetetlen. Ehhez a hatáshoz hozzájárul a Moszkvai Állami Kórusiskola különleges hangzása (hiszen az összes szólamot kizárólag kis- és nagyfiúk éneklik), valamint a Konzervatórium Cavaillé-Coll orgonája, amely az utolsó korált megkoronázza.  Egy Melodija lemezt nem volt nehéz ronggyá hallgatni, sajnos ez elég hamar bekövetkezett, és a 2000-es évek elején megsemmisült ez a csodálatos lemezem. Azóta évről-évre böngésztem a Melodija kínálatát, esztelenül abban reménykedve, hogy hátha kiadják ezt a felvételt CD-n. 
És igen! Megtörtént a hihetetlen. Én most közreadom ezt a felvételt, hogy hallgassátok meg ti is, milyen az, amikor egy földrésznyi nép fohászkodik. (A fent megadott linkről ez a felvétel is letölthető. Tömörítsétek ki a fájlt, majd kitömörítés után jobb egér gombbal kattintsatok a "Bach_St_John_Passion_Eduard_Serov_1981" mappára, és a legördülő menüből válasszátok a "Lejátszás VLC lejátszóval" lehetőséget.)

826 Klára 2023-04-04 18:16:13 [Válasz erre: 825 takatsa 2023-04-04 16:05:41]
Egyszer már írtál erről a csodálatos, szcenírozott bergeni Parsifal előadásról, én akkor megkerestem és bele-belenéztem., minden tekintetben igazad volt, ez valóban remek előadás. Nekem nem hiányzott a díszletekkel kistafírozott színpad - milyen környezetbe lehetne ezt az operát elhelyezni? (nem kisebbítve a BSO szintén remek Parsifal előadását, de az merőben más megoldás volt.)
Köszönet a magyar feliratért, és a beszélgetések nélküli rövidített változatért, az eredeti felvétel az elhangzó ismertetések és a szünetek miatt elrettentően hosszú volt.

825 takatsa 2023-04-04 16:05:41
„Hiszek Uram, segíts hitetlenségemen!” (Mk 9,24)
Az önmagával küszködő, a remény és kétség között hányódó embernek mennyi hitre van szüksége, hogy kimondja ezeket a szavakat?  Egy mustármagnyira - hegyeket mozgatóra?
És mennyi kételkedésre, mennyi gyötrődésre, hogy a hit ajándékát elnyerje? Erre sokunknak egy élet is kevés. Talán Wagnernek is kevés volt, de legalább megpróbálta, létrehozva a Parsifalt; a botladozó, újra és újra elbukó, de folyton a fény felé  tekintő, Istent, a Megváltást kereső ember oratóriumát. 

- 3 éve írtam ezeket a sorokat, szintén Nagyhéten, amikor a Covid miatt az iskolák-színházak-templomok zárva voltak, és mindnyájan otthon kuksolva néztük a MET streamjeit, többek között a MET 1992-es, emblematikus Parsifal felvételét. 
Ehhez a gondolathoz most sem tudok sokmindent hozzátenni, de hoztam egy új Parsifal felvételt, a Bergeni Filharmonia 2023 január 21-i szcenírozott Parsifal előadását. A dirigens Edward Gardner volt, a főbb szerepeket Stuart Skelton (Parsifal), Brindley Sherratt (Gurnemanz), Johan Reuter (Amfortas) és Ricarda Merbeth (Kundry) énekelték.
Ez a felvétel még néhány hónapig az Operavision-ön is elérhető, ahol ezt megelőzően, fél évig láthattuk az Operaház 2022. májusi előadásának felvételét is, így lehetőség nyílt a két előadás összehasonlítására. Vajon felveheti-e a versenyt a csaknem csupasz-koncertszerű bergeni előadás az Operaház színpompás attrakciójával, felveheti-e a versenyt a színpadra begurított ízléstelen nagymintás takaróval leterített ikea-kanapé, a meseszép fákról lelógó, félmeztelen lányokkal? Ezt az összehasonlítást már csak azért is érdemes megtenni, mert az Operaház igazgatója az egyik írásában hívatkozott az Operavision-on elért magas nézettségi számra és sikerekre, másrészt az összehasonlítás pici választ adhat arra a kérdésre is, hogy hol tart most az Állami Operaház, van-e esélye arra, hogy nemcsak építészeti, hanem "zenei" téren is felvegye a versenyt Európa vezető opraházaival. 
Minden további komment nélkül három részletet teszek közzé. Minden részlet első részében a bergeni, második részében pedig a magyar előadást láthatjátok. Gurnemanz      Parsifal    Kundry (a bergeni részletek magyar feliratát én készítettem, az Operaház felvételén a "hivatalos" magyar feliratot olvashatjátok).

Aki a három részlet megtekintése után kedvet kap a teljes bergeni előadás megtekintéséhez, az most három hétig, innen tudja letölteni. Javasolt VLC lejátszó használata.

824 Klára 2023-04-03 12:34:57 [Válasz erre: 823 takatsa 2023-04-02 20:36:45]
"Ennek kapcsán elgondolkoztam azon is, hogy miért szeretem én a kortárs operát, és azt hiszem, az rá a válasz, hogy a kortárs operák általában súlyos mondanivalót tartalmaznak. Manapság nem írják a zeneszerzők tucatjával az operákat, és ha egy zeneszerző mégis operaírásra szánja magát, akkor annak biztosan valami komoly oka van, valami nagyon fontosat akar elmondani a világról. Ebben az esetben is ez a helyzet"
Ebben tökéletesen igazad van! Szép és jó időnként meghallgatni egy-egy klasszikust, ami a maga idején nyilván mondott valamit az akkori közönségnek, de kellenek a máról szóló, mának írt művek is!

823 takatsa 2023-04-02 20:36:45 [Válasz erre: 822 Momo 2023-04-02 13:04:31]
A Moby Dick felvétele blu-ray korongon kereskedelmi forgalomba került, tehát meg tudtam vásárolni, és tudtam belőle készíteni jó minőségű mkv-t, és a blu-ray angol nyelvű feliratát felhasználva magyar feliratot. Amúgy érdekes és jó zene az, ráadásul  egyedülálló a vetített látvány-technikája. A Dead Man Walkinggal, mint írtam is, a fő gondom az, hogy egyáltalán nincs kereskedelmi forgalomban video-felvétel. Ez számomra felfoghatatlan, de ez a helyzet. Csak a bámulatos madridi előadás  "kalóz"-felvétele elérhető, a ráégetett spnyol felirattal, angol libretto vagy felirat nem állt endelkezésemre, ebből a nyersanyagból magyar feliratot készíteni technikailag is nehézkes volt, és attól tartok, hogy a fordításban lehetnek kisebb hibák. Én tulajdonképpen csak azzal foglalkozom, ami érdekel, ezt megtehetem, mivel ez a tevékenység a hobbim. Ez a mű eredendően érdekelt, de amikor foglalkoztam vele, újra és újra meghallgattam egészben és apránként is, akkor lelkileg nagyon megviselt, túlságosan azonosultam az összes személlyel, túlságosan belekerültem magam is a történetbe, így a fordításom biztosan nagyon sok szubjektív elemet tartalmaz, ami nem biztos hogy jó, mindenesetre erről tudnotok kell. 
Ennek kapcsán elgondolkoztam azon is, hogy miért szeretem én a kortárs operát, és azt hiszem, az rá a válasz, hogy a kortárs operák általában súlyos mondanivalót tartalmaznak. Manapság nem írják a zeneszerzők tucatjával az operákat, és ha egy zeneszerző mégis operaírásra szánja magát, akkor annak biztosan valami komoly oka van, valami nagyon fontosat akar elmondani a világról. Ebben az esetben is ez a helyzet. Az opera és az oratórium a legkomplexebb műfaj, több mint az irodalom, több, mint a hangszeres  zene, ez már egy szavakon és hangokon túli, transzendens világ, ebben a műfajban elmondható-megfogalmazható minden, amit az ember gondol és érez a világról, Istenről, önmagáról. Én legalábbis így, és ennek látom az operát, és ezért rajongok érte.

822 Momo 2023-04-02 13:04:31 [Válasz erre: 818 takatsa 2023-04-02 07:29:54]

Jó zene a Dead Man Walking. Érdemes megismerkedni vele. Amikor a Moby Dicket megcsináltad, sajnáltam is, hogy nem ez lett.
A Máté passióért külön köszönet. Jó ezeket az oratóriumokat úgy hallgatni, hogy látja az ember a magyar fordítást. Van értelme.

Mindkét darabbal sikerült jó sokat foglalkoznom az operaházi előadások kapcsán. 


821 takatsa 2023-04-02 10:59:59 [Válasz erre: 814 takatsa 2023-04-01 14:36:55]
Tegnap a nagy sietségben sajnos elfelejtettem, de innen letöltés nélkül is láthatjátok-hallhatjátok a Máté passió utolsó fél óráját.

820 Klára 2023-04-02 09:10:03 [Válasz erre: 817 lujza 2023-04-02 04:08:58]
Sajnos, én nem vagyok ilyen éjjeli bagoly, meg se néztem a műsorkínálatot. Beérem az opera-változattal.

819 takatsa 2023-04-02 07:31:07 [Válasz erre: 817 lujza 2023-04-02 04:08:58]
Az opera százszor jobb, az 1995-ös filmnél, majd meglátod. 

818 takatsa 2023-04-02 07:29:54 [Válasz erre: 816 Momo 2023-04-02 00:39:36]
Folytatása következik, hamarosan. :)

817 lujza 2023-04-02 04:08:58
Ma éjjel, mintha megrendeltük volna, a Duna tv vetítette a Ments meg Uram! filmet. Megrendítő volt megnézni.

816 Momo 2023-04-02 00:39:36

Hát ez szuper!
A Dead Man Walking és a Máté passió is. Mindkettőnek örülök. J


815 Klára 2023-04-01 19:23:23 [Válasz erre: 814 takatsa 2023-04-01 14:36:55]
Köszönöm! A tavalyi feltöltés is nagy élmény, felemelő volt megnézni-meghallgatni. Bár ismerem a Szenvedéstörténetet, és ezt a művet is, magyar szöveggel biztosan jobb  lesz!

814 takatsa 2023-04-01 14:36:55
A katolikusok Nagypénteken mindig a János passiót olvassák-éneklik, Virágvasárnap pedig - évenkénti váltásban - a Máté-, Márk-, vagy a Lukács passiót.
Holnap lesz Virágvasárnap, és most a Máté passió a soros, ezért lehetővé teszem Bach Máté passiójának, a Simon Rattle-féle, 2010-es berlini felvétel a letöltését. Azt hiszem, hogy ez az előadás felülmúlhatatlan. Már egy éve is letölthetővé tettem, de most annyi a különbség, hogy készítettem magyar feliratot hozzá, az evangéliumból származó részletekhez a Szent István Társulat modern bibliafordítását használtam, a korálokat és áriákat pedig én fordítgattam. Három  hétig tölthető le a Máté passió. Ez egy 5 Gb-os fájl, jó a kép minősége, és tartalmazza mindkettő (5.1-es és sztereó) hangsávot. VLC lejátszó javasolt a lejátszásra, és valami jobb minőségű fejhallgató. 

813 takatsa 2023-03-31 11:29:31 [Válasz erre: 812 Klára 2023-03-31 11:08:26]
Kedves Klára, az a svéd királyi palotabeli színház valóban csodás, egy ilyen színház már önmaga is kötelez a jó előadásra, amely a jelen esetben maximálisan meg is valósult. Örülök, hogy tetszenek a meglehetősen szubjektív hangvételű bevezetőim, amelyek, ha mást nem is, azt midenképpen mutatják, hogy lelkesedésben nincs hiány bennem. Azt is mondhatnám, hogy a zene az életem. Legalábbis, ahogyan öregedve elkezdenek kicsúszni az egyéb dolgok az ember kezéből, a zene egyre maghatározóbb szegmensévé válik az életemnek. A zene, és azon belül is - természetesen - a zene királynője: az opera és az oratórium, az emberi hang és a hangszerek csodája. A zene az emberi lélek legnagyszerűbb találmánya.:)





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.