3099 bwagner 2013-03-25 11:13:37 [Válasz erre: 3081 mandarina 2013-03-24 17:19:25]
Sajnos-hál' Istennek ezt messziről nem lehet eldönteni, én legalábbis nem merném, kivéve, ugye, olyan helyzetben, amit az osztrákok a lovaknál "Briefträgerlahmheit"-nek hívnak. Értsd: a postás (Briefträger) is látja, a kapuból, hogy a lu a kert túlsó végében sántít, na de többnyire az sem úgy kezdődik, hogy tegnap még semmi baja nem volt. Szeretném azt hinni, hogy a vezetés és a táncosok nem direkt egymással (vagy magukkal) kitolva, hanem egymással, egymásért döntenek úgy, ahogy. Lehet, hogy naiv vagyok, nem tudom, nem ismerem se a vezetést, se a táncosokat. De az biztos, hogy objektív döntés ilyen helyzetben nem létezik.

3098 IVA 2013-03-25 06:24:54 [Válasz erre: 3088 IVA 2013-03-25 03:25:43]
Maracuja, utolsó kérdésedre van egy másik válaszverzióm is. Keveházi Gábor, egy feltételezett esetben, amely szerint megnyerné a munkaügyi pert és az igazságszolgáltatás rendelkezne rehabilitálásáról a pozíciójában, nem lehetne újból balettigazgató. Öt évre szóló kinevezéssel semmi esetre sem, mert időközben olyan életkorba jutna, amikor Magyarországon már nem lehet magas vezetői posztot betölteni. Így gondosodik ma a törvényhozás az idős polgárok hátrányos esélyeiről (remélem, ezt senki sem akarja Solymosi Tamás nyakába varrni).

3097 IVA 2013-03-25 04:36:38 [Válasz erre: 3087 mandarina 2013-03-24 23:12:56]
IVA nem kezdett követelni rajtad semmit: kérdezett. Összehasonlító gondolatomat az eggyel alábbi hozzászólásomban elmagyaráztam. Onnan sem fogod megérteni, mert nem akarod érteni. Nem vagyok elfogult Solymosi Tamás iránt. Téged is elfogulatlanul tartalak elhivatottnak Solymosi ellen. A pályázatokat nem közpénzből írták. Közpénzből támogatják kiemelten azt az intézményt, amelynek egyik tagozatának vezetésére irányul a pályázat. Az a kérdés, hogy szabályozza-e törvény a pályázatok nyilvánosságra hozatalát. Csak ahhoz képest ítélhetjük meg, tisztességtelen-e a titkosítás. Az is kérdés, hogyan szabályozza a törvény a diplomamunkák titkosságát, illetve nyilvánosságát, és tisztességes-e egy diplomaanyagot „megszerezni” és manipuláltan nyilvánosságra hozni...

3096 IVA 2013-03-25 04:27:59 [Válasz erre: 3085 www 2013-03-24 22:53:57]
Ha ilyen könnyen lehet diplomához jutni, az nem nevetséges: ellenkezőleg. Ma már a filmművészeti diplomákat is megadják nagyjátékfilm alkotása nélkül, aminek legfőbb oka, hogy nagyjátékfilmek készítésének anyagi feltételei egyre szűkösebbek, olykor lehetetlenek. Feltételezem, hogy az is anyagi hiányba ütközik, hogy minden koreográfusi diplomáért bemutassanak egy (legalább) egyfelvonásos balettművet, vagy egy táncjelenetet. Túlzás, hogy ezzel a diplomával emberek életéről lehet dönteni. A diploma egy igazgatói pályázat feltétele volt. Az igazgatói székből emberek pályaútját érintő döntéseket lehet hozni. Életről a gyilkosok döntenek, illetve a bírók, olyan államokban, ahol halálbüntetés van. Kedves Www! Én nem hihetetlen módon védem Solymosi Tamást, hanem egészen hihető módon (hiszen szemmel olvashatóan) védem Solymosi Tamást Mandarina és Flavia támadásaitól, amelyek abszolút nem győznek meg. 2013. március 12-én a cink.hu, dupla címe és tartalma szerint nem állította, hogy Solymosi Tamás plagizálta diplomamunkáját, hanem két kérdést vetett fel: Schmitt Pál az Operában balettozik? Balettplágium-botrány vagy karaktergyilkossági kísérlet? Aztán így kezdte a tudósítást: „Valaki, okkal vagy ok nélkül, de rettentően ki akarja nyírni Solymosi Tamást, az Opera balettigazgatóját.” Két fórumtársunk azóta sem kérdez, kizárólag vádol és szörnyűködik. És mivel Mandarina már a botrány kitörése előtt is, hónapokon át ebben a vádolásban és szörnyűködésben iparkodott, hol érvek nélkül, hol elképesztő és személyeskedő butaságokkal érvelve, kénytelen voltam/vagyok benne és Flaviában is felismerni azt a valakit, amire a cink.hu bevezető mondata utal. Indulatuk személyessége nyilvánvaló. Solymosi Tamás igazgatói munkásságát csak annyira ismerem, amennyire egy, a balett-társulat életére figyelő nézőtől és egy értelmező újságolvasótól telik. A balett-társulatban látható jelenségek most sem tetszenek jobban, mint az egész MÁO-ban történt változások az utóbbi két évtizedben. Solymosi pályázatát nem ismerem, nem tették közzé. Mandarina az állította, hogy egyik zsűritag ismerősétől származó értesülése szerint Macher Szilárd pályázata nagyon jó. Én pedig nyolc nem-ismerősöm-zsűritagtól arról értesültem, hogy Solymosi Tamást találták alkalmasabbnak a poszt betöltésére. Erős mezőnyben szebb a győzelem, mint egy gyengével szemben lett volna. Ez csak logikai következtetés, minden elfogultság nélkül. Utolsó kérdését sajnos egyáltalán nem értem, nem tudom, milyen folyosóra vonatkozik.

3095 IVA 2013-03-25 04:15:00 [Válasz erre: 3084 mandarina 2013-03-24 22:48:17]
Sem a cink.hu cikke, amelyet Flavia linkelt a topicba március 12-én diadalittasan, sem az annak tartalmát átvevő Borsonline, nem nevezte meg a diplomát kiadó intézményt. Az ezek cikkére hivatkozó szinhaz.hu Plágiummal gyanúsították Solymosi Tamást című írása is csak így ennyiről tájékoztat: „2007-ben koreográfus-szakon”. Ám ez utóbbi cikk alatt is vannak kommentek, amelyek közül kettőt idézek, Sebestyén Csaba táncművész, koreográfus véleményét, azért is, mert ebből kiderül, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) kiadott diplomáról van szó: „Az Opera közleményt adott ki. A neten erre a cikkre bukkantam! Először arra gondoltam, hogy ez valami reklámfogás, de aztán belegondoltam és értesültem arról, hogy most lesz az Operaház balettigazgatói pozíció pályáztatása. A SZFE 2007-s Koreográfus Szak hallgatójaként részese voltam minden ott történő eseménynek. Az évfolyamban 9 fő végzett, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy aktív koreográfus, akik ebben az osztályban végzett egyedül én voltam/ vagyok. Így mint tapasztalt koreográfus véleményem van a cikkben leírtakról! Ezt most itt nem fejteném ki, viszont arra szeretném felhívni ennek a cikknek a súgóit, hogy kiteregetem a szennyest arról, hogy is tehettek szert egyetemi diplomára bizonyos személyek az osztályból, mielőtt még nyeregben éreznék magukat/magát! Nem szégyellik magukat, és nem elégszenek meg a mostani kiemelt fizetésükkel, pozícióval és biztos állásukkal? Még ez sem elég nekik? Arcpirító!” „Pozícióban levők iszonyatos magas fizetésükkel nem elégszenek meg, még többet szeretnének, mert vérszemet kaptak! Elvakultak, azt gondolják, hogy mindent megengedhetnek maguknak ! Szánalmas magabiztosság, ezt nem szabad megengedni !!! Solymosi Tamás besározása gusztustalan és pont azok teszik ezt akiknek megkérdőjelezett a diplomájuk !!!”

3094 IVA 2013-03-25 04:03:38 [Válasz erre: 3081 mandarina 2013-03-24 17:19:25]
Jó lenne, ha leírnád, pontosan mikor, név szerint ki, név szerint kit „negligált” azzal az ócska indokkal, hogy már nem fiatal. Különben ennek a vádnak semmi hitele. Egy tragikusan eltávozott művész évfordulóját is felhasználni a „vezetésnek” nevezett Solymosi Tamás elleni hadjáratodhoz meglehetősen ízléstelen.

3093 IVA 2013-03-25 04:01:25 [Válasz erre: 3080 flavia 2013-03-24 16:27:52]
Ifj. Nagy Zoltán a Táncművészeti Főiskola rektoraként távozott el. Feltételes módú és jelenlegi „biztos” cselekvéseinek hipotézisei amolyan érzelmileg zsaroló érvelések.

3092 IVA 2013-03-25 03:57:47 [Válasz erre: 3079 bwagner 2013-03-24 16:26:26]
Egyetértek Veled. Viszont minden felelősséget rá lehet kenni egy vezetésre, a „papír” sokat kibír.

3091 IVA 2013-03-25 03:56:21 [Válasz erre: 3078 mandarina 2013-03-24 16:22:29]
Pontosítva: azt állítod, hogy az Opera és az érdekképviseletek küldöttjei mellett Szakály György balettművész, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora; Kiss János balettművész, a Győri Balett igazgatója; Vincze Balázs balettművész, a Pécsi Balett vezetője; Dózsa Imre balettművész, az Operaház volt balettigazgatója, főiskolai tanár; Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház volt igazgatója; Nagy Iván balettművész, az English National Ballet volt igazgatója pozíciójukban kiszolgáltatottak. Ezzel szemben figyelmedbe ajánlom egy korábbi hozzászólásodat, ebben a topicban: 2836 • mandarina Előzmény 2834 • Válasz erre 2013-01-18 02:18:54 kövezzetek meg, de nem tudom, ki nagy iván

3090 IVA 2013-03-25 03:31:10 [Válasz erre: 3077 flavia 2013-03-24 16:07:39]
Flavia, egy bizalom fénye és Solymosi Tamás „fénye” mást jelent. Csak az én szavaimmal labdáznál, de Te is csak „szakmázol” itt, konkrét érveket és ellenérveket, mi szól a megválasztott és a meg nem választott pályázó mellett vagy ellen, nem tudsz mondani. A szakmához tartozónak tünteted fel magad, de csak általánosságokat mondasz. Ugyanakkor a bizottságról való „informálásod” ez esetben belső ügyek kiteregetése a fórumra.

3089 IVA 2013-03-25 03:27:58 [Válasz erre: 3076 mandarina 2013-03-24 09:16:53]
Arra a bizalomra gondoltam, amit egy vezetőnek való megválasztás jelent általában. A bizonyára (szemben a biztosannal) azt jelenti, hogy Te abban bízol...

3088 IVA 2013-03-25 03:25:43 [Válasz erre: 3071 maracuja 2013-03-23 13:05:00]
A mit újít fel csak egyszerűen a süllyesztőből igencsak pejoratív szinonimája annak, hogy mit elevenít fel az egykori repertoár kincseiből, amire sok-sok néző áhítozik. És az sem olyan egyszerű, egyáltalán nem! Igen, én is úgy emlékszem, hogy főigazgatósággal bízták meg az ifjabb Harangozót. Amennyire határozottan jelezte Keveházi Gábor, hogy perel, olyan csend van most körülötte. Nem tudom, hogy egy munkaügyi per is elhúzódhat-e évekig, vagy egyéb oka van a hallhatásnak. Annyi bizonyos, hogy a média nem tartja ébren az ügyet. Nem hiszem, hogy ha Keveházi megnyerné a pert, itézkedne-e az ítélet a pozíciójába való automatikus visszatérhetéséről is. Nem emlékszem ehhez hasonló gyakorlatra.

3087 mandarina 2013-03-24 23:12:56 [Válasz erre: 3085 www 2013-03-24 22:53:57]
A legédesebb az, hogy leírtam annyit, hogy sajnálom, hogy nem Macher Szilárd nyert. Erre IVA követelni kezdte rajtam, hogy ismertessem részletesen Macher pályázatát! Mire írtam, hogy az egyik, általam évtizedek óta ismert zsüritag szerint szakmailag kitűnő volt. MIre ő: ha Solymosi jó pályázat ellenében nyert, az csak Solymosit fényezi... :) Van ám itt elfogultság :) Amúgy remélem, a pályázatok hamarosan olvashatóak lesznek a neten, mert sztem közpénzből így tisztességes! Én szívesen benne vagyok, hogy indítsunk mozgalmat a pályázatok nyilvánosságra hozatala ügyében.

3086 mandarina 2013-03-24 23:04:58 [Válasz erre: 3085 www 2013-03-24 22:53:57]
Igen, annyit megért a történet, hogy miért adtak anno koreográfusi diplomát. Remélhetően ez a jövőre nézvést elgondolkodtató, és remélem, ezentúl meggondolják, mire mit adnak. A videó vérgagyi.

3085 www 2013-03-24 22:53:57
Teljesen mindegy hol szerezte, egy ilyen munkával nevetségesen könnyen jutott olyan diplomához amivel késöbb emberek életéről dönt!!!!! Kedves Iva maga hihetetlen módon védi Solymosi Tamást! Miért? Ismeri esetleg a munkásságát mint igazgató? Vagy a pályázatát? Vagy járt a csodálatosan felújított "Nemzetközi" Balett folyosóin?

3084 mandarina 2013-03-24 22:48:17 [Válasz erre: 3083 charmant 2013-03-24 19:57:54]
DE, azt a Táncművészeti Főiskolán követte el és kapott érte diplomát. Most a Színművön szerez másik képesítést, remélem, ott most már résen lesznek.

3083 charmant 2013-03-24 19:57:54 [Válasz erre: 3033 Cilike 2013-03-21 12:03:00]
ÁLLJUNK MEG EGY SZÓRA!!! Solymosi azt a bizonyos koreográfus diplomáját NEM a Táncművészeti Főiskolán, hanem a Színművön szerezte!!!

3082 mandarina 2013-03-24 17:19:29 [Válasz erre: 3079 bwagner 2013-03-24 16:26:26]
Azt hiszem, ugyanazt mondjuk. Én sem azt kívánom, hogy azokat lökjék színpadra, akik fizikailag nem bírják. De aki igen, azt nem kellene negligálnia a vezetésnek azzal az ócska indokkal, hogy "nem fiatalok". Sajnálom, hogy ilyen szomorú apropóból, ifj. Nagy zoltán halálának az évfordulója, de eszembe jutott, hogy 42 évesen, nagyon fiatalon ment el, a hirtelen támadt, szörnyű kór előtt egy évvel még főszerepeket táncolt... hány 41 éves táncos kap ma jelentős szerepet a MNB-ben?

3081 mandarina 2013-03-24 17:19:25 [Válasz erre: 3079 bwagner 2013-03-24 16:26:26]

3080 flavia 2013-03-24 16:27:52 [Válasz erre: 3074 mandarina 2013-03-23 21:24:33]
Ifj.Nagy Zoltán pótolhatatlan,nagyon hiányzik az egész szakmának! Ő emberileg és szakmailag is kiváló vezetője lehetett volna a Nemzeti Balett táncosainak. Most biztos egy felhőn ülve mosolyog,de aggódva figyeli szeretett kollégái sorsát. Soha nem felejtjük el!

3079 bwagner 2013-03-24 16:26:26 [Válasz erre: 3074 mandarina 2013-03-23 21:24:33]
Tegyük hozzá, hogy a 40 éves táncos (pláne ha férfi) szerepeltetése leginkább egészség kérdése. Van, aki 35 évesen már összedrótozva se lökhető színpadra, mert már egyedül se nagyon bírja, nem hogy még 45-50 kilót emelgetni. Más meg 60évesen is úgy ugrál, mint a zsírozott villám. Ez csontozat, izomzat és ízületek kérdése, és ebből a szempontból a balett nem művészet, hanem élsport.

3078 mandarina 2013-03-24 16:22:29 [Válasz erre: 3077 flavia 2013-03-24 16:07:39]
Azért itt volt a legtöbb ellenszavazat, 8-4 arányban. És igen, ha megnézzük a zsüri összetételét, akkor láthatjuk, hogy a függetlenség mellett még kiszolgáltatottság is van, pozíciból kifolyólag. Sovány vigasz, hogy akivel én beszéltem, és akinek az ítéletében húsz évnyi ismeretség után megbízok, azt mondta: Macher pályázata szakmailag nagyon penge volt, de ha megnyerte volna, szétszedték volna őt. Talán legközelebb... és talán szükség lenne a szakma nyílt kiállására is. Jobban.

3077 flavia 2013-03-24 16:07:39 [Válasz erre: 3075 IVA 2013-03-24 01:10:40]
Ne szépítsünk! Solymosi Tamás "fényét" már csak egyedül Ókovács próbálja "emelgetni". A szakma pontosan tud mindent,függetlenül attól,hogy képviselőik közül ki,melyik pályázóra tette a voksát. Nem volt független a bizottság összetétele. Tisztelet a kivételnek,jelenlegi és jövőbeli lekötelezettek döntöttek a balettigazgató személyéről,és ezzel a Nemzeti Balett sorsáról. Teljesen mindegy,ki,milyen pályázatot adott be,előre el volt döntve,néhányan bíztak csak abban,hogy igazságos döntés születik. Ókovács felelőssége,valószínű tisztában van azzal,hogy mit,miért vállal!

3076 mandarina 2013-03-24 09:16:53 [Válasz erre: 3075 IVA 2013-03-24 01:10:40]
A politikai bizalomj fényét bizonyára.
A politikai bizalomj fényét bizonyára.
3075 IVA 2013-03-24 01:10:40 [Válasz erre: 3072 mandarina 2013-03-23 21:01:36]
Köszönöm, most már pontosan tudom, milyen volt Macher Szilárd pályázata. A Solymosi Tamásnak adott bizalom fényét mindenképpen emeli, ha nem egy gyenge, hanem egy nagyon jó pályázattal szemben nyert.

3074 mandarina 2013-03-23 21:24:33 [Válasz erre: 3073 Siegfried 2013-03-23 21:10:56]
Szomorú, hogy ilyen fiatalon távozott. ámde gondoljunk arra, hogy 40 fölött még főszerepet táncolhatott. mit szólna a mostani világhoz, ahol az ilyen korú táncosokat már leírja a vezetés?

3073 Siegfried 2013-03-23 21:10:56
[url]http://opera.hu/hu/news/Ifj_Nagy_Zoltanra_emlekeztunk;Ifj. Nagy Zoltánra emlékeztünk[/url]

3072 mandarina 2013-03-23 21:01:36 [Válasz erre: 3069 IVA 2013-03-23 03:20:21]
Beszéltem a zsüri egyik tagjával, akit két évtizede ismerek, és akinek a szakmai ítéletében a maga szakmai múltja és jelene, valamint emberi magatartása alapján megbízok. Szerinte Macher pályázata nagyon jó volt.

3071 maracuja 2013-03-23 13:05:00
Feszült várakozás után, vajh ki nyeri el az áhított posztot, felszállt a fehér füst. Akkor most már talán előbb-utóbb hallhatunk valamit a következő évad terveiről. ...Manon , Munkácsy...mit mutat be, újít fel vagy csak egyszerűen vesz elő a süllyesztőből az új balettigazgató ? Remélem, nem cél a múltat végképp eltörölni, mert akkor nézhetünk három Petipa helyett három Pártayt. Úgy emlékszem, Ifj Harangozó nem balettigazgató, hanem főigazgató akart lenni. Amúgy nagyon érdekelne, mi volt igaz és mi nem a vizsgálat által feltárt tényekből, valamint az is, hogyan áll Keveházi Gábor munkaügyi pere ? Még az is lehet, hogy megnyeri és újra Ő lesz a balettigazgató ???

3070 IVA 2013-03-23 04:59:28
Többször eszembe jut mostanában Lőrinc György. Táncos- és koreográfusmúltjáról csak lexikonokból tudok, nemzedékem nem ismerhette. Azért sem, mert 1961 és 1977 között talán nem is voltak színpadon a művei. Pedig ebben a korántsem rövid időszakban ő volt a Magyar Állami Operaház balettigazgatója: Harangozó Gyula és Seregi László igazgatása között. Hogy miért tudok róla egyáltalán? Mindenki ismerhette e karcsú, alacsony, csontos arcú, ősz hajú úr alakját, akinek igazgatósága alatt nem létezett olyan balettelőadás, amelyet nem ült volna végig az Opera, illetve az Erkel Színház igazgatói páholyában. Koreográfus munkásságát mintha ő maga sem jegyezte volna, viszont magától értetődően, hűséggel biztosította a repertoár jelentős részét képező Harangozó-életmű virágzását és ápolását, és érájában érett nagy koreográfussá Seregi László. Ezalatt a szovjet és más klasszikus repertoár legjavát is élvezhette a közönség, a legkiválóbb táncosok nemzedékei váltották egymást, folyamatosan volt utánpótlás, élvonalbeli, nemzetközi hírű táncosok léptek fel délelőtti előadásokon és az igényesebb balettbetétekben is. A kiválóságok szerepelhettek külföldön, az együttes turnékon szerzett hírnevet, a közönség híres vendégeket és együtteseket láthatott nálunk szerepelni. Tudom, hogy őt sem szerette mindenki, de azt hiszem, a közönségnek sohasem kell nála jobb balettigazgató. Most nem lehet tudni, milyen balettigazgató lehetne a másik pályázó, vagy aki nem is indult a pályázaton. Biztos, hogy ha Solymosi Tamás nagyon rossznak bizonyulna, vagy nagy hibát ejtene, nem maradhat 5 évig a társulat élén. Ifj. Harangozó Gyula nagyobb ászként indult, azonnal nagy hibával kezdte - nem annyira szakmai, mint emberi hibával -, azonnal bele is bukott. Utána sem sok jót élt meg a társulat. Bízzunk benne, hogy most jobb időszak következik, senkinek sem válna hasznára, ha nem így lenne.

3069 IVA 2013-03-23 03:20:21 [Válasz erre: 3066 mandarina 2013-03-22 19:06:02]
Mandarina, Te olvastad Macher Szilárd pályázatát? Tudod pontosan, milyen igazgató lenne? Én nem tudom, ezért lennék rá kíváncsi.

3068 IVA 2013-03-23 03:19:21 [Válasz erre: 3062 Kitri 2013-03-22 09:40:47]
Locsolni csak azzal lehet, ami van. Ha hozzá nem értéssel locsolnak, nyilván azért, mert a hozzáértés hiánycikk. (A politikában és a gazdaságban talán nem ez a helyzet?)

3067 mandarina 2013-03-22 19:06:54 [Válasz erre: 3063 flavia 2013-03-22 11:45:35]
Hát... remélem, ez a budapestire nem vonatkozik...

3066 mandarina 2013-03-22 19:06:02 [Válasz erre: 3065 Aurora 2013-03-22 17:21:11]
Ezek szerint Macher Szilárd volt a másik pályázó. Sajnálom, hogy nem ő nyert.

3065 Aurora 2013-03-22 17:21:11 [Válasz erre: 3064 Aurora 2013-03-22 17:16:21]
[url] http://www.fidelio.hu/zenes_szinhaz/hirek/dontes_szuletett_az_operahazban_az_igazgatoi_palyazatokrol;Döntés született az Operaházban az igazgatói pályázatokról[/url]

3064 Aurora 2013-03-22 17:16:21
[url]http://http://www.fidelio.hu/zenes_szinhaz/hirek/dontes_szuletett_az_operahazban_az_igazgatoi_palyazatokrol[/url]

3063 flavia 2013-03-22 11:45:35
"BORDÉLYHÁZNAK TARTJA EGYKORI SZÓLISTÁJA A BOLSOJT" szinhaz.hu

3062 Kitri 2013-03-22 09:40:47 [Válasz erre: 2983 amoy-g 2013-03-14 08:49:02]
Elnezest az offolasert... Mi zajlik mar megint kis hazankban? Inkabb nem is akarom tudni. Jojj Moszkvaba Guapo,ho itt is van boven csakugy mint odahaza,az ujasg tele a Bolsoj botranyaival,semmilyen explicit elterest nem latok a ket helyszin kozt... Itten savval locsolnak,otthon hozza nem ertessel. Lenyeg hogy azert sut a nap:)

3061 Cilike 2013-03-22 09:00:59 [Válasz erre: 3054 murron 2013-03-21 22:49:37]
Elég neked is , ha a balett vonatkozásúakat küldöm, az már megvan?

3060 Búbánat 2013-03-21 23:42:18 [Válasz erre: 3057 mandarina 2013-03-21 23:18:41]
Nincs mit. Egyébként az Opera előadásainak kezdete előtt, a földszinten hátul a ruhatár felé, szintén kivannak téve a pultra, szabadon elvihető.

3059 mandarina 2013-03-21 23:28:48 [Válasz erre: 3055 www 2013-03-21 22:52:27]
Sajnos nem látok bele a Nemzeti Balett belügyeibe... de tény: Solymosí szánalmas magyarázkodási kísérletei, amellyel próbál létjogosultságot adni annak a szakmailag gyalázatos háromperces gagyi show imprónak, amire diplomát kapott, szánalmas.

3058 mandarina 2013-03-21 23:22:41 [Válasz erre: 3053 Cilike 2013-03-21 22:23:38]
Cilike, nagyon köszönöm a felajánlást, és tényleg nagyon kedves vagy, hogy próbálkoztál ezen a honlapon keresztül is küldeni a tartalmat.Időközben Búbánat megírta, hogyan juthatnék a nyomtatott példányhoz, és azt teszem! De köszönöm a kedvességed és figyelmed, és megjegyzem, ha az Opera hivatalos píárja is ennyi gondot fordítana az ügyre, mint te, sokkal de sokkal jobb lenne a helyzet!

3057 mandarina 2013-03-21 23:18:41 [Válasz erre: 3056 Búbánat 2013-03-21 22:57:18]
Köszönöm az infót! Ez lesz! Jövő héten amúgy is járok Pesten (na nem vidéki, csupáncsak budai vagyok), így Rózsavölgyiben magamhoz veszem a lapot!

3056 Búbánat 2013-03-21 22:57:18 [Válasz erre: 3052 mandarina 2013-03-21 22:02:08]
Ha pesti lakos vagy, egyszerűen sétálj be az Opera szervezésébe, vagy a Rózsavölgyi boltba, ott garmadával található az Opera Magazin (benne a balett-cikkekkel is), ingyen hazavihated.

3055 www 2013-03-21 22:52:27
Bársonyszék, padló... Az egyikbe Solymosi Tamás kerül a másikra a Magyar Nemzeti Balett!

3054 murron 2013-03-21 22:49:37 [Válasz erre: 3050 Cilike 2013-03-21 19:03:40]
Cilike, lennél olyan kedves és elküldenéd nekem, ha küldök egy mailcímet? Nagyon megköszönném :)

3053 Cilike 2013-03-21 22:23:38 [Válasz erre: 3052 mandarina 2013-03-21 22:02:08]
Nem is kell, nekem pl van cilike email cimem, amiből nem lehet tudni, ki vagyok (bár majdnem mindenki tudja).

3052 mandarina 2013-03-21 22:02:08 [Válasz erre: 3050 Cilike 2013-03-21 19:03:40]
Hét végén megkérek valakit, hogy kölcsönözze erre a mailcímét, és nagyon köszönöm, ha arra elküldöd. Majd priviben megírom. És bocs, ha mindenki felfedi magát, akkor én is, de egyébként nem.

3051 mandarina 2013-03-21 22:00:30 [Válasz erre: 3049 IVA 2013-03-21 17:47:55]
IVA cca öt évig voltam szerkesztője egy online lapnak. Pontosan tudom, mikor inaktiválnak vagy törölnek egy cikket egy honlapról. A cikk nem "a főoldalról tűnt el" fél óráig, hanem az egész honlapról. Csiszolni viszont csakugyan nem csiszoltak rajta, az összes durva hiba benne maradt ugyanis.

3050 Cilike 2013-03-21 19:03:40 [Válasz erre: 3046 mandarina 2013-03-21 15:40:05]
Sajna nem boldogulok vele, csak pdf-ben tudom elmenteni, abból meg nem tudok kimásolni. Van egy cikk Felméry Liliről, Jessica Carulla Leonról és Aliya Tanykpyeváról, egy a Pas des trois-ról, egy a Seregi-sorozatról, gy Oroszlán Szonjáról rajongói minőségében és Bakó Mátéról. Ha kitalálod, hogyan, én tudok adni.