Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Budapesten

2011-05-25
-Johanna-

Nem ismerek egyetlen másik magyar régizene-együttest sem, akik jobban csinálnák. Sőt, sok külföldi régizene-együttes sem csinálná jobban. De ez még nem jelenti azt, hogy nem is lehetne, vagy nem is kellene jobban csinálni, továbbfejlődni.

Budapesten

2011-05-24
-- dni --

Uchida nem hazudtolta meg saját stílusát és habitusát, hanem egyszerűen visszakérdezett: tényleg Richter sziklazúzó ereje az egyetlen lehetőség e szonáták megszólaltatására?

Budapesten

2011-05-20
-kobzos55-

A nagyhírű zenekart eddig háromszor hallottam élőben, mindegyik koncertjük szép volt, de mindháromszor maradt egy kis hiányérzetem. Most végre az a New York-i Filharmonikus Zenekar ült a pódiumon, amit mindig is reméltem hallani.

Budapesten

2011-05-12
-- zéta --

Ezen az estén Douglas Hannant ruháit viselte, ékszerei Ann Ziff Tamsen Z kollekciójából kerültek ki. Van saját parfümmárkája, neveztek el róla már virágfajtát és édességet is, sőt, a közönségét kiadványokkal nem nagyon kényeztető Magyar Állami Operaház a tegnapi fellépésére saját kiadásában jelentette meg könyvét. Renée Fleming – mert róla van szó – egy koncert erejéig Budapest vendége volt.

Budapesten

2011-05-05
-- zéta --

10 év csönd volt. Prunyi Ilona várta, hogy eljöjjön az ideje. Az előadóművészi ideje. S el ne felejtsem: gyakorolt szorgalmasan. Tanulta a szakmát és hitt önmagában, ha már más nem hitt benne. A szokatlan pauza még egy sor fontos dologra megtaníthatta. Elfogadni, hogy nem az Én a fontos, hanem a Zene. És hogy előadói manírok nélkül is lehet muzsikálni, sőt úgy az igazi. És tényleg, mi sem áll tőle távolabb, mint az üres pózok, a hamis gesztusok. Leülni és játszani, valami ilyesmi lehet az ars poeticája. Tényleg ilyen egyszerű lenne?

Budapesten

2011-04-26
-Balázs Miklós-

Alighanem tudta, vagy legalábbis megsejthette a programszerkesztő, hogy erre a dolgos, "ünnepi hétköznapra" nem okvetlenül kell aktuálisan tematikus hangversenyműsort kreálnia, sőt, akár a szokásosnál szűkebbre is szabhatja műsoridőt. Jól tette. Az este így inkább sűrű volt, mintsem elegánsan rövid, s egyszersmind tömör és tartalmas. Bizony, tartalmas.

Budapesten

2011-04-20
--vp--

Mit tud egy másik drezdai zenekar, mire marad egy azért nem igazán nagy városban még erő? Sokra. Például egy olyan szimfonikus zenekarra, a Dresdner Philharmonie, amely meg tud szólalni a BBNH nagytermében, teljes egészében képes betölteni a hangterét. Sőt, mi több, nem kell fülelnünk, hogy halljuk a mélyvonósokat.

Budapesten

2011-04-15
-Varga Péter-

Három elemből tevődött össze az "új nyelv": két Mozart-mű témáiból, valamint a Csalog komponálta kötőanyagból. De az igazi kérdés nem az, hogy mit halottunk, hanem az, hogy ezen az új nyelven hallottunk-e valami olyat, amit még soha - vagyis újat, eredetit. E kérdés megválaszolásakor szkeptikus vagyok.

Budapesten

2011-04-11
-- dni --

A Stuttgarti Kamarakórussal jó lenne még sok mindent meghallgatni (adott esetben kedvezőbb körülmények között), de az a tudat mindenesetre már önmagában vigasztaló, hogy a világranglista dobogós együttesei közül legalább egy itt helyben van. Az elérhető kóruskoncertek figyelését nem fogom abbahagyni, mert van még jó néhány név és program a kívánságlistámon, de a Nemzeti Énekkar kiválóan alkalmas referenciának.

Budapesten

2011-04-08
-Balázs Miklós-

A komolyzene él és élni fog. Aki a vasárnapi koncertnek fültanúja volt, arról is meggyőződhetett, az európai zenekari kultúra jövendője avatott kezekben fekszik. Legalábbis ezt a derűlátó felismerést érlelte meg bennem az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának hangversenye.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.