Nyolc bekezdés - egy tanulság (Batiashvili, Gilbert és a New York-i Filharmonikusok)

2011. május 18.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

New York Philharmonic
Lisa Batiashvili - hegedű
Vez.: Alan Gilbert

BARTÓK: 2. hegedűverseny
BEETHOVEN: III. (Esz-dúr, "Eroica") szimfónia, Op.55

*

(1)
Lisa Batiashvilit többször hallottam már, mindig külföldön. Nagyszerű teljesítményein gyönyörködve sokszor gondoltam arra, milyen jó lenne, ha hegedűjátékának szépségével a magyar közönség is megismerkedhetne. Most végre eljött hozzánk, és - méltán - hatalmas sikert aratott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. (A sikert nem is elsősorban a fellépését követő tapsorkánnal és brávózással, hanem a közönségnek a versenymű alatti mocorgás- és köhögésmentes koncentrálásával mérve!)

(2)
A Hegedűverseny (a Menuhin/Furtwängler-felvétel, Eterna korongon) volt ifjúkori gyűjteményem első Bartók-lemeze. Sokszor meghallgattam, hamar megszerettem ezt a remek alkotást. Később többször alkalmam volt élőben is hallani, mindig örültem a szép előadásoknak, de az igazi interpretációra, "álmaim" előadására eleddig várnom kellett. Egészen Batiashvili koncertjéig.

(3)
Amikor tavaly nyáron sikerült rövid interjút készítenem a művésznővel, Batiashvili - esetleges magyarországi fellépésére vonatkozó kérdésemre válaszolva - megjegyezte: "Milyen izgalmas lenne Budapesten Bartókot játszani!" Íme, eljött Budapestre - és Bartókot játszott.

(4)
A koncerten a New York-i Filharmonikusok léptek fel, több közép-európai várost érintő turnéjuk egyik állomásaként. A nagyhírű zenekart eddig háromszor hallottam élőben, mindegyik koncertjük szép volt, de mindháromszor maradt egy kis hiányérzetem, produkciójuk egyszer sem volt lélegzetelállító, olyan csodaként ható, amit reméltem. Most végre, a Művészetek Palotájában az a New York-i Filharmonikus Zenekar ült a pódiumon (főleg a fúvósok), amit mindig is reméltem hallani.

(5)
A zenekart 1842-ben alapították. Vezető karmestereiket hol Európából, hol Amerika más vidékeiről szerződtették. Több mint 160 évig, egészen 2009-ig kellett a derék New York-i polgároknak várniuk, mire vezető zenekaruk élére a város szülötte, Alan Gilbert állhatott.

(6)
Irányítása alatt a zenekar valami elképesztő tökéllyel oldotta meg a Hegedűverseny kíséretét, figyelmes, pontos játékukkal váltak a szólista ragyogó partnerévé. A Beethoven-szimfónia Gilbert-féle interpretációja, azt hiszem, valahol félúton van a hagyományos, hősies (mondjuk, Furtwängler) és a manapság előtérbe került rendkívül pontosan kimunkált, szinte kamarazenei finomságokkal megoldott (mondjuk, Vänskä) előadások között. Egészében nagyon élvezetes volt, bizonyára lehet még rajta javítani, de ne feledjük, Alan Gilbert még csak 44 éves, ideje van bőven.

(7)
Gilbert zenészszülők gyermeke. Édesanyja ma is ott ül a New York-i Filharmonikusok hegedűsei között. Nem hiszem, hogy egy hegedűművész anya álmodhat szebbet, mint hogy fia vezényelje a világ egyik legjobb zenekarát, amelyben ő maga is játszik.

(8)
Többször keseregtünk már azon, hogy a hozzánk látogató vendégzenekarok kötelezőnek érzik, hogy Brahms Magyar táncokat adjanak ráadásnak - a meghirdetett koncert utolsó darabjának hangulatától, zenetörténeti helyétől függetlenül. Gilbert és a New York-iak megmutatták, hogy a ráadásdarabot is lehet ízlésesen megválasztani, az Egmont-nyitánnyal köszönték meg a tapsokat.

A fenti nyolc bekezdés egyetlen koncert alapján íródott, de elég rapszodikusan került egymás mellé. Egyvalami azonban összekapcsolja őket: az általános tanulság, amelyet több évtizede Örkény István oly frappánsan fogalmazott meg ragyogó egypercesében: "Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók".