Operabemutatók
Az Erkel Színház január 29-i előadása élmény volt egészében is, de a győzelmi képben és a Nílus-parti jelenetben különösen. Ehhez hangok kellenek, énekesek, akik alkalmasak szerepükre, akik tudnak énekelni — enélkül a dolog esélytelen.
Budapesten
Megvan a kis elméletem, hogy már évek óta miért olyan sűrűn látható Gergiev a Mezzón, de az egy másik honlapra kívánkozik.
Budapesten
Az Ötödik szimfónia érvényes olvasatainak sora mára minimum Toscaninitől legalább Brüggenig terjed, kicsi a rés ahová be lehet illeszteni egy egyéninek szánt értelmezést.
Budapesten
Mondanunk sem kell, hogy végül mindegy is, mit játszik, természetes zenei-technikai felkészültsége magával ragadja közönségét.
Budapesten
Nem is olyan régen még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy világnagyság olyan programmal álljon ki, amelyben kizárólag olyan művek szerepelnek, amelyet régebben inkább csak bemelegítőnek szántak az igazi megmérettetések, például Beethoven vagy Brahms elé.
Budapesten
Inkinennek ehhez a darabhoz még hiányzik néhány évnyi tapasztalat. A zenekar jól tudta a művet. De egy olyan versenyműben, ahol ennyi foltszerű, váratlan belépés van, a zenészek számára elengedhetetlen a folyamatos karmesteri segítség
Közvetítések
Az idős Domingóval nem az a probléma, hogy a hangja nem elég sötét és bozontos Verdi szólamaihoz (egyébként nem elég), hanem az, hogy a szíve tenor maradt.
Operabemutatók
Tavaly ősszel csak ezért az egy operáért autóztam Kassára. Nem tudom, vajon megkockáztattam volna-e a költségeket és a fáradságot, ha tudom, hogy röpke egy év múlva Budapest is műsorra tűzi, de talán nem, pedig kár lett volna érte.
Operabemutatók
A két Bohémélet előadás egyetlen szereplőjét tudom pozitíven értékelni: a zenekart, Christian Badea irányításával. A főpróbán úgy éreztem, hogy túlságosan hangos is, nincs tekintettel a szólistákra, és csak a második előadás végére értettem meg, hogy Badea az egyetlen helyes megoldást választotta.
Budapesten
A hiányt nem akkor kezdi felfogni és megérezni az ember, amikor felhívják a hírrel. Hanem később, amikor lassan újra esedékes lenne olyan hangversenyre menni, amit ő vezényel. Az emlékkoncerten kiakasztott képen Kocsis mozdulatlanra fagyott arca, az örökre rögzült pillantása kíméletlenül emlékeztet rá, hogy olyan többé nem lesz.
Operabemutatók
Miklósa Erika ugyan jó két évtizede énekli a Lammermoori Lucia címszerepét, de a szólam sosem volt igazán az övé. A szubrett hangadás az igazi drámának és a valódi lírának nem kedvez. Akármennyire is érezzük, hogy az énekesnő keményen és szívósan dolgozik a szólam „eladásán”, az elsősorban csak látványelemek segítségével sikerül.
Operabemutatók
A címszerepben Kolonits Klára nem egyszerűen fölényesen győzi a rettentő szólamot, hanem együtt él vele. Előadásában sajátunknak tudjuk megélni tragédiáját, az önös családi érdekek mentén kezelt kollektív elnyomást.
Operabemutatók
Cervantes optimista üzenete, a rendületlen hit az emberi méltóságban, oly halványan jelenik meg a cselekményben, hogy azt a táncok derűjén kívül a mediterrán életörömöt árasztó díszleteknek is közvetíteniük kellene, ám ez nem valósul meg.
Operabemutatók
A legtöbb tenorista a Levélária megformálására teszi maximális tétjeit, ott akarja learatni babérjait. Giordani azonban, talán azért is, mert az ahhoz szükséges középfekvésben már kevésbé számíthat hangi maximumára, a „Vittoria”-t teszi meg csúcspontnak.
Budapesten
A megérdemelt, masszív taps teltházasként hallatszott. Ez ugyan nem megnyugtató, de pontosan jelzi, hogy a legjobb PR a magas színvonalú művészi teljesítmény. Képzeljük el ezt a sikert, ha az Operaház valódi PR-ja adekvát lenne a művészi lelkiismeretességgel és színvonallal!
Operabemutatók
László Boldizsár hangban és figurában egyaránt a legnagyobb előadók szintjére emelkedett. A szólam lírai színei és a drámai vonulata is kellő igénnyel szólal meg. A „Hazám, hazám” csúcshangjaira Gregor József szavaival „nagykabátot lehetett volna akasztani”. László alakítása hatásosan szenvedélyes, de ez a szenvedély nem a verizmusból ered, annál sokkal mélyebb, hiszen a töprengő államférfi indulata is kisejdül belőle.
Operabemutatók
Örömteli fordulat, hogy a Magyar Nemzeti Balett mostanában hektikus műsorpolitikájának sodrában újból megjelent a Spartacus. Úgy gondolom, nem viselheti joggal a „Nemzeti” nevet, ha nem tartja műsoron id. Harangozó Gyula egyik-másik attraktív művét, vagy évadokon át nélkülözi Seregi László legnépszerűbb remekét. Talán így gondolta a vezetőség is, amikor a táncmű felújításáról döntött.
Budapesten
Aki ezt a rettenetesen nehéz, sőt magas állásokkal szándékosan megnehezített áriát a Macbeth ősváltozatából egy ilyen hosszú és igényes koncertprogram végén ÍGY el tudja énekelni, az valóban mindent tud. Az, kérem, világszínvonalú művész.
Operabemutatók
Pasztircsák Polina, ahogy azt magam is vártam, sokkal jobb Violetta volt, mint Miklósa Erika, de a rendezést, az előadást megmenteni nem tudta.
Operabemutatók
A színházi világ újítói már rég kiléptek a hagyományos kőszínházi keretek közül, így a Bartók Béla Nemzeti Hanhgversenyterem korlátozott színpadtechnikai lehetőségei – ezek között a legfontosabb a zsinórpadlás hiánya - nem jelenthettek akadályt.




















