Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Zenekar a köbön – Valerij Gergijev és a Mariinszkij Színház Zenekara

2017-02-05 12:14:09 - vape -

Valerij Gergijev 2017. január 30.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Csajkovszkij: Rómeó és Júlia – nyitányfantázia
Bartók: A csodálatos mandarin – szvit
Rachmaninov: Rapszódia egy Paganini témára
Rimszkij-Korszakov: Seherezádé – szimfonikus szvit

Szergej Redkin zongora
Mariinszkij Színház Zenekara
vez.: Valerij Gergijev

Ha manapság rákattanunk a Mezzóra, nagy valószínűséggel épp Gergijevbe botlunk. Megvan a kis elméletem, hogy miért olyan sűrűn látható ott, már évek óta, de az egy másik honlapra kívánkozik. Pont ezért is voltam rá kíváncsi, vajon mit tud élőben, a saját zenekarával. Nos, nem okoztak csalódást. Gergiev és zenekara mindent tud. Majdnem mindent.

A műsor kifejezetten népszerű, mondhatni, tán túlságosan is népszerű számokból állt, még ha a Mandarin árnyalta is kicsit a képet. Csajkovszkij művének dallamai mindenki számára ismerősek, de úgy tán nem, ahogyan most a zenekaron megszólalt. A precizitás Gergievnél valami mást jelent, mint amit úgy általában, bármilyen kisebb-nagyobb zenei formációnál. Nem egyszerűen csak nanoszekundumokkal mérhető időbeli azonosságot, hanem a különböző hangszerek, hangszercsoportok dinamikában, megszólaltatási minőségben olyan egyöntetű módját, amiről eddig azt gondoltuk, csak orgonasípokkal, regiszterekkel valósítható meg. A vonósok hangszíne egészen egyéni volt, viszonylag kevés felhanggal, tehát egy kissé tompán, valami meleg árnyalattal színeződve szóltak.

Így az első percekben egyik ámulatból a másikba estünk, jöttek az újabb és újabb meglepetések. Teljesen függetlenül attól, hogy az egyes hangszerek hol helyezkedtek el, milyen távolságra egymástól, tévedhetetlenül összehangolva indultak el. De még ez is kevés volt, hogy megvédjen minket az unalomtól, sajnos Csajkovszkij Shakespeare-je néhány perc után nem sok újat mond.

A Mandarinban ez az állandó szépség szintén jelen volt. Kicsit tompította az éleket, már az autóduda is kevéssé szólt fülsértően az elején. De ahol kellett felsikoltott a fájdalomtól a zenekar, végig tudta tartani a feszültséget Gergiev, de a lélek mélységeibe kaparó karmait nem nyújtotta ki a mű.

A zenekar hallatlan teljesítményével egyenrangú volt Redkin játéka. Energikus, virtuóz, és nem csak a gyorsaságot értve ezalatt. A zongora bárminemű módon való megszólaltatása az ujjaiban – és a fejében - van. Aki azokat a nehézségeket bírja, amit a Paganini-variációk kívánnak, már nagyrészt megnyerte az az ügyet. Redkin bírta, de emellett nem maradt adós a struktúra felmutatásával sem. Így az est legfigyelemreméltóbb vállalkozása lett a Rachmaninov-variációsorozat.

A Seherezádé-szvit egyfajta „könnyű zene”, szívhez szóló hegedűtémája sláger. Nagyon elemükben érezték magukat a zenészek, odaadóan játszottak. A négy tételes szvit több, mint háromnegyed óráig tartott, és ha egyszer az életben belefutunk egy hangversenybe, ahol szerepel, legyen ilyen emlékünk róla.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.