Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Hát ez egy nagyon szomorú hír. Hová fajul a világ? Már az ukránokban sem lehet megbízni, áruló lapul minden bokorban. Még szerencse, hogy népünk igaz barátja, Ljubov Nepop ukrán nagykövet tájékoztató levelet küldött az illetékeseknek, így legalább ezt az egy nemzetközi botrányt sikerült megúsznunk. Ez az eset is igazolja, hogy "bajban ismerszik meg a barát". Ugyanakkor van egy bizakodásra reményt adó, bár eddig még meg nem erősített hírem: nem fog elmaradni a Grieg zongoraverseny, mert beugró művészként maga Zelenszkij elnök úr fogja előadni. MInt ismeretes, Zelenszkij igazi zongora.virtuóz, így nem fog nehézséget okozni neki Grieg szépséges zongoraversenyének előadása. Kedvcsinálónak íme Zelenszkij legismertebb performansza, amelyet már 1,645,270-en néztek meg. Legyél te az egymillió 645 ezer kétszáhetvenegyedik.
A Margitszigeti Színház lemondta az ukrán Valentina Lisitsa koncertjét
A Margitszigeti Színház közleményben tudatta, hogy lemondja Valentina Lisitsa kijevi születésű zongoraművész június 3-ra tervezett fellépését, mivel a zongoraművész május 9-én koncertet adott az ukrajnai Mariupolban.
A közlemény szerint a Margitszigeti Színház vezetése Ljubov Nepop ukrán nagykövet tájékoztató leveléből értesült Valentina Lisitsa ukrán zongoraművész “megdöbbentő megnyilvánulásáról”, miszerint a művésznő “az orosz agresszorok által megszállt Mariupolban május 9-én koncertet adott”. “Lisitsa a fellépésével a világ nemzeteinek álláspontjával szemben, egyértelműen kinyilvánította az orosz agresszor melletti szimpátiáját” – írják.
“A Margitszigeti Színház mély együttérzését fejezi ki az Ukrajnát sújtó háború borzalmai miatt és határozottan elutasítja a zongoraművésznő álláspontját, egyetértve Magyarország és a nemzetközi közösség hivatalos álláspontjával, ami minden tekintetben elítéli Oroszország rengeteg civil áldozattal járó, Ukrajna elleni háborús agresszióját” – áll a közleményben.
Valentina Lisitsa Grieg a-moll zongoraversenyét játszotta volna a Margitszigeti Szabadtéri Színpad nyitókoncertjén a Nemzeti Filharmonikusok kíséretében. A koncert nem marad el, a program a versenymű előadásán kívül megegyezik az eredeti kiírással. (forrás: papageno.hu)
Látod, látod, nem kell annyira kapkodni, én írtam, hogy jobb később belépni!
Frissítés 2.0 Minden szép, minden jó, minden helyreállt, vásárlás zavartalan.
Frissítés: belépni már enged a rendszer, jegyet venni még "csak platina szintűeknek". Viszont pár perce az alábbi levelet küldték, ez így korrekt:
Kedves ...!
Sajnálattal tájékoztatjuk kedves arany szintű vásárlóinkat, hogy a 2022/23-as évad előadásaira az elővásárlás technikai okok miatt a meghirdetett időpontnál később indul.
Munkatársaink már dolgoznak a hiba elhárításán.
Az elővásárlás kezdetének új időpontjáról hamarosan újabb e-mailben tájékoztatjuk Önt.
Szíves megértését kérjük és köszönjük!
Müpa
Nekem azt írja ki belépés után MüPa rendszere: "404 / A keresett oldal sajnos nem található."
Nyugodt lehetsz! Én 10-kor még nem léptem be, igaz, hogy kellett egy kicsit sorban állnom, de a jegyvásárlással addigra már nem volt gond.
Tényleg nagyszerű volt! Azt hiszem, a BFZ évadjának is ezzel volt vége ma este.
a Mahler1 méltó lezárása volt a szezonnak, nekem ez volt az utolsó bérletben.
Ezek szerint te p(l)atinás vagy. Nekem be kell érnem a szerény arany(os) fokozattal azaz a holnappal. Talán addigra kijavitják a nyitáskori hibát.
Mától nyílt a bérletbontás utáni jegyvásárlási lehetőség a Müpa következő évadára. Az online rendelésnél most is voltak kisebb problémák. 10 órára volt hirdetve a nyitás, de már 9:55-kor sorbanállás volt (én voltam a 12.), és bejutást követően negyedóráig bármelyik előadás bármelyik szabad helyre kattintottam, nem lehetett kijelölni a helyet, hibajelzést kaptam. Aztán egyszercsak minden megjavult, és utána már gördülékenyen ment a foglalás és bankkártyás fizetés. Szóval kitartás! :)
A Budapesti Fesztiválzenekar minden évben szokott közösségi heteket tartani, amikor zenészei kisebb csoportokban ingyenes hangversenyeket adnak országszerte, templomokban, zsinagógákban, idős otthonokban, iskolákban.
Egy ilyen koncerten vehettem részt vasárnap este Bagon, a római katolikus templomban. A templom most 250 éves, Grassalkovich Antal építtette, nagyvonalú, de szép, nem agyondíszített barokk stílusban. A fiatal plébánosról kiderült, hogy maga is tanult a Zeneakadémián, egyházzenei szakon. Az esti koncertre az elég nagy templom teljesen megtelt, idősek és gyerekek, elegánsan felöltözött családok és sokszoknyás néni egyaránt voltak a hallgatóságban.
A barokk zenekar énekes szólistákkal kiegészítve bő egyórás koncertet adott, Förtsch, Buxtehude és Bach egy-egy egyházzenei művét adták elő gyönyörűen és nagy sikerrel az amúgy meglehetősen hideg templomban. Mindhárom darabhoz előzőleg alapos bevezetést is kaptunk. A művek szövege pedig a kiosztott programon lévő QR kód beolvasásával hozzáférhető volt.
Nekem nagy élmény volt ebben a helyzetben látni, sokkal közelebbről, a BFZ művészeit, és kapcsolatukat egy másfajta közönséggel, amely nem tartozik a rendszeres hangversenylátogatók közé. Szerintem ezek a koncertek mindenképpen megérik a befektetett energiát, mert olyanok kerülhetnek kapcsolatba a komolyzenével, akiknek egyébként kevesebb lehetőségük lenne rá.
hatalmasat szóltak a rezesek ma az Ives2 végén (BFZ).
Igazából nem tudom, hogy Vashegyi György, illetve az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus zenei teljesítménye megérdemelte-e ezt a velős bejegyzést, illetve abban sem vagyok biztos, hogy amikor sorait írta, a – végső – szerző megpróbált-e az elvárható mértékben elvonatkoztatni Vashegyi karnagy úr ismert szerepvállalásától a hivatalos művészeti közéletben. Ugyanakkor azt el kell mondanom, hogy az egyetlen műsor, amit eddig láttam-hallottam tőlük, az Jean-Baptiste Cardonne Omphale c. művének feltámasztása volt tavaly szeptember 16-án a Müpában, és az nekem – aki operai kérdésekben amúgy legfeljebb a laikus álláspontok egyikét képviselhetem – tetszett. Érdekes előadás volt, a közönség talán valamivel száz fő feletti létszámban képviseltette magát a BBNHVT tereiben, ahol ugyanakkor rajtuk, illetve a dirigensen, a zenekaron és a kóruson kívül jelen volt még egy évszázadok óta nem játszott, de feltámasztásra kifejezetten érdemes, elég jó opera – aminél gyengébbek rendszeresen kerülnek műsorra fontos helyeken Magyarországon –, illetve barokk vonalon mozgó külföldi énekesek is – a főbb szerepekben: Chantal Santon Jeffery (Omphale), Judith Van Wanroij (Argine), Reinoud Van Mechelen (Iphis), Jérôme Boutillier (Alcide) –, akik kifejezetten jó benyomást tettek rám. Rájuk külön is felhívnám a figyelmet, mert úgy néz ki, hogy rendszeresen dolgoznak együtt Vashegyi Györggyel – így többük felbukkanására a jövőben is nyilvánvalóan számíthatunk majd a Müpában az általa hallgatóság elé vitt darabokban –, és a számomra igényesen összeállított, a közönség érdeklődésére számot tartható csapatnak tűntek, bőven a Magyarországon elérhető átlagszínvonal felett. Vashegyi karnagy úr, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus kapcsán pedig el kellene gondolkodni azon, hogy az a revitalizációs tevékenység, amelyet az európai régizene területén folytatnak, annak ellenére értékes, hogy több hazai együttesnek és alkotóműhelynek esetleg náluk nagyobb hírnév, vagy esetleg valóban nagyobb szakmai erő adatott. Nem-nem-nem, zenei kérdésekben nem szoktam ítélkezni, de az Omphale előadása a tetszik-nem tetszik skálán nekem kifejezetten a „tetszik” kategóriába esett, de legalábbis nem adott okot mások gyűlöletének a megidézésére.
Nem tudom, hogy jó helyre írom-e, de észrevettem, hogy a mai műsorajánlóba hiba csúszott: a Deák téri evangélikus templomban nem a Máté-passiót, hanem a János-passiót fogják melőadni.
Saját magam ugyan az I.rész után leléptem, de Fáy ugy látszik maradt.(Mindent kibír)
Fáy lenyomat a MUPA április 7-i koncertjéröl .
Antony Roth Costanzo( kontratenor)+ Orfeo zenekar+ Purcell kórus.Vez:Vashegyi György
The Man We Love
„Gyűlölöm Vashegyi Györgyöt” – mondta valaki a szünetben, és tudom, hogy ilyet nem illik se mondani, se érezni, de valami hasonló alapon álltam én is. Hogy lehet így kiállni emberek elé, ezzel a felkészültséggel, ilyen zenekari szólistákkal, oboa, fuvola, kyrie eleison. De nemcsak ők, a zenekar egésze, ez a lötyögős erőtlenkedés, ahogy a Händel-tételeknek nekiugrottak…. Ugrottak? Nekitántorogtak. Mégiscsak egy fölépített műsor, el kellene jutnunk valahonnét valahová. Abbahagyom, hiszen el is jutottunk. Bennem volt a menekülési szándék, mert az elragadtatást nem éreztem a kontratenor Anthony Roth Costanzo iránt sem. Rokonszenves ember, az a mázlista típus, aki a gyerekosztályról tud öltözködni, feszes sötét ruhában áll-ül, látszik, ahogy fickándozik a teste éneklés közben, és igazi, megkötött csokornyakkendő! Itt a helye, a pódiumon, annyira árad belőle ez a gyerekes tisztaság és figyelemigény, most nézzetek ide, nektek éneklek.
Igen, igen, nézzetek. Valahogy ez volt az alapélmény, hogy jó hallgatni, megvan minden, ami kell, de mégis különös, hogy vibratóval énekli a barokk áriákat, mindenki azt csinál, amit akar, nem valami zenei puritanizmusból mondom, egyáltalán, honnét is tudnánk, hogy akkoriban hogyan énekelt Senesino vagy Farinelli. Nem tudta akkor még az ember, hogy a koncert végén a második ráadás Gershwin lesz.
Talán tényleg a távozás hímes mezejére lépek a szünetben, ha az első rész utolsó száma nem a kettős a Rodelindából, Kristóf Rékával. Ja, hogy ez ilyen. Hogy helyzet kell Costanzónak, jó áriában is, de itt valahogy még több élet járja át.
A maradás hímes mezején üldögélve jöhetett a Gluck Orfeusz második és harmadik felvonása. Eleinte ez is nézői hőstettnek látszott, mert a második felvonás A boldog lelkek táncával kezdődött, de hogy az Elíziumi mezőkön nem így fújják a fuvolát, az szinte biztos. Aztán már tényleg csak zene, opera, a két nagy Orfeusz-ária, mikor hallottad ezt így. Semmikor, pedig ott voltam Vashegyi bemutatkozó koncertjén, amikor Derek Lee Ragin volt Orfeusz. A ráadás megint Händel, aztán a The Man I Love. Vicces, hogy ezt most nálunk 18-as karikával kellene énekelni.
Nagyon köszönöm! A Farewell-t én is értettem, de mégse találtam meg. Ugye szép darab? Régebben én sose hallottam Silvestrovról.
A Bartók tavaszt a Müpában Julia Fischer és a Rundfunk-Sinfonieorchester Berlin nyitotta meg, Vladimir Jurowskival, a vezető karmesterükkel. Programjukon egy-egy Suk, Dvorzsák és Rachmaninov mű szerepelt. A programhoz képest szünet után csak egy kis vonószenekar jött be a színpadra, majd a karmester, mikrofonnal a kezében. Az udvarias bevezető után azt jelentette be, hogy tekintettel a szomszédunkban zajló háborúra, és az onnan érkező nagyszámú menekültre, most szeretnének eljátszani nekünk egy ukrán zeneszerző, Valentin Silvestrov művét, melyet egy kijevi barátja halálára írt búcsúzóul, a majdani viszontlátás reményében. A darab szimbolizálja most is a búcsút az anyaföldtől és a viszontlátást, vagyis a hazatérésük reményét. Ezután eljátszottak a Rachmaninov mű előtt egy rövid, de igen szép, melankolikus, vonószenekari művet, nagy sikerrel, mint ahogy az egész koncertnek is igen nagy sikere volt. Így is kiállhat egy orosz - igaz, külföldön élő - művész. (Silvestrov nagyon szép, Prayer for Ukraine című rövid darabját sokat hallgattam mostanában.)
Volt vmi a Szimfonikus táncok után? 21:50-kor volt vége a darabnak, én hagytam el elsőként a termet, csodával határos módon elértem a 22:15-ös buszom a Puskásnál. 23:15-kor indult volna az utolsó, ha lekésem.
Nagyon köszönöm! Csak -dni- meg ne tudja, hogy Schumann-ráadás(ok)ra tippeltem ;-) Enyhítő körülmény, hogy a Chopin-mazurka megvolt és magamban az utolsó ráadásnál is rá szavaztam.
Ezek voltak a Szokolov-koncert ráadásai:
Brahms: Ballade op 118 no 3
Scriabin: Prelude op 11 no 4
Rachmaninoff: Prelude op 23 no 9
Rachmaninoff: Prelude op 23 no 10
Chopin: Mazurka op 68 no 2
Chopin: Prelude op 28 no 20
(információ az https://azongora.hu-ról)
Grigorij Szokolovot úgy negyedszázada láttam koncerten először és tegnapelőttig -sajnos- utoljára. Nemigen volt ismert a neve akkoriban. (Ma már tudjuk, hogy az azt megelőző másfél évtizedben keveset turnézott külföldön.) Komótosan kisétált a pódiumra egy furcsa kinézetű, elrajzolt arcú és alakú ember(ke), leült a zongorához és a hosszú zenekari bevezető után hurkaszerű ujjaival játszani kezdte Chopin e-moll versenyét ... s egyszeriben megállt a levegő s az idő. Az az est is bekerült a "míg élünk nem felejtjük" mappába. Kedden este aztán -s itt szándékosan kopizom a fenti fél mondatot- komótosan kisétált a pódiumra egy furcsa kinézetű, elrajzolt arcú és alakú ember(ke), (kieg.: Liszt-frizurával) leült a zongorához és ... és a csoda megismétlődött. A világ megszűnt létezni számunkra és az ő számára is. (Honlapja szerint mostanában máshol is ugyanezzel a műsorral lép fel.) Beethoven Eroica-variációival kezdte: játékából valami végtelen letisztultság, nem evilági nyugalom sugárzott, és a drámaibb részeket sem olyan vad mancsok szólaltatták meg, mint előző nap a szerző c-moll hegedű-zongora-szonátájában egy zongorista kolléga (ld. 5378). Minden egyes hang érthetően, kristálytisztán, mindenféle maszatolás nélkül szólalt meg. Brahms op 117-es Három intermezzoja a szerző kései alkotása: a három, kissé monoton darab kontemplatív, rezignált, hogy ne mondjam, szemérmes hangja vélhetően egybevág a művész saját lelkiállapotával, életérzésével. Brahms ilyen volt és Szokolov ilyen. Szünet után mély lélegzetet véve -és azt lehetőleg minél többször visszatartva- merültünk el Schumann Kreisleriájának hallgatásában. Hallhatóan és mérhetően lassabb tempókkal játszotta Szokolov a nyolc fantáziát E.T.A. Hoffmann képzelet szülte, excentrikus karmesteréről, a címadó Johannes Kreislerről: pillanatnyi szünetekkel is csaknem 38 percig a szokásos 30-31 perc helyett ... egy Beamter precizitásával, de ebben a Beamterben egy muzsikus-költő lakozik, egy olyan művész, akinek minden leütött hangját véglegesnek, megfellebbezhetetlennek tartjuk, anélkül, hogy ő ezt ránk erőltetné. A zenei megosztón szerencsére pár hónappal ezelőtti, élő koncert keretében csodálhatjuk meg vele ezt a művet. végül nem kevesebb, mint hat ráadást szórt ránk Szokolov, sajnos konferálás nélkül. A stílusuk alapján több Schumann lehetett köztük, egy slágert pedig meg is tudok nevezni: mintha annak a negyedszázaddal ezelőtti Chopin-versenynek az emlékét akarta volna felidézni, az ötödik ráadás az op. 68/2 a-moll mazurka volt, amit szintén fel tudok ajánlani meghallgatásra ővele, face to face. Akinek sok a Kreisleriana és/de még nem szokolovizálódott, legalább ez utóbbi slágert hallgatva ismerkedjék meg ezzel a korszakos zongoristával.
Grigorij Szokolov zongoraestje, MüPa Bartók Béla Hangversenyterem - 2022. március 30.
off Szóval az epekövemet irigyled. Egy szavadba kerül s máris a tiéd ... csak műtét ne legyen.
on Holnap remélem, tudok írni Szokiról. Mondjuk nem volt rossz. Áprilisi koncertjei (is) itt.
Hát az irigységtől. Persze nem komolyan, örülök mások szép koncertélményeinek.
Várhatóan nekem is lesz egy "találkozásom" Szokolovval áprilisban. Majd megírom.
Szóval, nem choledochus-kő.
Besárgultam...
Ízelítő a tegnapi MüPa-koncertből: így játszotta Genfben, így játssza Szokolov a Kreislerianát.
Az a koncert számunkra is emlékezetes volt. A feltételezett "szemöldök felvonás" a karmester nevének említésére sok mindent elárul. De a koncert élmény volt, pedig a karmester akkor már a Müpa vezetés/kormány "üllő" és a felhergelt némely zenekari tag "pöröly" közötti örlődés előrehaladott stádiumában volt.
Hosszú ideje nem voltam szóló- vagy kamarazenei koncerten. Most úgy hozta az élet, hogy 24 órán belül kettő is akadt, nem is akárkikkel: Joshua Belllel a ZAK-on és Grigorij Szokolovval a MüPában. Azaz csak akadt volna: Bell koronavírus-tesztje -hír szerint már Bp.-en- pozitív lett, a hétfői koncertet beugrással Kelemen Barnabás vállalta el Bell partnere, Shai Wosner izraeli-amerikai zongoraművész társaságában, csaknem azonos műsorral. (Az egyetlen változás a Bloch-szvit "rövidítése" volt, erről később.) Akadtak nézők, akik csalódottan visszaváltották jegyüket, a többség azonban maradt. A bemelegítés nem sikerült rosszul: Schubert op. 127-es sorozatát régebben még szonatinának becézték. Ennek immár D-dúr szonátának jelölt első darabja kellemes szalonmuzsika. Annál zsírosabb falatba fába műbe vágták fejszéjüket a következő számmal: Beethoven op. 30-as sorozatának középső darabja, a c-moll szonáta a legismertebbek közé tartozik. A nyitó tétel hordereje szinte megelőlegezi a nem sokkal később keletkezett király-kategóriás Kreutzer-szonátáét és a többi tétel is jelentős. Itt éreztem az első repedéseket a két művész összjátékában; Gerald Moore híres könyvének címe -"Túl hangos vagyok?"- jutott az eszembe. Wosner oroszlánmancsai az első tételben úgyszólván elnyomták Kelemen Barnabás hegedűjátékát és a tempót is néha mintha a zongorista diktálta volna; a későbbiekben aztán nagyjából összecsiszolódtak. Szünet után először Ernest Bloch svájci-amerikai zeneszerző Baal Shem című háromtételes szvitjének a szereplőváltozás miatt ezúttal csak legismertebb, középső darabja, a Nigun (Dallam) hangzott el. A hászid csodarabbi nevét viselő, zenekaros változatban is ismert művet megbízható biztonsággal adták elő. A záró szám, Ravel hegedű-zongoraszonátája volt, amit 2. szonátaként jegyeznek, noha a 30 évvel korábbi "első" csak egytételes, posztumusz kiadott töredék. Ez a mű már túl van Ravel hosszú és termékeny impresszionista korszakán. Az első tétel tiszta, egyenes vonalvezetése után Ravel az akkor divatossá vált blues és jazz hangzásvilágát jeleníti meg a két további tételben. A jól fogyasztható alkotásban talált leginkább egymásra a két művész, bár a zongorista dinamikáját itt is kicsit visszavettem volna. Ráadásképpen a két művész Mozart K 454-es szonátájának Andante-tételével köszönte meg a hálás közönség tapsait és kívánt Kelemen Barnabás mielőbbi felgyógyulást, mint mondta, "barátomnak, Joshuának". (Folyt.köv.)
Kelemen Barnabás és Shai Wosner kamaraestje - ZAK, 2022. március 29.
Ha netán érdekelne valakit: https://papageno.hu/live/2022/03/kozvetites-marcius-31-1930-a-concerto-budapest-es-a-papageno-segelykoncertje/
és micsoda zongorista!
Bostridge-dzsel lépett fel az Akadémián, hihetetlen volt!
Volt az kettő is ...
Adést én is becsülöm, nagyon sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni...
Steve D"Agostino
Leírtam helyesen Steve nevét. Na ná, hogy nem jelent meg.
A rendszer nem engedi az aposztrófot. Steve D Agostino.
Teccenek emlékezni még az egy (?) évadot megért Steve D Agostinóra?
Kiderült, hogy Thomas Ades nemcsak jó operákat tud szerezni, hanem nagyszerű karmester is. Volt bőven munkája, mert mindhárom zenemű vezénylése igencsak bravúros tornagyakorlatokat igényelt. A koncert egy Berg művel kezdődött (Három zenekari darad op. 6), hát azt hiszem, továbbra sem Berg lesz a kedvenc zeneszerzőm, de láttam egy olyan nagyszerű hangszert, mint amilyet utoljára gyeremkkoromban láttam a Frédi és Béniben egy több mint ember nagyságú, iszonyatos fakalapácsot, lehetett vagy 50 kg, és azzal sújtott le többször az egyik ütős, hogy hová, azt nem láttam pontosan, de az biztos, hogy ott (kis képzavarral), kő kövön nem maradt. Istenem, ha tudtam volna, hogy létezik ilyen hangszer, biztosan nem hagytam volna abba a zeneiskolát, időnek előtte. Aztán jött Ravel La Valse, én ezt a művet sohasem hallottam ilyen pompásan, ez egy egészen fantasztikus darab, és a Bécsi Filharmonikusok fenomenálisak, ezért az egy műért is érdemes volt elmenni a koncertre. Aztán a szünet után Thomas Ades saját szerzeménye, a Totentanz következett. Ezt a művet Thomas Ades 2013-ban, Lutoslawski emlékére szerezte, a Dies irae dallam-motivumára,egy 15. századi, a lübecki Mária templomban talált vers felhasználásával, amelyben a Halál táncot jár a pápától a csecsemőig, minden megholttal. Az biztos, hogy ez nem egy szívet melengető optimista zene (persze a téma adja adja magát), a zenei megvalósítás viszont igen figyelemreméltó, egy egészen eredeti és rendkívül szuggesztív, fantáziadús alkotás, igen szép és lírai, az örök életet megcsillantó befejezéssel. A zenekar mellett két énekes szerepelt, a Halált megtestesítő bariton szólót Mark Stone énekelte nagyszerűen, de a halott embereket megszemélyesítő Christianne Stotijn mezzoszoprán előadása sajnos nem érte el azt a színvonalat, amelyet ez a nagyon jó mű megérdemelt volna. Szép este volt, köszönjük Thomas Ades, köszönjük Bécsi Filharmonikusok, köszönjük Müpa.
Ha eltűnt volna, hiányozna egy szám a sorból. Nem lehet, hogy elfelejtetted elküldeni? (Velem már előfordult ilyen.) Nyugodtan írd meg újra...
Az előbbi próba volt, amely megjelent a fórumon. Az egy szezont megérő rádiózenekari vezető karmesterekre vonatkozó megismételt hsz-om miért tűnt el???
Tralala, tralala, prittyprettyprütty.
Joyce DiDonato koncertjein mindenki kap egy magot és ezzel egy feladatot is
Az amerikai énekesnő a karanténban megtapasztalt természetélményéből teremtette meg Eden című lemezét, amivel a paradicsomi állapotba visz vissza. A koncertjein kapott magot csak egy bizonyos helyre van értelme elültetni.
Mindenható technikája, lírai, koloratúr és drámai szerepekben is lenyűgöző hangja, markáns egyénisége alapján Joyce DiDonatót, az amerikai mezzoszoprán szupersztárt generációja legnagyobb hatású énekesei között tartják számon.
Sok „szabályos” felvétel után mostanában személyes filozófiával összeállított öntörvényű lemezekkel és koncertprogramokkal jelentkezik. Az Eden a karantén természetélményéből született tavaly nyáron.
A világtól elzárt ember kikapcsolja a kortárs külvilág elemeit, és a természethez fordul, ahol minden teszi a dolgát, létezik, mint egykor a paradicsomban, és mint mindig, a szeretetben és a zenében. A természetvédő énekesnő ebbe a paradicsomi állapotba visz vissza, megtalálva a zeneirodalom távoli pontjain azokat a műveket, amelyek a legerősebben érvelnek emellett.
Először hallható lemezen az Oscar-díjas zeneszerző, Rachel Portman dala a világ első reggeléről, a természet kérdőjelek nélküli nyelvéről. A kissé mellőzött szerzők, Biagio Marini és Josef Myslivecek művei mellett ebben a kontextusban új értelmet (és előadásmódot) kapnak Mahler Rückert-dalai, Gluck és Händel művei, Wagner egyik Wesendonck-dala, a Fájdalmak.
DiDonato mostantól a panteista Eden gondolatával és műsorával járja a nagyvilágot, és azt ígéri, hogy koncertjein mindenki kap majd egy magot, amelyet elültethet ott, ahol ő a mennyországot érzi.
(Szerző: Révész Sándor, forrás hvg360, fizetős oldal, ezért másoltam be a teljes cikket.)
Számomra is kedves a mű (a Kilencedik még kedvesebb...)
Egyik legnagyobb koncertélményem a darab 1999 augusztusi előadása volt a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Berlini Filharmonikusokkal, Rattle vezényletével. Emlékszem, ahogy az I. tétel hatalmas fokozásánál Rattle elkezdett ordííani (!) a zenekarra, emeleti ülésemen is tisztán hallottam - és az együttes rátett még egy lapáttal...
Friss: Le spectre de la rose – A rózsa szelleme Joyce DiDonato
Ez a diplomatikus, visszafogott állásfoglalás Frizza maestro vezénylését is tartalmazza? Az nem (lenne) túl bíztató a rádiós együttesek jövőjére nézvést ... dehát, mint lejjebb írni bátorkodtam, ő inkább operakarmester.
Az első három tétel alatt azon gondolkodtam, mitől lehet olyan érdekes egy előadás, hogy másfél órán keresztül szinte a székhez szögezi a nézőt és mitől lehet olyan unalmas, hogy ezen gondolkodom. Aztán a negyedik tételben Schöck Atalának köszönhetően minden megváltozott.
Hogy tetszett a Mahler 2 tegnap?
Ha jól emlékszem, a rádiós Együttesek tevékenységének úgy 90%-a az előző bejegyzésemben leírtakban foglalható össze. A Wagner-napokon való közreműködés az együttesek szezon végi elfoglaltsága. Köszönöm az infót, hogy a csaknem kizárólag operákat író Wagner MÜPA-napjain (csaknem!) kizárólag operákat játszanak, bár ez sem igaz, pl.dalestek is előfordulnak. Lehet, hogy Frizza maestro dalesteken fog közreműködni? Az operadobogó Fischer Ádámé ;-)
