Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Egy tegnap esti szabadtéri opera-operett koncertről beszámoló
A megvásárolt jeggyel a nagyközönség előtt lezárt területről, a budapesti Öntőház Udvarból is megnézhette az augusztus 27-ére halasztott esti tűzijátékot az, aki ott volt tegnap (augusztus 27.) a Várkert Bazárban a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarának megrendezésre került Zenében szabadon – A jövő operacsillagai című szabadtéri hangversenyén - megjegyzem, az eredetileg meghirdetett kezdés 19.30-kor lett volna, de az előre hozott időpont direkt jól jött: aki akart, ott maradhatott a várkert melletti (részünkre fenntartott) környezetben, ahonnét jó rálátás nyílik a Duna partjaira...
Az opera-operett gálaesten Donizetti, Erkel, Verdi, Puccini, J. Strauss, Lehár és Kálmán híres művei közül csendült fel néhány szép ária és kettős, míg Rossini és Mascagni operáiból zenekari részletek hangzottak el.
Az érdeklődőkkel zsúfolásig tele szabadtéri koncerthelyszínen (mintegy 1500 fő) a tervek szerint olyan fiatal előadók csillogtatták volna meg tehetségüket, akik hazai és nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el, és „akik nevét jó eséllyel láthatjuk majd az opera és az operett műfajának legnagyobb szerepeiben”.
Sajnos, két fiatal énekművész (Tuznik Natália és Szeleczki Atúr) betegség miatt lemondta részvételét, de a szervezők találtak két nagyszerű kollégát, akik vállalták a beugrást: Kiss Diána és Pataki Adorján. Mindkettőjükhöz lehetett szerencsénk a közelmúltban: a szoprán a Várban, az augsztusi Palotakoncerten operettdalokat énekelt, míg a tenor Forestót alakította Verdi Attila c. operájában, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A harmadik fellépő művész személyében nem történt változás: Süle Dalma, szoprán.
A Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarát Dénes István vezényelte.
Az est háziasszonya, műsorvezetője a Bartók Rádió zenei szerkesztője, Becze Szilvia volt.
Az említett okok miatt a tervezett program némileg módosult: kimaradt a Hunyadi László-ból „Ó végre pár nyugodt pillanat"– László áriája (Szeleczky Artúr); Verdi: „Tacea la notte…” – Leonora áriája A trubadúrból (Tuznik Natália).
A koncert „felütése” Rossinival kezdődött: A tolvaj szarka nyitánya igen jól szólt az akusztikailag is remek adottságú Öntőház Udvarban. Dénes István, akit nemrég a Margitszigeten volt alkalmam látni dirigálni az Attilá-ban, ezúttal inkább laza, könnyed kéz- olykor test (csupán váll)-mozdulatokkal irányította az Operaház zenekarából alakult együttes jól képzett hangszereseit, akiket méltán tapsoltunk meg az eljátszott pompás szám után. Mellesleg Dénes István a humorát is folyamatosan csillogtatta, olykor a közönség felé kikancsitva, sőt, a zene alatt felénk fordulva, egyes még beszélgetőket tréfásan megintve, csendre szólítva. Olykor a zene ütemére bennünket is tapsra szólított, vagy amikor egy légycsapóval "gyarapította" az ütőeszközök számát a zenekarában a Tolvaj szarka nyitánya alatt.
Következett a Manrico-ária pótlására betett Nemorino románca Donizetti Szerelmi bájital című operájából, ami Pataki Adorján szép tenorján, képességeit biztosan kiaknázva énekelte el, talán az est legnagyobb tapsát kiváltva. Neki az est folyamán még egy önálló száma volt: „De’ miei bollenti spiriti” – Alfredo II. felv.-beli áriája a Traviatából, amit ugyancsak nagy tetszéssel fogadtunk, pláne, hogy a cabalettát követő „stretta” („O mio rimorso!”) is remekül sikerült.
A fellépett művésznőket is jól ismerheti már a publikum, hiszen mindketten énekelnek az OPERÁ-ban és a Budapesti Operettszínházban. Először Süle Dalma érkezett a pódiumra. Őt ugyancsak nemrég láthattuk: az Oroszlános Udvarban, a Palotakoncerten a Hoffmann meséiből adta elő Olympia „Baba”-áriáját, itt most a Hunyadi László című Erkel-operából énekelte a Ah, szememben mámor s öröm ragyog” – Gara Mária cabalettája, melyet briliáns technikával, szépen csengő hangon oldott meg, biztos magasságokkal.
Kiss Diána A csárdáskirálynő című Kálmán Imre-operettből Szilvia belépőjével kezdett. Operai hang az övé, jól funkcionál, amit a továbbiakban bizonyított Puccini Manon Lescaut-jában is: két igényes részletét tolmácsolta: előbb Pataki Adorjánnal Manon és Des Grieux szerelmi kettősét („Oh, sarò la più bella…”) hallottuk, majd - Mascagni Parasztbecsület c. operájának Intermezzója után közvetlenül - Manon megrendítő szépségű, IV. felvonásbeli áriáját („Sola, perduta, abbandonata” abszolválta Kiss Diána, lelkesedésünket kiváltva.
Érkezett megint Süle Dalma, aki ifj. Johann Strauss A denevér c. nagyoperettjéből Rosalinda csárdásával - Klänge der Heimat” - brillírozott.
Lehár Ferenc Víg özvegyének közkedvelt részlete sem maradhatott ki a koncert összeállításából: „Lippen schweigen” – Hanna és Danilo szerelmi kettőse Kiss Diána és Pataki Adorján előadásában. A III. felvonásban hangzik fel ez a gyönyörű duett, amit most nem németül, nem is magyarul („Ajk az ajkon” vagy „Minden vágyam súgom lágyan” ), hanem ezúttal olasz nyelven énekelte a két fellépő; Dénes István elmondta nekünk: pár éve Olaszországban dirigálta Lehár mesterművét, ami akkor olaszul ment, annyira megtetszett neki a produkció - és innen jött az ötlet -, hogy itt a koncerten is ezen a nyelven énekeljék el a fellépők a szoprán és a tenor híres kettősét, próbáljanak meglepni bennünket - ami sikerült is, kellemes meglepetést szerezve a nem szokványos, számunkra ismeretlennek ható fordítással.
Hátra maradt még a „finálé”: az elmaradhatatlan „Brindisi” Verdi Traviatájából – ezúttal mindhárom fellépő énekművész – Kiss Diána, Süle Dalma, Pataki Adorján – előadásában.
A szép kellemes, zenés, nyáresti program befejezéseként, ráadásként, felcsendült még Brahms 5. Magyar Tánca.
Nagy tapsok és brávók hangzottak el minden egyes műsorszám után; a fellépő művészeket, előadókat, karmestert és zenekart a koncerten vastapssal köszöntöttük.
Végezetül, egy bakiról mindenképpen említést kell tennem. Becze Szilvia, aki amúgy felkészülten, minden műsorszám előtt ismertette az elhangzó áriákról, kettősökről, zenekari számokról tudnivalókat, a Csárdáskirálynő c. operett zeneszerzőjének következetesen Lehár Ferencet nevezte meg. (Előszörre azt gondoltam, hogy csak nyelvbotlása volt, de másodszorra is Lehár nevét említette! Szegény Kálmán...)
Az örömteli gálaest után pedig ki-ki maradhatott továbbra is az Öntő Udvarban, hogy 21 órától megtekintse a Szent István napra emlékező, „ünnepi tűzijáték-attrakciót”.
Szeptember 9, péntek, már alig várom, hogy forduljon az a csavar. :)
Elég furcsa, hogy egy év után kerül elő ez a kritika, szerintem tavaly írta ezt Malina. Most, már két héten belül egy újabb opera produkciója lesz Fischernek a BFZ-vel, A csavar fordul egyet lesz mindjárt a Müpában.
De ez a tavalyi Poppea fantasztikus volt, annyi kiváló énekest sikerült találniuk, tényleg egyedül Ottone alakítója volt egy kicsit gyengébb. De a címszereplő maga volt a csoda, és Sabadus is méltó társa volt, gyönyörűen énekelt. Nem csoda, hogy ezek után a Műhelyház Poppea produkciójáról elmenekültem. Keszei Bori labdába se rúghatott már nálam, és még a széphangú Szappanos Tibor se vehette fel a versenyt ezekkel.
Vogt = Eunuch. / ezt már írtam a scalai Fdelio után/.
Odáig egyetértek, hogy kinek a papné...
A zenekar azért olyan halk, mert a karmester mínusz kettőre visszafogja őket, hogy énekesünk hallható legyen. Volt szerencsétlenségem több ízben élőben tapasztalni Vogt tevékenységét, tényleg így lehet elfogadhatóan hallani. A hangszin meg olyan, amilyen. Férfiasnak a legelfogultabb rajongói sem szokták mondani...
Malina János írása a revizoronline-on a Poppea megkoronázása MÜPA-beli produkciójáról
Hallgatnivaló? Kinek a pap, kinek a papné... Ízlések és pofonok...
Azonban az a jellemtelen mód, ahogyan az összehasonlításban a Vogt-részletek 20 dB-lel csökkentett amplitudóval szerepelnek (tessék figyelni a zenekar hangerejét), simán gyalázatként értékelhető. Ha a hangerőszintet kiegyenlítjük, akár Vogt is nyerhet, mégpedig kiütéssel !
A képen jól látszik a szégyentelen csalás:
Vogt a kicsike maszat derék szakértőnknél.
Mellesleg Wagner zenéje nem kis mértékben belcanto. Sokan nem akarják tudomásul venni, ugyanis akkor túl szép. A sok "Wagner-szakértő" pedig bölcsen kifejti véleményét a YouTube-darab alatt.
Attól nem szivecsücske egyetlen fogpaszta-reklám énekes sem, hogy fogpaszta-reklám? Mert nekem ez jön le. A fogpaszta-reklám énekesek és a bombázó külsejű énekesnők elnézést kérnek ("bocs!"), hogy jól néznek ki és többen közülük noch dazu jól is énekelnek. Mondhatnám, nem csak 130 kilós tenorok és dús idomú ötvenes szopránok képesek hódító szerepekben domborítani. A szépség és fiatalság nem bűn, csak mulandó .. énekesek esetében is. Sajnos nem mindig és nem mindegyik veszi észre.
Igen, köszönöm. Ezzel a feminin hanggal egy harmadosztályú helyen lehetne maximum Pedrillo...
A Scala Fidelióban akkorát bukott, hogy az ragozhatatlan, ki is szállt a második napon. De szerintem azóta is énekelgeti.
Teremtőm, ha Adonis-t akarnék látni, elmennék nézőnek egy férfi szépségversenyre! Ott van szépfiú- választék, de nem énekelnek. (szerencsére). Egyébként egyetlen fogpaszta-reklám énekes sem a szívemcsücske, még akkor sem, ha éppen a MET és ki tudja melyik nagy ház között ingázik, de neveket inkább nem, mert jönnek a rajongók!
Egy kis hallgatnivaló: https://www.youtube.com/watch?v=b8PvUMiQkCA
A Fidelióban is, pedig de szívesen feledném...
Az egész karrierjét arra alapozták, hogy amolyan fiatal Dieter Bohlenként megdobogtatja az német ötvenes hölgyek szívét és ez bejött. Hallgatni már nem is kell...
A megállapítás általánosságban szólt, nem csak Wagner-tenorokra vonatkozott. Egyébként a jó Vogt sem csak Wagner-szerepekben tündököl. Korngold Die tote Stadt c. operájában pl. feledhetetlen alakítást nyújtott!
Stolzingi Walterként megérteném...
Rutherford sem taglózott le ...
Az itteni, kivételek nélkül gikszerekkel tarkított Stolzingi Walterei után, ha belügyminiszter vagyok, kezdeményezem a kitiltását az országból...
Amúgy a Wagner-tenorok között nem ugrik be epertortás csokiöntettel...
Kedves Zéta!
Ez igaz! De ez nem csak Vogt hibája, nyilván jó ügynöke volt/van és jókor volt jó helyen. (ha történetesen az én anyósom tagja egy neves kórusnak, és kellően ösztönöz, sőt tán némi hátszelet is biztosít, én is sokra vihettem volna? Isten ments, sose voltak ilyen ambícióim)
Egyébként a divat és a közönség izlése is változik, voltak jó hangok, amik mai füllel hallgatva már nehezen elviselhetőek, pl. olyan geil, mint az epertorta csokiöntettel, vagy olyan nyers és éles, hogy fűrészelni lehetne vele!
Kedves Klára, ez igazolja Verdit: minden hanyatlik...
Vogt szólóénekesként a lábát sem tehette volna be egy komoly operaházba 30 évvel ezelőtt vagy még korábban. Az ügynöki rendszer legtipikusabb példája, akinek a (téves) felfuttatása oly sok pénzt vitt el, amit most a mi kárunkon próbálnak visszakapni...
Ejnye, kedves Zéta! Egy nagynevű, elismert, megbecsült, stb. ezen kívűl több nagy operaházban, többek között Bayreuthban is rendszeresen fellépő világsztárról beszélünk!
Én is valahogy így gondoltam. Hol volt régen mikroport!? Nem tudom, van-e a veronai Arénán kívül "komoly" = méretes szabadtéri játszó hely valamilyen hangosítás nélkül ...
Számomra Klaus Florian Vogt bárminemű éneklése az igazi kényszermegoldás... ;-)
A színpad szélére szerelt mikrofon és a mikroport két külön dolog! Más cél, más hatás és merőben más eredmény! Láttam egyszer egy interjút Klaus Florian Vogt-tal, aki igen érthetően és szemléletes módon magyarázta el, mennyire más hangképzést és technikát igényel a mikroporttal való éneklés. Az is érezhető volt, hogy számára ez kényszermegoldás, és nem az igazi.
Volt erősítés, csak nem mikroport, a színpad szélén voltak mikrofonok
Semmilyen hangosítás nem volt? Pár előadást láttam, de már nem emlékszem vagy nem is figyeltem akkor erre.
Lehet, hogy ezért is tetszett szinte mindegyik énekesnő? Megnéztem 1.-2. részt is és valahogy egyik jobb volt, mint a másik (leszámítva persze a "múzeumszubrettet") és még tánc közben is hallatszottak, ami mikroport nélkül szinte elképzelhetetlen. Nagyon érdekelne -akár privátban- a véleménye a Babaáriáról ld. lejjebb 5622.
Vagyunk még páran, akik emlékszünk a Margitszigeti Szabadtéri Színpad vagy a Városmajori Színpad hajdanvolt nyári opera- és operettestjeire: Gondolom, hasonló programok máshol is voltak, de én tősgyökeres budapesti vagyok, erről vannak emlékeim. Szerencsére a mikroport akkor még nem volt feltalálva, de valamennyi kiváló énekesnő és énekes túl tudta énekelni a zenekart! Lehet, hogy tudtak valamit, amit a maiak nem annyira?
Egyébként én is a természetes, saját hangot kedvelem egy énekesnél, nem a tupírozottat!
Abból a szempontból könnyebb a mikroportos éneklés, hogy nem kell fizikailag megküzdeni a távolsággal és a zenekart áténekelni. Viszont a Palotakoncerteken általában azt tapasztalom, hogy az Operettszínház azon művészei, akik évek óta csak mikroporttal énekelnek, rászoktak erre és szinte csak fejrezonanciával ênekelnek, "csicseregnekk", főleg a szopránok, ez pedig sajnos szegényesebb hangot eredményez. Hiányoznak (nekem) a felhangok, a hang "teste".
Nem is tudom, hol osszam meg, talán ebben a topikban. Megnéztem a 10. Budavári Palotakoncert-operettgálát. Egyetlen "igazi" operaária volt a műsorban, a babáé a Hoffmann meséiből. Eddig nem hallottam Süle Dalma nevét, most jól megjegyzem. Belerakta az áriába a "full extrákat", javaslom meghallgatni 17:10-től, megéri!
https://mediaklikk.hu/video/budavari-palotakoncert-a-tizedik-2-resz/
Abban egyetértek Fáyval, hogy "ez a régen mindenkinek jobb hangja volt dolog elég unalmas már." Szoktam ilyesmit írni én is, pedig mi vagyok én ...
Abban viszont nem értek vele (sem) egyet, hogy mikrofonnal könnyebb, sőt, könnyű énekelni. Az Attila közben pont arra gondoltam, hogy igen, így jobban átjön a hang, de a hibák, gikszerek is jobban átjönnek, hallatszanak ám! Már ha vannak. Ahogyan átjön az is, hogy X-nek túl súlyos a szólam: hiába hallatszik a hangja, az is hallatszik, hogy szereptévesztett(ék). Meg az is átjön, hogy Y hiába jön előre és hiába segít neki a mikrofon: a személyisége, a figura akkor sem jön át.
És még ez is:
https://faymiklos.hu/2022/08/21/az_utolso_nyaktorok
Emlékeim alapján az átkosban a Magyar Nemzet volt a legolvashatóbb napilap, ahol a leginkább megesett, hogy a szerzők a sorok között üzentek.
Az oka pedig pontosan a fejlécben szereplő meghatározás: a Hazafias Népfront lapja. Ennek a szervezetnek semmilyen gyakorlati funkciója nem volt, a parkolópályára tett pártkáderek gyűjtőhelye volt, amikor Pozsgay lett az elnöke, akkor ő próbált meg egy saját szemétdombot kialakítani belőle, és ennek volt egyik szereplője, eszköze a Magyar Nemzet.
Ahogyan most sem áll a fejlécében a fenyegető lélekemelő és dicsőséges felirat: "A NER Lapja". Pedig az. Szerencsére aki beleolvas, a 2. szónál úgyis tudja. (Ha az 1. szó egy névelő.)
És igen, igazad van, tényleg nem állt a fejlécében ez a fenyegető üzenet. Csak annyi, hogy a Hazafias Népfront Lapja. Bocs a tévedésért. :)
A Magyar Nemzet fejlécében sohasem állt a "Világ proletárjai..." szlogen. A sportrovatát éppen Zsolt Róbert kiváló írásai miatt volt érdemes olvasni, akinek a cikkei messze túlmutattak a sport világán, és általános társadalmi kérdéseket feszegettek. 1987-ben nagy merészség volt utólag beszámolni az azóta már csak mosolyra méltó 1. lakiteleki találkozóról, máig sem tudom, hogyan eshetett meg a szerkesztőség fejére ejtőernyőztetett Soltész István főszerkesztősége alatt. 1989 után a munkatársak közötti kibékíthetetlen ellentétek megpecsételték a lap sorsát. Azóta kár vele foglalkozni.
Visszatérve még Aida Garifullina gála-koncertjére, itt van egy másik "hihetőbb" kritika is: Együtt örülni (Operavilag.net)
A szellemiségről jut eszembe, hogy emlékszem, minden napilap első oldalának fejlécébe az volt írva: Világ proletárjai egyesüljetek! Ez vajon mit jelenthetett? Amúgy én a Népszabadságot szerettem olvasni, mert csak egy mozdulattal meg kellett fordítani, és ott volt az egész oldalas Sportrovat. A Magyar Nemzet védelmében viszont elmondhatom, hogy a Halálozás rovata nagyon igényesen vot szerkesztve. Másra már nemigen emlékszem, de hát régen volt mindez és ennyi idő alatt a szellemiség is elszáll, eloszlik, belőle semmi sem marad, kivéve a palackba zárt szellemiséget.
Mindenesetre sikerült szétverni az 1989 előtti szellemiségét a legtöbb munkqatárs eltávolítása vagy önkéntes távozása által. A régi MN a józan polgárság orgánuma volt, ahová gajdicsottók és oszlányigyöngyvérek korrektornak sem kerülhettek volna be.
Lehet, hogy az újság nem találta meg, de munkatársai és pláne gazdái annál inkább...
1990 óta keresi a helyét. A jelenlegi irányvonala nem azt jelenti, hogy meg is találta volna.
Funkcióját veszített MN? Talán sosem volt még annyira elemében a fejlécén olvasható "Szellemi honvédelem 1938 óta", mint egy ideje már ... ama bizonyos 1938 óta.
Ezt a csekély értelmű medvebocsot kritikust honnan igazolta a legalább 30 éve funkcióját veszített MN? A (délibábos) magyar őstörténettel kapcsolatban kötelező olvasmány Jókai: A kis királyok c. regénye. Nem a legjobb műve, rengeteg benne a fecsegés, üresjárat, de gyilkos iróniával teszi helyre a mítikus régmúltba révedő dilettánsokat.
Egyetértek, én Haja Zsoltban és Pataki Adorjánban is kellemesen csalódtam. Kovács Katalin (=Dobó Kata) tanácsadói működése pedig... Hm...
Köszönöm, arra gondolhattam.
Hadd idézzem a magvas Oszlányi-opusz szerintem kulcsmondatát, miszerint (az Attila-operában) "egy titokzatos legenda és a magyarság történelmének dicső múltja (sic!) elevenedik meg a színpadon." Történelemből is jeles!
Nem. Nincsrnek széles ugrások. Van egy hosszú kadencia, ami nagy hangtartományt vesz igénybe, de állítom, Amelia 2. felvonásbeli áriája az Álarcosbálban nehezebb.
Ennél egy kicsit árnyaltabb Tito Gobbi hasonló témájú megjegyzése, tanácsa, amikor egy comprimario tenorista a MET egy vasárnapi matinén elénekelhette a Mantuai herceget…Érdemes elolvasni a magyarul kiadott visszaemlékezésében.
Hogy is mondta Melis György, amikor comprimario kategóriájú kolléga Rigolettót énekelt? "Ezt hallgasd, míg élsz!"
Úgy hallottam, hogy igen széles hangtartományban mozog az az ária, elég nagy ugrásokkal fel-le. Egy-két helyen mintha "máshol" képezte volna az ária magas és rá következő mély hangjait, de ezt ön inkább hallhatta, ha így volt. Lehet, hogy nem így volt, ezt ön jobban tudja, nekem pedig ha így volt, ha nem, tetszett. A későbbiekben nálam már minden a helyén volt Agrestától.
Egyébként nem tudom, honnan támad ez a vélemény, hogy a "Santa di patria" olyan nehéz lenne. Tökjól van felrakva, a stretta a koloratúrákkal kifejezetten jól énekelhető. Ha valakinek egyáltalán megvan a cé-je, akkor ez nem nehezebb egy átlag belcanto áriánál. A másik ária húzósabb kicsit technikailag, és az együttesek nem könnyűek. Mondjuk egy Giseldához képest ez könnyű szólam.
Nagy ideje nem jártam a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, újabb nevén Színházban, most a véletlenek összjátéka folytán olyan darabot láttam, amit először pont 50 éve: mint oly'sok mindent, Verdi Attiláját is még tinédzser koromban. Előrebocsátom, a viszontlátás kellemes és szórakoztató volt és a nehézkes oda- és hazajutást leszámítva jól éreztem magam. Manapság ez sem kevés. Hamar megbarátkoztam a vetített háttérrel (Madarász János „Madár”), bár néha káprázott tőle kicsit a szemem, de ez lehetett az ő ti. a szemem hibája. Nem maradt hiányérzetem a rendezés tekintetében (Aczél András), fél futballpályányi színpadon sok művészkedésre nincs lehetőség. Jók voltak a kosztümök (Kentaur), díszletet nem sokat láttam, de a LED-vetítések fény-pompa-ragyogása elég volt díszlet gyanánt. Azt nem tudom, milyen "kreatív tanácsokat" adott a színlapon feltüntetett Dobó Kata. Jól mutattak az ide-oda beiktatott táncok. (Koreográfus: Feledi János) "Félre": örültem, hogy az opera első jelenete Aquileában játszódik, aminek pompás bazilikájában (UNESCO-"világörök") pár hete volt szerencsém megfordulni, bár Aquilea ma már nem tengerparton van.
Bretz Gábor mint Mefistofele tetszett legutóbb annyira, mint most Attilaként. A voce éppen ebben a tartományban szól a legjobban, sőt: impozánsan. Valószínűleg nem bánta, hogy sem a statikus figura sem a rendező nem kíván(t) rendkívüli színészi képességeket. Emlékezetes, remek hangi produkciót kaptunk, mellé méltó királyi tartást. Maria Agresta még időben mutatkozott be ebben a -némiképp?- hanggyilkos szerepben nálunk: ahogy látom, újabban már "normális" lírai-drámai alakokat vállal Európa vezető színházaiban vagy éppenséggel a MET-ben, utóbbiban pl. idén januárban Mimit. Odabella első áriája-jelenete Abigaille/Lady Macbeth-nehézségű, de jól abszolválta, a későbbiekben sem éreztem nála semmi gondot. A közönség lelkes ünneplését ezúttal jogosnak gondolom Bretz és Agresta esetében. Jóval kevésbé győzött meg Haja Zsolt és az ő ünneplése: Eziohoz, a római hőshöz az övénél jócskán harapósabb, karcosabb hang dukál(t volna). Pelléasként legutóbb jobban tetszett, noha -vagy éppen, azért, mert- az baritenor/tenor szólam. Pataki Adorjánt nemigen láttam nagyobb szerepben vagy ha igen, akkor nem lehetett túl combos: most sem volt az Forestoként. Pataki mintha híján volna annak a kisugárzásnak, ami nélkül egy tenor nem az "igazi". A közönség lelkesedését sem vívta ki különösebben: egy tenor azért többnyire ellopja a show-t ... ő tisztességes és nem lopott el semmit. I. Leó pápa egyetlen megjelenése nagyjából olyan horderejű, mint teszem azt, a Főinkvizítoré vagy Monteroneé: ebből a horderőből még egy fuvallat sem jött át Gábor Gézától, pedig igazán hatásos entrée-t kapott a rendezőtől. Somogyi Balázs megfelelt mint Uldino. A váltakozó méretű, teljes, osztott vagy láthatatlan Operakórus tetszett, az Operazenekar jól érezhette magát a korai Verdi-opuszban és Dénes István feszes, biztos kezű irányítása alatt.
Örök meggyőződésem, hogy hibátlan, teljes értékű szabadtéri és templomi produkció nincs, nem lehetséges. Időjárási, világítási, színpadi, akusztikai és több más okból sem. Ez az Attila sem volt az, de mint már jeleztem, megérte megnézni. Fél évszázadonként egyszer különösen.
Verdi: Attila - Margitsziget, 2022. augusztus 14.
