Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
A Bartók tavaszt a Müpában Julia Fischer és a Rundfunk-Sinfonieorchester Berlin nyitotta meg, Vladimir Jurowskival, a vezető karmesterükkel. Programjukon egy-egy Suk, Dvorzsák és Rachmaninov mű szerepelt. A programhoz képest szünet után csak egy kis vonószenekar jött be a színpadra, majd a karmester, mikrofonnal a kezében. Az udvarias bevezető után azt jelentette be, hogy tekintettel a szomszédunkban zajló háborúra, és az onnan érkező nagyszámú menekültre, most szeretnének eljátszani nekünk egy ukrán zeneszerző, Valentin Silvestrov művét, melyet egy kijevi barátja halálára írt búcsúzóul, a majdani viszontlátás reményében. A darab szimbolizálja most is a búcsút az anyaföldtől és a viszontlátást, vagyis a hazatérésük reményét. Ezután eljátszottak a Rachmaninov mű előtt egy rövid, de igen szép, melankolikus, vonószenekari művet, nagy sikerrel, mint ahogy az egész koncertnek is igen nagy sikere volt. Így is kiállhat egy orosz - igaz, külföldön élő - művész. (Silvestrov nagyon szép, Prayer for Ukraine című rövid darabját sokat hallgattam mostanában.)
Volt vmi a Szimfonikus táncok után? 21:50-kor volt vége a darabnak, én hagytam el elsőként a termet, csodával határos módon elértem a 22:15-ös buszom a Puskásnál. 23:15-kor indult volna az utolsó, ha lekésem.
Nagyon köszönöm! Csak -dni- meg ne tudja, hogy Schumann-ráadás(ok)ra tippeltem ;-) Enyhítő körülmény, hogy a Chopin-mazurka megvolt és magamban az utolsó ráadásnál is rá szavaztam.
Ezek voltak a Szokolov-koncert ráadásai:
Brahms: Ballade op 118 no 3
Scriabin: Prelude op 11 no 4
Rachmaninoff: Prelude op 23 no 9
Rachmaninoff: Prelude op 23 no 10
Chopin: Mazurka op 68 no 2
Chopin: Prelude op 28 no 20
(információ az https://azongora.hu-ról)
Grigorij Szokolovot úgy negyedszázada láttam koncerten először és tegnapelőttig -sajnos- utoljára. Nemigen volt ismert a neve akkoriban. (Ma már tudjuk, hogy az azt megelőző másfél évtizedben keveset turnézott külföldön.) Komótosan kisétált a pódiumra egy furcsa kinézetű, elrajzolt arcú és alakú ember(ke), leült a zongorához és a hosszú zenekari bevezető után hurkaszerű ujjaival játszani kezdte Chopin e-moll versenyét ... s egyszeriben megállt a levegő s az idő. Az az est is bekerült a "míg élünk nem felejtjük" mappába. Kedden este aztán -s itt szándékosan kopizom a fenti fél mondatot- komótosan kisétált a pódiumra egy furcsa kinézetű, elrajzolt arcú és alakú ember(ke), (kieg.: Liszt-frizurával) leült a zongorához és ... és a csoda megismétlődött. A világ megszűnt létezni számunkra és az ő számára is. (Honlapja szerint mostanában máshol is ugyanezzel a műsorral lép fel.) Beethoven Eroica-variációival kezdte: játékából valami végtelen letisztultság, nem evilági nyugalom sugárzott, és a drámaibb részeket sem olyan vad mancsok szólaltatták meg, mint előző nap a szerző c-moll hegedű-zongora-szonátájában egy zongorista kolléga (ld. 5378). Minden egyes hang érthetően, kristálytisztán, mindenféle maszatolás nélkül szólalt meg. Brahms op 117-es Három intermezzoja a szerző kései alkotása: a három, kissé monoton darab kontemplatív, rezignált, hogy ne mondjam, szemérmes hangja vélhetően egybevág a művész saját lelkiállapotával, életérzésével. Brahms ilyen volt és Szokolov ilyen. Szünet után mély lélegzetet véve -és azt lehetőleg minél többször visszatartva- merültünk el Schumann Kreisleriájának hallgatásában. Hallhatóan és mérhetően lassabb tempókkal játszotta Szokolov a nyolc fantáziát E.T.A. Hoffmann képzelet szülte, excentrikus karmesteréről, a címadó Johannes Kreislerről: pillanatnyi szünetekkel is csaknem 38 percig a szokásos 30-31 perc helyett ... egy Beamter precizitásával, de ebben a Beamterben egy muzsikus-költő lakozik, egy olyan művész, akinek minden leütött hangját véglegesnek, megfellebbezhetetlennek tartjuk, anélkül, hogy ő ezt ránk erőltetné. A zenei megosztón szerencsére pár hónappal ezelőtti, élő koncert keretében csodálhatjuk meg vele ezt a művet. végül nem kevesebb, mint hat ráadást szórt ránk Szokolov, sajnos konferálás nélkül. A stílusuk alapján több Schumann lehetett köztük, egy slágert pedig meg is tudok nevezni: mintha annak a negyedszázaddal ezelőtti Chopin-versenynek az emlékét akarta volna felidézni, az ötödik ráadás az op. 68/2 a-moll mazurka volt, amit szintén fel tudok ajánlani meghallgatásra ővele, face to face. Akinek sok a Kreisleriana és/de még nem szokolovizálódott, legalább ez utóbbi slágert hallgatva ismerkedjék meg ezzel a korszakos zongoristával.
Grigorij Szokolov zongoraestje, MüPa Bartók Béla Hangversenyterem - 2022. március 30.
off Szóval az epekövemet irigyled. Egy szavadba kerül s máris a tiéd ... csak műtét ne legyen.
on Holnap remélem, tudok írni Szokiról. Mondjuk nem volt rossz. Áprilisi koncertjei (is) itt.
Hát az irigységtől. Persze nem komolyan, örülök mások szép koncertélményeinek.
Várhatóan nekem is lesz egy "találkozásom" Szokolovval áprilisban. Majd megírom.
Szóval, nem choledochus-kő.
Besárgultam...
Ízelítő a tegnapi MüPa-koncertből: így játszotta Genfben, így játssza Szokolov a Kreislerianát.
Az a koncert számunkra is emlékezetes volt. A feltételezett "szemöldök felvonás" a karmester nevének említésére sok mindent elárul. De a koncert élmény volt, pedig a karmester akkor már a Müpa vezetés/kormány "üllő" és a felhergelt némely zenekari tag "pöröly" közötti örlődés előrehaladott stádiumában volt.
Hosszú ideje nem voltam szóló- vagy kamarazenei koncerten. Most úgy hozta az élet, hogy 24 órán belül kettő is akadt, nem is akárkikkel: Joshua Belllel a ZAK-on és Grigorij Szokolovval a MüPában. Azaz csak akadt volna: Bell koronavírus-tesztje -hír szerint már Bp.-en- pozitív lett, a hétfői koncertet beugrással Kelemen Barnabás vállalta el Bell partnere, Shai Wosner izraeli-amerikai zongoraművész társaságában, csaknem azonos műsorral. (Az egyetlen változás a Bloch-szvit "rövidítése" volt, erről később.) Akadtak nézők, akik csalódottan visszaváltották jegyüket, a többség azonban maradt. A bemelegítés nem sikerült rosszul: Schubert op. 127-es sorozatát régebben még szonatinának becézték. Ennek immár D-dúr szonátának jelölt első darabja kellemes szalonmuzsika. Annál zsírosabb falatba fába műbe vágták fejszéjüket a következő számmal: Beethoven op. 30-as sorozatának középső darabja, a c-moll szonáta a legismertebbek közé tartozik. A nyitó tétel hordereje szinte megelőlegezi a nem sokkal később keletkezett király-kategóriás Kreutzer-szonátáét és a többi tétel is jelentős. Itt éreztem az első repedéseket a két művész összjátékában; Gerald Moore híres könyvének címe -"Túl hangos vagyok?"- jutott az eszembe. Wosner oroszlánmancsai az első tételben úgyszólván elnyomták Kelemen Barnabás hegedűjátékát és a tempót is néha mintha a zongorista diktálta volna; a későbbiekben aztán nagyjából összecsiszolódtak. Szünet után először Ernest Bloch svájci-amerikai zeneszerző Baal Shem című háromtételes szvitjének a szereplőváltozás miatt ezúttal csak legismertebb, középső darabja, a Nigun (Dallam) hangzott el. A hászid csodarabbi nevét viselő, zenekaros változatban is ismert művet megbízható biztonsággal adták elő. A záró szám, Ravel hegedű-zongoraszonátája volt, amit 2. szonátaként jegyeznek, noha a 30 évvel korábbi "első" csak egytételes, posztumusz kiadott töredék. Ez a mű már túl van Ravel hosszú és termékeny impresszionista korszakán. Az első tétel tiszta, egyenes vonalvezetése után Ravel az akkor divatossá vált blues és jazz hangzásvilágát jeleníti meg a két további tételben. A jól fogyasztható alkotásban talált leginkább egymásra a két művész, bár a zongorista dinamikáját itt is kicsit visszavettem volna. Ráadásképpen a két művész Mozart K 454-es szonátájának Andante-tételével köszönte meg a hálás közönség tapsait és kívánt Kelemen Barnabás mielőbbi felgyógyulást, mint mondta, "barátomnak, Joshuának". (Folyt.köv.)
Kelemen Barnabás és Shai Wosner kamaraestje - ZAK, 2022. március 29.
Ha netán érdekelne valakit: https://papageno.hu/live/2022/03/kozvetites-marcius-31-1930-a-concerto-budapest-es-a-papageno-segelykoncertje/
és micsoda zongorista!
Bostridge-dzsel lépett fel az Akadémián, hihetetlen volt!
Volt az kettő is ...
Adést én is becsülöm, nagyon sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni...
Steve D"Agostino
Leírtam helyesen Steve nevét. Na ná, hogy nem jelent meg.
A rendszer nem engedi az aposztrófot. Steve D Agostino.
Teccenek emlékezni még az egy (?) évadot megért Steve D Agostinóra?
Kiderült, hogy Thomas Ades nemcsak jó operákat tud szerezni, hanem nagyszerű karmester is. Volt bőven munkája, mert mindhárom zenemű vezénylése igencsak bravúros tornagyakorlatokat igényelt. A koncert egy Berg művel kezdődött (Három zenekari darad op. 6), hát azt hiszem, továbbra sem Berg lesz a kedvenc zeneszerzőm, de láttam egy olyan nagyszerű hangszert, mint amilyet utoljára gyeremkkoromban láttam a Frédi és Béniben egy több mint ember nagyságú, iszonyatos fakalapácsot, lehetett vagy 50 kg, és azzal sújtott le többször az egyik ütős, hogy hová, azt nem láttam pontosan, de az biztos, hogy ott (kis képzavarral), kő kövön nem maradt. Istenem, ha tudtam volna, hogy létezik ilyen hangszer, biztosan nem hagytam volna abba a zeneiskolát, időnek előtte. Aztán jött Ravel La Valse, én ezt a művet sohasem hallottam ilyen pompásan, ez egy egészen fantasztikus darab, és a Bécsi Filharmonikusok fenomenálisak, ezért az egy műért is érdemes volt elmenni a koncertre. Aztán a szünet után Thomas Ades saját szerzeménye, a Totentanz következett. Ezt a művet Thomas Ades 2013-ban, Lutoslawski emlékére szerezte, a Dies irae dallam-motivumára,egy 15. századi, a lübecki Mária templomban talált vers felhasználásával, amelyben a Halál táncot jár a pápától a csecsemőig, minden megholttal. Az biztos, hogy ez nem egy szívet melengető optimista zene (persze a téma adja adja magát), a zenei megvalósítás viszont igen figyelemreméltó, egy egészen eredeti és rendkívül szuggesztív, fantáziadús alkotás, igen szép és lírai, az örök életet megcsillantó befejezéssel. A zenekar mellett két énekes szerepelt, a Halált megtestesítő bariton szólót Mark Stone énekelte nagyszerűen, de a halott embereket megszemélyesítő Christianne Stotijn mezzoszoprán előadása sajnos nem érte el azt a színvonalat, amelyet ez a nagyon jó mű megérdemelt volna. Szép este volt, köszönjük Thomas Ades, köszönjük Bécsi Filharmonikusok, köszönjük Müpa.
Ha eltűnt volna, hiányozna egy szám a sorból. Nem lehet, hogy elfelejtetted elküldeni? (Velem már előfordult ilyen.) Nyugodtan írd meg újra...
Az előbbi próba volt, amely megjelent a fórumon. Az egy szezont megérő rádiózenekari vezető karmesterekre vonatkozó megismételt hsz-om miért tűnt el???
Tralala, tralala, prittyprettyprütty.
Joyce DiDonato koncertjein mindenki kap egy magot és ezzel egy feladatot is
Az amerikai énekesnő a karanténban megtapasztalt természetélményéből teremtette meg Eden című lemezét, amivel a paradicsomi állapotba visz vissza. A koncertjein kapott magot csak egy bizonyos helyre van értelme elültetni.
Mindenható technikája, lírai, koloratúr és drámai szerepekben is lenyűgöző hangja, markáns egyénisége alapján Joyce DiDonatót, az amerikai mezzoszoprán szupersztárt generációja legnagyobb hatású énekesei között tartják számon.
Sok „szabályos” felvétel után mostanában személyes filozófiával összeállított öntörvényű lemezekkel és koncertprogramokkal jelentkezik. Az Eden a karantén természetélményéből született tavaly nyáron.
A világtól elzárt ember kikapcsolja a kortárs külvilág elemeit, és a természethez fordul, ahol minden teszi a dolgát, létezik, mint egykor a paradicsomban, és mint mindig, a szeretetben és a zenében. A természetvédő énekesnő ebbe a paradicsomi állapotba visz vissza, megtalálva a zeneirodalom távoli pontjain azokat a műveket, amelyek a legerősebben érvelnek emellett.
Először hallható lemezen az Oscar-díjas zeneszerző, Rachel Portman dala a világ első reggeléről, a természet kérdőjelek nélküli nyelvéről. A kissé mellőzött szerzők, Biagio Marini és Josef Myslivecek művei mellett ebben a kontextusban új értelmet (és előadásmódot) kapnak Mahler Rückert-dalai, Gluck és Händel művei, Wagner egyik Wesendonck-dala, a Fájdalmak.
DiDonato mostantól a panteista Eden gondolatával és műsorával járja a nagyvilágot, és azt ígéri, hogy koncertjein mindenki kap majd egy magot, amelyet elültethet ott, ahol ő a mennyországot érzi.
(Szerző: Révész Sándor, forrás hvg360, fizetős oldal, ezért másoltam be a teljes cikket.)
Számomra is kedves a mű (a Kilencedik még kedvesebb...)
Egyik legnagyobb koncertélményem a darab 1999 augusztusi előadása volt a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Berlini Filharmonikusokkal, Rattle vezényletével. Emlékszem, ahogy az I. tétel hatalmas fokozásánál Rattle elkezdett ordííani (!) a zenekarra, emeleti ülésemen is tisztán hallottam - és az együttes rátett még egy lapáttal...
Friss: Le spectre de la rose – A rózsa szelleme Joyce DiDonato
Ez a diplomatikus, visszafogott állásfoglalás Frizza maestro vezénylését is tartalmazza? Az nem (lenne) túl bíztató a rádiós együttesek jövőjére nézvést ... dehát, mint lejjebb írni bátorkodtam, ő inkább operakarmester.
Az első három tétel alatt azon gondolkodtam, mitől lehet olyan érdekes egy előadás, hogy másfél órán keresztül szinte a székhez szögezi a nézőt és mitől lehet olyan unalmas, hogy ezen gondolkodom. Aztán a negyedik tételben Schöck Atalának köszönhetően minden megváltozott.
Hogy tetszett a Mahler 2 tegnap?
Ha jól emlékszem, a rádiós Együttesek tevékenységének úgy 90%-a az előző bejegyzésemben leírtakban foglalható össze. A Wagner-napokon való közreműködés az együttesek szezon végi elfoglaltsága. Köszönöm az infót, hogy a csaknem kizárólag operákat író Wagner MÜPA-napjain (csaknem!) kizárólag operákat játszanak, bár ez sem igaz, pl.dalestek is előfordulnak. Lehet, hogy Frizza maestro dalesteken fog közreműködni? Az operadobogó Fischer Ádámé ;-)
A Rádió Zenei Együttesei, ha jól emlékszem 2006 óta minden évben nagy sikerrel működnek közre a Müpában a Wagner napokon, márpedig ott kizárólag operákat játszanak.
Riccardo Frizza lesz a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának új vezető karmestere
(Papageno.hu – 2022.03.23.)
Riccardo Frizza: „Rendkívül nagyra tartom a magyar zenészeket. Akárhányszor jövök Budapestre, mindig remekül érzem magam. Nem titkolt célom, hogy irányításom alatt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Európa legkiválóbb zenekarává fejlődjön.”
„Riccardo Frizza a következő évadban négy alkalommal dirigálja majd az együtteseket.”
Frizza ma este a Magyar Rádió Művészi Együttesei (MRME) élén a Müpában Mahler 2., „Feltámadás” szimfóniáját vezényelte.
A koncertet a Bartók Rádió élőben közvetítette (19.35 – kb. 21.15)
Közreműködtek:
Szabóki Tünde (szoprán)
Schöck Atala (alt)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Kodály Kórus Debrecen (vezető karnagy: Kocsis-Holper Zoltán)
Riccardo Frizza tudtommal elsősorban mint operakarmester ismert. A "Rádió" zenei együttesei főleg hangversenyeket rendeznek és zenei felvételeket, köztük kiemelten kortárs magyar szerzők műveit veszik fel. Nem biztos, hogy Frizza maestro a legalkalmasabb személyiség ezen tevékenységek koordinálására. Mindenesetre még mindig alkalmasabbnak tűnik bármire, mint a nagy csinnadrattával pajzsra emelt, énekesnek kiérdemesült, karmesternek értékelhetetlen José Cura, aki szép (?) csöndben lekerült a "Rádió" és az együttesek térképéről. Érdekelne, vajon mennyi közpénzt költött MTVA az ő rövid életű itteni munkásságára, azaz semmittevésére.
És láss csodát, még Fáy is dicséri ezt a koncertet:
https://faymiklos.hu/2022/03/23/vilagbeke_524
Azért én elültetem azokat a magokat, és nem az erkélyemre.
Igazad van, az a Wagner valóban megért egy külön misét. És láss csodát, a régi, a romantikus, és az új, milyen szépen kiegészíti egymást, nem elvesz a másikból, hanem hozzátesz, létrehozva egy új minőséget. Csak egy DiDonato formátumú művész kell ehhez.
DiDonato hangja egy igazi nagyvolumenű, világklasszis hang.
Ahogy elkezdte, a különösen meggyőző volt; hátulról sétált be, negyedgáz hanggal, simán megtöltötte a teret.
Érdekes ez az elképzelés, ez a project, ez az 'Éden', hogy a zenét összeköti a klímavédelemmel meg a békével meg az öko-témával; ez szemben áll az én elitista régizene elképzeléseimmel, de jól megfértünk tegnap a MÜPA-ban.
A zenekar, az is nagyon jó volt; főleg, a kettéosztott, régizene/szimfonikus felelgetős, az különösen érdekes volt.
Ami a legjobban tetszett: a ráadás.
A 'birodalmi bűnöző', Wagner. Konkrétan, fenomenális volt.
Kicsit megsuhintott a feeling, hogy a világ nagy operaházaiban mik mehetnek... :)
Joyce DiDonato! Maga az élő csoda! Ezt tegnap este ismét megállapíthattam vele kapcsolatban, és már nem először! Rég volt ilyen katartikus koncertélményben részem, mint amit DiDonato fantasztikus énekével, átszellemült előadásmódjával, kisugárzásával, bennem kiváltott, de a tomboló közönséget látva, mindannyiunkra ilyen hatással lehetett, akik jelen voltunk ezen a tényleg ünnepivé varázsolt esten a Müpában.
Nem tudtam megállni, hogy magam is be ne álljak a hosszan kígyózó sorba, a koncert utáni dedikáláshoz - civilben minden "díva- vagy primadonna"-mentes, közvetlen, kedves, humorral is megáldott, igen szimpatikus énekművész - Joyce DiDonato - foglalt az asztalnál helyett és néhány szót is válthattam vele, miközben felcsillant a szeme, hogy nemcsak az "ÉDEN"- koncertanyag/lemezborítót tettem elé, hanem Rossini A tó asszonya; Ory grófja, Donizetti Stuart Mária c. operafelvételei DVD-lemezének kísérő füzetét is.
Mai hír:
A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezetősége és Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója bejelentette, hogy a 2022/2023-as koncertévadtól Maestro Riccardo Frizza az Együttesek új vezető karmestere.
A neves olasz dirigens, Maestro Riccardo Frizza vezető karmesterként csatlakozik a Magyar Rádió Művészeti Együtteseihez (MRME) 2022 szeptemberétől Vásáry Tamás elnök-karmester és Kovács János állandó karmester mellé
A még nem elkészült Néprajzi Múzium kb. a MOL-toronyhoz fogható BORZADÁLY. A Magyar Zene háza ugyanakkor nagyon jól sikerült, bár az állandó kiállítás koncepciójával és megvalósításával lehet és kell is vitatkozni. Értem én, ha betéved oda valaki, akinek nagyferó/zámbójimmy/ruzsamagdi stb. az isten/~nő, talán kedvet kap régóta halott fehér férfiak műveire (is).
Érdekes, hogy kinek, mi jut eszébe erről a csodálatos tegnapi koncertről. Ez tanulságos korrajz, és egyben kórrajz is, hiszen az ilyesféle szabad asszociáció bepillantást enged az ember lelkének legmélyebb bugyraiba. Hát csak rajta, rajta. Ez megy az Operaház topikban is, és lassan az összes topikban, miért lenne éppen ez a hely kivétel?
Persze, hogy hallotta Baán és mindenki más, még a favágók is. Tudjuk, hogy a Városliget zöldfelülete sokszorosan megnő(tt) és a Nemzeti Valéria, Városligeti Színház, Biodóm és a még hiányzó egyebek megépítése tovább növeli a zöldfelületet, pl. az épületek tetejét is beszámítva. A Néprajzi Múzeum elkészülte után alkalmas lesz télen síugrásra, síakrobatikára, nyáron füves sielésre, gördeszkázásra. Kőrisfát talán nem ültetnek oda vagy ha mégis, akkor azokat kerülgetve síszlalomra lesz alkalmas. Zászlók helyett a fákat kerülgetik a tetőn a versenyzők. Továbbá Walkür-előadások is lehetnek ott, Siegmund igazi kőrisfából húzhatja ki a Nothungot.
az semmi, de amüpa is fából van belülről. azokat is kár volt?
Valóban ültünk és hallgattunk megigézetten, annyira, hogy egyszerűen képtelenség hitelesen beszámolni erről a különleges koncertről. És sajnos csak egy árva kamera árválkodott hátul, operatőr nélkül, és mikrofonok se voltak, vagyis nem készülhetett jó minőségű felvétel. Egyedi és megismételhetetlen este volt. Nagyon örültem és büszke vagyok Madaras Gergelyre, hogy rábízták ezt a kiváló zenekart, noha eredetileg nem ő volt meghirdetve. Egyébként már az elején is volt egy Mahler dal a Rückert ciklusból, az "Ich atmet einen linden Duft", mivel a fák az este középpontjában álltak. És igen, a magokat el kell ültetni, ezt kérte tőlünk DiDonato, aki szerint bűn egy fát kivágni. Eltűnődtem, vajon a Liget projekt valamelyik illusztris vezetője, netán Baán László, ezt vajon hallja-e?
Minden városba más magokat visznek, helyieket. Itt van információ a Budapesten osztogatott kőrismagokról:
https://eden.joycedidonato.com/seeds/hungarian-ash
És, igen, klassz volt a koncert. Nekem a gyerekkórusos szám is tetszett.
DiDonatonak nagy híve vagyok 2010 óta, mikor Salzburgban hallottam a Normában.
Ma este újra csoda történt a Müpában: Joyce DiDonato. Műsora igazán szépen volt felépítve, úgy kezdődött, hogy a teljes sötétben, hátul a széksorok között, szinte a fülemben, megszólalt egy földöntúli hang. Aztán csaknem két órán keresztül, folyamatosan áramlott a zene; a barokk, a romantika, és a modern, sok csillogó gyöngyszem, egy láncra felfűzve. És igen: az emberi hangnál nincsen csodálatosabb, ezt DiDonato ma este bebizonyította. Persze voltak segítői, az il Pomo d'Oro együttes, akikről kiderült, hogy nemcsak barokkban nagyok, hiszen a koncert utolsó darabját, a Mahler dalt (Ich bin der Welt abhanden gekommen) is úgy játszották, ahogyan még sohasem hallottam, és egy nagyszerű karmester, Madaras Gergely. DiDonato nem hazudtolta meg önmagát, a koncert után a maga közvetlen, keresetlen és kedves módján legalább negyedórát beszélt hozzánk, volt ráadásszám is, és aztán egy "Zöld himnusz", DiDonato és a Vajda Péter Ének-zene-sport általános iskola kórusának közreműködésével (én mondjuk ezt kihagytam vona, de ezt a csodálatos estét semmi sem árnyélkolhatta be). Amikor bementünk a nézőtérre, a műsorfüzet mellé kaptunk egy apró csomagot. Először azt hittem, hogy tombola, de nem, egy kis zacskó mag. Nem szotyi, nem lehetett megenni, hanem kőrismagok. Talán el kellene ültetni, hogy nőjjön nagyra DiDonato fája. Úristen, micsoda hang, pianissimóban is betölti a termet, és ő ott áll, ül, guggol az éjsötétben, a rivaldafényben, és mi csak ülünk és hallgattjuk megígézetten...
Vedd úgy, mint a kritika kritikáját. Hogy ne írhasson már mindent büntetlenül a 'szakértő' fedezék mögül. Aki pedig előad, vagy ír, tartsa a hátát; én is megteszem.
A honi előadásoknál igen, lehet, jobb volt, (a zenekar), de sokunknak ez egyszerűen nem elég, én erről igazán nem tehetek. Ne legyen a magyarországi régizene előadás a mérce, ha lehet kérni.
Amúgy, kifelé jövet, leszólított a lemezárus 'srác', nem tudom, ismer-e, de kérdezte, hogy tényleg annyira rossz volt?, mert a közönség zúgolódik... (valóban, egy szőke hangot én is hallottam, hogy 'szörnyű volt') És lányos zavaromban, csak diplomatikus válasz jött, hogy én szeretem, meg ismerem ezeket a zenéket, de erre nem rezonáltam... :)
Őt nem ismertem, de itt kis körben vagyunk, és nem leszek udvarias egy nettó valótlanágokat tartalmazó írás szerzője iránt.
És a tájékozatlanabbakat félrevezeti, ez a fő bajom, mert az én véleményemet, ez talán kiderült, megkarcolni sem tudta.
Ez a lefizetés dolog sértő vajon?
Akkor, gondolkozz el, hogy melyikünk kap pénzt az írásaiért, ő, vagy én?
És akkor, ha bármekkora összeget is kap, vajon független?
De ok, tegyük fel, hogy nem kap pénzt.
Akkor, esetleg, még azon gondolkozz el, hogy abban a kritikában, szemét módon betámadta a programfüzet-szerkesztőt, igen, epésen, egy nyomorult vessző miatt, ő pedig a régizenét külön írja.
Legyen szimpatikus ezután?
Nem vagyunk robotok, ez a helyzet.
Rossz ötletnek tartom a Fischer Iván mesél sorozatot, nem volt jó tegnap hallgatni a Müpában a Seherezádé tételei között.
Na ez az a fajta bejegyzés, amelyik jobb lenne, ha nem lenne. Kiváltképpen a kiváló Chord-tól. Miért? Mert a kritikus személyére irányul és nem a kritika tartalmát kritizálja, és mint ilyen, a kritikus tudását és tisztességét vonja kétségbe. Ez olyan jellegű és súlyú inzultáció, ami, ha a szerző nem tudja bizonyítani, elfogadhatatlan. Márpedig Malina János, de ezt bizonyára Chord is tudja, egyike a legjobb (legtartalmasabb, legmegbízhatóbb és legjobban író) hazai zenekritikusoknak, ráadásul éppen a barokk operák világában különösen járatos. Akadt már az írásai között olyan, amivel nem értettem egyet, sőt, olyan is, amiből kirajzolódott egyik vagy másik művész iránti – akár indokolt, akár indokolatlan – rokon- vagy ellenszenve (ez szerintem bőven belefér a kritikusi szerepbe), olyan viszont nem, amelyik alapján arra kellett volna következtetnem, hogy tudatlan, pláne, hogy le volt fizetve. Én amúgy alapjában véve elégedett voltam mind a művel, mind az előadással, mindenesetre jobban tetszett mint a legtöbb hazai francia barokk "opera" előadás. Ajaj, mit fogok ezért a nyakamba kapni?!
