Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Egyszer Kavakos tételszünetben cserélt hangszert a koncertmesterrel, bár neki nem szakadt el húr, csak lehangolódott a hegedűje.
Impozáns felsorolás, valamennyi szép előadás volt - lehetett!
Bocsánat, rövid az eszem, és fentről nem hallottam, amit Bell mondott. Mindenesetre szép volt ez a Sosztakovics.
Gondolom, talán azért kerüli -ha kerüli- Fischer Iván Haydnt, mert Haydn a bátyja vitathatatlan felségterülete.
A jövő évi maraton meghirdetése egyben bosszantott és megörvendeztetett. Bosszantott, amiért a magyar zenekarok "haladó" hagyományként ismét megfeledkeztek arról, hogy jövőre lesz 200 éve egy bizonyos Anton Bruckner nevű kántortanító születésének, átvitt értelemben fejüket struccként a homokba dugva, némi szánalmasan hitvány "a magyar közönség nem szereti" hivatkozással letudni a dolgot. Megjegyzem, érthetetlen, miért nem hirdet FI Haydn-maratont a Mester csekélyke életművéből. Ugyanakkor megörvendeztetett a hír, hogy 3 északi szerző műveit adják majd elő - megint csak a jó magyar szokás szerint nem játszott fő művet NEM elővéve, gondolok itt Nielsen 6 szimfóniájából 5-re. Megjegyzem, jobb helyeken a dán szerző szimfóniái lassan az alaprepertoár részévé válnak. Feltétlenül dicsérendő, hogy Sibelius 7 szimfóniájából legalább 2 előadásra kerül. Ha nem tévedek, Fischer január legvégén az Izraeli Filharmonikusokat vezényli több alkalommal is, így nem tudna a BFZ-vel próbálni az estre. Itt viszont meg kell dicsérnem, amiért zárószámként olyan művet választott, amelyet az együttes tudtommal sohasem játszott, gondolok az 1.-re. Hogy az általam eddig sohasem hallott finn-svéd karmesternő milyen lesz, kíváncsian várom.
Lemondani és valami popszeméttel/József Ferenc főherceghez fogható dilettáns giccsel "helyettesíteni" akkora botrány lett volna, hogy nem merték meglépni, persze így sem pótolják be a Parsifal-részletek koncertjével, a Mesterdalnokokról nem is szólva. Kíváncsian várom N. N., hőstenor, ill. basszus fellépését Siegmundként/Hundingként.
Gilbert a NY-ai élén emlékezetes koncertet adott, de én nem Mahlert, hanem a csodálatos Lisa Batiasvili szólójával Bartók "Nagy" Hegedűversenyét hallottam - életemben először úgy, hogy nem találtam vontatottnak, hanem lenyűgözött. Mahler-élményeim nem időrendben: Abbado - IX., a Zeneakadémián, ugyanő I., a GM Ifj. Zenekarral; Kocsis - VIII., ilyen indításban vsz. soha az életben nem lesz részem; Fischer Iván - VI., a 80+ perc úgy repült el, mintha csak egyszer megkerülte volna a színpadot; Currentzis - IV., előtte a nem teljes Fiú Csodakürtje: a szimfóniában a trinidadi gyöngyszem csodálatosat produkált, a dalciklusban a zenekar teljesítményét találtam csodálatosnak. Nelsons - VII., a Bécsi Filharmonikusokkal, a kritika és több itteni T. Ftárs is fanyalgott, őszintén szólva azóta sem értem őket.
Elnézést, ha félreérthető voltam. Természetesen a hegedűverseny (le)kiséréséről írtam azt, amit.
Lehet/ett más oka. Pl. elszakad/t az egyik húrja. Megjavíthatták, visszajött, tovább játszott. Egészségügyi probléma esetén talán nem jött volna vissza. Láttam már olyant, hogy a koncertmester hegedűjével történt ilyesmi. Mivel ő természetesen nem mehet/ett ki, valaki a tuttiból előreadta a hegedűjét a "leader"-nek és ő, a tuttista ment ki.
"Rövid ráadást (mit is?) kedves ötletként duóban a koncertmesterrel közösen adott. A zenekar ehhez az előadásmódhoz igazodva, illő dinamikával és "hátralépve" kísérte le a szólistát."
Nem, duóban játszottak.
Kísérték a ráadást???
A Mahler második tétele alatt az egyik fiatal hegedűs kiment. Ilyet nem láttam még, valószínűleg nagyon hamar rájött a nagydolgozhatnék, ez is a mostani fertőzés egyik velejárója, én arra tippelnék.
Hàt mert a 6262-t nem ő ìrhatta be :-)
Sosztakovicstól rövid, ennyit értettem.
Kár, hogy ezt az ötödiket hallottad először, mert ez tényleg nem volt kiemelkedő előadás. Gilbertre én is a New Yorkiakkal emlékszem, az igazán fényes koncert volt. Ennek a zenekarnak most valahogy nagy falat volt ez a mű. Nekem szerencsém volt, még a nyolcvanas években a Zeneakadémián hallottam először a Fesztiválzenekarral és Fischer Ivánnal a Mahler Ötödiket. Lenyűgöző előadás volt, egy pillanatra se lankadt el a figyelmem közben, úgy tudták a művet eljátszani, hogy azóta se felejtettem el azt az estét, és Mahlert még jobban megszerettem.
Hát igen, Berliniek/Mahler ... bérletem volt erre a koncertre (is), aztàn elvitte a kiscica ... COVID.
Életem egyik nagy koncertélménye Abbadoval és az akkor nem emlékszem épp milyen nevű ifjúsági zenekarral a Kilencedik volt, talán 1987-ben. Akkor Abbado életében negyedjére vezényelte a darabot. Aztán hallottam vele még legalább kétszer, talán a Berliniekkel, de nem volt olyan katarzis. És a Második, Salzburg, Rattle, Berliniek. Az I. tétel hatalmas fokozásánál elkezdett üvölteni a zenekarra - és azok tényleg rátettek még egy lapáttal.
Kettőről, ami nem túl régi, már írtam ma: IV./Gilbert és III./Mehta. Hirtelenjében emlékszem még egy másik, régi IV.-re, Abbado/Sass/ÁHZ és két I.-re Mehtával, Los Angelesiekkel ill. Izraeliekkel, de ezeket fejből citálom, mert fájdalom, sosem vezettem naplót és nem tettem el jegyet vagy más rekvizítumot. Joó Árpád és nem túl régen Hamar Zsolt VIII.-ja és Fischer Ádám Lied von der Erde-je is "megvan"... fejben. Persze a többit is láttam-hallottam, ha nem is túl sokszor. Noch einmal: ld. lejjebb: "Be kell vallanom, bármennyire szeretem is Mahlert, nem vagyok az ő perfekt ismerője sem és az Ötödik Szimfónia sincs a kisujjamban." És bár sokfelé megfordultam, pl. hozzád képest nem túl sok alkalmam nyílt külföldön koncertre-operába menni. Egyszer talán elmesélem, miért. Meg fogsz lepődni :-)
Bocsáss meg, felületesen olvastam hozzászólásodat.
Mint írtam is, nagyon szeretem Mahlert azaz "közel érzem magam" Mahler zenéjéhez. A tegnapi Ötödiknek a kivitelezéséhez nem érzem magam "közel".
Harom legkedvesebb zeneszerzöm Hayd, Verdi es Mahler. Talan egyszer Te is közelebb jutsz Mahler zenejehez.
Élmény volt számomra Joshua Bell hegedűjátéka a Csajkovszkij-versenyműben tegnap este a MüPában. Az ő felfogásában -legalábbis az első két tételben- szinte kamaraművé szelídült az "orosz Beethoven" olykor túlcsorduló, húrokba tépő alkotása. Leheletfinom pianókat hallottunk tőle, ezek a pillanatok, az üveghangok szépséges rezdülései sokáig a fülünkben maradnak csakúgy, mint az első tétel kadenciája. Akadhatnak, akik netán kissé modorosnak ítélhetik ezt a visszafogottabb felfogást, nekem nagyon bejött. A zárótételben azért megmutatta virtuóz képességeit is, "csajkovszkijos" lett, bravúros szólója lenyűgöző volt. Rövid ráadást (mit is?) kedves ötletként duóban a koncertmesterrel közösen adott. A zenekar ehhez az előadásmódhoz igazodva, illő dinamikával és "hátralépve" kísérte le a szólistát.
Tèves bejegyzès. Ennyire azèrt nem volt rossz a csütörtöki koncert :-) kèrnèm ezzel együtt törölni az 1-t.
1
Az a helyzet, hogy nem is kell mindent beinteni.
1. Az első számú és legfontosabb dolog, amiért szükség van a karmesterekre nagyon prózai: Egy bizonyos számú közreműködő fölött, az akár több tucat előadónak egyszerre kell elkezdenie egy-egy új zenei részt (ami lehet, egy új motívum, egy új tempó, vagy persze egy egész tétel, stb.). A karmester az a fókuszpont, melyre az énekesek / zenészek koncentrálnak. Azt ugyanis nem lehet elvárni, hogy 60-80-100 ember mindig mindenben tökéletesen egyszerre cselekedjen. Márpedig a zene ezt kívánja. Ezért áll ott a karmester. A megfelelő pontokon int egyet, és az előadók rá koncentrálva képesek egyszerre megvalósítani dolgokat.
2. Jól összeszokott társaságok (elsősorban zenekarok), jól bepróbált darabjaiknál nagyszerűen képesek együtt muzsikálni önmagukban is. Lényegében csak akkor van szükségük a karmesterre, amikor egy-egy új tempót, vagy zenei részt egyszerre kell elkezdeniük. (Kisebb együtteseknél sokszor látunk olyat, hogy nincs karmester, az első hegedűs bólint néha egy nagyot, és az is elég.)
Ehhez jön az, hogy, minél kevésbé összetett a darab, annál kevesebb új tempó, új zenei rész van benne. Ilyenkor lényegében nincs szükség a karmesterre. Ezért láthatunk olyan jeleneteket, amikor pl. Ferencsik, vagy Bernstein a szemével „vezényli” a zenekart.
Ez nem a hihetetlen karmesteri kontrollról szól, hanem arról, hogy magától játszik a zenekar. A karmester meg ugye mégsem állhat ott, mint a vonatra váró vasutas… Ezen kívül sok esetben látni olyat is koncertfelvételeken, hogy a karmesterek nagy ritkán intenek egy-egy valóban fontosat, és ezen kívül túlnyomórészt pantomimeznek a zenére. (Bele kell kalkulálni, hogy a karmester (Karajan, Ferencsik és Bernstein is) előadóművész, és tudja, hogy mikor filmezik.) Teátrálisan intenek egy-egy nagyot, odafordulnak egy-egy hangszercsoporthoz, mutatják, hogy hangosabban / halkabban, beintik a harsonát, stb. Egy jól bepróbált produkciónál ezekre nagyrészt nincs már szükség. Persze kell hozzá, hogy előtte alaposan próbálják a darabot.
(Amit pl. az itt belinkelt felvételen Karajan „vezényel”, annak a nagy része valójában nem érdemi vezénylés, inkább csak mozgás a zenére. Ennek a töredéke is elég lenne ahhoz, hogy a darabot ugyanígy eljátssza a zenekar, mert egy rendesen bepróbált produkcióról van szó. Ezért is van csukva Karajan szeme.) (És mindjárt megváltozik a helyzet, ha színpad, színpadi játék, énekes szólisták, énekkar, stb is van. Ott ez nem megy.)
3. Namost, ahogy nő az apparátus mérete, a mű összetettsége, és minél kevesebb az előzetes próba (ez fontos szempont), annál inkább szükség van a karmesterre. Amikor tehát mondjuk Pier Giorgio Morandi 1-2 próbával beáll, és lényegében ismeretlen közreműködőkkel elvezényel egy Turandot előadást az Operaházban, akkor az (még egy gyakorlott, a művet jól ismerő apparátussal is) komoly feladat. Elsősorban koordinációs, együtt tartó munka. A zenekari árkot, a színpadot (a különböző helyről jött vendég szólistákat, a nagy létszámú énekkart) a színpadi játék közepette együtt kell tartani. stb. Ott minden gesztus komoly, és nagy szükség van a karmesterre, hogy különösebb zenei borulás nélkül üzembiztosan lemenjen az előadás.
Nem is megy ez mindenkinek. ;-)
És hát olyan is van, amikor a fogalmatlan karmester helyett az összeszokott apparátus játszik. Ott áll vezényel, és nem az ő kezére játszanak… Hát az kínos. De előfordul.
Tehát összefoglalva: Az, hogy mekkora szükség van a karmesterre, függ az apparátus méretétől, mű összetettségétől és attól, mennyire van bepróbálva. Ezek függvényében lehetséges, hogy a karmester lényegében alig-alig csinál valamit, vagy nagyon komoly munkát végez koncert / előadás közben.
Amatőr együtteseknél annyiban más a helyzet, hogy a kevésbé gyakorlott előadóknál (az egyébként szintén kevésbé gyakorlott / rutinos karnagyoknak) komoly feladat a megfelelő koncentrációt, attitűdöt, stb. fenntartani. Ezért van a folyamatos szemkontaktus. Komoly munka.
Nálunk például rendszeresen előfordul, az ellenkezője: Egyszer csak azt mondja a főnök, "most nem vezényelek, énekeljétek el anélkül". Nagyszerű felkészülés ez az előadás közepette, vendégkarmesterekkel előálló váratlan helyzetekre.
A Zeneakadémia Nagytermében tegnap este a Bohémélet került előadásra, mégpedig keresztmetszet formában. Tulajdonképpen a teljes opera elhangzott, kivéve a II. felvonásból a kórusos, gyermekkórusos jeleneteket, más helyeken előforduló apróbb ének-zenei részeket.
Megjegyzem, eredetileg (korábban) más műsor volt meghirdetve: a MÁV Szimfonikusok gazdasági okokkal indokolta, hogy a Kodály Kórussal közösen tervezett Juraj Filas: Requiem magyarországi bemutatója elmarad és helyette Puccini operájának keresztmetszetével készül a zenekar.
A koncertszerű előadást Kesselyák Gergely vezényelte, lendületesen, dinamikusan és érzékletesen: a zenekar „ezerszínű” koloritjai és érzelemdúsan, szépen éneklő művészek hangi adottságai együttesen hozzájárultak ahhoz, hogy az „operaidegen”-környezetben is létrejöhessen egy XIX. század végi Párizs „Latin negyedének” sokszínből összeálló, kavargó hangulata – nem hiányzott ide színpad, díszlet, jelmez, világítás, rendezés; a MÁV Szimfonikus Zenekar professzionális játéka, és az est remek énekes szólistái: Cserna Ildikó (szoprán) – Mimi; Fekete Attila (tenor) – Rodolfo; Filip Bandžak (bariton) –Marcello; Molnár Ágnes (szoprán) – Musetta; Káldi-Kiss András (bariton) – Schaunard; Bakonyi Marcell (basszbariton) – Colline; Szüle Tamás (basszus) – Benoît és Alcindoro, együttesen teremtettek olyasféle atmoszférát, mint amit az Operaházban tapasztalunk egy-egy Bohémélet-előadás alatt. Most itt is átadhattuk magunkat valamiféle romantikus-érzésvilágnak, és valóban, a Puccini-zene hatása alól nem térhetünk ki, beszippantott, a megindító „bohém-történet” drámai végű kisugárzása rabul ejtette szívünket a Zeneakadémia falai között is.
A négy felvonás egy szünettel került előadásra, az első kettő majd a harmadik és negyedik rész összevonva ment úgy, hogy a szereplők a felvonások végén maradtak a pódiumon; elhelyezkedésük és minimális gesztusokkal élő művészek a korlátozott mozgástérben a zenekar mögé és felette lévő - közönséggel teli - kóruskarzat közé szorítkozhatott. A férfiszereplők színpadszerűen, az adott korra jellemző ruhákban voltak láthatók, míg Mimi és Musette inkább ünnepélyes, alkalmi jellegű öltözetben mutatkoztak. Mindnyájan meggyőző énektudásukat prezentálták. Örültem, hogy sok-sok év után újra láthattam és hallhattam Cserna Ildikót egy olasz opera főszerepében! Igaz, ma már nem annyira Verdi, Puccini vagy Wagner nagy drámai operahősnőinek megformálását várjuk tőle, most Mimi törékenységét, szerelmét lírai hangi eszközeivel formálta meg és kifejező hangfekvésben közvetítette felénk. Azt is meg kell jegyeznem Róla, hogy szereptársaival ellentétben, egyedüliként, kottából énekelte szólamát (és amikor a helyzet megkövetelte, hátrahúzódva leült) - amiből arra következtethetünk, hogy valójában ezt a szerepet korábban nem énekelte és erre az egy estre mégis vállalta.
Nekem nagyon tetszett Rodolfoként az OPERÁ-ban utóbbi időben nem eleget foglalkoztatott tenoristánk, Fekete Attila is. Régi szerepe ez, nagy mesterségbeli tudással énekelte-játszotta, a hang továbbra is intakt, a magas csúcs hangok ugyan kissé feszítetten szólnak, de „üzembiztosan”. A vendégként bemutatkozott cseh Filip Bandžakot Marcello szerepében élmény volt hallani, nagy művész, aki szerte a világban sokfelé énekel; világos, tenor-színezetű baritonjához könnyedmozgású kondíció tartozik, szereptársaival megvolt az összhang. Neki is nagy sikere volt, csakúgy, mint Molnár Ágnesnek Musette szerepében. A Schaunard és Colline szerepeiben az Operából ugyancsak jól ismert énekművészek, Káldi-Kiss András és Bakonyi Marcell működtek közre és járultak hozzá Szüle Tamással együtt, az operaest nagy sikeréhez.
A szünetben a büfében örömmel pillantottam meg a Budapesti Operettszínház egyik vezető primadonnáját (akiről tudni lehet, hogy operában ugyancsak több ízben megmutatta kivételes énekművészi kvalitásait is, sőt, a közelmúltban Mimi szerepében is láthatta őt a publikum vidéken...)
Juraj Filas Requiemjének magyarországi bemutatója – Cserna Ildikó, Fekete Attila és Filip Bandžak voltak megnevezve az énekszólókra – továbbra is várat magára, de a három nevezett művész, valamint a MÁV Szimfonikus Zenekar, Kesselyák Gergellyel az élen, mint realizálhattuk, így sem maradtak „munka nélkül”: a zeneakadémiai Bohémélet-koncert megvalósulása, sikere őket is és bennünket is bőven kárpótolta. Minden bizonnyal jön majd a folytatás, lesz jövőbeni együttműködésükre is kilátás.
Már olcsóbban lehet venni jegyet az Utopia/Currentzis koncertre.
Nekem is feltűnt, hogy a különben remek orosz szòlista kimaradt az Orbàn-Requiem vègèn a puszilkodàsbòl. Egèszen biztosan elnèzès volt, tùl tàvol àllt a többiektől. Ès a szò àtvitt èrtelmèben is tàvol àllhat Orbàn Györgytől ilyesmi.
Bocs, de erre nem figyeltem. Viszont a feleségem - hiába, a nők osztott figyelemmel rendelkeznek - visszaigazolja azt, hogy ezt jól láttad. Ennek viszont az oka az lehetett, hogy az orosz bassz-bariton egészen máshol állt, mint a szólóénekes három hölgy. A hölgyek a karmestertől balra álltak, a férfi énekes jobbra, és a hölgyek és az orosz énekes között kottaálvány-akadályok voltak, Orbán György pedig nagyon-nagyon nehezen mozgott, ez lehetett oka annak, hogy elmaradt a kézfogás. A többit magánban. :)
...mindent láttam és hallottam. - mondod, akkor hát kérek egy kis segítséget. A szerző megcsókolta a három grácia kacsóját, de a férfi-énekest még csak nem is üdvözölte. Jól láttam vajon? Alig hittem a szememnek! Szomorú lenne, ha
- jól láttam és nem a szemem káprázott,
- az aktus kifejezése volt bizonyos távolságtartásnak,
- és az aktus valamelyik népcsoport ellen irányult.
Az üdvözlés nélkül maradt énekes a tavalyi Marton Éva Nemzetközi Énekverseny során Provence királyaként
ezzel a nagyszerű Jolanta-részlettel lett második helyezett,
eme csodálatos Di rigori armato -t előadó első helyezett után.
Mindketten oroszok, Orjol illetve Irkutszk városból. Ez baj lenne? Remélem, csak rémeket látok!

Fantasztikus volt a ma esti koncert a Müpában (Két Requiem). Én Orbán György alkotását még sohasem hallottam, megdöbbentően szép és megrázó alkotás, egy - jó értelemben vett - eklektikus mű, barokktól ( még kettősfúga is volt) a romantikus stíuson át a 21. századig, dzsesszig, ráadásul egy nagyon hálás darab, közönségnek és zenészeknek egyaránt, nagy élmény hallgatni, és zenekartól a kóruson, szólistákon át a karmesterig, mindenki bemutathatja tudása legjavát. És volt is mit megmutatni, a Magyar Rádió Zenekara és Énekkara nagyszerű teljesítményt nyújtott, a szólisták is átlagon felüliek voltak, és persze Kovács János, a legnagyobb magyar karmester minden mozdulata élmény volt, hála Istennek egészen elől, középütt ültem, mindent láttam és hallottam.
Érdeklődéssel olvastam - ppp- beszámolóját az Aidáról.
Nagyon remélem, hogy Currentzisék produkciója nem a régi jó, Téli Bérletben meghirdetett OF-koncertek rutinjának mocsarában fog elsüllyedni - hogy ezzel a gyönyörű képzavarral éljek.
Nagyon helyes. X-szer írtam, miért ódzkodnak a hazai előadók/hangversenyrendezők Kántor Uram remekműveinek műsorra tűzéséhez. Nem akarom megismételni, amit évekkel ezelőtt még mint foghíjas (méhlepényes) emlős írtam.
Mait már kevésbé fogsz tudni.
Erről van szò. Nem a szimfònia maga kommersz, hanem egy olyan program, aminek az is a rèsze. Ès enbek fő oka az agyonjàtszottsàg, amit te is ìrsz. Ès mièrt jàtsszàk agyon? Mert bombabiztos sikerdarab. Ès ettől lesz kommersz az a műsor, amit pl. vele zàrnak. Körbeèrtünk.
Amiòta itt vagyok az oldalon ès Kimernyàzom, sokszor botlom Brucknerbe ès egyre inkàbb èrdekel. Na pl. egy Bruckneres műsor nem (lenne) kommersz.
Hàny jò, sőt nagyszerű amerikai hegedűst mondjak?
Mostanra talán kevésbé vonaglik a felsőtestével, ill. vág pofákat játék közben.
A tenor szerintem nagyon feljavult a végére, Agache a 2. felvonásban mindenkit leénekelt, a Nílus-parti jelenetben kissé elment a hangja. A szoprán stylistjának kérdésében nagyon is egyetértünk, régi barátommal összefutva ő szóvá is tette a művésznő fellépőruháját.
A Csajkovszkij /5 sajnos az agyonjátszott művek kategóriája, én a Manfrédnek jobban örülnék, de nem vagyok hangversenyrendező. Zsenge ifjúként meggyűlt a bajom a Brahmsszal: Miután első hallás után a mester szimfóniáinak rajongójává váltam, nagyon sokszor meg kellett hallgatnom a Hegedűversenyt.
OK, értem. Karajan az excentrikus hobbijaival, Callas a botrányaival tette magát "celebbé". Folytathatjuk a sort, de nem sok értelme van. Haitink meg nem adott feltűnő(sködő) nyilatkozatokat, tudtommal a meghirdetett fellépéseinek jó részét sem mondta le Benedetti-Michelangeli vagy Carlos Kleiber módjára.
Társadalmi munkában neked ajándékba egy nem-kommersz koncertműsor, közismert (?) szerzők idehaza (Hja kérem, a rutin nagy úr, Kocsis Zoltán pedig nincs már közöttünk.) alig játszott műveiből: Beethoven: Házavatás - nyitány, Berlioz: Kleopátra halála, Bruckner: 2. szimfónia.
Bell jó hegedűs, érdemes meghallgatni. De azért amerikai.