Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Ez a BFZ Brahms 2. csalódás volt, kevés lesz ez a Konzerthaus-ba.
Aki nem érzi azt a betölthetetlen űr -t, aki nem érzi azt a büszkeséget,
- vagy nem jutott soha a közelébe;
- vagy fogalma sincs a zenéről;
- vagy simán agybeteg (mégpedig a legsúlyosabb változatban).
Esetleg mindhárom...
Nincs nap, hogy ne gondolnék rá! Hihetetlen tudás, maximalizmus.
Tökéletes megfogalmazás és tömör...
A Magyarországon született karmesterek döntő hányada mindegyike külföldön csinált nagy ill. "világ"világkarriert ... jelentős hányaduk szerencséjére, tekintve az 1938-tól itthon életbe léptetett fajvédő törvényeket. Nincs ez másképpen ma sem. Számos magyar karmester távozott ezért-azért külföldre vagy kezdte már eleve külföldön a pályát és csinál, reméljük, világkarriert. (Zárójelben és mellesleg úgy tudom, még Ferencsik János is eljátszott a gondolattal, hogy 1945 vagy 1956 után tartósan külföldön folytatja pályafutását, végül maradt itthon.) A "nagy muzsikusnak" pedig nem 1/1 szinonimája a "nagy karmester". Minden "nagy karmester" egyben "nagy muzsikus", de fordítva ez nincs így. Mindenki gondolhat ezzel kapcsolatban arra, akire akar. Itt lejjebb már eszmecseréltek erről.
takatsa fórumtársnak írtam még este privátban, de idemásolom:
"...ami Kocsist illeti, nem volt egy képzett, ügyes karmester. De az igazán tehetséges, jó karmesterek nincsenek is sokan. Pont mint az énekeseknél. Az igazán első osztály, az itthon ritka.
Kocsis abban volt unikum, hogy elképesztő tehetségű és hatású 'all-round' zenész volt. És mint ilyen, abban a pozícióban ahová került, nagy – jótékony – hatást tudott kifejteni az egész magyar komolyzenei életre és mindenkire, aki a környezetében volt. Zenészekre, énekesekre, háttéremberekre, stb. Volt egy nagy felhúzó ereje.
A felvételein pedig hallatszik, hogy karmesterként el tudta érni, amit elképzelt, amit szeretett volna. Max. több próbával.
Szerintem egyértelműen a Kodály / Ferencsik utáni magyar komolyzenei élet legnagyobb hatású alakja volt. (Mondom ezt úgy, hogy sok mindenki mást is nagyra tartok.)"
(Természetesen nem szentírás, amit írok, ez a véleményem.)
Kb. egyetértek, sőt a korábbi hozzászólás bibliai idézetével is, bár azt (sem) lehet csak egy az egyben szó szerint értelmezni, mivel abban kétszeres utalás van: a laodiceai egyház általános jólétéről (s ennek negatív, a hitéletet is ellangyosító) hatásáról van benne szó, ahogyan az idézett rész bevezetéséből és folytatásából is kiderül, de volt a címzetteknek egy híres melegvizű forrásuk is, ami ellangyosodván büdössé vált...
Már elhunyt karmester vezényelt (többször is) itthon, és valami csodálatos előadás volt. Zenekari ismerősömtől kérdeztem, honnan tudták, hogy mit kér tőlük, holott nem igazán vezényelt szépen vagy precízem. Próba minimális, mert aludni akart egy kicsit a karmester, nem volt fiatal. Az ismerős mondta, hogy minden benne volt az ütéseiben, a tekintetében.
Mit jelent, hogy egy karmester tud vezényelni? Egy élet munkáját, hangszerismeretet, zongoratudást, partitúra olvasást, zeneelméletet, biztos stílusismeretet, a vezénylési technika ismeretét, rengeteg gyakorlatot, önbizalmat, alázatot és még nagyon sok mindent. Azután ez a komplex tudás mozdulatokká konvertálódik, mozdulatokban materializálódik, és ezek a mozdulatok koordinálják a zenészeket, szólaltatják meg a zenekart, ezek a mozdulatok közvetítik az akaratot, a koncepciót, amely megteremti az egységet, az összhangot és a harmóniát. Ezeket a mozdulatokat jó esetben mi is látjuk, bár nem értjük, nem is kell értenünk, hiszen egy jó karmester mozdulatai nem nekünk, hanem a zenészeknek szólnak. Hozzánk a zene szól, a megvalósult álom.
Mit jelent, hogy egy karmester tud vezényelni? Szép balettmozdulatokat? Aligha ...
Nem fogjuk tudni meggyőzni egymást, de nem is baj :)
"Nem kell tudni vezényelni." Lehet, hogy egyik-másik karmesternek más erről a véleménye. De tényleg ne keverjük bele Kocsis tevékenységét a jelenlegi beszélgetésünkbe. A két személyt vétek egy lapon említeni. Tudod, én csak egy egyszerű hallgató vagyok, lehet, hogy más a fülem, vagy az agyam, de számomra ritka az az előadás, ahol nincs egy-két magával ragadó, földöntúli pillanat. Én ezeket a pillanatokat gyűjtögetem a szívembe. Vashegyinél viszont pontosan ezek a pillanatok hiányoznak.
Nekem sem volt még maradandó koncertélményem Vashegyivel, amiben egyedül áll hazai karmestereink között. Szép, kiegyensúlyozott, korrekt játék alapvetően, és egyes, általában kulcsponti helyeken látszik, hogy sokat invesztál bele. Felteszem, a próbákra rendelkezésre álló idő mennyit tesz lehetővé. Itt az Éliás alatt is látszik helyenként az igyekezet. A "Der Herr ging vorüber" pl., a hangosan suttogó kórus indítással. De valahogy a részletek nem húznak nagyobb ívet aztán. Amolyan "nem volt különösebb baj vele" előadások. Leszámítva, hogy a koncertélmény a ruhatárban ér véget.
Nem kell tudni vezényelni. A lényeg az, milyen minőségben szólal meg a zenekar. Sokan vezényelnek nagyon szép mozdulatokkal, és akkor mi van? Nem peepshow a koncert, hanem a fülnek szól.
Ami Kocsist illeti, vitatkoznék veled. Olyan szinten volt jó zenész, hogy szuper dolgok születtek a keze alatt karmesterként is. Jó pár lemezem van vele. És szeretem pl. a hangszereléseit is. Eredeti, lendületes. Őstehetség volt, és élt is vele.
Debussy - Images (oubliees) L. 87 III.
Debussy, Ravel - Tarantelle Styrienne L.69
Debussy - Marche Écossaise L.77
Az egy más kérdés, hogy jó karmesternek lenni egy külön adottság.
Nincsenek sokan. ;-)
Az nálam fontos szempont, hogy egy "karmester" tudjon vezényelni. :) Kocsis nagyszerű zongorista volt, és Bartókot, Debussyt zseniálisan játszott. Nem elég ennyi?
Hát...
Feltehetően Agathét. (Kyrie, eleison!!!) Itt van nálam az MRZE nyomtatott füzete, benne az operával. Mme V. mellett egy bizonyos Kovács Csilla szerepel még női szólistaként, gondolom, ő lett volna Annuska a népdalos/halotti koszorús jelenetben.
Kösz, holnap válaszolok!
Cosit? Te jò Èg! Egyik legnagyobb ès legösszetettebb feladat lehet azt a sokfèle mòdon èrtelmezett, sokrètegű, kitűnő, de -Till Gèza kifejezèsèvel- "mozarti szinten bizonyos fokig egysìkù" darabot ùgy elvezènyelni, hogy a szò jò èrtelmèben szòrakoztatò is legyen ès/de "mozarti szinvonalù" is legyen. Humor-dràma, komikum-tragikum. Ki szìnlel, ki kit ver àt etc. Hàt ehhez a főzeneig. ùr kevèsnek tűnik. 30+ ève làttam vele (ès "mellesleg" Derek Lee Raginnel) egy Gluck-Orfeuszt. Mèg főiskolàs volt, ìgèretes. Màr akkor "règizene"-orientàltnak tűnt. Aztàn lett, ami ès aki lett ..
Kikopott fórumtársak? Tetszik ez a fogalmazás. :) De nem erről van szó. Ahogyan te is tapasztalhatod, nekem saját véleményem van a dolgokról, ami persze nem szentírás, és amin lehet - és időnként kell is - vitatkozni. Már többször leírtam Vashegyiről a véleményemet, így most csak röviden. Én szeretem a barokk zenét, és mióta "kinyílt a világ", vásárolom, töltögetem, hallgatom a barokk felvételeket, és - hogy úgy mondjam - tanúja voltam a "régizene" koncepció térhódításának. Egy ilyen előélettel hallgattam először Vashegyit, és megdöbbentem. Hová tűnt a zenéből az intenció, a csillogás, a fény? Láttam tőle sok produkciót, pl. egy olyan unalmas, szürke és lélektelen Cosit se előtte, se utána, mint amilyet Vashegyi produkált. Nem akartam hinni a fülemnek, a szememnek. Aztán egy hónap múltán újra megnéztem: ugyanaz a helyszín, rendezés, zenekar, énekesek, csak a karmester volt más - ha érdekel, utánanézhetsz, hogy ki volt a "váltó" karmester, itt nem kívánom fényezni a nevét. És csoda történt. Ez csak egy kiragadott példa, mert sok produkcióban láttam. A lényeg: én Vashegyit egy unalmas, középszerű embernek tartom, aki kezdetben rátelepedett a magyar régizenére, fejlődését megakasztotta, és évtizedekre visszavetette, most pedig, mint egy kisgömböc, egyre nagyobb szeletett foglal el a magyar zenei életből. Nektek a feleségével van bajotok, nekem pedig azzal az emberrel, aki nemcsak szürke és igénytelen, hanem megvan benne az az agresszivitás is, amely ide juttata és ebben a pozícióban tartja, ahol megteheti azt, hogy reneszánsztól nagyromantikusig mindenfélét vezényel. És igen, a zenei minőség neki pontosan ennyit jelent, hogy Szutrély Katalinnal énekelteti a szóló szerepet.
Úristen, melyik szerepet énekelte volna?
Asszem, én többet.
Válasz privátban.
Itt a műsorcsere nyilván nem 2 nap alatt ment végbe. Érdekelne azért, ki, mikor, és főleg MIÉRT döntött mellette? Mme Vashegyi a szó szerint fordított A szabad lövészben is szerepelt volna, így nem érheti feddés a ház elejét, a karmestert. A címverziók pedig a magyar nyelv szójátékokra kiválóan alkalmas voltának szellemes bizonyítékai.
Át- illetve visszateszem a székhelyemet ide élő MET-előadások beszámolóival..
Semmi más, csak annyi, hogy láttam több produkcióját. :)
Mi bajod Vashegyivel?
Glass korábbi koncertje:
Akkor jól kiiegészíthetik egymást. Zsák a foltját...
Borzalmas, ahogy énekel! Én nem is tudom, hogy lehet ezt engedni. A darab vége felé kikapcsoltam a fülemet, amikor énekelt. Viszont fejlődött az énekesnő, már nem igazgatja a száját, meg készítgeti be a hangot éneklés előtt.
Kedves Búbánat, lelkendező bezámolódon felbuzdulva belehallgattam a Bartók archívumban a koncertbe. Sajnos mégsincsenek csodák! A karmester úr felesége továbbra is vállalhatatlanul énekel.
Korábban mindig
ódzkodtam az Éliástól, valahogy nem
éreztem közel magamhoz Mendelssohn nagyszabású
oratóriumát, de most itt a Müpában „megtört
a jég”. Rádöbbentem, élőben hallgatva lehet igazán átátélni ennek a monumentális
alkotásnak is kibontakozó zenei szépségeit. A létrejött - megvalósult - ilyen élményhez
persze kellett egy „vaskezű” Vashegyi
György karmester is, aki intenzíven ráhangolódott Mendelssohn művére, szuggesztív
vezetői-irányítói képességével, a Magyar
Rádió kiváló, nagylétszámú énekkarára
és zenekarára meg kitűnő énekszólistákra
támaszkodva, elérte, hogy végül egy lélekemelő, emlékezetes zenei élményben
részesültek azok, akik erre a csodálatos koncertre eljöttek (feltételezem a
rádióhallgatók is, hiszen a Bartók Rádió
élőben sugározta az előadást).
Az oratórium két nagy
részre oszlik. Az első rész négy fontos eseményt villant fel: a próféta megjövendöli
az országos szárazságot, meggyógyítja egy özvegyasszony haldokló fiát, megöleti
Baál papjait, s végül könyörgésével megnyitja az ég csatornáit.
A teljes zenei együttes odaadással
adta elő ezt a lenyűgöző alkotást, amiben én is elmélyülhettem, a koncentrált
figyelmünk végig kitartott a közel két és félórás koncert-előadás alatt. A
partitúra utolsó hangjainak elhangzása után, a pillanatnyi mély csend megrendültségünket
fejezte ki, hogy aztán amikor Vashegyi leeresztette vezénylő pálcáját, a mű
szellemének és interpretációjának bensőnket érő hatása már a felcsattanó, hatalmas
tapsokban kulmináljon. A felfokozott, rendkívüli érdeklődést tanúsító közönség és
a hatalmas előadó-apparátus „egymásra talált” a nagy német romantikus zeneszerző
csodálatos oratóriumának előadásán!
Nem bántam meg a cserét
- „A bűvös vadász” helyébe érkező oratórium-bemutatót!
Mendelssohn: Éliás – oratórium
Vezényelt: Vashegyi
György
Közreműködött a Magyar Rádió
Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Szutrély Katalin (szoprán), Krajnyák Dalma (alt), Megyesi Zoltán (tenor), Julian Orlishausen – Éliás (bariton),
Takács Ádám (fiúszólista)
Kórus-szólók: Stefanik
Márta, Tillai Csilla, Móré Gabriella, Thurnay Viola, Gál József, Horváth Csaba,
Melkovics Zoltán
Off. Nem lehet, hogy "Bűnös..."? Bocs! :-) On.
Ennek vajon mi lehet az oka??? Megbetegedett valamelyik énekes a Büdös Bűvös vadászból?
VÁLTOZÁS - a Müpa közleménye:
Weber: A bűvös vadász című opera-keresztmetszet előadása helyett Mendelssohn Éliás című oratóriuma kerül műsorra holnap este (január 29.) fél 8-tól a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. (Egy szünettel, a koncert vége: kb. 22.15)
A korábban megváltott bérletek és jegyek
érvényesek a koncertre.
A produkciót a Bartók Rádió élőben közvetíti.
Km. a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) és Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Vashegyi György.
Énekszólók: Szutrély Katalin (szoprán), Krajnyák Dalma (alt), Megyesi Zoltán (tenor), Julian Orlishausen (basszus)
Minden szavaddal egyetértek.
Nehéz lenne vitatkozni... Mondjuk engem a Philip Glass nem untatott, hanem bosszantott, de a többi stimmel! :-)
Philip Glass unalmas, Mendelssohn szokványos, de aztán jött a második félidő és az a Strauss Itáliából, op 16 csodálatos volt, majd ráadásként az intermezzo Puccini Manonjából, földöntúlian szép előadása. Itt volt Muti a csikágóiakkal, és rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át...
Berliozt. A kérdéses mű A trójaiak.
Felcsigáztál: te, mint Wagner-fan vajon kit emelsz a Nagymester közelébe? Lalot azért talán mégsem..
A darab nagy előnye, hogy nem terjengős, ellentétben korának rengeteg színpadi művével, vagy éppen magának Lalonak a Spanyol szimfóniájával, amely a "kevesebb több lenne" jellegzetes beigazolódása. (A szerintem dögunalmas csellóversenyét hagyjuk.) Most pedig hadd térjek vissza lassan 30 éve képviselt rögeszmémhez: Mo.-on tudtommal sohasem hangzott el a francia operairodalom kizárólag Wagnerhez (na jó, a legkiválóbb Verdihez, ill. Muszorgszkijhoz) mérhető fogható remeke a géniuszok géniuszának tollából. Utóbbi lángelméjéből egészen a még nála is nagyobb zseni Debussyig minden 19. századi francia zeneszerző(cske) több-kevesebb sikerrel igyekezett fellobbantani a lepattogzó szikrákat, ami e kategória legkülönbjére, Saint-Saëns-ra is érvényes. Vashegyi az Ys királyára szerzett előadókat és PÉNZT, mivel utóbbi a tavalyi szezonban szintén kellemes meglepetésnek bizonyult Herculaneum esetében is csordogált, mivel mindkét darab kevés szólistát igényel. Ha nem merülök ki, este folytatom.
Csak megemlítem: Nem néztem végig az összes előrejelzést, de legalább 3 produkció felvétel, nem pedig élő közvetítés, mint az itt emlegetett esetben. Persze magától adódik a kérdés, mit tesz a MüPa a saját apparátusa által rögzített előadásokkal, ezeket mikor és miért teszik az internetezők által (regisztráció ellenében, egyelőre ingyen) hozzáférhetővé.
Bevallom, kellemesen csalódtam, erre az estre is kizárólag barátném unszolására mentem el. Lehet, hogy fanyalgásnak tűnik, de megerősített a 19. századi francia zeneszerzőcskékről alkotott előítéletemben, avagy a jelen mű alkotójának esetében is beigazolódni éreztem a "Vak tyúk is talál szemet" örök igazságát.
Mindenképpen érdemes! Én tegnapelőtt képtelen voltam elmenni a Müpa előadásra. Tudom, hogy az online előadás nem teljes értékű, de tökéletesen kárpótolt az elmaradt élményért! Egyébként egyetértek a beírtakkal, nagyon jó előadás volt és páratlan lehetőség.
Köszönöm infódat. Eddig ezt az oldalt nem követtem, most már figyelni fogom az ott közzétett ingyenes online programokat. Érdemes lesz!
"Előzetesen nem volt tudomásom arról, hogy streamelni fogják a produkciót és online elérhető és meghallgatható lesz a koncert-előadás."
ÉDOUARD LALO: Ys királya - MÜPA, 2024. január 11. - Magyarországi bemutató
Az Ys királya mindenekelőtt egy
mitológiai hátterű emberi dráma, nagyszerű zene! Szívesen láttam volna megrendezve,
díszlet-jelmezzel, de belátom, a mai itthoni viszonyok csak ilyen, koncertszerű
előadást tesznek lehetővé. Általában, amikor hírét veszem, hogy bemutatnak nálunk
engem is érdeklő, alig vagy sohasem játszott dalműveket, különösen, ha a romantika
korában írt alkotásokról van szó, ilyenkor felcsillan a szemem és elfog a
buzgóság, hogy azonnal jegyet váltsak rájuk. Az sem baj, ha nem színpadon látom, hanem koncertszerű
keretek közt, élőben hallgathatom meg a darabokat. Az meg csak „hab a tortán”,
ha nagyszerű, jóhangú, nemzetközileg jegyzett művészek érkeznek, akik énekproduktumukkal
emelik a színvonalat, amit tegnap este is megtapasztalhattam, itt most a Müpa
hangversenytermében. (Előzetesen nem volt tudomásom arról, hogy streamelni
fogják a produkciót és online elérhető és meghallgatható lesz a koncert-előadás.
Állítom, élőben az igazi, a helyszínen megteremtett atmoszférát nem pótolja
semmilyen, akár HD minőségű felvétel sem.)
Lalo „Ys királya” teljesen lebilincselt és a reveláció erejével hatott rám! Előzőleg az operából egyedül a nevezetes tenoráriát ismertem, hiszen a rádió rendszeresen csak ezt az egyetlen részletet sugározta, amit főleg Nicolai Gedda csodálatos énekfelvételéről hallgattam meg sokszor. Most, hogy Magyarországon először a teljes opera bemutatásra került, gondolom ebben nagy érdeme van Vashegyi Györgynek, aki vezényelt és energikusan összefogta hatalmas apparátusát - sőt, mint kiderült, a kivetített magyar szövegfelirat szerzője is egyben. A Palazzetto Bru Zane-nal együttműködésben megvalósult produkcióban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar mellett az érkezett amerikai mezzoszopránt, Kate Aldrichet (Margared), a holland szopránt, Judith van Wanroijt (Rozann) továbbá négy francia operaénekest, a tenor Cyrille Dubois-t (Mylio), a bariton Jérôme Boutillier-t (Karnac), a bariton Christian Helmert és a címszereplő királyt megformáló basszista Nicolas Courjalt ünnepelhettük.
Óriási zenei élményben volt részem! Az Ys királya zenéje nagyon erőteljes, szimfonikus hangzású, hatalmas, ugyanakkor szerintem eklektikus: például az egyik jelenetben elhangzó latin miseszöveg a kórus a cappella énekében és az aláfestő orgonahangzatokkal, Gounod-, sőt Meyerbeer féle nagyoperák jeleneteit is eszembe juttatta. Más helyeken Massenet-operáknak vagy éppen Goldmark Sába királynőjének bizonyos dallamszöveteit is „kihallottam" a zenéből, ám Wagner hatása is bizonyosan érvényesül a partitúrában – de ebben (sem) vagyok igazában értő.
Kétségtelen, az opera szimfonikus
aspektusa dominál. Lalót egy
képzeletbeli és folklór Bretagne ihlette, hogy elmesélje két nővér történetét,
akik ugyanazt az embert szeretik, de a rivalizálásuk tragédiába fordul. Margared
és Rozenn drámai kapcsolatának összetettsége tükröződik a zenében: Judith van Wanroij tökéletes Rozenn, finom, szerelmes, érző szívű, nyílt szavú lány, míg
Margared kezdetben befelé forduló, szófukar, visszahúzódó, komor gondolatokkal
teli nővér, a történet egy pontján kemény,
bosszúszomjas, szinte őrjöngő fúriává válik, majd csapongó, a lelkiismeret-furdalásoktól is
gyötört nő. Megjegyzem, Kate Aldrichnak nem okoz nehézséget a szólam, megvannak
a mélységei és magasságai, szélsőséges érzelmeket fejez ki mezzóján és ezáltal
ad karakterének. A két testvér éneke alatt is erőteljes, remekül hangszerelt és
helyenként sistergő, szimfonikus hangzást keltő zene szól, amely igen hatásosan támaszt nyújt nekik. Talán az est egyik legnagyobb
sikere a Myliót éneklő Cyrille Dubois-hoz fűződik. A híres tenoráriát
gyengéden, lágyan énekli, de a kettősökben, együttesekben a lírájából tud
szenvedélyes, „hősies” színeket kikeverni, váltakozó regiszterében a könnyedén és biztosan csillogtatja hangját. Nagy sikere volt a Karnacot megszemélyesítő
Jérôme Boutillier-nak, ugyancsak megérdemelt tapsokban
részesítettük a kisebb, a címszerepet éneklő Nicolas Courjalt is, utóbbi
gyönyörű basszushang birtokosa, megvan a muzikalitása, mélysége, és nagyszerűen
tolmácsolja az apa érzelmeit a lányaival kapcsolatban. Saint Corentin és Jahel
szerepek szólamát az ugyancsak francia Christian Helmer baritonján hallottuk,
korrekt megformálásban. Mindegyik szerep hatalmas hangi kihívást jelent az előadóknak. Külön említés teszek még a Nemzeti Énekkarról, amely komoly, nehéz
énekelnivalóit, mondhatni a zenekar és a szólisták kiemelkedő teljesítményének
szintjén abszolválta. Nem véletlen, hogy az előadás végén a karmester és az
összes szólista külön köszöntötte a kórust (karigazgató: Somos Csaba).
Persze a közönség is forrón megtapsolt mindenkit. Meg kell hagyni: emlékezetes koncert-előadás, nagy siker
volt! Lalo operájának megrendítő, felkavaró cselekménye ebben a megszólaltatásban
is, katartikus hatást gyakorolt rám, gondolom minden érdeklődő-hallgatóra, akik zsúfolásig megtöltöttük
a Müpa hangversenytermét.
Lalo grandiózus mesterműve – az Ys
királya – zenei élményével még sokáig fogok töltekezni.
Ez a produkció hamarosan újra elhangzik - változatlan felállásban: Amsterdam, Concertgebow, 2024. február 03.
