Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Kopatchinskaja mindig, mindenhol mezítláb játszik, talán játék közbenígy áll a legbiztosabban a lábán. Egyszer a Müpában egy egészen csodálatos rusztikus orosz ruhakölteményben is láttam őt játszani, mintha egy jelmez lett volna az egykori Gyagilev balett valamelyik előadásából, és akkor is mezítláb volt. Úgy emlékszem az egyik fórumtársunk meg is tudta mutatni, hogy milyen ruha volt az. A hölgy fantasztikusan játszik, mindig nagyon dinamikusan de hibátlanul. Úgy emlékszem, legutóbb Bartók 2. Hegedűversenyét hallottam tőle. Sajnos a harmadikon én se hallottam, hogy mi volt a ráadás, de én inkább egy állatfarmra tippeltem volna. Közben engem kicsit meglepett, hogy mennyire jó együttes a Rotterdami Filharmonikusok, pedig ha úgy vesszük, ők csak egy vidéki zenekar.
A világszerte ismert és kedvelt holland „keringő király” nemrég két telt házas előadást tartott a DOME-ban (november 28-29.). Az utóbbi években rendszeressé vált a hegedűművész-karmester meg- és visszahívása; már 2026-ra is meghirdették koncertjét az említett rendezvénycsarnokba. Kaptam egy ajándékjegyet, így élőben is rácsodálkozhattam a művészre, aki ma már – és ezt megtapasztalhattuk elmúlt szombaton is – inkább mint showman mutatkozik meg közönségének, keveset játszik hangszerén: hegedűvel a kezében, limitált mozdulatokkal irányítja a kísérő 60 tagú Johann Strauss Zenekarát vagy beinti a meghívott vendég fellépőket, és szövegel, kommentál, ismertet, olykor a közönséget is bevonja a produkcióba (megszólítja, megénekelteti, táncra hívja őket).
A YouTube-on sok évre visszamenőleg fellelni a nemzetközi helyszíneken lezajlott koncertek videofelvételeit. Tehát Rieu számomra sok újdonságot nem hozott ide el, viszont látszik, hogy összeszokott-összedolgozott csapat van együtt a színpadon, és általában azonos koreográfiát követnek az elhangzó ének-zeneszámok során: ügyelnek a kiválogatásukban/kiválasztásukban és a műsorrendbe iktatásukban, lehetőleg ugyanazokkal a szereplőkkel. Arra is figyelnek, hogy a nemzetközileg ismert slágerek közé a fellépés helyszínéül szolgáló országra - népre jellemző nevezetes zenéket is beiktassanak a programba – a helyiek örömére. Miközben szól a zene, a háttérben a színpad felett az adott országra jellemző egy nevezetes tájképet látványillusztrációként kivetítik. Amúgy a színpad két oldalán magasan lévő két hatalmas kivetítőn azok is jól követhetik az eseményeket, akik a színpadtól messze, távolban, a harmadik emeleten ülnek. Mellesleg a DOME mintegy húszezer ember befogadására alkalmas, ilyen és hasonló rendezvények megtartására is.
Rieu bemutatja közönségének a színpadra érkező vendégművészeket, együtteseket, ének- és hangszeres szólístákat meg a kísérő kórus/vokáltagokat. Rákeresve a világhálón ők ismert személyiségek, akiket felfedezhetünk a turné más-más helyszínein készült képfelvételekről. Így volt most is. A színpadra érkezett mások mellett egy amerikai operaénekesnő, egy fiatal holland énekesnő, egy svájci pánsip-fuvolaművész, fellépett nálunk Rieu „három tenorja” – köztük egy magyar származású énekművésszel. A zenék, műfajok, stílusok is sokfélék: operarészletek, operettrészletek, musicalrészlet, filmzene, rock, jazz, keringő, induló, polka stb. mind képviselve volt a programban: tehát igen sokszínű volt a műsor, így benne felhangzott sok örökzöld sláger is, vagy klasszikusok keveréke a Johann Strauss zenekarra hangszerelve. Mindez körítve Rieu humoros színpadi jelenlétével, gyönyörű jelmezek, stílusos díszletegyüttes, látványos fénytechnika kiemelésével.
Már csak a (nem teljes körű) felsorolás a végére, mit hallottunk és kiket láttunk ezen a fergeteges, jó hangulatú, sok ráadást is kapott Rieu-koncerten a DOME-ban:
- Julius
Fučík: (bevonulási) induló opus 68. (1899)
- Kálmán Imre: A csárdáskirálynő – egyveleg
- Lehár Ferenc: A víg özvegy – zenekari részletek
- Leo Caerts - Leo
Rozenstraten: Viva
España
- Domenico Modugno: Volare (Emma Kok)
- André Rieu – Frozen: Let It Go (Emma Kok)
- Zorba tánca – Sirtaki (Km. Michel Tirabosco –
pánsípon)
- Across the Stars (Km. Michel Tirabosco –
pánsípon)
- ifj. Johann Strauss – A cigánybáró – Barinkay
belépője (zenekari változat)
- Josef Strauss: Feuerfest! op. 269 – francia-polka
- Siegfried Translateur: „Wiener Praterleben” –
keringő (1892)
- „Sportpalastwalzer” (Km. Manoe Koning és a zenekar
- vicces „füttydal” (1892)
- Puccini: Pillangókisasszony – Cso-cso-szán
Nagyáriája (Micaëla Oeste)
- „Torna a Surriento” (a „Három Tenor” előadásában,
PlatinTenors: Gary Bennett (Ausztrália), Mavrák Béla (vajdasági származású magyar
operaénekes), Serge Bosch (Belgium)
- Ifj. Johann Strauss: Kék Duna keringő
- Id. Johann Strauss: Radetzky-marsch
- Verdi: Traviata – Brindisi: „Libiamo, libiamo
ne’ lieti calici” (a „Három Tenor” előadásában, PlatinTenors: Gary Bennett
(Ausztrália), Mavrák Béla (vajdasági származású magyar operaénekes), Serge Bosch
(Belgium)
- Robert Stolz – Walter Reisch: Adieu, mein
kleiner Gardeoffizier!
Hètfőn 19h30 V. Òlafsson szòlòestje szintèn online.
Ma este 19.30-kor online közvetítés a Müpából. Adventi koncert.
Most nem néztem meg a Nabuccót a Müpá-ban. (Az online lehetőségről megfeledkeztem.) Az operát nyáron láttam a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Azért én is sajnálom, hogy ezúttal kihagytam...
Valóban nagyon sajnálom, több okból is! Vörös Szilvia miatt különösen. Az utolsó 40 perc csodálatos volt, nyilván az egész előadás is, de nem volt mit tennem. (csak remélhetem, hogy ez az előadás valamikor az M5 tv műsorán felmerül.!)
Akkor nagyon sajnálhatja... Élőben pedig még nagyobb élmény volt! Enkhbat, Vörös Szilvia, Horváth István különösen kiváló volt (hangi és előadói tekintetben egyaránt), de tulajdonképpen a többiek is jó hangi teljesítményt nyújtottak, az NFZ pedig legszebb napjaira emlékeztetően játszott, és ne felejtsük ki a Nemzeti Énekkart se, akiket mostanában rendre nagyon színvonalasnak és jól "bepróbáltnak" hallok. Egyedül Maria Jose Sirin (Abigél) hangképzésén volt érezhető, hogy már túl van a fénykorán hangi értelemben is, és a Zakariást éneklő orosz basszista sem volt mindig tökéletes. Ezzel együtt: én ugyan a földszint negyedik sorban ültem, de ezeket az énekeseket valószínűleg a 3. emelet utolsó sorában is jól lehetett hallani. A koncertszerű előadás ellenére igazi operai élmény volt, különösen ehhez képest ráadásul visszafogott árakon.
Sajnos, későn értem haza, így "lemaradtam" róla.
Ma este 19 órától Verdi: Nabucco online közvetítés a Müpából.
Minden kedves fórumtársnak köszönöm a figyelmességet, hogy számomra is érthető rövidítéseket használnak.
Anèlkül, hogy hallottam volna valamennyit, a magam rèszèről az LA Phil* szerintem màr règòta a Big Five-hoz vagy minimum a Big Six-hez :-) sorolhatò.
A BFZ/BFO pedig az idők végezetéig a zászlajára tűzi, hogy ők is a legjobbak között vannak bizonyos kritikusok szavazatai alapján.
Mindig vitathatók az ilyen összehasonlítások, az pedig pláne, hogy kik tartoznak a szűk élvonalba. Ha már a CSO is bekerült az értékelésbe, akkor azért az USA-ból min. a Big Five többi tagját (N.Y.Filh., Cleveland SO, Philadelphia O., Boston SO) sem kellett volna kihagyni, Európából pedig a Concertgebouw Zkr-t és a legjobb londoni zenekarokat sem.
Kedves Perempe, nekem ilyen összehasonlítási alapom és lehetőségem nincsen, mindenesetre a múlt heti koncert nagyon jó volt, és kiemelkedett azon koncertek sorából, amelyeket a Müpában ebben az évadban láttam.
Köszönöm. A cseh zenekarnak nyoma sem volt a keresésemben. Megerősítve látom azt a tapasztalatomat, hogy az internet végtelen mezején a kutatási irányt nagyban befolyásolják a gépről folytatott korábbi kutatások.
tapasztalatom szerint a VPO/CPO/elit német zenekarok szintjét nem hozza a VSO. 2023 márciusában voltam Bamberg koncerten Bécsben, beszélgettem egy akkor 84 éves bácsival, egy páholyban ültünk. ő mondta, hogy az '50-es évektől jár rendszeresen, a VSO nem a világ legjobb zenekara. a Bruckner 7./VPO/Mehta előtt egy franciával beszéltem, szerinte a VSO a BFZ-vel egy kategória; volt alkalma párszor hallani a BFZ-t is. szerintem is esetleg erős B kategória a BFZ és a VSO. hallottam élőben CSO-t, csalódás volt.
Na, akkor fussunk neki még egyszer: https://youtu.be/qJ1ijIztHNo?si=_uQiWV84gkd724RG
Kösz, jó ez a Figaro. :)
Szerintem sem az, de azért érdemes belehallgatni itt...
Azt olvastam, hogy Mahler első szimfóniájának első három előadása (Budapest 1889, Hamburg 1893, Weimar 1894) volt 5 tételes, de ezek mindegyike más és más volt, mert közben Mahler jelentősen átdolgozta a művet. E bemutatók után tért át Mahler a 4 tételes verzióra, és ezt a 4 tételes verziót játsszák jelenleg is leggyakrabban. Tehát az öt tételes változatnak is három verziója létezett, kérdés, hogy a Kocsis-féle előadások, ezek közül melyik verzióhoz álltak a legközelebb. Mivel egy 2004-es koncertre hivatkozol, ezért szinte kizárt, hogy az a rekonstruált 1889-es Budapesti verzió lett volna, amit először a 2012-es Mahler centenáriumon adtak elő.
Kocsis az NFZ-vel több ízben előadta az öttételes változatot. Az egyik 2004-es koncertjét CD-n ki is adták...
Manapság általában a 4 tételes verziót játsszák, ami itt is elhangzott szerdán a Müpában. A budapesti verzió rekonstrukciójával kapcsolatban ezt a cikket ajánlom a figyelmetekbe.
A két hiányzó "budapesti" tételt szerinted a "hamburgiakkal" kipótolva játszották? Ez a szakszerűnek tűnő ismertető ellentmondani látszik az általad írottaknak. Eszerint még a Blumine is elhangzott az öttételes itteni premieren. Valójában akkor amit ma általában játszanak, az mi?
Én úgy tudom, hogy csak a Haumburgi, 1893-ban bemutatott változat hiteles eredetijét találták meg 70 éves "eltűnést" követően, amelyet Britten 1967-ben újra bemutatott. A budapesti ősváltozat eredeti kottája viszont nem került elő, csak egy kézirati példánya, amely Mahler egyik munkapéldánya lehetett, és rengeteg javítást, beszúrást, törlést tartalmazott, ráadásul az 1889-es előadás két tétele hiányzott belőle. Ez a példány Mahler sógora kezébe került, majd halála után évtizedekig egy kanadai egyetem könyvtárában porosodott. Ebből a példányból készítettek egy rekonstrukciót, amelyet a 2011-es Mahler centrumon mutattak be, és a budapesti ősbemutatóhoz feltehetően ez a változat áll legközelebb.
A "Blumine"-re gondolsz? Mert az megvan már.
Bán Teodóra keddi sajtótájékoztatóján egyebek közt ismertette a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 2026. évi müsortervét.
Az együttesek tudtommal Kft-be vannak "kiszervezve", fenntartòjuk 100%-ban az MTVA. Olyan horribilis összeg fölött, mint MTVA, koràbban nem diszponàlt egyetlen fenntartò sem. Az együttesek menedzsmentje sem lehet tùl hatèkony, ha ilyen esetben ehhez a "megoldàshoz" folyamodnak. Ùgy làttam, amikor mèg a Bruckner volt kiìrva, ami èrdekelt, elèg rosszul festett a jegytèrkèp. Alig hiszem, hogy ezt -"valòdi" jegyek eladàsàval- majd a Faust-szimfònia megdobja.
Bayerische Staatsoper, München, 2026. februàr (Kyle Ketelsen ènekli Mefisztòt)
Úgy tűnik, nagy az egyetértés a tegnapi Tetelman-Moreno koncerttel kapcsolatban, és alapjában én is csatlakozni tudok az előttem szólókhoz. Annyi előnyöm volt hozzájuk képest, hogy én nem online, és nem is a harmadik emeletről, hanem a földszint 9. sorból néztem-hallgattam az előadást, így a problémákkal is közelebbről szembesültem. Például azzal, hogy Morenonak nemcsak a hangszépsége hiányzik, hanem a hangképzése is egyenetlen: alul szinte csak "meleg levegő" - ilyen szempontból igen rossz választás volt számára mindkét ráadásszáma, mert a Bésame múcho-ban és a Granada túlnyomó részében is szinte hallhatatlan volt -, középen sötétít, csak a magas hangjai szólalnak meg az elvárható erővel és minőségben. De nem illett a hangi adottságaihoz a szünet előtti program, Margit és Aida sem - önkéntelenül azon morfondíroztam, hogy akár a jelenlegi magyar szoprán "mezőnyben" hányan tudták volna ezeket jobban előadni. A szünet utáni két áriája, Adriana Lecovreur és az Un bel di vedremo - viszont már egészen jól állt neki, én megmaradnék a helyében a Puccini és kortársai vonalon... de nemzetközi "sztár" kívánalmaitól még a mai, ínségesebb időkben is nagyon távol áll.
A hang terjedése énektechnikai kérdés, Tetelman nem egy árnyalt énekes, nyomja-nyomja, kb. ennyit tud. Ez bizonyos szólamokban elmegy, a Faust nem ilyen.
Ne legyünk naívak, az MR Együttesek ehhez képest fillérekből gazdálkodnak...
Sajnos a Bruckner/8 sem az. A Faust-szimfóniával közös sorsuk, hogy anno Hanslick mindkét művet jól ledorongolta. Bruckner mo.-i sorsa ugyanakkor a "Mi mindent jobban tudunk", ill. a "Minden úgy jó, ahogy van" mentalitás eredménye, amihez a zenekari zenészek ellenállása is hozzájárul. Kocsis vagy maga vezényelte el a 7.-et és a 8.-at, Kovács Jánosra bízta a 4.-et és a 9.-et, utóbbi pedig a 8.-at kérte 70. születésnapi ajándékul a Szt. István Filharmonikusoktól (leánykori nevén I. István Gimnázium Szimf. Zenekara). Óhaja teljesült, bár nem közvetlenül a jeles dátum után.
Igazad van, pl. Ausztriában nem akad iparos ennyi pénzért?
Pfuj,
áriaesten voltam, bevallom, bár szégyellem magam. Az első dolog, amin
megdöbbentem, hogy Tetelman hangja az első áriában, a III. emelet első sorába
nem jutott fel. Érdekes dolog az emberi hang. Van olyan énekes, akinek a
pisszenése is kilométer távolságra hallatszik, másé pedig húsz méterre is
csak akkor, ha ordít. Hát azt hiszem, hogy Tetelman ilyen fazon lehet. Nem úgy a partnere, a boliviai-albán Carolina López Moreno. Az ő hangja teljesen rendben
van, egyetlen apró bibi van csak vele, hogy hiányzik a hang szépsége. Felváltva és
ketten együtt, elénekelgettek a szünetig. Tetelmanról még megjegyezném azt,
hogy a Se quel guerrier ... Celeste Aida áriának az első felét ilyen hamisan,
alacsonyan intonálva, még sohasem hallottam. Aztán az első forténál kinyílt a hangja,
és onnantól már nem volt semmi probléma. A Budapesti Filharmóniai Társaság
Zenekarának ma esti teljesítménye a közepes, és az éppen elfogadható között
mozgott, ez egyben minősíti Gianluca Marciano karmestert is, akinek talán
táncolnia kevesebbet, és vezényelnie többet kellett volna.
A
koncert második fele jobban tetszett, úgy tűnt nekem, hogy az énekespár otthonosabban mozog Pucciniben, mint Gounodban és Verdiben. Számomra az est fénypontja Butterfly
áriája volt, amihez elsősorban érző szív, és nem szép hang kell, és ez a
hatalmas szív a III. emeletről is látszott, Moreno keblében.
A
meghirdetett műsornak hamar vége lett, aztán már csak az elmaradhatatlan
ráadások következtek. Közöttük Tetelman védjegye a Vincseró, amely után féltérdre
ereszkedve aratta le a hatalmas sikert, és végül a Granada, amelyben Tetelman
nemcsak énekesi tudásáról tett tanubizonyságot, hanem még táncolt is egy kört a
fogai közé szorított sárga rózsával, amelyet aztán a közönség közé dobott.
Irigylésre méltó az az első sorban ülő ember, aki a DNS mintával ellátott virágot
hazavihette.
Az MTVA szègyene, hogy nem talàl külföldi karmestert. Annyira talàn nem rarity, hogy sehol senki nem lenne beugrò. Talàn az èvi 100-120+ milliàrd àllami közpènz apanàzsbòl nem telne? Mellesleg (?) alig pàr hete jàtszotta NFZ a Faust-szimfòniàt ugyanott. Annyira azèrt nem közönsègcsalogatò darab. Màr ha az ilyesmi szàmìt arrafelè.
A magyar zenei élet szegénységi bizonyítványa, hogy nem akad másik karmester, aki elvezényelné a zeneirodalom egyik legnagyobb remekművét.
Lőttek a 25-i rádiós Bruckner nyolcadiknak. Kovács János beteg, valószínűleg ez az oka a műsorváltozásnak.
Nagyon tetszett nekem is az előadás.
Jelentem: az orosz-amerikai békecsúcs létrejött! Nem, nem az a "bizonyos", annál jóval békésebb. A Tokiói Filharmonikus Zenekar európai turnéjának pesti koncertjét -és ez elég ritka lehet- orosz és amerikai szerzők műveiből állították össze. Bernstein West Side Story-ja mindmáig kedvelt musical és a belőle készült film is maradandó értékű. Talán kevésbé ismert a kilenc szimfonikus táncból összeállított hangversenydarab, ami a nyitó szám volt. A hatalmasra duzzadt zenekar szépen, artikuláltan játszotta a kilenc gyöngyszemet, amiből a szerző néhány nagy slágert kihagyott. Gershwin "Kék" rapszódiáját sem kell bemutatni: a klarinét nyitó dallama a szerző talán legismertebb zenei ujjlenyomata. Ebben a dzsessz-zongoraversenyben a hangszer a mű középső szakaszában úgyszólván végig zenekar nélkül, szólisztikusan játszik és csak a záró néhány percben, "versenyez" a zenekarral. Érdekesség: maga Bernstein is játszotta-vezényelte a Rapszódiát, például itt megtekinthető. A globalizáció jegyében és a várakozással ellentétben nem (afro)-amerikai vagy európai művész játszotta a magánszólamot, hanem Makoto Ozone japán dzsesszzongorista, magától értetődő virtuozitással. A közönség dörgő tapsaira adott ráadásszámot sajnos nem konferálta be, én pedig nem ismertem (fel). Szünet után az orosz "fél" részéről Prokofjev Rómeó és Júliájából, pontosabban annak újrahasznosított három zenekari szvitjéből kaptunk egy csokor "best of" válogatást. Bevallom, én jobban szeret(t)em a még régen, Seregi László örökbecsű koreográfiájával előadott balettet, de ez itt szimfonikus, nem-szcenírozott koncert volt. A zenekar ezt a tíz zenei morzsát is a közmondásos japán precizitással, értőn adta elő. Myung-Whun Chung neve ismerősen cs(h)eng mifelénk is, nyilván ő és a jól szerkesztett műsor (elől-hátul Rómeó és Júlia) hozta össze a telt házat. Különösebb testbeszéd nélkül, tempókat-dinamikát biztosan kezelve vezette zenekarát. Itt említem, hogy 2027-től a milánói Scala főzeneigazgatója lesz. Ráadásként Brahms I. Magyar táncával kedveskedtek.
Márok Tamás írása a tiszatajonline.hu oldalon az Aida október 19-i, koncertszerű előadásáról, amit a pécsi Kodály Központban tartottak.
