Lehár Bál Észak-Komáromban - video

Komárom TV., 2020. január 15.

Nyolcadik alkalommal adott helyet az észak-komáromi Tiszti Pavilon díszterme a Lehár Polgári Társulás által rendezett bálnak. A Lehár bál nemcsak a szórakozásról, finom falatokról, italokról, baráti beszélgetésekről szól. A világhírű, városunkban 150 évvel ezelőtt született operettszerző emlékének is adóznak ilyenkor e jeles társadalmi esemény résztvevői.

MTV, 1990. október 29., 20.05 - 20.50:

"LEHÁR" - Összeállítás a szerző 120. születésnapjára (Komárom, 1870. április 30.  - Bad Ischl, 1948. október 24.)

A műsorban - felvételről - közreműködők:

Lehár Ferenc valamint Baksay Árpád, Bende Zsolt, Eggerth Márta, Feleki Kamill, Házy Erzsébet, Koltay Valéria, Kóréh Endre, Jeanette MacDonald, Orosz Júlia, Osváth Júlia, Petress Zsuzsa, Rátonyi Róbert, Udvardy Tibor, Zentay Anna. 

Műsorvezető: Hirtling István

Szerkesztő: Nemlaha György

Rendező: Koltay Beáta

cca 1943 Lehár Ferenc, Tamási Áron, Udvardy Tibor,

feliratozott fotó, MFI, 13x18 cm

 (Darabanth Aukciós Ház)

Lehár Ferenc és Udvardy Tibor operaénekes - 1943

LEHÁR FERENC (1870-1948) zeneszerző dedikált fotó-képeslapja

LASKAI OSVÁT ANTIKVÁRIUM

32. könyvárverés

2019. 11. 16. SZOMBAT 10:00 - 2019. 11. 16. SZOMBAT 14:00

113. sz.tétel - kikiáltási ár: 4.000 Ft

 „Kedves Böhm László urnak szíves emlékül Budapest 1941 X. 26. Lehár Ferenc”

aukció és a kiállítás  helyszíne:

Laskai Osvát Antikvárium | 2500 Esztergom, IV. Béla király u. 6.

Franz Lehár: Die Juxheirat
August 18, 2019 | 7 pm | WWUH

Gerhard Ernst, Maya Boog, Alexander Kaimbacher, Sieglinde Feldhofer,Wolfgang Gerold, Ilia Staple, 

Chor des Lehar Festivals Bad Ischl, Orchester des Lehar Festivals Bad Ischl, 
Marius Burkert

Archív ritkaság!

Mix - Lehár Ferenc: Éva - nagyoperett, 1992 - részletek (1)

Mix - Lehár Ferenc: Éva - nagyoperett, 1992 - részletek (2)

"Minden Ami Színház"

Published on Oct 11, 2009 YouTube

Kazán István Kamaraszínházat a rendező úr tiszteletére és emlékének adózva alapította 2006-ban Kriszt László a tanár úr volt főiskolai növendéke!

Részlet Kazán István utolsó nagyoperett rendezéséből, 1992

Főbb szerepekben: Szilágyi Olga, Dániel Gábor, Ferenczy Éva, Zsuzsa Mihály, Kriszt László, Kozáry Ferenc, Élő Krisztina

Lehár Ferenc levele Lehár Antalnak, 1941. július 21. 

"Ha olyan zenét írtam is, amelyik behatolt a nép közé, mégis valami más volt a célom, nem az, hogy elszórakoztassam az embereket. A szívüket akartam megnyerni, a lelkükbe igyekeztem behatolni, s a sok száz levél, amit a világ minden részéből kapok, mind azt igazolja, hogy ez sikerült, hogy nem hiába dolgoztam, nem hiába éltem."

(Megjegyzés: Lehár Ferenc gyászjelentésének szövegében ugyanez a vallomása olvasható – 1948.)

„Apropó LEHÁRRÓL”

Film Színház Muzsika, 1980. május 24., (21. szám)

/Dalos László/

Lehár Ferenc magyar zeneszerző száztíz évvel ezelőtt született; ebből az alkalomból az osztrák fővárosban szobrot állítottak neki.

A hír hallatán (vagy olvastán) először arra gondolok : az osztrákok még Anday Piroska magyar operaénekesnő életében Anday Piroskáról nevezték el azt az utcát, amelyben Anday Piroska lakott! Természetesen Lehár utcájuk is van. Némely más osztrák városban is van Lehár utca.

Mozart. Beethoven, Schubert: az Bécs! (Vagy ha tetszik: Wien.) De a Musikverein nagytermében újévkor az ifjabbik Strauss János keringőit, polkáit játsszák a világ talán legjobb muzsikusai, a Bécsi Filharmonikusok. És az is Bécs. Szó sincs tudathasadásról. Csak a maga módján és helyén becsültetik meg minden, ami arra méltó. A Staatsoper szomszédságában nem fintorognak Robert Stolzra. Sőt. most emlegetik, idézik és játsszák csak igazán, hiszen ő meg száz esztendeje született.

Lehár Ferenc bécsi szobra, persze, teljesen helyénvaló, hiszen a komponista első sikerei az egykori császárvárosból indultak el; ő a bécsi operett egyik mestere A víg özvegy, a Luxemburg grófja, a Paganini, a Szép a világ,  A mosoly országa, A három grácia. a Giuditta rendkívül népszerűvé lett dallamainak szerzője.

Ha mondjuk Wiener Neustadtban egy közgyám előtt kiejtem Lehár nevét, szemrebbenés nélkül azt állítaná, hogy a zeneszerző osztrák. Persze a közgyám  nem tudja, hogy Lehár Ferenc ugyanabban a Komáromban született, ahol Jókai Mór.

Jártam az olaszországi Torre del Lagóban, Puccini nevezetes villájában; a zeneköltő zongoráján Lehár Ferenc meleg ajánlósorokkal ellátott, bekeretezett fényképe.
A napokban került a kezembe egy kitűnő író emlékezése; egy Puccininál, nagy társaságban töltött estéjét is fölidézi benne, a pillanatot, amikor a Manon Lescaut, a Bohémélet, a Pillangókisasszony poétája zongorához ült (az imént említett zongorához) és Lehár-keringőket játszott; amint az emlékezés írója megjegyzi: „mindvégig
kotta nélkül”.

Jellemző kis epizód.

Az olasz operakomponista és a magyar operettszerző viszonyáról szűkkeblű finnyások azt szokták megjegyezni, hogy Lehár „fölhígította” Puccini dallamait. A Torre del Lagóban zongorázó mesternek alkalmasint más volt a véleménye tizenkét évvel fiatalabb zeneszerzőtársáról. (Különben a fal felé fordítja a dedikált fotográfiát, és esetleg Ziehrer-valcereket játszik .. .)
Volt idő, amikor a szűkkeblűeknek már Puccini sem kellett; volt, amikor már-már Bartókot is kirekesztették volna. (A kirekesztőkről aztán, szerencsére mindig kiderül, hogy történelmietlenek, dialektikaellenesek és antihumanisták.)

Kodály Zoltán az ellenkezője volt: ő a befogadók közé tartozott. Mosolyogva védte meg Lehárt egy kellemetlenkedő megjegyzéssel szemben, 1943 februárjában, a Margitszigeten. A két komáromit együtt említette: amiként Jókai Mór a történeteivel, Lehár Ferenc a dallamaival szerzett örömet az emberek millióinak  És ez nem közömbös. Szép történetekre és szép dallamokra szüksége van az emberiségnek.

Az esetet Nádasdy Kálmántól hallottam, aki jelen volt Kodály „védőbeszédénél”. Valami fontos ügye szólította ki a mesterhez, aki a szigeti Nagyszállóban üdült. Nádasdy éppen a Garabonciás című Lehár-daljátékot rendezte akkor az Operaházban, így került szóba a komponista.

Lehár mindig magyarnak vallotta magát, magyar útlevéllel járt a világban. A második világháború befejezése után, mihelyt lehetségessé vált, jelentkezett hatóságainknál, és útlevele meghosszabbítását kérte.

Magyarsága mellett pedig éppen a háború közepén tett egyértelmű hitet, tüntetően szinte, amikor Márkus László kérésére az Operaháznak megkomponálta a Garabonciást, az 1848. légkörét idéző daljátékot, amely a Cigányszerelem melódiavilágából, Innocent-Vincze Ernő új szövegkönyvére teljesen átkomponált zenés játékká, majdnem operává nőtt.

— Hallottam magamban a zenét — nyilatkozta a premier előtt Lehár —, amit ezek a versek kívántak Szövegírót kerestem és költőt találtam . . . Külön örömet szerzett, hogy magyar szavakra írhatok zenét, magyarul komponálhatok. azon a nyelven, amelyet gyermekkorom óta beszélek.

Érdekessége a Garabonciásnak, hogy A merengőhöz című Vörösmarty-költeményhez is dallamot írt az egyik férfi főszereplő számára a zeneszerző. (Nádasdy Kálmán volt az ötlet spiritus rectora.) Példás magyar prozódiával szólalt meg a nagy költemény zenés változata; Hámory Imre énekelte.  A címszereplő, Józsi, a vándordiák  Udvardy Tibor volt.

— Józsi diák — folytatta nyilatkozatát Lehár Ferenc — nemcsak az a csodaképpen megjelenő mesefigura, akiben egy leánylélek ábrándjai testet öltenek, hanem egyben az örök szabadságvágy megtestesítője is. Öt, a garabonciást, érzem és tartom a legfontosabbnak új művemben; ennek az alaknak zenei megfestését, kifejezését muzsikával, dallal, melódiával és ritmussal. Józsi diák alakjában és egy magyar költő verseire írt új dalaimban akartam elmondani azt. amit belül mindig éreztem és érzek, hogy: magyar vagyok . ..

Ennyit tehát a száztíz éves Lehárról, aki Bécsben már nemcsak utca: szobor is.
 

/A kép forrása: Fidelio.hu/

„Az élő Lehár szólal meg”

Film Színház Muzsika, 1970. április 25. (17. szám)

/P.J./

„Arany és ezüst”

"A televízió szerkesztői ismeretlen és izgalmas dokumentumokra bukkantak, miközben a készülő Lehár-esthez kerestek film- és képanyagot.

— Váratlanul olyan húszperces filmtekercs került elő, — mondja Ruitner Sándor szerkesztő — amelyen az idős Lehár_ Ferenc (feltehetően Bad Ischl-i villájában) beszél életéről, sikerekben gazdag operettszerzői pályafutásáról. Vallomását — maga kíséri zongorán. A filmtekercs csonka, nincs befejező része, azt sem tudjuk, hogy ki készítette és mikor. Mondanom sem kell, rendkívül megörültünk a felfedezésnek; ez lesz a nagyszabású emlékműsor gerince, amelyet Lehár Ferenc születésének 100. évfordulójára készítünk és előreláthatólag mindegyik intervíziós állomás sugározza majd.

Az Arany és ezüst című műsor keretjátékát Kristóf Károly, a népszerű operettszerző írta. Ő maga is őriz könyvtárában és relikvia-gyűjteményében számos Lehár emléket: interjúkat, riportokat, fényképeket a fiatal és idős Lehár Ferencről.
Hiteles, a korabeli újságokban megjelent beszélgetésekkel idézi fel Kristóf Károly a magát mindig magyarnak valló Lehár Ferenc alakját. Több mint hetven fényképet vetítenek, a többi között Lehár édesapjáról, családjáról, a későbbi nagy sikerek premierjeiről, ismert primadonnákról, színészekről, rendezőkről, azokról akik részt vettek a Lehár-operettek előadásaiban."

Az Arany és ezüst (Beszélgetések Lehár Ferenccel) című műsort 1970. május 2-án sugározta a televízió. Rendezője: Seregi László.

/A képek forrása: Fidelio.hu/

Díjazták a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny kiválóságait

(Operettszinhaz.hu)

[…] Hétfő este, a Budapesti Operettszínházban rendezett ünnepi gálaműsor keretein belül a fővárosi közönségnek is bemutatkoztak a jövő csillagai. A gála házigazdáiként Peller Anna és Csonka András gondoskodtak a remek hangulatról, és színházunk vezető szólistái, Fischl Mónika és Vadász Zsolt színesítették jelenlétükkel az estét. A Budapesti Operettszínház Szimfonikus Zenekarát vezényelte és a műsort összeállította Pfeiffer Gyula főzeneigazgató, közreműködött továbbá a színház Balettkara. A komáromi döntőt és a versenyt záró ünnepi gálaműsort Bori Tamás rendezte.

A hazai és külföldi fellépők Lehár Ferenc művei mellett olyan klasszikusokkal kápráztatták el a nagyközönséget, mint például Strauss Cigánybárójából Barinkay belépője, Ábrahám Pál Bál a Savoyban című darabjából az Oh, Mr. Blue, Huszka Jenő Mária főhadnagyából A bugaci határon és még sorolhatnánk.

Az est különlegessége volt, hogy az első felvonás nyitányaként balettkarunk Lehár Ferenc Gold und Silber Walzerére Kocsis Tamás által koreografált csodálatos balettet adott elő, míg a második rész elején Lehár Ferenc Ungarische Fantasie című művéből hallhattunk hegedűszólót zenekari kísérettel Trejer István koncertmester közreműködésével, ami igazi kuriózumnak számított.

A gála végén következett a díjátadó ünnepség, amelynek során Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a zsűri elnökeként mondott beszédet, röviden értékelte a versenyzőket.

Kiemelte annak fontosságát, hogy ilyen sok fiatal művész veszi komolyan az operett műfaját, a versenyt pedig lehetőségként említette, hogy megláthassák magukat mások tükrében, fel tudják mérni, hogy hol tartanak szakmailag.

Elárulta, éppen ennek okán nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, nem is tudtak teljes igazsággal dönteni, mert valaki ebben volt erősebb, valaki abban. Igyekeztek bölcsen ítélkezni, és azzal is üzenetet szerettek volna közvetíteni, hogy bizonyos díjakat nem adtak ki vagy épp megosztották a helyezéseket. Zárszóként azt kívánta a résztvevőknek, hogy a jövőben is odaadással és teljes erőbedobással műveljék tovább az operettjátszást.

A kategóriák győzteseinek kihirdetése mellett különdíjak átadására is sor került.

Zuzana Spót Ballánová (Ballán Zsuzsa) három különdíjat is kapott, moszkvai, kolozsvári és budapesti fellépési lehetőséget Szép Gyula, Ksenia Zharko és Kiss-B. Atilla felajánlásából. A díjazottat a színpadon a moszkvai karmesterasszony köszöntötte, aki kiemelte, mennyire szereti a műfajt, és üdvözölte a hungarikumnak számító magyar operettjátszást.

A Bojtos Luca-Erdős Attila érdemelte ki a Pentaton Művész- és Koncertügynökség különdíját - melyet Szentpéteri András ügyvezető adott át -, egy müncheni vendégszereplés lehetőségét.

Dr. Vadász Dániel és Nacsa Olivér producerek adták át Faragó Alexandra és Dénes Viktor részére a 2019. évi nyári Budavári Palotakoncertekre szóló fellépési lehetőséget.

Az MMA Színházművészeti Tagozatának különdíját Kiss-B. Atillától Süle Dalma és Drahos Evelin vehette át.

Sörös Zsolt komáromi vállalkozó különdíját Czikora István kapta.

Kategóriák nyertesei:

 Bonviván

I. Laki Péter (HUN)
I. Ninh Duc Huan Long (HUN-VIE)
II. Sergey Kanygin (RUS)

Primadonna

II.  Marina Kovchina (RUS) 
II.  Eva Bodorová (Bodor Éva) (SVK)
III.  Zuzana Spót Ballánová (Ballán Zsuzsa) (SVK)

Szubrett-buffó páros

I.  Kis-Lukács Bernadett-Rétyi Zsombor (ROM)

I. Bojtos Luca-Erdős Attila (HUN)

II. Faragó Alexandra-Dénes Viktor (HUN)

III. Balázsfi Alexandra-Czuczor Dávid (HUN)

„Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny tizenegyedszer”

A Felvidek.ma honlapján található cikkből  /2019.05.06.  Klemen Terézia/ idézek még három bekezdést:

Az utánpótlás Komáromban adott randevút egymásnak, hogy összemérjék tehetségüket, s a másik művészetének tükrébe belenézve alakítsák az önmagukról alkotott képet is.

A kérdés az volt, kinek jobbak a hangi adottságai, nagyobb a stílushűsége és az együttműködési készsége a partnerrel és a zenekarral. Hogy jó döntés született-e, azt majd a további sikerek és nézők tapsa fogja eldönteni.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere ünnepi beszédében megemlítette, hogy mivel jövőre lesz Lehár Ferenc születésének 150. évfordulója, ezért a 2020-as évet Komárom Lehár-évvé nyilvánítja.

XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny Ünnepi gálaestje a Budapesti Operettszínházban
2019. május 6-án este

Amikor felment a függöny az Operettszínház zenekarát láttuk a színpadon, és az est karmestere, Pfeiffer Gyula pálcájának beintésére felcsendült a nyitó zenekari szám: Lehár Ferenc Arany és ezüst keringője - a balettkar szépen koreografált és előadott táncában (öt pár) is gyönyörködhettünk.

Az ünnepi est, a gála-műsorának két konferansziéja Peller Anna és Csonka András volt.

A Lehár-keringő után előbb a vendéglátó Operettszínház két művésze, a nagyszerű primadonna, Fischl Mónika és a kiváló bonviván, Vadász Zsolt adott elő egy-egy operettrészletet, és csak utánuk következtek a díjnyertesek énekszámai.

A közönség nem Facebook-függő része csak a második rész végén tudhatta meg az előző napi, komáromi döntőt követően ismertté vált nyertesek személyét, akiket a műsorvezetők itt a színházban  a főigazgató és a szponzorok képviselőinek jelenlétében neveztek meg;  előbb Kiss-B.Atilla köszöntötte a közönséget és szólott a Lehár Nemzetközi Énekverseny hagyományáról, jelentőségéről, célkitűzéseiről  (az operett műfaj nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése; három kategóriában, primadonna, bonviván és szubrett-buffó kategóriában lehetett jelentkezni), a lezajlott megmérettetésben részt vett művészek produkcióinak színvonaláról, az ígéretes ifjú művészek felkészültségéről, s mint a zsűri elnöke az értékelés polémáiról. 

Ezt követően a színház főigazgatója egyenként bemutatta a most fellépett művészeket, akiket nagy tapsokkal köszöntöttünk, és megtudhattuk tőle azt is, hogy ki milyen külön ajándékban és/vagy későbbi színház/koncert fellépési lehetőségekben részesült.  (Az énekversenyen pénzdíjak és értékes tárgyi jutalmak is kiosztásra kerültek a legjobbaknak.)

Ezután folytatódott az operett-gála műsora.

Nem célom ismertetni az összes elhangzott dalt, kettőst, jelenetet, de nem is emlékszem vissza pontosan mindenre, hogy ki és mit énekelt. Ezért a gála műsorából inkább felsorolásszerűen kiemelek néhány énekszámot, amelyek megragadtak bennem, ezeket nevesítem - nem az elhangzottak sorrendjében, hanem szerzők szerint:

Kacsóh Pongrác: János vitéz – Jancsi belépője „Én a pásztorok királya, legeltetem nyájam…” Ninh Duc Hoan Long (HUN-VIE)

Huszka Jenő: Bob herceg - Pomponius bordala „Árva ember borral él, szomjasokkal nem cserél, borba fojtom bánatom, iszom, amíg ihatom… /Hogyha megcsal egy kis nő, csak legyintek, üsse kő, jó kis kocsma, jó kis bor, megvigasztal mindenkor…”

Huszka Jenő: Mária főhadnagy – Panni és Tóbiás vidám kettőse, II. felv. „A bugaci határon…”

Huszka Jenő: Lili bárónő – Clarisse és Frédi vidám kettőse: Gyere, csókolj meg, ha szeretsz, tubicám…”

Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya – Violetta dala „Csak egy, amire kérem,ha szeret kicsikét…”

Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő – Mabel és Tony vidám kettőse, III. felv. „Ha engem szeretnél…”

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Szilvia belépője „Hajhó, hajhó, messze délen, zordon hegyek ölén,,,”

Kálmán Imre: Marica grófnő – Tasziló dala „Hej, cigány…” (Laki Péter)

Kálmán Imre: A bajadér - Marietta és Szapáry vidám kettőse „Barbár tánc”

Lehár Ferenc: A víg özvegy - Hanna és Daniló szerelmi kettőse, III. felv. „Ajk az ajkon…” Marina Kovchina (RUS) és Laki Péter

Lehár Ferenc: Luxemburg grófja – induló (zenekar)

Lehár Ferenc: Giuditta

- Octavio belépője: „Élni, barátaim, élni jó!.../Óh, signora, óh signorina! Szól az édes kavatina…” Ninh Duc Hoan Long (HUN-VIE)

- Giuditta belépője: „Olyan forró ajkamról a csók…”

Lehár Ferenc: Paganini – Anna Eliza dala „Szép álom, szállj a szívemre…”

Lehár Ferenc: A mosoly országa – Szu-Csong dala, II. felv.  „Vágyom egy nő után…” Sergey Kanygin (RUS)

Lehár Ferenc: A cárevics – Iván és Mása vidám kettőse „Elmennék én hozzád, babám, ha este várnál rám…” Bojtos Luca és Erdős Attila

Lehár Ferenc: Cigányszerelem – Ilona dala: „Messze a nagy erdő…”

Jacques Offenbach: Hoffmann meséi – Hoffmann dala az Előjátékból: Kleinzack-legenda Sergey Kanygin (RUS)

Johann Strauss: A denevér

- Rosalinda dala: Csárdás

- Adél Kacagódala, II. felv. „Ej, márki úr, Ön nem tanul…/Nevetséges, ha, ha, ha…”

Johann Strauss: A cigánybáró – Barinkay belépője „Mint sok szegény, de víg legény, a nagyvilágot jártam én…/ Mert a szív és az ész együtt mindenre kész…” (Laki Péter)

A Víg özvegy-finálét megelőzően az Operettszínház vezető primadonnája, Fischl Mónika csodálatos előadásában hallottuk a ritkán elhangzó Nico Dostal-szerzeményt:  a Magyar házasság című operettből a „Hűség és boldogság” énekszámot.

Az ünneplést betetőzte Lehár világhírű operettjének fináléjából az összes fellépő énekművész által előadott nevezetes „Férfikórus-induló” - „Asszonynéppel hogy kell bánni…/Csak a nő, nő, nő, nő, nő...”  (Laki Péter, Vadász Zsolt, Erdős Attila, Rétyi Zsombor (ROM), Ninh Duc Hoan Long (HUN-VIE) kezdte el, majd mindenki bejött a színpadra és együtt énekelték - többször megismételve - a refrént, az ünneplő közönség  tapsainak közepette.

Úgy gondolom, az énekverseny tükrében, ez a gálaest nagyon jól sikerült, és a fellépett díjnyertes fiatal tehetségek megérdemelten kapták meg/nyerték el helyezésüket. Még sok örömünk telhet a későbbiekben is bennük. Két tenor énekest közülük mindenképpen kiemelek:

Ninh Duc Hoan Long (HUN-VIE) előtt le a kalappal! - A János vitéz kedves dalát ilyen gyönyörűen, szépen, behízelgően és kitűnő magyar dikcióval elénekelni utoljára talán csak Sárdy Jánostól hallottam!  És Lehár Giudittájából elénekelt rendkívül igényes tenorária eléneklésével feltette képletesen a koronát is a fejére…. (2018 októberében a magyarul tökéletes kiejtéssel éneklő fiatal tenor letette az állampolgári esküt, miután Áder János köztársasági elnök már szeptemberben aláírta honosítási kérelmét.) 

Laki Péter korábban még buffó (táncos-komikus) tenor volt, de mostanra beérett, kiművelt, szépen csengő, nemes énekhangja már feljogosíthatja, szinte predesztinálja a bonviván szerepkör felé - és itt a gálán is előadott énekszámaival máris bizonyította, hogy idővel akár vezető tenorja is lehet az Operettszínháznak! Nem véletlenül kapta meg Ninh Duc Hoan Longgal megosztott első helyezése mellé még a közönségdíjat is!

Vasárnap este fejeződött be a Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny, melyet Komárom Város Önkormányzata és a Komáromi Városi Művelődési Központ szervezett Komárom polgármesterének védnöksége alatt, a Budapesti Operettszínház együttműködésével.

Az operett műfaját népszerűsítette a három napon át tartó, már tizenegyedik alkalommal megrendezett  Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny a komponista szülővárosában, Komáromban.

A nemzetközi  zsűri elnöke Kiss-B. Atilla operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója volt. A zsűri további tagjai: Dagmar Livorová, a Szlovák Zeneművészeti Egyetem opera-operett ének szakos tanára, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Kszénia Zsarko karmester, a moszkvai Női Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és Kertesi Ingrid operaénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára.

A nemzetközi verseny három kategóriájának díjazottai a következők:

Primadonna kategória:
1. helyezettet nem hirdettek
2. megosztott hely:  Bodor Éva (SVK) és Marina Kovchina (RUS)
3. helyezett  Zuzana Spót Ballánová (SVK)

Bonviván kategória:

Megosztott első helyen végzett  Laki Péter, aki egyúttal a közönségdíjat is elnyerte, valamint Ninh Duc Hoan Long (HUN-VIE)
2. helyezett Sergey Kanygin (RUS)
3. helyezettet nem hirdettek

Párosok  - szubrett-buffó - kategória:
1. helyezett  Bojtos Luca – Erdős Attila (HUN)
1. helyezett Kis-Lukács Bernadett – Rétyi Zsombor (ROM)
2. helyezett  Faragó Alexandra – Dénes Viktor (HUN)
3. helyezett Balázsfi Alexandra – Czuczor Dávid (HUN

A május 3-tól 5-ig tartó énekverseny döntősei május 6-án, tegnap este a Budapesti Operettszínház színpadán kaptak lehetőséget, hogy a magyarországi közönség előtt is bizonyítsanak...

Forrás: felvidek.ma

Az Operettszínház honlapjáról

Lehár Ferenc Nemzetközi Énekverseny

Lezajlottak a XI. Lehár Ferenc Operett Énekverseny nemzetközi elődöntői, így a középdöntőben 3 orosz és 5 magyar ifjú bonviván, 7 magyar, 4 szlovák, 2 orosz, 1 horvát, 1 amerikai, 1 svájci és 1 román primadonna, valamint 6 magyar és 1 erdélyi táncos-komikus - szubrett páros mérkőzik meg a döntőbe jutásért 2019. május 3-án és 4-én a szlovákiai Komáromban, amely a zeneszerző szülővárosa. A verseny győzteseit a budapesti nagyközönség is megismerheti, hiszen a május 5-i komáromi döntőt követően május 6-án este nagyszabású, ünnepi gálaműsorban lépnek majd fel színházunk sztárjai mellett. Nagy szeretettel várjuk nézőinket! Drukkoljanak Önök is az ifjú tehetségeknek!

Magyarországi továbbjutók:

Bonviván:

Csák István, Ninh Duc Hoan Long, Laki Péter, Czikora István, Farkas Tamás

Primadonna:

Kuczmog Klaudia, Mészáros Edina, Újhelyi Andrea, Drahos Evelin, Halasi Bianka, Bede Blanka, Süle Dalma

Párosok:

Pacskó Dóra - Balázs Dávid, Szűcs Enikő Flóra - Tarlós Ferenc, Pánczél Klaudia - Kádár Szabolcs János, Balázsfi Alexandra - Czuczor Dávid, Bojtos Luca - Erdős Attila, Faragó Alexandra - Dénes Viktor

 A május 6-ai ünnepi gálaműsorban fellép többek között  Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Vadász Zsolt és Kerényi Miklós Máté. Közreműködik az Operettszínház Balettkara és Zenekara. Vezényel Pfeiffer Gyula, rendező: Bori Tamás

„Májusban nyílnak a róoózsák”… és sok-sok más virág.
https://www.youtube.com/watch?v=jgBgWI3MhqM

Budapesti Operettszínház,  2019.05.06-án, 19 órakor

XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny Ünnepi Gálaestje

Az esten fellépnek a verseny győztesei, díjazottjai, valamint a Budapesti Operettszínház vezető szólistái : Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Vadász Zsolt, Kerényi Miklós Máté.

A verseny célja az operett műfaj nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése. Három kategóriában, primadonna, bonviván és szubrett-buffó kategóriában lehetett jelentkezni. A megmérettetésre a komponista szülővárosában, a szlovákiai Komáromban kerül sor 2019. május 3. és 5. között.

A döntőt követően ünnepi gálaestet láthat a közönség a verseny díjazottjai és a színház sztárjai közreműködésével a Budapesti Operettszínházban május 6-án.

Az est házigazdái Peller Anna és Csonka András.

2019-ben a fertőmeggyesi/Mörbisch Operettszínpadon Lehár Ferenc „A mosoly országa“ című darabját viszik színpadra - első ízben kevesebb költségekkel számolhatnak a rendezők, ugyanis ez évtől már nem kell szerzői jogdíjat fizetni a Lehár-művek után.

2018. október 24-én volt 70 éve, hogy elhunyt a zeneszerző. A törvény szerint zenei szerzemények a szerző halálát követően 70 évig védettek. A szerzői jogdíjat az örökösök és a kiadó kapják. Lehár Ferenc esetében ez az összeg évente milliós nagyságrendben mozgott. Egy színház a jegyeladásból származó bruttóbevétel 12-14 százalékát fizeti ki a jogdíjakra.

Így például 2005-ben, Lehár egyik legismertebb operettjét, A víg özvegyet tűzte műsorra a fertőmeggyesi színpad, a jogokért több, mint 200.000 eurót fizettek.

A víg özvegyet és A mosoly országát is eddig összesen háromszor vitték színre a Fertő tavi víziszínpadon. A mosoly országa című operettet legutóbb 2001-ben láthatta itt a közönség. Mindenesetre Johann Strauss mellett Lehár Ferenc a világszerte legtöbbet játszott operett-zeneszerző. Az idei produkcióval immár 10. alkalommal játszanak Lehár darabot Fertőmeggyesen.

/volksgruppen.orf.at/

Das Land des Lächelns - Seefestspiele Mörbisch

REISEN SIE MIT UNS INS FERNE CHINA

Und sogar ohne Reisepass! Denn in der Sommersaison 2019 verwandeln wir Mörbisch ins "Land des Lächelns". 

"Reisen Sie mit uns ins ferne China!", lautet die Parole des Mörbisch-Direktors Peter Edelmann in seiner zweiten Saison am Neusiedler See. Mit "Das Land des Lächelns" von Franz Lehár folgt Edelmann seinem Vorhaben, die "erste Garde" der Operette auf die weltweit größte Operettenbühne der Welt zu bringen. Die Dichte an unvergesslichen Melodien wie "Dein ist mein ganzes Herz" oder "Immer nur lächeln" und die imposante Seebühne inmitten der atemberaubenden Naturkulisse des Neusiedler Sees versprechen einen Abend, der lange in Erinnerung bleibt. Erleben Sie die berührende Liebesgeschichte zwischen dem Wiener Mädel Lisa und dem chinesischen Prinzen Sou-Chong, die vom Einfluss unterschiedlicher Kulturen und gesellschaftlicher Verpflichtungen geprägt wird. "Das Land des Lächelns ist die vielleicht emotionalste aller Operetten, die keinen Besucher ungerührt lässt", ist sich Peter Edelmann gewiss, "ein Abend voll Romantik und großer Gefühle ist garantiert." Seien Sie dabei, wenn Das Land des Lächelns auf das Land der Sonne trifft!

A MOSOLY ORSZÁGA – 2019. JÚLIUS 11 – AUGUSZTUS 24. MÖRBISCH

Előadások:
2019. július 11, 20:30
2019. július 12, 20:30
2019. július 13, 20:30
2019. július 18, 20:30
2019. július 19, 20:30
2019. július 20, 20:30
2019. július 25, 20:30
2019. július 26, 20:30
2019. július 27, 20:30
2019. augusztus 1, 20:00
2019. augusztus 2, 20:00
2019. augusztus 3, 20:00
2019. augusztus 8, 20:00
2019. augusztus 9, 20:00
2019. augusztus 10, 20:00
2019. augusztus 14, 20:00
2019. augusztus 15, 20:00
2019. augusztus 16, 20:00
2019. augusztus 17, 20:00
2019. augusztus 23, 20:00
2019. augusztus 24, 20:00

Jegyvásárlás

Seefestspiele Mörbisch
Kultur Kongress Zentrum
Franz Schubert-Platz 6
A – 7000 Eisenstadt
Tel.: + 43 (0) 2682 / 66210
Fax: + 43 (0) 2682 / 66210 – 14

Nyitvatartás:
H – Cs: 8.00 – 16.00
P: 8.00 – 13.00

Seefestspiele Mörbisch
Seebühne Mörbisch / Seegelände
A – 7072 Mörbisch am See
Tel.: + 43 (0) 2682 / 66210
Fax: + 43 (0) 2682 / 66210 – 14

Lehár, Franz (Ferenc): Libellentanz [A három grácia] (kotta) 

60.000 Ft

• Kotta
• Megjelenés: 1923
• Kiadó: Karczag Vilmos, Bécs
• Oldalszám: 63
• Aláírt kártyával
• Lehár, Franz (Ferenc): Libellentanz  [A három grácia] (kotta)
  Operette in drei akten von Carlo Lombardo und Dr. A(lfred) M(aria) Willner. Musik von – -.
  Leipzig – Wien – New-York, (1923.) W. Karczag. – Ny.: Musikaliendruckerei „Nora”, Wien. 63 p. Első kiadás!
  Kiadói litografált rajzos papírborítóban, amely Lilian Marischka-Karczag (1901-1981.) munkája. A kiadó Karcag Vilmos a bécsi Teather and der Wien igazgatója, aki Lehár jó barátja és akihez szoros munkakapcsolat fűzte. Az illusztris kottaborítót leányának köszönhetjük. A kottafüzet számára az eredeti borítóillusztráció felhasználásával készült mappa készült, amely a megkímélt és becses kotta gondos tárolására hivatott.
• Hozzátartozik:
• Lehár Ferenc (1870-1948.) világhírű magyar zeneszerző, operettkomponista, karmester autográf tintával írt aláírása kártyán. (12,5×10 cm.)

Lehár Ferenc: A mosoly országa - Művészetek Palotája - 2019. február 2.

A  Müpa és a Sanghai Opera House együttműködésében létrejött A mosoly országa-produkció tavaly őszi kínai (sanghaji) bemutatóját övező külhoni elismerő kritikák tükrében nagy várakozással és érdeklődéssel tekintettem az itthoni, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben színpadra került  Lehár-dalmű február 2-ai előadása elé. (A február elsejei első bemutatón nem voltam jelen). 

Az elmúlt évtizedekben volt alkalmam többször látni színházakban és szabadtéri színpadokon is A mosoly országát, nem beszélve a kép- és hangfelvételekről - de rádió-, televízió-, DVD- és CD-felvételeken, valamint az interneten youtube-ról is elérem különféle változatokban Lehár remekművét.

Nem először hangoztatom én is,  és most, hogy megismerhettem ezt a német nyelvű, kínai-magyar koprodukcióban színre vitt Lehár-nagyoperettet is, újra az csengett le bennem, nem véletlenül terjedt el még a zeneszerző életében a következő bonmot: "A zenés színpadnak három fő műfaja van: az opera, az operett és Lehár!” A komponista egyik bécsi méltatójától eredeztethető megállapítás nem csupán szellemes, de helytálló is. A mosoly országára kétségtelenül vonatkoztatható: a szerző azon darabjai közé tartozik, ami se nem operett, se nem opera: valahol a két zenei műfaj mezsgyéjén tündöklő alkotás a zenés színházak palettáján.  

Lehár utolsó alkotói korszakának (a múlt század húszas éveinek második felétől) termései, az úgynevezett „Tauber-operettek” – a kor neves tenoristája, Richard Tauber operaénekes vitte sikerre ezeket a műveket -, amelyek már nem  vagy nem egészen happyenddel végződnek, és a zenei nyelvezetük sem már annyira „operettes”, hanem kifejezetten a „zenedrámára” fókuszálnak (ilyen például a Paganini, A cárevics, a Friderika, a Frasquita is).  Nem véletlen az sem, hogy Lehár Ferenc több művét az operaházak is bemutatták-bemutatják! (A víg özvegy, A hercegkisasszony, Cigányszerelem, Giuditta és persze A mosoly országa). Ezek az operaházban is sikert elért darabok - számomra megélt színházi, zenei varázsukkal  - csak megerősítik véleményemet: egy-egy  klasszikussá nemesedett Lehár-operett zenei igényeit az operaházak zengőbb orkeszterei, szárnyalóbb hangjai, képzettebb énekegyüttesei megfelelőbben tudják kielégíteni - hiszen Lehár partitúráihoz alkalmazkodva általuk már-már operai színvonalhoz közeledik a muzsika.  

Ezt a meglátásomat igazolta vissza a szombat esti operett-előadás ének-zenei megvalósítása.  A mosoly országának szélesen ívelt melódiái, nagyszabású fináléi, csiszolt énektechnikát kívánó szólamai operaszínpad vagy hangversenyterem (most a Müpáé) után kiált, még akkor is, ha a prózamondás és a mozgás természetessége, a tréfás és táncos részek könnyedsége viszont itt hiányosabb, mint amikor operettszínpadon frissítenek fel ilyen, a mozgalmasságával is magas követelményeket támasztó Lehár-operettet, amilyen ez a darab is. 

A Művészetek Palotájában minden feltétel adott volt ahhoz, hogy A mosoly országát operai keretek között élvezhessük – Sanghaj után Budapesten is.

A Magyar Állami Operaház zenekara a legjobb képességeit nyújtotta, csillogtatta meg, s a bensőséges, kedélyes- érzelmes-melankolikus dallamok, friss, eleven ritmusok arany- és ezüstszálával fonta körül a történetet, s öntött igazi életet a két távoli császárváros – Bécs („Arany és ezüst” keringő) és Peking (balettzene: mandarinok táncai; a „Sárga kabát”- szertartásjelenet) – udvari légkörébe helyezett karakterekbe.   Azt, hogy ezt a zenét lehet jól, vonzóan és behízelgően játszani, a zenekar a kitűnő kínai karmester, Xu Zhong (a Veronai Ünnepi Játékok első karmestere, a cataniai Bellini Operaház zeneigazgatója, a haifai szimfonikus zenekar vezető dirigense) zenei irányítása alatt igazolta; semmi engedményt nem szükséges tenni a banális „operettsziruposság” csábításának - melyre a drámai fináléban, bizony, alkalom kínálkozna. Már a nyitányban megcsapott a tömör, egységes, jó hangzás mellett valami frissesség, a meggyorsított ritmusok feszessége, vidám pattogása, a dallamok közvetlenül ható, üde bája. 

A rendező, Káel Csaba jó elgondolással (mivel a második és a harmadik felvonás cselekménye Kínában játszódik) a Szu-Csong herceg és Mi, a húga, valamint Csang, nagybácsi szerepeire kínai származású operaénekeseket választott és hívott meg a produkcióba, céljának tekintette ezzel is egymáshoz közelíteni és ápolni az európai és a távol-keleti civilizáció és kultúrájuk szép hagyományait - ezúttal egy Lehár-operett színpadra állításával - , a színház- és zeneművészetük közös értékeinek ilyen keretek között is kifejezést adni.    

Vincent Schirrmacher tenorista Kínában született, a londoni Királyi Zeneakadémián és a New York-i Julliard  Schoolban folytatta felsőfokú tanulmányait, Verdi-, Puccini-, Wagner, Dvořak és R. Strauss operáinak főszerepeiben lép fel, a bécsi Volksoper társulatának is a tagja. Az ő Szu-Csongja megjelenésben, játékban és különösen énekhangban hatásosan közelíti meg azt a tenorideált, melyre a komponista a szólamot elképzelte és méretezte.  Erőteljes, csengő, fényes énekhangján - a szükséges hangmagasság-tartományokban is – igazán szépen szólaltak meg az ismert tenoráriák: „Vágyom egy nő után”, „Egy barackfa ágán”, „Mosolygó nézés és jól nevelt arc”. Átlényegült színészi megformálásával pluszt is nyújtott szerepében, így érzelmileg talán vele tudtam a legjobban azonosulni a fellépő művészek közül.

A neves örmény származású drámai szoprán énekesnő, a főleg Európa operaszínpadain fellépő Karine Babajanyan énekelte és játszotta Lisa Lichtenfels grófkisasszonyt, aki hitveseként követi Szu-Csongot a pekingi császári rezidenciába.  Belépője a darabban kóruskísérettel kezdődik: „Egy nőnek mindig jólesik az ilyen szép fogadtatás…/Bók csinosítja a nőt, a siker teszi őt hevesen lobogóvá…”  - amint és ahogyan megjelenik a színpadon az udvaroncok karéjától kísérve, miközben erre a dalra fakad, már belecsöppenünk abba a varázsba, amit Lehár és szövegírói megálmodtak…  Babajanyan egy interjúban elmondta: Lisa szerepét elénekelnie, megformálnia nem volt könnyű: nagyon sok tapasztalatot feltételez mind énektechnikailag, mind előadó-művészeti szempontból. Amikor először áttanulmányozta Lisa szólamát, az volt a benyomása, „hogy Tosca húga köszön vissza a kottából”… Mint kitűnt előadásából, Babajanyan bőven rendelkezik a kellő „primadonnai” adottságok (dekoratív megjelenés, vonzó személyiség, szép hanganyag) mellett a drámai/lírai szólamokhoz szükséges megfelelő énektechnikával, de nem okoz számára problémát az sem, amikor az éneklés és a kevéske próza mellett keringőt táncolnia kell… Lelkes tapsunkat a másik, Szu-Csong és Gustav von Pottenstein-Hatfaludy gróffal énekelt érzelmes, édes-bús kettőseivel is kiváltotta. Igen magas hőfokon énekelte el a drámai hatású „Honvágy”-dalt; akkor hangzik fel, amikor az idegen ország idegen szokásai között egyre zavartabb Liza rádöbben, hogy férjének az európaitól távoli kultúrában, idegen, helyi elvárásokhoz, elvekhez kell tartania magát, fel kell áldoznia szerelmét, európai hitvesét: megválasztott miniszterelnöki pozíciójából fakadó kötelessége négy másik nővel házasságra lépnie, így elkerülhetetlen és bekövetkezik a számukra fájó búcsú, az elválás megható, szomorú pillanata…
 

Hatfaludy gróf szerepében a jó kiállású osztrák bariton, Franz Gürtelschmiedet láttuk-hallottuk, akinek nincs sok énekelnivalója: egy kettős az első felvonásban Lizával („Megtörtént már máskor is, még megesik százszor is…/Szervusz, jó mulatást! Az egész nem lényeges. Eddig megvoltunk legalább. Ez az ügy kicsikét gyerekes!...”),  egy - egy kettős a második („Ne félj, ne félj, bolond szívem, úgyis tudod már, hogy egy nagyon csinos legény/leány csakis terád vár…”) és a harmadik felvonásban („Fehér virág, kacér virág, idegen mezőkön termettél…”) melyeket Mi-vel, Szu-Csong húgával ad elő.  Gürtelschmied világos, lírai baritonjával és természetes közvetlenséggel, sodró lendülettel formálja meg Gustávot, anélkül, hogy túlzásokra ragadtatná magát.

Yitian Luan kínai szoprán,  aki énekelte Liut a Turandotban a Bregenzi Fesztiválon, de a repertoárján Gilda, Boleyn Anna és a Hoffmann meséi négyes női főszerepe is ott van,  sőt a klasszikus operettben is fellépett (Rosalinda volt A denevérben), most a kis kínai herceglány, Mi szerepében mutatkozott be nálunk: nem sistergett, nem lobogott, ahogyan az „operettben szokták” a  szubrettek tenni, inkább kedvesen, pajkosan, vagy éppen szolidan, édesbúsan – ahogyan a szerep megkívánja énekelt, táncolt,  játszott; a dramaturgia igényelte húzások miatt a kevéske próza számára sem okozott megoldhatatlan feladatot. A Gustávval énekelt duetteket megelőzően előadott belépő jelenetében („Engedjék meg hát a nőnek, éljen ember módra ő meg, legyen okos és kecses teremtés…”) Yitian Luan tényleg autentikus kis kínai herceglánykát formált meg!  Semmit nem kellett újítania a követett hagyományokon: Mi figurája általa élettel telített, a rövidke európai-kapcsolatból, a feltörő szerelemi érzésből neki is csak az arról és a férfiról való lemondás jut osztályrészül.

Csang nagybácsit Xiao Rui, fiatal kínai bariton jelenítette meg a színpadon. Ő is Európában működik, pályafutása Belgiumban indult, szerepeit a brüsszeli Théatre Royal de la Monnaie és a Liege-i Opera Royal de Wallonie produkcióiban kapta. Azóta Németországban is gyakran fellép, pld. Sarastro szerepét énekelte Weimarban, Mozart Requiemjének basszus szólamát pedig Freiburgban énekelte. Most Lehárt énekelt: igazán imponáló, sötét basszbaritonja jól érvényesült az előadás második részében, a pekingi császári palotában fegyelmező, magas tisztséget viselő rideg nagybácsi szerepében, aki Szu-Csongot és Lizát is („a Lótuszvirágot”) szóvirág-köntösben, de folyamatosan emlékezteti milyen – kapcsolatukra hátrányos - kötelességüknek és kötelezettségeiknek kell eleget tenniük.

A Főeunuchként Franz Tscherme mosolyogtatta meg a publikumot elcsépelt sablonminták karakterizálása mentén… (Az osztrák színművész filmrendezőként is tevékenykedik, és megjegyzem, néhány éve az Operaházban őt láthattuk az Ariadné Naxos szigetén bemutatóján kabinetalakítást nyújtott  Udvarmester szerepében.)

A további kisebb szerepek alakítói közül említem a még mindig jó svádájú, megnyerő, szimpatikus Ernyei Bélát, aki énekes-színészként évtizedek óta német nyelvterületeken játszik különböző zenés darabokban. Most a békebeli Monarchiában, Ferdinand Lichtenfels gróf - Liza atyjának - szerepében láthattuk viszont – csak prózában. 

Nem igazán értem, miért kellett betenni a játékba két női karakter-figurát, akiknek semmi más szerepük nincs a darabban, mint anya és lánya  szerepét eljátszani: folyton csak civakodnak, sivalkodnak és ide-oda futkároznak  a bécsi és a pekingi palotákban. Az X-aktás szinkronszínész, Náray Erika (Scully)  alakítja Hardegg bárónőt és az Operettszínházból érkező Kardffy Aisha játssza Valit – őt, egy operetténekest, minek kellett erre a picinyke szerepre hívni, amikor semmi énekelnivalója nincs a darabban!.. - vagy csak erősítse a bécsi palotában belépő-kilépő-átvonuló  arisztokrata-sereg létszámát (Énekkarban)?

Még egy kérdőjel: az első felvonásban arról énekel a szerelmes-pár, Liza és Szu-Csong, hogy: „Igyék velem egy csésze illatos teát” (teakettős) – behozzák nekik a teát, csészéjükbe öntik a gőzölgő italt, de nem ülnek le rögtön az asztalka mellé, hanem kezükben a csészével állva(!), majd sétálva éneklik a duettet végig, aztán a dal végére érve visszateszik a csészéjüket a tálcára.  Ennyi. Én még nem láttam ilyet a színpadon, hogy kezükben tartott teli csészével sétálgassanak – le nem ülnének a világért sem!   Pedig ott volt közelükben a kis asztalka a székekkel, hogy ülve igyák meg teájukat – ahogyan általában mifelénk szokás… De ők csak énekelnek, és közben csészével a kezükben betáncolják a színpadot. Ki érti ezt? 

A rendezés nem különösebben attraktív, hangsúlyozottan az operai igényű zenék és az énekszámok a dominánsak.

A díszletek és a vetített háttér együttesen megteremtik az adott miliő hangulatát, így a látvány nem hat szegényesnek – bár a színpad a játék alatt olykor kissé üresnek hat. A jelmezek, a kosztümök mindenesetre mutatósak, kiváltképpen a pekingi palotabelső és udvarának ábrázolt környezete pompázik az egzotikum kellékeiben, és tetszetős, odaillő ruhaviseletekben láthatjuk a  „Sárga kabát”- avatás és szertartás-jelenetben közreműködő művészeket, a statisztériát, meg a Pécsi Balett táncosait is – utóbbiak remek koreográfiában adják elő a fentebb jelzett, nagyszabású, mozgalmas táncjeleneteiket (koreográfus: Vincze Balázs)

A mosoly országa koprodukciós bemutatójának vitathatatlan érdeme, hogy Lehár gazdag zenei invenciójú operettje operai nívójú előadásban valósult meg,  a remek énekművészek tolmácsolását látva és élvezve rácsodálkozhattunk,  hogy így is, ilyen színvonalon is lehet színpadra állítani ezt a remekművet – ráadásul minden álaktualizálás, és „modernkedés” nélkül, megtartva az eredeti hangszerelést, hangzásvilágot, szöveget, cselekményt – csak a prózai részek voltak meghúzva - , mindenekelőtt a gyönyörű zenére koncentráltan! 

A beszámolóm végére érve ismét leírom: Xu Zhong karmester zenekarával és a szereplő énekművészekkel a partitúra minden szépségét elénk tárták, melynek értéke felragyogott ezen az estén. 

Úgy vélem, Lehár Ferenc hagyatéka a megfogalmazott zenei elvárásoknak is a figyelembevételével igen szép, megkapó élményben jutott el most hozzánk, mindazok örömére, akik jelen lehettünk a két előadás egyikén a Müpában.  

A  Káel Csaba rendezte produkciót több kamerával felvették, remélem, hamarosan látni fogjuk az M5 csatornán.   

2019-től jogdíj mentesek a Lehár-művek

2019-ben a fertőmeggyesi/Mörbisch Operettszínpadon Lehár Ferenc „A mosoly országa“ című darabját viszik színpadra - első ízben kevesebb költségekkel számolhatnak a rendezők, ugyanis már nem kell szerzői jogdíjat fizetni a Lehár-művek után.

2018. október 24-én volt 70 éve, hogy elhunyt a zeneszerző. A törvény szerint zenei szerzemények a szerző halálát követően 70 évig védettek. A szerzői jogdíjat az örökösök és a kiadó kapják. Lehár Ferenc esetében ez az összeg évente milliós nagyságrendben mozgott. Egy színház a jegyeladásból származó bruttóbevétel 12-14 százalékát fizeti ki a jogdíjakra.

Így például 2005-ben, Lehár egyik legismertebb operettjét, A víg özvegyet tűzte műsorra a fertőmeggyesi színpad, a jogokért több mint 200.000 eurót fizettek.

A víg özvegyet és A mosoly országát is eddig összesen háromszor vitték színre a Fertő tavi víziszínpadon.

A mosoly országa című operettet legutóbb 2001-ben láthatta itt a közönség. Mindenesetre Johann Strauss mellett Lehár Ferenc a világszerte legtöbbet játszott operett-zeneszerző. A jövő évi produkcióval immár 10. alkalommal játszanak Lehár darabot Fertőmeggyesen.

Forrás: https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/2943225/

Ma este a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében: Lehár: A mosoly országa -video trailer

A Müpa Magazin 2018/19 3. számából

HUMOR, JÁTÉK, KELETI KOLORIT ...és dallamgazdagság — azaz A mosoly országa, a bécsi arisztokrata lány és a kínai diplomata szerelmének romantikus meséje. Lehár Ferenc 1929-ben bemutatott operettje hamar a műfaj toplistájára került, és máig nem veszített népszerűségéből. Gyakran és sokféleképpen állítják színpadra, mindenki a maga elképzelése szerint fogalmazza meg a mű lényegét és választja ki azokat az eszközöket, amelyekkel azt megjeleníti.

 A Müpa Sanghajban és Budapesten is színre kerülő előadását KÁEL CSABA rendezi, a női főszerepet mindkét helyen KARINE BABAJANYAN énekli.

- Hangsúlyos eleme az előadás koncepciójának, hogy az európai szerepeket európaiak éneklik, a kínaiakat pedig ázsiaiak. Ez a zene vagy a látvány szempontjából lényeges? — kérdeztem Káel Csaba rendezőt, a Müpa vezérigazgatóját.

- Ez két kultúra találkozása — és ezt a néző akkor hiszi el jobban, ha látja is. Mert valóban két kultúrából érkeznek a Müpába az énekesek, de tudni kell, hogy a kínaiak is Európában tanultak. Felismerhető még az alaphangjuk, de Bécsben, Németországban vagy másutt európai hangképzésben részesültek. Ám ahogy Mi a Lehár által elképzelt kínai dallamot énekli, annak megvan a maga bája. Kínaias és nagyon jó hallgatni. És ott van a talán leghíresebb operettdallam, a Szu Csong által énekelt Vágyom egy nő után — egészen más a színezete, ha egy kínai énekli, ahogy a búcsúduettnél is fontos szerepe van annak, hogy ketten két kultúrából érkeztek.

- Ezen kívül milyen szempontok szerint kerültek az énekesek a produkcióba?

- Természetesen a legjobbakat kerestük. Nem volt elég, hogy valaki kínai, jól is kell beszélnie németül a darabban megszólaló terjedelmes prózai részek miatt. Ilyen énekesekből nem túl bő a merítés… Az egész szöveg felhangzik az előadásban, vagy rövidítve halljuk? Megpróbáltuk felpörgetni a történetmesélést, hogy az előadás minél tempósabb legyen, ezért húzni kellett.

- Igaz lehet erre a produkcióra, amit a Müpa Wagner-előadásai kapcsán emlegetnek, nevezetesen, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a vizuális elemek korlátozott megvalósíthatósága több odafigyelést, nagyobb koncentrációt enged a zenének?

- A zene akkor kifejező, ha szituációba kerül az énekes. Azaz ha nem „énekel”, hanem a helyzet adta színjátszáson keresztül, énekes hangon fejezi ki magát. Ilyenkor élvezi a közönség a darabot, hiszen nem arra figyel, hogy valaki énekel a színpadon, hanem hogy a szereplők érzelmei, az ő pszichológiai állapotuk jelenik meg, mégpedig a prózához képest többletet kínáló dimenzióban.

- Sok operát rendezett már. És operettet?

- Elsősorban operákkal foglalkozom, de két éve rendeztem a Müpában Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjét, szeptemberben pedig egy operettgálát a moszkvai Bolsojban. Érdekel a műfaj, amennyiben operai eszközökkel van megjelenítve. Vagyis kiváló, nagy zenekarral és olyan hangokkal, amilyeneket ezek az egyébként nagyon nehéz szerepek megkívánnak.

- Egyetért tehát azzal, hogy az ezüstkorszak nagy operettjei technikailag, követelmény szempontjából felérnek egy operával?

- Teljes mértékben. A mosoly országa az egyik legnehezebb zenés színpadi mű: Lisának például, szoprán-szemszögből nézve, nagyon figyelemreméltó énekelnivaló jut. Ebbe a koncepcióba simul a szerepet megformáló Karine Babajanyan felkérése is, hiszen az örmény származású, kiváló szoprán repertoárjában elvétve találni operettszerepet.

Azon kívül, hogy pályám elején énekeltem egyszer Glawarit A víg özvegyben, szinte kizárólag operákat éneklek — mondja Karine Baba­janyan.

- Igazi operett-debütálásom tehát A mosoly országában esedékes. Nagyon örülök ennek, mert sajnálom, hogy hajlamosak túl gyorsan beskatulyázni az előadókat: ez opera-, az meg operetténekes.

- Sokan lenézik az operettet, mivel túl egyszerűnek, túl könnyednek tartják. Mi erről a véleménye?

- Szó sincs ilyesmiről! Ez sokkal nehezebb feladat, mint ahogyan általában képzelik: nagyon sok tapasztalatot feltételez mind énektechnikailag, mind előadó-művészeti szempontból. Amikor először áttanulmányoztam Lisa szólamát, az volt a benyomásom, hogy Tosca húga köszön vissza a kottából…

- Ha nem ismerné A mosoly országa hátterét, gondolná, hogy a zene magyar kötődésű?

- Feltétlenül! Bizonyos részeiben teljesen tisztán megjelenik a magyar népzene.

- Érdekesnek tartom, hogy párhuzamosan énekel Puccinit és Lehárt — a két zeneszerző többször is találkozott, sőt egy kis rivalizálás is volt kettejük között: ki ír szebb távol-keleti dallamokat? Puccini a Pillangókisasszonyban vagy Lehár A mosoly országában? Sok-sok Cso-cso-szán-interpretáció tapasztalatával a tarsolyában hogyan vélekedik erről?

- Mindkét darabban felfedezhető a két kultúra közötti konfliktus: Puccini esetében az amerikai és a japán, Lehárnál az osztrák és a kínai kultúra között. Ezek nyomasztják, ezek miatt szenved mindkét főszereplő. Egyébként a Pillangókisasszony jelenti számomra az operatörténet legtragikusabb és legmélyebb figuráját. Ugyanezt persze nem mondhatom el Lisáról: ő Lichtenfels gróf elké­nyeztetett lánya.

- Éppen most Minnie-t is énekel A Nyugat lányában. Ő erős női karakter, ahogyan Lisa is az. Vonzódik az ilyen személyiségekhez?

- Számomra Minnie a legerősebb, mivel végsőkig harcol a szerelméért. Ezzel szemben Lisa hamar feladja, emiatt az ő karaktere a darabban egyszerűen nem teljes.

- Ismeri azokat az énekeseket, énekesnőket, akikkel együtt dolgozik Budapesten?

- Nagy örömömre YITIAN LUANt ismerem, aki Mi szerepét énekli. Kíná­ban, Pekingben ismerkedtünk meg, amikor egy Álarcosbál-produkcióban együtt énekeltünk. FRANZ TSCHERNÉt és FRANZ GÜRTELSCHMIEdet is ismerem személyesen, de ez lesz az első színpa­di találkozásunk.

- Többször vendégszerepelt már Magyarországon. Milyen tapasztalatokat szerzett nálunk?

- Minden alkalommal elbűvöl a magyar zenekarok hangzása… ezt nem tudom pontosan leírni… gondolom, a temperamentum és professzio­nalitás találkozása ez. És a forrószívű közönség, a hatalmas tapsok!

/Tóth Anna/

Művészetek Palotája

Ma és holnap esti bemutató előadás

Lehár Ferenc: A mosoly országa

2019. február 1. és 2.  (péntek és szombat 19:00 — kb. 22:00)

Egy szünettel

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MÜPA SAJÁT PRODUKCIÓ

"Kelet kultusza már a bécsi klasszika idején meghódította a zenét, majd az orientális egzotikum iránti érdeklődés folytatódott a romantikában és a 20. században. Nem véletlen, hogy Lehár Ferencet is elérte ez a szellemi divathullám, hiszen Dvořák egykori tanítványa titokban Puccinit, a Pillangókisasszony és a Turandot szerzőjét tartotta igazi mesterének.

A mosoly országa kései mű: 1929-ben mutatták be; a darab nem más, mint egy korábbi Lehár-mű, A sárga kabát (1923) új változata. A zeneszerző pályafutásának egyik meghatározó sikere ez az átdolgozás, évtizedekkel A víg özvegy (1905) és a Luxemburg grófja (1909) után. Ki ne ismerné az operett ellenállhatatlan slágerét, a Vágyom egy nő után című dalt, amelyet a legnagyobb operaénekesek is előszeretettel adtak és adnak elő, Mario Lanzától Plácido Domingóig? 

A történet természetesen szerelemről szól, s izgalmas mozzanata az európai nő és a kínai férfi, Lisa Lichtenfels grófkisasszony és a kínai nagykövet, Szu-Csong herceg kapcsolata, amely sajnos nem bizonyul életképesnek: a nagylelkű keleti arisztokrata végül maga segíti hozzá az általa reménytelenül imádott Lisát, hogy megszökjön tőle választottjával, Gustav von Pottenstein-Hatfaludyval. 

A Müpa előadásának különlegessége a nemzetközi művészgárda: Szu-Csong herceget Vincent Schirrmacher énekli, Lisa életre keltője pedig a Müpa közönsége által jól ismert örmény szoprán, Karine Babajanyan. Xu Zhong személyében a produkció karmestere is Kínából érkezett, míg a rendező a magyar Káel Csaba."

Nagyoperett három felvonásban, két részben.

Német nyelvű előadás, magyar felirattal.

A bemutató a Müpa és a Shanghai Opera House együttműködésében valósul meg.

Rendező: Müpa

Vezényel: Xu Zhong

A főbb szerepekben:

Szu Csong herceg - Vincent Schirrmacher

Lisa Lichtenfels - Karine Babajanyan

Gustav von Pottenstein-Hatfaludy - Franz Gürtelschmied

Mi, Szu-Csong húga - Yitian Luan

Csang bácsi - Xiao Rui

Főeunuch - Franz Tscherne

Ferdinand Lichtenfels gróf, Liza apja - Ernyey Béla

Hardegg bárónő - Náray Erika

Vali, a lánya - Aisha Kardffy

Fu Li - Nótás György

Közreműködők:

• Pécsi Balett
• Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara

Alkotók:

• német dalszövegek - Ludwig Herzer, Fritz Löhner
• magyar dalszövegek (felirat) - Harsányi Zsolt
• dramaturg, magyar szöveg (felirat) - Böhm György
• német szöveg - Somogyi Dóra Julianna (Victor Leon, Ludwig Herzer és Fritz Löhner librettója és Böhm György átdolgozása alapján)
• német dramaturg - Martin Harbauer
• díszlettervező - Szendrényi Éva
• jelmeztervező - Pan Jianhua
• koreográfus - Vincze Balázs
• játékmester - Gábor Sylvie
• rendező - Káel Csaba

Az alábbi linkre kattintva elérhető kis videofilmen Kiss-B. Atillával készült interjú is meghallgatható.

Ki lesz a következő operettcsillag, amikor daltól lesz hangos Észak-Komárom?

KEMMA – Komárom - Esztergom Megyei Hírportál, 2019. 01. 20. 11:30

Január 16-án a Tiszti pavilon épületében hirdették meg a szervezők a tizenegyedik Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt, primadonnaszóló, bonviván- szóló és szubrett–buffó-páros kategóriákban. A rangos eseményre március 20-ig lehet jelentkezni.

"A megjelenteket Varga Anna, az észak-komáromi Városi Művelődési Központ igazgatója köszöntötte, köztük Kiss-B. Atillát, a Budapesti Operettszínház február elsejétől regnáló főigazgatóját, aki egyben az énekverseny zsűrijének elnöke, Pfeiffer Gyulát, a Fővárosi Operettszínház zenei főigazgatóját, valamint Keszegh Bélát, Észak-Komárom és dr. Molnár Attilát, Dél-Komárom polgármesterét."

"Varga Anna köszöntőjében ismertette az énekverseny eddigi történetét, majd köszönetet mondott a Budapesti Operettszínház szakmai segítségéért, hiszen már harmadik alkalommal közösen rendezik meg a versenyt."

"Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház február 1-től regnáló főigazgatója kihangsúlyozta, hogy Komárom rangos eseménynek ad otthont, amelynek megszervezéséhez szívesen járul hozzá a Budapesti Operettszínház, hiszen Lehár Ferenc öröksége mindenkit kötelez.
– Lehár örök érvényű, örök értékű kincset hagyott ránk, az általa komponált csodálatos operetteket. Azonban ezeket énekelni kell, mert ha nem énekeljük őket, akkor nem egyebek, mint grafikai ábrák és kottafejek papírlapokon. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, nekünk fel kell tárnunk és meg kell találnunk napjaink fiatal előadóit, akik a közelebbi és távolabbi jövőben életre keltik a szerző nagyszerű életművét – emelte ki Kiss-B. Atilla. Kitért arra is, hogy a versenynek köszönhetően a magyar operett ismét a figyelem középpontjába kerül a Kárpát-medencében, annak szomszédságában és az egész világon. Népszerű az esemény, hiszen legutóbb orosz, cseh, osztrák, lengyel, szlovák, román és magyar énekesek is bekapcsolódtak az énekversenybe."

"A zsűri tagjai Kiss-B. Atilla mellett Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója; Dagmar Livorová, a Szlovák Zeneművészeti Egyetem opera–operett ének szakos tanára, valamint Ksenia Zharkova, moszkvai karnagy lesznek. A verseny fődíja csaknem egymillió forint lesz."

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

ujszo.com/origo.hu/MTI  2019.01.17..,16:01

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek, amelynek középdöntőjét és döntőjét Lehár szülővárosában, Komáromban május 4-én és 5-én, az azt követő gálaestet a Budapesti Operettszínházban rendezik május 6-án.

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt, aminek egyértelmű célja az operett műfaj nemzetközi népszerűsítése, és az új tehetségek felfedezése. A verseny középdöntőjét és döntőjét Lehár szülővárosában, Komáromban május 4-én és 5-én, az azt követő gálaestet a Budapesti Operettszínházban rendezik május 6-án.

A selejtezők többek között Prágában, Pozsonyban, Moszkvában, Kolozsváron és Budapesten, az Operettszínházban zajlanak majd. A háromfordulós megmérettetésre az érdeklődők három kategóriában; primadonna szóló, bonviván szóló és szubrett-buffó párosként jelentkezhetnek. A fődíj 3000 euró (964 ezer forint), amely a legkiemelkedőbb teljesítményért ítélhető oda, kategóriáktól függetlenül. A meghirdetett kategóriák első és második helyezettjét 1000 és 500 euróval díjazzák.Az énekversenyre március 20-ig lehet jelentkezni,az info@operetta-competiton-lehar.sk címen. A magyarországi első forduló várhatóan április első felében lesz, a középdöntőt és a döntőt Komáromban, május 4-5-én rendezik. Itt már a versenyzőket a teljes nemzetközi zsűri hallgatja meg, amelyik dönt is a végső eredményekről. A zsűri tagja lesz Dagmar Livorová, a Szlovák Zeneművészeti Egyetem opera-operett ének szakos tanára, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és Kszénia Zsarko karmester, a moszkvai Női Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője.

A zsűri elnöke Kiss-B. Atilla operaénekes, aki február 1-étől kezdi igazgatni a Budapesti Operettszínházat.

A döntőt és versenyt záró gálaműsor rendezője Bori Tamás, karmestere Pfeiffer Gyula lesz, aki február 1-től lesz a Budapesti Operettszínház zeneigazgatója.

Lehár szülővárosában a versenyt legutóbb 2016-ban rendezték meg, akkor hat ország 90 résztvevője közül ötvenen jutottak tovább. A győztesek között volt Bordás Barbara, Lévai Enikő, Fedor Oszipov és Kardffy Aisha is.

Pótlólag: a Dankó Rádióban elmúlt héten sugárzott Lehár-emlékműsor előzetese volt a Mediaklikk.hu oldalon.

Az e heti Lehár-emlékműsor mai zenei kínálata volt a Dankó Rádióban: 

Lehár Ferenc: Tatjana  - az opera nyitánya   (koncertfelvételről)

Lehár Ferenc – Ludwig Herzer, Fritz Löhner-Beda – Szenes Andor: Friderika   A Rádió Dalszínházának bemutatója (keresztmetszet): 1972. április 3., Kossuth Rádió 19.20 -20.10 óra
A felvételen Andor Éva, Kalmár Magda, Bende Zsolt, Simándy József, valamint a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus zenekara és Énekkara működik közre, Sebestyén András vezényel.

- Jelenet és dal: „-Várunk Friderika rád…” (Andor Éva és a Magyar Rádió Énekkarának női kara)

- Salomea és Reinhold Lenz vidám kettőse és tánc: „Járd velem, babám, a hopszasszát!” (Kalmár Magda, Bende Zsolt és az MRT Énekkara)

- Goethe dala: „Ó lányka, ó, lánykám, imádlak én…” (Simándy József)

A műsorban Káel Csabával,  a Müpa vezérigazgatójával készített interjút a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya,  annak kapcsán, hogy a Müpa és a sanghaji operaház koprodukciójában, Kínában, november 28-án bemutatták A mosoly országa című Lehár-operettet,  amely produkciót itthon is láthatjuk majd a Müpában, 2019. február 1-jén és 2-án.

Lehár Ferenc – Ludwig Herzer, Fritz Löhner-Beda – Harsányi Zsolt: A mosoly országa

A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1971. november 11., Kossuth adó 19.35 – 21.29
Km.: az MRT Szimfonikus zenekara és Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc). Vezényel: Bródy Tamás

• Szu-Csong dala, II. felv. (Simándy József):  „Vágyom egy nő után, egy nő után, kerget a vágy…” 
• Kórus és Liza belépője, I. felv. (Házy Erzsébet, énekkar):  ”- Éljen sokáig! Éljen sokáig! Éljen ő!” / - Egy nőnek mindig jólesik az ilyen szép fogadtatás! Bók csinosítja a nőt,a siker teszi őt hevesen lobogóvá,  s felgyúl a láng!.../Flörtök, mért gyötörtök, nektek szívemet adni kár! Más kell, lángolás kell, édes öröm kell végre már!.../Szív, szív mindig remél, eljő a mély, vad szenvedély! Arra ébredünk, hogy halkan hív egy csendes szó, egy másik szív!….” 
• Liza és Szu-Csong szerelmi kettőse – „Szívkettős” - , II. felv. (Házy Erzsébet, Simándy József): „Lótuszvirág! Érted élek csupán… /Szív, hogyan tudsz így tele lenni, mondd!...”
• Mi és Hatfaludy Feri (Guszti) kettőse, III. felv. „Zig-zig-zig-duett”  (Kalmár Magda, Bende Zsolt – prózában (dialógus) és énekben:  „Fehér virág, kacér virág, idegen mezőkön termettél…/Miért is nem lehet, hogy kalapomhoz tűzzelek?! Miért is nem lehet, hogy pántlikába fűzzelek?!...”  
• A III. felvonás fináléja (Kalmár Magda, Simándy József): „- Drága húgocskám… mosoly országa más világ…/- Hogy tudod ilyen könnyen elveszíteni!? /-  Mosolygó nézés és jólnevelt arc, mögötte könnyezik a szívem, de hogy itt bent mi fáj, azt ne tudja más!"

Lehár Ferenc: Adria - keringő   (Berlini Rádió Szimfonikus Zenekar, vezényel:  Vladimir Mikhailovich Jurowski)

Ezt a délelőtt elhangzott operettműsort ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádió 18 órakor kezdődő adásában :"Túl az Óperencián"

A Dankó Rádió "Túl az Óperencián" adásában egész héten át Lehár-zenéket hallunk - a zeneszerző halálának hetvenedik évfordulója alkalmából. Az emlékműsor szerkesztője és műsorvezetője: Nagy Ibolya.

A mai műsor tartalma volt:

Lehár Ferenc – Carlo Lombardo – Harsányi Zsolt: Három grácia 

- Hélène dala (Németh Marika):

„Szív, óh, szív, tán a mennybolt hív, oly forrón hív, van-e szebb ennél…./ Vigyázz, szomorú szerelmes sose légy! Vigyázz, hogy a délibáb vagy a szív hova hív!...” 

- Helen és Charles kettőse (Németh Marika és Udvardy Tibor, km.  az MRT Szimfonikus zenekara, vezényel: Sebestyén András ) - 1962. július 8-án, a Kossuth Rádióban hangzott el (17.10 – 17.40): „Új Lehár felvételeink” 

„…Angyalkám, kicsikém hallgass rám, ne figyelj mást, figyeld a szót, a forró szív mélyén lakol…” 

- Toutou és Bouquet duettje "Apacs-kettős"  (Kalmár Magda, Palcsó Sándor, km.  az MRT Szimfonikus zenekara, vezényel: Breitner Tamás) - Lehár-est közvetítése az MN. Művelődési Házából (1981. augusztus 10., Kossuth Rádió 20.14 – 22.00)

„Süvít a szél, hideg a tél, a sarki lámpa fénye sápadtan fehér… /Ha megversz is, imádlak én, te drága rossz, apacslegény, csak üss meg, de tekints reám…” 

Lehár Ferenc: Clo-clo  - Nyitány  (Km. a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekara, a karmester: Vladimir Mikhailovich Jurowski)

Lehár Ferenc – Kulinyi Ernő – Erdődy János: Paganini

A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1981. március 14., Kossuth Rádió 19.15 – 20.35

Km. az MRT Énekkara és Szimfonikus zenekara. Vezényel: Sebestyén András

- Paganini dala (Gulyás Dénes)

„Volt nem egy, de száz babám, nem vártam én, míg csókot ád a lány! Szád ha ég, fürge légy! Rózsaszál! Azért vagy, hogy letépd! Mint lepke száll, csapong a férfivágy, mézet kínál ezernyi szép virág, férfiszív, egy se hív, drága lány, azért csapongok így! /Tudom, hogy őrjít az édes száj, tudom, hogy csalódni szörnyen fáj, tudom mily forró a friss vágy, a szív, tudom, hogy kiég a szenvedély…”

-  Anna-Elisa dala (Kalmár Magda)

„Csak nem lesz tán hozzám az élet oly kegyetlen és csalárd, hogy ellopja az üdvösséget, mely végre rám talált. A boldogság nékem is szent jogom, a szerelmem engedni nem fogom, nem térít el utamból száz veszély, mert e szív, érte él. /Szép álom, szállj a szívembe, szent égi tűz. Szép álom, utánad vágyom, ó, el ne űzz. Légy üdvöm vagy átkom, még csók ég a szánkon, a szív mindent felejt, könnyet sem ejt….”

- Bella Giretti és Giacomo Pimpinelli vidám kettőse (Lehoczky Éva, Palcsó Sándor)

„Szép művészet, fütyülök terád, és nem vonz a tudomány! Ez én nékem örömet nem ád, így szól egy Don Juan. Nálam csak az a fő: nem kell más csak a nő!  Hogy minden asszony kapható, nekem ez jelszó! /Könnyű pille mind a nő, lepkeszárnyon libbenő, minden asszony már csak csókra vár és máris boldog ő. Könnyű pille, mint a lány, kapható is mindahány. Mint a lámpafényre, szállnak rám, így él egy Don Juan!...

Lehár Ferenc – Heinz Reichert, Jenbach Béla - Kulinyi Ernő: A cárevics 

- A cárevics dala „Volga-dal” (Udvardy Tibor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel Bródy Tamás) – A Rádió új stúdiófelvételéről (1969)

 „Egyedül! Újra egyedül! Magam mint mindig! Az ifjúságom elrepült! A szív magánya vesz körül. Úgy fáj e bús, e zord magány, aranykalitka ez csupán!  A Volga vizénél őrszem áll. Mint fészkét őrző sas madár. A pusztaságon éj és csend! Nincs holdsugár, se csillag fenn.  Mozdulatlan néma táj. Kozáklegény szíve fáj. Mert a szív megérti ez mit jelent. Ha az ember elhagyott, így zokog, így eseng: 
Nézz rám az égből, teremtő Atyám! Úgy vágyom már én is egy szív után! Trónod körül annyi angyal virul! Kérek egyet az én páromul! Trónod körül annyi angyal virul! Küldj le egyet az én páromul."

-Szonja dala, I. felv. (Házy Erzsébet, az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás)  - Lehár-emlékest a szerző halálának 25. évfordulója alkalmából. Magyar Rádió 6-os stúdiója (1973. október 29., Petőfi Rádió)

„Majd jön egy férfi, és rám tekint vágyón, majd jön egy férfi, hogy ő legyen párom, remeg a szíved…/Nehéz a szívem, borongó érzés kísér… öröm vagy bánat, mit ér a sorsom….Csókot kíván a száj…”

-Mása és Iván vidám kettőse (Zentay Anna, Kishegyi Árpád, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel Bródy Tamás) – A Rádió új stúdiófelvételéről (1969)

„Nézd a szemem, ékszered, szívemet, tüzesen ver... téged imád, életen át ez a szív, ne bomolj hát! /Jaj de jó a…” 

Megemlíítem még, hogy  szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya Sólyom-Nagy Sándor operaénekes születésnapja alkalmából bejátszott egy részletet Puccini Köpeny című operájának stúdiófelvételéről, a művész énekét a Magyar Állami Operaház zenekara kíséri, a karmester: Kórodi András.

Ezt a délelőtt elhangzott műsort ma 18 órától ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádió hullámhosszán és az internetes elérhetőségén is (www.dankoradio.hu). 

A délelőtti operettműsor ismétlése hamarosan kezdődik a Dankó Rádióban (18.00 – 19.00)  „Túl az Óperencián)

Lehár Ferenc – Zágon István – Dalos László: A kék mazúr

„Bemutatjuk új felvételeinket”, 1965. augusztus 20., Kossuth Rádió 14.05-15.15

Km.: Koltay Valéria, Németh Marika, Rátonyi Róbert, Udvardy Tibor, valamint az MRT  Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Bródy Tamás

- Keringő (MRT Szimfonikus Zenekara)

- Blanka és Julian kettőse (Németh Marika és Udvardy Tibor):

„ Zeng a tündér, szép mazúr, ellenállhatatlanul. Csak te leszel a párom, így való lesz az álmom…/ Ezt a régi táncot egy leánnyal táncoljuk már…”

- Közzene és dal (Udvardy Tibor)

„Fáj a szívem érted, dalom is oly bús, mert sehol nem talál…/Jöjj, veled álmodom én….szenvedély, mi bennem él…. férfiszív, mely csupa forró vágy, kedves, jöjj, várjál rám!”

- Gretl és Muki vidám kettőse (Koltay Valéria és Rátonyi Róbert) :
„- Férjül veszlek, kicsi violám, beköti a fejedet a lány. Neki senki nem kell, csakis ez az ember, te leszel a párocskám! /- Miért pont én rám esik ez a kegy, minek vagyok magam ez az egy? Nem is puszta frázis, akad olyan fázis, ki szívesen férjül megy. /- Bánom én, hogy mennyi van: száz vagy százezer, te kedves kicsi uram, te uram leszel, tralla-lalla-lallala, te kedves kicsi uram, te uram leszel! 
Refrén: - Hölgyem, én édes hölgyem – Mondj le a nászról szépen bölcsen – A józan szívem, nem fog a hymem – A férfi nem kell neki semmi rózsaláng – Szívem, oly nagyon vártam rád, nékem kell a házasság! – Bármi tervet forral, szépem, én velem könnyen el nem bánsz!...”

Lehár Ferenc – Dalos László: Tavasz

Rádió Dalszínháza bemutatója: 1973. április 23. Húsvét hétfő, Kossuth adó, 17.58 – 18.40 (Egyben magyarországi bemutató!)

Km.: az MRT Szimfonikus zenekara, vezényel: Sebestyén András

Lorenc és Ewald kettőse (Korondy György és Bende Zsolt):

„ Kicsi könnyű cípő, ha elindul a nő, ugyanúgy szaporán, vele tart a topán, ó, a drága cipő, sohase hűtelen ő…”

Hédi és Antoinette kettőse (Andor Éva és Németh Marika):

 „ Folyton a próbák, új ruhapróbák szüntelen….. Egy perzsabunda mindig izgató, több mint a flört, mely gyorsan illanó, a bunda boldogít, és hozzánk tartozik, a flörtnél tartósabb, nem nyári cikk, - szerelmi téren nincs konfekció, nem gyári áru, testre szabva jó, olcsón nem kapható, így el nem adható…”

Lorenz dala (Korondy György): 

„Oly mindegy már, olyan mindegy ma már, és én már azt hittem… Én bennem úgy él, hogy szőke a drága, a két szeme kék és karcsú a lába… Én bennem ez a lány maga a szépség…. Randevún várták a tündért, a drágát, egy dús lombú erdő ölén….”

Antoinette és Ewald kettőse (Németh Marika, Bende Zsolt):

 "Minden este nyolckor már, mikor a sok bolt bezár.. /Én úgy szeretem a színes szerelmet, mely ha nincsen, üres a világ…”

- Finálé (Andor Éva, Korondy György):

„Na jó, legyen úgy ahogy kéri!  … Egy boldog perc, ez minden, ami jut rám, de eltűnt már, a jó sors cserbenhagy…/A randevúján kezdetben, azt mondja minden lány: nem, nem, de mire a nap elmúlik, alkony után, már így beszél a lány: talán…” 

Lehár Ferenc: Frasquita

-Szerenád – Armand dala: Richard Tauber, km. a General Motors Symphony Orchestra, vezényel: Ernö Rapée,  Carnegie Hall, New York, 1937. október 24. – Rádió élő koncertközvetítés  -  német nyelven: „Kicsikém, ne tétovázz, szűk utcában kicsi ház, oly régóta vár, hogy jössz-e már?”

„Bemutatjuk új felvételeinket”, 1965. augusztus 20., Kossuth Rádió 14.05-15.15

Km.: Orosz Júlia, Koltay Valéria, Kishegyi Árpád, Külkey László, Udvardy Tibor, valamint a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, vezényel:  Bródy Tamás

Magyar szöveg: Harsányi Zsolt után Dalos László

- Frasquita és Armand szerelmi kettőse, II. felv. (Orosz Júlia. Udvardy Tibor

„- Csak szó, csak szó, oly sok a szó, de rajtam nem fog ki egy sem…/ - Miért éppen engem, ott a sok gyönyörű lány? Mondja meg, hogy miért talált egyenesen rám?.../ - Várni Rád, míg a lelkemben láz lángja ég…Várni Rád, drága, kedves személy!...”

-Vidám hármas (Koltay Valéria, Kishegyi Árpád, Külkey László)

 „Táncolj szaporán, ez ma a módi! - Járd hát, amíg élsz, célhoz érsz! Járd hát, amíg élsz, célhoz érsz!…..- Ez csak jólesik, főként sikk. Ez csak jólesik, főként sikk…. – Ha lépted megtanultad, ez az új tánc, sosem untat. – Mit is táncolunk itt meg ott? - Csak foxtrottot! – Ilyet lejt ma a hottentotta, aki tudja, mi a kotta….”

Hamarosan kezdődik a délelőtti Lehár-emlékműsor ismétlése a Dankó Rádióban: 18 – 19 óra:  „Túl az Óperencián” A szerkesztő-műsorvezető: Nagy Ibolya

Lehár Ferenc: A bálványférj - az operett nyitányát a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekar játssza, a karmester: Vladimir Mikhailovich Jurowski

Lehár Ferenc: Éva 

(kevesen tudják, hogy az eredeti német cím: Das Fabrikmädel)

Az operett dalszövegét fordította Gábor Andor, rádióra átdolgozta Semsei Jenő és Szabó Miklós. A keretjátékot Romhányi József írta.

A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1975. június 23., Kossuth adó, 19.30-21.30

Km. az MRT Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc) és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András

Most az alábbi részletek szólalnak meg a rádió teljes operettfelvételéről:

• Éva belépője (Lehoczky Éva)

 „Az én anyám szép volt, nem láthatom már…/ Hogyha csak egy perc a boldogság… Ó,  boldogság, jöjj…”

• Oktáv indulódala  (Korondy György és az MRT Énekkara)

„… Párizsi asszony, karcsú, könnyű, pompás! Szerelmi harcok, mint se mit lemondás. A régi édes, virágszemű, mind csupa báj és csupa derű.  Mindegy ha olcsó kis ruhában jár is, az anyag szép és megcsodálja Párizs. Párizsi asszony, csodás világ! Megszépül tőle ez a világ!   /- Ó, Szajna-parti flaszter! Ó, Szajna-parti lét, sosem felejtem azt el, mily boldog ott a nép! Más városok sötétek, akárhová is mész, a csók csak itt nem vétek, oly édes, mint a méz!...”

• Éva és Pipsi kettőse kettőse (Lehoczky Éva, Németh Marika)

 „- A Párizs lánya sétatérre ér.../- Így él egy diszkrét nő, mindet csak sejtet, nem mutat ő, mert ami titkos, mindig izgató, ez a módszer megbízható….”

• Pipsi és Dagobert vidám kettőse, III. felv. (Németh Marika és Bende Zsolt)

„Válni kell, hát válni kellett… /Jaj de kár, vége már, boldogság, vége már, várni kell, semmi sincs, hogyha nincs némi kincs, hordd el hát sátorfád, fel is út, le is út, búcsút ints, volt de nincs...”

• A III. felvonás fináléja (Lehoczky Éva, Korondy György)

Lehár Ferenc: A tökéletes feleség („A bálványférj” átdolgozása) – részlet (Anton Dermota énekel, a Bécsi Rádió Zenekarát, Max Schönhe vezényli)

Lehár Ferenc - Alfred Maria Willner - Heinz Reichert - Martos Ferenc: Pacsirta

• Juliska belépője: „Akkor vagyok boldog, mikor elbolyongok…” (Németh Marika, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András)
• Juliska és Sándor szerelmi keringő-kettőse: „Mint álom a múlt ködében, úgy tűnsz elő, úgy állasz előttem éppen, tündéri nő!…./A rózsa tudja, senki más, hogy érted a szivem mint ég!…Szép szerelmesem, Rád emlékezem…”  (Németh Marika és Udvardy Tibor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - 1962. július 8-án, a Kossuth Rádióban hangzott el (17.10 – 17.40): „Új Lehár felvételeink” 

• Török Pál dala, I. felv.: „Pali, drágám, pattanj lelkem, mondta jó anyám, vajat, mézet hozz, de menten, szóval, szaporán …./Palikám, Palikám, kis barnám, gyere, szaporán vissza megint…” (Bende Zsolt  és az MRT Énekarának Nőikara, valamint Szimfonikus Zenekara, vezényel Sebestyén András) - az operett keresztmetszet-felvétele, 1970., Kossuth Rádió 

• Induló és palotás (Rácz Márton vezényli az MRT Szimfonikus Zenekarát) - koncert felvételről

Idén 70 éve hunyt el a legnagyobb és leghíresebb magyar operettszerző: Lehár Ferenc.

Nagy Ibolya a Dankó Rádió e heti Lehár-emlékműsorában a zeneszerző életútját, pályáját vázolja fel, életrajzait szemelvényezi, kortársak visszaemlékezéseiből, a komponistát és szerzeményeit méltató cikkekből és kritikákból idéz mondatokat. Kronológikus időrendben sorra veszi és ismerteti Lehár műveit, azok tartalmát – amelyek részletei az adásnapon zenei illusztrációként majd felcsendülnek. 

Tegnap már részletek hangoztak el A drótostót, A bécsi asszonyok és A víg özvegy operettek magyar nyelvű rádiófelvételeiből.

Folytatva a sort, a mai műsor zenéi a következő Lehár-művekből csendültek fel:  

Luxemburg grófja – részletek: Honthy Hanna, Petress Zsuzsa, Baksay Árpád, Feleki Kamill, km. a Fővárosi Operettszínház énekkara és zenekara, vezényel: Breitner Tamás – a Hungaroton 1964. évi felvételéről

Cigányszerelem - részletek: Kincses Veronika, Kukely Júlia, Takács Tamara, Bende Zsolt, Gulyás Dénes, Molnár András, km. az MRT énekkara és szimfonikus zenekara.  Vezényel: Nagy Ferenc – a Rádió Dalszínházának új operettfelvételéről, bemutatója: 1984. július 9., Petőfi Rádió 20.35 – 22.15  

Az adás elején a Vadrózsák keringőt hallottuk (az MRT Szimfonikus Zenekarát Rácz Márton vezényli) – koncertfelvételről

A mai adás az Éva nyitányának dallamaival fejeződött be (az MRT Szimfonikus Zenekarát Sebestyén András vezényli)  – holnap ennek az operettnek az ismertetésével folytatódik a heti Lehár-emlékműsor  a Dankó Rádióban: „Túl az Óperencián”

Ezt a délelőtti operettműsort ismét meghallgathatjuk a délután hat órakor kezdődő adásban a rádió hullámhosszán és az interneten elérhető  www.dankoradio.hu oldalról.

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

((LXXXIX.)

Lehárnak szüksége volt a német nyelvű színházakra (1936-ban járunk): más országokból, így például Amerikából bosszantó hírek érkeztek. Ott még nem adták elő A mosoly országát, s a hatalmas Schubert-konszern akarta színre vinni.  Lehár Ferenc írja egy levelében: „Ez az operett a legjobb mű, amit valaha is írtam, s a színpadi hatás tekintetében felülmúlja még A víg özvegyet is. Ez a mű életművem betetőzése. Kétségtelen és elvitathatatlan jogom van arra, hogy éppen ezt az operettemet mindenhol a világon úgy adják elő, ahogyan megkomponáltam.

 Ám mit kellett hallania az USA-ból?

„Művemet tudtom nélkül már ötször átdolgozták s éppen azon voltak, hogy újabb változatot hozzanak létre, azzal az indokolással, hogy az amerikaiak számára elképzelhetetlen, hogy egy amerikai lány összeálljon kínaival. No de ördög és pokol: hol szerepel A mosoly országában amerikai lány? Az első felvonás színhelye Bécs. Bécsi jellegű a muzsikája. Liza belépője egy bécsi keringő. Osztrák környezetben játszódik a darab. Osztrák tisztek állnak a cselekmény középpontjában. Mi keresnivalója van itt egy amerikai lánynak?”

Azt írták neki, hogy „Amerikában nem tolerálják a sárga rasszt”. No de: „Nem volt-e siker A mikádó, a Gésák, a Pillangókisasszony?” (Forrás: Lehár 1936. IX. 28-i levele)

Lehár tiltakozása pusztába kiáltott szó maradt. Újból átgyúrták a művet: az amerikai lányból francia lány lett. Ám a bemutató még mindig késett.

Ezért volt Lehárnak annyira fontos, hogy ismét előadhassák műveit német színpadokon. Ám szövegkönyvírói nem voltak náci-Németországnak eléggé árják, s ez tovább nehezítette a zeneszerző helyzetét. A kongresszuson (a zeneszerzők és írók kongresszusa 1936-ban, Berlinben) az ott illetékes urakkal kellet tárgyalnia – azok pedig nácik voltak. Lehár, aki világéletében inkább a zenével foglalkozott, semmint a politikával, persze nem törődött a „fajelmélettel”, és sikerült is célját elérnie.

/Otto Schneidereit: Lehár – Zeneműkiadó, 1988/

(folytatni fogom)

State Opera of South Australia
Franz Lehár: The Merry Widow
at the Adelaide Festival Theatre from November 29 to December 6 2018
↓
Media

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

((LXXXVIII.)

Lehár egy átlagos munkanapja saját kiadóját vezetve

1935-ben Lehár már hatvanöt esztendős volt. Ebben az esztendőben alapította a Glocken-kiadót, sokat vezényelt, újabb műveit filmesítették meg. Ereje nem hogy csökkent volna, hanem a jelek szerint inkább megsokszorozódott.

Ismerjük egy látogató beszámolóját arról, hogyan zajlott az élet a kiadónál:

„Aki belép az irodahelyiségekbe, azonnal megérti, hogy itt nagyüzemi munka folyik. Emberek várakoznak az előtérben, nehéz paksamétákkal megrakodva jönnek-mennek a csomagkihordók, színigazgatók és kiadók adják egymásnak a kilincset, másodpercenként felberreg a telefon. Ha kinyílik a főnök – vagyis Lehár – ajtaja, látható, hogy milyen ifjan és fürgén siet egyik telefontól a másikhoz. Akad itt távhívás és városi hívás, két mondat a távoli direktornak, aki a Luxemburg grófját akarja előadni, két mondat egy bécsi kiadónak, akinek sürgősen kell a Cigányszerelem partitúrája, közben vendégek lépnek be a szobába, Lehár egy levelet ír alá, utasításokat ad, zongorázik – a látogató önkéntelenül jobbra-balra kapkodja a fejét, semmit nem ért, csak Lehár változatlanul kedves és nyugodt: ura a helyzetnek. Most éppen A víg özvegy átdolgozott verzióját hangszereli, hajnali ötig-hatig dolgozik, közben saját kezűleg írja meg a többé-kevésbé személyes jellegű leveleket, van egy titkára, akinek diktálni szokott. Eleven bizonyítéka ő annak, mi mindent meg lehet csinálni a nap huszonnégy órájában, mely idő a legtöbb embernek túl kevés. Csak ha zenéről esik szó, akkor hagy – ő, akinek a muzsikálás, a komponálás maga az élet – csapot-papot, s oly belső tűzzel beszél a muzsikáról, ahogyan az ember arról az asszonyról beszél, akit mindenek felett imád. Forrás: Ferdinand Scherber: Lehár über die Operette. Aus einem Grespräch mit dem Komponisten. (Lehár az operettről. Beszélgetés a zeneszerzővel). Wiener Zeitung, Bécs, 1938. XII. 25.

Hogyan is bírta ily magas korban még ezt a hallatlanul sok munkát? Alighanem azért, mert világéletében roppant szorgalmas volt. Tulajdonképpen nem is ismert mást, mint a munkát.

Lehár így emlékezik erről: „Amikor a korábbi években visszavonultam dolgozni Ischlbe, szinte el sem hagytam a villát, s azok, akik hajnali ötkor vagy hatkor tértek haza a mulatozásból, láthatták, hogy a felső emelet ablaka mögött még mindig ég a villany. Amikor 1928-ban a Theater an der Wienben megünnepelték negyvenéves zeneszerzői jubileumomat, az egyik ünnepi szónok ezt mondta: Lehár majd száz év múlva lesz igazán híres, amikor már nem lesz közöttünk, s nem láthatjuk többé a kávéházban! Amire Ischl polgármestere így válaszolt: Lehet, hogy Lehár úrnak van villája Ischlben, de én még sohasem láttam szemtől szembe. Soha nem ül a Zauner-kávéházban, mindig csak az íróasztalnál.” Forrás: Franz Lehár: Wie entsteht eine Melodie? (Hogyan keletkezik a dallam?), Neues Wiener Journal, Bécs, 1937. XII. 25.

Ezt persze tréfának szánták: persze, hogy Lehár olykor fel-felbukkant a Café Zaunerben. Alapvetően azonban mégis az volt az igazság: Lehár rengeteget dolgozott.

S voltak egyéb kötelezettségei is. Tagja volt több szervezetnek, részt kellett vennie üléseiken, ülésezett a kiadóban is, kongresszusokon kellett részt vennie – olykor Németországban is, így például a zeneszerzők és írók kongresszusán 1936-ban, Berlinben. E kongresszus annál is fontosabb volt számára, mivel azt remélte: mértékadó körökkel tárgyalhat a művei elleni németországi bojkott megszüntetéséről.

/Otto Schneidereit: Lehár – Zeneműkiadó, 1988/

 (Folytatni fogom)

Meister-Komponist und Medien-Star
7 Tage Ö1 (Hangtár | 26.10.2018)

Franz Lehár dirigiert eigene Werke.

Aki megújította a bécsi operettet: Lehár Ferenc

Fidelio – 2018. október 24.

„Az operett a Monarchiában és utódállamaiban a könnyű szórakoztatás alapműfaja lett, amelynek Lehár mellett számos más magyar nagysága is volt, mint Kálmán Imre, Jacobi Viktor, Huszka Jenő, Szirmai Albert, Ábrahám Pál.

Lehár – akit Bécsben így méltattak:

a zenés színpadnak három műfaja van: opera, operett – és Lehár

– munkáit friss színpadi ötletek jellemezik, fantáziájával, technikai igényességével, humorával megújította a hagyományossá vált bécsi operett stílusát. Ostobácska történetek és egysíkú figurák helyett élő embereket állított a színpadra, s dallamos, fülbemászó melódiái ellenére olyan követelményeket támasztott a zenekarral és az énekesekkel szemben, amilyenekhez korábban nem szoktak hozzá. Több operettjében barátja, a híres tenorista Richard Tauber alakította a főszerepet.”

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LXXXVI.)

Lehár saját kiadót alapít

 1936 második felében jöttek létre azok az első osztrák-német kormányközi szerződések, amelyek odavezettek, hogy Hitler nemsokára bekebelezhette Ausztriát.

Kihatottak ezek az események persze Lehár Ferenc munkájára is.  A Theater an der Wien már 1935-ben csődbement és bezárt. A direktor, Hubert Marischka tulajdonosa volt a Lehár-operetteket forgalmazó kiadónak is. Lehár idejekorán informálódott, ám az eredmény elképesztette: a cég katasztrofális állapotban volt, hatalmas sikkasztásokra derült fény. Lehár nem fordult a bírósághoz, hanem személyes egyezséget kötött Marischkával: visszakapta valamennyi művének jogait, s ezenkívül mindazt a kottát és más egyebet, aminek bármi köze volt az ő alkotásaihoz. Mindent átszállíttatott a Theoboldgasséba, s február 21-én a bécsi városházán megkapta a zeneműkereskedelmi koncessziót; novemberben kiterjesztették az engedélyt a tulajdonképpeni kiadói tevékenységre is. A kiadó új tulajdonosa természetesen magára vállalta a szövegkönyvírók elmaradt jogdíjainak kifizetését is: legalább ők ne járjanak pórul amiatt, hogy Lehár annyira megbízott Marischkában. 

1935. február 25-én tehát megalakult a Glocken-Verlag nevű zeneműkiadó, s ennek Lehár Ferenc volt a főnöke.

Ha összeszámoljuk színpadi műveit, indulóit, keringőit, dalait, zeneszámait, Lehárnak több száz műve volt forgalomban.  A hatalmas mennyiségű anyag feldolgozására és népszerűsítésére hozta létre zeneműkiadó-vállalatát Lehár - a személyes irányítása alatt.

Tulajdonképpen oda érkezett vissza, ahol annak idején a Kukuška idején kezdte: önnön műveinek kiadója lett. Ám most rengeteg munka szakadt rá, s nemcsak az említett okok miatt. Mégis ezt írta: „Őszintén bevallom, hogy ez a munka igazi örömet szerzett; mindenesetre új színt vitt az életembe. Igaz, a tárgyalások nem voltak éppen mindig harmonikusak, de végtére is a saját műveimről volt szó.” (Forrás: Franz Lehár: Meine Weltreise (Világ körüli utam), Neues Wiener Journal, Bécs, 1937. III.3.)

/Otto Schneidereit: Lehár – Zeneműkiadó, 1988/

 (LXXXVII.)

Lehár műveinek megfilmesítése

Hogy miről tárgyalt Lehár?  A színházi és a rádióbemutatók jogairól, sőt filmjogokról. Addigra már több operettjét is megfilmesítették. Erről ez volt a véleménye: „Ha egy operettnek fülbemászó a zenéje, ha van benne immár népszerű dal is, akkor megfilmesítés esetén szinte biztosra vehető a közönségsiker. Igaz, az operettek cselekménye legtöbbször alig-alig érdekes, s ez a film adta nagyobb lehetőségek mellett még inkább szembetűnik, ám a közönség – és itt elsősorban a bécsire gondolok – megelégszik annyival, hogy kellemes, fülbemászó dallamokat hallhat… A hangosfilmmel operettjeim megfilmesítése révén kerültem kapcsolatba, nem pedig adott szövegekhez írott kompozícióim révén, bár komponáltam a film számár egyet s mást, többek között dalokat is. Azok a filmek, amelyekben az én zeném szólal meg, megfilmesített operettek, nem pedig erre a célra írt és komponált filmoperettek… A zene feladata a filmben az aláfestés, alkalmazkodnia kell az adott szituációhoz, mondhatnám: érzelmileg kell megkönnyítenie a megértést. A zene az egyes jelenetekért van, s nem a jelenet a zenéért” (Forrás: Franz Lehár: Mein Film (Az én filmem), Bécs, 1933)

Operett-megfilmesítésről vagy filmoperettekről tulajdonképpen csak a hangosfilm feltalálása óta beszélhetünk, hiszen azelőtt minden film néma volt. Oskar Messter – a német filmgyártás egyik úttörője, eredeti szakmája szerint optikus és finommechanikus, vitte filmre 1910-ben a Luxemburg grófját, mégpedig – éppen ez volt a dolog pikantériája – hanglemez-kísérettel, vagyis ez a film korántsem volt  „néma”; a film pergése s a hanglemez forgása teljesen szinkronban volt. Messter kísérlete azért nem talált követőre, mert a hanglemezek igen rövidek voltak; így a film egyelőre néma maradt.

Filmre vették egynéhányszor még Lehárt és Karczagot is. Megfilmesítették Lehár műveinek többségét – pontosabban operettjeinek szövegkönyveit, hisz muzsikáját csak a hangosfilm reprezentálja majd méltóképpen. Lehár meg volt elégedve a hanghatás minőségével: „Technikai szempontból mára odáig jutott a hangosfilm, hogy bármelyik hangszer tiszta hangzással reprodukálható. Ha az ember a moziban olykor mégis elégedetlen, akkor ennek oka csakis a lejátszó-szerkezet lehet… A filmről és a filmfelvétel lehetségeiről csak azt mondhatjuk: úgyszólván tökéletesek.” (Forrás: Franz Lehár: Mein Film (Az én filmem), Bécs, 1933)

Megfilmesítések tekintetében az 1934-es esztendő volt a legsikeresebb. Ebben az évben jött ki a Frasquita filmváltozata: Jarmila Novotna alakította a címszerelőt, partnerei Hans Heinz Bollmann és Heinz Rühmann voltak. Ugyanebben az évben forgatta Ernst Lubitsch Hollywoodban A víg özvegyet, s ez a film is –Jeanette MacDonalddal és Maurice Chevalier-vel a főszerepben – világsikert aratott.

/Otto Schneidereit: Lehár – Zeneműkiadó, 1988/

(folytatom)

Opera North
Franz Lehár: The Merry Widow
24 Oct - 17 Nov 2018
↓
Media

Vancouver Opera Season Opener
The Merry Widow
October 20-28, 2018

KÁRPÁTI ÉS FIA ANTIKVÁRIUM (ANTIQUARIUM HUNGARICUM)

42. Könyv- és kézirat árverés

2018. 10. 17. SZERDA 17:00

Lehár [Antal]: Kézi lőfegyverek lövésügye.

Katalógus. 159. tétel

Komárom, 1911. Spitzer 2 lev+ 131 l. (címlapja hiányzik!)
Oszk 0. Báró Lehár Antal (1876-1962) katonatiszt, a zeneszerző Lehár Ferenc öccse. A nyugat-magyarországi felkelés megszervezője, később IV. Károly visszatérési kísérletének katonai vezetője.
Kopottas, feliratos, kiadói félvászon kötésben, jó állapotban

KIKIÁLTÁSI ÁR: 4 000 HUF

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LXXXV.)

Most egy bekezdés erejéig visszatérek a Giuditta bemutatóját (1934., Bécsi Állami Operaház) megelőző esztendő krónikájának egy még nem ismertetett epizódjához:

 Lehár 1933 kora tavaszán Párizsba utazott, hogy részt vegyen az ottani Frasquita-bemutató előkészítésében, aztán hamarosan ismét odautazott, s a második látogatás – innentől Lehár Ferenc visszaemlékező szavaival folytatom – „amikor is Frasquitám díszelőadása alkalmával, amelyre az Opéra Comique-ban került sor, abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy fogadott a Francia Köztársaság államelnöke, s néhány nappal később megkaptam a Becsületrend parancsnoki keresztjét; mindez örökké a legszebb emlékeim egyike marad… Érkezésemkor Cools, a kiadó, és Maupry, a fordító fogadtak, s elkísértek az Opéra Comique igazgatójához, Gheusi úrhoz. Rögtön átmentem a próbához, melyet az opera karnagya, Paul Bastide vezetett… Alkalmam volt megcsodálni Bastide művészi munkáját; ő Franciaország legjobb opera-karmestereinek egyike, aki korábban Bayreuthban a Tristant vezényelte. S megcsodálhattam a ragyogó szereplőket is, kik közül ki szeretném emelni Madame Conchita Superviát, akiről Jeritza Mária találóan jegyezte meg, hogy elragadó énekesnő s ráadásul olyan szép, hogy az már szinte illetlenség…  Operettem főpróbáját gálaműsor előzte meg, ahol száz frank körüli áron kel el minden egyes jegy… Külön ünnepélyességet kölcsönzött az estének, hogy megjelent Albert Lebrun államelnök is. Mint ilyenkor szokás, száz gárdista állt sorfalat pompázatos egyenruhában a színház bejáratától az elnök első emeleti páholyáig, s amint belépett az épületbe, kivont karddal tisztelegtek. Az elnök a második felvonás után jelt adott a tapsra, s ezután Gheusi igazgató által meghívatott a páholyába, ahol hosszan beszélgettünk.” (L.F. „Meine Frasquita-Premiere in Paris” (Frasquitám bemutatója Párizsban), Neues Wiener Journal, Bécs, 1933. V. 10.)

(Forrás: Otto Schneidereit, Zeneműkiadó, Budapest, 1988)

/Folytatom/

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LXXXIV.)

"GIUDITTA" IV.

A bécsi Staatsoper-beli premier Lehár és művének diadala volt, de a megjelent  lelkes kritikák között akadtak olyanok, melyek akár konkrét bírálatokat is megfogalmaztak az új dalműről. Az egyik ilyennek a szerzője nem volt más, mint Ernst Decsey – 1924-ben ő írta a legelső Lehár-életrajzot –, aki nem tartozott sem a brutálisan gáncsoskodók, sem az ájuldozó, parttalan feldicsérők közé; nem is akart mást, csak a saját mércéjével kívánta a Giudittát megmérni.

A Giuditta-premiert követően megjelent kritikájában („Der Esel Aristoteles” – „Arisztotelész, a szamár”– Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1934. I. 27.) először a Knepler és Löhner kitalálta cselekményről fejti ki meglátásait:

 „Egy szép madárkalitka-kereskedőné Afrikába szökik egy katonatiszttel, a katonatiszt a szolgálat okán elhagyja őt - máshová helyezték -, a hölgy átnyergel a szabad szerelem mesterségére, egy varietében működik mint sztár és konzumhölgy, majd egy római szeparéban összetalálkozik a katonatiszttel, aki végleg búcsút vesz tőle. Ezt kissé elkasírozzák azzal, hogy ebben a Giudittában többféle emberfajta vére keveredik, s ettől oly vad; vére átkozott, sőt ááátkozott, s tönkreteszi a férfiakat. A pompás rendezés láttán az ember megfeledkezik erről, nem is veszi igazán komolyan az egészet. Ám végül csak észrevesszük, mennyire talmi az egész: a sláger - a Du bist meine Sonne –fölött ez olvasható a zongora-kivonatban: Kedves Richardomnak szeretettel ajánlom ezt a hetedik Tauber-dalt! Ferenc.

Sok minden kiderül ebből! A zeneszerző – s ez emberileg becsületére válik – barátjára, Tauberre gondolt, s nem annyira arra az alakra, amelyet Taubernek ábrázolnia kell. S a cselekmény sem egy katonatiszt sorsát kívánja ábrázolni, hanem egy Tauberre szabott szerepet kíván a nagyszabású női szerep ellenpontjaként létrehozni: a cselekmény ürügy, a cél a Tauber-dal létrehozása.”

Decsey a továbbiakban a Giuditta zenéjéről is kifejti véleményét:

„Lehár tehetsége két irányban is elkápráztatja az embert. Kedveli az egzotikus helyszínek aromáját, a szerelem forró tájainak fülledtségét; ezen a hőmérsékleten virágoznak ki kantilénái: Octavio dala, Giuditta szerelem-motívuma A-dúrban, s Michele, a férj fájdalmas tercekre épülő motívuma, Lehárnak talán legszebb ötlete; aztán Giuditta szinkópa-ritmusú, kromatikusra pácolt átok-motívuma, s az Olyan forró ajkamról a csók narkotizáló E-dúr keringője. A partitúra ugyan inkább mozaik, semmint építmény, ám Lehár mégis motívumszerűen dolgozza fel ötleteit s valódi megmunkálására törekszik; áll ez arra is, ahogyan megteremti a tripoliszi couleur locale-t: arabos melizmákkal, váltakozó harmóniákkal, kasztanyett-ritmusokkal. Érezni, hogy kötelezettséget vállalt, s ezt teljesíteni igyekezett, tehát finomabb technikai eszközökkel élt: olyan komponista módjára, aki érzi, hogy lassan megsápadnak ifjonti ötleteinek üde orcái.”

Decsey végül közvetlenül és bizalmasan fordul a zeneszerzőhöz:

„Elképesztő a melodikai adottságod, legyőzöd vele a hallgatót, s szellemnek híjával lévő ügyekre pazarolod kincseidet. Hiszen éppen az a baj, hogy ezt olyan tehetségesen csinálod; egy tálba öntöd az igazit és a hamisat s olyfajta gyengéd kulturhabarékot hozol létre, melyet megéljenez az a Bécs, mely gúnyolta Anton Brucknert…”  S a Giuditta ügyében erre a következtetésre jut: „… a Giuditta operett, szerelmes, nagyszabású, káprázatos, nagyratörő, hol bájos, hol meg ostobácska operett. De hogy zenés komédia lenne? Miért nem azt írt Lehár?”

Ám Lehár nem írt többet: operát sem, de operettet sem.  A zeneszerző úgy vélte: „A Giudittával a tudásom legjavát adtam!” --- S aki 1935. április 30-án hatvanötödik születésnapját ünnepelte, már csak vajmi keveset komponált. Lehár úgy érezte: elfáradt.

Decsey így folytatja:

„Tulajdonképpen imponáló: harmincöt esztendeig várt Lehár erre a pillanatra, harmincöt esztendeig ez a győzelem volt élete célja. Amit első operája, a Kukuška, el nem érhetett, bárhogy igyekezett is, azt szinte könnyedén elérte utolsó operettje, a Giuditta: meghódította az Állami Operaházat, s megszerezte annak fényes eszköztárát. Több mint harminc operettnyi kerülőt tett meg, míg ideért. A legbiztosabb módja az ideálok megvalósításának, ha az ember túlszárnyalja őket. Lehár írta az operetteket, egyiket a másik után, fokozta, bővítette, finomította a műfajt, külföldön a legtöbbet játszott osztrák szerzőként szerzett hírt s nevet, ő képviselte Ausztriát Párizs és Port Said, az Észak-fok és a Jóreménység foka között – hát be lehetett volna-e csukni előle a reprezentatív bécsi Operaház kapuit? Meg aztán kezére járt a kor is. Mennél több megérthetetlen opera született, mennél több atonalitás eredt vajúdó öléből, annál inkább Lehár kezére játszott ez a kor: mert ő a zsongító, az édes ízű, a dúdolható, a háromszoros újrázást követelő, telt házakat vonzó Lehár-melódiák ura!”

Otto Schneidereit Lehárról szóló könyvében rámutat: Decsey szavai arra is rávilágítanak, miért is sugároz egyre-másra olyan Lehár-operettekből merített számokat a rádió és a televízió, amelyek már régóta nem szerepelnek a színpadokon: a zeneszámok tulajdonképpen függetlenek a mindenkori színpadi cselekménytől. Persze ugyanabban a szellemben fogantak, ám önálló életet élnek. a csúcspontjukat a „Tauber-dalokban” érik el…. Tauber oly káprázatos művészettel tagolta a dallamokat, hogy a lehetetlen is lehetségessé vált: a hallgató elsiklott a szöveg ostobasága felett.

Richard Tauber és Jarmila Novotna már egy héttel az ősbemutató után hanglemezre énekelte a Bécsi Filharmonikusok – gyakorlatilag tehát az operazenekar – kíséretével és Lehár vezényletével a Giuditta legfontosabb számait. A felvétel alapján képet alkothatunk a premierről, az pedig – tudjuk – nagy siker volt. S a bécsi Állami Operaház ezután, 1938. március 7-ig bezárólag, még száznegyvenszer előadta a művet, ami egy „első osztályú temetéshez” képest, ahogy egy helyütt jellemezték, meglehetősen látványos siker.

/Otto Schneidereit: Lehár – Zeneműkiadó, 1988/

"GIUDITTA" V.

Lehár Ferenc hatvanéves kora után érkezett el sikereinek csúcsára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 1933-ban a Francia Becsületrenddel tüntették ki. 1934. január 20-án került sor az utolsó bécsi bemutatójára. A Staatsoperben bemutatott zenés komédiát, a Giudittát három hónap alatt két operaház is műsorára tűzte: a bécsi bemutató után, 1934. április 8-án a budapesti Magyar Királyi Operaház adta elő.

Csodálatra méltó alkotókészsége mellett Lehárt csodálatos teherbíró-képesség is jellemezte, még a harmincas évek közepén is. Lehár: „Ha nem csinálok semmit, fárasztom magam. És mivel az én koromban nem szabad kifáradni, dolgozom.” („Lehár Ferenc élete.” A Zene, 1941)

A pesti bemutatót Lehár vezényelte. A premier előtt így nyilatkozott: „Életem egyik célja teljesült: darabor írtam, melyet egymásután két operaház mutat be.” (Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve – Zeneműkiadó, Budapest, 1959)

A Pesti Napló zenekritikusa, Tóth Aladár, így ír a Giuditta pesti bemutatója után:  

„Az operett, a háború előtti bécsi operett jellegzetesen a polgári középosztály teremtménye… A Melanie-valcert éppen úgy dúdolta a suszterinas. mint maga Ferenc József őfelsége… Lehár ebbe a valcervilágba született bele. És ha valaki tovább tudta szőni ennek a világnak a valcerálmát, akkor elsősorban Lehár volt az… Megváltás, hogy akad művész, igazi melegszívű, finom művész, aki lelket önt az olcsó szórakozásba. Aki lehajol hozzá, hogy felemelje, aki mindazt, ami a félérzések világában még muzsikára szomjazik, nemesen ívelő, harmonikus melódiákkal itatja… És ott egy Lehár szabadítja fel az érzéseket. De a legnagyobb szerencse, hogy Lehár olyan valódi tehetség, aki maga is fel tud szabadulni, miközben alázatosan szolgálja publikumát, egyben észrevétlenül, simán, könnyedén felépíti saját poétikus világát.” (Pesti Napló, Tóth Aladár, 1934. április 10. )

/Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium, 1995/

(Folytatom)

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LXXXIII.)

"GIUDITTA" III.

Mennél inkább közeledett az ősbemutató napja, annál több szó esett a sajtóban a „nagy Lehár-szenzációról”; „hadijelentések” érkeztek a bécsi Állami Operaházból, mintha valóban életre-halálra menő küzdelemről volna szó. „Ezúttal semmi nem segít! Hiába ismeri az ember az udvari vagy a kormánytanácsosokat, semmit nem ér, ha az ember akár Richard Tauber nővére szabónőjével van jóban, mégsem lehet már két hete jegyet kapni… Annyira telt a telt ház,  hogy – ha hihetünk az Operaház körül burjánzó pletykáknak – sok száz schillinget is megadnak egyetlen ülőhelyért.” (Forrás: n.n., Giuditta bei Tage (A Giuditta nappal), Illustrierte Kronen Zeitung, Bécs, 1934. I. 19.)

„A bécsi Állami Operaházban valóban annyira elkelt minden jegy, hogy a legtöbb reménnyel kecsegtető, leginkább bevált kapcsolatok is csődöt mondanak. Régóta nem tapasztaltunk ehhez hasonlót a bécsi színházakban, s a jelenség messze túlmutat az esemény társadalmi jelentpségén. Kifejeződik benne az opera közönségének az az érzése, hogy szokatlan, mondhatni szimbolikus jelentőségű eseményről van szó: Lehár bevonul az Operaházba!... Lehár az életidegen, de udvariasan öntudatos művész alázatával viseli el az Operaház nem remélt kegyeit… Esztétikai és logikai megfontolásból éppen ezekben a napokban ajánlatos visszaemlékezni Lehár udvarias, á, hajlíthatatlan határozottságára, amivel kitart e zenei és lelki forma önmaga teremtette stílusa mellett. A Friderika magaslatára érkezvén, be sem vallott vágyakozással, de több mint indokolt igénnyel elvárhatta, hogy megtiszteli őt az Operaház. Így áll hát előttünk a belcanto Lehárja, a csillogó és mosolygós szerelmi melódia alkotója, ama szikrázóan színes tenordallamok mestere, vagy – ahogyan szakmai körökben mondják: a Tauber-dalok mestere. Ez a Lehár, a gyengéden bimbózó dallam, a vágyakozásteli szerelmes dal Lehárja a mai osztrák lélek elidegeníthetetlen része.” (Forrás: „Die Grosse Lehár-Sensation (A nagy Lehár-szenzáció), Eiener Allgemeine Zeitung, Bécs, 1934. I. 15.)

Örömmel állapíthatta meg a mester a bemutató estéjén, hogy nemcsak Bécs, Ausztria és Európa, hanem az egész világ odafigyelt azokban az órákban a Bécsi Állami Operaházra: százhúsz adó sugározta az öt földrészen szerteszét a bemutató dallamait.

Valóságos diadalmenet volt a premier. A közönség, a köztársaság elnökével és a kormány tagjaival az élen, véget nem érő tapssal követelte a ráadásokat, éltették Lehárt, és elhalmozták virágokkal meg babérkoszorúkkal.

/Otto Schneidereit: Lehár – Zeneműkiadó, 1988/

(Folytatni fogom, továbbra is a Giudittáról…)

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LXXXII.)

"GIUDITTA" II.

Lehár Ferenc – (1932. év): „egy szép ischli augusztusi napon, két öreg barátom, Paul Knepler és dr. Löhner idehozott nekem egy szcenáriumot és egy kész első felvonást, hogy olvassam el. A környezet és a cselekmény annyira megragadott, hogy még az éjjel nagyjából feljegyeztem Giudittám legfontosabb motívumait, ha csak vázlatos formában is.” (Forrás: Lehár über seine „Giuditta” – Lehár a Giuditta c. művéről – Neues Wiener Tagblatt, Bécs. 1934. I. 7. )

Az új darabnak a címe eleinte nem Giuditta, hanem Giulietta lett volna.

A rendező személye Max Reinhardt lenne.

Lehár Ferenc: „Nem tudom, mi az értelme, mi a célja a híreszteléseknek, melyek szerint olyan anyagi nehézségek merültek fel, melyek megakadályozzák művem, a Giulietta előadását a Grosses Schauspielhausban. Ha ezek a hírek igazak volnának, alighanem tudnék róla. Csak annyit tudok, hogy itt, Berlinben, állandóan lefoglalnak a Hercegkisasszony próbái (A hegyek ura c. átdolgozott változatról van szó), melyet a Nollendorf- színházban készülnek előadni. Mind a mai napig ahhoz sem jutottam hozzá, hogy hangszereljem, pláne, hogy befejezzem új művemet. Azóta, hogy Salzburgban tárgyaltam Reinhardttal, semmiféle új szakasz el nem kezdődött… Újra csak azt hangsúlyozhatom: a Grosses Schauspielhausban előbb az Alt-Heidelberg-darab amerikai változatát mutatják be, utána pedig a Giuliettát. Minden más híresztelés téves.” (Forrás: Franz Lehár über seine „Giulietta”. Gespräch – L. F.  A Giuliettáról. Beszélgetés – Neues Wiener Journal Bécs. 1932. IX.14.)

Azonban a Rotter-fivérek társulata csődbe jutott és elmenekültek Liechtensteinbe. Ezzel egyelőre füstbe mentek Lehár tervei.

Azonban hamarosan újabb fordulat következett be, mégpedig a bécsi Állami Operaház jóvoltából. Ennek élén álló Clemens Krauss karmester korábban már bemutatta ott Johann Strauss Egy éj Velencébenjét (1929), Heiberger Operabálját (1931) és Suppé Boccaccióját (1932) – és 1934. január 20-án pedig színre került Lehár Giudittája!

Lehár Ferenc: „Nagy örömmel és sok szeretettel dolgoztam… és ugyanolyan műgonddal fordultam a hangszerelés felé – amit az Operaház gazdag és nagyszerű zenekara el is várhat -, mint amennyi figyelmet szenteltem az énekhangok hatásos kezelésének és a téma választékosságának. Novotna művésznő Giudittaként megkapta a maga keringőjét – Olyan forró ajkamról a csók; Richard Tauber a maga áriáját, s kettejük D-dúr duettje mintegy vezérmotívumként húzódik végig a partitúrán.” (Forrás: Lehár über seine „Giuditta” – Lehár a Giuditta c. művéről – Neues Wiener Tagblatt, Bécs. 1934. I. 7. )

Lehár Ferenc: „Alighanem ez a legnagyobb szabású partitúra, amit valaha írtam. Azt hiszem, elmondhatom: a Giuditta a legérettebb művem, s annyi szeretettel dolgoztam rajta, mint talán soha még… Oktalan kérdés, hogy a Giuditta vajon opera-e, vagy operett. Egyik sem a szó szokványos értelmében. A Paganini, a Friderika és A mosoly országa óta olyan stílusban írok, melyet zenei alkotásaim számára a legalkalmasabbnak érzek, és soha nem törtem a fejemet azon, melyik műfajba sorolható ez vagy amaz művem. Vannak a Giudittában az operára emlékeztető komoly jelenetek, ám akadnak benne a cselekményből adódó vidám képek és mulatságos jelenetek is… boldog voltam, hogy harmincesztendős zeneszerzői munkám után megadatott nekem: művemet a bécsi Állami Operaház klasszikus színpadán mutatják be, s a legkiválóbb művészek énekelnek benne a leghíresebb zenekar kíséretével.”  (Forrás: Franz Lehár über seine „Giulietta”. Gespräch – L. F.  A Giuliettáról. Beszélgetés – Neues Wiener Journal Bécs. 1932. IX.14.)

Lehár Ferenc: „Bármekkora legyen is a feladat, öreg barátom, Marischka – akit megbíztak a darab rendezésével – a rá jellemző lelkesedésnek és fanatikus munkabírásnak hála – megbirkózik vele. Sokszínű az öt kép palettája – az első képben a kikötő tarka világa, a harmadikban a katonai tábor élete, s mindenekfelett a negyedik kép, ahol Giuditta az Alcazarban lép fel, egy nagy észak-afrikai város mulatójában, az egyidejű balettel; a tervezőművészek és az Operaház maga sem fukarkodtak a színekkel. A legmélyebb hálával gondolok mindazokra, akik oly sokat fáradoztak művem érdekében.  (Forrás: Lehár über seine „Giuditta” – Lehár a Giuditta c. művéről – Neues Wiener Tagblatt, Bécs. 1934. I. 7. )

/Otto Schneidereit: Lehár – Zeneműkiadó, 1988/

(Folytatni fogom, továbbra is a Giudittáról…)

Az előbbi beírásomból lemaradt:  az  eredeti lapszámból ismertetett  cikkben  láthatjuk/olvashatjuk Lehár saját kézírásának lenyomatát is:

keze írásával lejegyezve a kottapapírra:  pár ütemnnyi kottafej a  Giudittája dallamára, mely fölé és kottasorok közé  magyar nyelvű üdvözlő sorai:  

„A Pesti napló olvasóinak Karácsonyra!

1933 Lehár Ferenc”

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LXXXI.)

Lehár Schikaneder-„palotácskája”- IV.

"GIUDITTA"

PESTI NAPLÓ - 1933 december 24.

"Amivel Lehár Ferenc bevonul a bécsi operaházba"

A világhírű zeneszerző a „Pesti Napló"-ban ismerteti új daljátékát, „Giuditta”

Bécs, december 23.
(A Pesti Napló bécsi szerkesztőségétől.)

Lehár Ferenc mostanában kétszer is otthont cserélt: ugyanakkor, amikor új művével bevonul a bécsi Operába, elhagyta a bécsi Belváros közelében fekvő szép nagy városi lakását és kiköltözött Bécs egyik külső városrészébe, Nussdorfba, ami Bécsnek olyan vidéke, mint Budapesté Mátyásföld. Lehár megvásárolta azt a kis kastélyt, amelyben Schikaneder lakott, — aTheater an der Wien egykori igazgatója, aki Mozart operáit először játszatta — egy gyönyörű barokk palotácskát, hatalmas lovagtermekkel, nagy boltíves lakószobákkal, óriási kert közepén, amely most persze fehér hóréteg alatt pihen. Ide, a fényesen világított és jó meleg Lehár-kastélyba, amelynek minden szobájában egy-egy zongora áll és mindenütt elszórva fekszik a kottapapír és az élesre hegyezett ceruzák egész légiója, nem hallani semmit az uccai járókelők korcsolyacsörgetéséből, a  Nussdorf mögött emelkedő dombokra igyekvő síelők és ródlisok buzgó sportolásából; nagy, teljes a csönd itt, a művész egyedül lakik a feleségével és azokkal az élő és élettelen tárgyakkal, amelyek, melódiáin kívül, elfoglalják és szórakoztatják: óriási dolgozószobájában, amely valaha nagy lovagterem lehetett, aranyozott kalitkában két hangosan dalolgató kanárimadárral, — egy kis lepkével, amelyet a múlt héten ő maga fogott és amelynek étkezésére és napi ellátására úgy ügyel fel, mint anya a gyermekére — egy óriási hordóban kis aranyhalacskáira, amelyeket a Nussdorf mögött lévő hegyekből egyenesen idevezetett vékony sugarú kis forrás táplálgat és egy játékszobával, amelyben billiárdasztal áll három golyóval és egy dákóval, de olyan helyzetben, mintha ebben a pillanatban hagyták volna rajta abba a játékot. Lehár a munka után itt szokott billiárdozni — egyedül. És ugyanebben a szobában, egy asztalon áll a francia »boule« nevű szerencsejátéknak kicsinyített mása, amelyben kilenc szám közül kell eltalálni, hogy melyikre ugrik a megpergetett gumilabda, és titokban itt van a roulettgép is, harminchat vörös és fekete számrovatkájával és titokzatos zérójával. Lehár Ferenc, a nagy művész szemérmességével és naivságával vallja be, hogy gyakran játszik ezeken a szerencsét hozó apparátusokon, — de mindig egyedül.

— Legalább mindig nyer a Mester, —jegyezzük meg, amire Lehár titokzatosan mosolyog.

A kastély egyik oldalszárnyában, amelyet Lehár »atelier«-nek nevez, egész kis Lehár-múzeum van berendezve: színlapok, koszorúk, arcképek, szalagok, egy üvegszekrényben a zeneszerző összes kitüntetései, díszoklevelek, bizonyítványok, elismerések, egy tökéletes múzeum ez, amelynek minden egyes darabja egy példátlan sikerű pálya bizonyítéka, amely azonban közvetlen összeköttetést tart fenn az élettel is.

Egy aranylemezt mutat Lehár Ferenc, amely arról számol be, hogy 1929. november 17-én Berlinben egy napon nem kevesebb, mint 9 műve került előadásra. És boldog örömmel mutatja azokat a vonatkozásokat, amelyek azt bizonyítják, hogy Lehár Ferenc magyar, mindig annak érezte és mindig is annak tartotta magát.

Mutat például kicsi gyermekkorából egy bekeretezett irkalapot: abból a korból való, amikor nem tudott még más nyelven, csak magyarul és miután édesapját, aki katonakarmester volt, elhelyezték Magyarországból, neki is németül kellett tanulnia: ezen az irkalapon az ilyen szavak
»Stundenplan«, »ungarisch«,  nem a helyes németséggel, hanem hosszú »á«-val vannak írva: a kis Lehár Ferenc gyermekes írásával. így:
»Stundenplán«, »ungárisch«.

Mutat azután egy családi képet, amelyen együtt van lefotografálva Brauch  Ferenc, az ismert budapesti  nagyhentes gyermekeivel, akikről kiderül, hogy édes unokatestvérei. És végül ott büszkélkedik az arcképek között Horthy Miklós egy fényképe, kedves ajánlással, — de távolról sem az újabb időből, amikor már Magyarország kormányzója lett, hanem abból a korból, amelyben még együtt szolgáltak a »Mária Terézia« nevű hajón, amelynek Horthy Miklós volt a kapitánya és Lehár Ferenc a tengerészzenekar karmestere.
 

A beszélgetés természetesen elsősorban és főképpen az új daljáték, a »Giuditta« körül forog.

— Tegnap kezdődtek meg a próbák, — mondja mosolyogva és alig leplezett büszkeséggel Lehár. Január 14-ére van kitűzve a bemutató, de lehetséges, hogy az előadást csak egy-két hónap múlva fogjuk megtartani.
... És máris siet és egy hatalmas mappából, amelynek legalább tíz kiló a súlya, egymásután szedegeti elő a »Giuditta« egyes számainak partitúráit és megmutatja ezeket a sűrűn teleírt kottalapokat, amelyeken olyanok a Lehár kemény ceruzával írt halvány kottafejei, mintha gyöngyökkel volnának telehintve.

Példátlanul rendszerető és pedáns ember Lehár: külön kis kartonlapra apró köröket rajzol fel, mielőtt komponálásba kezd, minden kör egy-egy zeneszámot jelent: a körbe beleírja, hogy mikor készült el a zeneszám megkomponálásával, és a hangszerelés befejezése után vörös ceruzával átszínezi a kört és belejegyzi a hangszerelés napját is. A »Giuditta« íve már teljesen vörös: kész a munka, december 7-e az utolsó dátum rajta.

Kérdezzük Lehárt, mikor szeret a legjobban dolgozni? Azt feleli, nevetve: »mindig«. Nem ül le, sem zongora, sem íróasztal mellé, hanem folyton dolgozik, azért van mindegyik szobájában zongora, kottapapír és ceruza, hogy dolgozhasson, akárhol, akármikor, amikor csak kedve telik benne. Naponta 14 órát. Látszik is ezen a friss, mozgékony és rendkívül kedves ifjú-öreg úron, hogy nincs is más öröme, mint a munka.
És talán, ami nála ezzel egyértelmű: a siker.

— Nekem is voltak olyan ideim, — mondta egy meghatott percében Lehár Ferenc — amikor nem volt olyan sikerem, új operettjeim után nem kapkodtak úgy mint most, dalaimat nem énekelték az egész világon. Minden alkotó életében vannak átmenetek, és nekem is volt néhány évvel ezelőtt egy korszakom, amelyben nem voltak olyan nagy sikereim, mint mostanában. Akkor te voltál az egyetlen, aki kitartottál mellettem, aki hittél bennem, aki mondtad és írtad, hogy jó az, amit csinálok és őszintén szólva: tartottad bennem az önbizalmat. Én ezt sohasem felejtem el neked és örökre hálás maradok ezért neked most is, az én nagy sikereim idején is, amikor a bécsi Opera készül új daljátékomra.
 

...Meghatottan hallgatom a nagy zeneszerző kijelentését. Ilyen szavakra, ilyen érzéseikre csak egy igazán nagy ember képes. Csupa elragadtatás, ahogy új művéről beszél.
— Olyan stílusban van írva, mint valamennyi legutolsó munkám. Lírai daljáték, erős szituációkkal, nagy drámai mozgalmakkal. Két éve dolgozom rajta. Egy asszonynak, Giudittá-nak az élete történetét mutatja be. Hallatlanul izgat engem ez az élet és remélem, a közönséget is érdekelni fogja. Öt képből áll a cselekmény: az első egy délvidéki kikötővároskában játszódik le. Délnek egész fénye és pompája, minden tüze és vadsága jut kifejezésre ennek az asszonynak a vérében és a temperamentumában. Egy madárkereskedő felesége Giuditta, bizonyos tekintetben ő is kalitkába van zárva. Ott él a férje mellett és nem ismeri a szerelem nagy titkait. — csak álmodozik róla. Ekkor jelenik meg Oktavio, egy kapitány, aki a századával Afrika felé igyekszik és a kikötővároskában akar hajóra ülni. Oktavio és Giuditta megismerik és megszeretik egymást. Giuditta életében először ismeri meg a szerelem nagy misztériumát, elhagyja házát és férjét és hajóra ül Oktavioval. A második kép Afrika északi partvidékén játszódik, egy kis helyőrségben, Oktavio villájának a kertjében. Forró szerelmi idillben élnek a szerelmesek, a tisztet azonban hirtelen a frontra küldik, a szerelem véget ér. Oktavio és Giuditta elválnak, a harmadik kép a táborba vezet, ahol Oktaviót forró sóvárgás gyötri Giudittája után. Elhagyja érte a hadsereget, szökevénnyé válik, visszarohan Giudittához, aki azonban már más férfiak karján élvezi az életet. A szerencsétlen tiszt elzüllik és egy nagyvárosi előkelő szálló éttermében bárzongoristává válik: ide kerül Giuditta egy előkelő herceg karján, mint nagyvilági nő, itt látja meg a férfit, akinek tönkretette az életét és aki iránt ismét fellángol a szerelme. De a szökevénnyé vált, tönkretett Oktavio kitér Giuditta csábításai elől, a nő elmegy a herceg karján, miközben Oktavio továbbjátszik a hotelzongorán...

— Csak nagyjából meséltem el a történetet, — mondja kipirult arccal élénken Lehár, - hogy megmutassam a helyzeteket és a hangulatokat, amelyek engem inspiráltak. Én mindig olyan szövegeket kerestem, amelyekben az alakok, a gondolatok, a helyzetek érdekeltek, irtóztam a konstruálttól, a hazug meséktől, a véletlenek találkozásától, a mindenáron való vidámságoktól. Ha a hallgató valamelyik fordulatnál meghatódik, ha egy mondatnál titokban egy könnyet morzsol széjjel, akkor én már elértem a célomat, mert az ilyen szívhez szóló érdeklődés a legfontosabb feltétele az igazi zenei élménynek.
... És a kincseivel egyáltalán nem takarékoskodó Lehár Ferenc már ül is a zongoránál és lejátssza új daljátékát. Még énekesekről is gondoskodott: Bokor Margit, a bécsi opera új, nagytehetségű magyar énekesnője markírozza Giuditta szerepét és egy fiatal olasz tenorista, a nápolyi San Carlo színház tagja énekli Oktavio partítúráját. Lehár ül a zongora előtt, tűzbejön a zenétől, a fejével int a mögötte álló művészeknek, hol az egyiknek, hol a másiknak és kezei alatt kibontakoznak a legújabb szép Lehár-melódiák.

Nyitánya nincs a darabnak, néhány taktus bevezetés után rögtön a cselekménybe vezet a zene, de azért a zenekar sem jár rosszul: az öt képet zenekari közjátékok kötik össze, amelyek a bécsi filharmonikus zenekarban úgy fognak kivirágozni, mint május végén egy csodálatos kert. A vidám bevezető számok után kerül sor Oktávió fellépésére, — nagy Tauber-ária — azután Oktávió és Giuditta találkozására: ez a hatalmas fellépés a maga misztikus, orientális színeivel és gazdag szenvedélyességével Lehár egyik legmozgalmasabb és legdrámaibb munkája. A daljáték általában nincs »átkomponálva«, az egyes számokat próza köti össze, de ez a szöveg nem tart tovább két-három percnél, úgyhogy az egész daljáték olyan, mintha opera volna, — mondjuk a régi francia operák értelmében vett dalmű, amelyekben az egyes számokat szintén két-három perces szöveg kötötte össze. A második kép főékessége egy hatalmas szerelmi duett, a harmadiké Oktávionak a katonák kórusával kísért nagy jelenete, majd Oktáviónak Giuditta után való sóvárgása. A negyedik kép a Giudittáé: ebben őneki van két gyönyörű dala balettel és női énekkarral kísérve, és ennek a képnek van azután hatalmas, drámailag felépített nagy fináléja. Az ötödik, az utolsó kép hozza a Lehár-operettekben immár tradícióvá vált Tauber-áriát, amelyet Oktávió akkor énekel, amikor a nőt az idegen herceg karján meglátja: egy csöndes, fájdalmas ária ez, olyan szép, hogy kétségtelenül utódja lesz »A mosoly országa« híressé vált szerelmi dalának. Giuditta csábítása és a bár-zongoristává vált Oktávió lemondása adják ennek a képnek és egyszersmind az egész daljátéknak a nagy, drámai befejezését. Lemondással végződik a darab, unhappyenddel, amivel Lehár itt és ezúttal is hű maradt a maga művészi elveihez.

... Órákig ült a zongora előtt a nagy zeneszerző, mögötte a kitűnő magyar énekesnő és a fiatal olasz tenorista. — egymásután énekelték a meleg, fájdalmas áriákat, a drámai mozgalmasságú duetteket és a viharos finálékat. Fáradhatatlanok valamennyien, Lehár egy pillanatra odasúg:

— Azt hiszem, a hangszereléssel is meg leszel elégedve. Remélem, sikerült új színeket, új meglepetéseket találnom.

...És amikor »még ezt«, »még azt«, »még ezt a számot«, »még azt a kórust« eljátssza és beteszi az utolsó lapot is a »Giuditta« partitúrája mögött és kipirult arccal kérdezi, hogy hogy tetszik: elragadtatásunkra csak annyit felel nagyon egyszerűen :
 

— Azért tetszik, mert talán megérezni, hogy szívből jön.

Ruttkay György

(Folytatom)