572 Búbánat 2017-10-13 22:28:28 [Válasz erre: 571 Haandel 2017-10-13 17:54:51]
Már hozzájutottam a lemezhez, a napokban lejátszom, majd referálok róla.
570 Búbánat 2017-10-12 00:00:02 [Válasz erre: 569 Búbánat 2017-10-07 01:52:25]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből
(XLIX.)
Lehár Ferenc és az „Évá”-ja
Lehárt az 1910-es évek eleje időszakában nem hagyta közömbösen a monarchia helyzete, ebből pedig levont némi következtetést saját munkájával kapcsolatban. Meg is fogalmazta őket abban az interjúban, amit a Karl Kraus szerkesztette Die Fackelnek adott (Bécs, 1912. XII.12.). Ebben utal A drótostótban szereplő Pfefferkorn alakjára, de a már szintén bemutatott ÉVA librettójának megzenésítésére alapozva is:
"Meg vagyok győződve arról, hogy a jövő operettje mindenképpen az élet megfigyeléséből nő majd ki, persze annak könnyed és vidám megfigyeléséből… Mindaz, amire törekedtem s amit kerestem, abból a szándékomból eredt, hogy munkámba annyi realizmust, annyi igazságot és valódi életet vigyek bele, amennyit csak lehet… Eljő a nap, amikor az operett még a mindennapok társadalmi kérdéseit is bemutatja a népnek. Miért is ne? Ugyanúgy, ahogyan a más műfajú színpadi művek megtették. Persze nem akartam a szokásos drámai eszközökkel élni: a bájt igyekeztem az erőszak helyett ábrázolni.”
Lehár az interjúban megfogalmazott valóság bizonyos mozzanatait kereste ezekben a műveiben, ez a szándék vezette, amikor az ÉVA c. műve komponálásába belefogott. A Theater an Wienben 1911. november 24-én került sor a darab bemutatására. A téma kidolgozása során több nehézség is akadt. Otto Schneidereit a már többször idézett Lehár-könyvében részletesen szól erről. A szövegben is, a zenében is három irányzat küzd egymással. Először is a zeneszerző igyekezete, hogy folytassa a szentimentális-patetikus Lehár-vonalat,s s lehetőleg még erősítse is; másodszor a szövegírókat sújtó kényszer, hogy a bécsi s általában az európai siker érdekében vidámak legyenek; harmadszor a komponista és a librettisták igyekezete, hogy a készülő műben a való életet ábrázolják, vagyis korszerűek legyenek. A korszerűség pedig azt követelte, hogy szembe kell nézni a társadalmi problémákkal… A színpadművészetnek is tudomásul kell vennie a szociális kérdés meglétét, s tudomásul is vette, még ha felszínesen is. Az operett-műfajban mindenesetre az Éva volt az első ilyenfajta mű.
Ám az Éva szerzői megfeledkeztek a közönségről, a maguk közönségéről, melynek a véleményét a kritikusok is megfogalmazták:
„Eddig kuplékkal enyhítettük a drágulást, s ez megvigasztalt. Most azonban háromnegyedes ütemben tálalják fel nekünk a szociális kérdést, a tánckar hölgyei egy munkásforradalom vulkánjának tetején dobálják lábaikat, s még örülhetünk, ha a fináléban nem számos halott, hanem néhány poén hever a deszkákon.”
Az Éva szövegkönyvében s mindenekelőtt a dalszövegekben fikarcnyi sem érezhető ezekből az eseményekből. Csupán mese a szegény Hamupipőkéről – vagyis Éváról - , aki a királyfi – Octave, Éva főnöke – némi trükkel maga mellé emel a trónusra – magyarán az igazgatói luxusvillába.
A cselekmény ugyanúgy kezdődik, mint Donizetti operája, Az ezred lánya: felbukkan egy apátlan-anyátlan lányka, akinek hirtelen rengeteg papája akad. Az üveggyári munkások végtelenül derék fogadott lányáról leperegnek a gonosz főnök machinációi; még azt sem képes elérni, hogy „egy kokottbál ürügyén felcsalja magához a gyári munkáslányt, hogy aztán pezsgőspalack-ütegek felvonultatásával megingassa a vár szilárd alapjait.” Éva továbbra is tisztességes s elhagyja őt, „ami azonban nem akadályozza meg a romlatlan lánykát abban, hogy alig valamivel később, a befejező felvonásban, egy francia hercegnél vendégeskedjék”. A darab vége: „A főnök önvizsgálatot tart, megállapítja, hogy szereti Évát, megleli őt, s a herceg platonikus metresze a gyár urának karjaiba omlik.”
Való igaz: csak látszatra szociálisak azok a gesztusok, amikkel a szöveget felékesítették. Ám a Theater an der Wien akkori közönsége már attól is megrémült, ha színpadon elhangzott az a szó, hogy „munka”, Szó sem lehetett a valóság tényleges megfigyeléséről. Vagyis nem kell túl komolyan venni az élet tükrözödését az Éva-operettben, még kevésbé a szociális szándékot.
Két és fél évvel később a színház direktora,Karczag, így fejti ki, mit gondol erről a kérdésről:
„Egyre-másra azt hallom, hogy Lehár Ferenc szociális problémákat feszeget az Évában. Az isten szerelmére: elhangzik-e e zeneműben akár csak egyetlen ilyen szó is? Ha a munkások lázonganak: az már szocializmus? A munkások meg akarják védeni Évát a fiatal gyártulajdonostól, aki el akarja őt csábítani; ez természetes emberi megnyilvánulás, és semmi köze nincs a szocializmushoz.”
Számos kritika mindazonáltal dicsérően emelte ki a kompozíciót:
„A zeneszerző ezúttal nagy, művészi ambícióval mutatja meg, mily érett a művészete, mennyire tökéletes a technikai tudása és forma-művészete. Egyetlen korábbi operettjében sem találkozunk a jelenetek, számok és finálék ily előkelő és elegáns megformálásával. Soha nem zengett a zenekara ily gazdagon, ily káprázatosan, ily igézetesen, mint itt. Rafináltan és érzékenyen vezeti és elegyíti a hangokat, s elmaradt az a túl bőséges zenei szirup-adalék is, mely annyira bántó volt a korábbi operettekben.” (Neue Freie Presse, Bécs, 1911. XI.5.)
A kritika egyre-másra azt követelte, hogy Lehár szerezzen jobb librettókat.
A Berliner Tageblatt 1926. február 2-i számában olvasható, hogy Lehár maga, hogyan vélekedett erről:
„ De hát mi a jó operettszövegkönyv? Számomra olyan könyv, melyből erős zenei fluidum árad, olyan könyv, mely első elolvasásra mély zenei izgalmat kelt benne… És mi a rossz? Emlékszem azokra az időkre, a Cigányszerelem és az Éva bemutatójára; a kritika akkor egy emberként rávetette magát a librettókra, és szálanként szét szedte őket szét. Tudvalévő, hogy az operett a szövegkönyvön áll vagy bukik. Nos hát: megbukott a két operett? A Cigányszerelem Gregornál, az Éva egyedül Pálfinál sok száz előadást ért meg… De miért is beszéljek magamról. Régóta ismerjük a történetet, hogy mennyire elhagyatottan és egymagában ült a helyén Johann Strauss A cigánybáró főpróbája után, mert senki nem mert oda menni hozzá, megmondani, mennyire rossz az új operett szövegkönyve,s hogy kár minden hangjegyért, amit erre a bukás káinbélyegével a homlokán született tákolmányra pazarolt. S ma…?”
/Forrás: F.L. Die Operette,wie ich sie mir vorstelle (Az operett, amilyennek én képzelem), Berliner Tagblatt, Berlin, 1926. február 2./
(Folytatom)
569 Búbánat 2017-10-07 01:52:25 [Válasz erre: 568 Búbánat 2017-10-03 23:27:36]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből
(XLVIII.)
Lehár Ferenc és Giacomo Puccini kapcsolata
Giacomo Puccini és Lehár Ferenc igazi jó barátságban voltak.
Lehár Ferenc tiszteletére emlékmúzeumot rendeztek be Bad Ischl-ben, ahol lakott. A második emeleten, az úgynevezett kis dolgozószobában két eredeti Giacomo Puccini dokumentum található:
Az egyik Giacomo Puccini fényképe, amelyet Lehár Ferencnek dedikált. Rajta a dátum: 1920.
A második Giacomo Puccini levele, amely 1924. július 18-án kelt.
Ha valaki Torre del Lagóban az állandó Puccini-kiállítást tekinti meg, annak – a pompás kertből a villa alsó termébe lépve – azonnal szembetűnik Lehár Ferenc meleg ajánló sorokkal ellátott, bekeretezett fényképe a pianínó tetején.
Clemens Höslinger osztrák könyvtár-tudós Giacomo Puccini című, több kiadást megért könyvében említi, hogy Lehár Ferenc Bécsben 1920. október 29-én fényképet dedikált barátjának, s utal arra is, hogy Giacomo Puccini mennyire értékelte Lehár Ferenc műveit.
|
Lehár dicsősége, világhírneve itthon egyeseket – már életében is – zavart, nemcsak agyondicsérték, hanem olykor kritizálták is más-más oldalról. Olykor „felhígított Puccini” váddal illették. Magának Puccininak egyik kedves zeneszerzője volt Lehár, barátságuk közismert! Nem eléggé köztudott, ezért itt elmondom, hogy egyszer Puccininál nagy estély volt, s a társaságban felfigyeltek arra, hogy a nagy olasz mester egy alkalommal fogja magát, leül a zongorához és Lehár-keringőket játszott – mindvégig kotta nélkül! Sokszor és sokan értették félre Lehárt és műveit, nem utolsósorban más zeneszerzők is. Az egyetlen kivétel Giacomo Puccini volt, az az olasz zeneszerző, akihez igazi – bár nem túl hosszan tartó barátság fűzte Lehárt: megszakításokkal 11 évig tartott. Lehár Ferenc: „Találkoztam én a közélet nem egy nagyságával… mégis, eltekintve a Puccinihez fűződő meleg barátságomtól, mindig is magányos maradtam,” /Forrás: ’F.L.: Musik – mein Leben’ (A zene – az életem), Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1944. IX. 23./ Lehár 1913-ban ismerkedett meg Puccinival, aki A Nyugat lánya c. operának bemutatójára érkezett Bécsbe, s óriási ünneplésben részesítették. Lehár is részt vett az opera Staatsoper-beli bemutatóján. A banketten ott tolongott a bécsi művészvilág színe-java, még a császár is képviseltette magát. Lehárt a Carl-Theater akkori igazgatója, Sigmund Eisenschütz mutatta be Puccininek. Bár az olasz zeneköltő muzsikáját már korábban megismerte, bizonyára megihlette. A Tosca kapcsán nyilatkozta Lehár: „Giacomo mindent tud a szakmáról. Drámateremtő képessége zseniális, muzsikája átjárja testemet-lelkemet.” – írja 1916-ban, amikor a háború elválasztja őket, s személyesen nem találkozhatnak. 1913-ban, október 27-től 28-ig Giacomo Puccini Bécsben tartózkodott, a Hotel Bristolban lakott. Október 11-én a Pillangókisasszonyt, 19-én a Bohéméletet nézte meg a Hofoperben. Október 14-én pedig A Nyugat lánya című operájának az ausztriai ősbemutatóján jelent meg.
Lehár, már a háború után, valami kéréssel fordult Puccinihoz, s a válaszlevélben ilyenek olvashatók: „Drága, nagyhírű Maestro! Nagyon köszönöm kedves levelét… Birtokomban a Pacsirta c. operettje, s csak ennyit mondhatok: bravo, maestro! Üdítően friss, zseniális, csupa ifjonti tűz! Ó, mennyire emlékszem az 1913-as bécsi napokra!... Vajon visszatérek-e valaha oda valami új muzsikával, új művel? Legalább azt szeretném remélni, teljesül a vágyam, és viszontlátom Eisenschütz barátomat és Önt, kiváló, kiváló mester – s ehhez csatlakoznak legszívélyesebb és legtiszteletteljesebb üdvözleteim – Giacomo Puccini.” /Forrás: Puccini und Wien. Ein Brief Puccinis an Franz Lehár (P. és Bécs. P. levele L.F.-nek), Neues Wiener Journal, Bécs, 1919. XI. 18./ Puccini kívánsága csak 1920 őszén teljesült, ám Lehár már ezt megelőzően felkereste őt Olaszországban. Bécsben mindjárt két művének bemutatójára is sor került. Október 9-én mutatták be a La Rondinét (A fecskeI), s október 20-án az Operaházban, a Triptichont. Lehár és Puccini többször találkozott ezekben a hetekben. Lehár Antal később így írt erről: „Ferenc engem és feleségemet egyszerű vacsorára hívott meg. Csak egy vendég volt még ott: Puccini. Ferenc elég jól beszélt olaszul, Puccini csak néhány szót tudott németül. A két mester vacsora közben is szinte kizárólag műveikből vett idézetek segítségével érintkeztek egymással: halkan dudorászva jelezték s azután megmagyarázták őket. Aztán mindketten a zongorához ültek. Szorosan összeölelkeztek, s hol Puccini játszott a jobb kezével, hol Lehár a balkezével, hol egymást kísérték. Káprázatos harmóniák keletkeztek, puccinis és leháros hanghatások és fordulatok vetekedtek egymással. Felejthetetlen este volt, s emléke vissza-visszatért Puccininak Ferenchez írott leveleiben.” /Forrás: Lehár Antal, Neue Zürcher Zeitung, Zürich, 1951. 05.20./ Puccini hazatért Torre del Lagóba, onnan írta 1921 elején: „Kedves Barátom! Visszatérve kicsiny, csendes fészkembe, Magához száll első gondolatom. Még mindig a csodálatos Bécs lenyűgöző benyomásainak hatása alatt állok, a városénak, hol minden ember lelkében ott vibrál a zene, s ahol még a lélektelen tárgyaknak is mintha ritmikusan lüktető élete lenne. Kedves Maestro! Meg sem mondhatom, mennyire boldog voltam, hogy egészen közelről megismerhettem, hogy megcsodálhattam az ön emberi jóságát és világszerte ismert muzsikájának dallamait. Teljes szívemből mondok köszönetet mindazért a jóért, amivel elhalmozott, mind a magam, mind a feleségem nevében. Fogadja kérem barátjának legszívélyesebb kézszorítását – Puccini” /Forrás: Giacomo Puccini levele Lehár Ferenchez, 1921. január/ 1923 őszén Bécsben ünnepi keretek között mutatták be Giacomo Puccini Manon Lescaut-ját. A zeneszerző fia, Tonio társaságában érkezett az osztrák fővárosba. Meglepetést keltett, hogy autóval keltek át az Alpokon. Ez volt Lehár Ferenc és Giacomo Puccini utolsó találkozása Puccini 1924. november 1-jén Viareggioból levelet írt Milánóba, a Casa Ricordi igazgatójának: A bécsi Operaház ugyanis nem tudott pénzbeli kötelezettségeinek eleget tenni és a ricordi cég visszavonta Giacomo Puccini operáit. Az újság azt is tudni vélte, hogy a szerző nem járult hozzá ehhez a rendelkezéshez. Ezt az újsághírt küldte meg Lehár Ferenc Giacomo Puccininak. /Forrás: Puccini, levelek és dokumentumok. II. kötet, Zeneműkiadó Vállalat, Budapest,1964./ Röviddel ezután, 1924. november 29-én Puccini meghalt. A Lehár Ferenc által ajándékozott fényképen a következő ajánlás szerepel: „A zseniális Maestronak, Giacomo Puccininek a legőszintébb, a leginkább szívből jövő megbecsüléssel, emlékezve a leghűségesebb barátjára.” /Források: Gál Róbert: Óh, lányka. óh, lánykám…- Lehár, az operett fejedelme (Rózsavölgyi és Társa, 2006); Szénássy Zoltán: Lehár (Madách Posonium, 1995); Otto Schneidereit: Lehár (Zeneműkiadó, 1988); MAGYAR MŰVÉSZETTERÁPIA - A Magyar Művészetterápiás Társaság /MMT/ tudományos, továbbképző szakfolyóirata, 2010. 2. évfolyam, 1. szám (elektronikus megjelenés: idéztem a cikkét már korábban, itt a topicban)/
(Folytatom) |
568 Búbánat 2017-10-03 23:27:36 [Válasz erre: 567 Búbánat 2017-09-30 01:39:52]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből
(XLVI.)
Lehár és Fall kapcsolata
A Cigányszerelem kapcsán 1910 nyarán némi nézeteltérésre került sor a Carl-Theater és Lehár meg a szövegírók között, s az ügy Leo Fallt is érintette.
Mellesleg Fall volt az, aki rábeszélte Kálmán Imrét, hogy menjen Bécsbe, de Lehárnak is nagy tisztelője volt, akivel túl a kölcsönös megbecsülésen, baráti kapcsolatot ápolt; egy időben ugyanabban a katonazenekarban játszottak.
/Forrás: Rátonyi Róbert: Operett I., Zeneműkiadó, Budapest, 1984./
Mégis megesett köztük az az eset, amiről Lehár így tudósított:
„Operettszerződések esetén az egyik legfontosabb kikötés, hogy az előadásokat mindaddig folytatni kell, amíg a heti bevétel eléri a 18.000 koronát. A Cigányszerelem mindig meghaladta ezt a szintet, csupán a szezon vége felé esett vissza 17.000 korona alá. Mégis a Cigányszerelemmel indult az új szezon, s attól fogva ismét tizennyolcezren felüli bevételt hozott hetenként. Már most napirendre került az a kérdés, vajon joga van-e az igazgatóságnak levenni a műsorról az operettünket, holott meghaladtuk a garantált bevételt, vagyis hogy az igazgatóság hivatkozhat-e arra, hogy már a múlt évadban is jogában állt volna leállítani az előadásokat. Úgy látszott, hogy a kérdésnek nincs jelentősége, ám mi idejekorán be akartuk biztosítani magunkat: a Carl-Theater már Leo Fall új művére készülődött. Már ki is tűzte a bemutató napját, november 12-ére. Mi azonban úgy véltük, hogy operettünk még ezután is megszerzi a 18.000 koronán felüli bevételt; nem akartunk áldozatul esni a Carl-Theater más irányú kötelezettségeinek.”
/Forrás: L. F. szavai a Hinter den Kulissen (A színfalak mögött) című cikkben, Neues Wiener Journal, Bécs, 1910. X.15./
Mivel azonban senki nem akart összeveszni senkivel, az érintett felek békésen megegyeztek, annál is inkább, mivel Lehár Ferenc és Leo Fall jóbarátok voltak; a három színházban, ahol új Lehár-művek futottak, Fall-művek kerültek műsorra…
/Forrás: Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./
(XLVII.)
Lehár Ferenc és Kálmán Imre kapcsolata
Kálmán Imre ugyancsak Bécsben bontakoztatta ki tehetségét, és természetes, hogy a városban hamar egymásra találtak. Lehár Bad Ischlbe is elvitte őt, aki szintén megkedvelte a kies fürdőhelyet. Lehár Ferenc édesanyja halála után kénytelen volt az osztrák konyha receptje szerint étkezni, mivel Emmi húga 1910-ben férjhez ment Papházay István vezérkari századoshoz, így már nem volt, aki hazai – komáromi – módon főzött volna számára. Kálmán Imréékhez fordult segítségért:
Kálmán Vera könyvében így emlékezik erre az epizódra:
„Lehár Ferenc mindenáron ugyanilyen szakácsnőt szeretett volna kapni. Direkt azért jött el hozzánk feleségestül. Keresgéltünk Budapesten, megkértük a Kálmán nővéreket.”
Kálmánné feljegyzéseiben egy kedves kis történet is olvasható, amely e baráti körben játszódott le. Kálmánné nagyvilági nő volt, imádta a társaságot, a szórakozást. Sokkal kevésbé volt ez elmondható Kálmán Imréről, aki csak inkább komponálta a talpalávalót. Kálmán Vera viszont mindig vágyott a szórakozás után:
„Lehár Ferenc segített ki a bajból. Idősebb volt ugyan Imrénél, mégis mindig ő javasolt: ’ gyerünk a bárba, táncoljunk egy kicsit.’ Hát táncoltunk. Remekül táncolt. Vagy egy óra múlva a férjem dühösen felpattant, hozzánk siet, és ráförmed Lehárra: ’Visszakísérnéd végre a feleségemet az asztalunkhoz?’ – ’Mi a baj?– kérdezte Lehár nyugodtan: Te nem táncolsz. Ne irigyeld tőlem ezt a kis szórakozást.’ Panaszosan mondtam Lehárnak: Hát mit szólsz… de amikor én annyira szeretek táncolni! Lehár pedig kimondott egy nagy igazságot: ’Hagyd, hogy táncoljon, Imre. Ne fogd túl szorosra a gyeplőt, különben a paci kirúg a hámból.’ „
Kálmánék később Amerikába mentek ki, amikor 1949-ben visszatértek Ausztriába, Lehár már egy éve nem élt.
Kálmán Vera: „Imre természetesen nem mulasztotta el, hogy ellátogasson Ischlbe is, ahol megkoszorúzta öreg barátunk, Lehár Ferenc sírját.”
/Forrás: Kálmán Vera: Emlékszel még… Zeneműkiadó, Budapest, 1985.; Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995/
(Folytatom)
567 Búbánat 2017-09-30 01:39:52 [Válasz erre: 566 Búbánat 2017-09-23 13:26:10]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből Kapcs. 566. sorszám (XLIV.) Lehár és Bad Ischl Bécsi barátai hívták fel Lehár figyelmét a Traun folyó menti Bad Ischle, amely földrajzi fekvésénél és kitűnő klímájánál fogva nemcsak a hazai, hanem a külföldi előkelőségeknek is kedvelt nyaralóhelye volt. A nyári hónapokat szinte valamennyi színházi és közéleti kiválóság Ischlben töltötte. Rezidenciája volt ott többek között a császárnak is: a Felicitas-villa. Lehár is vásárolt villát Ischlben. Bár Bécsben a Teoboldgassén gyönyörű palotája volt, az év nagy részét mégis a kies környezetben töltötte. 1906-ban anyját is ide hozta fel pihenni és gyógyulni. Édesanyja innen írta utolsó levelét a Komáromban szolgáló Antal fiának: ’…Ferencnek örökre hálás leszek, hogy olyan nagyon gondoskodott rólam. Isten fizesse meg neki. Éljetek boldogan. Nem bírom tovább!’ /Forrás: Lehár Anton: Unsere Mutter. West Berlin, 1936./ Az Ausztria című útikönyv szintén kitér Lehár ingatlanvásárlására: ’Az operettirodalom egyik legnagyobb alkotóművésze, a komáromi születésű Lehár Ferenc szintén Ischlben vásárolt villát, s nagyobbrészt itt is lakott 1912 és 1948 között, s itt hunyt el 1948-ban magyar állampolgárként. A róla elnevezett Traun-parton, Franz Lehér-kai 8. sz. ház a Lehár-villa, ma emlékmúzeum.’ /Forrás: Pethő Tibor - Szombathy Viktor: Ausztria, Panoráma, 1969./ Ischl romantikus és ihlető hangulatáról így nyilatkozik Lehár: ’Inspirál az engem itt körülvevő szépséges világ: a hegyek, a folyók, a pompás levegő. Hiszen, aki nem művész, az is halkan dudorászik maga elé, ha jól érzi magát. S hát így vagyunk mi, művészek is. Az embernek hirtelen támad valami ötlete, egy dallam, amit e lehet kapni, amit először is szép gondosan fel kell jegyezni. Azután megkezdődhet a munka…De a szép tájon töltött élet nem előfeltétel a művészi alkotáshoz. Bármikor s bárhol legyek is, képesnek kell lennem a komponálásra. Hiszen nem az ötlet a legfontosabb, nem az impulzus, hanem az íróasztal meg a zongora mellett végzett munka. Ahhoz pedig tökéletes magány kell, a teljes elfordulás a környezettől, teljes koncentráció.’ /Forrás: Interjú Lehár Ferenccel, 12-UHR-BLATT, Berlin, 1944. VIII. 17./ Az ischli villát Kőröspataki Kálnoky Sándor gróf örököseitől vette meg 68 ezer koronáért. A Bad Ischl-i ház megvételekor Lehár túl volt a negyvenen. Az új otthon, az anyagi függetlenség nagyban hozzájárult munkakedvének fokozódásához: ’ Nemcsak Londonban, Párizsban, Pétervárott, Stockholmban, Koppenhágában és Konstantinápolyban vezényeltem a műveimet, hanem Németország, Svájc, Olaszország és a Duna-menti monarchia szinte valamennyi nagyobb városában is. Az új munkák mellett szívesen és kitartóan csiszolgattam a már kész műveket is.’ /Forrás: ’F.L.: Musik – mein Leben’ (A zene – az életem), Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1944. IX. 23.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ (XLV.) Lehár a megzenésítendő szövegkönyvek mivoltáról és az elkészült műnek a közönségre gyakorolt hatásáról, valamint a megkomponált zenéjéről A víg özvegyet követő új színpadi alkotások közül kiemelkedik az a három operett, amelyen 1908 és 1910 között egyszerre dolgozott. Bámulatos teljesítmény. Három hónap alatt három bemutató: 1909. október 7.: Hercegkisasszony; 1909. november 12.: Luxemburg grófja; 1910. január 8.: Cigányszerelem. Lehár: „A sikeres szerzőket elárasztják szövegkönyvekkel, vázlatokkal, cselekmények tartalmi kivonatával, semmirevaló dalokkal. Volt olyan nap, amikor hat, sőt tíz szövegkönyvet is kaptam. Inasom lajstromba vette valamennyit, és gondoskodott róla, hogy rendben vissza legyenek küldve. Levélbeni közlés esetén én gondoskodtam a megfelelő válaszról néhány udvarias, semmitmondó szóval. Soha nem olvastam végig a beküldött szövegkönyveket. Két-három oldal elegendő volt, s azokat is elfelejtettem a következő pillanatban.” /Forrás: F.L.: ’Eine Erklärung Lehárs’ (Lehár nyilatkozata; 1910-es lapkivágás/ „ Tudom, mindaddig, amíg mi, operettkomponisták tisztességesen és kitartó szorgalommal dolgozunk, s ameddig óvatosan válogatjuk meg a szövegkönyveinket, addig semmi bajunk nem eshet, s az elfogulatlan publikum mellettünk áll…Nem vagyok hajlandó elállni attól a meggyőződésemtől, hogy a hallgatóságnak több jár, mint holmi sekélyes árucikk. Nem elég, ha előadás közben olcsó eszközökkel jókedvre derítjük a publikumot. Ilyenkor mindenki jó hangulatban van, nevet, szívből kacag; ám ha az emberek kijönnek a színházból, valami ürességet éreznek, s ha nyugodtan meggondoljuk, elcsodálkoznak azon, mi is tetszett tulajdonképpen.” /Forrás: Lehár Ferenc nyilatkozata Karl Kraus DIE FACKEL c. lapjában: Ernst is das leben, heiter war die Kunst (Az élet komoly, a művészet vidám volt), Bécs, 1910. XII. 31./ „ A művészet is kenyérkereset. Amikor sok évvel ezelőtt operát írtam, s Lipcse forró talaján megszereztem első pár sarkantyúmat, mindenáron azt szerettem volna elérni, hogy művemet valamelyik világhírű színpadon adják elő, s a kísérlet során kis híján éhen haltam. Az operett viszont tantiemeket hoz! Persze igaz, hogy a valódi művész lelke késztetéséből, önnön lényéből alkot, ámde nem csupán csak önmaga és valamelyik opera irattára számára! Közönségre van szüksége, amely meghallgatja, színpadra, ahol előadják műveit… Nem tudom, hogyan vélekednek erről más szerzők; számomra az operett csupán ürügy, hogy zenét szerezhessek. S becsvágyam célba ért, ha ezt a zenét jó zenének minősítik." /Forrás: F.L.: Die Zukunft der Operette (Az operett jövője), Die Waage, Bécs); Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988/ (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből Kapcs. 566. sorszám (XLIV.) Lehár és Bad Ischl Bécsi barátai hívták fel Lehár figyelmét a Traun folyó menti Bad Ischle, amely földrajzi fekvésénél és kitűnő klímájánál fogva nemcsak a hazai, hanem a külföldi előkelőségeknek is kedvelt nyaralóhelye volt. A nyári hónapokat szinte valamennyi színházi és közéleti kiválóság Ischlben töltötte. Rezidenciája volt ott többek között a császárnak is: a Felicitas-villa. Lehár is vásárolt villát Ischlben. Bár Bécsben a Teoboldgassén gyönyörű palotája volt, az év nagy részét mégis a kies környezetben töltötte. 1906-ban anyját is ide hozta fel pihenni és gyógyulni. Édesanyja innen írta utolsó levelét a Komáromban szolgáló Antal fiának: ’…Ferencnek örökre hálás leszek, hogy olyan nagyon gondoskodott rólam. Isten fizesse meg neki. Éljetek boldogan. Nem bírom tovább!’ /Forrás: Lehár Anton: Unsere Mutter. West Berlin, 1936./ Az Ausztria című útikönyv szintén kitér Lehár ingatlanvásárlására: ’Az operettirodalom egyik legnagyobb alkotóművésze, a komáromi születésű Lehár Ferenc szintén Ischlben vásárolt villát, s nagyobbrészt itt is lakott 1912 és 1948 között, s itt hunyt el 1948-ban magyar állampolgárként. A róla elnevezett Traun-parton, Franz Lehér-kai 8. sz. ház a Lehár-villa, ma emlékmúzeum.’ /Forrás: Pethő Tibor - Szombathy Viktor: Ausztria, Panoráma, 1969./ Ischl romantikus és ihlető hangulatáról így nyilatkozik Lehár: ’Inspirál az engem itt körülvevő szépséges világ: a hegyek, a folyók, a pompás levegő. Hiszen, aki nem művész, az is halkan dudorászik maga elé, ha jól érzi magát. S hát így vagyunk mi, művészek is. Az embernek hirtelen támad valami ötlete, egy dallam, amit e lehet kapni, amit először is szép gondosan fel kell jegyezni. Azután megkezdődhet a munka…De a szép tájon töltött élet nem előfeltétel a művészi alkotáshoz. Bármikor s bárhol legyek is, képesnek kell lennem a komponálásra. Hiszen nem az ötlet a legfontosabb, nem az impulzus, hanem az íróasztal meg a zongora mellett végzett munka. Ahhoz pedig tökéletes magány kell, a teljes elfordulás a környezettől, teljes koncentráció.’ /Forrás: Interjú Lehár Ferenccel, 12-UHR-BLATT, Berlin, 1944. VIII. 17./ Az ischli villát Kőröspataki Kálnoky Sándor gróf örököseitől vette meg 68 ezer koronáért. A Bad Ischl-i ház megvételekor Lehár túl volt a negyvenen. Az új otthon, az anyagi függetlenség nagyban hozzájárult munkakedvének fokozódásához: ’ Nemcsak Londonban, Párizsban, Pétervárott, Stockholmban, Koppenhágában és Konstantinápolyban vezényeltem a műveimet, hanem Németország, Svájc, Olaszország és a Duna-menti monarchia szinte valamennyi nagyobb városában is. Az új munkák mellett szívesen és kitartóan csiszolgattam a már kész műveket is.’ /Forrás: ’F.L.: Musik – mein Leben’ (A zene – az életem), Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1944. IX. 23.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ (XLV.) Lehár a megzenésítendő szövegkönyvek mivoltáról és az elkészült műnek a közönségre gyakorolt hatásáról, valamint a megkomponált zenéjéről A víg özvegyet követő új színpadi alkotások közül kiemelkedik az a három operett, amelyen 1908 és 1910 között egyszerre dolgozott. Bámulatos teljesítmény. Három hónap alatt három bemutató: 1909. október 7.: Hercegkisasszony; 1909. november 12.: Luxemburg grófja; 1910. január 8.: Cigányszerelem. Lehár: „A sikeres szerzőket elárasztják szövegkönyvekkel, vázlatokkal, cselekmények tartalmi kivonatával, semmirevaló dalokkal. Volt olyan nap, amikor hat, sőt tíz szövegkönyvet is kaptam. Inasom lajstromba vette valamennyit, és gondoskodott róla, hogy rendben vissza legyenek küldve. Levélbeni közlés esetén én gondoskodtam a megfelelő válaszról néhány udvarias, semmitmondó szóval. Soha nem olvastam végig a beküldött szövegkönyveket. Két-három oldal elegendő volt, s azokat is elfelejtettem a következő pillanatban.” /Forrás: F.L.: ’Eine Erklärung Lehárs’ (Lehár nyilatkozata; 1910-es lapkivágás/ „ Tudom, mindaddig, amíg mi, operettkomponisták tisztességesen és kitartó szorgalommal dolgozunk, s ameddig óvatosan válogatjuk meg a szövegkönyveinket, addig semmi bajunk nem eshet, s az elfogulatlan publikum mellettünk áll…Nem vagyok hajlandó elállni attól a meggyőződésemtől, hogy a hallgatóságnak több jár, mint holmi sekélyes árucikk. Nem elég, ha előadás közben olcsó eszközökkel jókedvre derítjük a publikumot. Ilyenkor mindenki jó hangulatban van, nevet, szívből kacag; ám ha az emberek kijönnek a színházból, valami ürességet éreznek, s ha nyugodtan meggondoljuk, elcsodálkoznak azon, mi is tetszett tulajdonképpen.” /Forrás: Lehár Ferenc nyilatkozata Karl Kraus DIE FACKEL c. lapjában: Ernst is das leben, heiter war die Kunst (Az élet komoly, a művészet vidám volt), Bécs, 1910. XII. 31./ „ A művészet is kenyérkereset. Amikor sok évvel ezelőtt operát írtam, s Lipcse forró talaján megszereztem első pár sarkantyúmat, mindenáron azt szerettem volna elérni, hogy művemet valamelyik világhírű színpadon adják elő, s a kísérlet során kis híján éhen haltam. Az operett viszont tantiemeket hoz! Persze igaz, hogy a valódi művész lelke késztetéséből, önnön lényéből alkot, ámde nem csupán csak önmaga és valamelyik opera irattára számára! Közönségre van szüksége, amely meghallgatja, színpadra, ahol előadják műveit… Nem tudom, hogyan vélekednek erről más szerzők; számomra az operett csupán ürügy, hogy zenét szerezhessek. S becsvágyam célba ért, ha ezt a zenét jó zenének minősítik." /Forrás: F.L.: Die Zukunft der Operette (Az operett jövője), Die Waage, Bécs); Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988/ (Folytatom)
566 Búbánat 2017-09-23 13:26:10 [Válasz erre: 565 Búbánat 2017-09-23 12:51:50]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből Kapcs. 565., 562. sorszámok (XLIII.) A víg özvegy sikere után Lehár két évig nem komponált új operettet - egyes vélemények szerint ki akarta aknázni operettje világsikerét… Közben írásban fejtette ki ismét nézeteit az operettről – mert a szakma ekkoriban alig foglalkozott ezzel a zenés színpadi műfajjal. Megfontolásainak eredménye, később is, számos írásában csapódott le. „Vannak szakértők, vagy akik annak szeretnének látszani, akik mélységes zeneértésük alapján alsóbbrendűnek vagy nem egészen teljesértékűnek méltóztatnak nevezni az operettet. Pedig úgy vélem, nincs igazuk. Vajon egy hatalmas történelmi festmény inkább műremek-e, mint egy vidám zsánerkép, ha mindkettőt mesterfokon festették meg a maga műfajában?” „ A zenekedvelő bécsiek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozásuk után, nem pedig mélyproblémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden jókedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe, s annak ritmusa hasonló rezdüléseket kelt a lelkében is… Az operettszerző nem írhat spekulatív, lélekmarcangoló zenét; egyszerűnek, népiesnek kell maradnia. Ez bizony nehéz –nehezebb, mint általában hinnők. Nem szabad többet akarnia, mint azt, hogy operettszerző legyen, ám óvakodnia kell a banálistól és nem szabad csorbát ejtenie muzsikusi méltóságán. Ha szabad szólnom az operett jövőjéről, azt mondanám, hogy egyre tartalmasabb lesz majd, s közelíteni fog a vígoperához. Ma ugyan még stílustalanságnak tekintik, ha a zeneszerző az operett ilyenfajta nemesítésére törekszik. Mégis elérhető lesz ez a cél, ha vérbeli muzsikusok is e felé a műfaj felé fordulnak.” (Forrás: F.L.: Mein Werdegang (Fejlődésem útja). Die Zeit, Bécs, 1907. X.25.); Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ „Nem látom be, miért az lenne az operett egyetlen célja, hogy lerántson minden szépet és magasztost a nevetségesség és viccelődés szintjére. Soha nem akarnék zenei tréfamester lenni. Az a célom, hogy megnemesítsem az operettet. A nézőnek élményt kell adni, ne halljon-lásson csupán ostobaságokat.” /Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912); Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ „Ideálként mindig a zenés vígjáték lebeg a szemem előtt: vásári effektusok nélkül, ám bőségesen élve a lehetőséggel, hogy szubtilisan aláfesse az eseményeket. Nyugodtan elfogadom azt a vádat, hogy túságosan operaszerű, amit csinálok, hiszen vagyok annyira önző, hogy inkább magammal szemben legyek szigorú, semhogy kabarézenével vagy slágerekkel hajszoljam a sikert… Úgy vélem, hogy A víg özveggyel megközelítettem ezt a célt, amennyire erőmből tellett.” /Forrás: F.L. „Was ich gerne komponiere?( Hogy mit komponálok szívesen?), Neues Wiener Tagbalatt, Bécs, 1918., III. 31.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./ (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből Kapcs. 565., 562. sorszámok (XLIII.) A víg özvegy sikere után Lehár két évig nem komponált új operettet - egyes vélemények szerint ki akarta aknázni operettje világsikerét… Közben írásban fejtette ki ismét nézeteit az operettről – mert a szakma ekkoriban alig foglalkozott ezzel a zenés színpadi műfajjal. Megfontolásainak eredménye, később is, számos írásában csapódott le. „Vannak szakértők, vagy akik annak szeretnének látszani, akik mélységes zeneértésük alapján alsóbbrendűnek vagy nem egészen teljesértékűnek méltóztatnak nevezni az operettet. Pedig úgy vélem, nincs igazuk. Vajon egy hatalmas történelmi festmény inkább műremek-e, mint egy vidám zsánerkép, ha mindkettőt mesterfokon festették meg a maga műfajában?” „ A zenekedvelő bécsiek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozásuk után, nem pedig mélyproblémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden jókedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe, s annak ritmusa hasonló rezdüléseket kelt a lelkében is… Az operettszerző nem írhat spekulatív, lélekmarcangoló zenét; egyszerűnek, népiesnek kell maradnia. Ez bizony nehéz –nehezebb, mint általában hinnők. Nem szabad többet akarnia, mint azt, hogy operettszerző legyen, ám óvakodnia kell a banálistól és nem szabad csorbát ejtenie muzsikusi méltóságán. Ha szabad szólnom az operett jövőjéről, azt mondanám, hogy egyre tartalmasabb lesz majd, s közelíteni fog a vígoperához. Ma ugyan még stílustalanságnak tekintik, ha a zeneszerző az operett ilyenfajta nemesítésére törekszik. Mégis elérhető lesz ez a cél, ha vérbeli muzsikusok is e felé a műfaj felé fordulnak.” (Forrás: F.L.: Mein Werdegang (Fejlődésem útja). Die Zeit, Bécs, 1907. X.25.); Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ „Nem látom be, miért az lenne az operett egyetlen célja, hogy lerántson minden szépet és magasztost a nevetségesség és viccelődés szintjére. Soha nem akarnék zenei tréfamester lenni. Az a célom, hogy megnemesítsem az operettet. A nézőnek élményt kell adni, ne halljon-lásson csupán ostobaságokat.” /Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912); Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ „Ideálként mindig a zenés vígjáték lebeg a szemem előtt: vásári effektusok nélkül, ám bőségesen élve a lehetőséggel, hogy szubtilisan aláfesse az eseményeket. Nyugodtan elfogadom azt a vádat, hogy túságosan operaszerű, amit csinálok, hiszen vagyok annyira önző, hogy inkább magammal szemben legyek szigorú, semhogy kabarézenével vagy slágerekkel hajszoljam a sikert… Úgy vélem, hogy A víg özveggyel megközelítettem ezt a célt, amennyire erőmből tellett.” /Forrás: F.L. „Was ich gerne komponiere?( Hogy mit komponálok szívesen?), Neues Wiener Tagbalatt, Bécs, 1918., III. 31.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./ (Folytatom)
565 Búbánat 2017-09-23 12:51:50 [Válasz erre: 563 Búbánat 2017-09-19 22:45:56]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből Kapcs. 563. sorszám ((XLII.) Lehár Ferenc Víg özvegyének 1905 decemberi bemutatója után az operett világszerte hatalmas sikert aratott, népszerűsége máig töretlen. A föld szinte legeldugottabb helyein is bemutatták, játszották, játsszák: mindenek közül alighanem a legmeglepőbb egy 1910-ben, Livingstone-ban (akkori Rhodesia) kelt híradás: „ d’Albertis kapitány, Afrika-kutató, igen elcsodálkozott, hogy a Victoria-vízeséshez vezető expedíció során az őserdei szállodában vacsora után rögtönzött színpadot állítottak fel: egy Afrikában turnézó európai operett-társulat adta elő A víz özvegyet. Különvonat szállította oda egész Észak-Rhodesiából a farmereket és hölgyeiket, s mindnyájan roppant épületesnek találták az előadást.” /Forrás: n.n., Die Lustige Witwe am Zambezi (A víg özvegy a Zambézi partján), Berliner Tageblatt, Berlin, 1910. II. 22.)/
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből Kapcs. 563. sorszám ((XLII.) Lehár Ferenc Víg özvegyének 1905 decemberi bemutatója után az operett világszerte hatalmas sikert aratott, népszerűsége máig töretlen. A föld szinte legeldugottabb helyein is bemutatták, játszották, játsszák: mindenek közül alighanem a legmeglepőbb egy 1910-ben, Livingstone-ban (akkori Rhodesia) kelt híradás: „ d’Albertis kapitány, Afrika-kutató, igen elcsodálkozott, hogy a Victoria-vízeséshez vezető expedíció során az őserdei szállodában vacsora után rögtönzött színpadot állítottak fel: egy Afrikában turnézó európai operett-társulat adta elő A víz özvegyet. Különvonat szállította oda egész Észak-Rhodesiából a farmereket és hölgyeiket, s mindnyájan roppant épületesnek találták az előadást.” /Forrás: n.n., Die Lustige Witwe am Zambezi (A víg özvegy a Zambézi partján), Berliner Tageblatt, Berlin, 1910. II. 22.)/
564 Búbánat 2017-09-21 16:03:34
Az Antikvárium.hu 4. online aukciója [url] https://axioart.com/tetel/lehar-ferenc-lehar-ferenc-portre-dedikalt-peldany-; Lehár Ferenc: Lehár Ferenc portré (dedikált példány) [/url] 197.tétel KIKIÁLTÁSI ÁR: 12 000 HUF LICIT INDUL: 2017. 09. 21. csütörtök 00:00 LICIT ZÁRÁS: 2017. 10. 01. vasárnap 20:00 TÉTEL TELJES LEÍRÁSA 1943, Lehár Ferenc fényképe (21 x 26 cm-es, aláírt, keretezett) Régi keretben, üveglap mögött található, jelzett fotográfia, férfi portré. A fénykép mérete 10 cm x 15 cm. Régi aranyozott, (üvegezett) blondelkeret mérete: 26 cm x 21 cm. Lehár Ferenc zeneszerző, operettkomponista, karmester aláírt, ajándékozási sort tartalmazó fényképe: "Dombai Gyula úrnak szíves emlékül 1943. II/20 Lehár Ferenc". A népszerű magyar származású operettkomponista számára az igazi elismerést a Víg özvegy hozta el. Felesége zsidó származása miatt ugyan a II. világháború idején visszavonulni kényszerült, de legnépszerűbb darabját, A Víg özvegyet műsoron tartották szerte Németországban még a háború évei alatt is. [url] https://axioart.com/aukcio/2017-10-01/az-antikvarium-hu-4-online-aukcioja/arveresi-feltetelek; Árverési feltételek [/url] aukció időpontja: 2017. 09. 21. csütörtök 00:00 - 2017. 10. 01. vasárnap 20:00 aukció helyszíne: https://www.antikvarium.hu/aukcio kiállítás helyszíne: 1095 Budapest, Soroksári út 18. kiállítás ideje: Szeptember 21. és szeptember 28. között H-P.: 10-18; Szo.: 10-13 egyéb információ: Az aukció online zajlik: 2017.09.21. 0:00-tól 2017.10.01. 20:00-ig! A tételekre licitálni csak az alábbi weboldalon lehet: https://www.antikvarium.hu/aukcio/ A tételekre vételi megbízást kizárólag, az axioart oldalán keresztül adhat!
Az Antikvárium.hu 4. online aukciója [url] https://axioart.com/tetel/lehar-ferenc-lehar-ferenc-portre-dedikalt-peldany-; Lehár Ferenc: Lehár Ferenc portré (dedikált példány) [/url] 197.tétel KIKIÁLTÁSI ÁR: 12 000 HUF LICIT INDUL: 2017. 09. 21. csütörtök 00:00 LICIT ZÁRÁS: 2017. 10. 01. vasárnap 20:00 TÉTEL TELJES LEÍRÁSA 1943, Lehár Ferenc fényképe (21 x 26 cm-es, aláírt, keretezett) Régi keretben, üveglap mögött található, jelzett fotográfia, férfi portré. A fénykép mérete 10 cm x 15 cm. Régi aranyozott, (üvegezett) blondelkeret mérete: 26 cm x 21 cm. Lehár Ferenc zeneszerző, operettkomponista, karmester aláírt, ajándékozási sort tartalmazó fényképe: "Dombai Gyula úrnak szíves emlékül 1943. II/20 Lehár Ferenc". A népszerű magyar származású operettkomponista számára az igazi elismerést a Víg özvegy hozta el. Felesége zsidó származása miatt ugyan a II. világháború idején visszavonulni kényszerült, de legnépszerűbb darabját, A Víg özvegyet műsoron tartották szerte Németországban még a háború évei alatt is. [url] https://axioart.com/aukcio/2017-10-01/az-antikvarium-hu-4-online-aukcioja/arveresi-feltetelek; Árverési feltételek [/url] aukció időpontja: 2017. 09. 21. csütörtök 00:00 - 2017. 10. 01. vasárnap 20:00 aukció helyszíne: https://www.antikvarium.hu/aukcio kiállítás helyszíne: 1095 Budapest, Soroksári út 18. kiállítás ideje: Szeptember 21. és szeptember 28. között H-P.: 10-18; Szo.: 10-13 egyéb információ: Az aukció online zajlik: 2017.09.21. 0:00-tól 2017.10.01. 20:00-ig! A tételekre licitálni csak az alábbi weboldalon lehet: https://www.antikvarium.hu/aukcio/ A tételekre vételi megbízást kizárólag, az axioart oldalán keresztül adhat!
563 Búbánat 2017-09-19 22:45:56 [Válasz erre: 562 Búbánat 2017-09-16 23:01:22]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből ((XLI.) „A víg özvegy" sikerszériája 1905. december 30-án a Theater an der Wienben senki sem gondolta, hogy minden idők legnépszerűbb operettje születésének tanúja. A víg özvegyet 25 nyelvre, a világ valamennyi művelt nyelvére lefordították. Ernst Decsey, a Bécsben élő magyar származású zenekritikus ezt írja A víg özvegy csodálatos zenéjének születéséről: „Lehár kézbe veszi A víg özvegy szövegkönyvét, és íme… az egész részben mondén arcélt kap, részben nemzeti karakterű muzsika lesz belőle. A gyenge átlag-valcerből báli zene, mely a színfalak mögül hangzik. Lehár régi kéziratai közül kiragad egy hervadt papírlapot…’- Aha, ez az a duett, amit évekkel ezelőtt töröltem a Bálványférjből. Most jó lesz, ippen ideillik – ebből lesz a Vilja-dal’, Minden, amit ez a komponista megérint, egyszerre hat naivnak és rafináltnak. S az egész: nagyon is új a régihez szokott hallgatónak." /Forrás: Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve, Zeneműkiadó) Rátonyi Róbert az Operett I. című könyvében (1984) így fogalmaz: „A víg özvegy szövegkönyve alkalmat adott Lehárnak, hogy szakítson az operettek világában túlnyomórészt uralkodó valószínűtlenségekkel. […] logikus drámai struktúrával olyat alkotott, ami teljesen új volt az operett műfajában. Művével új megvilágításba került az operettszerzés zenekari technikája is. Hangszerelése gazdagabb és szebb színekben csillogott, mint elődeinek és kortársainak ilyen jellegű alkotása… Glavari Hanna és Danilo története nem mindennapi karriert futott be. Minden felülmúló internacionális sikere bizonyította, hogy Lehár feltalálta a nemzetközi operett komponálásának módját. Egész Európa Lehárnak tapsolt, és 1907 októberében New Yorkból elindult A víg özvegy amerikai diadalútja is.” Ottó Schneidereit Lehár-könyvében statisztikai adatokat hoz A víg özvegy sikerszériáját bemutatva: - a 2005. december 30-i bécsi bemutatót követő két hónap alatt 100 előadás, június közepére 150. előadást, szeptember 10-én eléri a 180. előadást. - 1907. február 23-án a kiadó, a berlini Felix Bloch örökösei cég levelet küldött Lehárnak: „Eddig 3970 előadásra került sor…” - csak 1920-ban és csak a német színpadokat számba véve 8000 előadást lehetett összeszámolni; 1930-ban már jóval 20.000 fölött járunk - 1909 áprilisában egy kritikus írja többek között ezt: „Mivel magyarázható, hogy A víg özvegy összesen 20.000 estén szerepelt Bécsben, Berlinben, Londonban, New Yorkban és más városokban?...” - Ha úgy vesszük – ami becslés -, hogy évente 8000 előadás volt világszerte, akkor 1970-re nagyjából félmillió a végösszeg…. a zongorakivonatok, egyes számok és zenekari átiratok eladása 25-30, a hanglemezeké 40-50 millióra tehető. (Forrás: Berbard Grun: Weltrum im ¾ Takt. Die F. L. Story (Világhír háromnegyedes ütemben. A Lehár ferenc-sztori. , Bunte Österreich-Illustrierte, Bécs, 1970. IV. 21. – VI.2.) Lehár Ferenc nyilatkozata darabjáról: „Mily végtelenül sokat jelent a siker az alkotóművésznek! A siker az a mozgatóerő, mely egyre újabb teljesítményekre sarkall. A víg özvegy olyan megbecsülést hozott nekem, amilyet nem is vártam, nem is remélhettem.” „A víg özvegy sikere azt hozta nekem, amire gyermekkorom óta vágytam: az anyagi függetlenséget, mely módot ad a művészi alkotásra, azt a lehetőséget, hogy legbelsőbb vágyaimnak s csakis nekik engedelmeskedjem. Függetlenség, szabadság: ezek azok a javak, amelyekre vágytam a súlyos nélkülözés és forró küzdelmek közepette, melyeknek feláldoztam ifjúságomat, életemnek egy részét. Most végre megkaptam mind a kettőt, s boldognak érzem magamat birtokukban.” (Forrás: F.L.: Mein Werdegang (Fejlődésem útja). Die Zeit, Bécs, 1907. X.25.) Az édesanya véleménye, Neubrandt Krisztináé , aki átélte fia minden sikerét, így számolt be az élményről Antal fiának: „Úgy nézett ki a fiam, mint egy király. Vajon Ferenc gyanította-e, hogy mi játszódik le az én szívemben. Legszívesebben térdre ereszkedtem volna, Istennek megköszönni ezt a szerencsét.” /Forrás: Lehár Anton: Unsere Mutter. West Berlin 1936.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ Lehár hagyatékában található többek között egy nyakkendőtű: „Rajta a Kék Duna keringő első taktusa, briliánsokból kirakva. Johann Strauss hagyatékából való. Strauss hagyatékának gondozója, Josef Simon úr – nagyiparos és a Theater an der Wien épületének tulajdonosa – nyújtotta át nekem A víg özvegy sikere után, azzal, hogy az ékszer Johann Strauss legméltóbb követőjéhez kerül.” /Forrás: F.L.:Erinnerungen an Johann Strauss (Emlékeim J. S.-ról), Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1925. X. 25.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből ((XLI.) „A víg özvegy" sikerszériája 1905. december 30-án a Theater an der Wienben senki sem gondolta, hogy minden idők legnépszerűbb operettje születésének tanúja. A víg özvegyet 25 nyelvre, a világ valamennyi művelt nyelvére lefordították. Ernst Decsey, a Bécsben élő magyar származású zenekritikus ezt írja A víg özvegy csodálatos zenéjének születéséről: „Lehár kézbe veszi A víg özvegy szövegkönyvét, és íme… az egész részben mondén arcélt kap, részben nemzeti karakterű muzsika lesz belőle. A gyenge átlag-valcerből báli zene, mely a színfalak mögül hangzik. Lehár régi kéziratai közül kiragad egy hervadt papírlapot…’- Aha, ez az a duett, amit évekkel ezelőtt töröltem a Bálványférjből. Most jó lesz, ippen ideillik – ebből lesz a Vilja-dal’, Minden, amit ez a komponista megérint, egyszerre hat naivnak és rafináltnak. S az egész: nagyon is új a régihez szokott hallgatónak." /Forrás: Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve, Zeneműkiadó) Rátonyi Róbert az Operett I. című könyvében (1984) így fogalmaz: „A víg özvegy szövegkönyve alkalmat adott Lehárnak, hogy szakítson az operettek világában túlnyomórészt uralkodó valószínűtlenségekkel. […] logikus drámai struktúrával olyat alkotott, ami teljesen új volt az operett műfajában. Művével új megvilágításba került az operettszerzés zenekari technikája is. Hangszerelése gazdagabb és szebb színekben csillogott, mint elődeinek és kortársainak ilyen jellegű alkotása… Glavari Hanna és Danilo története nem mindennapi karriert futott be. Minden felülmúló internacionális sikere bizonyította, hogy Lehár feltalálta a nemzetközi operett komponálásának módját. Egész Európa Lehárnak tapsolt, és 1907 októberében New Yorkból elindult A víg özvegy amerikai diadalútja is.” Ottó Schneidereit Lehár-könyvében statisztikai adatokat hoz A víg özvegy sikerszériáját bemutatva: - a 2005. december 30-i bécsi bemutatót követő két hónap alatt 100 előadás, június közepére 150. előadást, szeptember 10-én eléri a 180. előadást. - 1907. február 23-án a kiadó, a berlini Felix Bloch örökösei cég levelet küldött Lehárnak: „Eddig 3970 előadásra került sor…” - csak 1920-ban és csak a német színpadokat számba véve 8000 előadást lehetett összeszámolni; 1930-ban már jóval 20.000 fölött járunk - 1909 áprilisában egy kritikus írja többek között ezt: „Mivel magyarázható, hogy A víg özvegy összesen 20.000 estén szerepelt Bécsben, Berlinben, Londonban, New Yorkban és más városokban?...” - Ha úgy vesszük – ami becslés -, hogy évente 8000 előadás volt világszerte, akkor 1970-re nagyjából félmillió a végösszeg…. a zongorakivonatok, egyes számok és zenekari átiratok eladása 25-30, a hanglemezeké 40-50 millióra tehető. (Forrás: Berbard Grun: Weltrum im ¾ Takt. Die F. L. Story (Világhír háromnegyedes ütemben. A Lehár ferenc-sztori. , Bunte Österreich-Illustrierte, Bécs, 1970. IV. 21. – VI.2.) Lehár Ferenc nyilatkozata darabjáról: „Mily végtelenül sokat jelent a siker az alkotóművésznek! A siker az a mozgatóerő, mely egyre újabb teljesítményekre sarkall. A víg özvegy olyan megbecsülést hozott nekem, amilyet nem is vártam, nem is remélhettem.” „A víg özvegy sikere azt hozta nekem, amire gyermekkorom óta vágytam: az anyagi függetlenséget, mely módot ad a művészi alkotásra, azt a lehetőséget, hogy legbelsőbb vágyaimnak s csakis nekik engedelmeskedjem. Függetlenség, szabadság: ezek azok a javak, amelyekre vágytam a súlyos nélkülözés és forró küzdelmek közepette, melyeknek feláldoztam ifjúságomat, életemnek egy részét. Most végre megkaptam mind a kettőt, s boldognak érzem magamat birtokukban.” (Forrás: F.L.: Mein Werdegang (Fejlődésem útja). Die Zeit, Bécs, 1907. X.25.) Az édesanya véleménye, Neubrandt Krisztináé , aki átélte fia minden sikerét, így számolt be az élményről Antal fiának: „Úgy nézett ki a fiam, mint egy király. Vajon Ferenc gyanította-e, hogy mi játszódik le az én szívemben. Legszívesebben térdre ereszkedtem volna, Istennek megköszönni ezt a szerencsét.” /Forrás: Lehár Anton: Unsere Mutter. West Berlin 1936.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ Lehár hagyatékában található többek között egy nyakkendőtű: „Rajta a Kék Duna keringő első taktusa, briliánsokból kirakva. Johann Strauss hagyatékából való. Strauss hagyatékának gondozója, Josef Simon úr – nagyiparos és a Theater an der Wien épületének tulajdonosa – nyújtotta át nekem A víg özvegy sikere után, azzal, hogy az ékszer Johann Strauss legméltóbb követőjéhez kerül.” /Forrás: F.L.:Erinnerungen an Johann Strauss (Emlékeim J. S.-ról), Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1925. X. 25.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ (Folytatom)
562 Búbánat 2017-09-16 23:01:22 [Válasz erre: 560 Búbánat 2017-09-01 23:52:48]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XL.) Lehár Ferenc: „Miért éppen operett?” („Warum Opererette?”) – SCHWEINFURTER ZEITUNG, Schweinfurt, 1944. április 26. „…vannak jó operák meg rosszak, jó operettek meg rosszak. Értelmes embernek soha nem jutna eszébe, hogy becsmérlőleg nyilatkozzék magáról az operáról csak azért, mert e fogalom alatt sokminden kerül operaszínpadra, ami hidegen hagyja a szívet s a kedélyt, a jó zene e hangulati alapjait, mert sok minden akad, amit, fejcsóválva, legfeljebb mellőzni lehet. Ám az operettet mint műfajt szívesen teszik felelőssé mindazért, amit olykor – e fogalommal visszaélve – giccsben, rossz minőségben, alja-zenében feltálalnak. A zenetudomány legtöbbször megvetéssel kezeli vagy agyonhallgatja az operettet. Ha egy író valami silány, felületes fickót kíván regényében jellemezni, azt írja róla, hogy operett-dallamot fütyül, vagy – ahogy mondani szokás – holmi silány operettben gyönyörködik. A legnevesebb, zenével foglalkozó müncheni író egyszer azt tanácsolta a zeneakadémistáknak, hogy ha nincs elég tehetségük az operaszerzéshez, komponáljanak operettet!” Lehár Ferenc: „Hogy hogyan jön létre egy operett?” („Wie eine Operette entsteht”) – NEUES WIENER JOURNAL, Bécs, 1905. VI. 11. „ Egy operett létrejötte során olyan jelenetekre kerül sor, melyek annál mulatságosabbak a kívülállók szemében, minél komolyabban veszik az érdekelt felek. Pontosan mint az operettben: az akaratlanul komikus szituáció általában a leghatásosabb! Az operett-komponálás első mozzanata: hajsza a szövegkönyv után, avagy ’országomat egy jó ötletért’! Librettókkal Dunát lehet rekeszteni, magam is sok százat lapoztam át. Honnan vegye az ember a türelmet valamennyinek az elolvasására, ha ilyen ’költeményekre’ akad, mint az, amelyik véletlenül most éppen előttem van (egy vándorló beduin, nőrabló stb. belépője): […]. Alatta pedig aláhúzva: Egy a nagy sláger!... Ám egy ifjú, ismeretlen zeneszerző előtt egyetlen cél lebeg: hogy szövegkönyvet szerezzen valamelyik elismert librettistától! Ám ők igen tartózkodóak holmi ismeretlen zeneszerzővel szemben.” Hiszen ugyanezt tapasztalta Lehár a Victor Léonnal való együttműködés kezdetén is. Amikor aztán kifejtette A drótostót cselekményét, a szlovákiai falusi idillt, Pfefferkorn alakját, hát az olyasmi volt, hogy – írja Lehár ugyanebben a cikkében -, „szinte szükségletemmé lett ezt zeneileg kifejezni. Minden zeneszerző leghőbb vágya, hogy ilyen belső késztetés alapján dolgozzék. Csak keveseknek adatott meg, hogy kényszerítő erővel hassanak a komponistára. Ha aztán végre megvan a librettó, megkezdődik a zeneszerző harca a költővel, a színházzal és a közönséggel. A zeneszerző lubickol a művészi felépítésű fináléban vagy egy hosszabb zenei jelenetben, a szövegíró számára mindez túl hosszú. S leírhatatlan az öröme, ha a komponistáról lefaragott egy percnyi zenét! Ám bármennyi is a súrlódás munka közben, végül csak a szépre emlékezik; például egy új dallamra, melyet elsőként a direktornak játszott el nagy örömmel, s érezte, hogy az mennyire el van ragadtatva. Nem minden szövegkönyvíró egyforma; bánni kell tudni velük. Sokszor nem is annyira muzsikusnak, mint inkább diplomatának éreztem magamat, afféle mindent elsimító udvari tanácsosnak. Direktorokra, énekesnőkre, énekesekre, színészekre kell különös tekintettel lenni, mindnek van valami kívánsága, s ezeket mind figyelembe kell venni, nem egy esetben: de mennyire kell!” Lehár többször is nyilatkozott a munkamódszeréről. Elmondta, hogy komponálni szinte kizárólag csak éjjel szokott: „Amikor minden csendes, amikor tökéletes a nyugalom körülöttem, akkor jutnak eszembe a legjobb ötletek. Mindenekelőtt a szöveg szélére írok néhány hangjegyet, valami, csak számomra érthető vázlat-félét. Ezek aztán egyre világosabbak lesznek. Addig változtatok, míg az az érzésem nem támad, hogy ennek így és nem másképp kell lennie. Ennek a munkának az ideje számomra a legboldogságosabb. Erre emlékszem legszívesebben, ez hozza a legnagyobb kielégülést. Minden éjszaka hajnalig ülök az íróasztal mellett, míg a test el nem kezdi követelni a maga jogait! Sokszor az íróasztalra borulva aludtam el.” /Forrás: Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XL.) Lehár Ferenc: „Miért éppen operett?” („Warum Opererette?”) – SCHWEINFURTER ZEITUNG, Schweinfurt, 1944. április 26. „…vannak jó operák meg rosszak, jó operettek meg rosszak. Értelmes embernek soha nem jutna eszébe, hogy becsmérlőleg nyilatkozzék magáról az operáról csak azért, mert e fogalom alatt sokminden kerül operaszínpadra, ami hidegen hagyja a szívet s a kedélyt, a jó zene e hangulati alapjait, mert sok minden akad, amit, fejcsóválva, legfeljebb mellőzni lehet. Ám az operettet mint műfajt szívesen teszik felelőssé mindazért, amit olykor – e fogalommal visszaélve – giccsben, rossz minőségben, alja-zenében feltálalnak. A zenetudomány legtöbbször megvetéssel kezeli vagy agyonhallgatja az operettet. Ha egy író valami silány, felületes fickót kíván regényében jellemezni, azt írja róla, hogy operett-dallamot fütyül, vagy – ahogy mondani szokás – holmi silány operettben gyönyörködik. A legnevesebb, zenével foglalkozó müncheni író egyszer azt tanácsolta a zeneakadémistáknak, hogy ha nincs elég tehetségük az operaszerzéshez, komponáljanak operettet!” Lehár Ferenc: „Hogy hogyan jön létre egy operett?” („Wie eine Operette entsteht”) – NEUES WIENER JOURNAL, Bécs, 1905. VI. 11. „ Egy operett létrejötte során olyan jelenetekre kerül sor, melyek annál mulatságosabbak a kívülállók szemében, minél komolyabban veszik az érdekelt felek. Pontosan mint az operettben: az akaratlanul komikus szituáció általában a leghatásosabb! Az operett-komponálás első mozzanata: hajsza a szövegkönyv után, avagy ’országomat egy jó ötletért’! Librettókkal Dunát lehet rekeszteni, magam is sok százat lapoztam át. Honnan vegye az ember a türelmet valamennyinek az elolvasására, ha ilyen ’költeményekre’ akad, mint az, amelyik véletlenül most éppen előttem van (egy vándorló beduin, nőrabló stb. belépője): […]. Alatta pedig aláhúzva: Egy a nagy sláger!... Ám egy ifjú, ismeretlen zeneszerző előtt egyetlen cél lebeg: hogy szövegkönyvet szerezzen valamelyik elismert librettistától! Ám ők igen tartózkodóak holmi ismeretlen zeneszerzővel szemben.” Hiszen ugyanezt tapasztalta Lehár a Victor Léonnal való együttműködés kezdetén is. Amikor aztán kifejtette A drótostót cselekményét, a szlovákiai falusi idillt, Pfefferkorn alakját, hát az olyasmi volt, hogy – írja Lehár ugyanebben a cikkében -, „szinte szükségletemmé lett ezt zeneileg kifejezni. Minden zeneszerző leghőbb vágya, hogy ilyen belső késztetés alapján dolgozzék. Csak keveseknek adatott meg, hogy kényszerítő erővel hassanak a komponistára. Ha aztán végre megvan a librettó, megkezdődik a zeneszerző harca a költővel, a színházzal és a közönséggel. A zeneszerző lubickol a művészi felépítésű fináléban vagy egy hosszabb zenei jelenetben, a szövegíró számára mindez túl hosszú. S leírhatatlan az öröme, ha a komponistáról lefaragott egy percnyi zenét! Ám bármennyi is a súrlódás munka közben, végül csak a szépre emlékezik; például egy új dallamra, melyet elsőként a direktornak játszott el nagy örömmel, s érezte, hogy az mennyire el van ragadtatva. Nem minden szövegkönyvíró egyforma; bánni kell tudni velük. Sokszor nem is annyira muzsikusnak, mint inkább diplomatának éreztem magamat, afféle mindent elsimító udvari tanácsosnak. Direktorokra, énekesnőkre, énekesekre, színészekre kell különös tekintettel lenni, mindnek van valami kívánsága, s ezeket mind figyelembe kell venni, nem egy esetben: de mennyire kell!” Lehár többször is nyilatkozott a munkamódszeréről. Elmondta, hogy komponálni szinte kizárólag csak éjjel szokott: „Amikor minden csendes, amikor tökéletes a nyugalom körülöttem, akkor jutnak eszembe a legjobb ötletek. Mindenekelőtt a szöveg szélére írok néhány hangjegyet, valami, csak számomra érthető vázlat-félét. Ezek aztán egyre világosabbak lesznek. Addig változtatok, míg az az érzésem nem támad, hogy ennek így és nem másképp kell lennie. Ennek a munkának az ideje számomra a legboldogságosabb. Erre emlékszem legszívesebben, ez hozza a legnagyobb kielégülést. Minden éjszaka hajnalig ülök az íróasztal mellett, míg a test el nem kezdi követelni a maga jogait! Sokszor az íróasztalra borulva aludtam el.” /Forrás: Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ (Folytatom)
561 Búbánat 2017-09-14 12:21:49
(Közbevetőleg) Nagy Ibolya mai operettműsorát a Dankó Rádióban Lehár Ferencnek és műveinek szentelte; Lehár nyilatkozataiból vett idézeteket olvasott fel, melyből a rádióhallgató „bepillantást” nyerhetett a komponistának az operettről mint zenés színházi műfajról vallott nézeteibe, fogalmat alkothatott zeneszerzői motivációiról is. Lehár megérte, hogy operettjei közül néhányat – operai igényű szerzeményeit – a bécsi és a budapesti Operaház is bemutatta, sőt ősbemutatókra is került ott sor. Lehár kései visszaemlékezésében (76 éves korában) az utolsó előtti darabját, a Giudittát tartotta legjobb alkotásának. Kevesen tudják, hogy a legutolsó operett, ami szintén operai igénnyel készült és a Magyar Királyi Operaházban volt az ősbemutatója: a Garabonciás (a magyar rádióban készült stúdiófelvételén a Vándordiák címet kapta) – Lehár saját elmondása szerint ez a korai művének, a Cigányszerelem operettjének teljes átdolgozását jelentette számára, mely teljesen új szövegkönyvet is kapott (Innocent-Vincze Ernő), ebben már nincs próza, dialógus, teljesen átkomponált mű lett, több mint nyolcvan oldalnyi plusz zongorakivonatot jelent benne a megírt új zenék! Közhelyként mondják: „a zenés színpadnak három műfaja van: opera, operett – és Lehár” - tette a szerkesztő-műsorvezető hozzá, aki mellékesen kitért az idei nyári hatalmas, személyes élményére: eljutott Bad Ischlbe, ahol megtekintette a nevezetes, Traun-parti Lehár-villát (ami ma múzeum; emlékház), hová betérve angol és német nyelvű kalauzolásokkal megismerhette a híres zeneszerző egykori otthonát, benne a sok-sok személyes berendezési tárgyat, kéziratos és nyomtatott kottákat, partitúrákat is. Sőt, Nagy Ibolya a temetőbe is kiment a zeneszerző sírjához. El tudom képzelni elragadtatását, amiről beszámolt a műsorban, hiszen pár évvel ezelőtt magam is elzarándokoltam ide mindkét „kultikus” helyhez, akárcsak a Kaiser-villához is, és beszámoltam saját Bad Ischl-i élményeimről itt a fórumon. A Túl az Óperencián rádióműsor Lehár-blokkjában három operettről esett szó és kaptunk ezekből bejátszott részleteket: Giuditta - Giuditta dala: „Ki tudja, miért van ez?.../Más nem csókol oly forrón, mint én…” (Kalmár Magda) - Octavio dala: „Ó, signora, ó, signorina”(Molnár András, km. az MRT Énekkarának Férfikara) - Giuditta és Octavio búcsúkettőse (Kalmár Magda és Molnár András. km. az MRT énekkara) - Giuditta dala és jelenet (Km, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, vezényel: Oberfrank Géza) A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1982. szeptember 13., Kossuth Rádió 20.19 – 22.00. A víg özvegy - Danilo belépője: „ A szerelmetes szép hazám, hogy mennyi gondot ád, azám…/ Az orfeum tanyám ott nem zavar hazám…” (Udvardy Tibor) - Rossillon jelenete és az I. felv. fináléja (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, Koltay Valéria, Kövecses Béla, Kishegyi Árpád, Külkey László, az MRT Énekkara) - Jelenet, Danilo elbeszélése és a II. felv. fináléja (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, Koltay Valéria, Kövecses Béla, Palcsó Sándor, MRT Énekkara, vezényel: Sebestyén András) A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1962. Garabonciás diák/"Vándordiák" - „Utam muzsikálva járom” (Sárdy János) - „Deres már a határ” (Kováts Kolos) A délelőtti operettadás Lehár Arany és ezüst – keringő c. művének dallamaival kezdődött és azzal is fejeződött be. (Km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: RÁCZ MÁRTON) Nagy Ibolya felhozta Komáromot is, mely annyi nagy magyar művész emlékét hirdeti, többek közt Csokonaiét, Jókaiét és Lehárét, és idézte Kodály Zoltán szavait: „Amiként Jókai Mór a történeteivel, Lehár Ferenc a dallamaival szerzett örömöt az emberek millióinak”! Az operettadást 18 és 19 óra között újra meghallgathatjuk a Dankó Rádióban.
(Közbevetőleg) Nagy Ibolya mai operettműsorát a Dankó Rádióban Lehár Ferencnek és műveinek szentelte; Lehár nyilatkozataiból vett idézeteket olvasott fel, melyből a rádióhallgató „bepillantást” nyerhetett a komponistának az operettről mint zenés színházi műfajról vallott nézeteibe, fogalmat alkothatott zeneszerzői motivációiról is. Lehár megérte, hogy operettjei közül néhányat – operai igényű szerzeményeit – a bécsi és a budapesti Operaház is bemutatta, sőt ősbemutatókra is került ott sor. Lehár kései visszaemlékezésében (76 éves korában) az utolsó előtti darabját, a Giudittát tartotta legjobb alkotásának. Kevesen tudják, hogy a legutolsó operett, ami szintén operai igénnyel készült és a Magyar Királyi Operaházban volt az ősbemutatója: a Garabonciás (a magyar rádióban készült stúdiófelvételén a Vándordiák címet kapta) – Lehár saját elmondása szerint ez a korai művének, a Cigányszerelem operettjének teljes átdolgozását jelentette számára, mely teljesen új szövegkönyvet is kapott (Innocent-Vincze Ernő), ebben már nincs próza, dialógus, teljesen átkomponált mű lett, több mint nyolcvan oldalnyi plusz zongorakivonatot jelent benne a megírt új zenék! Közhelyként mondják: „a zenés színpadnak három műfaja van: opera, operett – és Lehár” - tette a szerkesztő-műsorvezető hozzá, aki mellékesen kitért az idei nyári hatalmas, személyes élményére: eljutott Bad Ischlbe, ahol megtekintette a nevezetes, Traun-parti Lehár-villát (ami ma múzeum; emlékház), hová betérve angol és német nyelvű kalauzolásokkal megismerhette a híres zeneszerző egykori otthonát, benne a sok-sok személyes berendezési tárgyat, kéziratos és nyomtatott kottákat, partitúrákat is. Sőt, Nagy Ibolya a temetőbe is kiment a zeneszerző sírjához. El tudom képzelni elragadtatását, amiről beszámolt a műsorban, hiszen pár évvel ezelőtt magam is elzarándokoltam ide mindkét „kultikus” helyhez, akárcsak a Kaiser-villához is, és beszámoltam saját Bad Ischl-i élményeimről itt a fórumon. A Túl az Óperencián rádióműsor Lehár-blokkjában három operettről esett szó és kaptunk ezekből bejátszott részleteket: Giuditta - Giuditta dala: „Ki tudja, miért van ez?.../Más nem csókol oly forrón, mint én…” (Kalmár Magda) - Octavio dala: „Ó, signora, ó, signorina”(Molnár András, km. az MRT Énekkarának Férfikara) - Giuditta és Octavio búcsúkettőse (Kalmár Magda és Molnár András. km. az MRT énekkara) - Giuditta dala és jelenet (Km, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, vezényel: Oberfrank Géza) A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1982. szeptember 13., Kossuth Rádió 20.19 – 22.00. A víg özvegy - Danilo belépője: „ A szerelmetes szép hazám, hogy mennyi gondot ád, azám…/ Az orfeum tanyám ott nem zavar hazám…” (Udvardy Tibor) - Rossillon jelenete és az I. felv. fináléja (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, Koltay Valéria, Kövecses Béla, Kishegyi Árpád, Külkey László, az MRT Énekkara) - Jelenet, Danilo elbeszélése és a II. felv. fináléja (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, Koltay Valéria, Kövecses Béla, Palcsó Sándor, MRT Énekkara, vezényel: Sebestyén András) A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1962. Garabonciás diák/"Vándordiák" - „Utam muzsikálva járom” (Sárdy János) - „Deres már a határ” (Kováts Kolos) A délelőtti operettadás Lehár Arany és ezüst – keringő c. művének dallamaival kezdődött és azzal is fejeződött be. (Km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: RÁCZ MÁRTON) Nagy Ibolya felhozta Komáromot is, mely annyi nagy magyar művész emlékét hirdeti, többek közt Csokonaiét, Jókaiét és Lehárét, és idézte Kodály Zoltán szavait: „Amiként Jókai Mór a történeteivel, Lehár Ferenc a dallamaival szerzett örömöt az emberek millióinak”! Az operettadást 18 és 19 óra között újra meghallgathatjuk a Dankó Rádióban.
560 Búbánat 2017-09-01 23:52:48 [Válasz erre: 559 Búbánat 2017-08-31 20:53:32]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXIX.) Otto Schneidereit írja Lehár-könyvében: 1902 őszére elkészült mind a két operett. Tudjuk már, hogy Lehárt Karczag és Wallner direktorok a Theater an der Wien első karmesterének szerződtették[…] – mely színházban 1902 novemberében mutatták be a „Bécsi nők”et. Tíz esztendővel később így értékelte Lehár az eseményt: „Ez volt az első sikerem, elsősorban művészi sikerem, mert hiszen az operett sajátosan bécsi jellege folytán nem hatolhatott el messzire, s még Bécsben, Girardi remeklése ellenére is alig több mint ötvenszer adták elő.”(F.L.: Aus der Gesichte meiner Karriere [Karrierem történetéből], Die Stunde,Bécs, 1930. IV.27.) Egy bécsi kritika a zeneszerző munkájáról: „Lehár úr szívélyesen üdvözlendő jelenség az operett világában; hosszú idő múltán megint akadt egy muzsikus, aki tud operettet írni. Előre látható volt, hogy Lehár, akinek sok esztendős katonakarmesteri múlt áll a háta mögött, a hangszereléskor felhasználja a modern művészet teljes eszköztárát.” /Wilhelm Sterk, Wiener Allgemeine Zeitung, Bécs, 1902., XI. 23./ Lehár édesanyjának másik, Antal fiához írt leveléből idézem a következő sorokat: „Milyen kár, hogy nem lehetünk együtt a Bécsi nők 25. előadásán és másnap, a Drótostót bemutatóján. Azt írod, kedves Tóni, hogy irigyled Ferencet azért, amit csinál s a hatásért, amit elér. Hát melyikőtök tud több jót tenni? Hát a te hivatásod nem alkalmas rá? Hány olyan embert nevelsz rá a rendes életre, a tisztaságra, engedelmességre, türelemre, akik félvadakként kerültek a katonasághoz! Nálad megtanulnak írni-olvasni, s látják, hogy az embernek önfeláldozónak kell lennie másokkal szemben, s nem mindent csak önmagában akarni. Jóakaratod révén mily sok alkalmad adódik, hogy jót tégy! S az emberek áldani fogják nemes és igazságos kapitányukat. Hiszen a jó szó csodákat tehet az ilyen szegény katonáknál. […] ” /Forrás: Anton Lehár: Unsere Mutter (Anyánk), Bécs, 1930./ A Theater und Kunst. Carl-Theater (Színház és Művészet. A Carl-Theater), Neues Wiener Journal, Bécs, 1902. XII. 21. lapszámában írta a kritikus Lehár Drótostótjának bemutatóját követően: „ Lehár mindenkor ízlésesen komponál jól énekelhető, hálás számokat, s ahol az a veszély fenyeget, hogy csődöt mond a dallam, ott ügyes, bájos, ötletekben gazdag hangszereléssel köszörüli ki a csorbát.” Dicsérően nyilatkozott például a Das Fremdenblatt (Bécs, 1902. XII. 21.) is: „A Drótostót” igen kedvező fogadtatásban részesült, mely némiképp különbözött az ebben a színházban szokásos bemutatók sikerétől. Victor Léon, az operett-témák fáradhatatlan ki- és feltalálója, most már Szlovákiát is felfedezte a múzsa számára, a maga drótostót-iparával és hagymatermelésével egyetemben. Határozottan ügyesen és nem minden költői ihlet nélkül navigál ezen az újszerű terepen. […] Lehár Ferenc zenéje szerencsés hatással merít a népi dallamkincsből. A partitúrában sok mindent szerkesztett össze tisztán, szeretetreméltóan és hangulatosan, ami biztos kézre vall. Csak ott lesz a zene semmitmondó és triviális, ahol Lehár a zenei bécsiesség kiszipolyozott talajára téved. Minden felvonás végén kihívták a zeneszerzőt is a szereplőkkel együtt a függöny elé.” Lehár befutott. A komponista is elégedett lehetett a sikerrel. Az első 13 hónap alatt 225-ször adták elő a Drótostótot, s az első világháború végéig több mint 2500 előadást ért meg a német nyelvű színpadokon. Lehár emlékezése e két első operettjének anyagi vonzatairól: „Így hát boldog voltam, amikor Weinberger megvette tőlem a Drótostót zenéjét kétezer koronáért ( a színpadi előadás jogai nélkül). Később rájöttem, milyen rossz üzletet csináltam én, s Weinberger milyen jót. A hangulat ugyanis megfordult, s a Drótostót rengeteg előadást ért meg, Weinberger pedig legalább 160.000 koronát keresett a kottákon. Ezt csak azért jegyzem meg, hogy megmutassam, milyen végtelenül nehéz a színház világában megjósolni, hogy mi fog történni. A Bécsi nők zenéjét is kétezer koronáért adtam el, mégpedig Bertének, aki szintén nem járt rosszul, mert a Nechledil-induló egymaga több mint 50.000 koronát hozott neki. De hát – kezdő voltam, örültem, hogy sikerem van, és kellett a pénz.” (Forrás: (F.L.: Mein Werdegang [Fejlődésem útja], Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25.) Így hát az 1902. esztendő, mely az Arany és ezüst-keringővel kezdődött, igen örvendetesen fejeződött be Lehár számára. A keringő – London és New York után – az év végére Bécsben is népszerű lett, s a császárváros két vezető operettszínháza is sikerrel állított színpadra egy-egy Lehár-operettet. /Forrás: Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ (folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXIX.) Otto Schneidereit írja Lehár-könyvében: 1902 őszére elkészült mind a két operett. Tudjuk már, hogy Lehárt Karczag és Wallner direktorok a Theater an der Wien első karmesterének szerződtették[…] – mely színházban 1902 novemberében mutatták be a „Bécsi nők”et. Tíz esztendővel később így értékelte Lehár az eseményt: „Ez volt az első sikerem, elsősorban művészi sikerem, mert hiszen az operett sajátosan bécsi jellege folytán nem hatolhatott el messzire, s még Bécsben, Girardi remeklése ellenére is alig több mint ötvenszer adták elő.”(F.L.: Aus der Gesichte meiner Karriere [Karrierem történetéből], Die Stunde,Bécs, 1930. IV.27.) Egy bécsi kritika a zeneszerző munkájáról: „Lehár úr szívélyesen üdvözlendő jelenség az operett világában; hosszú idő múltán megint akadt egy muzsikus, aki tud operettet írni. Előre látható volt, hogy Lehár, akinek sok esztendős katonakarmesteri múlt áll a háta mögött, a hangszereléskor felhasználja a modern művészet teljes eszköztárát.” /Wilhelm Sterk, Wiener Allgemeine Zeitung, Bécs, 1902., XI. 23./ Lehár édesanyjának másik, Antal fiához írt leveléből idézem a következő sorokat: „Milyen kár, hogy nem lehetünk együtt a Bécsi nők 25. előadásán és másnap, a Drótostót bemutatóján. Azt írod, kedves Tóni, hogy irigyled Ferencet azért, amit csinál s a hatásért, amit elér. Hát melyikőtök tud több jót tenni? Hát a te hivatásod nem alkalmas rá? Hány olyan embert nevelsz rá a rendes életre, a tisztaságra, engedelmességre, türelemre, akik félvadakként kerültek a katonasághoz! Nálad megtanulnak írni-olvasni, s látják, hogy az embernek önfeláldozónak kell lennie másokkal szemben, s nem mindent csak önmagában akarni. Jóakaratod révén mily sok alkalmad adódik, hogy jót tégy! S az emberek áldani fogják nemes és igazságos kapitányukat. Hiszen a jó szó csodákat tehet az ilyen szegény katonáknál. […] ” /Forrás: Anton Lehár: Unsere Mutter (Anyánk), Bécs, 1930./ A Theater und Kunst. Carl-Theater (Színház és Művészet. A Carl-Theater), Neues Wiener Journal, Bécs, 1902. XII. 21. lapszámában írta a kritikus Lehár Drótostótjának bemutatóját követően: „ Lehár mindenkor ízlésesen komponál jól énekelhető, hálás számokat, s ahol az a veszély fenyeget, hogy csődöt mond a dallam, ott ügyes, bájos, ötletekben gazdag hangszereléssel köszörüli ki a csorbát.” Dicsérően nyilatkozott például a Das Fremdenblatt (Bécs, 1902. XII. 21.) is: „A Drótostót” igen kedvező fogadtatásban részesült, mely némiképp különbözött az ebben a színházban szokásos bemutatók sikerétől. Victor Léon, az operett-témák fáradhatatlan ki- és feltalálója, most már Szlovákiát is felfedezte a múzsa számára, a maga drótostót-iparával és hagymatermelésével egyetemben. Határozottan ügyesen és nem minden költői ihlet nélkül navigál ezen az újszerű terepen. […] Lehár Ferenc zenéje szerencsés hatással merít a népi dallamkincsből. A partitúrában sok mindent szerkesztett össze tisztán, szeretetreméltóan és hangulatosan, ami biztos kézre vall. Csak ott lesz a zene semmitmondó és triviális, ahol Lehár a zenei bécsiesség kiszipolyozott talajára téved. Minden felvonás végén kihívták a zeneszerzőt is a szereplőkkel együtt a függöny elé.” Lehár befutott. A komponista is elégedett lehetett a sikerrel. Az első 13 hónap alatt 225-ször adták elő a Drótostótot, s az első világháború végéig több mint 2500 előadást ért meg a német nyelvű színpadokon. Lehár emlékezése e két első operettjének anyagi vonzatairól: „Így hát boldog voltam, amikor Weinberger megvette tőlem a Drótostót zenéjét kétezer koronáért ( a színpadi előadás jogai nélkül). Később rájöttem, milyen rossz üzletet csináltam én, s Weinberger milyen jót. A hangulat ugyanis megfordult, s a Drótostót rengeteg előadást ért meg, Weinberger pedig legalább 160.000 koronát keresett a kottákon. Ezt csak azért jegyzem meg, hogy megmutassam, milyen végtelenül nehéz a színház világában megjósolni, hogy mi fog történni. A Bécsi nők zenéjét is kétezer koronáért adtam el, mégpedig Bertének, aki szintén nem járt rosszul, mert a Nechledil-induló egymaga több mint 50.000 koronát hozott neki. De hát – kezdő voltam, örültem, hogy sikerem van, és kellett a pénz.” (Forrás: (F.L.: Mein Werdegang [Fejlődésem útja], Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25.) Így hát az 1902. esztendő, mely az Arany és ezüst-keringővel kezdődött, igen örvendetesen fejeződött be Lehár számára. A keringő – London és New York után – az év végére Bécsben is népszerű lett, s a császárváros két vezető operettszínháza is sikerrel állított színpadra egy-egy Lehár-operettet. /Forrás: Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ (folytatom)
559 Búbánat 2017-08-31 20:53:32 [Válasz erre: 558 Búbánat 2017-08-30 12:14:38]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXVII.) Otto Schneidereit írja Lehár-könyvében: A hadseregből való kilépése (1902 márciusában) és a Theater an der Wienhez való szerződése közötti időt Lehár úgy hidalta át, hogy a Venedig in Wien (Velene Bécsben) nevű, a Práterben található szórakoztató kombinátban dirigált, mely közel egy évtizedig működött a századforduló táján…. Itt aztán Lehár alaposan kitanulmányozhatta, mi tetszik az embereknek, valóságos gyakorlati konzervatórium volt a számára. Steiner Gábor a létesítmény alapítója és vezetője emlékirataiban megemlékezik Lehárról is (Illustrierte Wochenpost, Bécs, 1931. I.6.): „A nyári szórakozóhely nagy eseménye a százhúsz muzsikusból álló óriászenekar volt, melynek komoly és vidám műveket kellett előadnia a legismertebb és leghíresebb karmesterek vezetésével. Az első koncert alkalmával Graedner professzor, Lehár Ferenc és Karl Michael Ziehrer dirigált… Igen érdekes volt az a tizenkét számból álló hangverseny, ahol tizenkét különböző karmester vezényelt. Minden egyes darabot más népszerű mester, mint Lehár, Ziehrer, Heuberger, Komczák és a többi!” Lehár miután megtudta, hogy Gustav Mahler sohasem fogja előadni a Kukuškát, azon igyekezett – mint már korábban Budapesten is -, hogy megfelelő operett-szövegkönyvet találjon. Nem volt könnyű; általános volt az a vélemény, hogy a bécsi operettnek befellegzett,vége. Az előző század operett-mesterei, s számos, nekik dolgozó szövegkönyvíró is, elhaláloztak. A Theater an der Wien élére új igazgató került: Karczag Vilmos . Korábbi tapasztalatai alapján Lehár nem akart ismét valami laikus librettistával együtt dolgozni. Lehár suba alatt érdeklődött: „Victor Léonhoz utasítottak. Előadtam neki kérésemet, ám Léon azt válaszolta: sajnálom, ifjú, ismeretlen szerzővel nem dolgozom.” (F.L.: Mein Werdegang [Fejlődésem útja], Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25.) Minthogy Léon visszautasította az együttműködést Lehárral, a zeneszerzőnek tovább kellett kutatnia. Végül mégis hozzájutott élete első valódi operett-szövegkönyvéhez: a Bécsi asszonyokhoz (vagy: „Bécsi nők”). Winkler Gábor írja az „Operett” könyvében: Éppen megzenésíthető szövegkönyvet keresett, amikor felkereste a színész Emil Norini egy vaudeville-komédia alapján írt munkájával. Lehár nem volt elragadtatva a librettótól, de engedve a színház új bérlő-igazgatója, a magyar származású Wilhelm Karczag és különösen a gyakorlati munkát irányító Emil Steininger unszolásának, végül kötélnek állt, különösen, hogy az első számú bécsi kedvenc, Alexander Girardi bizonyos feltételek mellett elvállalta a főszerep eljátszását. Lehár visszaemlékezése Girardira: „…ma is tisztán emlékezem arra, mekkora kínokat okozott nekem az a tény, hogy Girardira osztották a főszerepet, aki akkor éppen művészete delelőjén állott. Persze büszke voltam rá, de volt egy kis baj is. A nagy, a híres Girardi számára kellett szerepet írnom, holott életemben soha még nem láttam őt. Elképesztően csodálatos dolgokat meséltek e nagyszerű színészről. Mindeközben gondosan el kellett titkolnom műveletlenségemet, melynek oka állandó katonakarmesteri szolgálati beosztásomban volt keresendő. Attól féltem, hogy visszaveszik tőlem a szövegkönyvet: még hogy olyasvalaki akar szerepet írni Girardinak, aki még sosem látta őt! Ám minden jóra fordult. S amikor aztán az egyik próbán végre meghallottam, ahogyan ez a páratlan előadóművész elénekelt nekem néhány taktust, egészen odavoltam.” (F.L.: Aus der Gesichte meiner Karriere [Karrierem történetéből], Die Stunde,Bécs, 1930. IV.27.) (XXXVIII.) Katonaindulói közül csak egy, az 1894-ben, Szarajevóban komponált Jetzt geht’s los volt igazán népszerű. S ennek az indulónak köszönhető, hogy Lehárból életfogytiglan operettszerző lett. Otto Schneidereit írja Lehár-könyvében: egy napon ugyanis azt írta neki Léon, hogy ha még mindig szándékában áll operettet írni, keresse őt fel. Lehár: „Amikor megkérdeztem, mitől döntött most végül mellettem, azt válaszolta, hogy hallotta Jetzt geht’s los című indulómat, s az sokkal többet árult el neki arról, hogy alkalmas vagyok operettek komponálására, mint a Kukuška. Viktor Léon megkérdezte Lehárt, nem akarná-e megkomponálni a Drótostótot. Lehár: „Kijelentettem, hogy szívesen, s ő – óvatosságból – csak az előjátékát adta át nekem. Egyhuzamban megcsináltam a munkát, s eljátszottam neki a zenét. Azzal az eredménnyel, hogy megkaptam a szövegkönyv többi részét is. (F.L.: Mein Werdegang [Fejlődésem útja], Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25.) „1902 tavaszától őszéig, egy fél éven át tehát egyszerre dolgoztam mindkét operettemen, a Bécsi nőkön és a Drótostóton. Úgyszólván vakon csöppentem bele az operettbe, melyről valójában alig volt fogalmam, s anélkül, hogy különösebben ismertem volna a műfajt… Tudatlanságom azonban előnnyel is járt, hiszen ily módon saját operettstílust alkothattam magamnak. Julius Bauer volt talán az első, aki ezt felismerte, s aki már sikereim előtt a jövő emberének nevezett.” / F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912.) Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXVII.) Otto Schneidereit írja Lehár-könyvében: A hadseregből való kilépése (1902 márciusában) és a Theater an der Wienhez való szerződése közötti időt Lehár úgy hidalta át, hogy a Venedig in Wien (Velene Bécsben) nevű, a Práterben található szórakoztató kombinátban dirigált, mely közel egy évtizedig működött a századforduló táján…. Itt aztán Lehár alaposan kitanulmányozhatta, mi tetszik az embereknek, valóságos gyakorlati konzervatórium volt a számára. Steiner Gábor a létesítmény alapítója és vezetője emlékirataiban megemlékezik Lehárról is (Illustrierte Wochenpost, Bécs, 1931. I.6.): „A nyári szórakozóhely nagy eseménye a százhúsz muzsikusból álló óriászenekar volt, melynek komoly és vidám műveket kellett előadnia a legismertebb és leghíresebb karmesterek vezetésével. Az első koncert alkalmával Graedner professzor, Lehár Ferenc és Karl Michael Ziehrer dirigált… Igen érdekes volt az a tizenkét számból álló hangverseny, ahol tizenkét különböző karmester vezényelt. Minden egyes darabot más népszerű mester, mint Lehár, Ziehrer, Heuberger, Komczák és a többi!” Lehár miután megtudta, hogy Gustav Mahler sohasem fogja előadni a Kukuškát, azon igyekezett – mint már korábban Budapesten is -, hogy megfelelő operett-szövegkönyvet találjon. Nem volt könnyű; általános volt az a vélemény, hogy a bécsi operettnek befellegzett,vége. Az előző század operett-mesterei, s számos, nekik dolgozó szövegkönyvíró is, elhaláloztak. A Theater an der Wien élére új igazgató került: Karczag Vilmos . Korábbi tapasztalatai alapján Lehár nem akart ismét valami laikus librettistával együtt dolgozni. Lehár suba alatt érdeklődött: „Victor Léonhoz utasítottak. Előadtam neki kérésemet, ám Léon azt válaszolta: sajnálom, ifjú, ismeretlen szerzővel nem dolgozom.” (F.L.: Mein Werdegang [Fejlődésem útja], Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25.) Minthogy Léon visszautasította az együttműködést Lehárral, a zeneszerzőnek tovább kellett kutatnia. Végül mégis hozzájutott élete első valódi operett-szövegkönyvéhez: a Bécsi asszonyokhoz (vagy: „Bécsi nők”). Winkler Gábor írja az „Operett” könyvében: Éppen megzenésíthető szövegkönyvet keresett, amikor felkereste a színész Emil Norini egy vaudeville-komédia alapján írt munkájával. Lehár nem volt elragadtatva a librettótól, de engedve a színház új bérlő-igazgatója, a magyar származású Wilhelm Karczag és különösen a gyakorlati munkát irányító Emil Steininger unszolásának, végül kötélnek állt, különösen, hogy az első számú bécsi kedvenc, Alexander Girardi bizonyos feltételek mellett elvállalta a főszerep eljátszását. Lehár visszaemlékezése Girardira: „…ma is tisztán emlékezem arra, mekkora kínokat okozott nekem az a tény, hogy Girardira osztották a főszerepet, aki akkor éppen művészete delelőjén állott. Persze büszke voltam rá, de volt egy kis baj is. A nagy, a híres Girardi számára kellett szerepet írnom, holott életemben soha még nem láttam őt. Elképesztően csodálatos dolgokat meséltek e nagyszerű színészről. Mindeközben gondosan el kellett titkolnom műveletlenségemet, melynek oka állandó katonakarmesteri szolgálati beosztásomban volt keresendő. Attól féltem, hogy visszaveszik tőlem a szövegkönyvet: még hogy olyasvalaki akar szerepet írni Girardinak, aki még sosem látta őt! Ám minden jóra fordult. S amikor aztán az egyik próbán végre meghallottam, ahogyan ez a páratlan előadóművész elénekelt nekem néhány taktust, egészen odavoltam.” (F.L.: Aus der Gesichte meiner Karriere [Karrierem történetéből], Die Stunde,Bécs, 1930. IV.27.) (XXXVIII.) Katonaindulói közül csak egy, az 1894-ben, Szarajevóban komponált Jetzt geht’s los volt igazán népszerű. S ennek az indulónak köszönhető, hogy Lehárból életfogytiglan operettszerző lett. Otto Schneidereit írja Lehár-könyvében: egy napon ugyanis azt írta neki Léon, hogy ha még mindig szándékában áll operettet írni, keresse őt fel. Lehár: „Amikor megkérdeztem, mitől döntött most végül mellettem, azt válaszolta, hogy hallotta Jetzt geht’s los című indulómat, s az sokkal többet árult el neki arról, hogy alkalmas vagyok operettek komponálására, mint a Kukuška. Viktor Léon megkérdezte Lehárt, nem akarná-e megkomponálni a Drótostótot. Lehár: „Kijelentettem, hogy szívesen, s ő – óvatosságból – csak az előjátékát adta át nekem. Egyhuzamban megcsináltam a munkát, s eljátszottam neki a zenét. Azzal az eredménnyel, hogy megkaptam a szövegkönyv többi részét is. (F.L.: Mein Werdegang [Fejlődésem útja], Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25.) „1902 tavaszától őszéig, egy fél éven át tehát egyszerre dolgoztam mindkét operettemen, a Bécsi nőkön és a Drótostóton. Úgyszólván vakon csöppentem bele az operettbe, melyről valójában alig volt fogalmam, s anélkül, hogy különösebben ismertem volna a műfajt… Tudatlanságom azonban előnnyel is járt, hiszen ily módon saját operettstílust alkothattam magamnak. Julius Bauer volt talán az első, aki ezt felismerte, s aki már sikereim előtt a jövő emberének nevezett.” / F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912.) Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ (Folytatom)
558 Búbánat 2017-08-30 12:14:38 [Válasz erre: 553 Búbánat 2017-08-29 13:06:44]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXVI.) A szikrázó szellemiségű, a művészetekért rajongó, ám extrém viselkedésű, gyakran szabadszájú dáma, Metternich Paulina felfigyelt Lehárra; talán a Grillparzer-induló, vagy a még sikeresebb Nechledil-Marsch nyerte meg tetszését, nem tudni. Ami tény: a hercegnő kérte fel a legközelebbi, a Zsófia-teremben sorra kerülő vigasság címadó keringőjének megkomponálására. ’Arany és ezüst’ volt a jelszó. /Forrás: Gál Róbert: „Óh, lányka, óh lánykám… - Lehár, az operett fejedelme” Rózsavölgyi és Társa, 2006./ – Lehár emlékezik: „Erre aztán nekiültem, s valami különösen szépet próbáltam kigondolni. S úgy hittem, hogy sikerült.’ - A bál fő attrakciója az „Arany és ezüst”- keringő volt. Mind ez ideig úgy volt szokás, hogy az estélyeken előbb eljátszották a címadó keringőt, s csak azután kezdődött a tulajdonképpeni bál. Ám ezen az 1902. január 27-én, e hétfői napon, ’alighogy felcsendült az első téma, amikor felzsongott a terem, az emberek fecsegtek, nevettek, táncoltak. A végén némi taps, ismétlést kértek, s ez volt minden. … Meg sem próbáltam, hogy valami nagyobb zenemű-kiadónak adjam el a kinyomtatás jogát. Chmel kiadó ötven forintot ajánlott érte; elfogadtam, s szentül meg voltam győződve, hogy az Arany és ezüst-epizód ezzel véget ért.” /Bernard Grun: Gold und Silber, München és Bécs, 1970./ Chmel sürgősen eladta a keringőt a londoni Bosworth and Co. cégnek, s az rövid időn belül óriási üzletet csinált vele. Lehárnak ebből semmi nem jutott: ama ötven forinttal egyszer s mindenkorra kifizették.” 1902 márciusában a parancs a 26. ezredet Győrbe szólította. Lehár úgy döntött, hogy leveti a császári és királyi hadsereg uniformisát, és kilép a hadseregből. Ezzel lezárult a tizenkét évig tartó katonakarmesteri korszaka, szabad ember lett, jövőjét zenei talentumára építheti.” /Forrás: Gál Róbert: „Óh, lányka, óh lánykám… - Lehár, az operett fejedelme” Rózsavölgyi és Társa, 2006./ (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXVI.) A szikrázó szellemiségű, a művészetekért rajongó, ám extrém viselkedésű, gyakran szabadszájú dáma, Metternich Paulina felfigyelt Lehárra; talán a Grillparzer-induló, vagy a még sikeresebb Nechledil-Marsch nyerte meg tetszését, nem tudni. Ami tény: a hercegnő kérte fel a legközelebbi, a Zsófia-teremben sorra kerülő vigasság címadó keringőjének megkomponálására. ’Arany és ezüst’ volt a jelszó. /Forrás: Gál Róbert: „Óh, lányka, óh lánykám… - Lehár, az operett fejedelme” Rózsavölgyi és Társa, 2006./ – Lehár emlékezik: „Erre aztán nekiültem, s valami különösen szépet próbáltam kigondolni. S úgy hittem, hogy sikerült.’ - A bál fő attrakciója az „Arany és ezüst”- keringő volt. Mind ez ideig úgy volt szokás, hogy az estélyeken előbb eljátszották a címadó keringőt, s csak azután kezdődött a tulajdonképpeni bál. Ám ezen az 1902. január 27-én, e hétfői napon, ’alighogy felcsendült az első téma, amikor felzsongott a terem, az emberek fecsegtek, nevettek, táncoltak. A végén némi taps, ismétlést kértek, s ez volt minden. … Meg sem próbáltam, hogy valami nagyobb zenemű-kiadónak adjam el a kinyomtatás jogát. Chmel kiadó ötven forintot ajánlott érte; elfogadtam, s szentül meg voltam győződve, hogy az Arany és ezüst-epizód ezzel véget ért.” /Bernard Grun: Gold und Silber, München és Bécs, 1970./ Chmel sürgősen eladta a keringőt a londoni Bosworth and Co. cégnek, s az rövid időn belül óriási üzletet csinált vele. Lehárnak ebből semmi nem jutott: ama ötven forinttal egyszer s mindenkorra kifizették.” 1902 márciusában a parancs a 26. ezredet Győrbe szólította. Lehár úgy döntött, hogy leveti a császári és királyi hadsereg uniformisát, és kilép a hadseregből. Ezzel lezárult a tizenkét évig tartó katonakarmesteri korszaka, szabad ember lett, jövőjét zenei talentumára építheti.” /Forrás: Gál Róbert: „Óh, lányka, óh lánykám… - Lehár, az operett fejedelme” Rózsavölgyi és Társa, 2006./ (Folytatom)
557 Búbánat 2017-08-30 08:47:54 [Válasz erre: 556 Búbánat 2017-08-30 08:41:09]
(Stockholm, Berwald-terem, 1981. június 12. - részletek)
(Stockholm, Berwald-terem, 1981. június 12. - részletek)
556 Búbánat 2017-08-30 08:41:09
(közbevetőleg) A Bartók Rádió sugározza ma délután 14.31 – 15.00 A Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarának Lehár-hangversenye Vezényel: Jan Stulen Km. Nicolai Gedda (tenor) 1. Lehár Ferenc-Ludwig Herzer-Fritz Löhner-Breda: Friderika - Óh lányka, óh lánykám (Gedda) 2. Lehár Ferenc-Paul Knepler-Jenbach Béla: Paganini - Paganini áriája (Gedda) 3. Lehár Ferenc: Arany és ezüst – keringő 4. Lehár Ferenc-Ludwig Herzer-Fritz Löhner-Breda: A mosoly országa a) Szu Csong belépője (Gedda) b) Barackvirág-dal - Szu-Csong dala I. felv. (Gedda) c) Vágyom egy nő után (Gedda)
(közbevetőleg) A Bartók Rádió sugározza ma délután 14.31 – 15.00 A Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarának Lehár-hangversenye Vezényel: Jan Stulen Km. Nicolai Gedda (tenor) 1. Lehár Ferenc-Ludwig Herzer-Fritz Löhner-Breda: Friderika - Óh lányka, óh lánykám (Gedda) 2. Lehár Ferenc-Paul Knepler-Jenbach Béla: Paganini - Paganini áriája (Gedda) 3. Lehár Ferenc: Arany és ezüst – keringő 4. Lehár Ferenc-Ludwig Herzer-Fritz Löhner-Breda: A mosoly országa a) Szu Csong belépője (Gedda) b) Barackvirág-dal - Szu-Csong dala I. felv. (Gedda) c) Vágyom egy nő után (Gedda)
555 macskás 2017-08-29 21:15:00
555
555
554 macskás 2017-08-29 21:14:46
553 Búbánat 2017-08-29 13:06:44 [Válasz erre: 552 Búbánat 2017-08-29 13:04:43]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXV.) Lehár és Mahler kapcsolata Lehár benyújtotta művét (Kukuska) a bécsi Operánál. Immár 1897 ősze óta olyasvalaki volt az igazgatója, akit a zeneszerző még a prágai időkből ismert: Gustav Mahler. S Mahler sehogy sem, semmi módon nem tudott dönteni. Kétségbeesésében Lehár a következő sürgönyt küldte neki: „Alázatosan kérem nagyságod jelenlété operám előadásán, melyet magam vezénylek. Nagyságod kezében van művem sorsa, jövőjéről egyes egyedül nagyságod dönthet. Lehár Ferenc” /Bernard Grun: Gold und Silber, München és Bécs, 1970./ Mindhiába: Mahler nem válaszolt. Lehár 1899. november 1-től ismét Bécsben volt, ismét katonakarmester. […] Lehár még mindig nem temette el azt az álmát, hogy a bécsi opera is bemutatja a Kukuskát. Mint bécsi katonakarmester egyszer a közeli Badenbe kellett utaznia. „Közvetlenül a vonat indulása előtt beléptem egy fülkébe, ahol egy úr ült, újságjába mélyedve, Alighogy helyet foglaltam vele szemben, alighogy a vonat kigördült a pályaudvarról, útitársam rosszkedvűen félredobta az újságot. Lehet, hogy éppen a színházi rovatot olvasta… Erős, szemüveglencséken keresztül Gustav Mahler, az Operaház igazgatójának szemei szegeződtek rám! Hónapok óta vártam a döntését a Kukuska dolgában. Sorra-rendre csődöt mondott minden próbálkozásom, hogy színe elé kerüljek. Nem válaszolt távirati esedezésemre, hogy hallgassa meg az előadást Budapesten. S most egyszerre szemtől szemben ültem azzal az emberrel, aki kezében tartotta sorsomat! Micsoda lehetőség! Ilyen az emberéletben csak egyszer akad! Persze, egyfelől… Másfelől a legvadabb történetek keringtek Mahlerről. Sündisznóállásba vonult számtalan ellenfelével szemben, egzaltáltnak, fanatikusnak mondták. Nemrég egy katonazenekar masírozott el az Operaház előtt, s vidáman fújta a Nibelungok motívumaiból összeállított indulót. Azt mondják, Mahler a Wagner elleni istenkáromlás hallatán dührohamot kapott, s megesküdött, katonakarmester soha többé nem teszi a lábát az Operába. Én meg pont most egyenruhában voltam! A galléromon díszelgő arany lant nyilván elárulta, hogy muzsikus ül vele szemben. Pillantása szinte átfúrta lényemet, lenéző, ellenséges, kihívó volt - legalábbis én így éreztem. Azt fontolgattam, hogy bemutatkozzam-e, beszélgessek-e vele semleges dolgokról. Ismertem magamat. Mivel még forró vágytam arra, hogy lássam operám bécsi előadását, már a harmadik mondatommal erről beszéltem volna. Netán kérdezzem egyenesen a művem sorsa felől? S akkor mi lesz, ha közismert szarkasztikus válaszainak egyikét vágja hozzám? Akkoriban még nem voltam annyira ura önmagamnak, mint ma… Ingadoztam hát a megszólítása és a lemondás között, s Mahler, aki jó emberismerő volt, talán észlelte, micsoda küzdelem dúl a szerény katonakarmesterben. Kemény, elutasításra kész szemei, mintha kissé ellágyultak volna. Végre elhatároztam, hogy legalább bemutatkozom, s a többit rábízom muzsikus-csillagomra. Éppen hozzáfogtam volna, hogy ’engedje meg…’, amikor megcsikordultak a fékek. Baden! Fel kellett pattannom, elköszöntem, mint az alvajáró, s keserű szívvel elhagytam a fülkét – anélkül, hogy Mahlerrel szót váltottam volna. Elvesztegetett lehetőség, gondoltam magamban szemrehányóan, operámat ugyanis nem fogadták el. Mahler alighanem csak futólag nézte át partitúrámat – egyet a sok száz közül. Ma már örülök annak, hogy nem szólítottam meg. Mit is mondhatott volna nekem, az ismeretlen katonakarmesternek? Néhány közhelyet, amilyenek mindig kéznél vannak a kellemetlenkedő érdeklődők számára? Vagy legjobb esetben néhány zavart frázist, ha operámra terelem a szót? Mindkettő megfosztotta volna úti élményemet a maga bájától s szétrombolta volna azt a képet, melyet mindmáig megőriztem erről a zseniális, telivér muzsikusról.” /Forrás: F.L.: Mein interessantes Reiseabenteuer (Érdekes úti élményem). Kézirat, 1930. ; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ Mahler véleménye Lehárról az idők folyamán nyilván megváltozott. Julius Sterntől tudjuk (Volkszeitung, Bécs, 1924.III. 9.), hogy egy alkalommal azt mondotta Josef Hassreiter balettmesternek: „fel szeretné kérni Lehár Ferenc operett-komponistát, hogy komponáljon balett-zenét az Opera számára, hisz a mai opera és a tánc nagyon is közeli rokonai egymásnak. S hogy úgy véli, Lehár vonzó lehetne az Operában is, főképp, ha finomabb muzsikát és sajátos ritmusokat nyújtana.” Hírlik, hogy Hassreiter kételkedett, vajon a bécsi Opera bemutatna-e egy Lehár-balettet, mégpedig azért, mert „Lehár bolond volna, ha egy operai balettre pazarolná az olyan ötleteket, amilyeneket az operettfinálék számára talál ki. Hányszor adhatnák egy évadban? Legfeljebb háromszor-négyszer. Nevetségesen csekély tantiemet kapna, míg az operettek, melyeket sok százas szériában adnak elő a világ minden elképzelhetetlen színpadán, milliókat hoznak neki. Vajon lemondana-e a dicsőség kedvéért a pénzről?” /Forrás: Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988/ (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXV.) Lehár és Mahler kapcsolata Lehár benyújtotta művét (Kukuska) a bécsi Operánál. Immár 1897 ősze óta olyasvalaki volt az igazgatója, akit a zeneszerző még a prágai időkből ismert: Gustav Mahler. S Mahler sehogy sem, semmi módon nem tudott dönteni. Kétségbeesésében Lehár a következő sürgönyt küldte neki: „Alázatosan kérem nagyságod jelenlété operám előadásán, melyet magam vezénylek. Nagyságod kezében van művem sorsa, jövőjéről egyes egyedül nagyságod dönthet. Lehár Ferenc” /Bernard Grun: Gold und Silber, München és Bécs, 1970./ Mindhiába: Mahler nem válaszolt. Lehár 1899. november 1-től ismét Bécsben volt, ismét katonakarmester. […] Lehár még mindig nem temette el azt az álmát, hogy a bécsi opera is bemutatja a Kukuskát. Mint bécsi katonakarmester egyszer a közeli Badenbe kellett utaznia. „Közvetlenül a vonat indulása előtt beléptem egy fülkébe, ahol egy úr ült, újságjába mélyedve, Alighogy helyet foglaltam vele szemben, alighogy a vonat kigördült a pályaudvarról, útitársam rosszkedvűen félredobta az újságot. Lehet, hogy éppen a színházi rovatot olvasta… Erős, szemüveglencséken keresztül Gustav Mahler, az Operaház igazgatójának szemei szegeződtek rám! Hónapok óta vártam a döntését a Kukuska dolgában. Sorra-rendre csődöt mondott minden próbálkozásom, hogy színe elé kerüljek. Nem válaszolt távirati esedezésemre, hogy hallgassa meg az előadást Budapesten. S most egyszerre szemtől szemben ültem azzal az emberrel, aki kezében tartotta sorsomat! Micsoda lehetőség! Ilyen az emberéletben csak egyszer akad! Persze, egyfelől… Másfelől a legvadabb történetek keringtek Mahlerről. Sündisznóállásba vonult számtalan ellenfelével szemben, egzaltáltnak, fanatikusnak mondták. Nemrég egy katonazenekar masírozott el az Operaház előtt, s vidáman fújta a Nibelungok motívumaiból összeállított indulót. Azt mondják, Mahler a Wagner elleni istenkáromlás hallatán dührohamot kapott, s megesküdött, katonakarmester soha többé nem teszi a lábát az Operába. Én meg pont most egyenruhában voltam! A galléromon díszelgő arany lant nyilván elárulta, hogy muzsikus ül vele szemben. Pillantása szinte átfúrta lényemet, lenéző, ellenséges, kihívó volt - legalábbis én így éreztem. Azt fontolgattam, hogy bemutatkozzam-e, beszélgessek-e vele semleges dolgokról. Ismertem magamat. Mivel még forró vágytam arra, hogy lássam operám bécsi előadását, már a harmadik mondatommal erről beszéltem volna. Netán kérdezzem egyenesen a művem sorsa felől? S akkor mi lesz, ha közismert szarkasztikus válaszainak egyikét vágja hozzám? Akkoriban még nem voltam annyira ura önmagamnak, mint ma… Ingadoztam hát a megszólítása és a lemondás között, s Mahler, aki jó emberismerő volt, talán észlelte, micsoda küzdelem dúl a szerény katonakarmesterben. Kemény, elutasításra kész szemei, mintha kissé ellágyultak volna. Végre elhatároztam, hogy legalább bemutatkozom, s a többit rábízom muzsikus-csillagomra. Éppen hozzáfogtam volna, hogy ’engedje meg…’, amikor megcsikordultak a fékek. Baden! Fel kellett pattannom, elköszöntem, mint az alvajáró, s keserű szívvel elhagytam a fülkét – anélkül, hogy Mahlerrel szót váltottam volna. Elvesztegetett lehetőség, gondoltam magamban szemrehányóan, operámat ugyanis nem fogadták el. Mahler alighanem csak futólag nézte át partitúrámat – egyet a sok száz közül. Ma már örülök annak, hogy nem szólítottam meg. Mit is mondhatott volna nekem, az ismeretlen katonakarmesternek? Néhány közhelyet, amilyenek mindig kéznél vannak a kellemetlenkedő érdeklődők számára? Vagy legjobb esetben néhány zavart frázist, ha operámra terelem a szót? Mindkettő megfosztotta volna úti élményemet a maga bájától s szétrombolta volna azt a képet, melyet mindmáig megőriztem erről a zseniális, telivér muzsikusról.” /Forrás: F.L.: Mein interessantes Reiseabenteuer (Érdekes úti élményem). Kézirat, 1930. ; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ Mahler véleménye Lehárról az idők folyamán nyilván megváltozott. Julius Sterntől tudjuk (Volkszeitung, Bécs, 1924.III. 9.), hogy egy alkalommal azt mondotta Josef Hassreiter balettmesternek: „fel szeretné kérni Lehár Ferenc operett-komponistát, hogy komponáljon balett-zenét az Opera számára, hisz a mai opera és a tánc nagyon is közeli rokonai egymásnak. S hogy úgy véli, Lehár vonzó lehetne az Operában is, főképp, ha finomabb muzsikát és sajátos ritmusokat nyújtana.” Hírlik, hogy Hassreiter kételkedett, vajon a bécsi Opera bemutatna-e egy Lehár-balettet, mégpedig azért, mert „Lehár bolond volna, ha egy operai balettre pazarolná az olyan ötleteket, amilyeneket az operettfinálék számára talál ki. Hányszor adhatnák egy évadban? Legfeljebb háromszor-négyszer. Nevetségesen csekély tantiemet kapna, míg az operettek, melyeket sok százas szériában adnak elő a világ minden elképzelhetetlen színpadán, milliókat hoznak neki. Vajon lemondana-e a dicsőség kedvéért a pénzről?” /Forrás: Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988/ (Folytatom)
552 Búbánat 2017-08-29 13:04:43 [Válasz erre: 551 Búbánat 2017-08-28 13:52:17]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXIV.) „A Kukuska hazai fogadtatása vegyes, hol dicsérő, hol kritikus, a túlzásoktól sem mentes. A Pesti Napló szerint a század utolsó éveinek legkerekebb darabja, Lehár Kukuskája a francia irány szülötte. Lehár szuverén mestere a zeneszerzés technikájának, hamarosan a bécsi operett vizeire evezhet. Tágas, szivárványos triolákat ír a zenekarnak, énekszólamai parlandók, bőven használja a szóló- és kóruszsánert. A Kukuska ’félsikere’ még nem tette lehetővé az egzisztenciálisan önálló muzsikusi életet, ezért – akarata ellenére, kényszerből – 1895 őszétől 1902 nyaráig a 26. gyalogezred zenekarának karmestere marad, de a kibontakozó tehetségét utóbb szerencse kíséri… /Forrás: Gál Róbert: „Óh, lányka, óh lánykám… - Lehár, az operett fejedelme” Rózsavölgyi és Társa, 2006./
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXIV.) „A Kukuska hazai fogadtatása vegyes, hol dicsérő, hol kritikus, a túlzásoktól sem mentes. A Pesti Napló szerint a század utolsó éveinek legkerekebb darabja, Lehár Kukuskája a francia irány szülötte. Lehár szuverén mestere a zeneszerzés technikájának, hamarosan a bécsi operett vizeire evezhet. Tágas, szivárványos triolákat ír a zenekarnak, énekszólamai parlandók, bőven használja a szóló- és kóruszsánert. A Kukuska ’félsikere’ még nem tette lehetővé az egzisztenciálisan önálló muzsikusi életet, ezért – akarata ellenére, kényszerből – 1895 őszétől 1902 nyaráig a 26. gyalogezred zenekarának karmestere marad, de a kibontakozó tehetségét utóbb szerencse kíséri… /Forrás: Gál Róbert: „Óh, lányka, óh lánykám… - Lehár, az operett fejedelme” Rózsavölgyi és Társa, 2006./
551 Búbánat 2017-08-28 13:52:17 [Válasz erre: 548 Búbánat 2017-08-27 13:12:00]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXIII.) Mint Budapesten szolgáló katonakarmester újult erővel lát a Kukuska átdolgozásához. Lehár mindenekelőtt azon igyekezett, hogy a budapesti operánál helyezze el a Kukuskát. Végül is a Királyi Operaház elhatározza a mű bemutatását. A pesti bemutatóra 1898. május 2-án került sor. Az előadást kétszer is felújítják; 1901. december 8-án, Lehár vezényletével, illetve 1907. április 28-án új változatban, Tatjána címmel. Lehár írja visszaemlékezésében : „Káldy igazgató roppant jóindulattal volt irántam, de semmire nem tartotta a művet, mákszemnyit sem hitt a tehetségemben, s üres szavakkal igyekezett megnyugtatni. Az Operaházban egyébként nagyon is érdeklődtek a darab előadása iránt. Az együttes egyik énekese, Várady Sándor lefordította a művet. Máder Raoul, az akkori első dirigens is bízott bennem valamennyire, s azt javasolta, intézzük el röviden az ügyet: másnapra írjuk ki a próbatáblára a Kukuska próbáját, így kész tények elé állítjuk a direktort. Amikor később találkoztam Káldyval a kávéházban, gratulált nekem operám elfogadásához, és közölte, hogy a próbák már elkezdődtek. A budapesti előadáson jelentős sikert aratott a mű.” /Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ Lehár köszönő levele Keglevich intendánsnak, a Magyar Királyi Operaház igazgatójának (Magyar Állami Operaház archívuma) Kegyelmes Úr! Engedje meg Nagyméltóságod, hogy hálás köszönetünket fejezzük ki Kegyelmességednek a Kukuska elfogadásáért s ama nagylelkű támogatásáért, hogy szerény művünk oly fényes kiállításban, a legmagasabb művészi igényeket is kielégítő remek előadásban mutattatott be a közönségnek. De ezen kívül igaz benső köszönettel tartozunk a minden tekintetben fényes előadásban közreműködött faktoroknak, a dirigensnek, a kartanítónak, a scenikai főfelügyelőnek, a magánszereplő művészeknek, a zene- és énekkarnak, mely erőknek a legnagyobb lelkesedéssel s szeretettel kifejtett összműködése az előadást oly művész becsűvé tette, minőt remélni nem mertünk, s amely párját messze földön nem egyhamar találja meg. A hálaérzet leküzdhetetlen ereje tolmácsoltatja velünk a fentebb mondottakat, s melyhez még azon kérelmünket bátorkodunk csatolni, hogy Excellenciád bennünket nagybecsű jóindulatában és támogatásában továbbra is részesíteni kegyeskedjék. Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletünk megnyilvánulását. Budapesten, 1899. május 3-án Lehár Ferenc /Forrás: Magyar Állami Operaház adatszolgáltatása – 1988. március 18.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXIII.) Mint Budapesten szolgáló katonakarmester újult erővel lát a Kukuska átdolgozásához. Lehár mindenekelőtt azon igyekezett, hogy a budapesti operánál helyezze el a Kukuskát. Végül is a Királyi Operaház elhatározza a mű bemutatását. A pesti bemutatóra 1898. május 2-án került sor. Az előadást kétszer is felújítják; 1901. december 8-án, Lehár vezényletével, illetve 1907. április 28-án új változatban, Tatjána címmel. Lehár írja visszaemlékezésében : „Káldy igazgató roppant jóindulattal volt irántam, de semmire nem tartotta a művet, mákszemnyit sem hitt a tehetségemben, s üres szavakkal igyekezett megnyugtatni. Az Operaházban egyébként nagyon is érdeklődtek a darab előadása iránt. Az együttes egyik énekese, Várady Sándor lefordította a művet. Máder Raoul, az akkori első dirigens is bízott bennem valamennyire, s azt javasolta, intézzük el röviden az ügyet: másnapra írjuk ki a próbatáblára a Kukuska próbáját, így kész tények elé állítjuk a direktort. Amikor később találkoztam Káldyval a kávéházban, gratulált nekem operám elfogadásához, és közölte, hogy a próbák már elkezdődtek. A budapesti előadáson jelentős sikert aratott a mű.” /Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ Lehár köszönő levele Keglevich intendánsnak, a Magyar Királyi Operaház igazgatójának (Magyar Állami Operaház archívuma) Kegyelmes Úr! Engedje meg Nagyméltóságod, hogy hálás köszönetünket fejezzük ki Kegyelmességednek a Kukuska elfogadásáért s ama nagylelkű támogatásáért, hogy szerény művünk oly fényes kiállításban, a legmagasabb művészi igényeket is kielégítő remek előadásban mutattatott be a közönségnek. De ezen kívül igaz benső köszönettel tartozunk a minden tekintetben fényes előadásban közreműködött faktoroknak, a dirigensnek, a kartanítónak, a scenikai főfelügyelőnek, a magánszereplő művészeknek, a zene- és énekkarnak, mely erőknek a legnagyobb lelkesedéssel s szeretettel kifejtett összműködése az előadást oly művész becsűvé tette, minőt remélni nem mertünk, s amely párját messze földön nem egyhamar találja meg. A hálaérzet leküzdhetetlen ereje tolmácsoltatja velünk a fentebb mondottakat, s melyhez még azon kérelmünket bátorkodunk csatolni, hogy Excellenciád bennünket nagybecsű jóindulatában és támogatásában továbbra is részesíteni kegyeskedjék. Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletünk megnyilvánulását. Budapesten, 1899. május 3-án Lehár Ferenc /Forrás: Magyar Állami Operaház adatszolgáltatása – 1988. március 18.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ (Folytatom)
550 Búbánat 2017-08-28 13:41:55 [Válasz erre: 549 zenebaratmonika 2017-08-28 12:40:56]
Persze, az életrajzi kronológiát tekintve, nem érkeztünk még el az operettkomponálási korszaka kezdetéhez..., ugyanakkor a hivatkozott, személyes dokumentumok, forrásanyagok tekintetében "kiragadott" szemelvényekből böngészek - én is... A legvégére bizonyára "összeáll a kép"...
Persze, az életrajzi kronológiát tekintve, nem érkeztünk még el az operettkomponálási korszaka kezdetéhez..., ugyanakkor a hivatkozott, személyes dokumentumok, forrásanyagok tekintetében "kiragadott" szemelvényekből böngészek - én is... A legvégére bizonyára "összeáll a kép"...
549 zenebaratmonika 2017-08-28 12:40:56 [Válasz erre: 548 Búbánat 2017-08-27 13:12:00]
Azért ha ennyire lusta lett volna, nem született volna meg több mint 30 operett. Kálmán Imre hasonló idő alatt kb. 20 művet írt. Persze nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Ha a mennyiséget vesszük, akkor Offenbach éa Nico Dostal meg Charles Lecocq túlszárnyalja bőven őket...
Azért ha ennyire lusta lett volna, nem született volna meg több mint 30 operett. Kálmán Imre hasonló idő alatt kb. 20 művet írt. Persze nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Ha a mennyiséget vesszük, akkor Offenbach éa Nico Dostal meg Charles Lecocq túlszárnyalja bőven őket...
548 Búbánat 2017-08-27 13:12:00 [Válasz erre: 547 Búbánat 2017-08-26 07:47:40]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXI.) Lehár tehát újra Budapestre érkezve, mindent megmozgat, hogy a Kukuskát Pesten is előadhassa. A magyar fővárosban a nagyvilági művész életét éli. Életstílusát édesanyja örökítette meg az Antal fiához írt levelekben.: „ Tele van önbizalommal… Rosszullét fog el, ha elgondolkodom felette. Elképzelhetetlen, hogy egészséges emberben ne legyen több önfegyelem. Reggel nyolckor kel. Megfürdik, újságot olvas, majd reggelizik. Aztán fél órát dolgozik. Ebéd után négyig alszik… Másutt meg ezt írja Neubrant Krisztina: „ Kopott köpenyben, gyűrött nyakkendőben jött haza. Hiányzott az órája és a gyűrűje – majd idézi fiának jövőbe látó szavait -,: ’majd meglátják, sosem akarnak nekem hinni’.” /Forrás: Bernard Grun: Dejiny operety. Opus, Bratislava, 1980.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ Megint más helyen ezt írja az édesanyja Antalnak: „… Azóta minden úgy van, mint régen. Ferenc befejez egy balettbetétet, reménykedik és álmodozik. Nyolcadikán megjött a postás. Ötvenegy forint tantiemet hozott az első két előadás után. Most egy hónapot várhat a következő elszámolásra. Ferenc negyvenegy forintot megtartott, tíz forintot nekem adott. A pénzen azonnal fát vettem. Ferenc százhetven forintot adott ki Lipcsében, és mindenét elzálogosította. Most Prágában vannak kilátások. Egy hónapig akar ott maradni, s mindent maga akar betanítani. Mibe fog ez kerülni! Mindenütt úgy lesz-e, hogy háromszor annyit költ, mint amennyit keres? Apa talán jobban hitt a fia jövőjében, ám Antalhoz intézett leveléből kicsendül a szkepszis is : „Biztosra veszem a sikert. Más lapra tartozik, hogy Franci képes lesz-e, hogy sikerét kiaknázza. Azt hiszi, ha szép sikere lesz, csak úgy dől hozzá a pénz; ez persze nincs így, most mindenekelőtt a kereskedőembernek kell a dolgokhoz hozzálátnia, s ilyenként Ferenc a legügyetlenebb ember, akit valaha is láttam.” (Forrás: Anton Lehár: Unsere Mutter (Anyánk), Bécs, 1930. (XXXII.) Hogy pénzt keressen, ismét katonakarmesterkedik: a 87. gyalogezred zenekarát bízzák rá Triesztben. Majd ismét Polába vezénylik. De csakhamar Pestre siet, mert édesapja súlyosan megbetegedett: Lehár írja visszaemlékezésében: : „Apám, aki a Kukuska partitúrájának minden hangjegyét a szívébe zárta, arra kért, hogy játsszam el neki, ott az ágya mellett a Kukuska előjátékát. Szörnyen nehéz szívvel, de átéreztem azt, hogy atyámnak utolsó órájában örömet szerzek, e megható pillanatban tudásom egész erejével játszottam. És drága jó atyám egyre jobban elhaló arcjátékából láttam, hogy megelégedettség, boldogság ült ki arcára abban a keserves órában, amikor a kaszás ember az ágyához lépett. Soha az életemben ennél szebb és nagyobb elismerés nem jut ki nekem.” /Forrás: Híres zenészek. Wolfner Kiadó, Budapest, 1912.; Lehár Ferenc élete - A Zene 1941/1.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ Egy másik forrásból is megtudhatjuk, hogy mit érzett Lehár édesapja elvesztésekor: „E férfiú halála váratlan, súlyos csapást mért az egész családra. Különösen engem érintett igen súlyosan ez a veszteség. Csak most tudtam meg: újra meg újra végigtanulmányozta a Kukuska partitúráját kottafejről kottafejre, nagyon is méltányolta a művet, s csak az indította arra, hogy visszafogja komponálásra irányuló biztatást, hogy félt: feladom biztos állásomat. Még halálos ágyán is arra kért – miután Polából hozzá siettem -, hogy játsszam el a Kukuska nyitányát. Megható volt a pillanat: nehéz szívvel játszottam, s mégis igyekezte, hogy még egyszer utoljára örömet szerezzek annak az embernek, aki érezte: közeledik a vég. A haldokló arcvonásaiból felém ragyogott az a belső bizalom, hogy gyermeke végül majd sikert arat. Soha életemben ennél nagyobb elismerés nem érhet.” /Forrás: F.L. „Mein Werdegang” (Fejlődésem útja). Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25. Id. Lehár Ferenc 1898. február 7-én halt meg Budapesten. Fia már áprilisban visszatért a fővárosba, és apja után átvette a 3. bosnyák zászlóalj zenekarának vezénylését. (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXXI.) Lehár tehát újra Budapestre érkezve, mindent megmozgat, hogy a Kukuskát Pesten is előadhassa. A magyar fővárosban a nagyvilági művész életét éli. Életstílusát édesanyja örökítette meg az Antal fiához írt levelekben.: „ Tele van önbizalommal… Rosszullét fog el, ha elgondolkodom felette. Elképzelhetetlen, hogy egészséges emberben ne legyen több önfegyelem. Reggel nyolckor kel. Megfürdik, újságot olvas, majd reggelizik. Aztán fél órát dolgozik. Ebéd után négyig alszik… Másutt meg ezt írja Neubrant Krisztina: „ Kopott köpenyben, gyűrött nyakkendőben jött haza. Hiányzott az órája és a gyűrűje – majd idézi fiának jövőbe látó szavait -,: ’majd meglátják, sosem akarnak nekem hinni’.” /Forrás: Bernard Grun: Dejiny operety. Opus, Bratislava, 1980.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ Megint más helyen ezt írja az édesanyja Antalnak: „… Azóta minden úgy van, mint régen. Ferenc befejez egy balettbetétet, reménykedik és álmodozik. Nyolcadikán megjött a postás. Ötvenegy forint tantiemet hozott az első két előadás után. Most egy hónapot várhat a következő elszámolásra. Ferenc negyvenegy forintot megtartott, tíz forintot nekem adott. A pénzen azonnal fát vettem. Ferenc százhetven forintot adott ki Lipcsében, és mindenét elzálogosította. Most Prágában vannak kilátások. Egy hónapig akar ott maradni, s mindent maga akar betanítani. Mibe fog ez kerülni! Mindenütt úgy lesz-e, hogy háromszor annyit költ, mint amennyit keres? Apa talán jobban hitt a fia jövőjében, ám Antalhoz intézett leveléből kicsendül a szkepszis is : „Biztosra veszem a sikert. Más lapra tartozik, hogy Franci képes lesz-e, hogy sikerét kiaknázza. Azt hiszi, ha szép sikere lesz, csak úgy dől hozzá a pénz; ez persze nincs így, most mindenekelőtt a kereskedőembernek kell a dolgokhoz hozzálátnia, s ilyenként Ferenc a legügyetlenebb ember, akit valaha is láttam.” (Forrás: Anton Lehár: Unsere Mutter (Anyánk), Bécs, 1930. (XXXII.) Hogy pénzt keressen, ismét katonakarmesterkedik: a 87. gyalogezred zenekarát bízzák rá Triesztben. Majd ismét Polába vezénylik. De csakhamar Pestre siet, mert édesapja súlyosan megbetegedett: Lehár írja visszaemlékezésében: : „Apám, aki a Kukuska partitúrájának minden hangjegyét a szívébe zárta, arra kért, hogy játsszam el neki, ott az ágya mellett a Kukuska előjátékát. Szörnyen nehéz szívvel, de átéreztem azt, hogy atyámnak utolsó órájában örömet szerzek, e megható pillanatban tudásom egész erejével játszottam. És drága jó atyám egyre jobban elhaló arcjátékából láttam, hogy megelégedettség, boldogság ült ki arcára abban a keserves órában, amikor a kaszás ember az ágyához lépett. Soha az életemben ennél szebb és nagyobb elismerés nem jut ki nekem.” /Forrás: Híres zenészek. Wolfner Kiadó, Budapest, 1912.; Lehár Ferenc élete - A Zene 1941/1.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ Egy másik forrásból is megtudhatjuk, hogy mit érzett Lehár édesapja elvesztésekor: „E férfiú halála váratlan, súlyos csapást mért az egész családra. Különösen engem érintett igen súlyosan ez a veszteség. Csak most tudtam meg: újra meg újra végigtanulmányozta a Kukuska partitúráját kottafejről kottafejre, nagyon is méltányolta a művet, s csak az indította arra, hogy visszafogja komponálásra irányuló biztatást, hogy félt: feladom biztos állásomat. Még halálos ágyán is arra kért – miután Polából hozzá siettem -, hogy játsszam el a Kukuska nyitányát. Megható volt a pillanat: nehéz szívvel játszottam, s mégis igyekezte, hogy még egyszer utoljára örömet szerezzek annak az embernek, aki érezte: közeledik a vég. A haldokló arcvonásaiból felém ragyogott az a belső bizalom, hogy gyermeke végül majd sikert arat. Soha életemben ennél nagyobb elismerés nem érhet.” /Forrás: F.L. „Mein Werdegang” (Fejlődésem útja). Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25. Id. Lehár Ferenc 1898. február 7-én halt meg Budapesten. Fia már áprilisban visszatért a fővárosba, és apja után átvette a 3. bosnyák zászlóalj zenekarának vezénylését. (Folytatom)
547 Búbánat 2017-08-26 07:47:40 [Válasz erre: 546 Búbánat 2017-08-24 21:54:13]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXX.) Lehár az Adria partján Felix Falzari, velencei születésű korvettkapitány ösztönzésére orosz témájú operát komponált, a Kukuskát. Falzari írta a dalmű szövegét. Az ősbemutató Steegmann udvari tanácsos ajánlásával a lipcsei Városi Színházban volt 1896. november 27-én. A darab keletkezéséről, előzményéről így ír Lehár: „… Falzari hozott magával egy szövegkönyvet, melynek története a Volga partján játszódott. Megtetszett és elkezdtem írni a zenét. Tíz hónap múlva kész voltam vele. A tiszti kaszinó termében mutattuk be, kicsit furcsa módon, énekesek nélkül. Falzari elolvasta egy-egy jelenet szövegét, és én utána a zenekarral lejátszottam a hozzá illő muzsikát. A közönség így is elismerő tapsokkal jutalmazta operámat, melynek a Kukuska volt a címe.” „Kukuska” szó egyébként kakukkot jelent. Amikor a kakukk rügyezéskor először megszólal, a szibériai rabokban felébred a remény, hogy számukra is eljön a tavasz.” „Steegmann udvari tanácsos elfogadta a Kukuskát a lipcsei Városi Színház számára. Ezért feladtam tengerészkarmesteri állásomat, s Falzarival együtt Lipcsébe utaztam.” Lipcsében Tatjána címen mutatták be a Kukuskát. Lehár ekkor azt mondja magáról: „A földkerekség legboldogabb embere voltam ekkor.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ Szüleinek ezt írja: „Nem vagyok én katonakarmesternek való, túl kényes hozzá a becsületem!... Hát nem bocsátjátok meg fiatoknak, hogy végre valahára lerázza magáról a szolgaságot? Attól a perctől fogva, hogy valóra váltottam elhatározásomat, úgy érzem, mintha újjászülettem volna! Eljő majd a nap, amikor meg fogtok érteni!” /Forrás: Ernst Decsey: Franz Lehár, Bécs, 1924.; Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./ A Neues Wiener Journalnak /Wiener Porträts. Franz Lehar (Bécsi portrék: Lehár Ferenc)/ így nyilatkozott 1903-ban: „Premier Lipcsében! Gondolják csak el: fiatalemberként érkezem a városba, látom, hogy mindenki a próbákkal foglalatoskodik, hallom a muzsikámat, látom, ahogyan életre kel a művem, amiről eleddig csak álmodoztam. Alighanem ez volt életem legboldogabb órája!” Lehár: „Egy orosz katona beleszert egy volgai halászleánykába. A lány kedvéért őrszolgálat közben elhagyja posztját. Szibériába száműzik. A leány követi őt a kárai aranybányába, ám ott már nem találja kedvesét: az, a csalóka szibériai tavasz csábításának engedve, elmenekült. A szerelmesek a végtelen hómezőkön találnak egymásra, hogy a halálban egyesüljenek. Fiatalos lendülettel és lelkesedéssel, egyetlen nekifutásra írtam meg a művet, s ma sem kell szégyellnem a partitúrát. Ráadásul fiatal, teljesen ismeretlen zeneszerző létemre még szerencsém is volt. Találtam kiadót, aki kinyomatta az operát, azután meg rám talált a lipcsei Városi Színház, ahol 1896. november 27-én sor került az ősbemutatóra. Már odautaztam jó előjellel lepett meg a sors. Egy eladdig teljesen ismeretlen útitársam elmondta, hogy ő tervezte és festette az opera díszleteit, melynek roppant fiatal szerzője kétségtelenül nagy jövőnek néz elébe. Az illető nem volt más, mint Kautsky, a híres színpadtervező. S éppen ő tervezte operám díszleteit! A bemutató napján a – mostani ismereteim szerint nyilván felbiztatott – legidősebb díszletezőmunkás jóakaratúan vállon veregetett, és megjósolta, hogy hatalmas sikerem lesz. Tíz márkát adtam neki, jószerint minden vagyonomat. Amikor azután hadnagy öcsémet, akinek csak két nap szabadsága volt, s aki idesietett az erdélyi Brassóból, meghívtam vacsorára, hogy megünnepeljük a premiert, én magam nem ettem semmit. Meglévő készpénzemből nem fióutotta volna kettőnkre.” /Forrás: „F.L. erzählt” (L.F. mesél), Das Deutsche Podium, Berlin, 1940. IV. 26.; Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./ A mű nem maradt meg a színház repertoárján. „Néhány szólista megbetegedett az ötödik előadás után, közbejött Bellincoli vendégjátéka, s a Kukuska hét előadás után nyomtalanul kimúlt. Ott álltam hát pénz nélkül, állás nélkül.” Nem tehetett mást, mint hogy egyelőre a szüleihez költözzék Budapestre – akkor már Szarajevót ott hagyták, mivel a 3. boszniai gyalogezredet Pesten állították fel, az apa volt az ezredzenekar főnöke… /Forrás: Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./ (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXX.) Lehár az Adria partján Felix Falzari, velencei születésű korvettkapitány ösztönzésére orosz témájú operát komponált, a Kukuskát. Falzari írta a dalmű szövegét. Az ősbemutató Steegmann udvari tanácsos ajánlásával a lipcsei Városi Színházban volt 1896. november 27-én. A darab keletkezéséről, előzményéről így ír Lehár: „… Falzari hozott magával egy szövegkönyvet, melynek története a Volga partján játszódott. Megtetszett és elkezdtem írni a zenét. Tíz hónap múlva kész voltam vele. A tiszti kaszinó termében mutattuk be, kicsit furcsa módon, énekesek nélkül. Falzari elolvasta egy-egy jelenet szövegét, és én utána a zenekarral lejátszottam a hozzá illő muzsikát. A közönség így is elismerő tapsokkal jutalmazta operámat, melynek a Kukuska volt a címe.” „Kukuska” szó egyébként kakukkot jelent. Amikor a kakukk rügyezéskor először megszólal, a szibériai rabokban felébred a remény, hogy számukra is eljön a tavasz.” „Steegmann udvari tanácsos elfogadta a Kukuskát a lipcsei Városi Színház számára. Ezért feladtam tengerészkarmesteri állásomat, s Falzarival együtt Lipcsébe utaztam.” Lipcsében Tatjána címen mutatták be a Kukuskát. Lehár ekkor azt mondja magáról: „A földkerekség legboldogabb embere voltam ekkor.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/ Szüleinek ezt írja: „Nem vagyok én katonakarmesternek való, túl kényes hozzá a becsületem!... Hát nem bocsátjátok meg fiatoknak, hogy végre valahára lerázza magáról a szolgaságot? Attól a perctől fogva, hogy valóra váltottam elhatározásomat, úgy érzem, mintha újjászülettem volna! Eljő majd a nap, amikor meg fogtok érteni!” /Forrás: Ernst Decsey: Franz Lehár, Bécs, 1924.; Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./ A Neues Wiener Journalnak /Wiener Porträts. Franz Lehar (Bécsi portrék: Lehár Ferenc)/ így nyilatkozott 1903-ban: „Premier Lipcsében! Gondolják csak el: fiatalemberként érkezem a városba, látom, hogy mindenki a próbákkal foglalatoskodik, hallom a muzsikámat, látom, ahogyan életre kel a művem, amiről eleddig csak álmodoztam. Alighanem ez volt életem legboldogabb órája!” Lehár: „Egy orosz katona beleszert egy volgai halászleánykába. A lány kedvéért őrszolgálat közben elhagyja posztját. Szibériába száműzik. A leány követi őt a kárai aranybányába, ám ott már nem találja kedvesét: az, a csalóka szibériai tavasz csábításának engedve, elmenekült. A szerelmesek a végtelen hómezőkön találnak egymásra, hogy a halálban egyesüljenek. Fiatalos lendülettel és lelkesedéssel, egyetlen nekifutásra írtam meg a művet, s ma sem kell szégyellnem a partitúrát. Ráadásul fiatal, teljesen ismeretlen zeneszerző létemre még szerencsém is volt. Találtam kiadót, aki kinyomatta az operát, azután meg rám talált a lipcsei Városi Színház, ahol 1896. november 27-én sor került az ősbemutatóra. Már odautaztam jó előjellel lepett meg a sors. Egy eladdig teljesen ismeretlen útitársam elmondta, hogy ő tervezte és festette az opera díszleteit, melynek roppant fiatal szerzője kétségtelenül nagy jövőnek néz elébe. Az illető nem volt más, mint Kautsky, a híres színpadtervező. S éppen ő tervezte operám díszleteit! A bemutató napján a – mostani ismereteim szerint nyilván felbiztatott – legidősebb díszletezőmunkás jóakaratúan vállon veregetett, és megjósolta, hogy hatalmas sikerem lesz. Tíz márkát adtam neki, jószerint minden vagyonomat. Amikor azután hadnagy öcsémet, akinek csak két nap szabadsága volt, s aki idesietett az erdélyi Brassóból, meghívtam vacsorára, hogy megünnepeljük a premiert, én magam nem ettem semmit. Meglévő készpénzemből nem fióutotta volna kettőnkre.” /Forrás: „F.L. erzählt” (L.F. mesél), Das Deutsche Podium, Berlin, 1940. IV. 26.; Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./ A mű nem maradt meg a színház repertoárján. „Néhány szólista megbetegedett az ötödik előadás után, közbejött Bellincoli vendégjátéka, s a Kukuska hét előadás után nyomtalanul kimúlt. Ott álltam hát pénz nélkül, állás nélkül.” Nem tehetett mást, mint hogy egyelőre a szüleihez költözzék Budapestre – akkor már Szarajevót ott hagyták, mivel a 3. boszniai gyalogezredet Pesten állították fel, az apa volt az ezredzenekar főnöke… /Forrás: Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./ (Folytatom)
546 Búbánat 2017-08-24 21:54:13 [Válasz erre: 545 Búbánat 2017-08-23 08:59:04]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXVII.) Lehár Ferenc losonci állomáshelyét és állását otthagyva az Adriai-tenger melletti Polában jutott új munkalehetőséghez: a haditengerészet köteléke zenekarának lett a karmestere. Erről a váltásról később így nyilatkozott: „1894-ben történt, hogy atyai barátom, Komczák arról értesített, hogy megbíztak a katonakarmesteri állással a szép Pola városában. Igencsak csábosnak találtam 24 éves fejjel ezt az állást. Maga az, hogy száztíz ember állt a rendelkezésemre, köztük több mint harminc zenetanár, őrmesteri rangban – ó, mit jelentett ez egy magamfajta ifjú muzsikusnak!” /Forrás: „Lehar als Marinekapellmeister. Erinnerungen des Komponister. (Lehár mint tengerészkarmester.); A zeneszerző emlékeiből. Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1916. VI. 10.); Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./ (XXVIII.) Pola fontos állomás lett Lehár Ferenc életében. Nemcsak a K.u.K. regiment mundérját cserélte fel az elegáns tengerésztiszti egyenruhával, de egy új világot is megismert. Itt kezd túllépni provinciális szemléletén, s első ízben ismerkedik „Európával”. II. Vilmos német császár meglátogatta a polai haditengerészeti támaszpontot. A Tiszti Kaszinóban hangversenyt adtak a tiszteletére. Európa leghatalmasabb uralkodója az ünnepség után telefonon gratulált Lehárnak és érdemrenddel tüntette ki. /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 197. o./ (XXIX.) Lehár 1895 júniusában élete első tengeri utazására vállalkozott: „Egy napon megtudtuk, hogy a Monarchia hajókat küld Kielbe, az Északi- és Keleti-tenger közötti csatorna ünnepélyes megnyitására. Az útiterv szerint odamenet Spanyolországot és Angliát érintettük volna, a visszaúton pedig Franciaországot és Gibraltárt. Lóhalálában rohantam Falzari barátomhoz, elmondtam, mennyire vágyom, hogy én is végigcsinálhassam ezt az utat. Falzaro lehűtötte reményeimet, azt mondta, a tengerészkarmesternek sajnos Polában kell maradnia., s verjem ki a fejemből ezt az illúziót. Erre levelet intéztem báró Sterneckhez, az admirálishoz, és egy hétre rá megjött a parancs, hogy a tengerészkarmester harminc válogatott muzsikussal egyetemben szálljon hajóra – a Mária Teréziára! A hajón legelőször is a parancsnoknál, Károly István főhercegnél jelentkeztem. Első szavai hozzám ezek voltak: ’Az a kívánságom, hogy minden műsorban szerepeljen legalább egy magyar zeneszám!’ Így feleltem: ’Királyi fenség, ez nem fog nehezemre esni, hisz magyar vagyok, s így elég nagy repertoárom van magyar darabokból.’ A főherceg hibátlan magyarsággal így v válaszolt: ’Nagyszerű, ezek szerint jól megértjük majd egymást!’ Akkoriban igen flottul hegedültem, összeállítottam magamnak számos, sajátosan magyaros hegedűszólót, s ezeket minden áldott nap el kellett játszanom, ha esett, ha fújt, még szélviharban is. Csak a Biscayai öbölben volt olyan hallatlan vihar, hogy minden hangszer elnémult, a fedélzeten csak kifeszített kötelek mentén tudtunk közlekedni. Hogy mi egyebet láttam az út során? Csak címszavakban sorolhatom: Gibraltárból vonaton mentünk Rondába - a dél-spanyolországi Malaga tartomány egyik városába -, ebbe a nevezetes, borzongató szakadékokkal szabdalt magaslati üdülőhelyre, onnan Lineába – Cadiz tartományban -, hogy megnézzük a bikaviadalt, onnan át Tangerbe – észak-marokkói tartományi székhely a Gibraltári-szoros mentén -, ahol a német konzul óva intett attól, hogy bemenjünk a városba. Hajóutunk alatt rengeteg repülőhalat láttunk, egyszer egy cápát is. Éjszaka gyakran haladtunk lángolónak tetsző hullámokon át – ez volt a tengeri fény. Megemlíteném még a délibábot is, amikor is valamennyi hajót fejen állva, vitorlával és kéménnyel lefelé láttuk a horizonton. Kielben nagy volt az ünnepség. Valamennyi náció hadihajói megjelentek, s parancsszóra üdvlövéseket adtak le, hogy az ember már attól tartott: elsüllyed az egész világ. Két hónapos út után visszatértem Polába, s úgy éreztem, mintha kicseréltek volna, mintha más ember lennék.” /Forrás: „Lehar als Marinekapellmeister. Erinnerungen des Komponister. (Lehár mint tengerészkarmester.); A zeneszerző emlékeiből. Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1916. VI. 10.); Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./ (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXVII.) Lehár Ferenc losonci állomáshelyét és állását otthagyva az Adriai-tenger melletti Polában jutott új munkalehetőséghez: a haditengerészet köteléke zenekarának lett a karmestere. Erről a váltásról később így nyilatkozott: „1894-ben történt, hogy atyai barátom, Komczák arról értesített, hogy megbíztak a katonakarmesteri állással a szép Pola városában. Igencsak csábosnak találtam 24 éves fejjel ezt az állást. Maga az, hogy száztíz ember állt a rendelkezésemre, köztük több mint harminc zenetanár, őrmesteri rangban – ó, mit jelentett ez egy magamfajta ifjú muzsikusnak!” /Forrás: „Lehar als Marinekapellmeister. Erinnerungen des Komponister. (Lehár mint tengerészkarmester.); A zeneszerző emlékeiből. Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1916. VI. 10.); Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./ (XXVIII.) Pola fontos állomás lett Lehár Ferenc életében. Nemcsak a K.u.K. regiment mundérját cserélte fel az elegáns tengerésztiszti egyenruhával, de egy új világot is megismert. Itt kezd túllépni provinciális szemléletén, s első ízben ismerkedik „Európával”. II. Vilmos német császár meglátogatta a polai haditengerészeti támaszpontot. A Tiszti Kaszinóban hangversenyt adtak a tiszteletére. Európa leghatalmasabb uralkodója az ünnepség után telefonon gratulált Lehárnak és érdemrenddel tüntette ki. /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 197. o./ (XXIX.) Lehár 1895 júniusában élete első tengeri utazására vállalkozott: „Egy napon megtudtuk, hogy a Monarchia hajókat küld Kielbe, az Északi- és Keleti-tenger közötti csatorna ünnepélyes megnyitására. Az útiterv szerint odamenet Spanyolországot és Angliát érintettük volna, a visszaúton pedig Franciaországot és Gibraltárt. Lóhalálában rohantam Falzari barátomhoz, elmondtam, mennyire vágyom, hogy én is végigcsinálhassam ezt az utat. Falzaro lehűtötte reményeimet, azt mondta, a tengerészkarmesternek sajnos Polában kell maradnia., s verjem ki a fejemből ezt az illúziót. Erre levelet intéztem báró Sterneckhez, az admirálishoz, és egy hétre rá megjött a parancs, hogy a tengerészkarmester harminc válogatott muzsikussal egyetemben szálljon hajóra – a Mária Teréziára! A hajón legelőször is a parancsnoknál, Károly István főhercegnél jelentkeztem. Első szavai hozzám ezek voltak: ’Az a kívánságom, hogy minden műsorban szerepeljen legalább egy magyar zeneszám!’ Így feleltem: ’Királyi fenség, ez nem fog nehezemre esni, hisz magyar vagyok, s így elég nagy repertoárom van magyar darabokból.’ A főherceg hibátlan magyarsággal így v válaszolt: ’Nagyszerű, ezek szerint jól megértjük majd egymást!’ Akkoriban igen flottul hegedültem, összeállítottam magamnak számos, sajátosan magyaros hegedűszólót, s ezeket minden áldott nap el kellett játszanom, ha esett, ha fújt, még szélviharban is. Csak a Biscayai öbölben volt olyan hallatlan vihar, hogy minden hangszer elnémult, a fedélzeten csak kifeszített kötelek mentén tudtunk közlekedni. Hogy mi egyebet láttam az út során? Csak címszavakban sorolhatom: Gibraltárból vonaton mentünk Rondába - a dél-spanyolországi Malaga tartomány egyik városába -, ebbe a nevezetes, borzongató szakadékokkal szabdalt magaslati üdülőhelyre, onnan Lineába – Cadiz tartományban -, hogy megnézzük a bikaviadalt, onnan át Tangerbe – észak-marokkói tartományi székhely a Gibraltári-szoros mentén -, ahol a német konzul óva intett attól, hogy bemenjünk a városba. Hajóutunk alatt rengeteg repülőhalat láttunk, egyszer egy cápát is. Éjszaka gyakran haladtunk lángolónak tetsző hullámokon át – ez volt a tengeri fény. Megemlíteném még a délibábot is, amikor is valamennyi hajót fejen állva, vitorlával és kéménnyel lefelé láttuk a horizonton. Kielben nagy volt az ünnepség. Valamennyi náció hadihajói megjelentek, s parancsszóra üdvlövéseket adtak le, hogy az ember már attól tartott: elsüllyed az egész világ. Két hónapos út után visszatértem Polába, s úgy éreztem, mintha kicseréltek volna, mintha más ember lennék.” /Forrás: „Lehar als Marinekapellmeister. Erinnerungen des Komponister. (Lehár mint tengerészkarmester.); A zeneszerző emlékeiből. Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1916. VI. 10.); Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./ (Folytatom)
545 Búbánat 2017-08-23 08:59:04 [Válasz erre: 544 Búbánat 2017-08-22 17:17:01]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXV.] A Szüsz Lajos kávéházában kirobbant „losonci affér” - és következménye: Lehár véglegesen távozik Losoncról. Erről a fejleményről Lehár Ferenc így számol be: „Losonci tartózkodásomnak azután a hegedűjátékom vetett véget. Semmivel sem tudtam a jobban a magyarokból álló közönség szívéhez férkőzni, mint amikor a hegedűt vettem a kezembe, s a zenekartól kísérve, előbb hangulatos, lágy andalító magyar dalokat, majd tüzes csárdásokat játszottam egész cigánymódra. Az egyik estén, 1893. esztendő december havában, hangverseny után farkasétvággyal láttam hozzá a vacsorámhoz, amikor egy törzstiszt, a pincér útján fölszólított, hogy hegedűszólón játsszam el egyik kedvenc dalát. Művészbüszkeségem fölháborodott az ilyen eljáráson és visszaüzentem, ugyancsak a pincér útján a törzstisztnek: ’Én nem vagyok cigányprímás! Ha az úr akar valamit tőlem, hát jöjjön el ő maga és kérjen meg, és ne üzengessen nekem a pincérrel.’ Összetűzésre került sor és bár a tisztikar rokonszenve az én oldalamon volt, mégis mint fiatalabbat, bocsánatkérésre szólítottak föl. Erre én állásom fölmondásával válaszoltam.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196. o./ Az előbbi históriának egy másik változata, ugyancsak Lehár szavaival – másik forrásból: „…Egy némileg kínos konfliktus révén ráadásul elvesztettem losonci állásomat is. Zenekarommal koncertet adtam a tiszti kaszinóban, s éjféltájban vissza akartam vonulni. Ekkor egy őrnagy felkért, játsszak neki egy hegedűszólót, amit a kései időpontra való tekintettel visszautasítottam. Az őrnagy azonban kitartott óhaja mellett, végül erős kifejezéseket is használt, amire sarkon fordultam és átmentem a szomszédos biliárdszobába. Másnap ezredraportra rendeltek; az ezredes felszólított, hogy kövessem meg az őrnagyot. Tiltakoztam, és azt mondtam, hogy nem vagyok cigány, aki parancsra bazsevál. Az ezredes felmondással fenyegetett, én azonban már magammal is hoztam a felmondásomat. Ez az eset döntő hatással volt további életpályámra, mert kikerültem ebből a sárfészekből, s bele egy vadonatúj környezetbe.” /Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ Lehár losonci búcsúkoncertje A helyi lap erről így tudósított: „Lehár karmester búcsúhangversenyét szerdán febr.28-án esti 8 órakor tartja meg a Vigadó nagytermében a következő műsorral: … 5. ifj. Lehár Ferenc: Az utolsó üdvözlet – hegedűszóló … 6. ifj. Lehár Ferenc: Tarkaságok a hangok világából – egyveleg … 27. ifj. Lehár Ferenc: Adria keringő A körünkből távozó kedves karmester egyúttal minden jó barátainak és ismerőseinek, kiktől személyesen nem búcsúzhatott el, lapunk útján mond szívből eredő ’Isten hozzád’-ot, forrón köszöni a losonci közönségnek iránta tanúsított rokonszenvét, és kéri, hogy továbbra is jól emlékezzék meg róla, valamint, hogy ő előtte is a Losoncon töltött idő felejthetetlen lesz!” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. február 4./ Hogy milyen népszerű volt Losoncon a 25. gyalogezred zenekarának karnagya, azt a losonci hölgyek ajándéka is érzékelteti. A búcsúzó Lehárnak egy karnagyi pálcát adtak, aranyozott kis lanttal díszítve, az alábbi szöveggel: „Ifjú Lehár Ferencnek, Losonc város hölgyei…” Losoncon, 1894. március 4.” S amikor elindult a vonat Lehárral a losonci állomásról, a búcsúzók sokasága integetett. A cigánybanda pedig kedvenc nótájával búcsúztatta: „Cserebogár, sárga cserebogár…” (XXVI.) Még ezen időszak történései: [b Lehár írja: „Apám azonban sehogy sem tudott beletörődni abba, hogy ne legyek katonakarmester. Ezért azután Ausztria és Magyarország egyetlen haditengerészeti zenekarának karmesteri állására pályáztam, s a 120 pályázó közül én lettem a győztes.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196. o./ Szülei ekkor Szarajevóban laktak. Lehár oda megy családjához. Onnan értesíti a losonciakat élete további alakulásáról. Lélekben és gondolatban tehát még mindig Losoncon van. A losonci újság az alábbi hírt teszi közzé: „Lapunk munkatársa csütörtökön délben a következő szövegű táviratot kapta Szarajevóból: ’A katonai tengerészet karnagya vagyok. 3000 forint fizetéssel… Lehár.’ S ha sajnáltuk is eltávozását, most örülnünk kell nagy szerencséjének.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. március 18./
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXV.] A Szüsz Lajos kávéházában kirobbant „losonci affér” - és következménye: Lehár véglegesen távozik Losoncról. Erről a fejleményről Lehár Ferenc így számol be: „Losonci tartózkodásomnak azután a hegedűjátékom vetett véget. Semmivel sem tudtam a jobban a magyarokból álló közönség szívéhez férkőzni, mint amikor a hegedűt vettem a kezembe, s a zenekartól kísérve, előbb hangulatos, lágy andalító magyar dalokat, majd tüzes csárdásokat játszottam egész cigánymódra. Az egyik estén, 1893. esztendő december havában, hangverseny után farkasétvággyal láttam hozzá a vacsorámhoz, amikor egy törzstiszt, a pincér útján fölszólított, hogy hegedűszólón játsszam el egyik kedvenc dalát. Művészbüszkeségem fölháborodott az ilyen eljáráson és visszaüzentem, ugyancsak a pincér útján a törzstisztnek: ’Én nem vagyok cigányprímás! Ha az úr akar valamit tőlem, hát jöjjön el ő maga és kérjen meg, és ne üzengessen nekem a pincérrel.’ Összetűzésre került sor és bár a tisztikar rokonszenve az én oldalamon volt, mégis mint fiatalabbat, bocsánatkérésre szólítottak föl. Erre én állásom fölmondásával válaszoltam.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196. o./ Az előbbi históriának egy másik változata, ugyancsak Lehár szavaival – másik forrásból: „…Egy némileg kínos konfliktus révén ráadásul elvesztettem losonci állásomat is. Zenekarommal koncertet adtam a tiszti kaszinóban, s éjféltájban vissza akartam vonulni. Ekkor egy őrnagy felkért, játsszak neki egy hegedűszólót, amit a kései időpontra való tekintettel visszautasítottam. Az őrnagy azonban kitartott óhaja mellett, végül erős kifejezéseket is használt, amire sarkon fordultam és átmentem a szomszédos biliárdszobába. Másnap ezredraportra rendeltek; az ezredes felszólított, hogy kövessem meg az őrnagyot. Tiltakoztam, és azt mondtam, hogy nem vagyok cigány, aki parancsra bazsevál. Az ezredes felmondással fenyegetett, én azonban már magammal is hoztam a felmondásomat. Ez az eset döntő hatással volt további életpályámra, mert kikerültem ebből a sárfészekből, s bele egy vadonatúj környezetbe.” /Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/ Lehár losonci búcsúkoncertje A helyi lap erről így tudósított: „Lehár karmester búcsúhangversenyét szerdán febr.28-án esti 8 órakor tartja meg a Vigadó nagytermében a következő műsorral: … 5. ifj. Lehár Ferenc: Az utolsó üdvözlet – hegedűszóló … 6. ifj. Lehár Ferenc: Tarkaságok a hangok világából – egyveleg … 27. ifj. Lehár Ferenc: Adria keringő A körünkből távozó kedves karmester egyúttal minden jó barátainak és ismerőseinek, kiktől személyesen nem búcsúzhatott el, lapunk útján mond szívből eredő ’Isten hozzád’-ot, forrón köszöni a losonci közönségnek iránta tanúsított rokonszenvét, és kéri, hogy továbbra is jól emlékezzék meg róla, valamint, hogy ő előtte is a Losoncon töltött idő felejthetetlen lesz!” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. február 4./ Hogy milyen népszerű volt Losoncon a 25. gyalogezred zenekarának karnagya, azt a losonci hölgyek ajándéka is érzékelteti. A búcsúzó Lehárnak egy karnagyi pálcát adtak, aranyozott kis lanttal díszítve, az alábbi szöveggel: „Ifjú Lehár Ferencnek, Losonc város hölgyei…” Losoncon, 1894. március 4.” S amikor elindult a vonat Lehárral a losonci állomásról, a búcsúzók sokasága integetett. A cigánybanda pedig kedvenc nótájával búcsúztatta: „Cserebogár, sárga cserebogár…” (XXVI.) Még ezen időszak történései: [b Lehár írja: „Apám azonban sehogy sem tudott beletörődni abba, hogy ne legyek katonakarmester. Ezért azután Ausztria és Magyarország egyetlen haditengerészeti zenekarának karmesteri állására pályáztam, s a 120 pályázó közül én lettem a győztes.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196. o./ Szülei ekkor Szarajevóban laktak. Lehár oda megy családjához. Onnan értesíti a losonciakat élete további alakulásáról. Lélekben és gondolatban tehát még mindig Losoncon van. A losonci újság az alábbi hírt teszi közzé: „Lapunk munkatársa csütörtökön délben a következő szövegű táviratot kapta Szarajevóból: ’A katonai tengerészet karnagya vagyok. 3000 forint fizetéssel… Lehár.’ S ha sajnáltuk is eltávozását, most örülnünk kell nagy szerencséjének.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. március 18./
544 Búbánat 2017-08-22 17:17:01 [Válasz erre: 543 Búbánat 2017-08-21 08:46:11]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXII.) Losoncz és Vidéke, 1892. február 7. „Tiszti estély – január 31.” „A választás szele szétfújta az ezredet a megye négy tája felé, s így nolens volens cserbenhagyták a tiszt urak a kedves múzsát, s míg ez szomorúan vonult el, Apollo diadallal vonult helyére szombaton este, január 31. losonci dalnok mesterét Lehár Ferenc cs. és kir. karmester urat állítva a művészet pódiumára, kezébe adva a hegedűt, hogy az sírjon s ríkasson, hisz utána következő táncban úgy is kacaghatunk eleget. – S a karmester úr játszott, ahogy játszani szokott, művésziesen! Karmester úr! Ön felidézte bennünk a szerelmi érzetek tengerét. De sok ’boldogtalan szerelmes’ boldog lenne, ha kedvesét az Ön ’ Serenade romantiqué’-jével tudná ablaka alatt meglágyítani.” (XXIII.) Az első operettet minden valószínűség szerint Losoncon vezényelte. Ez volt a Toggenburg lovag. A korabeli sajtó erről az előadásról is megemlékezik: „[…] a függöny múzsa alakjai biztatóan mosolyognak. Lehár Ferenc karmester úr odaült dirigens székéhez, megsuhintja az ütemvesszőt, s a zenekar játssza a nyitányát az operettnek, amelynek zenéjét Mägele Ferencz szerzette… S midőn az utolsó akkord elhangzott, a teremben tapsvihar táncolt végig, s míg ez hódolatul szólt a szereplőknek… Lehár Ferenc karmester úrnak, ki fáradságot nem ösmerő buzgalommal emelte oly magas művészi tökélyre az éneket s adta a finom zenét.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1892. február 21./ (XXIV.) A magyar társadalom 1894-ben ünnepelte Jókai Mór írói munkásságának ötvenedik évfordulóját. Az eseményről az egész országban, szinte mindenütt megemlékeztek. Egy Jókai- ünnepségre Losoncon is sor került. Lehár – aki feltehetően jól ismerte a szintén komáromi Jókait – maga is részt vett földijének való tiszteletadásban. A helyi lap így számol be az eseményről: „A helybeli állami tanítónőképző intézet Jókai Mór tiszteletére nagyszabású jótékony célú hangversenyt rendez f. évi febr. hó 10-én a ’Vigadó’ nagytermében. A műsor a következő: 1. Perzsa díszinduló, ifj. Lehár Ferenctől; előadja a tanítóképző-intézeti ifjúság zenekara. 2. Jókai méltatása című felolvasás; tartja Nagy Iván áll. tképző-intézeti tanár.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. február 4../
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XXII.) Losoncz és Vidéke, 1892. február 7. „Tiszti estély – január 31.” „A választás szele szétfújta az ezredet a megye négy tája felé, s így nolens volens cserbenhagyták a tiszt urak a kedves múzsát, s míg ez szomorúan vonult el, Apollo diadallal vonult helyére szombaton este, január 31. losonci dalnok mesterét Lehár Ferenc cs. és kir. karmester urat állítva a művészet pódiumára, kezébe adva a hegedűt, hogy az sírjon s ríkasson, hisz utána következő táncban úgy is kacaghatunk eleget. – S a karmester úr játszott, ahogy játszani szokott, művésziesen! Karmester úr! Ön felidézte bennünk a szerelmi érzetek tengerét. De sok ’boldogtalan szerelmes’ boldog lenne, ha kedvesét az Ön ’ Serenade romantiqué’-jével tudná ablaka alatt meglágyítani.” (XXIII.) Az első operettet minden valószínűség szerint Losoncon vezényelte. Ez volt a Toggenburg lovag. A korabeli sajtó erről az előadásról is megemlékezik: „[…] a függöny múzsa alakjai biztatóan mosolyognak. Lehár Ferenc karmester úr odaült dirigens székéhez, megsuhintja az ütemvesszőt, s a zenekar játssza a nyitányát az operettnek, amelynek zenéjét Mägele Ferencz szerzette… S midőn az utolsó akkord elhangzott, a teremben tapsvihar táncolt végig, s míg ez hódolatul szólt a szereplőknek… Lehár Ferenc karmester úrnak, ki fáradságot nem ösmerő buzgalommal emelte oly magas művészi tökélyre az éneket s adta a finom zenét.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1892. február 21./ (XXIV.) A magyar társadalom 1894-ben ünnepelte Jókai Mór írói munkásságának ötvenedik évfordulóját. Az eseményről az egész országban, szinte mindenütt megemlékeztek. Egy Jókai- ünnepségre Losoncon is sor került. Lehár – aki feltehetően jól ismerte a szintén komáromi Jókait – maga is részt vett földijének való tiszteletadásban. A helyi lap így számol be az eseményről: „A helybeli állami tanítónőképző intézet Jókai Mór tiszteletére nagyszabású jótékony célú hangversenyt rendez f. évi febr. hó 10-én a ’Vigadó’ nagytermében. A műsor a következő: 1. Perzsa díszinduló, ifj. Lehár Ferenctől; előadja a tanítóképző-intézeti ifjúság zenekara. 2. Jókai méltatása című felolvasás; tartja Nagy Iván áll. tképző-intézeti tanár.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. február 4../
543 Búbánat 2017-08-21 08:46:11 [Válasz erre: 542 Búbánat 2017-08-20 20:16:09]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XIX.) „Losoncz és Vidéke” szívesen foglalkozott a katonazenekar fellépéseivel. Méltatása Lehárról: („Katonai hangverseny.) Folyó hó 11-én este tartatott meg a vigadóban az első katonai hangverseny ifj. Lehár Ferenc új karmester vezetése alatt. A fiatal zenész a zenekart nagy tűzzel és buzgósággal vezényelte, mi a zenekart is láthatólag magával ragadta; de különösen magán hegedűjátékával (czigány, helyesebben magyar tánczokat játszott) oly tetszést és elismerést aratott, akár mint az igazi virtuózt illeti.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1890. október 19./ (XX.) De nemcsak a losonci közönség figyelt fel az ifjú Lehár Ferencre. Az ezred parancsnoka, báró Fries ezredes kinevezte 17 éves leánya mellé énektanárnak. Erről a „pedagógiai” küldetésről Lehár így vélekedik: „Bőbeszédűen azonnal kinevezett lánya énektanárává. Bevallhattam volna-e, hogy a konzervatóriumban valójában hegedülni tanultam? Nem is kissé jöttem zavarba, amikor szemtől szemben álltam Fries Vilma baronesszel, egy csinos, 17 esztendős lánnyal. Némi skálázással és dalocskákkal kezdtük. Az ifjú hölgy igen hamar észrevette, hogy nem értek az énektanításhoz. Legszívesebben visszarohantam volna az ezredes papához, de nem volt mit tenni: a parancs, az parancs. Fries Vilma ugyan nem tanult meg tőlem énekelni, de már a második órán elénekelt egy dalocskát, amit neki komponáltam. Ó, de sokszor próbáltuk a Vége már! című dalt… Mindig találtam kivetni valót az előadásában, ő pedig énekelt, míg be nem rekedt. Némi döbbenettel ébredtem rá, hogy énekmesteri módszerem korántsem az igazi, s hogy még teljesen tönkre is tehetem szerény hangocskáját. Így hát megegyeztünk abban, hogy betegnek tetteti magát mindaddig, míg elfelejtődik énekmesteri funkcióm.” /F.I. Gesangmeister sein ist schwer (Nehéz énekmesternek lenni), Berliner Illustrierte Zeitung, Berlin, 1938 márciusi, Ausztriának szentelt különszám / (XXI.) A „keringőkirály” találkozása a későbbi „operettkirállyal” – Bécsben Losonci karnagy korában, amikor az egész világ Johann Strausst ünnepelte, Bécsben nagyszabású hangversenyt rendeztek a „keringőkirály” tiszteletére. Az Osztrák-Magyar Monarchia minden részéből összejöttek az énekesek, zenészek, karmesterek, hogy tisztelegjenek a nagy mester előtt. A koncert végén küldöttségek fejezték ki jókívánságaikat Straussnak. Különös színfoltja volt az ünnepségnek, amikor a színpadra két katonakarmester lépett, s a cs. és kir. hadsereg nevében átnyújtották az ünnepeltnek a tisztelet koszorúját. Az egyik karmester Karl Komczák, a Bécsben állomásozó 84. gyalogezred, a másik Lehár Ferenc, a losonci 25. gyalogezred zenekarának dirigense volt. /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Bernard Grun: Dejiny operety. Opus. Bratislava, 1980., 285. l./ Ekkor találkozott a „keringőkirály” a későbbi „operettkirállyal”. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Strauss és Lehár szemtől szemben látták egymást. Lehár így emlékezik meg: „Szinte látom még magam előtt, a koromfekete festett hajával és bajuszával. Látszott, hogy öreg és gyenge. Ám amint fellépett a magas karmesteri dobogóra, azon nyomban mintha kicserélték volna. Már a keringő első hangjai után elkezdett a zene ritmusára hajladozni; mintha csak táncolna. Hatalmas taps töltötte be a túlméretezett hangversenycsarnokot, szinte elnyomta a zenekart. Így hát megadatott, hogy halála előtt valóságos valcerkirályként láthassam még Johann Strausst, bécsi népe elismerése és ünneplése közepette.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Bernard Grun: Gold und Silber (Arany és ezüst), Mümchen és Bécs, 1970)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XIX.) „Losoncz és Vidéke” szívesen foglalkozott a katonazenekar fellépéseivel. Méltatása Lehárról: („Katonai hangverseny.) Folyó hó 11-én este tartatott meg a vigadóban az első katonai hangverseny ifj. Lehár Ferenc új karmester vezetése alatt. A fiatal zenész a zenekart nagy tűzzel és buzgósággal vezényelte, mi a zenekart is láthatólag magával ragadta; de különösen magán hegedűjátékával (czigány, helyesebben magyar tánczokat játszott) oly tetszést és elismerést aratott, akár mint az igazi virtuózt illeti.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1890. október 19./ (XX.) De nemcsak a losonci közönség figyelt fel az ifjú Lehár Ferencre. Az ezred parancsnoka, báró Fries ezredes kinevezte 17 éves leánya mellé énektanárnak. Erről a „pedagógiai” küldetésről Lehár így vélekedik: „Bőbeszédűen azonnal kinevezett lánya énektanárává. Bevallhattam volna-e, hogy a konzervatóriumban valójában hegedülni tanultam? Nem is kissé jöttem zavarba, amikor szemtől szemben álltam Fries Vilma baronesszel, egy csinos, 17 esztendős lánnyal. Némi skálázással és dalocskákkal kezdtük. Az ifjú hölgy igen hamar észrevette, hogy nem értek az énektanításhoz. Legszívesebben visszarohantam volna az ezredes papához, de nem volt mit tenni: a parancs, az parancs. Fries Vilma ugyan nem tanult meg tőlem énekelni, de már a második órán elénekelt egy dalocskát, amit neki komponáltam. Ó, de sokszor próbáltuk a Vége már! című dalt… Mindig találtam kivetni valót az előadásában, ő pedig énekelt, míg be nem rekedt. Némi döbbenettel ébredtem rá, hogy énekmesteri módszerem korántsem az igazi, s hogy még teljesen tönkre is tehetem szerény hangocskáját. Így hát megegyeztünk abban, hogy betegnek tetteti magát mindaddig, míg elfelejtődik énekmesteri funkcióm.” /F.I. Gesangmeister sein ist schwer (Nehéz énekmesternek lenni), Berliner Illustrierte Zeitung, Berlin, 1938 márciusi, Ausztriának szentelt különszám / (XXI.) A „keringőkirály” találkozása a későbbi „operettkirállyal” – Bécsben Losonci karnagy korában, amikor az egész világ Johann Strausst ünnepelte, Bécsben nagyszabású hangversenyt rendeztek a „keringőkirály” tiszteletére. Az Osztrák-Magyar Monarchia minden részéből összejöttek az énekesek, zenészek, karmesterek, hogy tisztelegjenek a nagy mester előtt. A koncert végén küldöttségek fejezték ki jókívánságaikat Straussnak. Különös színfoltja volt az ünnepségnek, amikor a színpadra két katonakarmester lépett, s a cs. és kir. hadsereg nevében átnyújtották az ünnepeltnek a tisztelet koszorúját. Az egyik karmester Karl Komczák, a Bécsben állomásozó 84. gyalogezred, a másik Lehár Ferenc, a losonci 25. gyalogezred zenekarának dirigense volt. /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Bernard Grun: Dejiny operety. Opus. Bratislava, 1980., 285. l./ Ekkor találkozott a „keringőkirály” a későbbi „operettkirállyal”. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Strauss és Lehár szemtől szemben látták egymást. Lehár így emlékezik meg: „Szinte látom még magam előtt, a koromfekete festett hajával és bajuszával. Látszott, hogy öreg és gyenge. Ám amint fellépett a magas karmesteri dobogóra, azon nyomban mintha kicserélték volna. Már a keringő első hangjai után elkezdett a zene ritmusára hajladozni; mintha csak táncolna. Hatalmas taps töltötte be a túlméretezett hangversenycsarnokot, szinte elnyomta a zenekart. Így hát megadatott, hogy halála előtt valóságos valcerkirályként láthassam még Johann Strausst, bécsi népe elismerése és ünneplése közepette.” /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Bernard Grun: Gold und Silber (Arany és ezüst), Mümchen és Bécs, 1970)
542 Búbánat 2017-08-20 20:16:09 [Válasz erre: 541 Búbánat 2017-08-19 11:55:10]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XVI.) A losonci esztendőkről… „Húszéves voltam ekkor – még ma is örömmel gondolok vissza a losonci kis helyőrségre, ahol a katonabanda szervezése volt a legfőbb feladatom. Hiszen alig volt hivatásos zenész a zenekarban, s a zeneértő újoncokkal kellett dolgoznom. Losoncon egyébként komoly munkát is folytattam, kvartettet alakítottam… Általában Losoncon igen jól éreztem magam. Ott írtam első operámat is. Mlcoch főhadnagy, egy zseniális fiú írta a librettót, melynek zenéjével egy operapályadíjra jelentkeztem. A díjat nem én nyertem el, de megvigasztalt, hogy az ’első kutyák és az első operák a sutba valók’. – írja később a losonci évekről. Az említett szerzemény a Rodrigo című opera. A művét nem íróasztal és zongora mellett szerezte, hanem a „zenekarral” hangszerelte. A hibák így mindjárt nyilvánvalóak lettek. /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995; Híres Zenészek, Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196 l./ (XVII.) Ezt a zeneszerzői stílust így jellemzi: „Losoncon a katonazenészek, élükön az őrmesterrel, minden jelenet után tapintatosan értésemre adták, hogy tetszik-e nekik, amit komponáltam vagy sem. Ha tetszett a muzsika, az őrmester biztatóan a vállon veregetett, ha nem úgy szó nélkül… átballagtak egy korsó sörre. /Forrás: Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve, Budapest, Zeneműkiadó, 1959., 379. l./ (XVIII.) Ahhoz, hogy Lehár zeneszerzővé és zenekarvezetővé fejlődjék, tulajdonképpen a ’losonci remeteség’ adott igazán alkalmat: „A zenekarnak nem volt túl nagy repertoárja, s próbákkal sem terhelték agyon. Így hát teljességgel a rendelkezésemre állt, s segítségével annyit kísérletezhettem rajta, amennyit akartam. „ /Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912)/ (folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XVI.) A losonci esztendőkről… „Húszéves voltam ekkor – még ma is örömmel gondolok vissza a losonci kis helyőrségre, ahol a katonabanda szervezése volt a legfőbb feladatom. Hiszen alig volt hivatásos zenész a zenekarban, s a zeneértő újoncokkal kellett dolgoznom. Losoncon egyébként komoly munkát is folytattam, kvartettet alakítottam… Általában Losoncon igen jól éreztem magam. Ott írtam első operámat is. Mlcoch főhadnagy, egy zseniális fiú írta a librettót, melynek zenéjével egy operapályadíjra jelentkeztem. A díjat nem én nyertem el, de megvigasztalt, hogy az ’első kutyák és az első operák a sutba valók’. – írja később a losonci évekről. Az említett szerzemény a Rodrigo című opera. A művét nem íróasztal és zongora mellett szerezte, hanem a „zenekarral” hangszerelte. A hibák így mindjárt nyilvánvalóak lettek. /Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995; Híres Zenészek, Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196 l./ (XVII.) Ezt a zeneszerzői stílust így jellemzi: „Losoncon a katonazenészek, élükön az őrmesterrel, minden jelenet után tapintatosan értésemre adták, hogy tetszik-e nekik, amit komponáltam vagy sem. Ha tetszett a muzsika, az őrmester biztatóan a vállon veregetett, ha nem úgy szó nélkül… átballagtak egy korsó sörre. /Forrás: Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve, Budapest, Zeneműkiadó, 1959., 379. l./ (XVIII.) Ahhoz, hogy Lehár zeneszerzővé és zenekarvezetővé fejlődjék, tulajdonképpen a ’losonci remeteség’ adott igazán alkalmat: „A zenekarnak nem volt túl nagy repertoárja, s próbákkal sem terhelték agyon. Így hát teljességgel a rendelkezésemre állt, s segítségével annyit kísérletezhettem rajta, amennyit akartam. „ /Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912)/ (folytatom)
541 Búbánat 2017-08-19 11:55:10 [Válasz erre: 540 Búbánat 2017-08-19 11:11:05]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből XIV. Lehár Ferenc a prágai konzervatóriumi diploma megszerzését követően Barmen-Elberfeld városában kezdte meg működését: színre lép a hegedűművész és a dirigens. Az ottani színházban talált állást mint koncertmester – de nem sokáig tartott ki: „ Bár vonakodva s csakis anyagi megfontolásból fogadtam el az állást, igencsak hasznomra vált ez az első év, melynek során koncertmesterré léptem elő. Megismerkedtem a zenekarral, s világosabb fogalmat alkothattam magamnak a színházról, legfőképpen az operáról. Apám távirata azonban hirtelen Bécsbe szólított: sürgősen kellett a zenekarába egy szólista. Gettke, az igazgatóm, csak azzal a feltétellel volt hajlandó elengedni, ha megfelelő helyettest állítok. Mivel ez nem ment olyan gyorsan, egyszerűen megszöktem, szerződésszegő lettem. Üldöztetésemet azonba abba kellett hagynia, mivel közben a katonasághoz asszentáltak.” – írta később az esetről. /Forrás: Ottó Scnneidereit: Lehár, 1988/ XV. Magára húzta a császár mundérját, s viselte azt közel 12 esztendőn át – előbb az apja katonazenekarában – a két Lehár együtt – muzsikált, de aztán az id. Lehár így szólt fiához: '-Lássad, hogyan boldogulsz, keress magadnak saját állást!' "- Nekiindultam keresni, s vagy ötven folyamodó közül én kaptam meg a katonakarmesteri állást a 25. gyalogezrednél, az Ipoly menti Losoncon: havi fizetésem 60 forint meg 17 forint szálláspénz! Húszesztendős lévén, négy évvel megdöntöttem apám rekordját, aki 24 éves fejjel lett a hadsereg legfiatalabb karmestere.” Bizonyos zeneszerzői múlt is van már mögötte… „/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995; Ottó Scnneidereit: Lehár, 1988/ (A következőkben Lehárnak losonczi állomáshelyén való négyéves működésére visszaemlékezéseivel folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből XIV. Lehár Ferenc a prágai konzervatóriumi diploma megszerzését követően Barmen-Elberfeld városában kezdte meg működését: színre lép a hegedűművész és a dirigens. Az ottani színházban talált állást mint koncertmester – de nem sokáig tartott ki: „ Bár vonakodva s csakis anyagi megfontolásból fogadtam el az állást, igencsak hasznomra vált ez az első év, melynek során koncertmesterré léptem elő. Megismerkedtem a zenekarral, s világosabb fogalmat alkothattam magamnak a színházról, legfőképpen az operáról. Apám távirata azonban hirtelen Bécsbe szólított: sürgősen kellett a zenekarába egy szólista. Gettke, az igazgatóm, csak azzal a feltétellel volt hajlandó elengedni, ha megfelelő helyettest állítok. Mivel ez nem ment olyan gyorsan, egyszerűen megszöktem, szerződésszegő lettem. Üldöztetésemet azonba abba kellett hagynia, mivel közben a katonasághoz asszentáltak.” – írta később az esetről. /Forrás: Ottó Scnneidereit: Lehár, 1988/ XV. Magára húzta a császár mundérját, s viselte azt közel 12 esztendőn át – előbb az apja katonazenekarában – a két Lehár együtt – muzsikált, de aztán az id. Lehár így szólt fiához: '-Lássad, hogyan boldogulsz, keress magadnak saját állást!' "- Nekiindultam keresni, s vagy ötven folyamodó közül én kaptam meg a katonakarmesteri állást a 25. gyalogezrednél, az Ipoly menti Losoncon: havi fizetésem 60 forint meg 17 forint szálláspénz! Húszesztendős lévén, négy évvel megdöntöttem apám rekordját, aki 24 éves fejjel lett a hadsereg legfiatalabb karmestere.” Bizonyos zeneszerzői múlt is van már mögötte… „/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995; Ottó Scnneidereit: Lehár, 1988/ (A következőkben Lehárnak losonczi állomáshelyén való négyéves működésére visszaemlékezéseivel folytatom)
540 Búbánat 2017-08-19 11:11:05 [Válasz erre: 533 Búbánat 2017-08-17 21:25:26]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XII.) Lehár Ferenc így emlékezik vissza Antonin Dvořákkal való találkozására, kapcsolatára: 1884-ben az apa ezredét áthelyezték Prágába, ettől fogva a fiú a szüleivel élt; vége szakadt a nyomorúságnak. 1885-ben már talált egy kiadóra G-dúrban komponált Sonate á l’Antique-jára: a bécsi Hofbauer céget. A vágyról, hogy komponáljon, s az alkotás öröméről így nyilatkozott később: „A zeneszerzés most már fontosabb volt nekem, mint tulajdonképpeni szakom,a hegedülés. Antonin Dvořák, a híres cseh zeneszerző, megerősített ebben az igyekezetemben. Ahányszor csak befejezett egy új vonósnégyest, meghívott néhány konzervatóriumi növendéket, játsszák el őnála. Így ismerkedtem meg vele, s egyszer eljátszottam neki egyik magam komponálta szonátámat. Dvořák akkor azt mondta, akasszam szögre a hegedűt, szenteljem magam csakis a zeneszerzésnek. Ezt azonban a legszigorúbban tiltották a konzervatóriumban, nehogy a növendékek elhanyagolják tulajdonképpeni szakukat. Nem sokat törődtem a tilalommal, s titokban magánleckéket vettem Fibich prágai zeneszerzőnél. Az igazgató végül mégis rájött a dologra s kijelentette: vagy elhagyom a konzervatóriumot, vagy abbahagyom a magántanulást Fibichnél, amit nehéz szívvel bár, de el kellett fogadnom. Mikor egyszer apámnál voltam látogatóban Bécsben, elpanaszoltam neki bánatomat. Rábeszélt, hogy gyűrjem le még azt az egy esztendőt, tegyem le a vizsgáimat, szerezzem meg a diplomát, mely nélkül nem tudok magamnak hegedűsként egzisztenciát teremteni. 17 éves voltam, mikor apám elvitt Johannes Brahmshoz ; neki is eljátszottam a szonátámat. Brahms igen jóakaratúan nyilatkozott felőlem, s ajánlólevelet adott Mandyczewski professzorhoz. Nem vehettem hasznát, mert vissza kellett térnem Prágába. Így hangzottak az ajánló sorok: Figyelmébe ajánlom Lehár zen.ig. urat, s kérem, szíveskedjék fia ügyében intézkedni – a mellékletek magukért beszélnek s magukat ajánlják!” /Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912)/ (XIII.) Lehár visszaemlékezése Leo Fallra „Egy nap eljött hozzánk Leo Fall apja, szintén katonakarmester, a fiával. Tanulónak vették fel a zenekarba, s közös pultnál ültünk. Ez volt első találkozásunk. Később magam is katonakarmester lettem, s elhagytam Bécset. 1903-ban, Leo ismét felbukkant. Arra kért, adjak neki ajánlólevelet Girardihoz, s én ezt megtettem. … Fall állhatatlan szellem volt, tulajdonképpen szinte soha nem lehetett elkapni. Máig sem tudom, mikor és hogyan szakított időt arra, hogy megalkossa nagy műveit. Kedves ember volt, és nagy művész…. Fiatal korban könnyebb összebarátkozni, mint érettebben, s így ő az elkövetkezendő években mindvégig jó pajtásom volt, aki a maga útját járta ugyan, de valahányszor életútjaink keresztezték egymást, mindig újra meg újra és szívesen folytatta a régi kapcsolatot… Fall a világ legszerényebb kollégája, megbízható barát és minden ízében jó ember volt … olyan, aki az élet teljéből merített, s mindenek teljéből adakozott.” /Forrás: F.L. , Erinnerung an Leo Fall, Neue Freie Presse, Bécs, 1930., IX. 17./
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (XII.) Lehár Ferenc így emlékezik vissza Antonin Dvořákkal való találkozására, kapcsolatára: 1884-ben az apa ezredét áthelyezték Prágába, ettől fogva a fiú a szüleivel élt; vége szakadt a nyomorúságnak. 1885-ben már talált egy kiadóra G-dúrban komponált Sonate á l’Antique-jára: a bécsi Hofbauer céget. A vágyról, hogy komponáljon, s az alkotás öröméről így nyilatkozott később: „A zeneszerzés most már fontosabb volt nekem, mint tulajdonképpeni szakom,a hegedülés. Antonin Dvořák, a híres cseh zeneszerző, megerősített ebben az igyekezetemben. Ahányszor csak befejezett egy új vonósnégyest, meghívott néhány konzervatóriumi növendéket, játsszák el őnála. Így ismerkedtem meg vele, s egyszer eljátszottam neki egyik magam komponálta szonátámat. Dvořák akkor azt mondta, akasszam szögre a hegedűt, szenteljem magam csakis a zeneszerzésnek. Ezt azonban a legszigorúbban tiltották a konzervatóriumban, nehogy a növendékek elhanyagolják tulajdonképpeni szakukat. Nem sokat törődtem a tilalommal, s titokban magánleckéket vettem Fibich prágai zeneszerzőnél. Az igazgató végül mégis rájött a dologra s kijelentette: vagy elhagyom a konzervatóriumot, vagy abbahagyom a magántanulást Fibichnél, amit nehéz szívvel bár, de el kellett fogadnom. Mikor egyszer apámnál voltam látogatóban Bécsben, elpanaszoltam neki bánatomat. Rábeszélt, hogy gyűrjem le még azt az egy esztendőt, tegyem le a vizsgáimat, szerezzem meg a diplomát, mely nélkül nem tudok magamnak hegedűsként egzisztenciát teremteni. 17 éves voltam, mikor apám elvitt Johannes Brahmshoz ; neki is eljátszottam a szonátámat. Brahms igen jóakaratúan nyilatkozott felőlem, s ajánlólevelet adott Mandyczewski professzorhoz. Nem vehettem hasznát, mert vissza kellett térnem Prágába. Így hangzottak az ajánló sorok: Figyelmébe ajánlom Lehár zen.ig. urat, s kérem, szíveskedjék fia ügyében intézkedni – a mellékletek magukért beszélnek s magukat ajánlják!” /Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912)/ (XIII.) Lehár visszaemlékezése Leo Fallra „Egy nap eljött hozzánk Leo Fall apja, szintén katonakarmester, a fiával. Tanulónak vették fel a zenekarba, s közös pultnál ültünk. Ez volt első találkozásunk. Később magam is katonakarmester lettem, s elhagytam Bécset. 1903-ban, Leo ismét felbukkant. Arra kért, adjak neki ajánlólevelet Girardihoz, s én ezt megtettem. … Fall állhatatlan szellem volt, tulajdonképpen szinte soha nem lehetett elkapni. Máig sem tudom, mikor és hogyan szakított időt arra, hogy megalkossa nagy műveit. Kedves ember volt, és nagy művész…. Fiatal korban könnyebb összebarátkozni, mint érettebben, s így ő az elkövetkezendő években mindvégig jó pajtásom volt, aki a maga útját járta ugyan, de valahányszor életútjaink keresztezték egymást, mindig újra meg újra és szívesen folytatta a régi kapcsolatot… Fall a világ legszerényebb kollégája, megbízható barát és minden ízében jó ember volt … olyan, aki az élet teljéből merített, s mindenek teljéből adakozott.” /Forrás: F.L. , Erinnerung an Leo Fall, Neue Freie Presse, Bécs, 1930., IX. 17./
539 zenebaratmonika 2017-08-18 12:03:09 [Válasz erre: 538 Búbánat 2017-08-18 11:22:33]
Ez aranyos volt, tehát már rögtön meg is csalták....
Ez aranyos volt, tehát már rögtön meg is csalták....
538 Búbánat 2017-08-18 11:22:33 [Válasz erre: 533 Búbánat 2017-08-17 21:25:26]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből Szó volt már Lehár budapesti gimnáziumi tanulmányainak „ellezserségéről”; és még korábbról, a Rákóczi téren lakó nagyanyja házának udvarán megtapasztalt „első szerelem” élménye…. Többet is megtudhatunk ennek a „történetnek” a körülményeiről; szemléltető leírást nyújt a zeneszerző kései visszaemlékezése az anyai nagymamai (özv. Neubrandtné) házról is: (XI.) „Az udvarán volt egy kis kert, leért egészen a zöldre festett kútig. Kicsiny ágyásokban termett ott a rozmaring és a kakukkfű, a szegfű és a rezeda. Az apró kaviccsal kirakott kerti utakat keserűvíz-flaskák szegélyezték, melyeknek nyakát a földbe fúrták. A magas rózsatöveket apám vásárolta a Margit-sziget kertészetéből, s sajátkezűleg ültette el; rudak támasztották, tetejükön piros, fehér meg zöld üveggömbökkel. Lugas támaszkodott a kertfalhoz, bükköny és vadszőlő kúszott rá; kis pad is volt benne, s ott találkoztam legelső szerelmemmel: egy helyes kislánnyal, aki a ház egyik udvari lakásában lakott, parasztruhát viselt s piros selyem fejkendőt… Megszorítottam a kicsike kezét. Néztünk egymás szemébe. Mértéktelenül boldog voltam – míg oda nem jött a nagymama. Erélyes asszony volt, immár hetvenes éveiben. Kemény szavakkal kergetett szét bennünket, én meg keservesen sírtam. Mivel sehogysem szakadt vége a bömbölésnek, jó anyám bevitt a hálószobába, a komód elé, melyen zenélő óra állt. Megengedte, hogy meghúzzam a selyemzsinórt, hátha Boccherini menüettje majd megnyugtat. Ám igyekezete kárba veszett. Anyám végül meglelte a megoldást: tekintélyes pénzösszeget nyomott a kezembe, hogy dús ajándékot vegyek rajta magyar babámnak. A tekintélyes pénzösszeg egy négykrajcáros volt, a szerelmemnek szánt dús ajándék egy zacskó cukor. A csalfa nőszemély megfelezte a tartalmát a szomszéd kőfaragó fiával; vetélytársam elrontotta vele a gyomrát! Érdekes, mennyire bevésődött emlékezetembe ez az első szerelem minden kísérőjelenségével együtt…” /Forrás: L.F. – a bécsi Raimund Theater 1972. évi programfüzetéből vett idézet. - Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből Szó volt már Lehár budapesti gimnáziumi tanulmányainak „ellezserségéről”; és még korábbról, a Rákóczi téren lakó nagyanyja házának udvarán megtapasztalt „első szerelem” élménye…. Többet is megtudhatunk ennek a „történetnek” a körülményeiről; szemléltető leírást nyújt a zeneszerző kései visszaemlékezése az anyai nagymamai (özv. Neubrandtné) házról is: (XI.) „Az udvarán volt egy kis kert, leért egészen a zöldre festett kútig. Kicsiny ágyásokban termett ott a rozmaring és a kakukkfű, a szegfű és a rezeda. Az apró kaviccsal kirakott kerti utakat keserűvíz-flaskák szegélyezték, melyeknek nyakát a földbe fúrták. A magas rózsatöveket apám vásárolta a Margit-sziget kertészetéből, s sajátkezűleg ültette el; rudak támasztották, tetejükön piros, fehér meg zöld üveggömbökkel. Lugas támaszkodott a kertfalhoz, bükköny és vadszőlő kúszott rá; kis pad is volt benne, s ott találkoztam legelső szerelmemmel: egy helyes kislánnyal, aki a ház egyik udvari lakásában lakott, parasztruhát viselt s piros selyem fejkendőt… Megszorítottam a kicsike kezét. Néztünk egymás szemébe. Mértéktelenül boldog voltam – míg oda nem jött a nagymama. Erélyes asszony volt, immár hetvenes éveiben. Kemény szavakkal kergetett szét bennünket, én meg keservesen sírtam. Mivel sehogysem szakadt vége a bömbölésnek, jó anyám bevitt a hálószobába, a komód elé, melyen zenélő óra állt. Megengedte, hogy meghúzzam a selyemzsinórt, hátha Boccherini menüettje majd megnyugtat. Ám igyekezete kárba veszett. Anyám végül meglelte a megoldást: tekintélyes pénzösszeget nyomott a kezembe, hogy dús ajándékot vegyek rajta magyar babámnak. A tekintélyes pénzösszeg egy négykrajcáros volt, a szerelmemnek szánt dús ajándék egy zacskó cukor. A csalfa nőszemély megfelezte a tartalmát a szomszéd kőfaragó fiával; vetélytársam elrontotta vele a gyomrát! Érdekes, mennyire bevésődött emlékezetembe ez az első szerelem minden kísérőjelenségével együtt…” /Forrás: L.F. – a bécsi Raimund Theater 1972. évi programfüzetéből vett idézet. - Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./
537 Búbánat 2017-08-18 11:19:10 [Válasz erre: 533 Búbánat 2017-08-17 21:25:26]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből Az előző bejegyzésemben - a (II.) részben – már érintettem Lehár „csodagyermek” korszakát. A zeneszerző két visszaemlékezésében hosszabb teret szentel ennek a korai „muzsikás” időszaknak: (IX.) „A szülői házban éjjel-nappal muzsikáltak, vagy legalább beszélgettek a zenéről. Apámnak nem volt más szenvedélye a zenén kívül, nem is érdeklődött semmi más iránt. Életem első napjától fogva mindenki természetesnek tartotta, hogy apám nyomdokaiba lépek. Holmi csodagyereket csak akkor emlegettek volna a családban, ha nem lett volna belőlem muzsikus. Igaz, apám csupán arra gondolt, hogy jó hangszeres zenészt és karmestert faragjon belőlem. Ilyen irányú oktatásom, alighanem már akkor elkezdődött, amikor első lépéseimet próbálgattam. Az oktatás igen szigorú és módszeres volt. Apám már első zongora-kísérleteimkor is megkövetelte a tempók gondos betartását. Elborzadt, ha a nehéz részeket lassabban, a könnyűeket gyorsabban játszottam – ezt ’hadarásnak’ nevezte – s igen szigorúan rendreutasított; s akkor sem bánt velem másképp, amikor még alig ötéves voltam. Ám apám éppen így tett eleget minden művészi teljesítmény legelső feltételének: kemény és szigorú kritikus volt, s ez éppen ott elengedhetetlen, ahol a tehetség könnyen hajlana a lazább fegyelemre… Minden siker második feltételét, a biztatást és a dicséretet, első gyermekéveimben angyali jóságú anyám biztosította. Képes volt órákon át meghallgatni, amikor gyermekdalokat zongoráztam. A német nyelvet csak házasságkötése után tanulta meg. Valaki alighanem azt tanácsolta neki, hogy sokat és hangosan olvasson németül, sőt, szavaljon is. Így hát nemcsak gyermekmeséket hallottam tőle, hanem – mondhatni: legfőképp – verseket. Az egyiket kissé szentimentális anyám nyilván különösen szerette. Úgy kezdődött, hogy ”Ott mélyen legbelül – érzem – beteg vagyok, s mélységes bánat száll kedélyemre…” A sokszor hallott költemény megmaradt emlékezetemben. Ma már nem tudom, hogy hat esztendős gyerek létemre mire gondoltam, ha hallottam. Tény, hogy betegnek lenni már akkori fogalmaim szerint is igen szomorú dolog volt. Kitaláltam a szavakhoz egy dallamot, G-dúrban kezdődött, aztán három taktus után értelemszerűen átváltott mollba. Ez volt legelső kompozícióm! Anyám énekelte, én meg zongorán kísértem. Röviddel később, karácsonykor, apám három zongora-kivonattal ajándékozott meg; ezek voltak a Lohengrin, a Faust és a Carmen. Úgy alakult, hogy ezek többet jelentettek nekem, mint hogy a zenetáram alapjai legyenek. Rajtuk keresztül szereztem első s ezért legmélyebbre ható benyomásaimat arról, mi a zenei alkotás, a drámai forma. Azt mondhatnám, ezek voltak gyermekéveim zenei világának alfája és ómegája. Újra meg újra elővettem őket, s ahogy egyre érettebb lettem, úgy értettem meg őket egyre jobban, úgy értékeltem őket egyre magasabbra. Nyilván atyámnak ezt a – kisgyermek számára bizonyára szokatlan – karácsonyi ajándéka ébresztette fel bennem a vágyat, hogy magam is komponáljak majdan színházi muzsikát, magam is írjak zongora-kivonatot, s talán láthassam is egykor kinyomtatva… Ez volt ifjúságom álma. Megvalósítását szerencsés módon indította el a komolyságnak és biztatásnak az a ritka keveréke, amellyel első zenei próbálkozásaim a szülői házban találkoztak.” /Forrás: „F.L. erzählt” (L.F. mesél), Das Deutsche Podium, Berlin, 1940. IV.26.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./ (X.) Lehár hatvanadik születésnapja alkalmából készített interjúban így írta le szülei magatartását a gyermek tehetségével kapcsolatban: „Anyám gyakran mesélte, hogy úgynevezett csodagyerek voltam. Már négy esztendős koromban el tudtam zongorázni minden dallamhoz a megfelelő kíséretet, még a nehéz hangnemekben is. […] Művészi variációkat találtam ki megadott témákra, aminek szüleim nagyon örültek, Olykor megengedték, hogy látogatók előtt produkáljam magamat, de apám a leghatározottabban elutasított minden olyan ajánlatot, hogy nyilvánosság előtt játsszak. Szerencsére idegen volt tőle némely szülő hamis nagyravágyása, hogy kiaknázzák gyermekük tehetségét. Így hát neki köszönhetem, hogy a sors megóvott számos csodagyerek sorsától.” /Forrás: F.L. „Der Anfang war schwer…” (Nehéz volt a kezdet), Neue Freie Presse, Bécs, 1930, IV.30.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből Az előző bejegyzésemben - a (II.) részben – már érintettem Lehár „csodagyermek” korszakát. A zeneszerző két visszaemlékezésében hosszabb teret szentel ennek a korai „muzsikás” időszaknak: (IX.) „A szülői házban éjjel-nappal muzsikáltak, vagy legalább beszélgettek a zenéről. Apámnak nem volt más szenvedélye a zenén kívül, nem is érdeklődött semmi más iránt. Életem első napjától fogva mindenki természetesnek tartotta, hogy apám nyomdokaiba lépek. Holmi csodagyereket csak akkor emlegettek volna a családban, ha nem lett volna belőlem muzsikus. Igaz, apám csupán arra gondolt, hogy jó hangszeres zenészt és karmestert faragjon belőlem. Ilyen irányú oktatásom, alighanem már akkor elkezdődött, amikor első lépéseimet próbálgattam. Az oktatás igen szigorú és módszeres volt. Apám már első zongora-kísérleteimkor is megkövetelte a tempók gondos betartását. Elborzadt, ha a nehéz részeket lassabban, a könnyűeket gyorsabban játszottam – ezt ’hadarásnak’ nevezte – s igen szigorúan rendreutasított; s akkor sem bánt velem másképp, amikor még alig ötéves voltam. Ám apám éppen így tett eleget minden művészi teljesítmény legelső feltételének: kemény és szigorú kritikus volt, s ez éppen ott elengedhetetlen, ahol a tehetség könnyen hajlana a lazább fegyelemre… Minden siker második feltételét, a biztatást és a dicséretet, első gyermekéveimben angyali jóságú anyám biztosította. Képes volt órákon át meghallgatni, amikor gyermekdalokat zongoráztam. A német nyelvet csak házasságkötése után tanulta meg. Valaki alighanem azt tanácsolta neki, hogy sokat és hangosan olvasson németül, sőt, szavaljon is. Így hát nemcsak gyermekmeséket hallottam tőle, hanem – mondhatni: legfőképp – verseket. Az egyiket kissé szentimentális anyám nyilván különösen szerette. Úgy kezdődött, hogy ”Ott mélyen legbelül – érzem – beteg vagyok, s mélységes bánat száll kedélyemre…” A sokszor hallott költemény megmaradt emlékezetemben. Ma már nem tudom, hogy hat esztendős gyerek létemre mire gondoltam, ha hallottam. Tény, hogy betegnek lenni már akkori fogalmaim szerint is igen szomorú dolog volt. Kitaláltam a szavakhoz egy dallamot, G-dúrban kezdődött, aztán három taktus után értelemszerűen átváltott mollba. Ez volt legelső kompozícióm! Anyám énekelte, én meg zongorán kísértem. Röviddel később, karácsonykor, apám három zongora-kivonattal ajándékozott meg; ezek voltak a Lohengrin, a Faust és a Carmen. Úgy alakult, hogy ezek többet jelentettek nekem, mint hogy a zenetáram alapjai legyenek. Rajtuk keresztül szereztem első s ezért legmélyebbre ható benyomásaimat arról, mi a zenei alkotás, a drámai forma. Azt mondhatnám, ezek voltak gyermekéveim zenei világának alfája és ómegája. Újra meg újra elővettem őket, s ahogy egyre érettebb lettem, úgy értettem meg őket egyre jobban, úgy értékeltem őket egyre magasabbra. Nyilván atyámnak ezt a – kisgyermek számára bizonyára szokatlan – karácsonyi ajándéka ébresztette fel bennem a vágyat, hogy magam is komponáljak majdan színházi muzsikát, magam is írjak zongora-kivonatot, s talán láthassam is egykor kinyomtatva… Ez volt ifjúságom álma. Megvalósítását szerencsés módon indította el a komolyságnak és biztatásnak az a ritka keveréke, amellyel első zenei próbálkozásaim a szülői házban találkoztak.” /Forrás: „F.L. erzählt” (L.F. mesél), Das Deutsche Podium, Berlin, 1940. IV.26.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./ (X.) Lehár hatvanadik születésnapja alkalmából készített interjúban így írta le szülei magatartását a gyermek tehetségével kapcsolatban: „Anyám gyakran mesélte, hogy úgynevezett csodagyerek voltam. Már négy esztendős koromban el tudtam zongorázni minden dallamhoz a megfelelő kíséretet, még a nehéz hangnemekben is. […] Művészi variációkat találtam ki megadott témákra, aminek szüleim nagyon örültek, Olykor megengedték, hogy látogatók előtt produkáljam magamat, de apám a leghatározottabban elutasított minden olyan ajánlatot, hogy nyilvánosság előtt játsszak. Szerencsére idegen volt tőle némely szülő hamis nagyravágyása, hogy kiaknázzák gyermekük tehetségét. Így hát neki köszönhetem, hogy a sors megóvott számos csodagyerek sorsától.” /Forrás: F.L. „Der Anfang war schwer…” (Nehéz volt a kezdet), Neue Freie Presse, Bécs, 1930, IV.30.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./
536 Búbánat 2017-08-18 11:16:36 [Válasz erre: 534 zenebaratmonika 2017-08-18 08:55:06]
Érdemes "elzarándokolni" Bad Ischlbe - lenyűgöző villa - belülről is...
Érdemes "elzarándokolni" Bad Ischlbe - lenyűgöző villa - belülről is...
535 Ardelao 2017-08-18 10:50:14 [Válasz erre: 528 Ardelao 2017-08-15 10:41:04]
ÉVA — Lehár operettje a Király Színházban Lehár Ferenc az Éva kétszázadik előadását dirigálta a héten Hamburgban és onnan jött Budapestre. hogy ugyancsak az Évának első előadásán dirigáljon. Az ő operettjei nem érkeznek rendesen ilyen nagy kerülővel és első bemutatásuk után ilyen hosszú időre hozzánk. De ezt a késést annál szívesebben megbocsáthatjuk, mert egy magyar operettnek, a Bródy, Martos, Jakoby Leányvásár-ának rengeteg sikere állta el előtte a vágányt és kényszerítette veszteglésre. De egy Lehár-operettnek különben se veszedelem, ha várnia kell néhány hónapig: egész bizonyos, hogy nem pusztul bele, sőt annál több időközben aratott diadal koszorújával ékes, mire befut a budapesti állomásra. Ma este ez taps és virág szakadó záporában megtörtént, a közönség végre egész mivoltában üdvözölhette Lehár Ferenc legújabb művét, a mely egyes részeiben, főként az Éva-keringővel tetszésében már a mai döntő diadal előtt afféle előőrsi győzelmeket aratott. Hogy a mai bemutatót valóságos izgalmas várakozás fogadta és eseménynek érezte Budapest egész operett-kedvelő közönsége, ezen nincs mit csodálkozni. Lehet akárkinek akár- milyen véleménye a könnyű muzsikáról, egy bizonyos: és ez az, hogy a Lehár Ferenc zenéje az, a mely ma a világon a legtöbb ember szívének beszél. Az övé ma a dal legnagyobb sikere és ezt a sikert nem kellett artisztikus értékek feláldozása vagy — elzálogosítása árán megvásárolnia. Az, amit ad a maga fajtájában nemes, tiszta és valódi. A tüze nem görögtűz, hanem meleg érzés és az éneke íze nem cukrozott, hanem édes. Az Évának, mint textusnak van egy igen nagy szerencséje, avagy érdeme. A Willner és Bodansky librettójának, amely nem oly elmés, kecses és könnyed hajlású, mint például a Luxemburg grófja, de mérhetetlenül különb, mint a Cigányszerelem, az a legkiduzzadóbb és bizonyára nem véletlen tulajdonsága, hogy a legnagyobb mértékben és elemien — Lehárnak való. Lehár Ferenc minden játszi könnyedsége, hajlékonysága, és végtelenül könnyű készsége ellenére (talán nem is ellenére) szentimentális muzsikus, ennek a szónak legjobb, legnaivabb és legbecsületesebb értelmében. És a szegény munkásleány, és a gazdag fiatal gyáros, változatos, a nagy és fájdalmas ellentéteket egymásnak szögező, majd a mindenható tiszta szerelem erejével kiegyenlítő története, amely azzal végződik, hogy mind a kettő az egyik sorsában, a másik érzése megtisztulásában fölemeltetik, és megcsinálja a legnagyobb földi karriert, a boldogságot, ez egy szép, kedves, meleg, elemien szentimentális történet. A legjobb föld és a legjobb levegő a Lehár Ferenc daltermő kedvének és erejének. Már most a zenéről mit szóljunk? Szövegben azt ugye le nem írhatjuk, a mit Lehár kottába öntött: a dalt nem ismertetni, hanem dalolni, vagy hallgatni kell. Nekünk az-az érzésünk, hogy ez a legszebb muzsika, a mit Lehár Ferenc idáig irt, de megvalljuk, Lehár-bemutatón nem először támadt ez az érzés bennünk. De mindenesetre az Éva muzsikáját gondoljuk Lehár operettjei között a legmélyebb forrásúnak, a legszélesebb medrűnek és a legegységesebbnek. És, ki kell emelnünk a gazdagságát. Hatalmas tömeg az Éva zenéje: sok-sok muzsika és végig muzsika, a közönség ezért nem tudott betelni vele. Nyitott lélekkel hagyta magán keresztülhömpölyögni a melódiák meleg és édes hullámait, tele volt elragadtatással, újra meg újra kívánta hallani a dalokat. És ha valaki lekottázta volna, az est folyamán fölviharzott tapsokat, lett volna belőle körülbelül olyan vastag könyv, mint maga a partitúra. . . Fedák Sári pedig boldog lehet és gratulálhat magának, hogy eljátszotta Évát, mert ha nem teszi, nemcsak egy tobzódóan zajos siker, de művészi fejlődésének egy igen jelentős mozzanata is kiesik a pályafutásából. Fedák Sári tehetsége eljutott odáig, ahol a színész már nemcsak játékos készsége, de alakító ereje érvényesülését keresi és a becsvágya többet kíván annál, hogy egyes mókák vagy jelenetek emlékét adja a nézőnek, hanem egy egész ember és egész sors ábrázolására törekszik. És erre az Éva külső és belső történésben egyaránt gazdag, romantikus, de lélekkel átlehelt szerepe olyan alkalmat adott neki, amilyen operett-hősnőnek ritkán kínálkozik. Élt és — győzött is vele, éppen ott aratván a legmélyebb és egyben a leghangosabb sikert, a hol a szerepe drámaisága a legmesszebb vitte játékos, mókás művészete szokott területétől. A mai este igazán nagy diadalt szerzett neki és ezt a diadalt becsületesen meg is érdemelte. De az Éva — operett. Meséjének drámai folyását mosolygó partok szegik és a kacagó jókedv sűrű szigetei osztják. Bőségesen van benne derűs, mulattató elem és itt a ragyogóan ötletes, finom és kecses Medgyaszay Vilma, meg a Rátkay Márton kezében a zászló. Mind a kettőjüknek viharos sikerük volt, úgyszintén Király Ernőnek is. aki a gyáros szerepében szép, átérzett, férfias alakítást produkált. A kiállítás fényes, a rendezés Stoll Károly, a fordítás Gábor Andor munkája: elsőrangú. Az egész este lefolyása, Lehár-bemutatónál igen érthetően, szinte ünnepi volt. A nézőtér még holnap is azokkal lesz zsúfolva, a kik már ma szerettek volna ott lenni. Ragyogó közönség. Lehár Ferencet a zenekarban riadó tus, a nézőtéren dübörgő taps és zengő éljen köszönti, mikor a virágos karmesteri széken megjelenik. Azután: taps és taps, újrázás, kihívás, virág, izzó ünneplés majdnem éjfélig. Semmi kétség: Éva nem fog egyhamar kivonulni a siker paradicsomából. (sz.) Budapesti Hírlap, 1912. október 13. (32.évfolyam,242.szám)
ÉVA — Lehár operettje a Király Színházban Lehár Ferenc az Éva kétszázadik előadását dirigálta a héten Hamburgban és onnan jött Budapestre. hogy ugyancsak az Évának első előadásán dirigáljon. Az ő operettjei nem érkeznek rendesen ilyen nagy kerülővel és első bemutatásuk után ilyen hosszú időre hozzánk. De ezt a késést annál szívesebben megbocsáthatjuk, mert egy magyar operettnek, a Bródy, Martos, Jakoby Leányvásár-ának rengeteg sikere állta el előtte a vágányt és kényszerítette veszteglésre. De egy Lehár-operettnek különben se veszedelem, ha várnia kell néhány hónapig: egész bizonyos, hogy nem pusztul bele, sőt annál több időközben aratott diadal koszorújával ékes, mire befut a budapesti állomásra. Ma este ez taps és virág szakadó záporában megtörtént, a közönség végre egész mivoltában üdvözölhette Lehár Ferenc legújabb művét, a mely egyes részeiben, főként az Éva-keringővel tetszésében már a mai döntő diadal előtt afféle előőrsi győzelmeket aratott. Hogy a mai bemutatót valóságos izgalmas várakozás fogadta és eseménynek érezte Budapest egész operett-kedvelő közönsége, ezen nincs mit csodálkozni. Lehet akárkinek akár- milyen véleménye a könnyű muzsikáról, egy bizonyos: és ez az, hogy a Lehár Ferenc zenéje az, a mely ma a világon a legtöbb ember szívének beszél. Az övé ma a dal legnagyobb sikere és ezt a sikert nem kellett artisztikus értékek feláldozása vagy — elzálogosítása árán megvásárolnia. Az, amit ad a maga fajtájában nemes, tiszta és valódi. A tüze nem görögtűz, hanem meleg érzés és az éneke íze nem cukrozott, hanem édes. Az Évának, mint textusnak van egy igen nagy szerencséje, avagy érdeme. A Willner és Bodansky librettójának, amely nem oly elmés, kecses és könnyed hajlású, mint például a Luxemburg grófja, de mérhetetlenül különb, mint a Cigányszerelem, az a legkiduzzadóbb és bizonyára nem véletlen tulajdonsága, hogy a legnagyobb mértékben és elemien — Lehárnak való. Lehár Ferenc minden játszi könnyedsége, hajlékonysága, és végtelenül könnyű készsége ellenére (talán nem is ellenére) szentimentális muzsikus, ennek a szónak legjobb, legnaivabb és legbecsületesebb értelmében. És a szegény munkásleány, és a gazdag fiatal gyáros, változatos, a nagy és fájdalmas ellentéteket egymásnak szögező, majd a mindenható tiszta szerelem erejével kiegyenlítő története, amely azzal végződik, hogy mind a kettő az egyik sorsában, a másik érzése megtisztulásában fölemeltetik, és megcsinálja a legnagyobb földi karriert, a boldogságot, ez egy szép, kedves, meleg, elemien szentimentális történet. A legjobb föld és a legjobb levegő a Lehár Ferenc daltermő kedvének és erejének. Már most a zenéről mit szóljunk? Szövegben azt ugye le nem írhatjuk, a mit Lehár kottába öntött: a dalt nem ismertetni, hanem dalolni, vagy hallgatni kell. Nekünk az-az érzésünk, hogy ez a legszebb muzsika, a mit Lehár Ferenc idáig irt, de megvalljuk, Lehár-bemutatón nem először támadt ez az érzés bennünk. De mindenesetre az Éva muzsikáját gondoljuk Lehár operettjei között a legmélyebb forrásúnak, a legszélesebb medrűnek és a legegységesebbnek. És, ki kell emelnünk a gazdagságát. Hatalmas tömeg az Éva zenéje: sok-sok muzsika és végig muzsika, a közönség ezért nem tudott betelni vele. Nyitott lélekkel hagyta magán keresztülhömpölyögni a melódiák meleg és édes hullámait, tele volt elragadtatással, újra meg újra kívánta hallani a dalokat. És ha valaki lekottázta volna, az est folyamán fölviharzott tapsokat, lett volna belőle körülbelül olyan vastag könyv, mint maga a partitúra. . . Fedák Sári pedig boldog lehet és gratulálhat magának, hogy eljátszotta Évát, mert ha nem teszi, nemcsak egy tobzódóan zajos siker, de művészi fejlődésének egy igen jelentős mozzanata is kiesik a pályafutásából. Fedák Sári tehetsége eljutott odáig, ahol a színész már nemcsak játékos készsége, de alakító ereje érvényesülését keresi és a becsvágya többet kíván annál, hogy egyes mókák vagy jelenetek emlékét adja a nézőnek, hanem egy egész ember és egész sors ábrázolására törekszik. És erre az Éva külső és belső történésben egyaránt gazdag, romantikus, de lélekkel átlehelt szerepe olyan alkalmat adott neki, amilyen operett-hősnőnek ritkán kínálkozik. Élt és — győzött is vele, éppen ott aratván a legmélyebb és egyben a leghangosabb sikert, a hol a szerepe drámaisága a legmesszebb vitte játékos, mókás művészete szokott területétől. A mai este igazán nagy diadalt szerzett neki és ezt a diadalt becsületesen meg is érdemelte. De az Éva — operett. Meséjének drámai folyását mosolygó partok szegik és a kacagó jókedv sűrű szigetei osztják. Bőségesen van benne derűs, mulattató elem és itt a ragyogóan ötletes, finom és kecses Medgyaszay Vilma, meg a Rátkay Márton kezében a zászló. Mind a kettőjüknek viharos sikerük volt, úgyszintén Király Ernőnek is. aki a gyáros szerepében szép, átérzett, férfias alakítást produkált. A kiállítás fényes, a rendezés Stoll Károly, a fordítás Gábor Andor munkája: elsőrangú. Az egész este lefolyása, Lehár-bemutatónál igen érthetően, szinte ünnepi volt. A nézőtér még holnap is azokkal lesz zsúfolva, a kik már ma szerettek volna ott lenni. Ragyogó közönség. Lehár Ferencet a zenekarban riadó tus, a nézőtéren dübörgő taps és zengő éljen köszönti, mikor a virágos karmesteri széken megjelenik. Azután: taps és taps, újrázás, kihívás, virág, izzó ünneplés majdnem éjfélig. Semmi kétség: Éva nem fog egyhamar kivonulni a siker paradicsomából. (sz.) Budapesti Hírlap, 1912. október 13. (32.évfolyam,242.szám)
534 zenebaratmonika 2017-08-18 08:55:06 [Válasz erre: 533 Búbánat 2017-08-17 21:25:26]
Köszi az idézeteket, igen a darab is ezt mutatta be az elején, hogy gyerek és fiatalkorában nagyon szegény volt. Az a környék is ahol lakott igen szegényes volt, láttam fényképen, később a sikerei csúcsán egy óriási villában élt Bad Ishle-ben, amit láttam is kívülről, sajnos a belsejét nem tudtam megnézni, mert csoporttal voltam ott és rohantunk. Különben az islert itt találták ki, ettem is finom eredetit.
Köszi az idézeteket, igen a darab is ezt mutatta be az elején, hogy gyerek és fiatalkorában nagyon szegény volt. Az a környék is ahol lakott igen szegényes volt, láttam fényképen, később a sikerei csúcsán egy óriási villában élt Bad Ishle-ben, amit láttam is kívülről, sajnos a belsejét nem tudtam megnézni, mert csoporttal voltam ott és rohantunk. Különben az islert itt találták ki, ettem is finom eredetit.
533 Búbánat 2017-08-17 21:25:26 [Válasz erre: 532 Búbánat 2017-08-17 09:02:55]
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (I.) 1880 tavaszán Kolozsvárott a Szent Mihály katedrálisban koncertezett Liszt Ferenc . A papa ezrede ideiglenesen éppen a városban állomásozott. Az idősb Lehár megengedte, hogy amíg ő ingyen hegedül a zenekarban, addig fia az egyik sarokban meghúzódva végighallgassa a koncertet. Lehár jóval később így emlékezett a kolozsvári napokra: „a hangverseny végén Liszt elbúcsúzott apámtól, aki a mester keze fölé hajolt és megcsókolta.” /Forrás: Gál Róbert: Óh lányka, óh lánykám… - Lehár az operett fejedelme (Rózsavölgyi és Társa, 2006)/ (II.) Lehár írta egyik emlékezésében: „Édesanyám ragyogó szemekkel mesélte gyakran idegeneknek, hogy minden először hallott melódiát a zongorán azonnal, hibátlanul kísértem, sőt sötét szobában a legnehezebb futamokat hibátlanul játszottam el. Első szerzeményem, csak mint Strauss Jánosé, életem hatodik évére esik. Ez az első szerzeményem ’Opus I.’ a rajongó gyermeki szeretettől átitatott kis dal volt, amit édesanyám születésnapjára írtam.” /Forrás: Komáromi Lapok, 1930/52. – Szénássy Zoltán: Lehár (Madách-Posonium, 1995)/ (III.) Lehár Ferenc így vall édesapjáról: „Apám vérbeli muzsikus volt, sokat komponált és jó dolgokat. De rosszmájú kollégái arról tréfálkoztak vele, hogy fia volt a legsikerültebb műve.” (Forrás: Sándor Dezső: Emlékezés a 100 éves Lehárra. Dolgozók Lapja, 1970/97.) (IV.) Lehár Ferenc visszaemlékezése származására az I. Világháború előtt tett nyilatkozatában: „Úgynevezett torniszter-fiú vagyok. A Monarchiában a hadseregbeliek ugyanis így nevezik azokat a gyermekeket, akiknek apjuk katona, s akik helyőrségről helyőrségre való áthelyeztetésük alkalmával apjukkal együtt vándorolnak. Atyám Morvaországban, Schönwaldban született, és nagyon szegény földművesek gyermeke volt. Sok küszködés után a bécsi Theater an der Wienhez került zenésznek, ugyanoda, ahol én később a Bécsi nők című operettemmel első nagy sikeremet arattam. Atyám később katonakarmester lett, sok helyőrségen szolgált, és Komáromban ismerte meg anyámat, akit megismerkedésük után négy héttel már feleségül is vett.” /Forrás: Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve – „Lehár Ferenc” (Zeneműkiadó) (V.) Ugyanerről az időszakról egy másik Lehár-idézet: „Én Komáromban születtem a Nádor utca egyik szerény házacskájában. Apámat azután a katonai parancs Pozsonyba, majd Sopronba, később Kolozsvárra szólította. Természetesen vitte magával a családját is. Így aztán már gyermekkoromban beutaztam egész Ausztriát és Magyarországot. Gimnáziumba Pesten kezdtem járni, aztán Morvaországban folytattam. Érettségi után sikerült bejutnom a prágai konzervatórium hegedű tanszakára.” /Forrás: László Ferenc: A víg özvegy –„Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-14., CD-vel), Kossuth Kiadó/ (VI.) A budapesti iskolai időszakára így emlékszik vissza Lehár, aki a piaristák gimnáziumába járt „Legfőképp azért tartottak engem a gimnáziumban, mert az énekórákat én kísértem harmóniumon.” A legtöbb idejét vidékről felköltözött nagyanyjánál töltötte a Rákóczi téren – „Ott találkoztam legelső szerelmemmel, egy helyes kislánnyal, aki a ház egyik udvari lakásában lakott, parasztruhát viselt és piros selyem fejkendőt.” /Forrás: Nemlaha György: Cigányszerelem – „Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-5., CD-vel), Kossuth Kiadó/ (VII.) Az első levél, amelyet Ferenc az édesanyjának küld, 1882. október elején fogalmazódik. Lehár ekkor 12 éves. Az év áprilisában családja fájdalmas döntést hozott: Prágában, a konzervatóriumban, a Rudolfinumban kell a zenei tudását tökéletesítenie, ahol csak önmagára számíthat. „Szeretett Édes Anyám! Oly régóta készülök arra, hogy szüleimnek és öcsémnek mindenről részletesen beszámoljak. Napi elfoglaltságom igen nagy. Hegedűtanárom, Rudolf Benevitz, nagyszerű ember, mindenre odafigyel. Zeneelméletre Förster professzor úr oktat, sokat tanulok tőle. Itt módfelett drága az élet, a napi tíz krajcárból, amit szeretett Édesanyám rendszeresen küld, ha szerényen is, megélek. Étkezésem és lakhatásom is megoldódott. Jó anyám, megvagyok, tanulok. Lanzi” /Forrás: Gál Róbert: Óh lányka, óh lánykám… - „Lehár, az operett fejedelme” (Rózsavölgyi és Társa, 2006) (VIII.) A prágai tanulmányi évek anyagi nehézségekkel teli időszakára így emlékezik vissza Lehár: „A napi tíz krajcár kosztpénz, amit szüleimtől kaptam, csak részben fedezte szükségleteimet. Megtörtént, hogy egyszer az éhségtől összeestem az utcán. Szobám egy jeges pince fölött volt, télen szinte odafagyott a cipőm talpa a padlóhoz. Ha gyakorolni akartam a hegedülést, bebújtam az ágyba.” /Forrás: Nemlaha György: A mosoly országa –„Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-9, CD-vel), Kossuth Kiadó/ (Folytatom)
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből (I.) 1880 tavaszán Kolozsvárott a Szent Mihály katedrálisban koncertezett Liszt Ferenc . A papa ezrede ideiglenesen éppen a városban állomásozott. Az idősb Lehár megengedte, hogy amíg ő ingyen hegedül a zenekarban, addig fia az egyik sarokban meghúzódva végighallgassa a koncertet. Lehár jóval később így emlékezett a kolozsvári napokra: „a hangverseny végén Liszt elbúcsúzott apámtól, aki a mester keze fölé hajolt és megcsókolta.” /Forrás: Gál Róbert: Óh lányka, óh lánykám… - Lehár az operett fejedelme (Rózsavölgyi és Társa, 2006)/ (II.) Lehár írta egyik emlékezésében: „Édesanyám ragyogó szemekkel mesélte gyakran idegeneknek, hogy minden először hallott melódiát a zongorán azonnal, hibátlanul kísértem, sőt sötét szobában a legnehezebb futamokat hibátlanul játszottam el. Első szerzeményem, csak mint Strauss Jánosé, életem hatodik évére esik. Ez az első szerzeményem ’Opus I.’ a rajongó gyermeki szeretettől átitatott kis dal volt, amit édesanyám születésnapjára írtam.” /Forrás: Komáromi Lapok, 1930/52. – Szénássy Zoltán: Lehár (Madách-Posonium, 1995)/ (III.) Lehár Ferenc így vall édesapjáról: „Apám vérbeli muzsikus volt, sokat komponált és jó dolgokat. De rosszmájú kollégái arról tréfálkoztak vele, hogy fia volt a legsikerültebb műve.” (Forrás: Sándor Dezső: Emlékezés a 100 éves Lehárra. Dolgozók Lapja, 1970/97.) (IV.) Lehár Ferenc visszaemlékezése származására az I. Világháború előtt tett nyilatkozatában: „Úgynevezett torniszter-fiú vagyok. A Monarchiában a hadseregbeliek ugyanis így nevezik azokat a gyermekeket, akiknek apjuk katona, s akik helyőrségről helyőrségre való áthelyeztetésük alkalmával apjukkal együtt vándorolnak. Atyám Morvaországban, Schönwaldban született, és nagyon szegény földművesek gyermeke volt. Sok küszködés után a bécsi Theater an der Wienhez került zenésznek, ugyanoda, ahol én később a Bécsi nők című operettemmel első nagy sikeremet arattam. Atyám később katonakarmester lett, sok helyőrségen szolgált, és Komáromban ismerte meg anyámat, akit megismerkedésük után négy héttel már feleségül is vett.” /Forrás: Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve – „Lehár Ferenc” (Zeneműkiadó) (V.) Ugyanerről az időszakról egy másik Lehár-idézet: „Én Komáromban születtem a Nádor utca egyik szerény házacskájában. Apámat azután a katonai parancs Pozsonyba, majd Sopronba, később Kolozsvárra szólította. Természetesen vitte magával a családját is. Így aztán már gyermekkoromban beutaztam egész Ausztriát és Magyarországot. Gimnáziumba Pesten kezdtem járni, aztán Morvaországban folytattam. Érettségi után sikerült bejutnom a prágai konzervatórium hegedű tanszakára.” /Forrás: László Ferenc: A víg özvegy –„Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-14., CD-vel), Kossuth Kiadó/ (VI.) A budapesti iskolai időszakára így emlékszik vissza Lehár, aki a piaristák gimnáziumába járt „Legfőképp azért tartottak engem a gimnáziumban, mert az énekórákat én kísértem harmóniumon.” A legtöbb idejét vidékről felköltözött nagyanyjánál töltötte a Rákóczi téren – „Ott találkoztam legelső szerelmemmel, egy helyes kislánnyal, aki a ház egyik udvari lakásában lakott, parasztruhát viselt és piros selyem fejkendőt.” /Forrás: Nemlaha György: Cigányszerelem – „Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-5., CD-vel), Kossuth Kiadó/ (VII.) Az első levél, amelyet Ferenc az édesanyjának küld, 1882. október elején fogalmazódik. Lehár ekkor 12 éves. Az év áprilisában családja fájdalmas döntést hozott: Prágában, a konzervatóriumban, a Rudolfinumban kell a zenei tudását tökéletesítenie, ahol csak önmagára számíthat. „Szeretett Édes Anyám! Oly régóta készülök arra, hogy szüleimnek és öcsémnek mindenről részletesen beszámoljak. Napi elfoglaltságom igen nagy. Hegedűtanárom, Rudolf Benevitz, nagyszerű ember, mindenre odafigyel. Zeneelméletre Förster professzor úr oktat, sokat tanulok tőle. Itt módfelett drága az élet, a napi tíz krajcárból, amit szeretett Édesanyám rendszeresen küld, ha szerényen is, megélek. Étkezésem és lakhatásom is megoldódott. Jó anyám, megvagyok, tanulok. Lanzi” /Forrás: Gál Róbert: Óh lányka, óh lánykám… - „Lehár, az operett fejedelme” (Rózsavölgyi és Társa, 2006) (VIII.) A prágai tanulmányi évek anyagi nehézségekkel teli időszakára így emlékezik vissza Lehár: „A napi tíz krajcár kosztpénz, amit szüleimtől kaptam, csak részben fedezte szükségleteimet. Megtörtént, hogy egyszer az éhségtől összeestem az utcán. Szobám egy jeges pince fölött volt, télen szinte odafagyott a cipőm talpa a padlóhoz. Ha gyakorolni akartam a hegedülést, bebújtam az ágyba.” /Forrás: Nemlaha György: A mosoly országa –„Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-9, CD-vel), Kossuth Kiadó/ (Folytatom)
532 Búbánat 2017-08-17 09:02:55 [Válasz erre: 531 zenebaratmonika 2017-08-17 08:52:44]
Elkezdek ideírni egy "Lehár-sorozatot" - elsősorban a saját szavait fogom idézni visszaemlékezéseiből, nyilatkozataiból, levelezéséből; sorai, szavai betekintést nyújtanak majd érzés- és gondolatvilágába; sok mindenről volt már szó itt, igyekszem válogatni - hivatkozással a "tengernyi" forrásra...
Elkezdek ideírni egy "Lehár-sorozatot" - elsősorban a saját szavait fogom idézni visszaemlékezéseiből, nyilatkozataiból, levelezéséből; sorai, szavai betekintést nyújtanak majd érzés- és gondolatvilágába; sok mindenről volt már szó itt, igyekszem válogatni - hivatkozással a "tengernyi" forrásra...
531 zenebaratmonika 2017-08-17 08:52:44 [Válasz erre: 529 Búbánat 2017-08-16 15:26:07]
A Lehár életéről szóló darab tetszett, bár most már elég nehéz felidéznem. Az megmaradt, hogy egy fogassal is táncolt, aki feleségét testesítette meg. Lehár élete végén megkeseredett ember lett, aki nem tudta, hogy tudott e maradandót alkotni az utókornak, hisz addigra már más zenei irányzatok jöttek... nehéz volt mindenkinek megfelelnie, sokan giccsnek találták ezt a műfajt és zenéjét. Gyermekkora pedig nyomorúságos volt, nem volt pénzük, korán dolgoznia kellett tanulás mellett.
A Lehár életéről szóló darab tetszett, bár most már elég nehéz felidéznem. Az megmaradt, hogy egy fogassal is táncolt, aki feleségét testesítette meg. Lehár élete végén megkeseredett ember lett, aki nem tudta, hogy tudott e maradandót alkotni az utókornak, hisz addigra már más zenei irányzatok jöttek... nehéz volt mindenkinek megfelelnie, sokan giccsnek találták ezt a műfajt és zenéjét. Gyermekkora pedig nyomorúságos volt, nem volt pénzük, korán dolgoznia kellett tanulás mellett.
530 zenebaratmonika 2017-08-17 08:42:38
Én is láttam a Lehár előadást tavaly a Spinóza Színházban és a Rongyos Életeket is. Mindkettő tetszett, a másik előadás a vészkorszak muzsikusainak élete egy-egy epizódját idézte fel, legismertebb 4-5 slágerükkel. Ábrahám Pál, Márkus Alfréd, Zerkovitz Béla, Kerekes János, Seress Rezső zeneszerzők, Mihály István librettista, mindannyian a vészkorszak elől menekültek el külföldre vagy bujkáltak itthon. Masa Zoltán és felesége volt a főszereplő.
Én is láttam a Lehár előadást tavaly a Spinóza Színházban és a Rongyos Életeket is. Mindkettő tetszett, a másik előadás a vészkorszak muzsikusainak élete egy-egy epizódját idézte fel, legismertebb 4-5 slágerükkel. Ábrahám Pál, Márkus Alfréd, Zerkovitz Béla, Kerekes János, Seress Rezső zeneszerzők, Mihály István librettista, mindannyian a vészkorszak elől menekültek el külföldre vagy bujkáltak itthon. Masa Zoltán és felesége volt a főszereplő.
529 Búbánat 2017-08-16 15:26:07
[url] http://keol.hu/kultura/udvarszinhazi-estek-derzsi-gyorgy-lehar-estje-25-alkalommal; Udvarszínházi Esték - Derzsi György Lehár-estje 25. alkalommal [/url] 2017. augusztus 6. 06:44 „Mindig ki kell tartani az igazság mellett az életben, csakúgy, mint a művészetben." A Varga Emese által írt, Benkő Géza rendezte zenés játék legfőbb üzenete Lehár Ferenc ars poeticája mélyen megérintette a kecskeméti közönséget, akik a rekkenő hőség ellenére boldogan adták át magukat a kiváló színész, Derzsi György játékának. A különleges utazás, mely Lehár Ferenc életének legfőbb állomásait érintette az operettek könnyednek tűnő, olykor mégis fájdalmas világába kaluzolta el a nézőket. (kecskemetikatona.hu) [url] http://www.newjsag.hu/2014/10/05/derzsi-gyorgy-a-sikeres-megis-maganyos-lehar-szerepeben/; Derzsi György a sikeres, mégis magányos Lehár szerepében [/url] By G.E. on 2014-10-05 „Mára már elcsépelté válik a mondat, de pénteken este ismét ősbemutató volt a Cervinus Teátrumban. Hiszen az utóbbi időben sűrűbbé vált az ősbemutatók száma e „kicsi” színházban. Pénteken este Varga Emese „Szép álom, szállj szívemre” című zenés játékát mutatták be Derzsi György főszereplésével, Benkő Géza rendezésében. Derzsi György közel két éve, 2012. november 25.-én játszotta először a „Szerelmem, Sárdy!” című zenés játékot itt a Cervinus Teátrum színpadán. Talán kevesen tudják, de Lehár Ferenc 1943-ban bemutatott Cigányszerelem Budapesti bemutatójára Sárdy hangjára, Sárdynak írta az „Utam muzsikálva járom” című dalt, ami Sárdyra nézve nagy megtiszteltetés volt a pontosságáról, precízségéről (kottahűségéről) ismert mestertől. De ez csak egy kitérő, hiszen az este Lehár Ferencről szólt. Az említett dal nem hangzik el. Az esemény egy kapocs a két bemutató között. A műfaj azonos az előzőhöz „zenés játék”, a darab most is „többszereplős” de most is csak Derzsi György állt a színpadon, ennyiben hasonlít a két éve bemutatott zenés játékhoz. Lehár Ferenc Komáromban született, anyanyelve magyar. Gyermekkorában zongorázni tanul és zseninek bizonyul, de túl fiatal, hogy konzervatóriumban tanuljon. Végül 12 évesen megkezdi konzervatóriumi tanulmányait Prágában, hangszere a hegedű lesz. Zenei munkássága a német nyelvterületen válik teljessé Lehár Ferencnek. A darab szinte csak utalásszerűen emel ki egy-egy eseményt. Nem törekedett teljességre, hiszen nem is tehette. Lehár Ferencet az embert mutatta meg, aki minden sikere ellenére magányos volt. Az ember, akinek édesapja zenész volt, aki két világháborút átélt, akinek feleségét zsidó származása miatt elakarták vinni és csak Lehár ismertségén múlott, hogy ez nem történt meg. Akit hívtak Amerikába, de nem akart, nem tudott elmenni, akinek lelke talán az operettek rózsaszínű világában élt. „Szép álom, szállj szívemre” énekli a „Paganini” című operett Anna Elisája. A cím, ahogy Benkő Géza mondta nem véletlen. Az este drámája éppen az, hogy elmehetne a nácizmus elől, egy szabad országba, már csomagol, csomagolja az emlékeit, ami ezer szállal köti Bécshez. A jelenetek éppen a csomagoláskor feltörő emlékek. Derzsi György megjelenít több embert, akikhez Lehár kötődik, akiket szeretet, akik bántották. A különböző alakok, hangok megjelenítése nem okoz gondot Derzsinek, mindezt természetesen teszi, ez színészi képességeit dicséri. A dalok egy része nem nagyon ismert, nem elcsépeltek, de némelyik ismerős, ez is nagy erőssége az estének. Derzsi György énekhangja csodálatos (igen, megint leírom) betölti a teret, mert tisztán, érthetően énekel. De nem csak énekel, nem csak prózát mond, hanem táncra is perdül. Tánca ezúttal is nagyon „magávalragadó”. Szövegmondása tiszta, érthető, néha azonban nagyon halk volt a próza, de talán éppen ezért volt nagyobb a drámai ereje. Derzsi György jól mozgott a díszletek között, jól használta a rendelkezésére álló teret, eszközöket. Nekem nagyon tetszett, hogy természetesen, minden manír nélkül elevenítette fel Lehár Ferenc ellentmondásokkal teli életének részleteit. Nagyon homogén volt a próza, dal átmenete, keveréke. Teljesen egybe volt fűzve, mint egy szép gyöngysor. Varga Emese a darab írója a Komáromi Színház dramaturgja. De nem ez az elő írása. Nagyon jól fogta meg Lehár életének azokat az állomásait, amik fontosak voltak a zeneszerző életéből. Nem vette sorra a megírt operetteket és nem lexikális életrajzot írt. (Aki erre kíváncsi keresgessen.) Az emlékeit összerakó embert állította középpontba. „Mindig ki kell tartani az igazság mellett, az életben csakúgy, mint a művészetben” áll a szinopszisban a Lehár idézet . Az este nem könnyed rózsaszínű álom, hanem egy sikeres, de mégis magányos ember szívszorító önvallomása. Varga Emese Lehár Ferenc és Soóky László írásaiból készítette el az este forgatókönyvét. Pont annyit, amennyi kellet ahhoz, hogy végig feszes legyen a darab, a néző egy pillanatig se kalandozzon el. Benkő Géza első hivatalos rendezése a darab, aki elsőként barátját rendezte. Szerintem nagyon különbözik a két művész, de valószínű ettől működik. Benkő Géza nem játszott operettben, Derzsi György viszont játszott Lehár darabban. Benkő Géza lazább, szárnyalóbb, míg Derzsi György nagyon is a földön jár. E különbözőségből csakis jó születhetett. Mindketten igényes zenés játék, igényes színrevitelét szerették volna megvalósítani, ami szerintem sikerült. Mindig kockázatos dolog egyedül színpadra állni, mert lekötni a nézőket egyedül csak a legjobb színészek képesek. Nagyon jó színdarab kell és olyan szuggesztív előadó, aki képes hatni az emberek képzeletére, aki ellenállhatatlan és elhiteti a nézőkkel, hogy nem egyedül áll a színpadon. Derzsi Györgynek mindez sikerült. És persze kell a kontroll, – a rendező – aki a néző szemével irányítja az előadót. Péntek este Derzsi György ismét bebizonyította, hogy képes hatni a nézőkre, képes az újabb varázslatra és képes nem meglovagolni az előző sikert, hanem egy teljesen új úton, mégis a műfajon belül megmaradni. Gratulálok mindhármuknak, remek munkát végeztek! Kívánom, hogy e zenés játék is olyan sikeres legyen, mint az előző!”
[url] http://keol.hu/kultura/udvarszinhazi-estek-derzsi-gyorgy-lehar-estje-25-alkalommal; Udvarszínházi Esték - Derzsi György Lehár-estje 25. alkalommal [/url] 2017. augusztus 6. 06:44 „Mindig ki kell tartani az igazság mellett az életben, csakúgy, mint a művészetben." A Varga Emese által írt, Benkő Géza rendezte zenés játék legfőbb üzenete Lehár Ferenc ars poeticája mélyen megérintette a kecskeméti közönséget, akik a rekkenő hőség ellenére boldogan adták át magukat a kiváló színész, Derzsi György játékának. A különleges utazás, mely Lehár Ferenc életének legfőbb állomásait érintette az operettek könnyednek tűnő, olykor mégis fájdalmas világába kaluzolta el a nézőket. (kecskemetikatona.hu) [url] http://www.newjsag.hu/2014/10/05/derzsi-gyorgy-a-sikeres-megis-maganyos-lehar-szerepeben/; Derzsi György a sikeres, mégis magányos Lehár szerepében [/url] By G.E. on 2014-10-05 „Mára már elcsépelté válik a mondat, de pénteken este ismét ősbemutató volt a Cervinus Teátrumban. Hiszen az utóbbi időben sűrűbbé vált az ősbemutatók száma e „kicsi” színházban. Pénteken este Varga Emese „Szép álom, szállj szívemre” című zenés játékát mutatták be Derzsi György főszereplésével, Benkő Géza rendezésében. Derzsi György közel két éve, 2012. november 25.-én játszotta először a „Szerelmem, Sárdy!” című zenés játékot itt a Cervinus Teátrum színpadán. Talán kevesen tudják, de Lehár Ferenc 1943-ban bemutatott Cigányszerelem Budapesti bemutatójára Sárdy hangjára, Sárdynak írta az „Utam muzsikálva járom” című dalt, ami Sárdyra nézve nagy megtiszteltetés volt a pontosságáról, precízségéről (kottahűségéről) ismert mestertől. De ez csak egy kitérő, hiszen az este Lehár Ferencről szólt. Az említett dal nem hangzik el. Az esemény egy kapocs a két bemutató között. A műfaj azonos az előzőhöz „zenés játék”, a darab most is „többszereplős” de most is csak Derzsi György állt a színpadon, ennyiben hasonlít a két éve bemutatott zenés játékhoz. Lehár Ferenc Komáromban született, anyanyelve magyar. Gyermekkorában zongorázni tanul és zseninek bizonyul, de túl fiatal, hogy konzervatóriumban tanuljon. Végül 12 évesen megkezdi konzervatóriumi tanulmányait Prágában, hangszere a hegedű lesz. Zenei munkássága a német nyelvterületen válik teljessé Lehár Ferencnek. A darab szinte csak utalásszerűen emel ki egy-egy eseményt. Nem törekedett teljességre, hiszen nem is tehette. Lehár Ferencet az embert mutatta meg, aki minden sikere ellenére magányos volt. Az ember, akinek édesapja zenész volt, aki két világháborút átélt, akinek feleségét zsidó származása miatt elakarták vinni és csak Lehár ismertségén múlott, hogy ez nem történt meg. Akit hívtak Amerikába, de nem akart, nem tudott elmenni, akinek lelke talán az operettek rózsaszínű világában élt. „Szép álom, szállj szívemre” énekli a „Paganini” című operett Anna Elisája. A cím, ahogy Benkő Géza mondta nem véletlen. Az este drámája éppen az, hogy elmehetne a nácizmus elől, egy szabad országba, már csomagol, csomagolja az emlékeit, ami ezer szállal köti Bécshez. A jelenetek éppen a csomagoláskor feltörő emlékek. Derzsi György megjelenít több embert, akikhez Lehár kötődik, akiket szeretet, akik bántották. A különböző alakok, hangok megjelenítése nem okoz gondot Derzsinek, mindezt természetesen teszi, ez színészi képességeit dicséri. A dalok egy része nem nagyon ismert, nem elcsépeltek, de némelyik ismerős, ez is nagy erőssége az estének. Derzsi György énekhangja csodálatos (igen, megint leírom) betölti a teret, mert tisztán, érthetően énekel. De nem csak énekel, nem csak prózát mond, hanem táncra is perdül. Tánca ezúttal is nagyon „magávalragadó”. Szövegmondása tiszta, érthető, néha azonban nagyon halk volt a próza, de talán éppen ezért volt nagyobb a drámai ereje. Derzsi György jól mozgott a díszletek között, jól használta a rendelkezésére álló teret, eszközöket. Nekem nagyon tetszett, hogy természetesen, minden manír nélkül elevenítette fel Lehár Ferenc ellentmondásokkal teli életének részleteit. Nagyon homogén volt a próza, dal átmenete, keveréke. Teljesen egybe volt fűzve, mint egy szép gyöngysor. Varga Emese a darab írója a Komáromi Színház dramaturgja. De nem ez az elő írása. Nagyon jól fogta meg Lehár életének azokat az állomásait, amik fontosak voltak a zeneszerző életéből. Nem vette sorra a megírt operetteket és nem lexikális életrajzot írt. (Aki erre kíváncsi keresgessen.) Az emlékeit összerakó embert állította középpontba. „Mindig ki kell tartani az igazság mellett, az életben csakúgy, mint a művészetben” áll a szinopszisban a Lehár idézet . Az este nem könnyed rózsaszínű álom, hanem egy sikeres, de mégis magányos ember szívszorító önvallomása. Varga Emese Lehár Ferenc és Soóky László írásaiból készítette el az este forgatókönyvét. Pont annyit, amennyi kellet ahhoz, hogy végig feszes legyen a darab, a néző egy pillanatig se kalandozzon el. Benkő Géza első hivatalos rendezése a darab, aki elsőként barátját rendezte. Szerintem nagyon különbözik a két művész, de valószínű ettől működik. Benkő Géza nem játszott operettben, Derzsi György viszont játszott Lehár darabban. Benkő Géza lazább, szárnyalóbb, míg Derzsi György nagyon is a földön jár. E különbözőségből csakis jó születhetett. Mindketten igényes zenés játék, igényes színrevitelét szerették volna megvalósítani, ami szerintem sikerült. Mindig kockázatos dolog egyedül színpadra állni, mert lekötni a nézőket egyedül csak a legjobb színészek képesek. Nagyon jó színdarab kell és olyan szuggesztív előadó, aki képes hatni az emberek képzeletére, aki ellenállhatatlan és elhiteti a nézőkkel, hogy nem egyedül áll a színpadon. Derzsi Györgynek mindez sikerült. És persze kell a kontroll, – a rendező – aki a néző szemével irányítja az előadót. Péntek este Derzsi György ismét bebizonyította, hogy képes hatni a nézőkre, képes az újabb varázslatra és képes nem meglovagolni az előző sikert, hanem egy teljesen új úton, mégis a műfajon belül megmaradni. Gratulálok mindhármuknak, remek munkát végeztek! Kívánom, hogy e zenés játék is olyan sikeres legyen, mint az előző!”
528 Ardelao 2017-08-15 10:41:04 [Válasz erre: 527 Ardelao 2017-08-15 10:15:05]
HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL (XII. folytatás) Lázas érdeklődéssel várja Budapest, Lehár Ferenc remek tánc-operettje a »Klári nászéjszakája« keddi bemutató előadását. A Budapesti Színház ragyogó előadás és kiállításban, megerősített kar- és zenekarral mutatja be kedd este Lehár Ferenc csodaszép tánc-operettjét. A Klári nászéjszakája a világ minden nagyobb városában óriási sikerrel került színre, gyönyörű zenéjét mindenütt játsszák. Ez a zene vetekedik a Víg özvegy és Cigányszerelem muzsikájával. A szöveg egy remek francia vígjátékból készült. A keddi bemutató jegyeit, a városi jegyirodákban és egész nap a Budapesti Színház pénztáránál árusítják. 8 ÓRAI ÚJSÁG 1930. augusztus 9. (16. évfolyam, 180. szám) * Kedden a Budapesti Színházban a »Cigányszerelem«, »Vígözvegy«, »Éva«, »Luxemburg grófja", »Drótostót«, és »Paganini« világhírű szerzője Lehár Ferenc »Klári nászéjszakája« kerül először színre. Piros betűs ünnepnapja lesz kedden a Budapesti Színháznak. Lehár Ferenc remek tánc-operettje, a Klári nászéjszakájá-nak lesz a bemutatója. Ragyogó lesz az előadás és a kiállítás is. Ferenczy Károly és Latabár Árpád nagyszerű komikus szerepeket játszanak. Zöldhelyi Anna, a Városi Színház újonnan szerződtetett kiváló primadonnája játssza az egyik, a bájos Havasi Mimi a másik női főszerepet, Tornay Leona, Angyal Irén, Dénes Manci, Cseh Iván és Fodor Arthur, aki a darabot rendezi, jutottak még hálás szerepekhez. A keddi bemutatón a budapesti közönség színe-java jelen lesz. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. augusztus 10. (16. évfolyam, 181. szám) * Lehár-ünnep a ligetben. Tegnap este újította fel a Budapesti Színház Lehár Ferenc első nagysikerű operettjét: Klári nászéjszakáját. .. A premier zsúfolt háza meleg tapsokkal honorálta a szép előadást, amelyről már a főpróba, nyomán elmondottuk elismerő kritikánkat. A Lehár-melódiák békebeli hangulatot varázsoltak a nézőtérre s az emberek hálásan tértek haza előadás után, mert egy pár órára elfelejtették, hogy háború és felfordulás volt, s hogy milyen súlyosak ma a gondok. Lelkes Lehár-ünneplés volt tegnap, ami a világhírű komponistának bizonyára jólesett volna, ha látja és hallja, így csak, a Feld Mátyás, üdvözlő táviratából értesülhetett erről. Lehár Ferencet mostani jubileumakor — tudvalevőleg — az egész világ meleg szeretettel ünnepelte. Európa nagy színházi centrumai Lehár- heteket rendeztek, s Ischlben a német és osztrák zenei élet nyári központjában feledhetetlen ünnepségek zajlottak le. Az ünnepi sorozatból egyetlen város maradt ki: Budapest. A Városi Színház felújította ugyan — természetesen nagy sikerrel — Lehár híres operettjét, a Víg özvegyet, de mindenki azt várta, — még pedig joggal, — hogy azok a pesti színházak, ahonnan Lehár darabjai elindultak az igazi világsiker felé, szintén a nagy zeneszerzőhöz méltó ünnepségeket fognak rendezni. De nem így történt. És ez Lehár Ferencnek rosszul esett, mert ö, aki évtizedek óta Ausztriában él, mindig és mindenütt büszkén vallja magát magyarnak s most éppen a magyar színházak feledkeztek el róla. Lehár emiatt egészen leplezetlenül kifejezést is adott neheztelésének lschlben, egy ott tartózkodó magyar operett-zeneszerző előtt. Dicséret és elismerés illeti tehát Feld Mátyást, mert ha később is, de ünnepi keretek között felújította azt a Lehár operettet. amely a magyar színházak között először a Budapesti Színházban került színre. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. augusztus 14. (16. évfolyam, 184. szám) * A mosoly országa — az Operaházban. Radnai Miklós, az Operaház igazgatója tervbe vette, hogy az idén műsorába iktatja Lehár Ferencnek valamelyik művét. Eleinte azt hitték, hogy a mester az idei szezonra új magyar operettet komponálhat egy magyar szerző librettójára; de ez a terv nem valósulhatott meg, most aztán úgy határoztak, hogy Lehár legutóbbi nagysikerű operettjét: A mosoly országát adják elő. Ez a Lehár-operett teljesen vígoperaszerű. Librettója és partitúrája a nálunk is előadott „Sárga kabát“ átdolgozása. Különösen Berlinben volt rendkívüli sikere Richard Tauberrel a főszerepben. Operett-korában Bécsben, ezt a szerepet Hubert Marischka énekelte és játszotta, nálunk Rátkai Márton. Az Operaházban — az eddigi tervek szerint, — Székelyhídy Ferenc dr. fogja énekelni. Leltár Ferenccel tárgyalások indultak meg és ezeknek a sikerétől függ, hogy mikor lesz: A mosoly országa bemutatója az Operaházban. A víg özvegy újra a Városi Színház műsorán. Lehár Ferenc leghíresebb operettje: A víg özvegy, a múlt szezonban Lóránth Vilmos, újszerű rendezésében és Honthy Hannával, Glavary Hanna szerepében színre került a Városi Színházban és a repríznek olyan nagy volt a sikere, hogy negyvenszer játszhatták a szép daljátékot zsúfolt ház előtt a Tisza Kálmán-téri színházban. Mint értesülünk: a színház a jövő héten újra műsorába illeszti A víg özvegy-et, ugyancsak Honthy Hannával a címszerepben és az első premier, - a Három muskétás bemutatójáig, - ez a Lehár-operett fogja uralni a repertoirt, csak Alpar Gitta vendégjátékainak és a többi opera- előadások estéin nem játsszák majd. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. szeptember 19. (16. évfolyam, 213. szám) *
HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL (XII. folytatás) Lázas érdeklődéssel várja Budapest, Lehár Ferenc remek tánc-operettje a »Klári nászéjszakája« keddi bemutató előadását. A Budapesti Színház ragyogó előadás és kiállításban, megerősített kar- és zenekarral mutatja be kedd este Lehár Ferenc csodaszép tánc-operettjét. A Klári nászéjszakája a világ minden nagyobb városában óriási sikerrel került színre, gyönyörű zenéjét mindenütt játsszák. Ez a zene vetekedik a Víg özvegy és Cigányszerelem muzsikájával. A szöveg egy remek francia vígjátékból készült. A keddi bemutató jegyeit, a városi jegyirodákban és egész nap a Budapesti Színház pénztáránál árusítják. 8 ÓRAI ÚJSÁG 1930. augusztus 9. (16. évfolyam, 180. szám) * Kedden a Budapesti Színházban a »Cigányszerelem«, »Vígözvegy«, »Éva«, »Luxemburg grófja", »Drótostót«, és »Paganini« világhírű szerzője Lehár Ferenc »Klári nászéjszakája« kerül először színre. Piros betűs ünnepnapja lesz kedden a Budapesti Színháznak. Lehár Ferenc remek tánc-operettje, a Klári nászéjszakájá-nak lesz a bemutatója. Ragyogó lesz az előadás és a kiállítás is. Ferenczy Károly és Latabár Árpád nagyszerű komikus szerepeket játszanak. Zöldhelyi Anna, a Városi Színház újonnan szerződtetett kiváló primadonnája játssza az egyik, a bájos Havasi Mimi a másik női főszerepet, Tornay Leona, Angyal Irén, Dénes Manci, Cseh Iván és Fodor Arthur, aki a darabot rendezi, jutottak még hálás szerepekhez. A keddi bemutatón a budapesti közönség színe-java jelen lesz. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. augusztus 10. (16. évfolyam, 181. szám) * Lehár-ünnep a ligetben. Tegnap este újította fel a Budapesti Színház Lehár Ferenc első nagysikerű operettjét: Klári nászéjszakáját. .. A premier zsúfolt háza meleg tapsokkal honorálta a szép előadást, amelyről már a főpróba, nyomán elmondottuk elismerő kritikánkat. A Lehár-melódiák békebeli hangulatot varázsoltak a nézőtérre s az emberek hálásan tértek haza előadás után, mert egy pár órára elfelejtették, hogy háború és felfordulás volt, s hogy milyen súlyosak ma a gondok. Lelkes Lehár-ünneplés volt tegnap, ami a világhírű komponistának bizonyára jólesett volna, ha látja és hallja, így csak, a Feld Mátyás, üdvözlő táviratából értesülhetett erről. Lehár Ferencet mostani jubileumakor — tudvalevőleg — az egész világ meleg szeretettel ünnepelte. Európa nagy színházi centrumai Lehár- heteket rendeztek, s Ischlben a német és osztrák zenei élet nyári központjában feledhetetlen ünnepségek zajlottak le. Az ünnepi sorozatból egyetlen város maradt ki: Budapest. A Városi Színház felújította ugyan — természetesen nagy sikerrel — Lehár híres operettjét, a Víg özvegyet, de mindenki azt várta, — még pedig joggal, — hogy azok a pesti színházak, ahonnan Lehár darabjai elindultak az igazi világsiker felé, szintén a nagy zeneszerzőhöz méltó ünnepségeket fognak rendezni. De nem így történt. És ez Lehár Ferencnek rosszul esett, mert ö, aki évtizedek óta Ausztriában él, mindig és mindenütt büszkén vallja magát magyarnak s most éppen a magyar színházak feledkeztek el róla. Lehár emiatt egészen leplezetlenül kifejezést is adott neheztelésének lschlben, egy ott tartózkodó magyar operett-zeneszerző előtt. Dicséret és elismerés illeti tehát Feld Mátyást, mert ha később is, de ünnepi keretek között felújította azt a Lehár operettet. amely a magyar színházak között először a Budapesti Színházban került színre. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. augusztus 14. (16. évfolyam, 184. szám) * A mosoly országa — az Operaházban. Radnai Miklós, az Operaház igazgatója tervbe vette, hogy az idén műsorába iktatja Lehár Ferencnek valamelyik művét. Eleinte azt hitték, hogy a mester az idei szezonra új magyar operettet komponálhat egy magyar szerző librettójára; de ez a terv nem valósulhatott meg, most aztán úgy határoztak, hogy Lehár legutóbbi nagysikerű operettjét: A mosoly országát adják elő. Ez a Lehár-operett teljesen vígoperaszerű. Librettója és partitúrája a nálunk is előadott „Sárga kabát“ átdolgozása. Különösen Berlinben volt rendkívüli sikere Richard Tauberrel a főszerepben. Operett-korában Bécsben, ezt a szerepet Hubert Marischka énekelte és játszotta, nálunk Rátkai Márton. Az Operaházban — az eddigi tervek szerint, — Székelyhídy Ferenc dr. fogja énekelni. Leltár Ferenccel tárgyalások indultak meg és ezeknek a sikerétől függ, hogy mikor lesz: A mosoly országa bemutatója az Operaházban. A víg özvegy újra a Városi Színház műsorán. Lehár Ferenc leghíresebb operettje: A víg özvegy, a múlt szezonban Lóránth Vilmos, újszerű rendezésében és Honthy Hannával, Glavary Hanna szerepében színre került a Városi Színházban és a repríznek olyan nagy volt a sikere, hogy negyvenszer játszhatták a szép daljátékot zsúfolt ház előtt a Tisza Kálmán-téri színházban. Mint értesülünk: a színház a jövő héten újra műsorába illeszti A víg özvegy-et, ugyancsak Honthy Hannával a címszerepben és az első premier, - a Három muskétás bemutatójáig, - ez a Lehár-operett fogja uralni a repertoirt, csak Alpar Gitta vendégjátékainak és a többi opera- előadások estéin nem játsszák majd. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. szeptember 19. (16. évfolyam, 213. szám) *
527 Ardelao 2017-08-15 10:15:05 [Válasz erre: 526 Ardelao 2017-08-13 13:16:46]
Lehár ünneplése. Sopronból jelentik nekünk: Lehár Ferencet, aki magyar állampolgárságával együtt soproni illetőségét is megtartotta, 60. éves születésnapja alkalmából a város közönsége nevében dr. Thurner Mihály polgármester meleg-hangú táviratban üdvözölte, mint a „civitas fidelissima” (a leghűségesebb város) nagynevű polgárát. 8 ÖRAI ÚJSÁG, 1930. május 2. (16. évfolyam, 99. szám) *
Lehár ünneplése. Sopronból jelentik nekünk: Lehár Ferencet, aki magyar állampolgárságával együtt soproni illetőségét is megtartotta, 60. éves születésnapja alkalmából a város közönsége nevében dr. Thurner Mihály polgármester meleg-hangú táviratban üdvözölte, mint a „civitas fidelissima” (a leghűségesebb város) nagynevű polgárát. 8 ÖRAI ÚJSÁG, 1930. május 2. (16. évfolyam, 99. szám) *
526 Ardelao 2017-08-13 13:16:46 [Válasz erre: 525 Ardelao 2017-08-11 17:12:57]
HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL (XI. folytatás) — Lehár írja az új Gloria Swanson-film zenéjét. Oscar Straus után, aki már útban van Amerika felé, hogy eleget tegyen szerződésének, mely két évre a Paramount-hoz köti. Most, íme: Lehár Ferenc is behódolt a hangosfilmnek. Eddig hallani sem akart erről és kereken visszautasított minden ajánlatot, amely filmek illusztrálására akarta megnyerni, most azonban Gloria Swanson kedvéért, akinek éneke és játéka annyira megtetszett neki a „The Trespasser" (Túl a korlátokon) című filmen, szerződést kötött az United Artists gyárral, melynek értelmében ő fogja írni a „Queen Kelly” című új hangosfilmben Gloria Swanson dalait, valamint a film egész kísérőzenéjét. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. január 24. (16. évfolyam, 19. szám) * Lehár Ferenc ma Párisban dirigál. Lehár Ferencnek, a világhírű komponistának diadalmas reneszánsza van mostanában. Berlinben egyre-másra aratja nagy sikereit régebbi és újabb operettjeivel, és Parisban is sorra, színre kerülnek darabjai. „Friderika" című operettje, amelynek tudvalevőleg Goethe a hőse ma, február 14-én századszor kerül színre a Thêâtre de la Gaîté-Lyrique-ben, és az igazgatóság meghívására a komponista dirigálja ezt az előadást, amelynek jövedelmét jótékonycélra adják. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. február 15. * Lehár legújabb operettje. A Stúdió tegnap Lehár-estet rendezett, amely nívós és művészi értékű volt. A komponista legszebb melódiáit hallottuk a rádión keresztül és az egyik szám előtt a speaker bejelentette, hogy következik egy ária Lehár Ferenc legújabb operettjéből, a Mosoly országá-ból és ez az előadás Budapesten premier. Ez pedig alapos tévedés. A Mosoly országa nem más, mint a Sárga kabát, amelyet most ezzel az új címmel és némi át javítással játszanak Berlinben; az előadott melódiát pedig számtalanszor hallottuk a Király Színházban a Sárga kabát előadásain. Mindazonáltal, Szedő Miklós nagyon szépen énekelte Lehár „legújabb operettjének'' ezt a számát. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. február 18. (16. évfolyam 40. szám) * A hatvanéves Lehár Lehár Ferenc ma lett hatvan éves. 1870-ben Született Komáromban, édesapja francia származású zenész volt, édesanyja komáromi leány: Neubrandt Krisztina. A kis Feri katonagyerek volt és szüleivel egyik garnizonból a másikba került. Pozsonyból Sopronba, onnan Kolozsvárra, Pestre, Bécsbe, Sarajevóba, Brassóba és ismét vissza Pestre. Ahová az öreg katonakarmestert a sors és a k. u. k. Kriegsministerium dirigálta. Nagyapja, 1849-ben Klapka seregében szolgált és részt-vett Komárom védelmében. A hajóhíd mellett volt a háza és ez a ház a tüzérség fővonalába esett éppen. A család rémülten menekült el a cigánymezőre, matracokból kis hajlékot tákolt össze magának és Neubrandtné az ágyúk dörgése közben ott szülte meg leányát: Krisztinát. A nagyapa nem hagyta el házát, ott is fogták el, börtönbe vetették, halálra ítélték. A kis család tönkre ment és amikor az öreg Neubrandt kegyelmet kapott s hazajöhetett: meghibbant aggyal nem tudott dolgozni már. De a nagymama páratlan szorgalommal, kitartással és energiával dolgozott helyette is és rendbe hozta újra a házat, összeterelte a tűzhely mellé a családot és jólétet teremtett a kis portán. Tőle örökölte Lehár Ferenc istenadta tehetségén túl, három legszebb tulajdonságát: a szorgalmat, a kitartást és az energiát. Mint kisfiú, a pesti piarista gimnáziumban tanult, aztán elküldték Morvaországba német szóra. Nem volt valami jó diák. A latinnál jobban szerette a muzsikát és korán művelni is kezdte azt. A prágai konzervatóriumban, majd a bécsi Akadémián tanult; a hegedűszakon képezte ki magát, majd összhangzattant tanult és zongorát, zeneszerzést és hangszerelést. Tíz krajcár volt a napi költőpénze; ennyit kapott az édesapjától és ennyiből meg is élt. Dvořak fedezte fel voltaképpen: — Akaszd a szögre a hegedűt és komponálj! Franci megfogadja a tanácsot: szonátákat ír, egy hegedűversenyt, egy capricciot és egy idillt; de a szíve a színpad felé húzza. Operákat szeretne írni; de nem kap librettót! Évekig kilincsel hiába Bécsben. Hónapokon át ott látni minden délután a pesti „Otthon” előcsarnokában, minden Írót, minden librettistát megszólít, de nem kap darabot. Végre; 1896-ban Félix Falzari és Max Kalbeck megszánja és megírja számára a ,,Kukuska" szöveg-könyvét. Lipcsében van az ősbemutató, aztán Budapesten kerül színre: fél-sikerrel. Azután megint hat évig semmi; majd az operettek egész sora következik; Bécsi asszonyok, A drótostót, Tréfaházasság és világhírének megalapítója: A víg özvegy. Ezt 1905-ben mutatja be a Theater an der Wien. Karczag Vilmos nem. bízik benne, lekicsinyli a muzsikáját. Beöthy Lászlót is lebeszéli róla s így magyarul először Pozsonyban kerül színre. Ezzel az operettel beérkezik. Az egész világon játszák. Sok-ezer előadást megér. Melódiáit mindenütt éneklik. Lehár Ferenc világhírű! Ez után írja meg, a „Három feleség," a „Luxemburg grófja,“ a „Hercegkisasszony," a „Cigányszerelem,‘‘ az „Éva,” a „Végre egyedül," a „Pacsirta,” a „Kék mazúr," a „Tangókirálynő," a „Frasquita,” a „Három grácia," a „Sárga kabát," a „Clo-clo," a „Paganini," és a „Friederika" című operettjeit. Invenciója, kifogyhatatlan, melódiái csodásak, hangszerelése egyre művészibb. Jön a jazz és az ö muzsikájának meg kell viaskodnia vele. És Lehár marad felül, Lehár győz. Ma megint az ő operettjeit hallgatja és tapsolja az egész világ. Ma hatvan éves és kétségtelen, hogy még sokáig dalolni fog! Lehár Ferenc magyar ember, magyar művész, magyar komponista és Budapesten ma egyetlen Lehár-operettet sem játszanak. Lehár ünneplését teljesen átengedték Bécsnek és Berlinnek. A Városi Színház készül csak a „Víg-özvegy"-re és május derekán színre is hozza. Glavari Hannát a legjobb magyar víg özvegy: Honthy Hanna játssza, Danilót: Kertész Gábor, Zétát: Rátkai Márton. A harmadik felvonásba revű szerűen beillesztik Lehár többi operettjének egy-egy jelenetét és Sebestyén Géza fogja bekonferálni ezeket a produkciókat. És a Király Színház! Amely annyi százas, kétszázas és háromszázas előadás-széria estet köszönhetett Lehár Ferencnek a múltban. A Király Színház nem ünnepel! Szinte hihetetlen! .. F.J. * Lehár-ünnep a Rádióban. A pesti színházak helyett a Rádió ünnepli holnap, május elsején Lehár Ferencet, a világhírű magyar komponistát, amikor kitűnő szereposztásban előadja a szerző legelső világsikert aratott operettjét, a „Víg özvegy” -et. Operaénekesek éneklik az operett főszerepeit: Nagy Margit és Laurisin Lajos, akik szereplésükkel külön díszt adnak az ünnepnek. A Stúdió csütörtökön este 8.35 perces kezdettel tartja Lehár-estjét, és az előadást megelőzően Martos Ferenc köszönti Lehár Ferencet. Azután felcsendülnek az ismert Lehár-melódiák, amelyek egy emberöltőn keresztül annyi ujjongó életörömmel, színnel és vidámsággal ajándékozták, meg a világot. A „Víg özvegy” címszerepét — mint mondottuk — Nagy Margit játssza, a főbb szerepeket pedig: Kovács Ilonka, Laurisin Lajos, Maleczky Oszkár, ifj. Toronyi Gyula, Szigetig Jenő, Tarnay Géza alakítják. Az előadást Hegedűs Tibor rendezi, a zenekart Polgár Tibor vezényli. 8 ÓRAI ÚJSÁG 1930. május 1. (16. évfolyam, 98. szám) * (folytatom)
HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL (XI. folytatás) — Lehár írja az új Gloria Swanson-film zenéjét. Oscar Straus után, aki már útban van Amerika felé, hogy eleget tegyen szerződésének, mely két évre a Paramount-hoz köti. Most, íme: Lehár Ferenc is behódolt a hangosfilmnek. Eddig hallani sem akart erről és kereken visszautasított minden ajánlatot, amely filmek illusztrálására akarta megnyerni, most azonban Gloria Swanson kedvéért, akinek éneke és játéka annyira megtetszett neki a „The Trespasser" (Túl a korlátokon) című filmen, szerződést kötött az United Artists gyárral, melynek értelmében ő fogja írni a „Queen Kelly” című új hangosfilmben Gloria Swanson dalait, valamint a film egész kísérőzenéjét. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. január 24. (16. évfolyam, 19. szám) * Lehár Ferenc ma Párisban dirigál. Lehár Ferencnek, a világhírű komponistának diadalmas reneszánsza van mostanában. Berlinben egyre-másra aratja nagy sikereit régebbi és újabb operettjeivel, és Parisban is sorra, színre kerülnek darabjai. „Friderika" című operettje, amelynek tudvalevőleg Goethe a hőse ma, február 14-én századszor kerül színre a Thêâtre de la Gaîté-Lyrique-ben, és az igazgatóság meghívására a komponista dirigálja ezt az előadást, amelynek jövedelmét jótékonycélra adják. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. február 15. * Lehár legújabb operettje. A Stúdió tegnap Lehár-estet rendezett, amely nívós és művészi értékű volt. A komponista legszebb melódiáit hallottuk a rádión keresztül és az egyik szám előtt a speaker bejelentette, hogy következik egy ária Lehár Ferenc legújabb operettjéből, a Mosoly országá-ból és ez az előadás Budapesten premier. Ez pedig alapos tévedés. A Mosoly országa nem más, mint a Sárga kabát, amelyet most ezzel az új címmel és némi át javítással játszanak Berlinben; az előadott melódiát pedig számtalanszor hallottuk a Király Színházban a Sárga kabát előadásain. Mindazonáltal, Szedő Miklós nagyon szépen énekelte Lehár „legújabb operettjének'' ezt a számát. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. február 18. (16. évfolyam 40. szám) * A hatvanéves Lehár Lehár Ferenc ma lett hatvan éves. 1870-ben Született Komáromban, édesapja francia származású zenész volt, édesanyja komáromi leány: Neubrandt Krisztina. A kis Feri katonagyerek volt és szüleivel egyik garnizonból a másikba került. Pozsonyból Sopronba, onnan Kolozsvárra, Pestre, Bécsbe, Sarajevóba, Brassóba és ismét vissza Pestre. Ahová az öreg katonakarmestert a sors és a k. u. k. Kriegsministerium dirigálta. Nagyapja, 1849-ben Klapka seregében szolgált és részt-vett Komárom védelmében. A hajóhíd mellett volt a háza és ez a ház a tüzérség fővonalába esett éppen. A család rémülten menekült el a cigánymezőre, matracokból kis hajlékot tákolt össze magának és Neubrandtné az ágyúk dörgése közben ott szülte meg leányát: Krisztinát. A nagyapa nem hagyta el házát, ott is fogták el, börtönbe vetették, halálra ítélték. A kis család tönkre ment és amikor az öreg Neubrandt kegyelmet kapott s hazajöhetett: meghibbant aggyal nem tudott dolgozni már. De a nagymama páratlan szorgalommal, kitartással és energiával dolgozott helyette is és rendbe hozta újra a házat, összeterelte a tűzhely mellé a családot és jólétet teremtett a kis portán. Tőle örökölte Lehár Ferenc istenadta tehetségén túl, három legszebb tulajdonságát: a szorgalmat, a kitartást és az energiát. Mint kisfiú, a pesti piarista gimnáziumban tanult, aztán elküldték Morvaországba német szóra. Nem volt valami jó diák. A latinnál jobban szerette a muzsikát és korán művelni is kezdte azt. A prágai konzervatóriumban, majd a bécsi Akadémián tanult; a hegedűszakon képezte ki magát, majd összhangzattant tanult és zongorát, zeneszerzést és hangszerelést. Tíz krajcár volt a napi költőpénze; ennyit kapott az édesapjától és ennyiből meg is élt. Dvořak fedezte fel voltaképpen: — Akaszd a szögre a hegedűt és komponálj! Franci megfogadja a tanácsot: szonátákat ír, egy hegedűversenyt, egy capricciot és egy idillt; de a szíve a színpad felé húzza. Operákat szeretne írni; de nem kap librettót! Évekig kilincsel hiába Bécsben. Hónapokon át ott látni minden délután a pesti „Otthon” előcsarnokában, minden Írót, minden librettistát megszólít, de nem kap darabot. Végre; 1896-ban Félix Falzari és Max Kalbeck megszánja és megírja számára a ,,Kukuska" szöveg-könyvét. Lipcsében van az ősbemutató, aztán Budapesten kerül színre: fél-sikerrel. Azután megint hat évig semmi; majd az operettek egész sora következik; Bécsi asszonyok, A drótostót, Tréfaházasság és világhírének megalapítója: A víg özvegy. Ezt 1905-ben mutatja be a Theater an der Wien. Karczag Vilmos nem. bízik benne, lekicsinyli a muzsikáját. Beöthy Lászlót is lebeszéli róla s így magyarul először Pozsonyban kerül színre. Ezzel az operettel beérkezik. Az egész világon játszák. Sok-ezer előadást megér. Melódiáit mindenütt éneklik. Lehár Ferenc világhírű! Ez után írja meg, a „Három feleség," a „Luxemburg grófja,“ a „Hercegkisasszony," a „Cigányszerelem,‘‘ az „Éva,” a „Végre egyedül," a „Pacsirta,” a „Kék mazúr," a „Tangókirálynő," a „Frasquita,” a „Három grácia," a „Sárga kabát," a „Clo-clo," a „Paganini," és a „Friederika" című operettjeit. Invenciója, kifogyhatatlan, melódiái csodásak, hangszerelése egyre művészibb. Jön a jazz és az ö muzsikájának meg kell viaskodnia vele. És Lehár marad felül, Lehár győz. Ma megint az ő operettjeit hallgatja és tapsolja az egész világ. Ma hatvan éves és kétségtelen, hogy még sokáig dalolni fog! Lehár Ferenc magyar ember, magyar művész, magyar komponista és Budapesten ma egyetlen Lehár-operettet sem játszanak. Lehár ünneplését teljesen átengedték Bécsnek és Berlinnek. A Városi Színház készül csak a „Víg-özvegy"-re és május derekán színre is hozza. Glavari Hannát a legjobb magyar víg özvegy: Honthy Hanna játssza, Danilót: Kertész Gábor, Zétát: Rátkai Márton. A harmadik felvonásba revű szerűen beillesztik Lehár többi operettjének egy-egy jelenetét és Sebestyén Géza fogja bekonferálni ezeket a produkciókat. És a Király Színház! Amely annyi százas, kétszázas és háromszázas előadás-széria estet köszönhetett Lehár Ferencnek a múltban. A Király Színház nem ünnepel! Szinte hihetetlen! .. F.J. * Lehár-ünnep a Rádióban. A pesti színházak helyett a Rádió ünnepli holnap, május elsején Lehár Ferencet, a világhírű magyar komponistát, amikor kitűnő szereposztásban előadja a szerző legelső világsikert aratott operettjét, a „Víg özvegy” -et. Operaénekesek éneklik az operett főszerepeit: Nagy Margit és Laurisin Lajos, akik szereplésükkel külön díszt adnak az ünnepnek. A Stúdió csütörtökön este 8.35 perces kezdettel tartja Lehár-estjét, és az előadást megelőzően Martos Ferenc köszönti Lehár Ferencet. Azután felcsendülnek az ismert Lehár-melódiák, amelyek egy emberöltőn keresztül annyi ujjongó életörömmel, színnel és vidámsággal ajándékozták, meg a világot. A „Víg özvegy” címszerepét — mint mondottuk — Nagy Margit játssza, a főbb szerepeket pedig: Kovács Ilonka, Laurisin Lajos, Maleczky Oszkár, ifj. Toronyi Gyula, Szigetig Jenő, Tarnay Géza alakítják. Az előadást Hegedűs Tibor rendezi, a zenekart Polgár Tibor vezényli. 8 ÓRAI ÚJSÁG 1930. május 1. (16. évfolyam, 98. szám) * (folytatom)
525 Ardelao 2017-08-11 17:12:57 [Válasz erre: 524 Ardelao 2017-08-10 15:07:34]
HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL (X. folytatás) Lehár új operettje a Johann Strauss Theaterben. Lehár Ferenc Friederike című operettje — bécsi tudósítónk jelentése szerint — október 5-én kerül bemutatóra a bécsi Johann Strauss Theaterben. Az új Lehár-operett két főszerepét Richard Tauber és Käthe Dorsch játsszák. ESTI KURIR, 1928. augusztus 29. * — Zöldhelyi Anna: A víg özvegy. A Budai Színkörben most Sebestyén Géza régi, jó, klasszikusszámba menő operetteket mutat be. A sorozatban felújításra kerül Lehár Ferenc „Víg özvegy"-e, a címszerepben Zöldhelyi Annával, akit a pesti közönség a Király Színházból ismer előnyösen, különben pedig: az aradi, kolozsvári és szegedi színházak primadonnája volt az utóbbi években. Víg özvegye híres és elismert alakítása a művésznőnek. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1928. szeptember 4. (14. évfolyam, 200. szám) * — Poli úr gyermekei. Molnár Ferenc és Lehár Ferenc gyermek-operettet írtak tudvalevőleg. A két világhírű szerző darabja elkészült és Berlinben fog bemutatásra kerülni: „Poli úr gyermekei“ címmel. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. március 7. (15. évfolyam, 55. szám) * Lehár Ferenc, mint filmhős. Bécsben e hónap vége felé egy érdekes film felvételeit kezdik meg. A film főalakja: Lehár Ferenc, s a darab két részre oszlik. Az első rész Lehár pályáját mutatja a „Drótostót”-tól a „Friderika"-ig, a második része a jövő században játszik és a Lehár-centenárium ünnepségeit mutatja be. A főszerepet maga Lehár játssza; a női főszerepet viszont: Miss Austria, Goldreiter Lisi. Lehár régi librettistája és fölfedezője: León Viktor is közreműködik a filmen. (8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. március 12., 15. évfolyam, 59.sz) * Az ischli operett-vásár érdekességei. Ischl, július 26. (Saját tudósítónktól.) A Salzkammergut ritkán olyan zsúfolt, mint az idén. A vonatok minden irányból ontják a nyaralókat. A szállodák, villák már mind tömve vannak, szobát sehol sem lehet kapni. Ez azonban nem riasztja vissza az embereket. A legtöbben úgyis hatalmas hátizsákokkal, turista felszereléssel jönnek, a hegyekben ütik fel sátraikat. Különösen sok német és osztrák lakik így. Reggel kilenc órától este hatig még itt, majdnem háromezer méteres hegyek között is rekkenő a hőség, izzik a levegő, de hat óra után egyszerre hűvös lesz; már nem szenvednek az emberek a kánikulától. A Salzkammergutban, mint minden évben, az idén is sok művész, író, zeneszerző nyaral. Ischlben, amelyet már régóta a világ operett-konyhájának neveznek, ez évben különösen sok tervet főznek a környéken lakó librettisták és zeneszerzők. Jóformán az egész világ, jövő évi operett újdonságait itt készítik elő. Már az előszezonban Ischlbe érkezett E. Charell, a berlini Grosses Schaulspielhaus igazgatója, a berlini operettszínház két házi-szerzőjének: Schanzernek és Wellischnek társaságában. Schanzer és Wellisch most dolgoznak a Grosses Schauspielhaus őszi elő újdonságán: Dumas világhírű regényének: a Három testőrnek operett változatán. A Három testőr főszerepét Alfréd Jerger fogja játszani, aki tavaly a Casanovában óriási sikert aratott. Jerger is Ischlben van, tegnap írta alá szerződését Charell villájában. Lehár Ferenc — aki régi villatulajdonos Ischl- ben, — természetesen szintén itt nyaral. Nyári pihenője abból áll, hogy naponta legalább tizennégy órát_ dolgozik. Jóformán ki sem mozdul villájának zeneszobájából. A kora délutáni óráktól kezdve, egészen késő éjszakáig, amikor már egészen hűvös a levegő, dolgozik zongorájánál. Lehár. nem érintkezik senkivel, dolgozószobájába kanárimadarán kívül senkit sem enged be. Mostanáig librettószövegeket tanulmányozott Lehár: hatalmas tömeg szövegkönyvet nézett át. Lehár ebben az évben Molnár Ferenc gyönyörű regényét, a Pál-utcai fiúkat akarta megzenésíteni, de Molnár, jóllehet megígérte' neki hogy a nyár elejére elkészíti neki a Pál-utcai fiúk operettszövegét, a szövegkönyvből egyelőre még egy sort sem küldött el Lehárnak, így tehát a zeneszerző kénytelen volt a hozzá-beérkező többi szövegkönyv között válogatni. Végül is „A mosoly országa" című szövegkönyvet választottá ki. Ez lesz a berlini Metropole-Színház első újdonsága. Kálmán Imre is Ischlbe érkezett nemrég, librettistáival: Brámerrel és Grünwalddal. Az új Kálmán operett már teljesen kész és az-az érdekes, hogy első bemutatója ezúttal nem a bécsi Theater an der Wienben lesz, hanem szintén Berlinben. Oscar Strauss, a bécsiek kedvelt zeneszerzője is a közelben nyaral, és szintén erősen dolgozik, Sascha Guittry: Marietta című darabjának zenéjét simítja át. Ennek a darabnak ugyanis már meg volt Parisban. a premierje, de most, hogy ősszel Berlinben is színre kerül, Strauss a partitúrán simításokat végez. A nagyok közül ezek dolgoznak Ischlben. Rajtuk kívül azonban kevésbé híres zeneszerzők és librettisták egész sora munkálkodik szorgalmasan a Salzkammergutban. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. július 27. (15. évfolyam, 169. szám) * Három pesti színház verseng Lehár Ferenc új operettjéért! Ischlböl jelentik: Leltár Ferenc, aki már hetek óta ischli villájában tartózkodik, most fejezte be legújabb művét: a „II-ik Katalint”, Lehár, aki eredetileg Molnár Ferenc „Pál utcai fiúk“ című regényét akarta megzenésíteni, nyár elejéig várta Molnár beígért szövegkönyvét. Molnár azonban nem készült el regényének operett változatával, ezért azután Lehár a hozzá beküldött szövegkönyvek közül Beda és Herzer szövegkönyvét választotta ki megzenésítésre. Két hónapi megfeszített munka után azután most már el is készült az új Lehár-operett zongorakivonata. Az új operettet, amelynek hangszereléséhez a jövő héten fog hozzá Lehár, először Berlinben, a Metropol-színház mutatja be. A II-ik Katalin azonban rövidesen valószínűleg Budapesten is színre-kerül. Eddig három budapesti színház jelentette be szándékát Lehárnak, hogy új operettjét a főszezonban szeretné bemutatni. Lehár mindeddig még nem döntött, hogy operettjét melyik pesti színháznak adja. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. augusztus 4. (15. évfolyam, 176. szám) * „Luxemburg grófja" a rádió műsorán. Lehár Ferenc egyik legszebb muzsikája operettjét, a „Luxemburg grófját" játszották a Stúdióban vasárnap este. Az a parádés szereposztás, amellyel a rádió a darabot színre hozta, biztosította az előadás sikerét: nagy tetszést váltva ki a rádióhallgatók körében. A címszerepet Laurisin Lajos, a magyar királyi Operaház művésze énekelte. Partnere Kármán Gizi volt, akinek szép hangját a Stúdió operaelőadásaiból már ismeri a hallgatóközönség. Hálás szerepet játszott Matány Antal, aki az öreg Bazil herceg szerepét alakította. A főbb szerepeket rajtuk kívül Somogyi Nusi, Lakatos Ilonka, Dénes György, Sík Rezső és Pataki Ferenc alakították. Az előadást Friedl Frigyes, a szegedi Városi Színház karnagya vezényelte és Hegedűs Tibor, a Vígszínház és a Stúdió rendezője vitte mikrofon elé. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. szeptember 3. (15. évfolyam, 199. szám) * Rátkai — Bécsben. A bécsi Theater an der Wien-ben szeptember 19-ikén, 20., 21. és 22-én lesznek Lehár Ferenc klasszikus operettjének, a „Luxemburg grófjá"-nak díszelőadásai. Rátkai Márton, aki annakidején ebben az operettben pályájának egyik legragyogóbb alakítását produkálta a Király Színházban, s a budapesti 300 előadásnak fő-erőssége volt az ő Basil hercege, most Jeritza Mária oldalán ezt a szerepet a bécsi díszelőadásokon is játszani fogja. A művész e hét végén már fel is utazik Bécsbe, hogy a próbákon részt vehessen. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. szeptember 4. (15. évfolyam, 200. szám) * A Drótostót Lehár Ferenc világhírű operettje kerül színre szombaton, október 19-én délután a Városi Színházban Rátkai Márton és Zilahi Irén felléptével. Jegyek már válthatók. Helyárak: 30 fillértől 2 pengő 80 fillérig. 8 ÖRAI ÚJSÁG (1929. október 15.) * Friderika — Londonban Lehár Ferenc, aki nem hódolt be a jazznek, szenzációs sikert aratott Berlinben és Bécsben „Friderika" című romantikus nagy operettjével, melynek Goethe a hőse. A „Friderika” január havában, Londonban is bemutatásra kerül. Nálunk — majd csak a jazz végleges bukása után. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. december 3. (15. évfolyam, 277. szám) * (folytatom)
HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL (X. folytatás) Lehár új operettje a Johann Strauss Theaterben. Lehár Ferenc Friederike című operettje — bécsi tudósítónk jelentése szerint — október 5-én kerül bemutatóra a bécsi Johann Strauss Theaterben. Az új Lehár-operett két főszerepét Richard Tauber és Käthe Dorsch játsszák. ESTI KURIR, 1928. augusztus 29. * — Zöldhelyi Anna: A víg özvegy. A Budai Színkörben most Sebestyén Géza régi, jó, klasszikusszámba menő operetteket mutat be. A sorozatban felújításra kerül Lehár Ferenc „Víg özvegy"-e, a címszerepben Zöldhelyi Annával, akit a pesti közönség a Király Színházból ismer előnyösen, különben pedig: az aradi, kolozsvári és szegedi színházak primadonnája volt az utóbbi években. Víg özvegye híres és elismert alakítása a művésznőnek. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1928. szeptember 4. (14. évfolyam, 200. szám) * — Poli úr gyermekei. Molnár Ferenc és Lehár Ferenc gyermek-operettet írtak tudvalevőleg. A két világhírű szerző darabja elkészült és Berlinben fog bemutatásra kerülni: „Poli úr gyermekei“ címmel. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. március 7. (15. évfolyam, 55. szám) * Lehár Ferenc, mint filmhős. Bécsben e hónap vége felé egy érdekes film felvételeit kezdik meg. A film főalakja: Lehár Ferenc, s a darab két részre oszlik. Az első rész Lehár pályáját mutatja a „Drótostót”-tól a „Friderika"-ig, a második része a jövő században játszik és a Lehár-centenárium ünnepségeit mutatja be. A főszerepet maga Lehár játssza; a női főszerepet viszont: Miss Austria, Goldreiter Lisi. Lehár régi librettistája és fölfedezője: León Viktor is közreműködik a filmen. (8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. március 12., 15. évfolyam, 59.sz) * Az ischli operett-vásár érdekességei. Ischl, július 26. (Saját tudósítónktól.) A Salzkammergut ritkán olyan zsúfolt, mint az idén. A vonatok minden irányból ontják a nyaralókat. A szállodák, villák már mind tömve vannak, szobát sehol sem lehet kapni. Ez azonban nem riasztja vissza az embereket. A legtöbben úgyis hatalmas hátizsákokkal, turista felszereléssel jönnek, a hegyekben ütik fel sátraikat. Különösen sok német és osztrák lakik így. Reggel kilenc órától este hatig még itt, majdnem háromezer méteres hegyek között is rekkenő a hőség, izzik a levegő, de hat óra után egyszerre hűvös lesz; már nem szenvednek az emberek a kánikulától. A Salzkammergutban, mint minden évben, az idén is sok művész, író, zeneszerző nyaral. Ischlben, amelyet már régóta a világ operett-konyhájának neveznek, ez évben különösen sok tervet főznek a környéken lakó librettisták és zeneszerzők. Jóformán az egész világ, jövő évi operett újdonságait itt készítik elő. Már az előszezonban Ischlbe érkezett E. Charell, a berlini Grosses Schaulspielhaus igazgatója, a berlini operettszínház két házi-szerzőjének: Schanzernek és Wellischnek társaságában. Schanzer és Wellisch most dolgoznak a Grosses Schauspielhaus őszi elő újdonságán: Dumas világhírű regényének: a Három testőrnek operett változatán. A Három testőr főszerepét Alfréd Jerger fogja játszani, aki tavaly a Casanovában óriási sikert aratott. Jerger is Ischlben van, tegnap írta alá szerződését Charell villájában. Lehár Ferenc — aki régi villatulajdonos Ischl- ben, — természetesen szintén itt nyaral. Nyári pihenője abból áll, hogy naponta legalább tizennégy órát_ dolgozik. Jóformán ki sem mozdul villájának zeneszobájából. A kora délutáni óráktól kezdve, egészen késő éjszakáig, amikor már egészen hűvös a levegő, dolgozik zongorájánál. Lehár. nem érintkezik senkivel, dolgozószobájába kanárimadarán kívül senkit sem enged be. Mostanáig librettószövegeket tanulmányozott Lehár: hatalmas tömeg szövegkönyvet nézett át. Lehár ebben az évben Molnár Ferenc gyönyörű regényét, a Pál-utcai fiúkat akarta megzenésíteni, de Molnár, jóllehet megígérte' neki hogy a nyár elejére elkészíti neki a Pál-utcai fiúk operettszövegét, a szövegkönyvből egyelőre még egy sort sem küldött el Lehárnak, így tehát a zeneszerző kénytelen volt a hozzá-beérkező többi szövegkönyv között válogatni. Végül is „A mosoly országa" című szövegkönyvet választottá ki. Ez lesz a berlini Metropole-Színház első újdonsága. Kálmán Imre is Ischlbe érkezett nemrég, librettistáival: Brámerrel és Grünwalddal. Az új Kálmán operett már teljesen kész és az-az érdekes, hogy első bemutatója ezúttal nem a bécsi Theater an der Wienben lesz, hanem szintén Berlinben. Oscar Strauss, a bécsiek kedvelt zeneszerzője is a közelben nyaral, és szintén erősen dolgozik, Sascha Guittry: Marietta című darabjának zenéjét simítja át. Ennek a darabnak ugyanis már meg volt Parisban. a premierje, de most, hogy ősszel Berlinben is színre kerül, Strauss a partitúrán simításokat végez. A nagyok közül ezek dolgoznak Ischlben. Rajtuk kívül azonban kevésbé híres zeneszerzők és librettisták egész sora munkálkodik szorgalmasan a Salzkammergutban. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. július 27. (15. évfolyam, 169. szám) * Három pesti színház verseng Lehár Ferenc új operettjéért! Ischlböl jelentik: Leltár Ferenc, aki már hetek óta ischli villájában tartózkodik, most fejezte be legújabb művét: a „II-ik Katalint”, Lehár, aki eredetileg Molnár Ferenc „Pál utcai fiúk“ című regényét akarta megzenésíteni, nyár elejéig várta Molnár beígért szövegkönyvét. Molnár azonban nem készült el regényének operett változatával, ezért azután Lehár a hozzá beküldött szövegkönyvek közül Beda és Herzer szövegkönyvét választotta ki megzenésítésre. Két hónapi megfeszített munka után azután most már el is készült az új Lehár-operett zongorakivonata. Az új operettet, amelynek hangszereléséhez a jövő héten fog hozzá Lehár, először Berlinben, a Metropol-színház mutatja be. A II-ik Katalin azonban rövidesen valószínűleg Budapesten is színre-kerül. Eddig három budapesti színház jelentette be szándékát Lehárnak, hogy új operettjét a főszezonban szeretné bemutatni. Lehár mindeddig még nem döntött, hogy operettjét melyik pesti színháznak adja. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. augusztus 4. (15. évfolyam, 176. szám) * „Luxemburg grófja" a rádió műsorán. Lehár Ferenc egyik legszebb muzsikája operettjét, a „Luxemburg grófját" játszották a Stúdióban vasárnap este. Az a parádés szereposztás, amellyel a rádió a darabot színre hozta, biztosította az előadás sikerét: nagy tetszést váltva ki a rádióhallgatók körében. A címszerepet Laurisin Lajos, a magyar királyi Operaház művésze énekelte. Partnere Kármán Gizi volt, akinek szép hangját a Stúdió operaelőadásaiból már ismeri a hallgatóközönség. Hálás szerepet játszott Matány Antal, aki az öreg Bazil herceg szerepét alakította. A főbb szerepeket rajtuk kívül Somogyi Nusi, Lakatos Ilonka, Dénes György, Sík Rezső és Pataki Ferenc alakították. Az előadást Friedl Frigyes, a szegedi Városi Színház karnagya vezényelte és Hegedűs Tibor, a Vígszínház és a Stúdió rendezője vitte mikrofon elé. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. szeptember 3. (15. évfolyam, 199. szám) * Rátkai — Bécsben. A bécsi Theater an der Wien-ben szeptember 19-ikén, 20., 21. és 22-én lesznek Lehár Ferenc klasszikus operettjének, a „Luxemburg grófjá"-nak díszelőadásai. Rátkai Márton, aki annakidején ebben az operettben pályájának egyik legragyogóbb alakítását produkálta a Király Színházban, s a budapesti 300 előadásnak fő-erőssége volt az ő Basil hercege, most Jeritza Mária oldalán ezt a szerepet a bécsi díszelőadásokon is játszani fogja. A művész e hét végén már fel is utazik Bécsbe, hogy a próbákon részt vehessen. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. szeptember 4. (15. évfolyam, 200. szám) * A Drótostót Lehár Ferenc világhírű operettje kerül színre szombaton, október 19-én délután a Városi Színházban Rátkai Márton és Zilahi Irén felléptével. Jegyek már válthatók. Helyárak: 30 fillértől 2 pengő 80 fillérig. 8 ÖRAI ÚJSÁG (1929. október 15.) * Friderika — Londonban Lehár Ferenc, aki nem hódolt be a jazznek, szenzációs sikert aratott Berlinben és Bécsben „Friderika" című romantikus nagy operettjével, melynek Goethe a hőse. A „Friderika” január havában, Londonban is bemutatásra kerül. Nálunk — majd csak a jazz végleges bukása után. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. december 3. (15. évfolyam, 277. szám) * (folytatom)
524 Ardelao 2017-08-10 15:07:34 [Válasz erre: 522 Ardelao 2017-08-08 11:02:41]
HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL (IX. folytatás) Kosáry Emmy Pozsonyban. A Jarno (Jarnó György, 1868- ?, megj. A.), igazgatása alatt álló pozsonyi német színházban tegnap este — amint tudósítónk jelenti —- A cárevics került színre, Kosáry Emmyvel a főszerepben, Lehár Ferenc vezénylésével. A magyar primadonnának itt is, mint Bécsben, rendkívüli sikere volt. A nézőtér valóságos tapsorkánnal ünnepelte Kosáry Emmit, akit a második felvonás után virágeső borított el. Ismétlés, ismétlést ért, s így az előadás, amely nyolc órakor kezdődött, egy óra előtt néhány perccel ért csak véget. Az előadás öt órája alatt az ünneplések egész sorozata érte a primadonnát, aki hajnalban visszautazott Bécsbe, ahol a Johann Strauss-Theaterben. A cárevics előadása keretében ma este ünneplik Lehár Ferenc zeneszerzői munkásságának huszonöt esztendős fordulóját. A jubiláns ünnepséget a Concordia művészklub rendezi. ESTI KURIR 1928. június 6. * Lehár-alapitvány. Becsből jelentik: A Szerzők Egyesülete Lehár Ferenc huszonöt éves zeneszerzői jubileuma alkalmából nagy-összegű alapítványt létesített Lehár Ferenc nevére. A Lehár-alapítványból részesül majd az a fiatal, még felfedezetlen zeneszerző, akinek munkája a legkiválóbb a beküldött művek közül. Az alapítvány örökös; Lehár Ferenc élete végéig gyakorolhatja azt a jogát, hogy ő jelölje ki a pályaművek közül a legjobbat. ESTI KURIR, 1928. június 23. * Kosáry Emmy hazaérkezett. Kosáry Emmy rég nem volt már Budapesten. Legutóbb a Városi Színházbon játszott, majd Bécsbe szerződött. Akkoriban a főváros művészbarátai valóságos tömegben kisérték ki a primadonnát az állomásra és érzékeny búcsút vettek a kiváló színésznőtől, aki azzal a komoly elhatározással lépett fel a vasúti kocsiba, hogy hosszú ideig nem jön haza Magyarországba. A primadonna ígéretét — kétségtelenül a magyar operett-művészet nagy kárára — be is tartotta és odakint maradt Bécsben, ahol sikereiről hasábokat Írtak az újságok és nevétől visszhangzott Becs, az operett-város. Először a Karl-Thearterben lépett fel az „Eine einzige Nacht” című operettben, amelyet százötvenhétszer játszott állandó táblás házak mellett, majd egyenesen Lehár Ferenc kívánságára elvállalta a Johann Strauss Theaterben a Cárevics női főszerepét. Partnerének, Bollmannt, az ismert és Bécsben rendkívül népszerű operaénekest szerződtették. Kosáry komoly és nagy diadalra vitte a Cárevicset, amelyet negyvenhárom estén keresztül játszott Bécsben, egyetlenegy estén pedig Pozsonyban, ahol az operett Lehár tiszteletére Jarno német színházában került színre. Kosáry Emmy először harminc estére szerződött a Johann Strauss Theaterhez. A szerződést meghosszabbították még húsz, majd még huszonöt estével, Kosáry azonban a negyvenharmadik előadás után nagy fáradtságára való hivatkozással, — hiszen kétszáz estén át játszott szakadatlanul nagy és nehéz operett-szerepben, — arra kérte a színház igazgatóságát, hogy most az egyszer engedje haza pihenni. A Johann Strauss Theater igazgatója természetesen eleget tett az ünnepelt primadonna kérésének és beleegyezett a szerződés felbontásába, jobban- mondva megszakításába, mert a feltétel az volt, hogy Kosáry Emmy a már szerződésben lekötött, de még le nem játszott előadásokat a jövő szezonban folytatni fogja. Kosáry Emmy most hazajött Budapestre, tizenhatodikától kezdődően tíz estén át Karlsbadban, három estén át Marienbadban, két estén át pedig Franzensbadban játszik a Cárevicsben. Mindhárom szerződésnek van egy pontja, amely azt mondja, hogy az igazgatónak joga van a primadonna szerződését meghosszabbítani. A szezon terveire vonatkozóan az Esti Kurír munkatársának ezeket mondta Kosáry Emmy: — „Egyetlen tervem van, — pihenni. Sajnos, már tudom előre, hogy pihenés az idén sem fog sikerülni nekem, csakúgy, mint az elmúlt szezonban. Hamburgba hívnak a Grossen Schauspielhausba, a Cárevics és a Diadalmas asszony főszerepének eljátszására, Drezdába kínálnak Kenodessel, valamint Berlinbe, Frankfurtba és Stockholmba. Egyelőre még nem tudom, mit csináljak. Tizenhatodikától kezdődően Karlsbadban játszom, aztán Marienbadban, majd Franzensbadban, de, hogy szeptemberben mi lesz? Ki tudná azt már júliusban megmondani?” ESTI KURIR 1928. július 10. * Nem különös-e, hogy a két régi és a két új operettszínház úgyszólván egész esztendei programját elmondotta már, bőségesen nyilatkozott az operettben szereplő primadonnákról, bonvivánokról, s e díszes névsorban, bármennyire is keressük, nem találjuk meg az egyik legkiválóbb magyar primadonnának, Kosáry Emmynek nevét. Az új-esztendő lázas szervezkedésében, — hisszük, csak ezért — megfeledkeztek a direktorok Kosáry Emmyről, akinél nemesebb kifejezője ma nincs az operettnek sem Magyarországon, sem sehol a külföldön. Legalább is erről tesz tanúságot az a temérdek szerződtetési ajánlat, amelyet a primadonna balatonföldvári pihenése alatt sűrű egymásutánban kap a külföldi színházak igazgatóitól. Bécs, Berlin, Prága, Stockholm, Milánó, Madrid és New York tették eddig ajánlataikat a primadonna lábai elé és tegnap reggel jelentkezett a Cárevics is, a párizsi Cárevics, három levéllel. Az egyik az operett kiadótulajdonosától jött, a másik Lehár Ferenctől, a harmadik pedig a párizsi operettszínháztól. Mind a három levél arra kéri Kosáry Emmyt, szerződjék ősztől kezdve Párizsba és játssza el Lehár Ferenc Cárevics című operett női főszerepét. ESTI KURIR 1928. augusztus 24. * A Cárevlcs századik jubileuma. Becsből jelentik: A bécsi Johann Strauss Theaterben szombaton, este századszor adták Lehár Ferenc Cárevics című operettjét. A jubiláris előadáson á nézőteret zsúfolásig megtöltő közönség lelkesen ünnepelte a darabot és annak szereplőit. ESTI KURIR, 1928. augusztus 28. * (folytatom)
HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL (IX. folytatás) Kosáry Emmy Pozsonyban. A Jarno (Jarnó György, 1868- ?, megj. A.), igazgatása alatt álló pozsonyi német színházban tegnap este — amint tudósítónk jelenti —- A cárevics került színre, Kosáry Emmyvel a főszerepben, Lehár Ferenc vezénylésével. A magyar primadonnának itt is, mint Bécsben, rendkívüli sikere volt. A nézőtér valóságos tapsorkánnal ünnepelte Kosáry Emmit, akit a második felvonás után virágeső borított el. Ismétlés, ismétlést ért, s így az előadás, amely nyolc órakor kezdődött, egy óra előtt néhány perccel ért csak véget. Az előadás öt órája alatt az ünneplések egész sorozata érte a primadonnát, aki hajnalban visszautazott Bécsbe, ahol a Johann Strauss-Theaterben. A cárevics előadása keretében ma este ünneplik Lehár Ferenc zeneszerzői munkásságának huszonöt esztendős fordulóját. A jubiláns ünnepséget a Concordia művészklub rendezi. ESTI KURIR 1928. június 6. * Lehár-alapitvány. Becsből jelentik: A Szerzők Egyesülete Lehár Ferenc huszonöt éves zeneszerzői jubileuma alkalmából nagy-összegű alapítványt létesített Lehár Ferenc nevére. A Lehár-alapítványból részesül majd az a fiatal, még felfedezetlen zeneszerző, akinek munkája a legkiválóbb a beküldött művek közül. Az alapítvány örökös; Lehár Ferenc élete végéig gyakorolhatja azt a jogát, hogy ő jelölje ki a pályaművek közül a legjobbat. ESTI KURIR, 1928. június 23. * Kosáry Emmy hazaérkezett. Kosáry Emmy rég nem volt már Budapesten. Legutóbb a Városi Színházbon játszott, majd Bécsbe szerződött. Akkoriban a főváros művészbarátai valóságos tömegben kisérték ki a primadonnát az állomásra és érzékeny búcsút vettek a kiváló színésznőtől, aki azzal a komoly elhatározással lépett fel a vasúti kocsiba, hogy hosszú ideig nem jön haza Magyarországba. A primadonna ígéretét — kétségtelenül a magyar operett-művészet nagy kárára — be is tartotta és odakint maradt Bécsben, ahol sikereiről hasábokat Írtak az újságok és nevétől visszhangzott Becs, az operett-város. Először a Karl-Thearterben lépett fel az „Eine einzige Nacht” című operettben, amelyet százötvenhétszer játszott állandó táblás házak mellett, majd egyenesen Lehár Ferenc kívánságára elvállalta a Johann Strauss Theaterben a Cárevics női főszerepét. Partnerének, Bollmannt, az ismert és Bécsben rendkívül népszerű operaénekest szerződtették. Kosáry komoly és nagy diadalra vitte a Cárevicset, amelyet negyvenhárom estén keresztül játszott Bécsben, egyetlenegy estén pedig Pozsonyban, ahol az operett Lehár tiszteletére Jarno német színházában került színre. Kosáry Emmy először harminc estére szerződött a Johann Strauss Theaterhez. A szerződést meghosszabbították még húsz, majd még huszonöt estével, Kosáry azonban a negyvenharmadik előadás után nagy fáradtságára való hivatkozással, — hiszen kétszáz estén át játszott szakadatlanul nagy és nehéz operett-szerepben, — arra kérte a színház igazgatóságát, hogy most az egyszer engedje haza pihenni. A Johann Strauss Theater igazgatója természetesen eleget tett az ünnepelt primadonna kérésének és beleegyezett a szerződés felbontásába, jobban- mondva megszakításába, mert a feltétel az volt, hogy Kosáry Emmy a már szerződésben lekötött, de még le nem játszott előadásokat a jövő szezonban folytatni fogja. Kosáry Emmy most hazajött Budapestre, tizenhatodikától kezdődően tíz estén át Karlsbadban, három estén át Marienbadban, két estén át pedig Franzensbadban játszik a Cárevicsben. Mindhárom szerződésnek van egy pontja, amely azt mondja, hogy az igazgatónak joga van a primadonna szerződését meghosszabbítani. A szezon terveire vonatkozóan az Esti Kurír munkatársának ezeket mondta Kosáry Emmy: — „Egyetlen tervem van, — pihenni. Sajnos, már tudom előre, hogy pihenés az idén sem fog sikerülni nekem, csakúgy, mint az elmúlt szezonban. Hamburgba hívnak a Grossen Schauspielhausba, a Cárevics és a Diadalmas asszony főszerepének eljátszására, Drezdába kínálnak Kenodessel, valamint Berlinbe, Frankfurtba és Stockholmba. Egyelőre még nem tudom, mit csináljak. Tizenhatodikától kezdődően Karlsbadban játszom, aztán Marienbadban, majd Franzensbadban, de, hogy szeptemberben mi lesz? Ki tudná azt már júliusban megmondani?” ESTI KURIR 1928. július 10. * Nem különös-e, hogy a két régi és a két új operettszínház úgyszólván egész esztendei programját elmondotta már, bőségesen nyilatkozott az operettben szereplő primadonnákról, bonvivánokról, s e díszes névsorban, bármennyire is keressük, nem találjuk meg az egyik legkiválóbb magyar primadonnának, Kosáry Emmynek nevét. Az új-esztendő lázas szervezkedésében, — hisszük, csak ezért — megfeledkeztek a direktorok Kosáry Emmyről, akinél nemesebb kifejezője ma nincs az operettnek sem Magyarországon, sem sehol a külföldön. Legalább is erről tesz tanúságot az a temérdek szerződtetési ajánlat, amelyet a primadonna balatonföldvári pihenése alatt sűrű egymásutánban kap a külföldi színházak igazgatóitól. Bécs, Berlin, Prága, Stockholm, Milánó, Madrid és New York tették eddig ajánlataikat a primadonna lábai elé és tegnap reggel jelentkezett a Cárevics is, a párizsi Cárevics, három levéllel. Az egyik az operett kiadótulajdonosától jött, a másik Lehár Ferenctől, a harmadik pedig a párizsi operettszínháztól. Mind a három levél arra kéri Kosáry Emmyt, szerződjék ősztől kezdve Párizsba és játssza el Lehár Ferenc Cárevics című operett női főszerepét. ESTI KURIR 1928. augusztus 24. * A Cárevlcs századik jubileuma. Becsből jelentik: A bécsi Johann Strauss Theaterben szombaton, este századszor adták Lehár Ferenc Cárevics című operettjét. A jubiláris előadáson á nézőteret zsúfolásig megtöltő közönség lelkesen ünnepelte a darabot és annak szereplőit. ESTI KURIR, 1928. augusztus 28. * (folytatom)
523 Búbánat 2017-08-09 23:30:03
[url] http://operett.network.hu/video/lehar_ferenc__tokeletes_asszony/nador_jeno_soos_margit__almodo_valosag; Hangzó Lehár-ritkaság – 1913-ból [/url] Cím: Álmodó valóság a "Tökéletes asszony"-ból Szerző: Lehár Ferenc - Harsányi Zsolt Előadó: Nádor Jenő, Soós Margit, ismeretlen zenekar Műfaj: operettbetét Felvétel ideje és helye: 1913 körül, - Kiadó: Special-Rekord
[url] http://operett.network.hu/video/lehar_ferenc__tokeletes_asszony/nador_jeno_soos_margit__almodo_valosag; Hangzó Lehár-ritkaság – 1913-ból [/url] Cím: Álmodó valóság a "Tökéletes asszony"-ból Szerző: Lehár Ferenc - Harsányi Zsolt Előadó: Nádor Jenő, Soós Margit, ismeretlen zenekar Műfaj: operettbetét Felvétel ideje és helye: 1913 körül, - Kiadó: Special-Rekord
