Interjúk
Azt mondják, a tettes mindig visszatér a színhelyre. Ez - úgy tűnik - nincs másképp a komolyzenében sem. Erdei Péter eddig kétszer vállalta el Debreceni Kodály Kórus vezető karnagyi posztját, és kétszer vált meg tőle. Három év után újra ő áll a nemzetközi hírű együttes élén.
Interjúk
\"Megkerestem egy nagyon jó nevű amerikai managert, akinél nagyon jó énekesek voltak, mert szerettem volna néhányukat idehozni. Ő rám nézett és megkérdezte: miért, Budapesten van Operaház?\"
Interjúk
Az idei tűzijáték alatt az eddigi main-stream zeneművek helyett magyar klasszikusok darabjai csendülnek majd fel. Minderről Vajda Gergely karmester-zeneszerzőt, a zenei anyag szerkesztőjét kérdeztük.
Interjúk
Koncertező gordonkaművész, ráadásul tanárember. Nyilván tele van sikerélményekkel. Nos, valahol biztos megtérül minden belefektetett energiája, de amit Déri György a villáminterjúban szóba hoz, az nem egészen az, amit optimális állapotnak nevezhetnénk.
Interjúk
Ma és holnap este kerül sor a Szegedi Szabadtéri Játékok egyetlen operapremierjére, Verdi Aidájára. A főpróba előtti szünetben villáminterjúra tudtuk rábírni az Amnerist éneklő Wiedemann Bernadettet és a Királyt alakító Gábor Gézát.
Interjúk
Lencsés Lajos most éppen a Szombathelyi Bartók Fesztiválon vezet kurzust, a hétvégén pedig Eszterházán játszotta Soproni József Oboaversenyének szólóját. Amúgy közel 30 éve a Stuttgarti Rádiózenekar szóló oboistája.
Interjúk
Hol a produkciójuk kapcsán, hol a körülöttük zajló dolgok miatt kerülnek szóba. Mindenestre mindig beszélnek róluk. Az idén húsz éves Budapesti Fesztiválzenekar működéséről, helyzetéről, jövőjéről Körner Tamás menedzser-igazgatót kérdeztük.
Interjúk
A Bánk bánnal kezdtünk. A kulisszatitkok után Erkellel és az autentikussággal folytattuk. Aztán jött az Operaház helyzete. Később lapunk névadója. Végül a púpos, a csábító, meg a zsák. Pál Tamással beszélgettünk.
Interjúk
Már előre jeleztük: alkalmunk adódik, hogy interjút készíthessünk Marton Évával. Fórumot is nyitottunk, ahova bárki beírhatta, mire szeretne választ kapni a művésznőtől. A kérdések némelyike költői volt - a rájuk adott válaszok pedig realisták.
Interjúk
És még egyszer Sopron - úgy véltük, ha már a városban jártunk, beszámolunk arról is, mi történik itt, amikor éppen nem a régi zenei fesztivál zajlik. Kóczán Péter, a Pro Kultúra Sopron Kht. kulturális menedzsere számos fontos gondolatot osztott meg velünk.
