\"Nem a kor számít\" - Kalló Zsolt (Capella Savaria)

   - A zenekar e hét végét lemezfelvétellel tölti, úgy tudom, jubileumi album készül.

   - Így van, húsz éve jelent meg a Capella Savaria első lemeze, és most érkeztünk el a hatvanadik kiadványhoz.

   - Ez átlagolva évi három lemezt jelent, de gondolom, nem volt ilyen egyenletes a megjelenés.

   - Voltak időszakok, amikor a zenekar ontotta a lemezeket - öt, vagy akár még több lemez is készült egy év alatt. És természetesen volt olyan év is, amikor kevesebb felvétel jelent meg. De talán olyan év, amikor nem készült lemez, nem volt.

   - Egy ilyen hosszú pályafutás során valószínűleg nem csak a lemezekben mérhető le a zenekar helyzete. Nyilván Önöknek is voltak nehezebb időszakaik.

   - Természetesen. A zenekar életében a legnehezebb időszak az 1998-as vezetőségváltás idején jött el. Újra fel kellett venni a kapcsolatokat, mondhatnánk azt, hogy a zenekar egy kicsit más arculatot is kapott, és hát ezek után bizonyítani is kellett.

   - A huszonkét év utóbbi időszakát vezetőként élte meg a zenekarban. Mi az, amit elődjétől tanult, vett át, és mintegy hagyományőrzésként visz tovább?

   - Azt mindenképpen, hogy azok a tagok, akikben a korábbi elődöm gondolkodott, még most is itt játszanak. Úgy gondolom, egy kamarazenekarban az a legfontosabb, hogy az alaptagság ne változzék. Nagyon gyakran lehet látni manapság, hogy összeverbuválnak jobbnál jobb muzsikusokat, de ez nem garancia arra, hogy egy kamarazenekar egységes koncepcióban szólaljon meg. Tehát ez a legfontosabb, hogy a tagság, az alaptagság megmaradt.

   - És ha már itt tartunk: mi az, amire büszke, amire azt mondja, hogy \"igen, ez az én nevemhez köthető\"?

   - Talán arra vagyok büszke, hogy élvezem a társaság bizalmát, de ez sem büszkeség, hanem inkább öröm. Ez a legfontosabb, és továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy minden évben vitassuk meg azt, hogy a személyem alkalmas-e erre a feladatra, mert úgy gondolom, egy ilyen kis létszámú együttesnél csak akkor lehet jól dolgozni, ha mindenki bizalmát megkapom.

   - Nagyon sok vendégművészt hívtak magukhoz fellépni, hazait és külföldit egyaránt. Kik azok, akikkel rendszeresen dolgoznak?

   - Zádori Máriát mindenképpen megemlíteném, hiszen kapcsolatunk gyakorlatilag folyamatos és töretlen. A legbüszkébb arra vagyok, hogy Nicholas McGegannel a jövő évben két hangversenyünk is lesz a Haydn Fesztiválon. Ugyan én akkor még nem voltam itt tag, amikor a zenekar a legnagyobb sikereit élte meg vele, de ismerve az akkor készült lemezeket, az ő egyéniségét, világklasszisát, ez mindenképpen rendkívül szép feladat elé állít minket.

   - Viszik-e a külföldiek a zenekar hírét?

   - Nagyon jó érzés számunkra az, hogy akik velünk fellépnek, azok utána (nem csak szakmailag, de emberileg is) rendkívül elismerően nyilatkoznak rólunk, egy olyan együttesre emlékeznek vissza, amelyet mindenkinek ajánlanak. A külföldi visszhangra aktuális példát is tudok mondani: most jelent meg Amerikában, a Classic Today-ben legutóbbi lemezünk kritikája, amelyben rendkívül jó minősítést kaptunk.

   - A pozitív visszhang sokat számít, a huszonkét éves fennállás is, de manapság ez nagyon gyakran bizonyul kevésnek a működéshez. Mennyire látja biztosnak a zenekar jövőjét?

   - Úgy gondolom (és örülök annak), hogy nem a kor az, ami feljogosít egy zenekart arra, hogy életben maradjon, hanem a szakmai színvonal. A legfontosabb az, hogy az együttes mindenkor, akárhány évesen, megüssön egy olyan szintet, ami mellett nem kell arról beszélni, milyen múltja van. Kizárólag a szakmaiság, a jó koncertek hozzák a következő jó koncerteket, én hiszem azt, hogy egy helyre nem csak egyszer kell eljutni. Nekünk nem az az ars poétikánk, hogy mindenhova eljussunk egyszer, hanem az, hogy ahova egyszer eljutottunk, oda hívjanak minket vissza. Ennek az alapja pedig az, hogy rendkívül felkészült, igényes, jó koncerteket kell adni. Ebben rejlik a mindenkori folytatás lehetősége.