Operakaraoke (A Mario és a varázsló és a Gianni Schicci az Operettszínházban)

Az, hogy egy operetteket és musicalt játszó társulat az opera felé nyit, sokkal jobb dolog, mint amikor a fordítottjával, hígítással és könnyítéssel próbálnak közönséget toborozni. A műfajváltásnak viszont adott esetben ára van, és ez az ár most a mikroporthasználat, az erősítés volt.

Ascanio, zenében (A MÁO új bemutatója)

Szomorúan mondhatom, hogy a zenei megvalósítás mögött nagyságrendekkel maradt le a rendezés színvonala. Pedig bíztam a fiatal teamben, hiszen néhány éve Parsifal-rendezésük igencsak megfogott. Most azonban rettenetesen unatkoztam.

Tüzes siker (A Tüzes Angyal az Armel Operaversenyen)

Ha a szabatos történet és a drámai végkifejlet hiánya a modern opera egyik jellemzője, akkor ezt bátran nevezzük hiányosságnak. Ez okozza például, hogy két nap múlva nem tudom röviden elmesélni, miről is szólt a darab, és csak nagy nehézségek árán tudok fölidézni a rendezésből konkrét megoldásokat.

Túltengő érzelmek, ambivalens érzések (A Traviata az Armel Operaversenyen)

Elegáns és találó műsorlap az operalátogató első élménye a szegedi Traviata-előadáson, és földre hulló, Violetta portréját ellepő fehér virágok égnek bele retinájába a fináléban. Ifjabb és idősebb Germont csokrai, kipotyogván a haldokló Violetta kezéből. Hollywoodi giccs ez a befejezés? Lehet. De akkor egy naplemente is az Szunionban.

Északi friss (Knut Vaage: Veslefrikk)

A Veslefrikk igazi opera, ahol a markáns zene nem egyszerűen aláfesti a történetet, hanem következetesen kiegészíti, magyarázza és erősíti a színpadon látottakat. Nagyon jó darabot láttunk, nagyon jó előadásban.