Macbeth-premier az Operaházban

Nagyon vártuk ezt a Macbethet. Az idei szezonban se előtte, se utána nem találni olyan eseményt az Operaház műsorában, amely felvehetné a versenyt egy új Verdi-produkcióval, az új vezetés is ezzel tette le névjegyét a pesti operabarátok elé, és különös pikantériája a dolognak, hogy sokak meglepetésére együtt dolgozott a volt direktor az új főzeneigazgatóval, hiszen eddig sokan azt hitték és állították, hogy halálos ellenségek.

Dirigens és tenorista diadalmenete (Álarcosbál-előadás Szegeden)

Komoly kételyekkel foglaltam helyet. Nemrég Prágában három vidéki cseh operatársulat produkcióját láttam - vajon hogyan viszonyul ezekhez a szegediek által nyújtott színvonal? Aztán: szabad-e, lehet-e három nap alatt háromszor elénekelni Ameliát és Riccardót? S találok-e tavalyi élményeimhez, emlékeimhez képest valamiféle "mentséget" a rendező, Bodolay Géza számára?

Tatjána álma, avagy a bolygó orosz (Anyegin-előadások Szegeden)

Pál Tamás képzeletében az Anyegin egy franciaországi orosz emigráns kolóniában játszódik. Ez a távolságtartás mindig átsegít a jeleneteken, amelyek folklorizmusát nehezen tudnánk komolyan venni. Az ilyen zárt közösségekben viszont a megannyi nosztalgikus elem az identitásőrzés eszközévé, s így elfogadhatóvá válik.

Operakaraoke (A Mario és a varázsló és a Gianni Schicci az Operettszínházban)

Az, hogy egy operetteket és musicalt játszó társulat az opera felé nyit, sokkal jobb dolog, mint amikor a fordítottjával, hígítással és könnyítéssel próbálnak közönséget toborozni. A műfajváltásnak viszont adott esetben ára van, és ez az ár most a mikroporthasználat, az erősítés volt.

Ascanio, zenében (A MÁO új bemutatója)

Szomorúan mondhatom, hogy a zenei megvalósítás mögött nagyságrendekkel maradt le a rendezés színvonala. Pedig bíztam a fiatal teamben, hiszen néhány éve Parsifal-rendezésük igencsak megfogott. Most azonban rettenetesen unatkoztam.