Üde, friss, szellemes és vidám (néha azért keserédes) – A Fra Diavolo az Eiffel Műhelyházban

Az előadás végén budapesti viszonylatban hatalmas ováció fogadta Bánffy Terem meredek nézőteréről fürgén (nem korához képest fürgén, hanem fürgén) lesiető rendezőt, Szinetár Miklóst. Az ünneplés nem az életkornak járt, hanem az üde, friss, szellemes és vidám (néha azért keserédes) előadásért. Ünnep volt végre egy premier, nem kellett utána búsongani „a múlt idők homályán”.

Elrejtett üzenetek nyomában – A Borisz Godunov új produkciójáról

Azt gondolom, Almási-Tóth András rendezőnek nem volt különösebb mondandója a Borisz Godunov kapcsán. Odáig ez nem volt baj, amíg hagyta a cselekményt folyni a maga medrében. A gond akkor keletkezhetett, amikor úgy érezte, ki kell bővítenie Muszorgszkij és főleg Puskin zsengéjét. Amikor a sorok közt mindenáron meg akarta találni az elrejtettnek hitt üzenetet, amit eddig még nem fedezett fel senki.

Prága – Két este, két operaelőadás

Két előadás egy fővárosból, két operaházban, egymást követő napon. És mintha ég és föld lenne a Nabucco és Ruszalka között.

Messziről néha tényleg minden másképp látszik – Szubjektív széljegyzetek a minapi Hunyadi-előadáshoz

Megint vihar van az Operaház táján. Ezúttal a Hunyadi László előadása került veszélybe. Ez a cikk azért született, hogy dokumentáljuk ezt a helyzetet, ezt az estét, mert messziről néha tényleg minden másképp látszik.

Fékezhetetlen szenvedélytelenség – A Pikk dáma idei előadásáról a MÁO-ban

Szóval, Vagyim Milkov rendezése tősgyökeres konzervatív munka. Szépnek tűnő díszletek, kornak megfelelő, cikornyás jelmezek és már ott vagyunk a XVIII. században, a cselekmény színterén. A rendező nem pepecselt sokat a társadalmi rétegek bemutatásával, mert a mű 2003-ban a szenvedélyességével aratott sikereket. Ha azt az előadást két szóval kéne jellemezzem, az a fékezhetetlen szenvedély lenne. És már itt is vagyunk, a 2024-es problémák sűrűjében.