Vidéken
Talán valóban nem teljesen normális, aki az év legmelegebb napjának még mindig igen forró estéjén egy a kinti hőmérséklettel vetekedő klímájú teremben három órát áldoz a zenének, ahelyett, hogy valami jobb dolga akadna. Szerencsére voltunk egy páran odabent.
Vidéken
Manapság kulturális uborkaszezonról nem beszélhetünk, mi több, nyaranta fesztiváldömping van. Az NFZ is évek óta fesztiválszerűen, három egymást követő szombaton, délutáni kedvcsináló kamarakoncerttel rendezi meg a martonvásári hangversenysorozatot.
Vidéken
Úgy hiszem, a Café Momus történetében még nem fordult elő, hogy egy operaelőadásról szóló beszámolóban nem tüntetjük fel az előadás időpontját, s egyik közreműködő énekest sem említjük nevén. Most ezt kell tennem.
Vidéken
A címszerepet ismét Eduardo Aladrén énekelte. Madeleine – Miksch Adrienn. Fényévnyivel jobb, mint a versenyszerepes francia szoprán. A gyengélkedő Pál Tamás helyett Gyüdi Sándor dirigált. Olasz operában most győzött meg először.
Vidéken
Kettős jelentőséggel bírt ez a mintegy háromnegyedórás koncert: ha valaki nem tudta/akarta megnézni az Armel Operafesztivál valamennyi előadását, legalább impressziót kaphatott az ott előadott darabokról – s persze ismét hallhatta verseny döntőseit (ahogy a nemzetközi zsűri is, döntésük előtt utoljára).
Vidéken
A Parasztbecsület és a Bajazzók agyonerősített Dóm téri előadásai után ellenállhatatlanul vágyakoztunk valódit hallani. Hamar kiderült: nem önmagában az erősítő betegít, s nem egyedül a természetes hang gyógyít.
Vidéken
Jó 25 éve egy Erkel színházi este és a másnapi tévéközvetítés hatására egy életre eljegyeztem magam Verdi Requiemjével (Valentini-Terrani, Gulyás, Plishka, Verrett, Obrazcova, Kelen, Gyaurov…). Hasonló élményt éltem át a minap Rossini Stabat Materével, amelyet a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Kórus mutatott be.
Vidéken
Lukács Gyöngyi a 80-as évek közepe táján hagyta el Győrt. Vajon gondolta-e ő maga, hogy egyszer majd így fog visszatérni? Így, ilyen diadalmasan, ilyen szeretettől övezve.
Vidéken
Sajnos, a tavalyi évvel ellentétben, idén már nem csapoltak Belle-Vue-t a büfénél, de szerencsére szinte ez volt az egyetlen csalódásom ezen a csillagfényes nyári estén. Ez a produkció megérdemli, hogy majd egy debreceni, kőszínházi, hangosítás nélküli előadásáról is írjon valaki.
Vidéken
Manapság egy zenei együttes vezetője, hacsak nincsen a háta mögött egy gazdag mecénás, igen sok kompromisszumot kénytelen kötni azért, hogy a megálmodott produkció egyáltalán létrejöhessen. Valószínűleg ilyesfajta prózai okok is közrejátszottak abban, hogy ez az előadás nem nyújtotta azt a színvonalat, ami elvárható volt.
