Téma ismertetése: film, könyv, gasztro, építő, képző, tánc, etc
Örülök, hogy megegyezhetünk abban, hogy az nem a színház normális működése, ha emberek zuhognak alá a díszletről. A "normálist" az általatok bőven hozott példákra utalva mondtam, miszerint mindenki esett már el/rántotta már meg bokáját-karját-vállát/szerzett kék-zöld foltokat, amiért nem áll le egy előadás, nem indul munkavédelmi és rendőrségi nyomozás, nem várhatja el senki, hogy a díszletet ne bontsák el, stb. Ezt mind elfogadom. Ezektől jól érzékelhetően eltérő súlyú eset, ha valaki két méter nyolcvannégyről esik a színpadra, és eltérő reakciót is kíván.
Az ATV-t és a "Zindexet" tetszik ellenzékinek dicsérni? Attól tartok, pestiesen szólva "lemaradt egy brosúrával".
Felsoroljam az összes ellenzéki jajveszékelő kórust? Két napja az Atv Fórumban volt téma. A Kötöttfogásbqan. Az Önkényes mérvadóban. A Zindexen a közismerten elfogulatlan Sümegi Noémi írt sületlenségeket. Mindenhol az az alaphang, hogy a rendező aztán abszolút felelős a balesetekêrt. Miêrt is? Nem ő tervezi a díszletet, nem ő építi fel. Amúgy, tudod, ha valaki egy lépcső tetején megbotlik, az zuhan. Nem, nem a normális működés része. Lehet amúgy üres színpadon is játszani. Onnan legalább nem lehet leesni.
Az előbbiekhez még hozzáteszem: Ha készült a két éve színen lévő Rómeó és Júliához valamelyik előadásról vagy akár a próbafolyamatról belső, "stúdiós" filmfelvétel, az nagy hasznára lehetne most a baleset vizsgálatában az adott jelenet rekonstrukciójánál, meg az előírt (esetleges) munkavédelmi kérdésekre is - visszamenőleg - utalhatna/rávilágítana...
Köszönöm a választ. Attól tartok ugyanakkor, hogy
elbeszélünk egymás mellett. Én sehol nem utaltam az olyan részletekre, hogy
ennyi méter, vagy annyi méter, de Vidnyánszky Attiláról sem szándékoztam egy
rossz szót sem szólni. Ő egy kiemelkedő képességű, érzékeny művész, aki
valószínűleg szintén nagyon megszenvedi ezt a helyzetet, a sérülteken kívül. Csak
emberi és művészi nagyságként lehet értékelni, hogy másnap felmondott. Ez a
gesztus biztos sokak számára pozitívan befolyásolta volna a róla kialakult
véleményt. Ami számomra érthetetlen: vajon a fenntartónak egy jogszerűtlen nem
elfogadással miért kellett ezt annullálni?
És persze van itt még néhány kérdés: vajon a mentő miért nem
értesítette a rendőrséget, mikor ez szintén jogszabályi kötelesség? A baleset
után közvetlenül vajon ki rendelt el hírzárlatot, és miért? Vajon a
munkavédelem miért nem figyelmeztette az igazgatót, hogy a helyszínt a
rendőrségi szemléig nem lehet megbontani? Vajon a fenntartó miért nem járt el
törvényesen a tekintetben sem, hogy a vizsgálat befejezéséig az igazgatót
felfüggeszteni köteles? Talán mégis megfelelő leírása ennek a helyzetnek a
fortélyos félelem, nem?
Tudom, az ilyen kérdésekre pl. egy versenyszférában dolgozó
alkalmazott rálegyint. De a kultúrában, oktatásban, stb. ahol a dolgozók nagyon
is kiszolgáltatottak az államnak, akkor ha az viszont a maguk alkotta törvényeket önmagukra
nézve időnként nem érzi kötelezőnek, az nem csak bizonytalanságot, de egzisztenciális
fenyegetettség érzését is keltheti.
Mno.hu oldaláról - részlet
https://magyarnemzet.hu/kultura/2023/11/baleset-a-nemzetiben-szasz-julia-ezt-mondta-az-erkelyrol-amelyrol-lezuhan
A színésznő korábban már mesélt arról a díszletelemről, amelyről pénteken kollégájával, Horváth Lajos Ottóval leesett.
Mint megírtuk, a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című darabjának pénteki előadásán balesetet szenvedett a teátrum két színésze, a Júliát megformáló Szász Júlia és a Capuletet alakító Horváth Lajos Ottó. A mintegy négyórás darab két éve van műsoron a színházban, s az egyébként látványos díszlet része egy több mint négy méter magasan lévő erkély is. Az itt zajló jelenetről korábban a Nemzeti Sportnak mesélt Szász Júlia.
Partnerem,
Herczegh Péter [Rómeó megformálója – a szerk.] egy korábbi jelenetben leugrik
Júlia erkélyéről, ami nagyjából három méter magasan van. A nász még magasabban
zajlik, nem is tudom pontosan, hány méteren lehetünk; szerencsére nem vagyok
tériszonyos. Természetesen alaposan kidolgoztunk minden mozdulatot, azt is,
amikor Rómeó egy kézzel tartja meg Júliát. Vigyáznunk kell magunkra, vigyáznunk
kell egymásra, de Péternek megvan a sportos előélete, korábban vívott.
Egyébként sportos társulat a miénk, s ez nem csak a fiatalokra igaz
– mesélte a
tavalyi interjúban a
színésznő.
„…így mennek a színházak dolgai baleset és egyéb
ügyekben…"
:-))
Szerintem ne tegyél idézőjelet, ha
nem pontosan idézel, és más értelemben használod, mint, ahogy eredetileg van. Mert erre, amire írtad egyáltalán nem vonatkozott a dolog.
---
"Ezért fordult elő nemrég – csak az nem került nyilvánosság elé, mert próbán történt, nem előadáson - , hogy az egyik nagy intézményben a kiérkező mentősöket „nyomatékosan megkérték”, hogy ne írják bele a jegyzőkönyvbe, hogy honnan viszik a sérültet. És a baleset miatt munkaképtelenné vált művész térde talán nem remegne a fenyegetések hallatán, amiket egy lehetséges per esetére vázoltak fel neki."
Hát azért szerintem nem. Az, hogy baleset esetén, ha nem muszáj, a színházakban szokás szerint nem állítják meg az előadásokat, és nem küldik haza a közönséget, nem ugyanaz, mint, hogy egy próbán történt balesetet jegyzőkönyv hamisítással, és fenyegetéssel, igyekeznek "megoldani" valahol.
"Én nagyon szívesen végighallgatom, hogy mi a színház 'normális' működése. De talán annyit be lehet ismerni, hogy amikor két ember zuhan a díszletről (nem beakad, nem megbotlik, nem két lépcsőnyit puffan), az nem a 'normális' működés része, és a társulat részéről sem a 'normális' működés folytatását kívánja meg."
Na, látod, például ez a csúsztatás. Senki se mondta, hogy ez a színházak "normális" működése. Olyasmit olvashattál, hogy "úgy jártak el, mint a hasonló esetekben", "mindenütt így intézik a színházi baleseteket", stb.
Ezt is pedig a baleset ügyintézése kapcsán. Nem pedig arról, hogy normális lenne, hogy emberek potyognak az égből...
"Akkor én csak leírom a véleményem."
Nagyon köszönöm. :-)
Akkor én csak leírom a véleményem.
Miután megtörtént a sajnálatos eset, a sajtó először „csak”
tudósított róla. Majd nemsokkal később közölték, hogy Vidnyánszky a
felelősséget elismerve lemondott. A „hiszti” akkor kezdődött, amikor erre a
többi intézményvezető és ismert személy elkezdte irkálni a nyílt leveleket,
hogy „Attila kérlek maradj!”, és relativizálták az esetet: tudták, hogy
veszélyes üzem, számolniuk kellett vele, stb. Mindezt nyilván azért, hogy Vidnyánszky
nehogy precedenst teremtsen, hogy ilyen esetekben vállalni is lehetne a
felelősséget. Mert pontosan azzal van a baj, hogy „…így mennek a színházak
dolgai baleset és egyéb ügyekben…”. Ezért fordult elő nemrég – csak az nem
került nyilvánosság elé, mert próbán történt, nem előadáson - , hogy az egyik
nagy intézményben a kiérkező mentősöket „nyomatékosan megkérték”, hogy ne írják
bele a jegyzőkönyvbe, hogy honnan viszik a sérültet. És a baleset miatt
munkaképtelenné vált művész térde talán nem remegne a fenyegetések hallatán,
amiket egy lehetséges per esetére vázoltak fel neki. És ennek az intézménynek a
vezetője volt az egyik legelső, aki megírta az Attila ne menj el kezdetű
levelét. Azt csak zárszóként írom, hogy Vidnyánszky hatalmasat nőtt a
szememben, mikor lemondott, de sajnos ez csak öt percig tartott…
Amúgy meg a "hitvitát" természetesen nem a munkaügyi és felmondási kérdésekre írtam, hanem a baleset körülményeire.
Milyen magasról estek le (2.80-tól 5 méterig hangzottak el számok); a színpadra, vagy a takarásba zuhantak; pillanatnyi figyelem hiány volt, vagy a túlterhelés okozta fáradtság miatti; tudott-e a dologról VA; szóltak-e neki érdemben, hogy veszélyes a díszlet, vagy sem; valóban veszélyes, vagy csak az átlagos, máshol is megszokott veszélyességű... stb.
Ezekről beszélgettünk, amikor leírtam, hogy amíg ilyen alapvető dolgokat nem tudunk, eldönteni se tudjuk, ki a felelős. És hiába esünk itt egymásnak ez egy hitvita. Ki melyik félinformációt veszi készpénznek, és miket gondol hozzá.
No, látod, ha egyetértenél a véleményemmel Nemzeti ügyben,
akkor most ez a sok vagdalkozás, személyeskedés, belemenés nem lenne.
Egyszerűen
annyiban hagynád, esetleg helyeselnél.
Ha viszont nem értesz velem egyet, akkor az az adekvát módszer, hogy fogod
magad, és leírod a saját véleményedet. És, akkor mind a kettő olvasható. Aztán
esetleg meg is vitatjuk.
De érvelés helyett betámadni a másikat, nem egy színvonalas (kulturált, európai,
nyugatos, stb.) megoldás.
Csak azért írom, mert sorozatban jössz itt a fortélyos félelemmel... igazad van, tényleg van min változtatni. ;-)
Bocsánat, hogy megszólalok, állást nem foglalok, csak megjegyzem általánosságban: ezen az alapon soha semmilyen "havária" ügyben nem lenne "hiszti". Naponta sok ezer repülőgép száll fel és szerencsére le is, de sajnos voltak-lesznek katasztrófák, vizsgálat indul. A sajtó pedig hisztizik. Naponta ezrével-tízezrével műtenek embereket ... sikeresen. Aztán jön egy sajnálatos orvosi műhiba ... és vizsgálat indul, és hisztizik a sajtó. A sajtó ilyen. Ameddig lehet. Már írtam: ha ez a baleset Alföldi idején történik, nem "hisztizne" a sajtó? Mármint a másik fele 80%-a? Nem fröcsögne pl. drágabayerúr? Minimum Alföldi le- meg felmondását követelték volna. Követelték baleset nélkül is. Mit "le meg felmondását"?! Kirúgását! Most!
Azt mondják, a klasszikus zenét szerető, értő emberek az
értelmiség elitje. Szóval jó, hogy van ez a felület, és az is jó, hogy itt nem
szükséges azonosítás, hiszen egymás közt vagyunk. (Úgyhogy hozsánna és köszönet az
alapítóknak, a szerkesztőknek, a moderátoroknak!)
Kicsit megmosolyogtató ugyanakkor, hogy vannak a ’klubban’ olyanok, akik szinte minden hozzászólásukat úgy kezdik, hogy ’az úgy van’ – szóval a megdönthetetlen igazság birtokában ők vannak, legyen szó karmesterségről (LOL), színházi munkahelyi balesetről, vagy bármi másról.Egy mondatot azonban annyira elképesztőnek találtam, hogy nem is bírtam megállni, hogy ne reagáljak.
„Amíg nem lehet pontosan tudni, mi történt, addig ez egy hitvita."Csak a tisztánlátás kedvéért, rögzítsük ismét a dolgokkal kapcsolatos tényeket. A magyar, jelenleg is hatályos Munka törvénykönyv szerint a Nemzeti Színház vezérigazgatója alkalmazott. Jogában áll felmondani. A fenntartónak/főnöknek ezt kötelessége tudomásul venni, és csak a felmondási idő letöltésén, vagy az alóli felmentésén juthat egyezségre az alkalmazottal. Ebben a történetben- sajnos, mint akár a Zeneakadémia rektori kinevezésében- az a fenyegető, hogy az államot képviselő felső vezető a saját törvényét nem tartotta be. Az ex-lex állapot természete pedig olyan, hogy előbb-utóbb mindenkihez elér. Röviden, szerintem, aki ezt a helyzetet hitvitának írja le, annak esetleg más törvénytelenségek felemlegetése is csak valami hiten alapuló ármánykodás következménye.
A hisztit a függetlenobjektívek generáljak, Drágabolgárúr például azóta se tud róla leszakadni. Amúgy engem csak az bosszant, hogy olyanok mindanak sommás vélemênyt, akik nem láttak kulisszát, nem mennek úgy ki a színpadról, hogy a műszak közben már bontja utánuk a díszletet, úgy, hogy a pódium közben megy előre vagy hátra, nem áll úgy jelenetre várva, hogy közben eresztik le a bekötött elemeket a feje fölött, és még lehetne sorolni. Hozzáértés nélkül, inkompetens véleményeket szajkóznak.
Jó, oké, értem az álláspontodat. Nem értünk egyet, de azt hiszem több körben tisztáztuk, ki, mit gondol. :-)
Kedves Macskás! Én téged egy kimondottan intelligens nőnek tartalak, az ilyeneket pedig becsülöm. Nem akartalak megbántani.
Csókot csak bizonyos emberektől várok és viszonzom.
Apró "félre": a sajnálatos baleset előtti napon volt az Elbphilharmonie-koncert a MüPában. 22h00 után lett vége és kifelé jövet csodálkozva láttuk a Nemzeti felől özönlő odavezényelt tinédzser diáksereget. Aznap is a Rómeó és Júliát játszották. Minden egyes elmaradt előadás nagy veszteség számukra: nem élvezhetik több mint négy (4) órán keresztül a Kárpátalja géniuszának páratlan produkcióját. A vizsgálatot sürgősen le kell zárni. Felelős: Shakespeare. .
A Petőfi-év kapcsán született HK-feldolgozások (a western, illetve a Coopera operája) után végre értő kezek nyúltak a műhöz, az élmény pedig méltó volt mind az írott eredethez, mind pedig Zsurzs Éva 1965-ben forgatott filmjéhez. Köszönet érte!
Ha hiszed, ha nem itt értelmes dolgokról van ám szó... ;-)
Titkos szavazás a Nemzetiben: egymásról is csak sejtik a színészek, ki támogatja Vidnyánszkyt. A vezér(igazgató)t támogató petíciót névtelenül is alá lehet írni. Forrás: Blikk ill. Bodrogi Gyula, a Nemzet Művésze.
Édes Istenem, milyen szépen, mennyivel szebben szólna pèldául a Macskaduett .... az testhezállóbb lenne.
Nem tragikus, hiszen sem haláleset, sem maradandó sérülés nem történt. Igen. Ez az előadás tudtommal évek óta megy -a lányom legalább két éve látta ki is akadt rajta, de ez mellékes - és érdekes módon, eddig nem történt baleset. Emlékszem egy Rómeó és Júlia balettelőadásra, amikor Lőcsei Jenő lába beszorult a süllyedőbe. Miért? Mert SÖTÉTBEN volt gyors változás, neki meg a SÖTÉTBEN kellett kimennie a színpadról, véletlenül rossz helyre lépett. Tipikus színházi baleset. Leállt az előadás, félbe is szakadt, KÓRHÁZBA SZÁLLÍTOTTÁK, és ééérdekes, senki se akarta az igazgató se Seregi lemondását és azonnali kivégzését. Talán mert nem volt mögötte politikai hisztéria.
Egyébként, olyan nincs, hogy én valakit támadok a fórumon, mert egyszerűen nem érdekel az a része a fórumozásnak. Írni szeretek dolgokról. Olyasmiről, amit információ, érdekes lehet másoknak, akik olvassák.
Azt viszont nagyon rühellem, ha valaki másokba száll bele a véleményükért, vagy, mert egyáltalán meg mertek nyilvánulni. (Ugye Dantès.) És azt sem szoktam annyiban hagyni, ha engem cs.szeget valaki. Ennyi.
1. Ezt a hozzászólásodat eltesszük arra az dőre, amikor majd valóban támadok mindenkit valakit. :-)
2. Kösz az értékes észrevételt. Szokás szerint sokat segítesz tisztázni a dolgokat.
3. Azt meg kikérem magamnak, hogy békésen (és hátsó szándék nélkül) írogatok itt arról, hogy mennek a színházak dolgai baleset, és egyéb ügyekben, mire, aki nem tudja elviselni, hogy árnyaltabb vélemény is van, az nekem esik... Hát olyankor megvédem magamat. Ennyi. Ezt meg ne vitasd már el.
4. Majd írd meg kérlek, mikor lettél moderátor itt a fórumon. Előre is köszönöm.
Bocs, hogy pontokba szedtem. Ne vedd támadásnak.
Csók, Momo. :-)))
Kéretik mindenkitől, hogy a fórum címéhez illő beírásokat közöljön. Különösen a mindenkit (bár engem most valamiért nem) pontokba szedve támadó Momo polgártársat.
1. Na, hát például ez a hiszti, amit te csinálsz itt. Habosítod a dolgot. "tragikus eset" "azonnal kórház", stb. Mások is csinálják, sajtóban, közösségi médiában. Erről beszélek, hogy kezeljük már a helyén a dolgokat.
2. Lehet, hogy újat mondok, de mindenféle töréssel, repedéssel kórházba (baleseti sebészetre) mennek az emberek, (vagy, viszik őket, ha a lábuk sérült). Durva mi...? Egy rémálom az élet.
3. Mielőtt belekezdesz: Ez nem egyenlő azzal, hogy védem a védhetetlent, pártolom, hogy emberek keze-lába törjön, állatok legyenek a színigazgatók, stb. (Többször leírtam: Ha VA a vétkes, meszeljék el.)
Nem mindenki náci állat, aki nem szereti a folyamatos hiszerizálási kísérleteket.
Ha két embert azonnal kórházba kell szállítani, az előadást pedig lefújni, az ezek szerint nem eléggé tragikus baleset, aminek meg kéne ütnie a színházi illetékesek ingerszintjét.
Szerencsére van két tanú. A balesetet szenvedettek. Ha a díszlet dőlt volna le, az mondjuk feltűnt volna. Lebontották? Gondolom, másnap volt más előadás- próba. Mivel hála Istennek, nem tragikus baleset történt, szerintem senki se sejtette, hogy ekkora habot vernek az ügyből. Sajnos, tény, hogy a színpad veszélyes hely..Gyakran függő teher alatt kell dolgozni. Hibázhat a zsinóros. Hibázhat az ügyelő. Egy épített díszlet nem olyan, mint egy ház, könnyen, gyorsan összerakható szerkezetnek kell lennie. Kirúghatják véletlenül a lábvilágítást. Vagy csak simán elvakulhatnak a színpadon a reflektortól a színészek, és a sötétben utána nem tudnak tájékozódni. Ha belegondolok, hogy valaki kilép a házból, ahol lakik, és agyoncsapja egy öngyilkos? Vagy biciklizik késő éjjel, kivilágítva, a járda részét képező bicikliúton és egy versenyző autó széjjeltépi? Szóval szerintem nem kéne már rágni ezt a gittet.
"Amíg nem lehet pontosan tudni, mi történt, addig ez egy hitvita."
A "médiahisztit" egyébként a "másik oldal" kezdte. Kivéve, ha a Blikk tudósításait újabban ellenzékinek tekintjük, mert a jajmaradjAtillám-zuhatag megindításáig minden tisztességes orgánum kizárólag a baleset tényéről, a színészek állapotára vonatkozó friss információról, illetve általában a színházi balesetek szakmai-jogi kontextusáról és a vonatkozó vizsgálatok rendes menetéről számolt be. (Ezt követően pedig a kritika mindenekelőtt nem Vidnyánszkyt, hanem az említett, ízléstelen ömlengéseket illette.) De persze ha ez maga lenne a "hiszti", amivel Vidnyánszkyt saját szavai szerint "nemtelenül támadják", akkor nincs miről beszélni.
Persze. Sok dolog van, amiért soha senki nem szól, hanem megoldják. Fel se tűnik a közönségnek.
Ezért is írom, hogy amíg nem lehet tudni pontosan, mi történt, ez egy hitvita. Hát nem tudjuk, miről beszélünk. Merre, meddig, hány méter.
Van egy nagy médiahiszti az ellenzéki oldalról, mire reagálnak a másik oldalról. És ott tartunk, hogy megint nem lehet értelmesen beszélni semmiről. Teljes elmebaj.
Elképesztő. Soronként tudnék erre válaszolni, mért nem úgy van, ahogy írod. De valószínűleg akkor se menne át. Teljesen értelmetlen. A leírt dolgok mellett elmész, vagy félremagyarázod. Belelátsz viszont dolgokat, ami nincs leírva. Azokhoz képest válaszolsz… nem bántásból mondom, de így nehéz bármit megvitatni.
Ha az ember ki akarná egyenesíteni, első lépésben hosszan magyarázkodni kellene olyasmiért, ami soha el nem hangzott. Az a baj, hogy ez csak elvisz az erdőbe, ahelyett, hogy közelebb kerülnének az álláspontok. Hát így nincs értelme.
Eszembeb jutott egy régi emlék, még statiszta koromból. Az akkori Hattyúk tavában voltam menyasszonyi anya. Vannak ugye a 2. felvonásban a menyasszonyok, hosszú tütüben, lefátyolozva. A színpadon egy nagy, bekanyarodó lépcsőn kellett lekísérni őket, hátul a takarásban jószerivel egy tyúklétrán másztunk fel, aztán kb kettő ütem alatt, baromi gyorsan kellett lejönni a lépcsőn, aminek a fokai ugye nem is voltak egyforma szélesek, a kanyar miatt...mindezt uszályos ruhában... Rettegtem, hogy elesek. Eszembe se jutott szólni. Mert ilyen a színház. Van egy feladat. Igyekszel nem pofára esni.
Vegyük azt, amit te sugallsz:
1. Lehet, hogy tényleg veszélyes volt. (Láttunk már ilyet.)
2. Lehet, hogy nem mertek érdemben szólni a nagyhatalmú igazgatónak. (Tehát mindenki megúszásra játszott az elmúlt 2 és fél évben.)
3. Itt van az eredménye.
Egyébként ilyenkor jön jól a szakszervezet, amely egy testület, és nem egy-egy színművész, aki, ha felszólal, könnyen lehet retorziózni.
Írnak szépen egy levelet az igazgatónak, és egyet a munkavédelmi felelősnek, hogy szerintük itt meg itt életveszélyes a díszlet. És onnantól, nem lehet arra hivatkozni, hogy nem tudtak róla. Sőt illik meg is vizsgálni a bejelentést.
Hát, az lehet, hogy nem szeretsz a a levegőbe beszélni, de attól még simán félremagyarázod, amiket ír az ember. Nem először. :-)))
Másrészt teljesen elfogult vagy. Van egy szélsőségesen elítélő koncepciód, amihez képest szerinted mindenki más VA-t védi. Az elő nem fordulhat, hogy valaki egyszerűen csak
- árnyaltabban látja a képet
- félinformációkból nem hozna ítéletet
Nemár...
Tehát a színészek jeleznek egy komoly problémát, amit nem továbbítanak az (állítólagos) illetékesek a rendezőként és igazgatóként egyaránt érintett Vidnyánszky felé, majd a változatlanul veszélyes helyzetet látva két évvel később sem ment oda egy színész se hozzá, hogy te, Attila, azért mégis. Életszerű dolog ez.
MTI-hír: Újabb színészbaleset: súlyosan megsérült
Besenczi Árpád a zalaegerszegi színház előadásán, leszakadt az ujja egy része.
Amputálni
kellett gyűrűsujja nagy részét a péntek esti baleset következtében – árulta el
Besenczi Árpád színművész az RTL Híradónak, aki a zalaegerszegi Hevesi Sándor
Színházban a nagysikerű Indul a bakterház című darab alatt szenvedett balesetet.
Jó, oké. Ne nekem mondd ezeket. Ha vitatkozom veled (lehetne*), úgy tűnik, mintha VA-t védeném. Egyrészt egyelőre van egy csomó dolog, ami nem világos, így max. hitvitát lehet folytatni, érdemit nem. Másrészt tényleg nem villanyoz fel, hogy VA-t védjem, és ezügyben írogassak hosszú hozzászólásokat.
Én csak annyit kérdezek: ha ez a baleset Alföldi Róbert és a jelenlegi kormányzat regnálása alatt történik, mi történt volna a baleset óta? Hányszor idézte volna őt be a független rendőrség, ügyészség? Anno "spontán" békemenetek tüntetések zajlottak a színház előtt ki tudja, kik által kivezényelt emberek részvételével, akik térképpel keresték, hová is kell menni tüntetni ... baleset nélkül. Parlamenti interpelláció(k)ig fajuló hadjárat folyt ellene ... baleset nélkül. Neki is azt üzente volna-e a sok mai kultúrlovag, köztük a MüPa és a MÁO nagyura : "Robi, maradj!"??
Elnézést, nem oldalvágásnak szántam, csak tegnap is hallgattam a balos ellenzéki médiát, és szomorúan tapasztaltam, hogy mindenféle rálátás, és érdemi info nélkül milyen hisztériakeltés folyik ezügyben.
Én nem szeretem az ilyen dolgokat.
