Téma ismertetése: film, könyv, gasztro, építő, képző, tánc, etc
Kölcsey Ferenc: Huszt
(1831. december 20.)
Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!
Nem tudom, kiknek a "nevei merülnek fel" és hol. Nem tudom, kik a "korábbi ellenzéki kör csatlósai". Nem tudom, kik "tüsténkednek egymással" és ez mit jelent. Nem tudom, milyen "lovagok bontakoznak ki" és hol. Nem tudom, minek milyen "jelei tükröződnek máris kulturális vonalon". Úgyszólván teljesen tudatlan vagyok. Annyit tudni vélek, hogy a Kárpatalja Géniusza nem pusztán "jelenség", ez a szó az ő esetében eufemizmus. A "globális NER" kifejezést nem tudom értelmezni. Azt viszont valamelyest tudni vélem, hogy a "globális" jelző legkésőbb Csurka István óta egy olyan jelző kódolt szinonimája, ami Magyarországon mindennek, ami elé odabiggyesztik, hogy úgy mondjam, sajátos fénytörést kölcsönöz, és akkor még nagyon literary fogalmaztam.
Ami a NER-t illeti, Zalán mellett és ellene sok figura neve felmerül, olyanoké is, akik a korabbi ellenzéki kör csatlósai voltak, ma pedig fordul a kocka, a rövidesen kialakuló s màr tapasztalhatni a globális NER-be ágyazó hazai új változatát igyekszenek létre hozni és most egymással tüsténkednek, de valójában megint NER-lovagoké az utolsó(előtti) szó. Ez a disputa már rég nem Zalánról szól, mégcsak nem is a Vidnyánszky-jelenségről, hanem egy új NER-korszak kibontakozásának leszünk-vagyunk szemlélői. A kulturális vonalon máris
Szerintem az törtènt, higy Zalàn jò NERnyik igyekezett lenni, de volt/ak, aki/k nàlànàl is jobb/ak volt/ak, erősebb hàtszelet èlveztek. Mivel a NER örökkèvalònak tűnt, màrpedig tudjuk, Örökkèvalò csak egy van, nagy volt a tülekedès szìnhàzi fronton is, elsősorban a Kàrpàtalja Gèniusza körül, aztàn vagy az ő protegèe-je győzött valahol vagy olykor nem. Làm, most meg lapìt valahol ès nyàr derekàn mèg nem hirdetett èvadot. Bezzeg 13 ève! Mèg be sem tette a làbàt a Nemzetibe, màr kinyilatkoztatta, hogy az utolsò szàlig kikukàzza az Alföldi-produkciòkat (ùgy is lett), a Mephistòt pedig nem akarta, hogy Alföldi mèg ott bemutassa. Aztàn azt akarta letiltani, hogy Eszenyi àtvegye. Szerencsère meghiùsult mindkèt òhaja, a magyar szìnjàtszàs pedig gazdagabb lett egy kimagaslò produkciòval. A Gèniusz pedig ősszel (2013) kinyitott egy olyan Tamàsi Àron-darabbal, ami irodalomtörtènèszek szerint nem tartozik mèg Tamàsi jobb darabjai közè sem.
Zalán János (színész, producer, színházigazgató): „A feljelentés még nem ítélet, a nyomozás nem a bűnösség ténye, a sajtócím pedig nem bizonyíték, csak kattintásvadász hír.”
Az említett cikk írásával csaknem egyidejűleg több internetes portál adta hírül, Zalán János reagált a „Magyar
Színházzal kapcsolatos vádakra”.
"Feljelentést fogok tenni Eperjes Károly, Csák János, Nagy Viktor, Szabó Zoltán és mindazok szerepének kivizsgálására, akik közreműködhettek a fenyegetésben, a vezetőváltás előkészítésében, az ellenőrzési koncepció kialakításában, a hiányos vagy félrevezető adatszolgáltatásban, illetve a feljelentés ügyészségi útjának létrehozásában."
Elolvasható ez a cikk: ITT
Nem a saját véleményemet írtam, de aki beleolvas itt a MÁO-Erkel és Operett/operett-topikba, az azért nem biztos, hogy nem ért egyet nagyjából, inkább többé, mint kevésbé azzal, amit a cikkíró ír. Ami pedig a Kárpátalja Géniuszát illeti, javaslom kicsit utánajárni, utána megosztani itt, milyen "tárgybeli tévedések", "tény-elhallgatások" vannak a Nemzeti Sínház-fejezetben. (Ha már elsőre elírtam utóbbi szót, így hagyom, bár az Eiffelre jobban passzol.) Más színházaknál is elég tárgyilagos ill. tényszerű közléseket vélek fölfedezni. Igaz, nagyítót nem vettem elő az olvasáshoz.
Jó sok tárgybeli tévedés, tények szándékos elhallgatása. Csak a szokásos propaganda.
Mivel a cikkben MÀO, Operettszìnhàz ès pròzai szìnhàzak is szerepelnek, kivètelesen mindhàrom topikban elhelyeznèm az ìràst. Èrdemes elolvasni, kit mi èrdekel...
A "queer" szòt ha nem ismered, akkor nem vagy lennèl orvos, màrpedig a beìràsaidban időnkènt "fèlre" cèlzol rà, hogy az vagy: "ügyelek" stb. Gondolom, nem a Vìzműveknèl ügyelsz, bàr az is fontos àllàs vö. csőtörès. Tudom, 50 ève ez a szò, queer mèg nem volt "anyag" a SOTE-n. Tempora mutantur. Nem tempura, az màs. Koncsita nem indiàn, nem egyike a Tìz kicsi indiànnak sem ès nem is nèger. Tovàbbi jò gyàszolàst neked, a lovin is, màshol, màsban is, tiszta szìvvel, tiszta szìvből :-)
Én nem tudom, hogy mi az a queer, most hallottam először. Koncsita nevéből arra következtettem, hogy indián. De lehet, hogy tévedtem. Nem szokásom szavakat téveszteni, nagyon alaposan megfontolom, hogy mit írok le, szeretném, ha pontosan, szó szerint értelmeznéd az írásomat, és nem képzelnél bele valami egészen mást. Az 1 db. alkotmányt megerősíteni - orvosként - nem tudom. Nemátalakító műtétekhez - mivel én abszolút igenpárti vagyok - szintén nem értek. Sajnálom, hogy a spontán lelkendezésem belőled ilyesmit váltott ki, Isten látja a lelkemet, nem akartam elrontani a szombat reggeledet. No, de indulnom kell most a lovira, ma ügető, holnap galopp (tudod, mindkettő amolyan ló-ember páros), közte egy kis Metallika. Szép napot.
Tudod ill. ezek szerint nem tudod: a könnyűzene, pop-rock màs műfaj, mint az opera. "Koncsitàt" Domingòhoz hasonlìtani elèggè sajàtsàgos, kètes èrtèkű vagy inkàbb kètsègtelenül èrtèktelen èrvelès. Celebkedèsben, megjegyzem, Domingo is elèggè jeleskedik. Pàr ève itt a fòrumon is èppen elegen, èppen eleget savaztàk. Pl. hogy majd egyszer Sarastròt fog ènekelni ès hasonlòk. Igaz, ő nem queerkedett, csak rùtul abuzàlt nőket ès megcsalta a felesègèt. Ma màr mindez nem szàmìt, ès amire nem akarunk emlèkezni, az nem is volt. "Koncsita" nem (volt?-van?) több, nem kevesebb, mint egy queer ikon. Persze bizonyos körökben a queer szò màr magàban is szitokszò. Òvodàsok nemàtalakìtò műtèteit, harmadik "tìpusù" WC-ket ès az emberisèg kiirtàsàt (de)generàlja. Nemzetrontò, keresztèny- ès csalàdellenes. A csalàd = 1 fèrfi + 1 nő. A vilàgon ezt kb. 1 db. alkotmàny rögzìti. Mindezt egy orvos csak megerősìteni tudja ugyebàr? Annak viszont örülök, hogy te is osztod az Eurovìziòs Dalfesztivàl "pozitìv hordalèkàt", bàr èn inkàbb hozadèkot ìrnèk. Talàn nàlad is csak szòtèvesztès volt.
Jaj, az Eurovizios Dalfesztivált nagyon várom. Ha más pozitív hordaléka nem is lenne a rendszerváltásnak, már ez az egy is nagyon megérné. A kedvencem a Koncsita volt, tudod, az az apacs. Hát az csodásan énekelt, kenterbe verte a Domingót és hasonló fazonokat. Tudod, az a nagy és dédelgetett álmom, hogy egyszer mi nyerjük majd meg a fődíjat. Ha ezt megérném, akkor nyugodtan mondhatnám: nem éltem hiába.
Az éremnek (is) két oldala van. Az egyik irány túlhangsúlyozása, folyamatos napirenden tartása elgondolkoztatja az olvasót a miértekről, ezért kíváncsian olvassa ha ezzel szemben ütköztető más érvekről hall. Ha felmentik V.A-t, lezárul egy fejezet, és bírálhatjuk majd utódját is, bárkit ha lesz miért. Akit megvádolnak, általában védekezik - mindkét oldalon. Ítélkezni nem nekünk kell. Ítéletet mondani nagyon könnyű és nem is a kommentelő dolga. Alátámasztani nehezebb. Erre vannak jogosult szervek. A pozitívumok és negatívumok mérlegre tevése szükségszerű. Befolyásolás mentes illő döntés viszont tán a világon nincs. Én örülök, hogy az Index.hu lehetőséget adott V.A.-nak álláspontjának részletes kifejtésére, a színész-államtitkár úr szavaira reflektálnia. Így már nem olyan fekete-fehér a történet a két olvasat egybevetése után.
Ha a komplett Rèvai-lexikont màsolod be, kedves Bùbànat, az sem mentheti fel ès meg V. A.-t. A Nemzeti Szìnhàzat a jòtèkonykodàs leple alatt ès "keresztèny-nemzeti" màzzal leöntve, vidèkről ès hatàron tùlròl buszoztatott iskolàsok, ingyenjeggyel megajàndèkozott vattàzòk menhelyèvè tette. Ahol kötelező olvasmànyokat adaptàltak szìnpadra ès toltàk be "telthàzas" ès "tombolò sikerű" előadàsok sokasàgàra az elmùlt 13 èvben a "nèzőket". A Kàrpàtalja Gèniuszànak azonban legfőbb felelőssège, bűne, ahogy azt többször leìrni bàtorkodtam, az SZFE ès ezen keresztül a magyar szìnhàzi èlet jelentős rèszènek (pl. POSZT ellehetetlenìtèse stb.) szètdùlàsa. Mindez az elhìresült Kerènyi Imre-fèle "most mi jövünk"-mottò jegyèben. Az SZFE-t pedig V. A. ès tàrsai "liberàlbolsevik fèszek"-jeligèvel tettèk azzà, amivè. Hozzà kèpest a ki-tudja-honnan-szalajtott rektornő ès a többi ottani egyetemi ès kuratòriumi vezető csupàn bàb volt. Bàb, mint ... igen, mint "Ő".
"Merre tovább, kultúra? – címmel Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár beszélgetett Pajor Tamással az Inga Kávézóban. Személyes érintettségemnél fogva kénytelen vagyok az ott elhangzottakra reagálni. Rólam mint elzárkózó karakterről tesznek említést, szemben az újdonsült államtitkárral, aki önmagát a párbeszédre nyitott emberként mutatja be. Gulyás Márton és a Partizán szerkesztői tanúsíthatják, hogy Nagy Ervin éppen nyolc hónapja nem mer kiállni velem nyilvános vitára, és ezúttal is komfortzónán belül maradt: egy belterjes beszélgetés keretében fejtette ki, mennyire párbeszédkész.
Nagy Ervin keményen beleállt Vidnyánszky Attilába, szerinte a kulturális szektor teljhatalmú despotája volt. Szerinte a Nemzeti Színház igazgatóját a bosszúvágy hajtotta.
Nagy
Ervin kulturális államtitkár úgy állítja be az elmúlt 16 év színházi életének
alakulását – amelyben szerinte bűnös szerepem van –, ahol csak pusztulás és
rombolás történt. A felújított színházak, megépített kulturális intézmények, az
1200 rendbe hozott művelődési ház, a Színházi Olimpia, a Lázár Ervin Program, a
Déryné Program létrehozása… És még sorolhatnám… Ez a vád annyira méltatlan,
hogy nem akarok rá érdemben reagálni. A mintegy nyolcmillió nézőt kiszolgáló
színházi struktúránk kiszámíthatóan és stabilan működik. Nagy Ervin kulturális
államtitkárként kincset örökölt meg, és bízom benne, hogy megőrzi ezt az
értéket.
Szeretném
megvédeni az elmúlt évek értékeit, bízva abban, hogy a kampányidőszak végével
lassacskán kirajzolódik egy kultúrpolitika, amely érdemes a vitára, de
legalábbis túlmutat a személyeskedésen. Ehhez azonban minden szereplőnek
ismernie kell színházi életünk valóságának részleteit. Vajon Nagy Ervin
esetében a tények nem ismeretéről van szó – amely nem mentesít a kormányzás
felelőssége alól –, vagy tudatos dezinformálásról? Utóbbi ellentmond az
országegyesítő szándéknak, amelyet az új kabinet meghirdetett. Mint ahogyan az
is ellentmond, ahogyan Nagy Ervin szó nélkül hagyja az Inga-beszélgetésen,
ahogy a házigazda, Pajor Tamás felvezeti a beszélgetést.
Egy
kultúrcsevej margójára
„Ősfasiszta,
ősfeudális rém” – mondja Pajor az 1990-es évek hangvételében az elmúlt 16
évről, majd a politikai neofiták minden lelkesedésével veti bele magát a
beszélgetésbe. Félő, hogy nem a nemzetegyesítés irányába mutat a megbélyegzés
nem kifejezetten keresztényi hangvétele. Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy
liberális (progresszív) kormányzás idején a kritikai értelmiség egy pillanat
alatt válik a hatalmat kontrolláló házőrzőből lábhoz idomuló házi kedvenccé, de
Pajor Tamás még ezen is túltesz. Úgy vezeti fel a beszélgetést, mintha április
12. után megérkeztünk volna Mosolyországra. Szeretetország levetette magáról a
fasiszta rabigát – ilyen felvezetés után a beszélgetőtársnak nem lehetett
könnyű felvenni az államtitkári szerepet. Nem is ment zökkenőmentesen.
Az
alábbiakban szeretnék kiállni a kizárólagosságnak ellentmondó, a másképp
gondolkodás jogát meghagyó kultúrpolitika mellett: mindazon eredmények mellett,
ami miatt ismét gyurcsányi tempóval próbálnak száműzni. Gyurcsány Ferenc
2020-ban az ellenzék akkori vezetőjeként meghirdette, hogy kormányváltás esetén
földönfutóvá tesz. Most válik világossá számomra, miért hallgatott annak idején
olyan mélyen Gyurcsány Ferenc kirohanásakor a máskor nyelvileg rendkívül
érzékeny liberális elit: Nagy Ervin gyurcsányi stílusban – bár talán kevéssé
kásás hangon – leendő államtitkárként azt hangoztatta, és immár felelős
tisztségviselőként hangoztatja, hogy: „Vidnyánszkynak mennie kell!” Tényleg le
lett váltva az ellenzék? Ez már a jogállam? Vagy a fékek és ellensúlyok rendszere?
Ha kizárjuk a velünk egyet nem értőket, és egyneműsítjük a kultúrát, azzal
nézetem szerint és a személyemtől függetlenül komoly értéket számolunk fel.
Nagy
Ervin kulturális államtitkár ígérete szerint eljött a feltárások, átvilágítások
időszaka. Legyen így! Legyen ez egy új kezdet! Tárják fel, mire gondolhatott
Schilling Árpád, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem régi (tehát a
modellváltás előtti) működésére utalva annak idején megjegyezte: „A bűn
beleivódott a falakba.”
Milyen
bűnök? Vagy milyen megaláztatásokra és sérelmekre utalt a napokban Gregor
Bernadett, amelyeket még színinövendékként kellett elszenvednie? Milyen
egyetemi légkör az, amelyben elfogadott pedagógiai módszer volt annak idején,
amiről Vecsei H. Miklós számolt be tavaly: amikor kiváltságnak tűnik a hallgató
számára, ha egy férfi oktató abuzálja rendezés közben? Vagy amiről Molnár Áron
beszélt a minap a reggeli műsorában? Tárjuk fel! Vizsgáljuk meg a színházi
világon belüli abúzusokat! Miért nem háborodott fel korábban senki ezen
jelenségek miatt? (Tisztelet a kivételnek: Kálomista Gábor, a Thália Színház
igazgatójaként például vizsgálatot szorgalmazott a Budaörsi Latinovits
Színházban történt, tavaly őszi tragédia után.) Vizsgálja ki a felelős vezető!
Minden eszköz a kezében van. Ha ez nem történik meg, és az új kezdet kimerül a
politikai tisztogatásban ahelyett, hogy ezekre a kérdésekre adna választ, semmi
lényeges nem történt.
Nemzeti
Színház
Az
ingás beszélgetésben sok valótlan állítás és csúsztatás hallható, ráadásul ezek
többnyire egy Google-kereséssel ellenőrizhetőek. Nagy Ervin kulturális
államtitkár az Ingában tévesen tájékoztatja arról hallgatóságát, hogy a Nemzeti
Színházban nyolcvan százalékban külföldi rendezők rendeznek, mindezt azzal
támasztva alá, hogy nem tűröm el a magyar kollégákat. Ez tényszerűen cáfolható,
a külföldi és magyar rendezők aránya éppen fordított: 2013 és 2026 között 103
új bemutatónk volt, ebből 76-ot magyar rendezők rendeztek. De nem csak rendezők
működnek közre egy-egy produkciónál: a 2012 és 2023 közötti időszakban összesen
404 táncos, koreográfus, jelmez- és díszlettervező és más művész dolgozott a
Nemzeti Színházban. Közülük 385 volt magyar és 19 külföldi. Ez 95 százalék.
Szívesen tájékoztatom további részletekről. Mellesleg hasonló arányokban
foglalkoztatnak külföldieket az európai országok nemzeti státuszú színházai is,
Párizstól Stockholmig.
A
Nemzeti Színház az igazgatásom alatt városi színházból a teljes nemzetet
megszólítani kívánó teátrumot hozott létre, s ennek megfelelően összetett, integrált,
egyedülálló működési struktúrát dolgozott ki. Egyszerre működik 1. repertoárszínházként (műsorunkon
több mint negyven cím található, köztük a nemzeti triász darabjaival,
klasszikus és kortárs magyar színművekkel, a világ drámairodalmának alkotásaival),
2. befogadószínházként (rendszeresen
hívjuk meg és adunk helyet a magyar színjátszás vidéki, határon túli
műhelyeinek – évadonként átlagosan 60–70 alkalommal –, mert hiszünk benne, hogy
a Nemzeti az övék is), 3. fesztiválszínházként (a
Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM az elmúlt 13 évben több mint 50
ország több mint 300 társulatát fogadta vendégül, mert a Nemzeti dolga, hogy
általa a honi színjátszás a nemzetközi térben is jelen legyen), 4. utazó társulatként (csak az
elmúlt évadban 65 belföldi és 29 határon túli helyszínen léptünk fel, mert a
Nemzeti feladata, hogy érzékelhető legyen az egész Kárpát-medence magyar
színházbarátai számára), 5. oktatási központként (annak
érdekében, hogy a művészi utánpótlás szereplőit a gyakorlaton keresztül is
bevezessük a színházi életünkbe). Emellett az orosz–ukrán háború kitörése óta
gondoskodunk a beregszászi magyar társulatról, ami egy jobb világban
természetesen nem volna a Nemzeti dolga, de most sajnos nem egy jó világban
élünk.
Ezenkívül
rendkívül büszke vagyok arra, hogy kezdeményezéseink egy részét meghallotta és
támogatta a korábbi kulturális kormányzat. A Déryné Program egy
világviszonylatban kivételes rendszer, kulturális misszió amely az óvodától a
nyugdíjaskorig átöleli a magyar társadalmat. A Déryné fennállása óta 1690
településen 1,7 millió embert szolgált ki. A program keretein belül több mint
350 társulat, együttes és több mint 150 egyéni előadó valósított meg
programokat – szűknek nem nevezhető kör. A program létezése óta évente csaknem
félmillió gyermek és fiatal juthatott el az előadó-művészet valamelyik
fórumára. Mindez kiegészül az óvodásoknak szóló Vitéz László Programmal, az
általános iskolásokat megszólító Lázár Ervin Programmal és a középiskolásoknak
szánt KultUp Programmal, vagy az egyetemistákat bevonó Csontváry Programmal.
Olyan kulturális ökoszisztéma jött létre Magyarországon és most már a külhoni
területeken is az Orbán-kormány támogatásának köszönhetően, amit minden
külföldi vendégünk elismer, s amely valóban világraszóló.
És
akkor nem tettem említést a pajtaszínházi mozgalomról vagy a nemzetiségi
színházak ügyéről. Előbbinek köszönhetően több mint kétszáz amatőr társulat
jött létre, utóbbi esetében már közel állunk ahhoz, hogy világszervezetet
hozzunk létre több száz taggal, hiszen számításaink szerint ötszáznál is több
nemzetiségi színház vagy társulat működik szerte a világban. (Trianon után több
mint háromezer-hatszáz amatőr társulat tevékenykedett az országban, van még
hová fejlődni.)
Ezeket
a programokat természetesen az új kabinetnek jogában áll eltörölni (ahogyan ezt
korábban hangoztatták is), de a felnövekvő nemzedékek érdekében javaslom
megőrzésüket. Ez a struktúra meglévő problémákra, hiányosságokra adott választ
– például az egyenlőtlen kultúrához jutást kezdtük el általa orvosolni. Miért
nem érdekelte korábban ez a terület a kulturális elitet? Miért haknibrigádok
uralták el a vidéki játszóhelyeket, művelődési házakat?
Csaknem
négymillió magyar ember élt olyan helyzetben, akinek gondot okozott a
találkozás az igényes kultúrával: elmenni egy komolyzenei koncertre vagy
színházba.
Az
általános iskolát végzett gyermekeink több mint fele nem fért hozzá komoly- és
népzenéhez, cirkuszhoz, színházhoz. Jelentős részük nem látta hazája fővárosát.
Ezen változtatva évente 60 ezer gyermeket hoztunk fel Budapestre. Miért nem
tüntettek soha a megszokott demonstrálók ez ellen a tarthatatlan helyzet ellen?
Ezen
rendszer felépítése jelentős mértékben kötődik a személyemhez, ezért amikor a
„mindennek, ami Vidnyánszky, mennie kell” elhangzik, aggódom, mi lesz ezen
programok sorsa. Nem a személyem a fontos, de bájos a velem szembeni
elfogódottság. Amikor Nagy Ervin a narratívépítés részeként teljhatalmúnak
nevez, könnyedén cáfolom két utóbbi példával: ha valóban mindenek felett én
döntöttem volna, az Erkel Színházból nem vált volna musicalszínház, vagy
biztosan nem zajlott volna le az NKA-ban az utóbbi időszak botrányos
pénzosztása.
Színház-
és Filmművészeti Egyetem (SZFE)
Nagy
Ervin narratívája szerint az SZFE 2020-as modellváltása valamiféle erőszakos
cselekedet volt, a hallgatók és oktatók elégedetlenek az ott zajló munkával.
Ezzel szemben a kulturális államtitkár által említett hallgatói önkormányzati
tiltakozást a teljes létszámnak mindössze az egyharmada írta alá. Vajon amikor
a kulturális államtitkár majd egyeztet a diáksággal, azokra is gondol, akik nem
írták alá a petíciót? A józan többség – minden világnézeti és szakmai
különbözőségei ellenére vagy mindezzel együtt – dolgozni szeretne. Felelős
magatartást kíván ez a helyzet, amelyet súlyosbít, hogy a tiltakozó hallgatók
és néhány oktató olyan lelki nyomást helyez a velük egyet nem értőkre, ami
elfogadhatatlan. Politikai célból eszközként használják fel és hergelik a hallgatókat
– főleg a filmszak elégedetlen, miközben éppen azok a tanárok, akik a választás
óta bujtogatják a diákokat, tudják a legjobban, milyen körülmények között
működött az oktatás a modellváltás előtt. Az érdeklődőknek ajánlom a Színház
folyóirat 2001. májusi számának egyetemi riportját.
Sosem
törekedtünk kizárólagosságra az egyetemen, és szó sincs ideológiai
elvárásokról, mert ahogyan a kezdetben is meghirdettem: egyenes gerincű,
öntudatos polgárokat nevelünk, akik kiállnak a véleményükért. Ez a nyitottság
valóban szokatlan a magyar színházi és filmes képzésben, és kétségtelenül
megvan az a kockázata, hogy így a hallgatók egy része kifejti ellenvéleményét
az egyetem vezetésével szemben. Olyan egyetemet szeretnék, ahol van békés egyet
nem értés. Mindazok pedig, akik a SZFE és jogelődjei 160 éves történetét Ódry
Árpád szellemiségének folytonosságaként írják le, amelyet feldúlt a 2020-as
modellváltás, nem többek bornírt hordószónoknál. Nem kielemezve a 160
„csodálatos” év minden mozzanatát, mindenki figyelmébe ajánlom a színészképzés
vezetőinek „sokszínűségét”, és feltenném a kérdést: egy kommunista vagy egy
nyilas (Kiss Ferenc) is része-e ennek a csodálatos hagyománynak, amelyet a
modellváltás megtört? A SZFE-nek sosem volt még ilyen sokszínű oktatói kara: a
modellváltás idején az egyetemet fenntartó kuratórium minden oktatónak és
hallgatónak biztosította a folytatás lehetőségét. Nem mi nem akartunk együtt
dolgozni, ahogyan a modellváltás előtt egy évtizeden keresztül próbáltunk az
egyetemmel párbeszédet kezdeményezni. Sikertelenül. Egyetemünkön jelenleg is
több mint ötven olyan oktató tanít, aki a modellváltás előtt is az SZFE-n
dolgozott. Kinyitottuk ezt a borzasztóan zárt egyetemet: csak tavaly több mint
negyven nemzetközileg elismert mester érkezett hozzánk, hogy workshopot,
mesterkurzust, tréninget, órát tartson. Volt ilyen korábban?
Nagy
Ervin szóvá teszi, hogy régen még lehetett éjszaka is próbálni, szemben a
mostani szigorú gyakorlattal. A régi SZFE-vel kapcsolatos romantikus beállítást
árnyalja a 2020-as modellváltással szemben ugyancsak kritikus Bodó Viktor
rendező, aki az egyetemet – mások mellett – 2001-ben egy kuplerájhoz
hasonlította: „Már az első félévben mindenki annyira elfáradt, hogy kirostálta
a kevésbé fontos tantárgyakat. A közepesen fontosakra bement aludni, és csak a
mesterségórákat vette komolyan.” Ugyancsak a régi SZFE-ről: „Egészséges emberek
bejönnek az egyetemre, és öt év alatt neurotikussá válnak.”
Szóval
oka van annak, hogy a modellváltást követően már valóban nem lehet éjszaka próbálni,
mert többek között ezért váltak beteggé annak idején a növendékek: kialvatlanok
voltak, idegileg szétzilálódtak.
Amúgy
én is olyan iskolákban tanultam, ahol este tíz órakor kapuzárás volt, időnként
szabad hétvégékkel, mégis boldogulok ebben a szakmában.
Felelősséggel
kell viseltetni a diákok iránt! Minket ez vezet. Ezért hoztunk létre két éve
Mentálhigiénés Tanácsadó Irodát a hallgatók és a munkatársak számára. Mi
lelkekben gondolkozunk, és úgy tűnik, ez működik. Nagyon szívesen adok
tájékoztatást az egyetemen végzett növendékek elhelyezkedési statisztikáiról
is, érdemes összevetni a modellváltás előtti állapotokkal.
Ami
pedig a további tényeket illeti: nemrég publikálták a UNIside 2026 nevű
rangsort, amely az Oktatási Hivatal és a Clarivate web of science 2025-ös
adataira épül, s amely szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a
Művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai rangsorolt
felsőoktatási intézmény közül országos szinten a 2. helyen áll a Moholy-Nagy
Művészeti Egyetem mögött.
Ez
is bizonyítja, hogy sikerült évtizedes hiányokat, elmaradásokat pótolnunk,
régóta igényelt infrastrukturális fejlesztéseket megvalósítanunk, persze
korántsem értünk a végére. Reménykedtünk egy új campus építésében, ezért
jogosan visszaadtuk a Református Egyháznak a Vas utcai épületet. De hazánk
gazdasági nehézségei miatt az építkezésre egyelőre nem került sor. Ezért
megegyeztünk a Református Egyházzal, hogy visszakaphatjuk a Vas utcai épületet.
Az ügylet lebonyolítására és az épület felújítására az egyetemet fenntartó
alapítványnál rendelkezésre áll a forrás. A történeti valóság része, bár sokan
szeretnék elfelejteni, hogy a modellváltás előtti egyetemi vezetés fejlesztési
tervet készített, amely szerint megszüntették volna az Ódry Színpadot, és sportlétesítménnyé
alakították volna át. Aztán ugyanezek az emberek őrt álltak az Ódry épülete
előtt a modellváltás idején. Majd virágokat hordtak oda… Képmutatás mint
nevelési elv. (A régi tervezetről szóló dokumentációt kérésre természetesen
hozzáférhetővé tesszük.)
Természetesen
az új kultúrpolitikának joga van a változtatásokhoz. Egyébként pedig arra
bátorítom az új kormányzatot, hogy ne riogassanak, ne fenyegessenek, hanem
hozzanak meg döntéseket, de ne éljenek a hallgatók megfélemlítésének
gyomorforgató eszközével. Eszközként használni és manipulálni fiatal lelkeket
rendkívül színvonaltalan és férfiatlan magatartás.
Mit
jelent a magyar színjátszás?
Nagy
Ervin megnyilvánulásának mellékes, de nem elhanyagolható része a magyar
színházi hagyományokról szóló, kissé zavarba ejtő fejtegetés. Nem azért térek
ki erre, mintha az alacsonyan lógó gyümölcsöt leszedni kihívás volna, hanem
mert egyszer erről is érdemes volna közösen elgondolkozni. Nagy Ervin hosszasan
taglalja az Inga Kávézóban, hogy azért idegenkednek (ők vagy a nézők?) az én
színházi nyelvezetemtől, mert a Szovjetunióban szocializálódtam, s ezért az
általam művelt költői színház idegen a magyar hagyományoktól. Majd elmondja,
hogy a magyar színjátszás az orosz színházművész, Sztanyiszlavszkij módszerén
alapul. Akad itt némi ellentmondás, de még fokozza is. Micsoda vulgáris
leegyszerűsítés kisrealistaként beszélni Sztanyiszlavszkijról! Ha valóban ennyi
volna az ő munkássága, hogyan nőhetett volna ki a tanítása révén Mejerhold,
Tairov vagy Vahtangov színházi esztétikája?
Sajnos
a második világháború után a szovjet, a rendszerváltást követően pedig a
borzalmas, hideg német színjátszás hatása alá került a magyar színpadok
többsége. Mit jelentett a magyar színjátszás a második világháború és a
kommunista hatalomátvétel előtt? Németh Antal Nemzeti Színháza, korábban Hevesi
Sándor, Egressy Gábor vagy Ódry Árpád művészetfelfogása nem kapcsolható
Sztanyiszlavszkijhoz… A népszínművek vagy az operett mennyiben dolgozható fel
Sztanyiszlavszkijon keresztül? Nem érdemes ebbe e ponton mélyebben belemenni,
pedig szívesen folytatnék erről szakmai párbeszédet, mert a magyar színházi
nyelv valóban sokat sérült, és nagyrészt még mindig nyögi a német színjátszás
rabigáját. Örömteli viszont, hogy határozott jelei érzékelhetők annak, hogy
Európa új irányba mozdulna el. Úgy gondolom, hogy az a színházi nyelv, amelyen
én beszélek, közelebb van a magyar színházi hagyományokhoz, ami előszeretettel
használ zenét, ad helyet a pátosznak (nem giccsnek), és szerepeltet hősöket.
Itt
csak utalnék rá, hogy a magyar színházi nyelvet valahol ott volna érdemes
keresni, ahol Novák Tata annak idején megtalálta a Kőműves Kelemen című
előadásában, amely a zene, a mozdulat, a tánc, a gesztus összhatására épült.
Ennek semmi köze a Magyarország színpadain az elmúlt évtizedekben eluralkodó
kisrealista színházhoz, amely a nézőt unásig szembesíti a saját
kisszerűségével, esendőségével, nyomorúságával. Az általam rendezett nemzetis
előadások közül is azok állnak a legközelebb ehhez a magyar színházi nyelvhez,
amikben együttműködtünk a Zsuráfszky Zoltán által vezetett Nemzeti
Táncegyüttessel (Körhinta, Csíksomlyói passió, Egri csillagok stb.) Az én művészi
eszményem a Bartók Béla által képviselt gyakorlat, amely egyszerre őrzi sajátos
hagyományait, és nyitott a más kultúrákkal való találkozásra.
Ami
pedig a velem szembeni idegenkedést illeti: 1993-ban kezdtük járni a
magyarországi színházakat, kultúrházakat a beregszászi társulattal. Mindenhol
értő közönséggel találkoztunk. Nekem tehát sosem volt olyan élményem, hogy a
színházam idegenséget szült volna. De egy új példa: a 2024–2025-ös évadban több
mint 150 ezer nézője volt a Nemzeti Színháznak, ami az elmúlt 25 év legmagasabb
nézőszáma.
Egy
királydráma margójára
Végül
egy kis személyeskedés. Amikor bizonyos színházi körök és államtitkár úr a
bűneimet emlegetik, felvetődik bennem, nem azok-e az igazi bűnök, amiket a
kereskedelmi csatornák szórakoztatás gyanánt évtizedek óta művelnek –
államtitkár úr aktív részvételével. Nagy Ervin az Inga kávézóbeli
beszélgetésben engem egy királydráma (anti)hőseként jellemez: aki ül az
irodájában, ki sem mozdul, és magányosan duzzog. Az eddig felsoroltak talán
megvilágítják ennek a képnek a hamisságát: a fentebb vázolt eredmények és
programok megannyi ember és intézmény összefogásának erejét mutatják,
jelentősen túlmutatnak a személyemen. Számos magyarországi és határon túli
(valamint nemzetközi) partnerintézmény és szakember munkájának köszönhetően
született meg mindaz, amiről eddig említést tettem. Itt köszönöm meg
munkatársaimnak, barátaimnak az közös gondolkodást!
A
Nemzeti Színház által rendezett, 2023-as Nemzetközi Színház Olimpia során
megszólítottam a magyar színjátszás minden jelentős műhelyét, s ezek közül több
mint 110 partner tartotta érdemesnek ezt az eseményt arra, hogy részt vegyen
benne. A magyarországi olimpia 58 ország 400 társulatát fogadta, a mintegy 750
előadást 220 ezer néző látta több mint 100 helyszínen – Budapesten és
országszerte. Magyarország vált abban az évben a világszínház központjává.
Együtt ünnepeltük hivatásunkat és csodálatos fővárosunk egyesítésének 150.
évfordulóját. (A Színházi Olimpia Szervező Bizottságának tagjává választottak,
és a Nemzeti Színházat meg is hívták a következő, 2028. júniusában
megrendezendő eseményre a görögországi Delphibe.)
Csodálatos
színházi hagyományainkat éltetni kell! A nálunk vendégeskedő nyugati
színházcsinálók rendszeresen panaszkodnak a gyorsan fogyó nézőszámra. Mi még
nem panaszkodhatunk, de tennünk kell azért, hogy ne induljanak el káros
folyamatok. A budapesti túlkínálat ellenére is meg tudjuk tölteni a házainkat.
Hatalmas kincs a színházi struktúra. Ha az új kulturális kormányzat – esetleg
francia mintára – hozzá akar nyúlni, óvatosságot javaslok. Jó volna néhány,
szakmai konszenzust élvező kezdeményezést fenntartani: az előző miniszter
megígérte, hogy évente egy színházat fel fognak újítani, jó volna megvalósítani
ezt az ígéretet a változás után is, mert a színházi infrastruktúránkra ráfér a
fejlesztés. Nemrég alakult a Németh Antal Idős Színész Támogató Alapítvány,
amelynek támogatása rendkívül fontos volna. Az előző kabinet biztosított
forrást a működésére, most ezen források sorsát sem ismerjük. És a legfontosabb:
színházi életünk talán legnagyobb problémája a túlképzés, amely hosszú távon
rengeteg elhelyezkedni képtelen, boldogtalan, frusztrált embert nevel ki. Ezen
is érdemes volna elgondolkozni.
Fontos
volna, hogy a személyemtől függetlenül is tovább éljenek ezek a
kezdeményezések. A királyt – bár én sosem éreztem magam annak – száműzni lehet,
bár – ironikus módon – Shakespeare száműzött királyai rendre visszatérnek a
dráma végén. Ahogy tetszik. De a személyeskedésnél és a narratívaképzésnél
(meseszövésnél) méltóbb egy kulturális döntéshozóhoz, ha a magyar népet
szolgálja, és megőrzi azokat a színházi és kulturális értékeket, amelyek
nemzetünk épülését, kulturális ellátást biztosítják. Ennek a kampánynak és az
Inga kávézóban folyó, felszínes beszélgetésnek a hangneme és színvonala
alkalmatlan arra, hogy a magyar kultúráról és azon belül a színház ügyéről
érdemi vita folyhasson. A döntés joga a kulturális kormányzaté. Őszintén
remélem, hogy a kampányidőszakot magunk mögött hagyva minden szereplő átérzi
ennek a felelősségét. Ha valódi megtisztulás előtt állunk, annak semmiképpen
sem szeretnék az útjába állni. De a színház ügye, a magyar kultúra szolgálata
túlmutat a személyeinken. Ebben a szellemben várom a kilátásba helyezett
egyeztetést, a meghirdetett új kezdetet.
A szerző a Nemzeti Színház vezérigazgatója. "
Egy kérdés azokhoz, akik talán jobban ismerik Eszenyi Enikő munkásságát: mint rendező, ő tényleg kiemelkedő? Nekem kétszer volt rendezéséhez szerencsém, még régebben a Tévedések vígjátékához, arról sok nem maradt meg, csak annyi, hogy a színészek rendszeresen dobálták magukat, túljátszottak mindent, meg látványosan estek-keltek, és az egész inkább kínos volt, mint humoros. A másik a Mágnás Miska, arra úgy kaptam a jegyet ajándékba. Mai napig gyanakszom, hogy az ajándékozó haragszik rám valamiért, mert akkora katyvaszt keveset láttam. Mert oké, az eredeti sem a világirodalom, vagy zene csúcsteljesítménye, de ez egészen rossz volt... Az egészből csak az idétlenkedés maradt meg, meg hogy valamiképp be akart szólni a Nernek, ha jól emlékszem, a Vadászati Világkiállítás kapcsán. De tette azt, kb. tizedannyira viccesen, mint mondjuk Potyondi Edina...
Természetesen a közre gondoltam. Adófizetőkre lebontva bagatell. De azért mégis.
Inkább így: nekünk ez mennyibe fog kerülni? De mivel a Ghost-ot a művésznő mondta le, talán nullszaldós a dolog. Az előre elköltött pénz még nem veszett kárba, máskor, mást felkérhetnek a megrendezésére. A debreceni storno már véleményesebb, mert azt a rendezést a színház mondta le, bár lehet, hogy "kölcsönös megegyezéssel", de a megegyezés akár kártalanítással is járhat. A Primadonnákra költött pénz a "végleges törlés" miatt viszont valóban füstté válhat/ott.
L. az előbbi hsz-omat. Jelmezre/díszletre költöttek már, és ha igen, mennyit?
A JA Színháznak ez mennyibe fog kerülni?
Ezt megelőzően pedig:
Nem tér vissza a debreceni
Csokonai Nemzeti Színház műsortervébe Eszenyi Enikő tervezett rendezése. A
teátrum végleg törölte a Primadonnák című produkciót. Vadász Dániel igazgató
szerint az elhúzódó vita káros hatással volt a munkahelyi légkörre, ezért a
színház vezetése a produkció kivezetése mellett döntött.”
Eszenyi Enikő lemondta a rendezését a József Attila Színházban
· (Az előbbi bejegyzésemből ez kimaradt.)
A "Halhatatlanok Társulatában" a Táncművész kategóriában a négy jelölt közül a közönség szavazataival ők ketten nyerték el ezt a elismerést.
- Kováts Tibor
- Nagy Írisz
Táncművészek: ???
- Kováts Tibor
- Nagy Írisz
- Leblanc Gergely
- Solymosi Zoltán
A közönség szavazatai alapján nyolc új művész csatlakozik a Halhatatlanok Társulatához. A színész, színésznő, operaénekes és táncművész kategóriák idei díjazottjainak lábnyomát szeptember 19-én avatják fel az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán.
/Forrás: Papageno.hu/
A Halhatatlanok Társulatát az egykori Stúdió című televíziós kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban. Az Alapítvány kuratóriumának többi tagja Németh S. Szilárd, Kauzál Márton, Nagy Márta, és Rónai Egon, valamint az elnök, Szinetár Miklós. A jelölteket idén a kuratórium mellett egy neves művészekből álló Művészeti Bizottság szavazta meg, melynek tagjai: Kiss Mari, Für Anikó, Bodor Johanna, Esztergályos Cecília, Gulyás Dénes, Lukács Sándor, László Ferenc, Zilahy Tamás, Metzger Márta, Oszkó-Jakab Natália.
A négy kategóriában – színész, színésznő, táncművész, operaénekes – négy jelölt közül két-két jelöltet választottak ki a szavazók.
A Halhatatlanok Társulatának új tagjai
Színész kategória:
- Köles
Ferenc
- Máté
Gábor
Színésznő kategória:
- Hegyi
Barbara
- Szulák
Andrea
Operaénekes kategória:
- Pászthy
Júlia
- Rozsos
István
Székely Csaba: Magyar Péter is a modern kori diktátorok szóhasználatát idézi
"Azt nem veszi figyelembe, hogy ez nem egy csavargyár” – színművészetis hallgatók és oktatók is várják a vezetőség lemondását, a rektor nem érti, miért
"A NER-nek vége, a kritikus színháznak nem – mi történik a rendszerváltás után a színpadon?
Ókovàcs Szilveszter előremenekülèsèt interjùit minden lehetsèges fòrumon ès topikban, nagy terjedelemben kötelező kivànatos terjeszteni. Mèg ott is, ahol (pl. itt) semmi helye nincs, hiszen az opera ès a balett nem "tàrsművèszet" az Operahàz felől nèzve. Ès mèg akkor is, ha egy csekèly nèzettsègű, àmbàr full NER-kompatibilis mèdiumba làtogatott el a Főig., aminek irànyìtòja (tulajdonosa?) rèm-ès àlhìrekkel àrasztotta el műsorait, interjúit ahol, amikor csak tudta.
Mindkét helyen figyelemfelkeltésre érdemes; a topikok mozognak, hol fel, hol le - miként a bejegyzések születnek, valamelyik előbbre jön s ezáltal nem kerül ki annyira a képből, utána tekinthet vagy elolvashatja - amennyiben még aktuálisan érdeklődésre számít.
Szerintem ezt nyugodtan tehetted volna a "Mi újság az Operaházban" topicba. Egyébként most inkább nem teszek megjegyzéseket, viszont eszembe jutott egy gyakori mondás ifjúkoromból: "Hogy oda ne rohanjak!"
Pirkadat: Ókovács Szilveszter – Hűsítő jégkockák a magyar operaéletbe
/Heti TV/ - video 41:34 perc
A Pirkadat május 12-i adásában Breuer Péter vendége Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt. A beszélgetés Rost Andrea új kormánybiztosi feladatától a velencei vendégszereplésen és a Magyar Nemzeti Balett helyzetén át az Eiffel Műhelyházban tervezett iskoláig, a nyári operaelőadásokig és a jegyárakig jutott.
Rost Andrea új szerepben, de az Opera ajtaja nyitva marad
Breuer Péter azzal indított, hogy az új kormányban Rost Andrea kormánybiztosi feladatot kap, ezért mintha a magyar operaélet elveszítene egy nemzetközi rangú énekest. Ókovács Szilveszter szerint a megbízás szövege különös módon emlékeztet arra, amit ő maga kapott 2011-ben: akkor a magyar zenei élet áttekintése mellett az Operaház vezetése is a feladatai közé tartozott.
A főigazgató nem tartja kizártnak, hogy Rost Andrea továbbra is fellépjen az Operában. Elmondta, hogy idén is kapott felkérést: „Most is van nála három szerep megfontolásra, még nem adott választ.” Példaként Gulyás Dénest említette, aki parlamenti képviselőként is énekelt az Operában.
Velence felé nyit az Operaház
A beszélgetésben szóba került az Operaház nemzetközi jelenléte is. Ókovács Szilveszter szerint Nyugat-Európa felé ritkábban adódik vendégszereplési lehetőség, mert ott sűrű az operaházi hálózat, és a nagy intézmények gyakran egymás között hozzák létre közös produkcióikat.
Ezért különleges a velencei meghívás a Teatro La Fenicébe, ahol a Magyar Állami Operaház Diótörővel szerepelhet. A főigazgató szerint a következő lépés a Hattyúk tava lehet: Velencéből érkezik szakember Budapestre, hogy megnézze az előadást, mert a La Fenicének nincs saját balettegyüttese.
Klasszikus balettből térségi központÓkovács Szilveszter a Magyar Nemzeti Balett fejlődéséről Solymosi Tamás balettigazgató nevét emelve beszélt. A cél 2011 óta az volt, hogy Budapest a klasszikus balett egyik térségi központjává váljon.
A főigazgató szerint a környező országok több társulata kortárs balett felé fordult, így a klasszikus repertoárban lehetőség nyílt a magyar együttes számára. A társulat létszámát időközben 120 főre növelték. Ezzel együtt hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Balett nem attól nemzeti, hogy kizárólag magyar táncosokból áll, hanem attól, hogy a magyar állam tartja fenn, és Magyarországot képviseli.
A Balettintézet tíz éve
A Balettintézet tíz éve indult, részben a Billy Elliot előadásának sikeréhez kapcsolódva. Ókovács Szilveszter szerint nem számított arra, hogy ennyire sikeres lesz. Jelenleg mintegy 130 növendékük van, fizetős rendszerben, erős szülői háttérrel és önálló produkciókkal.
A növendékek az Operaház előadásaiban is szerepelnek, és már olyan fiatal táncosok is vannak, akik az intézetből kerültek be a társulatba. A főigazgató továbbra is szeretné, ha szorosabb kapcsolat alakulna ki a Táncművészeti Egyetemmel, de úgy fogalmazott: „a kinyújtott kezünkre már pókháló is szövődött”.
Iskola az Eiffelben
Az Eiffel Műhelyházhoz kapcsolódóan Ókovács Szilveszter egy régóta dédelgetett tervről is beszélt: a korábbi MÁV-iskolaépület felújításával olyan nyolcosztályos általános iskola jöhetne létre, amely a gyermekkar és a balettintézet növendékeinek adna otthont.
A modell lényege, hogy a gyerekek egy helyen kapják meg a közismereti oktatást és a művészeti képzést. Így nem kellene Budapest különböző iskoláiból próbákra utaztatni őket. A főigazgató szerint ehhez néhány milliárd forint kellene, de az Eiffel és a tervezett közlekedési múzeum együtt olyan barnamezős kulturális fejlesztést hozhatna létre, amelyre a világ is felfigyelne.
Operaigazgató: menedzser, rendező vagy énekes?
Breuer Péter rákérdezett, ma a világban milyen háttérből érkeznek az operaigazgatók. Ókovács szerint egyre gyakrabban menedzseri vagy rendezői háttérből, de a zenei beágyazottság továbbra is alapvető. Úgy látja, az igazgatónak akkor könnyebb hitelesen megszólalnia az operáról, ha a zenei képzésen és a színpadi tapasztalaton keresztül ismeri a műfajt.
Saját énekesi pályájáról visszafogottan beszélt. Nem tervezi, hogy főigazgatói mandátuma után visszatér az operaénekesi pályára. A mandátuma 2028 júliusának végéig tart, addig több fejlesztési tervet is szeretne előmozdítani.
Jegyárak, külföldi közönség és magyar kedvezményekA finanszírozásról szólva Ókovács elmondta, hogy az Operaház támogatásának kevesebb mint kétharmada érkezik az államtól, a fennmaradó részt saját bevételből kell előteremteni. Ez közel 9 milliárd forintot jelent.
A külföldi jegyárakkal kapcsolatban azt mondta, az árak már nemzetközi szemmel is ismerősek, de a magyar közönség számára sok kedvezmény érhető el. Aki előre tervez, akár jó helyekre is eljuthat elérhető áron. A páholyok közös megvásárlásával is lehet spórolni, bár Breuer Péter jelezte: ő inkább a hátsó sorok akusztikáját kedveli.
Don Giovanni, Hattyúk tava, Così fan tutteA főigazgató három előadást is ajánlott. Elsőként a Don Giovannit említette, Claus Guth rendezésében, amely fenyőerdőben játszódó kortárs olvasat. Másodikként a Hattyúk tavát, amelyből már most komoly érdeklődés érzékelhető. Szerinte kialakulóban van egy „Hattyúk tava-őrület”, és Budapest jó eséllyel válhat a klasszikus balett egyik vonzó célpontjává.
Harmadikként a pénteki Eiffel-premiert ajánlotta: Mozart Così fan tutte című operáját Székely Kriszta rendezi, fiatal énekesekkel, a digitális világba helyezett értelmezéssel.
Nyáron is nyitva az OperaÓkovács Szilveszter megerősítette, hogy az Operaház nyáron is minden nap nyitva lesz. Hetente háromszor operaelőadások, köztük Traviata és Puccini-gála várja a közönséget, a többi napon zongorás Mozart-gála lesz fiatal énekesekkel.
A főigazgató szerint a klimatizált nézőtér, az Operaház akusztikája és a nyári zenei program együtt valóban „hűsítő jégkocka” lehet a közönségnek. Az opera szerinte ma különösen fontos menedék: „Operába jönni egyre fontosabb.”
Bréking!!
https://fidelio.hu/vizual/a-politikanak-ki-kell-szallnia-a-filmiparbol-bemutattak-a-filmreform2026-programjat-185172.html
Nagy Ervin színész kultúrpolitikai területre vált át: a Színházért és Filmművészetért felelős új poszt várományosa; egyelőre nem határozták meg a pontos pozícióját.
Nekem már 20+ éve némi információt szolgáltatott Debreczeni József Antallról írott könyve, így Lezsákról is. A madáretetős sztoritól röhögőgörcsben törtem ki. A szerzőt aztán Gyurcsány kilóra vette meg, ráadásul nem kellett sokat fizetnie, lévén DJ nem Csurka vagy a néhai Rapcsák méretű egyén.
Igen, ezen a felálláson - alá-fölé-rendelésen - én is meglepődtem. Lesznek még más területeken is meglepő "felállások"...
Kedves Búbánat, Rost Andrea ugyan nem tartozik a kedvenceim közé, de azt el kell ismerni, hogy a művelődéshez mégiscsak több köze van, mint Szentkirályi Alexandrának, aki a művelődési bizottság elnöke lesz.
Mi tagadás: igen. Nem is kérdezem, honnan jöttél rá, mert látom, hogy a gugli kidobja és wiki is megadja. Ugyanott fellelhetők a IV. évi érdemjegyei és érettségi eredménye, de ezeket nem publikálom, mert szenzitív (?) adatok. Annyit elárulhatok, hogy magyar nyelv és irodalom tárgyakból jelessel zárta a IV. osztályt.
A MP-kormánnyal szemben álló, még nem létező ellenzék álláspontjára gondolok, kb. Pintér Béla stílusában. (Mert nyilván bőven lesz mit kifogásolni való.)
Ez a Madách Gimnázium évkönyvéből van meg? Revideálnom kell: Sándorunkat nem csak a keresztneve köti össze Petőfivel. :O)))
Küldöm a valamennyivel fölöttem végzett Lezsák Sándor nem-popszemét korai zsengéjét, hátha elnyeri tetszésedet:
Végül is Rost Andrea ilyen-olyan
művész(et)i törekvése – ugyan más módon - kvázi célba ért: országgyűlési képviselő
lett és egy parlamenti bizottsági alelnöki poszt várományosa. Ha már mint operaénekes
a háttérbe szorul(t), a „cserébe”(?) kapott új feladatából adódóan a művelődéspolitika
világában érvényesül(het): kezdeményezhet pozítív írányú, jobbító-előrevívő változásokat,
érvényesítheti és hasznosíthatná ezen a fronton már korábban megszerzett és meglévő,
elképzeléseit, tapasztalatait.
Igaz, talán egy ideig kevésbé
lesz „reflektorfényben” – de a még mindig meglévő nimbuszát kihasználva döntött:
szabad akaratából állást foglalt, majd kellő háttértámogatással „kiharcolta” a
valamit valamiért...
Elaludtál, kedves Búbánat! A választási-lejárató kampány befejeződött. Talán ha időben bukkansz, másképp alakul...
Erre a cikkre most bukkantam.
Még a választási kampány idején hozta le a cikket az Ellenpont.hu (2026. április 3.)
Igaz, már idejét múlt írás, de mégis elgondolkodtató a választás ismeretében, annak következményeként: a parlamenti Művelődési Bizottságban (amelynek elnöke Szentkirályi Alexandra lesz) Rost Andrea operaénekes, megválasztott képviselő asszony lesz az egyik alelnök...
Most milyen ellenzékre gondolsz?
Sajnálom, amit popszemétnek tartok, az nekem mindig is az marad. E téren meggyőződésem svéd gránit szilárdságú. Nekem ízlésbeli különbség pl. az, ami a 19. században Liszt/Wagner(Bruckner) és Brahms (Mendelssohn/Schumann) hívei között állt fenn. Az Szdsz-árvák taglalásába hadd ne menjek bele. NB: Pintér Bélát nem tartom annak, de ha már színház, akkor mondjuk Máté Gábort igen. Viszont mondjuk Demeter Sziszi vagy régi antikedvencem, Lezsák megítélését illetően legfeljebb árnyalatnyi nézetbeli eltéréseink lehetnek. Miközben örvendezem, amiért legalább a Kolumbusz-drámához fogható giccsparádéknak lőttek, epedve várom t. k. az ellenzéki szellemű új színdarabokat IS.
Ez az Szdsz-àrvàzàs is ùgy belèd ègett, mint a "popszemèt". Ha egyszer dr. Hankò gyògyszerèsz-miniszter leszögezte, hogy a művèszet = ìzlès ès ìzlèsek közti vitàk, akkor fogadjuk el. Azt ne(m) fogadjuk el, hogy a közpènzosztàs ìzlès szerint zajlik, zajlott. Mellesleg szìntiszta hazugsàg, mert mèg csak nem is izlès, hanem pàrtszimpàtia szerint folyt a pènzszòràs, gyakran el sem vègzett "munkàkra". A "popszemèt" -horribile dictu pl. a rap is- èletèrzès, milliàrdok időtöltèse, kikapcsolòdàsa vagy èppen adrenalinfokozò, kinek mi. A szìnhàz pedig, mint szàmtalanszor megìrtam, alapjàban vève "ellenzèki", "liberàlis" ès èvtizedek òta formabontò. Olykor őrülten mèrtèktelenül, megengedem, de a vilàg is őrült ès mèrtèktelen. Màrpedig a (művèsz)szìnhàz a valòsàg tükre. Olykor görbe tükre. Szòrakoz(tat)àsra ott van a bulvàr, a lektűr, azt is el kell fogadni. Elmenni egyikre sem kötelező. Ha ez az Szdsz-àrvàk hitvallàsa, akkor kb. a fèl vilàg Szdszes ... Szdsz nèlkül.
Mindezt nem vitatom, de a vigaszágról is be lehet kerülni. Sokkal érdekesebbnek találom, lesz-e e fronton is Tisza/Szdsz-árvák kultúrharc.
