Hát ez valóban gyönyörű, ez a link... megkockáztatom, hogy Nevel-éknél is jobb. Tiszta. príma. ( Nem fülledt :)))
" hogy ágyba kerüljenek már végre. " Fülledt erotika "....Hmmm.
Felhívnám a figyelmedet, hogy nem a műnek van fennköltebb verziója, hanem a szerelemnek. . Hoppá .
Szó sem volt koomolyságról, meg szakralitásról, honnan veszed ?
A dolog úgy áll, hogy most te azt gondolod, hogy mi azt gondoltuk ?? :))
Én biztos nem. Azt hiszem nem ártana azt a 3761-et szépen lassan, gondolkozva emésztened kicsit.
Ez a Machaut-s mondatra is vonatkozik.
Attól, hogy Te nem hallasz benne semmit, más még hallhat :)
( Számtalanszor játszottam már mindenhogyan ezt a Machaut darabot. Hidd el, hogy tudom, miért írta. Másképp nem is játszanám. Tárgyszerűen látom benne a szépséget és azt is, hogy milyen harmóniák alkotják meg. Ebbe nem lehet belenyúlni..és az a rossz feldolgozás, amelyik ebbe nyúl bele. )
'...Machaut eredeti szándéka volt...'
Én jóval óvatosabb lennnék: az 1300-as évek szellemi beágyazottságairól egszerűen nem tudunk annyit, hogy ilyen kijelentésekre ragadtassuk magunkat.
Öröm látni, milyen szépen belesétáltatok a csapdába; Corvette valahogy megneszelte, ő kislisszant.:) Igen, ilyen a 'komolyzenepreferencia', amikor nemhogy értékesebbnek halljuk a komoly változatot, hanem egyenesen eredetibbnek is.
Ugyanis, ha picit is belenézünk a szövegbe, az kategorikusan kizár mindeféle szakrális eredetet. Az utca porából szivárgott be a dallam a templomok hűvösébe, és itt kapta a polifonikus kibontást, amelyet a Bachon nevelkedettek automatice jobbnak hallanak...:)
Mert mi is az a 'dos estrellas'?, az két csillagot jelent, de nem azt, ami a Názáreti eljövetelét hirdette, hanem azt, amelyik ott ragyog a szeretett/megkívánt nő szemében. És innentől megy a fűzés, hogy 'a szád, mint a gyöngyök' meg 'barna lány, aki az Egeket bírja', meg egy csomó manőver, hogy ágyba kerüljenek már végre.
Persze, megértem, hogy a fennköltebb mű-verzió kedvesebb nektek, részemről a Raquel tolmácsolta fülledt erotika sokkal-sokkal közelebb áll az elképzelt valósághoz.
Itt van, még egy, amit nagyon szeretek, volt szerencsém kicsit értekezni az előadóval erről, aki csak annyit mondott, hogy azért rakta első számnak, mert az egész lemeznek ez a középpontja.
Ennek a kettőnek szerintem semmi köze egymáshoz. Két érdekcsoport teljesen különböző próbálkozása a pénzkeresésre :)
Tim Mead nagyon szépen ( kicsit lassan ) énekel, de olyan , mintha itt a hegedűsök nem jöttek volna el valami bérfeszültség miatt az előadásra.
Vigyázz, nem egészen reménytelen ám az eredetit megtalálni ....Emlékszel a Doulz Amis linkedre ?
" Nem úgy kell értelmezni, ahogyan le volt, vagy le lehetett írva, HANEM AHOGYAN SZÉP ! "
és
" Na igen, ez az ! Ő érti, hogyan SZÉP ez a darab, és azt játsza el. "
- Ha szép, amit hallasz, nagy valószínűséggel az eredetit, vagy ahhoz lényegben nagyon közelit hallasz. Nagyon jól ( ! ) ismerem ezt a Machaut darabot, és biztos lehetsz benne, hogy a zongorista pontosan azt játsza, ami Machaut eredeti szándéka volt.
( a pali a templomos linken tradicionális mexikói énekstílusban énekelt, ez náluk évszázados tradició, a népzenéjük tele van vele ).
OFF
Ismerem jól az előadásokat, a lemezek is megvannak. Ennél vadabban is át lehet írni egy dallamot, a befogadás csak ingerküszöb kérdése, :)
Depeche Mode - "Enjoy The Silence" (Official Video) directed by Anton Corbijn
Annyira messze van ez a zene a mi kultúránktól és ízlésünktől, hogy az eredeti megtalálására kb. annyi az esélyünk, mint háromlábú sünnek átkelni a hatsávos autópályán. Amúgy érdekes a téma. Az a spanyol templomos cucc sem volt rossz, tudod, amelyikben a vásáriasan díszített oltár előtt nagyokat óbégatott a pali. A közönségnek tetszett a produkció, én meg úgy voltam vele, mint a távolkeleti svédasztalos reggelivel, hogy azt sem tudtam mi a díszítés, és mi az ami ehető róla.
Ez a Nisi Dominus nem hagy nyugodni. A kíséret ritmusa és dallama át lett írva. Oké, hogy a barokk szinte bármilyen vad változtatáshoz szabad kezet ad, de azért ez most túlzás. Nagyon nem vivaldis így az ária. Szép meg minden, csak hát hallgassuk már össze az eredetivel!
Egyetértek, a második mellett el lehet menni, bár a hangszerelés itt-ott szerintem felhoz mélységet az eredetiből, nekem az énekhang és a "stílusa" nem tetszett.
"Egy eredetivel lennél szegényebb", jó megfogalmazás! Újrahangszerelésnél sokszor előfordul, és gyakran nem is tudja a hallgató, mit veszített..., ha tudja, akkor még fájhat is.
Köszönöm a linkeket.
Itt egy eredeti. Az, ami.
Nézd meg, mit csinált belőle a romantika.
A változatok az eredetitől függenek, abból táplálkoznak. Legyenek jók, vagy rosszak.
Az első ( Huelgas ) ragad meg csak. Ha azt nem ismernéd előtte, a második mellett úgy elmennél, mint a sicc.
( Vagy tetszene, de nem tudnád, mi az eredeti. Még balekabb., még szegényebb lennél.. Egy eredetivel lennél szegényebb.)
A Tres Morillas után, mi jöhetne más, mint a Dos Estrellas...
Két verzió, a zenei 'tengely' átellenes végéről. Vagy nem? Szerintetek?
Hiába reménykedsz :-), teljes mértékben értem.
Évek óta foglalkoztat pl. a "Három mór leányka", nem tudok szabadulni a témától, mint titoktól és megfejtendő zenei témától, most hozzájött még a "Magyar tánc" továbbá Franz Schmidt zenéjében is nagyon izgatnak azok a "dolgok", amiket hallok. Egyebek mellett: a IV. szimfóniában egy francia gyermekdalt idéz, elhunyt lánya gyermekkori emlékei között... Ám hogyan ismerné fel valaki, ha soha nem hallotta ezt a XX. században még közismert dalocskát.... apróságnak tűnik, de fontos, mégsem olvastam még erről a részletről elemzésekben. Bárcsak ebbe az irányba fordult volna az életem, de az is lehet, hogy örök összetűzésbe kerültem volna több zenetörténésszel. Vagy nem :-)...
Amúgy, ott a válasz, legalábbis az egy része, amit te le is írtál. Látod, van, aki azt mondta, hogy 'szép', hogy megértette az előadó, hogyan lesz 'szép'. Nem rossz vonal ez sem, jómagam is a szépségkultuszt pártolom itt valamennyire, ahogyan Krasznahorkai írta, egy civilizáció legmagasabb szellemi rendjét a tökéletes szépség létrehozása teremti meg, és élteti.
Te azt mondtad, hogy 'különös hangulatú'. Ez még közelebb van szerintem. Mert már itt elakadunk, hogy mi akkor az a hangulat?, mert csak buta metafora-halmok jönnének, silány melléknevek sorolása. Esetleg harmóniatani megfigyelések, amelyek egy akadémián talán jók, ide viszont most kevés.:) De a történet bennünk van: mert igazából nem a zene 'hordja' ezt a hangulatot, hanem mi, amikor meghallgatjuk, tehát, valami történik. Nem, nem a 'befogadás', amiről szó van, hanem valami sokkal finomabb, áttetszőbb, fontosabb dolog.
Hogy amikor mégy kifliért a pékhez, és ez a zene ott van benned, egyszerűen másképp fog beszélni veled, másképp néz rád, a villamoson másképp csukódik az ajtó.... és mindez azért, mert valaki másképp zongorázik egy lemezen...
Remélem, kellően nem érted. Mert én sem igazából.
Köszönöm, most már rá fogok jönni... :-)
Nem tudom, nekem az eredeti van. A blogon, a Hermelines Hölgy, nagyon sokat beemel ebből a bookletből.
Tegnap, Tihany, koncert, Vivaldi.
Nagyon-nagyon jó volt. És mindez úgy, hogy lemezeken nagyon erős ám a felhozatal. A lantversenyeknél Lislevand is beszállt a szorítóba. A, 'RV 608', ez egy fantsztikus zene, ott figyel pl. a Kék Vivaldi lemezen.
Molnár Anna - nagyon finom hang Vivaldihoz.
Köszönöm válaszodat. Teljesen egyetértek és már annak is örülök, hogy ezt a véleményedet ide leírtad. Tanulságos, elgondolkodhat rajta az, akit érint.
Részemről, csak jelzést vártam volna, hogy milyen irányban találtad fontosnak a fontost... és ezért is kértelek a súgásra, csak halkan a fülembe, (így nyilvánosan :-)), ahogy Püthagorasz és a régiek tanítottak... és megválogatták, hogy kinek adták át a tudást, így lett titok.
A megfogalmazhatatlan és átadhatatlan gondolatsort is ismerem, nagyon jelentős a tanításban. Aki érzi, átveszi a magasabb tudást is.
A fenti booklet fent van a neten?
Én szívesen megsúgnám. De nem tudom szavakkal átadni. Ha tudnám, akkor más is tudná, akkor tanítanák, oktatnák, te is olvashatnád pl..... Titok...
Ez amúgy, amolyan mai ráközelítés, hogy mondd meg, mi a titok, írd le, fejezd ki, boncold ki, nézd összhangzattanilag, tedd mérhetővé, megismételhetővé, számolj szórást belőle, digitalizáld, tedd ki a FB-ra, vagy csinálj egy könyvet belőle, egy study-t, akármit. Előadói oldalról, játsszd el atompontosan, kottahűen, nehogy legyen egy hang eltérés, kigyakorolva, aztán jó lesz. Hallgatói oldalról, hallgasd meg a legjobbat, vagy az annak mondottat, sokszor, figyelj nagyon, aztán jó lesz...:)
A régiek sokkal rugalmasabban álltak ehhez a témához. Tudták, hogy ami leírhatatlan, nem kell leírni, ami megmagyarázhatatlan, nem kell magyarázni. Ezek nem tanulhatók, nem taníthatók, nem megvásárolhatók. Szerintük valami felülről áramlott dolog, és kész. Volt, aki értette, tudta, volt, aki nem.
Az Alpha-s Unda Maris lemez bookletjében van erről a dologról egy csinos értekezés, olvasd át, talán az többet segít.
Részemről, annyit tudok, hogy mutatom, ami nálam ilyen téren rezonáns, a többi, nálatok, pl. hogy ez egyáltalán létező jelenség-e, az már privát szféra.
Hallottam élőben is :)
Különös hangulatú :-), visszadja a régit.
Megsúgod, hogy mi az a valami, ami nagyon fontos?
A 103 -as Vivaldi évezredes kedvencem. Minden jó névvel meghallgatom. A tubuson is . Ott találkoztam ezzel a cd-vel. A holland blockflőtés is ász.
Ezt a lemezt hol találtad? Nincs benne a zenei köztudatban. Szerintem az egyik legjobb vivaldis kamarazene album a föld kerekén.
Goodwin bátrabban használja a staccatot, mint a többiek. Ő nem olyan ortodox, mint pl. Xenia Löffler. Kár, hogy már nem koncertezik.
Holligert ebben a Vivaldi kamaraműben szerettem meg , fényévekkel ezelőtt.
Már nincs meg az a felvétel...de ez a fazon biztos tőle tanulta hogy oboásan ( staccato-san) játsza a témaismétlést a legato fuvola után..Így jó.
J.S. Bach oboaversenyeiből nem maradt fenn sem eredeti, sem átirat. Csak vélelmezik, hogy valaha léteztek, de semmi bizonyos. Azok a verziók, amelyeket ma játszanak, zömében a 20.században készültek, de a 21. században is többen nekifutottak az átírásnak. Hogy mi vezérli ilyenkor az átírókat, a fene sem érti, és azt sem, hogy hogy nem hasogassa a fülüket az a pár életidegen hang és akkord, amelyet beleálmodtak a darabba. Hát ők tudják, meg azok is, akik így előadják. Közöttük találunk olyan nagy neveket is, mint Haynes és Ponseele.
Oboe d'amore Concerto in D Major, BWV 1053: II. Siciliano · Bruce Haynes
Amúgy ezt a zagyvaságot Haynes kezdte el, és a Vivaldi lemezén is van egy-két oda nem illő hang. És mivel a komolyzenészekre nem túlságosan jellemző a vívódás ha összhangzattanról van szó, hát lélektelenül és fenntartások nélkül átveszik az ostobaságokat, különösen akkor, ha egy elismert név is így játsza a darabot. Így kerül be képbe pl. Celine Moinet is.
Concerto in F Major, BWV 1053R: II. Siciliano · Céline Moinet · l'arte del mondo · Werner Ehrhardt
Én a Holliger és Hadady féle verziót ajánlom, és ha még játszanék hangszeren kizárólag ezt használnám. Holliger mellesleg zeneszerző is.
Na igen, ez az ! Ő érti, hogyan SZÉP ez a darab, és azt játsza el.
!!!
hát pont ezt mondom, hogy agyongondolkodják..és elfelejtenek HALLANI .... és a HARMÓNIA lesz pontatlan... Úgy látom, nem sikerült értelmesen leírnom... Nagy eső volt..biztos azért :)
Nem úgy kell értelmezni, ahogyan le volt, vagy le lehetett írva, HANEM AHOGYAN SZÉP !
Nekem ez is óriási kedvencem.
Nem korhű, (a hangszerválasztás majdnem olyan merész, mintha szintetizátor lenne); és ezek szerint nem is pontos.
Viszont átjön valami nagyon fontos.
Machaut: Doulz Amis
Igen, laikusok vagyunk, de a naptár ott a kezünkben... 700 évvel ezelőtti lejegyzésnél vitát nyitni, hogy teljesen pontos-e az előadás, az teljesen értelmetlen. Hidd el, a Musica Nova kottái, vagy a Graidelavoix-éi, voltak olyan esélyesek a pontosságra, mint amiből te kiindulsz, és le-pontatlanozod az előadókat. Ők, pl. két évig gondolkodtak azon, melyik régi nyelvjárás szerint legyenek a szövegek a lemezen - nem hinném, hogy néhány hangon ne lett volna enyhe vita.
Másra is kell figyelnetek, az egészre.
De hidd el, ahhoz, hogy ez az egész minél jobban, igazan, jól megjelenjen, ahhoz pontosnak kell lenni. gé helyett nem játszhatsz f-et :)
( Elkeseredésemben linkeltem azt a roncsot..:))
Részemről, maradok a pontatlan régizenész-okoskodós előadásoknál...
Amúgy, ez a pontosság-láz, minket, a közönséget, abszolute hidegen hagy; mi asszem, másra figyelünk.
A sok Machaut ballada között egyet nagyon megszerettem. ( a többit is :)
Gondoltam, megmutatom nektek, hát keresgélni kezdtem egy jobb előadást.
( Én kottán keresztül ismertem meg. )
Megdöbbenve tapasztaltam , hogy mindenki összevissza játsza ! Egy Machaut darabot nem lehet !
Elhatároztam, hogy csak olyat linkelek be, ami kottahű, legalább a harmónia pontos.
Képzeljétek el, hogy ez volt az, a többi totál pontatlan. És nem is ugyanolyanok kottailag. És hibásak . Egy - két - három hiba lényeges helyeken mindegyik előadásban van.
Az a baj, hogy annyira okosak már a régizenészek, addig okoskodnak, meg ragaszkodnak elméletekhez, hogy közben elfelejtenek hallani.
Ezek a műanyag zenészek legalábbis jobban hallanak náluk.
Bocs a linkért :)
10 évvel a Josquin album előtt készítették el a szalamandrás Machaut lemezüket. Tényleg a saját útjukat járják. Ezen a területen az egyik legkülönlegesebb lemez volt; igazi legenda lett. A polcon nálam külön helyen van... Látom, amazonon 94 USD, és hopp, meg is van...
Újra kiadták, de a Zig-Zag artwork-jét nyilván nem érték el.
Sajna Josquin zenéje nem az én világom. Nekem ez az időszak már nagyon ingoványos, nem is tudok igazán érdemben nyilatkozni az ekkor készült művekről, ilyenkor a hang elakad. Viszont van egy lemez, amely nagyon tetszik.
Az album szerzői:
Josquin Desprez, Leonhard Kleber, Girolamo Cavazzoni, Johannes Ockeghem, Jean de Lublin, Jean Le Brung, Marco Antonio Cavazzoni, Elias Nicolaus Ammerbach, Hieronymus Vinders és Nicolas Gombert.
Látható, hogy nem tisztán Josquin szerzeményei vannak a lemezen, viszont Ockeghem kivételével mindegyiket az ő művészete ihlette. Mondjuk ez így most elég furcsán hangzik, mert a szólóorgonás daraboktól eltekintve mind olyan, mintha mindegyiket Josquin írta volna! Ez valahol egészen elképesztő. Gondoljunk bele, hogy veszünk egy J.S. Bach albumot, meghallgatjuk, cuppogunk rajta és a végén derül csak ki, hogy a 2/3-ad nem is tőle van, hanem kortársaktól vagy ma élő szerzőktől, viszont ezt nem szúrtuk ki mert esélyünk nem volt arra, hogy kiszúrhassuk. :)
Josquint ( így illik mondani, egyszerűen csak Josquin ) tartják az első nagy, világsztár zeneszerzőnek, aki akkora szaktekintély volt, hogy még halála után 200 évvel is hivatkoztak rá és idézték. Felnéztek rá és követendőnek tartották művészetét, és tényleg, tökéletesen lemásolták a stílusát. De nem ám csak a formát, hanem a beltartalmat, az eszmeiséget is! Na kit dícsérjünk ilyenkor? Josquint, aki megfertőzte a többieket szépséggel, vagy a zenésztársakat, akik fantasztikus érzékkel levették, hogy itt van ez a pali, akit érdemes tanulmányozni és a nyomdokain járni?
De ez a hasonlóság az orgonadarabok szintjén is megfigyelhető. Az elsőt Leonhard Kleber írta, a másodikat Girolamo Cavazzoni, a harmadikat Marco Antonio Cavazzoni, a negyediket Jean de Lublin, az ötödiket Elias Nicolaus Ammerbach, a hatodikat ismét Girolamo Cavazzoni. Na, ezeknél a műveknél sem találni lényegi eltérést, vagyis itt is megfigyelhető a korra oly jellemző stafétaátadás intézménye. Az orgona itt szép hangú jószág, a klaviaturája kb 1 méter széles lehet legfeljebb, ilyetén a nóták hangterjedelme igencsak szűk. Eleinte arra gondoltam, hogy a hangszeres produkciók a monotonitás megtörése miatt kerültek a lemezre, de egyre inkább élek a gyanúpörrel, hogy inkább azért, hogy rámutassanak, mennyivel másként gondolkodtak a szerzők ugyanannyi szólam és hangterjedelem esetén ha énekhangról volt szó, és akkor amikor orgonáról. Mert úgy adná magát, hogy ugyanazt a kompozíciós elvet fogják érvényesíteni mindkettőn, de nem. Ez a másik nagy meglepetés a kiadványon.
Ami az a capella nótákat illeti, nagyon igényes a kivitelezés. Kandel a saját útját járja, akárcsak a többi régizene specialista ( Meunier, Schmelzer, Van Nevel, Magraner ). Amiben a különbséget látom a többiekhez képest, az az egyes hangokon való játék. Mindegyik önálló életet él, nincs tartott statikus hang. Amikor az egyik kinyílik, a másik visszahúzódik, alig észrevehetően pulzálnak, élettel és személyiséggel vannak megtöltve. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a szólamok mindegyike azonos jelentőséggel bír, és a roppant egymásra figyelésen túl lehetőségük volt az énekeseknek önmaguk habitusát is diszkréten belevinniük a darabokba.
Tán egy éve a Bartókon Machaut egy dalocskáját adták le vagy egy tucat verzióban, és a végén arra jutottak a beszélgető felek, hogy fogalmuk sincs róla, hogy hogyan kellene őket előadni. Amikor felmerült a női énekesek kérdése az volt a válasz, hogy valszeg Machaut idejében is voltak hölgyek, akik bírták a kotta olvasásának képességét, sőt, az is valószínű, hogy az énekesek általában véve nagyon képzettek voltak és ma a profi jelzővel illetnék őket. Éppen ezért nem ördötől való ezen a lemezen a hölgyek szerepeltetése. Nagyon szép hangjuk van, és ha lehetek egy kicsit őszinte, őket tartom a lemez fénypontjának. Nagyon muzikálisak. Nélkülük kevéssé élveztem volna ezeket az amúgy elsőtől az utolsóig rém szomorú nótákat. Dúr hangnemet ne keressünk! Az nincs, kizárólag moll. Meg könnyű, sötét bársony, gazdagon hímezve arannyal, végtelen idő birtoklásának biztos tudatával.
Youtebe-on nem találtam a lemezről részleteket. Sorry.
A Missa Hercules-es cd nagyon ott van...
Csak annyit mondok, hogy Húúúú-. :)
Ennek komolyan neki kell ülni...:)
Csak annyit mondok, hogy Húúúú-. :)
Ennek komolyan neki kell ülni...:)
Itt van néhány Zsoszken a gyűjteményemből, csak, hogy ne maradjunk abrak nélkül hétvégére. :)
Én is szeretem, énekeltük jó pár kórusművét.
Josquin.
A vihuelisták is ráugrottak annak idején; de még halála után 100 évvel is lantátirataival nyomult mindenki.
Ez a Mille Regretz személyes kedvence volt pl. V. Károlynak.
Tényleg ezerféleképpen lehet előadni; ez a hölgy, Dolores Costoyaz, nagy kedvencem. Nem tépi a szólamhúrt, sőt, azon játszik a leghalkabban, amin a leghangosabban kéne - nagyon kevesen tudják, ill. akarják ezt.
Egyszerű? Az, feltétlen. És mégis, ennek ellenére, az egyik legnehezebben játszható vihuela darab. Hogy miért?, mert teli van ez a zene olyan varázslattal, amit a császár egészen pontosan érzett, amely rendkívüli mód sérülékeny; elég egy rossz pedítés, szétporlik az egész, ellibben, és marad, legjobb esetben egy 'kedves' darab, amit kedvesen játszanak sokan, a szerkezetet, a vázat, az akkordokat, a jól megtanított, jól megtanulható dolgokat, amely éppen csak a legfontosabb összetevőt nélkülözi.
Nekem most a ' Du mien amant ' a kedvencem, repülök tőle. Sajnos semmi a tubuson belőle, csak egy óvatos gitár átirat, így nem tudom megmutatni. ( Kotta persze megvan, itthon szól ezerrel :)
A saját Mille regretz témáját imprózza, bővíti, mutatja meg teljes valójában Josquin.
Ha tudsz belőle felvételt, please...:)
Pfű...azért nem fogyott ki belőlem a szusz, mert nyitva maradt a szám..Ezt nem gondoltam volna oboán..És mégis...mi az hogy ! Teljes értékű Bach. Az arrange-ing is jó.
Ez az a szerző, akiből zenetörin megvágtak. Éppen tudnék tőle ezt-azt idézni, csak hát a tubuson nincs hozzá hangzó anyag, mert a legjobb dolgok vagy nagy ritkán érhetők el ingyenesen, vagy úgy eldugják őket, hogy a jóisten nem talál rájuk.
Akkor táguljunk egy kicsit, a mellény megbírja. :)
Ez itt egy olyan dolog lesz ismét, amely az eljátszhatatlan kategóriába tartozik. Alex Klein miközben füj párszor a száján is fog levegőt venni, de, hogy éppen hol játszik körkörös légzéssel és mikor veszi az orrán keresztül a levegőt, azt te nem fogod észrevenni. Modern hangszeres, nagyon exkluzív előadásról van szó, kéretik nem ócsárolni. :)
Na, itt a vita totálisan felesleges.
Inkább szűküljünk tovább egy kicsit....:)
Josquin des Pres. Kisugárzása annyira erős, ami párját ritkítja a zene történetében. Sok-sok lemez, kórusok, külső hallgatóknak az emészthetetlenség határán, de magasan jegyzett dolog, tényleg.
Van ez a srác, ez a Bor Zuljan, lantos, aki szintén szereti, és fejébe vette, hogy úgy mutatja meg, hogy mi, a közönség is szeressük. Így hát átiratokat játszanak, hogy a 'lány gitárral' -on nevelődöttek is értsék.
És nagyon-nagyon jó lett.
Goethe Faustja, avagy éljen a fúziós konyha és együnk mákosgubát birkapörkölttel!
A Faust I-II. rémes olvasmánynak tűnhet annak, aki nincs tisztában az antik irodalom történeteivel és szereplőivel. Ennél a Gipsy barokk lemeznél is ez a helyzet, mert tele van utalással. A lemez címe félrevezető, gipsy helyett inkább közép-kelet európait kellett volna írni, de a marketing szempontok erősebbnek bizonyultak a művészi korrektségnél. Rajtunk és a történelmi Magyarország területén élő népektől eltekintve senki sem fogja felkapni a fejét erre a címre és kikérini magának a cigány zene és az ő népzenéjének a durva összemosását.
Szerencsés vagyok, mert már kisgyerekként ismeretségbe kerülhettem MO. népzenéjével, tárgyi és legfőképp tánckultúrájával. Mára már különbséget tudok tenni egy dunántúli, egy kalotaszegi vagy egy gyimesi között, de ugyanez áll a szerb és a valódi cigány népzenére is, amely köszönőviszonyban nincs a Váradi Roma Café, Bangó Margit vagy Boban Markovic forgótáras, kalasnyikovos, zajártalomnak is beillő műzenéivel.
A táncházmozgalomnak rengeteget köszönhetünk, mert azon túl, hogy valós képet kaphatunk hazánk népzenéjéről - amibe a cigányzene is beletartozik -, arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire egyedi és semmilyen más nép zenei kultúrájához nem hasonlítható a Kárpát-medence népzenéje. Nem felsőbbrendűségről van itt szó, hanem egy elképesztő dallamgazdagságról, ornamentikáról és a hangszeres játékban is megnyílvánuló temperamentumról. Hollandusoknál soha nem fog elszakadni a hegedű húrja előadás alatt, nálunk ez nem is olyan ritka jelenség. A Veszprémi Néptáncegyüttes egyik fellépésén is megtörtént ez, és a prímás becsületére legyen mondva, hogy vérző ujjal és 3 húrral is végigtolta a zenei szettet.
Visszatérve a Faustra, most nem kell frusztrálódniuk a kevésbé felkészült komolyzene rajongóknak, mert a lemez első 2/3-a egészen a 14. nótáig kellően megalapoz az eztán következő fantasztikusan izgalmas fúziós zenének. 14 műsorszámnyi gyorstalpaló már elég lesz ahhoz, hogy megértsük, hogyan is hathatott volna a cigányzene a barokk művészetre, ha lehetőséget kapott volna a parnasszusra való feljutásra. Sajna ez nem történt meg, így amit a lemezről hallunk csupán fikció. Mondhatnám: akár lehetett volna így is, de nem így lett. A cigányzenének esélye nem volt, hogy evolúciósan megtegye ezt az ugrást.
Szinetár Miklósnak vagy egy sorozata, amely egy Stradivari történetét mutatja be különböző korokon átívelve. Az egyik rész egy cigánylányról szól, aki Rákóczinak húzza a talpalávalót, majd egy olasz hegedűvirtuóz felfigyel a tehetségére, elviszi Olaszországba tanulni, a lányból híres klasszikus hegedűs lesz, majd hazalátogatva kiszáll a hintóból, odamegy a tábortűznél űlő cigányokhoz és ismét elkezd népzenét játszani, de már a csoda hangszeren. Valahol pont ezt érzem ennél a Tartini darabnál. A virtuóz felszabadultságot, a szárnyalást, az örömzenélést. Mint amikor valaki visszacsöppen abba a zenei közegbe, amely igazán való neki. Mint amikor a hal vergődik a füvön, majd visszadobják a tó hűs vizébe. Ezt a Tartinit így játszaná el egy magyar prímás. Nem 34. Rácz Laci, nem Lendvai "Csócsi" József, hanem egy népzenész Kalotaszegről vagy a Mezőségről.
A díszítések nagyon hasonlítanak a ma bevett korhű játékmód gyakorlatához, de ha kicsit is jobban odafigyelünk egyből kiderül, hogy minden pont fordítva működik. Igen, talán innen származik a barokk előadói gyakorlat. Lehet, hogy a népi kultúra ihlette a mai műzenét? Mert mi volt előbb? A népzene vagy a komolyzene? De az is lehet, hogy ez csupán szemfényvesztő hasonlatosság, mint a fraktáloknál. Jégvirág - falevél. Élő-élettelen. Cigányzene (vagy inkább mondjunk népzenét) - komolyzene.
Bárhogy is legyen, érdemes meghallgatni az albumot. Egyrészt mert tökéletesen játszható minden darab korhű hangszereken, másrészt mert megmozgatja a fantáziát. Mi lett volna ha? Gyökerezhet-e távolságtartó szenvedélyünk tárgya ebben a népi környezetben, vagy annyira ocsmány a gondolat, hogy az már sértő?
Én nem látom az éles határvonalakat. Ott van pl. a L’Homme armé c. francia dalocska, amelyet oly sokan dolgoztak fel, hogy még mise is született belőle. Egy bugyuta kis nóta. Ezek után nem lenne logikus, hogy a sokkal temperamentumosabb, élőbb és dallamosabb népi melódiák ne találhattak volna maguknak utat a komolyzene szent oltára felé?
Az a Tartini nekem nagyot ütött és kevés ennél komolyabb zenét ismerek. Furcsa, de amikor hallgatom nem megmosolyogtat, hanem pont az ellenkezője történik, mélyen elgondolkodtat. Nem vagyok nagy Tartini rajongó mert karótnyeltnek tartom a szerző műveit még akkor is, ha éppen egy zseni játsza az ördögtrillás darabját. Viszont ami ezen az alphás lemezen szól lágy, hajlékony, elegáns, organikus és végtelenül érzelmes. Nem barokkos a díszítése, hanem népi. Aki nem ismeri a díszítések fajtáit az most lemarad valamiről.
Oké, nem autentikus népzenét hallunk, hanem annak valamilyen kivonatát és ettől az előadás olyan amilyen. De az ötlet, ami mögötte van, az szerintem zseniális és nem érzem, hogy beletörött volna a bicskájuk a próbálkozásba. Ugyanakkor senkit nem bátorítanék arra, hogy megvegye ezt a lemezt. De ha van rá lehetőség, érdemes belehallgatni a vége felé. A lényeg végtére is ott van. A többi szükséges felvezetés.
Recomposed by Max Richter - Vivaldi - The Four Seasons, Summer - Daniel Hope
The Four Seasons Recomposed: Summer I · Fenella Humphreys · Covent Garden Sinfonia · Ben Palmer
