Bejelentkezés Regisztráció

Opernglas, avagy operai távcső...


21798 Ch.Blondel 2023-07-11 14:50:46 [Válasz erre: 21796 kjános 2023-07-11 08:31:43]
Szerintem szükségtelenül negatív a rendező–közönség viszonyt ab ovo valami antagonizmusként megközelíteni, hogy a rendező a néző hülyeségére/érdektelenségére/beletörődésére "spekulál" (noha nyilván ilyen is van, kedves Operaházunkban épp elégszer).
Szelim basa már azért is egy érdekes példa, mert legjobb emlékeim szerint a librettóban egyébként nincs a korára tett utalás, és az ősbemutatón fellépő színész is mindössze három évvel volt idősebb a Belmonteként egyébként negyvenes éveit taposó Adambergernél, tehát hogy Szelim játszik vagy nem játszik Konstanzénál, az bizonyos módon nem a "puszta mű" kommentárja, hanem egy lerakódás megkapargatása, az opera egy (konvencionálissá vált, de a művet szintúgy továbbgondoló) értelmezésének felülírása.
Annak, hogy egy új rendezés valami újat nyújtson, egyrészt mindenkori járadéka az, hogy lehet, a bársony köntösökből szürke zakók lesznek, másrészt mindenkori rizikója, hogy lehet, hogy (minden feltételezett jóindulata ellenére) pocsék lesz a rendezés. Ez számomra a színházi lét velejárója – és mint a sokat nyúzott Trubadúr, vagy bármelyik tetszőleges Zeffirelli-rendezés húszezredik felújítása mutatja, egy 'konvencionális'/'tradicionális' színrevitel sem biztosítja azt, hogy az ember valami jót, érdekeset, értelmeset fog látni a színpadon, legfeljebb szcenikai szempontból valami "szebbet" és jobban megszokottat.
A rendezői színház margójára csak annyit mondanék – noha természetesen értem az általad is taglalt jelenséget –, hogy Bayreuthban is Chéreau előtt volt még egy Siegfried meg egy Wieland Wagner.

21797 Edmond Dantes 2023-07-11 14:19:42
A sok kritikus beírás nekem azt jelenti, hogy a fórumtársakat, ahogyan a rajtu(n)k kívüli világot, érdeklik az új produkciók, azaz klasszikus operák esetében az újszerű megközelítések, értelmezések. Vannak köztük, amik tetszenek, vannak, amik kevésbé és vannak szép számmal, amiket a pokolba kívánnak. Na de kinek-kinek más az, ami tetszik, kevésbé tetszik, pokolba kívánja. Amit TV-ben, neten lát, azt ingyen látja, csak az idejéből ment el rá annyi, amennyi. Ha pedig már menet közben nem tetszik valami, akkor "klikk", odébb- vagy kikapcsol. Ugyanaz másoknak meg pont bejön. Hosszabb távon pedig nyilván azok a rendezők maradnak az élbolyban vagy egyáltalán: a pályán, akiknek a közönség többsége igennel szavazott több produkciójára. Ez is egyfajta szelekciós-evolúciós folyamat. Rostán fennakad, rostán kihullik.

21796 kjános 2023-07-11 08:31:43
Szerintem az, hogy nem vesz el, az nem elég. Akkor érdemes valamit át - vagy újragondolni, ha valamit hozzá tudok adni. Az, hogy az eredmény nem rosszabb, mint a korábbi, még nem igazolja, hogy jó. Ráadásul az esetek többségében sajnos a végeredmény rosszabb. Pont azért, mert a mű leveti magáról a hozzá nem illő sallangokat. Természetesen nagy általánosságban a Don Carlos bármikor játszódhat, hiszen a hatalom és a magánélet konfliktusa, a különböző ideológiai nézetek ütközése bármilyen korban, így napjainkban, is előfordul. Csakhogy vannak olyan mozzanatok, mint például a főinkvizítor szerepe, amelyet nagyvonalúan negligálhatunk, ahogy a rendező szeretné is, de azért ott vannak és ellentmondásban vannak egy későbbi korszakkal. Elvben valóban tök mindegy, hogy karddal vagy géppisztollyal vannak-e felfegyverezve az Edgar után kutató rawenswoodi katonák, de mennyiben ad valamilyen pluszt a műhöz az utóbbi eset? Egy korábbi hozzászólásban már utaltam a Borisz Godunovra. Divatos ezt a művet a mai vagy a szovjet korszakba áthelyezni. Csakhogy a hatalom sem az egykori Szovjetunióban, sem a mai Oroszországban - legalábbis egyelőre - nem egyeneságon öröklődik, mire a korábbi vezető fia hatalomra kerülne, a jelenlegi vezető rég a hamut is mamunak mondja, így teljesen felesleges a gyereket meggyilkoltatnia. Mivel azonban a mű elsősorban Borisz lelkiismeretfurdalásáról szól, a mai környezetbe helyezés, bármennyire tetszetős is, teljesen értelmetlenné teszi az operát. Konklúzióként legfeljebb annyit szűrhetünk le, hogy a hatalom csúnya dolog, egyesek ölni is képesek érte. De ez nem derül ki a darab realista előadása során is? Vagy ki az ördög bízza igazát manapság istenítéletre, mint a Lohengrinben? Ha jogi problémám van, az illetékes bírósághoz fordulok, amely majd évek múlva ítéletet hoz az ügyben. Ezeket el lehet bagatellizálni, de megkerülni sajnos nem. A rendező pont arra spekulál, hogy kritika nélkül átengedem magam az "újításainak" és elfeledkezem az ezáltal keletkező ellentmondásokról. De önmagában, attól, hogy a szereplők mai környezetben, mai ruhákban flangálnak, az előadás nem lesz jobb, de még korszerűbb sem. Legfeljebb más. Én egy új rendezéstől nem csak formai, de érdemi új megközelítést várok. Természetesen formailag is lehet újdonságot nyújtani, ahogy a realista rendezés keretein belül is meg lehet teljesen újítani egy művet. Például azzal, hogy a Szöktetés a szerájból-ban Szelim basa szerepét Londonban nem a szokásos módon, egy tisztességben megőszült jellemszínészre vagy egy kiérdemesült comprimarióra osztották, hanem a szívdöglesztő Oliver Tobiasra, egyszeriben komoly tétje lett a darabnak. A basa itt nem csak nagy igazságokat mond ki, és míg a szokásos felállásban már csak koránál fogva sem jelent semmi veszélyt Constanzára, Tobias szerepeltetésével viszont Belmonténak váratlanul valódi vetélytársa akad, akire joggal lehet féltékeny. Vagyis egyetlen apró ötlettel egy mű teljesen új fordulatot kaphat. 
Úgy gondolom, hogy a rendezés a mai operajátszás talán legfontosabb kérdése, amiben természetesen ütköznek a vélemények, de amivel mindenképpen foglalkozni kell, annak ellenére, hogy nem mi fogjuk megváltani a világot. Jó néhány kérdésre érdemes választ keresni. Például:
mi az oka, hogy a rendezők ennyire az előtérbe kerülhettek
mi a rendező: alkotó vagy csak alkalmazó
amennyiben alkotónak tekintjük, van-e valami, ami határt szab a ténykedésének
mennyiben kell hűnek maradnia a rendezőnek a műhöz vagy simán túlléphet rajta
a rendezést a műhöz viszonyítva vagy önmagában vizsgáljuk
Előrebocsátom, hogy nem szeretnék a teoretikus szerepében tetszelegni. Éppen olyan operarajongó vagyok, mint a fórum többi tagja. Az én véleményem csupán egy a sok közül és minden véleményt maximálisan tiszteletben tartok. Az enyémtől eltérőket is. A véleményemet igyekszem érvekkel alátámasztani. Valószínűleg nem fogjuk meggyőzni egymást. De egy jót beszélgetünk.


21795 Hangyászsün 2023-07-11 08:05:13 [Válasz erre: 21792 Klára 2023-07-10 18:07:52]
Mivel csak most értesültem róla, nem emlékezhettem rá. :O))) Csak azt tudom hozzátenni: Vannak még pihent elmék.

21794 kjános 2023-07-11 07:45:03 [Válasz erre: 21793 lujza 2023-07-10 23:36:46]
Természetesen sok librettóban vannak zavaros mozzanatok. A Trubadúr esetében még elfogadható, ha az éj homályában valaki összetéveszti az egyik udvarlót a másikkal, főleg, ha az egyiknek csak a hangját hallja, míg a másikat látja. Manrico származásával kapcsolatos naivitása már valóban menthetetlen. De például a Rigolettóban is Rigoletto elvben a világtól távol neveli lányát, nehogy áldozatul essen a hercegnek, de a szomszédban mégis ott van az egyik legszervilisebb udvaronc, Ceprano gróf palotája, ráadásul hosszú éveken keresztül észre sem veszik egymást. Az Aida második és harmadik felvonása között is mindössze egyetlen nap (vagy még annyi sem) telik el, az egyiptomiak mégis harcra készülnek, noha éppen a minap verték tönkre az etiópokat. Radamest többek között azzal vádolják, hogy elhagyta a tábort, pedig neki esküvőre és nam harcra kellene készülnie. Szóval az opera világában sok minden több sebből vérzik, de ha jó a darab és jó az előadás, akkor ezektől eltekintünk és teljesen átadjuk magunkat az élvezetnek.

21793 lujza 2023-07-10 23:36:46 [Válasz erre: 21789 kjános 2023-07-10 13:21:36]
Azért van még a Trubadúrban is egy-két apróság, például amikor Leonóra összetéveszti a két testvért. Nem könnyű a színpadon két teljesen eltérő testalkatú énekessel előadatni ezt, ráadásul az egyik tenor, a másik bariton. Állítólag emiatt volt Münchenben szegény Harteros vak Leonóra. És Manrico váratlan felbukkanásai is furcsák, no meg az, hogy Azucena pontosan elmondja a fiának, hogy dobta tűzbe az egyetlen gyerekét, és ő mégis elhiszi, hogy az anyjával beszél. Igazi vadromantikus történet.

21792 Klára 2023-07-10 18:07:52 [Válasz erre: 21791 Hangyászsün 2023-07-10 17:51:14]
Ki emlékszik a két évvel ez előtti párizsi Aida előadásra, ahol színpadi segéderők térdencsúszva mozgatták az életnagyságú Aida plasztikfigurát? Szerencsétlen Sonja Radvanovsky csak a hangját kölcsönözte a szobornak, akit Kaufmann a szerep szerint lelkesen ölelgetett.  A sovány magyarázat szerint a hajdani gyarmatosítók által elkövetett bűnökért akartak kárpótlást nyújtani.

21791 Hangyászsün 2023-07-10 17:51:14 [Válasz erre: 21789 kjános 2023-07-10 13:21:36]
Tökéletes! Évekkel ezelőtt talán a Mezzón láttam egy 19. századi környezetbe helyezett Aidát - aztán kikapcsoltam, mert vsz. helyesen tippeltem, hogy a Szuezi-csatornában végzi a címszereplő és a hőstenor. A néhai Schlingensief zavaros értelmiségi rizsával magyarázta az agyonzsúfolt, különféle szimbólumokkal - nyúl, tojás, Willendorfi Vénusz - telerakott, afrikai/afganisztáni előretolt helyőrségként berendezett színpadképet, amely felett fókakolóniákról szóló filmet vetítettek, mindegyik szereplőnek megvolt a maga mása stb. Ebből csak a nagy semmit lehetett kivenni, ugyanakkor KW Mesterdalnokok-ja (Bayreuthban, 2010-ben láttam), ugyanő 2004 előtti würzburgi Hollandija, netán Kovalik MüP-ban színre került Hollandija - komoly erkölcsi kérdéseket feszegettek, noha persze semmi közük sem volt az eredetihez. Nem közismert, főleg barokk operák esetében viszont - én legalábbis így vagyok vele - a mai néző/hallgató csakis úgy tudja elviselni a végtelen hosszú (bravúr)áriákat és a parttalan recitativokat, ha közben folyton történik valami a színpadon. 2 példa a MÁO-ból: Remekül szórakoztam anno Kovalik Xerxesén, hiszen azt a tömény bugyutaságot kizárólag szellemes ötletek képesek ellensúlyozni. Nem néztem utána, de élvezetes volt a mai környezetbe áthelyezett Olasz nő Algírban (Erkel, még az Andrássy úti tatarozás alatt.) KW 2004-es Erkel-beli Lóheringje ugyan szintén komoly erkölcsi tanulsággal bíró történeté alakította át a dédpapa - Erich Rappl szerint legirreálisabb, emiatt a legtöbbet kigúnyolt - librettóját, viszont én anno a legautentikusabb forrásból értesültem róla, hogyan is ment a "gondosan kidolgozott műhelymunka".

21790 Ch.Blondel 2023-07-10 13:28:02 [Válasz erre: 21787 kjános 2023-07-10 08:45:21]
Peter Stein Don Carlosa mondjuk ezen erényei mellett eszméletlen statikus és nehezen élvezhető egy előadás volt számomra. (A Met "helyi", Broadway-ről szalajtott rendezőktől származó előadásai meg többnyire védhetetlenek, ezt nem is vitatom, lásd az átszcenírozás kevésbé "radikális", de teljesen blőd másik példájaként az új Traviátát.) A "semmit sem ad hozzá" passzusra tudok ismét csak visszakérdezni, hogy szükségszerűen elvesz-e? Mert ha az egyenlet vége nulla vagy pozitív, akkor az összképet tekintve – szerintem – irreleváns, hogy farmeres-e Hamlet és géppisztolyokkal mászkálnak a római katonák. Ugyanitt a Don Carlos lehet, hogy egy az egyben nem fordítható le 2023-ra (vagy 1930-ra, vagy 1970-re, stb.), de az autoriter uralkodói figura és a vallás nevében emberek jogait korlátozó, életüket tönkretevő, a mindenkori hatalomra nyomást gyakorló egyház sajnos kellően visszatérő tapasztalata a történelmünknek ahhoz, hogy a XVI. századból kilépve is működjön a történet.
A Ringben Wotan dárdája valóban az egyik legfontosabb szcenikai és zenei jelkép, de hogy ez a Rheingold után két operával később születő, illetve hárommal később színre lépő Hagen fegyverzetére is automatikus kiterjed, azt még Wagner-neofitaként is megkérdőjelezném. Én ezt egyébként a "pohár félig teli" oldalról nézem – és elfogadom, hogy alapvetően eltér a szemléletünk, de nekem nem az a lényeg, hogy van vagy nincs dárda/kard/spanyol inkvizíció, hanem hogy amit a rendezés helyette felkínál, az 1) része-e egy koherens egésznek 2) nyújt-e valami intelligens, érdekes alternatívát. Ha igen, akkor lehet Siegfried végzete akár egy hentesbárd is.

21789 kjános 2023-07-10 13:21:36 [Válasz erre: 21788 Hangyászsün 2023-07-10 10:32:44]
A Trubadúrral kapcsolatban nekem mindig is az volt a véleményem, hogy abszolút logikus minden, feltéve, ha a teljesen valószínűtlen kiindulópontot elfogadjuk. Onnan már megy minden, mint a karikacsapás. A kétféle rendezői attitűd között nagyjából azt a különbséget érzem, amit Te is megfogalmaztál. A modernkedő rendezés lényegében hagyományos színház, csak mai vagy legalábbis nem a cselekmény szerinti korba helyezi a darabot, ami egyes esetekben bejön, véleményem szerint azonban az esetek többségében nem. Ezekben az esetekben a rendezőnek nincs határozott koncepciója, inkább csak ötletel, az egész nem alkot egységet és az egész előbb-utóbb megbicsaklik a mai és az eredeti kor közötti különbségeken. A rendezői színház rendezői viszont komoly koncepcióval rendelkeznek, amelyet következetesen végig is visznek, számukra a mű csupán egy lehetőség, amellyel reagálni akarnak valamilyen általuk fontosnak tartott társadalmi problémára. Véleményem szerint - fejet hajtva az igen komoly szellemi tevékenység előtt - ezzel az a baj, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a mű tartalmát, üzenetét, sőt nemegyszer azzal éppen ellentétes üzenetet fogalmaz meg. Igy mondjuk, végül nem Wagner Bolygó hollandiját vagy Mesterdalnokokát látjuk, hanem Kovalikét és Katharina Wagnerét. 

21788 Hangyászsün 2023-07-10 10:32:44 [Válasz erre: 21787 kjános 2023-07-10 08:45:21]
A Trubadúrral kapcsolatban évekkel ezelőtt Pál Tamás karnagy úr megírta, mivel érdekelte az eredeti, lefordíttatta a Cammarano által teljesen "operásított" spanyol eredetit. Minden vadromantikus fordulata dacára ott a cigányasszony a cselekmény nagyon tudatos alakítója, sőt logikus magyarázat is akad arra, amin a mezei operabarát csak kapkodja a fejét. Más: Ha különbséget teszel modernkedő és rendezői színház között, akkor modernkedő pl. az, ahol a szerző korába, vagy teljesen más időbe helyezik a cselekményt - Chéreau-féle 76-os Ring, benne Wotan császárkabátban, de dárdával, ugyanakkor az események bemutatása a hagyományt követi, tehát Alberich ellopja az aranyat stb. Rendezői színház viszont, ahol a színpadon látottaknak semmi közük a librettóhoz, pl. KW würzburgi "Hollandi"-ja.

21787 kjános 2023-07-10 08:45:21 [Válasz erre: 21785 Ch.Blondel 2023-07-09 14:41:35]
Tévedések elkerülése érdekében én nem a teatrális operai manírokat vagy akár a realista színház minden kelléket hiányolom vagy sírom vissza. Peter Stein salzburgi Don Carlosa a maga poszt-realista stílusával, amely szinte csak jelzi az adott kort, tökéletesen szinkronban van a művel. Az viszont, hogy csupán modern miliőben adnak elő egy darabot, véleményem szerint semmit sem ad hozzá, sőt legtöbbször kimondottan problematikus. A Trubadúr librettója egyébként, az alap szituációt leszámítva, amivel érdekes módon senki sem foglalkozik, nevezetesen, hogy miképpen lesz egy írni-olvasni nem tudó cigányok között felnövő fiatalemberből nem csak hadvezér, de még udvari költő is (ha csak nem a Mágnás Miska logikája alapján, mely szerint egy gróf pusztán a származása alapján több kilométerről, szél ellenében is felismerhető) a maga vadromantikus módján tökéletesen logikus. Ennél az operánál egyébként nem lenne különösebben zavaró a cselekmény más korba történő áthelyezése, csak - legalábbis számomra - semmiféle pluszt nem ad hozzá. Az operák többségénél azonban sajnos az ilyen módosítás, mint a Manon Lescaut esetében is, előbb-utóbb összeütközésbe kerül a művel. A baden-badeni Istenek alkonya rendezője például jogosan érezte, hogy egy ballonkabátos Hagen kezébe nemigen illik egy dárda. Csakhogy sajnálatos módon ő a ballonkabátot választotta, így nála Hangen egy bicskával döfi le Siegfriedet, amivel viszont azt mutatja, hogy fogalma sincs erről a műről, hiszen a dárda a Rajna kincse második képétől kezdve az egész Ring ciklus egyik legfontosabb jelképe. Vagy igen eredetinek tűnik a Rigolettót egy Las Vegasi kaszinóban játszatni, csak hogy a darab tétje ezáltal egyre alacsonyabb lesz. Ami Victor Hugonál egy tehetséges, de könnyelmű, a tettei következményeivel nem törődő uralkodó és az őt kiszolgáló udvar kemény bírálata, Verdinél már eleve inkább az általa annyira kedvelt apa-lánya kapcsolatra irányul, de azért a mantovai herceg személyében még mindig egy uralkodó cselekedeteinek erős kritikája, az a Las Vegas-i mulatóban csupán egy munkáltató-munkavállaló közötti konfliktusra egyszerűsödik, amit még az arab sejknek ábrázolt Monterone körüli diplomáciai bonyodalom is súlyosbít. Ráadásul míg Verdinél Sparafucile egy pitiáner bérgyilkos, aki sohasen látta a herceget, addig ma az internet korában az egyik Las Vegasi- bártulajdonos tökéletesen ismeri a másikat, így ez az interpretáció egy újabb elemmel, a konkurencia felszámolásának lehetőségével gazdagodik (ami csak azért marad el, mert kénytelenek az eredeti műhöz tartani magukat). Viszont mi köze mindennek a Rigolettóhoz? Ugyanakkor a felsorolt példák egyike sem tartozik a rendezői színházhoz. Ezeket én csak modernkedő színháznak nevezem, mert tulajdonképpen szinte minden elemében hagyományos színházat valósítanak meg, csak mai vagy legalábbis az eredetitől eltérő környezetben. De attól jobb lesz például a Don Carlos, ha a király szobája még jelzéseiben sem utal uralkodásának korára, hanem mondjuk, miután áriája előtt tévét nézett, a főinkvizítorral folytatott párbeszéd után a szomszéd irodából áthozott íróasztalon golyóstollal aláírja a Posa kivégzését elrendelő határozatot?  De már itt egy óriási problémába ütközünk. Ma ugyanis az egyháznak nincs akkora hatalma, mint II. Fülöp idejében volt, tehát ez a jelenet napjainkban nem is játszódhatna le. A mai rendezők egyik nagy tévedése, hogy szerintük a mai ember képtelen felfogni a múltban játszódó történeteket és azonosulni velük. Csak akkor értem meg, miről van szó, ha Hamlet farmerben mondja monológját, ha a római katonák géppisztollyal hadonásznak, ha a középkori király mai öltönyben járkál. Úgy gondolják, hogy nem tudom megérteni az eredeti alkotás mának szóló áthallásait, üzenetét, viszont elvárják, hogy az aktualizálás miatti zűrzavartól nagyvonalúan eltekintsek. A modernkedő színház nem jelent lényeges változást a műben, inkább csak zavaró. Szemben a rendezői színházzal, ami viszont teljesen önkényesen kezeli a műveket.

21786 Edmond Dantes 2023-07-09 14:45:04 [Válasz erre: 21785 Ch.Blondel 2023-07-09 14:41:35]
11 másodperc különbséggel úgy érzem, elég hasonló szellemben irtunk :-)

21785 Ch.Blondel 2023-07-09 14:41:35 [Válasz erre: 21783 kjános 2023-07-09 13:37:23]
Számomra annyival mindenképp jobb, hogy nem a huszonezredik kardozós-kosztümös (poros, pókhálós) ál-középkori vircsaftot nézem, hanem legalább szcenika szintjén valami annál kevésbé elnyűttet. A Trubadúr librettója (csúnyán szólva) kellően debil ahhoz, hogy egy "konvencionális" rendezés keretei közt se működjön tökéletesen, így pont az ilyen művek esetén sosem veszem a lelkemre, ha legalább valamit kezdeni próbál vele a rendező.
Az általad említett Manonban – a leírtak alapján – sem az aktualizálás intencióját látom/vélem az elsődleges problémának, hanem hogy a rendező a saját alapkoncepcióján belül nem tudott valamit jól kidolgozni és kivitelezni. Abban egyetértünk, hogy nem kell és nem is lehet minden régi művet kortárs környezetben "átélhetővé" tenni, és a klímakatasztrófát nem A bolygó hollandi fogja bárkivel megértetni (ismét fiktív példa); de az elsőre felhozott tankos Attila, lövészárkos Manrico sem az ismertetett Manon módján "aktualizáltak" vagy "problémamegoldók", tehát nem venném a két ágazatot egy kalap alá, másrészt az én saját élményeim alapján a kortárs rendezői színház sem túlnyomóan a Manon-féle utat járja.

21784 Edmond Dantes 2023-07-09 14:41:24 [Válasz erre: 21783 kjános 2023-07-09 13:37:23]
Pont ilyesmiről írtam itt az egyik topikban: Tosca ne lője le Scarpiát, Carmen ne szúrja le  a tizedest és a rendező ne tegyen olyan erőszakot a darabon, amit az ledob magáról. De önmagában mai ruhákban, mai díszletek közt színre vinni egy darabot nem (ős)bűn. Sőt, még üdítő is lehet. Nem gondolnám, hogy ötméteres uszályokban kell vonulnia a szopránnak vagy bronznak látszó szürke plasztik pajzzsal hadakoznia a tenornak ahhoz, hogy jó legyen az előadás ... hungarocell műsziklák és vászonra föstött várkastélyok előtt.

21783 kjános 2023-07-09 13:37:23 [Válasz erre: 21782 Ch.Blondel 2023-07-09 10:48:49]
Hadd nézzem a másik oldalról. A kérdésed az volt, hogy rosszabb lesz-e az aktualizálással, én viszont azt, hogy jobb lesz-e? És az esetek többségében a válasz sajnos az, hogy nem. Mert ezek a művek éppen a konkrét cselekmény révén legtöbbször ledobják magukról ezeket az erőszakos próbálkozásokat. Hogy egy konkrét példát mondjak, nemrégiben közvetítették a Mezzón a Manon Lescaut-t, a Monte Carlo-i Opera előadásában. A zenei megvalósításra most nem térnék ki. A rendező a napjainkba tette át a történetet és a második felvonás fináléjáig ezzel nem is volt semmi baj. Most is vannak nők, akik idősebb, gazdag férfiakat néznek ki maguknak és a jólét, kényelem mindennél fontosabb számukra. A harmadik felvonás azonban komoly probléma elé állította a rendezőt. Hiszen ma már senkit nem büntetnek meg az országból való kitoloncolással, pláne nem Amerikába. Éppen ellenkezőleg, mindenki oda vágyik. Éppen ezért tudta, hogy ebben a miliőben az eredeti sztori fenntartása totális hülyeség, így az egészet átváltoztatta úgy, hogy az egész az itt leginkább bandavezérként ábrázolt Geronte magánügye lett, ő rendelkezett mindenről és mindenkiről, a lányokat (vajon hogy kerültek hozzá?) árverésen bocsájtotta áruba (érdekes, hogy szinte minden vevő nő volt, vajon mire kellettek nekik a lányok), egy személyben ő volt az őrmester és a hajóskapitány (ezek a szerepek ki is maradtak), az ő szövegében, mivel prózai, nem is említették Amerikát, a des Grieux-vel szembeni nagyvonalúsága az előzmények ismeretében teljes rejtély, mint ahogy az is, hogy a főszereplők hova kerülnek. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Lescaut a szövege szerint azért itt is lelkesedik azon, hogy Manonnak nem kell Amerikába mennie. A negyedik felvonás még zavarosabb. Manon és des Grieux egy lakásban tartózkodnak, egy üvegfal választja el őket, Manon már a halálra készülve hever az üres oldalon (hogy hol van és miért kerül oda, soha nem derül ki), míg des Grieux oldala tele van enni-innivalóval, ettől függetlenül ő is az éhségre, vízhiányra és a sivatagra hivatkozik, ahol semmi élelmet nem találnak, ahogy a szövege előírja. Vagyis, míg az eredeti sztori teljesen világos és logikus, az aktualizásási törekvéssel sikerült egy tökéletes katyvaszt produkálni, aminek, legyünk őszinték, se füle, se farka. És vajon ezzel jobb lett a mű? Szerintem nem. A magam részéről minden olyan megoldást - legyen az hagyományos vagy modern - amelyik elősegíti a mű jobb megértését, eddig ismeretlen szálakat bont ki, teljes mértékben elfogadok. Azt viszont, amelyik gyakorlatilag új művet ír a régi helyébe, az eredetit semmibe véve, nem. Ezeket az operák anno meghatározott történelmi környezetben születtek. Azok a viszonyok mára többségükben már aktualitásukat veszítették. Ahogy korábban írtam, ezek a művek, az ókori drámáktól kezdve azért maradtak fenn, mert önmagukban olyan értékeket hordoznak, amelyek a mi korunk számára is érdekesek. A mi korunk speciális problémáit azonban az esetek többségében nem lehet rájuk húzni. Azokra új, az ezekkel a kérdésekkel foglalkozó, a jelenkor szellemét tükröző műveket kellene írni.

21782 Ch.Blondel 2023-07-09 10:48:49 [Válasz erre: 21780 kjános 2023-07-09 08:46:36]
Szerintem itt két különböző dologról van szó az "átrendezés" kapcsán, amit érdemes szétszálazni: egyrészt, hogy kell-e mindent aktualizálni, akár egyszerűen a modern környezetbe való átültetéssel, akár valamilyen aktuálpolitikai/társadalmi problematikára való reflexióval; másrészt, hogy segít/ront/érdemes-e az opera eredeti cselekményét/helyszínét bármilyen más környzetbe, kontextusba áthelyezni (rosszabb lesz a Trubadúr attól, ha I. világháborús környezetben játszódik?). Az Arena di Verona egyetlen invenciózus rendezéseként tudok pl. emlékezni a Visconti-utánérzésként a Risorgimento korába áthelyezett Nabuccóra, ami ettől ugyan aktuális nem lett, de adott egy más értelmezési/szemlélői keretet az operához.
Ugyanakkor a tonnányi "történelmi" Verdi-operánál is érdemes szerintem megfontolni, hogy az ókori római/középkori genovai–velencei stb. köntösökön túl mennyire szólnak az adott korról olyan értelemben hűen ezek a művek, hogy ragaszkodni kelljen az eredeti környezethez. Az Attilában az egykori (velencei) közönség számára nyilván egyértelmű volt a Velencére tett, önmitologizáló utalás, de szövegszerűen gyakorlatilag elhanyagolható ennek a tényleges megjelenése. (Ugyanitt: a hun Attilánk druidákkal imádkozik Wotanhoz.) Ha ezek az operák univerzális tematikájuknak köszönhetően maradtak a repertoárban, akkor nem az (ál)történelmi környezetük a lényeg, hanem a szerelem/féltékenység/elnyomás/patriotizmus stb. korszakokon át érvényes, és több korszakban is hitelesen megszólalni tudó témái. Hathat a tankos Attila hülyén is a színpadon, és lehet zsigeri hatása is annak, hogy a fél Európát rettegésben tartó hódító nem párduckacagányosan, hanem rohamosztagosokkal, harcikocsin vonul be. (A példa – részemről – fiktív, mert bevallom, az Attila, de még a Trubadúr is igen kevéssé szokott érdekelni.)

21781 Hangyászsün 2023-07-09 09:31:50 [Válasz erre: 21772 lujza 2023-07-05 01:29:32]
A korábban itt olvasottak hatására döntöttem úgy, hogy nem megyek el rá. Pedig szeretem az Otellót! Ráadásul emlékszem Vámos László rendezésére.

21780 kjános 2023-07-09 08:46:36 [Válasz erre: 21779 Edmond Dantes 2023-07-08 16:45:48]
Szerintem a konkrét helyhez, térhez, időhöz kötött, cselekményes olasz operákat meglehetősen nehéz aktualizálni és/vagy valamilyen mély filozófiai tartalommal felruházni. Az eredmény legtöbbször katasztrófa vagy egyszerűen csak tömény hülyeség. A Hoffmann meséinél nyugodtan lehet beszélni a művészet és a magánélet kapcsolatáról és arról, hogy a művészi sikerek éppen a magánéleti kudarcoknak köszönhetők, hiszen erről szól ez a mű. De például a Trubadúrnál milyen aktuális mondanivalót tudok hozzátenni a műhöz? Attól, hogy Verdi korában vagy valamelyik világháború alatt játszódik, jobb, érdekesebb vagy maibb lesz? Közelebb kerül hozzám egy mű attól, ha Attila katonái tankokkal rontanak rá az ellenségre és ha Ezio revolverrel hadonászik? És akkor mi a helyzet az opera egyik kulcs jelenetével, Velence megalapításával? Az is átkerül a XIX. vagy XX. századba? Vagy ettől nagyvonalúan tekintsek el? Ezek a művek éppen azért maradtak fenn, mert olyan érzelmekről, szituációkról, drámai összecsapásokról szólnak, amelyek évszázadok múltán is megérintik az embert. Ettől aktuálisak és nem attól, ha farmerben vagy öltönyben ágálnak a szereplők vagy ha igyekeznek ráhúzni őket valamilyen mai kaptafára.

21779 Edmond Dantes 2023-07-08 16:45:48 [Válasz erre: 21777 kjános 2023-07-08 13:36:43]
Azt szoktam mondani -ez persze "költői" túlzás egy nem-költőtől-, hogy két opera van, ami nem viseli el az aktualizálást, modern környezetet stb.: Aida és Turandot. Azóta láttam már "korszerűsített" Aidát és ahogy elnéztem itt a minap -zéta- linkjét, az idei veronai Aida sem éppen szfinxek, piramisok és elefántok között zajlik... Mindazonáltal az a véleményem, hogy ezeket, hogy téged idézzelek, legjobb tényleg elfogadni: úgy, ahogy van.

21778 Ch.Blondel 2023-07-08 14:01:40 [Válasz erre: 21776 Laci Kozlok 2023-07-08 12:51:28]
Örülök, hogy tetszett :) Tegnap este csak az első órát tudtam elcsípni, de a rendezés magával ragadott. Mallwitz remek fiatal karmester, az elmúlt években csodás Così fan tuttét és Varázsfuvolát vezényelt Salzburgban, érdemes figyelemmel követni.

21777 kjános 2023-07-08 13:36:43 [Válasz erre: 21750 Laci Kozlok 2023-06-21 09:20:41]
Ismét hallgattam Kozlok Lacira (úgy tűnik érdemes) és megnéztem az 1958-ban készült olasz Turandot filmet. Eddig elkerült ez az előadás vagy lehet, hogy én kerültem el. Végül is mindegy. Mert ez a film mindenképpen nagy élmény és emellett rendkívül tanulságos. Valaki a fórumon leírta, hogy manapság az operákat nem lehet negyven évvel ezelőtti módon előadni. Nos, szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy hatvanöt évvel ezelőtti módon is lehet. Méghozzá nagyon jól. A film még abban az időben készült, amikor a rendező szolgálni és nem uralni, pláne megerőszakolni akarta a művet. Így tehát a darab nem a zártosztályon, egy lepukkadt gyártelepen, a Szépművészeti Múzeum raktárában, a János Kórház proszektúráján, egy ujgur átnevelő táborban, esetleg az alkoholmámorban fetrengő Turandot képzeletében játszódik, hanem a történet szerinti mesebeli Pekingben. A császár nincs dél-amerikai diktátornak vagy olasz csendőrőrmesternek (a külsőségeket tekintve gyakorlatilag mindegy) öltözve, Turandot nem egy Váci utcai butikból lép elő,  Calaf hősi mivoltát nem atlétatrikója és a munkaruházati boltban vásárolt terepszínű nadrágja jelzi, Timúr nem hajléktalan Ernő bácsi a Szomszédokból (az  Gurnemanz az operaház legutóbbi Parsifal felújításán), Liu nem a szeretetszolgálat aktivistája, a miniszterek nem a legutóbbi kiárusításon vásárolt konfekció öltönyben ágálnak, amelyet aztán karrierjük minden további szerepében viselhetnek, nem kis megtakarítást okozva a munkáltatónak. Az előadás nem a magyar rendszerváltásról szól (1958-ban furcsa is lett volna), de nem is a nyugat-európai kommunista pártok 
korabeli nagy dilemmájával foglalkozik, nevezetesen, hogy mindenben kövessék-e Moszkvát vagy önálló úton járjanak. Egyszerűen azt látjuk és halljuk, amit Puccini megírt és a magam részéről, aki mindig is kis igényű voltam, nem is kívánok ennél többet. Természetesen ez nem az egyetlen interpretációs lehetősége ennek a műnek, de hatvanöt év távlatából is tökéletesen illúziókeltő. Mario Lanfranchi, aki 1956 és 1971 között több operafilmet készített (nem mellesleg csaknem húsz éven keresztül Anna Moffo férje volt), a mese felől közelít az alkotáshoz. Arca csak Calafnak, Liunak, Timúrnak és Turandotnak van, a többiek mind maszkot viselnek. A kínaiakat megszemélyesítő művészek sajátos koreográfia szerint mozognak. A díszletek jelzésszerűek, de tökéletesen megidézik a kínai miliőt. A filmen nyoma sincs az elcsépelt operai maníroknak vagy az olaszokra különben jellemző ripacskodásnak (legfeljebb annyi, amennyit ez a megközelítés megenged). Abszolút korszerű, ma is élvezhető előadást látunk. A milánói rádió kiváló ének - és zenekarát Fernando Previtali vezényli, a mű minden árnyalatát felmutatva. A szereplők közül természetesen Corelli a nagy sztár. Szerencsénkre számtalan felvétel őrzi Calaf produkcióját és már itt olyan tökéletes, ahogy a későbbi előadásokon megszoktuk (például már itt is hallhatjuk a rejtvény jelenet végén a partitúrában nem szereplő, de néhány, remek magassággal rendelkező tenorista által ambicionált roppant hatásos magas C-t). Ráadásul láthatjuk is a jóképű tenort, ami különösen a hölgyek számára ajándék. Renata Mattioli jól hozza Liu megható alakját, az olasz operafilmek kedvenc basszusa, Plinio Clabassi tökéletes Timúr, a miniszterek hármasa csaknem megegyezik az egy évvel korábbi Callas felvétel szereplőivel. Érdekesség, hogy ott Renato Ercolani Pang szerepét énekli, míg a filmen Pongként láthatjuk. Pangot a filmen egy másik híres comprimarió, Mario Carlin alakítja. Turandot az amerikai Lucille Udovich. Tőle tartottam egy kicsit. Felesleges volt. Mind vokális, mind színészi szempontból teljesen illúziókeltőnek bizonyult. Etttől függetlenül az én kedvenc Turandotjaim továbbra is Eva Turner, Marion Lippert és Carol Neblett maradtak. Ez a film számomra azt bizonyította, hogy egy előadás, ha jó - kortalan. Ez a Turandot hatvanöt évvel az elkészülte után is valódi élmény. Ajánlom mindenkinek, aki a Turandotot szereti. Úgy, ahogy van.

21776 Laci Kozlok 2023-07-08 12:51:28 [Válasz erre: 21773 Ch.Blondel 2023-07-07 16:16:26]
Koszi a figyelmesztetést. Ez egy nagyszeru  eloadás. Modern  rendezés, de nem megy a zene és a szoveg ellen. Ugyanaz torténik  a színpadon mint a cseh feliraton, ugye más formában mint az eredetiben. A torténet egy nem túl sikeres de szerelmes prostibol lett filmsztár  és a herceg-filmsztár bukásárol szol.  A zenekar fenomenálisan  szolt - Királyi Concergebow Zenekar, Joana Mallwitz vezényelt.
Mindenki jol énekelt és a cseh kiejtés nagyon rendben volt. Feltétlenul nézzétek meg és aztán diskurálhatunk.
P.S. Ez egy jo szereposztás ellentétben a pesti Rusalkával.

21775 zenebaratmoncsi 2023-07-07 21:08:11
Most nézem, hogy az Operavision 2023. július 21-én be fogja mutatni Erkel Hunyadi László operáját a Magyar Állami Operaházból. Igazán remek hír, ráadásul magyarul hallhatjuk, gondolom angol felirat lesz hozzá.
Hunyadi László | Operavision

21774 Búbánat 2023-07-07 16:56:35 [Válasz erre: 21764 Laci Kozlok 2023-07-02 09:33:35]
Kedves Laci!
Köszönet, hogy  említetted az Operavision streamelte genfi Nabucco-produkciót. 
Visszanézhető 2023.12.30-ig. - Beteszem ide a linkjét.

21773 Ch.Blondel 2023-07-07 16:16:26
Az OperaVision ma este streameli az amszterdami Holland Nemzeti Opera Rusalkáját (a felvétel novemberig elérhető lesz).

21772 lujza 2023-07-05 01:29:32 [Válasz erre: 21769 Tzilike 2023-07-03 10:17:27]
Hogyne! Én se fogom felejteni azt az Otellót. De remélem, nem veszik többet elő.

21771 Momo 2023-07-04 21:27:01 [Válasz erre: 21769 Tzilike 2023-07-03 10:17:27]
Meg a zágrábi Nemzeti Színház is, ugye... ;-)

21770 Laci Kozlok 2023-07-04 07:01:22 [Válasz erre: 21760 -zéta- 2023-06-29 20:33:45]
Minden csillog, villog csak ép a hangok nem.

21769 Tzilike 2023-07-03 10:17:27 [Válasz erre: 21760 -zéta- 2023-06-29 20:33:45]
Nekünk ismerős Poda... :-) 

21768 Laci Kozlok 2023-07-02 18:48:46 [Válasz erre: 21766 kjános 2023-07-02 12:47:13]
Orulok, hogy tetszett. Azt hiszem a rendezo egy másik bolygora helyezte a torténetet. 

21767 Edmond Dantes 2023-07-02 14:36:59 [Válasz erre: 21764 Laci Kozlok 2023-07-02 09:33:35]
Még tegnap, amikor a zágrábi beírásomat ismèteltem (elsőre elszállt), kicsit én is belenéztem a genfi Nabuccoba. Mintha másik opera lenne, mint amit Zágrábban láttam. Na ott aztán van rendezői színház ... Hernandez persze csodás.

21766 kjános 2023-07-02 12:47:13 [Válasz erre: 21742 Laci Kozlok 2023-06-17 17:00:57]
Úgy gondoltam, hogy a beszélgetés mellett nem árt néha zenét is hallgatni/nézni. Megfogadtam Kozlok Laci (elnézést, hogy ismeretlenül Laciként emlegetem, de leginkább ezen a néven találkoztam vele) tanácsát és megnéztem a római Operaház idén januári Aida előadását. Telitalálat. A rendezés nem sok szót érdemel. Davide Livermore tulajdonképpen egy teljesen hagyományos előadást jegyez, a jelmezek és a színészvezetés harminc évvel ezelőtt is hasonló lett volna, ám valahol ott bújkált benne a kisördög, hogy valami mait is nyújtani kell, különben nem tekintenék modern rendezőnek. Ezt a célt szolgálja a színpad hátterét uraló multifunkcionális geometriai izé, amelynek pontos szerepét két és fél óra után sem tudtam pontosan megállapítani. Ezen kívül is vannak érdekes dolgok: a bevonulási induló alatt például senki sem vonul be, helyette az izén látszanak pucér férfi alakok. Az etióp foglyokkal valamiért igencsak takarékoskodott a rendező, Amonasroval együtt is csak hetet számoltam össze, ráadásul ezek ki tudja miért, mind jelen vannak a harmadik felvonás Aida-Amonasro kettőse alatt is, eszembe juttatva azt a bécsi operaigazgatót, aki kevesellte a Rajna kincsében a sellők számát, majd miután tájékoztatták, hogy Wagner csak háromnak írt szerepet, azt felelte, nem baj, a többiek majd úszkálnak. A hat fogolynak sincs más szerepe, mint hogy amikor Aida először visszautasítja apja kívánságát, Amonasroval együtt ők is az öklüket rázzák. Az izének a továbbiakban is fontos szerepet szán a rendező. Amneris és Radames kettőse alatt kígyóként tekeregnek benne valamilyen fém alkatrészek, Amneris jelenete és a finálé alatt pedig látványos víz és tűz zuhatagot látunk, amely kifejezetten jól mutatna a Varázsfuvolában, itt azonban rejtély, hogy milyen célt szolgál. Mindegy: lényegében semmit sem tesz hozzá az előadáshoz és szerencsére nem sokat vesz el belőle. Mert maga az előadás szenzációs. Nem hiszem, hogy napjainkban bárhol ennél jobb előadásban lehetne látni ezt az operát. Michele Mariotti szerintem napjainkban a legjobb olasz operakarmester, már bolognai korszakában is remek produkciók fűződtek a nevéhez. Mariotti nagyszerűen kézben tartja az előadást. A tempói általában gyorsak, a nagy drámai csúcspontokra koncentrál, de a lírai pillanatok is hitelesen szólalnak meg pálcája alatt. A második felvonás első képének balett zenéjében éreztem néhány szokatlan tempót, de mindez nem befolyásolja az összképet. A szereplők közül a hölgyeket éreztem egy hajszállal jobbnak, de csak azért, mert ők egyszerűen fantasztikusak voltak. Krassimira Stoyanova sokoldalúságára jellemző, hogy egy hónappal korábban Bécsben Feldmarschallint énekelt, a kritika szerint csodálatosan. Most Aida szerepében kápráztat el bennünket. A hangja tökéletesen ideális a szerephez és az alakítása is teljesen meggyőző. Nem hiszem, hogy napjainkban jobb Aida létezne nála. Még nála is jobb Ekaterina Semenchuk Amnerisként, igaz, talán ez a leghálásabb és legsokoldalúbb szerep. A fehérorosz énekesnő e produkció alapján a legnagyobbak méltó utódjának tűnik, aminél nagyobb dícséretet nem tudnék mondani. Gregory Kunde hetvenedik életévében egy biológiai csoda. Nem hiszem, hogy ebben a korban sokan képesek lennének elénekelni ezt a rendkívül kényes szerepet, ráadásul ezen a színvonalon. Kunde hangja nem hőstenor hang, de amikor kell, hősies tud lenni, a lírai részekben pedig nagyszerűen kamatoztatja egykori bel canto tapasztalatait. A románcot csodálatosan kezdi, a végén, noha vártam, nem kísérelte, kísértette meg a pianissimo befejezést, hanem a Simándytól jól ismert decrescendót alkalmazza. Megjelenésében sajnos már meglátszik a kora, így elég illúzióromboló egy hangsúlyozottan ifjú hős szerepében, néha bizony a fáraó apjának vagy inkább nagyapjának tűnik. Vladimir Stoyanov kellő súlyt ad Amonasro fontos szerepének. Az Aida-Amonasro kettősben érdekes volt egy Stoyanova-Stoyanov párost látni. Számomra kisebb - bár lassan már megszokott - csalódást okozott, hogy míg korábban az olasz énekesek voltak a meghatározók az opera világában, addig manapság az olasz opera egyik fellegvárában egyetlen olasz művészt sem találtak a főszerepekre. Ugyancsak csalódást keltett a közönség lagymatag viselkedése. A legkiválóbb produkciókra is csak kimért, udvarias tapssal reagáltak. A magam részéről imádom az 50-es, 60-as évek olasz operafelvételeit, amelyeken a színház időnként egy futballstadion benyomását kelti. Egy lehelletfinom pianissimót, egy hatásos kitörést vagy egy ragyogó magas hangot szünni nem akaró ováció követi. Lehet, hogy másokat ez idegesít, de a közönség akkor együtt élt a művel, érzelmileg teljesen azonosult vele. A  San Carlo egy Trubadúr előadásán például a Stretta közben (!) robbant ki a tapsvihar Filippeschi egy káprázatos magas hangja után. Emlékszem, annak idején Budapesten mi is, az utolsó pillanatig kitartva, vörösre tapsoltuk tenyerünket egy-egy ragyogó teljesítménynél. A római közönség lagymatag reakciója méltatlan volt a kitűnő előadáshoz.

21765 Nagy Katalin 2023-07-02 11:26:50 [Válasz erre: 21761 Klára 2023-06-30 10:04:53]
Milyen szerencse, hogy én tavaly mentem el egy Zeffirelli-féle Aidára. Azt hiszem az idén kihagyom.

21764 Laci Kozlok 2023-07-02 09:33:35
Kituno Nabucco-t láttam a Operavision. S.HERNANDEZ  fenomenális Abigél.
NABUCCO  Verdi - Grand Théatre de Geneve.

21763 Edmond Dantes 2023-07-01 10:40:57
A múlt hét végén Zágrábban voltam két napot és megnéztem az ottani Nabuccót. Úgysem láttam eddig túl sokszor ezt a korai Verdi-operát. A Horvát Nemzeti Színház prózai darabokat és operákat -azt hiszem, baletteket is- játszik.    
                                                                 
A csaknem teljesen megtelt nézőtéren meglepően sok volt a tizen-huszonéves fiatal, pedig a tanévnek már ott is vége és péntek este más szórakozás is kínálkozik a fiatalságnak. Megjegyezném: a jegyárak 13€ és 25€ között vannak (a prózai produkciók jegyárai még alacsonyabbak), mi 18€-ért a 8. sorban ültünk ... mármint a zsöllye 8. sorában. 
A siker fő záloga előre sejthetően a nálunk is népszerű Pier Giorgio Morandi keze, feje és temperamentuma volt. Nem is kellett csalódnunk. Olaszos hévvel, feszesen, precízen vezényelte a vélhetően sok próbát abszolváló zenekart és kórust. Az már nem az ő hibája, hogy a sok és hosszadalmas színváltozás és a két szünet eléggé széttördelte az előadást. A rendezést az egykori nagy tenorista fia, az idén 80 esztendős Giancarlo del Monaco jegyezte. Nem néztem utána, mikor volt a premier, de túl sok "züfec", divatos szóval félrefordítva: rendezői színház nem tombolt. A fő ötlete az volt, hogy a cselekményt áthelyezte a risorgimento korába, legalábbis a jelmezek nagyjából a 19. század közepére, második harmadára hajaztak. A háttérben pedig a nyitány alatt (kicsit még azután is) az egyik közreműködő a "VIVA VERDI" felirat hiányzó "A" betűjét pingálta lankadatlan vagy inkább kissé lankadt szorgalommal a falra. 
          
Még egyszer: kiváló volt a külön tapsot kapó nyitány, az azt követő nyitó kórus, a többi kórustétel és a zenekar teljesítménye is. A híres Va', pensiero-t a színpad hátterében egy magas hídon adta elő az énekkar, hatásosan. A szólisták közül kiemelném Kristina Kolar Abigaille-jét: éppen olyan volt, mint egy igazi Abigaille: szinte korlátlan dinamika, biztos, átütő magasságok, sima regiszterváltások, nyomatékos kiállás. (Visszaemlékeztem Kasza Katalin hajdani remek alakítására.) Pompás volt a Ben io t'invenni kezdetű, hírhedten nehéz áriában.

 Ljubomir Puškarić szép, erőteljes, de inkább lírai, (amilyen Melis György Nabuccója volt) semmint az itt kívánatos hősbariton hang birtokosa. A 3. és főleg a 4. felvonás sok énekelnivalóját ("Ah! prigioniero io sono - Dio di Giuda")
mindenesetre hatásosan, meggyőzően prezentálta és nagy sikert aratott a Donna, chi sei? kezdetű Abigaille-Nabucco-duett is. Luciano Batinić kevésbé tetszett a Sperate, o figli! kezdetű első Zakariás-áriában, a hang úgy tűnt, kissé lebeg, súlytalan. A híres ima már jól szólt, szintúgy az Oh, chi piange?-ária. Emilia Rukavina jelentős és szép hangú színpadi jelenség, kár, hogy Fenena "féloldalas" seconda donna-szerepében nem lehet igazán nagyot hasítani. Filip Filipović rendelkezik a kellő hangerővel és színpadi kiállással Ismaele szerepéhez, mégis inkább lírai, sőt karakterszerepekben képzelem el, legalábbis jelen hangi állapotában. Szerény meglátásom szerint amúgy is elég sután dolgozták ki a szerzők a Fenena-Ismaele (szerelmi?) szálat: ez a dalmű, mint megannyi Verdi-opusz, az apa-lánya viszony(lat)ra fókuszál ... de ez már messze vezet Zágrábtól, ahol, ha talán nem mindig Budapest a "világ legnagyobb operai intézményének" szintjén zajlik az operai élet, de zajlik ... és olcsón, noha "válság" nyilván ott is van. Igaz, igazgató (nem-)váltás talán nem volt mostanában.

Verdi: Nabucco, Zágráb, Horvát Nemzeti Színház, 2023. június 23.

21762 Edmond Dantes 2023-06-30 12:07:56 [Válasz erre: 21760 -zéta- 2023-06-29 20:33:45]
Szemet gyönyörködtető, pazar látványvilág. Aki pedig piramisra és szfinxre vágyik, menjen Egyiptomba! Ott legalább kőből vannak és az is szemet gyönyörködtető, pazar látvány és világ. 

21761 Klára 2023-06-30 10:04:53 [Válasz erre: 21760 -zéta- 2023-06-29 20:33:45]
Pompás, csodás látvány - az ARENA természetesen!
A többi, amit meg bírtam nézni, pompázatos, pazar  és nyilván pazarló. A hangokról  semmit.
Inkább a STOP 2023. januári Aida felvételét nézem és hallgatom!
https://www.youtube.com/watch?v=M3MN8ylVC5A
 

21760 -zéta- 2023-06-29 20:33:45
Az idei Aida Veronában...

21759 Laci Kozlok 2023-06-27 20:09:33
Nagyszeru Anna Bolena bemutato volt Kassán, bovebben     Psvel  Unger kritikája - operaslovakia.sk 

21758 Laci Kozlok 2023-06-26 09:38:39 [Válasz erre: 21757 Heiner Lajos 2023-06-25 12:11:58]
Nem csak  jo volt, menj el  Brnoba szeptember 19.

21757 Heiner Lajos 2023-06-25 12:11:58 [Válasz erre: 21756 Laci Kozlok 2023-06-25 07:38:14]
Legalább jó se..e volt?

21756 Laci Kozlok 2023-06-25 07:38:14 [Válasz erre: 21755 Búbánat 2023-06-24 14:48:40]
Koszonom a beszámolot. Így nem szabad egy Luciát rendezni. Más a helyzet a brnoi  Saloméval. Például a címszreplo nem táncolja a 7fátyol táncát, de az asztalon kacérkodik, riszálja magát és a végén a bugyiját ráhúzza Herodes fejére. ; ]  

21755 Búbánat 2023-06-24 14:48:40
Egy nagyon felemás és helyenként morbid Lammermoori Lucia-produkciót  láttam tegnap este a Classica csatornán (25-én 14 órától megismétli az adást).

Az operaközvetítés egy 2021-es, formabontó rendezésben színre vitt streaming-előadás felvétele volt a Zürichi Operaházból.

 Néhány meghökkentő észrevételem sorolom - amit nem állok meg, hogy „szóvá ne tegyem” itt:

- A bemutató idején a COVID-válság időszaka tartott még és a társulat azt a megoldást választotta, hogy a zenekart és a kórust a színház próbatermében helyezték el, ami kb. 1 km-re van a színháztól, de technikailag képesek voltak megoldani, hogy a zenei hangzás késedelem nélkül élőben megszólaljon hangszórókon keresztül az üres zenekari árokban.

- A színpadon a kórus helyett statiszták mozogtak - „játszottak”.

- A „kortárs” rendezésben Lucia, Edgardo és Enrico Ashton „duplikátumai” mint gyermekek is megjelennek.

- A még az őrülési jelenetet bevezető részben, a lakodalmi vigalomban, a kórus-statiszta férfiak női társaikkal dorbézolnak, duhajkodnak, táncolnak, isznak, henteregnek, szerelmeskednek, szexuális tevékenységet végeznek (imitálnak), például a Normanno megerőszakolja Alisát; később, amikor Raimondo megjelenik azzal a hírrel, hogy Lucia megtébolyodott és a nászszobában leszúrta Arturót, érzéketlenül reagálják le a megdöbbentő bejelentést és megy tovább köztük a kicsapongás. (Meg kell hagyni, jól játsszák a színész-statiszták!...)

- Az Őrülési jelenet maga is botrányosan szokatlan: nem csak a véres ruhában előjövő Luciát látjuk, mert magával vonszolja a még meg nem halt!!!, vérében fetrengő, alsógatyás Arturót és a nyílt színen késsel vágja el a még mindig rángatódzó ember torkát.

- Mindeközben a gyermek Lucia és a később hozzá csatlakozó gyermek Edgardo végig jelen vannak, vidáman szelnek az esküvői tortából és lakmároznak, mit sem törődve a körülöttük zajló rémisztő jelenettel.

- Még a harmadik felvonás első jelenetében, amikor Ashton és Edgardo a romtoronyban együtt vannak és megállapodnak az éjjeli, élet-halálra szóló párbajban, kezükben mindenféle fegyverfajtát fogva elindulnak támadólag egymással szembe (először puska és íj, majd alabárd és kard, utána tőr és kés kerül elő, amikkel mímelve hadonásznak énekük közben.)

- Az Őrülési jelenet végén Lucia nem hal meg (nem rogy össze), hanem kisétál a színfalak mögé, ott hagyva a véres színhelyet és a letaglózott statisztéria-sereget, köztük a magába roskadt bátyját, akit a darab legvégén felakasztva látjuk lógni az akasztófán a sírkamra közelében, mellette egy másik akasztófát is látni, de hulla nélkül... Az egész jelenetet közömbösen figyeli a színen lévő gyermek Ashton...

Azt hiszem, ennyi is elegendő, amit felvázoltam a török-olasz származású német rendezőnő -Tatjana Gürbaca - szélsőséges vízióit magába foglaló operarendezéséből, és nem csak én „hüledeztem” a látottakon, mert a neten található egyik kritika szerzője is kemény szavakkal kiakadt a produkció imént felsorolt „akcióinak” értelmetlenségein.

Ugyanakkor az ének-zenei félmegoldások, az énekművészek szólamai, az interpretálások milyensége mellett sem lehet elmenni anélkül, hogy ne veséznénk ki az alakításokat.  Erre nem vállalkozom, azonban ide linkelem az  operawire.com oldalán  megjelent recenziót. 
Opernhaus Zürich 2020-21 Review: Lucia di Lammermoor - "Irina Lungu & Piotr Beczała Save Donizetti’s Masterpiece From Confusing Production"

21754 Laci Kozlok 2023-06-24 07:13:44
A brnoi Saloméra nagyon jo kritikák jelentek meg,      www.operaplus.cz   www.operaslovakia.sk
www.ndbrno.cz



21753 Laci Kozlok 2023-06-24 07:08:13
Megjelent  a pozsonyi zenei fesztivál programja. Ttobbek kozt fellép a drezdai és  rotterdami zenekar, Piotr Beczala - ének  és ária koncert, a kassai opera  Szymanovski  Roger király operáját  mutatja be.   www.bhsfestival.sk     

21752 Laci Kozlok 2023-06-22 07:01:13 [Válasz erre: 21751 Heiner Lajos 2023-06-21 10:00:12]
Nem csak joképu, de egyik legnagyob tenor. Ma már ilyenek nincsenek. A filmet nézzétek meg.

21751 Heiner Lajos 2023-06-21 10:00:12 [Válasz erre: 21750 Laci Kozlok 2023-06-21 09:20:41]
Igen, jokepu volt, en is elismerem, bar en a lanyokat szeretem. 

21750 Laci Kozlok 2023-06-21 09:20:41
Kituno operafilmet találtam, magyar felirattal, a Tubuson. Calaf - FRANCO  CORELLI. /foleg a holgyeknek ajánlíom, Franco nagyon csinos férfi  volt/ 
Turandot  Tv film  1958  Franco Corelli

21749 lujza 2023-06-20 00:41:15 [Válasz erre: 21745 Laci Kozlok 2023-06-18 11:02:25]
Irene Theorin is 60 éves, Marton Évával egy napon - de nem egy évben - született. Vasárnap az Istenek alkonya után köszöntötte is a zenekar a színpadon. És csodás Brünnhilde volt.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.