Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Jön, jön, jön... Hamarosan jön a válasz Búbánat fórumtársunk kérdésére, amely a hét során oly sokakat izgalomba hozott Az alvajáró rendezéssel kapcsolatban. Eddig téves úton jártak még a legfenköltebb megoldások is, de megvan a két, kevéssé odaillő női karakter.
Ui.: Egy kis további gondolkodás után a jelek pedig csak szaporodnak. Az alvajáró és a Seregi-féle Sylvia cselekménye eleve erős hasonlóságot mutat (szerelmi négyszög; félrement, majd a végén helyére került szerelem; cselszövő Lisa/Diana), és felmerül a kérdés, hogy a jellegében azonos környezet megteremtésével a rendező nem a néhai koreográfus művére vontkozó referencia-rendszert akart-e létrehozni. Jól tudjuk, az ő munkássága szimbolikus jelentőségre tett szert a Magyar Nemzeti Balett körüli harcokban, hiszen darabjait egyes korábban népszerű, de máig ható – egyébként pedig nyilvánvalóan megalapozatlan – vélemények szerint mellőzik a társulat műsoráról. Meglehet, hogy a balettelem adott módon való felbukkanását ennek kell betudnunk, még ha a megjelenését egyébként is erőteljesen megalapozza az, hogy az opera közvetlen színpadtörténeti előzménye egy balettmű (Aumer/Hérold/Scribe: La Somnambule, ou L’arrivée d’un nouveau seigneur; Académie Royale de Musique, 1827) volt. A Giselle-ből adaptált, a rendezésben hangsúlyos néma szereplővé vált Myrtha pedig szerintem egyértelműen Kozmér Alexandrának szánt szerep lehet, vagyis nem a művész került a karakter kedvéért, hanem a karakter került a művész kedvéért az alkotásba. Hogy milyen célzattal, azon szintén sokat lehet gondolkodni. Jelzés arra nézve, hogy a művésznőnek ott lett volna a helye az Erkelben még nyolc nappal a bemutató előtt is játszott Giselle-ben, esetleg az adott szerepben? Szembesítési kísérlet Kozmér Alexandra kísértetével, aki miatt még sokáig ne nyugodjon senki – de legalábbis egyesek – lelkiismerete? Híradás a magyar balettszcéna legendás feltámadójának tekinthető művésznő ismételt színpadi újjászületéséről? Utalás a villikirálynő kegyetlen megtorló funkciójára, amivel a halálba táncoltatja a bűnösöket? Mindez lehetséges, és még sok más is, mint ahogy az is, hogy valójában téves a gondolatmenetem. Ugyanakkor ha valóban hordoz olyan, a Magyar Nemzeti Balettel kapcsolatos üzeneteket a rendezés, amelyeket a mostani bejegyzéseimben megpróbáltam körüljárni, akkor az utóbbi napokban nem ez lenne az egyetlen jel arra nézve, hogy hamarosan ismét fellángolhat a társulat körüli háború.
A balettszereplő teljesítményével kapcsolatban egyébként nehéz értékelhető véleményt formálni, mert az adott díszlet, illetve a színlapon koreográfust fel nem tüntető színrevitel mellett tevékenysége inkább korlátozódhatott pózolásra, mint táncolásra. Hálás vagyok azért, hogy a művésznő néhány nappal az Erkel Színházban játszott Giselle-széria után vállalta a fellépést ebben a Myrtha-, vagy inkább pszeudo-Myrtha szerepben, és legalább a művészi erő, illetve a koreográfia által valamilyen csekély mértékben tartalmazott pointe és port de bras technika terén elfogadta az óhatatlan összehasonlítás lehetőségét azokkal a szentpétervári hátterű balerinákkal, akik az Erkelben a szerep eredetijében lenyűgöző, sokáig emlékezetes teljesítményt nyújtottak a közelmúltban.
Nagy szimbólumfejtésben vagyunk itt az utóbbi napokban, amely ugyan elsődlegesen a darab két dekoratív, néma női közreműködőjének a szerepével kapcsolatos, de meglehet, érdemes lenne megnézni, miért és hogyan került a balettmotívum a rendezésbe valójában. Bennem ugyanis egyre inkább erősödik a feltételezés, hogy ennek nem a művön belüli, hanem a művön kívüli mondanivalója van. Önmagában a balettiskolai környezet nem egy jelentős újítás, a Magyar Nemzeti Balett repertoárján jelenleg két olyan darab is van, ahol a koreográfus a művet egyfajta „balett a balettben” technikával balettintézeti miliőbe helyezi (Lander: Etűdök; Seregi: Sylvia), igazából tehát ezt a rendezői megoldást nem tudom többnek tekinteni egyszerű kölcsönzésnél. Ugyanakkor a környezetválasztás, az operabalett aktuális repertoárjára való utalás, vagy mondjuk az, hogy a darabban az intrika alapvetően egy balettrúd körül zajlik, megalapozottan vetheti fel annak a lehetőségét, hogy az alkotó a Nemzeti Balett körüli külső és belső harcokra akart emlékeztetni a műben. Az pedig, hogy a darab koreográfiájában ilyen nagy súlyt kap a színpadi történéseket részben moderáló, részben dekoráló, figyelemfelkeltő ledvilágítással is ellátott Myrtha, jó eséllyel a karaktert megszemélyesítő Kozmér Alexandra művésznő melletti állásfoglalásnak tekinthető. Mindezekről persze soha nem fogunk teljes bizonyosságot szerezni, de szerintem mégis nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy itt most valójában egy, a hazai művészeti élet egyik tartós konfliktusára reflektáló, aktualizáló rendezéssel volt dolgunk.
Én nem voltam ott, nem láttam és nem hallottam.
De ez az írás jó! Köszönjük szépen!
Alkalmi darabnak szánhatta Bellini Az alvajárót, az alkalom mint ismeretes, a Scala konkurenciájának szánt Carcano színház megnyitása volt Milánóban. Az új színház gazdáinak nagy név kellett és Bellini akkor már nagy névnek számított és nagy énekes sztárokat szerződtettek, Pastát és Rubinit. Bellini ekkor nagyban dolgozott fő művén, a pár hónap múlva a Scalában bemutatott Normán, így érthető, hogy Az alvajárót részben korábban megírt saját számaiból fércelte össze hamarjában. A hálás utókor aztán sokáig életben tartotta a művet, majd a múlt század közepe óta, főleg Callasnak köszönhetően, ismét gyakrabban műsorra tűzik. Közelébe se ér a Normának, de elmarad a szerintem szintén nem kimagasló Puritánoktól is, utóbbit talán a 2017-es szenzációs pesti Elvira, Jessica Pratt dobta fel ugyanitt. Az alvajáró első része fárasztóan hosszú, amit -részemről legalábbis- csak a Wagnereknél és a két Strauss-egyfelvonásosnál lehet fészkelődés nélkül elviselni, amik a "kettő az egyben" jegyében egyszerre nyújtanak operai és szimfonikus élményt; a Bellini-mű zenekari partitúrája, a Pannon Filharmonikusok egyébként pontos, dicséretes munkája ellenére sem több szerényke kíséretnél.Talán húzhattak volna valamicskét a majdnem másfél órás első felvonásból... A rendező, Némedi Csaba ismét elővette a Puritánok-beli tánc-motívumot: amott valamiféle Callas-hommage okán, itt talán az újítani akarás jegyében vagy mert az opera egyes számai eredetileg balettzenének íródtak. Így aztán a cselekmény és a színpad középpontjába a balett illetve egy gyakorló-balettkorlát került. Érzésem szerint a rendező kicsit erősen túltolta a balettszólista (Kozmér Alexandra) jelenlétét: ezzel az erővel legközelebb, teszem azt,egy Siegfried-előadásba is beépíthető egy balerina, aki például bekíséri Siegfriedet Fafner barlangjába. Akár a sárkány is táncra perdülhetne és odabent mindjárt vidámabb lenne a hangulat ... Sebaj, elment ez így gond nélkül, ahogyan a habos-babos jelmezek (tervező: Zöldy Z Gergely) is megfeleltek. Szendrényi Éva látványos díszlete segíthette a jól teljesítő énekkar (Kodály Kórus, Debrecen, karig. Szabó Sipos Máté) még jobb hangzását a vertikális elhelyezés jóvoltából. Nem az ő hibájuk (hanem a zenéé), hogy sok énekelni valójuk és szinte folyamatos jelenlétük ellenére a kórusszámok (nekem) unalmasnak hatottak. Nagy várakozás előzte meg Zuzana Marková Amináját. A nyakigláb cseh szoprán kicsit esetlenül mozog a színpadon, hosszú karjaival-lábaival nem mindig bánik ügyesen. A második áriájában és a fináléban viszont nagyon tetszett. Szép hang, kiegyenlített regiszterek, biztos magasságok, szolid, de jól működő koloratúra technika: nem tudom, ki lehet-e hozni többet a szólamból ezen a "jó" (iskolában négyes) osztályzatot érdemlő, nem lázba hozó színvonalon. Konu Kim -ha valóban Demurót várták- beugróként énekelte Elvinót. Ennél össze-nem-illőbb jegyes- és énekespárt mint Marková és ő, ritkán látni manapság: jó fél fejjel alacsonyabb, köpcös-duci fiatalember a koreai tenor, nem éppen 21. századi idol. Első felvonásbeli szereplését bízvást tekinthetjük bemelegítésnek; az első fináléig -amiben először fogott meg- tétova téblábolás, színtelen éneklés, nem több. Ilyen hangfajú és -színű, tegyük hozzá, külsejében is valamelyest hasonló énekest hazai felhozatalból is ki tudunk állítani. Szünet után aztán egy, ha le nem is fogyott, de megizmosodott, értsd: megizmosodott hangú és szerepformálású, szépen éneklő (NB: bel canto) Kim jött ki és adott értelmet szerződtetésének, alakítása is átéltebb lett. Kellemes fölfedezés volt a seconda donna Lisa: Zemlényi Eszter. Az intrikus figurához a kelleténél kicsit kislányosabbra, balettnövendékesebbre formázta őt a rendező, de üdén csicseregte el szólamát. Idővel nívós szubretté válhat operában, netán, ha táncolni is tud, operettekben. Mirco Palazzi jóvágású, jó mozgású, szép hangú basszbariton, népszerű áriája az est (egyik?) első tapsát kapta. Olasz vígoperák, esetleg 1-2 Mozart-opera (Leporello? Figaro?) hasznos közreműködője lehet máskor, máshol. Teresát Simon Krisztina énekelte, Alessio: Dobák Attila, jegyző: Bejan Miklós Máriusz. Riccardo Frizzára éppen ráláttam, fiatal kora ellenére most is olyan papuskás-gutbácsis stílusúnak gondolom mint amikor három éve a másik Bellinit vezényelte. Jól követhető kéz, biztos tudás, rutin: kell ennél több? (Kell/ene.)
Bellini: Az alvajáró - MüPa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2020. február 11.
Szintén köszönet! Tud valaki valami bővebbet erről a fiatal énekesről, mert az interneten nem sokat találtam, azon kívül, hogy a ROH-ban énekel, és nem is akármiket!
Hogy miket lehet találni! Hálás köszönet! :))
Bellini: Az alvajáró – Galéria
Bellini: Az alvajáró – Elvino jelenete (Konu Kim) – video bejátszás
Bellini: Az alvajáró - Elvino jelenete - hangbejátszás
km. a Zuzana Marková (Amina) Kodály Kórus Debrecen és a Pannon Filharmonikusok, vezényel: Riccardo Frizza
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2020. február 11.
Bellini: Az alvajáró – képgaléria
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2020. február 9.
Igaz lenne ha faluban lenne de ez a balett intézet.. Itt a balett nénik ültek... Ok. Viccen kívül: nem volt ugyebár telt ház... számított valaki arra? Sokan nem is hallottak Belliniről, max a Normáról, de a Sonnambulát 100 éve nem adták itthon.. és influenza járvány is van.. ismerőseim is otthon maradtak...kben először csak 1 dátum volt a 11. én is arra vettem.. s utána lett még a 9-e.... sőt holnap Pécsen.. ..még ,ha már .... azt is kifogásolta valaki h a tenor olyan alacsony ... tényleg , manapság nincs tenor 170 fölött? Demuro is Brownlee is ..mi van a tenorokkal?
Mert ezek a mindent látó nénik alakítják a (közösség) falu közvéleményét... Ez a darab nem kis mértékben szól erről is...
Ismerősöm is ezt firtatta, h, miért ültek ott a nők.. hmmm. majd megkeresem a választ rá... nálam ez nem volt központi kérdés.....
Gruberova mindig élmény, a javasolt felvétel is az! Egyelőre csak belehallgattam, de végig fogom nézni - hallgatni az egészet, megéri. Köszönöm a tippet!
"ppp" "nagy" kritikájához egy pár keresetlen megjegyzés:
Bizonyára másik darabot látott, mint ami tegnap volt a MÜPÁ-ban! A Bellini mű ugyanis egy svájci kisfaluban játszódik, nem a többször idézett olaszországiban... Ez az írásmű többi részéből is gyanúsan visszaköszön - mármint, hogy a szerző valami mást látott/hallott.
A helyesírás nem kötelező, de egy "kultur" (sic!) portálon talán elvárható (ez persze csak egy, a sok sic!-elni valóból) egy ilyen "cikkben".
A véleményformálás megalapozottságának megítélése persze mindenkinek magánügye. Erről én ezért nem is írok ilyen megdönthetetlen kijelentéseket, mint a cikk szerzője. Különösen magasröptű Bellini megítélése és a "youtube" (sic!) alapú énekművészeti háttérre hivatkozások.
Született egy Fáy II.! (Gondolom persze, hogy voltak már ilyen kinyilatkoztatások korábban is...) Egyébként szakmaiatlansága mellett SEM szórakoztató, mint Fáy cikkei!
Köszönöm, meghallgattam az 1. felv. áriát és a 2. finálét is Gruberovával. Utóbbi végén talán és minimum háromvonalas (tartott) dé-t vélek hallani. A rossz hangminőség dacára úgy gondolom, emlékezetes produkció lehetett.
Kedves -zéta-, persze, ezt így mindenki tudja, a kérdés sokak számára inkább a következő szint lehet, vagyis hogy miért kellett megjeleníteni ezt a funkciót a darabban.
Szerintem nagyon egyszerű: ők azok az asszonyságot, akik mindig mindent látnak és tudnak. Minden közösségben van ilyen...
A díszletdobozban szerényen üldögélő, időnként láblógató asszonyságok szerepeltetésében többen kerestünk mély, mélyebb és legmélyebb értelmet. Végül az a megoldás győzött, miszerint a rendező két nőrokonának kívánt kivételes helyet biztosítani a színpadon, hogy közvetlen részesei legyenek az élménynek. Magam és barátnőim nevében szívesen vesszük tanult fórumtársaink erre vonatkozó meglátásait.
Ha javasolhatom hallgassa meg Gruberovával talán a yt-on még megtalálható a nápoyli előadás fináléját.
https://www.youtube.com/watch?v=PgflyG60ZHI
Múltidéző
"Bemutatjuk új operafelvételünket – részletek Bellini operáiból”
1957. február 14., Kossuth Rádió 18.50 - 19.50
A felvételen énekel:
Gyurkovics Mária, HÁZY ERZSÉBET, Sándor Judit, Bende Zsolt, Mátray Ferenc, Molnár Miklós, Székely Mihály.
Km. a Magyar Rádió Énekkara és a Magyar Állami Operaház zenekara
Vezényel: Fischer Sándor
1. ) Norma – részletek az operából
- Nyitány
- Bevezető jelenet (Székely Mihály és énekkar)
- „Casta Diva” –ária (Gyurkovics Mária és énekkar)
- Norma-Adalgisa kettőse (Gyurkovics Mária, Sándor Judit)
- Oroveso áriája (Székely Mihály és énekkar)
- Opera fináléja (Gyurkovics Mária, Mátray Ferenc, Székely Mihály, énekkar)
2.) Az alvajáró
- Szerelmi kettős (Házy Erzsébet, Mátray Ferenc, énekkar)
- A gróf áriája (Székely Mihály, énekkar)
- Amina áriája a II. felvonásból (Házy Erzsébet, km.: Mátray Ferenc)
3.) A puritánok
- Giorgio áriája (Székely Mihály és énekkar)
- Négyes (Házy Erzsébet, Mátray Ferenc, Bende Zsolt, Molnár Miklós, énekkar)
Köszönöm, igen, közben meghallgattam az áriát Ghiaurovval és d'Arcangeloval, a szopránáriát Callas-szal és Netrebkoval, a részben duett tenoráriát Pavarottival és Sutherland-del. Ahány énekes, ahány korszak, annyiféle stílus. Nincs általános örök mérce. Ők is másképpen énekelnék ma mint amikor a felvételek készültek. Ma este okosabb leszek Alvajáróilag :-)
Nem .,de van egy nagyon jó áriája és az áriát követő cabaletta igen hatásos.
Az alvajáróban a basszus a főszereplő? Hm ... nem úgy tűnik.
Nagy bátorságra vall,hogy Mumus fülét bírálja,aki már olyan magaslatokra képzeli magát, hogy a pórok csevegéseibe már nem szól hozzá,csak vezércikkekben osztja az észt és az írányt mi a jó ,mi a nem jó és mi a középszer..Már eleve téves,hogy Elvino és Ammina szerepe könnyebb lenne.Eleve más hangvételt igényel mint Puritánok Elvirája és Arturója Nekem volt szerencsém hallani a művet Gruberovával és Beczalával anno Zürichben Az nem volt semmi,ahogy ez a müpabeli előadás sem.Főleg ha hozzátesszük,mindkét főszereplő először énekelte kevés próbával a szerepet.Amit nem tartok szerencsésnek 4 nap alatt elénekelni 3x ezeket a többnyire lehetfinom éneklést iénylő szólamokat.
VINCENZO BELLINI AZ ALVAJÁRÓ CÍMŰ OPERÁJÁT VITTE SZÍNRE A MÜPA
Breuer Csilla
2020. FEBRUÁR 10. HÉTFŐ 12:45 Magyar Nemzet
„Aki nem szereti Vincenzo Bellinit, az a zenét sem szereti” – mondta a pármai konzervatórium egykori igazgatója, Arrigo Boito librettista és zeneszerző Bellini művészetéről. Én szeretem Bellinit, mégsem fogalmaznék ennyire kategorikusan. Az viszont tény, hogy a tökéletes dallamformálást középpontba helyező bel canto operákban gyönyörű áriák szólalnak meg, és ezek egy része Bellini nevéhez fűződik. A stílus legnevesebb zeneszerzői közé tartozik Gaetano Donizettivel és Gioachino Rossinivel együtt, akik az 1805–1830 közötti aranykorban alkottak.
Tisztes zenei középszer, kellemes öltözetben - Bellini Alvajárója a Müpában -ppp
Kedves ppp, ez az előadás neked a tisztes zenei középszert jelenti?
Hát akkor te továbbra is hallgasd nyugodtan a MÁO - amúgy - általad is lebecsmérelt, lepocskondiázott, ennél a mostani "tisztes zenei középszernél" emeletekkel lejjebb lévő (lásd még: a béka segge alatti) előadásait.
Jó szórakozást!
Ha Markova hangja sötét volt,mit mond Callas hangszínére ebben a szerepben?
Azt kellene írni,hogy a szoprán pocsék volt ,a tenor semmilyen és akkor jönnre az ellenszél?Ahelyett ,hogy örülnénk,hogy hallottaunk egy jó Alvajárót ,belekeverjük a nézőtér telítettségét, a taps erejét,ami azért nem volt ,még így sem semmi a MÜPA sznob közönségét tekintve.íPrsze legjobb egyesek szerint az olasz nevű basszbariton volt,aki olyan unalmasan és érzelemmentesen adta elő az áruiát,,ghogy azt hittem soha nem lesz vége.A Cabaletttáról ne iis beszéljünk.(AZ ária gyors részére gondolok!)
Az opera tulajdonképpen küldetés – interjú Riccardo Frizza karmesterrel
BOJTA ZITA2020.02.09. 09:37 Origo.hu
[...]
„Óriási hibát követnénk el, ha egy bel canto operát a mai kor igényeihez akarnánk igazítani, ha megpróbálnánk modernizálni. Ma az az elvárás, hogy egy dráma rövid és pörgős legyen. Régen ezt máshogyan gondolták, akkoriban sokkal nagyobb hangsúlyt helyeztek az érzelmekre. Ezt a ritmust nem szabad megváltoztatnunk. Azt kell megtanulnunk, megértenünk, hogy akkoriban hogyan fejeztek ki érzéseket, hogyan építettek fel egy zenei struktúrát, hogyan hatoltak egy jelenet mondanivalójának a mélyére, csodálatos dallamokkal körítve. Olyan ez, mint Chopin. Idő kell hozzá. Van, hogy gyorsan dübörög, de van, hogy lassú és melankolikus.
Én vagyok a Donizetti Operafesztivál zeneigazgatója, és ott mindig teljes operát adunk elő, soha nem húzunk. Ez az egyetlen módja, hogy pontosan megértsük, mit akart a szerző. A struktúra rendkívül fontos, például, hogy mindig megismételjük a cabalettákat, mert akkor a közönség is emlékezni fog a melódiákra. Úgy tudunk megjegyezni egy dallamot, ha kétszer-háromszor is meghallgatjuk.”
[...]
„a közönségnek…szüksége van arra, hogy egyhelyben maradjon, beengedje magába a zenét és meditáljon rajta egy kicsit. Tavaly húzás nélkül adtuk elő a Semiramist, négy óra húsz perc volt... A közönség egyáltalán nem fáradt bele, teljesen bevonódtak a történetbe. Ha a teljes művet visszük színre, akkor semmilyen részlet, információ nem vész el, képesek vagyunk követni a cselekményt. Ha húzunk belőle, akkor a libretto is veszít a folytonosságából. Kimarad valami, átugrunk néhány eseményt, és a közönség egy része elveszíti a fonalat. Olyankor végig kell várni a négy órát, mire talán újra összeáll a kép. Csak úgy, mint ha a moziban kihagyunk egy részt a filmből, akkor nehezebb megérteni, miről van szó. A közönség részéről soha nem hallottam panaszt, az operarajongók szeretik a teljes előadásokat.
[…]
Amina az operairodalomban par excellence drámai koloratúrszoprán szerepnek számít, az meg hát a természete folytán sötét, nem annyira csilingelő stb... Én nagyon szép hangnak találtam, azt hiszem, valahol Sass Sylviáéra emlékeztet, legalábbis hangszínben. A hangversenyterem pedig nem kifejezetten színház, más a környezet és a technikai lehetőségek, a szcenírozott / félig szcenírozott stb. előadások világa valami ilyesmi; a rendezéssel sem volt sok gondom.
Hát engem Zuzana Markova annyira nem varázsolt el. Pár éve Jessica Pratt a Puritánokban igen, ő nagyon jó volt, de nekem Markova hangszíne kicsit sötét volt ehhez a szerephez és nem szólt olyan szép tisztán, csillingelően, különösebben virtuóz se volt az énektecnikája szerintem. A rendezést hagyjuk. Egyszerűen a darab ledobja magáról. Semmi értelme nem volt enneka modernizálásnak, ráadásul még következetlenségek is voltak benne. Teltház valóban nem volt és olyan frenetikus ünneplés se a végén, mint hagy ne mondjam milyen esetkben akár az Erkelben, akár Debrecenben, akár Szegeden volt egy-egy bel canto opera előadásán.
Bellisima Sonnambula in diretta dal MüPa
Amióta hallotam a MüPa-ból Az alvajáró-t
halldocklog az édesen ölő melankóliától.
Zuzana, bevallom, szétzilálta a lelkemet;
nuku mese, ebben Konu is sokat segített.
Egy szó, mint száz:
Felejthetetlen előadás!
Közben megtaláltam itt Momuson a Bellini-topikban: jól emlékeztem, A puritánokban volt ez a Callas-os táncos-sétálós betét, igen, Popovával, ő volt Callas. Az alvajáró idős hölgyei is emlékeztethetnek valakikre ... holnap jól megnézem majd őket (is).
Köztünk szólva azóta sem értem,hogy az Operaház miért nem csinált Aleszja Popovával magának egy jó promót. A hölgy igen dekoratív,érett gyönyörű asszony,finom,mint a Duán átfújó májusi szél,Kolonits Klára énekelt volna alá a Normából.
Igen. Ausztriában is rendezett,és ötletesen,nem kiforgatva a darabot,nem lilaködös rendező :DD
Ld.: Fórum - Vincenzo Bellini (479)!
Ő rendezte A puritánokat is: nem abban volt az a bizonyos Callas-"emlékséta" (4499)? Vagy?
Tehetséges a rendező Úr,ha esetleg felmerülne a neve,biztosan nem kellene elborult rendezésű darabra számítani tőle.
Persze azon is el lehet gondolkozni,hogy a legolcsóbb jegyek nem keltek el!
Esetleg "reinkarnációi" az első Aminának (Giuditta Pasta) és Az alvajárót újraébresztő :-) Maria Callasnak? Emlékszem, nem túl régen egy másik operában (miben is?) egy balerina sétált fel s alá a darabban és a rendező értelmezésében ő Callas volt, neki tisztelegtek így.
Nos, például hogy ez a kérdés megszülessen... A rendezők nem feltétlenül akarnak mindig "mondani" valamit, esetleg csak "gondolkodtatni" szeretnék a közönséget. Persze lehet, hogy nagyon mély, határozott értelmű szimbólumról van szó. Meg az is, hogy a rendező úr csak úgy betette a hölgyeket, és most derült érdeklődéssel szemléli, ahogy a közönség elszántabbjai megpróbálnak valami értelmet keresni a dologban.
Kérdésedre egyszerű a válasz, csak olvasd el az előző hozzászólásokat: kevés volt a néző. :)
Zseniális opera Az alvajáró! Bellini csodálatos remekműve nagyszerű előadásban került színre a Müpában, élményszámba menően alakították szerepüket a produkció művészei; a Debreceni Kodály Kórus és a Pannon Filharmonikusok Riccardo Frizza karmester irányításával csúcsteljesítményt hoztak létre; a briliáns ének-zenei hangzásról csak a legnagyobbak felvételei jutnak az eszembe...Az .énekes-szereplők mindegyike "kitett" magáért, különösen a címszerepben egészen káprázatos Zuzana Marková, aki biztos technikájú szépséges koloratúrszopránjával a "mennyekbe" vitt! Kellemes meglepetésemre a dél-koreai Konu Kim is megmutatta, milyen kiváló hangképzésre képes Elvino irtó nehéz tenorszerepében. De a többiek is: Mirco Palazzi (Rodolfo gróf), Zemlényi Eszter (Liza) a bel canto és Bellini dalművének minden ragyogását kifejezték előadásukban.
De azt magyarázza meg nekem valaki, mi célja volt a rendező Némedi Csabának a két vén-nem vén "csoroszlya-hölgy" szerepeltetésének a darabban, akik az első pillanattól kezdve, az opera utolsó taktusáig, ott ültek szorosan egymás mellett a díszlet hátterében, némán, statikusan?
Én már többször több topikot teleszórtam a véleményemmel: dehogyis van válságban az opera, ellenkezőleg! Köszönöm neked és az utánad megszólalóknak a sok pozitívumot a vasárnapi előadásról, még nagyobb kedvvel megyek a holnapira. Az alvajáró nekem újdonság lesz, kicsit majd rákészülök ...
Nem hallottam még egyben a darabot,de szerintem nem mérhető a Puritánokhoz,a Normához meg semmiképp sem. Konu Kim szenzációsan énekelt.
Bezzeg ha valamelyik kereskedelmi TV adó az aktuális zenei tárgyú vetélkedőt, műsort, stb (amit írásban nem minősítek) vinné ki, megfelelő reklám mellett, egy stadiont megtöltenének vele! Sajnos, ez a helyzet.