Hol voltak az énekesek? Az orgona alatti részen a földszinten, vagy az oltárnál?  -  Sztem a távolság miatt mentek fel az orgonához.

  Mert a templomok visszhangosak, és így az orgona és az attól távol lévő énekhangok  nem egyszerre szólalnak meg, amely a hallgatók  nem oly zavaró, mint az előadók számára. Legjobb az orgona mellett énekelni, akkor megvan a lehetőség a tökéletes együttmuzsikáláshoz.

Hol voltak az énekesek? Az orgona alatti részen a földszinten, vagy az oltárnál?  -  Sztem a távolság miatt mentek fel az orgonához.

  Mert a templomok visszhangosak, és így az orgona és az attól távol lévő énekhangok  nem egyszerre szólalnak meg, amely a hallgatók  nem oly zavaró, mint az előadók számára. Legjobb az orgona mellett énekelni, akkor megvan a lehetőség a tökéletes együttmuzsikáláshoz.

vasárnap voltam a Mátyás-templomban, a Semmelweis kórus lépett fel. az első részben még lent énekeltek, de a Gloriára (Vivaldi) felköltöztek az orgonához, ami számomra érthetetlen.

Így van. (Bár Wagnernek IS igaza volt, aki ki nem állhatta az egyes számok utáni bravózást, netán az ária/duett stb. megismétlését.)

Fantasztikus produkció volt!  - csodás operazenei élmény volt ott a helyszínen hallgatni Verdi ifjúkori remekét a nagyszerú előadókkal (szólisták, énekkar, zenekar, a kitűnő karmesterrel az élen)! És hogy Nucci mit produkált ezen az estén - már inkább közelebb a nyolcvanhoz...-, leírhatatlan,  eksztázisban tombolt a közönség áriája után!!!  És végig az előadás folyamán hhihetetlen voce és technika, orgánumának hangszépsége, kifejező ereje  jellemezte baritonját - "bel canto"!!!

Nem semmi volt!

 A Bartók Rádió élőben közvetíti: 19.05 - kb. 22.00

Ma este a Müpában

Verdi: A két Foscari

2018. november 27. kedd19:00 — 21:20

Egy szünettel

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

„A karmester az elsősorban Németországban (Karlsruhe, Berlin, Hannover, München) sikereket arató, negyvenesztendős horvát Ivan Repušić, a két kiváló együttes a Müncheni Rádió Zenekara és a Bajor Rádió Énekkara, a produkció abszolút sztárja pedig a Foscari dózsét éneklő, legendás olasz Verdi-bariton, a világ összes operaszínpadán szívesen látott Leo Nucci.”

Koncertszerű előadás

Az előadás a Müpa Budapest és a Bajor Rádió koprodukciójában valósul meg.

Közreműködők:

a Müncheni Rádió Zenekara

a Bajor Rádió Énekkara (karigazgató: Howard Arman)

Vezényel: Ivan Repušić

A főbb szerepekben:

Lucrezia Contarini - Guanqun Yu

Jacopo Foscari - Ivan Magrì

Francesco Foscari - Leo Nucci

Jacobo Loredano - Sebestyén Miklós

Pisana - Fodor Bernadett

Barbarigo - Horváth István

A magyar szöveg (felirat): Csákovics Lajos

Magyar Tudományos Akadémia Díszterme

2018. november 27. KEDD, 19:00

„A mi operáink” – operagála a Honvéd Férfikarral 

„2019-ben a Honvéd Férfikar 70. évfordulóján különleges zenei csemegékkel készülünk. A 2018/19-es bérletünkben 4 hangversenyen igazán különleges zenei összeállítással készülünk a jeles évfordulóra, mely koncerteken igyekszünk megmutatni a Honvéd Férfikar sokszínűségét, mind a komolyzene, mind a crossover műfaj területén.

Bérletsorozatunk harmadik állomásán olyan operagálával készülünk, amely bemutatja, hogy a Honvéd Férfikar 70 éves fennállása alatt mely operákban vett részt szerte a világon.

Itt nem csak a nagy klasszikusok – Aida, Nabucco, Lohengrin, Bánk bán, Hunyadi László – férfikari részleteire kell gondolni, hanem számos kortárs vagy kevésbé ismert, de kiváló mű kórus részleteit hallhatja a nagyérdemű."

Vezényel: Riederauer Richárd és Strausz Kálmán

Már elkezdődött a koncertközvetítés ismétlése a rádióban:

12:35 - 14:10  Bartók Rádió

Kapcsoljuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet

„Francia imák” – a MÜPA-ban tartott 2018.11.08-i koncert hangfelvétele

A Magyar Rádió Ének- és Zenekarának hangversenye

Vezényel: Kovács János

1. Jean-Baptiste Lully: Te Deum

2. Hector Berlioz: Te Deum Op. 22.

A Berlioz-Te Deum előadóii:

Énekszóló: Fekete Attila

Orgona: Dinyés Soma

a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)

a  Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató: Walter Judit)

A Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)

a Honvéd Férfikara (karigazgató Strausz Kálmán)

a Bolgár Nemzeti Rádió Gyermekkara (karigazgató: Teodóra Dimitrova)

az Erkel Ferenc Általános Iskola Gyermekkara (karigazgató: Szebellédi Valéria)

a Marczibányi téri Kodály Iskola Gyermekkara (karigazgató: Őri Csilla)

Ha pedig aranykártyád (vagy platina) van, akkor ezután lehet regisztrálni az OrgonaExpedíció Extra programra, amikor a művész úr és növendékei vezetésével fel is lehet menni, és bemenni a hangszer belsejébe. 

Én most voltam októberben, hatalmas élmény! 

Romhányi Frédi és Béni -je (pl.) fenomenális, jobb, mint az eredeti,
és a maga nemében páratlan rímkavalkádja elfojthatatlan röhögést gerjeszt ma is.
Ma l'opera è un'altra cosa.

Egyetértek. A monodráma Házy Erzsébettel itt megtekinthető. Az inzert szerint Házy Erzsébet az "Asszony" szerepét énekelte, a fordító Romhányi József, Medveczky Ádám vezényelte az MRT Szimfonikus Zenekarát, rendezte Vámos László.

OrgonaExpedíció

2018. november 16. péntek16:00 — 17:00

Müpa egyik nevezetességét, az orgonát mindenki megcsodálja, aki ellátogat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Ezúttal azonban nemcsak a hangszer impozáns felépítésében és gazdag hangzásában gyönyörködhetnek, hanem havonta egy alkalommal az érdeklődők Fassang László orgonaművész vezetésével betekintést is nyerhetnek a hangszer „titkaiba”. 
A megújult, OrgonaExpedíció névre keresztelt program vezetője a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a párizsi Conservatoire National Superieur tanára, a Müpa orgonakoncertjeinek szerkesztője avatott szakemberként beszél az orgonák sok évszázados történetéről, majd egy sok érdekességgel fűszerezett, vetítéssel kísért előadás során bemutatja a Müpa 6804 sípból álló, 92 regiszteres, 5 manuálos hangszerét. 
A program zárásaként a résztvevők rövid virtuóz hangszerbemutató játék során ízelítőt kaphatnak a hangszerben rejlő végtelen lehetőségekből is.

Rendező: Müpa

                La voix humaine     -    Emberi hang

    Personnages: Elle    Tessiture: Soprano

                                                      A szereplő inkább Nő, mint Asszony.

Szegény Nő szövegét szinte egyáltalán nem lehetett érteni. Talán szerencsére, mert ez a magyar változat kétségbeejtően gyenge. Vigaszt nyújtott viszont a nagyszerűen előadott nagyszerű zene. A székekre kitett ismertető ugyan azt sugallta, hogy a Nő túl sok pirulát vesz be, úgy hal meg, de a valódi okot még a Café Momus Játék résztvevői is jobban sejtik (ld. nov. 8-i kérdés), mint a kiadvány - nyilván teljesen tájékozatlan - szerkesztői.

Ennél az operánál különösen szomorú a méltatlan, ráadásul érthetetlen szöveg. Idézet innen:

Aligha kell mondani, hogy a prozódia döntő szerepet játszik egy olyan műnél, mint ez, ahol minden egyes szónak, minden hangsúlynak megvan a maga jelentősége. Mint azelőtt még soha, Poulenc ebben a műben megmutatta, micsoda mestere a prozódiának. Ilyen távlatot még soha nem ért el, még soha nem mutatott fel ezen a téren ekkora hajlékonyságot és felülmúlhatatlan pontosságot, sem ennyire kifinomult élességet. A legméltóbb elismerést (a librettista) Cocteau maga fogalmazta meg: " Kedves Francis, te adtad meg a módját - egyszer és mindenkorra, miként kell előadni a szövegemet."

Az emberi hang költözött be vasárnap este a budapesti Olasz Kultúrintézetbe, a szó minden értelmében. Az azonos címet viselő koncerten két egyfelvonásos operát játszottak, az este első felében éppen Poulenc-Cocteau Az emberi hang című monodrámáját-telefonmonológját, amit bő 40 éve  itthon azt hiszem, Házy Erzsébet emlékezetes előadásában, tévés változatban ismerhetett meg a magyar közönség. A mostani koncerten Váradi Zita énekelte az Asszony szerepét: nagyjából szcenírozott formában, érzékenyen, muzikálisan, átéléssel jelenítette meg a magányát, szakítását elviselni képtelen, kétségbeesésében a halálba menekülő nőt. Nem hallgathatom el: rossz ötletnek gondolom, hogy a színpadot és az énekesnőt hátulra, a zenekar mögé helyezték el. Az énekhang gond nélkül átszólt a zenekaron, de a távolság megnehezítette művész és közönség együtt-lélegzését és ami ennél is problematikusabb, a szöveg pontos megértését (például feliratozással megoldhatták volna), ami fontos lett volna egy ilyen különleges produkció esetében. Kár, mert különben a Nemzeti Filharmonikusok szépen, összefogottan játszotta Poulenc jól fogyasztható muzsikáját.

Egészen másfajta zenei táplálék Petrovics Emil operaszínpadon 1971-ben bemutatott Lysistraté (magyarosan: Lüszisztráté) című egyfelvonásosa, aminek irodalmi alapja Arisztophanész ismert színdarabja. A Lüszisztráté operának íródott, de a hallottak alapján inkább oratórium, aminek előadása így, pódiumon lehet hatásos. Engem olykor és kicsit a Carmina buranára emlékeztetett, sikamlóssága mindenképpen. A zenei anyag ma is szórakoztató, a sokféle zenei forrásból merítő, eklektikus hangzás és ritmus frissen, elevenen tartja Petrovics művét. Az érthetőség kedvéért ennél a darabnál is szívesen olvastam volna a szöveget (fordító: Devecseri Gábor). A mű voltaképpeni főszereplője a kórus: a teljes létszámban fellépő Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) a hallottak alapján kiválóan teljesítette igényes feladatát. A három szólóénekes között örömmel láttam viszont Kolonits Klárát: üde, kedves személyisége, kulturált hangja most is elérte hatását a címszerepben, de Lüszisztráté szólamának rá történő kiosztását valamelyest tévedésnek éreztem. A szerep -amit az operaházi bemutatón tudtommal ugyancsak Házy Erzsébet énekelt- nagyobbrészt a szoprán-fach középső, sőt mélyebb fekvésében mozog, Kolonits Klárát viszont évek óta koloratúr- és magas szoprán szerepekben (Donna Anna, Hugenották-Királynő, Lucia, Fiordiligi stb.) hallottam. A női kar vezetőjének valóban magas fekvésű, koloratúrás szólamát -Kertesi Ingrid váratlan megbetegedése miatt- bravúros beugrással énekelte Szalai Ágnes énekkari tag (külön elismerés érte!), a férfi kar vezetőjének nyaktörő magasságait derekasan teljesítette Horváth István és hangerőben is győzte a szerep igényeit. Hamar Zsolt méltó módon tiszteleghetett zeneakadémiai tanára emléke előtt: követhető, plasztikus vezénylése, olykor táncos testbeszéde a zenekart jól inspirálta és a laikus néző számára is élvezetes volt.

A Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar hangversenye a budapesti Olasz Kultúrintézetben, vezényelt Hamar Zsolt - 2018. november 11.

„Francia imák” – Lully: Te Deum; Berlioz: Te Deum

Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – 2018. november 8.

Hector Berlioz írja Emlékiratai második kötetében:

„a következő műveimet minősítik a kritikusok architekturális zenének: Gyász- és diadal-szimfóniát (két nagyzenekarra és karra), a Te Deum-ot, amelynek fináléja (Judex crederis) kétségkívül a legnagyobbszabású alkotásom, a két kórusra írt Impériale kantátámat, amelyet az Ipari Palota hangversenyén játszottak 1855-ben, és mindenekelőtt a Requiem-et.”

„…ezért hallottam Metternich hercegtől is egy napon Bécsben a következőket:

• Ön az, Uram, aki ötszáz zenész számára komponál?
• Nem mindig, Főméltóságú Uram, néha négyszázötven számára.”

Nos, csütörtök este a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 480 előadóművész vitte sikerre Berlioz monumentális oratorikus alkotását, a nálunk ritkán előadásra (és színpadra) kerülő Te Deum-át.

2017 novemberében - ugyanitt a Müpá-ban, Záborszky Kálmán zenei irányításával a Zuglói Filharmónia – két társult énekkarral a Szent István Király Oratóriumkórus és Szimfonikus Zenekar szólaltatta meg e hatalmas művet -  az oratórium magyarországi bemutatója is az ő nevükhöz fűződik; emlékszem, a Zeneakadémia nagytermében 1987. november 13-án tartott bemutató katartikus hatására, melyet rám gyakorolt Berlioz kompozíciója - amit életemben először hallottam -.  a zenéje mellett a hatalmas apparátusával is! A vállalkozásban az édesapáé, Záborszky József  karmesteré volt akkor az érdem és a kitüntetés…

(Az idő tájt, kezdetben még viszonylag rövid időszakonként követték egymást  Berlioz alkotásának koncertműsorra tűzései: 1988 novemberében Joó Árpád mutatta be az oratóriumot a Budapest Kongresszusi Központban; 1992 januárjában Erdélyi Miklós vezényletével újra a BKK-ban; ugyanez év októberében az egri székegyházban Gémesi Géza volt a karmester; hosszabb szünetet követően 2003 novemberében a Zeneakadémia volt a színhelye az ünnepi hangversenynek, Berlioz születésének 200. évfordulóján,  amikor  Antal Mátyás vezényelte a Te Deumot. Aztán tavaly, csaknem másfél évtized után, került ismét sor ennek a nagyszabású egyházi zenedarabnak újra koncertműsorra tűzésére…)

Talán az egri székesegyházban bemutatott Te Deum-előadást nem számítva, ilyen hatalmas létszámú zenei együttes még sohasem adta elő ezt a művet Magyarországon, mint aminek csütörtökön a Müpa nagy koncerttermében tanúi lehettünk: az oratórium monumentalitását jelzi az apparátus összetétele: összességében 480 tagot számlálhattunk meg a fellépett művészek között: a hatalmas szimfonikus zenekar, az orgonán játszó művész, a tenorszólista, s mindenekelőtt  7 (azaz hét) nagy kórus volt jelen énekével a Te Deumban!  S e hatalmas vállalkozás - és apparátusának - összefogására napjaink egyik leginspiráltabb karmesterére is szükség volt: Kovács János személyében.

A Berlioz-Te Deum előadói voltak:

Énekszóló: Fekete Attila

Orgona: Dinyés Soma

a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)

a  Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató: Walter Judit)

A Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)

a Honvéd Férfikara (karigazgató Strausz Kálmán)

a Bolgár Nemzeti Rádió Gyermekkara (karigazgató: Teodóra Dimitrova)

az Erkel Ferenc Általános Iskola Gyermekkara (karigazgató: Szebellédi Valéria)

a Marczibányi téri Kodály Iskola Gyermekkara (karigazgató: Őri Csilla)

Tehát a nagyzenekar és kórusok monstre együtteseit Kovács János karmester vezényelte – fogta össze.

Berlioz Te Deuma fantasztikus dimenziói, káprázatos hangszerelése miatt mind a mai napig a koncerttermek ritka csemegéi közé tartozik. Kivételes alkalmak és arra alkalmas, felkészült művészek, muzsikusok összefogásával érdemes csak és szabad e kompozíciót elővenni és előadatni.

Mint ismeretes, Berlioz templomi előadás esetén úgy tervezte, hogy az orgona és a 160 tagú zenekar a lehető legmesszebb helyezkedik el egymástól, a kórus két részből áll, egyenként száz énekessel; valamivel távolabb pedig egy hatalmas, hatszáz énekest számláló gyermekkórus foglal helyet. Mintha csak egy hatalmas katedrálisban lennénk, ahol a tér minden sarkából árad felénk a zene. A kompozíció záró részében Berlioz az utolsó ítélet látomásával lép ki az áhítatos ima hangulati köréből. „Ennél iszonyatosabbat, monumentálisabbat soha nem írt zeneszerző. Ha Berlioz ezt az egyetlen tételt komponálta volna egész életében, elég lenne ahhoz, hogy neve fennmaradjon” – írta Kroó György.

Én is tanúsíthatom e megállapítás igazságtartalmát. Fantasztikus, lélegzetelállító volt a zenekar, orgona, az énekkari hangzuhatagok együtt megszólaló tétele mind monumentalitásában, mind szívre-lélekre ható intenzitásában; a szárnyaló ének- és zeneszó csodálatosan bezengte a hatalmas nézőteret a földszinttől a harmadik emeleti erkélyig!  Manapság a mű megszólaltatásában az eredetileg leírt  előadó-apparátushoz képest már a fele létszám is igen tekintélyesnek számít, ami alkalmas a zeneszerző partitúrájának minden gazdagságát interpretálni, minden szépségét megmutatni, kibontakoztatni – és ami persze igen nagy előkészítő-mozgósító munkát is igényel minden érintettől.

Berlioz Te Deuma – mint olvashatjuk a darabról - ugyanakkor legalább annyira látványosság is, mint zene. Oratorikus freskó a szó legszorosabb értelmében.

A zenekarban különleges, ritkán használt hangszerekre figyelhetünk fel, és a partitúra előírása szerint az utolsó tételben pedig (mely ezúttal a mű nyitányaként szólalt meg) nem kevesebb, mint 8 hárfa játszik egyszerre!

Amikor 1855-ben maga Berlioz vezényelte művét Párizsban, a Saint-Eustache templomban, így írt testvérének: „hadd mondjam el neked, hogy ez a hatalmas szertartás egy óriási közönség tetszését nyerte el és a legnagyszerűbb benyomást keltette. Volt egy felemelően érzelmes pillanat, amikor a templom egyik sarkában taps tört ki, amit aztán hamar elnyomtak. Kolosszális volt.”

Érdemes megint Berlioz Emlékirataiból idéznem:  „A Te Deum-ban az orgona az, amely a templom egyik végéről társalog a másik végén elhelyezett két kórussal megerősített zenekarral és egy harmadik, igen nagylétszámú egyszólamú karral, amely ebben az együttesben a népet jeleníti meg, s ez a nép időről időre részt vesz ebben a hatalmas vallásos hangversenyben.”

Nehéz is nekem a fenti sorokhoz bármit is hozzá fűzni, még annak ismeretében is, hogy most nem templomban,és  nem is katedrálisban, hanem itt hangversenyteremben szólalt meg ez a nagyszabású Te Deum. Remekmű!

 A tenor szólóra, kettős vegyes karra, gyermekkarra és zenekarra írt monumentális alkotás alcímként a Bonaparte emlékének feliratot viseli: a mű nem megrendelésre készült, Berlioz személyes gyermekkori emléke, a győztes napóleoni hadsereg Olaszországból való hazatérése inspirálta. A szerző elképzelése szerint a Te Deum „kolosszális méretű, félig epikus, félig drámai mű részletének készült. Azt az órát képzeli el — írja egy kortárs párizsi lap —, amikor Bonaparte tábornok belép a katedrális boltívei alá, a szent ének minden felől felcsendül, lobognak a zászlók, peregnek is dobok, dörögnek az ágyúk, és méltóságteljesen zendül a harangszó.” Tizenöt év telt el, mire az ötletből kompozíció lett, s további hat, mire bemutatták. Addigra nemcsak Napóleon emléke, hanem az 1830-as forradalom élménye is belesodródott a műbe.

Tehát most a Nemzeti Hangversenyterem pódiumán  több mint száztagú szimfonikus zenekar játszott, benne nyolc hárfa, két mandolin, cseleszta, öt timpani, üstdob és kis dobok, cintányérok, és a zenekar jobb oldalához betolva orgona. A zenekar mögött nyolc emelkedő sorban foglalt helyet a két vegyes kórus, felettük az első emeleten középen, meg az erkélysorokban balra és jobbra, valamint még feljebb, a második szinten lévő orgonakarzat középén és attól ugyancsak félkaréjban elhelyezkedve  a gyermekkórusok impozáns létszámú seregletét láthattuk; ez a kórustömeg az oratórium nyitányaként elhangzó zenekari tétel alatt vonult be a kijelölt helyére. És pontosan az első tétel magasztos zenéjének utolsó zenekari hangjára állt össze a tablószerű csoportkép. S mikor a hatalmas térben együtt láttuk a több száz fős kórus-zenekart, szinte elállt a lélegzetünk az ámulattól - bámulattól; nagyszerű benyomást tett ránk maga a látvány is!  Nem csoda, hogy szinte mindenki szedte elő okostelefonját, hogy lefényképezve megörökítse ezt a lenyűgöző, eléjük táruló színpompás képet.

A Te Deum hét nagyszabású tételből, tablóból áll össze:

1. Marche – A zászlók bevonulása
2. Te Deum – Himnusz
3. Tibi omnes – Himnusz
4. Dignare – Ima
5. Christe, Rex gloriae – Himnusz
6. Te ergo quaesumus – Ima
7. Judex crederis – Himnusz és ima

Bensőséges pillanatokat teremtett Fekete Attila tenorja a hatodik tétel Tu ergo quesumus szólójában; a felcsillantott személyesség ellentéteként kaptuk a romantika maga szélsőségességében és kontrasztjában megnyilvánuló nagy hangtömböket: pompával, monumentalitással nem maradt adós a tolmácsolás, az interpretációban jelen volt a hatásosságon túl a mű jelentőségének, vonzerejének és áhítatos voltának érzékeltetése.

A műben gyakran szólisztikus szerepet vivő orgonaszólamot Dinyés Soma orgonaművész játszotta. Pompásan!

A kórusok határozottan jó teljesítményt nyújtottak, árnyaltan, kifejezően énekeltek. Például a Te ergo quesumus tétel a cappella befejezése emlékezetes módon szólaltatta meg az igazi áhítat hangját.

Berlioz maga írja: „Valóban a pompa az alapkaraktere. De a Te Deum több verse igazi ima, amelynek alázata és szomorúsága szemben áll a himnuszok magasztos ünnepélyességével."

A legnagyobb elismerés hangján kell szólnom a mindkét Te Deumot előkészítő-bemutató-vezénylő Kovács János karmesterről, aki hatalmas energiával és muzikális biztonsággal oldotta meg a nem mindennapi feladatot. Kovács János – tudjuk -, jó kezű, kiváló karmester, az óriási együttesek összefogása, de fellelkesítése pláne rajta múlott! (Pár nappal előbb még New Yorkban vezényelt a Magyar Állami Operaház Opera-Tours-ján.) Az utolsó tétel, a nép menetelése, a forradalom feltartóztathatatlan hömpölygése; e tétel apokaliptikus látomásának zenei megfogalmazása, felépítése, s a Te Deum megszólaltatása – ahogyan Kovács János szinte szuggerálta együttesébe a zeneszerző megálmodta vízióit -, feltehetően életre szóló élményt jelentett mind a zenekari, mind az énekkari tagoknak; s  persze, a teljes produkciót tekintve, nekünk, a közönségnek, akik hálásan fogadtuk az előadók nyilvánvaló erőfeszítéseit és művészi becsvágyuknak olyan eredményeit, mint a makulátlan hangzásbeli pontosság és tisztaság, a gondosan felépített szerkezet és az előadás ünnepi hangulata.

Hatalmas szenvedély fűtötte a produkciót, szuggesztíven bontakoztak ki a himnuszok, indulók magasztos karakterei.

Okkal volt az emelkedett, nagy lélegzetű koncert végén a művészeket köszöntő hatalmas, percekig tartó, ováció!

Nem szóltam a „Francia imák” megjelölésű hangverseny első részében elhangzott Lully Te Deumáról. A kisebb létszámú rádiózenekar és a Magyar Rádió Énekkara mellett négy énekszólista működött közre: Szili Gabriella, Szigetvári Dávid, Gál József, Thomáš Šelc.

A francia barokk zene stílusteremtő mesterének ez a jelentős alkotása ugyancsak külön méltatást igényelne…

Az idén 215 éve született nagy francia romantikus zeneszerző, karmester, író, zenekritikus, Hector Berlioz (La Côte-Saint-André, 1803. december 11 – Párizs, 1869. március 8.) és a másik zeneszerző, a francia barokk zene jeles képviselője, az olasz származású Jean-Baptiste Lully  (Firenze, 1632. november 28.  - Párizs, 1687. március 22.)  emléke előtt igazán méltó módon hódolt és tisztelgett csodálatos oratorikus zeneműveik csütörtök esti előadásával az összes fellépő előadóművész a Művészetek Palotája amúgy kiváló akusztikájú hangversenytermében. De a koncert létrejöttében, megszervezésében közreműködőket is minden elismerés megilleti.  

Örökre emlékezetes és maradandó pozitív benyomásokkal a szívünkben fog élni  tovább ennek az estének a gyönyörű koncertélménye!

Interjú Szabóki Tündével Leonóra-szerepéről Beethoven Fideliójában.

"Beethoven egyetlen operája, a Fidelio bemutatója először nem nyerte el a közönség tetszését. Négy nyitány-változat, több átdolgozás; rengeteg utómunkával született meg mai formája. A Fidelio nagyívű szabadsághimnusz, mely ugyanúgy szól az egyén szabadságáról, mint az egyetemes szabadságvágyról, teszi mindezt ünnepélyes zenei hangzás kíséretében.  Az opera november 3-án, a Müpában látható, ennek kapcsán Szabóki Tünde Liszt Ferenc-díjas operaénekesnővel beszélgettünk."

Forrás: Librarius.hu

Szombaton egy szép Fidelio-operaelőadást láttam a Müpá-ban! 

Számomra a reveláció erejével hatott a vendég amerikai James Moellenhoff bemutatkozása Rocco szerepében.  Basszusa kiemelkedett a férfiénekesek közül; a hangok szépségében, melegében, erejében, regiszterében és orgánumában páratlan, amit hallottunk tőle.

Ugyancsak minden elismerésem Szabóki Tünde Leonóra-alakításáért - régi szerepe ez, kiművelt énektechnikájával, szépen csengő énekhangján "férfi-bőrbe" bújva is,  hihetően tudta hozni a minden áldozatra kész, a hitvesi hűség és szeretet  mintaképének tekinthető karaktert.  Talán drámai szopránja kissé élességén lehetne valamit finomítania, de így is nagyszerű jellemformálás és gyönyörű hangzuhatagok megoldásai fűződtek  Fidelio/Leonórájához

Nekem csalódást okozott a tiroli születésű, Bécsben élő Eugene Amesmann fellépése a Müpa színpadán.  Tudtam, hogy ő nem egy igazi Florestan-hőstenor hang, de mégis többet vártam tőle, mint amit nyújtott ezen az estén; tenorja gyenge, a magasságai teljesen elvékonyodnak, erőtlen is, a játéka – a rendezésből is következően - túl passzív, így számomra összességében alakítása szürke, semmitmondónak tűnt, előadó-művészete rám semmi hatást nem gyakorolt.

A többi kisebb szerep megformálója kielégítő színvonalon hozta a „kötelezőt”:

Sáfár Orsolya (Marcellina), Szerekován János (Jaquino), Cser Krisztián (Don Pizzaro), Cser Péter (Don Fernando), az Első fogoly (Cselóczki Tamás), a Második fogoly (Konkoly Balázs)

Nagy elismerésem még a közreműködő énekkaroknak a kiváló kórushangzásukért: Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Tőri Csaba),  Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma), Magyar Állami Operaház Férfikara (karigazgató: Csíki Gábor)

Érdekes színfoltja volt az előadásnak az egyes jelenetekben előfordult táncosok jelenléte (koreográfus Vida Gábor)

A modern, de nem túlzottan bántó látványért (Kovács-Ender Krisztián), az egyszerű díszlet és jelmez tervekért (Árva Nóra), magáért a nem különösebben zavaró „rendezés-értelmezésért” Sylvie Gabor volt a felelős, őket is köszöntötte a zsúfolásig teltház publikuma tapsaival.

S persze az igazán magas minőséget most sem véletlenül, a Hollerung Gábor karmester zenei irányításával játszó, ezúttal is brillírozó Budafoki Dohnányi Zenekar képviselte. 

Elmondhatni, Beethoven zseniális műve – benne a felhangzó III. Leonóra nyitánnyal a II. felvonás elején – most is győzött, diadalmaskodott!  Szép este volt.

Mivel sok kamerát láttam a nézőtéren, valószínűsítem, valamikor a televízióban bemutatásra  fog kerülni  a Müpa és a BDZ közös produkciója.

Nem biztos, hogy látszanak a mikrofonok, ahogy -zéta-  is írta itt lejjebb, MÜPA nem belógatott mikrofonokkal, nem klasszikus kamerákkal vesz fel archiválásra.  "Igazi" kamerákkal (mikrofonokkal)  sugárzásra szánt, pl. MTVA TV-rádiófelvételek készülnek

Meglátjuk, mi lesz a bérlet következő előadásán, amikor is a Mo.-oin tudtommal teljesen ismeretlen Teodor Currentzis és zenekara lép fel Mahler-műsorral.

Igen, tudtommal is így megy ott. És mivel  MüPa "archíválási célú felvétel" címén jelentkezik be engedélyért az előadóknál, "dobozban" többnyire meglehetnek a felvételek.

Egyetértek, én is ott voltam, nekem is egyik legnagyobb koncertélményem volt, fantasztikus előadás. Gardiner zseni, az előadók meg profik.

Szerintem nem készült felvétel a műről, sőt minden mikrofon le is volt szerelve, de nem is bánom. Van légiónyi jó Requiem felvétel már, ez maradjon meg az egyik legjobb koncert emlékének amin eddig voltam.

A MÜPA elméletben mindent rögzít (beépített kamerákkal és mikrofonokkal), kivéve azt, amihez az előadó nem járul hozzá...

Ergo: akár még fel is vehették attól, hogy nem láttad, de ha nem járultak hozzá Gardinerék a rögzítéshez, akkor nem...

A MüPa kameráit és mikrofonjait nem láttam. Sajnos nyilván nem készült felvétel. Kovács Samu most erre szarkasztikus megjegyzést tenne. Egyébként ez a gyönyörű hangú emberke - Gianluca Buratto - alakítja Leó pápa nem hosszú, de súlyos szerepét a Scala idei évadnyitó Attila-előadásán.

Köszönöm, igen :-) és ugyanakkor :'-(

Verdi: Requiem - Claudio Abbado, Budapest Erkel Színház 1981.

Shirley Verrett, Jelena Obrazcova, Kelen Péter, Nicolai Ghiaurov, km. a Milánói Scala Ének- és Zenekara

Közzététel: 2018. nov. 4. Youtube

Szomorú mai aktualitás, ezért meg kell említenem az itt oldalt olvasható fölsorolásból a Pesten akkor kevéssé ismert Shirley Verrettet:szopránszólójával -inkább mezzo létére- elbűvölte az Erkel közönségét. A Libera me az ő gyönyörű énekével méltó fináléja volt a nagy koncertnek.

Igen, a basszus - hangjával - kiemelkedett a szólisták közül, egy csodás, egész spektrumában, pianissimótól fortissimóig egységes, súlyos de egyben hajlékony hang, élémény volt minden megszólalása. A szólisták mindegyike kotta nélkül énekelt. A zenekar és kórus abszolút egységes hangzású volt, és a karmester minden rezdülését megvalósította. Gardiner hihetetlen precizitással, de ugyanakkor mély átéléssel vezényelt, egy pillanatnyi üresjárat sem volt. Nagyon reménykedem, hogy készült felvétel erről a hihetetlenül szép előadásról.

A műsorfüzetet áttanulmányozva a nevek alapján egy-egy olasz hölgyet találtam a 2. hegedű, ill. alt szólamban. 

Köszönöm, én az első koncerten voltam, ahol a korrekten szürke Paul Plishkát fogtam ki Gyaurov helyett. Így is reggel 6 órától álltam sorban a Vörösmarty téren, amikor szétkapkodták a jegyeket. (Akor még autóval be lehetett hajtani oda. Volt egy szegedi zenerajongó, aki éjjel jött oda, a Trabijában aludt és kitett egy cetlit az üvegajtóra, hogy jó napot, az XY 0000 frsz. Trabant Kombiban vagyok, ZZ óra YY perc óta.)

Kis helyesbítés: az a bizonyos, nekem is felejthetetlen Abbadós Requiem 1981 egyik forró júniusi napján volt az Erkelben. A felvétel a YT-on fellelhető.

Sajnos én már úgy vagyok ezzel, hogy Abbado 1980-as Erkel színházi produkcióját senki sem szárnyalhatja túl. Azt készségesen elismerem, hogy gyönyörű előadás volt - és nem véletlenül az egyetlen olasz résztvevő*, a kis kopasz basszus szólista - GIANLUCA BURATTO - nyújtotta a legtöbbet.

*Még átnézem a tegnapi műsorfüzetet, hátha akadt hangszeres játékos vagy karénekes, addig tessék türelemmel lenni.

Életem eddigi legnagyobb zenmei élménye:  Verdi Requiem (Sir John Eliot Gardiner, A Forradalmi és Romantika Zenekara és a Monteverdi Kórus, 2018.11.02. Budapest, MÜPA).

Talán nem véletlen: a Dankó Rádió "Túl az Óperencián" mai adásában utolsóként  felcsendült zenei részlet Verdi Requiemjének utolsó tétele, a  „Libera me”  volt: a bejátszott stúdiófelvételen Ľuba Orgonášová énekel, a Forradalom és Romantika Zenekarát és a Monteverdi Kórust Sir John Eliot Gardiner dirigálja;  Halottak napján ez a zenekar és énekkar  nevezett karmesterükkel ma este a Müpában lép fel (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem), ahol  - mily' véletlen! - előadásukban Verdi Requiemje hangzik el.  Az énekes szólisták lesznek:  Corinne Winters, Ann Hallenberg, Edgaras Montvidas, Gianluca Buratto.

http://bftz.hu/

2018. november 3. szombat,  17:00 óra

A zene természete - A zene tudománya

Kamarakoncert

Kassai István, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, és Rönkös Ildikó, Karasszon Dénes csellóművészek koncertje Bach, Liszt, Bartók, Chopin zenéjével.

A koncert közben bepillantást nyerhetünk a "tudatos zeneszerzés" tudományába.

MŰSOR:

J. S. Bach: 4 duetto BVW 802-805

Liszt F.: Funérailles

Bartók B.: Duók

F. Chopin: Andante spianato és nagy polonéz, op. 22

Helyszín:

Beethoven Múzeum, Martonvásár

Cím:

2462 Martonvásár, Brunszvik utca 2.

Házigazda: Windhager Ákos.

Megközelítés: Az állomástól tíz perc kényelmes séta, a buszról a postánál kell leszállni, ez közelebb van a kastélyhoz. 

Ezekben az inséges időkben ellátogattam a Müpába, hogy hallgassak  végre egy kis oprát (Puccini, Nyugat Lánya MET). Nem bántam meg, mert az előadás fantasztikus volt. Jonas Kaufmann bámulatos formában, és Eva Westbroek (néhány erőltetett magas hang kivételével) is csodálatos volt. Egy ilyen előadás döbbenti rá az embert, hogy mennyire jó ez a Puccini opera. Azt hiszem, hogy a magyar változatot kihagyom, maradjon meg inkább ez a fülemben.

Széchényi Kálmán Szécsényben

"A jelenleg Stuttgart környékén élő Széchényi leszármazott 1944-ben, a világháború idején született. Addigra – 1944 végén – már lebombázták a lakásukat, a Budai Vár egyik pincéjébe költözött a család, édesapja ott robbant fel egy aknán és vesztette életét. Édesanyja, Széchényi Dénesné zeneszerző- és karnagyképzőt végzett, a rádióban műsorszerkesztői állást talált a háború után, amit nagyon szeretett, de 1949-ben kidobták: Széchényi névvel nem beszélhetett senki a magyar rádióban, magyar közönségnek a zenéről. Pedig a korábbi évszázadban számos zeneszerzőt adott e család.

Például Széchényi Imre, az Osztrák–Magyar Monarchia berlini nagykövete a XIX. század végén több száz kompozíciót hagyott maga után úgy, hogy még a család sem tudott ezekről a darabokról."

Gróf Széchényi Imre zeneszerző halálának 120. évfordulóján,

2018. október 20-án, szombaton 17 órakor emlékkoncertet adnak a

szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban.

A Kastély Szalon sorozat rendezvényén Gróf Széchényi Kálmán tart előadást zeneszerző őséről és a családról.

(Áthoztam ebbe a fórumba,  megjelent: Fórum - Zenei események (Megén, 2003-07-24 15:12:23) 991   Búbánat2018-10-18 23:11:08 / MTI)

Baráth Emőke és Razvaljajeva Anasztázia: Winterreise - női szemmel.

Íme egy kritika, úgy nézem, nem is jelent meg több írás erről a nagyszerű koncertről.

Énekelheti-e nő a férfihangra írt Schubert-dalciklust?

2018. október 15. fidelio.hu

Nem gondoltam volna, hogy Miskolcon fogok világszínvonalú Turandot előadást hallani! Tegnap igazi csillagórás jelmezes koncerten szólalt meg az opera, rendkívül jól éneklő szereplőkkel, egy mindenre figyelni tudó, összetartó karmesterrel, és nem utolsó sorban a nagyon jól játszó zenekarral és a világ legjobb kórusával! Ki kell hangsúlyozni Lukács Gyöngyi óriási Turandotját, leírhatatlan, hogy mit művelt a szereppel! Ahogyan most énekli az világviszonylatban is utolérhetetlen! A jól láthatóan nehéz körülményeket fölényesen legyőzve az egész apparátust, mindenkit beleértve nagy- nagy gratuláció illet! 

Hát ez az: hogyan is érthettem volna meg..."csak közönség" vagyok. Szerencsére -mint már írtam- az opera-, koncert-, színházi és más előadásokat nem csupán és nem is elsősorban "szakavatottabbaknak" és/vagy kritikusoknak játsszák. Őket ugyanis eltartja a szakma, míg a szakmát a ("buta", "vak", "süket" stb.) közönség tartja el. Továbbá a café momus és fóruma demokratikus intézmény, ahol -remélem- helye van a közönség (vö. vox populi) hangjának, egyebek közt a fent említettek miatt is. A tévedés joga pedig fenntartva...mindenkinek, ugyebár.

Ahhoz képest, hogy csak "közönség", elég tudálékosnak látjuk itt a fórumon! Egyébként meg sem értette, hogy miről írtam!

Az "arcberendezés" szót -ha valaki nem észlelte volna- eufemisztikus célzattal használtam. Jobb lett volna, ha azt írom: "csúnya"? Tekintetét és arcát több kiló smink ékesítette, gratula azoknak, akik a smink alatt -lelki szemükkel- meglátták "buta" és "kifejezéstelen" tekintetét. A new yorki közönség nyilván vak és süket. Ők ugyanis előadás végén szétszedték a Házat, amikor az énekesnő kijött a függöny elé. (Talán még Netrebkónál is nagyobb tapsot kapott.) Vagy csupán elfogadták és tudomásul vették azt, -amit itt nem mindenki- hogy pl. a szünetben felidézett Homert, Cossottót, Simionatót már nem hallgathatják meg a szerepben. (Ahogyan pl. Obrazcovát sem, aki ugyanott éppen Amnerisszel debütált.)

PS: Ég óvjon a "szakavatottabbaktól"! Operát, koncertet, színdarabot -horribile dictu- nem "szakavatottabbaknak" sőt, nem (nem elsősorban) kritikusoknak játszanak, hanem közönségnek. Persze a közönség vak, süket és buta (ja, és le van fizetve), ha nem a "szakavatottabbakkal" azonos a véleménye. Én csak közönség vagyok. Lehet, hogy vak, süket és buta, de lefizetett biztosan nem.

Rachvelishvilinek nem az arcberendezésével van a baj, hanem azzal a hót buta tekintettel, amivel a közönségre, no meg a partnereire bámul! Kifejezés dupla nulla, méghozzá olyan szinten, amire lehetetlen korábbi példát hozni. Mintha egyáltalán nem érdekelné, vagy nem értené, hogy miről énekel! A hangmatériája szép, de a szakavatottabbak már meghallhatják a fiatal mezzó túlterhelésének jeleit! 

Radames részéről biztosan ;-)

Micsoda szerencséje volt Anita Rachvelishvilinek, hogy Ön megbocsátotta “nem túl előnyös külsejét és arcberendezését” egy szempillantás alatt!  Assszta! Nem semmi!  Szépségverseny is volt, nemcsak operaelőadás?

Eljött hát a nagy pillanat a new yorki Metropolitan közönsége számára és az én számomra is. Tavalyi salzburgi bemutatkozása után Anna Netrebko most a Lincoln Centerben is elénekelte Aidát, talán immár végleg belépve a drámai szoprán fach szerepkörbe. A színpadi keretek nem éppen újak, bár nehezen támadhatók:  Sonja Friselli régi rendezésének látható célja ma is érvényes lehet: a világ első számú operaházának színpadán legyen a leghatalmasabb díszlet, ott mozogjon a legnagyobb kórus és statisztéria, lehetőleg nyílt színi taps fogadja a színpadképeket (fogadta), szóval minden legyen superb. Gianni Quaranta díszletei és Dada Saligeri jelmezei is ennek a legaidább Aidának a készséges szolgálatában állnak. Talán igazuk van: nem ismerek még egy olyan operát, ami annyira ellenállna bármiféle értelmezésnek, újításnak, mint az Aida. Elefánt ugyan nem jelent meg, de lovak igen, meg seregnyi "egyiptomi" és "etióp" katonaság és népség, udvartartás és papok, mindenféle rendű és rangú szereplők sokasága. Nicola Luisotti nem kimagaslóan és/de a Netrebko-feast fényét nem elhalványítva irányította zenekarát (remek fúvós szólókat hallhattunk!) és kórusát. Az ítélkezési jelenetben számomra újdonság volt, hogy Ramphis és csapata csak a verdiktre jön elő, a vádak háromszori ismertetése a színfalak mögött, hangszórókon keresztül hullik Radames fejére. A papnők tánc helyett csupán harci díszekkel ékesítették fel a csatába induló hadvezért és az etióp gyerekek táncát is egyetlen felnőtt táncospár lejtette el. Amnerist bizonyára nem hódította meg a kissé pocakos férfi szólista. A nagy balettbetét viszont -részben felülről vetítve- hatásos volt.

„KÖZELEBB AZ ÉGHEZ”

„ZENE – KULTÚRMISSZIÓ A FELEDÉSBE MERÜLT HÄNDEL-OPERÁK NÉPSZERŰSÍTÉSE”

Magyar Idők, 2018. szeptember 24. Hétfő 19:39 

Tóth Ida

Tóth Ida

Baráth Emőke, Philippe Jaroussky és az Ensemble Artaserse koncertje, Müpa, 2018. szeptember 13.

„Már előre az év koncertjeként emlegették Baráth Emőke, Philippe Jaroussky és barokk zenekara, az Ensemble Artaserse múlt heti koncertjét, amelynek a jó akusztikájú Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem adott otthont a Müpában. A hang minősége közvetlenül is hozzájárult a historikus kamaraegyüttes korhű előadásmódjának befogadásához, erre jött ráadásként, hogy a művészek intim környezetet teremtettek Händel muzsikájával az 1800 férőhelyes palotában. Telt ház volt, de közel hozták a zenét.” [...] 

„Jaroussky ötlete volt, hogy korábbi Orfeo-lemezükhöz hasonlóan most Händel operáinak részleteiből állítsanak össze egy történetet. Kultúrmisszió a feledésbe merült Händel-operák népszerűsítése, de több is történt ennél a barokk esten: az eredeti közegből kiemelt duettek és áriák kiáradásával megszületett az örök szerelem története. Hét operából válogattak az énekesek.

Baráth Emőke és Philippe Jaroussky előadásmódja nem attól professzionális, hogy vegytiszta és kiszámítható. A barokk estet nyílt gesztusok, őszinte és hiteles mozdulatok jellemezték, még az énekesek táncszerű mozgása is hozzátett a történethez, pedig jelmez sem volt – a hangverseny bizonyította, két énekes önmagában elegendő, ha a párkapcsolat megidézéséről van szó. Nem is jó szó a hangverseny a látottakra, hallottakra: nem volt ebben semmi verseny, sem Baráth Emőke, sem Philippe Jaroussky nem akart a másik fölébe kerekedni, inkább egymásért szóltak a hangok.”