61 Búbánat 2004-08-21 13:32:14
Nagy szomorúsággal olvastam a lapokban, hogy szerdán 78 éves korában elhunyt Lukin László karnagy, zenepedagógus. 1973 óta volt elnökségi tagja a Liszt Ferenc Társaságnak. Nem is olyan régen, tavaszal, amikor a Zeneakadémia Kistermében mint a Társaság tagja, másokkal együtt újraválasztottuk az Elnökséget, benne a Tanár Úrral, remek kondíciót mutatott,tele tervekkel, elképzelésekkel, remek humora sem hagyta cserben. Ontotta a vicceket. Beszélgettünk a Társaság jövőjéről, az áldatlan sanyarú pénzügyi anomáliákról, a hogyan továbbról. Nagy veszteség a távozása; ő valóban egyike volt azoknak a szellemiekben rendkívül gazdag személyiségeknek, akik pótolhatatlanok maradnak a hátramaradottaknak!
Nagy szomorúsággal olvastam a lapokban, hogy szerdán 78 éves korában elhunyt Lukin László karnagy, zenepedagógus. 1973 óta volt elnökségi tagja a Liszt Ferenc Társaságnak. Nem is olyan régen, tavaszal, amikor a Zeneakadémia Kistermében mint a Társaság tagja, másokkal együtt újraválasztottuk az Elnökséget, benne a Tanár Úrral, remek kondíciót mutatott,tele tervekkel, elképzelésekkel, remek humora sem hagyta cserben. Ontotta a vicceket. Beszélgettünk a Társaság jövőjéről, az áldatlan sanyarú pénzügyi anomáliákról, a hogyan továbbról. Nagy veszteség a távozása; ő valóban egyike volt azoknak a szellemiekben rendkívül gazdag személyiségeknek, akik pótolhatatlanok maradnak a hátramaradottaknak!
60 Búbánat 2004-08-21 13:23:31 [Válasz erre: 56 dratta 2004-08-19 11:11:27]
Ezt is nagyon köszönöm, mert nincs kizárva, hogy egyszer talán elbiciklizek Liszt szülőházához a jelzett távon. De arra nem vállalkozom, hogy szervezett túra keretében induljak el. Minden nevezés nélkül is el tudom képzelni a dolgot. A magam időbeosztása szerint. Talán még összekötném a Fertő-tó megkerülésével is....
Ezt is nagyon köszönöm, mert nincs kizárva, hogy egyszer talán elbiciklizek Liszt szülőházához a jelzett távon. De arra nem vállalkozom, hogy szervezett túra keretében induljak el. Minden nevezés nélkül is el tudom képzelni a dolgot. A magam időbeosztása szerint. Talán még összekötném a Fertő-tó megkerülésével is....
59 Búbánat 2004-08-21 13:18:17 [Válasz erre: 54 dratta 2004-08-10 20:31:53]
Kedves Dratta! Örülök, hogy említetted a Via Crucis-t. A zenetörténészek közül sokan úgy tartják számon Lisztnek e kései remekét, mint egyik jellegzetes példáját az egyre inkább elmagánosodó zseni dacosságának. Ez a 14 miniatűr-képbe sürített passió-oratórium, melyben a cselekmény orgonán vagy zongorán expresszionista tömörséggel jelzett állomásait latin, illetve német szövegű vokális kommentárok kísérik, már valóban egy egészen más Lisztet mutat. Itt már nyoma sincs a korábbi dekoratív pazarlóan áradó melódiáknak, hangszerelésnek. De mégsem érzem azt, hallgatva ez időskori művet, hogy a száraznak tünő, a kiemelt koncentráltságú és ihletettségű darab már az alkotóerő hanyatlását jelentené. Nekem Liszt egy és oszthatatlan: a serdülőkori kompozícióktól - mint pl. a 13 éves korában írt Don Sanche című operája - eljutva a 4. Mefisztó-keringőig (1885). Szóval,ahogy megfogalmaztad: valóban NAGY ÉLMÉNY hallgatni ezt a Liszt-alkotást is!
Kedves Dratta! Örülök, hogy említetted a Via Crucis-t. A zenetörténészek közül sokan úgy tartják számon Lisztnek e kései remekét, mint egyik jellegzetes példáját az egyre inkább elmagánosodó zseni dacosságának. Ez a 14 miniatűr-képbe sürített passió-oratórium, melyben a cselekmény orgonán vagy zongorán expresszionista tömörséggel jelzett állomásait latin, illetve német szövegű vokális kommentárok kísérik, már valóban egy egészen más Lisztet mutat. Itt már nyoma sincs a korábbi dekoratív pazarlóan áradó melódiáknak, hangszerelésnek. De mégsem érzem azt, hallgatva ez időskori művet, hogy a száraznak tünő, a kiemelt koncentráltságú és ihletettségű darab már az alkotóerő hanyatlását jelentené. Nekem Liszt egy és oszthatatlan: a serdülőkori kompozícióktól - mint pl. a 13 éves korában írt Don Sanche című operája - eljutva a 4. Mefisztó-keringőig (1885). Szóval,ahogy megfogalmaztad: valóban NAGY ÉLMÉNY hallgatni ezt a Liszt-alkotást is!
58 dratta 2004-08-20 09:25:30 [Válasz erre: 57 Megén 2004-08-19 18:29:40]
Sajnos én sem leszek ott, azért másoltam ide, hátha valaki mégis el tud menni...
Sajnos én sem leszek ott, azért másoltam ide, hátha valaki mégis el tud menni...
57 Megén 2004-08-19 18:29:40 [Válasz erre: 56 dratta 2004-08-19 11:11:27]
Örülök a hírnek is és az eseménynek is. Bárcsak tudnék biciklizni! Meg mostanában nem tudok arrafelé utazni. De szívem odahúz és lélekben ott vagyok. Szinte látom az útvonalat is, nagyon nagy élmény lesz. Gratulálok minden résztvevőnek előre is.
Örülök a hírnek is és az eseménynek is. Bárcsak tudnék biciklizni! Meg mostanában nem tudok arrafelé utazni. De szívem odahúz és lélekben ott vagyok. Szinte látom az útvonalat is, nagyon nagy élmény lesz. Gratulálok minden résztvevőnek előre is.
56 dratta 2004-08-19 11:11:27
Liszt Ferenc Kerékpártúra Harka-Doborján 2004. augusztus 22-én rendezik meg a Liszt Ferenc kerékpártúrát Harka és Doborján (Raiding) között. A túra célja a mindig magyar Liszt Ferenc emléke előtti tisztelgés. A túra alkalmával a szülőház, a nevezési lap felmutatásával ingyen, látogatható. Továbbá cél a kerékpározás és kerékpáros turizmus népszerűsítése és határon átnyúló kapcsolatok erősítése. A táv hossza 22 km. Harka és Nyék között a határ 8.00 és18.00 óra között nyitva lesz, az átlépéshez érvényes utiokmány szükséges. A túrára a harkai focipályán korhatármegkötés nélkül lehet benevezni, 9-10 óra között. Nevezési díj: 250 Ft vagy 1 Euró. A szervezők által megadott szintidő: 3 óra. 13.00 óra után tombolasorsolással várják a résztvevőket. A nevezési lapot 4 kijelölt állomáson kell pecsételtetni. Az ily módon lepecsételt lapok jogosultak a tombolahúzáson való részvételre. A rendezvény szervezője: Harka és Nyék (Neckenmarkt) Önkormányzata További információt a 20/365-21-26-os mobilszámon lehet kérni. A rendezvényt támogatja a Liszt Ferenc Kulturális Egyesület; további támogatói: Harka Önkormányzata, Neckenmarkt Önkormányzata, Raiding Önkormányzata, a 21 Kft., Lugosi Zoltán, Károlyi Gyula, a Harkai Önkéntes Tűzoltók, a Szuperinfo, a Kétkerék Sport, a Varga Kávéház, Benet Kft., a Perkovátz Ház, a Castanea Egyesület, a Sollux Kft. forrás: cyberpress.hu
Liszt Ferenc Kerékpártúra Harka-Doborján 2004. augusztus 22-én rendezik meg a Liszt Ferenc kerékpártúrát Harka és Doborján (Raiding) között. A túra célja a mindig magyar Liszt Ferenc emléke előtti tisztelgés. A túra alkalmával a szülőház, a nevezési lap felmutatásával ingyen, látogatható. Továbbá cél a kerékpározás és kerékpáros turizmus népszerűsítése és határon átnyúló kapcsolatok erősítése. A táv hossza 22 km. Harka és Nyék között a határ 8.00 és18.00 óra között nyitva lesz, az átlépéshez érvényes utiokmány szükséges. A túrára a harkai focipályán korhatármegkötés nélkül lehet benevezni, 9-10 óra között. Nevezési díj: 250 Ft vagy 1 Euró. A szervezők által megadott szintidő: 3 óra. 13.00 óra után tombolasorsolással várják a résztvevőket. A nevezési lapot 4 kijelölt állomáson kell pecsételtetni. Az ily módon lepecsételt lapok jogosultak a tombolahúzáson való részvételre. A rendezvény szervezője: Harka és Nyék (Neckenmarkt) Önkormányzata További információt a 20/365-21-26-os mobilszámon lehet kérni. A rendezvényt támogatja a Liszt Ferenc Kulturális Egyesület; további támogatói: Harka Önkormányzata, Neckenmarkt Önkormányzata, Raiding Önkormányzata, a 21 Kft., Lugosi Zoltán, Károlyi Gyula, a Harkai Önkéntes Tűzoltók, a Szuperinfo, a Kétkerék Sport, a Varga Kávéház, Benet Kft., a Perkovátz Ház, a Castanea Egyesület, a Sollux Kft. forrás: cyberpress.hu
55 Megén 2004-08-11 08:25:53 [Válasz erre: 44 Búbánat 2004-08-06 17:56:19]
Sry most olvastam csak. Mi két éve voltunk utoljára konkrétan Doborjánban, amit írtam a hangulatról és környezetről az az utolsó benyomásom. Tavaly sajnos nem jutottunk odáig, csak egy szűk hétvégénk volt Sopronban, idén meg csak vágyunk arra, hogy időnk legyen eljutni. Perkovátz Tamásról jó hallani, nekem volt kollégám talán az édasapja, régi soproni család, a Széchenyi téren a John Bull ház a Perkovátz ház. Tiszteletreméltó dolog, hogy Rotarys, nagyon sok jót tudnak tenni ezek az egyesületek. (Én magam Lions-os vagyok, mi is megpróbálunk hasznosat tenni a magunk módján.) Mivel hálózatok az egész világon összefogva a többi egyesülettel csodát tehetnek Doborjánban. Most már én is jobban odafigyelek.
Sry most olvastam csak. Mi két éve voltunk utoljára konkrétan Doborjánban, amit írtam a hangulatról és környezetről az az utolsó benyomásom. Tavaly sajnos nem jutottunk odáig, csak egy szűk hétvégénk volt Sopronban, idén meg csak vágyunk arra, hogy időnk legyen eljutni. Perkovátz Tamásról jó hallani, nekem volt kollégám talán az édasapja, régi soproni család, a Széchenyi téren a John Bull ház a Perkovátz ház. Tiszteletreméltó dolog, hogy Rotarys, nagyon sok jót tudnak tenni ezek az egyesületek. (Én magam Lions-os vagyok, mi is megpróbálunk hasznosat tenni a magunk módján.) Mivel hálózatok az egész világon összefogva a többi egyesülettel csodát tehetnek Doborjánban. Most már én is jobban odafigyelek.
54 dratta 2004-08-10 20:31:53 [Válasz erre: 44 Búbánat 2004-08-06 17:56:19]
Búbánat! Ha érdekel, a hétvégén elbicajozhatok arra, és megnézhetem... De én is így hallottam, ahogy írtad, csak személyesen még nem győződtem meg róla. De ha nem lesz dögmeleg, Doborján jó kis túraötletnek tűnik. Nekem egyébként a Via Crucis a NAGY ÉLMÉNY Liszttel.
Búbánat! Ha érdekel, a hétvégén elbicajozhatok arra, és megnézhetem... De én is így hallottam, ahogy írtad, csak személyesen még nem győződtem meg róla. De ha nem lesz dögmeleg, Doborján jó kis túraötletnek tűnik. Nekem egyébként a Via Crucis a NAGY ÉLMÉNY Liszttel.
53 B. Kurtag 2004-08-09 21:18:19
A legújabb kutatások szerint Liszt kedvelői között nagyobb arányban fordul elő ínhüvelygyulladás, mint például a Chopinről értekezők esetében. Az eltérés szignifikáns.
A legújabb kutatások szerint Liszt kedvelői között nagyobb arányban fordul elő ínhüvelygyulladás, mint például a Chopinről értekezők esetében. Az eltérés szignifikáns.
52 Megén 2004-08-08 17:51:27 [Válasz erre: 46 Búbánat 2004-08-07 13:33:27]
Morricone a róla szóló filmben elmondta, hogy ő a kész filmhez készíti a zenét, kell, hozzá a film hangulta. Ráadásul mindig az utolsó percben készül el, de mindig el is készül vele.
Morricone a róla szóló filmben elmondta, hogy ő a kész filmhez készíti a zenét, kell, hozzá a film hangulta. Ráadásul mindig az utolsó percben készül el, de mindig el is készül vele.
51 Megén 2004-08-08 17:48:43 [Válasz erre: 49 Sipi 2004-08-08 15:16:03]
Kobajashi is lassan vezényli. Igaz emiatt családi egzet nem értés van nálunk. Én is a lassabb alőadását szeretem.
Kobajashi is lassan vezényli. Igaz emiatt családi egzet nem értés van nálunk. Én is a lassabb alőadását szeretem.
50 Búbánat 2004-08-08 15:54:13
Alan Walker Liszt–életrajzának harmadik befejező kötete tavaly év végén jelent meg. S így teljessé vált a monográfia. A Kanadában élő angol Liszt-kutató, professzor közel negyedszázados munkájának eredményeként több nyelven – immár magyarul is – olvasható a leghitelesebbnek tartott teljes Liszt-életrajz. A szerző egy vele készített interjúban roppant érdekesen beszélt munkájáról, Lisztről és a Liszt-kutatásról. A terjedelmesség okán a kérdésekre adott válaszokból válogattam: - Liszt Ferenc tízezernél is több levelet írt, világszerte mintegy nyolcszáz személlyel állt levelezésben. Elképesztő gondosság jellemző egész tevékenységére – felvázolta magának, hogy másnap kinek és miről fog írni. Ezek a vázlatok gyakran érdekesebbek, mint a ténylegesen elküldött levelek, és árulkodók is, mivel Liszt szabályosan megszerkesztette saját írásait. - Hihetetlen az is, de igaz, a megkomponált zeneműveinek a száma mintegy ezernégyszáz! Ezek között vannak rövidebbek, de akár több órásak is, mint a Krisztus-oratórium. Brahms, Mendelssohn, Schumann és Chopin együtt nem komponált annyit, mint Liszt, ami persze felveti művei értékének kérdését. - Egy zeneszerzőt nem a gyengébb darabok, hanem a nagy művek alapján kell megítélni. Mondjuk, hogy az ezernégyszáz kompozíció közül csak húszat tartunk jónak (ennél sokkal több van!), s ezek közé soroljuk a Faust-szimfóniát, a h-moll szonátát és a dalokat – már ennyi is biztosítja Liszt helyét a komponisták panteonjában. Goethe egyik találó aforizmájában így fogalmaz: „ A géniuszt mindig valamely gyengeség láncolja korához.” - A fesztiválokat szervező, karizmatikus tanárként is elhíresült, karmesterként is kiváló Liszttel kapcsolatos statisztika mellett még valami kiemelendő: a zeneszerző viselkedhetett volna úgy, mint kortársai, foglalkozhatott volna csak saját magával, beérhette volna pianistaként aratott, káprázatos sikereivel – ám ő, mint a XIX. század kulturális nagykövete, direkt vagy indirekt módon támogatta művésztársait, az elsők között Berliozt és Wagnert. Ebben ragadható meg a közte és kortársai közötti óriási különbség; felismerte, hogy a géniusznak kötelességei vannak. A zenetörténetben ő az első, aki muzsikus tehetségét nagy humanitárius eszme szolgálatába állította. - Az utolsó évek zeneszerzői termését alig ismerik, e művek kiadásával Liszt nem törődött, nem egy késői opus csak a második világháború után jelent meg nyomtatásban. Az idős Lisztet mér nem érdekelte a saját sorsa, belefáradt az őt ért támadásokba, becsmérlő nyilatkozatokba, csak a tanítványainak élt, akiknek gyakran mondogatta: én várhatok. Szabályosan lebeszélte növendékeit műveiről, melyeknek értékét csak ő ismerte. Valóban túlmutatnak saját korukon e hetvenes, nyolcvanas években született darabok; Debussyig, Ravelig, Messiaenig vezetnek egyenes úton. Több tekintetben is pionír ő: atonális darabot komponált, amelyet a zenetörténetben sem előtte, sem utána jó darabig nem írt senki – legközelebb Arnold Schönberg. Az időskori Liszt művek évtizedekkel előremutatnak; a zeneszerző zseni – időutazó. Liszt Ferenc vitathatatlanul kulcsfigurája a XIX. századi történelemnek, az egyetemes kultúrhistóriának. - A Budapesti, weimari, washingtoni bibliotékákban, archívumokban folytatott kutatómunkám során talált eddig feltáratlan anyagok mellett talán a Vatikán könyvtárában és tulajdonában levő dokumentumok tartalmazzák a legérdekesebb-legsokkolóbb információkat az olvasók számára. Ilyen pl. az a küzdelem, amelyet Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegné házasságának érvénytelenítéséért folytatott, valamint az, miként hiúsult meg frigyre lépése Liszt Ferenccel. Liszt életének utolsó napjairól, halálának körülményeiről kevés információnk van. A muzsikus nagyság hivatalos életrajzírója, Lina Ramann megkérte Liszt növendékét, aki az utolsó napokban a mester mellett tartózkodott, számoljon be arról, hogyan halt meg Liszt. Ekkor született az a nyolcvannyolc oldalas napló, amelyet azután a korabeli biográfus sokkolónak talált, s amely olyan megvilágításba helyezte Cosimát, Liszt lányát és a Wagner családot, hogy úgy döntött, nem hozza nyilvánosságra, megtartja magának az írást. Amikor Ramann könyvtárát a weimari Goethe- és Schiller-archívumnak adományozta, halála után (1912-ben hunyt el) ötven évig tartó embargót tett a naplóra. Döbbenetes erejű írás, amelyből kiderül, milyen magára hagyottan, sanyarú körülmények között halt meg Liszt, hogy miként temették el Bayreuthban, amit azután ádáz – ám sikertelen küzdelem követett a földi maradványaiért. - Részletesen taglalom azokat az elveket, melyek betartása nélkül nem jöhet létre jó biográfia; közülük most csak egyet emelek ki: gyűlöletből nem, csak szeretetből születhet jó életrajz. A zenei életrajz írását még bonyolultabbá teszi, hogy nem lehet belőle elhagyni a muzsikát. Én nem szakítottam ki az életsodorból a zeneműveket, mint egyes szerzők, akik külön részben – kötetben tárgyalták Liszt életét és külön a kompozíciókat. Liszt zenéje elválaszthatatlan életének alakulásától, benne pontosan nyomon követhetők, tükröződnek azok a változások, amelyek személyes sorsát formálták. Nagy kihívásként éltem meg úgy írni a zenéről, hogy azt az átlagolvasó is érthesse, művemet ugyanis minden Liszt-rajongónak szántam. Talán jövőre (2005) megjelenhet a másik könyv, mely a Liszttel kapcsolatos reflexióim gyűjteménye. Azok a témák kerülnek bele, amelyeket csak érintőlegesen vagy igen röviden tárgyaltam a nagy életrajz három kötetében: Liszt, az író, Liszt, mint mások zenéjének kiadója, Liszt, az átiratok szerzője és így tovább. - Napjainkban a Liszt-kutatás kiterjed speciális területekre is: a legkülönfélébb irányultságú feltárások folynak; van, aki például Liszt zongoráit kutatja. A legfontosabb e pillanatban a tematikus műjegyzék elkészítése, ezen munkálkodnak a budapesti Liszt-múzeum és kutatóközpont munkatársai P. Eckhardt Mária irányításával és kollégáik New Yorkban. /Az interjút a Magyar Nemzet munkatársa, Kálmán Gyöngyi készítette, melyet a lap 2004. január 3-i száma közölte le. /
Alan Walker Liszt–életrajzának harmadik befejező kötete tavaly év végén jelent meg. S így teljessé vált a monográfia. A Kanadában élő angol Liszt-kutató, professzor közel negyedszázados munkájának eredményeként több nyelven – immár magyarul is – olvasható a leghitelesebbnek tartott teljes Liszt-életrajz. A szerző egy vele készített interjúban roppant érdekesen beszélt munkájáról, Lisztről és a Liszt-kutatásról. A terjedelmesség okán a kérdésekre adott válaszokból válogattam: - Liszt Ferenc tízezernél is több levelet írt, világszerte mintegy nyolcszáz személlyel állt levelezésben. Elképesztő gondosság jellemző egész tevékenységére – felvázolta magának, hogy másnap kinek és miről fog írni. Ezek a vázlatok gyakran érdekesebbek, mint a ténylegesen elküldött levelek, és árulkodók is, mivel Liszt szabályosan megszerkesztette saját írásait. - Hihetetlen az is, de igaz, a megkomponált zeneműveinek a száma mintegy ezernégyszáz! Ezek között vannak rövidebbek, de akár több órásak is, mint a Krisztus-oratórium. Brahms, Mendelssohn, Schumann és Chopin együtt nem komponált annyit, mint Liszt, ami persze felveti művei értékének kérdését. - Egy zeneszerzőt nem a gyengébb darabok, hanem a nagy művek alapján kell megítélni. Mondjuk, hogy az ezernégyszáz kompozíció közül csak húszat tartunk jónak (ennél sokkal több van!), s ezek közé soroljuk a Faust-szimfóniát, a h-moll szonátát és a dalokat – már ennyi is biztosítja Liszt helyét a komponisták panteonjában. Goethe egyik találó aforizmájában így fogalmaz: „ A géniuszt mindig valamely gyengeség láncolja korához.” - A fesztiválokat szervező, karizmatikus tanárként is elhíresült, karmesterként is kiváló Liszttel kapcsolatos statisztika mellett még valami kiemelendő: a zeneszerző viselkedhetett volna úgy, mint kortársai, foglalkozhatott volna csak saját magával, beérhette volna pianistaként aratott, káprázatos sikereivel – ám ő, mint a XIX. század kulturális nagykövete, direkt vagy indirekt módon támogatta művésztársait, az elsők között Berliozt és Wagnert. Ebben ragadható meg a közte és kortársai közötti óriási különbség; felismerte, hogy a géniusznak kötelességei vannak. A zenetörténetben ő az első, aki muzsikus tehetségét nagy humanitárius eszme szolgálatába állította. - Az utolsó évek zeneszerzői termését alig ismerik, e művek kiadásával Liszt nem törődött, nem egy késői opus csak a második világháború után jelent meg nyomtatásban. Az idős Lisztet mér nem érdekelte a saját sorsa, belefáradt az őt ért támadásokba, becsmérlő nyilatkozatokba, csak a tanítványainak élt, akiknek gyakran mondogatta: én várhatok. Szabályosan lebeszélte növendékeit műveiről, melyeknek értékét csak ő ismerte. Valóban túlmutatnak saját korukon e hetvenes, nyolcvanas években született darabok; Debussyig, Ravelig, Messiaenig vezetnek egyenes úton. Több tekintetben is pionír ő: atonális darabot komponált, amelyet a zenetörténetben sem előtte, sem utána jó darabig nem írt senki – legközelebb Arnold Schönberg. Az időskori Liszt művek évtizedekkel előremutatnak; a zeneszerző zseni – időutazó. Liszt Ferenc vitathatatlanul kulcsfigurája a XIX. századi történelemnek, az egyetemes kultúrhistóriának. - A Budapesti, weimari, washingtoni bibliotékákban, archívumokban folytatott kutatómunkám során talált eddig feltáratlan anyagok mellett talán a Vatikán könyvtárában és tulajdonában levő dokumentumok tartalmazzák a legérdekesebb-legsokkolóbb információkat az olvasók számára. Ilyen pl. az a küzdelem, amelyet Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegné házasságának érvénytelenítéséért folytatott, valamint az, miként hiúsult meg frigyre lépése Liszt Ferenccel. Liszt életének utolsó napjairól, halálának körülményeiről kevés információnk van. A muzsikus nagyság hivatalos életrajzírója, Lina Ramann megkérte Liszt növendékét, aki az utolsó napokban a mester mellett tartózkodott, számoljon be arról, hogyan halt meg Liszt. Ekkor született az a nyolcvannyolc oldalas napló, amelyet azután a korabeli biográfus sokkolónak talált, s amely olyan megvilágításba helyezte Cosimát, Liszt lányát és a Wagner családot, hogy úgy döntött, nem hozza nyilvánosságra, megtartja magának az írást. Amikor Ramann könyvtárát a weimari Goethe- és Schiller-archívumnak adományozta, halála után (1912-ben hunyt el) ötven évig tartó embargót tett a naplóra. Döbbenetes erejű írás, amelyből kiderül, milyen magára hagyottan, sanyarú körülmények között halt meg Liszt, hogy miként temették el Bayreuthban, amit azután ádáz – ám sikertelen küzdelem követett a földi maradványaiért. - Részletesen taglalom azokat az elveket, melyek betartása nélkül nem jöhet létre jó biográfia; közülük most csak egyet emelek ki: gyűlöletből nem, csak szeretetből születhet jó életrajz. A zenei életrajz írását még bonyolultabbá teszi, hogy nem lehet belőle elhagyni a muzsikát. Én nem szakítottam ki az életsodorból a zeneműveket, mint egyes szerzők, akik külön részben – kötetben tárgyalták Liszt életét és külön a kompozíciókat. Liszt zenéje elválaszthatatlan életének alakulásától, benne pontosan nyomon követhetők, tükröződnek azok a változások, amelyek személyes sorsát formálták. Nagy kihívásként éltem meg úgy írni a zenéről, hogy azt az átlagolvasó is érthesse, művemet ugyanis minden Liszt-rajongónak szántam. Talán jövőre (2005) megjelenhet a másik könyv, mely a Liszttel kapcsolatos reflexióim gyűjteménye. Azok a témák kerülnek bele, amelyeket csak érintőlegesen vagy igen röviden tárgyaltam a nagy életrajz három kötetében: Liszt, az író, Liszt, mint mások zenéjének kiadója, Liszt, az átiratok szerzője és így tovább. - Napjainkban a Liszt-kutatás kiterjed speciális területekre is: a legkülönfélébb irányultságú feltárások folynak; van, aki például Liszt zongoráit kutatja. A legfontosabb e pillanatban a tematikus műjegyzék elkészítése, ezen munkálkodnak a budapesti Liszt-múzeum és kutatóközpont munkatársai P. Eckhardt Mária irányításával és kollégáik New Yorkban. /Az interjút a Magyar Nemzet munkatársa, Kálmán Gyöngyi készítette, melyet a lap 2004. január 3-i száma közölte le. /
49 Sipi 2004-08-08 15:16:03
A Les Preludes kapcsán: nagyon nem szeretem, ha gyorsan adják elő. Az első pár perc után már tudom, hogy tetszeni fog-e az előadás. Ferencsik digitális felvétele nálam a viszonyítási alap. Ott megfelelő a tempó, élvezet minden hang. Így vagyok ezzel a Carmen kapcsán is. Miért kell azt a híres előjátékot úgy elloholni?
A Les Preludes kapcsán: nagyon nem szeretem, ha gyorsan adják elő. Az első pár perc után már tudom, hogy tetszeni fog-e az előadás. Ferencsik digitális felvétele nálam a viszonyítási alap. Ott megfelelő a tempó, élvezet minden hang. Így vagyok ezzel a Carmen kapcsán is. Miért kell azt a híres előjátékot úgy elloholni?
48 Búbánat 2004-08-07 14:22:25
Ugyanebben a könyvben olvasom: „…1883. augusztus 10-én…..az esetet Carl Lachmund örökítette meg naplójában. Minden váratlanul történt, a tanítványok épp más dolgokkal voltak elfoglalva. Liszt hirtelen odament a zongorához. Úrrá lett rajta a muzsikáló hangulat! Az öröm és a csodálat alig hallható kiáltásai hallatszottak; néhányan gyorsan közelebb húzódtak; utána pedig teljes csönd lett. Miután könnyedén, szinte kényelmesen elhelyezkedett, kezét pedig megszokottnak egyáltalán nem nevezhető pozícióba helyezte, hozzákezdett a szépséges Asz-dúr etűdhöz, az elsőhöz Chopin op. 25-ös sorozatából. Ó, milyen meggyőzően szólt minden egyes általa megszólaltatott dallamhang az ember szívéhez, és milyen gyönyörűen árbyalta érzelmeinek tartalmát a hullámzó kíséret! Majd a párhuzamos f-mollban írott második etűddel folytatta, amelyikben olyan rafináltan váltakozik a kétnegyedes (hatnyolcados) és a háromnegyedes ütem. …..Mindkét etűdöt ugyanazzal a csendes nyugalommal és kristálytiszta frazeálással játszotta, amely mindig is lenyűgözte hallgatóit, ám teljességgel híján volt mindennemű látványos virtuozitásnak vagy dinamikai szélsőségnek, amely oly sok nagy zongoravirtuóz játékát jellemzi. Számomra az előadás legjellemzőbb és legcsodálatosabb vonása a metrum nyilvánvaló figyelmen kívül hagyása volt, amley azonban nem zavarta meg ritmikai egyensúly szimmetriáját, s Lisztre jellemző sajátos bájt kölcsönzött a frazeálásnak. Befejezte. Senki nem talált szavakat. Nem tudtuk, mit mondjunk, mit tegyünk. Csuoán arra voltunk képesek, hogy amint az idegen országokban szokás, megcsókoljuk a kezét, e kezeket, melyek már csaknem kétharmad évszázada munkáltak ilyen csodákat.”
Ugyanebben a könyvben olvasom: „…1883. augusztus 10-én…..az esetet Carl Lachmund örökítette meg naplójában. Minden váratlanul történt, a tanítványok épp más dolgokkal voltak elfoglalva. Liszt hirtelen odament a zongorához. Úrrá lett rajta a muzsikáló hangulat! Az öröm és a csodálat alig hallható kiáltásai hallatszottak; néhányan gyorsan közelebb húzódtak; utána pedig teljes csönd lett. Miután könnyedén, szinte kényelmesen elhelyezkedett, kezét pedig megszokottnak egyáltalán nem nevezhető pozícióba helyezte, hozzákezdett a szépséges Asz-dúr etűdhöz, az elsőhöz Chopin op. 25-ös sorozatából. Ó, milyen meggyőzően szólt minden egyes általa megszólaltatott dallamhang az ember szívéhez, és milyen gyönyörűen árbyalta érzelmeinek tartalmát a hullámzó kíséret! Majd a párhuzamos f-mollban írott második etűddel folytatta, amelyikben olyan rafináltan váltakozik a kétnegyedes (hatnyolcados) és a háromnegyedes ütem. …..Mindkét etűdöt ugyanazzal a csendes nyugalommal és kristálytiszta frazeálással játszotta, amely mindig is lenyűgözte hallgatóit, ám teljességgel híján volt mindennemű látványos virtuozitásnak vagy dinamikai szélsőségnek, amely oly sok nagy zongoravirtuóz játékát jellemzi. Számomra az előadás legjellemzőbb és legcsodálatosabb vonása a metrum nyilvánvaló figyelmen kívül hagyása volt, amley azonban nem zavarta meg ritmikai egyensúly szimmetriáját, s Lisztre jellemző sajátos bájt kölcsönzött a frazeálásnak. Befejezte. Senki nem talált szavakat. Nem tudtuk, mit mondjunk, mit tegyünk. Csuoán arra voltunk képesek, hogy amint az idegen országokban szokás, megcsókoljuk a kezét, e kezeket, melyek már csaknem kétharmad évszázada munkáltak ilyen csodákat.”
47 Búbánat 2004-08-07 13:37:27
Karácsonyra megleptek Alan Walkernak a Liszt Ferenc életéről írt nagyszabású monográfiájának harmadik kötetével, amelynek Az utolsó évek a címe. Ebből idézek egy részt: „Lisztnek az a képessége, hogy bármit lejátszott, amit eléhoztak, szüntelen csodálatot váltott ki. Bach, Mozart, Beethoven, Mendelssohn, Schumann, Chopin és Brahms zenéje persze mindig is jelen volt a kurzusai; de mellettük egy sereg kisebb szerző is helyet kapott, mint Henselt, Rubinstein, Raff, Moszkowski és Scharwenka; bárki is az, Liszt mintha ismerte volna az összes művet, amit valaha írtak. Csak két mű gyakorlásától tántorította el tanítvényait: Chopin b-mol scherzójától (amelyt „Guvernánt” scherzónak titulált, mivel „minden nevelőnő ezt játssza”, és amellyel szemben láthatólag őszinte ellenszenvvel viseltetett), és a saját II., cisz-moll magyar rapszódiájától, mert az túl népszerű volt. Mivel már nem gyakorolt rendszeresen, erősen az emlékezetére, illetve fenomenális lapról olvasási képességére támaszkodott. Ez a tehetsége öreg koráig elkísérte, mindaddig, míg szemének romlása nemcsak a kottaolvasást, hanem immár az írást is lehetetlenné tette számára. Abrányi Kornél, aki 1873 nyarán néhány hetet Weimarban töltött, részt vett Liszt mesterkurzusain, illetve a Hofgartnereiban tartott egyéb társas összejövetelein. Sokszor hallotta Lisztet játszani, de leginkább a művész lapról olvasása kápráztatta el. (Ábrányi Kornél: Az élet tarkaságaiból című művében erről így ír): Liszt kottaolvasása bámulatos. Első olvasásra úgy játszik mindent, mint más, ha egy fél évig betűzi. Sőt azt is eljátssza első olvasásra, mit sok elsőrendű virtuóz soha életében eljátszani nem tudna…. A leggyakorlottabb olvasó nem tudja a betűket, a szavakat úgy olvasni, mint ő a hangjegyeket. Egész partitúrákat lát egyszerre, s ugyanazt azonnal zongorán fejezi ki. A kezére nem is ügyel. Az úgy jár, mintha rajta volna a szeme. Amit a szeme lát, azt a keze abban a gondolatban (a szempillantás hosszú idő) üti meg. Sokszor a sebességben eltűnik a keze (amit rajta kívül csak Tausignál tapasztalhattunk), s ilyenkor úgy tetszik, mintha a zongora magától dörögne, s mintha emberfölötti hatalom mozgatná láthatatlan erővel.”
Karácsonyra megleptek Alan Walkernak a Liszt Ferenc életéről írt nagyszabású monográfiájának harmadik kötetével, amelynek Az utolsó évek a címe. Ebből idézek egy részt: „Lisztnek az a képessége, hogy bármit lejátszott, amit eléhoztak, szüntelen csodálatot váltott ki. Bach, Mozart, Beethoven, Mendelssohn, Schumann, Chopin és Brahms zenéje persze mindig is jelen volt a kurzusai; de mellettük egy sereg kisebb szerző is helyet kapott, mint Henselt, Rubinstein, Raff, Moszkowski és Scharwenka; bárki is az, Liszt mintha ismerte volna az összes művet, amit valaha írtak. Csak két mű gyakorlásától tántorította el tanítvényait: Chopin b-mol scherzójától (amelyt „Guvernánt” scherzónak titulált, mivel „minden nevelőnő ezt játssza”, és amellyel szemben láthatólag őszinte ellenszenvvel viseltetett), és a saját II., cisz-moll magyar rapszódiájától, mert az túl népszerű volt. Mivel már nem gyakorolt rendszeresen, erősen az emlékezetére, illetve fenomenális lapról olvasási képességére támaszkodott. Ez a tehetsége öreg koráig elkísérte, mindaddig, míg szemének romlása nemcsak a kottaolvasást, hanem immár az írást is lehetetlenné tette számára. Abrányi Kornél, aki 1873 nyarán néhány hetet Weimarban töltött, részt vett Liszt mesterkurzusain, illetve a Hofgartnereiban tartott egyéb társas összejövetelein. Sokszor hallotta Lisztet játszani, de leginkább a művész lapról olvasása kápráztatta el. (Ábrányi Kornél: Az élet tarkaságaiból című művében erről így ír): Liszt kottaolvasása bámulatos. Első olvasásra úgy játszik mindent, mint más, ha egy fél évig betűzi. Sőt azt is eljátssza első olvasásra, mit sok elsőrendű virtuóz soha életében eljátszani nem tudna…. A leggyakorlottabb olvasó nem tudja a betűket, a szavakat úgy olvasni, mint ő a hangjegyeket. Egész partitúrákat lát egyszerre, s ugyanazt azonnal zongorán fejezi ki. A kezére nem is ügyel. Az úgy jár, mintha rajta volna a szeme. Amit a szeme lát, azt a keze abban a gondolatban (a szempillantás hosszú idő) üti meg. Sokszor a sebességben eltűnik a keze (amit rajta kívül csak Tausignál tapasztalhattunk), s ilyenkor úgy tetszik, mintha a zongora magától dörögne, s mintha emberfölötti hatalom mozgatná láthatatlan erővel.”
46 Búbánat 2004-08-07 13:33:27 [Válasz erre: 45 Sipi 2004-08-06 19:50:08]
Így igaz, lásd pl. Morricone fimzenéjét a Sorstalansághoz. (Most komponálja a már elkészült filmhez?!...)
Így igaz, lásd pl. Morricone fimzenéjét a Sorstalansághoz. (Most komponálja a már elkészült filmhez?!...)
45 Sipi 2004-08-06 19:50:08
Én is szeretem Lisztet, de Búbánat sorai után nehéz róla bármit is írni. Kora szellemi vezére és minden idők legnagyobb zongoraművésze volt. (Nemere könyvéből most kihagyom az idézetet...) Valóban, utolsó műveiben már a XX. századot hallani. Amiről eddig csak hallottam, de nem ismerem, az a Csárdás Macabre. Nagyon kíváncsi lennék rá! A HFM-ben olvastam, hogy egy filozófus szerint Beethoven 9. szimfóniája óta csak Wagner Trisztánja és Liszt Faust szimfóniája jelent fejlődést, minden más mű visszaesés, legfeljebb stagnálás. Bartók is nagyon szerette Lisztet, azt mondta, hogy a zeneszerzők közül elsőként Liszt fejezett ki zenével iróniát. Egészen a 20. század közepéig komponáltak a szerzők műveket felkérésre, amiről tudok. Például Bartók Concertója is ilyen. Csak ekkor már nem grófok kérték fel őket, hanem nagynevű zenekarok. Hogy ma ez megy-e még, arról én sem tudok, de van egy sejtésem, hogy még előfordul. A filmzenénél egészen biztosan.
Én is szeretem Lisztet, de Búbánat sorai után nehéz róla bármit is írni. Kora szellemi vezére és minden idők legnagyobb zongoraművésze volt. (Nemere könyvéből most kihagyom az idézetet...) Valóban, utolsó műveiben már a XX. századot hallani. Amiről eddig csak hallottam, de nem ismerem, az a Csárdás Macabre. Nagyon kíváncsi lennék rá! A HFM-ben olvastam, hogy egy filozófus szerint Beethoven 9. szimfóniája óta csak Wagner Trisztánja és Liszt Faust szimfóniája jelent fejlődést, minden más mű visszaesés, legfeljebb stagnálás. Bartók is nagyon szerette Lisztet, azt mondta, hogy a zeneszerzők közül elsőként Liszt fejezett ki zenével iróniát. Egészen a 20. század közepéig komponáltak a szerzők műveket felkérésre, amiről tudok. Például Bartók Concertója is ilyen. Csak ekkor már nem grófok kérték fel őket, hanem nagynevű zenekarok. Hogy ma ez megy-e még, arról én sem tudok, de van egy sejtésem, hogy még előfordul. A filmzenénél egészen biztosan.
44 Búbánat 2004-08-06 17:56:19 [Válasz erre: 18 Megén 2004-08-03 13:13:02]
Megén, mikor voltál Doborjánban? Én, 1986-ban. Ugyanis, kezembe került egy újságcikk 2003 júliusából, amelyben arról esik szó, hogy a Rotary Club Sopron kezdeményezésére - nyolcvan esztendővel a trianoni határok létrejötte után - ismét olvashatók magyar nyelvű táblák Raiding - Doborjánban, Liszt egykori szülőházában létesített Múzeumban. Perkovátz Tamás, a soproni Rotary Club leköszönő elnökének ötlete volt, hogy osztrák és horvát partnerekkel megújítja a múzeumot. A megszépülő, kitatarozott házat magyar, német, horvát felirattal ellátott kiállítást a tervek szerint 2004 húsvétvasárnapján nyitják meg a nagyközönség előtt. Te tudsz erről valamit? Winkler Gábor Ybl-díjas építész, a Rotary Club Sopron tagja elmondta az újságírónak, hogy a Liszt- szülőházaként ismert épület csak ötödrésze annak az épületegyüttesnek, amelynek a magja az 1500-a években épült. A nemesi kúriát az Illésházy-családtól a XIX. Század elején vásárolták meg az Eszterházyak. Liszt Ferenc a megmaradt épület egyik szobájában láttam meg a napvilágot. Szólt a távolabbi tervekről is. Ezek között szerepel a Liszt-ház rekonstrukciója. Az osztrák-magyar együttműködésben megvalósuló projekt részeként először építéstörténeti tanulmányt kell készíteni, amely valószínűleg kínálja majd a megoldást. A kivitelezéshez az épület régi alapjait is meg kellene keresni. Helyre kell állítani a korábbi teret, és szükség lesz az épület jellegének bővítésére is oly módon, hogy helyére kerülhessen a ma látható épületrész. A cikk mellett egy fotón ott mosolyog a Liszt szülőháza előtt Perkovátz Tamás és Hillebrand Imre, a Rotary Club Sopron leköszönő és új elnöke. Megén, e tavalyi cikkben közöltekhez képest vannak-e esetleg újabb információid? Érdekelne nagyon.
Megén, mikor voltál Doborjánban? Én, 1986-ban. Ugyanis, kezembe került egy újságcikk 2003 júliusából, amelyben arról esik szó, hogy a Rotary Club Sopron kezdeményezésére - nyolcvan esztendővel a trianoni határok létrejötte után - ismét olvashatók magyar nyelvű táblák Raiding - Doborjánban, Liszt egykori szülőházában létesített Múzeumban. Perkovátz Tamás, a soproni Rotary Club leköszönő elnökének ötlete volt, hogy osztrák és horvát partnerekkel megújítja a múzeumot. A megszépülő, kitatarozott házat magyar, német, horvát felirattal ellátott kiállítást a tervek szerint 2004 húsvétvasárnapján nyitják meg a nagyközönség előtt. Te tudsz erről valamit? Winkler Gábor Ybl-díjas építész, a Rotary Club Sopron tagja elmondta az újságírónak, hogy a Liszt- szülőházaként ismert épület csak ötödrésze annak az épületegyüttesnek, amelynek a magja az 1500-a években épült. A nemesi kúriát az Illésházy-családtól a XIX. Század elején vásárolták meg az Eszterházyak. Liszt Ferenc a megmaradt épület egyik szobájában láttam meg a napvilágot. Szólt a távolabbi tervekről is. Ezek között szerepel a Liszt-ház rekonstrukciója. Az osztrák-magyar együttműködésben megvalósuló projekt részeként először építéstörténeti tanulmányt kell készíteni, amely valószínűleg kínálja majd a megoldást. A kivitelezéshez az épület régi alapjait is meg kellene keresni. Helyre kell állítani a korábbi teret, és szükség lesz az épület jellegének bővítésére is oly módon, hogy helyére kerülhessen a ma látható épületrész. A cikk mellett egy fotón ott mosolyog a Liszt szülőháza előtt Perkovátz Tamás és Hillebrand Imre, a Rotary Club Sopron leköszönő és új elnöke. Megén, e tavalyi cikkben közöltekhez képest vannak-e esetleg újabb információid? Érdekelne nagyon.
43 Búbánat 2004-08-06 17:08:55 [Válasz erre: 42 frushena 2004-08-04 21:58:48]
Sajnos, nem tudtam meghallgatni, pedig már bekarikáztam a műsorújságban is, hogy el ne felejtsem. A műsorújságban olvasottak szerint Hegedűs Endrének ez a felvétele a Tokyói Kioi Hallban , 2003. május 14-én készült. A ráadások között volt a Szerelmi álmok No.3 is. Hát ezért is fájlalom nagyon, hogy lemaradtam a rádió mellől. Mellesleg a műsor első részében Liszt legendás h-moll szonátája hangzott el ezen az élő felvételen. Mindenesetre, köszönöm a figyelmességedet.
Sajnos, nem tudtam meghallgatni, pedig már bekarikáztam a műsorújságban is, hogy el ne felejtsem. A műsorújságban olvasottak szerint Hegedűs Endrének ez a felvétele a Tokyói Kioi Hallban , 2003. május 14-én készült. A ráadások között volt a Szerelmi álmok No.3 is. Hát ezért is fájlalom nagyon, hogy lemaradtam a rádió mellől. Mellesleg a műsor első részében Liszt legendás h-moll szonátája hangzott el ezen az élő felvételen. Mindenesetre, köszönöm a figyelmességedet.
42 frushena 2004-08-04 21:58:48
Holnap a Bartókon 18:00 - 19:00-ra között Wagner - Liszt átirata: Tannhäuser - nyitány
Holnap a Bartókon 18:00 - 19:00-ra között Wagner - Liszt átirata: Tannhäuser - nyitány
41 Búbánat 2004-08-03 23:21:31 [Válasz erre: 40 Heiner Lajos 2004-08-03 22:03:22]
Kedves Lajos, említetted a Bölcsőtől a sírig felvételt Toscanínitől. Utánanéztem a honlapján: 1941. február 8-án készült a felvétel, megjelent a Dell\'Arte, Naxos és a Gramophon társaságoknál. Még két Liszt-művet tartalmaz a Toscanini discographia: Az Orfeusz szimfonikus költemény (1938. november 26, kiadta a Dell\'Arte, Naxos, Gramophon) II. Magyar Rapszódia (1943. április 4., megjelent a Dell\'Arte, a Memories, valamint a Radio Yars gondozásában) Mindegyik felvételen az NBC SO működött közre.
Kedves Lajos, említetted a Bölcsőtől a sírig felvételt Toscanínitől. Utánanéztem a honlapján: 1941. február 8-án készült a felvétel, megjelent a Dell\'Arte, Naxos és a Gramophon társaságoknál. Még két Liszt-művet tartalmaz a Toscanini discographia: Az Orfeusz szimfonikus költemény (1938. november 26, kiadta a Dell\'Arte, Naxos, Gramophon) II. Magyar Rapszódia (1943. április 4., megjelent a Dell\'Arte, a Memories, valamint a Radio Yars gondozásában) Mindegyik felvételen az NBC SO működött közre.
40 Heiner Lajos 2004-08-03 22:03:22 [Válasz erre: 0 Búbánat 2004-08-03 10:22:53]
Ez a fórum egy kicsit most patetikus (jó, tudom, az Csajkonyinov), Búbánat ötletéért köszönet (ki tudja azt, hogy Toscanini is dirigálta Liszt műveit, nekem pl. a Bölcsőtől a sírig felvétele van meg) - azaz, egy kis huncutság belefér, gondolom, Gdansk, 1980, sorállás. -Maguk miért állnak sorba? - Kultúráért. - Goethe? Mozart? Michelangelo? - Nem. Liszt.
Ez a fórum egy kicsit most patetikus (jó, tudom, az Csajkonyinov), Búbánat ötletéért köszönet (ki tudja azt, hogy Toscanini is dirigálta Liszt műveit, nekem pl. a Bölcsőtől a sírig felvétele van meg) - azaz, egy kis huncutság belefér, gondolom, Gdansk, 1980, sorállás. -Maguk miért állnak sorba? - Kultúráért. - Goethe? Mozart? Michelangelo? - Nem. Liszt.
39 Megén 2004-08-03 19:26:54 [Válasz erre: 37 Búbánat 2004-08-03 18:37:13]
Búbánat, nagy élvezettel olvasom amit írsz. Én ennyire nem vagyok otthon Liszt életében, de ösztönösen nagyon szeretem, és boldog a szívem, ha hallok valamit és felismerem, hogy az ő műve volt. Valóban úgz érzem én is, hogy kora, mint virtuózt ismerte el jobban. Marton László szobra is ezt fejezi ki a fantasztikus kezekkel. Sokan nem szeretik ezt a szobrot, pedig nagyon kifejező.
Búbánat, nagy élvezettel olvasom amit írsz. Én ennyire nem vagyok otthon Liszt életében, de ösztönösen nagyon szeretem, és boldog a szívem, ha hallok valamit és felismerem, hogy az ő műve volt. Valóban úgz érzem én is, hogy kora, mint virtuózt ismerte el jobban. Marton László szobra is ezt fejezi ki a fantasztikus kezekkel. Sokan nem szeretik ezt a szobrot, pedig nagyon kifejező.
38 Megén 2004-08-03 19:20:25 [Válasz erre: 33 frushena 2004-08-03 17:25:22]
Én sajnos nem ott hallottam, hanem azt hiszem hollandokkal (?) a ZAK-on, volt még a Haláltánc...... és érdekes, elég kevesen voltak nézők.
Én sajnos nem ott hallottam, hanem azt hiszem hollandokkal (?) a ZAK-on, volt még a Haláltánc...... és érdekes, elég kevesen voltak nézők.
37 Búbánat 2004-08-03 18:37:13
Lassan olyan vagyok, mint aki sokat markol egyszerre és keveset fog. Mindegy, ami bennem mocorog, annak most már szabad utat engedek. Ha elkezdek valamit, akkor már tényleg be szeretném fejezni. Mert azt hiszem, s lehet, hogy ebben (is) tévedek, félúton nem szabad megállni. Bár erre meg jöhet az a válasz, hogy sok beszédnek sok az alja. Mindenesetre, látjátok, van önkritikám. Csak az a baj, hogy esetleg bort iszom, és vizet prédikálok. Úgy látszik, én sem vagyok kivétel a tipikus magyar gondolkodó és cselekvő, öntudatos és magával nagyon megelégedett embertársaim közül. De most tényleg befejezem ezt a menetet. Hogy Liszt szívében mennyire magyarrá vált már, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy halála előtt egy évvel jelentette meg a Magyar Történelmi Arcképek c. 7 darabból álló zongoraciklusát, melyeket Magyarország szellemi és politikai életének kimagasló egyéniségeinek emlékére komponált. Látható, érthető, hogy Magyarország is, ahová élete utolsó másfél évtizedében már nagyon sűrűn visszajárt, és Budapest, ami az egyik otthonává vált, mennyi mindent köszönhet neki. De hiába, a magyar vérbe bele van kódolva a hálátlanság, az örökös széthúzás, a másik igaztalan hátbatámadása, a másik érdemeinek lekicsinylése, a másik igaztalan vádaskodása függetlenül vagyontól, nemtől, kortól, vallástól, fajtól, hírnévtől. És megint a korabeli magyar tehetetlenség, rivalizálás, kicsinyesség és ki tudja még mi minden járult ahhoz, hogy Liszt végső nyughelyéért versengő Bayreuth, Weimar és Budapest közül az utóbbi azért maradt le, mert egyrészt Cosima lánya teljesíthetetlen feltételeket szabott, másrészt, mert az államférfiak elutasították a holttest állami költségen való szállítását és temetését. Ürügy is volt, hogy Liszt nem szerette a cigányokat. (Ezt a teóriát megcáfolták azóta.) Az elutasítás valós oka inkább az volt, hogy Tisza Kálmán és köre nem szimpatizált Liszttel. A magyar parlament egy olyan miniszterelnök alatt, mint gróf Andrássy Gyula, egész biztosan megszavazta volna Liszt állami temetését. De van olyan információm is, hogy a budapesti ferences rend, melynek az elhunyt harmadrendi tagja volt, a pesti ferences templomban akarta volna elhelyezni a halottat. Carolyne von Wittgenstin, aki Liszt végrendeletének végrehajtója volt, támogatta a ferencesek igényét. De hát, mint említettem, lánya és a magyar kicsinyesség együttesen sikerrel megtorpedózta ezeket a törekvéseket, s a holttest Cosima hajthatatlansága következtében, az ő kívánsága szerint Bayreuthban maradt. Maurice Ravelnek, a nagy modern francia zeneköltőnek lett igaza, aki azt vallotta, hogy Liszt zenéjéből egy évszázad fog táplálkozni! Igaza lett. Liszt művei nem múltak el, itt élnek és hatnak bennünk. Túlélték bírálóikat.
Lassan olyan vagyok, mint aki sokat markol egyszerre és keveset fog. Mindegy, ami bennem mocorog, annak most már szabad utat engedek. Ha elkezdek valamit, akkor már tényleg be szeretném fejezni. Mert azt hiszem, s lehet, hogy ebben (is) tévedek, félúton nem szabad megállni. Bár erre meg jöhet az a válasz, hogy sok beszédnek sok az alja. Mindenesetre, látjátok, van önkritikám. Csak az a baj, hogy esetleg bort iszom, és vizet prédikálok. Úgy látszik, én sem vagyok kivétel a tipikus magyar gondolkodó és cselekvő, öntudatos és magával nagyon megelégedett embertársaim közül. De most tényleg befejezem ezt a menetet. Hogy Liszt szívében mennyire magyarrá vált már, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy halála előtt egy évvel jelentette meg a Magyar Történelmi Arcképek c. 7 darabból álló zongoraciklusát, melyeket Magyarország szellemi és politikai életének kimagasló egyéniségeinek emlékére komponált. Látható, érthető, hogy Magyarország is, ahová élete utolsó másfél évtizedében már nagyon sűrűn visszajárt, és Budapest, ami az egyik otthonává vált, mennyi mindent köszönhet neki. De hiába, a magyar vérbe bele van kódolva a hálátlanság, az örökös széthúzás, a másik igaztalan hátbatámadása, a másik érdemeinek lekicsinylése, a másik igaztalan vádaskodása függetlenül vagyontól, nemtől, kortól, vallástól, fajtól, hírnévtől. És megint a korabeli magyar tehetetlenség, rivalizálás, kicsinyesség és ki tudja még mi minden járult ahhoz, hogy Liszt végső nyughelyéért versengő Bayreuth, Weimar és Budapest közül az utóbbi azért maradt le, mert egyrészt Cosima lánya teljesíthetetlen feltételeket szabott, másrészt, mert az államférfiak elutasították a holttest állami költségen való szállítását és temetését. Ürügy is volt, hogy Liszt nem szerette a cigányokat. (Ezt a teóriát megcáfolták azóta.) Az elutasítás valós oka inkább az volt, hogy Tisza Kálmán és köre nem szimpatizált Liszttel. A magyar parlament egy olyan miniszterelnök alatt, mint gróf Andrássy Gyula, egész biztosan megszavazta volna Liszt állami temetését. De van olyan információm is, hogy a budapesti ferences rend, melynek az elhunyt harmadrendi tagja volt, a pesti ferences templomban akarta volna elhelyezni a halottat. Carolyne von Wittgenstin, aki Liszt végrendeletének végrehajtója volt, támogatta a ferencesek igényét. De hát, mint említettem, lánya és a magyar kicsinyesség együttesen sikerrel megtorpedózta ezeket a törekvéseket, s a holttest Cosima hajthatatlansága következtében, az ő kívánsága szerint Bayreuthban maradt. Maurice Ravelnek, a nagy modern francia zeneköltőnek lett igaza, aki azt vallotta, hogy Liszt zenéjéből egy évszázad fog táplálkozni! Igaza lett. Liszt művei nem múltak el, itt élnek és hatnak bennünk. Túlélték bírálóikat.
36 Búbánat 2004-08-03 18:22:05
Még befejezve az előbbi gondolatmnetemet, próbálom megfejteni magamnak, hogy miért is szeretem Lisztet? Talán, nem csak a műveinek nagyszerűsége miatt. A nagysága másban is megmutatkozott, ami kiemelte őt a többi szintén nagyszerű zeneművésztársak közül. Az önzetlensége, segítőkészsége, felebaráti szeretete, a másokon való segítés, segítség. Sokoldalúságát, nyelvtehetségét, műveltségét, kulturális érzékenységét, a különböző rendű-rangú és társadalmi rétegződésű emberekkel való odafigyelő és érdeklődő kapcsolatát óriási kiterjedésű levelezése is elárulja. Ha a levelekből kiragadunk néhányat, mind bizonyíték arra amit mondtam: hogy mennyire művelt, okos, nemesen gondolkodó egyéniség volt, aki egyformán szót értett a gazdaggal és szegénnyel, egyformán jól érezte magát a palotában, egy hercegi udvarban, vagy vidéken az egyszerű köznép között, és szívesen adott zongoraleckéket ingyen is az arra érdemes, szegény sorsú, tehetséges diákoknak. Ő, ha kellett jött, rohant, hogy az árvízkárosultakat a koncertjeiből befolyó pénzzel segítse. Egy embert, egy másik zenei lángelmét ismerek Liszten kívül, aki gondolkozásában is hozzámérhető, s ez nem más, mint: Giuseppe Verdi! (Hadd legyek továbbra is szubjektív.) Liszt is, tehát, nemcsak a zenéjén keresztül szándékozott adni valami szépet az embertársainak. Átérezte mások baját, keservét és minden eszközt megragadott, hogy zenéjén túl örömöt vigyen oda, ahol más már nem segít: lehajolt azokhoz, akiktől mások elfordultak, felemelte az elesetteket és gondoskodott róluk. Hát ezért is szeretem Lisztet. Nem emelnék ki semmit a hatalmas életműből, mert az lehetetlen. Olyan lenne az, hogy most melyik gyermekemet ne szeressem, melyiktől váljak el örökre, és melyiket tartsam meg. Minden műve egyformán kedves nekem. Még az is, amelyet kevésbé értek, nehezen fogadok be. Mert tudom, hogy az is a jövő záloga. A csíra benne van, ha jó termékeny talajra talál, ápoljuk, gyomláljuk, öntözzük, egyszóval gondozzuk, és ha még megfelelő napsütés is éri, akkor biztosítva van a fejlődése, a termése. Mindezeknek a hiányában nincs, nem lesz folyamatosság. Megújulni nem mindenki képes, Lisztnek megadatott ez is, és az is érthető, hogy ezt a változást nem mindenki tudta követni, megérteni….. Tudok mondani még egy-két zeneszerzőt, akit kora nem értett meg, elutasított, de azért ki nem átkozta; elfordultak tőlük, de békén hagyták. Lisztnél más a helyzet: a rút emberi gonoszságnak és hálátlanságnak is sajnos nincs határa; akik élete végén különösen megnehezítették sorsát a goromba, elutasító, meg nem értő és sértő kijelentéseikkel, megjegyzéseikkel. S bár Lisztnek rosszul estek ezek az igaztalan bántó megjegyzések, kritikák, nem törődve velük tovább tette a dolgát, s még a halála évében, 1886-ban is járta Európát, ahol az ő műveiből adtak nagysikerű koncerteket. Ezek a diadalmas Liszt-hangversenyek Róma, Budapest, Párizs és London közönségét örvendeztették meg. Azt is tudni lehet, hogy utolsó nyilvános fellépésére zongoristaként 12 nappal halála előtt került sor Luxemburg zsúfolt kaszinójában. Liszt három művét adta elő: Szerelmi álmok, Nr.1. Örömeim (Chopin-Liszt), és Soires de Vienne Nr. 6. (Schubert-Liszt).
Még befejezve az előbbi gondolatmnetemet, próbálom megfejteni magamnak, hogy miért is szeretem Lisztet? Talán, nem csak a műveinek nagyszerűsége miatt. A nagysága másban is megmutatkozott, ami kiemelte őt a többi szintén nagyszerű zeneművésztársak közül. Az önzetlensége, segítőkészsége, felebaráti szeretete, a másokon való segítés, segítség. Sokoldalúságát, nyelvtehetségét, műveltségét, kulturális érzékenységét, a különböző rendű-rangú és társadalmi rétegződésű emberekkel való odafigyelő és érdeklődő kapcsolatát óriási kiterjedésű levelezése is elárulja. Ha a levelekből kiragadunk néhányat, mind bizonyíték arra amit mondtam: hogy mennyire művelt, okos, nemesen gondolkodó egyéniség volt, aki egyformán szót értett a gazdaggal és szegénnyel, egyformán jól érezte magát a palotában, egy hercegi udvarban, vagy vidéken az egyszerű köznép között, és szívesen adott zongoraleckéket ingyen is az arra érdemes, szegény sorsú, tehetséges diákoknak. Ő, ha kellett jött, rohant, hogy az árvízkárosultakat a koncertjeiből befolyó pénzzel segítse. Egy embert, egy másik zenei lángelmét ismerek Liszten kívül, aki gondolkozásában is hozzámérhető, s ez nem más, mint: Giuseppe Verdi! (Hadd legyek továbbra is szubjektív.) Liszt is, tehát, nemcsak a zenéjén keresztül szándékozott adni valami szépet az embertársainak. Átérezte mások baját, keservét és minden eszközt megragadott, hogy zenéjén túl örömöt vigyen oda, ahol más már nem segít: lehajolt azokhoz, akiktől mások elfordultak, felemelte az elesetteket és gondoskodott róluk. Hát ezért is szeretem Lisztet. Nem emelnék ki semmit a hatalmas életműből, mert az lehetetlen. Olyan lenne az, hogy most melyik gyermekemet ne szeressem, melyiktől váljak el örökre, és melyiket tartsam meg. Minden műve egyformán kedves nekem. Még az is, amelyet kevésbé értek, nehezen fogadok be. Mert tudom, hogy az is a jövő záloga. A csíra benne van, ha jó termékeny talajra talál, ápoljuk, gyomláljuk, öntözzük, egyszóval gondozzuk, és ha még megfelelő napsütés is éri, akkor biztosítva van a fejlődése, a termése. Mindezeknek a hiányában nincs, nem lesz folyamatosság. Megújulni nem mindenki képes, Lisztnek megadatott ez is, és az is érthető, hogy ezt a változást nem mindenki tudta követni, megérteni….. Tudok mondani még egy-két zeneszerzőt, akit kora nem értett meg, elutasított, de azért ki nem átkozta; elfordultak tőlük, de békén hagyták. Lisztnél más a helyzet: a rút emberi gonoszságnak és hálátlanságnak is sajnos nincs határa; akik élete végén különösen megnehezítették sorsát a goromba, elutasító, meg nem értő és sértő kijelentéseikkel, megjegyzéseikkel. S bár Lisztnek rosszul estek ezek az igaztalan bántó megjegyzések, kritikák, nem törődve velük tovább tette a dolgát, s még a halála évében, 1886-ban is járta Európát, ahol az ő műveiből adtak nagysikerű koncerteket. Ezek a diadalmas Liszt-hangversenyek Róma, Budapest, Párizs és London közönségét örvendeztették meg. Azt is tudni lehet, hogy utolsó nyilvános fellépésére zongoristaként 12 nappal halála előtt került sor Luxemburg zsúfolt kaszinójában. Liszt három művét adta elő: Szerelmi álmok, Nr.1. Örömeim (Chopin-Liszt), és Soires de Vienne Nr. 6. (Schubert-Liszt).
35 Búbánat 2004-08-03 17:36:22 [Válasz erre: 33 frushena 2004-08-03 17:25:22]
Sajnos, nem hallottam, pedig nagyon érdekelt volna. Hátha megismétlik egyszer...
Sajnos, nem hallottam, pedig nagyon érdekelt volna. Hátha megismétlik egyszer...
34 Búbánat 2004-08-03 17:35:14
Mindig értetlenkedve, sőt megdöbbenve olvastam a korabeli kritikákat Liszt műveinek negatív fogadtatásáról; Liszt maga is leveleiben beszámol ilyen esetekről. Ezekből a dokumentumokból kitűnik, hogy műveit bizony sokan nem- vagy félreértették. Őt sokszor gáncsolták, rá sokan sikerei miatt irigykedtek, féltékenyek voltak, iránta rosszindulatot tanúsítottak, sőt lenézték, kompozícióit becsmérelték, mesterségbeli tudását lebecsülték, kései alkotásai iránt teljesen érzéketlenséget mutattak, magyarságát, önzetlenségét, hazája iránti szeretetét kétségbe vonták stb. Liszt messzire mutató szimfonikus műveinek nagy részét már bemutatásuk idején halva születettnek jelentette ki a kritikusok tekintélyes része. Tehát a zeneszerzőt minden rosszal megvádolták, amit komponistáról csak el lehet mondani. Kétségbe vonták eredetiségét, szépérzékét, még mesterségbeli tudását is. Egyesek az időskori műveit (amelyekben idegen ajkúvá lett, de szívében végzetszerűen magyar Liszt szólalt meg) nemegyszer azzal a váddal illették, hogy azok a megbomlott agy termékeinek bélyege. Lisztet százada és közvetlen utókora inkább minden idők legnagyobb virtuózának tisztelte, mintsem a zene egyik legmerészebb újítójaként. Ma már tudjuk - ellentétben korával - , hogy a zeneművészet korszakalkotó újítója volt. Hiszen nemcsak hangszerét szélesítette ki zongoraműveivel valóságos zenekarrá, hanem szimfonikus szerzeményeiben a nagyzenekari muzsikát is tömérdek új formával, hangzattal és gondolattal gazdagította. A programzene és a szimfonikus költemény egyik megteremtője volt, aki élete utolsó szakaszában már túljutott Wagneren is, megelőlegezte nekünk Bartók szellemét és utat nyitott a talán még messzibb távlatok felé is. Ezt nem én mondom, hanem a zenetudósok. S bizonyára ez így is van.
Mindig értetlenkedve, sőt megdöbbenve olvastam a korabeli kritikákat Liszt műveinek negatív fogadtatásáról; Liszt maga is leveleiben beszámol ilyen esetekről. Ezekből a dokumentumokból kitűnik, hogy műveit bizony sokan nem- vagy félreértették. Őt sokszor gáncsolták, rá sokan sikerei miatt irigykedtek, féltékenyek voltak, iránta rosszindulatot tanúsítottak, sőt lenézték, kompozícióit becsmérelték, mesterségbeli tudását lebecsülték, kései alkotásai iránt teljesen érzéketlenséget mutattak, magyarságát, önzetlenségét, hazája iránti szeretetét kétségbe vonták stb. Liszt messzire mutató szimfonikus műveinek nagy részét már bemutatásuk idején halva születettnek jelentette ki a kritikusok tekintélyes része. Tehát a zeneszerzőt minden rosszal megvádolták, amit komponistáról csak el lehet mondani. Kétségbe vonták eredetiségét, szépérzékét, még mesterségbeli tudását is. Egyesek az időskori műveit (amelyekben idegen ajkúvá lett, de szívében végzetszerűen magyar Liszt szólalt meg) nemegyszer azzal a váddal illették, hogy azok a megbomlott agy termékeinek bélyege. Lisztet százada és közvetlen utókora inkább minden idők legnagyobb virtuózának tisztelte, mintsem a zene egyik legmerészebb újítójaként. Ma már tudjuk - ellentétben korával - , hogy a zeneművészet korszakalkotó újítója volt. Hiszen nemcsak hangszerét szélesítette ki zongoraműveivel valóságos zenekarrá, hanem szimfonikus szerzeményeiben a nagyzenekari muzsikát is tömérdek új formával, hangzattal és gondolattal gazdagította. A programzene és a szimfonikus költemény egyik megteremtője volt, aki élete utolsó szakaszában már túljutott Wagneren is, megelőlegezte nekünk Bartók szellemét és utat nyitott a talán még messzibb távlatok felé is. Ezt nem én mondom, hanem a zenetudósok. S bizonyára ez így is van.
33 frushena 2004-08-03 17:25:22
Épp tegnap írtam meg a Wagner-be, hogy tavaly télen ment a Zeneakadémián a Les Préludes orgonakísérettel. Állítólag nagyon jó volt!
Épp tegnap írtam meg a Wagner-be, hogy tavaly télen ment a Zeneakadémián a Les Préludes orgonakísérettel. Állítólag nagyon jó volt!
32 Megén 2004-08-03 15:24:47 [Válasz erre: 31 Búbánat 2004-08-03 15:21:04]
Goldmark mondhatni szomszéd volt, Deutschkreutzban nagyon szépen megemlékeznek róla a szülőháza falán. Kópházánál érdemes kimenni, nem elfordulni a strand után jobbra, hanem bemenni a kisvárosba, és ott lehet látni a főutcán.
Goldmark mondhatni szomszéd volt, Deutschkreutzban nagyon szépen megemlékeznek róla a szülőháza falán. Kópházánál érdemes kimenni, nem elfordulni a strand után jobbra, hanem bemenni a kisvárosba, és ott lehet látni a főutcán.
31 Búbánat 2004-08-03 15:21:04 [Válasz erre: 1 Konrad Wallenrod 2004-08-03 10:54:23]
Hogy ez mennyire így volt: Íme, a neves kortárs zeneszerzők, akiknek operáit elsőként Weimarban bemutatta, vezényelte, sok esetben sikerre vitte, önzetlenül: 1848: Flotow: Márta 1849: Wagner: Tannhauser Rossini:Ory grófja Wagner: Lohengrin 1852: Berlioz:Benvenuto Cellini Verdi: Ernani 1853: Wagner: A bolygó hollandi Spohr: Faust (ősbemutató) Flotow: Indra (Ősbemutató) 1854: Schumann: Genoveva A.Rubinstein:A szibériai vadászok 1855: Meyerbeer:Hugenották 1856: Berlioz: Benvenuto Cellini Verdi: A két Foscari 1858: Cornelius:A bagdadi borbély Érdekesség még, hogy milyen repetoáron lévő operákat vezényelt Weimarban: Gluck: Iphigenia Aulisban, Orpheus és Eurydike, Armide, Alceste Beethoven: Fidelio Lortzing: Cár és ács Mozart: Don Giovanni, Figaro házassága, A varázsfuvola Weber: Euryanthe Schubert: Alfonso és Estrella Nicolai: A windsori víg nők Auber: A portici néma, Carlo Broschi Boieldieu: A fehér asszony Meyerbeer: Ördög Róbert Bellini: A puritánok, Az alvajáró, Capuletti e Montecchi Donizetti: Lammermoori Lucia, Lucrezia Borgia Rossini: Sevillai borbély A feljegyzett korabeli statisztikából ismeretes, hogy a következő operákat vezényelte a leggyakrabban: Don Giovanni, Lohengrin, Tannhauser és Fidelio Továbbá ő mutattatta be (nem vezényelte) Saint-Saens Sámson és Deliláját 1876-ban Weimarban; az ő közreműködése nélkül ki tudja, hogy milyen sors várt volna a kész műre? És Liszt segítette elő sok akadály elhárítása után Goldmark fő művének, a Sába királynőjének 1875. évi ősbemutatóját is a bécsi Hofoperben. Erre mondhatjuk pestiesen, hogy: nem semmi. És ez csak a karmester Liszt!!!
Hogy ez mennyire így volt: Íme, a neves kortárs zeneszerzők, akiknek operáit elsőként Weimarban bemutatta, vezényelte, sok esetben sikerre vitte, önzetlenül: 1848: Flotow: Márta 1849: Wagner: Tannhauser Rossini:Ory grófja Wagner: Lohengrin 1852: Berlioz:Benvenuto Cellini Verdi: Ernani 1853: Wagner: A bolygó hollandi Spohr: Faust (ősbemutató) Flotow: Indra (Ősbemutató) 1854: Schumann: Genoveva A.Rubinstein:A szibériai vadászok 1855: Meyerbeer:Hugenották 1856: Berlioz: Benvenuto Cellini Verdi: A két Foscari 1858: Cornelius:A bagdadi borbély Érdekesség még, hogy milyen repetoáron lévő operákat vezényelt Weimarban: Gluck: Iphigenia Aulisban, Orpheus és Eurydike, Armide, Alceste Beethoven: Fidelio Lortzing: Cár és ács Mozart: Don Giovanni, Figaro házassága, A varázsfuvola Weber: Euryanthe Schubert: Alfonso és Estrella Nicolai: A windsori víg nők Auber: A portici néma, Carlo Broschi Boieldieu: A fehér asszony Meyerbeer: Ördög Róbert Bellini: A puritánok, Az alvajáró, Capuletti e Montecchi Donizetti: Lammermoori Lucia, Lucrezia Borgia Rossini: Sevillai borbély A feljegyzett korabeli statisztikából ismeretes, hogy a következő operákat vezényelte a leggyakrabban: Don Giovanni, Lohengrin, Tannhauser és Fidelio Továbbá ő mutattatta be (nem vezényelte) Saint-Saens Sámson és Deliláját 1876-ban Weimarban; az ő közreműködése nélkül ki tudja, hogy milyen sors várt volna a kész műre? És Liszt segítette elő sok akadály elhárítása után Goldmark fő művének, a Sába királynőjének 1875. évi ősbemutatóját is a bécsi Hofoperben. Erre mondhatjuk pestiesen, hogy: nem semmi. És ez csak a karmester Liszt!!!
30 Megén 2004-08-03 14:52:04 [Válasz erre: 29 Konrad Wallenrod 2004-08-03 14:49:30]
Igaz, és ez baj. De hát mindig divat volt a panaszkodás. Hogy ettől mikor szabadulunk meg?!
Igaz, és ez baj. De hát mindig divat volt a panaszkodás. Hogy ettől mikor szabadulunk meg?!
29 Konrad Wallenrod 2004-08-03 14:49:30 [Válasz erre: 25 Búbánat 2004-08-03 14:36:04]
Drága hazánkban még a virágárusok is mogorvák...
Drága hazánkban még a virágárusok is mogorvák...
28 Megén 2004-08-03 14:46:37 [Válasz erre: 26 Konrad Wallenrod 2004-08-03 14:39:03]
Barátainkat megválaszthatjuk, rokonaink adottak. De ha egy \"barát\" azután családtag lesz, megbonyolítja a helyzetet.
Barátainkat megválaszthatjuk, rokonaink adottak. De ha egy \"barát\" azután családtag lesz, megbonyolítja a helyzetet.
27 Megén 2004-08-03 14:43:45 [Válasz erre: 25 Búbánat 2004-08-03 14:36:04]
Így van, de ez tényleg olyan dolog, hogy csak akarnunk kell, és akkor menni fog. De sokunknak - legalábbis minimális időbeli eltéréssel - egyszerre, hogy senki ne ütközzön rosszindulatba, mogorvaságba. Nem hiszem, hogy az osztrákok nálunk jobb emberek lennének, csak biztosan mások a prioritásaik, más érzelmeket mutatnak meg kifelé, és más érzelmeket tartanak meg maguknak.
Így van, de ez tényleg olyan dolog, hogy csak akarnunk kell, és akkor menni fog. De sokunknak - legalábbis minimális időbeli eltéréssel - egyszerre, hogy senki ne ütközzön rosszindulatba, mogorvaságba. Nem hiszem, hogy az osztrákok nálunk jobb emberek lennének, csak biztosan mások a prioritásaik, más érzelmeket mutatnak meg kifelé, és más érzelmeket tartanak meg maguknak.
26 Konrad Wallenrod 2004-08-03 14:39:03 [Válasz erre: 24 Megén 2004-08-03 14:35:15]
\"Famille, je te hais!\" André Gide
\"Famille, je te hais!\" André Gide
25 Búbánat 2004-08-03 14:36:04 [Válasz erre: 18 Megén 2004-08-03 13:13:02]
Most hogy már tagjai vagyunk az uniónak, bizonyára könnyebb lesz átjutni a határon, és Raiding (Doborján) igazán nincs messze. Most már Burgenlandba gyorsan könnyedén eljutunk, határ jelképes, nincsenek akadályok, legfeljebb néhány kukacoskodó határőr akadhat... De remélhetőleg, már ez sem jellemző többé... Igyekszem is, hogy Sopronba ellátogatva a közeljövőben újra elzarándokoljak a múzeumba, hiszen az első és egyben utolsó látogatásom óta már 18 év eltelt. S közben annyi minden történt...megváltozhatott…De ahogy ismerem magam, abban biztos vagyok, hogy az első élmény varázsa már nem jön vissza többé. Az újdonság élménye helyébe más érzések, gondolatok kerülnek; ilyen hosszú idő eltelte ellenére is, még van, amit szívesen megnézünk ismét, de most már más szemmel. Józanabbul, racionálisabban. Ugyanazt látom, de mégsem ugyanazt fogja jelenteni a számomra, mint anno. De ez is érthető…. Már sokkal érettebben, tapasztalatokkal gazdagodva, más ésszel próbáljuk meg felidézni a távoli emlékeket, befogni az értelmünket s próbáljuk megfejteni a megfejthetetlent. S ami előjön, amivel (újra) szembesülünk, sok esetben csalódást okoz… már nem ugyanaz, kissé szürkébb, kopottabb, elveszítette az első találkozás csodavárását. Tulajdonképpen elvárnánk, hogy azt lássuk viszont, amit régen. És szomorúak vagyink, hogy mást kaptunk. Nem gondolunk arra, hogy nem csak mi változhattunk meg, hanem a vágyunk tárgya is…. Mindenesetre jó lenne újra, minél előbb eljutni Liszt szülőfalujába, ami remélhetőleg megmaradt továbbra is annak a kedves vendégszerető- és fogadó kis településnek, mint amilyennek Te és én is láttuk egykor. És valóban, az a sok szép virág a kertben, a ház körül, az ablakokban, mindenhol, a mosolygós, készséges helybeliek, a múzeum szívélyes házigazdái, az ott lakók mentalitása annyira mások, mint itthon nálunk, mint amilyenek vagyunk! Sokat tanulhatnánk ebben is tőlük!
Most hogy már tagjai vagyunk az uniónak, bizonyára könnyebb lesz átjutni a határon, és Raiding (Doborján) igazán nincs messze. Most már Burgenlandba gyorsan könnyedén eljutunk, határ jelképes, nincsenek akadályok, legfeljebb néhány kukacoskodó határőr akadhat... De remélhetőleg, már ez sem jellemző többé... Igyekszem is, hogy Sopronba ellátogatva a közeljövőben újra elzarándokoljak a múzeumba, hiszen az első és egyben utolsó látogatásom óta már 18 év eltelt. S közben annyi minden történt...megváltozhatott…De ahogy ismerem magam, abban biztos vagyok, hogy az első élmény varázsa már nem jön vissza többé. Az újdonság élménye helyébe más érzések, gondolatok kerülnek; ilyen hosszú idő eltelte ellenére is, még van, amit szívesen megnézünk ismét, de most már más szemmel. Józanabbul, racionálisabban. Ugyanazt látom, de mégsem ugyanazt fogja jelenteni a számomra, mint anno. De ez is érthető…. Már sokkal érettebben, tapasztalatokkal gazdagodva, más ésszel próbáljuk meg felidézni a távoli emlékeket, befogni az értelmünket s próbáljuk megfejteni a megfejthetetlent. S ami előjön, amivel (újra) szembesülünk, sok esetben csalódást okoz… már nem ugyanaz, kissé szürkébb, kopottabb, elveszítette az első találkozás csodavárását. Tulajdonképpen elvárnánk, hogy azt lássuk viszont, amit régen. És szomorúak vagyink, hogy mást kaptunk. Nem gondolunk arra, hogy nem csak mi változhattunk meg, hanem a vágyunk tárgya is…. Mindenesetre jó lenne újra, minél előbb eljutni Liszt szülőfalujába, ami remélhetőleg megmaradt továbbra is annak a kedves vendégszerető- és fogadó kis településnek, mint amilyennek Te és én is láttuk egykor. És valóban, az a sok szép virág a kertben, a ház körül, az ablakokban, mindenhol, a mosolygós, készséges helybeliek, a múzeum szívélyes házigazdái, az ott lakók mentalitása annyira mások, mint itthon nálunk, mint amilyenek vagyunk! Sokat tanulhatnánk ebben is tőlük!
24 Megén 2004-08-03 14:35:15 [Válasz erre: 21 Konrad Wallenrod 2004-08-03 14:12:20]
Na akkor egy kis családi eligazítás: sógor a testvérem házastársa, vagy a házastársam testvére.
Na akkor egy kis családi eligazítás: sógor a testvérem házastársa, vagy a házastársam testvére.
23 Konrad Wallenrod 2004-08-03 14:34:19 [Válasz erre: 22 Caligula 2004-08-03 14:19:51]
Bocs, igaz. Meg kéne tanulni végre magyarul :-)
Bocs, igaz. Meg kéne tanulni végre magyarul :-)
22 Caligula 2004-08-03 14:19:51 [Válasz erre: 21 Konrad Wallenrod 2004-08-03 14:12:20]
Jó reggelt kívánok! Az a veje!
Jó reggelt kívánok! Az a veje!
21 Konrad Wallenrod 2004-08-03 14:12:20 [Válasz erre: 13 Megén 2004-08-03 11:53:38]
Hogyhogy?? Wagner elvette Liszt lányát, méltán nevezhetô sógornak, nem?
Hogyhogy?? Wagner elvette Liszt lányát, méltán nevezhetô sógornak, nem?
20 Búbánat 2004-08-03 14:07:43 [Válasz erre: 19 Búbánat 2004-08-03 13:55:07]
Kiegészítésül, Liszt dedikációi a legtöbb esetben annak a személynek szóltak, akik műveit inspirálták; ők lehettek valamely kedves személy, tanár, tisztelő, barát, pályatárs, rokon. Szép szokásnak tartom ezt. Van néhány korabeli kiadású kottám, amelyek külső lapján szép rajzos színes metszetekkel, lithográfált betűkkel vagy a beleső lapon hasonló módon díszesen, kemelt betűkkel nyomatva olvashatóak az ajánlások szövege. A szöveg választékos vagy kevésbé választékos stílusa is sok mindent elárul szerzőjéről és a korról, környezetéről, amelyben élt és alkotott.
Kiegészítésül, Liszt dedikációi a legtöbb esetben annak a személynek szóltak, akik műveit inspirálták; ők lehettek valamely kedves személy, tanár, tisztelő, barát, pályatárs, rokon. Szép szokásnak tartom ezt. Van néhány korabeli kiadású kottám, amelyek külső lapján szép rajzos színes metszetekkel, lithográfált betűkkel vagy a beleső lapon hasonló módon díszesen, kemelt betűkkel nyomatva olvashatóak az ajánlások szövege. A szöveg választékos vagy kevésbé választékos stílusa is sok mindent elárul szerzőjéről és a korról, környezetéről, amelyben élt és alkotott.
19 Búbánat 2004-08-03 13:55:07 [Válasz erre: 9 Konrad Wallenrod 2004-08-03 11:40:12]
Hát ez hatalmas teljesítmény lehetett: 12 etűdöt egyvégtében eljátszani! Én még egyszerre az összest nem hallottam. Most utána olvasva látom, hogy Liszt az 1837-ben komponált 12 nagy etüd végleges változatát 1851-ben készítette el, 1852-ben publikálta, és Carl Czernynek ajánlotta. Egyébként az 1838-as 6 Paganini etűd végérvényes változatát is ugyanabban az évben fejezte, amit viszont Clara Schumannak ajánlott. És azt tartja a szakirodalom, hogy ezek az etűdök Chopin etűdjei mellett a zongorairodalom legfontosabb etűdjei. Én nem vagyok ennek a műfajnak a szakértője, de azonnyomban felismerem, hogy ez Liszt, ez meg Chopin. Mint laikus, egészen belefelejtkezem szépségükbe a hallgatásuk alatt. Érdekes, hogy még abban a korban is, és szinte napjainkig mennyire tartotta és tartja magát az a hagyomány, hogy a kész befejezett művét a szerző a publikáláskor egy hozzá közelálló személynek felajánlja, ami a kéziraton is olvasható; de lehet hódoló tisztelettel egy távolabbi kapcsolatban lévő ismerős, pályatárs vagy más magas polcot betöltő személyiség felé, akik részére felajánlja az elkészült alkotást. Tudom, sok esetben, a dedikációban megnevezett címzett személy a \"gazdája\", \"megrendelője\" volt a műnek, más esetekben egy gavalléros mecénás, aki szépen vagy nem szépen, de fizetett is érte. Amikor hallgatok egy Liszt-művet (de mondhatnám Mozartot, Beethovent és másokat), eszébe nem jutna a hallgatónak, hogy amit éppen hall, az egy megrendelésre, sokszor feszítő határidőkre, sürgetésekre készült kompozíció. Az invenció, szépség, eredetiség, forma, stílus, újszerűség stb. \"elnyomja\" az alkotás prózai körülményeit. Aztán, ha úgy hozza a forgandó szerencse és saját lábra áll a szerző, kiharcolva és elismerve az anyagi és szellemi függetlenségét, és így már megfelelő körülmények között dolgozhat, a hagyományok miatt továbbra is saját kezével rávezeti a kész kéziratra a kor divatja vagy elvárásoknak megfelelő ajánló sorokat. Abban bizonytalan vagyok, hogy ez a jó vagy rossz szokás meddig élt, él-e még most is?
Hát ez hatalmas teljesítmény lehetett: 12 etűdöt egyvégtében eljátszani! Én még egyszerre az összest nem hallottam. Most utána olvasva látom, hogy Liszt az 1837-ben komponált 12 nagy etüd végleges változatát 1851-ben készítette el, 1852-ben publikálta, és Carl Czernynek ajánlotta. Egyébként az 1838-as 6 Paganini etűd végérvényes változatát is ugyanabban az évben fejezte, amit viszont Clara Schumannak ajánlott. És azt tartja a szakirodalom, hogy ezek az etűdök Chopin etűdjei mellett a zongorairodalom legfontosabb etűdjei. Én nem vagyok ennek a műfajnak a szakértője, de azonnyomban felismerem, hogy ez Liszt, ez meg Chopin. Mint laikus, egészen belefelejtkezem szépségükbe a hallgatásuk alatt. Érdekes, hogy még abban a korban is, és szinte napjainkig mennyire tartotta és tartja magát az a hagyomány, hogy a kész befejezett művét a szerző a publikáláskor egy hozzá közelálló személynek felajánlja, ami a kéziraton is olvasható; de lehet hódoló tisztelettel egy távolabbi kapcsolatban lévő ismerős, pályatárs vagy más magas polcot betöltő személyiség felé, akik részére felajánlja az elkészült alkotást. Tudom, sok esetben, a dedikációban megnevezett címzett személy a \"gazdája\", \"megrendelője\" volt a műnek, más esetekben egy gavalléros mecénás, aki szépen vagy nem szépen, de fizetett is érte. Amikor hallgatok egy Liszt-művet (de mondhatnám Mozartot, Beethovent és másokat), eszébe nem jutna a hallgatónak, hogy amit éppen hall, az egy megrendelésre, sokszor feszítő határidőkre, sürgetésekre készült kompozíció. Az invenció, szépség, eredetiség, forma, stílus, újszerűség stb. \"elnyomja\" az alkotás prózai körülményeit. Aztán, ha úgy hozza a forgandó szerencse és saját lábra áll a szerző, kiharcolva és elismerve az anyagi és szellemi függetlenségét, és így már megfelelő körülmények között dolgozhat, a hagyományok miatt továbbra is saját kezével rávezeti a kész kéziratra a kor divatja vagy elvárásoknak megfelelő ajánló sorokat. Abban bizonytalan vagyok, hogy ez a jó vagy rossz szokás meddig élt, él-e még most is?
18 Megén 2004-08-03 13:13:02 [Válasz erre: 16 Búbánat 2004-08-03 12:55:30]
Milyen érdekes: a nyár, a napfényes meleg mint emlék, nálam is él még, sőt mi a délutáni nyitás előtt érkeztünk kb. fél órával és volt időnk kóborolni egy kicsit a környezetben. Gondos kezek ápolhatják, sok a virág, minden nagyon rendezett, de semmi hivalkodás. Később - mi rengeteget voltunk Sopronban - Felsőpulyára átmenetkor (érdemes kipróbálni a Snitzel Eck-et a város szélén) sokszor választottuk az elágazásnál a hosszabb utat, mert akkor keresztül mehettünk Raidingon. Mindig azt tapasztaltuk, hogy az ott lakók büszkék szülöttükre és nagyon örülnek akkor is, ha látogatót kapnak. Összemosolyognak a kapunál ácsingózó, leselkedő turistákkal, szóba elegyednek velük. Ezért is mondom, hogy jobban meg kellene becsülnünk mint zeneszerzőnket, és többet kellene hazai koncertpódiumon játszani műveit.
Milyen érdekes: a nyár, a napfényes meleg mint emlék, nálam is él még, sőt mi a délutáni nyitás előtt érkeztünk kb. fél órával és volt időnk kóborolni egy kicsit a környezetben. Gondos kezek ápolhatják, sok a virág, minden nagyon rendezett, de semmi hivalkodás. Később - mi rengeteget voltunk Sopronban - Felsőpulyára átmenetkor (érdemes kipróbálni a Snitzel Eck-et a város szélén) sokszor választottuk az elágazásnál a hosszabb utat, mert akkor keresztül mehettünk Raidingon. Mindig azt tapasztaltuk, hogy az ott lakók büszkék szülöttükre és nagyon örülnek akkor is, ha látogatót kapnak. Összemosolyognak a kapunál ácsingózó, leselkedő turistákkal, szóba elegyednek velük. Ezért is mondom, hogy jobban meg kellene becsülnünk mint zeneszerzőnket, és többet kellene hazai koncertpódiumon játszani műveit.
17 Búbánat 2004-08-03 13:00:46
Elnézést a helyesírási hibákért: pl. az a kétemeletes ház: \"weimari\".
Elnézést a helyesírási hibákért: pl. az a kétemeletes ház: \"weimari\".
16 Búbánat 2004-08-03 12:55:30 [Válasz erre: 11 Megén 2004-08-03 11:48:17]
Raiding-Doborján. Kedves Megén, nagyszerű, hogy Te is voltál Doborjánban! Akkor számodra is örömteli lesz a következő néhány sor, amelyben visszaemlékszem a Liszt-szülőházra. Szerencsére már akkor is sokat jegyzeteltem, sok mindent elraktároztam, s most e féltett kincset kinyitva előjönnek az álmok, amik valósággá váltak. Talán tizenéves voltam, s Liszttől nagyon szerettem, s máig egyik kedvencem a „Szerelmi álmok”. Ha az a muzsika felcsendül, akkor minden mást félre teszek, s elmerülök a csodában. S mint régen történt, azt kívánom, bárha megadatnék eljutni oda (mégegyszer) ahol meglátta a napvilágot. Elutazni Doborjánba, hogy megnézzem a házat, ahonnét a zeneszerző és zongoraművész-lángelme elindult; ahonnét édesapja, Liszt Ádám, Esterházy Miklós herceg tiszttartója elvitte a kilencéves kisfiút a közeli nagyvárosba, Sopronba, hogy a gyermek elkápráztassa zongorázásával a közönséget… Amikor ez az álom hosszú évek múlva teljesült, nyár volt: a délelőtti teljes csöndben, a harsogó napfényben, pompásan, szinte sugárzóan jelenik meg előttem a szülőház, a régóta emlékhely, múzeum, Liszt-rajongó zarándokok célpontja. Úgy emlékszem, hogy kétkéményes, földszintes hajlék, zsindelytető van odafönn. Lehet, hogy szalmából volt a szülőház teteje, amikor a komponista világra jött. Odabent beépített, eredetileg nyitott gang; a középső szobából jobbra és balra nyílik egy-egy kisebb. Nincs stilizálás. Nem igyekeztek az építők helyreállítani az épületet az eredeti alakjában. Amikor ott jártam, megtudtam, hogy az ezerkilencszázharmincas években Esterházy Pál herceg özvegy. Ottrubay Melinda, a Magyar Királyi Operaház primabalerina assolutája (az egyetlen ilyen megtisztelő rangú a magyar táncművészet XX. századi históriájában) rajta tartotta haláláig a szemét. Emlékszem, láthatatlan hangszórókból halkan zene szól, akkor éppen a Krisztus-oratórium egy részlete. Megtalálható ott az egykori doborjáni-raidingi templomi orgona; és itt látható az a húszfilléres magyar bélyeg a zeneköltő arcképével, amelyet a harmincas – negyvenes években leveleinkre ragaszthattunk. Itt van a medence, amelyben Lisztet megkeresztlték, és a mester halotti maszkja. Látható Barabás Miklós 1846-ban készült olajfestményének színes fénykép-reprodukciója a 35 éves komponistáról. És rengeteg kotta. Kotta kotta hátán. A Krisztus partitúrája éppen őgy, mint a hangjegyeket valaha írt író jobb kéz művészi öntvénymása. Ott található Schubert Szerenádjának két zongorára írt változata: fénymásolat Liszt kéziratáról. Tárlókban, üvegszekrényekben, a falakon függve mindenhol képek, kották, kéziratok. Az egyik fotóreprodukción: Carolyne von Sayn-Wittgenstein abban auhában, amelyet a pápai kihallgatáson viselt 1861-ben. Vízfestmény arról a kétemeletes wimrai házról, amelyben a komponista és Carolyne 1848-tól 1861-ig lakott. Aztán egyik képen Liszt abbéként! Van egy fénykép, amely 1881. április 7-én a szülőháza előtt készült, amikor a soproni zenebarátok emléktáblát helyeztek el az épületen; az ünneplők között ott az ősz hajú mester is. Itt van a kottája annak a Fantáziának, amelyet Mosonyi Mihály Szép Ilonka c. operájának dallamaira írt. És itt van az 1936-ban kibocsátott Liszt Ferenc-kétpengős, az 1961-ben kiadott Liszt Ferenc ötvenforintos… Mindent végig kellene nézni még egyszer! Sok szép színes fényképet készítettem a szülőházról, kintről és bentről. Jól esik ezeket időként elővenni, és álmodozva nézegetni… Nagyon örültem akkor, hogy eljuthattam Doborjánba. Megtudtam, hogy Liszt születése után szinte azonmód dúdolgatni kezdte: Do-bor-ján, Do-bor-ján. Hogy tudta-e egyáltalán, hogy mit is jelent ez a szó, nem hiszem. De, ugye, úgy hangzik, mintha egy Liszt-dal első szava volna? A „Szerelmi álmok” megálmodója már talpra készen forgolódott…
Raiding-Doborján. Kedves Megén, nagyszerű, hogy Te is voltál Doborjánban! Akkor számodra is örömteli lesz a következő néhány sor, amelyben visszaemlékszem a Liszt-szülőházra. Szerencsére már akkor is sokat jegyzeteltem, sok mindent elraktároztam, s most e féltett kincset kinyitva előjönnek az álmok, amik valósággá váltak. Talán tizenéves voltam, s Liszttől nagyon szerettem, s máig egyik kedvencem a „Szerelmi álmok”. Ha az a muzsika felcsendül, akkor minden mást félre teszek, s elmerülök a csodában. S mint régen történt, azt kívánom, bárha megadatnék eljutni oda (mégegyszer) ahol meglátta a napvilágot. Elutazni Doborjánba, hogy megnézzem a házat, ahonnét a zeneszerző és zongoraművész-lángelme elindult; ahonnét édesapja, Liszt Ádám, Esterházy Miklós herceg tiszttartója elvitte a kilencéves kisfiút a közeli nagyvárosba, Sopronba, hogy a gyermek elkápráztassa zongorázásával a közönséget… Amikor ez az álom hosszú évek múlva teljesült, nyár volt: a délelőtti teljes csöndben, a harsogó napfényben, pompásan, szinte sugárzóan jelenik meg előttem a szülőház, a régóta emlékhely, múzeum, Liszt-rajongó zarándokok célpontja. Úgy emlékszem, hogy kétkéményes, földszintes hajlék, zsindelytető van odafönn. Lehet, hogy szalmából volt a szülőház teteje, amikor a komponista világra jött. Odabent beépített, eredetileg nyitott gang; a középső szobából jobbra és balra nyílik egy-egy kisebb. Nincs stilizálás. Nem igyekeztek az építők helyreállítani az épületet az eredeti alakjában. Amikor ott jártam, megtudtam, hogy az ezerkilencszázharmincas években Esterházy Pál herceg özvegy. Ottrubay Melinda, a Magyar Királyi Operaház primabalerina assolutája (az egyetlen ilyen megtisztelő rangú a magyar táncművészet XX. századi históriájában) rajta tartotta haláláig a szemét. Emlékszem, láthatatlan hangszórókból halkan zene szól, akkor éppen a Krisztus-oratórium egy részlete. Megtalálható ott az egykori doborjáni-raidingi templomi orgona; és itt látható az a húszfilléres magyar bélyeg a zeneköltő arcképével, amelyet a harmincas – negyvenes években leveleinkre ragaszthattunk. Itt van a medence, amelyben Lisztet megkeresztlték, és a mester halotti maszkja. Látható Barabás Miklós 1846-ban készült olajfestményének színes fénykép-reprodukciója a 35 éves komponistáról. És rengeteg kotta. Kotta kotta hátán. A Krisztus partitúrája éppen őgy, mint a hangjegyeket valaha írt író jobb kéz művészi öntvénymása. Ott található Schubert Szerenádjának két zongorára írt változata: fénymásolat Liszt kéziratáról. Tárlókban, üvegszekrényekben, a falakon függve mindenhol képek, kották, kéziratok. Az egyik fotóreprodukción: Carolyne von Sayn-Wittgenstein abban auhában, amelyet a pápai kihallgatáson viselt 1861-ben. Vízfestmény arról a kétemeletes wimrai házról, amelyben a komponista és Carolyne 1848-tól 1861-ig lakott. Aztán egyik képen Liszt abbéként! Van egy fénykép, amely 1881. április 7-én a szülőháza előtt készült, amikor a soproni zenebarátok emléktáblát helyeztek el az épületen; az ünneplők között ott az ősz hajú mester is. Itt van a kottája annak a Fantáziának, amelyet Mosonyi Mihály Szép Ilonka c. operájának dallamaira írt. És itt van az 1936-ban kibocsátott Liszt Ferenc-kétpengős, az 1961-ben kiadott Liszt Ferenc ötvenforintos… Mindent végig kellene nézni még egyszer! Sok szép színes fényképet készítettem a szülőházról, kintről és bentről. Jól esik ezeket időként elővenni, és álmodozva nézegetni… Nagyon örültem akkor, hogy eljuthattam Doborjánba. Megtudtam, hogy Liszt születése után szinte azonmód dúdolgatni kezdte: Do-bor-ján, Do-bor-ján. Hogy tudta-e egyáltalán, hogy mit is jelent ez a szó, nem hiszem. De, ugye, úgy hangzik, mintha egy Liszt-dal első szava volna? A „Szerelmi álmok” megálmodója már talpra készen forgolódott…
15 Megén 2004-08-03 12:31:08 [Válasz erre: 14 Búbánat 2004-08-03 12:06:51]
Ez valóban élmény, nekem már az is élmény lenne, ha kórusban énekel(het)nék, de ez már végérvényesen csak a múlt.
Ez valóban élmény, nekem már az is élmény lenne, ha kórusban énekel(het)nék, de ez már végérvényesen csak a múlt.
14 Búbánat 2004-08-03 12:06:51 [Válasz erre: 8 Megén 2004-08-03 11:38:03]
„Tény és azt hiszem, jó lelkiismerettel és szerénységem ellenére mondhatom, hogy az általam ismert zeneszerzők közül egy sincs, aki ilyen intenzív és mély érzelmekkel közelednék az egyházi zenéhez” – írta Liszt 1856-ban, az esztergomi bazilika felszentelésére komponált miséjének bemutatása évében. Három évvel később Liszt az év elején Raudenben tett látogatást Viktor Hohenlohénél, és ekkor ismerkedett meg az életében később nagy szerepet játszó, bíborosi rangih lejutó Gustav Hohenlohéval, aki lakosztállyal rendelkezett a Vatikánban. Liszt vele küldte el az Esztergomi mise különleges díszkötésű példányát IX. Piusz pápának és Antonelli bíborosnak, mivel azt remélte, hogy a művet előadják a Szent Péter-bazilikában. Gustav Hohenlohe válaszában közvetítette IX. Piusz pápa köszönő szavait: „Mondja meg Liszt úrnak, hogy áldásomat küldöm neki, s hogy híres miséjét, amelyt megküldött nekem, el fogják énekelni novemberben a Szent Péter-bazilikában, és én jelen leszek.” A hangverseny megvalósulásáról nincs tudomásunk, bár Salvatore Meluzzi, a Szent Péter-bazilika karnagya elkészítette a mű orgaonakivonatát a helyi adottságoknak megfelelő előadás számára. Ez az ajándékozás előzte meg Liszt és a zeneértő pápa személyes kapcsolatát, amely Liszt római tartózkodásának első éveiben (1862-65) vált intenzívvé. Leghíresebb találkozásukra1863 július 11-én került so, amikor a pápa és kíséret meglátogatta Lisztet a Monte marión, a Madonna del Rosario-kolostorban. A találkozásról maga Liszt számolt be egy levelében. Miután saját zongoraműveiből játszott előkelő venégeinek, Bellini Norma c. operájának „Casta diva” c. áriáját kísérte, amelyet a pápa énekelt el bariton hangján. A látogatás végén IX. Piusz egy gyűrűvel ajándékozta meg Lisztet, majd néhány nappal későnn audiencián fogadta a Vatikánban és egy Máriát ábrázoló kameát ajándékozott neki. Néhány korabeli újság szerint a pápa később ismét meglátogatta Lisztet a Monte Marión… Még több ilyen ehhez hasonló esemény fel van jegyezve Liszt és IX. Piusz pápa kapcsolatáról. S ha már pápáról beszélünk, nekem is megadatott utódja előtt énekelni, Esztergomban, s éppen az Esztergomi misében. Gondolhatjátok, hogy milyen felemelő érzés fogott el engem s valamennyiünket ott és akkor. Ha ilyen hatások érik az embert, ezek örökre elraktározódnak az emlékeinkben.
„Tény és azt hiszem, jó lelkiismerettel és szerénységem ellenére mondhatom, hogy az általam ismert zeneszerzők közül egy sincs, aki ilyen intenzív és mély érzelmekkel közelednék az egyházi zenéhez” – írta Liszt 1856-ban, az esztergomi bazilika felszentelésére komponált miséjének bemutatása évében. Három évvel később Liszt az év elején Raudenben tett látogatást Viktor Hohenlohénél, és ekkor ismerkedett meg az életében később nagy szerepet játszó, bíborosi rangih lejutó Gustav Hohenlohéval, aki lakosztállyal rendelkezett a Vatikánban. Liszt vele küldte el az Esztergomi mise különleges díszkötésű példányát IX. Piusz pápának és Antonelli bíborosnak, mivel azt remélte, hogy a művet előadják a Szent Péter-bazilikában. Gustav Hohenlohe válaszában közvetítette IX. Piusz pápa köszönő szavait: „Mondja meg Liszt úrnak, hogy áldásomat küldöm neki, s hogy híres miséjét, amelyt megküldött nekem, el fogják énekelni novemberben a Szent Péter-bazilikában, és én jelen leszek.” A hangverseny megvalósulásáról nincs tudomásunk, bár Salvatore Meluzzi, a Szent Péter-bazilika karnagya elkészítette a mű orgaonakivonatát a helyi adottságoknak megfelelő előadás számára. Ez az ajándékozás előzte meg Liszt és a zeneértő pápa személyes kapcsolatát, amely Liszt római tartózkodásának első éveiben (1862-65) vált intenzívvé. Leghíresebb találkozásukra1863 július 11-én került so, amikor a pápa és kíséret meglátogatta Lisztet a Monte marión, a Madonna del Rosario-kolostorban. A találkozásról maga Liszt számolt be egy levelében. Miután saját zongoraműveiből játszott előkelő venégeinek, Bellini Norma c. operájának „Casta diva” c. áriáját kísérte, amelyet a pápa énekelt el bariton hangján. A látogatás végén IX. Piusz egy gyűrűvel ajándékozta meg Lisztet, majd néhány nappal későnn audiencián fogadta a Vatikánban és egy Máriát ábrázoló kameát ajándékozott neki. Néhány korabeli újság szerint a pápa később ismét meglátogatta Lisztet a Monte Marión… Még több ilyen ehhez hasonló esemény fel van jegyezve Liszt és IX. Piusz pápa kapcsolatáról. S ha már pápáról beszélünk, nekem is megadatott utódja előtt énekelni, Esztergomban, s éppen az Esztergomi misében. Gondolhatjátok, hogy milyen felemelő érzés fogott el engem s valamennyiünket ott és akkor. Ha ilyen hatások érik az embert, ezek örökre elraktározódnak az emlékeinkben.
13 Megén 2004-08-03 11:53:38 [Válasz erre: 5 Konrad Wallenrod 2004-08-03 11:12:05]
Tudatlan vagyok a sógorral kapcsolatban? Kiről van szó?
Tudatlan vagyok a sógorral kapcsolatban? Kiről van szó?
12 Megén 2004-08-03 11:50:01 [Válasz erre: 11 Megén 2004-08-03 11:48:17]
Bocsánat, gondolom nem úgy értitek, hogy Liszt lenne a Carmina Burana szerzője, itt azt szerettem volna kifejezni hogy milyen fontos ha valaki pici gyermekként bele tud szeretni egy zeneműbe.
Bocsánat, gondolom nem úgy értitek, hogy Liszt lenne a Carmina Burana szerzője, itt azt szerettem volna kifejezni hogy milyen fontos ha valaki pici gyermekként bele tud szeretni egy zeneműbe.
