Ma éjjel az M5 csatorna sugározza
21.00 – 23.40
A Müpart Classic koncertek
Liszt: Krisztus - oratórium
"Liszt Ferenc monumentális alkotása Krisztus életét és tanításait jeleníti meg hatalmas zenei tablókban. A programzenei mű változatos, bensőséges, lírai képekben jeleníti meg a Megváltó születését majd filozofikus mélységű tételek szólnak tanításairól, csodáiról, ünnepélyes kórustétel az egyház alapításáról, fájdalmas drámai jelenetek idézik fel a szenvedést, végül a 'Feltámadás' profetikus zenével zárja az oratóriumot. A mű bemutatója 1873-ban volt a weimari Herder-templomban a szerző vezényletével, majd ugyanebben az évben a Pesti Vigadó előadásán Richter János volt a karmester."
Közreműködők:
Ének - Szabóki Tünde, Vörös Szilvia, Horváth István, Kovács István, Sebestyén Miklós
Orgona - Zita Nauratyill
a Staatskapelle Weimar
a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
a Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató: Matos László)
Vezényel: Martin Haselböck
1111
Egy finom lemez és három figyelemre méltó előadás. Az ajtót nem fogják ránk rúgni velük, de így is garantált az 56 percnyi értelmes kikapcsolódás. Különösen ajánlott a meghallgatásuk.
Liszt: Totentanz, S. 525 · Krystian Zimerman · Boston Symphony Orchestra · Seiji Ozawa
Megfelelő kicsinyítést alkalmazva elfér 1 db A4-es oldalra, sőt kisebbre is. Aztán vegyél hozzá egy elektronmikroszkópos ebook-olvasót, alibaba.com-on most kedvezménnyel kapható.
Regény? Hát nem is tudom. Az több, mint egy A/4-es oldal? :)
A szakkönyvek inkább vonzanak, de azért köszönöm a tippet. Nem állítom, hogy már holnap belevetem magam, de fejben fogom tartani. Polcz Alaine Gyermek a halál kapujában c. könyvét pl. nagyon szerettem. Kár, hogy nem lett happy end a vége. Végig nagyon szurkoltam az anyukának és a fiának. Welcome to the real world! Szóval csak erős idegzetűeknek!
Nagyon szép mind a kettő felvétel. Vannak, akik nem kedvelik a Busoni átiratokat, különösen a mai, régizene kultuszos időkben, túl romantikusnak tartják. De éppen ez mutatja Bach időnkívüliségét és univerzialitását, hogy nagyon-nagyon sokféle felfogásban lehet játszani, a szépsége és hitelessége mindig megmutatkozik. És vannak nők, akik olyan puhán tudnak billenteni, hogy a zongora szinte hárfaszerűen szólal meg erre egy férfi képtelen, persze ez nem is baj. Hogy ki a zseni? Hát eléggé tág értelemben használtam ezt a fogalmat, ezek az előadóművészek csak kis zsenik, Bachhoz képest eltörpülnek, de a mi béka-perspektívánkból nézve, ők is megfelelnek a kritériumnak.
Az ember albérlő a saját testében? Hát igen, tulajdonképpen mindnyájan, állandó bizonytalanságban és életveszélyben élünk, lehetséges, hogy a mai nap számunkra az utolsó nap, ez a perc az utolsó perc, és a mostani pill...
Úgy látszik mégsem. Jó ennek tudatában lenni, és ennek megfelelően élni, de vannak, akikben ez az érzés állandóan a figyelmük fókuszában van. Biztosan ez is az őrület egyik formája.
A közelmúltban egy nagyon érdekes, 2 napos Zoom-os konferencián vettem részt, amely a halálról és a gyászról szólt. Összesen 18-an voltunk, így eléggé személyesre sikeredett. Számomra nagyon tanulságos volt, mert én túlságosan is szervi betegség centrikus vagyok, és sohasem foglalkoztam elmélyülten, pláne nem tudományos igénnyel ezzel a problémakörrel. A társaság többsége pszichológus volt, a néhány orvos között akadt onkológus, mentőorvos, neonatológus. Érdekes volt, hogy milyen markáns és éles törésvonal húzódik az orvosok és pszichológusok látásmódja között ebben a kérdésben.
Közben eszembe jutott egy csodálatos könyv a halál témájáról, Ishiguro Kazuo regénye, a Temetetlen óriás. Ha kezedbe kerül, akkor föltétlenül olvasd el.
A fórumozás folyton kibabrál velünk. Óhatatlan, hogy időnként félreértjük egymást, mert nem úgy beszélünk, mint a hülyék.
Ogdon zseni volt? Biztos? Szerintem csak egy nagyon jó zongorista, fantasztikus adottságokkal, akivel ugyanakkor alaposan kibabrált a saját elméje. Én azt vallom, hogy az ember csak egy albérlő a saját testében, és a háziúr akkor pakolja ki, amikor csak kedve tartja, mindenféle előzetes figyelmeztetés vagy indoklás nélkül. :)
De tegyük fel, hogy Ogdon tényleg zseni volt. Akkor Edna Stern is az kell, hogy legyen. 05:26-tól egészen csodálatos, amit ez a nő varázsol a hangszeren.
Szerintem elbeszélünk egymás mellett. Én egy pillanatig sem vontam kétségbe Ogdon zsenialitását, és ezt többször hangsúlyoztam is. Amúgy a zsenialitás és az őrület kéz a kézben jár. Mindkettő az elme szélsőséges működése. Nem azt mondom, hogy minden őrült zseni, de fordítva azért lehet benne valami. Mindenesetre jó tanácsként csak annyit mondhatok: ha találkozol egy zsenivel, akkor óvatosan nézz körül és mérjed fel az esetleg szükségessé váló menekülés lehetőségeit.
Öröm látni, hogy így rámozdultál a témára. Ez igen! Csak így tovább! Ilyen vehemenciával. Mondjuk nem is várnék mást tőled. :)
Ja, hát érdekes dolog ez, hogy miért vonzódom ennek a pasasnak a művészetéhez. Mert hát ugyebár az volna az üdvözítő, ha nem így volna, de valamiért érzem vele a sorközösséget. Számomra tök érthető minden egyes leütött hangja és egyszer sem gondolnám, hogy ez az ember amúgy totál defektes, akit jó messzire elkerülni. Talán azért, mert az én családomba is volt egy ilyen tragikus sorsú hozzátartozó. És mielőtt rákérdeznél, nem, anno fogalmam sem volt arról, hogy Ogdonnak mentális problémái lettek volna. Csórival jól kibabrált az élet. Jó az Isten, jót ád. :)
Tán mondanom sem kell, hogy nagy Csáth Géza rajongó is vagyok.
Kösz szépen Ladislav az ötletet. Itt a link. Érdekes zene, nem őrültebb, mint bármelyik zeneszerzőé. Persze ez csak a magánvéleményem, a zenéhez nem értek. Furcsa, hogy nem játssza senki.
Tessék meghallgatni Ogdon 1. zongoraversenyét, sok minden kiderul.
Hát, a neje sohasem állította azt, hogy tök normális volt. Ogdon saját maga által is elismert pszichiátriai betegségben szenvedett, és élete végéig pszichiátriai kezelésre szorult. Kezdetben betegségét skizophreniának tartották, amely diagnózis valószínüleg hibás volt, és később a diagnózist bipoláris elmezavarra módosították (az akkori terminológia szerint psichosis maniaco-depressivára). Az is közismert tény, hogy többször követett el öngyilkossági kísérletet. És így tovább, és így tovább. Én most mindenkit megkímélek attól, hogy oldalakon át linkeket másoljak be ezekről a tényekről. Mindenesetre a mindenki által mértéktartónak elismert Guardian így ír erről:
https://www.theguardian.com/music/tomserviceblog/2014/apr/07/john-ogdon-biography-piano-man
És igen, igen, csak neked találtam egy nagyon élményszerű beszámolót és életrajzot Ogdonról. Ezt a linket csak neked küldöm. Kérlek, hogy vegyél be egy Seduxent olvasás előtt, és kötözd be magadat a székbe, mert borzalmas pillanatokat fogsz átélni. Véleményem szerint az a világ csodája, hogy Ogdon ilyen elmeállapotban képes volt csodálatosan zongorázni.
https://www.dailymail.co.uk/news/article-2591256/John-Ogdon-Mad-maestro-attacked-wife-Queen.html
És persze, igazad van, minden orvos hülye és idióta, a nyugalmazott tévészerelőket is beleértve. :)
Hogy Ogdon őrült lett volna? Eleinte skizofrénnek titulálták a dokik, majd bipolárisnak. A neje szerint tök normális volt. Kinek higgyek? A dokiknak, akik skizofrénekkel soha nem beszélgetnek mert az szabályellenes, vagy a feleségnek, akivel együtt élt és akivel megosztotta szinte minden pillanatát? Ha egyszer kezedbe kerül R.D Laing Bölcsek, balgák, bolondok c. könyve, akkor lapozz bele egy kicsit. Érdemes.
Majd meglátjuk tíz év múlva. Istenem, de optimista vagyok ) ; (
Terézia Ursínyová, neves szlovák zenekritikus ,írta ezt a kritikát =
alexander-malofeev.com/slovak-phil-gb
Ajjaj, meg akarlak védeni, aztán kikéred magadnak. Így próbáljon jót tenni az ember. :(
Amúgy mindenki endorfin függő, csak ez ritkán tudatosul bennünk. Visszatérve szegény John Ogdonra, aki most az endorfinról jutott az eszembe, nem akarok ünneprontó lenni, és provokálni sem akarlak, de azért te is tudod, ugye, hogy ő egy komplett ő....t volt? Ez persze semmit sem von le az előadói készségéből, vagy a zsenialitásából, csak inkább hozzáad. De ez is hozzátartozik a személyiségéhez, így kerek a történet, és ő egy kerek ember volt, a szó legszorosabb értelmében is, egy nagyranőtt és nyájas óriás.
Szenved ám a radai rosseb! Szimplán csak szeretek zenét hallgatni. Céltalanul, minden előzetes elvárás nélkül. Ha endorfin függő lennék, akkor biztosan nem a zene lenne a szenvedélyem.
Pedig, kedves Orfeo, a szenvedés ugyanúgy hozzátartozik az élethez mint az öröm. Nagy költőnk is arról ír: "Öröm és bánat együtt ért." Van, akit váratlanul ér a szenvedés, boldogságai közepette; csendesen elrejtőzik, majd hirtelen rátámad, mint csokiban a chilli vagy kutyaszar a töltöttkáposztában. De vannak olyan emberek is, akik tudatosan készülnek erre a találkozásra, sőt, a szenvedést beépítik a napi rutinjukba. Ilyen ember a mi Corvette barátunk is, akit csak csodálni lehet bölcs előrelátásáért.
Ilyenről sem hallottam még. Ezidáig úgy tudtam - hittem -, hogy az endorfinok miatt hallgatunk zenét.
Nekem a zenehallgatás nem okoz élvezetet. Sok minden történik bennem olyankor, de hogy kellemes érzések áradjanak bennem végig, mint mondjuk egy kávé elfogyasztásakor, azt nem mondhatnám. Nem. Egészen biztosan nem. Nem tudom, hogy miért hallgatok zenét. Csak. Nálam ez életstílus. Ugyanakkor szeretek tájékozott, jól értesült lenni, és ha valakit nagy tehetségnek kiáltanak ki, begyűjtöm a lemezeit és meghallgatom. Mert illedelmes vagyok. Persze azt is megtehetném, hogy nem hallgatom meg és ennek ellenére alakítanék ki róla határozott véleményt. Mondjuk a frizurája, a Gramophone magazin, Fazekas Gergely, vagy Hurwitz ajánlói alapján. De az nem én lennék.
Egyetértek. Viszont, a Mazeppa mellett azért vannak kevésbé mély darabok is a ciklusban.
Liszt azért egy icipicit bonyolultabb, vagy ha úgy tetszik, mélyebb.Nézd csak meg a Mazeppát. Lisztet nagyon sokan félreértik, zongorazsonglőrnek és szalonhősnek hiszik, de ennél sokkal-sokkal több volt, egy óriás, wagneri nagyság - őrülettől mentesen.
Pedig a transzcendentális a technikai - értsd: ujjgyakorlat - részre utal, nem feltétlenül a darabok mélységére.
Majdnem mindenben.
Zenét ne illendőségből hallgass, hanem élvezetből.
Lázár már az ujjgyakorlat - értsd: technikai - résznél elbukott. Ahol nem bírja, ott indokolatlanul gyorsít.
Trifonov ezen a felvételen még valóban túl fiatal minden mélység feltárásához, de sokkal nagyobb volumenű zongorista, mint Bergman.
Mit miért? Mit? Na jó, segítek: a Lélek. Tudod, az a transzcendentális micsoda, ami most hirtelen nem jut az eszembe.
Miben? Tempóban? Lendületben? Hangerőben? Netán több hangot játszik?
Azért ez nagyon szubjektív dolog. De lehet, hogy neked van igazad. Jobb és kész. Csak hát én nem kedvelem Trifonov játékát. Van pár lemezem tőle, illendőségből meg is hallgattam őket, de a hatás valamiért mindig elmaradt. Berman tetszett. Miért? Passz.
Ha Liszt csaj ujjgyakorlat lenne, akkor Trifonov biztosan győzne.
Igen, a felvétel 1963-as, viszont a mesterszalagot újra utómunkálatoknak vetették alá, hogy jobb hangzásélményt hozzanak ki belőle, mint az az első alkalommal sikerült.
" A remaszterelés (újramaszterelés) az a folyamat, amikor új mesterpéldányt készítenek egy korábban már kiadott hangfelvételből, rendszerint egy korábban analóg hanghordozón megjelent felvétel digitális kiadásához. Például egy régebbi hanglemez CD-n történő újrakiadásához, esetleg a nem túl jó minőségű első generációs CD-k újbóli kiadásához is készülhet remaszter".
Danyiil Trifonov messze lepipálja Lázárt.
Igen, ez tényleg egy fantasztikus CD (amúgy 1963-as felvétel), de most erőt veszek magamon és nem osztom meg. :)
Van ilyen is, meg olyan is. Richter pl. későn érő típus volt. Nagyon sok csodagyerek eltűnik, de az, aki igazi tehetség, az túléli még a csodagyerekséget és a szülői önkényt is. (ld. Mozart) A világ sajnos ebbe az irányba halad, a médiát csak a különlegesség, a cirkuszi mutatvány érdekli. Megszűnt az a lehetőség, hogy egy introvertált zsenit észrevegyen és felkaroljon valaki, mindenkinek saját magának kell utat törni, és átrágni magát a kásahegyen, segítséget nemigen kap, csak ellendrukkereket. Ha valaki nem produkál versenyeken, akkor nem lesz belőle előadóművész, mert a közönség csak a nagy nevekre megy be a koncertterembe és fizeti ki a jegyet. És nézd végig az összes versenyt, kik indulnak és kik nyernek. Nem a 26-28-30 évesek, hanem a 18-20 évesek. Aki 22 éves koráig nem nyer meg egy két nagy versenyt, abból nem lesz senki. És hogyan lehet 18 évesen versenyt nyerni? Úgy, hogy a gyereket már 4 évesen a zongorához ültetik. Nézd meg pl. a Van Cliburn versenyanyagát, ekkora repertoárt nem lehet 1-2 év alatt elsajátítani. Ha valaki 7 évesen még csak a fagyit nyalja, aztán 3.-os korában beiratják a zeneiskolába, ahol egy évig csak szolfézst tanul (ami persze szükséges is, hogy tudjon valamelyest kottát olvasni), utána egy évig furulyázgat, és 10-11 éves korában kapja először kézbe a hangszerét, mi lesz abból? Zenei téren semmi. Mert a másik kölyök 12 éves korában már a Zeneakadémia különleges tehetségei között van, vagy két éve. Tehát ez az érem másik oldala. A világ kegyetlen.
S van a két zongoraverseny, Giulinivel, szintén Melodiá-n, aztán h-moll szonáta, Mephisto-keringő.
Amit én hallgatok, az egy remastered CD. 2014-ben adták ki. Nem olcsó eredetiben megszerezni.
Ügyes. Mondjuk abból a népes populációból 30 évente kitermelni egy világszinten is vállalható zongoristát, nem is olyan nagy mutatvány. Valamiért nem kedvelem ezeket a játék közben eltorzult arcú, koravén gyerekeket. Mintha valami lelki kórság gyötörné őket. Egyértelmű, hogy Malofeev olyan érzelmi hullámvasúton van, amely nem tesz jót neki. Este meg majd nem alszik jól, bevesz valamit, iszik rá, jön a paraszt légkondi és kész a baj. Ezt a darabot, sőt, minden darabot el lehet játszani pókerarccal is. Nem értem, hogy miért kell hozzá ez a színjáték. A lányok miatt? Ugyan! Ennek a srácnak a napi 8-10 órás gyakorlás mellett sehol nincs ideje arra, hogy akár csak egyet is levarjon közülük. Húsz éves korukra ráadásul mindent eljátszanak, utána pedig únják magukat. Nigel Kennedy szindróma. Vagy mondjak inkább Justin Bibert? Borítékolható, hogy itt is az lesz. Egy-két év, és már a nevére sem emlékszünk. És egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már megint Ashkenazyval hallgatjuk ezt a rém giccses darabot.
Hát, ahogyan elnézem ezt a hangsugárzót, galambdúcnak éppen jó lenne, úgyhogy ingyen jöhet, a postadíjat szívesen állom, hogy te is nyerjél rajta valamit. Valós igény nincsen ezekre a zenékre, azt támasztani kell. Ti támasztjátok, én kielégítem, egy ilyen munkamegosztás működőképes lehet. Neked még tartozom egy Adams operával, már csak a térerőre várok.
Annak idején Hungaroton lemezen elérhető volt ez is, meg a Vándorévek teljes, amiért nem lehetünk elég hálásak a lemezkiadónak. Annál is inkább, minthogy nem sok alternatíva volt (ha egyáltalán).
Kedves Takatsa, egy nagy tehetség van Oroszországban, Alexander Malofeev, mélto utodja lehet S.Richternek. Nézd meg a tubuson hogy játsza 14 évesen a Campanellát és 20 évesen Rachmanov 3. zongoraversenyét. 1 éve evvel nagy sikert aratot Pozsonyban.
Én "csak" megköszönöm, és nagyon örülök a lehetőségnek.
Kétségkívül nagy zongorista volt! És most én is lebuktam?
Ez nem ilyen. Közkinccsé teszed ezt a Virtuosa Valentina II lemezt? Ez kb. olyan, mintha minden háztartásnak felajánlanál egy Wilson Alexx hangsugárzót.
Azért ilyen könnyen ne jusson már hozzá bárki ehhez a két lemezes kiadványhoz! Kaparjon érte egy kicsit. Pitizzen, rágja a füledet, nyalogassa a hangodat. Te meg majd szépen eldöntöd, hogy megkaphatja-e. Egyszer kértem Chord-tól egy Kapsberger lemezt. Mit írt rá? Nem küldi, mert nincs térerő Veszprémben. Látod, én sem érdemlek meg mindent, pedig én aztán súlyosan komolyzene függő vagyok. Értem én, hogy az ember legyen olyan, mint a tenger, amely mindig csak ad és soha nem apad, de legalább addig várjál már, amíg kiderül, egyáltalán van-e valós igény egy ilyen tömeges megosztásra. Hidd el, sokaknak nem kellene a Wilson Alexx. Még ingyen sem.
A link:
https://lisztmuseum.hu/Chateau_dAmour/index.html?language=0
2021 január 21. - Zeneakadémia - Liszt Múzeum
A SZERELEM KASTÉLYA (CHATEAU D'AMOUR)
A játékban egy képzeletbeli varázskastély termein keresztül kell végigmenni, a különböző izgő-mozgó tárgyak és lények közt megtalálni, hol vannak elrejtve a kérdések, amelyekre válaszolni kell a továbblépéshez.
A link megnyitása után a kastélyra kell rákattintani, a lovagot a kurzor segítségével betessékelni a várba, s ezután megjelenik a játékszabály.
A Szerelem kastélya játék eredetileg a 2015-ben nyílt, nemzetközi együttműködéssel megvalósult időszaki kiállításunkhoz ("A Don Sanche-tól a Via Crucis-ig") készült, a múzeum akkori munkatársainak és Török Márton programozónak segítségével. A kiállítás Liszt színpadi vokális műveit dolgozta fel, köztük a Don Sanche, avagy a szerelem kastélya (Don Sanche ou le château d'amour) című meseoperát, Liszt egyetlen operáját, amelyet 13-14 éves korában komponált. A múzeumpedagógiai játék ennek az operának a címét vette át, de cselekményét, színtereit nem; a varázskastélyban azonban számos Liszttel kapcsolatos rejtett poént találhatnak a játékosok (pl. a kincseskamrában Lisztet inspiráló művészeti alkotásokat, a trónteremben Liszt-kortárs zeneszerzőket).
A játék technikai felújítása szükségessé vált, hogy az új honlapunkról is indítható legyen. A Liszt Múzeum Alapítványon keresztül a Péter Horváth Stiftung tette lehetővé, hogy ez a játék hosszú szünet után újra működjön. A támogatást ezúton is nagyon köszönjük!
Programozás: Kincses Tamás
Informatikai-technikai háttér biztosítása: Kotschy Zoltán, Török Miklós
Grafika: Peternák Anna
Kvízkérdéseket írták: Békéssy Lili, Mona Dániel
Angol fordítás: Avar Katalin
Igazad van, nemcsak a vadászat öröme vész el, hanem a horgászat öröme is pontosan ilyen. A horgász tartja a pecabotot egész nap és örül, folyamatosan örül. Egészen addig örül, amíg nem fog valamit. Na, akkor kezdődnek a problémák.
Itt most kapás van. Szenvedjetek!
De így elvész a vadászat öröme. Én azt tapasztaltam, hogy inkább az ajánlók miatt térnek be egy egy zenei fórumba. A különlegességekért, a fülek elöl jól elrejtett felvételekért, a bennfentes információkért. Kicsit olyan ez, mint a bélyeggyűjtés. Lehet mennyiségre menni, tematikára és ritkaságra. Én a ritkaságokat gyűjtöm.
Azért van még valaki, aki tudtommal olvassa itt Lisztet: a Liszt Ferenc kórus karnagya, aki meglepetésemre tördelmesen bevallotta nekem négyszemközt, hogy szokott engem olvasni a Momuson. Én meg elcsodálkoztam ezen.... mármint, hogy "kiszúrt" engem a fórumról... de "lebukásom" izgalmát felváltotta a jóérzés, hogy olvassák a Momust mások is.
Lazar Berman egy fantasztikus zongorista volt. Richterhez mérhető nagyság.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-13849097-1562510843-1084.png.jpg)
Ez volt az első LP, amit sikerült beszereznem tőle a Szovjet Kultúra Házából (tudod a Kossuth Lajos u. és Semmelweis utca sarkán).
Mire várjak, hiszen csak egyszer élünk. :) Ezt a topikot rajtunk és Búbánaton kívül úgysem olvassa senki. Ha viszont valaki mégis idetévedne, ezekben az ingerszegény Covidos időkben, akkor legalább olyan hasznos tanácsokat kap, amelyeket kamatoztatni tud az élete csaknem minden területén.
