662 Búbánat 2016-07-16 20:31:51
• Budapesti Szemle. 1935. 239. kötet, 695-697. szám 697. szám SZEMLE Liszt Ferenc emlékezete az Akadémiában. — Elnöki megnyitó beszéd a M. Tud. Akadémia 1935. október 28-án tartott összes ülésén. — A közeledő évben Magyarország Liszt Ferenc születésének 125-ik s halálának 50-ik évfordulóját fogja ünnepelni. Az ünneplések sorozata máris kezdetét vette s azt hiszem, Akadémiánk nem mulaszthatja el ezt az alkalmat a nélkül, hogy maga is le ne rója kegyelete adóját annak a magyar lángésznek emléke iránt, akit ma az egész világ elismer és ünnepel. Bármily fényes sikerek kísérték Liszt Ferencet művészi és zeneköltői pályáján, elmondhatjuk, hogy az elismerés, mely őt halála után emlékében környezi, még fokozza azt a nagyságát, amelyet kortársai is elismertek. Őt soká csak bámulatos zeneművésznek tekintették, zeneköltői jelentősége lassabban és későbben érvényesült a maga teljességében. Ő mindezeken kívül mint író is jelentőséggel bír, mert hátrahagyott néhány műve a zenetörténet terén valóban nagyjelentőségű. Örömmel tapasztaljuk, hogy azzal a törekvéssel szemben, mely Liszt Ferenc magyarságát egészen elfeledtetni, vagy legalább elhomályosítani igyekezett, újabban mind általánosabban elismerésre talál az az igazság, hogy Liszt Ferenc nemcsak magyarországi származású, hanem mint művész és zeneszerző is magyar volt. Csodálatos alkotásai sokszorosan magukon viselik a magyar nemzeti jelleget. Viszonya nemzetünkhöz hosszú élete folyamában többször változott ; nem az ő részéről, hanem inkább nemzetünk részéről. Sokan rossz néven vették neki, hogy a magyar nyelvet nem bírta és hogy hazájában nem élt ; egy műve pedig éppenséggel ellenségeket szerzett neki magyar földön, mert abban a magyar népies zenét mint nem a magyar népből eredettet, hanem tisztán mint a cigányok alkotását látszott feltüntetni. Ma mindezek az ellentétek, amelyek közte és nemzetünk között fennforogtak, eloszlatottaknak tekinthetők; ma mindnyájan tudjuk, hogy Liszt magát testestül-lelkestül magyarnak érezte és mindnyájan büszkék vagyunk rá, mint a magyar művészi genius egyik legmagasztosabb megnyilatkozására. Liszt Ferenc a maga magyar hazafiságát már kitüntette akkor, amikor az 1838-i budapesti árvíz alkalmából idejött honfitársai javára hangversenyeket rendezni s úgyszólván ezzel indította meg annyira ünnepelt zeneművészi pályáját. Azóta többszörösen tanúsított érdeklődést a magyar zeneköltési tárgyak és indítékok iránt, így Szent Erzsébet legendájának zenei feldolgozásával, az esztergomi bazilika felavatására s utóbb a koronázás alkalmára készült nagyszerű egyházi zeneszerzeményeivel. Talán még szélesebb körben hatottak azok a rapszódiák és fantáziák, amelyekben Liszt népies magyar indítékokat dolgozott fel s amelyekben az egyszerű magyar népdalokat szinte monumentális hatással tudta felruházni. Rajongó ünneplések tárgya volt ő nálunk már az ötvenes években is, s annál fájdalmasabban érintette a magyar lelkeket 1859-ben Párizsban megjelent már említett könyve a cigánykérdésről. A sajtóban heves támadások indultak meg ellene, könyvét cáfolatok követték, melyekkel szemben ő védekezett, de egyúttal enyhíteni igyekezett azt, ami magyar nemzeti szempontból abban bántó volt. Mondják, hogy a könyvnek a magyarokra nézve legbántóbb pontjai nem is annyira neki, mint inkább akkori munkatársa és élettársának, egy főrangú hölgynek, tulajdonítandók. Ebben a hangulatban új erőre kapott a vád, hogy Liszt nem tud magyarul ; feledték, hogy abban a korban, amelybe az ő fiatalkori működése esett, voltak magyar hazafiak, akik életüket és vérüket áldozták fel a hazának, a nélkül, hogy magyarul beszéltek volna. A hatvanas évek elején újra közeledés mutatkozik a nagy mester és nemzete között. Kutatásaim közben szinte véletlenül bukkantam rá Liszt Ferencnek egy, báró Prónay Gáborhoz intézett levelére, melyben a «hangászati zenede» elnökének meghívására válaszol, s amelyet a Pesti Napló magyar fordításban 1862. novemberében közölt. Ebben a levélben azt írja, hogy a közelmúltban egy sajnos esemény észrevétette vele, hogy nálunk a közvélemény az ő ártalmára tévedésbe jutott és őt számosan félreértették, gyanúsítva nemcsak nemes szándékát, hanem — ami több — valódi és rendületlen hazaszeretetét is. Ez volt a legnyomasztóbb minden visszás helyzet között, mely őt életében érte. Nem volt rá elkészülve, mert szíve közelben és távolban mindig kedves hazájáért dobogott! De hogyan is lehetne ez máskép? Azon köteléken kívül, mely mindenkit hazájához fűz, mennyivel tartozik ő az övének! Nem hazájától származott-e nagyrészben az a csekély erő, melyet magában érez? Kik juttatták atyját abba a helyzetbe, hogy őt Bécsbe, Párizsba küldhesse kiképzés végett? Hivatkozik a számos magyar főúrra is, kiknek bőkezűsége ránézve gyümölcsöző volt, Amadéra, Szapáryra, Erdődyre, Esterházyra, Apponyira és Kissre. Később a negyvenes években, mikor hazájába visszatérhetett, honfitársainak rokonszenve emelte fel őt alacsony sorsából. Scitovszkynak, a hercegprímásnak köszönheti, hogy Esztergomi Miséje egy nagyszerű vallásos és nemzeti ünnepélyhez kapcsolódjék, mert a prímás nem hallgatott az ellene irányuló vádakra. Magasztalja levelében hazáját és vágyik hazájába, de körülményei — úgymond — most még nem engedik, hogy vágyát kövesse. Azonban Dantéval reméli, hogy «ahol megkereszteltetett, ott fog a szemfedél is reá borulni». Tudjuk, hogy később, a hetvenes években Lisztnek a létesített Zeneakadémia élén oly helyet biztosítottak, amely neki lehetővé tette, hogy munkája székhelyéül hazája fővárosát válassza. Ő, aki bármely európai nagy zenei központban viselhetett volna vezető állást, örömmel fogadta a szerény, de szeretetteljes ajánlatot, mellyel hazája megkínálta. Lelkesedéssel szentelte magát az év nagy részében a magyar zenei képzés föllendítésének. Halála váratlanul következett be Bayreuthban, ahol Wagner Richárd családjánál az ünnepi játékok alatt tartózkodott. Ott is temették el; nem tudjuk, vájjon ez az ő saját kívánságának megfelelően történt-e, — előbb idézett levele inkább az ellenkezőjét látszik bizonyítani. Liszt Ferenc dicsősége messze halálán túl még mindig növekvőben van az egész világon, s mi magyarok jogosítva vagyunk reá büszkéknek lenni, mint ahogy ő maga is büszke volt nemzetére. Berzeviczy Albert.
• Budapesti Szemle. 1935. 239. kötet, 695-697. szám 697. szám SZEMLE Liszt Ferenc emlékezete az Akadémiában. — Elnöki megnyitó beszéd a M. Tud. Akadémia 1935. október 28-án tartott összes ülésén. — A közeledő évben Magyarország Liszt Ferenc születésének 125-ik s halálának 50-ik évfordulóját fogja ünnepelni. Az ünneplések sorozata máris kezdetét vette s azt hiszem, Akadémiánk nem mulaszthatja el ezt az alkalmat a nélkül, hogy maga is le ne rója kegyelete adóját annak a magyar lángésznek emléke iránt, akit ma az egész világ elismer és ünnepel. Bármily fényes sikerek kísérték Liszt Ferencet művészi és zeneköltői pályáján, elmondhatjuk, hogy az elismerés, mely őt halála után emlékében környezi, még fokozza azt a nagyságát, amelyet kortársai is elismertek. Őt soká csak bámulatos zeneművésznek tekintették, zeneköltői jelentősége lassabban és későbben érvényesült a maga teljességében. Ő mindezeken kívül mint író is jelentőséggel bír, mert hátrahagyott néhány műve a zenetörténet terén valóban nagyjelentőségű. Örömmel tapasztaljuk, hogy azzal a törekvéssel szemben, mely Liszt Ferenc magyarságát egészen elfeledtetni, vagy legalább elhomályosítani igyekezett, újabban mind általánosabban elismerésre talál az az igazság, hogy Liszt Ferenc nemcsak magyarországi származású, hanem mint művész és zeneszerző is magyar volt. Csodálatos alkotásai sokszorosan magukon viselik a magyar nemzeti jelleget. Viszonya nemzetünkhöz hosszú élete folyamában többször változott ; nem az ő részéről, hanem inkább nemzetünk részéről. Sokan rossz néven vették neki, hogy a magyar nyelvet nem bírta és hogy hazájában nem élt ; egy műve pedig éppenséggel ellenségeket szerzett neki magyar földön, mert abban a magyar népies zenét mint nem a magyar népből eredettet, hanem tisztán mint a cigányok alkotását látszott feltüntetni. Ma mindezek az ellentétek, amelyek közte és nemzetünk között fennforogtak, eloszlatottaknak tekinthetők; ma mindnyájan tudjuk, hogy Liszt magát testestül-lelkestül magyarnak érezte és mindnyájan büszkék vagyunk rá, mint a magyar művészi genius egyik legmagasztosabb megnyilatkozására. Liszt Ferenc a maga magyar hazafiságát már kitüntette akkor, amikor az 1838-i budapesti árvíz alkalmából idejött honfitársai javára hangversenyeket rendezni s úgyszólván ezzel indította meg annyira ünnepelt zeneművészi pályáját. Azóta többszörösen tanúsított érdeklődést a magyar zeneköltési tárgyak és indítékok iránt, így Szent Erzsébet legendájának zenei feldolgozásával, az esztergomi bazilika felavatására s utóbb a koronázás alkalmára készült nagyszerű egyházi zeneszerzeményeivel. Talán még szélesebb körben hatottak azok a rapszódiák és fantáziák, amelyekben Liszt népies magyar indítékokat dolgozott fel s amelyekben az egyszerű magyar népdalokat szinte monumentális hatással tudta felruházni. Rajongó ünneplések tárgya volt ő nálunk már az ötvenes években is, s annál fájdalmasabban érintette a magyar lelkeket 1859-ben Párizsban megjelent már említett könyve a cigánykérdésről. A sajtóban heves támadások indultak meg ellene, könyvét cáfolatok követték, melyekkel szemben ő védekezett, de egyúttal enyhíteni igyekezett azt, ami magyar nemzeti szempontból abban bántó volt. Mondják, hogy a könyvnek a magyarokra nézve legbántóbb pontjai nem is annyira neki, mint inkább akkori munkatársa és élettársának, egy főrangú hölgynek, tulajdonítandók. Ebben a hangulatban új erőre kapott a vád, hogy Liszt nem tud magyarul ; feledték, hogy abban a korban, amelybe az ő fiatalkori működése esett, voltak magyar hazafiak, akik életüket és vérüket áldozták fel a hazának, a nélkül, hogy magyarul beszéltek volna. A hatvanas évek elején újra közeledés mutatkozik a nagy mester és nemzete között. Kutatásaim közben szinte véletlenül bukkantam rá Liszt Ferencnek egy, báró Prónay Gáborhoz intézett levelére, melyben a «hangászati zenede» elnökének meghívására válaszol, s amelyet a Pesti Napló magyar fordításban 1862. novemberében közölt. Ebben a levélben azt írja, hogy a közelmúltban egy sajnos esemény észrevétette vele, hogy nálunk a közvélemény az ő ártalmára tévedésbe jutott és őt számosan félreértették, gyanúsítva nemcsak nemes szándékát, hanem — ami több — valódi és rendületlen hazaszeretetét is. Ez volt a legnyomasztóbb minden visszás helyzet között, mely őt életében érte. Nem volt rá elkészülve, mert szíve közelben és távolban mindig kedves hazájáért dobogott! De hogyan is lehetne ez máskép? Azon köteléken kívül, mely mindenkit hazájához fűz, mennyivel tartozik ő az övének! Nem hazájától származott-e nagyrészben az a csekély erő, melyet magában érez? Kik juttatták atyját abba a helyzetbe, hogy őt Bécsbe, Párizsba küldhesse kiképzés végett? Hivatkozik a számos magyar főúrra is, kiknek bőkezűsége ránézve gyümölcsöző volt, Amadéra, Szapáryra, Erdődyre, Esterházyra, Apponyira és Kissre. Később a negyvenes években, mikor hazájába visszatérhetett, honfitársainak rokonszenve emelte fel őt alacsony sorsából. Scitovszkynak, a hercegprímásnak köszönheti, hogy Esztergomi Miséje egy nagyszerű vallásos és nemzeti ünnepélyhez kapcsolódjék, mert a prímás nem hallgatott az ellene irányuló vádakra. Magasztalja levelében hazáját és vágyik hazájába, de körülményei — úgymond — most még nem engedik, hogy vágyát kövesse. Azonban Dantéval reméli, hogy «ahol megkereszteltetett, ott fog a szemfedél is reá borulni». Tudjuk, hogy később, a hetvenes években Lisztnek a létesített Zeneakadémia élén oly helyet biztosítottak, amely neki lehetővé tette, hogy munkája székhelyéül hazája fővárosát válassza. Ő, aki bármely európai nagy zenei központban viselhetett volna vezető állást, örömmel fogadta a szerény, de szeretetteljes ajánlatot, mellyel hazája megkínálta. Lelkesedéssel szentelte magát az év nagy részében a magyar zenei képzés föllendítésének. Halála váratlanul következett be Bayreuthban, ahol Wagner Richárd családjánál az ünnepi játékok alatt tartózkodott. Ott is temették el; nem tudjuk, vájjon ez az ő saját kívánságának megfelelően történt-e, — előbb idézett levele inkább az ellenkezőjét látszik bizonyítani. Liszt Ferenc dicsősége messze halálán túl még mindig növekvőben van az egész világon, s mi magyarok jogosítva vagyunk reá büszkéknek lenni, mint ahogy ő maga is büszke volt nemzetére. Berzeviczy Albert.
661 Búbánat 2016-07-15 21:44:28
"Hatszázötvenkilenc levél" /Pesti Napló, 1893.január 29./ Egy híres tudóstól, a ki annyi könyvet irt, hogy műveivel meglehetett volna tölteni egy kisebbszerű bibliotékát, egyszer azt kérdezte valaki: Hány órával toldja meg a napot, hogy ily rengeteg munkásság kifejtésére ideje marad? A híres tudós mosolyogva magyarázta meg a rejtélyt e szavakkal: — Látja tisztelt barátom: nem látogatok meg senkit és levelekre nem válaszolok! Liszt Ferenc ennek a ravasz tudósnak éppen az ellentéte volt. Válasz nélkül sohasem hagyott levelet, akár III. Napóleon francia császár, akár a római pápa, akár a bagaméri jótékony egyesület elnöknője intézte hozzá. Érezte ő is a levelezés terhét, nyögött és panaszkodott miatta elégszer — tanú rá az az intim baráti kör, mely Budapesten környékezte, — de a szeretetreméltóság, az udvariasság annyira benne volt a vérében, hogy a mint levelet kapott, kétségbeesett, el is káromkodta magát, de azután mégis csak megírta rá a választ. Bayreuthban, 1881-ben vetette papírra ezt a nyomda- festékkel rögzített sóhajtást: „Kimondhatatlanul utálok minden levelet! Lehet-e évenként kétezer levélre válaszolni tökéletes elbutulás nélkül ? “ Valamivel későbben Rómából panaszkodik valakinek: „Ünnepelnek, hízelgéssel vesznek körül és tömérdek levéllel nyomnak agyon. Hat hét alatt száznál több levelet kaptam; tíz órát kellene Írnom naponként, hogy minden levélre válaszolhassak és erre képtelen vagyok. Egészségi állapotom se olyan, noha most elég jő lábon áll, hogy tehetném!“ És a levelezés vértanúja csak a rákövetkező évben szánta el magát némi védekezésre. Rubinstein metódusát követve közhírré tétette német és francia zenelapokban, hogy „'partitúrákat és egyéb küldeményeket“ többé nem fogad el. A kategorikus tilalomnak természetesen nem volt semmi foganatja; meghiúsított minden védekezést a levélírók vakmerő kitartása és Liszt páratlan jószívűsége. Azontúl éppen annyi levéllel ostromolták és Liszt éppen úgy válaszolt az alkalmatlankodóknak. Hány ezer levelet irt Liszt Ferenc 50—60 esztendő alatt, Isten a megmondhatója. Annyi bizonyos, hogy Európa minden pontján vannak emberek, a kik Liszt leveleiből egy-egy kötetkét bízvást közrebocsáthatnának. A Liszt-féle levelek publikációját már el is kezdték Németországban, a hol Liszt Ferencnek — a weimari tartózkodás révén — legtöbb összeköttetése volt. Nemrég jelent meg Lipcsében két kötet ily cím alatt: Franz Liszt’s Briefe (Liszt Ferenc levelei.) Összegyűjtötte La Mara asszony és kiadta a Breitkopf és Härtel-féle híres lipcsei cég. Az itt közölt levelek Liszt gyermekkorára is érdekes világot vetnek. Mindjárt az első levél arról tanúskodik: mily hálás volt a tizenöt éves Liszt Ferenc mestere Czerny iránt és mennyire vonzódott a francia nyelvhez az, a ki odahaza német szón nőtt fel. Franciául ír Czernynek, sőt más hírneves német komponistának is: Corneliusnak, Schumann-nak, Hillernek stb. Németül kitűnően irt, de franciául jobban szeretett Írni a nyelv „könnyűsége és graciózus volta“ miatt. Csak később, mikor Weimarban telepedett le, válnak a német levelek túlnyomókká. Addig, ha csak lehetett, franciául irt. Élénken írja le a fiatal Liszt 1828-ban párisi tartózkodását: mennyit tanul, mily nagy sikerei vannak és milyen propagandát, csinál Czerny műveinek. — Csábítgatja Czernyt: jöjjön Párisba, úgy fog gondoskodni róla, mint a tulajdon édes apjáról. Közbevetőleg megjegyezhetjük itt, hogy Liszt a zenei érzéket atyjától örökölte, a ki maga is képzett zenész és zseniális fiának első oktatója volt. Az öreg Liszt Ádám gyakran vett részt abban a zenekarban, mely Haydn vezetése alatt herceg Esterházy kastélyában szimfóniákat és oratóriumokat adott elő. — A párisi élet, a szalonok zaja, gyönyörűsége végre is gondolkodóba ejtette az ifjú Lisztet. Lammenais-nek, az ékes szavú abbénak, ezeket Írja: „Mostani haszontalan életemet folytatni fogom-e örökké? Mikor üt rám nézve a férfias cselekvés órája? Arra vagyok-e kárhoztatva, hogy mindörökké a szalonok bohóca legyek?“ Jól tudjuk, hogy „e haszontalan életből“ csakhamar kibontakozott és hogy általában alig volt zenész a világon akkora szorgalommal megáldva, mint az élete végső napjáig folytonosan tevékeny Liszt Ferenc. La Mara asszony 659 darab levelet közöl a szóban forgó kötetekben. Hogy e kollekcióban legérdekesebb az, a mit Liszt Ferenc a vele egykorú, részben még ma is élő zeneköltőkről bírálatképen ír, bővebb magyarázatra nem szorul. Schumann-nak azt írja 1838-ban, hogy a Carnevalt elragadtatással játssza és hogy — őszintén bevallva — mélyebben csakis a Schumann és Chopin zeneművei érdekelik. Henselt etűdjeiről nem a leghízelgőbben beszél és az akkortájt nagyon fölkapott szerzőt előkelő középszerűségnek nevezi. (Un mediocrité distiuguée.) Leginkább bámulja Chopint, a kit ideáljának tart és életre-halálra véd a támadók ellenében, a kik azt tartják, hogy a párisi szalonok befolyását Chopin rendkívül megsínylette. — „Lelkét e befolyás nem inficiálta és zenéje átlátszó csodálatos, éteri, páratlan marad, menten az iskolák tévedéseitől és a szalonok fádságaitól. Van valami Chopinben az angyalból és a tündérből; de többet mondok: a heroikus húr sehol sem vibrál annyi fénnyel, annyi szenvedéllyel, annyi hatalommal mint Chopin polonaise-eiben. — Schumann Genovéva című operájára azt a szellemes megjegyzést teszi, hogy zenei tekintetben Fidelio nővére, csak a Leonóra pisztolyával nem rendelkezik. — Rubinsteinnek Liszt 1854-ben nagyon barátságos s egyúttal komolyan intő levelet ír: „Becsülöm kompozícióit és sok dicsérni valót találok bennük. Megjegyzésem csak az, hogy rendkívüli tevékenysége miatt még nem volt elég ideje arra, hogy műveire erősebb egyéni bélyeget nyomjon és hogy kicsiszolja azokat. Dolgozni nem elég, átdolgozni is kell!“ Lisztnek eminenter dicsérő, magasztaló természetét tekintve a Rubinsteinhez intézett kritikai észrevételek különösen figyelemreméltók. Saint Saenst például elárasztja dicsérettel. Miséjét nagyszerűnek, csodálatosnak tartja és kéri e rendkívüli mű kéziratát, mely Bach és Beethoven közt foglalhat helyet. Hanslick, a kényes ízlésű bécsi zenekritikus, ezt a dicséretet egy kicsit sokallja. Cornélius Péternek — a „Bagdadi borbély“ szerzőjének — gyöngéd leveleket ír és arra buzdítja, hogy művelje teljes erejéből a katolikus egyházi zenét. Bruckner zongora virtuóznak a ki 1857-ben sikerrel hangversenyezett Bécsben, gratulál a szép eredményhez, mert „helyt állni a bécsi közönség előtt nem utolsó feladat.“ Ugyanennek a következő jellemző tanácsot adja, melyre minden trémás művészünk figyelmét fölhívjuk: „Nagyon jól teszi, ha minél többször fellép, hogy otthonosságra tegyen szert. Egyébként produkciók alkalmával ne a művész féljen á közönségtől, hanem a közönség kettőztesse meg figyelmét a művésszel szemben. Otthon egész életünkön át tanulnunk kell, hogy minél közelebb juthassunk a művészet ideáljához. De mikor a hangversenyterembe lépünk, vigyük oda magunkkal azt az érzést, hogy lelkiismeretes, kitartó munkánk és törekvésünk révén valamivel feljebb állunk mint a közönség. Álszerénység ne ejtsen bennünket tévedésbe ; ragaszkodjunk a valódi szerénységhez, mely sokkal ritkább amannál.“ Beethovenről ezt írja Lenznek: „Beethoven ránk, zenészekre nézve épp olyan, mint az a füst- és lángoszlop, mely az izraelitákat a pusztában vezette: füstoszlop, hogy kalauzoljon bennünket nappal, lángoszlop, hogy megvilágítsa éjszakáinkat; így vezet bennünket, hogy éjjel-nappal előre haladhassunk. Homálya és fénye egyaránt útmutatónk; mind a kettő folytonos intés, csalhatatlan kinyilatkoztatás.“ A politikát Liszt e levelekben csak futtában érinti. Egyik levele III. Napóleonra vonatkozik, akiről ezeket írja: „III. Napóleon meghalt! Nagy lélek, mindent átfogó értelem, szelíd és nemes jellem — átkos végzettel párosulva! Megláncolt, gúzsba kötött Caesar, de mégis közel rokona annak az isteni Caesarnak, aki a földi hatalom ideális megtestesülése volt. Hiszem még azt is, hogy Napóleon kormánya a mi korunk követelményeinek és haladásának leginkább megfelelő volt. Eljön még az a nap, az igazság napja, hogy Franciaország III. Napóleon koporsójáért megy és dicsőséggel koszorúzva állítja I. Napóleon koporsója mellé!“ Saját műveiről Liszt mindig előkelő, kedves szerénységgel nyilatkozik, de van hite a jövőben; hiszi, hogy ami műveiben maradandó, azt a jövendő méltányolni fogja bármily élesen bírálják is a jelenkor kritikusai, akik különösen zenekari munkáiban találtak sok kivetni valót, Saint Saensnek megküldi a Mefisztó-keringőt és a következő sorokat fűzi hozzá: „Senki sem érzi jobban, mint én, ha műveimet vizsgálom, hogy jó akaratom nem áll arányban az elért sikerrel. Mindamellett folytatom az írást — nem minden erőfeszítés nélkül — benső szükségből és régi szokásból. Nagyra törni mindnyájunknak szabad, ha mindjárt nem is bizonyos, vajon elérjük-e a kitűzött célt?“ Utolsó levelét, mely 1886. július 3-án kelt, Menter Zsófiához intézte, akinek találkát adott Bayreuthban „július 20-ika és augusztus-7-ike közt.“ A kitűzött terminust nem tarthatta meg, mert július 31-én Bayreuthban, három napi betegség után a halál örökre lezárta szemeit. A La Mara-féle gyűjtemény tagadhatatlanul nagyon sok érdekes, Liszt egyéniségét és a kortársakat egyaránt jellemző levelet hozott nyilvánosságra, ámbár a legérdekesebb levelek közzététele még csak ezután következhetik. E gyűjteményből hiányzik a Wagner Richárddal folytatott, levelezés, pedig a zenevilágot az a viszony érdekli legjobban, mely az új kornak e két leghíresebb zenei héroszát magánéletükben és nyilvános működésükben egymáshoz csatolta. Liszt Ferenc volt az, aki Wagner Richárd reformja mellett pálcát tört és nagy tekintélyét akkor vetette latba Wagner mellett, mikor a zenedráma úttörőjének még Németországban is csak ellenségei voltak. Később Liszt leányát, Cosimát, Wagner feleségül vette, tudjuk, hogy nagy botrány árán, mert Cosima asszonyt Bülowtól szöktette meg. Liszt, aki életének minden mozzanatát följegyezték, kétségkívül ezekről sem hallgatott és hűen leírta: mit érzett, mit gondolt a szenzációs dráma szereplőivel szemben. Az lesz az igazán lebilincselő olvasmány, ha majd e levelek is nyilvánosságra jutnak valamikor, azokkal a levelekkel együtt, amik Magyarországra, a magyar zenei életre vonatkoznak és amiket Liszt Ferenc néhány budapesti barátja őriz nagy kegyelettel. /-a-/
"Hatszázötvenkilenc levél" /Pesti Napló, 1893.január 29./ Egy híres tudóstól, a ki annyi könyvet irt, hogy műveivel meglehetett volna tölteni egy kisebbszerű bibliotékát, egyszer azt kérdezte valaki: Hány órával toldja meg a napot, hogy ily rengeteg munkásság kifejtésére ideje marad? A híres tudós mosolyogva magyarázta meg a rejtélyt e szavakkal: — Látja tisztelt barátom: nem látogatok meg senkit és levelekre nem válaszolok! Liszt Ferenc ennek a ravasz tudósnak éppen az ellentéte volt. Válasz nélkül sohasem hagyott levelet, akár III. Napóleon francia császár, akár a római pápa, akár a bagaméri jótékony egyesület elnöknője intézte hozzá. Érezte ő is a levelezés terhét, nyögött és panaszkodott miatta elégszer — tanú rá az az intim baráti kör, mely Budapesten környékezte, — de a szeretetreméltóság, az udvariasság annyira benne volt a vérében, hogy a mint levelet kapott, kétségbeesett, el is káromkodta magát, de azután mégis csak megírta rá a választ. Bayreuthban, 1881-ben vetette papírra ezt a nyomda- festékkel rögzített sóhajtást: „Kimondhatatlanul utálok minden levelet! Lehet-e évenként kétezer levélre válaszolni tökéletes elbutulás nélkül ? “ Valamivel későbben Rómából panaszkodik valakinek: „Ünnepelnek, hízelgéssel vesznek körül és tömérdek levéllel nyomnak agyon. Hat hét alatt száznál több levelet kaptam; tíz órát kellene Írnom naponként, hogy minden levélre válaszolhassak és erre képtelen vagyok. Egészségi állapotom se olyan, noha most elég jő lábon áll, hogy tehetném!“ És a levelezés vértanúja csak a rákövetkező évben szánta el magát némi védekezésre. Rubinstein metódusát követve közhírré tétette német és francia zenelapokban, hogy „'partitúrákat és egyéb küldeményeket“ többé nem fogad el. A kategorikus tilalomnak természetesen nem volt semmi foganatja; meghiúsított minden védekezést a levélírók vakmerő kitartása és Liszt páratlan jószívűsége. Azontúl éppen annyi levéllel ostromolták és Liszt éppen úgy válaszolt az alkalmatlankodóknak. Hány ezer levelet irt Liszt Ferenc 50—60 esztendő alatt, Isten a megmondhatója. Annyi bizonyos, hogy Európa minden pontján vannak emberek, a kik Liszt leveleiből egy-egy kötetkét bízvást közrebocsáthatnának. A Liszt-féle levelek publikációját már el is kezdték Németországban, a hol Liszt Ferencnek — a weimari tartózkodás révén — legtöbb összeköttetése volt. Nemrég jelent meg Lipcsében két kötet ily cím alatt: Franz Liszt’s Briefe (Liszt Ferenc levelei.) Összegyűjtötte La Mara asszony és kiadta a Breitkopf és Härtel-féle híres lipcsei cég. Az itt közölt levelek Liszt gyermekkorára is érdekes világot vetnek. Mindjárt az első levél arról tanúskodik: mily hálás volt a tizenöt éves Liszt Ferenc mestere Czerny iránt és mennyire vonzódott a francia nyelvhez az, a ki odahaza német szón nőtt fel. Franciául ír Czernynek, sőt más hírneves német komponistának is: Corneliusnak, Schumann-nak, Hillernek stb. Németül kitűnően irt, de franciául jobban szeretett Írni a nyelv „könnyűsége és graciózus volta“ miatt. Csak később, mikor Weimarban telepedett le, válnak a német levelek túlnyomókká. Addig, ha csak lehetett, franciául irt. Élénken írja le a fiatal Liszt 1828-ban párisi tartózkodását: mennyit tanul, mily nagy sikerei vannak és milyen propagandát, csinál Czerny műveinek. — Csábítgatja Czernyt: jöjjön Párisba, úgy fog gondoskodni róla, mint a tulajdon édes apjáról. Közbevetőleg megjegyezhetjük itt, hogy Liszt a zenei érzéket atyjától örökölte, a ki maga is képzett zenész és zseniális fiának első oktatója volt. Az öreg Liszt Ádám gyakran vett részt abban a zenekarban, mely Haydn vezetése alatt herceg Esterházy kastélyában szimfóniákat és oratóriumokat adott elő. — A párisi élet, a szalonok zaja, gyönyörűsége végre is gondolkodóba ejtette az ifjú Lisztet. Lammenais-nek, az ékes szavú abbénak, ezeket Írja: „Mostani haszontalan életemet folytatni fogom-e örökké? Mikor üt rám nézve a férfias cselekvés órája? Arra vagyok-e kárhoztatva, hogy mindörökké a szalonok bohóca legyek?“ Jól tudjuk, hogy „e haszontalan életből“ csakhamar kibontakozott és hogy általában alig volt zenész a világon akkora szorgalommal megáldva, mint az élete végső napjáig folytonosan tevékeny Liszt Ferenc. La Mara asszony 659 darab levelet közöl a szóban forgó kötetekben. Hogy e kollekcióban legérdekesebb az, a mit Liszt Ferenc a vele egykorú, részben még ma is élő zeneköltőkről bírálatképen ír, bővebb magyarázatra nem szorul. Schumann-nak azt írja 1838-ban, hogy a Carnevalt elragadtatással játssza és hogy — őszintén bevallva — mélyebben csakis a Schumann és Chopin zeneművei érdekelik. Henselt etűdjeiről nem a leghízelgőbben beszél és az akkortájt nagyon fölkapott szerzőt előkelő középszerűségnek nevezi. (Un mediocrité distiuguée.) Leginkább bámulja Chopint, a kit ideáljának tart és életre-halálra véd a támadók ellenében, a kik azt tartják, hogy a párisi szalonok befolyását Chopin rendkívül megsínylette. — „Lelkét e befolyás nem inficiálta és zenéje átlátszó csodálatos, éteri, páratlan marad, menten az iskolák tévedéseitől és a szalonok fádságaitól. Van valami Chopinben az angyalból és a tündérből; de többet mondok: a heroikus húr sehol sem vibrál annyi fénnyel, annyi szenvedéllyel, annyi hatalommal mint Chopin polonaise-eiben. — Schumann Genovéva című operájára azt a szellemes megjegyzést teszi, hogy zenei tekintetben Fidelio nővére, csak a Leonóra pisztolyával nem rendelkezik. — Rubinsteinnek Liszt 1854-ben nagyon barátságos s egyúttal komolyan intő levelet ír: „Becsülöm kompozícióit és sok dicsérni valót találok bennük. Megjegyzésem csak az, hogy rendkívüli tevékenysége miatt még nem volt elég ideje arra, hogy műveire erősebb egyéni bélyeget nyomjon és hogy kicsiszolja azokat. Dolgozni nem elég, átdolgozni is kell!“ Lisztnek eminenter dicsérő, magasztaló természetét tekintve a Rubinsteinhez intézett kritikai észrevételek különösen figyelemreméltók. Saint Saenst például elárasztja dicsérettel. Miséjét nagyszerűnek, csodálatosnak tartja és kéri e rendkívüli mű kéziratát, mely Bach és Beethoven közt foglalhat helyet. Hanslick, a kényes ízlésű bécsi zenekritikus, ezt a dicséretet egy kicsit sokallja. Cornélius Péternek — a „Bagdadi borbély“ szerzőjének — gyöngéd leveleket ír és arra buzdítja, hogy művelje teljes erejéből a katolikus egyházi zenét. Bruckner zongora virtuóznak a ki 1857-ben sikerrel hangversenyezett Bécsben, gratulál a szép eredményhez, mert „helyt állni a bécsi közönség előtt nem utolsó feladat.“ Ugyanennek a következő jellemző tanácsot adja, melyre minden trémás művészünk figyelmét fölhívjuk: „Nagyon jól teszi, ha minél többször fellép, hogy otthonosságra tegyen szert. Egyébként produkciók alkalmával ne a művész féljen á közönségtől, hanem a közönség kettőztesse meg figyelmét a művésszel szemben. Otthon egész életünkön át tanulnunk kell, hogy minél közelebb juthassunk a művészet ideáljához. De mikor a hangversenyterembe lépünk, vigyük oda magunkkal azt az érzést, hogy lelkiismeretes, kitartó munkánk és törekvésünk révén valamivel feljebb állunk mint a közönség. Álszerénység ne ejtsen bennünket tévedésbe ; ragaszkodjunk a valódi szerénységhez, mely sokkal ritkább amannál.“ Beethovenről ezt írja Lenznek: „Beethoven ránk, zenészekre nézve épp olyan, mint az a füst- és lángoszlop, mely az izraelitákat a pusztában vezette: füstoszlop, hogy kalauzoljon bennünket nappal, lángoszlop, hogy megvilágítsa éjszakáinkat; így vezet bennünket, hogy éjjel-nappal előre haladhassunk. Homálya és fénye egyaránt útmutatónk; mind a kettő folytonos intés, csalhatatlan kinyilatkoztatás.“ A politikát Liszt e levelekben csak futtában érinti. Egyik levele III. Napóleonra vonatkozik, akiről ezeket írja: „III. Napóleon meghalt! Nagy lélek, mindent átfogó értelem, szelíd és nemes jellem — átkos végzettel párosulva! Megláncolt, gúzsba kötött Caesar, de mégis közel rokona annak az isteni Caesarnak, aki a földi hatalom ideális megtestesülése volt. Hiszem még azt is, hogy Napóleon kormánya a mi korunk követelményeinek és haladásának leginkább megfelelő volt. Eljön még az a nap, az igazság napja, hogy Franciaország III. Napóleon koporsójáért megy és dicsőséggel koszorúzva állítja I. Napóleon koporsója mellé!“ Saját műveiről Liszt mindig előkelő, kedves szerénységgel nyilatkozik, de van hite a jövőben; hiszi, hogy ami műveiben maradandó, azt a jövendő méltányolni fogja bármily élesen bírálják is a jelenkor kritikusai, akik különösen zenekari munkáiban találtak sok kivetni valót, Saint Saensnek megküldi a Mefisztó-keringőt és a következő sorokat fűzi hozzá: „Senki sem érzi jobban, mint én, ha műveimet vizsgálom, hogy jó akaratom nem áll arányban az elért sikerrel. Mindamellett folytatom az írást — nem minden erőfeszítés nélkül — benső szükségből és régi szokásból. Nagyra törni mindnyájunknak szabad, ha mindjárt nem is bizonyos, vajon elérjük-e a kitűzött célt?“ Utolsó levelét, mely 1886. július 3-án kelt, Menter Zsófiához intézte, akinek találkát adott Bayreuthban „július 20-ika és augusztus-7-ike közt.“ A kitűzött terminust nem tarthatta meg, mert július 31-én Bayreuthban, három napi betegség után a halál örökre lezárta szemeit. A La Mara-féle gyűjtemény tagadhatatlanul nagyon sok érdekes, Liszt egyéniségét és a kortársakat egyaránt jellemző levelet hozott nyilvánosságra, ámbár a legérdekesebb levelek közzététele még csak ezután következhetik. E gyűjteményből hiányzik a Wagner Richárddal folytatott, levelezés, pedig a zenevilágot az a viszony érdekli legjobban, mely az új kornak e két leghíresebb zenei héroszát magánéletükben és nyilvános működésükben egymáshoz csatolta. Liszt Ferenc volt az, aki Wagner Richárd reformja mellett pálcát tört és nagy tekintélyét akkor vetette latba Wagner mellett, mikor a zenedráma úttörőjének még Németországban is csak ellenségei voltak. Később Liszt leányát, Cosimát, Wagner feleségül vette, tudjuk, hogy nagy botrány árán, mert Cosima asszonyt Bülowtól szöktette meg. Liszt, aki életének minden mozzanatát följegyezték, kétségkívül ezekről sem hallgatott és hűen leírta: mit érzett, mit gondolt a szenzációs dráma szereplőivel szemben. Az lesz az igazán lebilincselő olvasmány, ha majd e levelek is nyilvánosságra jutnak valamikor, azokkal a levelekkel együtt, amik Magyarországra, a magyar zenei életre vonatkoznak és amiket Liszt Ferenc néhány budapesti barátja őriz nagy kegyelettel. /-a-/
660 Búbánat 2016-07-11 11:36:20
A Bartók Rádió sugározza este a zongorakoncert hangfelvételét (21.04 – 22.00) ZongOpera „MVM Koncertek – A Zongora 1-ben” - Balázs János zongoraestje - részletek Km. Rost Andrea (ének) 1. Wagner–Liszt: Trisztán és Izolda - Izolda szerelmi halála 2. Auber-Liszt: A portici néma - bravúrtarantella 3. Donizetti–Liszt-Balázs: Lammermoori Lucia-reminiszcenciák 4. Puccini–Balázs János: Gianni Schicchi – Lauretta áriája: „O mio babbino caro” 5. Mascagni–Balázs János: Parasztbecsület – Intermezzo 6. Mozart–Liszt: Don Juan-parafrázis Ráadás: 7. Puccini: Pillangókisasszony – Nagyária, II. felv. (km. Rost Andrea) 8. Donizetti: Lammermoori Lucia – Lucia áriája, I. felv. (Km. Rost Andrea) A Zongora 1-ben sorozat második koncertje 2016. április 4-én hangzott el a Zeneakadémia nagytermében. Rendező: Jakobi Koncert Kft. [url] http://rndentist.blog.hu/2016/04/18/zongopera; RND szemével a világ[/url] 2016.04.18. 19:32 RNDentist „Az április 4-i második szekció a ZongOpera címet viselte, a program pedig az operairodalom klasszikusainak Liszt Ferenc által zongorára komponált átirataiból saját állt, megfejelve Balázs János két saját átiratával. Liszt ezen parafrázisok révén a hajdani kortárs operaszerzőket és műveiket szerette volna még népszerűbbé tenni a közönség körében, amellett persze, hogy ezek a darabok kiválóan szolgálták Liszt nem titkolt exhibicionizmusát is; tekintettel arra, hogy akkoriban csakis ő tudta eljátszani őket – tegyük gyorsan hozzá: ma sem sokan képesek rá… A program tehát valódi csemegének ígérkezett, amely Wagner Trisztánjából Izolda szerelmi halálával vette kezdetét. A drámai hangvételű darab után egy kevésbé ismert szerző, Auber operájának átirata következett, A portici néma címmel, ami nemhogy néma, de nagyon is élénk, fülbemászó zene. Ezután Donizetti Lammermoori Luciájának két áriájából gyúrt reminiszcenciák kerültek sorra, majd pedig Verdi Rigolettójának parafrázisa, amelyet az urbán legendák szerint Liszt közvetlenül még az opera ősbemutatóját követő állófogadáson frissiben a lelkes közönség elé tárt. Tulajdonképpen ezt a liszti vonalat követte Cziffra György is, aki egyfelől talán a leghitelesebb interpretátora ezeknek a Liszt-műveknek, másrészt maga is számos parafrázist írt és rögzített. Izgatottan vártam tehát Balázs János átiratait Puccini Gianni Schicchijének O mio babbino caro kezdetű áriájára, majd Mascagni Parasztbecsületének Intermezzojára. E kifejező zene hallatán az ember nemhogy fizikailag nem érzi jelen magát, de az utolsó hangok elhalásával a lélek is elszublimált… A programból ekkor azonban még visszavolt Liszt parafrázisa Mozart Don Juanjából, amelyet a zongorairodalom legnehezebb művei közt tartanak számon. És bár megszokhattuk a hihetetlen virtuozitást Balázs Jánostól, a közönség hátsóbb soraiból mégis éppen úgy nyújtogatták a nyakukat és kémlelték az előadó kezét, mint az Etűdök gépzongorára című film epikus jelenetében, azt firtatva, hogy egyáltalán vajon ember (és ha az, akkor hány?) játszik-e a klaviatúrán… Vélhetően senki sem sejtette, hogy az este ezzel még korántsem ért véget. A taps után az előadó újra a hangszer mellé ült, s újra Puccini Gianni Schicchijének taktusaiba kezdett, ám ekkor mellbevágó élményként és Laurettaként Rost Andrea sétált be a pódiumra, hogy elénekelje ezt a pompás áriát: A világhírű operaénekesnőtől megtudhattuk, hogy bár szinte sosem vállalt hasonló „beugró” szerepet, János és a műsor miatt ezúttal kivételt tett – legnagyobb örömünkre. A ráadásként Puccini Pillangókisasszonyából Cso-cso-szán nagyáriája, majd befejezésként Donizetti Lammermoori Luciájából Regnava nel Silencio áriája csendült fel. A közönség egy emberként pattant fel a székből és állva, szűnni nem akaró vastapssal éltette a pianistát és vendégművészét – ilyet a Zeneakadémián is ritkán látni… A szavak elfogytak; csak reménykedni lehet, hogy egyszer megjelenik a komplett koncertanyag CD-n! Varázslatos volt!!!”
A Bartók Rádió sugározza este a zongorakoncert hangfelvételét (21.04 – 22.00) ZongOpera „MVM Koncertek – A Zongora 1-ben” - Balázs János zongoraestje - részletek Km. Rost Andrea (ének) 1. Wagner–Liszt: Trisztán és Izolda - Izolda szerelmi halála 2. Auber-Liszt: A portici néma - bravúrtarantella 3. Donizetti–Liszt-Balázs: Lammermoori Lucia-reminiszcenciák 4. Puccini–Balázs János: Gianni Schicchi – Lauretta áriája: „O mio babbino caro” 5. Mascagni–Balázs János: Parasztbecsület – Intermezzo 6. Mozart–Liszt: Don Juan-parafrázis Ráadás: 7. Puccini: Pillangókisasszony – Nagyária, II. felv. (km. Rost Andrea) 8. Donizetti: Lammermoori Lucia – Lucia áriája, I. felv. (Km. Rost Andrea) A Zongora 1-ben sorozat második koncertje 2016. április 4-én hangzott el a Zeneakadémia nagytermében. Rendező: Jakobi Koncert Kft. [url] http://rndentist.blog.hu/2016/04/18/zongopera; RND szemével a világ[/url] 2016.04.18. 19:32 RNDentist „Az április 4-i második szekció a ZongOpera címet viselte, a program pedig az operairodalom klasszikusainak Liszt Ferenc által zongorára komponált átirataiból saját állt, megfejelve Balázs János két saját átiratával. Liszt ezen parafrázisok révén a hajdani kortárs operaszerzőket és műveiket szerette volna még népszerűbbé tenni a közönség körében, amellett persze, hogy ezek a darabok kiválóan szolgálták Liszt nem titkolt exhibicionizmusát is; tekintettel arra, hogy akkoriban csakis ő tudta eljátszani őket – tegyük gyorsan hozzá: ma sem sokan képesek rá… A program tehát valódi csemegének ígérkezett, amely Wagner Trisztánjából Izolda szerelmi halálával vette kezdetét. A drámai hangvételű darab után egy kevésbé ismert szerző, Auber operájának átirata következett, A portici néma címmel, ami nemhogy néma, de nagyon is élénk, fülbemászó zene. Ezután Donizetti Lammermoori Luciájának két áriájából gyúrt reminiszcenciák kerültek sorra, majd pedig Verdi Rigolettójának parafrázisa, amelyet az urbán legendák szerint Liszt közvetlenül még az opera ősbemutatóját követő állófogadáson frissiben a lelkes közönség elé tárt. Tulajdonképpen ezt a liszti vonalat követte Cziffra György is, aki egyfelől talán a leghitelesebb interpretátora ezeknek a Liszt-műveknek, másrészt maga is számos parafrázist írt és rögzített. Izgatottan vártam tehát Balázs János átiratait Puccini Gianni Schicchijének O mio babbino caro kezdetű áriájára, majd Mascagni Parasztbecsületének Intermezzojára. E kifejező zene hallatán az ember nemhogy fizikailag nem érzi jelen magát, de az utolsó hangok elhalásával a lélek is elszublimált… A programból ekkor azonban még visszavolt Liszt parafrázisa Mozart Don Juanjából, amelyet a zongorairodalom legnehezebb művei közt tartanak számon. És bár megszokhattuk a hihetetlen virtuozitást Balázs Jánostól, a közönség hátsóbb soraiból mégis éppen úgy nyújtogatták a nyakukat és kémlelték az előadó kezét, mint az Etűdök gépzongorára című film epikus jelenetében, azt firtatva, hogy egyáltalán vajon ember (és ha az, akkor hány?) játszik-e a klaviatúrán… Vélhetően senki sem sejtette, hogy az este ezzel még korántsem ért véget. A taps után az előadó újra a hangszer mellé ült, s újra Puccini Gianni Schicchijének taktusaiba kezdett, ám ekkor mellbevágó élményként és Laurettaként Rost Andrea sétált be a pódiumra, hogy elénekelje ezt a pompás áriát: A világhírű operaénekesnőtől megtudhattuk, hogy bár szinte sosem vállalt hasonló „beugró” szerepet, János és a műsor miatt ezúttal kivételt tett – legnagyobb örömünkre. A ráadásként Puccini Pillangókisasszonyából Cso-cso-szán nagyáriája, majd befejezésként Donizetti Lammermoori Luciájából Regnava nel Silencio áriája csendült fel. A közönség egy emberként pattant fel a székből és állva, szűnni nem akaró vastapssal éltette a pianistát és vendégművészét – ilyet a Zeneakadémián is ritkán látni… A szavak elfogytak; csak reménykedni lehet, hogy egyszer megjelenik a komplett koncertanyag CD-n! Varázslatos volt!!!”
659 Haandel 2016-07-09 19:02:42
[url]http://www.economist.com/news/books-and-arts/21701460-biography-franz-liszt-who-lived-life-full-piano-man;Piano man[/url] A biography of Franz Liszt, who lived life to the full
[url]http://www.economist.com/news/books-and-arts/21701460-biography-franz-liszt-who-lived-life-full-piano-man;Piano man[/url] A biography of Franz Liszt, who lived life to the full
658 Búbánat 2016-07-09 18:03:27
[url] http://www.lisztmuseum.hu/hu/kiallitasok/idoszakos/13/; Uralkodók Liszt Ferenc körében [/url] Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont 1064 Budapest, Vörösmarty utca 35. „Uralkodók Liszt Ferenc körében” címmel a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban 2016. május 12-én kiállítás nyílt Watzatka Ágnes és Békéssy Lili közreműködésével. Időszakos kiállítás: 2016.05.12-2017.05.30 Mit láthatunk ezen a kiállításon? Mindenekelőtt Liszt királyi barátainak arcképét, és a helyszíneket, ahol ezek a barátságok vagy futó találkozások létrejöttek. Olvashatjuk Károly Sándor weimari nagyherceg baráti levelét, Augusta porosz hercegnő, később német császárné megható sorait, IV. Frigyes Vilmos vagy III. Napóleon köszönetnyilvánításait. Néhány különleges okiratot is szemügyre vehetünk: Liszt karnagyi kinevezését a weimari udvarhoz, a francia Becsületrend oklevelét, a pápai Szent Gergely-rend oklevelét és nem utolsó sorban az osztrák birodalmi vaskorona-rend díszes okmánysorozatát. A kiállítás különlegességét a tárgyak képezik: eredeti rendjelek, ikerpárjai azoknak, amelyeket Liszt kapott és viselt, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum jóvoltából, kiegészítve az Iparművészeti Múzeum idevágó különleges használati tárgyaival. A kiállítás legfontosabb anyagát mindemellett a Liszt Ferenc kottatárából származó nyomtatott és kéziratos zeneművek képezik, amelyekben díszes ajánlások emlékeztetnek Liszt koronás barátaira, jótevőire, támogatóira. „A múlt emlékeinek ápolása akkor is kötelességem lenne, ha nem lelnék nagy vigasztalást benne.” (Augusta, száz-weimar-eisenachi hercegnő)
[url] http://www.lisztmuseum.hu/hu/kiallitasok/idoszakos/13/; Uralkodók Liszt Ferenc körében [/url] Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont 1064 Budapest, Vörösmarty utca 35. „Uralkodók Liszt Ferenc körében” címmel a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban 2016. május 12-én kiállítás nyílt Watzatka Ágnes és Békéssy Lili közreműködésével. Időszakos kiállítás: 2016.05.12-2017.05.30 Mit láthatunk ezen a kiállításon? Mindenekelőtt Liszt királyi barátainak arcképét, és a helyszíneket, ahol ezek a barátságok vagy futó találkozások létrejöttek. Olvashatjuk Károly Sándor weimari nagyherceg baráti levelét, Augusta porosz hercegnő, később német császárné megható sorait, IV. Frigyes Vilmos vagy III. Napóleon köszönetnyilvánításait. Néhány különleges okiratot is szemügyre vehetünk: Liszt karnagyi kinevezését a weimari udvarhoz, a francia Becsületrend oklevelét, a pápai Szent Gergely-rend oklevelét és nem utolsó sorban az osztrák birodalmi vaskorona-rend díszes okmánysorozatát. A kiállítás különlegességét a tárgyak képezik: eredeti rendjelek, ikerpárjai azoknak, amelyeket Liszt kapott és viselt, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum jóvoltából, kiegészítve az Iparművészeti Múzeum idevágó különleges használati tárgyaival. A kiállítás legfontosabb anyagát mindemellett a Liszt Ferenc kottatárából származó nyomtatott és kéziratos zeneművek képezik, amelyekben díszes ajánlások emlékeztetnek Liszt koronás barátaira, jótevőire, támogatóira. „A múlt emlékeinek ápolása akkor is kötelességem lenne, ha nem lelnék nagy vigasztalást benne.” (Augusta, száz-weimar-eisenachi hercegnő)
657 Búbánat 2016-07-06 11:05:11 [Válasz erre: 634 Búbánat 2016-03-28 11:58:33]
A Bartók Rádió sugározza ma este: 19.35 – 20.54 Balog József - zongora és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának Liszt-hangversenye A koncert hangfelvétele a Zeneakadémia Nagytermében készült, 2016. április 10-én. Vezényel: Medveczky Ádám I. rész 1. Funérailles 2. Transzcendens etűdök a) Ricordanza No. 9., b) Appassionata No. 10. 3. 104. Petrarca-szonett 4. Szürke felhők 5. Rezignáció 6. XIII. magyar rapszódia II.rész 1. Haláltánc 2. Magyar fantázia (km. zenekar) (Ism. július 18., 12.36)
A Bartók Rádió sugározza ma este: 19.35 – 20.54 Balog József - zongora és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának Liszt-hangversenye A koncert hangfelvétele a Zeneakadémia Nagytermében készült, 2016. április 10-én. Vezényel: Medveczky Ádám I. rész 1. Funérailles 2. Transzcendens etűdök a) Ricordanza No. 9., b) Appassionata No. 10. 3. 104. Petrarca-szonett 4. Szürke felhők 5. Rezignáció 6. XIII. magyar rapszódia II.rész 1. Haláltánc 2. Magyar fantázia (km. zenekar) (Ism. július 18., 12.36)
656 Búbánat 2016-06-08 10:12:27 [Válasz erre: 635 Búbánat 2016-03-28 11:59:39]
Bartók Rádió közvetíti az este hangfelvételről: 19.35 – 21.07 Farkas Gábor (zongora) Liszt-hangversenye (Zeneakadémia Nagyterem, április 10.) Km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Medveczky Ádám 1. Schumann - Liszt: Ajánlás 2. Valse impromptu 3. I. elfelejtett keringő 4. A Villa d´Este szökőkútjai 5. Velence és Nápoly - a) Gondoliera, b) Canzonetta, c) Tarantella 6. XII. magyar rapszódia 7. a) Esz-dúr zongoraverseny, b) A-dúr zongoraverseny (zenekar, vez. Medveczky) ráadás: Chopin: Tavasz (Ism. június 20., 12.36)
Bartók Rádió közvetíti az este hangfelvételről: 19.35 – 21.07 Farkas Gábor (zongora) Liszt-hangversenye (Zeneakadémia Nagyterem, április 10.) Km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Medveczky Ádám 1. Schumann - Liszt: Ajánlás 2. Valse impromptu 3. I. elfelejtett keringő 4. A Villa d´Este szökőkútjai 5. Velence és Nápoly - a) Gondoliera, b) Canzonetta, c) Tarantella 6. XII. magyar rapszódia 7. a) Esz-dúr zongoraverseny, b) A-dúr zongoraverseny (zenekar, vez. Medveczky) ráadás: Chopin: Tavasz (Ism. június 20., 12.36)
655 Búbánat 2016-05-15 17:39:14
Liszt királyi barátainak arcképeit és III. Napóleon köszönetnyilvánítását is megtekinthetik az érdeklődők a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban /MTI/ Az Uralkodók Liszt Ferenc körében című kiállítás törzsanyagát a Liszt Ferenc kottatárából származó, az emlékmúzeum állományát gazdagító nyomtatott és kéziratos zeneművek képezik, amelyekben díszes ajánlások emlékeztetnek Liszt koronás barátaira, jótevőire, támogatóira - közölte a Zeneakadémia. A tárlaton az érdeklődők megtekinthetik Liszt királyi barátainak arcképeit és megismerhetik azokat a helyszíneket is, ahol ezek a barátságok vagy futó találkozások létrejöttek. A kiállítás bemutatja többek között Károly Sándor weimari nagyherceg baráti levelét, Auguszta porosz hercegnő, később német császárné sorait, IV. Frigyes Vilmos és III. Napóleon köszönetnyilvánításait. A látogatók szemügyre vehetik Liszt karnagyi kinevezését a weimari udvarhoz, a francia Becsületrend oklevelét, a pápai Szent Gergely-rend oklevelét és az osztrák birodalmi vaskorona-rend díszes okmánysorozatát. A Magyar Nemzeti Múzeum, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum jóvoltából a kiállítás a zeneszerző rendjeleinek az ikerpárjait is bemutatja az Iparművészeti Múzeum által kölcsönzött különleges használati tárgy mellett. A Watzatka Ágnes és Békéssy Lili közreműködésével készült tárlat 2017 májusáig látogatható a Régi Zeneakadémián. A kiállítást május 12-én, csütörtökön Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg, az eseményen közreműködött Lajkó István zongoraművész, aki a Liszt Múzeum május 14-i matinékoncertjén a kiállításhoz kapcsolódó Liszt-műveket adott elő.
Liszt királyi barátainak arcképeit és III. Napóleon köszönetnyilvánítását is megtekinthetik az érdeklődők a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban /MTI/ Az Uralkodók Liszt Ferenc körében című kiállítás törzsanyagát a Liszt Ferenc kottatárából származó, az emlékmúzeum állományát gazdagító nyomtatott és kéziratos zeneművek képezik, amelyekben díszes ajánlások emlékeztetnek Liszt koronás barátaira, jótevőire, támogatóira - közölte a Zeneakadémia. A tárlaton az érdeklődők megtekinthetik Liszt királyi barátainak arcképeit és megismerhetik azokat a helyszíneket is, ahol ezek a barátságok vagy futó találkozások létrejöttek. A kiállítás bemutatja többek között Károly Sándor weimari nagyherceg baráti levelét, Auguszta porosz hercegnő, később német császárné sorait, IV. Frigyes Vilmos és III. Napóleon köszönetnyilvánításait. A látogatók szemügyre vehetik Liszt karnagyi kinevezését a weimari udvarhoz, a francia Becsületrend oklevelét, a pápai Szent Gergely-rend oklevelét és az osztrák birodalmi vaskorona-rend díszes okmánysorozatát. A Magyar Nemzeti Múzeum, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum jóvoltából a kiállítás a zeneszerző rendjeleinek az ikerpárjait is bemutatja az Iparművészeti Múzeum által kölcsönzött különleges használati tárgy mellett. A Watzatka Ágnes és Békéssy Lili közreműködésével készült tárlat 2017 májusáig látogatható a Régi Zeneakadémián. A kiállítást május 12-én, csütörtökön Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg, az eseményen közreműködött Lajkó István zongoraművész, aki a Liszt Múzeum május 14-i matinékoncertjén a kiállításhoz kapcsolódó Liszt-műveket adott elő.
654 Búbánat 2016-05-14 18:04:19 [Válasz erre: 653 Búbánat 2016-05-14 18:03:07]
[url] http://vigado.hu/documents/37235/0/Watzatka+%C3%81gnes+-+Liszt+Ferenc+a+Vigad%C3%B3+sz%C3%ADnpad%C3%A1n+-+kivonat.pdf/7f570a91-e0c3-46bc-b932-5d24aa2fd325; Tündérpalota a Duna partján [/url]
[url] http://vigado.hu/documents/37235/0/Watzatka+%C3%81gnes+-+Liszt+Ferenc+a+Vigad%C3%B3+sz%C3%ADnpad%C3%A1n+-+kivonat.pdf/7f570a91-e0c3-46bc-b932-5d24aa2fd325; Tündérpalota a Duna partján [/url]
653 Búbánat 2016-05-14 18:03:07
Kivonat a [url] http://vigado.hu/documents/37235/0/Watzatka+%C3%81gnes+-+Liszt+Ferenc+a+Vigad%C3%B3+sz%C3%ADnpad%C3%A1n+-+kivonat.pdf/7f570a91-e0c3-46bc-b932-5d24aa2fd325 „Tündérpalota a Duna partján” [/url] PESTI VIGADÓ 150 című középiskolás diákok számára a Pesti Vigadó megnyitásának 150. évfordulója alkalmából kiírt csapatverseny felkészüléséhez WATZATKA ÁGNES: Liszt Ferenc a Vigadó színpadán © Watzatka Ágnes, 2014 © Magyar Művészeti Akadémia, 2014 Szaklektor: Ekhardt Mária II. A VIGADÓBAN VEZÉNYLŐ ZENESZERZŐ - A Szent Erzsébet legendájának ősbemutatója - Liszt Ferenc szerzői estjei 1869-ben - A Beethoven centenárium (1870 […] „Liszt 1870. július 30-án reggel indult Bécsből Magyarországra. A francia–porosz háború kitörése miatt meglehetősen lehangolt művész egyenesen Szekszárdra, Augusz Antal barátjához utazott. Liszt világpolgár volt, Magyarország után Franciaország volt második hazája, de tizenhárom évig élt Weimarban is, ahol magáévá tette a német kultúra megújításának ügyét, és számos barátságot kötött. Gyermekeinek anyja félig német, félig francia származású volt. Nagyobbik lánya, az 1862-ben elhunyt Blandine, a francia Émile Ollivier-hez ment férjhez; 1870-ben Liszt veje III. Napóleon császár miniszterelnöke volt, és kisfia (Liszt unokája) is Franciaországban élt. Liszt kisebbik lánya, Cosima, ekkor már Richard Wagner felesége volt, és tőle, valamint első férjétől, Hans von Bülowtól származó öt gyermekével együtt Németországot tartotta hazájának. A magát kettészakítva érző, mindenfajta sovinizmust mélyen ellenző Liszt Ferenc ebben a számára feloldhatatlan, nyomasztó helyzetben a magyar vidék csendjébe menekült. Időközben Pesten is döntés született a Beethoven-centenárium megrendezéséről, és a szervezőbizottság 1870. október 31-én hivatalos levelet írt Lisztnek, melyben kérték, hogy vegyen részt a december 16–18. közötti időszakra tervezett ünnepségen, és december 18-án vállalja egy nagy Beethoven-hangverseny vezénylését. A bécsiek is meghívták Lisztet, de ő természetesen honfitársait részesítette előnyben. Liszt november 16-án reggel érkezett Pestre, hogy előkészítse az ünnepi hangversenyt, és rögtön próbálni kezdett.” […] - Liszt és Wagner a Vigadóban (1875) - Búcsú a Vigadó karnagyi emelvényétől (1877) „Liszt Ferenc utolsó jelentős karnagyi fellépése a Vigadóban 1877. március 5-én volt. Szent Erzsébet legendáját vezényelte az Engeszer Mátyás belvárosi egyházkarnagy által vezetett Liszt-egylet kezdeményezésére. A Liszt-egylet már részt vett a Krisztus oratórium 1873-as előadásán, és most Liszt másik nagy oratóriumát tanulta be.” […]
Kivonat a [url] http://vigado.hu/documents/37235/0/Watzatka+%C3%81gnes+-+Liszt+Ferenc+a+Vigad%C3%B3+sz%C3%ADnpad%C3%A1n+-+kivonat.pdf/7f570a91-e0c3-46bc-b932-5d24aa2fd325 „Tündérpalota a Duna partján” [/url] PESTI VIGADÓ 150 című középiskolás diákok számára a Pesti Vigadó megnyitásának 150. évfordulója alkalmából kiírt csapatverseny felkészüléséhez WATZATKA ÁGNES: Liszt Ferenc a Vigadó színpadán © Watzatka Ágnes, 2014 © Magyar Művészeti Akadémia, 2014 Szaklektor: Ekhardt Mária II. A VIGADÓBAN VEZÉNYLŐ ZENESZERZŐ - A Szent Erzsébet legendájának ősbemutatója - Liszt Ferenc szerzői estjei 1869-ben - A Beethoven centenárium (1870 […] „Liszt 1870. július 30-án reggel indult Bécsből Magyarországra. A francia–porosz háború kitörése miatt meglehetősen lehangolt művész egyenesen Szekszárdra, Augusz Antal barátjához utazott. Liszt világpolgár volt, Magyarország után Franciaország volt második hazája, de tizenhárom évig élt Weimarban is, ahol magáévá tette a német kultúra megújításának ügyét, és számos barátságot kötött. Gyermekeinek anyja félig német, félig francia származású volt. Nagyobbik lánya, az 1862-ben elhunyt Blandine, a francia Émile Ollivier-hez ment férjhez; 1870-ben Liszt veje III. Napóleon császár miniszterelnöke volt, és kisfia (Liszt unokája) is Franciaországban élt. Liszt kisebbik lánya, Cosima, ekkor már Richard Wagner felesége volt, és tőle, valamint első férjétől, Hans von Bülowtól származó öt gyermekével együtt Németországot tartotta hazájának. A magát kettészakítva érző, mindenfajta sovinizmust mélyen ellenző Liszt Ferenc ebben a számára feloldhatatlan, nyomasztó helyzetben a magyar vidék csendjébe menekült. Időközben Pesten is döntés született a Beethoven-centenárium megrendezéséről, és a szervezőbizottság 1870. október 31-én hivatalos levelet írt Lisztnek, melyben kérték, hogy vegyen részt a december 16–18. közötti időszakra tervezett ünnepségen, és december 18-án vállalja egy nagy Beethoven-hangverseny vezénylését. A bécsiek is meghívták Lisztet, de ő természetesen honfitársait részesítette előnyben. Liszt november 16-án reggel érkezett Pestre, hogy előkészítse az ünnepi hangversenyt, és rögtön próbálni kezdett.” […] - Liszt és Wagner a Vigadóban (1875) - Búcsú a Vigadó karnagyi emelvényétől (1877) „Liszt Ferenc utolsó jelentős karnagyi fellépése a Vigadóban 1877. március 5-én volt. Szent Erzsébet legendáját vezényelte az Engeszer Mátyás belvárosi egyházkarnagy által vezetett Liszt-egylet kezdeményezésére. A Liszt-egylet már részt vett a Krisztus oratórium 1873-as előadásán, és most Liszt másik nagy oratóriumát tanulta be.” […]
652 Búbánat 2016-05-10 10:15:15
A Bartók Rádió ma esti műsorán szerepel 19.00 – 19.35 Összhang - a zenei élet aktualitásai Új Liszt könyvekről 1. Alan Walker: Liszt-reflexiók 2. Dömötör Zsuzsa- Kovács Mária-Mona Ilona-Sziklavári Károly: Liszt Ferenc utazásai a reformkori Magyarországon Szerkesztő-műsorvezető: Katona Márta (Ism. holnap, 9.30)
A Bartók Rádió ma esti műsorán szerepel 19.00 – 19.35 Összhang - a zenei élet aktualitásai Új Liszt könyvekről 1. Alan Walker: Liszt-reflexiók 2. Dömötör Zsuzsa- Kovács Mária-Mona Ilona-Sziklavári Károly: Liszt Ferenc utazásai a reformkori Magyarországon Szerkesztő-műsorvezető: Katona Márta (Ism. holnap, 9.30)
651 Búbánat 2016-05-06 11:42:38
Átmásolom ide „smaragd” fórumtársunk bejegyzését a Franz Schmidt topicból (1.841. sorszám) – itt is jó helyen lesz. "Vastapssal ért véget az a koncert, amelyet "Magyar dalok Liszt Ferenc budapesti kottatárából" címmel adott a Zeneakadémia Oratórium- és dalének tanszaka. A program előzetese itt olvasható: [url] http://zeneakademia.hu/hu/egyetemi-programok/-/program/magyar-dalok-liszt-ferenc-hagyatekaban-20160429-1800; koncert [/url] Az előadott zeneszerzők dalai közé a műsorba kerültek még Erkel Elek, Simonffy Kálmán, Korbay Ferenc, Chován Kálmán kompozíciói is. A koncert Szabó Ferenc János kutatásainak eredménye, amelyet avval a céllal végzett, hogy növendékei a budapesti Liszt hagyatékból kiválasztott már elfeledett zeneszerzők nem játszott dalait is megismerjék. Szándékát a növendékek lelkesedése követte, így került sor a koncert megszervezésére. Elegáns, nagyszerű színpadi élményben részesültünk a népies műdaloktól a német romantikáig ívelő program hallatán. Kiemelkedő szépségű Liszt: "O Meer im Abendstrahl" című duettje. Különlegesség volt Szabó Ferenc János remek bal kezes játéka, Liszt műve, amelyet Zichy Géza számára írt át. A dalok közötti ismertető szövegeket érdemes lenne interneten közzétenni. A fentieket Franz Schmidt fórumába jegyeztem be, a számos kapcsolódási pontot talán már nem szükséges részletezni."
Átmásolom ide „smaragd” fórumtársunk bejegyzését a Franz Schmidt topicból (1.841. sorszám) – itt is jó helyen lesz. "Vastapssal ért véget az a koncert, amelyet "Magyar dalok Liszt Ferenc budapesti kottatárából" címmel adott a Zeneakadémia Oratórium- és dalének tanszaka. A program előzetese itt olvasható: [url] http://zeneakademia.hu/hu/egyetemi-programok/-/program/magyar-dalok-liszt-ferenc-hagyatekaban-20160429-1800; koncert [/url] Az előadott zeneszerzők dalai közé a műsorba kerültek még Erkel Elek, Simonffy Kálmán, Korbay Ferenc, Chován Kálmán kompozíciói is. A koncert Szabó Ferenc János kutatásainak eredménye, amelyet avval a céllal végzett, hogy növendékei a budapesti Liszt hagyatékból kiválasztott már elfeledett zeneszerzők nem játszott dalait is megismerjék. Szándékát a növendékek lelkesedése követte, így került sor a koncert megszervezésére. Elegáns, nagyszerű színpadi élményben részesültünk a népies műdaloktól a német romantikáig ívelő program hallatán. Kiemelkedő szépségű Liszt: "O Meer im Abendstrahl" című duettje. Különlegesség volt Szabó Ferenc János remek bal kezes játéka, Liszt műve, amelyet Zichy Géza számára írt át. A dalok közötti ismertető szövegeket érdemes lenne interneten közzétenni. A fentieket Franz Schmidt fórumába jegyeztem be, a számos kapcsolódási pontot talán már nem szükséges részletezni."
650 Búbánat 2016-05-04 19:10:21
FENYES MÁRIA ANNUNZIATA: LISZT FERENC EMLÉKÉRE Emlékezünk Rád, emlékszik a Haza hol megszülettél, és szépen csengő beszédét nem tudta szád követni soha. De, magyar Voltál és maradtál szívedben, szépen csengő zenédben. Két század múlt el, hogy megszülettél: öröm, bánat, fájdalom és sok-sok siralom szállt át a szíveken a magas ég felé…. De, Te megmaradtál örökzölden nekünk. Te, nem haltál meg, mert muzsikád ma is él! És mindig lesz magyar szív e kicsiny hazában, ahová csodás zenéd elér. A szerzőről: Fenyves Mária Annunziata író, költő, festő, grafikus, zongorista, énekes. /Forrás: Parlando.hu – 2016. 1. szám/
FENYES MÁRIA ANNUNZIATA: LISZT FERENC EMLÉKÉRE Emlékezünk Rád, emlékszik a Haza hol megszülettél, és szépen csengő beszédét nem tudta szád követni soha. De, magyar Voltál és maradtál szívedben, szépen csengő zenédben. Két század múlt el, hogy megszülettél: öröm, bánat, fájdalom és sok-sok siralom szállt át a szíveken a magas ég felé…. De, Te megmaradtál örökzölden nekünk. Te, nem haltál meg, mert muzsikád ma is él! És mindig lesz magyar szív e kicsiny hazában, ahová csodás zenéd elér. A szerzőről: Fenyves Mária Annunziata író, költő, festő, grafikus, zongorista, énekes. /Forrás: Parlando.hu – 2016. 1. szám/
649 Búbánat 2016-05-03 21:03:19
[url] http://lfze.hu/hu/aktualis-egyetemi-hirek/-/asset_publisher/7IEOMizcId94/content/nemzetkozi-liszt-zongoraverseny-2016-szeptembereben-a-zeneakademian; Nemzetközi Liszt Zongoraverseny 2016 szeptemberében a Zeneakadémián [/url]
[url] http://lfze.hu/hu/aktualis-egyetemi-hirek/-/asset_publisher/7IEOMizcId94/content/nemzetkozi-liszt-zongoraverseny-2016-szeptembereben-a-zeneakademian; Nemzetközi Liszt Zongoraverseny 2016 szeptemberében a Zeneakadémián [/url]
648 Búbánat 2016-04-17 23:55:54 [Válasz erre: 600 Búbánat 2016-02-17 20:00:36]
[url] http://www.mma.hu/kiadvanyok/-/content/10180/1/liszt-ferenc-szent-erzsebet-legenda-1; Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája- DVD [/url] Kereskedelmi forgalomban már megvásárolható az Operaház ajándékboltjában (Opera Shop – VI. ker. Budapest, Andrássy út 22.). Ár: 4500 Ft
[url] http://www.mma.hu/kiadvanyok/-/content/10180/1/liszt-ferenc-szent-erzsebet-legenda-1; Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája- DVD [/url] Kereskedelmi forgalomban már megvásárolható az Operaház ajándékboltjában (Opera Shop – VI. ker. Budapest, Andrássy út 22.). Ár: 4500 Ft
647 Búbánat 2016-04-14 23:17:45
[url] http://www.harmattan.hu/konyv_1340.html; Alan Walker: Liszt-reflexiók [/url] Kiadó: L Harmattan Könyvkiadó Kft. Oldalszám: 324 oldal Megjelenés: 2016. március 09. Kötés: Kartonborított, ragasztott „Eleven stílusban megírt esszéiben Alan Walker nemcsak a Liszt Ferenc-jelenséget vizsgálja, hanem a tizenkilencedik századi Európa zenei és kulturális életét is mélységében tárja elénk. A Liszt-reflexiókat joggal tekintjük Walker Liszt-kutatásai zárókövének, méltó megkoronázásának. E tanulmánykötet a szerző korábbi, életrajzi jellegű műveit egészíti ki fontos zenetörténeti és zenetudományi aspektusokkal, amelyeket a világhírű, háromkötetes Liszt-monográfia tartalmi és terjedelmi okokból nem vizsgálhatott. E témák közé tartozik Liszt és a német dal műfajának kibontakozása, Beethoven élethosszig tartó hatása Lisztre, a pedagógus Liszt együttműködése később híressé vált diákjaival (Carl Tausig, Hans von Bülow, Walter Bache), más szerzők műveiből készített átiratai, illetve forradalmi zongorajáték-technikája. A kötet külön fejezetet szentel Liszt korszakalkotó h-moll szonátájának. Walker tudományos igénnyel elemzi Liszt roppant levelezését is, amelyet más zeneszerzőkkel, kritikusokkal, zongoristákkal, valamint a kulturális élet prominens alakjaival folytatott. Minden egyes tanulmányból átsüt az a széleskörű és mély megértés, mellyel Walker Liszthez és általában a romantika korához viszonyul - és olykor az a türelmetlenséggel határos kritika, mellyel napjaink előadó-művészeti gyakorlata iránt viseltetik. Művét haszonnal forgathatják a zenekedvelő laikusok és a zenetörténet, illetve a zongorajáték szakavatott képviselői egyaránt.” Alan Walker Liszt-reflexiók című könyvének bemutatóját már 2015. december 5-én megtartották a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Bartók-termében (1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 7.) A szerzővel, valamint magyar fordítójával, Fejérvári Boldizsárral Mácsai János beszélgetett. Zongorán közreműködött Valerie Tryon. Műsoron szerepelt Schubert–Liszt: Ave Maria; Liszt Ferenc: Au bord d’une source Lassen; Liszt: Löse Himmel, meine Seele; Liszt Ferenc: 15., a-moll magyar rapszódia (Rákóczi-induló). A könyvbemutatót és koncertet követően ünnepi koccintásra került sor…
[url] http://www.harmattan.hu/konyv_1340.html; Alan Walker: Liszt-reflexiók [/url] Kiadó: L Harmattan Könyvkiadó Kft. Oldalszám: 324 oldal Megjelenés: 2016. március 09. Kötés: Kartonborított, ragasztott „Eleven stílusban megírt esszéiben Alan Walker nemcsak a Liszt Ferenc-jelenséget vizsgálja, hanem a tizenkilencedik századi Európa zenei és kulturális életét is mélységében tárja elénk. A Liszt-reflexiókat joggal tekintjük Walker Liszt-kutatásai zárókövének, méltó megkoronázásának. E tanulmánykötet a szerző korábbi, életrajzi jellegű műveit egészíti ki fontos zenetörténeti és zenetudományi aspektusokkal, amelyeket a világhírű, háromkötetes Liszt-monográfia tartalmi és terjedelmi okokból nem vizsgálhatott. E témák közé tartozik Liszt és a német dal műfajának kibontakozása, Beethoven élethosszig tartó hatása Lisztre, a pedagógus Liszt együttműködése később híressé vált diákjaival (Carl Tausig, Hans von Bülow, Walter Bache), más szerzők műveiből készített átiratai, illetve forradalmi zongorajáték-technikája. A kötet külön fejezetet szentel Liszt korszakalkotó h-moll szonátájának. Walker tudományos igénnyel elemzi Liszt roppant levelezését is, amelyet más zeneszerzőkkel, kritikusokkal, zongoristákkal, valamint a kulturális élet prominens alakjaival folytatott. Minden egyes tanulmányból átsüt az a széleskörű és mély megértés, mellyel Walker Liszthez és általában a romantika korához viszonyul - és olykor az a türelmetlenséggel határos kritika, mellyel napjaink előadó-művészeti gyakorlata iránt viseltetik. Művét haszonnal forgathatják a zenekedvelő laikusok és a zenetörténet, illetve a zongorajáték szakavatott képviselői egyaránt.” Alan Walker Liszt-reflexiók című könyvének bemutatóját már 2015. december 5-én megtartották a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Bartók-termében (1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 7.) A szerzővel, valamint magyar fordítójával, Fejérvári Boldizsárral Mácsai János beszélgetett. Zongorán közreműködött Valerie Tryon. Műsoron szerepelt Schubert–Liszt: Ave Maria; Liszt Ferenc: Au bord d’une source Lassen; Liszt: Löse Himmel, meine Seele; Liszt Ferenc: 15., a-moll magyar rapszódia (Rákóczi-induló). A könyvbemutatót és koncertet követően ünnepi koccintásra került sor…
646 Búbánat 2016-04-13 10:37:06
Ma este az Óbuda Társaskör rendezvénye 2016. április 13., szerda 19 óra Marco Bianchi zongoraestje Marco Bianchi 1971-ben született Olaszországban, a Róma melletti Tivoliban. Liszt Ferenc műveit szülővárosában hallotta először, az Este Villában, ahol a zeneszerző több évig komponált. Zongoratanulmányait az Aquilai Konzervatóriumban kezdte Sergio Calligaris tanítványaként, majd 1995-ben kitűnő eredménnyel diplomázott a Teramoi G. Braga Konzervatóriumban Pietro Iadeluca tanítványaként. Liszt művei meghatározó élményt jelentettek számára, ezért döntött úgy, hogy Budapesten folytatja tanulmányait. 1997-ben felvételt nyert a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, mesterei Kecskés Balázs, Szokolay Balázs, Vásáry Tamás voltak. A 2004/2005-ös tanévre a Varsói Fryderyk Chopin Zeneakadémiára nyert ösztöndíjat. Műsoron szerepel: Chopin: c-moll noktürn Prelűdök, op. 28 *** Liszt Ferenc: Zarándokévek – Svájc Tell Vilmos kápolnája A wallenstadti tónál Obermann völgye
Ma este az Óbuda Társaskör rendezvénye 2016. április 13., szerda 19 óra Marco Bianchi zongoraestje Marco Bianchi 1971-ben született Olaszországban, a Róma melletti Tivoliban. Liszt Ferenc műveit szülővárosában hallotta először, az Este Villában, ahol a zeneszerző több évig komponált. Zongoratanulmányait az Aquilai Konzervatóriumban kezdte Sergio Calligaris tanítványaként, majd 1995-ben kitűnő eredménnyel diplomázott a Teramoi G. Braga Konzervatóriumban Pietro Iadeluca tanítványaként. Liszt művei meghatározó élményt jelentettek számára, ezért döntött úgy, hogy Budapesten folytatja tanulmányait. 1997-ben felvételt nyert a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, mesterei Kecskés Balázs, Szokolay Balázs, Vásáry Tamás voltak. A 2004/2005-ös tanévre a Varsói Fryderyk Chopin Zeneakadémiára nyert ösztöndíjat. Műsoron szerepel: Chopin: c-moll noktürn Prelűdök, op. 28 *** Liszt Ferenc: Zarándokévek – Svájc Tell Vilmos kápolnája A wallenstadti tónál Obermann völgye
645 Búbánat 2016-04-12 20:52:16 [Válasz erre: 643 Búbánat 2016-04-08 18:39:01]
LISZT FERENC MŰVEI GRANDIÓZUS SZÍNEN BALÁZS JÁNOS ZONGORAMŰVÉSZ KONCERTJÉVEL KEZDŐDIK A ZENERGIA MAGYAR IDŐK, 2016. ÁPRILIS 12. KEDD 12:08 Ayhan Gökhan „Liszt Ferenc népszerű műveinél aligha választhatott volna közönségcsábítóbbat Balázs János Junior Prima- és Liszt-díjas zongoraművész a május 8-i, a Szent István-bazilika előtti térre szervezett szabadtéri koncertre, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Zenergia fantázianéven futó komolyzenei koncertsorozatának első állomására. Az esemény remek alkalom arra, hogy felkeltse az érdeklődést Liszt egyedülálló művészete iránt, és remek alkalom arra is, hogy közelebb hozza a zenét a komolyzenei rendezvényektől elszokott vagy attól kissé idegenkedő közönséghez. A sajtótájékoztatón Bentzik Réka, az MVM kommunikációs igazgatója ismertetésében elmondta, hogy a mostani koncertet mindenekelőtt értékteremtőnek szánják. A Magyar Villamos Művek Zrt. tíz éve elkötelezett támogatója a fiatal tehetségeknek, fontos és döntő szempont, hogy a fiatalok komolyzenei érdeklődését is felkelthessék, s mi lenne ennél alkalmasabb, mint Balázs János koncertje. – Életem leggrandiózusabb színpadán fogok fellépni – vette át a szót Balázs János, aki fiatal kora ellenére a világ nagy koncerttermeiben zongorázott már. Mint mondta, számára nagy jelentőséggel bír az a nem titkolt szándék, hogy elsősorban a fiatalokhoz jusson el és náluk találjon kedvező befogadásra a klasszikus zene. Vélekedése szerint egy koncert mindenképp lelki többletet ad a hallgatóságnak és az előadónak egyaránt. A művész reményét fejezte ki, hogy a koncertnek köszönhetően tömegek válhatnak majd kultúrafogyasztóvá, zeneszeretővé. A rendezvényen a nagyközönség ingyenesen vehet részt, ugyanakkor az ötszáz forintos támogatói jegyek megvásárlásával a a Zeneakadémia fiatal tehetségeit segítheti. A koncerten Liszt legnépszerűbb művei közül többek között elhangzik majd a Szerelmi álmok, a II. Magyar rapszódia, az Erdőzsongás etűd, illetve a Szózat és a Himnusz is felcsendül Liszt Ferenc átiratában.
LISZT FERENC MŰVEI GRANDIÓZUS SZÍNEN BALÁZS JÁNOS ZONGORAMŰVÉSZ KONCERTJÉVEL KEZDŐDIK A ZENERGIA MAGYAR IDŐK, 2016. ÁPRILIS 12. KEDD 12:08 Ayhan Gökhan „Liszt Ferenc népszerű műveinél aligha választhatott volna közönségcsábítóbbat Balázs János Junior Prima- és Liszt-díjas zongoraművész a május 8-i, a Szent István-bazilika előtti térre szervezett szabadtéri koncertre, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Zenergia fantázianéven futó komolyzenei koncertsorozatának első állomására. Az esemény remek alkalom arra, hogy felkeltse az érdeklődést Liszt egyedülálló művészete iránt, és remek alkalom arra is, hogy közelebb hozza a zenét a komolyzenei rendezvényektől elszokott vagy attól kissé idegenkedő közönséghez. A sajtótájékoztatón Bentzik Réka, az MVM kommunikációs igazgatója ismertetésében elmondta, hogy a mostani koncertet mindenekelőtt értékteremtőnek szánják. A Magyar Villamos Művek Zrt. tíz éve elkötelezett támogatója a fiatal tehetségeknek, fontos és döntő szempont, hogy a fiatalok komolyzenei érdeklődését is felkelthessék, s mi lenne ennél alkalmasabb, mint Balázs János koncertje. – Életem leggrandiózusabb színpadán fogok fellépni – vette át a szót Balázs János, aki fiatal kora ellenére a világ nagy koncerttermeiben zongorázott már. Mint mondta, számára nagy jelentőséggel bír az a nem titkolt szándék, hogy elsősorban a fiatalokhoz jusson el és náluk találjon kedvező befogadásra a klasszikus zene. Vélekedése szerint egy koncert mindenképp lelki többletet ad a hallgatóságnak és az előadónak egyaránt. A művész reményét fejezte ki, hogy a koncertnek köszönhetően tömegek válhatnak majd kultúrafogyasztóvá, zeneszeretővé. A rendezvényen a nagyközönség ingyenesen vehet részt, ugyanakkor az ötszáz forintos támogatói jegyek megvásárlásával a a Zeneakadémia fiatal tehetségeit segítheti. A koncerten Liszt legnépszerűbb művei közül többek között elhangzik majd a Szerelmi álmok, a II. Magyar rapszódia, az Erdőzsongás etűd, illetve a Szózat és a Himnusz is felcsendül Liszt Ferenc átiratában.
644 Búbánat 2016-04-12 20:50:23
[url] http://magyaridok.hu/kultura/danko-pistatol-boros-lajosig-571591/; A cigányzene ihletforrás [/url] MAGYARIDOK.HU, 2016. ÁPRILIS 11. HÉTFŐ 15:13 A BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL VALÓDI ÖSSZMŰVÉSZETI RENDEZVÉNY Fehér Róbert A „czigány zene” Liszttől a Hungarikumig című kiállítás, amely a cigányzene történetébe nyújt átfogó, a nagyközönség érdeklődésére számot tartó betekintést a Magyarság Házában.
[url] http://magyaridok.hu/kultura/danko-pistatol-boros-lajosig-571591/; A cigányzene ihletforrás [/url] MAGYARIDOK.HU, 2016. ÁPRILIS 11. HÉTFŐ 15:13 A BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL VALÓDI ÖSSZMŰVÉSZETI RENDEZVÉNY Fehér Róbert A „czigány zene” Liszttől a Hungarikumig című kiállítás, amely a cigányzene történetébe nyújt átfogó, a nagyközönség érdeklődésére számot tartó betekintést a Magyarság Házában.
643 Búbánat 2016-04-08 18:39:01
Az MVM bemutatja: [url] http://www.mvmzenergia.hu/; Zenergia [/url] BALÁZS JÁNOS junior Prima- és Liszt-díjas zongoraművész szabadtéri zongoraestje Liszt Ferenc legnépszerűbb darabjaiból MÁJUS 8., 19:30 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN TÉR a Bazilika előtt A rendezvény ingyenes, az ülőhelyekre 500 forintos támogatójegyek vásárolhatók, a befolyt összeget a Zeneakadémia ifjú tehetségei támogatására fordítanak.
Az MVM bemutatja: [url] http://www.mvmzenergia.hu/; Zenergia [/url] BALÁZS JÁNOS junior Prima- és Liszt-díjas zongoraművész szabadtéri zongoraestje Liszt Ferenc legnépszerűbb darabjaiból MÁJUS 8., 19:30 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN TÉR a Bazilika előtt A rendezvény ingyenes, az ülőhelyekre 500 forintos támogatójegyek vásárolhatók, a befolyt összeget a Zeneakadémia ifjú tehetségei támogatására fordítanak.
642 Búbánat 2016-04-04 15:10:46
Liszt-hangverseny ma este a Zeneakadémián Zeneakadémia, Nagyterem, 19:30 Balázs János zongorázik Műsor: WAGNER-LISZT: Tannhäuser-nyitány koncertparafrázis WAGNER-LISZT: Izolda szerelmi halála DONIZETTI-LISZT: Lammermoori Lucia-reminiszcenciák VERDI-LISZT: Rigoletto-parafrázis PUCCINI-BALÁZS: Gianni Schicchi - O mio babbino caro MASCAGNI-BALÁZS: Parasztbecsület – Intermezzo MOZART-LISZT: Don Juan-parafrázis
Liszt-hangverseny ma este a Zeneakadémián Zeneakadémia, Nagyterem, 19:30 Balázs János zongorázik Műsor: WAGNER-LISZT: Tannhäuser-nyitány koncertparafrázis WAGNER-LISZT: Izolda szerelmi halála DONIZETTI-LISZT: Lammermoori Lucia-reminiszcenciák VERDI-LISZT: Rigoletto-parafrázis PUCCINI-BALÁZS: Gianni Schicchi - O mio babbino caro MASCAGNI-BALÁZS: Parasztbecsület – Intermezzo MOZART-LISZT: Don Juan-parafrázis
641 Búbánat 2016-03-28 14:14:22 [Válasz erre: 639 Búbánat 2016-03-28 12:11:04]
„A fesztivál egyik fő témája Liszt Ferenc. – Liszt életművének egészen kis részét ismerik még a zenerajongók is – mondta Martin Haselböck, egy nemzetközi koprodukció karmestere (zenetudósok szerint Liszt munkásságának körülbelül öt százaléka van állandóan repertoáron – a szerk.). Az osztrák karmester a zeneszerző Krisztus-oratóriumát vezényli majd, ezt a monumentális művet nem túl gyakran adják. Most a Staatskapelle Weimar, magyar szólisták, a rádió énekkara és gyermekkórusa közreműködésével látható a Müpában. Liszt inspirálta – a nemzetközi zenei életben elektronikus és komputerzenei munkásságáról is ismert – Dubrovay László Faust, az elkárhozott című művét. A táncjátékot a Pécsi Balett mutatja be Vincze Balázs rendezésében és koreográfiájával.” /Nol.hu - Egy csokor Liszt öt százalékából/
„A fesztivál egyik fő témája Liszt Ferenc. – Liszt életművének egészen kis részét ismerik még a zenerajongók is – mondta Martin Haselböck, egy nemzetközi koprodukció karmestere (zenetudósok szerint Liszt munkásságának körülbelül öt százaléka van állandóan repertoáron – a szerk.). Az osztrák karmester a zeneszerző Krisztus-oratóriumát vezényli majd, ezt a monumentális művet nem túl gyakran adják. Most a Staatskapelle Weimar, magyar szólisták, a rádió énekkara és gyermekkórusa közreműködésével látható a Müpában. Liszt inspirálta – a nemzetközi zenei életben elektronikus és komputerzenei munkásságáról is ismert – Dubrovay László Faust, az elkárhozott című művét. A táncjátékot a Pécsi Balett mutatja be Vincze Balázs rendezésében és koreográfiájával.” /Nol.hu - Egy csokor Liszt öt százalékából/
640 Búbánat 2016-03-28 13:34:55
[url] http://fidelio.hu/klasszikus/2016/02/16/elhunyt_a_legnagyobb_nemet_liszt-kutato/; Elhunyt a legnagyobb német Liszt-kutató [/url] Detlef Altenburgot február 8-án érte a halál Regensburgban. 69 éves volt.
[url] http://fidelio.hu/klasszikus/2016/02/16/elhunyt_a_legnagyobb_nemet_liszt-kutato/; Elhunyt a legnagyobb német Liszt-kutató [/url] Detlef Altenburgot február 8-án érte a halál Regensburgban. 69 éves volt.
639 Búbánat 2016-03-28 12:11:04 [Válasz erre: 638 Búbánat 2016-03-28 12:08:03]
Budapesti Tavaszi Fesztivál Staatskapelle Weimar - Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 2016.04.17. 19.30 A Staatskapelle Weimar Liszt Krisztus című oratóriumát adja elő Martin Haselböck vezényletével, Celeng Mária, Vörös Szilvia, Horváth István, Kovács István és Sebestyén Miklós közreműködésével, Zita Nauratyill – orgona. Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató: Matos László) Liszt Weimarban komponált főművét egy olyan zenekar tolmácsolásában hallhatjuk, melynek elődjét egykor éppen Liszt emelte az európai zenekarok elitjébe. A karmester, Martin Haselböck az utóbbi években egy rendkívül inspiráló vállalkozással hívta fel magára a nemzetközi zenei élet és a Liszt-rajongók figyelmét: Liszt szimfonikus költeményeit Liszt korabeli hangszereken vette fel, ezáltal a darabok teljesen új színekben születtek újjá. A Krisztus-oratórium szorosan kötődik Weimarhoz, a teljes kompozíció ősbemutatója 1873-ban a weimari Herder-templomban volt, az előadást Liszt maga vezényelte. A zeneszerző ambiciózus vállalkozása, mely a katolikus egyházi zene megújítását célozta meg, a Krisztussal a csúcsra érkezett. /MüPa/
Budapesti Tavaszi Fesztivál Staatskapelle Weimar - Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 2016.04.17. 19.30 A Staatskapelle Weimar Liszt Krisztus című oratóriumát adja elő Martin Haselböck vezényletével, Celeng Mária, Vörös Szilvia, Horváth István, Kovács István és Sebestyén Miklós közreműködésével, Zita Nauratyill – orgona. Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató: Matos László) Liszt Weimarban komponált főművét egy olyan zenekar tolmácsolásában hallhatjuk, melynek elődjét egykor éppen Liszt emelte az európai zenekarok elitjébe. A karmester, Martin Haselböck az utóbbi években egy rendkívül inspiráló vállalkozással hívta fel magára a nemzetközi zenei élet és a Liszt-rajongók figyelmét: Liszt szimfonikus költeményeit Liszt korabeli hangszereken vette fel, ezáltal a darabok teljesen új színekben születtek újjá. A Krisztus-oratórium szorosan kötődik Weimarhoz, a teljes kompozíció ősbemutatója 1873-ban a weimari Herder-templomban volt, az előadást Liszt maga vezényelte. A zeneszerző ambiciózus vállalkozása, mely a katolikus egyházi zene megújítását célozta meg, a Krisztussal a csúcsra érkezett. /MüPa/
638 Búbánat 2016-03-28 12:08:03 [Válasz erre: 637 Búbánat 2016-03-28 12:03:26]
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának Liszt-estje Zeneakadémia Nagyterem 2016.04.23. 19.30 Liszt: Ünnepi hangok (S. 101) Liszt: Haláltánc (S. 525) Liszt: Esztergomi mise (S. 9) Szabó Marcell (zongora) A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara és Alma Mater kórusa (karigazgató: Somos Csaba) Vezényel: Ménesi Gergely Liszt az 1850-es években hatalmas ambícióval komponálta zenekari darabjait, szimfonikus költeményeit, szimfóniáit és versenyműveit. Ebben az időszakban írta Ünnepi hangok című darabját, melyet eredetileg saját esküvőjére szánt, és ekkoriban készült el a Haláltánc végső változatával, valamint az esztergomi bazilika felszentelésére szerzett misével is. Az est fiatal zongoraművésze, Szabó Marcell a XIV. Földes Andor Zongoraverseny első helyezettje, a 2008-as Nagojai Zongoraverseny különdíjasa, valamint a 2014-es Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny győztese. Tavaly Madridból és Párizsból is rangos díjjal térhetett haza: harmadik helyezett lett a XXXIII. Nemzetközi Delia Steinberg Zongoraversenyen, és I. díjat hozott el a XVI. Nemzetközi Île de France Zongoraversenyről. A Mise – Hamburger Klára szavaival – „Liszt alkotói delelőjének, a weimari korszaknak egyik kiemelkedő, fantázia-, érzelem- és ötletgazdag, mesterien összefogott, kiforrott és egységes stílusú kompozíciója. Méltó társa e korszak nagy szimfonikus, zongora- és versenyműveinek. Sőt, jó részüknél még nagyobb műgonddal, őszinte odaadással íródott”. /Zeneakadámia/
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának Liszt-estje Zeneakadémia Nagyterem 2016.04.23. 19.30 Liszt: Ünnepi hangok (S. 101) Liszt: Haláltánc (S. 525) Liszt: Esztergomi mise (S. 9) Szabó Marcell (zongora) A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara és Alma Mater kórusa (karigazgató: Somos Csaba) Vezényel: Ménesi Gergely Liszt az 1850-es években hatalmas ambícióval komponálta zenekari darabjait, szimfonikus költeményeit, szimfóniáit és versenyműveit. Ebben az időszakban írta Ünnepi hangok című darabját, melyet eredetileg saját esküvőjére szánt, és ekkoriban készült el a Haláltánc végső változatával, valamint az esztergomi bazilika felszentelésére szerzett misével is. Az est fiatal zongoraművésze, Szabó Marcell a XIV. Földes Andor Zongoraverseny első helyezettje, a 2008-as Nagojai Zongoraverseny különdíjasa, valamint a 2014-es Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny győztese. Tavaly Madridból és Párizsból is rangos díjjal térhetett haza: harmadik helyezett lett a XXXIII. Nemzetközi Delia Steinberg Zongoraversenyen, és I. díjat hozott el a XVI. Nemzetközi Île de France Zongoraversenyről. A Mise – Hamburger Klára szavaival – „Liszt alkotói delelőjének, a weimari korszaknak egyik kiemelkedő, fantázia-, érzelem- és ötletgazdag, mesterien összefogott, kiforrott és egységes stílusú kompozíciója. Méltó társa e korszak nagy szimfonikus, zongora- és versenyműveinek. Sőt, jó részüknél még nagyobb műgonddal, őszinte odaadással íródott”. /Zeneakadámia/
637 Búbánat 2016-03-28 12:03:26 [Válasz erre: 636 Búbánat 2016-03-28 12:01:24]
Budapesti Tavaszi Fesztivál Inspirációk - Liszt Ferenc vallomásai dalokban és levelekben - Pesti Vigadó, 2016. április 14. (19:30) Egy zseniális polihisztor életművének nem minden részletét ismeri a nagyközönség. Liszt Ferenc dalai alkalmanként előtűnnek az árnyékból, és - ha megfelelő előadóra találnak - szépségükkel meglepik a hallgatót. A dalok keletkezéséről, inspirációjuk forrásáról vajmi keveset tudunk, ezt a hiányt igyekszik pótolni a Hegedűs D. Géza rendezésében megvalósuló est. (km. énekesek, színművészek)
Budapesti Tavaszi Fesztivál Inspirációk - Liszt Ferenc vallomásai dalokban és levelekben - Pesti Vigadó, 2016. április 14. (19:30) Egy zseniális polihisztor életművének nem minden részletét ismeri a nagyközönség. Liszt Ferenc dalai alkalmanként előtűnnek az árnyékból, és - ha megfelelő előadóra találnak - szépségükkel meglepik a hallgatót. A dalok keletkezéséről, inspirációjuk forrásáról vajmi keveset tudunk, ezt a hiányt igyekszik pótolni a Hegedűs D. Géza rendezésében megvalósuló est. (km. énekesek, színművészek)
636 Búbánat 2016-03-28 12:01:24 [Válasz erre: 635 Búbánat 2016-03-28 11:59:39]
Budapesti Tavaszi Fesztivál Oláh Kálmán jazzkoncertje Liszt nyomában ● 3.3 Zeneakadémia Nagyterem 2016.04.10. 19.30 Liszt különleges harmóniavilága és improvizációban gyökerező zeneszerzői stílusa pedig felfedezések egész sorára ad alkalmat. Műsor: Improvizációk egy Liszt témára Improvizációk Liszt Consolation c. darabjára Oláh Kálmán: Gondolatok Liszt Faust-szimfóniájának egy témájáról Közreműködik: Lukács Miklós (cimbalom); Klenyán Csaba (klarinét) Horizont Fafúvós Quintet: Horváth Béla (oboa); Klenyán Csaba (klarinét); Jankó Attila (fagott); Bizják Gábor (kürt); Bán Máté (fuvola)
Budapesti Tavaszi Fesztivál Oláh Kálmán jazzkoncertje Liszt nyomában ● 3.3 Zeneakadémia Nagyterem 2016.04.10. 19.30 Liszt különleges harmóniavilága és improvizációban gyökerező zeneszerzői stílusa pedig felfedezések egész sorára ad alkalmat. Műsor: Improvizációk egy Liszt témára Improvizációk Liszt Consolation c. darabjára Oláh Kálmán: Gondolatok Liszt Faust-szimfóniájának egy témájáról Közreműködik: Lukács Miklós (cimbalom); Klenyán Csaba (klarinét) Horizont Fafúvós Quintet: Horváth Béla (oboa); Klenyán Csaba (klarinét); Jankó Attila (fagott); Bizják Gábor (kürt); Bán Máté (fuvola)
635 Búbánat 2016-03-28 11:59:39 [Válasz erre: 634 Búbánat 2016-03-28 11:58:33]
Budapesti Tavaszi Fesztivál Farkas Gábor és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Liszt nyomában ● 3.2 Zeneakadémia Nagyterem 2016.04.10. 15.00 Műsor: Schumann-Liszt: Widmung Liszt: I. elfelejtett keringő Liszt: Valse Impromptu Liszt: Villa d'Este szökőkútjai Liszt: Velence és Nápoly (Gondoliera, Canzonetta, Tarantella) Liszt: XII. Magyar rapszódia szünet Liszt: Esz-dúr zongoraverseny Liszt: A-dúr zongoraverseny Közreműködik: Farkas Gábor (zongora) Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Medveczky Ádám
Budapesti Tavaszi Fesztivál Farkas Gábor és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Liszt nyomában ● 3.2 Zeneakadémia Nagyterem 2016.04.10. 15.00 Műsor: Schumann-Liszt: Widmung Liszt: I. elfelejtett keringő Liszt: Valse Impromptu Liszt: Villa d'Este szökőkútjai Liszt: Velence és Nápoly (Gondoliera, Canzonetta, Tarantella) Liszt: XII. Magyar rapszódia szünet Liszt: Esz-dúr zongoraverseny Liszt: A-dúr zongoraverseny Közreműködik: Farkas Gábor (zongora) Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Medveczky Ádám
634 Búbánat 2016-03-28 11:58:33
Budapesti Tavaszi Fesztivál Balog József és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Liszt nyomában ● 3.1 Zeneakadémia Nagyterem 2016.04.10. 11.00 Műsor: Liszt: Funerailles (Temetés) Liszt: Ricordanza (Transzcendens etűdök, No. 9) Liszt: Apassionata (Transzcendens etűdök, No. 10) Liszt: 104. Petrarca-szonett Liszt: Nuages gris (Szürke felhők) Liszt: Resignazione (Rezignáció) Liszt: XIII. magyar rapszódia szünet Liszt: Haláltánc Liszt: Magyar fantázia Balog József (zongora) Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Medveczky Ádám Balog József a legnehezebb és legvirtuózabb kortárs, 20. századi, valamint romantikus zongoraművek elhivatott tolmácsolója. Különleges összeállítású, Liszt Ferenc lelki alkatát és zongoristahabitusát rendkívül érzékletesen bemutató koncertje tisztelgés a 130 éve elhunyt zeneszerző géniusza előtt. „Van valami eszköztelenség ebben a zongorajátékban, rekonstruálhatatlan, hogyan képes ilyen önfeledt muzsikálásra, amikor a játszanivaló kétségkívül nehéz. Annyira sajátja ez a zene, hogy szinte önkéntelenül kelti hangzó életre a liszti remekeket” – írta Balog József Liszt-lemezéről egy kritikusa. A nagyszerű zongoraművész három kontinens több mint húsz országában koncertezett, itthon számos rádió- és CD-felvétele hallható. 2005-ben elnyerte a Nemzetközi Liszt Ferenc Hanglemezverseny nagydíját.
Budapesti Tavaszi Fesztivál Balog József és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Liszt nyomában ● 3.1 Zeneakadémia Nagyterem 2016.04.10. 11.00 Műsor: Liszt: Funerailles (Temetés) Liszt: Ricordanza (Transzcendens etűdök, No. 9) Liszt: Apassionata (Transzcendens etűdök, No. 10) Liszt: 104. Petrarca-szonett Liszt: Nuages gris (Szürke felhők) Liszt: Resignazione (Rezignáció) Liszt: XIII. magyar rapszódia szünet Liszt: Haláltánc Liszt: Magyar fantázia Balog József (zongora) Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Medveczky Ádám Balog József a legnehezebb és legvirtuózabb kortárs, 20. századi, valamint romantikus zongoraművek elhivatott tolmácsolója. Különleges összeállítású, Liszt Ferenc lelki alkatát és zongoristahabitusát rendkívül érzékletesen bemutató koncertje tisztelgés a 130 éve elhunyt zeneszerző géniusza előtt. „Van valami eszköztelenség ebben a zongorajátékban, rekonstruálhatatlan, hogyan képes ilyen önfeledt muzsikálásra, amikor a játszanivaló kétségkívül nehéz. Annyira sajátja ez a zene, hogy szinte önkéntelenül kelti hangzó életre a liszti remekeket” – írta Balog József Liszt-lemezéről egy kritikusa. A nagyszerű zongoraművész három kontinens több mint húsz országában koncertezett, itthon számos rádió- és CD-felvétele hallható. 2005-ben elnyerte a Nemzetközi Liszt Ferenc Hanglemezverseny nagydíját.
633 Búbánat 2016-03-26 12:45:18
Bartók Rádió közvetíti: 17.00 - 17.58 A Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye (Magyar Nemzeti Galéria Kupolaterme, 1988. szeptember 20.) Vezényel: Breitner Tamás Km. Kereskedő Tamás - zongora 1. Weber: Oberon - Nyitány 2. Schumann: a-moll zongoraverseny (Kereskedő) 3. Liszt: Les Préludes - szimfonikus költemény
Bartók Rádió közvetíti: 17.00 - 17.58 A Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye (Magyar Nemzeti Galéria Kupolaterme, 1988. szeptember 20.) Vezényel: Breitner Tamás Km. Kereskedő Tamás - zongora 1. Weber: Oberon - Nyitány 2. Schumann: a-moll zongoraverseny (Kereskedő) 3. Liszt: Les Préludes - szimfonikus költemény
632 Búbánat 2016-03-21 20:29:17 [Válasz erre: 631 Búbánat 2016-03-20 14:17:03]
„A százéves Operaház válogatott iratai” Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1984 Radnai Miklós javaslata ünnepi játékok rendszeresítésére Budapesten 1902/1929 sz. Ünnepi Játékok Budapesten Írta: A M. Kir. Operaház igazgatója (Folytatás) […] A tavaszi hetekben, május második fele és június első felében, amikor a legszebb a főváros, a természet, az idő, akkor kell az ünnepi játékoknak tehát Liszt nevével harcba szállani a magyar zeneművészet érdekeiért idehaza. Annak a csendes, de szívós zenei külpolitikának, mely mindenhol igyekszik majd elhelyezni, tért hódítani, ha kell, állami súlyunk, tekintélyünk latba vetésével is a magyar zeneművészet jelentős alkotásait, mint a képzőművészet teszi a külföldön rendezett kiállításaival, ez a nagyszabású tavaszi ünnepi játék lesz az erőforrása. Ez lesz az, ahol Liszt körül felvonultatjuk azokat az újabb sikereket, melyek a művészet nyelvén nemzetközi kincsei a nemzetnek. Ez lesz a magyar művészek seregszemléje. Jöjjenek haza a külföldön élők, működjenek közre az ünnepi játékokon a hazaiakkal szoros, testvéri egyetértésben, mentől nagyobb fényt, súlyt adva evvel azoknak. Lehet-e kételkedni abban, hogy alkalmas helyen, vagy nyílt térségen, a Krisztus-oratórium jelenetezett előadása, óriási tömegek mozgatásával, megdöbbentő élményt jelentene? Vagy a keresztes hadakat felvonultató Erzsébet-legenda? Hát még a Liszt-rapszódiákra írott magyar jellemképek, néma táncjelenetek, színes, hamisítatlan népviseletben, a szüret, az aratás, a búcsú, a lakodalom, a vásár, az alföldi hangulatok? Aztán a Liszt-szimfóniák, szimfonikus költemények, zongoraversenyek, zongoradarabok sorozatos, világraszólóan tökéletes előadásai! Ezek közül pedig az újabb termés legjava! Hol ez, hol az, hol ilyen, hol olyan. Arra a két-három hétre, amit az ünnepi játékok lefoglalnának, minden egyéb szépet, érdekeset, amit ez a város csak nyújtani tud, úgy össze lehetne gyűjteni, hogy igazán párját ritkító esemény lenne az itt időző számára. Sport, szórakozás, a Duna és a budai hegyek, szinte beláthatatlan változatát rejtik az ügyes vendéglátásnak! Természetesen az ünnepi játékok tekintélyes befektetést és évről-évre komoly segítséget igényelnek vagy a fővárostól, államtól, vagy a magyar társadalomtól. Mert egyrészt, mint propaganda, támogatást érdemlő nemzeti eszmét szolgálnak, másrészt, olyan természetűek, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegeit, kereskedőket, szállodásokat, iparosokat érintő hasznot hajtanak. Bár az is lehet, idővel azt is elérnénk, hogy önmagában is kifizetődő vállalkozás lenne. Annyi bizonyos, nagyobb, súlyosabb és világosabban érthető módon, akár kulturális, akár tisztán idegenforgalmi szempontból, nem állhatnánk a külföld elé és nem fordíthatnánk magunkra figyelmüket. A most aprópénzre felváltott magyar zene és a már-már veszendőbe menő magyar tánc, magyar viselet, olyan érték lehet a kezünkben, amelyért csak le kell hajolni. Sem Salzburg, sem München nem tud olyan mély és olyan sajátos forrásból meríteni, mint mi. Azért is mondom, sem utánozni, sem irigyelni nincs okunk őket. Viszont magunk ellen vétkezünk, ha egy Liszt Ferenc nevét, örökségét eltékozoljuk, és olyasmiért nem hajolunk le, ami érték, a miénk és tartalma, éke, fénye nemzeti létünknek, magyar nevünknek, ezeréves hírünknek. Van magyar muzsikus, aki továbbra is vállalja a felelősséget ezért? 1929. július 2.
„A százéves Operaház válogatott iratai” Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1984 Radnai Miklós javaslata ünnepi játékok rendszeresítésére Budapesten 1902/1929 sz. Ünnepi Játékok Budapesten Írta: A M. Kir. Operaház igazgatója (Folytatás) […] A tavaszi hetekben, május második fele és június első felében, amikor a legszebb a főváros, a természet, az idő, akkor kell az ünnepi játékoknak tehát Liszt nevével harcba szállani a magyar zeneművészet érdekeiért idehaza. Annak a csendes, de szívós zenei külpolitikának, mely mindenhol igyekszik majd elhelyezni, tért hódítani, ha kell, állami súlyunk, tekintélyünk latba vetésével is a magyar zeneművészet jelentős alkotásait, mint a képzőművészet teszi a külföldön rendezett kiállításaival, ez a nagyszabású tavaszi ünnepi játék lesz az erőforrása. Ez lesz az, ahol Liszt körül felvonultatjuk azokat az újabb sikereket, melyek a művészet nyelvén nemzetközi kincsei a nemzetnek. Ez lesz a magyar művészek seregszemléje. Jöjjenek haza a külföldön élők, működjenek közre az ünnepi játékokon a hazaiakkal szoros, testvéri egyetértésben, mentől nagyobb fényt, súlyt adva evvel azoknak. Lehet-e kételkedni abban, hogy alkalmas helyen, vagy nyílt térségen, a Krisztus-oratórium jelenetezett előadása, óriási tömegek mozgatásával, megdöbbentő élményt jelentene? Vagy a keresztes hadakat felvonultató Erzsébet-legenda? Hát még a Liszt-rapszódiákra írott magyar jellemképek, néma táncjelenetek, színes, hamisítatlan népviseletben, a szüret, az aratás, a búcsú, a lakodalom, a vásár, az alföldi hangulatok? Aztán a Liszt-szimfóniák, szimfonikus költemények, zongoraversenyek, zongoradarabok sorozatos, világraszólóan tökéletes előadásai! Ezek közül pedig az újabb termés legjava! Hol ez, hol az, hol ilyen, hol olyan. Arra a két-három hétre, amit az ünnepi játékok lefoglalnának, minden egyéb szépet, érdekeset, amit ez a város csak nyújtani tud, úgy össze lehetne gyűjteni, hogy igazán párját ritkító esemény lenne az itt időző számára. Sport, szórakozás, a Duna és a budai hegyek, szinte beláthatatlan változatát rejtik az ügyes vendéglátásnak! Természetesen az ünnepi játékok tekintélyes befektetést és évről-évre komoly segítséget igényelnek vagy a fővárostól, államtól, vagy a magyar társadalomtól. Mert egyrészt, mint propaganda, támogatást érdemlő nemzeti eszmét szolgálnak, másrészt, olyan természetűek, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegeit, kereskedőket, szállodásokat, iparosokat érintő hasznot hajtanak. Bár az is lehet, idővel azt is elérnénk, hogy önmagában is kifizetődő vállalkozás lenne. Annyi bizonyos, nagyobb, súlyosabb és világosabban érthető módon, akár kulturális, akár tisztán idegenforgalmi szempontból, nem állhatnánk a külföld elé és nem fordíthatnánk magunkra figyelmüket. A most aprópénzre felváltott magyar zene és a már-már veszendőbe menő magyar tánc, magyar viselet, olyan érték lehet a kezünkben, amelyért csak le kell hajolni. Sem Salzburg, sem München nem tud olyan mély és olyan sajátos forrásból meríteni, mint mi. Azért is mondom, sem utánozni, sem irigyelni nincs okunk őket. Viszont magunk ellen vétkezünk, ha egy Liszt Ferenc nevét, örökségét eltékozoljuk, és olyasmiért nem hajolunk le, ami érték, a miénk és tartalma, éke, fénye nemzeti létünknek, magyar nevünknek, ezeréves hírünknek. Van magyar muzsikus, aki továbbra is vállalja a felelősséget ezért? 1929. július 2.
631 Búbánat 2016-03-20 14:17:03 [Válasz erre: 630 Búbánat 2016-03-17 21:49:09]
„A százéves Operaház válogatott iratai” Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1984 Radnai Miklós javaslata ünnepi játékok rendszeresítésére Budapesten 1902/1929 sz. Ünnepi Játékok Budapesten Írta: A M. Kir. Operaház igazgatója Nem az utánzás és nem az irigység adta az eszmét, hogy Budapesten Ünnepi játékokat kellene és lehetne rendezni. Nem gondolok se Salzburg, se München, se Bayreuth régi és szerzett jogainak csorbítására, még csak valami versenyfélére sem. Hiszen, ha a budapesti, helyesebben magyar ünnepi játékoknak csak annyi tartalmát és csak olyan műsort lehet biztosítani, mely csupán meddő versenyre kelés lenne a már régen bevált ünnepi játékokkal Európában, akkor kár lenne minden szóért, tervért, harcért, annyira reménytelennek, annyira hiábavalónak látnám ezt a kísérletet. Sőt tovább megyek. Nyíltan hangoztatom, a magyar idegenforgalom is mind addig hibás vágányon halad, míg arra törekszik, hogy felvegye a versenyt más világvárosokkal, más gazdag országokkal abban, amit azok, szerencsésebb körülményeik folytán, jobban meg tudnak oldani. Nekünk arra kell törekedni, hogy a magunk kétségenfelül rendkívül sajátos értékeinket kedveltessük meg, tegyük ismertté és vonzóvá külföldön. Ezt azonban az a meggyőződés teheti csak alkalmas kiindulássá, hogy mi magyarok belátjuk és magunk is hisszük; ebben van a mi erőnk, ez a mi értékünk. Egy kis nemzetnek és kis országnak az ad súlyt és jelentőséget, hogy – igaz – kicsi, de a maga különlegességében eredeti, szokásaiban érdekes, művészetében más, lelkében pedig ezer év hite, ereje, meggyőződése: ez hódítja meg az idegent. Ki kell találni azt az egységes tervet, azt az európai formát, mely használhatóvá teszi külföldi számára a magyar nép díszítő művészetét, legyen az képkeret, doboz, bőrmunka, lámpa, edény, bútor, szobadísz, üvegholmi, ezüst, ékszer, könyvkötés, párna, takaró és a jó Isten tudja még, mi egyéb, de csak olyan, ami az idegen lakásában szép, kellemes, esetleg hasznos is és feltétlenül művésziesen magyar. A gyári munka ne tegye tönkre mezei illatát, mint ahogy nem teszi tönkre a velencei bőrmunkákat, a firenzei famunkákat sem, hogy csak odavetve említsek egyet-kettőt, a gyári, az olcsó forgalomra törekvő iparszerűség. Milyen kitűnő alkalom lenne aztán az augusztusi Szent István-ünnep ezeknek az értékesítésére. Még akkor is, ha ezt az ünnepet inkább csak országos jellegűnek tekintenénk. Hazai piaca is lenne az ilyesminek, kell szervezés és célszerűség révén. Azonban arról, hogy a különben gyönyörűen fejlődő Szent István-ünnep idegenforgalmi szempontból nem alkalmas időszak, nem hiszem, hogy vitatkozni kellene. Tehát nem alkalmas arra sem, hogy olyan ünnepi játékok időpontja legyen, mely már nemcsak hazai, hanem európai értelemben is érdeklődésre kell számítson. És itt érkezem el a Szent István-napjától független budapesti, vagyis magyar ünnepi játékok hatalmas jelentőségéhez. Ott kell kezdeni, hogy lehetetlen, majdnem bűnös dolog az, ami a magyar zeneművészet körül nem itthon, hanem külföldön történik. Helyesebben az, ami nem történik. A szó nem valami szerencsés, de igenis zenepolitikára, még pedig eredményes zenei külpolitikára van szükség ahhoz, hogy a mai zeneművészetben első helyen álló magyar zene rangjához méltóan jelenhessék meg odakünn és foglalja el az őt megillető helyet a nemzetek között. Helyzetünk azonban mit sem javult ahhoz az állapothoz viszonyítva, amiben a múlt században Liszt Ferenc lehetett. Akkor is, ma még inkább, könyveket írunk, vitatkozunk, bizonyítgatunk odaadó alkalmakkor, hogy igenis ez a világot mozgató elme és tehetség: magyar volt. Még élt, ő maga hangoztatta a maga jószántából ezt. Kérdem, vajon mi történt Liszt halála óta, hogy ország-világ előtt bebizonyítsuk, vitát befejezően: Liszt magyar, Liszt a mienk. Zeneművészeti Főiskolánk felvette nevét címébe, nagyon helyesen, de aztán és azonkívül? Semmi, vagy úgyszólván semmi. Már pedig egy ilyen magyar név ilyen nagy munkássággal, nemzeti tőke. Mint Salzburgnak Mozart, Weimarnak Goethe, Bayreuthnak Wagner, Nürnbergnek Dürer. Külön szerencse a következetesen magyarul írott neve Lisztnek, melyet még a legádázabb vitázók is el kell ismerjenek magyarvoltát igazolónak. Ami pedig életét illeti, ami tekintélyes részében itt Budapesten zajlott le, lépésről-lépésre meg kell örökíteni, ha kell, igazán nem vétek, sőt jogos hamisítása a hálás utókornak, kissé színesebben és hatásosabban is, mint az már összeválogatható lenne. Ugyan ki kérdi a legendák hallatára, igaz-e, így volt-e? Ha meg fogja a néző, az utas, az idegen érdeklődését, elérte célját és nem ártott senkinek. Budapestet Liszt városává kell tenni. Forrjon össze Liszt neve fővárosunk nevével. Külföldiek szemében egyik adja a másikat, a zenész kapja a várost, a világotjáró hallgassa a zenét, ha idejött: Liszt városába. Betetőzése lesz ennek, ha majd egyszer mégis csak hazakerül hazai földbe a bayreuthi köztemetőből Liszt Ferenc. Az ideje eljön ennek is, ha mi is úgy akarjuk! (folytatom)
„A százéves Operaház válogatott iratai” Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1984 Radnai Miklós javaslata ünnepi játékok rendszeresítésére Budapesten 1902/1929 sz. Ünnepi Játékok Budapesten Írta: A M. Kir. Operaház igazgatója Nem az utánzás és nem az irigység adta az eszmét, hogy Budapesten Ünnepi játékokat kellene és lehetne rendezni. Nem gondolok se Salzburg, se München, se Bayreuth régi és szerzett jogainak csorbítására, még csak valami versenyfélére sem. Hiszen, ha a budapesti, helyesebben magyar ünnepi játékoknak csak annyi tartalmát és csak olyan műsort lehet biztosítani, mely csupán meddő versenyre kelés lenne a már régen bevált ünnepi játékokkal Európában, akkor kár lenne minden szóért, tervért, harcért, annyira reménytelennek, annyira hiábavalónak látnám ezt a kísérletet. Sőt tovább megyek. Nyíltan hangoztatom, a magyar idegenforgalom is mind addig hibás vágányon halad, míg arra törekszik, hogy felvegye a versenyt más világvárosokkal, más gazdag országokkal abban, amit azok, szerencsésebb körülményeik folytán, jobban meg tudnak oldani. Nekünk arra kell törekedni, hogy a magunk kétségenfelül rendkívül sajátos értékeinket kedveltessük meg, tegyük ismertté és vonzóvá külföldön. Ezt azonban az a meggyőződés teheti csak alkalmas kiindulássá, hogy mi magyarok belátjuk és magunk is hisszük; ebben van a mi erőnk, ez a mi értékünk. Egy kis nemzetnek és kis országnak az ad súlyt és jelentőséget, hogy – igaz – kicsi, de a maga különlegességében eredeti, szokásaiban érdekes, művészetében más, lelkében pedig ezer év hite, ereje, meggyőződése: ez hódítja meg az idegent. Ki kell találni azt az egységes tervet, azt az európai formát, mely használhatóvá teszi külföldi számára a magyar nép díszítő művészetét, legyen az képkeret, doboz, bőrmunka, lámpa, edény, bútor, szobadísz, üvegholmi, ezüst, ékszer, könyvkötés, párna, takaró és a jó Isten tudja még, mi egyéb, de csak olyan, ami az idegen lakásában szép, kellemes, esetleg hasznos is és feltétlenül művésziesen magyar. A gyári munka ne tegye tönkre mezei illatát, mint ahogy nem teszi tönkre a velencei bőrmunkákat, a firenzei famunkákat sem, hogy csak odavetve említsek egyet-kettőt, a gyári, az olcsó forgalomra törekvő iparszerűség. Milyen kitűnő alkalom lenne aztán az augusztusi Szent István-ünnep ezeknek az értékesítésére. Még akkor is, ha ezt az ünnepet inkább csak országos jellegűnek tekintenénk. Hazai piaca is lenne az ilyesminek, kell szervezés és célszerűség révén. Azonban arról, hogy a különben gyönyörűen fejlődő Szent István-ünnep idegenforgalmi szempontból nem alkalmas időszak, nem hiszem, hogy vitatkozni kellene. Tehát nem alkalmas arra sem, hogy olyan ünnepi játékok időpontja legyen, mely már nemcsak hazai, hanem európai értelemben is érdeklődésre kell számítson. És itt érkezem el a Szent István-napjától független budapesti, vagyis magyar ünnepi játékok hatalmas jelentőségéhez. Ott kell kezdeni, hogy lehetetlen, majdnem bűnös dolog az, ami a magyar zeneművészet körül nem itthon, hanem külföldön történik. Helyesebben az, ami nem történik. A szó nem valami szerencsés, de igenis zenepolitikára, még pedig eredményes zenei külpolitikára van szükség ahhoz, hogy a mai zeneművészetben első helyen álló magyar zene rangjához méltóan jelenhessék meg odakünn és foglalja el az őt megillető helyet a nemzetek között. Helyzetünk azonban mit sem javult ahhoz az állapothoz viszonyítva, amiben a múlt században Liszt Ferenc lehetett. Akkor is, ma még inkább, könyveket írunk, vitatkozunk, bizonyítgatunk odaadó alkalmakkor, hogy igenis ez a világot mozgató elme és tehetség: magyar volt. Még élt, ő maga hangoztatta a maga jószántából ezt. Kérdem, vajon mi történt Liszt halála óta, hogy ország-világ előtt bebizonyítsuk, vitát befejezően: Liszt magyar, Liszt a mienk. Zeneművészeti Főiskolánk felvette nevét címébe, nagyon helyesen, de aztán és azonkívül? Semmi, vagy úgyszólván semmi. Már pedig egy ilyen magyar név ilyen nagy munkássággal, nemzeti tőke. Mint Salzburgnak Mozart, Weimarnak Goethe, Bayreuthnak Wagner, Nürnbergnek Dürer. Külön szerencse a következetesen magyarul írott neve Lisztnek, melyet még a legádázabb vitázók is el kell ismerjenek magyarvoltát igazolónak. Ami pedig életét illeti, ami tekintélyes részében itt Budapesten zajlott le, lépésről-lépésre meg kell örökíteni, ha kell, igazán nem vétek, sőt jogos hamisítása a hálás utókornak, kissé színesebben és hatásosabban is, mint az már összeválogatható lenne. Ugyan ki kérdi a legendák hallatára, igaz-e, így volt-e? Ha meg fogja a néző, az utas, az idegen érdeklődését, elérte célját és nem ártott senkinek. Budapestet Liszt városává kell tenni. Forrjon össze Liszt neve fővárosunk nevével. Külföldiek szemében egyik adja a másikat, a zenész kapja a várost, a világotjáró hallgassa a zenét, ha idejött: Liszt városába. Betetőzése lesz ennek, ha majd egyszer mégis csak hazakerül hazai földbe a bayreuthi köztemetőből Liszt Ferenc. Az ideje eljön ennek is, ha mi is úgy akarjuk! (folytatom)
630 Búbánat 2016-03-17 21:49:09
„A százéves Operaház válogatott iratai” (Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1984) Liszt Ferenc meghívása az „István király” c. opera főpróbájára 1160. 84/5. sz. Mélyen tisztelt Mester! Van szerencsém Nagyságodnak szíves tudomására adni, hogy a m. kir. Operaházban Erkel Ferenc „István király” czímű új dalművének főpróbája f. hó 13-én d.e. 10 órakor fog megtartatni, amely alkalomra bátor vagyok Nagyságodat tiszteletteljesen meghívni, és a jobb oldalon levő intendánsi páholyomat Nagyságodnak fölajánlani. Midőn Nagyságod megtisztelő megjelenését kérném, kiváló mély tisztelettel vagyok Budapesten, 1885. március 11-én Intendáns Nagyságos L i s z t F e r e n c z úrnak Budapest
„A százéves Operaház válogatott iratai” (Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1984) Liszt Ferenc meghívása az „István király” c. opera főpróbájára 1160. 84/5. sz. Mélyen tisztelt Mester! Van szerencsém Nagyságodnak szíves tudomására adni, hogy a m. kir. Operaházban Erkel Ferenc „István király” czímű új dalművének főpróbája f. hó 13-én d.e. 10 órakor fog megtartatni, amely alkalomra bátor vagyok Nagyságodat tiszteletteljesen meghívni, és a jobb oldalon levő intendánsi páholyomat Nagyságodnak fölajánlani. Midőn Nagyságod megtisztelő megjelenését kérném, kiváló mély tisztelettel vagyok Budapesten, 1885. március 11-én Intendáns Nagyságos L i s z t F e r e n c z úrnak Budapest
629 Búbánat 2016-03-16 20:50:42 [Válasz erre: 624 Búbánat 2016-03-15 20:07:20]
„Az Andrássy út mentén – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok - Stróbl Lajos köztéri szobrai 3. füzet” /Stróbl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2015/ A sok színes fotóval illusztrált 68 oldalas könyvből ideírom, amit Liszt Ferenc szobrainak elkészítéséről, Liszt és Sróbl Alajos kapcsolatáról olvashatunk: Folytatom: Liszt Ferenc Emlékmúzeum (Régi Zeneakadémia) „A Zeneakadémiától térjünk vissza a Sugárútra, hogy ismét Liszt Ferenccel találkozhassunk. Az Andrássy úton továbbhaladva, átlépve a Körutat és az Oktogont, a Vörösmarty utca sarkán találunk egy szép épületet, benne a Liszt Ferenc Emlékmúzeumot (bejárat a 35. számnál). Mint jeleztük, ebben az épületben, a Régi Zeneakadémián kapott legelőször műtermet nagyapánk Magyarországon, Ybl Miklós segítségével. Ebben az épületben volt később Liszt Ferenc utolsó budapesti lakása is, a Régi Zeneakadémia első emeletén, ahol a mester 1881-től 1886-ig lakott. Itt rajzolhatta és mintázhatta nagyapánk a zeneszerzőt. Az Emlékmúzeumban számos alkotás emlékeztet a híres zeneszerzőn kívül nagyapánkra is. A lakás ’étkezőjének’ a falán – 2015-ben, egy időszakos kiállításon – ott lógott az osztrák-magyar festő, Temple János (1857-1931) festménye, amin Stróbl Alajos – az elkerülhetetlen piros sapkájában – a nagy magyar zeneszerzőt, Lisztb Ferencet mintázza. Egy Liszt-maszk is látszik a képen, amely 1885-ben készült, tehát még nem volt Stróbl harmincéves. Nagyapánk Bécsben, az akadémián ismerte meg Temple Jánost és barátok lettek. Természetesen megmintázta barátját: a ’félbronz’ mellportré jellegzetes egyéniségű férfiút mutat. Az osztrák festő gyakran megfordult Budapesten, 1884-ben Munkácsy-ösztöndíjat kapott. A festmény sokáig a Stróbl család birtokában volt, majd az 1920-as években eladta Ernst Lajosnak. Az Ernst Múzeumból került tovább a Nemzeti Galériába, hogy végül – kölcsönbe adva – itt legyen látható. Az Emlékmúzeumban – az egykori Liszt-lakásban – vannak Strobl-szobrok a zeneszerzőről; részben portrék, részben kisplasztikák. A szalonban három szoborra is felfigyelhetünk. Itt van a zongora mögött egy bronzozott gipsz mellszobor, amelyen a zeneszerző kabátot és mellényt visel. Szemben egy vörösre festett, Lisztet ábrázoló fejszobor található – az előbbitől eltérő hajviselettel, tekintettel. Ezeket a szobrokat nagyapánk még itt, ebben az épületben formázta 1882-83-ban az itt lakó hírességről. A szalon másik szegletében kisméretű, az ülő Lisztet ábrázoló szobor látható, amely vázlatként szolgált az Operaházhoz készülő nagy műhöz. Több ilyen modell és grafikai vázlat alapján kereste nagyapánk a legjobb megoldást. Jól látható például, hogy másként tartja itt a kezét Liszt Ferenc, mint a végleges kivitelben elkészített szobron az Operaház bejáratánál vagy a Zeneakadémia homlokzatán. Természetes alkotói szabadság jellemezte ősünket még akkor is, amikor a megrendelő erősen meg akarta kötni a kezét a kivitelnél. Kompromisszumra sokszor szükség volt – mint például az előző kötetben bemutatott Szent István-emlékműnél -, de itt nem erről van szó. A nagy zeneszerző a többi szobrász és festő részére sem szabott kereteket. Liszt Ferenc jobb keze természetesen megörökítést kívánt. Itt van ez is az Emlékmúzeumban, bronzba öntve – nagyapánk jelzésével ellátva. Be kell még mutatni Strobl Lajos egy másik tanulmányát Liszt időskori arcmásáról (gipszminta), amely falkeretes üvegkazettában az Emlékmúzeum előterében látható.” Eddig tartott mindaz, amit ez a képes kiadvány Liszt és Stóbl Alajos munkakapcsolatáról, és a híres szobrászművésznek a világhírű zeneszerzőről készített alkotásairól tartalmaz és bemutat – Stróbl unokáinak elbeszéléséből. A nevesített, Lisztet ábrázoló összes szobor, plasztika, minta, vázlatrajzok, grafikák színes reprodukciója illusztrálja a könyv lapjait. (A képes kiadvány további fejezetei – mely hasonló tematikára épül – ugyancsak érdeklődésre számíthat az olvasó részéről: a szerzők tovább haladnak az Andrássy út mentén: „Kariatidák; „Halászlány”; Erkel Ferenc; Gróf Bánffy Miklós; Mosshammer Román hárfaművész; Gróf Zichy Géza; Jókai Mór-szobrok; Az Epreskert, pavillon és az ott található Stróbl-alkotások; Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban fellelhető Stróbl-munkák; Városliget- Mezőgazdasági Múzeum – Károlyi Sándor szobra; „Olvasó lányok”; Az alkotó szobrász és családja - Önportré) (A kiadvány írói-szerkesztői a szobrászművész öt unokája; a Bevezetőben az egyik unoka, Dr. Stróbl Lajos, így fogalmaz: „Ezeket a füzeteket mi, az unokák írjuk. Nem vagyunk művészettörténészek, sem szakmabeliek. A fényképek sem a profi fotósok munkái. Célunk az, hogy az ország állampolgárai és másutt élő magyarok, valamint az idelátogató külföldiek tájékoztatót kapjanak a száz évvel ezelőtt, esetleg még régebben létrejött művekről. Nem utolsósorban azért is, hogy a mi huszonnégy unokánk, majd azok leszármazottjai is értsék és adják tovább neves ősünk néhány fő alkotása létrejöttének körülményeit és történetét – ezzel megőrizzék a magyar kultúrtörténet és az egyetemes művészettörténet egy fejezetét.) A kiadvány megvásárolható az Opera Shopban is.
„Az Andrássy út mentén – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok - Stróbl Lajos köztéri szobrai 3. füzet” /Stróbl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2015/ A sok színes fotóval illusztrált 68 oldalas könyvből ideírom, amit Liszt Ferenc szobrainak elkészítéséről, Liszt és Sróbl Alajos kapcsolatáról olvashatunk: Folytatom: Liszt Ferenc Emlékmúzeum (Régi Zeneakadémia) „A Zeneakadémiától térjünk vissza a Sugárútra, hogy ismét Liszt Ferenccel találkozhassunk. Az Andrássy úton továbbhaladva, átlépve a Körutat és az Oktogont, a Vörösmarty utca sarkán találunk egy szép épületet, benne a Liszt Ferenc Emlékmúzeumot (bejárat a 35. számnál). Mint jeleztük, ebben az épületben, a Régi Zeneakadémián kapott legelőször műtermet nagyapánk Magyarországon, Ybl Miklós segítségével. Ebben az épületben volt később Liszt Ferenc utolsó budapesti lakása is, a Régi Zeneakadémia első emeletén, ahol a mester 1881-től 1886-ig lakott. Itt rajzolhatta és mintázhatta nagyapánk a zeneszerzőt. Az Emlékmúzeumban számos alkotás emlékeztet a híres zeneszerzőn kívül nagyapánkra is. A lakás ’étkezőjének’ a falán – 2015-ben, egy időszakos kiállításon – ott lógott az osztrák-magyar festő, Temple János (1857-1931) festménye, amin Stróbl Alajos – az elkerülhetetlen piros sapkájában – a nagy magyar zeneszerzőt, Lisztb Ferencet mintázza. Egy Liszt-maszk is látszik a képen, amely 1885-ben készült, tehát még nem volt Stróbl harmincéves. Nagyapánk Bécsben, az akadémián ismerte meg Temple Jánost és barátok lettek. Természetesen megmintázta barátját: a ’félbronz’ mellportré jellegzetes egyéniségű férfiút mutat. Az osztrák festő gyakran megfordult Budapesten, 1884-ben Munkácsy-ösztöndíjat kapott. A festmény sokáig a Stróbl család birtokában volt, majd az 1920-as években eladta Ernst Lajosnak. Az Ernst Múzeumból került tovább a Nemzeti Galériába, hogy végül – kölcsönbe adva – itt legyen látható. Az Emlékmúzeumban – az egykori Liszt-lakásban – vannak Strobl-szobrok a zeneszerzőről; részben portrék, részben kisplasztikák. A szalonban három szoborra is felfigyelhetünk. Itt van a zongora mögött egy bronzozott gipsz mellszobor, amelyen a zeneszerző kabátot és mellényt visel. Szemben egy vörösre festett, Lisztet ábrázoló fejszobor található – az előbbitől eltérő hajviselettel, tekintettel. Ezeket a szobrokat nagyapánk még itt, ebben az épületben formázta 1882-83-ban az itt lakó hírességről. A szalon másik szegletében kisméretű, az ülő Lisztet ábrázoló szobor látható, amely vázlatként szolgált az Operaházhoz készülő nagy műhöz. Több ilyen modell és grafikai vázlat alapján kereste nagyapánk a legjobb megoldást. Jól látható például, hogy másként tartja itt a kezét Liszt Ferenc, mint a végleges kivitelben elkészített szobron az Operaház bejáratánál vagy a Zeneakadémia homlokzatán. Természetes alkotói szabadság jellemezte ősünket még akkor is, amikor a megrendelő erősen meg akarta kötni a kezét a kivitelnél. Kompromisszumra sokszor szükség volt – mint például az előző kötetben bemutatott Szent István-emlékműnél -, de itt nem erről van szó. A nagy zeneszerző a többi szobrász és festő részére sem szabott kereteket. Liszt Ferenc jobb keze természetesen megörökítést kívánt. Itt van ez is az Emlékmúzeumban, bronzba öntve – nagyapánk jelzésével ellátva. Be kell még mutatni Strobl Lajos egy másik tanulmányát Liszt időskori arcmásáról (gipszminta), amely falkeretes üvegkazettában az Emlékmúzeum előterében látható.” Eddig tartott mindaz, amit ez a képes kiadvány Liszt és Stóbl Alajos munkakapcsolatáról, és a híres szobrászművésznek a világhírű zeneszerzőről készített alkotásairól tartalmaz és bemutat – Stróbl unokáinak elbeszéléséből. A nevesített, Lisztet ábrázoló összes szobor, plasztika, minta, vázlatrajzok, grafikák színes reprodukciója illusztrálja a könyv lapjait. (A képes kiadvány további fejezetei – mely hasonló tematikára épül – ugyancsak érdeklődésre számíthat az olvasó részéről: a szerzők tovább haladnak az Andrássy út mentén: „Kariatidák; „Halászlány”; Erkel Ferenc; Gróf Bánffy Miklós; Mosshammer Román hárfaművész; Gróf Zichy Géza; Jókai Mór-szobrok; Az Epreskert, pavillon és az ott található Stróbl-alkotások; Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban fellelhető Stróbl-munkák; Városliget- Mezőgazdasági Múzeum – Károlyi Sándor szobra; „Olvasó lányok”; Az alkotó szobrász és családja - Önportré) (A kiadvány írói-szerkesztői a szobrászművész öt unokája; a Bevezetőben az egyik unoka, Dr. Stróbl Lajos, így fogalmaz: „Ezeket a füzeteket mi, az unokák írjuk. Nem vagyunk művészettörténészek, sem szakmabeliek. A fényképek sem a profi fotósok munkái. Célunk az, hogy az ország állampolgárai és másutt élő magyarok, valamint az idelátogató külföldiek tájékoztatót kapjanak a száz évvel ezelőtt, esetleg még régebben létrejött művekről. Nem utolsósorban azért is, hogy a mi huszonnégy unokánk, majd azok leszármazottjai is értsék és adják tovább neves ősünk néhány fő alkotása létrejöttének körülményeit és történetét – ezzel megőrizzék a magyar kultúrtörténet és az egyetemes művészettörténet egy fejezetét.) A kiadvány megvásárolható az Opera Shopban is.
627 Búbánat 2016-03-16 10:19:59 [Válasz erre: 626 macskás 2016-03-15 21:57:29]
Kedves macskás! Tudomásom szerint az VIII. ker. ötpacsirta utcai Zeneikönyvtárból kikölcsönözhető (vagy a szomszédos, Krúdy Gyula utcában található Szabó Ervin Könyvtárból).
Kedves macskás! Tudomásom szerint az VIII. ker. ötpacsirta utcai Zeneikönyvtárból kikölcsönözhető (vagy a szomszédos, Krúdy Gyula utcában található Szabó Ervin Könyvtárból).
626 macskás 2016-03-15 21:57:29
Kedves Fórumtársak! Keresem Alan Walker Liszt - az utolsó évek kötetét egy rövid időre, kölcsön. Nem fogom kiolvasni belőle a betűket. macskás
Kedves Fórumtársak! Keresem Alan Walker Liszt - az utolsó évek kötetét egy rövid időre, kölcsön. Nem fogom kiolvasni belőle a betűket. macskás
625 Búbánat 2016-03-15 20:10:51 [Válasz erre: 624 Búbánat 2016-03-15 20:07:20]
"Többször ült modellt"
"Többször ült modellt"
624 Búbánat 2016-03-15 20:07:20 [Válasz erre: 623 Búbánat 2016-03-14 18:00:40]
„Az Andrássy út mentén – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok - Stróbl Lajos köztéri szobrai 3. füzet” /Stróbl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2015/ A sok színes fotóval illusztrált 68 oldalas könyvből ideírom, amit Liszt Ferenc szobrainak elkészítéséről, Liszt és Sróbl Alajos kapcsolatáról olvashatunk: Folytatom: „Az akkori Fővárosi pavilon és a Széchenyi-sziget közötti kertrésznek a Városligeti tó felé eső oldalán állt az emlékmű. Durván megmunkált, pilisborosjenői mészkőtalapzaton, nagy sötétszürke márványkockára helyezve, kétszeres életnagyságban, ruskicai márványból faragva állt a zeneszerző képmása. Az 1916-ban készült alkotás egy darabig az Epreskertben állt, majd a szobrász halála után, 1927 nyarán vásárolta meg a főváros. Az elhelyezés sokáig foglalkoztatta az illetékeseket. Volt, aki a Gellérthegy déli lejtőjén akarta felállítani, majd a Közmunkatanács elrendelte 1933. március 15-én a városligeti elhelyezést. [Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. Budapest Székesfőváros Házinyomdája, 1933. december] Ne keressék az alkotást, mert 1954-ben eltávolították innen! Nem tudjuk, hová lett. Nagyapánk még az első műtermében, a Régi Zeneakadémián gyakran találkozott Liszt Ferenccel, aki az iskola akkori elnöke volt. Többször modellt a szobrásznak; ott készült első mellszobra is, amelyet több alkotás követett. Előbb az Operaházon, aztán itt, a zene palotájában nagyobb, egész alakos méretben. A nagy zenész arca még Liszt Ferenc 1886-ban bekövetkezett halála után is sokat foglalkoztatta Strobl Alajost. Újra- és újraértékelte alkotásaiban az értékes karakterfejet. A családi nyilvántartás szerint 1881 és 1924 között összesen nyolc Liszt-szobrot készített. Leginkább figyelemreméltó a Magyar Nemzeti Galériában lévő bronz Liszt-fej, amely jól jellemzi a zeneszerzőt, és megmutatja a szobrász elképzelését. Ezt a kb. 1886-ban készült, 35 cm-es maszkot közelről is meg lehet tekinteni. Mielőtt azonban tovább mennénk a körút túlsó oldalára, a Liszt Ferenc Emlékmúzeumba, azaz a Régi Zeneakadémia épületéhez, meg kell említeni, hogy közelben van még Liszt-szobor. Amint Prohászka László írja: ’Lisztnek egyébként a Zeneakadémián és az Operaházon található portréján kívül, egy kilométeres sugarú körzetben van egy harmadik köztéri szobra is, ráadásul mindhárom papi ruhában és ülő helyzetben ábrázolja a zeneszerzőt.’ Ez a harmadik, közeli Liszt-szobor a róla elnevezett téren, egészen más jellegű, huszadik századi, nyugtalanabb, mozgalmasabb. Nézzük meg Marton László, 1983-ban elkészített és 1986-ban felállított eksztatikus Liszt Ferenc-szobrát, amint éppen zongorázik – a hangszere nélkül! A szokatlan stílusú szobor a XX. század végére messze került a XIX. századitól, de ez nem baj. Aki ismerte a híres zeneszerzőt, az másként ábrázolta, mint aki zenéjéből merített ihletett. Nagyapánk nagyon szerette kortársai zenéjét, gyakran járt operába. Barátai között sok zenész volt, akik gyakran játszottak a műtermében. Ő maga nem volt zenész, de szeretett trombitálni, főleg hangulatból: az olasz tengerparti hegyen, Carrarában, a felkelő nap fényétől ragyogó fehérségben a ciprusai mellett, vagy a felvidéki otthonának bejárati sziklájánál a hajnal zászlófelvonáskor. Zenei mintaképe mindig első pesti modellje, Liszt Ferenc maradt. Térjünk be tehát az ő múzeumába.” (Folytatni fogom.)
„Az Andrássy út mentén – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok - Stróbl Lajos köztéri szobrai 3. füzet” /Stróbl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2015/ A sok színes fotóval illusztrált 68 oldalas könyvből ideírom, amit Liszt Ferenc szobrainak elkészítéséről, Liszt és Sróbl Alajos kapcsolatáról olvashatunk: Folytatom: „Az akkori Fővárosi pavilon és a Széchenyi-sziget közötti kertrésznek a Városligeti tó felé eső oldalán állt az emlékmű. Durván megmunkált, pilisborosjenői mészkőtalapzaton, nagy sötétszürke márványkockára helyezve, kétszeres életnagyságban, ruskicai márványból faragva állt a zeneszerző képmása. Az 1916-ban készült alkotás egy darabig az Epreskertben állt, majd a szobrász halála után, 1927 nyarán vásárolta meg a főváros. Az elhelyezés sokáig foglalkoztatta az illetékeseket. Volt, aki a Gellérthegy déli lejtőjén akarta felállítani, majd a Közmunkatanács elrendelte 1933. március 15-én a városligeti elhelyezést. [Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. Budapest Székesfőváros Házinyomdája, 1933. december] Ne keressék az alkotást, mert 1954-ben eltávolították innen! Nem tudjuk, hová lett. Nagyapánk még az első műtermében, a Régi Zeneakadémián gyakran találkozott Liszt Ferenccel, aki az iskola akkori elnöke volt. Többször modellt a szobrásznak; ott készült első mellszobra is, amelyet több alkotás követett. Előbb az Operaházon, aztán itt, a zene palotájában nagyobb, egész alakos méretben. A nagy zenész arca még Liszt Ferenc 1886-ban bekövetkezett halála után is sokat foglalkoztatta Strobl Alajost. Újra- és újraértékelte alkotásaiban az értékes karakterfejet. A családi nyilvántartás szerint 1881 és 1924 között összesen nyolc Liszt-szobrot készített. Leginkább figyelemreméltó a Magyar Nemzeti Galériában lévő bronz Liszt-fej, amely jól jellemzi a zeneszerzőt, és megmutatja a szobrász elképzelését. Ezt a kb. 1886-ban készült, 35 cm-es maszkot közelről is meg lehet tekinteni. Mielőtt azonban tovább mennénk a körút túlsó oldalára, a Liszt Ferenc Emlékmúzeumba, azaz a Régi Zeneakadémia épületéhez, meg kell említeni, hogy közelben van még Liszt-szobor. Amint Prohászka László írja: ’Lisztnek egyébként a Zeneakadémián és az Operaházon található portréján kívül, egy kilométeres sugarú körzetben van egy harmadik köztéri szobra is, ráadásul mindhárom papi ruhában és ülő helyzetben ábrázolja a zeneszerzőt.’ Ez a harmadik, közeli Liszt-szobor a róla elnevezett téren, egészen más jellegű, huszadik századi, nyugtalanabb, mozgalmasabb. Nézzük meg Marton László, 1983-ban elkészített és 1986-ban felállított eksztatikus Liszt Ferenc-szobrát, amint éppen zongorázik – a hangszere nélkül! A szokatlan stílusú szobor a XX. század végére messze került a XIX. századitól, de ez nem baj. Aki ismerte a híres zeneszerzőt, az másként ábrázolta, mint aki zenéjéből merített ihletett. Nagyapánk nagyon szerette kortársai zenéjét, gyakran járt operába. Barátai között sok zenész volt, akik gyakran játszottak a műtermében. Ő maga nem volt zenész, de szeretett trombitálni, főleg hangulatból: az olasz tengerparti hegyen, Carrarában, a felkelő nap fényétől ragyogó fehérségben a ciprusai mellett, vagy a felvidéki otthonának bejárati sziklájánál a hajnal zászlófelvonáskor. Zenei mintaképe mindig első pesti modellje, Liszt Ferenc maradt. Térjünk be tehát az ő múzeumába.” (Folytatni fogom.)
623 Búbánat 2016-03-14 18:00:40 [Válasz erre: 621 Búbánat 2016-03-13 12:54:33]
„Az Andrássy út mentén – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok - Stróbl Lajos köztéri szobrai 3. füzet” /Stróbl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2015/ A sok színes fotóval illusztrált 68 oldalas könyvből ideírom, amit Liszt Ferenc szobrainak elkészítéséről, Liszt és Sróbl Alajos kapcsolatáról olvashatunk: Folytatom: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem „A nemrégen gyönyörűen felújított Egyetem – közkeletű nevén a Zeneakadémia – épületének homlokzatán a névadó nagy magyar zeneszerző szobra ül, de alulról alig látható. A második emelet magasságában elhelyezett, három méter magas, ülő Liszt Ferenc-szobor 1904-1907 között készült. Elhelyezését maga a szobrász sem tartotta szerencsésnek. Magasan, a modoros épületdíszek közé beszorítva nem lehetett megfelelő hatást elérni. Mint a művészettörténész, Henszlmann Lilla megjegyzi a jelzett könyvében: ’A szecessziós keret, melynek merevsége nem engedte meg, hogy a mintegy húsz évvel korábban készült operaházi Liszt-szobor széles, nemes pátoszához hasonló módon oldja meg a zeneakadémiai szobrot.’ ’A feladat summázó, egyszerűsítő megoldást igényelt ilyen magasságban, viszont a szobor anyaga, a bronz, némi mintázásos játékot követelt. A körülményekhez képest mégis az elhelyezést véve figyelembe komponálta meg a művét, s így a szobor környezetéből ki nem szakítható. Nemcsak azért, mert űrt hagyna maga után, hanem, mert önállóan elhelyezve egyensúlyát vesztené. Az alak amúgy is kissé szervezetlen tömegeloszlású. A statikai bizonytalanság viszont nem akadályozza meg Stroblt a fej monumentális megoldásának kísérletében.’ A szobor részleteiben csak a szemben lévő régi bérház második emeletének erkélyéről érvényesül kellőképpen – messzelátóval. Alulról a nemzeti zászlón és az Európai Unió lobogóján át nehéz kivenni Liszt alakját. Bemutatható viszont az alkotóval együtt az epreskerti műteremben, több egyéb szobor társaságában – ha a fej itt nem is látszik tökéletesen. Arról külön készültek portrék. Feltűnhet erről a képről a szobor mérete. A figyelmes szemlélő észreveheti, hogy itt egészen más Liszt Ferenc tartása, mint az Operaházon lévő szobornál. A térdén tartott k o t t a nem ér át, és így a zeneszerző nem teszi át a másik kezét a lapozáshoz, mint az operai szobornál. Nem is felfelé tekint, hanem előre. Természetesen papi ruhát visel, mint ekkor már mindig. Itt a jobb lába lóg ki a reverenda alól, míg az Andrássy úton a bal lábát teszi előre. Ne gondolja senki, hogy ez a szobor szinte másolata a korábbinak, a húsz évvel azelőtt készítettnek. A sok Liszt-szobor közül egy, már nem láthatóra is felhívjuk a figyelmet. A művészettörténész megállapította: ’A zeneakadémiai Liszt-szobor erőteljes felfogása végül a szobrász későbbi, márványba faragott hatalmas fejben teljesedett ki.’” (Innen folytatni fogom.)
„Az Andrássy út mentén – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok - Stróbl Lajos köztéri szobrai 3. füzet” /Stróbl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2015/ A sok színes fotóval illusztrált 68 oldalas könyvből ideírom, amit Liszt Ferenc szobrainak elkészítéséről, Liszt és Sróbl Alajos kapcsolatáról olvashatunk: Folytatom: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem „A nemrégen gyönyörűen felújított Egyetem – közkeletű nevén a Zeneakadémia – épületének homlokzatán a névadó nagy magyar zeneszerző szobra ül, de alulról alig látható. A második emelet magasságában elhelyezett, három méter magas, ülő Liszt Ferenc-szobor 1904-1907 között készült. Elhelyezését maga a szobrász sem tartotta szerencsésnek. Magasan, a modoros épületdíszek közé beszorítva nem lehetett megfelelő hatást elérni. Mint a művészettörténész, Henszlmann Lilla megjegyzi a jelzett könyvében: ’A szecessziós keret, melynek merevsége nem engedte meg, hogy a mintegy húsz évvel korábban készült operaházi Liszt-szobor széles, nemes pátoszához hasonló módon oldja meg a zeneakadémiai szobrot.’ ’A feladat summázó, egyszerűsítő megoldást igényelt ilyen magasságban, viszont a szobor anyaga, a bronz, némi mintázásos játékot követelt. A körülményekhez képest mégis az elhelyezést véve figyelembe komponálta meg a művét, s így a szobor környezetéből ki nem szakítható. Nemcsak azért, mert űrt hagyna maga után, hanem, mert önállóan elhelyezve egyensúlyát vesztené. Az alak amúgy is kissé szervezetlen tömegeloszlású. A statikai bizonytalanság viszont nem akadályozza meg Stroblt a fej monumentális megoldásának kísérletében.’ A szobor részleteiben csak a szemben lévő régi bérház második emeletének erkélyéről érvényesül kellőképpen – messzelátóval. Alulról a nemzeti zászlón és az Európai Unió lobogóján át nehéz kivenni Liszt alakját. Bemutatható viszont az alkotóval együtt az epreskerti műteremben, több egyéb szobor társaságában – ha a fej itt nem is látszik tökéletesen. Arról külön készültek portrék. Feltűnhet erről a képről a szobor mérete. A figyelmes szemlélő észreveheti, hogy itt egészen más Liszt Ferenc tartása, mint az Operaházon lévő szobornál. A térdén tartott k o t t a nem ér át, és így a zeneszerző nem teszi át a másik kezét a lapozáshoz, mint az operai szobornál. Nem is felfelé tekint, hanem előre. Természetesen papi ruhát visel, mint ekkor már mindig. Itt a jobb lába lóg ki a reverenda alól, míg az Andrássy úton a bal lábát teszi előre. Ne gondolja senki, hogy ez a szobor szinte másolata a korábbinak, a húsz évvel azelőtt készítettnek. A sok Liszt-szobor közül egy, már nem láthatóra is felhívjuk a figyelmet. A művészettörténész megállapította: ’A zeneakadémiai Liszt-szobor erőteljes felfogása végül a szobrász későbbi, márványba faragott hatalmas fejben teljesedett ki.’” (Innen folytatni fogom.)
622 Búbánat 2016-03-13 17:11:27
Közbevetőleg: A Classica csatornán láthatjuk ma délután és holnap reggel: CHRISTIAN THIELEMANN FEIERT LISZT IN WEIMAR 13.03.2016 17:35 LÄNGE DES PROGRAMMS: 01:23:12 DIRIGENT: Christian Thielemann SOLIST INSTR.: Konstantin Scherbakow (Klavier) Staatskapelle Weimar Professoren und Studenten der Musikhochschule Franz Liszt Weimar D, 2011 NÄCHSTE AUSSTRAHLUNGEN: 14.03., 01:35 14.03., 08:35 Das gesamte Programm: Richard Wagner, Ouvertüre zu "Tannhäuser" Franz Liszt, Konzert für Klavier und Orchester Nr. 2 A-Dur Franz Liszt, Totentanz. Paraphrase über "Dies irae" für Klavier und Orchester Franz Liszt, Consolation Nr. 3 Des-Dur Franz Liszt, Les Préludes.
Közbevetőleg: A Classica csatornán láthatjuk ma délután és holnap reggel: CHRISTIAN THIELEMANN FEIERT LISZT IN WEIMAR 13.03.2016 17:35 LÄNGE DES PROGRAMMS: 01:23:12 DIRIGENT: Christian Thielemann SOLIST INSTR.: Konstantin Scherbakow (Klavier) Staatskapelle Weimar Professoren und Studenten der Musikhochschule Franz Liszt Weimar D, 2011 NÄCHSTE AUSSTRAHLUNGEN: 14.03., 01:35 14.03., 08:35 Das gesamte Programm: Richard Wagner, Ouvertüre zu "Tannhäuser" Franz Liszt, Konzert für Klavier und Orchester Nr. 2 A-Dur Franz Liszt, Totentanz. Paraphrase über "Dies irae" für Klavier und Orchester Franz Liszt, Consolation Nr. 3 Des-Dur Franz Liszt, Les Préludes.
621 Búbánat 2016-03-13 12:54:33 [Válasz erre: 620 Búbánat 2016-03-12 11:29:24]
„Az Andrássy út mentén – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok - Stróbl Lajos köztéri szobrai 3. füzet” /Stróbl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2015/ A sok színes fotóval illusztrált 68 oldalas könyvből ideírom, amit Liszt Ferenc szobrainak elkészítéséről, Liszt és Sróbl Alajos kapcsolatáról olvashatunk: Az Operaház (folytatás) /Érdekes, amit a könyv szerzői a Liszt Ferenc- szobor párjának, Stróbl Alajos Erkel Ferenc ülőszobrának elkészítése körülményeiről is megírnak. Idézem:/ „Sokkal több gondot jelentett Stróbl Alajosnak Erkel Ferenc ülőszobra. A nehézség mindjárt ott kezdődött, hogy Erkel nem is akart modellt ülni. ’Minek csinálnak rólam egy ilyen köztéri díszítő szobrot – mondotta -, aki kíváncsi rám jöjjön el, és nézzen meg.’ Ez az állásfoglalása szobrával szemben kicsit érthető is volt, mert abban az időben csak már meghalt nagyságoknak emeltek emlékszobrot. Hosszas rábeszélésre volt szükség, míg a nagy operai zeneköltő beadta a derekát és végre igent mondott. Mindig fiatal titkárával jelent meg a mintázáshoz, és szinte nem vette rossz néven, hogy nehezen halad a szobor. Sokkal jobban sikerült a mellszobra később, ami az Operaházban és a szegedi Pantheonban látható. Erkel – Strobl személyében – talán inkább egy pipázgató magyar táblabíró típusát képviselte, mint egy zeneszerzőét. Összehasonlítva a két ülőszobrot, Liszt szobrával az alkotóművész, meg a későbbi kritika is jobban meg volt elégedve.”[…] […] (az Operaház) „főlépcsőháza középső fordulóján, az emeletre vezető lépcsők előtt ott áll a Himnusz zeneszerzőjének, a magyar nemzeti opera megteremtőjének, Erkel Ferencnek (1810-1893) fehér márvány mellszobra, amelyet a művész nagyapánk sokkal jobbnak tartott, mint a kinti ülőszobrot. Nem csoda, hiszen nagyapánk elsősorban portrészobrász volt. Ennek a szobornak egyik másolata a szegedi Pantheonban is megtekinthető. Az utókor szerencséje, hogy a híres zeneszerzőt, karmestert, sőt zongoraművészt és sakkmestert még életében meg tudta mintázni ősünk. Ez a portré híven tükrözi nemzeti nagyságunk, Erkel egyéniségét, és erre Stróbl Alajos mindig nagyon büszke volt.” […] […] „Több híres szobrásztól is vannak portrék az Operaház királyi lépcsőházának galériáján. Itt látható Strobl szobra az érdekes jelmezben díszlő Haselbeck Olgáról (1884-1961), aki a kor híres szopránénekesnője volt. […] Szemben ezzel a szoborral, az Operaház egykori kiállításán egy kisebb grafikát fedeztünk fel, amit Liszt Ferencről készített Stróbl Alajos. Liszt többször ült neki modellt, így nem volt nehéz lerajzolnia. Természetesen a kinti szoborról is készített nagyapánk vázlatot, és ebből a műből is kiderül, hogy a Zeneakadémián már másként ábrázolja majd a művészt. Nem mindig látható ez a rajz, ezért bemutatjuk – az Emlékgyűjtemény jóvoltából. (Búbánat: a vázlatrajzról – grafika - készített fotó is megtekinthető ebben a kiadványban. Szó esik még a könyvben Stróblnak sok más hírességről készített – az Operában fellelhető - szobráról, rajzáról is, ezeket a dokumentumokat is az Operaház Emlékgyűjteménye őrzi. Ezek közé tartozik […] „talán az Emlékgyűjteményben egy b a l k é z másolata, amely egy nem mindennapi ember leghíresebb testrészéről készült. Gróf Zichy Géza (1849-1924) író, zeneszerző, zongoraművész híres balkezének gipsz másolata látható itt. […] Egyik etűdjét Liszt Ferenc írta át kétkezes változatra, ez a mű a ’Valse d’Adéle’.” A következőkben a Zeneakadémia épületének homlokzatán elhelyezett monumentális Liszt-szoborról lesz szó. (folytatom)
„Az Andrássy út mentén – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok - Stróbl Lajos köztéri szobrai 3. füzet” /Stróbl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2015/ A sok színes fotóval illusztrált 68 oldalas könyvből ideírom, amit Liszt Ferenc szobrainak elkészítéséről, Liszt és Sróbl Alajos kapcsolatáról olvashatunk: Az Operaház (folytatás) /Érdekes, amit a könyv szerzői a Liszt Ferenc- szobor párjának, Stróbl Alajos Erkel Ferenc ülőszobrának elkészítése körülményeiről is megírnak. Idézem:/ „Sokkal több gondot jelentett Stróbl Alajosnak Erkel Ferenc ülőszobra. A nehézség mindjárt ott kezdődött, hogy Erkel nem is akart modellt ülni. ’Minek csinálnak rólam egy ilyen köztéri díszítő szobrot – mondotta -, aki kíváncsi rám jöjjön el, és nézzen meg.’ Ez az állásfoglalása szobrával szemben kicsit érthető is volt, mert abban az időben csak már meghalt nagyságoknak emeltek emlékszobrot. Hosszas rábeszélésre volt szükség, míg a nagy operai zeneköltő beadta a derekát és végre igent mondott. Mindig fiatal titkárával jelent meg a mintázáshoz, és szinte nem vette rossz néven, hogy nehezen halad a szobor. Sokkal jobban sikerült a mellszobra később, ami az Operaházban és a szegedi Pantheonban látható. Erkel – Strobl személyében – talán inkább egy pipázgató magyar táblabíró típusát képviselte, mint egy zeneszerzőét. Összehasonlítva a két ülőszobrot, Liszt szobrával az alkotóművész, meg a későbbi kritika is jobban meg volt elégedve.”[…] […] (az Operaház) „főlépcsőháza középső fordulóján, az emeletre vezető lépcsők előtt ott áll a Himnusz zeneszerzőjének, a magyar nemzeti opera megteremtőjének, Erkel Ferencnek (1810-1893) fehér márvány mellszobra, amelyet a művész nagyapánk sokkal jobbnak tartott, mint a kinti ülőszobrot. Nem csoda, hiszen nagyapánk elsősorban portrészobrász volt. Ennek a szobornak egyik másolata a szegedi Pantheonban is megtekinthető. Az utókor szerencséje, hogy a híres zeneszerzőt, karmestert, sőt zongoraművészt és sakkmestert még életében meg tudta mintázni ősünk. Ez a portré híven tükrözi nemzeti nagyságunk, Erkel egyéniségét, és erre Stróbl Alajos mindig nagyon büszke volt.” […] […] „Több híres szobrásztól is vannak portrék az Operaház királyi lépcsőházának galériáján. Itt látható Strobl szobra az érdekes jelmezben díszlő Haselbeck Olgáról (1884-1961), aki a kor híres szopránénekesnője volt. […] Szemben ezzel a szoborral, az Operaház egykori kiállításán egy kisebb grafikát fedeztünk fel, amit Liszt Ferencről készített Stróbl Alajos. Liszt többször ült neki modellt, így nem volt nehéz lerajzolnia. Természetesen a kinti szoborról is készített nagyapánk vázlatot, és ebből a műből is kiderül, hogy a Zeneakadémián már másként ábrázolja majd a művészt. Nem mindig látható ez a rajz, ezért bemutatjuk – az Emlékgyűjtemény jóvoltából. (Búbánat: a vázlatrajzról – grafika - készített fotó is megtekinthető ebben a kiadványban. Szó esik még a könyvben Stróblnak sok más hírességről készített – az Operában fellelhető - szobráról, rajzáról is, ezeket a dokumentumokat is az Operaház Emlékgyűjteménye őrzi. Ezek közé tartozik […] „talán az Emlékgyűjteményben egy b a l k é z másolata, amely egy nem mindennapi ember leghíresebb testrészéről készült. Gróf Zichy Géza (1849-1924) író, zeneszerző, zongoraművész híres balkezének gipsz másolata látható itt. […] Egyik etűdjét Liszt Ferenc írta át kétkezes változatra, ez a mű a ’Valse d’Adéle’.” A következőkben a Zeneakadémia épületének homlokzatán elhelyezett monumentális Liszt-szoborról lesz szó. (folytatom)
620 Búbánat 2016-03-12 11:29:24
„Az Andrássy út mentén – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok - Stróbl Lajos köztéri szobrai 3. füzet” /Stróbl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2015/ (A kiadvány írói-szerkesztői a szobrászművész öt unokája; a Bevezetőben az egyik unoka, Dr. Stróbl Lajos, így fogalmaz: „Ezeket a füzeteket mi, az unokák írjuk. Nem vagyunk művészettörténészek, sem szakmabeliek. A fényképek sem a profi fotósok munkái. Célunk az, hogy az ország állampolgárai és másutt élő magyarok, valamint az idelátogató külföldiek tájékoztatót kapjanak a száz évvel ezelőtt, esetleg még régebben létrejött művekről. Nem utolsósorban azért is, hogy a mi huszonnégy unokánk, majd azok leszármazottjai is értsék és adják tovább neves ősünk néhány fő alkotása létrejöttének körülményeit és történeté – ezzel megőrizzék a magyar kultúrtörténet és az egyetemes művészettörténet egy fejezetét.) A kiadvány megvásárolható az Opera Shopban is. Ebből, a sok színes fotóval illusztrált 68 oldalas könyvből ideírom, amit Liszt Ferenc szobrainak elkészítéséről, Liszt és Sróbl Alajos kapcsolatáról olvashatunk: Az Operaház […] Az Operaház bejáratánál máig jól látható ez a két alkotás: a főbejárat két oldalán a két nagy magyar zeneszerző szobra egy-egy fél fülkével körbezártan helyezkedik el: szemből nézve balra Erkel Ferenc, jobbra Liszt Ferenc. Ezek nekünk, unokáknak is fontosabbak, mint a párkányon lévők, mert ezek voltak nagyapánk első, igazi nagy alkotásai hazájában. Ybl Miklós 1881-ben megbízást adott Stróbl Alajosnak, hogy az Operaház feljárói mellett, két oldalt Erkel Ferenc és Liszt Ferenc ülő szobrát készítse el – életnagyságnál valamivel nagyobb kivitelben. Közölte a megrendelő azt is a húszas éveinek közepén járó szobrásszal, hogy díszítő elemként a dalszínház kocsifeljárójának elején szükség lesz két szfinx szoborra is. Idézet Stróbl Miklós apjáról írt könyvéből: „Stróbl Alajos megállapodást írt alá Ybl-lel a szobrok elkészítésére, vállalta a viszonylagos szoros határidőket, és megindult a két zenetitán ülőszobrának portrészerű mintázása.” [Stróbl Mihály: A gránitoroszlán; Egy szobrász élete a Magyar-Osztrák Monarchiában; Stróbl Alajos életútja. Magánkiadás, 2004. (Csak családi használatra az eredeti kézirat alapján.)] Liszt Ferenc szobra kevesebb gondot okozott az alig 26 éves Stróbl Alajosnak. A papi reverendát hordó Liszt a modellüléseknél a megkívánt pózba ült, és élénken csevegett a gyorsan dolgozó szobrásszal. Közös téma bőven akadt és még közös ismerősök is. Liszt jól ismerte pl. Hohenlohe Konstantin herceget és Zumbuscht, akinek Beethoven szobrát akkoriban állították fel Bécsben. Strobl viszont mesélt bécsi operakalandkairól, statisztálásairól Wagner-operákban, ami Lisztet is érdekelte egy kicsit, apósa lévén a nibelungi operák szerzőjének. Liszt különben is már gyakorlott modellüllő volt öregkorára, megszámlálhatatlan rajz, festmény, szobor készült róla életében, és a zeneakadémián most modellülés közben inkább nagyokat pihenhetett. Gyakran előfordult, hogy a modellülés kisebb szüneteiben Liszt a harmóniumhoz ült, és improvizált. Mikor erről Alajos a nővérét, tájékoztatta, Zsófia megkérte fivérét, hogy kávéfőzés ürügye alatt néha jelen lehessen a mintázásnál. A két Strobl testvér még otthonról hozott egy különleges, spiritusszal fűtött kávéfőző masinát, ami ezen kiváló alkalomból használatba került. Stróbl Alajos bemutatta testvérét Liszt Ferencnek, aki ezután minden találkozása alkalmából Liszttől egy csókot kapott a homlokára. Nézzük, hogyan vélekedett Liszt a később készülő mellszobráról és az Operára került ülőszobráról! Levéltöredék: „Sain-Wittgenstein Carolynának, Budapest, 1883. február 4. Az a nagy arckép, amit Zsukovszkij festett rólam, továbbra is sok és komoly dicséretet kap. S ím, most egy ifjú, nagyon tehetsége szobrász – Stróbl nevű – hozzákezd a mellszobromhoz, miután múlt télen nagy ülőszobrot mintázott rólam, melyet márványban kiviteleznek és a magyar operák leghíresebb komponistája, Erkel Ferenc szobrához párdarabként helyezik el. Erkel a Hunyadi, a Bánk bán stb. szerzője, amelyeket itt száz-meg-százszor adtak, de sohasem lépték át Magyarország határait. A két szobrot az új nagy színház előtt helyezik el a Sugárúton. A király őfelsége rendelte el ennek a színháznak a megnyitását, amelyet a következő 84-es év októberére vagy novemberére fejeznek be. Stroblom nagyon sikeresen mintázta meg az Ön Konstantin vejének mellszobrát is. Ezt a műalkotást meglepetésnek szánják Magnenak, legközelebbi nevenapjára.” A levélben szereplő Magne nem más, mint Carolyne leánya, Konstantin pedig Hohenlohe Schillingfürst herceg és főudvarmester. Liszt Ferenc a szobrok elhelyezésével sokkal kevésbé volt megelégedve. Félig komolyan jegyezte meg: „Mint két portást, úgy ültetett ide bennünket Strobl”. Ez a kritika ugyan szerintem inkább az épület tervezőjét illette volna, mint a fiatal Stróblt, ha egyáltalán helytállónak nevezhető. Tény, hogy Stróbl Alajosnak első budapesti modellje, Liszt, kedvenc alakjává vált. Élete során hol monumentálisan, hol portréban vagy kisplasztikában még gyakran készített Liszt-szobrot.[…] Fotó: a képen Liszt Ferenc szobra látható, kottával a kezében. Több mint száz éve ül a dalszínház bejáratánál. (folytatom)
„Az Andrássy út mentén – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Jókai Mór, Károlyi Sándor, Operaház, Zeneakadémia, Epreskert és múzeumok - Stróbl Lajos köztéri szobrai 3. füzet” /Stróbl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2015/ (A kiadvány írói-szerkesztői a szobrászművész öt unokája; a Bevezetőben az egyik unoka, Dr. Stróbl Lajos, így fogalmaz: „Ezeket a füzeteket mi, az unokák írjuk. Nem vagyunk művészettörténészek, sem szakmabeliek. A fényképek sem a profi fotósok munkái. Célunk az, hogy az ország állampolgárai és másutt élő magyarok, valamint az idelátogató külföldiek tájékoztatót kapjanak a száz évvel ezelőtt, esetleg még régebben létrejött művekről. Nem utolsósorban azért is, hogy a mi huszonnégy unokánk, majd azok leszármazottjai is értsék és adják tovább neves ősünk néhány fő alkotása létrejöttének körülményeit és történeté – ezzel megőrizzék a magyar kultúrtörténet és az egyetemes művészettörténet egy fejezetét.) A kiadvány megvásárolható az Opera Shopban is. Ebből, a sok színes fotóval illusztrált 68 oldalas könyvből ideírom, amit Liszt Ferenc szobrainak elkészítéséről, Liszt és Sróbl Alajos kapcsolatáról olvashatunk: Az Operaház […] Az Operaház bejáratánál máig jól látható ez a két alkotás: a főbejárat két oldalán a két nagy magyar zeneszerző szobra egy-egy fél fülkével körbezártan helyezkedik el: szemből nézve balra Erkel Ferenc, jobbra Liszt Ferenc. Ezek nekünk, unokáknak is fontosabbak, mint a párkányon lévők, mert ezek voltak nagyapánk első, igazi nagy alkotásai hazájában. Ybl Miklós 1881-ben megbízást adott Stróbl Alajosnak, hogy az Operaház feljárói mellett, két oldalt Erkel Ferenc és Liszt Ferenc ülő szobrát készítse el – életnagyságnál valamivel nagyobb kivitelben. Közölte a megrendelő azt is a húszas éveinek közepén járó szobrásszal, hogy díszítő elemként a dalszínház kocsifeljárójának elején szükség lesz két szfinx szoborra is. Idézet Stróbl Miklós apjáról írt könyvéből: „Stróbl Alajos megállapodást írt alá Ybl-lel a szobrok elkészítésére, vállalta a viszonylagos szoros határidőket, és megindult a két zenetitán ülőszobrának portrészerű mintázása.” [Stróbl Mihály: A gránitoroszlán; Egy szobrász élete a Magyar-Osztrák Monarchiában; Stróbl Alajos életútja. Magánkiadás, 2004. (Csak családi használatra az eredeti kézirat alapján.)] Liszt Ferenc szobra kevesebb gondot okozott az alig 26 éves Stróbl Alajosnak. A papi reverendát hordó Liszt a modellüléseknél a megkívánt pózba ült, és élénken csevegett a gyorsan dolgozó szobrásszal. Közös téma bőven akadt és még közös ismerősök is. Liszt jól ismerte pl. Hohenlohe Konstantin herceget és Zumbuscht, akinek Beethoven szobrát akkoriban állították fel Bécsben. Strobl viszont mesélt bécsi operakalandkairól, statisztálásairól Wagner-operákban, ami Lisztet is érdekelte egy kicsit, apósa lévén a nibelungi operák szerzőjének. Liszt különben is már gyakorlott modellüllő volt öregkorára, megszámlálhatatlan rajz, festmény, szobor készült róla életében, és a zeneakadémián most modellülés közben inkább nagyokat pihenhetett. Gyakran előfordult, hogy a modellülés kisebb szüneteiben Liszt a harmóniumhoz ült, és improvizált. Mikor erről Alajos a nővérét, tájékoztatta, Zsófia megkérte fivérét, hogy kávéfőzés ürügye alatt néha jelen lehessen a mintázásnál. A két Strobl testvér még otthonról hozott egy különleges, spiritusszal fűtött kávéfőző masinát, ami ezen kiváló alkalomból használatba került. Stróbl Alajos bemutatta testvérét Liszt Ferencnek, aki ezután minden találkozása alkalmából Liszttől egy csókot kapott a homlokára. Nézzük, hogyan vélekedett Liszt a később készülő mellszobráról és az Operára került ülőszobráról! Levéltöredék: „Sain-Wittgenstein Carolynának, Budapest, 1883. február 4. Az a nagy arckép, amit Zsukovszkij festett rólam, továbbra is sok és komoly dicséretet kap. S ím, most egy ifjú, nagyon tehetsége szobrász – Stróbl nevű – hozzákezd a mellszobromhoz, miután múlt télen nagy ülőszobrot mintázott rólam, melyet márványban kiviteleznek és a magyar operák leghíresebb komponistája, Erkel Ferenc szobrához párdarabként helyezik el. Erkel a Hunyadi, a Bánk bán stb. szerzője, amelyeket itt száz-meg-százszor adtak, de sohasem lépték át Magyarország határait. A két szobrot az új nagy színház előtt helyezik el a Sugárúton. A király őfelsége rendelte el ennek a színháznak a megnyitását, amelyet a következő 84-es év októberére vagy novemberére fejeznek be. Stroblom nagyon sikeresen mintázta meg az Ön Konstantin vejének mellszobrát is. Ezt a műalkotást meglepetésnek szánják Magnenak, legközelebbi nevenapjára.” A levélben szereplő Magne nem más, mint Carolyne leánya, Konstantin pedig Hohenlohe Schillingfürst herceg és főudvarmester. Liszt Ferenc a szobrok elhelyezésével sokkal kevésbé volt megelégedve. Félig komolyan jegyezte meg: „Mint két portást, úgy ültetett ide bennünket Strobl”. Ez a kritika ugyan szerintem inkább az épület tervezőjét illette volna, mint a fiatal Stróblt, ha egyáltalán helytállónak nevezhető. Tény, hogy Stróbl Alajosnak első budapesti modellje, Liszt, kedvenc alakjává vált. Élete során hol monumentálisan, hol portréban vagy kisplasztikában még gyakran készített Liszt-szobrot.[…] Fotó: a képen Liszt Ferenc szobra látható, kottával a kezében. Több mint száz éve ül a dalszínház bejáratánál. (folytatom)
619 Ardelao 2016-03-11 13:53:30
ZENEI SZEMLE TÁRCA Gróf Zichy Géza viszonya Volkmannhoz és Liszthez. — Az elhunyt prófétalelkű mágnás a zeneszerzést először pozsonyi jogászkodása alatt tanulta Mayrbergertől. A Sechter tanainál azonban jóval többet tanult a szeszkedvelő karmestertől a sőr módszeres élvezeteinek tanaiból. — 1870-ben Pestre költözése után tehát sietett Volkmannt felkeresni, hogy nála pótolja a mulasztást. Tudta Mayrbergertől, hogy Volkmann mily nehezen közelíthető meg, mégis felment lakására. A harmadik emeleten egy nyitott ajtó előtt durva kötött mellényű öreg ember állt kezében seprővel. A gróf kérdésére, hogy hol lakik Volkmann , az öreg áttette a seprőt balkezébe a jobb hüvelykujjával magára mutatott. Zichy nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem bemutatkozott s a szemétlapátért lehajolva, ajánlkozott, hogy segít a takarításnál. Ennek végeztével a gróf kérte, hogy tanítsa őt. „Nem adok zongoraórákat!” felelte kurtán amaz. Zichy mondta, hogy nem zongorát, hanem zeneelméletet akar tanulni. „Mirevaló egy grófocskának zeneelmélet?” kérdé Volkmann gúnyos mosolygással. Csak hosszas kérésre volt kapacitálható.” Nem bánom — mondá az öreg — ha néha nagyon ritkán eljön. Ha nem lesz okosabb dolgom, tanítani fogom Önt. Háromszor kopogjon az ajtómon s ha azonnal fel nem nyitom, menjen Isten hírével haza, akkor tudhatja, hogy nincs kedvem Önnel foglalkozni,” — A gróf három nap egymásután hiába kopogott Volkmann ajtaján. A negyedik napon kopogás helyett meghúzta a csengőt s leguggolt, hogy Volkmann a figyelőlyukon kinézve, őt meg ne lássa. Volkmann nem látván senkit, kinyitotta az ajtót s megpillantva a grófot a különös helyzetben, elmosolyodott s beengedte. A tanítási feladatok kijavításából állott s Volkmann szófukarsága sokáig nem változott. „Az én koromban az ember már nehezen köt új barátságot, — mondá egyszer mentegetőzve — Ön nekem igen rokonszenves s egyelőre ez elég.” A tanórák előtt a grófnak rendszerint három óráig kellett várnia, míg Volkmann saját módszere szerint megfőzte kávéját, lapközleményeket vágott ki, hangjegyeit rendezgette, szivart választott s rakott félre szárítani s csak aztán nézte át a feladatot. — Zichy az „Esti lapok” -ba operakritikákat is írt. „Ön édes keveset tud s ez elég ahhoz, hogy zenekritikus lehessen!” gúnyolódott ezen is Volkmann. A rideg külső alatt azonban meleg szív lappangott. A német születésű komponista, ki a magyar szabadságharcban lelkes altiszt lett a nemzetőröknél a háromszínű kokárdát és súlyos fringiát (▪) viselve szállította haza éjjelenként a kocsmából az ivástól harcképtelenné vált hadfiakat, idővel Zichyvel is nagyon összebarátkozott, de szókimondó természetét sohasem tagadta meg. A sikerült kompozíciókat megdicsérte, de a gyengébb dolgokat kegyetlenül lerántotta, így például a Csipkerózsa karéneket. Mikor a gróf megházasodott, nagyon gyakran ebédelt náluk, próbára téve késésével a háziasszony türelmét. Volkmann nem akarta ingyen elfogadni Zichy lakásában a neki felajánlt két szobát, Zichy meg a bért nem akarta elfogadni. 1875-ben a Zeneakadémia megnyitásakor Zichy kivitte Lisztnek segítségével Volkmann tanárrá való kineveztetését. Azonban, minthogy a zeneakadémia elnöki minőségében Pestre került Liszt is, bűvkörébe vonta Zichyt, másrészt Volkmann is jobban el volt foglalva új állásában, hova budai lakásáról kellett átjárnia, ezért a viszony kissé meglazult köztük. A főok azonban mégis csak Liszt és Volkmann művészi hitvallásának ellentétessége volt. Liszt ugyan tréfálva szólt a házisapkában kávéfőzőjével piszmogó öregről, de tudását és tehetségét mindig elismerte. Volkmann szemében azonban Liszt közönséges oltár-romboló volt, ki sárba taposta a régi művészet tanait. — Zichy nagy nehezen összehozta a két ellenfelet egy ebédnél, még a Zeneakadémia alapítása előtt. Liszt szeretetreméltó és vidám, Volkmann szófukar és dörmögő mint rendesen. A gróf felköszöntötte két illusztris vendégét azt kívánva, hogy mindig közelebb simuljanak egymáshoz. Liszt poharát emelve, így felelt: „Örömmel fogadom. Ha Volkmann Róbert az ő B-moll triójánál egyebet se írt volna, teljes joggal igényelhetné minden őszinte zenész csodálatát és barátságát!” A poharak összekoccintásánál Liszt pohara eltört s a pezsgő az asztalra folyt. Volkmann mosolygott s Zichy fülébe súgta Lisztre célozva: „Komédiás!” A remélt összebarátkozás tehát nem sikerült. — Zichy néha félnapot és fél éjszakát töltött Lisztnél, kinek elutazása után ismét közeledni próbált Volkmannhoz. Kérdésére, hogy miért kerüli házát, Volkmann így mentegetőzött: „A finom előkelő társaságtól vissza kell húzódnom, igen sok időt veszítek vele.” Később mégis felkereste a grófi családot, részt vett a gyermekek játékaiban, ha a gróf nem volt otthon, velük étkezett s a legjobb barátjuk lett. A Diana-fürdőben bekövetkezett halála után (1883), mivel a sírkövére megindított gyűjtés kevés volt, Zichy a hiányzó összeget részben hangversenyeinek jövedelméből pótolta. — Jobban sikerült Zichynek Joachim és Liszt kibékítése. Joachim tudvalevőleg eleinte Liszt barátai közé tartozott, de később ő is azokhoz szegődött, kik a klasszikus irány konzervatív védelmezőiként léptek fel a Liszt-Wagner féle újításokkal szemben. A nyolcvanas évek elején Joachim Pesten koncertezett. Az új irány ellen már csak a vaskalaposok emeltek szót, Joachim kérésére Zichy vele ment fel Liszt Lakására. A kiváló hegedűs az előszobában szorongott , vajon nem fogja-e őt Liszt kidobni? Zichy jelentette, hogy kint vár egy megtért bűnös, „ Ha mi csak azokkal akarnánk érintkezni — mondá Liszt — kik minket soha meg nem sértettek, akkor remeték módjára kellene élnünk.” S megtudva, hogy Joachim van kint, a Zichytől kitárt ajtón berohanó Joachimot tárt karokkal fogadta. A kibékülési ebéden Zichy erősebb pezsgős poharakról gondoskodott, melyek aztán nem is törtek el. — Lisztben Zichy Volkmannhoz hasonló atyai barátra talált azzal a különbséggel, hogy Liszt puritán egyszerűsége nemes harmóniában olvadt össze a nagyvilági arisztokratikus körökben elsajátított finomságával. „Minek egy grófocskának zeneelmélet?” Volkmann nyersen őszinte szavai Liszt stílusában így nyertek kifejezést: „Az arisztokratikus születés semmi előnyt sem biztosít a művésznek. Nem hiszik el neki, hogy csupán a művészet szent érzése hevíti s nyakán szárad a dilettantizmus bélyege. Ha egy arisztokrata valamely tiszteletreméltó művet alkot, összeköttetései révén érvényesíthet: könnyebben kerül a közönség elé, de nehezebben arat sikert.” — Liszt buzdítására s az ő előszavával adta ki Zichy balkézre írt etüd-jeit a párisi Hengel cégnél is, amely nemben később még annyi művet alkotott a félkezű grófi komponista. Liszt kedvéért tanult meg Zichy wysthezni is s mivel az ősz mester nagyon bosszús volt, ha veszített, a gróf V. asszonnyal, állandó partnerükkel, az asztal alatt úgy cserélte ki kártyáit, hogy Lisztnek rendesen nyernie kellett. Ebben oly gyakorlatra tett szert, hogy a mester észre sem vette a kegyes csalást. — 1877-ben a Szent Erzsébet oratórium előadását is Zichy bőkezűsége tette lehetővé. A közreműködők s a regie költségek 3000 forintot tettek ki s Liszt igen el volt keseredve. Zichy nyugtatta csak meg azzal, hogy a zenészek nem oly idealisták, mint Liszt ő maga (Zichy) is mentől jobb áron igyekszik eladni termését, érthető tehát, ha ezt az alkalmat is mindenki arra akarja felhasználni, hogy mentől többet keressen. Az előadáson nem nagyon sok volt a hallgatóság, a művet hűvösen fogadták s a deficitet Zichy viselte, épp úgy mint három év múlva a szintén csak fél telt ház előtt bemutatott Krisztus oratóriumot. Liszt volt az 1877-iki párisi kiállítás nemzetközi zsűrijében Magyarország képviselője. Az ő hívására s ajánlóleveleivel ment aztán ez év telén Zichy gróf Párisba, hol egyik szalonból a másikba vitte őt Delibes és Saint-Saëns, Sardou pedig játékának hallatára így szólt: „Ennek a fiatalembernek csak félkeze van, de négy kézzel játszik.” — Zichy művészi turnéi ettől kezdve mind gyakoribbá váltak. Hisz tisztelet díjat sohase fogadott el s így ahol valami nagyobb szabású, fényesebb jótékony célú koncerteket adtak, a szereplők közé siettek meghívni őt is, úgy hogy e téren szinte nemes versenyre kelt Liszttel, ki tudvalevőleg szintén rengeteg összeget adott jótékony célra koncertjei jövedelméből. Nem egy ízben együtt utaztak jótékony célú hangversenyükre. Így a szegedi árvíz híre épp Kolozsvárt érte őket, hova Liszt harminchárom évi távollét után Zichy kíséretében ment el. A szegediek javára nemcsak itt, hanem Bécsben is koncerteztek a külügyminisztérium ballplatzi palotájában. A házigazda Andrássy Gyula gróf volt, megjelent a király, több főherceg és nagykövet s a császárváros elitje. A hangversenyen szerepelt a Zichytől három kézre feldogozott Rákóczí induló, melyet a király negyedszázaddal előbb érdekes körülmények közt hallott először Liszttől. Akkor volt Liszt először meghíva a bécsi udvarhoz. Gróf Sedlnitzky rendőrfőnök a kontinens nagy városaiból, hol Liszt megfordult, az osztrák nagykövetségektől mindenütt megnyugtató választ kapott a mester megbízhatóságáról. Annál jobban elrémült a grófi rendőrfőnök s az egész udvar, midőn Liszt az udvar előtt tartott koncertjén egyszerre csak rázendített a Rákóczi indulóra. Hisz akkor nyolc heti börtön várt arra, aki ezt nyilvánosan el merte játszani. A fiatal uralkodó (akkor még csak császár) azonban mosolyogva gratulált Lisztnek: „Ritkán van alkalmam ezt a szép indulót hallani!” — Most már bátran lehetett a Rákóczi indulót műsorra tűzni, hisz az egykor in effigie (jelképesen [latin], megj. A.) felakasztásra ítélt rebellis Andrássy volt a külügyminiszter. De más meglepetés történt most. Liszt ugyanis a középtételnél elkezdett rögtönözni. Hátravetette fejét s a témát különféle hangnemeken át kezdte végigvinni. Zichy hamar feltalálta magát: a számára még hozzáférhető billentyűkön kromatikus nyolcad meneteket vert, mire Liszt fülébe súgta: „Bravó Géza!” s csakhamar megint visszazökkentek a csendes kerékvágásba anélkül, hogy a közönség a rögtönzést észrevette volna. Zichy külföldi sikereit is nem egy helyütt Liszt egyengette. Így Weimarban is, hol annyi ideig volt Liszt otthon, a nagyhercegi családnál. Wagnernek is ő mutatta be Zichyt, kit Bayreuthba érkezése után mindjárt a Villa Wahnfriedbe rendeltek — mint emlékirataiban a gróf mondja — mert Wagnernek valóságos fejedelmi allűrjei voltak. Zichy a szalonba lépve egy pálma alatt látta ülni a mestert hódoló hölgyek társaságában, kik őt marabu tollas legyezőikkel legyezték. Liszttel együtt türelmesen várakoztak, míg Wagner befejezte anekdotáit és csak azután mert az após Liszt, vejéhez, Wagnerhez közeledni Zichyvel, mikor a hölgyek kacaja jelezte az alkalmas pillanatot. Itt értette meg a grófi zeneszerző, hogy a zsenialítás a születés arisztokráciájánál is nemesebb patinát adhat. A Parsifal előadás meghallgatása fejezte be a weimari látogatást. — Liszt és Zichy viszonya mindvégig meleg volt. Az ősz mester, kinek Andrássy tanácsára nem fizetést adtak, mert hiszen megfizetni nem lehetett volna, hanem a király magánpénztárából évi négyezer forint tiszteletdíjat utalt ki, ez összeget téli budapesti tartózkodása alatt teljesen itt akarta az országban elkölteni, míg az év hátralevő szakaiban külföldön egyéb jövedelmére volt utalva. Zichy a nobilitást avval viszonozta, hogy Liszt hetvenedik születési fordulójának évében, 1881-ben koncert turnéja jövedelmének egyharmadát a mester raidingi szülőházának visszavásárlására fordítja. Liszt kifejezett óhajtására azonban ez összeget a Budapest törvényhatósága által 1873-ban alapított Liszt jubileumi ösztöndíjalaphoz csatolta. Így rótta le háláját második nagy zenei mestere iránt, kinek emlékezetét hirdette Liszt indulójával. Az 1911-iki Liszt ünnepségek kezdeményezése és rendezése szintén Zichy Géza érdeme. (Az eredeti újságcikket másoltam be) Írta: Dr. Wagner József (1924. VIII. évf. 5. sz. február hó) Megj. (▪ fringia = hosszú, enyhén görbülő pengélyű finom acélból készült kard, szabja [görög eredetű]) Karl Mayrberger (1828-1881), osztrák zeneszerző, zenetanár. Robert Volkmann (1815-1883), németországi születésű, de hozzánk költözése után magyarrá vált zeneszerző, zenepedagógus, karmester. Gróf Zichy Géza (1849-1924), drámaíró, színműíró, zeneszerző, zongoraművész.
ZENEI SZEMLE TÁRCA Gróf Zichy Géza viszonya Volkmannhoz és Liszthez. — Az elhunyt prófétalelkű mágnás a zeneszerzést először pozsonyi jogászkodása alatt tanulta Mayrbergertől. A Sechter tanainál azonban jóval többet tanult a szeszkedvelő karmestertől a sőr módszeres élvezeteinek tanaiból. — 1870-ben Pestre költözése után tehát sietett Volkmannt felkeresni, hogy nála pótolja a mulasztást. Tudta Mayrbergertől, hogy Volkmann mily nehezen közelíthető meg, mégis felment lakására. A harmadik emeleten egy nyitott ajtó előtt durva kötött mellényű öreg ember állt kezében seprővel. A gróf kérdésére, hogy hol lakik Volkmann , az öreg áttette a seprőt balkezébe a jobb hüvelykujjával magára mutatott. Zichy nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem bemutatkozott s a szemétlapátért lehajolva, ajánlkozott, hogy segít a takarításnál. Ennek végeztével a gróf kérte, hogy tanítsa őt. „Nem adok zongoraórákat!” felelte kurtán amaz. Zichy mondta, hogy nem zongorát, hanem zeneelméletet akar tanulni. „Mirevaló egy grófocskának zeneelmélet?” kérdé Volkmann gúnyos mosolygással. Csak hosszas kérésre volt kapacitálható.” Nem bánom — mondá az öreg — ha néha nagyon ritkán eljön. Ha nem lesz okosabb dolgom, tanítani fogom Önt. Háromszor kopogjon az ajtómon s ha azonnal fel nem nyitom, menjen Isten hírével haza, akkor tudhatja, hogy nincs kedvem Önnel foglalkozni,” — A gróf három nap egymásután hiába kopogott Volkmann ajtaján. A negyedik napon kopogás helyett meghúzta a csengőt s leguggolt, hogy Volkmann a figyelőlyukon kinézve, őt meg ne lássa. Volkmann nem látván senkit, kinyitotta az ajtót s megpillantva a grófot a különös helyzetben, elmosolyodott s beengedte. A tanítási feladatok kijavításából állott s Volkmann szófukarsága sokáig nem változott. „Az én koromban az ember már nehezen köt új barátságot, — mondá egyszer mentegetőzve — Ön nekem igen rokonszenves s egyelőre ez elég.” A tanórák előtt a grófnak rendszerint három óráig kellett várnia, míg Volkmann saját módszere szerint megfőzte kávéját, lapközleményeket vágott ki, hangjegyeit rendezgette, szivart választott s rakott félre szárítani s csak aztán nézte át a feladatot. — Zichy az „Esti lapok” -ba operakritikákat is írt. „Ön édes keveset tud s ez elég ahhoz, hogy zenekritikus lehessen!” gúnyolódott ezen is Volkmann. A rideg külső alatt azonban meleg szív lappangott. A német születésű komponista, ki a magyar szabadságharcban lelkes altiszt lett a nemzetőröknél a háromszínű kokárdát és súlyos fringiát (▪) viselve szállította haza éjjelenként a kocsmából az ivástól harcképtelenné vált hadfiakat, idővel Zichyvel is nagyon összebarátkozott, de szókimondó természetét sohasem tagadta meg. A sikerült kompozíciókat megdicsérte, de a gyengébb dolgokat kegyetlenül lerántotta, így például a Csipkerózsa karéneket. Mikor a gróf megházasodott, nagyon gyakran ebédelt náluk, próbára téve késésével a háziasszony türelmét. Volkmann nem akarta ingyen elfogadni Zichy lakásában a neki felajánlt két szobát, Zichy meg a bért nem akarta elfogadni. 1875-ben a Zeneakadémia megnyitásakor Zichy kivitte Lisztnek segítségével Volkmann tanárrá való kineveztetését. Azonban, minthogy a zeneakadémia elnöki minőségében Pestre került Liszt is, bűvkörébe vonta Zichyt, másrészt Volkmann is jobban el volt foglalva új állásában, hova budai lakásáról kellett átjárnia, ezért a viszony kissé meglazult köztük. A főok azonban mégis csak Liszt és Volkmann művészi hitvallásának ellentétessége volt. Liszt ugyan tréfálva szólt a házisapkában kávéfőzőjével piszmogó öregről, de tudását és tehetségét mindig elismerte. Volkmann szemében azonban Liszt közönséges oltár-romboló volt, ki sárba taposta a régi művészet tanait. — Zichy nagy nehezen összehozta a két ellenfelet egy ebédnél, még a Zeneakadémia alapítása előtt. Liszt szeretetreméltó és vidám, Volkmann szófukar és dörmögő mint rendesen. A gróf felköszöntötte két illusztris vendégét azt kívánva, hogy mindig közelebb simuljanak egymáshoz. Liszt poharát emelve, így felelt: „Örömmel fogadom. Ha Volkmann Róbert az ő B-moll triójánál egyebet se írt volna, teljes joggal igényelhetné minden őszinte zenész csodálatát és barátságát!” A poharak összekoccintásánál Liszt pohara eltört s a pezsgő az asztalra folyt. Volkmann mosolygott s Zichy fülébe súgta Lisztre célozva: „Komédiás!” A remélt összebarátkozás tehát nem sikerült. — Zichy néha félnapot és fél éjszakát töltött Lisztnél, kinek elutazása után ismét közeledni próbált Volkmannhoz. Kérdésére, hogy miért kerüli házát, Volkmann így mentegetőzött: „A finom előkelő társaságtól vissza kell húzódnom, igen sok időt veszítek vele.” Később mégis felkereste a grófi családot, részt vett a gyermekek játékaiban, ha a gróf nem volt otthon, velük étkezett s a legjobb barátjuk lett. A Diana-fürdőben bekövetkezett halála után (1883), mivel a sírkövére megindított gyűjtés kevés volt, Zichy a hiányzó összeget részben hangversenyeinek jövedelméből pótolta. — Jobban sikerült Zichynek Joachim és Liszt kibékítése. Joachim tudvalevőleg eleinte Liszt barátai közé tartozott, de később ő is azokhoz szegődött, kik a klasszikus irány konzervatív védelmezőiként léptek fel a Liszt-Wagner féle újításokkal szemben. A nyolcvanas évek elején Joachim Pesten koncertezett. Az új irány ellen már csak a vaskalaposok emeltek szót, Joachim kérésére Zichy vele ment fel Liszt Lakására. A kiváló hegedűs az előszobában szorongott , vajon nem fogja-e őt Liszt kidobni? Zichy jelentette, hogy kint vár egy megtért bűnös, „ Ha mi csak azokkal akarnánk érintkezni — mondá Liszt — kik minket soha meg nem sértettek, akkor remeték módjára kellene élnünk.” S megtudva, hogy Joachim van kint, a Zichytől kitárt ajtón berohanó Joachimot tárt karokkal fogadta. A kibékülési ebéden Zichy erősebb pezsgős poharakról gondoskodott, melyek aztán nem is törtek el. — Lisztben Zichy Volkmannhoz hasonló atyai barátra talált azzal a különbséggel, hogy Liszt puritán egyszerűsége nemes harmóniában olvadt össze a nagyvilági arisztokratikus körökben elsajátított finomságával. „Minek egy grófocskának zeneelmélet?” Volkmann nyersen őszinte szavai Liszt stílusában így nyertek kifejezést: „Az arisztokratikus születés semmi előnyt sem biztosít a művésznek. Nem hiszik el neki, hogy csupán a művészet szent érzése hevíti s nyakán szárad a dilettantizmus bélyege. Ha egy arisztokrata valamely tiszteletreméltó művet alkot, összeköttetései révén érvényesíthet: könnyebben kerül a közönség elé, de nehezebben arat sikert.” — Liszt buzdítására s az ő előszavával adta ki Zichy balkézre írt etüd-jeit a párisi Hengel cégnél is, amely nemben később még annyi művet alkotott a félkezű grófi komponista. Liszt kedvéért tanult meg Zichy wysthezni is s mivel az ősz mester nagyon bosszús volt, ha veszített, a gróf V. asszonnyal, állandó partnerükkel, az asztal alatt úgy cserélte ki kártyáit, hogy Lisztnek rendesen nyernie kellett. Ebben oly gyakorlatra tett szert, hogy a mester észre sem vette a kegyes csalást. — 1877-ben a Szent Erzsébet oratórium előadását is Zichy bőkezűsége tette lehetővé. A közreműködők s a regie költségek 3000 forintot tettek ki s Liszt igen el volt keseredve. Zichy nyugtatta csak meg azzal, hogy a zenészek nem oly idealisták, mint Liszt ő maga (Zichy) is mentől jobb áron igyekszik eladni termését, érthető tehát, ha ezt az alkalmat is mindenki arra akarja felhasználni, hogy mentől többet keressen. Az előadáson nem nagyon sok volt a hallgatóság, a művet hűvösen fogadták s a deficitet Zichy viselte, épp úgy mint három év múlva a szintén csak fél telt ház előtt bemutatott Krisztus oratóriumot. Liszt volt az 1877-iki párisi kiállítás nemzetközi zsűrijében Magyarország képviselője. Az ő hívására s ajánlóleveleivel ment aztán ez év telén Zichy gróf Párisba, hol egyik szalonból a másikba vitte őt Delibes és Saint-Saëns, Sardou pedig játékának hallatára így szólt: „Ennek a fiatalembernek csak félkeze van, de négy kézzel játszik.” — Zichy művészi turnéi ettől kezdve mind gyakoribbá váltak. Hisz tisztelet díjat sohase fogadott el s így ahol valami nagyobb szabású, fényesebb jótékony célú koncerteket adtak, a szereplők közé siettek meghívni őt is, úgy hogy e téren szinte nemes versenyre kelt Liszttel, ki tudvalevőleg szintén rengeteg összeget adott jótékony célra koncertjei jövedelméből. Nem egy ízben együtt utaztak jótékony célú hangversenyükre. Így a szegedi árvíz híre épp Kolozsvárt érte őket, hova Liszt harminchárom évi távollét után Zichy kíséretében ment el. A szegediek javára nemcsak itt, hanem Bécsben is koncerteztek a külügyminisztérium ballplatzi palotájában. A házigazda Andrássy Gyula gróf volt, megjelent a király, több főherceg és nagykövet s a császárváros elitje. A hangversenyen szerepelt a Zichytől három kézre feldogozott Rákóczí induló, melyet a király negyedszázaddal előbb érdekes körülmények közt hallott először Liszttől. Akkor volt Liszt először meghíva a bécsi udvarhoz. Gróf Sedlnitzky rendőrfőnök a kontinens nagy városaiból, hol Liszt megfordult, az osztrák nagykövetségektől mindenütt megnyugtató választ kapott a mester megbízhatóságáról. Annál jobban elrémült a grófi rendőrfőnök s az egész udvar, midőn Liszt az udvar előtt tartott koncertjén egyszerre csak rázendített a Rákóczi indulóra. Hisz akkor nyolc heti börtön várt arra, aki ezt nyilvánosan el merte játszani. A fiatal uralkodó (akkor még csak császár) azonban mosolyogva gratulált Lisztnek: „Ritkán van alkalmam ezt a szép indulót hallani!” — Most már bátran lehetett a Rákóczi indulót műsorra tűzni, hisz az egykor in effigie (jelképesen [latin], megj. A.) felakasztásra ítélt rebellis Andrássy volt a külügyminiszter. De más meglepetés történt most. Liszt ugyanis a középtételnél elkezdett rögtönözni. Hátravetette fejét s a témát különféle hangnemeken át kezdte végigvinni. Zichy hamar feltalálta magát: a számára még hozzáférhető billentyűkön kromatikus nyolcad meneteket vert, mire Liszt fülébe súgta: „Bravó Géza!” s csakhamar megint visszazökkentek a csendes kerékvágásba anélkül, hogy a közönség a rögtönzést észrevette volna. Zichy külföldi sikereit is nem egy helyütt Liszt egyengette. Így Weimarban is, hol annyi ideig volt Liszt otthon, a nagyhercegi családnál. Wagnernek is ő mutatta be Zichyt, kit Bayreuthba érkezése után mindjárt a Villa Wahnfriedbe rendeltek — mint emlékirataiban a gróf mondja — mert Wagnernek valóságos fejedelmi allűrjei voltak. Zichy a szalonba lépve egy pálma alatt látta ülni a mestert hódoló hölgyek társaságában, kik őt marabu tollas legyezőikkel legyezték. Liszttel együtt türelmesen várakoztak, míg Wagner befejezte anekdotáit és csak azután mert az após Liszt, vejéhez, Wagnerhez közeledni Zichyvel, mikor a hölgyek kacaja jelezte az alkalmas pillanatot. Itt értette meg a grófi zeneszerző, hogy a zsenialítás a születés arisztokráciájánál is nemesebb patinát adhat. A Parsifal előadás meghallgatása fejezte be a weimari látogatást. — Liszt és Zichy viszonya mindvégig meleg volt. Az ősz mester, kinek Andrássy tanácsára nem fizetést adtak, mert hiszen megfizetni nem lehetett volna, hanem a király magánpénztárából évi négyezer forint tiszteletdíjat utalt ki, ez összeget téli budapesti tartózkodása alatt teljesen itt akarta az országban elkölteni, míg az év hátralevő szakaiban külföldön egyéb jövedelmére volt utalva. Zichy a nobilitást avval viszonozta, hogy Liszt hetvenedik születési fordulójának évében, 1881-ben koncert turnéja jövedelmének egyharmadát a mester raidingi szülőházának visszavásárlására fordítja. Liszt kifejezett óhajtására azonban ez összeget a Budapest törvényhatósága által 1873-ban alapított Liszt jubileumi ösztöndíjalaphoz csatolta. Így rótta le háláját második nagy zenei mestere iránt, kinek emlékezetét hirdette Liszt indulójával. Az 1911-iki Liszt ünnepségek kezdeményezése és rendezése szintén Zichy Géza érdeme. (Az eredeti újságcikket másoltam be) Írta: Dr. Wagner József (1924. VIII. évf. 5. sz. február hó) Megj. (▪ fringia = hosszú, enyhén görbülő pengélyű finom acélból készült kard, szabja [görög eredetű]) Karl Mayrberger (1828-1881), osztrák zeneszerző, zenetanár. Robert Volkmann (1815-1883), németországi születésű, de hozzánk költözése után magyarrá vált zeneszerző, zenepedagógus, karmester. Gróf Zichy Géza (1849-1924), drámaíró, színműíró, zeneszerző, zongoraművész.
618 Búbánat 2016-03-11 13:41:19 [Válasz erre: 617 Búbánat 2016-03-10 11:40:31]
Az utolsó résszel folytatom, és másolom át ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. A filharmonikusok emlékhangversennyel adnak elégtételt a holtnak az élővel szemben elkövetett mellőzésekért. A közönség azonban távol marad a hangversenyről. A minden tekintetben magas színvonalú hangverseny műsora a következő: Héroîde funèbre Esz-dúr zongoraverseny (Major Gyula) Tasso Dante szimfónia, I. tétel Egy másik alkalommal a Faust szimfónia egy részletét adják elő a filharmonikusok, ez azonban – mint olvassuk – fárasztja a hallgatóságot. 1887-ben a hagyatékban megtalálják Liszt fiatalkori „Malédiction” zongoraversenyét. A zeneakadémiai Liszt-emlékhangversenyről, amelyen Erkel Ferenc zongorázott a PESTI HÍRLAP 1887., 290. számában olvashatunk: Erkel „Petőfi szellemének” című ábrándot és a Puritánok átiratát játszotta „bámulatos precízióval, dallamos billentyűveréssel és tiszta skálatechnikával. Mikor a pódiumon megjelent, viharos taps fogadta, mely még intenzívebben megújult, mikor befejezte. Az akadémia növendékei pedig pompás babérkoszorút nyújtottak át az érdemes tanárnak.”) Vajon milyen érzés lehetett a hetvenhét esztendős Erkelnek a zongora mellett róni le kegyeletét az egy évvel azelőtt elhunyt nagy pályatárs emléke előtt, aki egy esztendővel fiatalabb volt nála? „Zum Bleiben ich, zum Scheiden du erkoren, gingst du voran – und hast nicht viel verloren” – kínálkoznak a Wertherhez írt sorok, amelyeknek keserűségét Erkel számára csak röpke alkalmakra enyhíthette egy-egy jubileum ünnepe… (azokban az években). A következő évben a filharmonikusok Erkel Sándor vezényletével első ízben adják elő a teljes Faust szimfóniát. A darab közben a közönség egy része tüntetően távozik. Liszt műveit elítélni: divat ezekben az években! ZENELAP, 1888. 7. sz.: „Más, kora ízlésén felülálló zeneköltővel sem volt ez másképen, kik azonban ma már elismert nagyságok” – vigasztal a lap, az előadásról pedig megállapítja, hogy „a Filharmonikusok talán még soha oly művészi verv-vel s a legnagyobb nehézségeket is mesterileg legyőző biztonsággal nem adtak elő művet, mint ezt…” (verve = hév, lendület, lelkesedés; francia, angol) A PESTI HÍRLAP (1888., 68. sz,) annak megállapításával kezdi beszámolóját, hogy a filharmonikusok régi tartozást róttak le a teljes Faust szimfónia bemutatásával, amely „… a mesternek legsikerültebb, legvilágosabb szerkezetű és legtartalmasabb szerzeményei közé tartozik…” Az előadásról: „A szimfónia kitűnően volt betanulva és előadása szabatosság és finom árnyalás dolgában alig hagyott fenn kívánni valót.” Ugyanebben az évben a „Tasso”-t is előadják a filharmonikusok. (Ekkor, mint már régebben is gyakran, felmerül az igény, hogy az efféle művek előadásához nyomtatott szöveget mellékeljenek.) 1890-ben valamennyire fellendül a Liszt-művek játszottsága. Az év elején a filharmonikusok előadják a „Hunok harcát”: „A ki nem elfogult Berlioz által kezdett mindenekfelett jellemezni akaró és eredeti combinattiókra törekvő styl ellenében: az bizonnyal sok szépet talál e nem sok motívumból, de szilárd concepcio szerint felépített nagyszerű opusban…” (PESTI HÍRLAP, 1890., 7. sz.) Mahler vezényletével az „Ünnepi hangok” – mint olvassuk – eddigi legszebb előadására kerül sor, majd egy zeneakadémiai hangversenyen felhangzik a „137. zsoltár”, a „h-moll szonáta” (Szendy Árpád) és a „Bolygó hollandi Fonódalának” átirata (Thomán István előadásában). Kevéssel utóbb Bernhard Stavenhagen adja elő a h-moll szonátát, amely: „…formailag és tartalmilag egyaránt – úgy a művészre mint a hallgatókra nézve – rendkívül fárasztó és féktelen szélsőségekben csapongó mű.” (PESTI HÍRLAP, 1890., 21. sz.) A „Funérailles Eugen d’Albert előadásában hangzik fel ezekben a napokban Budapesten. A következő esztendőben az Operaházban szcenírozva adják elő a „Szent Erzsébet legendáját”, amely Erkel Sándor vezényletével szép sikert arat és több éven át műsoron marad, Egy 1892-es „Les préludes”-előadásról olvassuk: „Liszt e nagyszabású symphoniai költeménye a filharmonikusok évadának méltó befejezője volt: tele a nagy indulatokat s csöndesebb boldogságot ellenállhatatlanul festő részletekkel: harmonikus felépítése, fényes hangszerelése csak megerősíti csodálatunkat a lángeszű mester és tiszteletünket az előadó zenekar magas művészete iránt. (PESTI HÍRLAP, 1892., 4. sz.) Ugyanebben az évben Richter János vezényli a „Mazeppá”-t: „felülmúlhatatlan tökéllyel közénk varázsolta Liszt szellemét” (PESTI HÍRLAP, 1892., 23. sz.) A filharmonikusok az 1893-ban előadott „Mefisztó-keringővel” nem tudtak hatást elérni, egy más alkalommal azonban a „Les Preludes” a hallgatóság és a kritika páratlan elragadtatását vívja ki. Ezt az előadást Nikisch vezényelte! Kimagasló eseményként maradt fenn a krónikában a „Tasso” 1895-ös előadása, amelyet Siegfried Wagner vezényelt. (Eddig tartott Pándi Mariann írása Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások, beszámolók tükrében; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatása, utóélete 1895-ig bezárólag –a Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részei, amelyeket szélesebb körben való megismertetésük szándékával ide a Liszt-topicba beemeltem.)
Az utolsó résszel folytatom, és másolom át ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. A filharmonikusok emlékhangversennyel adnak elégtételt a holtnak az élővel szemben elkövetett mellőzésekért. A közönség azonban távol marad a hangversenyről. A minden tekintetben magas színvonalú hangverseny műsora a következő: Héroîde funèbre Esz-dúr zongoraverseny (Major Gyula) Tasso Dante szimfónia, I. tétel Egy másik alkalommal a Faust szimfónia egy részletét adják elő a filharmonikusok, ez azonban – mint olvassuk – fárasztja a hallgatóságot. 1887-ben a hagyatékban megtalálják Liszt fiatalkori „Malédiction” zongoraversenyét. A zeneakadémiai Liszt-emlékhangversenyről, amelyen Erkel Ferenc zongorázott a PESTI HÍRLAP 1887., 290. számában olvashatunk: Erkel „Petőfi szellemének” című ábrándot és a Puritánok átiratát játszotta „bámulatos precízióval, dallamos billentyűveréssel és tiszta skálatechnikával. Mikor a pódiumon megjelent, viharos taps fogadta, mely még intenzívebben megújult, mikor befejezte. Az akadémia növendékei pedig pompás babérkoszorút nyújtottak át az érdemes tanárnak.”) Vajon milyen érzés lehetett a hetvenhét esztendős Erkelnek a zongora mellett róni le kegyeletét az egy évvel azelőtt elhunyt nagy pályatárs emléke előtt, aki egy esztendővel fiatalabb volt nála? „Zum Bleiben ich, zum Scheiden du erkoren, gingst du voran – und hast nicht viel verloren” – kínálkoznak a Wertherhez írt sorok, amelyeknek keserűségét Erkel számára csak röpke alkalmakra enyhíthette egy-egy jubileum ünnepe… (azokban az években). A következő évben a filharmonikusok Erkel Sándor vezényletével első ízben adják elő a teljes Faust szimfóniát. A darab közben a közönség egy része tüntetően távozik. Liszt műveit elítélni: divat ezekben az években! ZENELAP, 1888. 7. sz.: „Más, kora ízlésén felülálló zeneköltővel sem volt ez másképen, kik azonban ma már elismert nagyságok” – vigasztal a lap, az előadásról pedig megállapítja, hogy „a Filharmonikusok talán még soha oly művészi verv-vel s a legnagyobb nehézségeket is mesterileg legyőző biztonsággal nem adtak elő művet, mint ezt…” (verve = hév, lendület, lelkesedés; francia, angol) A PESTI HÍRLAP (1888., 68. sz,) annak megállapításával kezdi beszámolóját, hogy a filharmonikusok régi tartozást róttak le a teljes Faust szimfónia bemutatásával, amely „… a mesternek legsikerültebb, legvilágosabb szerkezetű és legtartalmasabb szerzeményei közé tartozik…” Az előadásról: „A szimfónia kitűnően volt betanulva és előadása szabatosság és finom árnyalás dolgában alig hagyott fenn kívánni valót.” Ugyanebben az évben a „Tasso”-t is előadják a filharmonikusok. (Ekkor, mint már régebben is gyakran, felmerül az igény, hogy az efféle művek előadásához nyomtatott szöveget mellékeljenek.) 1890-ben valamennyire fellendül a Liszt-művek játszottsága. Az év elején a filharmonikusok előadják a „Hunok harcát”: „A ki nem elfogult Berlioz által kezdett mindenekfelett jellemezni akaró és eredeti combinattiókra törekvő styl ellenében: az bizonnyal sok szépet talál e nem sok motívumból, de szilárd concepcio szerint felépített nagyszerű opusban…” (PESTI HÍRLAP, 1890., 7. sz.) Mahler vezényletével az „Ünnepi hangok” – mint olvassuk – eddigi legszebb előadására kerül sor, majd egy zeneakadémiai hangversenyen felhangzik a „137. zsoltár”, a „h-moll szonáta” (Szendy Árpád) és a „Bolygó hollandi Fonódalának” átirata (Thomán István előadásában). Kevéssel utóbb Bernhard Stavenhagen adja elő a h-moll szonátát, amely: „…formailag és tartalmilag egyaránt – úgy a művészre mint a hallgatókra nézve – rendkívül fárasztó és féktelen szélsőségekben csapongó mű.” (PESTI HÍRLAP, 1890., 21. sz.) A „Funérailles Eugen d’Albert előadásában hangzik fel ezekben a napokban Budapesten. A következő esztendőben az Operaházban szcenírozva adják elő a „Szent Erzsébet legendáját”, amely Erkel Sándor vezényletével szép sikert arat és több éven át műsoron marad, Egy 1892-es „Les préludes”-előadásról olvassuk: „Liszt e nagyszabású symphoniai költeménye a filharmonikusok évadának méltó befejezője volt: tele a nagy indulatokat s csöndesebb boldogságot ellenállhatatlanul festő részletekkel: harmonikus felépítése, fényes hangszerelése csak megerősíti csodálatunkat a lángeszű mester és tiszteletünket az előadó zenekar magas művészete iránt. (PESTI HÍRLAP, 1892., 4. sz.) Ugyanebben az évben Richter János vezényli a „Mazeppá”-t: „felülmúlhatatlan tökéllyel közénk varázsolta Liszt szellemét” (PESTI HÍRLAP, 1892., 23. sz.) A filharmonikusok az 1893-ban előadott „Mefisztó-keringővel” nem tudtak hatást elérni, egy más alkalommal azonban a „Les Preludes” a hallgatóság és a kritika páratlan elragadtatását vívja ki. Ezt az előadást Nikisch vezényelte! Kimagasló eseményként maradt fenn a krónikában a „Tasso” 1895-ös előadása, amelyet Siegfried Wagner vezényelt. (Eddig tartott Pándi Mariann írása Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások, beszámolók tükrében; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatása, utóélete 1895-ig bezárólag –a Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részei, amelyeket szélesebb körben való megismertetésük szándékával ide a Liszt-topicba beemeltem.)
617 Búbánat 2016-03-10 11:40:31 [Válasz erre: 616 Búbánat 2016-03-09 12:01:12]
Folytatom és átmásolom ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. Az 1886-os év Lisztről szóló híreit olvasni megrázó élmény. Olyan, mint végignézni egy tragédiát, amelynek már ismerjük a végét. Egészségi állapotáról változó, gyakran ellentétes hírek érkeznek. Ennek csak az utolsó napokban lehetett oka Cosima „Wagner-diplomáciája”: elhallgatni a betegséget, nehogy az megzavarja a bayreuthi ünnep fényét. Az év folyamán, jóval korábban a végzetes betegségnél, a nála járt látogatók hozzák a rossz híreket, ő maga ezzel szemben írásban és szóban hirdeti kiváló egészségét: nyilván így akarta legyőzni a bajt, amely leselkedett rá. Ezzel a hatalmas erővel sikerül is véghezvinnie, hogy úgyszólván az utolsó pillanatig töretlenül győzi az esztendő számos fárasztó programját. Olyan gazdag és látványos ez az év Liszt számára, mint egy jól megkomponált operai finálé. Még egyszer bejárja Európát és learatja élete legnagyobb sikereit. Előbb a lipcsei Liszt-egylet küldi el számára babérkoszorúját nagy tehetségű tanítványával, Alexander Silotival. Majd ő kell útra, s ez az út valóságos diadalmenet. Előbb Liège-ben ünneplik, majd Párizsban, párizsi módon: nagyszabásúan. Látványos körülmények között. A francia lapok terjedelmes tudósításokat közölnek róla („mindig szívvel-lélekkel francia volt” – írja a MATIN, mintha máris nekrológra készülne), és a Saint Eustache templomban háromezer ember jelenlétében adják elő az Esztergomi misét Édouard Colonne vezényletével. Egy nap két hangversenyt is rendeznek Liszt műveiből: délelőtt Charles Lamoureux vezényli egyik zongoraversenyét és a Tassót, délután Colonne a Les Préludes-öt. Majd Londonba érkezik, ahol 1840 óta nem járt. Itt a Szent Erzsébet legendáját adják elő, és bemutatják Lisztet a királyi családnak. Walter Bache, Liszt műveinek lelkes angliai terjesztője zongorahangversenyt ad a tiszteletére, amelyen ő maga is közreműködik Schubert Divertissement à la Hongroise című művével és egy saját magyar rapszódiájával. A diadalút következő nevezetes állomása a sondershauseni fesztivál, amelyet ugyancsak Liszt tiszteletére rendeznek, az ő műveiből. Lipcse a mester hetvenötödik születésnapjának megünneplésére készül, de erre Liszt életében már nem kerülhetett sor: július 31-én Bayreuthban meghal. Az utórezgések száma meglepően nagy: egymást érik a Lisztről szóló méltatások, anekdoták, visszaemlékezések és a temetés részleteiről szóló beszámoló tudósítások. Munkásságának hevenyészett felmérése alapján a Pesti Hírlap 647-re teszi ismert reánk maradt kompozícióinak számát, ideértve utolsó műveit, a „Csárdás és Dacos” (2 csárdás; Allegro és Csárdás obstiné) című zongoradarabokat is. A temetés után – amelyen magyar részről Mihalovich Ödön vesz részt – nyomban felmerül Liszt hamvai hazaszállításának kérdése Wittgenstein hercegnő feltűnően lojális a magyar követelés iránt, de a weimari nagyherceg hasonló igénye és a magyar hivatalos fórumok lanyha ügybuzgalma folytán Liszt hamvai mégsem kerülhetnek vissza Magyarországra. (folytatom)
Folytatom és átmásolom ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. Az 1886-os év Lisztről szóló híreit olvasni megrázó élmény. Olyan, mint végignézni egy tragédiát, amelynek már ismerjük a végét. Egészségi állapotáról változó, gyakran ellentétes hírek érkeznek. Ennek csak az utolsó napokban lehetett oka Cosima „Wagner-diplomáciája”: elhallgatni a betegséget, nehogy az megzavarja a bayreuthi ünnep fényét. Az év folyamán, jóval korábban a végzetes betegségnél, a nála járt látogatók hozzák a rossz híreket, ő maga ezzel szemben írásban és szóban hirdeti kiváló egészségét: nyilván így akarta legyőzni a bajt, amely leselkedett rá. Ezzel a hatalmas erővel sikerül is véghezvinnie, hogy úgyszólván az utolsó pillanatig töretlenül győzi az esztendő számos fárasztó programját. Olyan gazdag és látványos ez az év Liszt számára, mint egy jól megkomponált operai finálé. Még egyszer bejárja Európát és learatja élete legnagyobb sikereit. Előbb a lipcsei Liszt-egylet küldi el számára babérkoszorúját nagy tehetségű tanítványával, Alexander Silotival. Majd ő kell útra, s ez az út valóságos diadalmenet. Előbb Liège-ben ünneplik, majd Párizsban, párizsi módon: nagyszabásúan. Látványos körülmények között. A francia lapok terjedelmes tudósításokat közölnek róla („mindig szívvel-lélekkel francia volt” – írja a MATIN, mintha máris nekrológra készülne), és a Saint Eustache templomban háromezer ember jelenlétében adják elő az Esztergomi misét Édouard Colonne vezényletével. Egy nap két hangversenyt is rendeznek Liszt műveiből: délelőtt Charles Lamoureux vezényli egyik zongoraversenyét és a Tassót, délután Colonne a Les Préludes-öt. Majd Londonba érkezik, ahol 1840 óta nem járt. Itt a Szent Erzsébet legendáját adják elő, és bemutatják Lisztet a királyi családnak. Walter Bache, Liszt műveinek lelkes angliai terjesztője zongorahangversenyt ad a tiszteletére, amelyen ő maga is közreműködik Schubert Divertissement à la Hongroise című művével és egy saját magyar rapszódiájával. A diadalút következő nevezetes állomása a sondershauseni fesztivál, amelyet ugyancsak Liszt tiszteletére rendeznek, az ő műveiből. Lipcse a mester hetvenötödik születésnapjának megünneplésére készül, de erre Liszt életében már nem kerülhetett sor: július 31-én Bayreuthban meghal. Az utórezgések száma meglepően nagy: egymást érik a Lisztről szóló méltatások, anekdoták, visszaemlékezések és a temetés részleteiről szóló beszámoló tudósítások. Munkásságának hevenyészett felmérése alapján a Pesti Hírlap 647-re teszi ismert reánk maradt kompozícióinak számát, ideértve utolsó műveit, a „Csárdás és Dacos” (2 csárdás; Allegro és Csárdás obstiné) című zongoradarabokat is. A temetés után – amelyen magyar részről Mihalovich Ödön vesz részt – nyomban felmerül Liszt hamvai hazaszállításának kérdése Wittgenstein hercegnő feltűnően lojális a magyar követelés iránt, de a weimari nagyherceg hasonló igénye és a magyar hivatalos fórumok lanyha ügybuzgalma folytán Liszt hamvai mégsem kerülhetnek vissza Magyarországra. (folytatom)
616 Búbánat 2016-03-09 12:01:12 [Válasz erre: 615 Búbánat 2016-03-07 12:53:25]
Folytatom és átmásolom ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. 1885-ben a filharmonikusok bemutatják a „TASSÓ”-t. A mű – főleg a Trionfo-tétel – frenetikus hatást kelt, meg is ismételteti a közönség. Ebből az alkalomból a PESTI NAPLÓ újból sürgeti a többi szimfonikus költemény bemutatását, hiszen látnivaló, mennyire lelkesedik a közönség Liszt művei iránt. Ezt követően August Stradal zongorahangversenyén bemutatja a mester legújabb, még kéziratban levő magyar rapszódiáját. Nem tudni, azonos-e ez a 18. rapszódiával, amelyet Liszt az országos kiállítás zenealbumában jelentetett meg ugyancsak 1885-ben. Két igen érdekes levelét közli ebben az évben a PESTI NAPLÓ, mindkettő a doborjáni kisdednevelő intézet ügyében íródott. Az első Rapos Józsefhez szól és az alapítvány 43 évvel ezelőtt lefektetett alaptőkéjéről rendelkezik; a másikat Liszt Kismartonba címezte Király P. zeneszerzőhöz, és ebben a következőket írja: „Kilencven évvel ezelőtt atyám készült elfoglalni állását Esterházy Miklós herceg kismartoni uradalmában. Akkor mint dilettáns közreműködött a herceg udvari hangversenyeiben, melyek a nagy mester Haydn József vezetése alatt tartattak meg. Atyám többször beszélt nekem a Haydnnal való érintkezésről s azokról a sétákról, melyeket vele naponkint tett…” A levél kelte: Antwerpen, 1885. június 4. Nem is egy, hanem két zenetörténeti korszakot ível át ez a nagy jelentőségű dokumentum. Az év derekán Tirolban meglátogatja Menter Zsófiát, majd London és Párizs szerepel a további tervekben: „Csak saját hazájában nem akarnák őt elismerni? Filharmonikusok! Zenekedvelők! Rajtatok áll a csorbát kiköszörülni, a mulasztottakat pótolni. Hazafiúi kötelességetek parancsolja, hogy Liszt Ferenc műveinek propagandát csináljatok. Reméljük, nem fogtok előle kitérni.” A PESTI NAPLÓ szózata ebben az időben már kissé elkésettnek tűnik. Nem azért mert a zeneköltő élete vége felé jár, hanem azért, mivel az efféle sajtókampánnyal nem lehet egy zeneszerző életművét elismeréshez juttatni. A sajtókampány alkalmas lehet támadásokra, intrikára vagy annak leküzdésére, de nem alkalmas arra, hogy zeneműveket bevigyen a zenei élet vérkeringésébe… Ismét egy tiroli tudósítás, Menter Zsófia kastélyából, ahol Liszt vendégeskedik: „Liszt Ferenc 74 éves kora dacára, noha kezei reszketnek, mégis igen erőteljes s szorgalmasan dolgozott…” (PESTI NAPLÓ, 1885., 293. sz.) 1885 telén a filharmonikusok bemutatják a HAMLET című szimfonikus költeményt: „Liszt e művével is elsősorban a szakértőknek tett eleget, mert a kevésbé iskolázott zenész nemcsak, hogy nem érti, de a hangnem változatait, hirtelen és gyakori modulációit nem is bírja figyelemmel kísérni… Az egész oly csodálatos konglomerátuma a hangszerelési különlegességeknek, hogy alig sikerül belőle kihozni a dallam menetét. Hangszerelése azonban – mint minden művénél – itt is utolérhetetlen…” (PESTI NAPLÓ, 1885., 311. sz.) Ez a hűvös kritika, amely furcsa ellentétben áll a lap egyéb helyen Liszt iránt tanúsított lelkesedésével, ugyancsak azt példázza, hogy a Liszt zenéjét propagáló sajtókampány kései és nem elegendő eszköze művészete terjesztésének. (Folytatom)
Folytatom és átmásolom ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. 1885-ben a filharmonikusok bemutatják a „TASSÓ”-t. A mű – főleg a Trionfo-tétel – frenetikus hatást kelt, meg is ismételteti a közönség. Ebből az alkalomból a PESTI NAPLÓ újból sürgeti a többi szimfonikus költemény bemutatását, hiszen látnivaló, mennyire lelkesedik a közönség Liszt művei iránt. Ezt követően August Stradal zongorahangversenyén bemutatja a mester legújabb, még kéziratban levő magyar rapszódiáját. Nem tudni, azonos-e ez a 18. rapszódiával, amelyet Liszt az országos kiállítás zenealbumában jelentetett meg ugyancsak 1885-ben. Két igen érdekes levelét közli ebben az évben a PESTI NAPLÓ, mindkettő a doborjáni kisdednevelő intézet ügyében íródott. Az első Rapos Józsefhez szól és az alapítvány 43 évvel ezelőtt lefektetett alaptőkéjéről rendelkezik; a másikat Liszt Kismartonba címezte Király P. zeneszerzőhöz, és ebben a következőket írja: „Kilencven évvel ezelőtt atyám készült elfoglalni állását Esterházy Miklós herceg kismartoni uradalmában. Akkor mint dilettáns közreműködött a herceg udvari hangversenyeiben, melyek a nagy mester Haydn József vezetése alatt tartattak meg. Atyám többször beszélt nekem a Haydnnal való érintkezésről s azokról a sétákról, melyeket vele naponkint tett…” A levél kelte: Antwerpen, 1885. június 4. Nem is egy, hanem két zenetörténeti korszakot ível át ez a nagy jelentőségű dokumentum. Az év derekán Tirolban meglátogatja Menter Zsófiát, majd London és Párizs szerepel a további tervekben: „Csak saját hazájában nem akarnák őt elismerni? Filharmonikusok! Zenekedvelők! Rajtatok áll a csorbát kiköszörülni, a mulasztottakat pótolni. Hazafiúi kötelességetek parancsolja, hogy Liszt Ferenc műveinek propagandát csináljatok. Reméljük, nem fogtok előle kitérni.” A PESTI NAPLÓ szózata ebben az időben már kissé elkésettnek tűnik. Nem azért mert a zeneköltő élete vége felé jár, hanem azért, mivel az efféle sajtókampánnyal nem lehet egy zeneszerző életművét elismeréshez juttatni. A sajtókampány alkalmas lehet támadásokra, intrikára vagy annak leküzdésére, de nem alkalmas arra, hogy zeneműveket bevigyen a zenei élet vérkeringésébe… Ismét egy tiroli tudósítás, Menter Zsófia kastélyából, ahol Liszt vendégeskedik: „Liszt Ferenc 74 éves kora dacára, noha kezei reszketnek, mégis igen erőteljes s szorgalmasan dolgozott…” (PESTI NAPLÓ, 1885., 293. sz.) 1885 telén a filharmonikusok bemutatják a HAMLET című szimfonikus költeményt: „Liszt e művével is elsősorban a szakértőknek tett eleget, mert a kevésbé iskolázott zenész nemcsak, hogy nem érti, de a hangnem változatait, hirtelen és gyakori modulációit nem is bírja figyelemmel kísérni… Az egész oly csodálatos konglomerátuma a hangszerelési különlegességeknek, hogy alig sikerül belőle kihozni a dallam menetét. Hangszerelése azonban – mint minden művénél – itt is utolérhetetlen…” (PESTI NAPLÓ, 1885., 311. sz.) Ez a hűvös kritika, amely furcsa ellentétben áll a lap egyéb helyen Liszt iránt tanúsított lelkesedésével, ugyancsak azt példázza, hogy a Liszt zenéjét propagáló sajtókampány kései és nem elegendő eszköze művészete terjesztésének. (Folytatom)
615 Búbánat 2016-03-07 12:53:25 [Válasz erre: 614 Búbánat 2016-03-06 13:17:33]
Folytatom és átmásolom ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. Az év végén [1882] Párizsban adják a Faust-szimfóniát Jules-Etienne Pasdeloup hangversenyén. A PESTI HÍRLAP közli a Figaro kritikáját és megjegyzi: „Csak a mi filharmonikusaink nem akarnak tudomást venni Liszt műveiről és ha nagy ritkán mégis egyet elővesznek, bizonyosan a legjelentéktelenebbet keresik ki…” A Szent Erzsébet legendája pozsonyi előadása alkalmából: „Csak a mi zenei testületeink mellőzik következetesen nagy hazánkfiának műveit…” (PESTI HÍRLAP) A Nemzeti Zenede hangversenyén, 1883-ban előadják legújabb művét az ’Angelust’, az Esz-dúr zongoraversenyt pedig Juhász Aladár játssza a filharmonikusokkal. ’23. zsoltárát’ a Klemcke-együttes kamaraestjén mutatják be. Főként mégis külföldön játsszák műveit, szerte Európában és Amerikában is. A német zeneművészek jubileumán az Esztergomi mise és a Szent Erzsébet-oratórium hangzik fel: „Csodálatos, hogy Liszt Ferencnek szerzeményeit, a melyekről bizonyos lapok oly souverain megvetéssel szoktak nyilatkozni, Németországban folyton nagy tetszés között adják elő! Az a jámbor német közönség bizonyosan nem olvassa a budapesti ’világlapok’ kritikáit, különben már régen belátta volna szánalomra méltó tévedését…” (PESTI HÍRLAP, 1884., 85. sz.) Az Operaház megnyitásával kapcsolatos szégyenteljes eseményeket már ismertettük. Kétségtelen, hogy ezeknek legsötétebb foltja a Liszt ’Király-himnusza’ körüli huzavona. A PESTI HÍRLAPBÓL a következőket tudjuk meg erről: Liszt „Magyar király-himnuszt’ írt, amelyet az Opera megnyitóján szeretne előadatni. Podmaniczky intendáns azonban a darabot erre nem tartja alkalmasnak „annyival kevésbé, mert ő Lisztet egy külön alkalmi nyitány megírására kérte föl.” (1884., 249. sz,) „Király himnusz – vagy Hunyadi nyitány?” címmel jelenik meg ezután Siposs Antal nyilatkozata: nem ért egyet Podmaniczky visszautasításával (PESTI HÍRLAP, 1884., 250. sz.) Liszt Ferenc Király-himnusza ifj. Ábrányi Kornél szövegére – olvassuk – már nyomtatásban is megjelent, „Az új magyar királyi operaház megnyitása alkalmára” felirattal (PESTI HÍRLAP, 1884.m 251. sz.) Liszt Pestre jön az Operaház megnyitására – így szól a következő hír. A ’Király-dal’ kérdésével bécsi lapok is foglalkoznak. A sajtó a mű előadását követeli (PESTI HÍRLAP, 252. sz,). Liszt levelet ír Podmaniczkynak és közli, hogy nem lesz jelen az Operaház megnyitásán. Podmaniczky válaszára Liszt táviratban reagál: nemcsak hogy nem kívánja művének előadását, hanem az egyenesen megtiltja. Olyan hírek is járják, hogy többé nem jön Pestre: „…nem hihetjük, hogy a mester egyesek tapintatlansága miatt az egész nemzettel szakítson. Hiszen akkor már régen örökre hátat kellett volna fordítania Budapestnek, mert itt bizony elégszer volt már sértő mellozéseknek kitéve, még pedig éppen a legtekintélyesebb zenei körök részéről…” – mondja ki az igazat a PESTI HÍRLAP (1884., 265. sz.) Erkel Ferenc indítványozza, hogy az ’István király’ premierjén mutassák be a ’Király-himnuszt’ is. A valóságban azonban nem így történik: a Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitásának alkalmára írt darabot – Fehértemplomban (ma: Bela Crkva, Jugoszlávia) adja elő első ízben a 83. gyalogezred zenekara! 1884 végén a filharmonikusok Beethoven-estjét méltatva így kiált fel a PESTI NAPLÓ kritikusa: „Hanem e mellett nem mulaszthatjuk el felhívni műtársulataink s főleg a filharmonikusok figyelmét az élőkre is, kivált, ha azok a mieink s hozzá még köztünk is élnek, mint – hogy ezúttal mást ne említsünk – Liszt Ferenc, kinek zenekari műveiből még pedig a legkiválóbbakból, bizonyára épp úgy össze lehetne egy vonzó esti műsort állítani, mint akár a Brahms vagy Dworcsákéiból [Sic!] (1884, 347. sz.( (Folytatom)
Folytatom és átmásolom ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. Az év végén [1882] Párizsban adják a Faust-szimfóniát Jules-Etienne Pasdeloup hangversenyén. A PESTI HÍRLAP közli a Figaro kritikáját és megjegyzi: „Csak a mi filharmonikusaink nem akarnak tudomást venni Liszt műveiről és ha nagy ritkán mégis egyet elővesznek, bizonyosan a legjelentéktelenebbet keresik ki…” A Szent Erzsébet legendája pozsonyi előadása alkalmából: „Csak a mi zenei testületeink mellőzik következetesen nagy hazánkfiának műveit…” (PESTI HÍRLAP) A Nemzeti Zenede hangversenyén, 1883-ban előadják legújabb művét az ’Angelust’, az Esz-dúr zongoraversenyt pedig Juhász Aladár játssza a filharmonikusokkal. ’23. zsoltárát’ a Klemcke-együttes kamaraestjén mutatják be. Főként mégis külföldön játsszák műveit, szerte Európában és Amerikában is. A német zeneművészek jubileumán az Esztergomi mise és a Szent Erzsébet-oratórium hangzik fel: „Csodálatos, hogy Liszt Ferencnek szerzeményeit, a melyekről bizonyos lapok oly souverain megvetéssel szoktak nyilatkozni, Németországban folyton nagy tetszés között adják elő! Az a jámbor német közönség bizonyosan nem olvassa a budapesti ’világlapok’ kritikáit, különben már régen belátta volna szánalomra méltó tévedését…” (PESTI HÍRLAP, 1884., 85. sz.) Az Operaház megnyitásával kapcsolatos szégyenteljes eseményeket már ismertettük. Kétségtelen, hogy ezeknek legsötétebb foltja a Liszt ’Király-himnusza’ körüli huzavona. A PESTI HÍRLAPBÓL a következőket tudjuk meg erről: Liszt „Magyar király-himnuszt’ írt, amelyet az Opera megnyitóján szeretne előadatni. Podmaniczky intendáns azonban a darabot erre nem tartja alkalmasnak „annyival kevésbé, mert ő Lisztet egy külön alkalmi nyitány megírására kérte föl.” (1884., 249. sz,) „Király himnusz – vagy Hunyadi nyitány?” címmel jelenik meg ezután Siposs Antal nyilatkozata: nem ért egyet Podmaniczky visszautasításával (PESTI HÍRLAP, 1884., 250. sz.) Liszt Ferenc Király-himnusza ifj. Ábrányi Kornél szövegére – olvassuk – már nyomtatásban is megjelent, „Az új magyar királyi operaház megnyitása alkalmára” felirattal (PESTI HÍRLAP, 1884.m 251. sz.) Liszt Pestre jön az Operaház megnyitására – így szól a következő hír. A ’Király-dal’ kérdésével bécsi lapok is foglalkoznak. A sajtó a mű előadását követeli (PESTI HÍRLAP, 252. sz,). Liszt levelet ír Podmaniczkynak és közli, hogy nem lesz jelen az Operaház megnyitásán. Podmaniczky válaszára Liszt táviratban reagál: nemcsak hogy nem kívánja művének előadását, hanem az egyenesen megtiltja. Olyan hírek is járják, hogy többé nem jön Pestre: „…nem hihetjük, hogy a mester egyesek tapintatlansága miatt az egész nemzettel szakítson. Hiszen akkor már régen örökre hátat kellett volna fordítania Budapestnek, mert itt bizony elégszer volt már sértő mellozéseknek kitéve, még pedig éppen a legtekintélyesebb zenei körök részéről…” – mondja ki az igazat a PESTI HÍRLAP (1884., 265. sz.) Erkel Ferenc indítványozza, hogy az ’István király’ premierjén mutassák be a ’Király-himnuszt’ is. A valóságban azonban nem így történik: a Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitásának alkalmára írt darabot – Fehértemplomban (ma: Bela Crkva, Jugoszlávia) adja elő első ízben a 83. gyalogezred zenekara! 1884 végén a filharmonikusok Beethoven-estjét méltatva így kiált fel a PESTI NAPLÓ kritikusa: „Hanem e mellett nem mulaszthatjuk el felhívni műtársulataink s főleg a filharmonikusok figyelmét az élőkre is, kivált, ha azok a mieink s hozzá még köztünk is élnek, mint – hogy ezúttal mást ne említsünk – Liszt Ferenc, kinek zenekari műveiből még pedig a legkiválóbbakból, bizonyára épp úgy össze lehetne egy vonzó esti műsort állítani, mint akár a Brahms vagy Dworcsákéiból [Sic!] (1884, 347. sz.( (Folytatom)
614 Búbánat 2016-03-06 13:17:33 [Válasz erre: 613 Búbánat 2016-03-04 13:39:44]
Folytatom és átmásolom ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. Liszt levele Podmaniczky Frigyes báróhoz Méltóságos báró úr! Fölkértem Mihalovich Ödön barátomat, lenne szíves Méltóságoddal közölni ama javaslatomat, melynek sorsa az épülőben levő és befejezéséhez közelgő sugárúti operaház szoborbizottságától függ. Szerény nézetem szerint igazságtalan, sőt hálátlan dolog volna, ha az azt díszítendő szobrok közt nélkülözni kellene Mosonyi Mihály és Doppler Ferenc, e két kiváló jelentőségű zeneköltő szobrait; Mosonyi gyönyörű és nemes ízlésű ’Szép Ilonka’ dalműve évekkel ezelőtt számos alkalommal, sikerrel adatott elő a nemzeti színházban, míglen a meg nem érdemelt feledés fátyola alá került. Egy másik, még kiválóbb jelentőségű magyar dalműve pedig, ’Álmos’ dacára Méltóságod előde, b. Orczy Bódognak e mű színrehozatala érdekében egy ízben tanúsított jó szándékának: mai napság is csak kézirat maradt. E mellett Mosonyi kiható működése a haza s főleg a magyar zeneirodalom terén elévülhetetlen nyomokat hagyott maga után, akár értelemgazdag tanárkodását, akár pedig számos kiváló egyházi, ének- és zenekari vagy zongorairodalmi műveit tekintsük, melyek klasszikus termékei maradnak a magyar zenének, szemben ama napi árucikkekkel, melyek kétes értékük mellett is sokkal több elismerést arattak és aratnak. A jelenleg Bécsben tartózkodó Doppler Ferenc is ritka tehetsége s művészi tulajdonainak legjobb emlékét hagyta hátra Budapesten, hol hosszú évek során át működött, mint zeneköltő, a nemzeti színház tagja s hírneves virtuóz a fuvolán, mely hangszert még egy Nagy Frigyes is kiváló figyelemre méltatott. Doppler F: ’Benyovszky’ és ’Ilka’ művei elismert sikerű dalművei voltak a nemzetin színház műsorának. S „Ilka” dalműve pedig az egyetlen magyar dalmű, mely eddigelé a német színpadok műsorára is került. E mellett ’Erzsébet’ dalmű egyik felvonásának is az írója, mely a nemzet által kegyelt és szeretett magyar királyné üdvözlésére adatott elő Budapesten 1875-ben. Mindezek után tehát bátor vagyok a sugárúti operaházban Mosonyi M. és Doppler F. megillető mellszobrainak felállítását is Méltóságod nagybecsű figyelmébe ajánlani. Fogadja Méltóságod kiváló tiszteletem őszinte kifejezését, mellyel maradtam Liszt Ferenc Budapesten 1882. ápril hó 14-én Forrás: PESTI HÍRLAP, 1882. jún. 3., 151. szám (Folytatom)
Folytatom és átmásolom ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. Liszt levele Podmaniczky Frigyes báróhoz Méltóságos báró úr! Fölkértem Mihalovich Ödön barátomat, lenne szíves Méltóságoddal közölni ama javaslatomat, melynek sorsa az épülőben levő és befejezéséhez közelgő sugárúti operaház szoborbizottságától függ. Szerény nézetem szerint igazságtalan, sőt hálátlan dolog volna, ha az azt díszítendő szobrok közt nélkülözni kellene Mosonyi Mihály és Doppler Ferenc, e két kiváló jelentőségű zeneköltő szobrait; Mosonyi gyönyörű és nemes ízlésű ’Szép Ilonka’ dalműve évekkel ezelőtt számos alkalommal, sikerrel adatott elő a nemzeti színházban, míglen a meg nem érdemelt feledés fátyola alá került. Egy másik, még kiválóbb jelentőségű magyar dalműve pedig, ’Álmos’ dacára Méltóságod előde, b. Orczy Bódognak e mű színrehozatala érdekében egy ízben tanúsított jó szándékának: mai napság is csak kézirat maradt. E mellett Mosonyi kiható működése a haza s főleg a magyar zeneirodalom terén elévülhetetlen nyomokat hagyott maga után, akár értelemgazdag tanárkodását, akár pedig számos kiváló egyházi, ének- és zenekari vagy zongorairodalmi műveit tekintsük, melyek klasszikus termékei maradnak a magyar zenének, szemben ama napi árucikkekkel, melyek kétes értékük mellett is sokkal több elismerést arattak és aratnak. A jelenleg Bécsben tartózkodó Doppler Ferenc is ritka tehetsége s művészi tulajdonainak legjobb emlékét hagyta hátra Budapesten, hol hosszú évek során át működött, mint zeneköltő, a nemzeti színház tagja s hírneves virtuóz a fuvolán, mely hangszert még egy Nagy Frigyes is kiváló figyelemre méltatott. Doppler F: ’Benyovszky’ és ’Ilka’ művei elismert sikerű dalművei voltak a nemzetin színház műsorának. S „Ilka” dalműve pedig az egyetlen magyar dalmű, mely eddigelé a német színpadok műsorára is került. E mellett ’Erzsébet’ dalmű egyik felvonásának is az írója, mely a nemzet által kegyelt és szeretett magyar királyné üdvözlésére adatott elő Budapesten 1875-ben. Mindezek után tehát bátor vagyok a sugárúti operaházban Mosonyi M. és Doppler F. megillető mellszobrainak felállítását is Méltóságod nagybecsű figyelmébe ajánlani. Fogadja Méltóságod kiváló tiszteletem őszinte kifejezését, mellyel maradtam Liszt Ferenc Budapesten 1882. ápril hó 14-én Forrás: PESTI HÍRLAP, 1882. jún. 3., 151. szám (Folytatom)
613 Búbánat 2016-03-04 13:39:44 [Válasz erre: 610 Búbánat 2016-03-01 10:56:48]
Folytatom és átmásolom ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. „1880-ban Marie Wilt énekli dalait a filharmonikusok hangversenyén, az év végén pedig bemutatják az ’Ideálokat’. A PESTI NAPLÓ szóvá teszi, hogy külföldön ezt a művet sokat játsszák, de nálunk még több szimfonikus költeménye nem hangzott el. Az Ideálok egyébként – a PESTI NAPLÓ szerint – nem tartozik a becsesebbek közé: reflektáló költeményhez nehezebb zenei programot adni – írja a recenzes. A következő évben filharmonikusaink bemutatják a még kéziratban lévő II. Mefisztó keringőt, amelyet Liszt a nyáron írt Rómában. ’Igénytelenebb, de érdekes mű’ – írja a PESTI NAPLÓ. Érdekes levélváltásról értesülünk ebből az időből: Zichy Géza meg akarja venni Liszt doborjáni szülőházát, a mester azonban arra kéri, adja inkább a pénzt az 1873-ban alapított Liszt-jubileumi ösztöndíjalaphoz. Még ugyanebben az évben Liszt jelenlétében emléktáblát helyeznek a doborjáni házra. Olvassunk a tiszteletére rendezett antwerpeni ünnepségről, a Krisztus-oratórium berlini bemutatójáról, arról, hogy francia szépművészeti akadémia tagjává választották: de hetvenedik születésnapját csak Szegeden ünneplik hangversennyel – a főváros zenei élete közömbösen tér napirendre az évforduló fölött. (Weimarban az alkalomból a Szent Erzsébet-oratóriumot adják elő!) 1882-ben ismét több alkalommal zongorázik, részt vesz Munkácsy ünneplésében és rapszódiát ír ’A budapesti Munkácsy ünnepélyekhez’. A filharmonikusok viszont, miután az előző évadban levették a műsorról Liszt egyik művét, hosszú sajtókampány végén előadják az ’Orfeuszt’, és ezzel ’hivatalosan’ helyreáll a béke. Liszt felülemelkedik a kicsinyes ellenségeskedésen. Az Operaház intendánsához írt egyik levelében a magyar zeneszerzők szeretetteljes méltatásával találkozunk: (Folytatni fogom Liszt Podmaniczky Frigyes bárónak írt levelével.)
Folytatom és átmásolom ide Liszt Ferencről, művészetéről a korabeli magyar hírlapokban fellelhető tudósítások ismertetését; Liszt itthoni műveinek hazai fogadtatását – Pándi Mariann Hangászati mulatságok című könyvének vonatkozó részeivel. „1880-ban Marie Wilt énekli dalait a filharmonikusok hangversenyén, az év végén pedig bemutatják az ’Ideálokat’. A PESTI NAPLÓ szóvá teszi, hogy külföldön ezt a művet sokat játsszák, de nálunk még több szimfonikus költeménye nem hangzott el. Az Ideálok egyébként – a PESTI NAPLÓ szerint – nem tartozik a becsesebbek közé: reflektáló költeményhez nehezebb zenei programot adni – írja a recenzes. A következő évben filharmonikusaink bemutatják a még kéziratban lévő II. Mefisztó keringőt, amelyet Liszt a nyáron írt Rómában. ’Igénytelenebb, de érdekes mű’ – írja a PESTI NAPLÓ. Érdekes levélváltásról értesülünk ebből az időből: Zichy Géza meg akarja venni Liszt doborjáni szülőházát, a mester azonban arra kéri, adja inkább a pénzt az 1873-ban alapított Liszt-jubileumi ösztöndíjalaphoz. Még ugyanebben az évben Liszt jelenlétében emléktáblát helyeznek a doborjáni házra. Olvassunk a tiszteletére rendezett antwerpeni ünnepségről, a Krisztus-oratórium berlini bemutatójáról, arról, hogy francia szépművészeti akadémia tagjává választották: de hetvenedik születésnapját csak Szegeden ünneplik hangversennyel – a főváros zenei élete közömbösen tér napirendre az évforduló fölött. (Weimarban az alkalomból a Szent Erzsébet-oratóriumot adják elő!) 1882-ben ismét több alkalommal zongorázik, részt vesz Munkácsy ünneplésében és rapszódiát ír ’A budapesti Munkácsy ünnepélyekhez’. A filharmonikusok viszont, miután az előző évadban levették a műsorról Liszt egyik művét, hosszú sajtókampány végén előadják az ’Orfeuszt’, és ezzel ’hivatalosan’ helyreáll a béke. Liszt felülemelkedik a kicsinyes ellenségeskedésen. Az Operaház intendánsához írt egyik levelében a magyar zeneszerzők szeretetteljes méltatásával találkozunk: (Folytatni fogom Liszt Podmaniczky Frigyes bárónak írt levelével.)
