Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények
1458 Edmond Dantes 2026-03-09 10:33:23 [Válasz erre: 1457 takatsa 2026-03-08 17:52:12]
Érdeklődéssel olvastam a Szadkóról szól ismertetődet, a menet közben levont szerintem erős általánosítással azonban vitáznom kell, még akkor is, ha "bátran mondod ki", hogy az "oroszok gyanúsak" stb. és hogy "Rimszkij-Korszakovot sokkal kevésbé fogadta be a művelt nyugat..." Ellenkezőleg, azt mondanám, hogy a művelt nyugat mindmáig ájult lelkesedéssel fogadja (be) az orosz, sőt a néhai szovjet kultúrát: írókat, festőket, zeneszerzőket, előadóművészeket. Ellenben pont a műveletlen művelt "kelet", szűkítsük most le hazánkra, fogadta-fogadja be kevésbé, nem, nem ahogy te írod: gyanakodva, hanem pusztán érdektelenségből fakadóan nem csupán az orosz, de a többi ká-európai és sok "nyugati" zenét, pl. az egy másik topikban éppen most emlegetett Sibeliust, egyik fórumtársunk kedvencét, Brucknert és sorolhatnám. Cseh zene? Moldva, Újvilág, esetleg a csellóverseny. Lengyel zene? Chopin. Pont. Arról nem tehet az univerzum, hogy Rimszkij-Korszakov elárasztotta "szimfonikus" vagy jelző nélküli dalműveivel a világot hazáját, és/de ezek a dalművek -esetleg?- nem állták ki az idők próbáját, ahogyan még a nagy Csajkovszkij dalműveinek többsége sem ... legalábbis az idönként változó orosz határokon túl. A Iolantát Netrebko révén nemrég és ideig-óráig fölfedezte a világ, slussz. Marad/t az Anyegin és a Pique Dame no meg persze a balett, ami az olajon és gázon kívül mindmáig a Birodalom fő exportcikke. Visszatérve. R.-K.-ra: a Seherezádén kívül a Spanyol capriccio is gyakran játszott, jól fogyasztható slágerdarab, operáiból kimazsoláztak pár slágert (Dongó, Hindu dal, Varjág vendég dala..), úgyhogy a "művelt nyugaton" bizonyára ismerik az életművet ... és felmér(het)ték a fogyasztói igényt. Nem gyanakodva, hanem józanul. Még a híres orosz pezsgő sem bódította el a szakembereket. Szimfonikus műveit gondolom, elő-előadják ... ott. Itt nem(igen). Ahogyan a Borisz R.-K. -féle hangszerelése is, lett-légyen bármily csillogó, kezd kimenni a divatból. Zenetudósok döntsék el, melyik verzió a jobb ... meg a közönség.
Érdeklődéssel olvastam a Szadkóról szól ismertetődet, a menet közben levont szerintem erős általánosítással azonban vitáznom kell, még akkor is, ha "bátran mondod ki", hogy az "oroszok gyanúsak" stb. és hogy "Rimszkij-Korszakovot sokkal kevésbé fogadta be a művelt nyugat..." Ellenkezőleg, azt mondanám, hogy a művelt nyugat mindmáig ájult lelkesedéssel fogadja (be) az orosz, sőt a néhai szovjet kultúrát: írókat, festőket, zeneszerzőket, előadóművészeket. Ellenben pont a műveletlen művelt "kelet", szűkítsük most le hazánkra, fogadta-fogadja be kevésbé, nem, nem ahogy te írod: gyanakodva, hanem pusztán érdektelenségből fakadóan nem csupán az orosz, de a többi ká-európai és sok "nyugati" zenét, pl. az egy másik topikban éppen most emlegetett Sibeliust, egyik fórumtársunk kedvencét, Brucknert és sorolhatnám. Cseh zene? Moldva, Újvilág, esetleg a csellóverseny. Lengyel zene? Chopin. Pont. Arról nem tehet az univerzum, hogy Rimszkij-Korszakov elárasztotta "szimfonikus" vagy jelző nélküli dalműveivel a világot hazáját, és/de ezek a dalművek -esetleg?- nem állták ki az idők próbáját, ahogyan még a nagy Csajkovszkij dalműveinek többsége sem ... legalábbis az idönként változó orosz határokon túl. A Iolantát Netrebko révén nemrég és ideig-óráig fölfedezte a világ, slussz. Marad/t az Anyegin és a Pique Dame no meg persze a balett, ami az olajon és gázon kívül mindmáig a Birodalom fő exportcikke. Visszatérve. R.-K.-ra: a Seherezádén kívül a Spanyol capriccio is gyakran játszott, jól fogyasztható slágerdarab, operáiból kimazsoláztak pár slágert (Dongó, Hindu dal, Varjág vendég dala..), úgyhogy a "művelt nyugaton" bizonyára ismerik az életművet ... és felmér(het)ték a fogyasztói igényt. Nem gyanakodva, hanem józanul. Még a híres orosz pezsgő sem bódította el a szakembereket. Szimfonikus műveit gondolom, elő-előadják ... ott. Itt nem(igen). Ahogyan a Borisz R.-K. -féle hangszerelése is, lett-légyen bármily csillogó, kezd kimenni a divatból. Zenetudósok döntsék el, melyik verzió a jobb ... meg a közönség.
1457 takatsa 2026-03-08 17:52:12
A hozzáértők, sőt maga Rimszkij-Korszakov is a Szadkót tartotta a legjobb operájának. Én a voksomat inkább a néhány évvel később született két utolsó operájára, a Kityezsre és az Aranykakasra tenném, de az vitathatatlan, hogy a Szadko a legoroszabb opera, és a Rimszkij-korszakovi zene teljes tárháza: amolyan Rimszkij-Korszakov összes, ha a Szadkót meghallgatod, akkor egyúttal mindent meghallgattál, amit a szerző valaha is alkotott.
A Szadko tulajdonképpen nem is opera, inkább valamiféle szimfonikus dalmű, amelynek az alapja az orosz népzene-népdal, amely Rimszkij-Korszakov zseniális hangszerelésével és feldolgozásával az orosz zene apoteózisává nemesül. Ez persze nem véletlen, hiszen Rimszkij-Korszakovnak nem kellett gyűjtögetnie a népzenét, mint 50 évvel később Bartóknak és Kodálynak, mert késői utódaival ellentétben Rimszkij-Korszakov nem egy világváros füstös kávéházaiban szocializálódott, hanem egy isten háta mögötti birodalom mégistenhátamögöttibb apró porfészkében töltötte a gyermekkorát, így nem csoda, hogy a kisgyermekként magába szívott népzene volt zenei pályájának éltető eleme és fő inspirálója. Ez lehet az oka annak, hogy Rimszkij-Korszakovot sokkal kevésbé fogadta be a művelt nyugat, mint a két nagy orosz kortársat, Csajkovszkijt és Muszorgszkijt. Mert mondjuk ki bátran: az oroszok nagyon gyanúsak, jó lesz velük vigyázni, hiszen ha szembejön veled egy orosz, akkor nem tudhatod, hogy a következő pillanatban egy kést döf beléd, vagy a nyakadba borul és zokog. Csajkovszkij más tészta, az ő zenéje csaknem európai, Muszorgszkij pedig egy őrült zseni, egyszemélyben szépség és szörnyeteg, akiért lehet borzongva lelkesedni. Node Rimszkij-Korszakov? Van néhány érdekes keleties zenéje, mint a Seherezádé, de ő túlságosan orosz.
A Szadko az orosz mondavilág része, nem véletlen, hogy Rimszkij-Korszakov ehhez a történethez nyúlt. Szadko egy novgorodi, szegény sorban élő zenész, aki nagyot álmodik: ő lesz a leggazdagabb novgorodi kereskedő, aki eljut a legtávolabbi világokba is, és felvirágoztatja Novgorodot. Az álmodozás - bizonyos keretek között - a vodkán szocializálódott orosz lélek alapvető tulajdonsága, de ez a nagyot álmodás kiveri a biztosítékot a novgorodi gazdag kereskedők fejében, és a mulatságukról kidobják a nincstelen zenészt. Szadko keseregni az Ilmen tó partjára megy, ahol bús dalát hallgatva azonnal megszánja őt egy csapat hattyúba bújtatott sellőlány, és a szörnyű tengeri király legkisebb leánya nyomban belé is szeret, és elárulja Szadkónak a nagy titkot: az Ilmeni tó mélyén aranyhalak élnek, amelyeket ha Szadko a királylány segítségével kifog, akkor ő lesz a leggazdagabb ember Novgorodban, és teljesülhetnek álmai. Így is lesz, Szadko fogadást ajánl a kereskedőknek, majd kifogja az aranyhalakat, gazdag kereskedővé válik, és csapot-papot-feleséget otthagyva Novgorodból elvitorlázik. Több, mint egy évtizedig bolyongva a tengeren, és távoli földeket bejárva, óriási gazdagságra tesz szert, de elfelejt adót fizetni a szörnyű tengeri királynak, aki szélcsendet támasztva bosszút áll rajta. Szadko hajói a tenger közepén rekednek, és csak azután folytathatják az útjukat, miután Szadko a tengerbe veti magát. A tenger mélyén aztán egymásra talál a szerelmespár, és Szadko a zenéjével kiengeszteli a szörnyű királyi apát, aki menten hozzá is adja a lányát. A király nagy mulatságot rendez az ifjú pár tiszteletére, és jókedvében nagy vihart támasztva, "öljük meg a pravoszlávokat" kiáltással egy csomó hajót elsüllyeszt. De az Öregisten ezt már nem tűri el, a tengeri királyt és udvartartását az óceán legmélyére száműzi, Szadkót pedig Novgorodba visszakergeti. Az újdonsült királylány-feleségnek pedig követni kell Szadkót Novgorodba, és Szadko mellett maradhat, de nem emberként, hanem folyóként. Szadko tehát visszakerül Novgorodba, kibékül a feleségével, a nép pedig duplán örül, nemcsak Szadkónak, hanem az új folyónak is, amely utat nyit a novgorodi kereskedőknek a Balti tengerre. Itt a vége, fuss el véle.
A Szadkót, bár bemutatták a világ számos pontján, többek között 1930-ban a MET-ben is, sohasem vált repertoár darabbá, és Oroszországon kívül nagyon ritkán játsszák. Tudomásom szerint sohasem került színre Magyarországon.
Nagy nehézségek árán két felvételt hoztam nektek. Az első felvétel, amit mindenkinek melegen ajánlok, a Mariinszkij színház 1994-es felvétele. Ez egy igazi, orosz, színpompás, hagyományos rendezés, ráadásul az újrafestett, 1920-as díszletekkel, a színház Gergijev által vezényelt csodálatos zenekarával és balettkarával, nagyszerű orosz énekesekkel. Sajnos a főszereplő Vlagyimir Galuszin, aki a 90-es évek leghíresebb orosz tenorja volt, nem a legjobb formáját mutatja, de nagyszerűen énekel a Volhovát alakító Valentina Cipidova, és találkozhatunk hindu kereskedőként Gegam Grigoriannal, valamint a később nagy karriert befutó Mariana Taraszovával.
És van egy másik, nagyon érdekes felvételem, amely a moszkvai Bolsoj 2020-as produkciója. Ezen a felvételen elsősorban nem a Volhovát alakító Aida Garifullinát emelném ki, hanem az abszolút világsztár Jekatyerina Szemencsuk Ljubava alakítását. És persze mindenképpen meg kell említenem Dimitrij Csernyakov oroszpukkasztó rendezését. Csernyakov a történetet egy vidámparkba helyezi, ráadásul nem is akármilyen vidámparkba, hanem a Megvalósult Álmok Parkjába. Engem ez a vidámpark nagyon elgondolkoztatott. Leginkább azért, mert mi olyan kódisországgá váltunk, ahol még vidámpark sincs, mert a gonoszok, még a vidámparkunkat is elvették tőlünk. Persze én nem tudom, hogy mi az ok és mi az okozat: azért váltunk-e ilyen kedvetlenné és enerválttá, mert nincs vidámparkunk, vagy azért nincs vidámparkunk, mert mi egy ennyire besavanyodott nemzet vagyunk. Mindenesetre Csernyakov legalább egy kis időre visszavarázsolja nekünk a vidámparkot, ráadásul álmaink, a megvalósult álmok vidámparkját, ahol nemcsak óriáskerék, elvarázsolt kastély és forgó-morgó hordó van, hanem ennél sokkal több: Szadko és egyúttal a mi megvalósult álmaink, hiszen mi mindnyájan egy kicsit Szadkók vagyunk, egy jobb életre, színesebb világra, királyságra, gazdagságra vágyunk, csak már jönne az aranyhal, egy sellő-királylány, vagy az ötös lottó, vagy mit tudom én, hogy mi, valami csoda, ami kiragad minket a szürke kis életünkből, ebből a sosemvolt-sosemlesz létből. Csernykovval, a Bolsojjal és Szadkóval együtt, nézzük meg, hogy mi sül ki ebből...
A két felvételt, magyar felirattal, és a bemutatónál lényegesen jobb minőségben, 4 hétig tölthetitek le tőlem, a linket a szokott módon, magánban kérjétek.
1454 Klára 2026-02-14 18:48:55 [Válasz erre: 1452 takatsa 2026-02-14 09:58:08]
A Hamarosan közölt előzetes valóban remek, sokat mondó és sokat ígérő!
Kedvelem Galifullinát, és vadászom a felvételeit. A MET döntését nem kommentálom, annak idején a Momuson is parázs vita volt az ilyen jellegű döntések miatt. Javier Camarena is jöhet!
A sok kétséges sikerű (?) ultramodern rendezés után valóban felüdülés egy konzervatív, korhű, az opera cselekményének és a történés időpontjának megfelelő rendezés és színpadra állítás.
1452 takatsa 2026-02-14 09:58:08
Most "egyszerre kaptok Traviatát és Aidát" jegyezte meg zeneértő barátom, aztán még hozzátette, hogy nincs elragadtatva ettől a felvételtől. Engem viszont annál inkább megragadott ez az előadás, sőt még azt a kijelentést is megkockáztatom, hogy ez a legjobb Traviata a legendás salzburgi Netrebko féle performansz óta.
Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán Aida Garifullinával. Elég, ha ránézel, a száját sem kell kinyitnia, ez a szépséges nő maga a megtestesült Violetta. Ez az orosz lírai szoprán 2013 óta fényes karriert futott be, és azóta az összes jelentős operaház ünnepelt dívája. A MET-ben 2019-ben, kitörő sikerrel, Zerlinaként debütált, aztán - szomorú, de egyben ironikus módon - MET karrierjét éppen az törte derékba, hogy Violettát mert énekelni 2022-ben, a Bolsojban. Nemes bosszúként a MET azonnal törölte a címlapról a Susannát éneklő Garifullinát, villámgyorsan szerződtetve a szerepre a kevésbé ismert, de politikailag korrekt Ying Fang-ot. Szerencsére Aida Európában nem került karanténba, és azóta is az operaházak egyik legtöbbet foglalkoztatott primadonnája. Az Alfredót éneklő, mexikói származású Javier Camarena 2011-ben Almavivaként debütált a MET-ben, és leginkább arról híres, hogy Pavarotti és Flórez után ő a harmadik tenor, akit a MET közönsége ráadásra "kényszerített". Camarena Alfredóként is emlékezetes produkciót nyújt (eltekintve az első felvonásban több helyen hallható, bántóan alacsony intonációtól). A Giorgio Germont-t alakító Massimo Cavaletti, a MET-től a Scaláig az egyik legtöbbet foglalkoztatott olasz bariton. A Monte-Carlo Operaház kórusát és zenekarát Massimo Zanetti vezényli.
És végre egy hagyományos rendezés, korhű díszletek és jelmezek, kavargó színek, komor árnyékok és hol táncoló, hol pislákoló fények - élményszerű minden és emlékezetes.
Nem is írnék többet. 1 hónapon át kérhetitek magánban tőlem, ezt a magyar-francia-angol felirattal ellátott, HD minőségű szép felvételt.
1450 Búbánat 2026-02-08 00:17:58 [Válasz erre: 1448 takatsa 2026-02-05 11:39:15]
Én is köszönöm a linket. Érdekességként megosztom: időközben rátaláltam a YouTube-on a
vígopera itthoni magyar nyelvű televíziós felvételére:
Rossini:
Alkalom szüli a tolvajt - Zenés móka egy felvonásban
(a vígopera TV-változata) A Zenés TV
Színház bemutatója 1982 áprilisában volt. Magyar nyelven.
Én is köszönöm a linket. Érdekességként megosztom: időközben rátaláltam a YouTube-on a
vígopera itthoni magyar nyelvű televíziós felvételére:
Adalékok:
Rossini:
Alkalom szüli a tolvajt - Zenés móka egy felvonásban
(a vígopera TV-változata) A Zenés TV
Színház bemutatója 1982 áprilisában volt. Magyar nyelven.
Szereplők:
Pászthy Júlia (Berenice) • Póka Balázs (Don Parmenione) • Bartha Alfonz (Don Eusebio) • Bándi János (Alberto gróf) • Zempléni Mária (Ernestina) • Fehér András (Martino). Km. a Magyar Állami Operaház Zenekara. Vezényel: Kovács László. Rendezte: Békés András. Operatőr: Kocsis Sándor. Időtartam: 55 perc .
A YouTube-on két video-részlet - két jelenet Rossini pompás
kis vígoperájából, a Zenés TV Színház magyar nyelvű felvételéről:
https://www.youtube.com/watch?v=kS-WcvyiEQQ
https://www.youtube.com/watch?v=wgT3JiPJfUk
Mellesleg az Opera produkciójában is bemutatásra került ez a vígopera, igaz, olasz nyelven: 2003 nyarán Petrovics Emil kezdeményezésére a Millenáris Teátrumban került színre hétszer – magyar felirattal. (Ott voltam a premieren.)
A
bemutató előadáson énekelt: Kővári Eszter Sára (Berenice) • Andrejcsik István
(Don Parmenione) • HormaiJózsef (Don Eusebio) • Mukk József (Alberto gróf) • Megyesi
Schwartz Lucia (Ernestina) • Szüle Tamás (Martino). Km. a Magyar Állami
Operaház Zenekara. Vezényel: Kaposi Gergely. Rendező: Kerényi Mihály
1449 Klára 2026-02-07 12:13:42 [Válasz erre: 1448 takatsa 2026-02-05 11:39:15]
Igen, néha én is nézegetem az OperaVision újdonságait, nagyon érdekes újdonságokat lehet ott találni, mindenféle feliratokkal. Magyarul sajna nem...
Ezért a Rossini lehetőségért is sok köszönet.
1448 takatsa 2026-02-05 11:39:15
Immár 11 éves az OperaVision, az Európai Unió opera streaming platformja, amely az operakedvelők nagy örömére, hétről hétre önti, sőt zúdítja ránk a kisebb és nagyobb operaházak termését, és ráadásul nemcsak ingyen nézhetjük a közvetítéseket, hanem a premier után, az előadások fél éven keresztül a youtube-on szabadon elérhetők. Rendkívül változatos ez a színes opera-áradat, a repertoár daraboktól a teljesen ismeretlenekig, a barokktól a szemünk előtt születő kortárs művekig minden megtalálható, hol jobbnál jobb, hol pedig gyengécske minőségben.
Akik figyelmesen követik az OperaVision műsorát, azok 6 napja egy igazi gyöngyszemre akadhattak, mert Rossini L'occasione fa il ladro (Alkalom szüli a tolvajt, avagy az elcserélt bőrönd) c. operáját adta elő a Bécsi Kamaraopera.
Ez az egyfelvonásos vígopera a 20 éves Rossini egyik első operája volt, amelyet kevesebb mint 2 hét alatt szerzett a velencei San Moise operaház számára, és a bemutatója 1812. november 24-én volt. A mindössze egy felvonásos, másfél órás, összesen 6 szereplős, de rendkívül szövevényes, többszörös szerepcserén alapuló komédiában a fiatal zseni felvonultatja mindazt a zenei leleményességet és fantasztikus szakmai tudást, amely alapja volt a következő 10 év zenei ámokfutásának, amely során Rossini csaknem 40 operát alkotott. Persze mondhatjuk azt, hogy Rossini operáinak nagyrésze egy kaptafára íródott, de ez az igencsak egyedi, és minőségi kaptafa éppen ebben az operában tanulmányozható talán a legjobban, hiszen ennek a kisoperának szinte az összes zenei motívuma visszaköszön majd Rossini későbbi legjelentősebb műveiben.
Ezt az operát első hangjától az utolsóig csak ámulva-nevetve lehet hallgatni, és pompás zenei csemege, a nagyszerű szereplőgárdának köszönhetően. A helyszín, ez a mindössze 300 férőhelyes kamaraopera is tökéletes, és végre egy olyan rendezést láthatunk, amely amellett, hogy modern és ötletgazdag, teljes mértékben a zenét szolgálja. A fiatal szereplőgárda meghökkentően egységes, a bámulatosan jó és egymáshoz passzoló hangok ötletes és felszabadult színészi játékkal párosulnak. Ebből a bájos, kedves és nagyszerű társaságból van egy egészen kimagasló alakítás is, Inna Demenkova orosz szopráné. Biztosan van közöttetek olyan, aki hallotta már őt "élőben" is, de én eddig őt nem ismertem, és a produkciója egészen lenyűgözött. Érdemes megjegyezni a többi énekes nevét is, elsőként a termetre is óriás bariton Roberto Lorenzit, majd szépen sorban a zsebméretű tenor Alberto Robertet, a szoprán Petra Radulovicot, a basszus Lazar Parežanint, végül a legkisebb szerepet éneklő Ilyà Dovnart. A nagyszerű kamarazenekar élén Pedro Beriso állt, aki a zongorát is jól kezelte.
Remélem, a tegnapi összefoglaló is visszaadta ennek a kivételes produkciónak a hangulatát, aki pedig kiváncsi a teljes opera HD minőségű, magyar-angol-német-olasz feliratos felvételére, az egy hónapig magánban kérheti tőlem a letöltési linket.
1447 Búbánat 2026-02-04 22:05:15 [Válasz erre: 1445 takatsa 2026-02-04 20:06:06]
Érdekes, amit kihangsúlyozol a „nem próbálkozásod” vonatkozásában.
Tisztellek ezért az őszinteségedért. Különben én Veled ellentétben, mindig
mindenben „próbálkozom”, aztán vagy sikerül, vagy nem, s ahogyan Te magad elé
teszel egy mércét és amit elgondolsz megvalósítod, úgy én is ilyen elvet
vallok: ha sikerül a terv megvalósítása örülök és büszkeség tölt el; ha nem
elsőre, hanem többszöri újrakezdésre sikerül valamit elérnem, az is jóleső
érzéssel tölthet el – ezzel a gondolatommal azt hiszem, nem állok egyedül.
Érdekes, amit kihangsúlyozol a „nem próbálkozásod” vonatkozásában.
Tisztellek ezért az őszinteségedért. Különben én Veled ellentétben, mindig
mindenben „próbálkozom”, aztán vagy sikerül, vagy nem, s ahogyan Te magad elé
teszel egy mércét és amit elgondolsz megvalósítod, úgy én is ilyen elvet
vallok: ha sikerül a terv megvalósítása örülök és büszkeség tölt el; ha nem
elsőre, hanem többszöri újrakezdésre sikerül valamit elérnem, az is jóleső
érzéssel tölthet el – ezzel a gondolatommal azt hiszem, nem állok egyedül.
1446 Búbánat 2026-02-04 21:44:23 [Válasz erre: 1445 takatsa 2026-02-04 20:06:06]
Gratulálok ehhez a hatalmas vállalkozásodhoz! Ha nem is rendszeresen, de azért régóta figyelemmel kísérem/követem az ide feltett és magyar fordításoddal - limitált időben letölthető - visszanézhető sok-sok operavideót. Rossinit szeretem, úgyhogy szívesen várom egy elkövetkező, lehetséges újabb választásod a komponista hatalmas oeuvre-jából, s persze az én további bel canto-, Verdi- meg francia szerzőimtől is a romantika világából. Nyilván senki nem befolyásol, mikor mivel, milyen különlegességgel rukkolsz elő, mindig kíváncsian várjuk a következő linkeket, milyen kellemes meglepetések érhetnek bennünket - hogy többek nevében is szóljak. "Az alkalom szüli a tolvajt... " teljes felvételét a magyar szövegfordításodban várom.
Gratulálok ehhez a hatalmas vállalkozásodhoz! Ha nem is rendszeresen, de azért régóta figyelemmel kísérem/követem az ide feltett és magyar fordításoddal - limitált időben letölthető - visszanézhető sok-sok operavideót. Rossinit szeretem, úgyhogy szívesen várom egy elkövetkező, lehetséges újabb választásod a komponista hatalmas oeuvre-jából, s persze az én további bel canto-, Verdi- meg francia szerzőimtől is a romantika világából. Nyilván senki nem befolyásol, mikor mivel, milyen különlegességgel rukkolsz elő, mindig kíváncsian várjuk a következő linkeket, milyen kellemes meglepetések érhetnek bennünket - hogy többek nevében is szóljak. "Az alkalom szüli a tolvajt... " teljes felvételét a magyar szövegfordításodban várom.
1445 takatsa 2026-02-04 20:06:06 [Válasz erre: 1444 Búbánat 2026-02-04 15:09:28]
Én nem "próbálkozok" Rossinivel, vagy bármilyen más darabbal, nem próbálkozom semmivel, hanem azt és úgy csinálom, amihez kedvem van. Az elmúlt 5 évben több, mint 200 operához írtam magyar feliratot, és tettem közzé többségükben ismeretlen, illetve nehezen hozzáférhető műveket, felvételeket. Mindezt a magam örömére teszem, és ezt az örömöt szívesen megosztom a családommal, barátaimmal, és igen: a Momus tagjaival is. Aki kiváncsi rá, annak örömmel adom, de nem próbálkozom, senki kegyéért nem ácsingózom, nem kérek és nem várok el senkitől semmit, teszem a dolgom.
Én nem "próbálkozok" Rossinivel, vagy bármilyen más darabbal, nem próbálkozom semmivel, hanem azt és úgy csinálom, amihez kedvem van. Az elmúlt 5 évben több, mint 200 operához írtam magyar feliratot, és tettem közzé többségükben ismeretlen, illetve nehezen hozzáférhető műveket, felvételeket. Mindezt a magam örömére teszem, és ezt az örömöt szívesen megosztom a családommal, barátaimmal, és igen: a Momus tagjaival is. Aki kiváncsi rá, annak örömmel adom, de nem próbálkozom, senki kegyéért nem ácsingózom, nem kérek és nem várok el senkitől semmit, teszem a dolgom.
1444 Búbánat 2026-02-04 15:09:28 [Válasz erre: 1443 takatsa 2026-02-04 14:51:18]
Ezért talán inkább lesz érdeklődés, mert nem annyira ismert mű - és a kíváncsiság is hat kedvcsináláshoz. Nekem tetszik ez a vígopera.
Ezért talán inkább lesz érdeklődés, mert nem annyira ismert mű - és a kíváncsiság is hat kedvcsináláshoz. Nekem tetszik ez a vígopera.
De ha nem volt kedv a Sevillaihoz, miért próbálkozol egy másik Rossini-darabbal? Nyilván nem adod fel olyan könnyen...
Különben én soha nem töltök le semmit, csak egyszerűen megnézem/lejátszom azt, ami érdekel. (Olykor megveszem az opera DVD-t a lemezboltban.)
1443 takatsa 2026-02-04 14:51:18 [Válasz erre: 1442 Búbánat 2026-02-04 13:43:27]
avagy az elcserélt bőröndök... Végre egy kis bel canto? Karácsonyra volt a Sevillai, új MET felvétele, többek között Kálmán Péterrel. Nem volt nagy tolongás a felvételért...
avagy az elcserélt bőröndök... Végre egy kis bel canto? Karácsonyra volt a Sevillai, új MET felvétele, többek között Kálmán Péterrel. Nem volt nagy tolongás a felvételért...
1442 Búbánat 2026-02-04 13:43:27 [Válasz erre: 1441 takatsa 2026-02-04 12:59:33]
Végre, egy kis bel canto! - Rossini: Alkalom szüli a tolvajt...
Végre, egy kis bel canto! - Rossini: Alkalom szüli a tolvajt...
1440 takatsa 2026-01-22 15:42:10
Die ersten Menschen (Az első emberek). Most nem Homo Rudiról, vagy kisöccséről Vértesszőlősi Samuról van szó, akik az emberiség hajnalán, a ködbevesző régmúltban, barlangjuk mélyén pattintgatták a szakócájukat, hanem egy sokkal izgalmasabb történetről, mert mi lehetne izgalmasabb, vérfagyasztóbb, könnyfacsaróbb és mulatságosabb, mint a Szent Biblia? Már az is lélegzetelállító, ahogyan kezdődik, ahogyan hipp-hopp, az idő megjelenik, a semmi mindenné válik, a szimmetria-elvnek megfelelően létrejön a jó és a gonosz, és a mérleg remegő nyelveként, az angyalok és ördögök között állva, megjelenik az ember, aki boldog tudatlanságban az Édenben él, hiszen mi lehetne nagyobb és teljesebb öröm, mint a tudás nélküli létezés? De az ember rosszra hajló természetű, gyanakvó, kérdezget, kételkedik, mindent tudni akar, mindent meg akar ismerni, mindent ki akar próbálni. Eszik a tudás fájáról, és felnyílik a szeme: látja, hogy meztelen. Ez az első tapasztalás: a szexualitás...
Mit akarsz még ezen kívül tudni? Azt, hogy meg fogsz halni? Erre a tudásra még picit várnod kell, eljön majd, ne siettesd. E tudás megszerzésének a története a Die ersten Menschen.
A történetet talán ott kezdeném, hogy élt egyszer (1874-1916) egy Otto Borngräber nevű német író. Író létére eléggé különös dolgokat írt. Teológiát és filozófiát tanult, majd doktorált. A disszertációjának a címe "A filozófiai spekuláció felébredéséről a reformáció idején" volt. (Gondolatébresztő mű, ugye? :) Írt még egy filozófiai művet, "Az istenmentes kereszténység" címmel. Költő is volt, két verskötetének a címe: Erdő és hullám és pusztaság, Himnuszok a nagysághoz és a mély szenvedéshez. De leginkább drámákat szeretett irkálni, pl. ilyen ez a kissé hosszú és összetett című tragédia: "A szabad ember tízparancsolata. A szabad ember szent hite. A szabad ember szent imája. Mózes, avagy Isten születése". - Azt hiszem nem csoda, hogy egyetlen műve sem maradt fenn. De egyetlen egy mégis, a Die ersten Menschen (alcíme: Erotikus rejtély két felvonásban). Ezt az 1908-ban írt művet, amelyet tartalma miatt betiltottak, és sohasem adtak elő, egyetlen dolog mentette meg az enyészettől, mégpedig az, hogy felkeltette egy fiatal zeneszerző, Rudi Stephan (1887. július 29. – 1915. szeptember 29.) figyelmét. Ő korának egyik legígéretesebb zenei tehetsége volt, akinek az 1910-es évek elején szerzett, a későromantika elemeit magába építő, expresszív és egyedi hangzásvilágú zenekari műveit mind a közönség, mind a kritikusok lelkesen fogadták. Rudi érdeklődését felkeltette Borngräber színműve, és - bár barátai próbálták őt lebeszélni a mind tartalmában, mind művészi értékében problematikus drámáról -, 1911 és 1914 között operát írt a színműből. Ez volt Rudi Stephan első és egyetlen operája. A Frankfurti Operaháztól ígéretet kapott, hogy a művet bemutatják 1915-ben, de aztán jött az I. Világháború, amely nemcsak a bemutatót hiúsította meg, hanem egyben pontot tett Rudi ígéretes pályája végére is, aki 1915-ben egy - a mai Ukrajna területén - folyó csatában hősi (?) halált halt. Az operát végül 1920-ban Frankfurtban adták elő.
Ha Rudi Stephan életben marad, akkor ennek az operának, mint a zeneszerző első szárnypróbálgatásának, valószínűleg más lett volna a sorsa, de így, hogy az ígéretes pályának nem lett folytatása, ez a fiatalkori opera csaknem feledésbe merült. A műből Karl Holl zenetudós szerkesztett egy rövidített változatot, amelyet a 20-as években több német operaházban, majd 1954-ben Hagenben és 1988-ban Bielefeldben is előadtak. A teljes, eredeti változatot 1920 után először 1998-ban, Berlinben állították színpadra. Az igazi áttörés 2021-ben, Amsterdamban következett be, és emlékezetes az "Év Újrafelfedezése" díját elnyerő 2023-as frankfurti előadás is.
"Az első emberek" a bibliai Káin és Ábel történetének a parafrázisa, illetve az ismert történetnek a századelőn divatos freudi látásmód szerinti magyarázata. Ádám szorgos, de felettébb izzadságos munkával keresi meg családja mindennapi kenyerét. A napi munka, fáradtság és nyűg elhidegíti feleségétől. Éva, a kielégítetlen nő visszavágyik a múltba, a fiatalságba, és az minden vágya, hogy Ádám újra kívánja, közben pedig kielégítetlen vágyait, fájdalmát és dühét, szeretetét-szerelmét két gyermekére szublimálja. Káint a benne fortyogó és kitörni készülő szexualitás hajtja, amelynek tárgya és megvalósításának mikéntje még ismeretlen előtte, hiszen a földön csak egy nőt ismer, Évát, az anyját. Közben Ábel saját vágyait a felsőbb szférákba transzponálja, egyszerre fedezve fel Istent magában és a világban, valamint az örök nőt, Évában. Ádám - szokás szerint - a földeken dolgozik, és így minden kontroll nélkül magára marad az ilyen-olyan érzelmektől fűtött hármas. Amint sejthetjük, nem lesz jó vége a történetnek, a féltékeny Káin megöli Ábelt, és ezzel a tettével az ember nemcsak a halált, de a gyilkosságot is megismeri. Káin elbujdosik (őt, mint tudjuk, Isten nem halállal, hanem ennél sokkal súlyosabban: élettel büntette), Ádám és Éva pedig újra egyedül marad, és ezzel az emberiség még egy utolsó esélyt kap.
Rudi Stephan zseniális és elragadó zenéje ezt a problematikus és vérszegény történetet kelti életre.
Az 1921-es, amszterdami előadás felvételét hoztam nektek. A rendező (Calixto Bieito) egy elég egyszerű teret álmodott meg, amelyet egy nagy asztal ural, rajta rengeteg déligyümölccsel, amelyeket hol facsarnak, hol taposnak, hol a földre söpörnek, a történet alakulásának megfelelően. Az asztal a világot két részre-, az asztal fölötti és asztal alatti térre osztja. A szereplők hol az asztal mellett állnak, járkálnak, hol az asztalon járnak, ülnek, feküsznek, hol az asztal alatt fekszenek, kúsznak, négykézlábolnak. A történet szempontjából a különböző mozgásformáknak, illetve az asztal alatti- vagy fölötti pozíciónak, kitüntetett szerepe van. Van még egy félig átlátszó sátorféle, olyasmi, amit nyári rendezvényeken lát az ember, ennek a ponyváját Éva a második előadás elején letépi, így ez a műtárgy a későbbiekben jelentőségét veszíti. És ezenkívül van még egy nagyon furcsa anyag: fekete, mint a szén, darabos, de könnyű, akár a pernye, ami a második felvonás közepén hirtelen lehullik-lezuhan a mennyezetről, és beborít mindent. Ez tehát a keret, a zenét, az operát pedig látni-hallani kell. François-Xavier Roth vezényli a Royal Concertgebouw csodálatos zenekarát, és van 5 ragyogó énekes. Külön kiemelném az amúgy legkisebb szerepet, Ádámot játszó Kyle Ketelsent, és a Káin szerepében nagyszerű alakítást nyújtó, a Kurtág operában is látott Leigh Melrose-t. Az Ábelt alakító John Osborn nagyon szépen énekel, de eléggé zavaró a kora és előnytelen megjelenése. Nekem összességében az Évát alakító Annette Dasch is tetszett, hallottam már szebb hangot is, de színészi játéka nagyon meggyőző volt.
Ez a szép felvétel, magyar és angol felirattal, jó kép- és hangminőségben, 1 hónapig, a szokott módon, magánban kérhető tőlem.
1439 Edmond Dantes 2026-01-22 15:02:42
Hüha, hát nem egy karácsonyi meseopera. A nevekből kiindulva és az első ütemeket hallva bizonyos Rudi Stephan Die ersten Menschen c. alkotása.. sosem hallottam még a nevét. Köszönet takatsának, hogy egyáltalán előásta.
Hüha, hát nem egy karácsonyi meseopera. A nevekből kiindulva és az első ütemeket hallva bizonyos Rudi Stephan Die ersten Menschen c. alkotása.. sosem hallottam még a nevét. Köszönet takatsának, hogy egyáltalán előásta.
1438 Edmond Dantes 2026-01-22 07:58:50 [Válasz erre: 1437 takatsa 2026-01-21 23:01:54]
off Nocsak! Èn a minap a Milyen zenèt... topikban (25388) süket tyùkot ìrtam ... termèszetesen magamról ... de a vèn kakas sem rossz ;-)
off Nocsak! Èn a minap a Milyen zenèt... topikban (25388) süket tyùkot ìrtam ... termèszetesen magamról ... de a vèn kakas sem rossz ;-)
1437 takatsa 2026-01-21 23:01:54 [Válasz erre: 1436 maris 2026-01-21 22:29:48]
Hát ennek nagyon örülök. Úgy látszik, vak kakas is talál (néha) szemet. :) Majd holnap próbálok írni hozzá egy kis bevezetőt, addig is nézegessétek ezt a bő előzetest.
Hát ennek nagyon örülök. Úgy látszik, vak kakas is talál (néha) szemet. :) Majd holnap próbálok írni hozzá egy kis bevezetőt, addig is nézegessétek ezt a bő előzetest.
1436 maris 2026-01-21 22:29:48 [Válasz erre: 1435 takatsa 2026-01-21 09:22:06]
Ez valami fantasztikus zene! Hatalmas felfedezés számomra! Nagyon köszönöm mindenki nevében előre is.
Ez valami fantasztikus zene! Hatalmas felfedezés számomra! Nagyon köszönöm mindenki nevében előre is.
1434 takatsa 2026-01-14 07:54:51
Il nome della rosa - A rózsa neve. Nem túlzás azt állítani, hogy Umberto Eco 1980-ban megjelent különös regénye lázba hozta az egész világot, bestsellerként habzsolta olasz-spanyol-német-angol-francia, bár az olvasók nagy része azt sem tudta, hogy mit olvas. Mert mi kell a magunkfajta egyszerű olvasónak? Titok, vér, borzongás. Az ilyen történetekbe szeretünk elmerülni, egyszerre gyilkosok és áldozatok lenni. És ennek a kívánalomnak ez a regény tökéletesen megfelelt. Változatos gyilkosságok egymásutánja, egy, a világtól elzárt apátságban, ahol fura szerzetesek élnek, és végzik a még furább napi tevékenységüket, és mindez a legsötétebb középkorban, amelyet a misztikum és az irracionalitás ural. Ez a pislákoló mécsesek és a félig-, vagy egyáltalán nem értett latin rigmusok világa, és ahogyan lapozzuk a könyvet, a homályból bármikor ránk ugorhatnak torz és ijesztő szellemek. Egy felnőtteknek szánt rém- és tündérmese. Beleveszünk ebbe a labirintusba, a felét sem értjük, sok az érthetetlen szó, az ákombákom, de átrágjuk magunkat, mert a kíváncsiság hajt, aztán a könyv végére érve kicsit csalódottak vagyunk. Megvan a gyilkos. Csak ennyi volt? Hát nem ennyi volt, mert a könyv végén még van 100 oldalnyi jegyzet, hivatkozások és magyarázatok tömkelege, még el kellene olvasnunk ezt-azt amazt, ha meg akarjuk érteni az alapvető dolgokat, és persze újra és újra el kellene olvasnunk a könyvet, hogy észre vegyük a megbúvó rétegeket, hogy megértsük és megfejtsük a nagy titkot... Mit is?
Azt hiszem, hogy Ecót ez a "mit is?" foglalkoztatta nemcsak ebben a könyvében, hanem egész életében. Nem volt ő egy Stephen King, aki ontja magából a horror regényeket, még csak regényírónak sem volt mondható, inkább volt történész, filozófus, irodalomkritikus. Szemiotikus - ezt írja róla a Wikipedia, de hogy az pontosan mit jelent, azt ne kérdezzétek tőlem. Egyetemista korában elveszítette a hitét, de ez nem zavarta abban, hogy Aquinói Szent Tamásból doktoráljon, és egész életében középkori vallásfilozófiával foglalkozzon, kissé sarkosan fogalmazva hívő ateistaként egész életében a vallással foglalkozott, ráadásul igen magas szinten, gondoljunk csak bele, 30.000 példányos otthoni könyvtárral rendelkezett, amely az internet előtti időkben a tudás birtoklását jelentette. Egyszer megkérdezték tőle, hogy miért írta a Rózsák nevét. Azt válaszolta: "Meg akartam ölni egy szerzetest." Ha elgondolkozunk ezen a viccesnek szánt válaszon, akkor talán megsejthetjük a válasz mélyén rejlő frusztrációt, amelyet egy olyan ember érezhet, aki egész életében, Sziszifuszként görgeti maga előtt a válasz nélküli kérdéseit. Mert egy életen át, ateistaként, vallásfilozófiával foglalkozni, egy igazi "mission impossible".
A regényből 1986-ban egy nagysikerű film is készült, amelyet Jean-Jacques Annaud rendezett. A film elsősorban a regény krimi- és szerelmi szálát dolgozta fel, ezzel jelentősen leegyszerűsítve és tulajdonképpen kiüresítve a könyv valódi mondanivalóját. Eco a film készítésében nem vett részt, és udvariasan csak annyit mondott a filmről, hogy "a film a könyvnek egyfajta olvasata, mégpedig elsősorban vizuális olvasata.” Megemlítem, mint tanulságos érdekességet, hogy a regény magyar fordításban csak 1988-ban jelent meg, így a magyar közönség hamarabb láthatta a regényből készült filmet, amelyet a MOKÉP 1988 május 5-től forgalmazott.
45 év telt el a regény megszületése óta, és fogalmam sincsen róla, hogy a 2000 óta felnövekvő generáció mennyire ismeri, mennyire olvassa. Mindenesetre a könyvet 2023-ban az Európa Könyvkiadó, bővített formában újra kiadta.
És akkor a hosszadalmas bevezető után eljutottam mondandóm lényegéhez. Ahogyan ez gyakran megesik velem, éjfél körül, félig kifolyt szemmel a képernyőre meredve, még néhány utolsót kattintottam, amikor a Scala 2025. májusi felvételére ráakadtam, egy számomra tök ismeretlen, Francesco Filidei nevű zeneszerző, Il nome della rosa című operájára. Beletekertem a videóba, és azonnal kiment a szememből az álom, mert hihetetlen volt, amit láttam és hallottam: egy minden tekintetben csodálatos opera, nagyszerű díszletekkel, és jelmezekkel, káprázatos zenekarral, 100 tagú kórussal, 20 csodálatos szereplővel, akik közül a főszereplők (Kate Lindsey, Lucas Meachem és Daniela Barcellona) elképesztő alakítását emelném ki, valamint a karmestert, Ingo Metzmachert. Filidei zenéje komplex és sokrétű, egy olyan zene, amely amellett, hogy ízig-vérig modern és egyedi, a legnagyobb természetességgel és harmóniában olvasztja magába a gregorián - barokk - romantikus (főleg Puccini) és XX. századi (Messiaen, Berg) elemeket, egy olyan zenei szövetet teremtve, amely alkalmas arra, hogy a regény minden rétegét, dimenzióját és rejtett mélységét feltárja és megszólaltassa. Amíg a film a regény mondanivalóját és történetét a végletekig leegyszerűsítette, addig a zene Eco művét kiteljesíti és magasba emeli, a láthatatlant megmutatva és választ adva a megválaszolhatatlanra. Azt hiszem, hogy egy ritka pillanatnak lehetünk tanúi, egy igazi kortárs remekmű született, amely a lehető legideálisabb környezetben lett bemutatva, csodálatos énekesekkel, zenészekkel, karmesterrel és rendezéssel.
Sajnos egyelőre nincsen hivatalos és megvásárolható kiadása ennek az előadásnak, így meg kellett elégednem (nekem és nektek is) ezzel a jó kép- és hangminőségű televíziós felvétellel, amelyen adott volt a ráégetett olasz-latin felirat, ami magyar nyelvű felirat készítés szempontjából sok nehézséget okozott nekem. Egyrészt nagyon nehéz a ráégetett feliratból fordításra használható szövegfájlt kinyerni, másrészt a számomra jó nyersanyagként használható angol nyelvű felirat vagy libretto hiánya miatt. Be kell vallanom azt, hogy a gátlástalansággal társult hézagos tudásomnak köszönhetően, nem szoktam sokat cicózni a fordítással, de most, az elég nehéz nyelvezetű, és archaikus olasz-német-francia szavakkal megtűzdelt olasz-latin szöveg láttán elfogott a félsz, hogy képes leszek-e szarvashibák nélküli, fogyasztható magyar felirat előállítására. Volt néhány szó, amelyiknél teljesen elakadtam (pl. casio), és kis vacillálást követően kedves fórumtársunkhoz, Nagy Katalinhoz fordultam. És annak, akinek a kisujját kértem, az egész karját megkaptam, mert Nagy Katalin nemcsak a "casio" jelentését súgta meg, hanem felajánlotta, hogy szívesen átnézi, lektorálja a feliratomat. A vele folytatott levelezésből és telefonbeszélgetésekből - a nyelvi kérdéseken túl is - sokat tanultam, ezúton is hálásan köszönöm a segítségét. Bevallom, Katalin javaslataiból nem fogadtam meg mindent, pl. a nevek használatát nem egységesítettem, általában meghagytam a nevek olasz változatát (ahogyan az eredeti könyvben és a feliratban szerepeltek), bár a korhűség igénye a latin változatot részesítette volna előnyben, és néhány esetben eltértem az olasz névhasználattól, pl. Baskerville-i William esetében. A feliratban ezen kívül is előfordulhatnak kisebb pontatlanságok, de a nagy hibákat - Katalinnak köszönhetően - biztosan elkerültem. Vita volt közöttünk a latin szövegeket illetően is. Katalin hajlott volna arra, hogy hagyjam meg ezeket latinul, ahogyan a könyvben, illetve az opera feliratban is vannak, illetve a történet nem lényegi részét képező latin feliratokat pedig hagyjam ki, a jobb olvashatóság érdekében, de végül sajnáltam volna ezeket a csodálatos bibliai idézeteket és egyházi himnuszokat kihagyni, így ezeket is meghagytam illetve lefordítottam (a modern katolikus fordításra, illetve a katolikus egyház által jelenleg is használt változatra támaszkodva), de a jobb követhetőség érdekében a magyarra fordított latin nyelvű szövegeket dőlt betűvel szedtem.
A tegnapi linkemen a csaknem 3 óra hosszúságú opera, önmagában is élvezhető, mintegy másfél órás keresztmetszetét nézhetitek meg, az érdeklődők számára pedig egy hónapon keresztül rendelkezésre bocsátom a teljes operát, a szinkronos magyar nyelvű filmet és a regényt (pdf formátumban). A letöltési linket a szokott módon, magánban kérjétek.
1432 takatsa 2026-01-10 10:59:29
Tulajdonképpen nem ezzel az operával készültem, hanem egy olyan - reményeim szerint komoly érdeklődésre számot tartó művel -, amelynek meglehetősen bonyolult nyelvezete miatt, a magyar felirat átnézésére és a hibák kijavítására egy lektor segítségét kértem (haha, jól feltörtem). De a precíz lektori munka időigényesebb, mint a fordítás, amely esetemben - mint ahogyan egy kedves fórumtársunk megjegyezte -, csak az idegen nyelvű felirat átírása, így unalmamban az internetet böngésztem, és hopp, találtam egy gyöngyszemet. Pontosabban egy kutyaszaros gyöngyszemet, hogy stílszerű legyek, mert ennek a műnek a nyelvezete bizony alpári, sőt nyomdafestéket sem tűrő, még szerencse, hogy a virtuális térben, ahol már nyomdafesték sincsen, az ilyen szabályokat könnyedén fel lehet rúgni.
Ez az opera a maga nemében páratlan, a műfaja opera-ballada, egy, a barokk korban született ős-musical, egy olyan műfaj, ami zenéjében az olasz opera seriát parodizálja, története pedig - az akkoriban favorizált fennkölt ókori hősi történetekkel ellentétben - egészen közönséges, frivol sőt obszcén, vérlázító, elit- és társadalomellenes, hősei a társadalom aljának szereplői, kurvák, kerítők, koldusok, drogosok, maffiózók, korrupt politikusok. Akárcsak a való világ, amelyben az 1700-as években éltek az emberek, és amely azóta sem sokat változott.
A mű szerzője John Gay, amolyan egykötetes költő és drámaíró, mivel életművéből ezen a darabon kívül más nem maradt fenn. Gay ezt a darabot nem operának, hanem antioperának szánta, angol- és skót dalok és balladák, valamint pár népszerű Purcell, Handel és francia barokk operaária laza füzérének, amely szándéka szerint zenei kíséret nélkül hangzott volna el, és recitativók helyett a dalokat színpadi beszéd (sprechgesang) köti össze. Gay elképzelése annyira szembement a kor szokásával és ízlésével, hogy színház vezetése ragaszkodott a hangszeres közreműködéshez, így a mű hangszerelésére - az utolsó pillanatban -, Johann Christoph Pepusch, Angliában élő német zeneszerzőt kérte fel. A Koldusopera premierjét a Lincoln's Inn Fields Színházban tartották 1728. január 29-én, óriási sikerrel, és a mű azóta sem veszített népszerűségéből, amelyet az évszázadok során újra- és újra elővettek, és kicsit leporolva aktualizáltak. A koldusopera Bertold Brecht érdeklődését is felkeltette, és a német librettó alapján - a történetet megtartva - egy új drámát írt belőle, amely Kurt Weill zenéjével világhírűvé lett, és ez az alkotás a XX. században kiszorította az eredeti operát.
Gay műve Brechten kívül mást is megihletett, így Britten írt kétfelvonásos operát az eredeti mű alapján, amelyet 1948-ban mutattak be, és 1975-től, kettős szereposztásban, két évadon át az Erkel színházban is játszották.
Amit én hozok most nektek, az a Burton és Robert Carsen által aktualizát, eredeti Gay-Pepusch darab, amelyet 2018-ban, az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválon mutattak be, és azóta óriási sikerrel adtak elő számos helyen. Az új feldolgozás a koldus narrátor szerepét megszüntetve, és a mai beszédstílusnak, politikai helyzetnek megfelelően felfrissítve a párbeszédeket, egy, a barokk zenébe ágyazott, ízig-vérig modern és látványos előadást hozott létre. William Christie, a Les Arts Florissants, nem opera-, hanem színész énekesek, akrobatikus táncosok, közönséges kocsmai szöveg, csodálatos dalok, balladák, barokk áriák színes és kavargó elegye, ordenáré és felemelő, kacagtató és könnyfakasztó, obszcén, szatirikus, lírai, és a várható káosz helyett nemes egységbe forrva: ez a Gay féle Koldusopera.
Nem szokásom, de néhány szó a fordításról. Bár a még szűken vett szakmai környezetemben is sokan közönségesen és mocskosan beszélnek, én ettől mindig viszolyogtam, és durva káromkodás, alpári vagy mocskos szavak sohasem hagyták el a szájamat, nem vétkeztem se szóban, se gondolatban. No, de más a kimondott, és más a leírt szó; ez valahogyan, nagy meglepetésemre könnyen, sőt túl könnyen ment, olyan szavak jutottak az eszembe, amelyeknek szinte a létezéséről sem tudtam, és a meglehetősen hosszú szöveg fordítását három nap alatt abszolváltam. Kicsit gondban vagyok most, hogy emiatt dicsekedjek, vagy szégyenkezzek, rátok bízom az ítéletet.
Szokásomtól eltérően nem kell most a letöltési linket kérnetek tőlem, hanem egy hónapra itt, közzéteszem, nézzétek, hallgassátok, élvezzétek ezt a nem mindennapi produkciót, HD kép és Hifi hangminőségben, választható magyar, angol és francia felirattal. Jó lenne ezt az előadást viszontlátni egyszer az Eiffelben, zeneakadémista énekesekkel, pöpec kis barokk zenekarral. Egy ilyen előadással meg lehetne tömni a színházat, fiatalokkal.
1431 takatsa 2026-01-10 08:57:20 [Válasz erre: 1430 lujza 2026-01-10 01:47:47]
Abban igazad van, hogy ez a mű Brecht fantáziáját is megragadta.
Abban igazad van, hogy ez a mű Brecht fantáziáját is megragadta.
1430 lujza 2026-01-10 01:47:47 [Válasz erre: 1429 takatsa 2026-01-09 13:29:13]
Ejha! Most törhetem a fejemet. Olyan, mint egy Brecht mű.
Ejha! Most törhetem a fejemet. Olyan, mint egy Brecht mű.
1428 Klára 2025-12-24 10:11:45 [Válasz erre: 1424 takatsa 2025-12-23 19:51:11]
Nagyon köszönöm, valóba méltó karácsonyi ajándékok! Kicsit kutakodtam a yt berkeiben Lohengrin és Schneider nevek párosításával, megleltem az 1990-es bauyreuthi felvételt, csak audio , illetve egy video felvétel részletet. Tippeltem, és reméltem, hogy talán ez lesz a másik - te sok mindent elő tudsz varázsolni. Érdeklődve várom, kérem a felvételt, és persze a másikat is...
A 2009 BSO Lohengrin egyik kedvenc felvételem, ezt annak idején stream adásban láttam. Azóta vagyok Kaufmann rajongó, és nagyon szeretem Harterost is. Nem ok nélkül nevezték őket álompárosnak. Az a pár év, amit Münchenben együtt töltöttek, csodálatos előadások sorozatával örvendeztette meg a közönséget. Nekem a házépítés is tetszett - ez már a modern rendezés felé tendált, de az azóta megélt rémesnél rémesebb rendezések után ez abszolút szolidnak és konzervatívnak tekinthető. Emlékszem, akik annak idején nem találtak fogást szereplőkön és a hangokon, azok a Hauslebäule rendezésbe kapaszkodtak. (Harteros csodás hangja és alakításai mellett elnézem, hogy nem ceruza-alkattal rendelkezik.)
Nem tudom, milyen lesz a magyar feliratod - kíváncsian várom, de meglepődnék, ha "valamit elrontottál volna". Az eddigi német nyelvű előadásokhoz készített felirataidban fordítási hibával nem találkoztam.
Áldott Karácsonyt és Boldog Újévet kívánok Neked is!
1427 takatsa 2025-12-24 09:48:50 [Válasz erre: 1426 lujza 2025-12-24 02:56:32]
Ha a "Lohengrin alapvetően érthetetlen", akkor a fordításban biztosan elronthattam valamit, mert számomra kristálytiszta volt, kivéve a befejezést, ami kicsit függőben hagyta, a hattyúvá és visszaváltozott hercegfi sorsát. :)
Ha a "Lohengrin alapvetően érthetetlen", akkor a fordításban biztosan elronthattam valamit, mert számomra kristálytiszta volt, kivéve a befejezést, ami kicsit függőben hagyta, a hattyúvá és visszaváltozott hercegfi sorsát. :)
1426 lujza 2025-12-24 02:56:32 [Válasz erre: 1424 takatsa 2025-12-23 19:51:11]
Nagyon hálás vagyok az ajándékaidért most is! Természetesen szeretném majd megkapni a linkeket. A müncheni előadás nekem is nagy kedvencem a rendezés ellenére is. Egykor egy fórumtársunk azt írta, hogy a Lohengrint sosem rendezik meg normálisan, és ebben lehet valami, bár a Herzog rendezést nem ismerem. Viszont azóta láttam még rémesebb rendezéseket is ebből a gyönyörű operából. És eszembe jutott Leo Slezak tréfás opera magyarázata, aki szerint a Lohengrin alapvetően érthetetlen opera, pedig nagyon szép. És ha így nézzük, a mi Operánk mostani rendezése nem is annyira rossz.
Nagyon hálás vagyok az ajándékaidért most is! Természetesen szeretném majd megkapni a linkeket. A müncheni előadás nekem is nagy kedvencem a rendezés ellenére is. Egykor egy fórumtársunk azt írta, hogy a Lohengrint sosem rendezik meg normálisan, és ebben lehet valami, bár a Herzog rendezést nem ismerem. Viszont azóta láttam még rémesebb rendezéseket is ebből a gyönyörű operából. És eszembe jutott Leo Slezak tréfás opera magyarázata, aki szerint a Lohengrin alapvetően érthetetlen opera, pedig nagyon szép. És ha így nézzük, a mi Operánk mostani rendezése nem is annyira rossz.
1425 gezakadocsa 2025-12-23 21:57:31 [Válasz erre: 1424 takatsa 2025-12-23 19:51:11]
Nem a lényeg a beírásban gondolom, de rákattintottam, hogy mi az a bizonyos legrosszabb, amit fölidézett a második Lohengrin:
Nem a lényeg a beírásban gondolom, de rákattintottam, hogy mi az a bizonyos legrosszabb, amit fölidézett a második Lohengrin:
Nekem új volt ez a szám, a videóklip (amit mint műfajt -ha annak lehet nevezni- kezdettől utálok) pedig pláne. Eszembe jutott, hogy a lánglelkű forradalmár, a világszabadságért (?) halálba menő, vitathatatlan zseni Petőfi civilben és erkölcseiben konzervatív volt (lásd Jókai házasságával kapcsolatos szerepét), miként a nem kevésbé zseniális Beethoven is (lásd sógornőjével és annak fiával kapcsolatos aktív magatartását, de sokak szerint Mozart témaválasztásaival /pl. Don Giovanni/ összefüggő véleményét is), szóval eszerint a maguk idején Magyarország legprogresszívebb beat-képviselői is a lelkük mélyén kispolgárok voltak - hacsak nem direkt paródiának szánták az egészet. A végén azonban a Sztálin-barokkból össze(?)álló lakótelep hab a tortán, vagy maga a torta - mindenesetre nehéz megemészteni. Mint egy "modern" operarendezést...
1424 takatsa 2025-12-23 19:51:11
Nemcsak a Wagner rajongóknak ajánlom ezt a kis karácsonyi ajándékomat, hanem azoknak is, akiket eddig visszariasztott Wagner monumentális, és az olasz operáktól igencsak eltérő zenéje, mert a Lohengrin, bár Wagner írta, mégsem Ring, vagy Trisztán és Izolda, hanem a legnagyszerűbb német romantikus opera, amely francia és olasz zenei elemeket és megoldásokat is tartalmaz, így könnyen befogadható a más zenei stílusokon szocializálódott operarajongóknak is.
A Lohengrin egy gyakran és sok helyen játszott, népszerű opera, de igazán jó felvételt találni mégsem könnyű dolog. Ennek oka talán az lehet, hogy előadásához olyan multifunkcionális énekesek kellenek, akik fiatalok, de ugyanakkor tapasztaltak, drámaiak, de ugyanakkor líraiak, nagy hangerővel rendelkeznek, de suttogni is tudnak, színésznek is jók, délcegek, szépek, kemények de sebezhetőek, angyaliak és egyben ördögiek. A helyzet valahogyan olyan, hogy igazán jó Lohengrin előadást összehozni szinte lehetetlen, mert mire egy énekes eljut abba a korba és hangi állapotba, hogy Wagner-művet énekeljen, addigra már éppen alkalmatlanná válik a Lohengrinben való szereplésre.
Hosszas vacillálás után két videót hoztam nektek. Elsőként egy 1990-es bayreuthi előadást (Paul Frey, Cheryl Studer, Gabriel Schnaut, Ekkehard Wlaschiha, Manfred Schenk, vez:Peter Schneider, rend.:Werner Herzog). Ez az előadás amolyan gold standardként is felfogható, hagyományos, de a kor technikai vívmányait is felvonultató rendezéssel, nagyszerű zenekarral és kórussal, gondosan összeválogatott, egymáshoz is jól passzoló hangú énekesekkel. A professzionális társaságból kicsit kilógott a címszereplő kanadai tenor, Paul Frey, aki kalandos életút után (tehenész volt, majd profi jégkorongozó és kamionos) csaknem 40 éves korban kezdte meg operaénekesi pályáját, de kivételesen szép és egyedi hangja gyorsan felrepítette a csúcsra. Alakítása attól függetlenül emlékezetes, hogy szerepformálása és színészi játéka kissé statikus és egysíkú. Az 1990-es felvétel hangminősége megfelel a mai igényeknek is, a videó viszont 4:3-as képarányú és alacsony felbontású, így a mai bluray felvételekkel nem vetekedhet.
A Bayerische Staatsoper 2009-es előadásának bluray felvétele (Kaufmann, Harteros, W. Koch, M. Schsuter, E. Nikitin, vez: Kent Nagano, rend.: Richard Jones) az én abszolút favoritom. Mind a Kaufmann-Harteros, mind a Koch-Schuster páros produkciója lélegzetelállító, a zenekar, Naganóval az élen és a kórus is pompás, talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a felvétel a wagneri zene megdicsőülése. Ha behunyod a szemedet, akkor a paradicsomban érezheted magadat, de ha kinyitod, akkor szembesülnöd kell a primitív és ostoba rendezéssel, amelyen - az első pillanat döbbenete után - nehezen tudod túltenni magadat. Mert Jones nem Lohengrint, hanem valami mást álmodott a színpadra: a Malteros Elzát (Elsa von Mörtel). Ennek az Elzának csak egy az álma, ami viszont a mániája, hogy felépüljön a háza. A nyitányban tervezőasztalnál ül, és rajzolgatja a háza alaprajzát. Azután az első felvonásban a tettek mezejére lépve, maltert kever, táglát, spaklit ragad, és a színpadon, hölgyei segédletével falazásba kezd. (Istenem, ennek a csodaszép nőnek az ormótlan kertésznadrágban milyen nagy hátsója van!). Téglát rak téglára, csak épít és épít, még az sem zavarja, hogy közben halálra ítélik, és lehet, hogy ezek az utolsó percei. Aztán ahogy megjön és győz a lovag, újdonsült vőlegényét is bevonja az építkezésbe, és most már együtt falaznak, majd Kaufmann lazúrozási tudományát is bemutatja. Ez a rendezés kihozza belőlem a legrosszabbat, eszembe juttatva a régi nótát. És igen, igen, felépül végül, kerül bele bölcső, a teraszra babakocsi, miegymás. Azután - mert ilyen az élet -, kettéválik a szerelmespár, és Kaufmann, mi mást is tehetne, dühében felgyújtja a kéglit, égjen, aminek el kell égnie. Persze tudom-tudom, mit jelképez ez a házépítés, a családi élet kicsiny és meleg fészkének megteremtését, amely nemcsak minden nő álma, hanem általánosabb jelentése is van, és ahogyan a fecske sárból és szalmából, úgy az ember téglából-malterból építgeti álmai házát. Persze, ha már emberről beszélünk, a házépítés ennél körülményesebb és összetettebb, mert a leendő otthont nemcsak téglából épül, hanem álmokból, reményből és vágyból, könnyekből és mosolyból, a legjobb szándékokból és még sokminden másból. Ez mind-mind benne van a zenében, és ezt érzi, tudja, átéli az ember, még akkor is, ha a rendező mindent megtesz ennek ellenében. Mert ez a rendezés olyan, mint mostanában olyan sok másik: nem hozzáad az operához, hanem elvesz belőle.
Nemcsak ennek ellenére, hanem éppen ezért ajánlom mindnyájatok figyelmébe ezt a szépséges, és valószínűleg felülmúlhatatlan felvételt.
Az opera két teljes videóját magyar és mindenféle más nyelvű felirattal és dupla (5.1 és sztereó) hangsávval egy hónapon át tölthetitek le, a linket - szokott módon - magánban kérhetitek. Ezzel a kis ajándékkal kívánok minden fórumtársamnak békés és boldog ünnepeket.
1423 Klára 2025-12-22 21:06:08 [Válasz erre: 1422 takatsa 2025-12-22 19:54:43]
Szuper! A Lohengrin - Nagano felvételt ismerem, ez nagyon jó előadás volt.
A másikat nem ismerem, de biztosan az is nagyon jó lesz!
1421 takatsa 2025-12-21 11:19:26
A MET 2025 májusi Sevillai borbély produkciója az első karácsonyi meglepetésem.
A MET 8 évnyi szünet után újította fel Barlett Sher 2006-os rendezését. Az áprilisi első szereposztásban olyan nagy nevek szerepeltek, mint Davide Luciano, Isabel Leonard és Lawrence Brownlee. De már ekkor sejteni lehetett, hogy nem ez lesz az igazi attrakció, hanem a második szereposztás, amelyet - egyáltalán nem véletlenül - a MET "Live HD"-ként is közvetített az egész világnak, így a szerencsések ezt az előadást a Müpában is láthatták. A javarészt fiatal és szinte ismeretlen szereplőgárda óriási sikert aratott, élükön a MET-ben most debütáló moldáv bariton Andrej Zsilikhovszkijjal, és a szintén debütáns Jack Swanson tenorral. Óriási meglepetést keltett a MET-ben 2023-ban, Carmenkét debütált Aigul Akhmetshina baskír énekesnő Rosinája Ez a káprázatos mezzoszoprán óriási jövő előtt áll. Ehhez a szereplőgárdához csatakozott szívet melengető örömünkre, a szintén MET debütáns Kálmán Péter, fergeteges Bartolo alakításával. Az előadás karmestere Giacomo Sagripanti volt.
Ezt a ragyogó előadást kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlom, amely a már olvasni tudó gyermekek első operaélménye lehet, de a minden taktusát kívülről ismerő nagyok is sok gyönyörűséget találhatnak benne.
1 hónapon keresztül magánban kérhetitek tőlem a magyar és mindenféle más nyelvű feliratot is tartalmazó HD felvétel letöltési linkjét.
1420 Klára 2025-12-20 10:42:27 [Válasz erre: 1419 takatsa 2025-12-20 09:15:25]
Ez megint egy csoda lesz? Előre is köszönöm!!!!!
Ez megint egy csoda lesz? Előre is köszönöm!!!!!
1418 Klára 2025-12-18 09:36:58 [Válasz erre: 1417 takatsa 2025-12-16 16:40:42]
Igen, tavaly is az El Nino volt az egyik a karácsonyi ajándékod, már akkor nagyon örültem neki, különösen a magyar felirat miatt, mely érthetővé tette számomra a történetet.
Köszönöm, hogy eszembe juttattad!
1417 takatsa 2025-12-16 16:40:42
Két meglepetéssel is készülök karácsonyra, de karácsony még mesze van (főként a gyerekeknek), és ebben az adventi hajrában szeretném újólag felajánlani nektek az egy évvel ezelőtti feltöltésemet, amelyet most újólag, szabadon letölthettek és megnézhettek.
Két meglepetéssel is készülök karácsonyra, de karácsony még mesze van (főként a gyerekeknek), és ebben az adventi hajrában szeretném újólag felajánlani nektek az egy évvel ezelőtti feltöltésemet, amelyet most újólag, szabadon letölthettek és megnézhettek.
A letöltés előtt itt van egy kis ízelítő is, és a műről hosszabban olvashattok ezen az oldalon, az 1284-es bejegyzésben.
John Adamsot - úgy gondolom - nem kell senkinek sem bemutatni ezen a fórumon, hiszen bő egy éve a "Nixon Kínába" c. operáját a MAO is játszotta. Az El Niño, ez a "kibővített" Betlehemes játék, Adams leglíraibb és legszemélyesebb műve, amely kézen fog és hazavezet minket, reményünk örök forrásához.
1416 Klára 2025-11-26 14:58:33 [Válasz erre: 1413 takatsa 2025-11-25 17:45:59]
Jó pár éve az akkori kábel tv szolgáltatónk műsorkínálatában szerepelt az arte tv francia/német nyelvű adásának közvetítése, sok zenei műsorral, opera közvetítésekkel. (sajnos, már nincs!) Abban volt egy műsor, amiben Dame Kiri Te Kanava opera áriákat, illetve francia sanzonokat énekelt, abban szerepelt egy ária az általam korábban sose hallott Louise c. operából. (a zeneszerző nevét jóformán nem is tudtam elolvasni). Innen tudom, hogy van egy ilyen nevű opera. Nagyon köszönöm a felfedezést és a lehetőséget, amit felkínáltál nekünk.
1415 takatsa 2025-11-26 07:48:36 [Válasz erre: 1414 lujza 2025-11-26 02:10:20]
Igen,az opera 70-es években készült, 3 bakelit-lemezes analóg sztereo felvétele, amely később CD-n is elérhetővé vált, feltehetően a legszebb Louise felvétel. Kedvcsinálónak ebből hallhatod a leghíresebb áriát. A két videó mellett ez a teljes audio felvétel is az ajánlatom része.
Igen,az opera 70-es években készült, 3 bakelit-lemezes analóg sztereo felvétele, amely később CD-n is elérhetővé vált, feltehetően a legszebb Louise felvétel. Kedvcsinálónak ebből hallhatod a leghíresebb áriát. A két videó mellett ez a teljes audio felvétel is az ajánlatom része.
1414 lujza 2025-11-26 02:10:20
Sokat törtem a fejemet tegnap, mikor a feltett részleteket hallgattam, de azon kívül, hogy francia opera, ki nem tudtam volna találni, hogy kié, bár hallottam már erről a Louise-ről. De most a legjobban ez a CD részlet tetszett belőle.
Sokat törtem a fejemet tegnap, mikor a feltett részleteket hallgattam, de azon kívül, hogy francia opera, ki nem tudtam volna találni, hogy kié, bár hallottam már erről a Louise-ről. De most a legjobban ez a CD részlet tetszett belőle.
1413 takatsa 2025-11-25 17:45:59
Megvallom, én eddig csak Marc-Antoine Charpentier, barokk zeneszerzőt ismertem, őt is csak futólag, de aztán megtudtam, hogy Francia földön annyi Charpentier van, mint égen a csillag, így nem meglepő, hogy zeneszerző is akad közöttük, pl. Gusztáv, akinek az operájáról szeretnék néhány szót ejteni. Ez a Gusztáv (1860.06.25-1956.02.18) nemcsak majdnem 100 életévével került be a rekordok könyvébe, hanem azzal is, hogy több kortársához hasonlóan, amolyan egyoperás zeneszerző volt. Operájával, az 1900 február 2-án bemutatott Louise-vel egy csapásra világhírnévre tett szert, aztán hiába élt még 56 évet, nem alkotott semmi maradandót. A Louise viszont percek alatt meghódította az egész világot, és kb. 40 éven keresztül szakmányban játszották a világ legnagyobb operaszínpadain. Aztán Lujzánkat a II. világháború elsöpörte, és azóta sem tért vissza, csak itt-ott játsszák hébe-hóba, és hangzó anyag is alig van belőle. A Louise-ról személyes emléke hazánkban is csak a legöregebbeknek lehet, hiszen az Operaházban meglehetősen régen, 1901 március-áprilisában, és mindössze 5 alkalommal játszották. (Félig viccesen megjegyezném, hogy a kacér főszereplőt Kaczér Margit alakította.)
Az ember mindig elgondolkozik azon, hogy mi lehet annak az oka, hogy egyszer csak a semmiből előugrik egy mű, amelyért a fél világ szinte hisztérikusan rajong, fényes karriert befutva, üstökösként az égbolton ragyog, aztán egyszer csak kihuny, és úgy eltűnik a semmiben, hogy még "isa por és homu" sem marad belőle. Könnyebb a válasz a kérdés első felére, hiszen ez - mai füllel hallgatva is - kifejezetten szép zene, a francia verizmus gyöngyszeme. Minden zenei stílusból egy csipetnyi, pici Massenet, némi Wagner (vezérmotívum), talán Puccini, és egy kicsi megelőlegezett Strauss, Mahler, Debussy, ami egy kellemes, bódító eleggyé áll össze, amely már nem XIX. századi romantika, hanem egy formálódó, a tojásból éppen csak kibújó, szárnyait próbálgató új zene, de még nem tudni azt, hogy hová fejlődik és mi lesz a vége. A téma is izgalmas: a forrongó munkásosztály, a csaknem mélyszegénység, ahonnan Charpentier is jött, a szabadságvágy, a változás-változtatás akarata, a női emancipáció, csupa olyan kérdés, amely akkoriban nemcsak az írókat és a filozófusokat, hanem a köznépet is foglalkoztatta.
A történet egyszerű. Adott egy munkáscsalád, a dolgos apával, háztartásbeli anyával és a nővé serdült szép nagylánnyal, Lujzával, aki beleszerelmesedik a fölöttük lakó, meglehetősen léha életet folytató ifjú költőbe, Julienbe. A szülők megpróbálják Lujzát visszatartani, egyrészt azért, mert még mindig védeni való gyermeknek gondolják, másrészt szebb, és kiszámíthatóbb jövőt szánnak a lányuknak. Lujza hosszú tipródás után megszökik otthonról, és összeáll a költővel, együtt élnek szabadságban, boldogságban és szerelemben. Mígnem egy nap, egy zajos, báli mulatság közepette megjelenik Lujza anyja, és kérleli lányát, hogy menjen haza, mert apja nagyon beteg, és gyógyulást, csak lánya szeretetétől remélhet. A költő szíve megesik az anyán, és bár Lujza ódzkodik, ráveszi szerelmét, hogy időlegesen hazaköltözzön. Otthon aztán apjával egy óriási veszekedés bontakozik ki, amelynek vége az, hogy az ajtót egymásra csapva Lujza végleg eltávozik.
A történetet végigolvasva felsóhajt az ember: hát ez meg miféle opera, se vér, se halott, azonnal megöl az unalom. De ez az opera csöppet sem unalmas, és akik akkoriban látták, se tartották annak, hiszen ez az opera rólunk szól: az emberi élet alapvető helyszínéről, a családról. A szülőkről, a felnövekvő gyerekről, a szeretetről, odaadásról, lemondásról, a kicsi piszkálódásokról, rosszkor kimondott szavakról, önzésről, sértődésről, nevetésről és könnyekről, olyan apróságokról, amelyek néha nagyra nőnek, és betemetnek minket. Aki volt gyerek (mindnyájan voltunk) és volt/van szülő (nagyon sokan vagyunk), az pontosan tudja, hogy miről van szó, mert a szükségszerűen bekövetkező elválás fájdalmát és sok esetben tragikumát, gyerekként-felnőttként vagy mindkettő szerepkörben saját maga is átélte. Ez a mű a legjobb szándékok kudarcáról szól, arról, hogy jószándékú és egymást szerető emberek mennyit árthatnak egymásnak, arról, hogy milyen nehéz a megbocsátás, és arról, hogy mindent maga alá temethet az önsajnálat. Ez a mű a kis emberek nagy operája, mindnyájunkhoz szól, és témája mindig aktuális marad.
Azért a Louise nem tűnt el teljesen, játsszák most is, ha nem is eléggé gyakran, és van jó pár hangfelvétel, de csak két videót találtam, amit most elhoztam nektek.
Az első, amit megnézésre feltétlenül ajánlanék, a Párizsi Nemzeti Operea 2007-es előadásának csaknem 3 órás felvétele. A főbb szerepeket Mireille Delunsch, Paul Groves, José van Dam és Jane Henschel énekli, vezényel Sylvian Cambreling, rendezte André Engel. Nagyszerű zenekar, bájos főszereplő, és egy olyan rendezés, amely nemcsak látványában szép, hanem alázattal követi a Charpentier által írt librettót, érzékenyen és együttérzőn mutatva be a család drámai történetét.
A Festival Aix-en-Provence 2025. július 11-i felvétele (főbb szereplők: Elsa Dreisig, Adam Smith, Nicolas Courjal, Sophie Koch, vezényel: Giacomo Sagripanti) már sokkal problematikusabb. A kisebb probléma az, hogy a zenei megvalósítás (zenekar, és az énekesek többsége - kivéve Dreisiget) nem éri el az előzőleg bemutatott előadás színvonalát, a nagyobb probléma Christof Loy rendezése. Amíg a 2007-es Párizsi előadás lehetővé teszi számunkra, hogy nézőként minden szereplővel együttérezve tudjuk befogadni és átélni az előadott történetet, addig Christof Loy leegyszerűtve a kérdést, bűnügyként tekint a történetre, és olvasatában Louise egy brutális és vérfertőző apa, és az apával cinkos feleség áldozata. Rendezésében az opera változó helyszínei (a család lakása, a párizsi utca, a varroda, Louise és Juliene szerelmi fészke, a bálterem) helyett mindvégig egy helyszín van, egy kopár kórházi váróterem, ahol Louise az abortuszára vár, és lázas-zavarodott fejében kavarog életének vélt vagy valós története. Úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás túllép a rendezői szabadságon, Loy a történetet komplexitásától megfosztva kriminalizálja, és nemcsak a szereplőket, hanem minket is a mélybe húzva, belekényszerít saját beteges világába. Christof Loy feltehetően nem volt sohasem gyermek, és szülő sem volt soha, és nemcsak az alázat, hanem az együttérzés szikrája is hiányozhat belőle, hogy meg merészeli ezt tenni ezzel a szépséges és elgondolkoztató darabbal, és velünk, jóhiszemű és mit sem sejtő közönséggel. Ez a történet nem erről szól, és Charpentier bármilyen hosszan élt is, most már nem tud Christof Loy merénylete ellen védekezni, nekünk kell ezt helyette megtenni.
Remélem, kedvet kaptatok e két előadás megtekintéséhez. A teljes operát tőlem tudjátok 30 napig kölcsönözni, a letöltési linket magánban kérjétek, és még egy meglepetést is tartogatok nektek, az opera talán legszebb CD változatát. Hogy kik a CD énekesei, az most még titok, de egy apró segítséget adok.
1411 Klára 2025-10-18 21:04:13
Köszönöm! Ismét nagyon kíváncsivá tettél.
Glyndebourne mindig valami komolyat jelent, és ad!
A Salzburg 2012 különleges élmény lesz, a szereposztás sok mindenért kárpótol, akkor is, ha a rendezés kívánnivalót hagy maga után. Volt már előadás, amit csak becsukott szemmel hallgattam, de akkor is megérte!
1410 takatsa 2025-10-18 09:29:12
Júliusban megosztottam veletek egy csodás Porpora operát (Iphigénia Aulisban), amelyet Porpora londoni kiruccanása alatt fabrikált, azzal a nem titkolt céllal, hogy Händelt londoni, zsíros állásából, kitúrja. Bár az Iphigéniát kedvezően fogadták, a Händel-buktatási kísérlet csúfos kudarcot vallott, mert lehetett bármilyen jó az Iphigénia, meg sem közelítette Händel csúcsteljesítményét, az 1724-ben bemutatott Julius Caesart, minden idők talán legnagyobb barokk operáját.
Ez az opera, bár szerkezetét tekintve tipikus olasz opera seria, mégis meghaladja azt, zenei leleményességében és az érzelmek teljes skáláját felmutató komplexitásában, utat nyitva a modern opera felé.
A történet jól ismert. Caesar legyőzve Pompeiust és az egyiptomi hadakat, elfoglalja Egyiptomot. A nép éljenzi Caesart, aki elé járul Pompeius felesége, Cornelia, és fia, Sesto, kegyelmet kérni. Caesar nagylelkű, kegyelmet ad, de a baráti kézfogás Pompeiussal elmarad, mert Tolomeo, az egyiptomi király-aspiráns, szolgájával, Achillával, ajándékot küld Caesarnak, ezzel kívánva Caesar kegyét és az egyiptomi trónt elnyerni. Az ajándék pedig nem más, mint a meggyilkolt Pompeius feje. De az ajándék nem éri el a célját: Caesar dührohamot kap, Cornelia és Sesto pedig bosszút esküszik. Nemcsak Tolomeo törekszik a koronára, hanem nővére, Kleopátra, Egyiptom eddigi királynője is meg akarja tartani a hatalmát, ezért álruhában megjelenik Pompeius gyászszertartásán, azzal a céllal, hogy Caesar fejét elcsavarja. A csábítás sikeres, Caesarnak nagyon megtetszik az álruhás Lydia-Kleopátra, de ahogyan mostanában mondják; a fagyi visszanyal, Kleopátra is fülig szerelmes lesz Caesarba. Közben Cornelia és Sesto bosszúhadjárata kudarcot vall, Tolomeo palotájában fogságba esnek. Sestót bebörtönzik, Corneliát pedig fölváltva zaklatja szexuálisan, Tolomeo és szolgája, Achilla. Caesart a szerelmi légyott alatt meglepik Tolomeo katonái, menekülnie kell, és a viharos tengerbe veti magát. Kleopátra, hogy megbosszulja Caesar halálát, seregével átáll a római csapatokhoz, de Tolomeo győzedelmeskedik, elfogja Kleopátrát és börtönbe veti. Kleopátra elbúcsúzik az élettől, és készül a halálra, de Caesar nem halt meg, partra úszik, és seregével Kleopátra kiszabadítására siet. Minden jó, ha a vége jó: Kleopátra kiszabadul, a Cornelia-Sesto páros megöli Tolomeót, Caesar megkoronázza Kleopátrát, és máig is élnek, ha meg nem haltak.
Ez a három szálon futó történet remek lehetőséget nyújt Händelnek, hogy megcsillogtassa zsenialitását és mesterségbeli tudását. A tragikus szál Cornelia és Sesto története, amely Pompeius váratlan és tragikus halálával veszi kezdetét, majd folytatódik a bosszúra való felkészüléssel, a lebukással, bebörtönzéssel, kínzással, szexuális zaklatással, és a véres hepienddel - Tolomeo megölésével - végződik. A komikus-erotikus szál Kleopátra története, amely egyszersmind a händeli sziporkázó humor kimeríthetetlen tárháza. Caesar tragikus hősként és csetlő-botló szerelmes férfiként lavírozik a két szál között. A közönség pedig megkap mindent, több mint három óra hihetetlenül változatos zenét, amely alatt saját búját és baját feledve, együtt zokoghat és kacaghat a történet hőseivel, és az előadás végén felszabadultan és megtisztulva távozhat.
Egy ilyen változatos és nyolc jelentős szereplőt mozgató opera színrevitele nem egyszerű dolog, a rendező, a díszlet- és jelmeztervező, a karmester, a zenekar és az énekesek tökéletes csapatmunkáját igényli. Három előadás videóját hoztam nektek, hogy ki-ki kiválaszthassa a számára leginkább tetszőt.
Elsőként az én abszolút favoritomat, a 2005-ös glyndebourne-i előadást. Boldog békeidők... mondhatnánk erről a 20 évvel ezelőtti előadásról. Igazi barokk színpad, álomszerűen szép díszletekkel, tökéletes, egymás hangjához is jól passzoló énekesekkel, a pályája csúcsán álló karmester, William Christie-vel és David Mcvicar korszakos rendezésével. Mcvicar a történetet a 19. század végére - 20. század elejére helyezi, a helyszín továbbra is Egyiptom, Caesar és társai pedig a gyarmatosító angolok. De ez az időpontbeli áthelyezés nem idegen Händel szellemiségétől és elképzelésétől, hiszen az opera a feltörekvő, világhódító angol polgárság megrendelésére készült, Händel őket akarta megszólítani, és operája is a korszellemet tükrözte. Ráadásul ez a korszak, egy új kulturális szegmenst megnyitva, lehetőséget nyújt Mcvicernek arra, hogy Kleopátra személyiségét Broadway-revü elemekkel tegye teljessé. A szereplőgárdából kiemelném a Caesart megszemélyesítő Sarah Connolly és a Patricia Bardon-Angelica Kirchschlager páros alakítását. Máig vita kérdése, hogy a barokk operákban alt- és szopránhangra írt férfi szerepeket ki énekelje. Manapság divatos ezeket a szerepeket kizárólag férfi szopránokkal és kontratenorokkal énekeltetni, holott ez még a barokk korban sem volt teljesen megszokott, hiszen vagy tudatosan, vagy kényszerűségből sok esetben még abban a korban is nők énekelték ezeket a szerepeket. A Glyndebourne-i előadásban nyilvánvalóan nem a kényszer szülte, hanem tudatos döntés volt, hogy két kulcsszerepet (Caesar és Sesto) is női énekesre bíztak. Caesar énekesi szerepe rendkívül összetett, sok célra alkalmas, plauzibilis hangot igényel, és erre a szerepre Sarah Conolly volt a legmegfelelőbb. Bár átütőerő tekintetében hangja kisebb volumenű, mint egy férfié, de pl. a Se in fiorito ameno prato áriát - mint ahogyan azt a másik két felvétel is bizonyítja -, férfihang képtelen ilyen minőségben megszólaltatni. Cornelia szerepében Patricia Bardon sötét tónusú, tömör és egyedi hangzású mezzoszoprán hangjában gyönyörködhetünk. Ez az ő emblematikus szerepe, amelyet szerte a világban, többek között a MET-ben is énekelt. Ehhez a hanghoz tökéletesen illik Angelica Kirchschlager (Sesto) szopránja, duettjük (Son nata a lagrimar) az előadás csúcspontja. Ennél a duettnél különösen fontos, a két hang teljes kompatibilitása, és ennek megvalósítása mezzo-férfiszoprán felállásban szinte lehetetlen. A többi szereplő (Christophe Duamux, Christophe Maltman, Racid Ben Abdeslam, Alexander Ashworth) is nagyszerűen énekel. A felvilágosodás Korának Zenekara William Christie vezényletével színpompásan játszik, és külön kiemelném Nadja Zwiener (színpadi hegedű) produkcióját. De mindez csak körítés és ráadás Danielle de Niese Kleopátra produkciójához képest. Ez a nő egészen elképesztő. Egyszerre bájos és bájolgó, cica és vadmacska, kacér, erotikus, magamutogató, sekélyes és fölényes, humoros, pajzán, obszcén, kacagtató, megható és szívszaggató, és minden más is, minden, amit egy nőről el lehet mondani. Lehet, hogy nem a világ legjobb hangja, de ő minden idők legnagyobb Kleopátrája. Látnotok kell!
A második felvétel, amit hoztam, egy 2012-es Salzburgi produkció, parádés szereposztással, elfogadható, de nem különleges zenei vezetéssel, és igencsak vitatható rendezéssel. Cecilia Bartoli a legjobb formáját mutatta, a Piangerò la sorte mia áriája pedig felülmúlhatatlan. Andreas Scholl és Philippe Jaroussky produkciója is emlékezetes, Anne Sofie von Otter Corneliája viszont halványra sikerült. Ezt a videót az előadás hivatalos bluray korongjáról készítettem, és mindkét hangsávot megtartottam. Amúgy az Amazonon olvastam egy vásárlói értékelést, amelyben az állt, hogy ezt a felvételt jobb behunyt szemmel hallgatni.
Viszont a harmadik, szintén salzburgi, 2025 nyarán készült felvételnek még behunyt szemmel történő élvezését sem tudom jó szívvel ajánlani, Csernyakov botrányos rendezése miatt. Ez volt Csernyakov első barokk-opera rendezése. Hozzáállását jól mutatja az interjújából kiragadott mondat: „Eleinte [Händel operája] zavarba ejtett” ... hogyan tegyem élővé a szereplőket, amikor mindössze negyven gyönyörű áriám van – és ezen kívül szinte semmi”. Lehet, hogy Csernyakov zavarát oldotta volna, ha jobban elmélyed a történelemben, a barokk zenében - barokk operában, és a szereplők személyiségét jobban megismerhette volna, ha az opera zenéjét, a 40 áriát és az összekötő recitativókat behatóbban tanulmányozza. De Csernyakov - mint általában mindig -, nem ezt az utat választotta. Félredobta a történetet, félredobta a zenét, és elmerült saját világában. Helyszín: egy atombunker, időpont: a világvége előtt 3 órával. Kezdődhet a buli. Sajna új szöveget nem adhat a szereplők szájába, így Csernyakov a szereplők személyiségét az áriájuk alatt végzett tevékenységükkel, kényszermozgásukkal jellemezte. Így Cornelia, férjét gyászolva, áriája közben előveszi piperetáskáját és elmélyülten sminkeli magát, egy későbbi jelenetben pedig - feltehetően unalmában -, fiával akar szexuális kapcsolatot létesíteni. Fiacskája, Sesto pedig egy pszichiátriáról szabadul drogos lehet, aki elvonási tüneteket mutatva vagy tör-zúz, vagy epilepsziás rohamban fetreng. A mű befejezése különösen jól sikerült: A szereplők koszosan, szakadt ruhában üldögélnek a sötét bunkerban, Caesar papírkoronát nyújt át Kleopátrának, majd halálravált arccal és rezignáltan énekelnek örömről és megbékélésről, amíg egy atombomba képében a megváltásuk meg nem érkezik. Ne szépítsük a dolgot, Csernyakov egy pszichopata, aki a kultúra, a zene, a szépség, az emberi gondolat meggyalázását és meggyilkolását tekinti életcéljának. Ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a sorozatgyilkosok, csak ő szerényebb eszköztárral rendelkezik, ő egy köztünk élő, mezei, közönséges pszichopata, éppen olyan, mint az a gyermekkori osztálytársunk, aki letépegette az elkapott legyecske vagy pillangó szárnyát-lábát, vagy az az újsághírekben szereplő alak, aki felgyújtotta a sünit, vagy autóval vonszolta a kutyát, azzal a különbséggel, hogy amíg az utóbbi cselekedetek bűntettnek minősülnek, addig Csernyakov korunk, és beteges világunk egyik megkoronázott hőse. "Öljünk meg minden rohadékot" (Boris Vian), ez van Csernyakov zászlajára tűzve, és ez a rohadék Händel, a barokk zene, a szépség, az emberi kultúra... ezek a rohadékok mi vagyunk.
Amúgy ez a nyári előadás zeneileg közepes, minden szempontból messze van a két előző színrevitel minőségétől. Egyetlen érdekességet emelnék ki: Christophe Dumaux mindhárom előadásban szerepel, 2005-ben és 2012-ben Tolomeóként, a 2025-ös salzburgi produkcióban pedig ő a főszereplő, Giulio Cesare.
Ezt a három videót ajánlom nektek, HD minőségben, magyar és mindenféle más nyelvű felirattal. A teljes videók letöltési linkjét 4 hétig kérhetitek tőlem, magánban.
1408 lujza 2025-10-04 02:40:40 [Válasz erre: 1406 macskás 2025-10-03 08:41:21]
Én is nagyon köszönöm! Érdekes volt ilyen rövid időn belül 3 különböző előadásban hallani a Kékszakállút.
Én is nagyon köszönöm! Érdekes volt ilyen rövid időn belül 3 különböző előadásban hallani a Kékszakállút.
