Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények
1541 takatsa 2026-09-24 19:25:37
Van egy jó hírem, szokásom ellenére most rövid leszek, mert nagyon zaklatott hetem van, de nem akarok senkit sem napokig váratni arra, hogy letölthesse a két teljes operát, ez indokolja most a rövidségemet.
Talán nem véletlen, hogy a salzburgi rettenet után a múltba menekültem, a régmúltba, az origóba, az ősforrásba, Monteverdi Orfeójába. Persze, ha valaki veszi magának a fáradságot, és alaposan megismeri az operát, akkor majd rájön, hogy ez a több mint 300 éves opera - témáját és zenei megoldásait tekintve - egyáltalán nem ősi, hanem olyan, mint egy ma született bárány, mintha a kortársunk lenne. Persze nemcsak a rettenet hajtott ehhez a csodálatos operához, hanem az is, hogy egyik fórumtársunk, akit barátomnak is nevezhetek, és aki egy igazi zenész (bizony, ilyenek is akadnak errefelé), hiszen a Mannheimi Operaház vezető korrepetitora, megajándékozott engem egy nagyszerű linkkel, ahol az operaházuk nyári produkciója látható, az Orfeo. Ez egy nagyon szép előadás, kiváló karmesterrel, zenekarral és énekesekkel, és egy olyan rendezéssel, amely azt bizonyítja, hogy egy modern rendezés úgy is lehet izgalmas, látványos és szép, hogy közben alázattal szolgálja a zenét. Volt viszont egy problémám ezzel a felvétellel: csak német feliratot tartalmazott, németül pedig a der-di-dason kívül semmit sem tudok. Így aztán elkezdtem keresgélni, és találtam is rengeteg Orfeo felvételt, egyik rosszabb volt, mint a másik, amíg ráakadtam életem Orfeójára, William Christie és a Les Arts Florissants 2008-as produkciójára (énekesek: Dietrich Henschel, Maria Grazia Schiavo, Sonia Prina, Antonio Abete, Luigi De Donato). Ennek a DVD-nek a feliratai segítségével készítettem a magyar fordítást, és ezt illesztettem a mannheimi videóhoz is. Még annyit a Christie-féle felvételhez, hogy DVD-ből készítettem a videót (tudomásom szerint bluray felvétel nem készült), így a videó nem HD minőségű, de kárpótlásként mindkét hangsávot rögzítettem (alapból az 5.1-es indul, ez ad teljesebb hangzást, de elérhető a sztereó hangsáv is). A két teljes felvételt magánban kérhetitek tőlem, 1 hónapon keresztül.
Azért, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül, számotokra is elérhetővé tettem az AI-val folytatott tegnapi beszélgetésemet az operáról, és a Christie-féle felvételről. Hogy egy személyes gondolattal fejezzem be ezt a röpke felvezetést, megvallom, nekem az opera első húsz perce tetszett legjobban. 20 percnyi öröm és boldogság mindenkinek elég kell, hogy legyen, ahhoz, hogy a sötétség - véglegesen - sohase nyelhesse el.
1539 takatsa 2026-09-21 11:23:43 [Válasz erre: 1538 Ch.Blondel 2026-09-21 08:34:46]
Ha nem tetszett és nem is érdekelt, akkor mit és miért kérdezel, és a válaszom miért érdekel(ne)? Így a kommunikációnak nincs semmi célja és értelme. :)
Ha nem tetszett és nem is érdekelt, akkor mit és miért kérdezel, és a válaszom miért érdekel(ne)? Így a kommunikációnak nincs semmi célja és értelme. :)
Amúgy én kissé tanácstalan vagyok abban a kérdésben, hogy Grigorian miért vállal el mindent, legyen az olyan szerep, ami nem illik a hangjához, vagy olyan rendezés, amely "formabontásával" túl van a jóízlésen, vagy az adott libretto és zene értelmezési lehetőségein. Felsoroltam néhány lehetőséget, de egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy nincs más lehetőség, illetve logikus magyarázat a feltett kérdésre. Biztos van erről saját véleményed, és én mindenképpen-, de gondolom mások is örülnének, ha kifejtenéd.
1538 Ch.Blondel 2026-09-21 08:34:46 [Válasz erre: 1536 takatsa 2026-09-20 20:40:32]
Kedves takatsa, ezt a szép hosszú választ, amiben azért a kérdesemre csak nem válaszoltál, sajnos egy hamis feltevésre pazaroltad el: nem tetszett a salzburgi Carmen, de még csak nem is érdekelt.
Kedves takatsa, ezt a szép hosszú választ, amiben azért a kérdesemre csak nem válaszoltál, sajnos egy hamis feltevésre pazaroltad el: nem tetszett a salzburgi Carmen, de még csak nem is érdekelt.
1537 lujza 2026-09-21 05:23:18 [Válasz erre: 1530 takatsa 2026-09-20 08:30:44]
Olyan jó lenne, ha a kérdéseidet fel tudnánk tenni valaki illetékesnek, ez engem is érdekelne! Egyébként önmagában az, hogy valaki nem rendezett még operát, nem biztos, hogy kizáró ok, mivel egyszer mindenki elkezdi valahogy. De a koncepcióját azért jó lenne, ha be kéne mutatnia. Ráadásul a díszleteket és jelmezeket eleve el kell készíteni előre, és már abból is kiderülhet valami.
Viszont van fordított helyzet is: Amelie Niermeyer, aki például a müncheni - sokak által vitatott - Otellót rendezte, most éppen itt van, mert a Katona József Színházban rendezi a Kasimir és Karoline-t.
1536 takatsa 2026-09-20 20:40:32 [Válasz erre: 1532 Ch.Blondel 2026-09-20 11:38:30]
Kedves CK.Blondel, több okból is örülök, hogy tetszett neked a salzburgi Carmen. Egyrészt azért, mert nyilvánvaló, hogy az előadás célja az volt, hogy tessék a nézőknek-hallgatóknak. És ez az előadás nemcsak neked, hanem sokaknak tetszett, ami fontos az alkotóknak, hiszen pozitív visszajelzést kapnak arról, hogy jó úton haladnak, és ez a tudat további hasonló előadásokra sarkallja őket. Mert a mai világban, amikor lassan az egyetlen értékmérő a pénz, nagyon fontos az, hogy a látogatók tóduljanak, fizessék ki a borsos jegyeket, így téve nyereségessé (vagy legalább kevésbé veszteségessé) az előadást. És a Salzburgi Fesztivál él és prosperál, bizonyítva, hogy az "ilyen előadásoknak" van létjogosultsága. És ahol a pénz dominál (szóval mindenhol), ott most is igaz, sőt, egyre igazabb a szép magyar mondás: pénz beszél, kutya ugat. És ez az a pont, ahol piciny szerepem lehet: ugatok és csaholok. Cseppet sem akarom túlértékelni a szerepemet, de úgy gondolom, hogy az én ugatásomra is szükség van, hiszen ha nem is teszi teljessé, de színesíti az össznépi kórust. Éppen ezért én büszkén és örömest vállalom fel a szerepemet, próbálok nem hamisan, hanem tisztán ugatni, és mindent beleadok. De ugatásom hitelességét talán igazolhatja az, hogy csak akkor ugatok, ha szükségét érzem. És nemcsak ugatni tudok, hanem vonyítani is tudok a gyönyörűségtől, pl. egy Currentzis koncert után (2018 december Müpa, Mahler), vagy azon a csodálatos Purcell adaptáción (2013, Peter Sellars), és persze nemcsak vonyítottam, hanem veletek is örömmel megosztottam több Currentzis fémjelezte operát (Csajkovszkij Jolanta, Purcell: Indian Queen, Sztravinszkij Perszephone, Sztravinszkij: Zsoltárszimfónia, Weinberg: The Passenger). És ugyanígy vonyítottam a gyönyörtől, és veletek is megosztottam Asmik Grigorian sok felvételét (Salome, Pikk Dáma, Jenufa, Háború és Béke, Turandot, Pillangó kisasszony, Köpeny, Angelica nővér), bizonyítva azt, hogy Asmik Grigoriánt és Theodor Currentzist szeretem és nagyra értékelem, és a modern rendezések többségével sincs semmi bajom. De hozzátartozik az igazsághoz, hogy Asmik Grigoriánt már korábban is megmorogtam Norma alakítása miatt, és ha egy kutya tud nevetni, hát akkor hangosan kuncogtam Lauretta alakításán. Most pedig megugatom Currentzist és Asmik Grigoriant, és úgy teljes egészében a salzburgi Carment, de azért senki se aggódjon, hiszen amelyik kutya ugat, az nem harap.
Kedves CK.Blondel, több okból is örülök, hogy tetszett neked a salzburgi Carmen. Egyrészt azért, mert nyilvánvaló, hogy az előadás célja az volt, hogy tessék a nézőknek-hallgatóknak. És ez az előadás nemcsak neked, hanem sokaknak tetszett, ami fontos az alkotóknak, hiszen pozitív visszajelzést kapnak arról, hogy jó úton haladnak, és ez a tudat további hasonló előadásokra sarkallja őket. Mert a mai világban, amikor lassan az egyetlen értékmérő a pénz, nagyon fontos az, hogy a látogatók tóduljanak, fizessék ki a borsos jegyeket, így téve nyereségessé (vagy legalább kevésbé veszteségessé) az előadást. És a Salzburgi Fesztivál él és prosperál, bizonyítva, hogy az "ilyen előadásoknak" van létjogosultsága. És ahol a pénz dominál (szóval mindenhol), ott most is igaz, sőt, egyre igazabb a szép magyar mondás: pénz beszél, kutya ugat. És ez az a pont, ahol piciny szerepem lehet: ugatok és csaholok. Cseppet sem akarom túlértékelni a szerepemet, de úgy gondolom, hogy az én ugatásomra is szükség van, hiszen ha nem is teszi teljessé, de színesíti az össznépi kórust. Éppen ezért én büszkén és örömest vállalom fel a szerepemet, próbálok nem hamisan, hanem tisztán ugatni, és mindent beleadok. De ugatásom hitelességét talán igazolhatja az, hogy csak akkor ugatok, ha szükségét érzem. És nemcsak ugatni tudok, hanem vonyítani is tudok a gyönyörűségtől, pl. egy Currentzis koncert után (2018 december Müpa, Mahler), vagy azon a csodálatos Purcell adaptáción (2013, Peter Sellars), és persze nemcsak vonyítottam, hanem veletek is örömmel megosztottam több Currentzis fémjelezte operát (Csajkovszkij Jolanta, Purcell: Indian Queen, Sztravinszkij Perszephone, Sztravinszkij: Zsoltárszimfónia, Weinberg: The Passenger). És ugyanígy vonyítottam a gyönyörtől, és veletek is megosztottam Asmik Grigorian sok felvételét (Salome, Pikk Dáma, Jenufa, Háború és Béke, Turandot, Pillangó kisasszony, Köpeny, Angelica nővér), bizonyítva azt, hogy Asmik Grigoriánt és Theodor Currentzist szeretem és nagyra értékelem, és a modern rendezések többségével sincs semmi bajom. De hozzátartozik az igazsághoz, hogy Asmik Grigoriánt már korábban is megmorogtam Norma alakítása miatt, és ha egy kutya tud nevetni, hát akkor hangosan kuncogtam Lauretta alakításán. Most pedig megugatom Currentzist és Asmik Grigoriant, és úgy teljes egészében a salzburgi Carment, de azért senki se aggódjon, hiszen amelyik kutya ugat, az nem harap.
1535 takatsa 2026-09-20 19:09:35
Kedves Géza, Klára, Lujza (ábécé sorrendben), köszönöm a hozzászólásotokat. Jó dolog az íróasztal-fiókomnak dolgozni, de még jobb dolog a munkámmal másoknak örömöt szerezni. :)
Kedves Géza, Klára, Lujza (ábécé sorrendben), köszönöm a hozzászólásotokat. Jó dolog az íróasztal-fiókomnak dolgozni, de még jobb dolog a munkámmal másoknak örömöt szerezni. :)
1534 Klára 2026-09-20 18:22:44 [Válasz erre: 1533 Edmond Dantes 2026-09-20 13:24:46]
Volt szerencsém néhány nagynevű operaénekes önéletírását olvasni, és esetenként velük készült interjúkat olvasni, hallani. (ez nem az ön-reklám helye, tény). Több alkalommal - főleg az utóbbi időben, mióta nagy sztárok szerződéseit 4-5 évre előre kötik - megjelenik az "eszi vagy nem eszi" nem kap mást, köti a szerződés, ez a rendezői koncepció, stb. Ha pedig egy énekes nem viselkedik elég jól, a továbbiakban nem kérik fel, jön helyette más... Vannak nagy, valóban nagy énekesek, akik Bayreuthban próbát énekeltek, de nem kértek belőlük, vagy felléptek, de csak egyetlen alkalommal..Túl sokat kérdeztek..
Kevés karmester van, aki megengedheti magának, hogy lerángassa a megvalósíthatóság talajára a saját koncepciójába beleszédült rendezőt. Az is "szempont", hogy X.Y. több nagy házban rendezett, mi sem vagyunk rosszabbak, mi is meg tudjuk fizetni, stb.
A közönség is új arcokat, új rendezéseket akar látni. Nem minden énekesnek, énekesnőnek van meg az egészséges önkontrollja, hogy mi az, amit már nem kellene vállalnia - persze, ennek konzekvenciái vannak!
A bécsi Carmen valóban csodálatos, ezer köszönet érte. Carlos Kleiber sokáig viselte az apja fia titulust, megküzdött az elismerését. (zárójel, pár éve Pappano is megkapta a kritikát, hogy nem tud operát vezényelni - vannak süket kritikusok is.) Obrazcova hajdanvolt ifjúságom emlékezetes Santuzzája volt, egy ismerős által rámruházott jegynek köszönhetően.
A salzburgi felvételt - becsületesen bevallom - nem bírtam végignézni, helyenként lapoztam. Megbocsátom Asmik Grigoriannak ezt a ballépést.
De ismételten ezer és ezer köszönet ezekért a feltöltésekért!
1533 Edmond Dantes 2026-09-20 13:24:46 [Válasz erre: 1531 gezakadocsa 2026-09-20 10:18:39]
Ès micsoda Eboli volt Obrazcova! Egy előadàsban làttam őt a Fülöp kiràlyt èneklő Nyesztyerenkòval az Erkelben. Utòbbi az emlèkeim ès az akkori vèlemènyem szerint tùljàtszotta a szerepèt, sokat hadonàszott ès hőkölt hàtra az Autodafè-jelenetben ès a màsik nagy concertatòban. De Obrazcova kritikàn felüli volt. A rendező operajàtszàsròl màr nyakig megìrtam a vèlemènyemet, a helyes megfejtès szerintem valahol "fèlùton" van. Szakìtani kell èvszàzados hagyomànyokkal, becsìpődèsekkel, lefùrt làbù szereplőkkel, "korhű" vagy annak gondolt jelmezekkel, libegő papìrmasè vàrkastèlyokkal ès festett kertekkel --> minimàl kifejező dìszletek. Felőlem legyen okostelefon ès kerekesszèk, ha erre gerjed a rendező ès ha hagyjàk. Ezek ès tàrsaik csupàn felejthető kellèkek. Màsrèszt a rendezès nem forgathatja ki ès nem ìrhatja àt a darab tènyleges szövegèt, tartalmàt, cselekmènyèt, ès nem mehet szembe "chicken-game" mòdjàra a mű szellemisègèvel. Tosca nem vìv(hat) pisztolypàrbajt (a halott) Scarpiàval, Carmen nem szùrhatja le a tizedest ès Gioconda körül sem csorog vèr a falròl.
Ès micsoda Eboli volt Obrazcova! Egy előadàsban làttam őt a Fülöp kiràlyt èneklő Nyesztyerenkòval az Erkelben. Utòbbi az emlèkeim ès az akkori vèlemènyem szerint tùljàtszotta a szerepèt, sokat hadonàszott ès hőkölt hàtra az Autodafè-jelenetben ès a màsik nagy concertatòban. De Obrazcova kritikàn felüli volt. A rendező operajàtszàsròl màr nyakig megìrtam a vèlemènyemet, a helyes megfejtès szerintem valahol "fèlùton" van. Szakìtani kell èvszàzados hagyomànyokkal, becsìpődèsekkel, lefùrt làbù szereplőkkel, "korhű" vagy annak gondolt jelmezekkel, libegő papìrmasè vàrkastèlyokkal ès festett kertekkel --> minimàl kifejező dìszletek. Felőlem legyen okostelefon ès kerekesszèk, ha erre gerjed a rendező ès ha hagyjàk. Ezek ès tàrsaik csupàn felejthető kellèkek. Màsrèszt a rendezès nem forgathatja ki ès nem ìrhatja àt a darab tènyleges szövegèt, tartalmàt, cselekmènyèt, ès nem mehet szembe "chicken-game" mòdjàra a mű szellemisègèvel. Tosca nem vìv(hat) pisztolypàrbajt (a halott) Scarpiàval, Carmen nem szùrhatja le a tizedest ès Gioconda körül sem csorog vèr a falròl.
1532 Ch.Blondel 2026-09-20 11:38:30 [Válasz erre: 1530 takatsa 2026-09-20 08:30:44]
Bocsánat, akkor most Asmik Grigorian a "pénzért mindenre kapható" nem-művész, Európa árulója, vagy a kihasznált énekes, akit jogi retorzió érne egy szerződésbontásért?
(Csak halkan tenném hozzá, hogy aki, mint egy, a nemzetközi operaélettel buzgón foglalkozó néző-hallgató, nyomon követi Currentzis munkásságát, vagy Grigorian pályáját, abban felmerülhet, hogy egy-egy nagy repertoáropera formabontó megközelítését nem pénzéhességből, galádságból, vagy kényszerből vállalják el. Az persze ízlés kérdése, hogy a végeredményt hogy ítéli meg az ember.)
1531 gezakadocsa 2026-09-20 10:18:39 [Válasz erre: 1530 takatsa 2026-09-20 08:30:44]
Nekem is örömöt okozott legújabb munkád, bár én csak a bécsi előadást néztem meg. A jelek szerint jól tettem. Amúgy zömében egyetértek az általad és Lujzával fölvetettekkel. Magam nem vagyok tájékozott színházi-operai belső berkekben, de az a gyanúm, hogy azért egy rendező sem csinálhat bármit, tudunk viszont elég sok olyan történetről, ahol egy-egy sztár-énekes vagy karmester igenis hasonló módon érvényesíthette sajátos elképzeléseit. Biztos ma is van (lehetne) olyan énekes pl., aki ellentmond egy rendezőnek. Mindehhöz érzésem szerint az is hozzájárul, hogy elég gyakori az, hogy azt tartják lényegnek, hogy valami új, talán éppen megbotránkoztató jöjjön létre (csak beszéljenek róla, stb.), s innen könnyű eljutni az általatok vázolt siralmas eredményhöz.
Nekem is örömöt okozott legújabb munkád, bár én csak a bécsi előadást néztem meg. A jelek szerint jól tettem. Amúgy zömében egyetértek az általad és Lujzával fölvetettekkel. Magam nem vagyok tájékozott színházi-operai belső berkekben, de az a gyanúm, hogy azért egy rendező sem csinálhat bármit, tudunk viszont elég sok olyan történetről, ahol egy-egy sztár-énekes vagy karmester igenis hasonló módon érvényesíthette sajátos elképzeléseit. Biztos ma is van (lehetne) olyan énekes pl., aki ellentmond egy rendezőnek. Mindehhöz érzésem szerint az is hozzájárul, hogy elég gyakori az, hogy azt tartják lényegnek, hogy valami új, talán éppen megbotránkoztató jöjjön létre (csak beszéljenek róla, stb.), s innen könnyű eljutni az általatok vázolt siralmas eredményhöz.
A bécsi Carmennél azonnal eszembe jutottak Zeffirelli hasonló, legendás rendezései, amik a maguk idejében nálunk is -szerintem méltán- nagy érdeklődést és elismerést váltottak ki (Rómeó és Júlia; Napfivér, Holdnővér; A názáreti Jézus) - mintha rögtön otthon érezné magát az ember. Persze olykor előjöttek kissé szokásos operai manírok is egyes előadóknál, de ez eltörpült a fantasztikus zenei megvalósítás mellett. Itt azt éreztem, hogy minden zenei megoldás és hang a helyén van, s miközben a Carlos Kleiberre jellemző feszes, de a hangsúlyokat túlzás nélkül is tökéletesen kiemelő zeneiséget élveztem (s eszembe jutott apai öröksége), ez egyre inkább átvette a figyelésben a képi és színpadi megvalósítás jelentőségét - anélkül, hogy az utóbbi elveszítette volna a zene mellett a cselekmény megfelelő szolgálatát.
Föltűnt, hogy a közönség eleinte Obrazcovát nem méltányolta extra tapsokkal -szemben pl. a Wiener Sängerknabennel (hazai pálya előnye...) vagy a Virágária rendkívül hosszú éljenzésével-, viszont hamar egyértelművé vált, hogy az előadás igazi csillaga C.Kleiber. Összességében ezzel én is egyetértettem.
Carmen nálam nem pozitív hős, sőt alapjában véve ellenszenves (érdekes, hogy -hasonlóan a Don Giovannihoz- mennyire népszerű; talán némi kispolgári titkos ácsingózás övezi ezeket a szereplőket), s nem is olyannak képzelem, mint amit itt láthattunk, mégis egyre szuggesztívebbé vált, s úgy éreztem, hogy Obrazcova részint őszinte érzelmeket, részint igen erős egyéniséget kölcsönzött neki. A zárójelent egészen drámai lett (persze Domingónak is köszönhetően, miként az összes énekes végig hibátlan volt). El tudom képzelni, hogy milyen lehetett Obrazcova mint Amneris vagy Azucena.
Egy szó mint száz: köszönöm szépen.
1530 takatsa 2026-09-20 08:30:44 [Válasz erre: 1529 lujza 2026-09-20 01:56:21]
Kedves Lujza, örülök, ha a munkám neked, vagy bárkinek örömöt okoz. :)
Kedves Lujza, örülök, ha a munkám neked, vagy bárkinek örömöt okoz. :)
Én is úgy gondolom, hogy az énekesnek nincsen lehetősége arra, hogy a rendező elképzeléseit alapvetően megváltoztassa, maximum egy-két apróság az, amit szóvá tehet, a többit pedig vagy elfogadja, vagy kiszáll a darabból, aminek persze mindenféle jogi következményei lehetnek. Azt is értem, hogy Salzburg még egy befutott sztár számára is megtiszteltetés, nehéz nemet mondani. Amit én nem értek, az, hogy egy énekes, vagy egy karmester nem csinálhat bármit, köti a kotta, köti a darab, lehetnek és vannak értelmezésbeli különbségek, de bármit nem tehet meg, nem énekelhet egy másik áriát, vagy nem vezényelhet más nyitányt, stb. Egyedül a rendező a szent tehén, aki mindent megtehet, akit nem köt a librettó, nem köt a zene, és aki nem ismer sem Istent, sem embert. Ő miért teheti ezt? És a nagy múltú Sazburg, aki a leghíresebb énekeseket, karmestereket kéri fel, miért választ olyan rendezőt, aki még sohasem rendezett operát? És vajon teljesen szabad kezet ad neki, vagy kér egy előzetes tervet, koncepciót? És azt sem tudom, hogy a rendezők milyen keretek és szabályok között dolgoznak. Ellenőrzi valaki a munkájukat? Van etikai kódexük, vagy bármilyen működési szabályzatuk? Vagy nem köti őket semmi, és a színpadon azt csinálnak, amit akarnak?
1529 lujza 2026-09-20 01:56:21 [Válasz erre: 1528 takatsa 2026-09-15 15:11:55]
Már én is többször feltettem magamnak a kérdést, amikor valamelyik mai sztár énekest szörnyűséges opera rendezésekben sikerül kifognom, hogy miért tűri ezt? Talán nem elég nagy név, hogy szóljon miatta? De attól tartok, hogy amennyiben aláírta a szerződést, a rendezésbe akkor már nem nagyon szólhat bele, legfeljebb apróságokba, illetve azt megteheti, hogy egyáltalán nem írja alá. Persze a menedzserek már évekkel előre leszerződtetik a sztárokat, amikor még nem is ismerik a rendezést, legfeljebb a rendező személyét. És gyakran a helyszín lehet a döntő, például Salzburgban énekelni főszerepet fontos állomása egy karriernek, nehéz kihagyni. És az énekest mégiscsak jobban lefoglalhatja a saját szerepének minél tökéletesebb megformálása, és talán kevésbé foglalkozik a színpadi látvánnyal.
Ezzel együtt hálás vagyok a munkáidért, és hogy ilyen gazdag kínálatot kapunk most tőled!
1528 takatsa 2026-09-15 15:11:55
A Covid óta tart operai ámokfutásom, aminek ti is részesei vagytok. Ez valami postcovid szindróma tünet lehet nálam, amit még nem vizsgált részletesen az orvostudomány. Mindenesetre azóta, már többszáz opera-videóhoz készítettem magyar feliratot, többségükben kevéssé ismert barokk- és kortárs operákhoz, de azért - nagyjából véletlenszerűen -, jópár ismert műhöz is. Mint most a Carmenhez, ami talán a világ legismertebb és legkedveltebb operája. Ezt most csak úgy hasamra csapva írtam, de gyorsan megkérdeztem az AI-t, és lássatok csodát nem tévedtem, a Carmen a legkedveltebb opera. Íme a sorrend: Carmen-Traviata-Bohémélet-Varázsfuvola-Tosca. AI még kérés nélkül, igencsak udvariasan hozzátette, hogy országunkban a Bohémélet hangyányival megelőzi a Carment.
Hát, ha annyian játsszák, akkor biztosan töméntelen, jobbnál jobb felvétel van belőle - gondoltam -, és ebben nem is tévedtem. Íme, hoztam egy csokrot belőle. Intenzíven, a nagy kedvencemmel, a Pappano-féle 2006-os felvétellel foglalkoztam, aztán az elkészült magyar feliratot illesztgettem a többi felvételhez, több-kevesebb sikerrel.
Mint ahogyan említettem, nekem a ROH 2006-os felvétele (A. C. Antonacci, J. Kaufmann, I. D'Arcangelo, N. Amsellem; Orchestra of the Royal Opera House, A. Pappano, 2006) a nagy kedvencem. Ha van egyáltalán tökéletes előadás, akkor ez a felvétel az, ahol a rendezés, a látvány, az énekesek, a zenekar és a karmester tökéletesen összhangban van. A videót a bluray változatról készítettem, és mindkét hangsávot (5.1. illetve sztereo) megtartottam. Antonacci alakítása tökéletes, és sokkal komplexebb, mint a többieké, a megjelenés, a látvány, a taglejtés, a hang, a szenvedélyes, de ugyanakkor kifinomult színészi játék tökéletes egysége, és csodálatos párost képez az élete legjobb formáját mutató, fiatal és szenvedélyes Kaufmannal. De az összes szereplő (a mellékszereplőket, pl. Vizin Viktóriát is beleértve) telitalálat. Lebilincselően izgalmas, megrázó, de egyben felemelő alkotás, mindenki figyelmébe ajánlom, különösen azokéba, akik csak most ismerkednek ezzel a csodálatos operával.
Az 1978-as STOP előadás a másik kedvencem. Ennek az előadásnak meghatározója Carlos Kleiber és Obrazcova. De ne legyek méltánytalan, Zeffirelli, Domingo, a Wiener Staatsoper zenekara, és persze a csak kisfiúkból álló kórus is nagyszerű, és sorolhatnám tovább is. Milyen érdekes, hogy Kleiber személyében egy német-osztrák, Pappano pedig egy olasz-angol karmesterként teszi elénk a két, talán zeneileg legérettebb és legjobb Carment. Obrazcova pedig Carmenként lélegzetelállító. Minden rosszat el lehet mondani róla: teljesen hiányzik belőle a francia operákra jellemző könnyedség, finomság és elegancia, hiányzik belőle a Carmenre jellemző intellektualitás és fondorlatos manipulativitás, a hangzásbeli finomság és rugalmasság, helyette vad, mint egy orosz anyamedve, hangja pedig sötét, drámai, és olaszosan verista. És mégis, a végeredmény leírhatatlan. A felvétel minősége az 1978-as lehetőségeket tükrözi, de a technikai hiányokat feledhetővé teszi, és bőven kárpótolja az elénk táruló káprázat.
A Francesco Rosi nevével fémjelzett 1984-es alkotás (Julia Migenes-Johnson, Plácido Domingo, Ruggero Raimondi, Faith Esham; Lorin Maazel, Orchestre National de France) annyiban lóg ki a sorból, hogy nem egy opera-előadás felvétele, hanem operafilm, az operafilmek összes jellegzetességével, előnyével és hátrányával. Előnye, hogy "eredeti" helyszínen játszódik, a napfényes Andalúziában, színpompás jelmezekkel, ragyogó énekesekkel. Megvallom, nekem ez volt az első Carmenem, sőt az első igazi operaélményem, még úgy is, hogy a 80-as évek második felében, egy bányászváros-széli lepukkant, csak "késdobálóként" elkönyvelt moziban néztem, ahol a hangszóró recsegett, gyakori volt filmszakadás miatti kényszerszünet, és a közönség sem kimondottan operakedvelőkből verbuválódott. Ettől függetlenül, még most is szeretettel emlékezem vissza erre a filmre, és sokáig ez volt a Carmen-etalon a számomra. De mai szemmel nézve-hallgatva, van ennek a filmnek egy komoly árnyoldala, a hangmérnöki munka. Az énekhangok kiemelésére, és a zenekari hangzás háttérbe szorítására gondolok. Ez a popszakmában bevett gyakorlat, amely a jószándékú tudatlanság által vezérelve, a zenekart a háttérbe száműzi, és csak aláfestésnek szánja, halálos csapást mér, magára az operára. Ettől függetlenül nagy élmény újra és újra végignézni ezt a szép filmet, csak tudni kell azt, hogy a Carmen sokkal több annál, mint a film sugallta színpompás látvány.
De ez a három nagyszerű alkotás már a múlté, hol vannak már azok a legendás rendezők, énekesek, karmesterek? Többen meghaltak, a többiek pedig mással foglalkoznak, vagy éppen csak élnek. Lássuk hát, mi van napjainkban, hogyan játsszák ma szerte a nagyvilágban, ezt a legnépszerűbb operát? Bizony, nagyot változott a világ...
Itt van pl. a 2024-es MET-beli Carmen. Modern rendezés, nincs már napfényes Andalúzia, helyette egy meghatározatlan helyszínű mai Amerika, dohánygyár helyett fegyvergyár, Lilla Pastia kocsmája helyett egy kamion, és aréna helyett rodeó. Ráadásul Carrie Cracknell, egy magát radikális feministának valló rendező. Mi jó sülhet ki ebből? Tegyük félre az előítéleteinket, és ne ijedjünk meg, Carment fogunk látni, még ha nem is olyat, amilyen az emlékeinkkel megegyezik. De ez tulajdonképpen csöppet sem baj, ha az a Carmen, Aigul Akhmetshina. Akhmetshina nem spanyol, nem cigány, és úgy összességében nem rendelkezik Carmen egyetlen megszokott tulajdonságával sem. Akhmetshina nem Carmen, de nem is próbál az lenni. Akhmetshina csak önmagát adja, a sohasem hallott és senki máshoz nem hasonlítható hangját, és azt a teljesen egyedi, utánozhatatlan, bájosan-kecsesen-drabális, debella báját. Ahogyan ez a nagydarab tatár csaj óvatosan illegeti magát a benzin-kútoszlopon, miközben földöntúlian szépséges hangok törnek ki belőle, egyszerre szívszorító és röhejes, igen, tanúi vagyunk egy óriási művész születésének. És ettől a pillanattól kezdve már semmi más nem érdekes, pokolba a kopott Beczałával, és mindenki mással. Nézzétek és szeressétek ezt a felvételt, érdemes.
És akkor most vegyünk egy nagy levegőt, mert elérkeztünk a fájdalmas befejezéshez. Tudjátok, én gyerekkoromban afféle bőgőmasina voltam. Lucskosra sírtam a párnámat éjjelente, a gyufaárus kislány történetén, vagy a boldog herceg fecskéjén elmélkedve. Zseniális nagyanyám a lelki békémet csak úgy tudta helyreállítani, hogy menetközben átköltötte, Walt Disney mintára hepiendezte a felolvasott meséket. Persze kegyes hazugsága csak ideig-óráig védett meg, mert amikor már olvasni tudtam, a világ egyre komorabb lett. Iskolába kerültem, nem akartam kilógni a sorból, délutánjaimat is a fiú osztálytársaimmal töltöttem. Fejük mögül néztem, ahogy az alfahímek kísérleteztek. A középen szétvágott giliszta mindkét fele elmászott, a letört gyíkfarok, az izzadt tenyérben fél óráig rángott. A szöcske, ugrólábától megfosztva, csak mászkálni tudott, és a pillangó... Igen, letépték a pillangó szárnyát, előttünk vergődött a mi kétdimenziós, lapos világunkba kényszerítve. Nem egyszer, nem kétszer, én is ott voltam és részese lettem a gonoszság születésének. Mindent láttam, de egy szót sem szóltam, én is bűnös voltam. Aztán elköltöztünk, magányos lettem, fiúbandába többé nem verődtem. De most elgondolkozom azon, vajon mi lett a pillangószárnyat tépdeső fiúkból? Nem tudok róluk semmit sem, még a nevüket is elfelejtettem. A gonoszságuk merre fejlődhetett? Agresszivitásuk börtönbe vezetett? Vagy a brutalitást átkonvertálták és intellektuális bűnözők lettek?
Egy biztos, már csak koromnál fogva sem voltam Gabriela Carrizo rendezőnő osztálytársa. Így semmit sem tudok arról, hogy bántotta-e a pillangókat. De az biztos, hogy Carmen szárnyait kitépdeste, és Carment a koszos, szénporos és iszapos földre kényszerítette. Ott vergődik Carmen és mi is vergődünk vele, a brutalitás és reménytelenség mocskában, az örökös sötétségben, az őrök rúgásaitól kísérve, majd a halántékunkhoz szorított fegyver végső másodpercében remegve. Aztán a domboldal sötétjéből kisfiúk csoportja rohan, gyere kishaver, fogd a fegyvert, szorítsd a válladhoz, és közben nézd a társaidat, a sok gyereket, célozz a fejükre, és húzd meg a ravaszt! Látod, sikerült, nagy vagy! És így tovább, végtelenbe nyúló két és fél órán át. Nézd azt a dagadt, vén, meztelen banyát: a hordóhas és a fonnyadt mellek, hogy himbálóznak és remegnek. Aztán ott vonaglik az a férfi páros, hárfahang kíséretében, milyen viccesek, ahogyan az egyiküknek a homlokából, a másikuknak pedig a szájából, egy-egy agancs mered. És amott ugrabugrál az a glóriás, kezét táró alak. Szentantalka, vagy maga Jézus az? És nicsak, ott van az a Grigorian, korunk ünnepelt szopránja. Nem látod? Ott, az! Az a szénnel bekent, vízzel leöntött mocskos alak, ahogyan részegen kóvályog, az asztalra is felmászna ha tudna, talán táncolni akar a lotyója?
Istenem, mi ez? Ez lenne a Carmen? Kedves hölgyek és urak, a rendezői színház végső kiteljesedését látják! Velem együtt örvendezzenek! Mert sikerült minden tabutól megszabadulnunk, sikerült az embert dehumanizálnunk. És végre megvalósult az igazi emancipáció, a nő és a férfi most már tényleg egyre megy, mindketten alávaló férgek.
Tudjátok, arra gondoltam, hogy elsősorban nem ez a perverzitását a művészetbe fojtó szerencsétlen nő, Gabriela Carrizo a bűnös, hanem azok, akik beállnak mögé, a fesztivál szervezői és felelősei, és azok a "művészek", akik pénzért mindenre kaphatók, pl. az az Asmik Grigorian, aki már van akkora név, hogy nemet mondhatna, vagy az a Currentzis, aki a háttérből húzza a talpalávalót, vagy az az Eurudike De Beul, aki megromlott testének aprópénzre váltott torzójával megszentségteleníti mindannyiunk anyját, vagy az a közönség, aki megveszi a jegyeket, és aki tapsol és csápol, és az a kritikus, aki vállvereget, és mi mindnyájan, akik szó nélkül hagyjuk, hogy kifosszanak bennünket a jövőnkből, a bennünk pislákoló maradék reményből és minden emberségünkből. Mert Európa elrablását nemcsak karosszékből nézzük, hanem jóváhagyásunkkal, vagy passzivitásunkkal azt lehetővé tesszük.
Ez volt a kedvcsináló, remélem élveztétek. 3 hétig kérhetitek tőlem magánban, mind az 5 teljes videónak a letöltési linkjét.
1527 Edmond Dantes 2026-09-15 11:48:24 [Válasz erre: 1525 Klára 2026-09-15 09:33:59]
Igen jól tette takatsa, hogy beszerkesztette a 2024-es MET-es Carment, jó szívvel ajánlom. Aigul Akhmetshina vérbeli Carmen: szemtelenül fiatal, életteli, illúziót keltően "szexi", gyönyörű hang. Nekem ő a valaha látott legjobb Carmen. Beczala -pláne mellette és ebben a szerepben- már kissé idős, de szinte töretlen hangon szól. "Mellesleg" Angel Blue elsőrangú Micaela és Kyle Ketelsen külsőre ideális torreádor.
Igen jól tette takatsa, hogy beszerkesztette a 2024-es MET-es Carment, jó szívvel ajánlom. Aigul Akhmetshina vérbeli Carmen: szemtelenül fiatal, életteli, illúziót keltően "szexi", gyönyörű hang. Nekem ő a valaha látott legjobb Carmen. Beczala -pláne mellette és ebben a szerepben- már kissé idős, de szinte töretlen hangon szól. "Mellesleg" Angel Blue elsőrangú Micaela és Kyle Ketelsen külsőre ideális torreádor.
1525 Klára 2026-09-15 09:33:59 [Válasz erre: 1523 takatsa 2026-09-14 19:36:44]
Valóban páratlan (és talán kivételes is) lehetőség ennyi remekművet felsorakoztatva szinte tálcán megkapni! Én nem is az összehasonlítás szót használnám, hanem a különböző megjelenítési lehetőségek megismerését! Persze, akaratlanul össze is hasonlítjuk, de én elsődlegesen az egyes rendezők és előadások által kínált szépségek figyelembe vételére koncentrálok. Nyilván két rendező koncepciója mindig eltérő, az operában fellépő énekesek adottságai sem azonosak, tehát az "eredmény" sem lehet azonos. (az extravagáns rendezői kitalációkról nem is beszélve!)
Számomra különösen érdekes és érdekfeszítő a STOP 1978-ban bemutatott Carmen előadás! Valahol a yt-n létezik egy ilyen feltöltés, nem a legjobb minőségű felvétel, meghallgatásra érdemes volt, (mióta a yt is átveszi a tv csatornák reklám-sugárzási koncepcióját, egy előadás felvétele gyakorlatilag megtekinthetetlen) de a most felkínált felvétel tökéletes megtekintést biztosít. Mint Kleiber, mint a parádés és megismételhetetlen szereposztás csodálatos lehetőséget teremtett. (én ahhoz a generációhoz tartozom, amely Obrazcovát még láthatta élőben.) A Domingo szereplésével készült film csak adalék arra, mi mindent tudott annak idején!
A 2006-os ROH előadás a maga nemében páratlan, korszakos - Pappano az Pappano, pazar szereposztás, kedvenc Carmen felvételem. Nem mellékesen, ez a Carmen egyike volt azoknak az eladásoknak, amelyek Jonas Kaufmannt a világhír felé indították,
A 2024-es MET előadást sem ismerem, ezért a lehetőségért is "kijár" a külön köszönet.
Nem kedvcsinálónak, vagy mások rábeszélésére írtam - nyilván vannak, akiket ez a lehetőség megérint, és vannak akiket nem. Egyszerűen, ezek a gondolatok fordultak meg a fejemben. Ennyi.
1524 lujza 2026-09-15 03:08:44 [Válasz erre: 1523 takatsa 2026-09-14 19:36:44]
Izgalmas összehasonlítás lesz! :))
Izgalmas összehasonlítás lesz! :))
1522 takatsa 2026-08-19 17:18:22
Élete során sok-sok csalódás éri az embert, de a legkeserűbb csalódás kétségtelenül az, amikor az ember saját magában csalódik. Ez történt most velem, és habár kicsit szégyellem, csalódásom gyümölcsét most elétek teszem. Igen, a mostani javaslatom egy operett, tőlem, aki úgy irtózom az operettől, mint ördög a tömjéntől. Most sem értem, hogyan eshetett meg ez a szégyen velem. Persze magyarázhatnám a bizonyítványomat, hiszen az ember mindenre talál a lelkiismeretét megnyugtató magyarázatot. Mondhatnám, hogy ez nem is operett, ragaszthatnék rá más nevet, opéra bouffe, opéra comique, de mindez csak szómágia, operett ez, még akkor is, ha a minőségi fajtából való, és még akkor is, ha sok szempontból páratlan, és még akkor is, ha az "igazi" zeneszerzők, pl. Debussy, vagy Sztravinszkij csodálatát is kivívta. Alkotója, Emmanuel Chabrier fura fazon volt. Jogászként tengette az életét, és ha zenei téren nem is volt amatőr, de távol állt az akadémiai képzettségtől, így a szelleme szabadon szárnyalhatott, nem kötötték gúzsba a tradicionális zenei szabályok. Amolyan "sokat markol, keveset fog" típus volt, zongora- és szimfonikus műveivel (legismertebb az España című rapszódiája) bizonyos ismertségre tett szert, de nagy Wagner rajongóként, folyton az operaszerzésen törte a fejét, ebben a műfajban vágyott kiteljesedni. Szinte se szeri, se száma a megkezdett műveinek (pl. Hunyadi János történetével is próbálkozott), de összesen csak három művet fejezett be, és ezek is, ahogyan jöttek, úgy foszlottak semmivé, a zenetörténet süllyesztőjében. Hiszen ki emlékszik már a Gwendoline-re és Briséïsre, vagy akár a L'etoile-re? A válasz az lehetne, hogy senki sem, de ez a válasz csak 2/3-ban igaz, mert a L'etoile egy évszázados tetszhalálából, az utóbbi időkben feltámadni látszik. A L'etoile-t csipkerózsika álmából John Eliot Gardiner csókja ébresztette fel, aki 1985-ben az Orchestre et Chœurs de l'Opéra de Lyon közreműködésével 1985-ben adta elő az elfeledett alkotást, az előadás az FR3 tévécsatorna és az EMI jóvoltából ma is elérhető. Persze aki ezt az előadást hallotta, az tanúsíthatja, hogy egy angol ködös csókja egy francia kisasszonyt csak félig-meddig kelthet életre, de a sors kiszámíthatatlan játéka folytán a L'etoile nem hanyatlott vissza halódó zombiként a sírba, hanem az elmúlt években apránként összeszedte magát, manapság egyre több operaházban játsszák, és végül 2014-ben, Amszterdamban, a mű valóban, teljes pompájában újjászületett.
Ha valaki végignézi a bő összefoglalót, vagy letölti a teljes operát (bocs, operettet), akkor nagy meglepetésben lesz része, mert ez a mű igencsak különbözik a szakmányban készült operettektől, hanem egy igazi gyöngyszem, nagyszerűen megírt librettóval, pergő, izgalmas, jól követhető cselekménnyel, áriák és duettek gyöngyöző sorával, színpompás zenekari részletekkel, és kiváló hangszereléssel. Klasszikus és előremutatóan impresszionista, szürreális vonásokkal, szatírikus, szarkasztikus és groteszk, frivol és könnyed, de egyáltalán nem könnyű, mert tükröt tart eléd, amit ha sokáig nézel, akkor a kacagó arcon át belelátsz a mélybe, és a könnyed nyári történet mögött megláthatsz-megsejthetsz sokmindent, tanulmányozhatod a hatalom természetét, a tömegek manipulálhatóságát, a közönyt és irigységet. Szóval ez a bohókás darab egyben társadalmi kritika is, ma is érvényes tanulságokkal.
Egy csodálatos előadást hoztam nektek, köszönhetően Laurent Pelly elbűvölő rendezésének, Patrick Fourniller vezényletével a káprázatos Hágai Filharmonikusoknak, a Holland Nemzeti Opera kórusának, és a kiváló énekeseknek (Guilmette, Boulianne, d'Oustrac, Mortagne, Madore, Varnier).
Ezúttal kivételt teszek, és nem kell a letöltési linket tőlem kérnetek, innen tölthetitek le 4 héten keresztül a teljes operát, HD minőségben, magyar, angol, francia, német és koreai (!) felirattal. Az opera mellett még egy különleges ínyencséget is letölthettek: az opera eredeti librettójának PDF példányát. (A videó használata előtt ne feledkezzetek el a licence elolvasásáról. Ha a fájlokat egyenként töltitek le - ehhez görgessetek a linket tartalmazó lap aljára -, akkor nem kell az utólagos kicsomagolással bíbelődni. VLC video-lejátszó használata javasolt, és jó hangrendszert, vagy legalább egy jó fejhallgatót használjatok, hogy a zenét maradéktalanul élvezhessétek.)
Van néhány gondolatom erről a műről, amiről elbeszélgettem barátommal, a Geminivel. Akit érdekel, az itt olvashatja el.
1520 lujza 2026-08-09 01:07:43 [Válasz erre: 1519 Edmond Dantes 2026-08-08 07:08:17]
De az a kvintett igazán csodálatos, én azt szeretem a legjobban az egész operából.
De az a kvintett igazán csodálatos, én azt szeretem a legjobban az egész operából.
1519 Edmond Dantes 2026-08-08 07:08:17 [Válasz erre: 1518 lujza 2026-08-08 02:11:34]
Èn először Ridderbuschsal làttam, hàt ő aztàn nem mindennapi Sachsot hozott. Andor Èva megbìzhatò, rokonszenves Èva volt. (Abody kedvenc jelzői voltak a nem tùl jelentős ènekesekre, akiken nem akart vagy nem tudott igazi "fogàst" talàlni.) Megjegyzem, a Mesterdalnokok igazi hìmsovèn opera, egy rakàs fèrfi fő- ès mellèkszereplővel. Èvàcska messze a legjelentèktelenebb női főszerep az "öreg" èletművèben. Magdalèna dadus pedig csak epizodista, leszàmìtva a pompàs kvintettet.
Èn először Ridderbuschsal làttam, hàt ő aztàn nem mindennapi Sachsot hozott. Andor Èva megbìzhatò, rokonszenves Èva volt. (Abody kedvenc jelzői voltak a nem tùl jelentős ènekesekre, akiken nem akart vagy nem tudott igazi "fogàst" talàlni.) Megjegyzem, a Mesterdalnokok igazi hìmsovèn opera, egy rakàs fèrfi fő- ès mellèkszereplővel. Èvàcska messze a legjelentèktelenebb női főszerep az "öreg" èletművèben. Magdalèna dadus pedig csak epizodista, leszàmìtva a pompàs kvintettet.
1518 lujza 2026-08-08 02:11:34 [Válasz erre: 1517 takatsa 2026-08-07 08:41:34]
Köszi, ezek szerint Házy lehetett. Fura, hogy nem emlékeztem rá. És Sachs valóban Faragó volt.
Köszi, ezek szerint Házy lehetett. Fura, hogy nem emlékeztem rá. És Sachs valóban Faragó volt.
1516 lujza 2026-08-07 01:04:34 [Válasz erre: 1514 -zéta- 2026-08-06 11:09:56]
Zavarban vagyok, mert akkor nem tudom, ki lehetett Éva.
Zavarban vagyok, mert akkor nem tudom, ki lehetett Éva.
1515 -zéta- 2026-08-06 11:12:12 [Válasz erre: 1512 lento_barbaro 2026-08-04 22:56:10]
Sajnos Ilosfalvy itthon csak 1981-ben énekelte Stolzingi Waltert koncertszerűen és 1991-től zsinórban színpadon. Réti József akkor már sajnálatosan elhunyt...
Sajnos Ilosfalvy itthon csak 1981-ben énekelte Stolzingi Waltert koncertszerűen és 1991-től zsinórban színpadon. Réti József akkor már sajnálatosan elhunyt...
1514 -zéta- 2026-08-06 11:09:56 [Válasz erre: 1513 lujza 2026-08-05 02:50:31]
Ágai Karola sosem énekelte Évát, Házy vagy Andor Éva lehetett akkoriban ...
Ágai Karola sosem énekelte Évát, Házy vagy Andor Éva lehetett akkoriban ...
1513 lujza 2026-08-05 02:50:31 [Válasz erre: 1512 lento_barbaro 2026-08-04 22:56:10]
Réti József You Tube felvételei alatt idegen nyelvű reakciók is olvashatóak, melyek csodálják a hangját, és azt hogy miért nem lett ismertebb a nagyvilágban. És valóban ő énekelte Dávidot, én Walterként Simándyra emlékszem, Sachs talán Faragó volt, és Éva Ágay Karola. Ez gimnazista emlék az Erkelből, ahol akkoriban a kakasülő tetején még 3 Ft-ért is voltak helyek. :))
Réti József You Tube felvételei alatt idegen nyelvű reakciók is olvashatóak, melyek csodálják a hangját, és azt hogy miért nem lett ismertebb a nagyvilágban. És valóban ő énekelte Dávidot, én Walterként Simándyra emlékszem, Sachs talán Faragó volt, és Éva Ágay Karola. Ez gimnazista emlék az Erkelből, ahol akkoriban a kakasülő tetején még 3 Ft-ért is voltak helyek. :))
1512 lento_barbaro 2026-08-04 22:56:10
Ha a kedvenc minősítést lehet pillanatnyi ítélettől eltérően évtizedekre átlagolni, akkor az én kedvenc Wagner operám mindenképpen a Nürnbergi. Nemrég a MÜPÁban élvezhettem, vagy két évtizeddel azelőtt a Vidnyánszky-félét négyszer láttam. A legelső élő találkozásom a darabbal 1973-ban vagy 74-ben adódott, az Erkelben, magyar nyelven. Akkoriban már bensőséges viszonyban voltam a komolyzenével, azonban az opera még igencsak taszított. Totál homály, hogy hogy kerültem erre az előadásra, mert már a kedves gimnáziumi ének-vagy irodalom tanáromnak sem tudhatom be – akik fáradhatatlanul és meglehetősen eredménytelenül próbálkoztak a diákokkal a földfelszínitől magasabb kultúrát megszerettetni – mert akkorra már végeztem. Talán a megszerzett Wagner nyitányok fekete lemez (LP) volt a legerősebb ok; a Nürnbergi (és Tannhauser) nyitánnyal nem tudtam betelni, ezeket sokat bömböltettem kezdetleges szerkezetemen.
Tehát csak arra emlékszem, hogy opera-viszolygásom, továbbá a wagneri hossz és bőbeszédűség ellenére jól éreztem magam. Akkoriban persze a szöveget még nem vetítették, de nem is volt rá szükség, jól lehetett érteni pl. azt is hogy „itt Hans Sachs véd meg minden szakszerűtlenséget” – vagy valahogy így, sajnos nekem nincs meg a Blum Tamás fordította a szövegkönyv. Sajnálom, hogy akkor nem értékeltem, milyen előadókat hallok, mert az Opera Digitár szerint (az egyik szereposztásban) Ilosfalvy Róbert volt Stolzingi Walter, Réti József pedig Dávid. Lehet, hogy hallottam élőben a leggyönyörűbb hangú tenort, Réti Józsefet!? (A rajongók az összes felvételét felrakták a Youtube-ra, hallgassátok, csodáljátok, lebegjetek vele föld és ég között!)
Így bőgök most vén sznob szamárként: ó hová lettél, hová levél Erkel, magyar nyelvű operajátszás, továbbá lelkem ifjúsága, és a többi, és a többi...
Ha a kedvenc minősítést lehet pillanatnyi ítélettől eltérően évtizedekre átlagolni, akkor az én kedvenc Wagner operám mindenképpen a Nürnbergi. Nemrég a MÜPÁban élvezhettem, vagy két évtizeddel azelőtt a Vidnyánszky-félét négyszer láttam. A legelső élő találkozásom a darabbal 1973-ban vagy 74-ben adódott, az Erkelben, magyar nyelven. Akkoriban már bensőséges viszonyban voltam a komolyzenével, azonban az opera még igencsak taszított. Totál homály, hogy hogy kerültem erre az előadásra, mert már a kedves gimnáziumi ének-vagy irodalom tanáromnak sem tudhatom be – akik fáradhatatlanul és meglehetősen eredménytelenül próbálkoztak a diákokkal a földfelszínitől magasabb kultúrát megszerettetni – mert akkorra már végeztem. Talán a megszerzett Wagner nyitányok fekete lemez (LP) volt a legerősebb ok; a Nürnbergi (és Tannhauser) nyitánnyal nem tudtam betelni, ezeket sokat bömböltettem kezdetleges szerkezetemen.
Tehát csak arra emlékszem, hogy opera-viszolygásom, továbbá a wagneri hossz és bőbeszédűség ellenére jól éreztem magam. Akkoriban persze a szöveget még nem vetítették, de nem is volt rá szükség, jól lehetett érteni pl. azt is hogy „itt Hans Sachs véd meg minden szakszerűtlenséget” – vagy valahogy így, sajnos nekem nincs meg a Blum Tamás fordította a szövegkönyv. Sajnálom, hogy akkor nem értékeltem, milyen előadókat hallok, mert az Opera Digitár szerint (az egyik szereposztásban) Ilosfalvy Róbert volt Stolzingi Walter, Réti József pedig Dávid. Lehet, hogy hallottam élőben a leggyönyörűbb hangú tenort, Réti Józsefet!? (A rajongók az összes felvételét felrakták a Youtube-ra, hallgassátok, csodáljátok, lebegjetek vele föld és ég között!)
Így bőgök most vén sznob szamárként: ó hová lettél, hová levél Erkel, magyar nyelvű operajátszás, továbbá lelkem ifjúsága, és a többi, és a többi...
1511 takatsa 2026-08-04 15:33:41
Wagner rajongásom nem újkeletű, és talán szokványosnak sem nevezhető. Kezdeném azzal, hogy vidéki gyerekként, a 60-as években, szinte semmit sem tudtam az operákról. Apámnak jelentős komolyzenei lemezgyűjteménye volt, de komplett operafelvételeket abban az időben még nem lehetett hazánkban kapni, így néhány, a rádióban sugárzott közkedvelt operaárián kívül, nem volt semmilyen opera-élményem, egészen a 70-es évek közepéig, amikor egyetemistaként Budapestre kerültem. Persze akkoriban is jobban lázba hozott 1-1 Presser koncert, vagy Fradi meccs, és zenei ízlésemben gyökeres változást csak az hozott, amikor megismerkedtem a zeneakadémista, leendő feleségemmel. Első találkozásom Wagnerrel is neki köszönhető, amikor egyik este, három hónapos terhesen, vacsora közben közölte, hogy holnapra valami esszét kell beadnia Wagner Ringjéről, de ő utálja Wagnert, és ez az egész nem érdekli, lesz, ami lesz, lefekszik aludni. Ilyen volt az én feleségem, és azóta is ilyen, hála Istennek, töretlenül bízik az Égiekben, abban, hogy csak hinnünk, bíznunk kell, és megoldódik minden. Mi mást tehettem volna, Erika írógépemmel együtt kivonultam a konyhába, és bontakozó grafomániámnak köszönhetően, hajnalra a 10 oldalas esszé megszületett. Már akkor is birtokában voltam a két leghasznosabb tulajdonságomnak, a tudatlanságnak és a bátorságnak, így cseppet sem zavart az az apró mellékkörülmény, hogy gőzöm sem volt se Wagnerről, se a Ringről, és az internetet sem hívhattam segítségül, így kénytelen voltam egy rongyos operakalauzra, és a Pallas lexikonára támaszkodni. Első zenetudósi ópuszom sajnos nem maradt fenn, de a célját elérte, feleségem a blamát elkerülte. Ezután teltek-múltak az évek, és bár hosszú Wagnermentes időszak következett az életünkben, a Wagner iránti érdeklődésem nem hunyt ki teljesen. És aztán, valamikor a 90-es években, felvirradt a nagy nap, hosszas unszolásom után, feleségem végre beadta a derekát, és legkisebb lányunkkal együtt, beültünk a Parsifalra. Ültünk, néztük, hallgattuk, ment minden, mint a karikacsapás, egészen addig, amíg a harmadik felvonás közepén, feleségem bizonytalanul felállt, majd a kijárat felé botorkált. Rosszat sejtve mentem utána, és sejtésem be is igazolódott, mert feleségem az ajtón kilépve, összerogyott. Ott kuporogtam a földön mellette, a III. emelet előterében, aztán jött egy ősöreg doktorbácsi, megmérte a feleségem vérnyomását, feleségem kapott egy pohár vizet, aztán a női kar egy kedves tagja (éppen fent volt a kar, ott énekelt az előtérben), a személyzeti lifthez kísért minket. Bizony, a régi operaházban is volt lift a III. emeleten...
Wagner zsenialitását mi sem bizonyítja jobban, hogy ilyen negatív előzmények után is, öregkoromra, igazi Wagner rajongó lettem, különösen a Trisztán és Izolda és a Parsifal ejt ámulatba újra és újra, rabja lettem ennek a két műnek. No, de vígopera??? Wagnertől??? Ez számomra elképzelhetetlen volt, még a gondolatát is elutasítottam, és büszkén jelentem ki: a mai napig egy taktusát sem hallottam. Illetve nem a mai napig ... hanem 10 nappal ezelőttig. És akkor itt van ez a csoda, a vígoperák vígoperája, a Nürnbergi mesterdalnokok 2013-as salzburgi előadása. És pontosítok, megvan számomra a triumvirátus: Trisztán és Izolda, Nürnbergi mesterdalnokok, Parsifal. Eluralkodott rajtam az az érzés, hogy ez a három opera valahogyan összefügg egymással, és valamilyen közös mondanivalót rejt, valami igazán fontos gondolatot, amelyet Wagner meg akart osztani velünk. És azt hiszem, hogy a Megváltás az a kulcsszó, amely kapcsolatot teremt a három opera között. Persze ez nem nagy horderejű felfedezés, és nem is véletlen, hiszen Wagnert egész életében az foglalkoztatta, hogy mi váltja, mi válthatja meg az embert, és erre a kérdésre próbált választ adni ebben a három operájában is. A Szerelem, a szerelmi halál válthatja meg az embert, sugallja a Trisztánban, a Hit váltja meg az embert, állítja a Parsifalban. Az embert a Művészet válthatja meg, a Művészet az, ami magasba emeli az embert, a Művészet az, amely túléli a háborúkat, a megaláztatást, a megsemmisülést, a Művészet az, ami őrzi az emberség pislákoló lángját, a Művészet az, amely megújíthat minket, és a világot, vallja Wagner a Nürnbergi mesterdalnokokban. Úgy gondolom, hogy sok igazság van ebben a gondolatban, és úgy gondolom, hogy mi, akik ezekben a zűrös és vészterhes időkben elmegyünk a Müpába, vagy az Operaházba, felteszünk otthon egy CD-t, vagy bekapcsoljuk a Bartók rádiót, mi is bizonyítjuk ennek a gondolatnak az igazságát és reménységét. Vígopera a Mesterdalnokok? Vígopera is... és sokminden más is. Tanulságos és elgondolkoztató történet, elképesztően komplex, sokrétű, sokszínű zene, pátoszosan-barokkosan, terjengősen-cirkalmas szöveg, amely groteszk és kacagtató, de ugyanakkor filozofikus mélységű, elénk tartott tükör: nézzétek, ilyenek vagytok, kicsinyesek, de egyben nagylelkűek, szánalmasak, de egyben nagyszerűek, ostobák, de egyben bölcsek, ördögök, de egyben angyalok, bűnösök, de egyben szentek, összességében: szánni- és szeretnivaló emberek.
A csodálatos, salzburgi, 2013-as előadás felvételét hoztam nektek. A főbb szereplők: Michael Volle, Roberto Sacca, Anna Gabler, Peter Sonn, Georg Zeppenfeld, Monika Bohinec, Markus Werba. A Vienna Philharmonicot Daniele Gatti vezényli, rendezte Stefan Herheim. Ne ijedjetek meg a 10 GB-os video fájltól, kiváló minőségű, magyar, angol, német, francia és spanyol feliratos. Magánban kérjétek a letöltési linket.
1510 Klára 2026-08-04 11:01:59 [Válasz erre: 1505 takatsa 2026-08-03 15:21:12]
Ez ismét egy csoda!
Grandiózus, hagyományos rendezés, klasszikus jelmezek - semmi erőltetett modernség, és remek hangok!!! Kérem szépen, és előre is nagyon köszönöm!
(most is csak az oldal alján lehetett válaszolni.)
1509 gezakadocsa 2026-08-04 10:15:09 [Válasz erre: 1508 lujza 2026-08-04 02:37:40]
Ad lujza 1508.
Ad lujza 1508.
Úgyszólván minden szavával egyetértek, s a megoldást magam sem tudom, mégis eszembe jutott valami:
Én szegedi vagyok, de hosszú ideig éltem Debrecenben is, végül hat éve költöztünk -gyerekeink után- Szegedről Bp-re. Tehát nem vagyok otthon az OH-ban, bár természetesen töbször voltam ott, még vidéki lakos koromban is, de tény, hogy amúgy sem az opera áll zenei érdelődésem első helyén.
Emlékszem viszont arra, hogy valamikor tán a 80-as években fölmerült -akkor már túl voltunk több, be is vallott inflációs válságon-, hogy nehéz a lemezkiadás helyzete, stb. Akkor nyilatkozott a Hungaroton részéről talán Erdős Péter -aki pedig nem a klasszikus zenei vonalat vitte, s ma már tudható, hogy divatosan szólva megosztó személyiség volt-, hogy a Hungaroton nem az árat emeli, hanem a minőséget, s így akar versenyben maradni. Emlékszem is rá, hogy a lemezek megjelenési formája, papírmellékletei, stb. észrevehetően javult, ugyanakkor elég sok klasszis előadónk volt, s a kiadási politika is igazodott a nemzetközi lehetőségekhöz. Na és tényleg sokáig nem emelték az árakat, sőt egyre több nyugati licenszet szereztek meg, s jó minőségben, az akkori árakhoz -és az eredetikhöz- képest igen olcsón megvehetők voltak. Tehát magam naív módon valami ilyesmit is el tudnék képzelni - persze tudom, hogy akkor ezen kiadói magatartás mögött jelentős állami támogatás állhatott. Az áremelés ezzel szemben legföljebb a sznobokat csalogathatja.
A másik: emlékszem arra is, hogy a 80-as évek második felében Kocsis Zoltán adott hgv-t Derbecenben, s feleségemmel a szünetben fölismertük a közönség között a tévében nem sokkal előtte látott Bors Jenőt, aki akkor a Hungaroton igazgatója volt, s egyszerűen odamentünk hozzá, megszólítottuk, s percekig igen barátságosan elbeszélgetett velünk. Mellesleg igaza is volt: mi a tévében említett, akkor még kiadatlan Fischer Annie-Beethoven összesről kérdeztük, s elmondta, hogy mi a kiadás akadálya, de hozzátette, hogy mi még fiatalok vagyunk, így még megérhetjük az összkiadás megjelenését. És sok évvel később ezt mint CD-albumot kaptam Karácsonyra a feleségemtől. Pedig addigra tekintélyes gyűjteményünk volt egyik kedvencünk szonátáiból (többek között A.Schnabellel a komplett EMI-album), de Bors Jenő és a Hungaroton egyik utolsó nagy dobása azóta is a kedvencek közé tartozik.
1508 lujza 2026-08-04 02:37:40 [Válasz erre: 1506 fbcs 2026-08-03 17:31:19]
Azt hiszem, jó volna, ha ehhez a témához többen is hozzászólnának, mert tudom, hogy igazad van, de a kulcsot kéne megtalálni a nézők érdeklődéséhez, és ehhez valószínűleg egy más szemléletű vezetés kellene. A magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy túl sokat csalódtam az Operaház jelenlegi műsorpolitikájában és abban, hogy immár anyagilag sem tartozom a vezetés ideális célközönségéhez, ezért jócskán alábbhagyott az érdeklődésem. Ez olyan, mint amikor az ember nem jár oda, ahol nem látják szívesen.
Azt hiszem, jó volna, ha ehhez a témához többen is hozzászólnának, mert tudom, hogy igazad van, de a kulcsot kéne megtalálni a nézők érdeklődéséhez, és ehhez valószínűleg egy más szemléletű vezetés kellene. A magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy túl sokat csalódtam az Operaház jelenlegi műsorpolitikájában és abban, hogy immár anyagilag sem tartozom a vezetés ideális célközönségéhez, ezért jócskán alábbhagyott az érdeklődésem. Ez olyan, mint amikor az ember nem jár oda, ahol nem látják szívesen.
1507 lujza 2026-08-04 02:16:19 [Válasz erre: 1505 takatsa 2026-08-03 15:21:12]
Kedvenc rendezésem. És az énekesek is jók voltak, kivéve hogy én nem szerettem ezt a Waltert. De már most tudom, hogy szeretném majd elkérni, ha lehet.
Kedvenc rendezésem. És az énekesek is jók voltak, kivéve hogy én nem szerettem ezt a Waltert. De már most tudom, hogy szeretném majd elkérni, ha lehet.
1506 fbcs 2026-08-03 17:31:19 [Válasz erre: 1504 takatsa 2026-07-23 12:11:19]
Csak pár gondolat az AI beszélgetéshez, elsősorban ahhoz a részhez, ami az európai opera múzeummá válásáról szól:
Sok mindennel egyetértek, egy részéről volt szó itt, anno Ókovács Szilveszter megjegyzései kapcsán is. Egyetértek azzal is, hogy Amerikában mintha jobban működne, és nagyobb fogékonyság lenne a közönség részéről. A jövőbeli operával kapcsolatos stratgia kapcsán érdemes lehe alaposan körüljárni az aktuális operaházi vezetésnek ezt a kérdést. Mert nem érzem azt, hogy a zeneszerzők ne lennének nyitottak ilyen irányra, csak az utóbbi években Vajda Képzelt betege, Tóth Péter Tótékja, vagy Gyöngyösi Levente Mester és Margaritája is az operát alapvetően populárisabban, a nagyközönség számára élvezhetően prezentáló darabok, mégsem voltak eladhatóak (még az Eiffelt sem sikerült megtölteni velük). Érdemes átgondolni, mi lehet ennek az oka, mert amúgy, aki eljutott rá, szerintem élvezte a fenti darabokat. Illetve kicsit idekívánkozik számomra a választások napján a Müpában adott Hisham Gabr Szindbád, az ománi tengerész című kortárs, de a fentieknél első hallásra sokkal konzervatívabb darabja, amit szintén, ahogy érzékeltem, a jelenlévő közönség nagyon élvezett (kivéve, aki szünetbe pánikot kapott, hogy Orbán Viktor elveszíti a választást).
Az Orfeusz történethez most csak annyit, hogy izgalmas, és örök sztori, ami még a sokadik feldolgozás után is izgalmas marad. Ehhez most én csak egy kortár magyar képzőművész szobrát teszem hozzá:
Az Orfeusz történethez most csak annyit, hogy izgalmas, és örök sztori, ami még a sokadik feldolgozás után is izgalmas marad. Ehhez most én csak egy kortár magyar képzőművész szobrát teszem hozzá:
(Szkok Iván: Euridiké)
1504 takatsa 2026-07-23 12:11:19
A szerelem legyőzheti-e a halált? Nem győzheti le véglegesen, csak időlegesen, sugallja nekünk Orfeusz és Eurüdiké története. Mi emberek így járunk mindig, ebben a majdnem sikerültben élünk. A végső lépésnél - ahogyan belőlünk - Orfeuszból is hiányzott az a parányi, mustármagnyi hit, amellyel átvihette volna szerelmét a túlsó partra, a holtak földjéről az élők országába. Évezredek óta újra- és újra elmeséljük, újra és újra átéljük ezt az ókori görög történetet, most éppen Sarah Ruhl, amerikai drámaírónőn van a sor, aki 2004-ben írta nagy sikerű és azóta is sok helyen játszott drámáját, az Eurydicét. A régi történet női optikán át, ugyanaz és mégis egészen más. Sarah Ruhl történetét alapvetően formálja az a veszteség és gyász, amelyet 20 évesen rákbetegségben szenvedő apja halálával élt át. Ruhl Erurydice-jének alaphelyzete egy szerelmi négyszög, amelynek csúcsai Orfeusz, a Zene, Eurydice, és a halott Apa. A szerelem nem győzheti le a halált - sugallja a görög dráma, de a zene legyőzheti, állítja Ruhl Orfeusza. Ez lehet, hogy első hallásra megdöbbentő állítás, de vitathatatlan a valóságtartalma, hiszen mi más lehetne a megfelelőbb eszköz az ember számára, mint a zene, ahhoz, hogy felszálljon a magasba, vagy hogy leereszkedjen a holtak birodalmába, ahhoz, hogy a transzcendencia kapuját megnyissa számára. Eurüdiké tehát az esküvője napján meghal, mindent elhagyva, mindent elfeledve leliftezik a holtak birodalmába, ahol rátalál a régen meghalt apja, aki a szavakra, a szeretetre újra megtanítja. Orfeusz pedig útrakel, hogy a zene segítségével a halált legyőzze. Sikeresen be is jut a holtak birodalmába, és találkozik magával a Hádész-Sátánnal. Viheti Eurüdikét, a szokott feltétellel. De vajon Eurüdiké elmegy-e vele? Feladja-e a halál békéjét, feladja-e megtalált apja szeretetét? Hiszen felemelő, de nehéz is egyben, leélni az életedet egy művésszel. Apja elbocsátja: a férjednél a helyed, menj! És a Kövek is sürgetik: Ő valóban a férjed, indulj, Eurüdiké. Eurüdiké tehát megy, mert a halálnál jobb az élet, megy a férfi után, akit szeret, de a kevéske hitnél nagyobb benne a félelem. A halál és élet kapujában felkiált, Orfeusz visszafordul, vége van mindennek. Vereséget szenvedett, de nem a zene, hanem az ember, a halál győzött, az igazi halál, az elmúlással, a végső feledéssel.
Ez a furcsa és összetett dráma, amelynek egyik sarokpontja Orfeusz és a zene kapcsolata, valósággal kiált a zenéért, a megzenésítésért, és ezt meg is kapja, a mindössze 30 éves zenei zseni, Matthew AUCOIN segítségével, aki operát szerzett Sarah Ruhl drámájából. Az operát Los Angelesben mutatták be 2020-ban, majd a MET-ben a Covidot követő első szezonban, 2021. november 23-án, a főbb szerepekben Erin Morle, Joshua Hopkins, Jakub Józef Orliński, Nathan Berg és Barry Banks énekelt, Yannick Nézet-Séguin vezényelt.
Ezt a fantasztikus felvételt hoztam nektek, HD minőségben, magyar, angol, német és francia felirattal. Nézzétek meg a tegnap belinkelt opera-keresztmetszetet, és ha tetszik a felvétel, akkor a teljes opera linkjét 1 hónapig kérhetitek tőlem magánban, és bónuszként a MET színes műsorfüzetét, valamint Sarah Ruhl drámáját is letölthetitek (angol nyelven, epub és pdf formátumban). És - ahogyan már megszokhattátok -, végszónak álljon itt egy kis beszélgetés, bölcs barátommal, az AI-val.
1502 takatsa 2026-07-13 18:08:55 [Válasz erre: 1501 Klára 2026-07-13 17:25:22]
Lianna Haroutounian-ban nem fogsz csalódni (ahogyan a többiekben sem), fantasztikus a Köpenyben és az Angelica nővérben is. És mellesleg nem követi el azt a baklövést (mint Asmik), hogy Laurettával próbálkozzon. :) Máris küldöm a linket.
Lianna Haroutounian-ban nem fogsz csalódni (ahogyan a többiekben sem), fantasztikus a Köpenyben és az Angelica nővérben is. És mellesleg nem követi el azt a baklövést (mint Asmik), hogy Laurettával próbálkozzon. :) Máris küldöm a linket.
1501 Klára 2026-07-13 17:25:22 [Válasz erre: 1500 takatsa 2026-07-13 16:05:04]
Megleptél evvel a "Hamarosan" sorozattal, rá is akartam kérdezni, milyen csemegék vannak benne, hiszen nyomós oka van annak, ha ismét egy Triptichonnal lepsz meg bennünket, de megelőztél. Köszönöm, érdekesek lesznek ezek is. Nem szeretek összehasonlítgatni előadásokat és /vagy szereplőket, de gyakran elkerülhetetlen, hiszen az előző Triptichon feltöltésed óta kevesebb, mint egy év telt el. Ahogy sokan Asmik Grigorianból nem nézték ki a merőben eltérő 3 női főszereplő megjelenítését, én Lianna Haroutounianról nem gondoltam volna, hogy ilyen szerepekre is vállalkozik! Számomra feledhetetlen maradt a ROH Don Carlos előadása, ahol Jonas Kaufmann mellett csodálatos Valois Erzsébetet énekelt. Kíváncsi vagyok rá is, és a többiekre is! Hálás köszönet érte.
(Ezt is csak az oldal legalján tudtam beírni)
1500 takatsa 2026-07-13 16:05:04
Puccini Triptichonjával már többször foglalkoztam. Először 2021 októberében a ROH 2011-es felvételét mutattam be azzal a felütéssel, hogy ez minden idők legjobb Triptichon video-felvétele. Aztán tavaly szeptemberben, az Opéra Bastille 2025. májusi előadásával (Asmik Grigorian) kapcsolatban már óvatosabban fogalmazva, kerültem a "legesleg" jelzőt. És most itt van a harmadik Triptichon felvétel (Théâtre de la Monnaie, 2022).
Amikor rátaláltam erre a felvételre, nagyon megörültem: Kálmán Péter, ráadásul két szerepben. Kálmán Péter zseniális Gianni Schicchi alakítását - gondolom - mindannyian láttátok itthon, a 2010-es évek közepén, de vajon hogyan boldogul egy alapjában buffó basszbariton a személyiségétől távolabbra eső Michele komor és tragikus szerepével? Ezzel a kíváncsisággal ültem le megnézni ezt a videót, nem is sejtve, hogy egy igazi gyöngyszemre akadtam. Mert ez a felvétel minden várakozásomat felülmúlta. Először néhány mondat a rendezésről. Tobias Kratzer rendezése ízig-vérig modern alkotás. Három opera, három, alapjaiban eltérő stílusú színrevitel: a Köpeny képregényszerű, az Angelica film-noir, a Gianni Schicchi pedig olyan, mint egy TV-reality. Kratzer nagyszerűen él a modern kor technikai lehetőségeivel, de rendezőtársaival ellentétben ezeket az eszközöket nem az önmegvalósításra vagy polgárpukkasztásra használja, hanem a zene szolgálatába állítva, megvalósítja Puccini álmát és akaratát. Kratzernek sikerül a csaknem lehetetlen: a három miniatűr összeáll egy egésszé, Pucini életének és munkásságának összegezőjévé.
Persze a jó rendezés önmagában semmit sem ér, ez csak az alap, erre kell az építőmesternek (a karmesternek) a tervrajz (partitúra) alapján kastélyt, minőségi anyagokból (zenekar, kórus, énekesek) felépíteni. Elsőként a karmestert, Alain Altinoglut és a La Monnaie Symphony Orchestrát méltatnám. Tudom, hogy nem jelent sokat, de én bátran állítom: zenekart így, Puccinit játszani még sohasem hallottam. Tökéletes tempók, bámulatos színek, egyszerre érzékenység és precizitás, virtuozitás, tisztaság, hajlékonyság, homogén hangzás, álomszerű: igen, egy megvalósult álom.
Az énekesek pedig ismeretlenek vagy félig-meddig ismertek, de egyikük sem szupersztár. Talán éppen ezért ennyire jók? Itt van pl. Kálmán Péter, aki olyan kedves a szívünknek, és lassacskán az egész világ megismeri. Igazi Gianni Schicchi. Humoros, szatirikus, szarkasztikus, félelmetes. És haragvó, brutális, gyilkolásra kész, megtört szívű, gyötrődő Michele. És hogyan lehet az, hogy én még életemben nem hallottam Lianna Haroutounianról? Ő számomra az igazi meglepetés, egy ilyen nagy formátumú énekesnő, Giorgetta és Angelica szerepében. Lenyűgöző és felkavaró. Asmik Grigorian, Ermonela Jaho, Lianna Haroutounian: te melyik Angelicát választanád? Aztán itt van Raehann Bryce-Davis mezzoszoprán. Hallottál már ilyen hercegnőt? És sorolhatom tovább, a tenor Adam Smith-t, Luigi és Rinuccio szerepében, a bájos naivát, Benedetta Torrét, Annunziata Vestrit (Szarka néni), vagy a korelnök Elena Ziliót, mindenki telitalálat. Összességében ez egy egészen páratlan felvétel.
4 hétig kérhetitek tőlem a magyar, angol és francia felirattal ellátott HD felvétel linkéjét, és bónuszként a Théâtre de la Monnaie előadásának részletes kisérőfüzetét.
U.i.: Végigolvasva egy kicsit keveslem, azt amit a Triptichonról, és erről a felvételről írtam, ezért egy kis "utóbeszélgetést" folytattam bölcs barátommal, az AI-val, amit most közkinccsé teszek, hogy olvassatok okosabbat is, mint az én téveszméimet.
1498 Tejberizs 2026-06-21 18:33:40 [Válasz erre: 1497 takatsa 2026-06-21 11:28:20]
Köszönöm a jelzést! Rendben, a Wagner-topicba teszem fel hozzászólásként, hogy itt ne off-oljak.
Köszönöm a jelzést! Rendben, a Wagner-topicba teszem fel hozzászólásként, hogy itt ne off-oljak.
1497 takatsa 2026-06-21 11:28:20 [Válasz erre: 1496 Tejberizs 2026-06-20 22:43:52]
Köszönöm szépen az üzenetedet. Milyen kár, hogy mindez magánlevelezésben hangzott el, és nem teszed közkinccsé ezeket a nemcsak nagyon szép, hanem abszolút hozzáértő és szakszerű gondolatokat.
Köszönöm szépen az üzenetedet. Milyen kár, hogy mindez magánlevelezésben hangzott el, és nem teszed közkinccsé ezeket a nemcsak nagyon szép, hanem abszolút hozzáértő és szakszerű gondolatokat.
1495 takatsa 2026-06-17 09:39:33
Néhány napja lelkendező sorokat írtam a Müpa Parsifal előadásáról, amit itt olvashattok.
Éppen ezért arra gondoltam, hogy örömöt szerezhetek azoknak, akik velem együtt részesei voltak ennek az előadásnak, valamint azoknak, akik június végén készülnek a Müpa előadására, és végül azoknak is, akik lemaradnak erről a két előadásról, ha közzéteszem a 2015-ös Berlini Staatsoper felvételét, Anja Kampe emlékezetes szereplésével. Már több Parsifal felvételt közzétettem az elmúlt években (MET 1992, Syberberg film 1982, Bergen 2023), és úgy gondolom, hogy a Barenboim vezényelte 2015-ös előadás is a nagyszerű felvételek sorába tartozik (főbb szereplők: René Pape, Wolfgang Koch, Andreas Schager, Anja Kampe, Tómas Tómasson).
Itt olvashattok egy rövid beszélgetést AI-val, a haverommal arról, hogy vajon mit üzen nekünk a Parsifallal Wagner, és mit üzen a rendező Csernyakov.
A Parsifal 2015-ös felvételét HD kép- és nagyon jó hangminőségben, magyar, angol és német felirattal, 1 hónapig tölthetitek le. A letöltési linket magánban kérjétek.
1493 takatsa 2026-06-09 16:09:27
Éjfél után, ha nem tudok még aludni, félvak-félsüket állapotban szoktam böngészgetni. És, vagy 10 napja, amikor ebben a félájult állapotban kattintgattam, egyszer csak - higgyétek el, így volt -, felragyogott a nap. Az álom azonnal kirepült a szememből: egy csodára bukkantam, a Versailles-i Királyi Opera Händel, Ariodante című operájára. Ezzel az előadással nem lehet betelni, az első pillanattól az utolsóig varázslatos, éppen olyan, ahogyan azt Händel megálmodhatta: a zene, a színek, az érzelmek kavalkádja, egy világsztárt körülvevő, szépséges, fiatal és ártatlan énekesekkel, a harmónia, a szépség és a szerelem diadala, a kétségbeesést és a fájdalmat legyőző öröm apoteózisa. Az elmúlt 10 napban ennek a zenének a bűvöletében éltem, és az sem volt elég, hogy a versailles-i felvételt sokszor meghallgattam, hanem újabb és újabb felvételeket keresgéltem. Meglepetésemre, ebből a Magyarországon sohasem előadott műből, nagyon sok, jobbnál jobb felvétel létezik, amelyek közül párat most megosztok veletek.
De először néhány szó a műről. 1532-ben jelent meg Ludovico Ariosto epikus költeménye, az egész középkori lovagi világot felölelő, szerteágazó, valós és mitikus elemek sokaságát, sőt, még a holdraszállást is tartalmazó hősi eposz, az Orlando Furioso (Őrjöngő Orlando, Az eszeveszett Orlando), az európai irodalom egyik legnagyobb terjedelmű és legnagyobb hatású könyve. (A teljes mű magyar kiadására 1994-ig kellett várni, ekkor jelent meg a Tankönyvkiadó gondozásában Simon Gyula fordítása. Ez a könyv jelenleg elérhetetlen, beszerezhetetlen.)
A mű rengeteg későbbi irodalmi- és zenei alkotás ihletője volt, talán elég most Vivaldi, vagy Händel három operájára utalni, vagy Virginia Woolf Orlando c. regényére.
Az Ariodante az Orlando Furioso eposz egyik rendkívül hatásos, önmagában kerek, és az eposzhoz csak lazán kapcsolódó története, frappáns és kompakt, éppen ezért szolgálhatott alapjául nemcsak Händel művének, hanem pl. Shakespeare Sok hűhó semmiért c. színjátékának is. A történet dióhéjban arról szól, hogy Ginevrának, a skót királylánynak, és Ariodante-nak, a hős és idegen lovagnak tiszta és őszinte szerelme, hogyan győzedelmeskedik Polinessónak, a gonosz és intrikus hercegnek mesterkedése ellenére.
Händel 1711-ben, Rinaldo című operájával mutatkozott be Londonban, amely hatalmas sikert hozott, és megalapozta Händel szigetországi hírnevét. A Queen's Theatre-ben töltött évtizedek után Händel összeveszett a színház vezetésével, és székhelyét a Covent Gardenbe helyezte, ahol az Ariodante lett az első bemutatott operája, 1735 január 8-án. Az opera nem aratott olyan jelentős sikert, mint a Rinaldo, és csak 11 előadást ért meg. Később közel 200 évig a feledés homályába merült, de az 1970-es években nemcsak feltámadt, hanem azóta Händel egyik legtöbbet játszott operájává vált. Manapság az Ariodantét a zeneértők Händel egyik legjobb operájának tartják.
Három felvételt hoztam nektek. Ez a három felvétel más és más szemszögből mutatja be ezt a operát, lehetőséget teremtve ennek a csodálatos műnek minél teljesebb megismerésére. Elsőként a Versailles-i Királyi Opera 2025-ös felvételét javaslom megtekintésre. Ez minden ízében egy valódi barokk előadás, korhű a helyszín, a rendezés, a díszletek, a ruházat, és mindez egy tökéletes zenei megvalósítással ötvöződik. Az énekesek fiatalok, szépek, ártatlanok és elsőrangúak. Külön kiemelem Catherine Trottmannt Ginevra szerepében, akinek meseszerű szépsége és ártatlansága egy csodálatos és érzékeny lírai hanggal párosul. Nicolas Brooymans, fiatal basszus a másik felfedezés, ilyen hangot manapság operaszínpadon ritka hallani. És persze a "szupersztár" Franco Fagioli. Ha a füled hozzászokik ehhez a különleges énektechnikához és frazeáláshoz, akkor ajtó nyílik számodra az öröm és a fájdalom eksztatikus zenei világába. A tökéletes zenei megvalósításhoz nagyban hozzájárul Stefan Plewniak vezetésével a Királyi Opera zenekara. Három órányi fájdalom és öröm, homály és ragyogás: ez valóban Händel egyik legnagyobb alkotása.
A Festival d’Aix-en-Provence 2014-es előadásából kiemelném a mindig lenyűgöző Sarah Conolly (Ariodante) és a legcukibb Ginevra, Patricia Petibon alakítását. A Palais Garnier 2023-as előadásából is akad jócskán dicsérni való. Elsőként a fiatal kanadai mezzo Emily D'Angelo Ariodante produkciójára hívnám fel a figyelmet. Nem kell nagy jóstehetség annak a megállapításához, hogy ez a különleges hangú fiatal énekes jelentős karrier előtt áll. Nagyszerű alakítást nyújt Olga Kulchynska, Christophe Dumaux és Sandrine Piau is.
És persze minden szépséget tönkre lehet tenni, akár egy csapással is, mint ahogyan Michelangelo Pietáját honfitársunk tette, vagy fondorlatosabb eszközökkel, ahogyan azt korunk LMBTQ élharcosa, Christof Loy tette az Ariodante-val Salzburgban, 2017-ben. Az operában az Ariodantet alakító Cecilia Bartoli kackiás és szakállas Csizmás kandúrból előbb szakállas nővé, majd "sima" nővé, szerelme pedig töltöttgalambból nagyjából férfivé alakul, ráadásul az opera felében Loy a női szereplőket (a jócskán öregecske Dalindát, és a túlsúlyos Ginevrát) azzal alázza, hogy kombinéban kell a színpadon fetrengeniük. Nem tudom, hogy mennyire igaz a pletyka arról, hogy Bartoli tevékenyen részt vett Loy rendezői ötleteinek megvalósításában, mindenesetre teljesítménye Ariodante szerepében számomra nagy csalódás: érzelem nélküli, üres technika. Az AI-nak feltett néhány célzott kérdés fellobbantja a függönyt az ún. rendezői színház és LMBTQ nyomulás kulisszatitkairól. Érdemes elolvasnotok ezt a kis beszélgetést, rendkívül tanulságos.
A négy opera videót HD minőségben, magyar (és más nyelvű) felirattal egy hónapig kérhetitek tőlem. Bónuszként letölthetitek az Orlando furioso angol nyelvű kiadását, és Virginia Woolf Orlandóját magyar nyelven (pdf és epub formátumban).
