Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények
1480 takatsa 2026-05-16 19:36:35 [Válasz erre: 1477 Hangyászsün 2026-05-16 08:49:13]
Abban igazad van, hogy a film a megjelenésekor nem aratott kasszasikert, és a filmet az akkori kritikák a "legigényesebb kudarc"-ként emlegették, de az idők során a film megítélése drasztikusan javult, és manapság a szakértők együntetűen csodálják a mű pszichológiai komplexitását, és a filmet Hitchock kései remekművének tartják. Mindenkinek javaslom a film megnézését, egyrészt azért, mert a tőlem letölthető film restaurált és digitalizált, kiváló minőségű, másrészt érdekes lehet egy több mint 60 éves alkotásnak a mai filmfelhozatallal való összevetése. Az opera pedig olyan, amilyen, nyilván nem a legjobb kortárs alkotás, de éppen azért van a "hamarosan"-ban megnézhető keresztmetszet, hogy mindenki eldönthesse, kiváncsi-e a teljes alkotásra.
Abban igazad van, hogy a film a megjelenésekor nem aratott kasszasikert, és a filmet az akkori kritikák a "legigényesebb kudarc"-ként emlegették, de az idők során a film megítélése drasztikusan javult, és manapság a szakértők együntetűen csodálják a mű pszichológiai komplexitását, és a filmet Hitchock kései remekművének tartják. Mindenkinek javaslom a film megnézését, egyrészt azért, mert a tőlem letölthető film restaurált és digitalizált, kiváló minőségű, másrészt érdekes lehet egy több mint 60 éves alkotásnak a mai filmfelhozatallal való összevetése. Az opera pedig olyan, amilyen, nyilván nem a legjobb kortárs alkotás, de éppen azért van a "hamarosan"-ban megnézhető keresztmetszet, hogy mindenki eldönthesse, kiváncsi-e a teljes alkotásra.
1479 Búbánat 2026-05-16 12:25:46
Tegnap éjjel ismét sugározta a televízió, nem tudok betelni az operaelőadás élményével, a kiváló énekművészek alakításának nagyszerűségével:
A Stingray Classica
kínálatában elérhető Gaetano Donizetti Szerelmi bájital
(L'elisir d'amore)
című vígoperájának az a különleges, 2021-es
előadása, amelyet a zeneszerző szülővárosában, a bergamói Teatro Donizetti
színpadán rögzítettek.
Vezényel: Riccardo Frizza - a bergamói Donizetti Fesztivál művészeti vezetője, 2022-től meghatározó alakja a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának, a tiszteletbeli karmestere.
„Riccardo Frizza conducts the Orchestra
Gli Originali and the Coro Donizetti Opera in a performance of Geatano
Donizetti’s comic opera L’elisir d’amore (‘The Elixer of Love’, 1832). L’elisir
d’amore is perhaps the most famous work in Donizetti’s extensive repertoire. It
tells the story of the poor peasant Nemorino who is in love with the beautiful
landowner Adina. After hearing about the legend of Tristan and Isolde, the
desperate Nemorino wonders if a love potion would help him to gain Adina’s
love. He seeks help of the travelling quack Dr. Dulcamara, from whom he
purchases a bottle of magic elixir. Directed by Frederic Wake-Walker, this 2021
production is unique as it features the complete, original score as
reconstructed by Alberto Zedda based on Donizetti’s autographs. In addition,
the orchestra plays on historical instruments to recreate the sound of
Donizetti’s orchestra. Among the soloists are Caterina Sala (Adina), Javier
Camarena (Nemorino), Florian Sempey
(Belcore), Roberto Frontali
(Dulcamara), Anaïs Mejías
(Giannetta), and Manuel Ferreira (Master of ceremonies). This performance was part of the Donizetti Opera Festival, recorded at
Teatro Donizetti in Bergamo, Italy, in 2021.”
1478 Edmond Dantes 2026-05-16 10:47:44 [Válasz erre: 1477 Hangyászsün 2026-05-16 08:49:13]
A COVID idején a MET ingyen stream-elte a Marnie-t, emlékszem, nekem tetszett, noha az angol nyelvű szöveget nem tudtam pontosan követni. Isabel Leonard pedig, mint mindenben, ebben a roppant összetett szerepben is kiválót nyújtott. Ha jól emlékszem, a Tempest-et is sugározták, amiben Mirandát énekelte. Nemsokára pedig a Frida Kahlo-ról szóló opera címszerepében fogom látni (MET/MÜPA), amit tegnapelőtt mutattak be.
A COVID idején a MET ingyen stream-elte a Marnie-t, emlékszem, nekem tetszett, noha az angol nyelvű szöveget nem tudtam pontosan követni. Isabel Leonard pedig, mint mindenben, ebben a roppant összetett szerepben is kiválót nyújtott. Ha jól emlékszem, a Tempest-et is sugározták, amiben Mirandát énekelte. Nemsokára pedig a Frida Kahlo-ról szóló opera címszerepében fogom látni (MET/MÜPA), amit tegnapelőtt mutattak be.
1477 Hangyászsün 2026-05-16 08:49:13 [Válasz erre: 1476 takatsa 2026-05-15 18:43:44]
Hát ez a beszámoló nem vett rá, hogy megismerkedjem a darabbal. A film amúgy is jogosan bukott meg, többek között a bosszantóan primitív díszlet miatt. A fiatal Sean Connery pedig bemutatta, hogy sokkal többre képes James Bind bugyuta kalandjainál.
Hát ez a beszámoló nem vett rá, hogy megismerkedjem a darabbal. A film amúgy is jogosan bukott meg, többek között a bosszantóan primitív díszlet miatt. A fiatal Sean Connery pedig bemutatta, hogy sokkal többre képes James Bind bugyuta kalandjainál.
1476 takatsa 2026-05-15 18:43:44
A MET a hagyományos és közönségkedvenc repertoár játszása mellett, hosszú évek óta kitüntetett figyelmet fordít a kortárs (különösen az amerikai illetve angolszász) operák bemutatására. Az eléggé vegyes felhozatalban akadnak zseniális és lényegesen gyengébb művek is, és a szakmai minőség mellett időnként (nem is annyira ritkán) más szempontok is érvényesülnek. Így eshetett meg az, hogy Adams, Klinghoffer halála című, 1991-ben született, zseniális művét hosszú huzavona után, a MET 2014-ben műsorra tűzte, de aztán néhány hangoskodó miatt azóta sem mutatta be, vagy Heggie 2000-ben szerzett nagyszerű művének (Dead Man Walking) MET előadására 23 évet, Moby dick című operájának bemutatójára pedig 15 évet kellett várnia a MET (és a világ) közönségének. Más szerzőknek viszont a MET tálcán kínálja az ismételt felkérést új opera szerzésére. Ilyen szerző pl. Nico Muhly, aki a MET-tel és az English National Opera-val karöltve, nem is egy, hanem két felkérést kapott új opera írására (Two Boys 2011, Marnie 2017). Egy ilyen, ráadásul ismételt felkérés nem lehet véletlen, és az okát - néhány egérkattintás után - bárki megtudhatja. Ettől függetlenül, vagy mindezek ellenére még lehet jó ez a két Muhly alkotás (mint ahogyan jó is, habár - úgy gondolom - nem éri el Adams, vagy Heggie műveinek színvonalát).
Térjünk rá mai kis operabemutatónkra, a Marnie-ra, amelynek a bemutatója 2017 november 18-án volt Londonban, majd 11 hónappal később a MET-ben. A librettót Nicholas Wright írta, Winston Graham 1961-ben kiadott, hasonló című regénye alapján, és említést érdemel, hogy a regényből Alfred Hitchcock 1964-ben egy meglehetősen nagy vihart kavart pszichothrillert forgatott, Tippi Hedren és Sean Connery főszereplésével. A történet egy férfigyűlölő, kleptomániás pszichopata, többszörös személyiségű nőről szól, aki személyazonosságát gyakran változtatva, vonzó küllemét felhasználva főnökei bizalmát megszerzi, majd kirabolja őket. Egy homályos gyermekkori trauma hatására képtelen az emberekkel mély, érzelmi kapcsolatot kialakítani, egyedül csak a lovát szereti. Persze egy tolvaj bármennyire óvatos és zseniális, előbb-utóbb lelepleződik. Ez történik Marnie-val is, n+1-edik főnöke rajtakapja, de ahelyett, hogy a rendőrségre menne, a szerelmes férfi megzsarolja, és arra kényszeríti, hogy a felesége legyen. De az igazi bonyodalmak csak ezután kezdődnek...
Ez egy könyvnek és pszichothriller filmnek is remek történet, de nem operának, mert az operát nem lehet eladni pozitív szereplő nélkül, a közönségnek szeretni kell valakit, azonosulni kell valamelyik szereplővel, együtt kell sírni és nevetni valamelyikükkel, különben nem lesz katarzis, és az előadás végeztével mindenki kedvetlenül és csalódottan távozik. Ezt pedig a MET, amely a közönségből és a szponzorokból tartja fenn magát, nem engedheti meg magának. Tudta ezt a megbízó és a libretto írója is, így Marnie-t - az eredeti regénytől és filmtől lényegesen eltérve -, pozitív tulajdonságokkal ruházta fel: a fókuszt a homályos gyermekkori traumára és a zsaroló férj szexuális erőszak kísérletére helyezve, egy a felnőtteknek és a férfiaknak kiszolgáltatott, bántalmazott és áldozatnak dobott, sajnálható, és valamelyest szerethető nőt kapunk, és hogy az opera-színházba betévedt férfiak is kapjanak némi abrakot (a lóról nem is beszélve), nemcsak egy bájos szépségben gyönyörködhetnek, hanem a brutális férj is bizonyos személyiségfejlődésen megy át, sőt, még a gonosz öcs sem igazi Mefisztó, hanem amolyan ugri-bugri kisördög, akitől nem kell igazán félni, elég csak megvetni. A néző-hallgató fellélegezhet, a mindent betakaró hollywoodi felhőből kifacsarhat némi katarzist, sőt, még a finnyásabb entellektüelek is levonhatnak némi konzekvenciát: a lelked csak akkor szabad, ha a tested rab.
A libretto tehát adott, már csak egy jó zene hiányzik hozzá. És itt jönnek az igazi problémák. Mert első hallásra bizony ez a zene nem tűnik jónak, nem olyan dallamos, mint Adams vagy Heggie zenéje, vagy a manapság már szinte musical-szerű többi eklektikus opera. Csaknem atonális. Nincsenek áriák, csak - némi jóindulattal - ariosók. De még a recitativók is olyan furcsák. Van benne egy két jó ötlet, pl. a csaknem barokkos hangzást keltő kamarakórusban éneklő, 5 főre szakadt személyiség együttese, de a sokadik megszólaláskor ez is unalmassá válik. Ez a zene nem adja meg könnyen magát, többször kell ehhez meg- és újrahallgatni, a részletekben elmerülni, de - rajtam kívül - kinek van erre ideje és energiája? Ez a mozgalmas történet változatosabb zenét kíván. A szereposztás viszont komoly vigasz lehet mindenkinek, itt van a MET színe-java, élükön a csodálatos és az egész előadást a hátán hordozó Isabel Leonarddal, és a Markot megszemélyesítő Christopher Maltmannal, és a mezzoszoprán Denyce Graves, valamint a kontratenor Iestin Davies alakításával.
Lehet, hogy nem ez az opera a legjobb bevezetés a kortás operákba, de akiknek ez a műfaj már nem idegen, azoknak melegen ajánlom ezt a művet, 5 audiocsatornás, HD minőségben, magyar- és mindenféle nyelvű felirattal. Az érdeklődők bónuszként letölthetik tőlem a Hitchcock filmet, és a film- illetve opera alapját képező Winston Graham regényt, epub és pdf formátumban. A linket 4 hétig kérhetitek tőlem, magánban.
1475 Klára 2026-05-15 09:00:26 [Válasz erre: 1474 takatsa 2026-05-14 17:16:54]
Igen, sikerült megtalálni a Hamarosan-t, és valóban a hangerőt be kell kapcsolni. Ez az operát nem ismerem - még!, de pár éve láttam egy nagyon jó amerikai filmet (nem holivúúdi giccset!), tehát most megint kíváncsi vagyok.
Igen, sikerült megtalálni a Hamarosan-t, és valóban a hangerőt be kell kapcsolni. Ez az operát nem ismerem - még!, de pár éve láttam egy nagyon jó amerikai filmet (nem holivúúdi giccset!), tehát most megint kíváncsi vagyok.
1474 takatsa 2026-05-14 17:16:54
Hamarosan
Hamarosan
(A Videának valószínűleg befellegzett, de sebaj, találtam más lehetőséget a kis opera-keresztmetszeteim feltöltésére. Remélem elboldogultok vele. A linkre kattintás után lehet, hogy némán indul a felvétel, akkor a hangszóró ikonra kattintsatok rá.)
A Topik még most is furcsán működik, ha valaki kommentet akar ide feltölteni, akkor nem elég, ha rákattint a szokott gombra, az oldal aljára is kell görgetnie, hogy megtalálja a boxot, amelybe írhatja a hozzászólását.
1473 takatsa 2026-04-23 18:17:10 [Válasz erre: 1472 Klára 2026-04-22 08:57:27]
Igen, Kedves Klára, jól emlékszel, nagyjából 3 éve már foglalkoztam Heggie, Dead Man Walking (magyarul Ments meg, Uram címen ismert) operájával, a Madridi Operaház előadásának kalóz-felvételével kapcsolatban. Akkor egy részletes bejegyzésben írtam az operáról, ezt most nem ismétlem meg, de az érdeklődőknek ajánlom az elolvasását.
Magához az operához csak annyit fűznék hozzá, hogy az azóta eltelt időszak is bizonysága annak, hogy ez a leggyakrabban játszott kortárs opera, amely nemcsak meghódította az egész világot, de beépült a nagy operaházak repertoárjába is.
Heggie operáját hosszú vajúdás és a Covid okozta többszöri halasztás után, végre bemutatták a MET-ben is, 2023 szeptember-októberben, amelyet - szokott módon - video-közvetítésben a világ is láthatott. Ezt a felvételt osztom meg most veletek, amely tökéletesnek mondható, és nagyságrendekkel jobb, az összes eddigi, elérhető felvételnél. Azt hiszem, hogy Helen nővér Didonato legnagyobb szerepe, amelyet DiDonato már hosszú évek óta, több helyen énekelt, és mostanra jutott el az átélés legtökéletesebb fokára, a teljes azonosulásra. Ez az előadás a régi MET-et idézi: minden tökéletes, és minden az előadás sikerét szolgálja. A szereplőgárdából nincs kilógó énekes, nem érdemes senkit sem kiemelni, mert maradandót nyújt mindenki. Érdekességként megemlíteném, hogy De Rocher édesanyját az a Susan Graham játssza, aki a 2000-ben, az opera ősbemutatóján Helen nővér szerepét énekelte. Nagy meglepetés Ryan McKinny De Rocher alakítása, és öröm volt újra látni Latonia Moore-t. A rendezés, a világítás, a zenekar, és a gyerekkar is csodás, ez valóban egy tökéletes előadás. A fekete csipkés blúzban, lakkozott fekete körmökkel vezénylő Yannick Nézet-Séguin nem a nagy kedvencem, de most le a kalappal a teljesítménye előtt; átélten és teljes odaadással vezényel.
Ha valaki életében csak egy kortárs operát hajlandó megnézni, akkor ezt a felvételt ajánlom neki. Másokat pedig - remélem - nemigen kell rábeszélni.
Tehát egy hónapig tudjátok letölteni a HD felvételt, mindenféle - közte magyar - nyelvű felirattal és két bónusszal.
Az első bónusz a történetből 1995-ben készült, magyar szinkronos amerikai film (Susan Sarandon és Sean Penn főszereplésével, rendező Tim Robbins), a másik meglepetést pedig tényleg csak tőlem tudjátok beszerezni: az opera alapjául szolgáló könyv magyar fordítását. Erről a könyvről írnék néhány mondatot.
Helen Prejean nővér Dead Man Walking című könyve 1993-ban jelent meg. A könyv, amelyet számos nyelvre lefordítottak, óriási közönségsiker lett, filmet, operát ihletett. Az opera élményétől szédülten határoztam el, hogy lefordítgatom a könyvet, már csak azért is, mert semmi remény nincs arra, hogy ez a könyv valaha is magyarul megjelenjen. A tudatlanok bátorságával álltam hozzá a fordításhoz, arra gondolva, hogy ez sem lesz nagyobb falat számomra, mint Perl Gizella I was the doctor in Auschwitz című könyvének fordítása. Megvallom pofára estem, mert ez a könyv nemcsak terjedelme miatt (278 oldal) bizonyult sokkal nagyobb falatnak, hanem elsősorban nyelvezete és témája miatt. Persze gondolhattam volna, hiszen Perl Gizellának igencsak egyszerű volt az angolja, amikor 2 évvel az USA-ba történt emigrációja után a könyvét írta, szemben Helen nővérrel, aki jó házból származó, és elit iskolákban pallérozódott amerikai úrilányként, többszörösen bővített, és brutális nyelvtani szerkezetű mondatokba burkolta a mondanivalóját. Ráadásul Helen nővér könyve egyrészt nem egy, hanem két rab részletes történetét tartalmazta, akiknek lelki tanácsadója és utolsó útjukra kisérője volt, másrészt és most jött a nagy hoppá, ez a könyv egyben egy komplett monográfiája is a halálos ítélet filozófiai és teológiai kérdéseinek, és az amerikai jogalkotás, bűnüldözés és igazságszolgáltatás elméletének és gyakorlatának, harmadrészt pedig a könyv részletesen bemutatja a halálbüntetés elleni és a halálbüntetés mellett álló polgári mozgalmakat. "Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka" mondhatnám, ha lenne bennem egy kis önkritika, de mivel az nincsen bennem, nekiálltam, és átrágtam magamat a kásahegyen, majd ti eldöntitek, hogy milyen sikerrel. Mindenesetre elkészült, és átadom az érdeklődőknek ezt az izgalmas, szívszorító, gondolatébresztő, és a témát alaposan körbejáró könyvet. Egy azonban biztos: ez egy nem hivatalos fordítás, és biztosan ráférne némi - stilisztikai és jogi - lektorálás.
A lényeg: magánban kérhetitek tőlem egy hónapig, az opera, a film és a könyv letöltési linkjét.
1472 Klára 2026-04-22 08:57:27 [Válasz erre: 1470 takatsa 2026-04-21 20:01:14]
Jól emlékszem, hogy ez az opera egyszer már szerepelt? Megrázó alakítások, JoyceDiDonato különösen megragadott. Érdeklődve várom ezt is!
Jól emlékszem, hogy ez az opera egyszer már szerepelt? Megrázó alakítások, JoyceDiDonato különösen megragadott. Érdeklődve várom ezt is!
1471 lujza 2026-04-22 00:05:47 [Válasz erre: 1470 takatsa 2026-04-21 20:01:14]
Megrendítő! Talán még inkább, mint a film.
Megrendítő! Talán még inkább, mint a film.
1469 Klára 2026-04-04 09:16:08 [Válasz erre: 1468 takatsa 2026-04-04 09:08:38]
Bingó, ezért nem tudtam én sem megköszönni ezt a lehetőséget! Most már sikerült írnom, a többit majd a mű megtekintése után.
Bingó, ezért nem tudtam én sem megköszönni ezt a lehetőséget! Most már sikerült írnom, a többit majd a mű megtekintése után.
1468 takatsa 2026-04-04 09:08:38 [Válasz erre: 1467 lujza 2026-04-04 02:53:56]
Kedves Lujza, köszönöm a hozzászólást. Nem fogsz csalódni az operában, nagyon szép zene - időnként túl szép :) - kiváló énekesekkel.
Kedves Lujza, köszönöm a hozzászólást. Nem fogsz csalódni az operában, nagyon szép zene - időnként túl szép :) - kiváló énekesekkel.
Itt jegyezném meg, hogy valami baj van az oldallal: a hozzászólás gombra kattintva látszólag nem történik semmi, nem jön fel a box a szerkesztési felülettel, ahová írni lehetne. Ez csak látszólagos, mert ha saját magad az oldal legaljára görgetsz, akkor az oldal legalján már tudsz hozzászólni és a hozzászólást beküldeni. De mindenesetre zavaró ez az apró hiba, mert a hozzászólni akaró azt hiheti, hogy ehhez a topikhoz nem lehet hozzászólni.
1467 lujza 2026-04-04 02:53:56 [Válasz erre: 1466 takatsa 2026-04-02 11:06:01]
Ezer köszönet! Nekem hatalmas örömöt és óriási meglepetést szereztél húsvétra. :)) Ez a könyv ifjúkorom nagy kedvence, ha valaki még nem ismerné, szívből ajánlom, hogy olvassa el! Annál is inkább, mert igazán aktuális jelenleg is. És nemcsak a húsvét miatt, hanem mert felvet egy olyan kérdést, melyen, ahogy írtad, nem ártana mindannyiunknak egyenként is elgondolkodni. De mindezt nagyon olvasmányos módon teszi, a történet lebilincselő és megrázó, mind a fiatal Manoliosz, mind a szegény görög menekültek szempontjából. (Számomra feledhetetlen, hogy ők még az őseik csontjait is kiássák, és zsákjaikban nem kincseket, hanem azokat cipelik magukkal a hátukon.) És Kazantzakisz ebben a könyvben a lehetséges jövőt is megjósolta, aki járt már Cipruson, az tudja, miről beszélek.
Valamikor a 80-as évek elején Presser Gábor zenéjével és Fodor Antal koreográfiájával balett előadás is készült a regényből "A próba" címmel, amit az Erkel Színházban játszottak nagy sikerrel.
De azt nem tudtam, hogy opera is készült belőle, és műveletlenségemre jellemző, hogy Martinut a neve alapján eddig mindig román zeneszerzőnek gondoltam. Mindenesetre hálás vagyok Kazantzakisznak, hogy a Zorbász helyett ezt a regényét ajánlotta megzenésítésre, talán a drámaisága miatt. Még nem volt időm meghallgatni az operát, de nagyon kíváncsi vagyok rá!
1466 takatsa 2026-04-02 11:06:01
Nagypéntekre egy rendhagyó passiót teszek elérhetővé, Bohuslav Martinů Görög passió című operáját.
Bohuslav Martinůnak, a Leoš Janáček utáni éra legnagyobb cseh zeneszerzőjének - mint sok más 20. századi európai zeneszerzőnek -, regénybe illő az élettörténete. A kis Bohuslav egy, a morva határhoz közeli cseh kisvárosban, Poličkában, a Szent Jakab templom tornyában született, 1890 decemberében. Apja cipész volt, és másodállásban ellátta a templom sekrestyési teendőit, így jutott hozzá a toronylakáshoz. Jákob lajtorjáját könnyebb lehetett megmászni, mint 193 lépcsőfokon át a lakásba feljutni, így a gyengécske fizikumú Bohuslav, gyermekkora nagy részében, csak apja, vagy nővére hátán jutott fel a fellegekbe. Gyermekkorában hegedülni tanult, és amolyan vidéki csodagyereknek számított, ezért aztán a városlakók gyűjtést rendeztek, hogy 16 éves korától a prágai Konzervatóriumban folytathassa a tanulmányait. Bohuslav elég hálátlan gyermek lehetett, mert a tanulás helyett belevetette magát a nagyvárosi életbe, így tanárai a hegedű tanszakról hamarosan átpenderítették a kevésbé népszerű orgona tanszakra, majd 20 éves korában „javíthatatlan hanyagság” miatt elbocsátották. Martinů néhány évig szülővárosában vegetált, kisebb műveket szerzett, aztán megjött az esze és a Cseh Filharmonikus Zenekar hegedűse lett. 1923-ban ösztöndíjjal Párizsba költözött, ahol megismerkedett Serge Koussevitzky orosz-amerikai karmesterrel, aki Martinů legfőbb támogatója és műveinek bemutatója lett. A párizsi évek igen termékenynek bizonyultak, szimfonikus műveket, versenyműveket, kamara- és balettzenét szerzett, valamint 1936-ban befejezte Julietta című operáját is. Nem volt zenei újító, de Janáček követőjeként, a cseh- és morva népzenei elemeket tartalmazó neoklasszicista stílusába integrálta a főként Sztravinszkijhez köthető modern-, és Aaron Copland ihlette dzsesszes elemeket is. Mivel laza kapcsolatot tartott fenn a cseh ellenállási mozgalommal, Franciaország német megszállása után menekülnie kellett, és 1941-ben az USA-ba költözött. Az első évek beilleszkedési nehézségei után Martinů elismert és sikeres zeneszerző lett az Egyesült Államokban. Anyagi problémái sem voltak, mivel a Mannes Zeneművészeti Főiskolán, a Princetoni Egyetemen, majd a Berkshire Zeneiskolában tanított. A háború után fontolgatta, hogy Csehszlovákiába visszaköltözik, de a gondviselés megmentette attól, hogy utolsó éveit a kommunista uralom alatt töltse, mivel 1946-ban egy szórakozott séta közepette a saját erkélyéről leesett, koponyatörést szenvedett, hetekig kómában volt, és néhány évbe telt, amíg visszanyerte fizikai és lelki kondícióját. 1953-ban tért vissza Európába, Franciaországban, majd 1956-tól mecénása és barátja, Paul Sacher vendégeként Svájcban élt, és ott is halt meg, 1959-ben gyomorrákban.
Martinů Európába visszaköltözését követően fontolgatta, hogy operát szerez Kazantzakisz, Zorbász a görög című regényéből, és ezért 1954-ben személyesen is találkozott Nikosz Kazantzakisszal, aki rábeszélte, hogy inkább a Görög passiót (eredeti cím: Ο Χριστός Ξανασταυρώνεται /Krisztust megfeszítik újra/ - magyarul "Akinek meg kell halnia" címen jelent meg). A regény az 1920-as évek elején, a török-görög háború idejében játszódik. Egy gazdag görög falu a jövő évi passió-játékra készül, amely során a falu kiválasztott tagjai a Nagyhét során, aprólékos részletességgel, újra megelevenítik a szenvedéstörténetet. A felkészülés éve során a szereplők egyre jobban azonosulnak szerepükkel. A faluba nagyszámú, ágrólszakadt menekült érkezik, egy szerencsétlen görög falu lakosai, akiket a törökök földjükről elűztek. A menekültek érkezése felborítja a gazdag falu csendesen csordogáló békés életét, mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából és nyíltan színt kell vallania: segíti-e, vagy elutasítja a bajbajutottakat. Krisztus tanítását csak szép szavakkal hirdetjük, vagy követjük is őt? - ez itt a kérdés. A falu többsége - élükön Grigorisz atyával a migránsok elutasítása mellett dönt, és csak egy maroknyi kisebbség - nem véletlenül a Passió kiszemeltjei, élükön Manoliosz-Jézussal -, állnak a menekültek mellé. 1920-at írunk, de írhatnánk nyugodtan 2020-at, vagy 2026-ot is, a helyzet semmit sem változott. Senki sem bújhat a közösség döntése mögé, mindenkinek saját magának kell erre a kérdésre választ adnia, és a válaszát gyakorlati tettekre váltania.
Martinů - a regény angol fordítását felhasználva -, saját maga írta a librettót. 1957-re készült el az operával, de a tervekkel ellentétben (a túlzottan naturalista, felforgató tartalom, valamint a ciprusi válság miatt fellángoló görög-török ellentétek miatt), a Covent Garden elzárkózott a mű bemutatásától. A csalódott Martinů ezt követően teljesen átdolgozta az operát, és ezt a második verziót 1961-ben Zürichben elő is adták, de a szerző a bemutatót már nem érhette meg. A művet azóta is nagyon ritkán játsszák, és a rekonstruált első változat bemutatójára csak 1999-ben, a Bregenzi Fesztiválon került sor.
Én a 2023-as Salzburgi Fesztivál előadás felvételét hoztam nektek. Az előadás a 2. verzió alapján készült, a rendező Simon Stone volt, Maxime Pascal vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat és a Bécsi Állami Operaház kórusát. A főbb szereplők: Bretz Gábor, Łukasz Goliński, Sebastian Kohlhepp, Sara Jakubiak, Charles Workman és Christina Gansch voltak. Az előadás - egyes kritikusok fanyalgása mellett - óriási közönségsikert aratott, a 2023-as salzburgi évad nagy felfedezésének és legjobb előadásának tartották.
A HD minőségű, angol, francia és magyar felirattal ellátott videó mellett a Kazantzakisz regény epub és pdf változatát is letölthetitek 30 napig, a linket magánban kérjétek. Ezzel a felvétellel kívánok csendes nagypénteki elmélyülést, és áldott Húsvétot a fórum tagjainak.
1464 Klára 2026-03-30 20:20:23
Azt írod, hogy "bennük már csökkent a veszélyérzet, és a valódi háborútól való félelem." Ez sajnos így van, látható a napi politika sajnálatos jelenségeiben. Ez szerintem nagyon elkeserítő, egyúttal nagyon veszélyes!
1463 takatsa 2026-03-30 18:48:45 [Válasz erre: 1462 Klára 2026-03-30 15:33:12]
A II. Világhávorú okozta trauma világszerte akkora volt, hogy hatása hosszú évtizedekig kitartott. Így visszatekintve megállapíthatjuk, hogy a mi nemzedékünk a legszerencsésebb, hiszen háború nélkül élhettük le az eddigi életünket. De most már változik a helyzet, hiszen a világháború óta több nemzedék nőtt fel, akik a képernyő előtt lövöldöznek, bennük már csökkent a veszélyérzet, és a valódi háborútól való félelem.
A II. Világhávorú okozta trauma világszerte akkora volt, hogy hatása hosszú évtizedekig kitartott. Így visszatekintve megállapíthatjuk, hogy a mi nemzedékünk a legszerencsésebb, hiszen háború nélkül élhettük le az eddigi életünket. De most már változik a helyzet, hiszen a világháború óta több nemzedék nőtt fel, akik a képernyő előtt lövöldöznek, bennük már csökkent a veszélyérzet, és a valódi háborútól való félelem.
1462 Klára 2026-03-30 15:33:12 [Válasz erre: 1461 takatsa 2026-03-28 09:56:16]
Igen, emlékszem erre az operára, számomra is komoly megrendülést jelentett. Már akkor is arra gondoltam, hogy nem csak "érdekesek" de értelmesek és tartalmasak az ilyen művek, akár színdarab, akár opera! Már több generáció nőtt fel békében és jólétben, akiknek fogalmuk sincs a korábbi korok, korszakok rémségeiről, és gyakran nem is veszik komolyan az ezekre vonatkozó utalásokat, "ez már történelem, minket nem érint". És ha mégis? Tudom, sokaknak más a véleménye. De évtizedekkel a második világháború befejezése után senki nem gondolt arra, hogy Jugoszlávia szétszakadása évtizedes háborúhoz déli szomszédainknál. Most pedig Ukrajnában dörögnek a fegyverek...Sose tanulunk a múlt hibáiból?
Köszönöm a Toulouse-i opera felvételét is, biztosan érdekes lesz!
1461 takatsa 2026-03-28 09:56:16
Weinberg: Az utas.
Igen, igen, jól emlékeztek, ez a téma már volt egyszer.
Öt és fél éve volt, de most is emlékszem a megrendülésemre, amikor rátaláltam erre az operára, és megvallom, azóta sem tudom elengedni, nyomon kísérem az opera sorsát, és örömmel számolok be, ez az opera nem tűnt el a süllyesztőben, hanem újra-és újra színpadra viszik. Azt is mondhatjuk, hogy ez a 2010-ben, a Bregenzi Fesztiválon bemutatott, David Pountney által rendezett előadás bejárta a világot, még abban az évben bemutatták Varsóban, majd 2011-ben Londonban, 2013-ban Karlsruhe-ban, 2014-ben Houstonban és 2015-ben Chicagóban. Frankfurtban 2015-ben már új rendezésben (Anselm Weber), 2016-tól szinte folyamatosan játssza az oroszországi Ural Opera (rendező T. Strassberger), 2017-ben Drezdában, 2018-ban Frankfurtban és Dániában. Az operát 2020-ban Grazban mutatták be vadonatúj rendezéssel (Nadja Loschky), 2022-ben Innsbruckban, Johannes Reitmeier rendezésével. Több halasztás után a Madridi Operaház 2024-ben mutatta be az operát, az eredeti (D. Pountney) rendezésben, ugyanebben az évben Mainzban N. Loschky, Lübeckben B. R. Krieger, a BSO-ban pedig Tobias Kratzer rendezésével állították színre. 2025-ben Mönchengladbachban és Weimarban mutatták be, vadonatúj rendezéssel. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez az 1968-ban szerzett, és csaknem 40 évig egy íróasztal fiókjában porosodott mű, másfél évtized alatt nemcsak meghódította a világot, hanem bekerült a gyakran és sok helyen játszott operák sorába.
Persze feltehetjük a kérdést: lehet-e világhódításról beszélni egy holocaust-opera esetében, és egyáltalán holocaust-történet-e ez, amelyben összesen egy zsidó szerepel. És egyébként is, lehet-e egyáltalán írni, vagy zenét szerezni erről az elképzelhetetlen eseményről, az emberi faj bűnbe eséséről, végzetes és jóvátehetetlen kudarcáról. Sokan egyetértenek Adornóval, aki a holokausztot gyakorlatilag nyelvileg ábrázolhatatlannak tekinti, vagy Claude Lanzmannal, aki szerint a holokauszt ábrázolására, vagy akár csak megértésére tett kísérlet önmagában is „obszcenitás". Egyáltalán ki jogosult arra, hogy írjon, vagy zenét szerezzen a holocaustról? Akik ebben tevékenyen részt vettek, vagy csak eltűrték, elfordították a fejüket, azok hallgassanak örökre. Az áldozatok, akiknek a beszédre, írásra joguk lenne, meghaltak. Maradnak a koncentrációs táborok, az üldözés túlélői, akik viszont a fájdalmuk és veszteségük miatt hallgatásba burkolóznak. Csak néhányan törik meg a hallgatást, köztük Weinberg, aki ennek a műnek a megírását - saját szavaival élve - vezeklésnek nevezte, amellyel tartozott lengyel-zsidó családjának: édesanyjának és húgának, akik a holocaust áldozatai voltak. Mint tudjuk, a még szinte gyermek Weinberg, még a német megszállás előtt a Szovjetunióba menekült (mardosta is az önvád ezért), persze, hogy tárgyilagosak legyünk, ezzel nem járt sokkal jobban, mint a családja, hiszen csak a pokolnak egy másik bugyrába került.
Minden műnek van előzménye, így Weinberg operájának is. Ez az előzmény pedig Zofia Posmysznak, egy, az auschwitzi koncentrációs tábort túlélt lengyel fogolynak, 1962-ben megjelent Utas című regénye. A regényt egy 1959-es, a Place de la Concorde-on történt incidens ihlette , amikor utazás közben Posmysz meghallotta egy német turista, ismerősnek tűnő hangon történő kiáltását. Mivel a hang az egyik német őrre emlékeztette, Posmysz-t szinte megsemmisülő rettegés töltötte el. Posmysz később megpróbálta elképzelni azt, hogy vajon mit érezhet a náci őr, egy hasonló helyzetben, ha hirtelen szemben találja magát az egyik áldozatával. A regény tulajdonképpen ebből a gondolatból született: egy vidám kiránduló-hajó és az auschwitzi tábor kettős háttere előtt, két szempár véletlen találkozásából, amikor egy szempillantásnyi időre fellebben a múlt fátyla, és az egymásra tekintő két ember előtt - két, különböző objektíven át -, leperegnek a múlt eseményei és cselekedetei, az önmagukban talán jelentéktelen, apró emberi bűnök, amelyek mások bűneivel összeadódva egy kollektív szörnyűséggé állnak össze. Hogyan lehet ezek után élni, hogyan lehet a tükörbe nézni, hogyan lehet a bűneinkre, nem is mások, hanem önmagunk számára valamiféle megnyugtató magyarázatot találni. És itt eljutunk egy nagyon érdekes kérdéshez. A kollektív bűnösséget a mai jogrendszer elutasítja, de a kollektív bűn - valamilyen módon - mégiscsak létezik, és a mi apró és kicsi bűneinkből, mulasztásainkból áll össze, amelyeknek valahogyan közös az eredője. Posmyszben csak lassan kristályosodott ki a regény végső formája. Az ötletből először egy rádiójáték született 1959-ben, "az Utas a 45-ös kabinban" címmel. Ezt követte egy tévéjáték 1960-ban, majd az Utas című film; Andrzej Munk rendezővel való közös munkája, végül 1962-ben adta ki a filmtörténet könyvváltozatát, és ennek alapján készült Weinberg operájának forgatókönyve.
Felhívnám a figyelmeteket Munk filmjére, amely az Andrzej Wajdával és Roman Polańskival fémjelzett Lengyel Filmiskola egyik legszebb alkotása. Ez a film tulajdonképpen - Munk tragikus halála következtében - egy befejezetlen torzó, de ez a befejezetlenség egyben a legfőbb erénye is. Mert befejezetlen a film, ahogyan ez a múlt is befejezetlen, nincsen lezárás, nincsen megoldás, nincsenek válaszok, csak nyugtalanító kérdések. A filmet teljes terjedelmében, magyar felirattal ellátva feltöltöttem, azt hiszem, jól teszitek, ha az opera előtt megnézitek ezt a filmet.
Weinberg operájáról csak keveset írok, nem akarom magamat ismételgetni. Hogy újra foglalkoztam ezzel az operával, annak az az apropója, hogy hozzájutottam az Opéra National du Capitole (Toulouse) 2026 januári előadásának felvételéhez. Ehhez a nagyszerű előadáshoz (rendező:Johannes Reitmeier, vezényel:Francesco Angelico, a főbb szerepekben: Anaïk Morel, Airam Hernàndez, Nadja Stefanoff, Mikhail Timoshenko) készítettem magyar feliratot. Első benyomásom az volt, hogy ez egy nagyszerű és megrázó előadás. De persze elővettem és újranéztem a legendás, Currentzis által vezényelt 2010-es felvételt is, és ekkor jött a döbbenet: ez a bregenzi felvétel egészen egyszerűen felülmúlhatatlan és megismételhetetlen, egy megszentelt pillanat, amelyben egymásra talált a rég halott zeneszerző és operájának életre keltői: David Pountney rendező, Teodor Currentzis karmester, a Wiener Symphoniker, és a Prágai Filharmónia kórusa, és a csodálatos szereplők (Elena Kelessidi, Michelle Breedt, Roberto Saccà, Artur Rucinski, Svetlana Doneva...)
A filmet és a két opera felvételt 30 napig tölthetitek le, a linket magánban kérjétek. (Azoknak is ajánlom a 2010-es változat letöltését, akik 5 éve már letöltötték a felvételt, mert a magyar feliratot revideáltam.)
Még egy záró gondolat: Bár Weinberg operája híven követi Zofia Posmysz regényét, és zenei eszközeivel kiteljesíti a regényben rejlő, de szavakkal nem kifejezhető gondolatokat, a műfaj jellegéből fakadóan nem tudja visszaadni a film intimitását, és a szovjet érára jellemző sematikus elemeket is tartalmaz. Ez persze érthető és magyarázható, hiszen Weinberg elő szerette volna adni a művet, így önkéntesen is bizonyos kompromisszumokat vállalt, mint tudjuk, fölöslegesen. Az opera befejezése, az epilógus viszont problematikus, mert Weinberg (és a librettó írója Alexander Medvedev) Marta szájába olyan szavakat adott, amelyek eltérnek a regény és a film szellemiségétől. Ezt a regény szerzője tette szóvá, akit meghívtak a Lincoln Centerben 2014-ben történt bemutatóra. A 90 éves Zofia Posmysz nehezményezve Marta szavait ("És soha ne bocsáss meg nekik."), kifejtette azt, hogy a szörnyűségek lezárásának, a továbblépésnek, egyedül a megbocsátás lehet a záloga.
1460 lujza 2026-03-28 03:07:33 [Válasz erre: 1459 takatsa 2026-03-27 14:59:52]
Egyelőre megnéztem ezt a nagyon megrázó lengyel filmet. Azt hiszem, írtam már, hogy igencsak van érzéked a tragikus művekhez. De közben, hogy a lelki nyugalmunk is helyreállhasson, szívesen ajánlom ezt a kis "operát", ami most került fel az OperaVision oldalára:
https://www.youtube.com/watch?v=2U6HrhALE6g
1458 Edmond Dantes 2026-03-09 10:33:23 [Válasz erre: 1457 takatsa 2026-03-08 17:52:12]
Érdeklődéssel olvastam a Szadkóról szól ismertetődet, a menet közben levont szerintem erős általánosítással azonban vitáznom kell, még akkor is, ha "bátran mondod ki", hogy az "oroszok gyanúsak" stb. és hogy "Rimszkij-Korszakovot sokkal kevésbé fogadta be a művelt nyugat..." Ellenkezőleg, azt mondanám, hogy a művelt nyugat mindmáig ájult lelkesedéssel fogadja (be) az orosz, sőt a néhai szovjet kultúrát: írókat, festőket, zeneszerzőket, előadóművészeket. Ellenben pont a műveletlen művelt "kelet", szűkítsük most le hazánkra, fogadta-fogadja be kevésbé, nem, nem ahogy te írod: gyanakodva, hanem pusztán érdektelenségből fakadóan nem csupán az orosz, de a többi ká-európai és sok "nyugati" zenét, pl. az egy másik topikban éppen most emlegetett Sibeliust, egyik fórumtársunk kedvencét, Brucknert és sorolhatnám. Cseh zene? Moldva, Újvilág, esetleg a csellóverseny. Lengyel zene? Chopin. Pont. Arról nem tehet az univerzum, hogy Rimszkij-Korszakov elárasztotta "szimfonikus" vagy jelző nélküli dalműveivel a világot hazáját, és/de ezek a dalművek -esetleg?- nem állták ki az idők próbáját, ahogyan még a nagy Csajkovszkij dalműveinek többsége sem ... legalábbis az idönként változó orosz határokon túl. A Iolantát Netrebko révén nemrég és ideig-óráig fölfedezte a világ, slussz. Marad/t az Anyegin és a Pique Dame no meg persze a balett, ami az olajon és gázon kívül mindmáig a Birodalom fő exportcikke. Visszatérve. R.-K.-ra: a Seherezádén kívül a Spanyol capriccio is gyakran játszott, jól fogyasztható slágerdarab, operáiból kimazsoláztak pár slágert (Dongó, Hindu dal, Varjág vendég dala..), úgyhogy a "művelt nyugaton" bizonyára ismerik az életművet ... és felmér(het)ték a fogyasztói igényt. Nem gyanakodva, hanem józanul. Még a híres orosz pezsgő sem bódította el a szakembereket. Szimfonikus műveit gondolom, elő-előadják ... ott. Itt nem(igen). Ahogyan a Borisz R.-K. -féle hangszerelése is, lett-légyen bármily csillogó, kezd kimenni a divatból. Zenetudósok döntsék el, melyik verzió a jobb ... meg a közönség.
Érdeklődéssel olvastam a Szadkóról szól ismertetődet, a menet közben levont szerintem erős általánosítással azonban vitáznom kell, még akkor is, ha "bátran mondod ki", hogy az "oroszok gyanúsak" stb. és hogy "Rimszkij-Korszakovot sokkal kevésbé fogadta be a művelt nyugat..." Ellenkezőleg, azt mondanám, hogy a művelt nyugat mindmáig ájult lelkesedéssel fogadja (be) az orosz, sőt a néhai szovjet kultúrát: írókat, festőket, zeneszerzőket, előadóművészeket. Ellenben pont a műveletlen művelt "kelet", szűkítsük most le hazánkra, fogadta-fogadja be kevésbé, nem, nem ahogy te írod: gyanakodva, hanem pusztán érdektelenségből fakadóan nem csupán az orosz, de a többi ká-európai és sok "nyugati" zenét, pl. az egy másik topikban éppen most emlegetett Sibeliust, egyik fórumtársunk kedvencét, Brucknert és sorolhatnám. Cseh zene? Moldva, Újvilág, esetleg a csellóverseny. Lengyel zene? Chopin. Pont. Arról nem tehet az univerzum, hogy Rimszkij-Korszakov elárasztotta "szimfonikus" vagy jelző nélküli dalműveivel a világot hazáját, és/de ezek a dalművek -esetleg?- nem állták ki az idők próbáját, ahogyan még a nagy Csajkovszkij dalműveinek többsége sem ... legalábbis az idönként változó orosz határokon túl. A Iolantát Netrebko révén nemrég és ideig-óráig fölfedezte a világ, slussz. Marad/t az Anyegin és a Pique Dame no meg persze a balett, ami az olajon és gázon kívül mindmáig a Birodalom fő exportcikke. Visszatérve. R.-K.-ra: a Seherezádén kívül a Spanyol capriccio is gyakran játszott, jól fogyasztható slágerdarab, operáiból kimazsoláztak pár slágert (Dongó, Hindu dal, Varjág vendég dala..), úgyhogy a "művelt nyugaton" bizonyára ismerik az életművet ... és felmér(het)ték a fogyasztói igényt. Nem gyanakodva, hanem józanul. Még a híres orosz pezsgő sem bódította el a szakembereket. Szimfonikus műveit gondolom, elő-előadják ... ott. Itt nem(igen). Ahogyan a Borisz R.-K. -féle hangszerelése is, lett-légyen bármily csillogó, kezd kimenni a divatból. Zenetudósok döntsék el, melyik verzió a jobb ... meg a közönség.
1457 takatsa 2026-03-08 17:52:12
A hozzáértők, sőt maga Rimszkij-Korszakov is a Szadkót tartotta a legjobb operájának. Én a voksomat inkább a néhány évvel később született két utolsó operájára, a Kityezsre és az Aranykakasra tenném, de az vitathatatlan, hogy a Szadko a legoroszabb opera, és a Rimszkij-korszakovi zene teljes tárháza: amolyan Rimszkij-Korszakov összes, ha a Szadkót meghallgatod, akkor egyúttal mindent meghallgattál, amit a szerző valaha is alkotott.
A Szadko tulajdonképpen nem is opera, inkább valamiféle szimfonikus dalmű, amelynek az alapja az orosz népzene-népdal, amely Rimszkij-Korszakov zseniális hangszerelésével és feldolgozásával az orosz zene apoteózisává nemesül. Ez persze nem véletlen, hiszen Rimszkij-Korszakovnak nem kellett gyűjtögetnie a népzenét, mint 50 évvel később Bartóknak és Kodálynak, mert késői utódaival ellentétben Rimszkij-Korszakov nem egy világváros füstös kávéházaiban szocializálódott, hanem egy isten háta mögötti birodalom mégistenhátamögöttibb apró porfészkében töltötte a gyermekkorát, így nem csoda, hogy a kisgyermekként magába szívott népzene volt zenei pályájának éltető eleme és fő inspirálója. Ez lehet az oka annak, hogy Rimszkij-Korszakovot sokkal kevésbé fogadta be a művelt nyugat, mint a két nagy orosz kortársat, Csajkovszkijt és Muszorgszkijt. Mert mondjuk ki bátran: az oroszok nagyon gyanúsak, jó lesz velük vigyázni, hiszen ha szembejön veled egy orosz, akkor nem tudhatod, hogy a következő pillanatban egy kést döf beléd, vagy a nyakadba borul és zokog. Csajkovszkij más tészta, az ő zenéje csaknem európai, Muszorgszkij pedig egy őrült zseni, egyszemélyben szépség és szörnyeteg, akiért lehet borzongva lelkesedni. Node Rimszkij-Korszakov? Van néhány érdekes keleties zenéje, mint a Seherezádé, de ő túlságosan orosz.
A Szadko az orosz mondavilág része, nem véletlen, hogy Rimszkij-Korszakov ehhez a történethez nyúlt. Szadko egy novgorodi, szegény sorban élő zenész, aki nagyot álmodik: ő lesz a leggazdagabb novgorodi kereskedő, aki eljut a legtávolabbi világokba is, és felvirágoztatja Novgorodot. Az álmodozás - bizonyos keretek között - a vodkán szocializálódott orosz lélek alapvető tulajdonsága, de ez a nagyot álmodás kiveri a biztosítékot a novgorodi gazdag kereskedők fejében, és a mulatságukról kidobják a nincstelen zenészt. Szadko keseregni az Ilmen tó partjára megy, ahol bús dalát hallgatva azonnal megszánja őt egy csapat hattyúba bújtatott sellőlány, és a szörnyű tengeri király legkisebb leánya nyomban belé is szeret, és elárulja Szadkónak a nagy titkot: az Ilmeni tó mélyén aranyhalak élnek, amelyeket ha Szadko a királylány segítségével kifog, akkor ő lesz a leggazdagabb ember Novgorodban, és teljesülhetnek álmai. Így is lesz, Szadko fogadást ajánl a kereskedőknek, majd kifogja az aranyhalakat, gazdag kereskedővé válik, és csapot-papot-feleséget otthagyva Novgorodból elvitorlázik. Több, mint egy évtizedig bolyongva a tengeren, és távoli földeket bejárva, óriási gazdagságra tesz szert, de elfelejt adót fizetni a szörnyű tengeri királynak, aki szélcsendet támasztva bosszút áll rajta. Szadko hajói a tenger közepén rekednek, és csak azután folytathatják az útjukat, miután Szadko a tengerbe veti magát. A tenger mélyén aztán egymásra talál a szerelmespár, és Szadko a zenéjével kiengeszteli a szörnyű királyi apát, aki menten hozzá is adja a lányát. A király nagy mulatságot rendez az ifjú pár tiszteletére, és jókedvében nagy vihart támasztva, "öljük meg a pravoszlávokat" kiáltással egy csomó hajót elsüllyeszt. De az Öregisten ezt már nem tűri el, a tengeri királyt és udvartartását az óceán legmélyére száműzi, Szadkót pedig Novgorodba visszakergeti. Az újdonsült királylány-feleségnek pedig követni kell Szadkót Novgorodba, és Szadko mellett maradhat, de nem emberként, hanem folyóként. Szadko tehát visszakerül Novgorodba, kibékül a feleségével, a nép pedig duplán örül, nemcsak Szadkónak, hanem az új folyónak is, amely utat nyit a novgorodi kereskedőknek a Balti tengerre. Itt a vége, fuss el véle.
A Szadkót, bár bemutatták a világ számos pontján, többek között 1930-ban a MET-ben is, sohasem vált repertoár darabbá, és Oroszországon kívül nagyon ritkán játsszák. Tudomásom szerint sohasem került színre Magyarországon.
Nagy nehézségek árán két felvételt hoztam nektek. Az első felvétel, amit mindenkinek melegen ajánlok, a Mariinszkij színház 1994-es felvétele. Ez egy igazi, orosz, színpompás, hagyományos rendezés, ráadásul az újrafestett, 1920-as díszletekkel, a színház Gergijev által vezényelt csodálatos zenekarával és balettkarával, nagyszerű orosz énekesekkel. Sajnos a főszereplő Vlagyimir Galuszin, aki a 90-es évek leghíresebb orosz tenorja volt, nem a legjobb formáját mutatja, de nagyszerűen énekel a Volhovát alakító Valentina Cipidova, és találkozhatunk hindu kereskedőként Gegam Grigoriannal, valamint a később nagy karriert befutó Mariana Taraszovával.
És van egy másik, nagyon érdekes felvételem, amely a moszkvai Bolsoj 2020-as produkciója. Ezen a felvételen elsősorban nem a Volhovát alakító Aida Garifullinát emelném ki, hanem az abszolút világsztár Jekatyerina Szemencsuk Ljubava alakítását. És persze mindenképpen meg kell említenem Dimitrij Csernyakov oroszpukkasztó rendezését. Csernyakov a történetet egy vidámparkba helyezi, ráadásul nem is akármilyen vidámparkba, hanem a Megvalósult Álmok Parkjába. Engem ez a vidámpark nagyon elgondolkoztatott. Leginkább azért, mert mi olyan kódisországgá váltunk, ahol még vidámpark sincs, mert a gonoszok, még a vidámparkunkat is elvették tőlünk. Persze én nem tudom, hogy mi az ok és mi az okozat: azért váltunk-e ilyen kedvetlenné és enerválttá, mert nincs vidámparkunk, vagy azért nincs vidámparkunk, mert mi egy ennyire besavanyodott nemzet vagyunk. Mindenesetre Csernyakov legalább egy kis időre visszavarázsolja nekünk a vidámparkot, ráadásul álmaink, a megvalósult álmok vidámparkját, ahol nemcsak óriáskerék, elvarázsolt kastély és forgó-morgó hordó van, hanem ennél sokkal több: Szadko és egyúttal a mi megvalósult álmaink, hiszen mi mindnyájan egy kicsit Szadkók vagyunk, egy jobb életre, színesebb világra, királyságra, gazdagságra vágyunk, csak már jönne az aranyhal, egy sellő-királylány, vagy az ötös lottó, vagy mit tudom én, hogy mi, valami csoda, ami kiragad minket a szürke kis életünkből, ebből a sosemvolt-sosemlesz létből. Csernykovval, a Bolsojjal és Szadkóval együtt, nézzük meg, hogy mi sül ki ebből...
A két felvételt, magyar felirattal, és a bemutatónál lényegesen jobb minőségben, 4 hétig tölthetitek le tőlem, a linket a szokott módon, magánban kérjétek.
1454 Klára 2026-02-14 18:48:55 [Válasz erre: 1452 takatsa 2026-02-14 09:58:08]
A Hamarosan közölt előzetes valóban remek, sokat mondó és sokat ígérő!
Kedvelem Galifullinát, és vadászom a felvételeit. A MET döntését nem kommentálom, annak idején a Momuson is parázs vita volt az ilyen jellegű döntések miatt. Javier Camarena is jöhet!
A sok kétséges sikerű (?) ultramodern rendezés után valóban felüdülés egy konzervatív, korhű, az opera cselekményének és a történés időpontjának megfelelő rendezés és színpadra állítás.
1452 takatsa 2026-02-14 09:58:08
Most "egyszerre kaptok Traviatát és Aidát" jegyezte meg zeneértő barátom, aztán még hozzátette, hogy nincs elragadtatva ettől a felvételtől. Engem viszont annál inkább megragadott ez az előadás, sőt még azt a kijelentést is megkockáztatom, hogy ez a legjobb Traviata a legendás salzburgi Netrebko féle performansz óta.
Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán Aida Garifullinával. Elég, ha ránézel, a száját sem kell kinyitnia, ez a szépséges nő maga a megtestesült Violetta. Ez az orosz lírai szoprán 2013 óta fényes karriert futott be, és azóta az összes jelentős operaház ünnepelt dívája. A MET-ben 2019-ben, kitörő sikerrel, Zerlinaként debütált, aztán - szomorú, de egyben ironikus módon - MET karrierjét éppen az törte derékba, hogy Violettát mert énekelni 2022-ben, a Bolsojban. Nemes bosszúként a MET azonnal törölte a címlapról a Susannát éneklő Garifullinát, villámgyorsan szerződtetve a szerepre a kevésbé ismert, de politikailag korrekt Ying Fang-ot. Szerencsére Aida Európában nem került karanténba, és azóta is az operaházak egyik legtöbbet foglalkoztatott primadonnája. Az Alfredót éneklő, mexikói származású Javier Camarena 2011-ben Almavivaként debütált a MET-ben, és leginkább arról híres, hogy Pavarotti és Flórez után ő a harmadik tenor, akit a MET közönsége ráadásra "kényszerített". Camarena Alfredóként is emlékezetes produkciót nyújt (eltekintve az első felvonásban több helyen hallható, bántóan alacsony intonációtól). A Giorgio Germont-t alakító Massimo Cavaletti, a MET-től a Scaláig az egyik legtöbbet foglalkoztatott olasz bariton. A Monte-Carlo Operaház kórusát és zenekarát Massimo Zanetti vezényli.
És végre egy hagyományos rendezés, korhű díszletek és jelmezek, kavargó színek, komor árnyékok és hol táncoló, hol pislákoló fények - élményszerű minden és emlékezetes.
Nem is írnék többet. 1 hónapon át kérhetitek magánban tőlem, ezt a magyar-francia-angol felirattal ellátott, HD minőségű szép felvételt.
1450 Búbánat 2026-02-08 00:17:58 [Válasz erre: 1448 takatsa 2026-02-05 11:39:15]
Én is köszönöm a linket. Érdekességként megosztom: időközben rátaláltam a YouTube-on a
vígopera itthoni magyar nyelvű televíziós felvételére:
Rossini:
Alkalom szüli a tolvajt - Zenés móka egy felvonásban
(a vígopera TV-változata) A Zenés TV
Színház bemutatója 1982 áprilisában volt. Magyar nyelven.
Én is köszönöm a linket. Érdekességként megosztom: időközben rátaláltam a YouTube-on a
vígopera itthoni magyar nyelvű televíziós felvételére:
Adalékok:
Rossini:
Alkalom szüli a tolvajt - Zenés móka egy felvonásban
(a vígopera TV-változata) A Zenés TV
Színház bemutatója 1982 áprilisában volt. Magyar nyelven.
Szereplők:
Pászthy Júlia (Berenice) • Póka Balázs (Don Parmenione) • Bartha Alfonz (Don Eusebio) • Bándi János (Alberto gróf) • Zempléni Mária (Ernestina) • Fehér András (Martino). Km. a Magyar Állami Operaház Zenekara. Vezényel: Kovács László. Rendezte: Békés András. Operatőr: Kocsis Sándor. Időtartam: 55 perc .
A YouTube-on két video-részlet - két jelenet Rossini pompás
kis vígoperájából, a Zenés TV Színház magyar nyelvű felvételéről:
https://www.youtube.com/watch?v=kS-WcvyiEQQ
https://www.youtube.com/watch?v=wgT3JiPJfUk
Mellesleg az Opera produkciójában is bemutatásra került ez a vígopera, igaz, olasz nyelven: 2003 nyarán Petrovics Emil kezdeményezésére a Millenáris Teátrumban került színre hétszer – magyar felirattal. (Ott voltam a premieren.)
A
bemutató előadáson énekelt: Kővári Eszter Sára (Berenice) • Andrejcsik István
(Don Parmenione) • HormaiJózsef (Don Eusebio) • Mukk József (Alberto gróf) • Megyesi
Schwartz Lucia (Ernestina) • Szüle Tamás (Martino). Km. a Magyar Állami
Operaház Zenekara. Vezényel: Kaposi Gergely. Rendező: Kerényi Mihály
1449 Klára 2026-02-07 12:13:42 [Válasz erre: 1448 takatsa 2026-02-05 11:39:15]
Igen, néha én is nézegetem az OperaVision újdonságait, nagyon érdekes újdonságokat lehet ott találni, mindenféle feliratokkal. Magyarul sajna nem...
Ezért a Rossini lehetőségért is sok köszönet.
1448 takatsa 2026-02-05 11:39:15
Immár 11 éves az OperaVision, az Európai Unió opera streaming platformja, amely az operakedvelők nagy örömére, hétről hétre önti, sőt zúdítja ránk a kisebb és nagyobb operaházak termését, és ráadásul nemcsak ingyen nézhetjük a közvetítéseket, hanem a premier után, az előadások fél éven keresztül a youtube-on szabadon elérhetők. Rendkívül változatos ez a színes opera-áradat, a repertoár daraboktól a teljesen ismeretlenekig, a barokktól a szemünk előtt születő kortárs művekig minden megtalálható, hol jobbnál jobb, hol pedig gyengécske minőségben.
Akik figyelmesen követik az OperaVision műsorát, azok 6 napja egy igazi gyöngyszemre akadhattak, mert Rossini L'occasione fa il ladro (Alkalom szüli a tolvajt, avagy az elcserélt bőrönd) c. operáját adta elő a Bécsi Kamaraopera.
Ez az egyfelvonásos vígopera a 20 éves Rossini egyik első operája volt, amelyet kevesebb mint 2 hét alatt szerzett a velencei San Moise operaház számára, és a bemutatója 1812. november 24-én volt. A mindössze egy felvonásos, másfél órás, összesen 6 szereplős, de rendkívül szövevényes, többszörös szerepcserén alapuló komédiában a fiatal zseni felvonultatja mindazt a zenei leleményességet és fantasztikus szakmai tudást, amely alapja volt a következő 10 év zenei ámokfutásának, amely során Rossini csaknem 40 operát alkotott. Persze mondhatjuk azt, hogy Rossini operáinak nagyrésze egy kaptafára íródott, de ez az igencsak egyedi, és minőségi kaptafa éppen ebben az operában tanulmányozható talán a legjobban, hiszen ennek a kisoperának szinte az összes zenei motívuma visszaköszön majd Rossini későbbi legjelentősebb műveiben.
Ezt az operát első hangjától az utolsóig csak ámulva-nevetve lehet hallgatni, és pompás zenei csemege, a nagyszerű szereplőgárdának köszönhetően. A helyszín, ez a mindössze 300 férőhelyes kamaraopera is tökéletes, és végre egy olyan rendezést láthatunk, amely amellett, hogy modern és ötletgazdag, teljes mértékben a zenét szolgálja. A fiatal szereplőgárda meghökkentően egységes, a bámulatosan jó és egymáshoz passzoló hangok ötletes és felszabadult színészi játékkal párosulnak. Ebből a bájos, kedves és nagyszerű társaságból van egy egészen kimagasló alakítás is, Inna Demenkova orosz szopráné. Biztosan van közöttetek olyan, aki hallotta már őt "élőben" is, de én eddig őt nem ismertem, és a produkciója egészen lenyűgözött. Érdemes megjegyezni a többi énekes nevét is, elsőként a termetre is óriás bariton Roberto Lorenzit, majd szépen sorban a zsebméretű tenor Alberto Robertet, a szoprán Petra Radulovicot, a basszus Lazar Parežanint, végül a legkisebb szerepet éneklő Ilyà Dovnart. A nagyszerű kamarazenekar élén Pedro Beriso állt, aki a zongorát is jól kezelte.
Remélem, a tegnapi összefoglaló is visszaadta ennek a kivételes produkciónak a hangulatát, aki pedig kiváncsi a teljes opera HD minőségű, magyar-angol-német-olasz feliratos felvételére, az egy hónapig magánban kérheti tőlem a letöltési linket.
1447 Búbánat 2026-02-04 22:05:15 [Válasz erre: 1445 takatsa 2026-02-04 20:06:06]
Érdekes, amit kihangsúlyozol a „nem próbálkozásod” vonatkozásában.
Tisztellek ezért az őszinteségedért. Különben én Veled ellentétben, mindig
mindenben „próbálkozom”, aztán vagy sikerül, vagy nem, s ahogyan Te magad elé
teszel egy mércét és amit elgondolsz megvalósítod, úgy én is ilyen elvet
vallok: ha sikerül a terv megvalósítása örülök és büszkeség tölt el; ha nem
elsőre, hanem többszöri újrakezdésre sikerül valamit elérnem, az is jóleső
érzéssel tölthet el – ezzel a gondolatommal azt hiszem, nem állok egyedül.
Érdekes, amit kihangsúlyozol a „nem próbálkozásod” vonatkozásában.
Tisztellek ezért az őszinteségedért. Különben én Veled ellentétben, mindig
mindenben „próbálkozom”, aztán vagy sikerül, vagy nem, s ahogyan Te magad elé
teszel egy mércét és amit elgondolsz megvalósítod, úgy én is ilyen elvet
vallok: ha sikerül a terv megvalósítása örülök és büszkeség tölt el; ha nem
elsőre, hanem többszöri újrakezdésre sikerül valamit elérnem, az is jóleső
érzéssel tölthet el – ezzel a gondolatommal azt hiszem, nem állok egyedül.
1446 Búbánat 2026-02-04 21:44:23 [Válasz erre: 1445 takatsa 2026-02-04 20:06:06]
Gratulálok ehhez a hatalmas vállalkozásodhoz! Ha nem is rendszeresen, de azért régóta figyelemmel kísérem/követem az ide feltett és magyar fordításoddal - limitált időben letölthető - visszanézhető sok-sok operavideót. Rossinit szeretem, úgyhogy szívesen várom egy elkövetkező, lehetséges újabb választásod a komponista hatalmas oeuvre-jából, s persze az én további bel canto-, Verdi- meg francia szerzőimtől is a romantika világából. Nyilván senki nem befolyásol, mikor mivel, milyen különlegességgel rukkolsz elő, mindig kíváncsian várjuk a következő linkeket, milyen kellemes meglepetések érhetnek bennünket - hogy többek nevében is szóljak. "Az alkalom szüli a tolvajt... " teljes felvételét a magyar szövegfordításodban várom.
Gratulálok ehhez a hatalmas vállalkozásodhoz! Ha nem is rendszeresen, de azért régóta figyelemmel kísérem/követem az ide feltett és magyar fordításoddal - limitált időben letölthető - visszanézhető sok-sok operavideót. Rossinit szeretem, úgyhogy szívesen várom egy elkövetkező, lehetséges újabb választásod a komponista hatalmas oeuvre-jából, s persze az én további bel canto-, Verdi- meg francia szerzőimtől is a romantika világából. Nyilván senki nem befolyásol, mikor mivel, milyen különlegességgel rukkolsz elő, mindig kíváncsian várjuk a következő linkeket, milyen kellemes meglepetések érhetnek bennünket - hogy többek nevében is szóljak. "Az alkalom szüli a tolvajt... " teljes felvételét a magyar szövegfordításodban várom.
1445 takatsa 2026-02-04 20:06:06 [Válasz erre: 1444 Búbánat 2026-02-04 15:09:28]
Én nem "próbálkozok" Rossinivel, vagy bármilyen más darabbal, nem próbálkozom semmivel, hanem azt és úgy csinálom, amihez kedvem van. Az elmúlt 5 évben több, mint 200 operához írtam magyar feliratot, és tettem közzé többségükben ismeretlen, illetve nehezen hozzáférhető műveket, felvételeket. Mindezt a magam örömére teszem, és ezt az örömöt szívesen megosztom a családommal, barátaimmal, és igen: a Momus tagjaival is. Aki kiváncsi rá, annak örömmel adom, de nem próbálkozom, senki kegyéért nem ácsingózom, nem kérek és nem várok el senkitől semmit, teszem a dolgom.
Én nem "próbálkozok" Rossinivel, vagy bármilyen más darabbal, nem próbálkozom semmivel, hanem azt és úgy csinálom, amihez kedvem van. Az elmúlt 5 évben több, mint 200 operához írtam magyar feliratot, és tettem közzé többségükben ismeretlen, illetve nehezen hozzáférhető műveket, felvételeket. Mindezt a magam örömére teszem, és ezt az örömöt szívesen megosztom a családommal, barátaimmal, és igen: a Momus tagjaival is. Aki kiváncsi rá, annak örömmel adom, de nem próbálkozom, senki kegyéért nem ácsingózom, nem kérek és nem várok el senkitől semmit, teszem a dolgom.
1444 Búbánat 2026-02-04 15:09:28 [Válasz erre: 1443 takatsa 2026-02-04 14:51:18]
Ezért talán inkább lesz érdeklődés, mert nem annyira ismert mű - és a kíváncsiság is hat kedvcsináláshoz. Nekem tetszik ez a vígopera.
Ezért talán inkább lesz érdeklődés, mert nem annyira ismert mű - és a kíváncsiság is hat kedvcsináláshoz. Nekem tetszik ez a vígopera.
De ha nem volt kedv a Sevillaihoz, miért próbálkozol egy másik Rossini-darabbal? Nyilván nem adod fel olyan könnyen...
Különben én soha nem töltök le semmit, csak egyszerűen megnézem/lejátszom azt, ami érdekel. (Olykor megveszem az opera DVD-t a lemezboltban.)
1443 takatsa 2026-02-04 14:51:18 [Válasz erre: 1442 Búbánat 2026-02-04 13:43:27]
avagy az elcserélt bőröndök... Végre egy kis bel canto? Karácsonyra volt a Sevillai, új MET felvétele, többek között Kálmán Péterrel. Nem volt nagy tolongás a felvételért...
avagy az elcserélt bőröndök... Végre egy kis bel canto? Karácsonyra volt a Sevillai, új MET felvétele, többek között Kálmán Péterrel. Nem volt nagy tolongás a felvételért...
1442 Búbánat 2026-02-04 13:43:27 [Válasz erre: 1441 takatsa 2026-02-04 12:59:33]
Végre, egy kis bel canto! - Rossini: Alkalom szüli a tolvajt...
Végre, egy kis bel canto! - Rossini: Alkalom szüli a tolvajt...
1440 takatsa 2026-01-22 15:42:10
Die ersten Menschen (Az első emberek). Most nem Homo Rudiról, vagy kisöccséről Vértesszőlősi Samuról van szó, akik az emberiség hajnalán, a ködbevesző régmúltban, barlangjuk mélyén pattintgatták a szakócájukat, hanem egy sokkal izgalmasabb történetről, mert mi lehetne izgalmasabb, vérfagyasztóbb, könnyfacsaróbb és mulatságosabb, mint a Szent Biblia? Már az is lélegzetelállító, ahogyan kezdődik, ahogyan hipp-hopp, az idő megjelenik, a semmi mindenné válik, a szimmetria-elvnek megfelelően létrejön a jó és a gonosz, és a mérleg remegő nyelveként, az angyalok és ördögök között állva, megjelenik az ember, aki boldog tudatlanságban az Édenben él, hiszen mi lehetne nagyobb és teljesebb öröm, mint a tudás nélküli létezés? De az ember rosszra hajló természetű, gyanakvó, kérdezget, kételkedik, mindent tudni akar, mindent meg akar ismerni, mindent ki akar próbálni. Eszik a tudás fájáról, és felnyílik a szeme: látja, hogy meztelen. Ez az első tapasztalás: a szexualitás...
Mit akarsz még ezen kívül tudni? Azt, hogy meg fogsz halni? Erre a tudásra még picit várnod kell, eljön majd, ne siettesd. E tudás megszerzésének a története a Die ersten Menschen.
A történetet talán ott kezdeném, hogy élt egyszer (1874-1916) egy Otto Borngräber nevű német író. Író létére eléggé különös dolgokat írt. Teológiát és filozófiát tanult, majd doktorált. A disszertációjának a címe "A filozófiai spekuláció felébredéséről a reformáció idején" volt. (Gondolatébresztő mű, ugye? :) Írt még egy filozófiai művet, "Az istenmentes kereszténység" címmel. Költő is volt, két verskötetének a címe: Erdő és hullám és pusztaság, Himnuszok a nagysághoz és a mély szenvedéshez. De leginkább drámákat szeretett irkálni, pl. ilyen ez a kissé hosszú és összetett című tragédia: "A szabad ember tízparancsolata. A szabad ember szent hite. A szabad ember szent imája. Mózes, avagy Isten születése". - Azt hiszem nem csoda, hogy egyetlen műve sem maradt fenn. De egyetlen egy mégis, a Die ersten Menschen (alcíme: Erotikus rejtély két felvonásban). Ezt az 1908-ban írt művet, amelyet tartalma miatt betiltottak, és sohasem adtak elő, egyetlen dolog mentette meg az enyészettől, mégpedig az, hogy felkeltette egy fiatal zeneszerző, Rudi Stephan (1887. július 29. – 1915. szeptember 29.) figyelmét. Ő korának egyik legígéretesebb zenei tehetsége volt, akinek az 1910-es évek elején szerzett, a későromantika elemeit magába építő, expresszív és egyedi hangzásvilágú zenekari műveit mind a közönség, mind a kritikusok lelkesen fogadták. Rudi érdeklődését felkeltette Borngräber színműve, és - bár barátai próbálták őt lebeszélni a mind tartalmában, mind művészi értékében problematikus drámáról -, 1911 és 1914 között operát írt a színműből. Ez volt Rudi Stephan első és egyetlen operája. A Frankfurti Operaháztól ígéretet kapott, hogy a művet bemutatják 1915-ben, de aztán jött az I. Világháború, amely nemcsak a bemutatót hiúsította meg, hanem egyben pontot tett Rudi ígéretes pályája végére is, aki 1915-ben egy - a mai Ukrajna területén - folyó csatában hősi (?) halált halt. Az operát végül 1920-ban Frankfurtban adták elő.
Ha Rudi Stephan életben marad, akkor ennek az operának, mint a zeneszerző első szárnypróbálgatásának, valószínűleg más lett volna a sorsa, de így, hogy az ígéretes pályának nem lett folytatása, ez a fiatalkori opera csaknem feledésbe merült. A műből Karl Holl zenetudós szerkesztett egy rövidített változatot, amelyet a 20-as években több német operaházban, majd 1954-ben Hagenben és 1988-ban Bielefeldben is előadtak. A teljes, eredeti változatot 1920 után először 1998-ban, Berlinben állították színpadra. Az igazi áttörés 2021-ben, Amsterdamban következett be, és emlékezetes az "Év Újrafelfedezése" díját elnyerő 2023-as frankfurti előadás is.
"Az első emberek" a bibliai Káin és Ábel történetének a parafrázisa, illetve az ismert történetnek a századelőn divatos freudi látásmód szerinti magyarázata. Ádám szorgos, de felettébb izzadságos munkával keresi meg családja mindennapi kenyerét. A napi munka, fáradtság és nyűg elhidegíti feleségétől. Éva, a kielégítetlen nő visszavágyik a múltba, a fiatalságba, és az minden vágya, hogy Ádám újra kívánja, közben pedig kielégítetlen vágyait, fájdalmát és dühét, szeretetét-szerelmét két gyermekére szublimálja. Káint a benne fortyogó és kitörni készülő szexualitás hajtja, amelynek tárgya és megvalósításának mikéntje még ismeretlen előtte, hiszen a földön csak egy nőt ismer, Évát, az anyját. Közben Ábel saját vágyait a felsőbb szférákba transzponálja, egyszerre fedezve fel Istent magában és a világban, valamint az örök nőt, Évában. Ádám - szokás szerint - a földeken dolgozik, és így minden kontroll nélkül magára marad az ilyen-olyan érzelmektől fűtött hármas. Amint sejthetjük, nem lesz jó vége a történetnek, a féltékeny Káin megöli Ábelt, és ezzel a tettével az ember nemcsak a halált, de a gyilkosságot is megismeri. Káin elbujdosik (őt, mint tudjuk, Isten nem halállal, hanem ennél sokkal súlyosabban: élettel büntette), Ádám és Éva pedig újra egyedül marad, és ezzel az emberiség még egy utolsó esélyt kap.
Rudi Stephan zseniális és elragadó zenéje ezt a problematikus és vérszegény történetet kelti életre.
Az 1921-es, amszterdami előadás felvételét hoztam nektek. A rendező (Calixto Bieito) egy elég egyszerű teret álmodott meg, amelyet egy nagy asztal ural, rajta rengeteg déligyümölccsel, amelyeket hol facsarnak, hol taposnak, hol a földre söpörnek, a történet alakulásának megfelelően. Az asztal a világot két részre-, az asztal fölötti és asztal alatti térre osztja. A szereplők hol az asztal mellett állnak, járkálnak, hol az asztalon járnak, ülnek, feküsznek, hol az asztal alatt fekszenek, kúsznak, négykézlábolnak. A történet szempontjából a különböző mozgásformáknak, illetve az asztal alatti- vagy fölötti pozíciónak, kitüntetett szerepe van. Van még egy félig átlátszó sátorféle, olyasmi, amit nyári rendezvényeken lát az ember, ennek a ponyváját Éva a második előadás elején letépi, így ez a műtárgy a későbbiekben jelentőségét veszíti. És ezenkívül van még egy nagyon furcsa anyag: fekete, mint a szén, darabos, de könnyű, akár a pernye, ami a második felvonás közepén hirtelen lehullik-lezuhan a mennyezetről, és beborít mindent. Ez tehát a keret, a zenét, az operát pedig látni-hallani kell. François-Xavier Roth vezényli a Royal Concertgebouw csodálatos zenekarát, és van 5 ragyogó énekes. Külön kiemelném az amúgy legkisebb szerepet, Ádámot játszó Kyle Ketelsent, és a Káin szerepében nagyszerű alakítást nyújtó, a Kurtág operában is látott Leigh Melrose-t. Az Ábelt alakító John Osborn nagyon szépen énekel, de eléggé zavaró a kora és előnytelen megjelenése. Nekem összességében az Évát alakító Annette Dasch is tetszett, hallottam már szebb hangot is, de színészi játéka nagyon meggyőző volt.
Ez a szép felvétel, magyar és angol felirattal, jó kép- és hangminőségben, 1 hónapig, a szokott módon, magánban kérhető tőlem.
1439 Edmond Dantes 2026-01-22 15:02:42
Hüha, hát nem egy karácsonyi meseopera. A nevekből kiindulva és az első ütemeket hallva bizonyos Rudi Stephan Die ersten Menschen c. alkotása.. sosem hallottam még a nevét. Köszönet takatsának, hogy egyáltalán előásta.
Hüha, hát nem egy karácsonyi meseopera. A nevekből kiindulva és az első ütemeket hallva bizonyos Rudi Stephan Die ersten Menschen c. alkotása.. sosem hallottam még a nevét. Köszönet takatsának, hogy egyáltalán előásta.
1438 Edmond Dantes 2026-01-22 07:58:50 [Válasz erre: 1437 takatsa 2026-01-21 23:01:54]
off Nocsak! Èn a minap a Milyen zenèt... topikban (25388) süket tyùkot ìrtam ... termèszetesen magamról ... de a vèn kakas sem rossz ;-)
off Nocsak! Èn a minap a Milyen zenèt... topikban (25388) süket tyùkot ìrtam ... termèszetesen magamról ... de a vèn kakas sem rossz ;-)
1437 takatsa 2026-01-21 23:01:54 [Válasz erre: 1436 maris 2026-01-21 22:29:48]
Hát ennek nagyon örülök. Úgy látszik, vak kakas is talál (néha) szemet. :) Majd holnap próbálok írni hozzá egy kis bevezetőt, addig is nézegessétek ezt a bő előzetest.
Hát ennek nagyon örülök. Úgy látszik, vak kakas is talál (néha) szemet. :) Majd holnap próbálok írni hozzá egy kis bevezetőt, addig is nézegessétek ezt a bő előzetest.
1436 maris 2026-01-21 22:29:48 [Válasz erre: 1435 takatsa 2026-01-21 09:22:06]
Ez valami fantasztikus zene! Hatalmas felfedezés számomra! Nagyon köszönöm mindenki nevében előre is.
Ez valami fantasztikus zene! Hatalmas felfedezés számomra! Nagyon köszönöm mindenki nevében előre is.
1434 takatsa 2026-01-14 07:54:51
Il nome della rosa - A rózsa neve. Nem túlzás azt állítani, hogy Umberto Eco 1980-ban megjelent különös regénye lázba hozta az egész világot, bestsellerként habzsolta olasz-spanyol-német-angol-francia, bár az olvasók nagy része azt sem tudta, hogy mit olvas. Mert mi kell a magunkfajta egyszerű olvasónak? Titok, vér, borzongás. Az ilyen történetekbe szeretünk elmerülni, egyszerre gyilkosok és áldozatok lenni. És ennek a kívánalomnak ez a regény tökéletesen megfelelt. Változatos gyilkosságok egymásutánja, egy, a világtól elzárt apátságban, ahol fura szerzetesek élnek, és végzik a még furább napi tevékenységüket, és mindez a legsötétebb középkorban, amelyet a misztikum és az irracionalitás ural. Ez a pislákoló mécsesek és a félig-, vagy egyáltalán nem értett latin rigmusok világa, és ahogyan lapozzuk a könyvet, a homályból bármikor ránk ugorhatnak torz és ijesztő szellemek. Egy felnőtteknek szánt rém- és tündérmese. Beleveszünk ebbe a labirintusba, a felét sem értjük, sok az érthetetlen szó, az ákombákom, de átrágjuk magunkat, mert a kíváncsiság hajt, aztán a könyv végére érve kicsit csalódottak vagyunk. Megvan a gyilkos. Csak ennyi volt? Hát nem ennyi volt, mert a könyv végén még van 100 oldalnyi jegyzet, hivatkozások és magyarázatok tömkelege, még el kellene olvasnunk ezt-azt amazt, ha meg akarjuk érteni az alapvető dolgokat, és persze újra és újra el kellene olvasnunk a könyvet, hogy észre vegyük a megbúvó rétegeket, hogy megértsük és megfejtsük a nagy titkot... Mit is?
Azt hiszem, hogy Ecót ez a "mit is?" foglalkoztatta nemcsak ebben a könyvében, hanem egész életében. Nem volt ő egy Stephen King, aki ontja magából a horror regényeket, még csak regényírónak sem volt mondható, inkább volt történész, filozófus, irodalomkritikus. Szemiotikus - ezt írja róla a Wikipedia, de hogy az pontosan mit jelent, azt ne kérdezzétek tőlem. Egyetemista korában elveszítette a hitét, de ez nem zavarta abban, hogy Aquinói Szent Tamásból doktoráljon, és egész életében középkori vallásfilozófiával foglalkozzon, kissé sarkosan fogalmazva hívő ateistaként egész életében a vallással foglalkozott, ráadásul igen magas szinten, gondoljunk csak bele, 30.000 példányos otthoni könyvtárral rendelkezett, amely az internet előtti időkben a tudás birtoklását jelentette. Egyszer megkérdezték tőle, hogy miért írta a Rózsák nevét. Azt válaszolta: "Meg akartam ölni egy szerzetest." Ha elgondolkozunk ezen a viccesnek szánt válaszon, akkor talán megsejthetjük a válasz mélyén rejlő frusztrációt, amelyet egy olyan ember érezhet, aki egész életében, Sziszifuszként görgeti maga előtt a válasz nélküli kérdéseit. Mert egy életen át, ateistaként, vallásfilozófiával foglalkozni, egy igazi "mission impossible".
A regényből 1986-ban egy nagysikerű film is készült, amelyet Jean-Jacques Annaud rendezett. A film elsősorban a regény krimi- és szerelmi szálát dolgozta fel, ezzel jelentősen leegyszerűsítve és tulajdonképpen kiüresítve a könyv valódi mondanivalóját. Eco a film készítésében nem vett részt, és udvariasan csak annyit mondott a filmről, hogy "a film a könyvnek egyfajta olvasata, mégpedig elsősorban vizuális olvasata.” Megemlítem, mint tanulságos érdekességet, hogy a regény magyar fordításban csak 1988-ban jelent meg, így a magyar közönség hamarabb láthatta a regényből készült filmet, amelyet a MOKÉP 1988 május 5-től forgalmazott.
45 év telt el a regény megszületése óta, és fogalmam sincsen róla, hogy a 2000 óta felnövekvő generáció mennyire ismeri, mennyire olvassa. Mindenesetre a könyvet 2023-ban az Európa Könyvkiadó, bővített formában újra kiadta.
És akkor a hosszadalmas bevezető után eljutottam mondandóm lényegéhez. Ahogyan ez gyakran megesik velem, éjfél körül, félig kifolyt szemmel a képernyőre meredve, még néhány utolsót kattintottam, amikor a Scala 2025. májusi felvételére ráakadtam, egy számomra tök ismeretlen, Francesco Filidei nevű zeneszerző, Il nome della rosa című operájára. Beletekertem a videóba, és azonnal kiment a szememből az álom, mert hihetetlen volt, amit láttam és hallottam: egy minden tekintetben csodálatos opera, nagyszerű díszletekkel, és jelmezekkel, káprázatos zenekarral, 100 tagú kórussal, 20 csodálatos szereplővel, akik közül a főszereplők (Kate Lindsey, Lucas Meachem és Daniela Barcellona) elképesztő alakítását emelném ki, valamint a karmestert, Ingo Metzmachert. Filidei zenéje komplex és sokrétű, egy olyan zene, amely amellett, hogy ízig-vérig modern és egyedi, a legnagyobb természetességgel és harmóniában olvasztja magába a gregorián - barokk - romantikus (főleg Puccini) és XX. századi (Messiaen, Berg) elemeket, egy olyan zenei szövetet teremtve, amely alkalmas arra, hogy a regény minden rétegét, dimenzióját és rejtett mélységét feltárja és megszólaltassa. Amíg a film a regény mondanivalóját és történetét a végletekig leegyszerűsítette, addig a zene Eco művét kiteljesíti és magasba emeli, a láthatatlant megmutatva és választ adva a megválaszolhatatlanra. Azt hiszem, hogy egy ritka pillanatnak lehetünk tanúi, egy igazi kortárs remekmű született, amely a lehető legideálisabb környezetben lett bemutatva, csodálatos énekesekkel, zenészekkel, karmesterrel és rendezéssel.
Sajnos egyelőre nincsen hivatalos és megvásárolható kiadása ennek az előadásnak, így meg kellett elégednem (nekem és nektek is) ezzel a jó kép- és hangminőségű televíziós felvétellel, amelyen adott volt a ráégetett olasz-latin felirat, ami magyar nyelvű felirat készítés szempontjából sok nehézséget okozott nekem. Egyrészt nagyon nehéz a ráégetett feliratból fordításra használható szövegfájlt kinyerni, másrészt a számomra jó nyersanyagként használható angol nyelvű felirat vagy libretto hiánya miatt. Be kell vallanom azt, hogy a gátlástalansággal társult hézagos tudásomnak köszönhetően, nem szoktam sokat cicózni a fordítással, de most, az elég nehéz nyelvezetű, és archaikus olasz-német-francia szavakkal megtűzdelt olasz-latin szöveg láttán elfogott a félsz, hogy képes leszek-e szarvashibák nélküli, fogyasztható magyar felirat előállítására. Volt néhány szó, amelyiknél teljesen elakadtam (pl. casio), és kis vacillálást követően kedves fórumtársunkhoz, Nagy Katalinhoz fordultam. És annak, akinek a kisujját kértem, az egész karját megkaptam, mert Nagy Katalin nemcsak a "casio" jelentését súgta meg, hanem felajánlotta, hogy szívesen átnézi, lektorálja a feliratomat. A vele folytatott levelezésből és telefonbeszélgetésekből - a nyelvi kérdéseken túl is - sokat tanultam, ezúton is hálásan köszönöm a segítségét. Bevallom, Katalin javaslataiból nem fogadtam meg mindent, pl. a nevek használatát nem egységesítettem, általában meghagytam a nevek olasz változatát (ahogyan az eredeti könyvben és a feliratban szerepeltek), bár a korhűség igénye a latin változatot részesítette volna előnyben, és néhány esetben eltértem az olasz névhasználattól, pl. Baskerville-i William esetében. A feliratban ezen kívül is előfordulhatnak kisebb pontatlanságok, de a nagy hibákat - Katalinnak köszönhetően - biztosan elkerültem. Vita volt közöttünk a latin szövegeket illetően is. Katalin hajlott volna arra, hogy hagyjam meg ezeket latinul, ahogyan a könyvben, illetve az opera feliratban is vannak, illetve a történet nem lényegi részét képező latin feliratokat pedig hagyjam ki, a jobb olvashatóság érdekében, de végül sajnáltam volna ezeket a csodálatos bibliai idézeteket és egyházi himnuszokat kihagyni, így ezeket is meghagytam illetve lefordítottam (a modern katolikus fordításra, illetve a katolikus egyház által jelenleg is használt változatra támaszkodva), de a jobb követhetőség érdekében a magyarra fordított latin nyelvű szövegeket dőlt betűvel szedtem.
A tegnapi linkemen a csaknem 3 óra hosszúságú opera, önmagában is élvezhető, mintegy másfél órás keresztmetszetét nézhetitek meg, az érdeklődők számára pedig egy hónapon keresztül rendelkezésre bocsátom a teljes operát, a szinkronos magyar nyelvű filmet és a regényt (pdf formátumban). A letöltési linket a szokott módon, magánban kérjétek.
1432 takatsa 2026-01-10 10:59:29
Tulajdonképpen nem ezzel az operával készültem, hanem egy olyan - reményeim szerint komoly érdeklődésre számot tartó művel -, amelynek meglehetősen bonyolult nyelvezete miatt, a magyar felirat átnézésére és a hibák kijavítására egy lektor segítségét kértem (haha, jól feltörtem). De a precíz lektori munka időigényesebb, mint a fordítás, amely esetemben - mint ahogyan egy kedves fórumtársunk megjegyezte -, csak az idegen nyelvű felirat átírása, így unalmamban az internetet böngésztem, és hopp, találtam egy gyöngyszemet. Pontosabban egy kutyaszaros gyöngyszemet, hogy stílszerű legyek, mert ennek a műnek a nyelvezete bizony alpári, sőt nyomdafestéket sem tűrő, még szerencse, hogy a virtuális térben, ahol már nyomdafesték sincsen, az ilyen szabályokat könnyedén fel lehet rúgni.
Ez az opera a maga nemében páratlan, a műfaja opera-ballada, egy, a barokk korban született ős-musical, egy olyan műfaj, ami zenéjében az olasz opera seriát parodizálja, története pedig - az akkoriban favorizált fennkölt ókori hősi történetekkel ellentétben - egészen közönséges, frivol sőt obszcén, vérlázító, elit- és társadalomellenes, hősei a társadalom aljának szereplői, kurvák, kerítők, koldusok, drogosok, maffiózók, korrupt politikusok. Akárcsak a való világ, amelyben az 1700-as években éltek az emberek, és amely azóta sem sokat változott.
A mű szerzője John Gay, amolyan egykötetes költő és drámaíró, mivel életművéből ezen a darabon kívül más nem maradt fenn. Gay ezt a darabot nem operának, hanem antioperának szánta, angol- és skót dalok és balladák, valamint pár népszerű Purcell, Handel és francia barokk operaária laza füzérének, amely szándéka szerint zenei kíséret nélkül hangzott volna el, és recitativók helyett a dalokat színpadi beszéd (sprechgesang) köti össze. Gay elképzelése annyira szembement a kor szokásával és ízlésével, hogy színház vezetése ragaszkodott a hangszeres közreműködéshez, így a mű hangszerelésére - az utolsó pillanatban -, Johann Christoph Pepusch, Angliában élő német zeneszerzőt kérte fel. A Koldusopera premierjét a Lincoln's Inn Fields Színházban tartották 1728. január 29-én, óriási sikerrel, és a mű azóta sem veszített népszerűségéből, amelyet az évszázadok során újra- és újra elővettek, és kicsit leporolva aktualizáltak. A koldusopera Bertold Brecht érdeklődését is felkeltette, és a német librettó alapján - a történetet megtartva - egy új drámát írt belőle, amely Kurt Weill zenéjével világhírűvé lett, és ez az alkotás a XX. században kiszorította az eredeti operát.
Gay műve Brechten kívül mást is megihletett, így Britten írt kétfelvonásos operát az eredeti mű alapján, amelyet 1948-ban mutattak be, és 1975-től, kettős szereposztásban, két évadon át az Erkel színházban is játszották.
Amit én hozok most nektek, az a Burton és Robert Carsen által aktualizát, eredeti Gay-Pepusch darab, amelyet 2018-ban, az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválon mutattak be, és azóta óriási sikerrel adtak elő számos helyen. Az új feldolgozás a koldus narrátor szerepét megszüntetve, és a mai beszédstílusnak, politikai helyzetnek megfelelően felfrissítve a párbeszédeket, egy, a barokk zenébe ágyazott, ízig-vérig modern és látványos előadást hozott létre. William Christie, a Les Arts Florissants, nem opera-, hanem színész énekesek, akrobatikus táncosok, közönséges kocsmai szöveg, csodálatos dalok, balladák, barokk áriák színes és kavargó elegye, ordenáré és felemelő, kacagtató és könnyfakasztó, obszcén, szatirikus, lírai, és a várható káosz helyett nemes egységbe forrva: ez a Gay féle Koldusopera.
Nem szokásom, de néhány szó a fordításról. Bár a még szűken vett szakmai környezetemben is sokan közönségesen és mocskosan beszélnek, én ettől mindig viszolyogtam, és durva káromkodás, alpári vagy mocskos szavak sohasem hagyták el a szájamat, nem vétkeztem se szóban, se gondolatban. No, de más a kimondott, és más a leírt szó; ez valahogyan, nagy meglepetésemre könnyen, sőt túl könnyen ment, olyan szavak jutottak az eszembe, amelyeknek szinte a létezéséről sem tudtam, és a meglehetősen hosszú szöveg fordítását három nap alatt abszolváltam. Kicsit gondban vagyok most, hogy emiatt dicsekedjek, vagy szégyenkezzek, rátok bízom az ítéletet.
Szokásomtól eltérően nem kell most a letöltési linket kérnetek tőlem, hanem egy hónapra itt, közzéteszem, nézzétek, hallgassátok, élvezzétek ezt a nem mindennapi produkciót, HD kép és Hifi hangminőségben, választható magyar, angol és francia felirattal. Jó lenne ezt az előadást viszontlátni egyszer az Eiffelben, zeneakadémista énekesekkel, pöpec kis barokk zenekarral. Egy ilyen előadással meg lehetne tömni a színházat, fiatalokkal.
1431 takatsa 2026-01-10 08:57:20 [Válasz erre: 1430 lujza 2026-01-10 01:47:47]
Abban igazad van, hogy ez a mű Brecht fantáziáját is megragadta.
Abban igazad van, hogy ez a mű Brecht fantáziáját is megragadta.
1430 lujza 2026-01-10 01:47:47 [Válasz erre: 1429 takatsa 2026-01-09 13:29:13]
Ejha! Most törhetem a fejemet. Olyan, mint egy Brecht mű.
Ejha! Most törhetem a fejemet. Olyan, mint egy Brecht mű.
