Bejelentkezés Regisztráció

Kedvenc felvételek


Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények

764 takatsa 2023-01-28 16:48:12
Hamarosan jön az újabb Prokofjev opera, a szokásos magyar felirattal, két nagyszerű előadásban. Itt van egy kis ízelítő belőle:
1.   2.    3.

763 Edmond Dantes 2023-01-10 17:10:57

off Bár sok hívőnek fájhat, talán érdemes lenne az olyan valótlan és álhíreket lassan minél gyorsabban elfelejteni, miszerint az orosz alkotó- és előadóművészeket az utolsó szálig mindenhonnan és mindörökre el- és kitiltják a világ összes színházából, operaházából, tankönyvéből, képtárából és könyvesboltjából. Már viccnek is rossz az effajta híresztelés. Ami igaz és nem vicc, az a háború különleges hadművelet ... sajnos.


762 Klára 2023-01-10 13:47:59 [Válasz erre: 760 takatsa 2023-01-10 08:55:47]

Lehet, hogy még "a boldog békeidőkben" kötötték le a darabot és a szereplőket? Egyébként, ha nem közismert nevek, és nem vádolhatóak meg Putyinhoz kötődéssel, akkor nem nagyon lehet kifogást találni.  A Scala is megtartotta a szezonnyitó Borisz Godunov előadást! (Nem örülnék, ha valamennyi szinházban és operában, stb. diszkvalifikálnák  az orosz szerzőket, mert utána már csak a költők és írók szoktak következni.)

 


761 takatsa 2023-01-10 13:42:56

Hallottátok már Missy Mazzoli nevét? Mert én eddig nem, de a napokban ráakadtam egy igencsak jó és elgondolkoztató operájára, a The Listeners-re. Az opera premierje 2022. szeptemberében volt az Oslói Operaházban, a főszerepet a MET-ben is rendszeresen fellépő amerikai énekesnő, Nicole Heaston énekelte, partnerei voltak a szintén világhírű ír bariton, Simon Neal, és a nálunk talán kevésbé ismert, nagyszerű hangú norvég mezoszoprán Rone Kummervold, a fiatal tenor Eirik Grotvedt, és a sok-sok európai operaházban megforduló bariton, Johannes Weisser. Persze még sokan mások, és ahogy a zenekart, a kórust, az epizód-szereplőket hallgatom, igencsak magas színvonalat képvisel a Norvég Operaház. 

Az 1980-ban született Missy Mazzolinak nem ez az első operája, hiszen előző művei - különösen a Breaking the Waves - zajos sikert arattak. Azt hiszem, hogy ő az első női zeneszerző, akitől a MET operát kért. Sokan a 21. század amerikai Mozartjának tartják, persze a media mindig hajlamos a túlzásokra, de az biztos, hogy korunk egyik legizgalmasabb zeneszerzője, aki mindannyiunk szerencséjére az opera-szerzésben is vitézkedik. 

Ez az opera nem egy modern Rómeó és Júlia történet, amely történet szinte minden kommersz opera alapja, nem is valami elvont elmélkedés az élet értelméről, hanem a mindennapjainkról szól, a mi kis értékvesztett világunkról, a sodródó emberről-emberiségről, amely már nemcsak az Istent, a Hitet, a saját történelmét és identitását vesztette el, hanem lassan már a Tudományt és a Racionális gondolkodás képességét is, álhírek, tévhitek, konteók tengerében fuldoklik és kezét nyújtogatva próbál valamibe kapaszkodni, szalmaszálba, délibábba, saját hajába, bármibe. Ugye ti is hallottátok már biztos forrásból a híreket, hogy minden védőoltás ártalmas, sőt halálos lehet, az autizmus és az Alzheimer kór okozója, sőt, az új védőoltások megváltoztatják az ember genomját, ráadásul nanorobotokat zúdítanak az érpályánkba, és ezek a nanorobotok átveszik testünk irányítását, azután egy gombnyomással a halálunkat okozzák. És ugye hallottatok az 5G-mobiltornyokról, amelyek gyilkos sugárzást bocsátanak ránk, amelyek állandóan suttognak a fülünkbe, átprogramozzák az agyunkat, és a kormány rabszolgáivá tesznek minket. Nyissátok meg a twittert, a facebookot és olvasgassátok a legújabb híreket... Erről az utóbbi jelenségről szól az opera, a rejtelmes, alacsony frekvenciájú sugárzásról, amelyet vannak akik hallanak, vannak, akik nem, vannak műszerek, amelyek észlelik ezt, más műszerek nem, és számos sötét konteó épül erre a megmagyarázhatatlan jelensége. The Listeners. A fordításban már itt elakadtam, mert az önként adódó "A hallgatók" fordítás nem adja vissza a lényeget, talán jobb a kissé furcsán hangzó "A hallók" kifejezést használni. A hallók, akik hallják ezt a hangot, és ez a hang állandóan a fejükben zakatol, az őrületbe kergeti őket, tönkreteszi az életüket. Ez a helyzet az opera kiindulópontja és arról szól, hogy mivé válik az ember egy ilyen helyzetben, mit lehet tenni, hogy lehet ezzel megküzdeni, honnan, és kitől lehet segítséget kapni vagy -remélni.  Korrajz és egyben a talajt veszített ember kórrajza is ez az opera, gondolkozásra és a saját magunkkal való szembenézésre késztet. A megoldásra nem ad receptet, ez nem az opera, henem a mi feladatunk, nekünk, nekem, neked kell a megoldást keresned. Itt van egy kis kedvcsináló, ízelítő az operából.

És, mivel tudjátok, hogy én szívügyemnek tekintem a kortárs operát, ezért ezt a gyöngyszemet három hétre szabadon letölthetővé teszem. Innen tudjátok letölteni a The Listener-t, magyar, angol és norvég felirattal, HD minőségben. Az opera lejátszására a VLC audio-player javasolt, és egy jó fejhallgató, hogy halljátok a hangot, halljátok az operát és lelkesedjetek, úgy, ahogyan én is lelkesedem. 


760 takatsa 2023-01-10 08:55:47 [Válasz erre: 759 lujza 2023-01-09 23:51:36]

Igen, és ez egy nagyon érdekes egybeesés. Az operaház a 2021. szeptemberi genfi rendezést veszi át és csupa magyar előadóval valósítja meg az előadást, a müncheni viszont egy vadonatúj színre vitel, orosz rendezővel és orosz ajkú főszereplőkkel. Nem szívesen írok én ilyesmit, de a mostani politikai helyzetben több mint furcsa, hogy a müncheniek kirukkolnak egy ennyire problematikus darabbal.  


759 lujza 2023-01-09 23:51:36 [Válasz erre: 755 takatsa 2023-01-06 10:20:16]

Most nagyon telibe találtál a Háború és békével, nemcsak a mi Operánk fogja épp bemutatni, de márciusban a müncheni Staatsoper is, a Liceuval közös produkcióban. A főzeneigazgató, Vladimir Jurowsky fog vezényelni, Tserniakov rendezi, és a szereplők egy része is orosznak látszik. A rengeteg szereplő között nemcsak Szabó Bálint, de Sándor Csaba neve is szerepel.

A március 5-i premier livestream is lesz majd.


758 takatsa 2023-01-09 14:43:34 [Válasz erre: 757 Klára 2023-01-09 14:01:03]

Kedves Klára, örülök, hogy tetszett. Úgy gondolom, hogy a Három narancs minden korosztály közönség-kedvence lehetne, ha az Operaház műsorra tűzné. 


757 Klára 2023-01-09 14:01:03 [Válasz erre: 750 takatsa 2022-12-23 11:58:14]

Kedves Takatsa, kívánságodnak megfelelően, nyugtával dícsérem a napot! Meghallgattam a Narancsok mindhárom felvételét. Kicsit sokáig tartott, mert ismeretlen mű lévén, voltak részek, melyeket többször is szemügyre - bocsánat, fülhallásra - vettem! Örömmel ismertem fel a nyitányt, mely rendszeres repertoárdarab kölönböző koncertekem, számomra teljesen érthető módon. Kellemes zene, és pattogó, indulószerű melódiájával felkelti a szundikáló nézőt, és kiváncsivá teszi, hogy ez micsoda vajon! Igazából nem gondoltam volna, hogy a jó öreg Prokofjev ilyen vidám művet is alkotni képes, az élet mindig tartogat meglepetéseket. A három különböző felvétel mindegyike más  és más - ebben igazad van, ráadásul a lyoni és a későbbi előadások között cca 20 év telt el, az alatt nagyot változott a világ, a szemléletmód ls a techika is. A maga módján mindhárom változat tetszett. Egyikben a zenei megoldás tetszett jobban, a másikban a díszletek és jelmezek ragadtak meg, a zenekar és az énekesek teljesítménye is különböző, de élmény volt, és ez a lényeg! Köszönet érte!

 


756 Klára 2023-01-06 13:02:34 [Válasz erre: 753 takatsa 2023-01-05 14:14:04]

Elismerésem, ha úgy tetszk, megelőlegezve is!   (a véleményemet  természetesen utólag írom meg.) Én is olvastam a Háború és béke című csodát. Aki ehhez a Tolsztoj remekműhöz hozzányúlt, az hatalmas feladatra vállalkozott, akár filmről, akár színdarabról, akár - mint a jelen esetben - opera librettóról beszélünk! A két jelentős filmfeldolgozást ismerem, az operát nem, tehát számomra újdonság és nagy élmény lesz. Mindenesetre köszönet érte Neked is, és annak a fórumtársnak is, aki figyelmedbe ajánlotta!


755 takatsa 2023-01-06 10:20:16 [Válasz erre: 754 lujza 2023-01-06 01:29:36]

Igen, ezt tényleg elírtam, köszönöm a kiigazítást. Hogy érdemes-e megnézni az élő adás előtt, a néző számára talán teljesen ismeretlen, csaknem 4 órás operát, ez egyéni döntés kérdése. Az én véleménemet ismered, hiszen nem töltöttem volna fel most a két videót, ha nem látnám ennek értelmét. Megvallom, kicsit attól tartok, ha valaki először a MAO előadásában látja ezt a művet, akkor nem sok kedve marad utólag más felvételt megnézni.


754 lujza 2023-01-06 01:29:36 [Válasz erre: 753 takatsa 2023-01-05 14:14:04]

Igazán izgalmas, hogy pont az Opera bemutatója előtt ajándékozol meg minket ezzel az operával! De kicsit zavarban vagyok, hogy mit tegyek? Hallgassam meg ezeket az előadásokat most, vagy inkább várjam meg az itthoni premiert először? Lehet, hogy az utóbbival jobban járnék, mert nem lennének előzetes elvárásaim a hazai produkcióval szemben.

A szereposztásból nekem is Szegedi Csaba tűnt fel leginkább, őt aztán igen nehéz elképzelni Bolkonszkij hercegnek. Brassói-Jörös Andreát kíváncsian várom, talán nem lesz rossz! És van egy elírásod is: Brickner Szabolcs Bezuhov lesz és nem Kutuzov.


753 takatsa 2023-01-05 14:14:04

Egyik kedves fórumtársam még november közepe táján ajánlotta, hogy foglalkozzam ezzel a művel, de nehezen láttam hozzá, hiszen olvastam a mű alapját képező Tolsztoj regényt és eléggé maga alá temetett az a hatalmas alkotás.  Ráadásul Prokofjevet kevéssé ismertem, egyedül a Tüzes angyallal foglalkoztam behatóbban, így "előtanulmányként" inkább elővettem a Szemjon Kotkót és a Három narancs szerelmesét, de most már nem húzhattam tovább, itt van a Háború és béke, eddig- és erre jutottam.

Prokofjev évek óta dédelgetett terve volt, hogy megalkossa a XX. század, de talán minden idők legnagyobb orosz operáját. 1941 áprilisában kezdett hozzá terve megvalósításához. Igencsak zaklatott időszak volt ez Prokofjev- és a Szovjetunió életében; Prokofjev elvált spanyol feleségétől és fiától,  elvette kedvenc librettistáját, Mira Mendelsont, aztán a németek megtámadták az országot, menekülés Moszkvából, egy csomó tragédia, de egyben hatalmas és kényszerítő inspiráció is. Prokofjev célja nem a háborúban álló ország és -nép körképének bemutatása volt, mindez csak tablószerű hátteréül szolgált volna  egy megindítóan szép szerelmi történethez. 1942 nyarára elkészült a mű zongora-partitúrája, amelyet benyújtott a Szovjetunió Művészeti Bizottságának. A bizottságnak nagyon nem tetszett Prokofjev elgondolása, követelte, hogy a második (Háborús) felvonást jelentősen bővítse ki, és az egész mű legyen hazafias és hősies, járuljon hozzá a háborúban álló ország harci szellemének erősítéséhez. Prokofev az utasítások alapján átdolgozta a művet, a moszkvai Bolsoj Színházban készültek is az 1943-as premierre, amiből semmi sem lett, végül 1944 októberében egy koncertszerű előadás keretében előadták az erősen csonkított, csupán 8 jelenetet tartalmazó opera részletét. A bizottság újabb- és újabb instrukciókkal látta el Prokofjevet, sőt a harci indulók, hazafias dalok szövegét is megfogalmazták, valamint presszionálták, hogy a Kutuzov-Napóleon párost úgy alakítsa át, hogy a hallgatóság személyükben Sztálint és Hitlert ismerje fel.  Prokofjev át- és átírta, az operáját, született hatalmas két-estés, majd rövidített egy estés változat is,a partitúra hemzsegett a betoldások és kihúzások tömkelegétől, végül baráti körben Prokofjev már azt nyilatkozta, hogy teljesen elveszítette az érdeklődését a mű iránt. Végül 1946 júniusában mutatták be az első részt Leningrádban, de az 1947-re tervezett második rész bemutatója már elmaradt. Prokofjev 1948-tól, a zsdanovi  rendelethez igazodva, újra átírta az operát. 

Prokofjev helyezete nagyon sajátos volt a sztálini Szovjetunióban. Amíg kortársa, Sosztakovics, egész életét a Szovjetunióban élte le, ez volt az élettere, amelyhez kényszerűen alkalmazkodott, addig Prokofjevnek a saját, személyes döntése volt az, hogy a sztálini tisztogatások idején visszatérjen a Szovjetunióba. Prokofjev tehát, egyrész bizonyos értelemben rokonszenvezett a szovjet rendszerrel, másrészt pedig nem ebben a rendszeren szocializálódott, és nem ismerte a játékszabályokat. Így élete a Szovjetunióban elképesztően frusztrált lehetett, viaskodott benne a megfelelési kényszer, a lelkiismeret, a folyamatos rettegés és a hazafias érzés. Valahol azt olvastam, hogy Kutuzov ugyan megnyerte a háborút, de Prokofjev elveszítette. Sajnos Prokofjev nemcsak ezt a háborút vesztette el, hanem az egész életét is, hiszen 61 évesen, agyvérzés következtében hunyt el, tele megvalósulatlan tervekkel. És Prokofjevet Sztálin még a halálában is üldözte, hiszen vele egy napon halt meg, így a generalissimus temetési ceremóniájára lezárt utak miatt Prokofjev koporsóját csak lopva, melékutcácskákon át tudták a temetőbe kivinni, és sírjára csak néhány fonnyadt cserepes virág jutott, mert az összes vágott virág a nagy ember temetésére elfogyott.

Az erősen megcsonkított operát végül halála után, 1953-ban, Firenzében, majd 1955-ben Leningrádban mutatták be. A teljes, 13 jelenetes változat első bemutatására 1957-ben került sor. Az operát azóta Oroszországban rendszeresen, a nyugaton pedig szórványosan játsszák. Ahány előadás, annyi változat, a 4 órás teljes előadás ritkán hangzik el, ami talán nem is baj, hiszen vannak benne olyan, Prokofjev zenéjétől teljesen idegen, sablonos harci indulók is, amelyeket talán nem is Prokofjev alkotott. Különös és zavarbaejtő ez az opera, keveredik benne a megejtő líraiság, és a nyers és vad durvaság, a mindent eltaposó harag, gyűlölet és bosszúvágy. 

Két operafelvételt tölthettek le tőlem 3 hétig, magyar (és mindenféle más nyelvű) felirattal, elfogadható videó- és eredeti hangminőségben (a linket magánban, vagy emailben kérjétek). Elsőként a Kirov opera 1991-es produkcióját (Gergiev, Prochina, Bogachova, Gergalov, Okhotnikov, Grigorian, Borodina). Ez a legteljesebb felvétel, amely DVD-n megjelent. A felvétel legnagyobb erőssége az, hogy elképesztően jó hangok éneklik még a legkisebb szerepeket is. Bár ebben az operában talán nincs is kis szerep. A lírai részek fantasztikusak, de - számomra legalábbis - a háborús kórusok egészen ijesztőek. Elgondolkoztam azon, hogy mi, egy kis maroknyi nép, ha időnként egy pohár bor mellett kesergünk történelmi kudarcainkon, az csak megmosolyogtató. De ha kesergésében az orosz óriás feláll és megrázza magát, az bizony félelmetes, nézzük csak a kórust, az éneklő arcokat, magát Gergievet, ennél több bizonyíték nem is kell. A másik felvétel, amit bemutatok, a Bertini féle (Párizsi opera, 2000) felvétel. Ez a felvétel is tartalmazza az összes jelenetet, de  csaknem 30 perccel rövidebb formában. A rövidítés leginkább a háborús kórusokat érintette, csaknem mindegyik kórus megszólal, de 2-3 verszszakkal rövidebben, az eredeti verzióhoz képest. Ez a rövidítés összességben jótékony hatású. A Kórusok tempója a Gergiev felvételhez képest sokkal gyorsabb, és ez is csökkenti félelmetességüket. Sajnos a szereplőgárda lényegesen gyengébb a Gergiev-féle előadáshoz képest (és ezen még az sem segít, hogy Obrazcova is szerepel, Maria alakítójaként, a felvételen). Sajnos, kereskedelmi forgalomban csak ez a két video-felvétel kapható, pedig 2002-2003-ban mind a Mariinszkij színház, mind a MET részéről nagyszerű előadások születtek, a fiatal Netrebkóval és Hvorosztovszkijjal. Ezek a felvételek sajnos csak igen rossz minőségű kalózfelvételként érhetők el, itt van talán a legjobb minőségű közöttük, egy keresztmetszet, Hvorosztovszkijjal. Bónusként még letölthetővé teszem Hickox 1999-es (Spoleto) 4 CD-s felvételét, kár, hogy ebből, a minden idők talán legjobb előadásából, videofelvétel nem készült.

Mostani DVD bemutatóm aktualitását az adja, hogy három hét múlva a Magyar Operaház is bemutatja a Háború és békét.  Ennek az előadásnak talán az lehet az apropója, hogy az Operaház készítette el a 2021. szeptemberi Genfi operaházi bemutató díszleteinek egy részét.  Elég fura dolog, hogy az Operaház, amely emberemlékezet óta nem adott elő Prokofjev operát, bele mer vágni egy ekkora, - több mint 30 szólistát követelő  - projektbe. Azt hiszem, hogy az Árnyéknélküli asszony óta ez az Operaház legnagyobb bemutatója. Remélem,  tudják mire vállalkoztak, hogy a rendelkezésre álló gárdával, orosz ajkú vendég-énekesek nélkül bemutassanak egy ilyen óriási alkotást. A kórussal biztos nem lesz gond, talán a zenekarral sem, de a sok-sok főszereplő már problematikus (Fried Pétert - az utóbbi időben mutatott hangi állapotában - nehezen tudom elképzelni Kutuzovként, vagy Szegedi Csabát sármos Andrej hercegként vagy Nyári Zoltánt bármilyen - most pl. Kuragin - szerepben). Kívánom, hogy  ne nekem legyen igazam. Remélhetőleg Brickner Szabolcstól szép alakítást láthatunk majd Kutuzov szerepében, és persze itt van a magyar előadás sorsát eldöntő legfőbb szereplő, Natasa kérdése. Érdekes módon az Operabase-ban Anna Shapovalova van erre a szerepre kiírva, de nem ő fog énekelni, hanem Brassói-Jőrös Andrea. Ő tehát az a fekete lovacska, akin áll vagy bukik minden. Én láttam őt nemrég a  Szentivánéji-ben, és nagyszerű volt, de ez nem az Eiffel, hanem az Operaház és nem Britten, hanem Prokofjev főszerep: élete nagy lehetősége. Én kívánom, hogy sikerüljön neki, kívánom, hogy üstökösként robbanjon be, ne csak a magyar, hanem a világ operaszínpadára, mindnyájunknak nagy-nagy öröm lenne.  És kívánom az Operaháznak is, hogy sikerrel, mindenféle botrányok nélkül ússza meg ezt a kalandot. 


752 Momo 2023-01-04 22:07:03 [Válasz erre: 751 takatsa 2023-01-04 18:30:25]

Szuper! :-)


751 takatsa 2023-01-04 18:30:25

Hamarosan...   1     2     3


750 takatsa 2022-12-23 11:58:14 [Válasz erre: 749 Klára 2022-12-23 11:02:07]

Kedves Klára, majd nyugtával dicsérd a napot! :) Remélem, hogy véleményed az opera meghallgatása után sem fog változni.


749 Klára 2022-12-23 11:02:07 [Válasz erre: 748 takatsa 2022-12-21 22:41:19]

Kedves T.!

Még nem tudom, milyenek a Narancsok, ez a mű valamiért a látókörömön kívül maradt. Tudtam hogy létezik, és egy alkalommal belefutottam egy balett-feldolgozás részletébe a Mezzo tv műsorán, az nem csinált kedvet, inkább  elriasztott. Amit  itt Prokofjevről általában, és ennek az operának a keletkezéséről írtal, az akkor is tanulságos és figyelemre méltó, ha valaki zsigeri operagyűlölő! Előzetes köszönet!


748 takatsa 2022-12-21 22:41:19

És már itt is van...

Prokofjev 9 évesen komponálta az Óriás című első operáját. Ekkor már gyakorlott komponistának számított, hiszen 5 évesen írta első zongora-kompozícióját, az Indián Vágtát, szigorúan csak fehér billentyűkre, mert a feketéket akkoriban utálta. Ez a feketebillentyű-utálata 9 éves korára már elmúlt, de sajnos a csak néhány családi előadást megélt 3 felvonásos opera elkallódott, így azt bemutatni nem tudom. 11 évnek kellett eltelnie, hogy valódi színpadra kerüljön egy operája, ez 1921 december 30-án történt meg, amikor a Chicagói Operaház bemutatta a Három narancs szerelmese c. operát. 

Prokofjev 1918-tól 1920-ig Amerikában élt, ebben az időszakban kérték fel az opera megírására. A librettót maga Prokofjev írta, rendező barátja, Mejerhold segítségével, Carlo Gozzi egyik meséje alapján. Gozzi Goldoni kortársa volt, a két Carlo horrorisztikus rémmesék írásával foglalatoskodott, a jóval ismertebb Goldoni a Pinokkióval rágta be magát a gyermekek lelkébe. Gozzi kevésbé ismert, de érdekességként megemlíthetjük, hogy Puccini utolsó műve, a Turandot librettója is egy Gozzi mesén alapult. A libretto orosz és francia nyelven íródott, azért franciául, mert Prokofjev csak gyatrán tudott angolul, és persze Prokofjev akkoriban már Párizsban élt, így joggal gondolhatta, hogy operáját francia földön is sikerre viheti. A bemutatót maga Prokofjev vezényelte. A kritikusok általában fanyalogva fogadták a Három narancsot, sokan nem is operának, hanem valamiféle musicalnek tartották, volt, aki egyenesen bolsevik dzsessznek nevezte, de a közönség nagyon pozitívan fogadta, és zajos ünneplésben részesítette. Az oroszországi bemutatóra (Petrograd) 1926-ban került sor. A művet Európa több városában bemutaták, de igazi siker nem lett belőle (jellemző, hogy az USA-ban az 1921-es bemutatót követőn teljesen elfelejtették,  és a következő előadásra csak 1949-ben került sor). Manapság viszont talán ez Prokofjev legnépszerűbb operája, és sok, jó minőségű felvétel is készült belőle. Magyarországon 1965-ig kellett várni a bemutatóra, amelyre a Szegedi Operaházban került sor. Továbi 10 évnek kellett eltelnie, hogy 1975-ben az Erkel színházban is - 2 előadás erejéig - bemutassák. Én feldúltam az internetet, de ezen a két előadáson kívül csak a Zágrábi Operatársulat miskolci vendégjátékát találtam 2018-ból. Ha ez így van, akkor ez bizony több, mint furcsa...

A Prokofjev operákban az a legjobb, hogy ahány opera, annyiféle Prokofjev. Én eddig a Tüzes angyalt és a Szemjon Kotkót mutattam be, most pedig ezt, de majd jön a Szerencsejátékos és a Háború és béke is, de ezen az operák mindegyike olyan, mintha nem is egy ember írta volna őket. Lehet, hogy Prokofjev zsenialitásának ez az egyik ismérve, nemcsak otthonos volt mindenféle stílusban (erre sok más zeneszerző is képes), hanem a különböző zenei stílusokat és irányzatokat magába szívva, olyan mértékben internalizálta, hogy eggyé vált velük, Prokofjev egyszerre volt barokk, romantikus, modern, tragikus és lírai, fülbemászó és szívdöglesztő, durva és simulékony, angyali és ördögi, de föképp játékos, humoros, gúnyos, groteszk, és a végletekig kiszámíthatatlan. A három narancsra ezen jelzők mindegyike érvényes, hiszen ez egyrészt egy nagyszerű opra, másrészt pedig egy operaparódia, egyszerre félelmetes, tragikus, és kacagtatóan komikus, minden kellék megvan benne, amely az operát operává teszi, és ugyanakkor minden kellék hiányzik is belőle. Ez az opera a fiatal Prokofjev szellemes fricskája Puccininek, Straussnak, a halott Wagnernek és Verdinek: így írtok ti, és így írni én is tudok, sőt máshogy is tudok írni, akárhogyan tudok írni, bármit, bárhogyan, bármiről. Ez az egész opera egy zseniális sziporka, tele váratlan zenei fordulattal, és sohasem tudhatjuk, hogy a zeneszerző varázspálcájára a kalapból egy fehér galamb fog kirepülni, vagy egy aranyos nyuszi fog kiugrani, vagy pedig pofánver minket egy rúgón himbálózó nevető ördögfej. Ebben az operában mindenki megkapja a magáét, és teljesül minden néző-hallgató legrejtettebb vágya. Ebben is zseniális Prokofjev, hogy egyszerre van mondanivalója mindenki számára. Ráadásként nemcsak a történet folyik a színpadon, hanem egy osztott kórus, amely a közönséget, tehát minket testesít meg, ezt a történetet - időnként egymás haját tépve - folyamatosan kommentálja, beszólogat az énekeseknek, és tevékenyen, a saját szájíze szerint hol jobbra, hol balra, rángatja-alakítja a történetet. Magáról a történetről nem írnék, azt úgyis mindenki ismeri.

Ennek az operának pontosan annyi megközelítési és értelmezési lehetősége van, mint amennyi nézője-hallgatója. Éppen ezért, nem hiszem, hogy van két olyan rendezés-előadás, amely valamelyest is hasonlítana egymásra. Éppen ezért, három előadást teszek most közzé, azzal a meggyőződéssel, hogy érdemes mindhárom előadást megnézni, mert annyira különbözőek, hogy senki sem fog unatkozni. Időrenben az első felvétel az 1989-es lyoni. Ez a Kent Nagano által vezényelt felvétel az opera gold standardjának tekinthető, a zenekar és az énekesek kiválóak, Nagano nagyszerűen dirigál, kiegyensúlyozottan bemutatva az opera minden aspektusát. Persze ez egy régi felvétel, a DVD-ről készült videóm kép-minősége épp csak, hogy elfogadható, de a hangminőség rendben van. Talán az kifogásolható kicsit, hogy a díszlet, a jelmez, és maga a rendezés is nagyon minimalista, így - az énekesek kiváló hangja és színészi játéka ellenére - az előadás veszít a meseszerűségéből, felnőtteknek igen, de gyerekeknek talán kevésbé ajánlott. Érdekes ez a felvétel olyan szempontból is, hogy egy régi, a szemünk láttára távolba veszett korból származik, amikor a gonoszságot a színpadon törpék és feketék jelenítették meg. (Van még a DVD-ből néhány, a zúzdát elkerült példány az Amazonon, ami megvásárolható.)  A második felvétel a 2005-ös, de 2007-ben kiadott párizsi előadás felvétele. Ez az én kedvencem. Ez az előadás színpompás és meseszerű, bájos-humoros és cseppet sem ijesztő. 10-12 éves kortól gyerekeknek is ajánlanám, nagyszerű élményben lesz részük. Kiemelném a herceg szerepében Charles Workmant, ez a nagyon szép hangú tenor valahogyan elkerülte a figyelmemet eddig, élményszerű az előadása. A harmadik felvétel a 2005-ös amszterdami. Na, ez egy elég érdekes felvétel. Egyrészt azért, mert technikai minőség szempontjából ez a legjobb, ezt a videót blurayről készítettem, és fantasztikus a hangzása, a rotterdami zenekar produkciója elképesztő. Ez a legmodernebb, de nagyon érdekes, kevés eszközzel megvalósított, látványos rendezés. Viszont az énekesek... Szemben a két előző felvétellel, amelyen minden énekes magas színvonalú produkciót nyújt, ezen a felvételen bizony van néhány gyengébb énekes, így pl. a Francois le Roux (Leander), de a herceget alakító Martial Defontaine alakításától sem vagyok elragadtatva. Viszont az is igaz, hogy kimagasló alakítások is vannak ezen a felvételen, elsőként a Fata Morganát alakító Anna Shafajinskaja, de a Celiót alakító Sir Willard White és Szergej Khomov, mint Truffaldino is egészen kiváló. Szóval sok-sok jó dolog van ezen a felvételen is, érdemes megnézni, ráadásul az amszterdami felvétel az opera egy egészen más aspektusát mutatja be, ez egy félelmetes, helyenként csaknem horrorisztikus előadás. (Na jó, ez kicsit túlzás, de tényleg markánsan különbözik az első két felvételtől.)

Remélem, ha nem is Szentestén, de a karácsonyi ünnepkörben többeteknek fog örömöt szerezni ez a három kiváló előadás, a teljes operák letöltési linkjét 3 hétig tőlem kérhetitek, vagy a fórum privát levelezésében, vagy az email címemen, természetesen a szokott magyar (és mindenféle más nyelvű) felirattal. 


747 takatsa 2022-12-21 15:21:57

Hamarosan...  1       2       3


746 takatsa 2022-12-16 22:22:18 [Válasz erre: 745 Klára 2022-12-16 17:12:35]

Kedves Klára, a fórum mindenkié, és én persze örülök minden visszajelzésnek. Egy ismeretlen opera felfedéze egy új világ felfedezése. :)


745 Klára 2022-12-16 17:12:35 [Válasz erre: 744 takatsa 2022-12-15 15:33:30]

Néha csak elcsodálkozom: honnan a fenéből (bocs!), milyen titokzatos forrásból ásod elő az érdekesnél érdekesebb, madár se látta bemutatókat!. Nem egyszer vadonat új operákat, amiknek a létezéséről se tudtunk eddig! Ráadásul a gyengébbek és az érdeklődők kedvéért rövest magyar felirattal, ami ismét csak nem semmi.

A Bolsoj 1971-es vendégjátéka cakk-pakk kimaradt az életemből, ezért örültem a Pikk Dámának,  és örülök ennek a mostani feltöltésnek is! Ha megnéztem, és lesznek okos gondolataim, megírhatom ugye?


744 takatsa 2022-12-15 15:33:30 [Válasz erre: 741 Momo 2022-12-15 01:54:56]

Most pedig egy igazi ritkaságot szeretnék bemutatni. Ebbe az operába - ha áttételesen is, de - ED segítségével botlottam, aki a Pikk dámáról folytatott eszmecserében megemlékezett a Bolsoj színház 1971-es budapesti vendégjátékáról, ahol többek között a Pikk dámát is előadták.  Rákerestem  erre az 1971-es vendégjátékra, és ezt találtam. Borisz Godunov, Pikk dáma, oké, de mi a fene az a Szemjon Kotko? Talán valami sztálinista rémség? És ki látta vajon 1971-ben? Kivezényelt szocialista brigádok? És milyen élmény lehetett egy orosz nyelven előadott teljesen ismeretlen opera, abban az időben, amikor még nem volt kivetített felirat, és feltehetően nem volt nyomtatott magyar libretto sem. Ráadásul, ahogyan a színlapot látom, ez egy rövidített, 3 felvonásra zanzásított változat, az eredeti 5 felvonásból, 7 képből álló mű helyett. Vajon mit hagyhattak ki belőle? Gondolom, hogy a lényeget. Jó lenne találni valakit, aki ott volt ezen az előadáson 52 éve. Én akkoriban egyáltalán nem jártam még operába, vidéki gimis voltam, LGT-t hallgattam és amúgy még gumibottal sem lehetett volna engem beterelni egy szovjet előadásra, mint az ördög a tömjéntől, úgy irtóztam mindentől, ami orosz volt. Aztán már egyetemista koromban, végső unalmamban beszédültem a moziba egy szovjet scifire. És ott a mozi sötétjében történt meg velem a csoda, egy új, eddig ismeretlen világ tárult fel előttem: Andrej Tarkovszkij Solarisával kólintott engem fejbe az orosz kultúra, nem is tértem magamhoz azóta, mert akit az orosz kultúra megérint, azt örökre fogvatartja.

Ezt hoztam most nektek, egy igazi szocialista-kommunista operát, a kalandos életű Prokofjev művét. Mint tudjátok, az ifjú Prokofjev a NOSZF (Nagy Októberi Szocialista Forradalom) után nem emigrált, hanem Lunacsarszkij népbiztos írásos engedélyével távozott Nyugatra, szerencsét próbálni, mint a legkisebb királáyfi. Előszor az Újvilágban aratott zajos sikert zongoristaként és zeneszerzőként, azután, amikor ott már lanyhult az érdeklődés iránta, Párizsba költözött. Ebben az időszakban írta első szimfóniáit, zongoraversenyeit, balettjeit és két legismertebb operáját, a Tüzes angyalt és a Három narancs szerelmesét. Halálosan összeveszett Sztravinszkijjal (leginkább az operáról alkotott homlokegyenest eltérő véleményük miatt), azután nagyjából kibékült vele. (A későbbiekben Sztravinszkij általában elismerően nyilatkozott kollégájáról, Prokofjevet tartotta a legnagyobb kortárs zeneszerzőnek, természetesen csak saját maga után.) Aztán jött a gazdasági válság, Prokofjev a zeneszerzésből nem tudott megélni, állandóan koncerteznie kellett, és az anyagi gondokkal párhuzamosan a honvágy is fészket vert a lelkében, így 1926-tól egyre töb időt töltött a Szovjetúnióban, majd 1936-ban véglegesen hazatért, azzal a reménnyel, hogy nyugati hírneve garanciát jelent számára ahhoz, hogy anyagi gondok nélkül, teljes intenzitással a zeneszerzéssel tudjon foglalkozni. Hát, ebben tévedett. Anyagi gondjai ugyan időlegesen megszüntek, de az elvtársak nemigen voltak fogékonyak Prokofjev nyugati, modernista és dekadens, később pedig "formalizmus"-nak titulált zenéjére, ők ennél lelkesítőbbet, direktebbet, szocialistábbat szerettek volna: új idők új dalait. Ráadásul ott volt az a nagyon gyanúsnak és megbízhatatlannak minősülő spanyol feleség is, aki - a szerelem múltával - egyre inkább csak nyűgnek és koloncnak bizonyult. Külföldi elismertsége és hírneve megvédte Prokofjevet a legrosszabbtól, de mindenképpen bizonyítania kellett hűségét és hasznosságát egy olyan művel, amely megfelel a kurzus követelményeinek. És erre az opera volt a legalkalmasabb, hiszen az opera minden zenei műfajnál direktebb módon tudja közvetíteni a fennkölt gondolatokat. Ráadásul Prokofjev - ellentétben a többi kortárs zeneszerzővel - nemcsak szerette az operát, hanem élt- és halt érte, állandóan új operák megírásán törte a fejét és az opera-alkotás végig is kísérte egész életét. Persze ez a nagy opera-szenvedély gátja is volt Prokofjev szocialista kibontakozásának, mert ez volt az egyetlen műfaj, amelyben Prokofjev kompromisszumot nem ismert, amelyben makacsan és ellentmondást nem tűrően, a végsőkig tartotta magát saját zeneszerzési és erkölcsi alapelveihez. Mert Prokofjev  írt Sztálint dicsőítő kantátát (Zdravitsa) és sok szocialista filmzenét, de az Opera számára szent volt, és - mint majd látni fogjuk -, a Szemjon Kotko, a környezet pressziója és maga Prokofjev igyekezete ellenére sem vált szocialista operává.

Pedig adott volt minden a kommunista beteljesüléshez, Prokofejv talált egy jó témát is, Katajev egyik novelláját. (Ugye emlékeztek Katajevre, bár én semmit sem olvastam tőle, mert az én időmben a Távolban egy fehér vitorla már csak ajánlott, és nem kötelező olvasmány volt, de az biztos, hogy Katajev, az egyáltalán nem tehetségtelen író, a kommunista kurzus kegyeltje és egyik fő zászlóvivő művésze volt.) És ez nem is akármilyen kisregény volt, hiszen már a címe is rémísztő: "Én, a dolgozó nép fia". Sajnos az opera címét meg kellett változtatni, mivel hasonló című kantáta már volt dögivel, így Prokofjevnek meg kellett elégednie a főszereplő nevével, Szemjon Kotkóval. A Librettót Prokofjev írta, Katajev segítségével, igen egyszerű módszert követve, kiollózták a regényből a párbeszédeket, és ezeket összefűzve készítették el a librettót, erre írta Prokofjev a zenét. Ebbe kössön bele a tisztelt cenzúra, hiszen ez szóról-szóra Katajev, a Sztálin-díjjal, Lenin-renddel, Szocialista Munka Hőse-, Októberi Forradalom-, Munka Vörös Zászló-, és Barátság érdemrenddel kitüntetett, koszorús szépíró megzenésített eposza. Prokofjev 1938-ban kezdte írni az operát a  moszkvai Sztanyiszlavszkij Operaszínház felkérésére. A mű zongora-partitúrája 1939 nyarára készült el. Barátjával, Meyerholddal, a színház igazgatójával és híres főrendezőjével, már a próbákat tervezték, amikor Meyerholdot letartóztatták. (Meyerhold  aztán 1940 februárjában, a művészek körében akkoriban eléggé szokványos módon, egy tarkólövéssel végezte.) Ez a letartóztatás a munkálatokat visszavetette, és az opera további sorsát is bizonytalanná tette. A bemutatóra végül, hoszzas huzavona után, 1940 júniusában került sor. A huzavona egyik oka feltehetően az opera német-ellenessége volt, hiszen akkoriban - igaz titokban - a német és az orosz már/még két jóbarát volt. A cenzorok úgy istenigazában nem tudtak belekötni a Katajev ihlette műbe, de érezték, hogy valahogyan ez az egész opera nem kóser, nincsen megfelelően kidomborítva az eszme, belevész a szerteágazó és szövevényes részletekbe. És persze a zene, abban is kevés volt a hősi hevület és sok volt a melankólia. Így aztán csak néhány előadást ért meg az opera, aztán eltűnt a süllyeszőben és Prokofjev örülhetet annak, hogy ezt a kalandot megúszta ép bőrrel. Az opera csipkerózsika álmát aludva megvárta Sztálin halálát (ami sajnálatosan egy napra esett Prokofjevével. Istenem Prokofjev még csak 61 éves volt akkoriban, de már előtte is évekig élő-halott volt agyvérzése következtében, 61 évesen halt meg ez a zseniális ember, szégyellem magamat helyette, 68 évesen) és csak 1970-ben támadt fel (mármint az opera) a Bolsoj rendezésében, és került hozzánk is, 1971-ben.

Nálunk azóta sem játszották, és máshol sem igen, egyedül a Mariinszkij színház tartja repertoáron a darabot. A világ ezt az operát nemigen ismerte, és ha ismerte is valamelyest, azt is elfelejtette. Méltatlanul. Méltatlanul, mert ez egy nagyszerű opera, a prokofjevi zene egyik csúcspontja. Egy olyan opera, amely könnyűszerrel befogadható azoknak is, akik nem szeretik a XX. századi operát, mert ez a mű mind szerkezetében, mind zenéjében a klasszikus opera-hagyományokra épül, megtalálható benne mindaz a szépség, mindaz a magasság és mélység, amiért még most is annyian szeretjük az operát. Ez az opera egyszerre egy megható szerelmi-, és felkavaró szenvedéstörténet, öröm és bánat, remény és keserűség, gyengédség és brutalitás, lírai szépség és ocsmány rútság és mindez átitatva a Prokofjev zenéjére annyira jellemző humorral, empátiával és némi  szarkazmussal. A helyszín Ukrajna, 1918-ban, a szocialista forradalom után, a polgárháború közepette, parasztok, földesurak, németek, partizánok, renegátok, harc és viaskodás, reménykedés és kilátástalanság, pont olyan, mintha ma lenne, aktualitását azóta sem veszítette. És mindezt a színes, borzalmában is gyönyörűséges forgatagot Prokofjev csodálatos zenéje fogja össze, ez a semmihez sem hasonlítható, egyedi zene, amelynek minden taktusából egyszerre árad a líra, a humor és a tragédia. "Adjátok meg a Császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené." Prokofjev ezt a híres mondást követve, a 2.5 órás opera utolsó 15 percét, a bárgyú kommunista hepiendet, odaadta Sztálin császárnak, de az opera többi része, ki merem mondani, Istené (és isteni) maradt. Ezt a 2 óra 15 percet érdemes megnézni-meghallgatni, most nektek is, és amíg világ a világ, másoknak is. 

A Mariinszkij Színház 2015-ös remek, és szinte ingyen kapható DVD felvételét osztom meg veletek, Gergijev vezénylésével. Ez a felvétel is bizonyítja, hogy a Mariinszkij az egyik legjobb operatársulat a világon, kiváló zenekarral és kórussal és még az epizódszerepekben is olyan hangokkal, amelyek csak orosz földön teremnek. A színészi játék, a rendezés, a díszletek és az operatőri munka is pazar, minden igényt kielégítő. A DVD-ről készített videó képminősége jó, és mind a sztereo, mind a surround eredeti hangsávot is tartalmazza. Az általam készített magyar feliraton kívül angol és francia feliratot tartalmaz. A teljes video 20 napig tölthető le, a linket privát üzenet formájában, vagy a nick-nevemmel megegyező gmail-címemen kérjétek. A zeneértő és angolul tudó érdeklődők a videón kívül még egy 270 oldalas pdf formátumú monográfiát is letölthetnek, amely Prokofjevnek a Szovjet érában készült operáival foglalkozik. A könyv szerzője Nathan Seinen.  Igyekeztem sok-sok részletet bemutatni az operából, a tegnapi bejegyzésemben, remélem, hogy sokan kedvet kaptok a teljes opera letöltéséhez és megnézéséhez.

Tudom, hogy ez az opera nem éppen karácsonyi ajándék, de majd igyekezem, hogy a hátralévő kevés időben összehozzak valami békésebbet.


743 Klára 2022-12-15 07:00:18 [Válasz erre: 741 Momo 2022-12-15 01:54:56]

Ezt is köszönöm!


742 Klára 2022-12-15 06:59:55 [Válasz erre: 740 takatsa 2022-12-14 16:01:29]

Mindig tanul az ember! Köszönöm!


741 Momo 2022-12-15 01:54:56 [Válasz erre: 740 takatsa 2022-12-14 16:01:29]

Szemjon Kotko

Szuper. :-)

Mariinsky, Gergijev, 2014


740 takatsa 2022-12-14 16:01:29

Hamarosan...

Egy kis ízelítő: 1     2     3     4     5


739 Klára 2022-11-27 07:48:18 [Válasz erre: 738 ladislav kozlok 2022-11-26 20:42:29]

Kedves  Laci, Bernsteint személyesen nem ismerhettem - sajnos - de munkásságát a lehetőségek függvényében igen.  Mint jeleztem, Karajan elírás volt, nem én vagyok az egyedüli, akivel ilyesmi előfordult.


738 ladislav kozlok 2022-11-26 20:42:29 [Válasz erre: 733 Klára 2022-11-25 19:34:52]

Azért illik Bersteint ismerni, Klárika,


737 Heiner Lajos 2022-11-26 14:33:08 [Válasz erre: 732 Klára 2022-11-25 17:46:37]

Domingot sok városban, sok szerepben láttam - talán a leghíresebben, Otelloként Bécsben, és a Metben is (meg a CG-ban, de az főpróba volt, markírozott).

De a legnagyobb elismerésem a bécsi Pikk dáma - a földszint 11. sorában ültem. Hermann talán az operairodalom legnehezebb, de mindenlépp egyik legnehezebb szerepe.

Jól láttam Domingo arcát, amikor az előadás utáni tapsviharra kijött.

Hamuszürke volt...


736 takatsa 2022-11-26 10:23:05 [Válasz erre: 735 lujza 2022-11-26 02:32:39]

Kedves Lujza, az első mondatodat egyáltalán nem értem, valamiről biztos lemaradtam.

A második bekezdésedet még annyira sem értem, gondolom viccnek, vagy gúnynak szántad. Hogy mennyit számított egy feleség akkoriban, és ki a jobb és ki a rosszabb feleség; ezzel a kérdéssel még nem foglalkoztam, de egy dolgot biztonsággal állíthatok: az ember értékét az adja, hogy az ember Isten teremtménye, és Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette (1Móz 1,26). Ez az érték a teremtés óta nem változott, nem lett se több, se kevesebb. Az ember nem "csereszabatos", egyik gyerek vagy egyik feleség nem pótolhatja a másikat, az ember értékét nem jósága vagy hasznossága, hanem egyedisége, megismételhetetlensége és emberi mivolta adja. Én a részemről szeretném lezárni ezt a meddő vitát, maradjunk a Fideliónál, amelynek két felvételét te is, mint bárki más, még 19 napig letöltheti.


735 lujza 2022-11-26 02:32:39 [Válasz erre: 729 takatsa 2022-11-25 00:10:15]

Tudod, kedves Takátsa, még szerencse, hogy nem nagyon ismerjük egymást, mert így legalább engem nem tudsz megdicséri! :)) De Mintha Te írtál volna olyat, hogy Isten nem szerette Beethovent.

Hogy Jóbot mennyire szerette, azt nem tudom,de tulajdonképpen gyerekes módon dicsekedett vele az ördögnek, és ennek a következményei lettek a próbatételek. Viszont egy feleség akkoriban még nem túl sokat számított, egy olyan meg pláne, aki kigúnyolta Jóbot a szenvedése miatt. Talán egy jobbat kapott utána.

 


734 takatsa 2022-11-25 20:54:20 [Válasz erre: 732 Klára 2022-11-25 17:46:37]

Köszi a visszajelzést, örülök, ha neked is nagy élmény volt ez a három Pikk dáma. Nagyon tanulságos egy művet többféle rendezésben, előadásban megnézni, a különböző értelmezési módok, súlyozások hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember komplexebb képet kapjon és a mű megértésének magasabb fokára juthasson.


733 Klára 2022-11-25 19:34:52 [Válasz erre: 732 Klára 2022-11-25 17:46:37]

Bocs, elírás!  nem Karajan, hanem Bernstein! De ő is remek karmester, ráadásul zeneszerzőnek sem rossz!


732 Klára 2022-11-25 17:46:37 [Válasz erre: 729 takatsa 2022-11-25 00:10:15]

Kedves T!

Régen nem írtam már az általad feltöltött művekről. Nem mintha nem tetszettek volna, de annyi "dícsérő" megjegyzést kaptam, hogy kissé elkeseredtem, és elment a kedvem az egésztől.

Mostani jelentkezésemnek két oka van: Csajkovszkij a Pikk Dámákkal  és Beethoven. Nekünk 4-5 éves koromban nem volt lemezjátszónk, de a családban senkinek sem. A padláson egy nagy dobozban régi lemezek árulkodtak arról, hogy valaha volt, de a háborút nem élte túl. Egy néprádió szolgáltatta a „kultúrát”, rendes rádió csak az ötvenes évek vége felé érkezett, lemezjátszó még később, érdekes módon az is az operairodalomnak köszönhetően, de az hosszú történet.  Voltak viszont anyai nagyszülők, akik kb. ebben a korban elvittek az Operába, a Diótörő, majd a Csipkerózsika, később a Hattyúk tava előadásaira, a csodálat Csajkovszkij zenéje iránt ekkortól datálódik. Nem csak az operákat, de zenekari műveit is szívesen hallgatom, egy jó B-moll zongoraverseny elbűvöl. Idővel az Anyegin is megjött, az is kedvenc, sőt láttam valamikor a Pikk Dámát is, de az akkoriban nem fogott meg. Sokkal, sokkal később, egy MET közvetítés kapcsán ért a felismerés, hogy EZ valami fantasztikus, ezért is kaptam szívdobogást, mikor a 3 felvételt feltöltötted. A Mariinsky előadás számomra ismeretlen volt, pár ismerős szereplővel, Gergiev rengeteg hajjal és rendes karmesterpálcával! A fogpiszkáló-korszak csak később érkezett el. Gegam Grigorian nagyon jó volt, mint mindig és érdekes volt látni-hallani a fiatal Guleghinát, akinek hangja és alakítása sejteni engedte, hogy ebből a fiatal szopránból még lesz valaki! Lett is pl. Turandot, akinek én ezt megelőzően láttam. A többi énekes is jó volt, és egy korrekt oroszos rendezés.

A MET Pique Dame előadást ismertem, ez volt a nagy felismerés előidézője. Domingo előtt akkor is és most is kalapot emeltem! 58 évesen elénekelni, eljátszani egy extra magas tenorszólammal kistafírozott szerepet, ráadásul abszolút idegen nyelven - ez még Domingótól is teljesítmény, nem ok nélkül kapott már az első ária után nyiltszíni tapsot. A másik fénypont, ragyogó ellentét Hvorostovsky, aki pár évvel korábban nyerte meg a cardiffi énekversenyt, és üstökösként robbant be az operavilágba. Van vagy 32 éves, baritonfachban ez szinte még gyerekkor, de úgy játszik, énekel, ahogyan azt a bizonyos Jeleckij-áriát azóta se senki, és nem is hiszem, hogy valaki így énekelni tudja! Akkortájt senki nem gondolhatta, hogy Domingo 80 felett még színpadon van, Hvorostovskynak alig 60 év adatik!  Gorchakova ragyogó Liza, és a MET szokáshoz híven a legkisebb szerepben is remek énekesek lépnek fel. A zenekar, énekkar remek, mint mindig, és remekül megoldott Pásztorjátékot produkáltak.

A párizsi Pique Dame nagy robbanás volt! Ludovic Tézier-t ismertem, hallottam többször, róla tudtam, hogy ki. A többiek? Ismeretlen nevek, Galouzint megkerestem a Wikipédián, és felfedeztem, hogy valamikor fellépett a MÁO-ban is, ennyi.

Aztán jött a csoda. Egy tenoristának a Celeste Aida, vagy az Esultate természetes, azt várja el tőle mindenki. De egy pizsamás, fürdőköntösben fel-alá járkáló, tévelygő , kicsit bolond egyén megjelenítése nem tartozik a mindennapi rutinhoz. És ebben a feldolgozásban ezt látjuk. Herman kicsit kába képpel, aranyos vigyorral fel-alá járkál, csodálatosan énekel, nem kiáltja világgá, hogy meglátott egy ismeretlent, és megszerette – énekét csendes emlékezés, melankólia hatja át. Gondosan betakargatja az ágyon fekvő Lizát, csendre inti a „báli jelenet” kórusát éneklő többi beteget, mert Liza alszik! A rendezés sem mindennapi, a színpad első részében a betegszoba, a betegágy, Herman és az ápolószemélyzet egyes tagjai jönnek-mennek, a színpad hátsó része vállmagasságba emelve, azon történnek a több szereplőt felvonultató jelenetek, az első képen a sétatér, később a báli jelenet – persze ez a megoldás bizonyos keretek közé szorítja a megjelenítést, de mindez csak Herman képzeletében játszódik. A színpad előterében a betegágy, Liza és Pauline kettős jelenete viszont közvetlenül a betegágy mellett, és ettől a jelenettől Liza folyamatosan jelen van. Meglepő rendezési fogás, hogy a Pásztorjáték egy részét Liza és Herman éneklik majd bekötött szemmel „fogócskáznak” a többi beteg között, ki kit fog meg – ahogyan a sors játszik az emberekkel?

Ez a kettősség vonul végig az előadáson – a beteg csendes megnyilatkozásai, vagy dühkitörései (utolsó jelenet Lizával, mikor elűzi magától, akinek alakítója méltó partner) megdöbbentő színészi alakítást láthatunk, mely prózai színpadon is figyelemre méltó lenne, de itt végig énekelni kell, és az is tökéletes! Én Tézier nevét jegyeztem meg., de a többi szereplő is nagyon jó.

Kedves T, evvel az operával nagy meglepetést és örömet szereztél nekem, ezért még azt is elnézem neked, hogy nem szereted Beethovent! Akinek a zenéje kétségkívül nem altatódal egy cseperedő gyermek számára, de minden tekintetben maga a csoda. A Jóisten megáldotta a csodálatos tehetséggel, és ezt párosította a nehéz sorssal, és a súlyos betegséggel. Én különleges körülmények között találkoztam először Beethoven zenéjével, azokban az októberi viharos napokban, mikor minden ablak tárva nyitva volt, akiknek működő rádiójuk volt, felhangosították, hogy mindenki hallja azt a viharos tengert idéző melódiát, és egy életre megjegyeztem az Egmont nevet. Aztán jöttek sorban a többi zenekari művek, a csodálatos szimfóniák, a zongoraversenyek!  és végül a Fidelio. Több alkalommal, jobb-rosszabb rendezésben és szereposztással, de a többi Beethoven művel együtt ezt is szeretem. Nem mondom, hogy kedvenc operám – a kedvenc az, amit éppen hallgatok. Azt még kevésbé, hogy a legjobb opera, amit valaha írtak – ez biztosan nem így van, de azokra sem neheztelek, akiknek ez az Alfa és az Omega!

Kell egy-két nap a Dámák után, míg meghallgatom mostani ajándékaidat (a zürichi előadás felvételét ismerem, de érdekes lesz magyar felirattal nézni-hallgatni), nem lehet gyors egymásutánban ennyi szépséget felhabzsolni – idő kell, míg leülepszik az agyamban és a lelkemben. Egyetlen halk megjegyzést engedj meg nekem: biztosan csodálatos a bécsi Fidelio Karajan vezényletével, de sok csodás felvétel van a Karajan előtti időkből is. Persze, van szebb, gyengébb, kinek mi és ki tetszik, ez egyéni döntés kérdése. Ígérem, a Fideliókról is írni fogok!

 

 

 

 


731 takatsa 2022-11-25 12:07:57 [Válasz erre: 730 ladislav kozlok 2022-11-25 09:09:51]

Nincs mit, Laci. :)


730 ladislav kozlok 2022-11-25 09:09:51 [Válasz erre: 727 takatsa 2022-11-23 19:03:00]

Nagyon nagy koszonet kedves Takatsa. Mindenkinek ajánlom a bécsi  Bernstein féle etalon értéku Fidelio-t.


729 takatsa 2022-11-25 00:10:15 [Válasz erre: 728 lujza 2022-11-24 23:29:43]

Ó, kedves Lujza, úgy látom, nem egészen értetted meg a kis írásomat, pedig igyekeztem pontosan fogalmazni, és Beethovenről szépen írtam, olyan szépen, ahogyan zeneszerzőről még sohasem. Emberről szebben és nagyobb szeretettel én nem tudok írni, de talán nem is lehet. 

Jób történetével viszont picit vitatkoznék veled. Isten definitíve maga a szeretet, így természetesen szerette Jóbot és Beethovent is. De mit tudunk mi a szeretetről? Szinte semmit, és azt is rosszul. Mindenesetre a Biblia szerint Isten játszott Jóbbal, hiszen fogadást kötött az ördöggel, és szabad folyást engedett Jóbbal kapcsolatban az ördögnek, azzal a kitétellel, hogy nem ölheti meg Jóbot, bár ez a tiltás is büntetésként értelmezhető ebben az esetben. Jób pedig csak látszólag kapott vissza mindent, hiszen az Isten nem támasztotta fel Jób feleségét és gyerekeit, akiket az ördög megölt, hanem újakat adott helyettük, ami, ha úgy tetszik, sovány vigasz, és nem lehet gyógyír a fájdalomra. 

Embernek lenni nagyon nehéz, ezt bizonyítja Jób, Mozart vagy Beethoven élete, és a miénk is...


728 lujza 2022-11-24 23:29:43 [Válasz erre: 727 takatsa 2022-11-23 19:03:00]

Isten játszott Beethovennel, ahogy Jóbbal is. Hát lehet, de tudomásom szerint Isten nagyon szerette Jóbot, és miután "játszott" vele (szerintem az ördög tette ezt), mert kiállta a próbát, gazdazon megjutalmazta, nagyobb vagyona lett, mint bárkinek, gyönyörű családja, és tovább élt, mint bárki más. És azt hiszem, ugyanígy szerette Beethovent is, mert olyan tehetséget adott neki, mint senki másnak. Mellesleg nagyon meg is próbálta, és szegény nem ismerhette meg azt a hatalmas sikert, ami azóta is tart neki, és ki tudja meddig még tartani is fog. Azt hiszem, igaza volt Édesapádnak, és ha nem kéne lázadni ellene, ezt talán Te is belátnád.

Persze ő nem volt operaszerző. Ez az adomány egy másik lieblingnek, az ifjú Amadeusnak jutott. Számomra ő írta meg az operák operáját, és egyáltalán, az opera műfaja nélküle nem lehetne elképzelhető.


727 takatsa 2022-11-23 19:03:00

Azt hiszem, hogy bontakozó gyermeki lelkem első tudatos cselekedete Beethoven utálata volt. Mintha ma lett volna, 4 éves vagyok, lámpaoltás a gyerekszobában, aztán 10 perc múlva, amikor 3 testvérem már békésen szuszog, felcsendül a szomszéd szobában a zene, általában Beethoven valamelyik szimfóniája. Apám élt-halt Beethovenért, engem viszont zavart ez a csöppet sem andalító-álomba ringató zene, én a Moldvát szerettem volna, vagy a Peer Gynt-et hallgatni, de az általam kedvelt zenék csak nagyon-nagyon ritkán szűrődtek  a zárt ajtón át. Ez a csaknem velem született Beethoven ellenszenv aztán elhatalmasodott rajtam az évek során, hiszen egy fiúgyereknek tudat alatti és -fölötti elsődleges célja szembeszállni az apjával és győzedelmeskedni, és nekem ebben a harcban a Beethoven-gyűlölet lett a fegyverem, hiszen sem akkor, sem azóta bármikor, esélyem sem volt arra, hogy az élet bármely területén megmérkőzzek apám hatalmas és lehengerlő intellektusával. De ott volt nekem Beethoven, a titkos fegyverem, amellyel sok-sok vitát tudtam provokálni, ő sohasem hagyott cserben. Beethoven utálatom volt az én szilárd váram, amit az évek során kövenként-apránként építgettem, keresgélve, és néha meg is találva a Beethovent dehonesztáló érveket és történeteket.  Könnyű dolgom volt, mert mi tagadást, Beethoven egy elég fura szerzet volt. Már a születése sem ígért sok jót, hiszen egy olyan családba született, ahol az apa és anya is nemzedékekre visszamenően alkoholista és depressziós volt és 7 nagyobb testvérének többsége vagy súlyos értelmi fogyatékos volt, vagy fiatalon meghalt. Aztán az élete is többnyire szürkén és siváran telt, mert nézzük pl. Mozartot, a jókedvét, vehemenciáját, ötletességét, csillogását, egy igazi zsenit, akinek minden testnyílásából megszakítás nélkül ömlik a zene, miközben Beethoven a kottája fölé görnyedve görcsösen rajzolja a kottafejeket, aztán törli, maszatolja, satírozza, kitépi, leragasztja, újra írja, szemétbe dobja, előveszi, széttépi, újrakezdi, gyötrelmes és izzadságos munkával, amelynek nincsen kezdete és nincsen vége, csak valami inaszakadt lihegve-vonszolódás; a hangokkal folytatott sziszifuszi küzdelem. Aztán úgy néz ki, hogy végre megszületik a mű, de nem jó, újra- és újra kell írni, és ha látszólag készen van, akkor sem tudja befejezni, hanem pam-papam....pam-papam, a végtelenségig, mert nincs utolsó hang, nincs katarzis, nincs győzelem, nincs megbékélés, nincsen csend. Csak kényszer van és kényszeresség, makacsság és csökönyösség. Ez lenne a zsenialitás? Ez lenne a tehetség? Nem, és nem. Aztán Beethoven vezényel, hadonászik, ordítozik, örjöng, hasraesik, feláll, folytatja a végtelenségig. Isten nem szereti Beethovent. Isten játszik Beethovennel, mint ahogyan játszott Jóbbal is. Elvesz tőle apránként mindent. Mindent. Beethoven egyre kevésbé hall. Egyre hangosabb zenét ír, egyre vadabbul veri a zongorát. Beethoven megsüketül. De a zongorát tovább püföli. Egy vasrúd áll ki a zongorából. Beethoven vicsorít, ráharap a vasrúdra, fogait a vason csikorgatja, remeg, rezonál a koponyája. Uram, adj hangot, csak egy hangot adj nekem! Nincs válasz, süket a csend. De Beethoven nem adja fel. Ez ördögi. Nem, nem ördögi... emberi, mélységesen, szívszaggatóan és visszataszítóan emberi. Szeretnél te is Beethoven lenni?

E kis bevezető után, most mondjátok meg, mit szeretnék én a Fidelión? Ahogy Beethoven végignézett a művei listáján, látta, hogy már csak az opera hiányzik. Mindenáron kell lennie egy operának, gondolta,  nem "egy" operának, hanem a "nagy" operának, a nagy szimfóniák után, a világ legnagyobb  operájának. 1803: Beethoven szerződést köt Schikanederrel. Beethoven nekiveselkedik Schikaneder librettójának, a Vesta szűznek. 1 hónapig kínlódik vele, azután feladja, mert felfigyel a későbbi Fidelio librettójára. 1805-re megszületik a mű, "Leonore, avagy A házas szerelem diadala" címmel. Előadják a 3 felvonásos operát, mérsékelt siker, Beethovennek sem tetszik, átdolgozza 2 felvonásosra. Az új bemutatóra 1806-ban kerül sor, de ez sem tetszik neki, újra és újra előveszi, újra és újra átírja. Már a nyitány sem jó, ezt is újraírja, 1. Leonóra nyitány, 2. Leonóra nyitány, 3. Leonóra nyitány, 4. Leonóra nyitány. 1814-ben ismét átdolgozza az egész operát, az újabb premierre a napóleoni háborúk miatt evakuált Bécsben kerül sor, jobbára unatkozó francia tisztek jelenlétében. Beethoven továbbra is elégedetlen, talán egyetlen műve sem okozott számára annyi csalódást és frusztrációt, mint a Fidelio, nem is ír soha többé operát. Ennyit a mű előéletéről, az utóéletét ismeri mindenki. De egyáltalán operának nevezhető-e ez a több mint kétórás szimfonikus örjöngésbe, jól-rosszul behegesztett, szinte minden eredetiséget nélkülöző, többnyire mozarti klisékkel építkező melodráma? Valóban ez lenne a bécsi klasszikus zene legnagyobb operája? A kérdésre adott válasz ma is megosztja a zeneértőket és zenerajongókat.

A mű története röviden: 18. század vége, Sevilla közelében. Két éve Florestan, egy spanyol nemes, megpróbálta leleplezni a börtönparancsnok, Pizzaro bűneit. Kísérlete sikertelen volt, és azóta Pizzaro ítélet nélkül, a börtönben tartja ellenfelét fogságban, embertelen körülmények között. Leonora, Florestan felesége megtudja, hogy férjét hol tartják fogva, és fiúnak álcázva magát, Fidelio néven elszegődik inasnak Roccóhoz, a börtönőrhöz, hogy férjét kiszabadítsa. Álcázása olyan jól sikerül, hogy Rocco lánya, Marzelline szerelmes lesz Fidelióba, és már az esküvő napját is kitűzik. A miniszter rajtaütésszerű vizsgálatot rendel el a börtönben, ezt megtudva Pizzaro elhatározza, hogy meggyilkolja Florestant. Rocco nem vállalja a gyilkosságot, így azt Pizzaro maga akarja végrehajtani. Rocco, és Fidelio a cella melletti ciszternában kiássák Florestan sírját, Pizzaro megérkezik, de gyilkossága meghiúsul, mert Fidelio előkapja addig rejtegetett pisztolyát, hogy megvédje férjét. Közben megérkezik a miniszter, Pizzaro lelepleződik, férj-feleség pedig révbe jut, hurrá, halleluja, ennyi.

Itt be is fejeztem volna kis fejtegetésemet, ha nem toppant volna be Bernstein. De Bernstein betoppant 1978-ban a Bécsi Operába. "Majd Leonard" - mormolja Presser, és valóban, Leonard életet lehel a holt anyagba. Nézzétek meg ezt a 45 éves videót, és lássatok csodát, mit művel ez a kis amerikai Mozart, ez az Ukrajnából az Ígéret földjére menekült halivudizsidómuki, aki többet tud Beethovenről, mint az összes európai zenetudós együttvéve, többet tud örömről-szenvedésról, mert az emberlét - Beethoven által is sejtett - kínzó titkát, öntudatlanul, kromoszómájában hordozza. És mi lenyűgözve és bódult döbbenetben nézzük Bernsteint, ahogy életre kelti az igazi Beethovent, ahogyan pálcájával világot teremt és ahogyan megszólal a zenekar általa, önkívületben, hipnózisban. Ezt látnotok, hallanotok kell. És persze látnotok kell az énekeseket, az akkori sztárokat, a tökéletes Lucia Poppot Marzelline szerepében, Manfred Jungwirthet, mint Roccót, ezt a szeretnivaló buffó-basszust, vagy Hans Sotint, a ferdeszájú Don Pizzarót . És persze a Leonorát alakító Gundula Janowitzot, aki korántsem tökéletes, nem az a csodálatos Pamina, akit megcsodálhatunk a Klemperer-féle felvételen, hanem egy félszeg, introvertált, félelmekkel és kétségekkel küzdő, a hangokkal is birkózó Leonora, aki korántsem biztos a küldetése sikerében. A Florestant alakító René Kollo, és Janowitz alakítása arra is bizonyság, hogy Beethoven milyen kegyetlenül bánt az emberi hanggal, és milyen embert próbáló feladat felülkerekedni nemcsak a börtönön, Don Pizzarón, hanem magán Beethovenen. Ez a csodálatos előadás Bernsteinnek köszönhető, aki jelen van minden énekesben, minden zenészben, minden hangban, Beethovenben.

És akkor kaptok egy máluszt is, a  Harnoncourt-féle 2004-es Zürichi felvételt. Nézzétek meg, hogy milyen a Fidelio Bernstein nélkül. Persze itt is van bőven látnivaló, pl. Rocco szerepében Polgár László, aki persze nem ideális börtönőr, hiányzik belőle a nyersesség és a kissé durva humor, ő "csak" Rocco apuci, azzal a csodálatos, földöntúli, bársonyos-lírai hangjával, amelybe mi mindnyájan, édes álmot aludva, örökre beburkolóznánk. A rendező is észlel Polgár-Roccóban némi alkalmatlanságot, "éneklés közben csapj egy nagyot az asztalra, pajti" - mondja, meg is teszi Roccónk, leginkább saját magát megijesztve. Aztán itt van Leonore szerepében Camilla Nylund, na, ő aztán nem olyan félszeg, miint a kis Janowitz, hanem egy harcos amazon, aki átcsörtet mindenen, egy pillanatnyi kétséget sem hagyva, küldetése sikerében. És mindezt hanggal is bírja, skálázik, trillázik, kivágja a magas cét és talán még most is tartja, köp ő Beethovenre, a kottába tiporja. És persze az ifjú Jonas Kaufmann első nagy-nagy sikere, hangjában ott zeng a jövő minden ígérete. A többiekről inkább ne beszéljünk, Alfred Muff, mint Pizzaro, csak ritmustalanul óbégat, Elizabeth Rae Magnuson pedig keresgéli a tiszta hangokat. Mindent összevetve ebben a felvételben is van szépség, érdemes meghallgatni, csak egyvalami hiányzik belőle, mégpedig nagyon: Bernstein.

Én most ezt a két felvételt hoztam. A jó minőségű teljes videókat, eredeti hangsávokkal, magyar, és minden más nyelvű felirattal három hétig tölthetitek le, a linkeket privátban kérjétek tőlem.


726 takatsa 2022-11-22 22:45:03 [Válasz erre: 725 -zéta- 2022-11-22 22:24:10]

Kedves Zéta, a teljes felvételek - az utolsó simítások-simogatások után, remélhetőleg két nap múlva lesznek letölthetők. Akkor majd - szokás szerint - jelentkezem néhány gondolattal, amelyben reflektálok a megjegyzésedre is. 


725 -zéta- 2022-11-22 22:24:10 [Válasz erre: 723 takatsa 2022-11-22 16:08:18]

Köszönjük, nagyon tanulságos figyelni, mennyit fejlődött (sajnos, többnyire vissza) az énekeskultúra 26 év alatt, ami a két előadás között van. Mindkettő a maga korában elsőosztályú előadásnak minősül...

Kíváncsian várom a teljes felvételeket...


724 Cilike 2022-11-22 20:41:35 [Válasz erre: 704 takatsa 2022-11-07 16:06:15]

Tizenévesen az Anyegin is egy nagy rácsodálkozás volt nekem...hogy egy opera ilyen is lehet. Mikor a báli jelenet összeveszős része ment a rádióban. A Pikk dámát először kicsit untam, de mikor egyszer Vladimir Galuzin énekelte Hermannt, majd leestem a lépcsőről, ahonnan a színpad oldalából néztem. Úristen, ez mi?! -gondoltam. Hihetetlen ez a mű. Azóta arra a meggyőződésre jutottam, hogy Csajkovszkij a legnagyobb lángelmék közé tartozott. Ekkora és ilyen sokoldalú életművet alkotni, viszonylag rövid élete alatt, az nem semmi. 


723 takatsa 2022-11-22 16:08:18

Hamarosan letölthetővé válik e két operafelvétel magyar felirattal ellátott válatozata. Egy kis ízelítő: 1,   2,   3,   4.


722 takatsa 2022-11-13 22:06:30 [Válasz erre: 720 ladislav kozlok 2022-11-13 17:31:29]

Kedves Laci, én Szergej Larint először az Erkelben láttam, Végzet hatalmában. Óriási élmény volt, igazi, világraszóló tenor volt. Sajnos nagyon fiatalon meghalt.

Igyekszem valamit kezdeni a Fidelióval is, bár nem igazán az én esetem. :)


721 ladislav kozlok 2022-11-13 17:37:03 [Válasz erre: 720 ladislav kozlok 2022-11-13 17:31:29]

világ


720 ladislav kozlok 2022-11-13 17:31:29 [Válasz erre: 715 takatsa 2022-11-11 15:00:49]

Kedves Takatsa, igazad van. A  Pique dame fantasztikus opera. A darabot eléggé ismerem, mert a feleségem diploma munkája  ez opera elemzése volt. Éloben elozsor 1989 januárjában láttam Pozsonyban. Ez volt Sergej LARIN elso szerepláse  városunkban.   A két alternánsa megbetegedett, Larin 4 nap alatt  háromszor énekelte Hermannt. Nagyon jol. Ez volt az ugrodeszka a vilákarrier  felé. 


719 Edmond Dantes 2022-11-11 22:14:32 [Válasz erre: 718 Búbánat 2022-11-11 17:55:45]

Köszönöm. Mint olvasom, Szvetlanov felesége volt és 1971-ben még csak negyvenes éveiben járt..


718 Búbánat 2022-11-11 17:55:45 [Válasz erre: 713 Edmond Dantes 2022-11-11 14:23:47]

A Pikk Dáma Öreg grófnéját Larisza Avgyejeva énekelte a Bolsoj pesti vendégjátéka alkalmával az Operaházban: a moszkvai társulat három alkalommal adta elő Csajkovszkij számomra is a reveláció erejével ható mesterművét (1971. szeptember 22., 25., 28.)

Kettős szereposztásban hozták el a dalművet, az első előadás (szeptember 22.) közreműködői közül kiemelem az alábbi énekművészeket:

Visnyevszkaja (Liza), Obrazcova (Polina), Atlantov (Hermann), Mazurok (Jeleckij herceg), Mihail Kiszeljev (Tomszkij), Galina Boriszova (Nevelőnő),  Nyina Lebegyeva (Mása) és Makvala Kaszrasvili (Prilepa)

Borisz Hajkin vezényelt.

Érdekesség: a vendégjáték előadásain a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa működött közre.


717 Edmond Dantes 2022-11-11 15:21:31 [Válasz erre: 715 takatsa 2022-11-11 15:00:49]

Ez aaaz, köszönöm, tehát Hajkin. Tinédzser voltam, ki hinné, de voltam és tudatosan választottam a P. D.- t. Nem tudtam, hogy az sem való tinédzsereknek...


716 Klára 2022-11-11 15:15:49 [Válasz erre: 715 takatsa 2022-11-11 15:00:49]

A Bolsojt nem én ástam elő, csak válaszoltam egy korábbi felvetésre. Nem merültem el a Bolsoj Pikk dámájában, elsőbbséget élveznek egyéb felvételek!  De majd belenézek a Bolsojba is, Obrazcova se jön szembe hetente!

 


715 takatsa 2022-11-11 15:00:49 [Válasz erre: 713 Edmond Dantes 2022-11-11 14:23:47]

Ezt találtam neked a Bolsoj általad idézett vendégjátékáról. Remélem láttad Prokofjevnek, Katajev ihlette opuszát is. :)

GOSZUDARSZTVENNIJ AKADEMICSESZ K I J BOLSOJ TYEATR, Moszkva /Moszkvai Állami Akadémiai Nagy Szinház/ az Operaházban Muszorgszkij. M.: BORISZ GODUNOV. Népi zenedr. 4 f v . , előj. Szöveg: Puskin után Muszorgszkij. Zenei átd. : Pdmszki j-Korszakov D i s z l e t - j e l m e z : F j o d o r Fedorovszkij Rend.: Leonyid Baratov Vezényel: J u r i j Szimonov. 1971. I X . 19» 2 1 , 23, 26. C s a j k o v s z k i j , P.: A PIKK DÁMA. 0. 3 f v . , TT.— Diszlet-jelmez : Vlagyimir Dmitrijev Rend.: Borisz P o k r o v s z k i j Vezényel: Borisz H a j k i n . P r o k o f j e v . Sz.: SZEMJON KOTKO. ü. 3 f v . Szöveg: K a t a j e v és Prokofjev. D i s z l e t-jelmez : V a l e r i j Levental Rend.: Borisz P o k r o v s z k i j Vezényel: Fuat Manszurov.

(Itt lehet böngészni még nagyon sok érdekes vendég-előadást)

Csajkovszkíj élt-halt a rokokó zenéért, a Pikk dámába emiatt került be a Pásztorjáték. Jó kis zene ez, olyan, mintha Mozart posztumusz alkotása lenne. Ha bájosan-humorosan adják elő, akkor szórakoztató, erre jó példa a MET 1999-es előadása. Az előadás nehézsége abban is rejlik, hogy egészen más stílus, így más hangi adottságokat és éneklési módot igényel, mint az opera többi része. 






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.