Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények
Bocs, félrecsúsztam,a Berlioz-monstrumra gondoltam, amiről most szintén eszmecsere folyik. Köszönöm, hogy szólt!
A Violanta egyfelvonásos opera, kb, 1óra 20 perc időtartammal. Én ezt azért nem nevezném "monstrum"-nak!
"Az, hogy 1980-ban Marton, Jerusalem és Berry elénekelte, arra utal, hogy valaminek csak kell lennie ebben a zenében (is!)" Leginkább sok-sok pénznek kell lennie, amennyiből ezt a monstrumot ki lehet hozni. És a sok pénzből nyilván sok gázsi jut(hat)ott a felsorolt énekeseknek, amennyiért elvállalták szerepeiket. Cinizmus? Inkább józan matek.
Egy bizonyos kor felett ez már nem lehetséges. 33 éve magam is végigálltam Bécsben a Rózsalovagot.
Pontosan. A Roger király gyakorlatilag leplezetlenül hirdeti a szerző életformáját, ráadásul paradox módon az 1920-s években a bigott Lengyelországban mutatták be. (Na jó, Varsó akkor is elütött a mlyen katolikus vidéktől.)
Pár éve épp Bécsben vendégeskedtem. Megnézhettem volna A trójaiakat a STOP-ban - állójeggyel.
Nem vállaltam be.
Operabase szerint Bryan Hymel 2020 novemberében 2-3 Rodolfót énekelt Las Palmasban. MET-ben 2018 énekelt egy gálán, 2020 januárban 2 Berlioz/Faustot. Ld. még itt.
A Müpában elvileg lehetséges, "csak" zenekar, énekkar, pár top szinvonalú énekes és egy jó karmester szükségeltetik hozzá!
Azért én szívesebben nézném meg a Trójaiakat koncertszerű előadásban, vendégművészekkel a Müpában, mint magyar megvalósításban az Operaházban, de hozzáteszem, ez csak az én, szubjektív véleményem. :)
Sajnos abban a korban, mikor a MET-ben és Európa több nagy operaházában hatalmas sikerrel játszották Korngold operáit, csak esetenként készültek felvételek, hanglemezek egy-egy áriáról. Amik ma már csak ritkán vannak meg, és elég problematikus hangzásúak. A Nagymamámtól megörököltem Leo Slezák önéletirását, abban olvastam, hogy neki speciel egyik kedvenc operája volt, és sok sokert aratott vele. Mindenesetre érdekes ismerkedés lesz! Az, hogy 1980-ban Marton, Jerusalem és Berry elénekelte, arra utal, hogy valaminek csak kell lennie ebben a zenében (is!)
A Roger Múr? Azt hittem, hogy a Roger Nyúl.
VÉGRE VALAKI RAJTAM KÍVÜL, AKI REFLEKTÁL! (Már kezdtem azt hinni, csak engem érdekelnek ezek a T. féle feltöltések) A Roger valóban bűbájos történet, akár az Ezeregyéjszaka meséi modern változata is lehetne, de a zenéje remek, izgalmas! A ROH előadás valóban nagyon jó,különösen Mariusz Kwiecień,és Saimir Pirgu. A többieknek a nevét se hallottam eddig, de azok is jók. (Kwiecień viszonylag korai visszavonulása komoly hiányt idézett elő a bariton- fachban.)
Ha emlékezetem nem csal, bizonyos korban jobb körökben szinte kötelező volt a keleti kultúra, kultúrák iránt érdeklődni! Lásd Byron, bár ő egy kissé korábban élt, de mindig voltak követői! Lehet, hogy Szymanovsky éppen a "szexuális irányultsága" miatt nem volt túl népszerű saját hazájában, és emiatt fordult a keleti kultúrák felé?
Nekem is a Moore a kedvencem, örülök, hogy egyszer sikerült pár mondatot beszélgetnem Vele.
Így van, tehát a jó magyar hagyományok ismeretében várhatjuk, hogy akár a MüPá-ban is fél-, negyed-, nyolcadszcenírozott előadásban, vagy koncertszerűen bármikor is előadják.
Tegnap került föl a hálóra Nilsson 1958-as debütálása a Turandotban.Elképesztő.
Itt van az új merényletem ellenetek, innen tölthetitek le Korngold Violanta c. operáját, a Torinói Operaház előadásában. Magyar és angol felirat, a magyar automatikusan indul, javasolt lejátszó: VLC.
Korngold ezt az operát 17 évesen, 1914-ben írta, és másik egyfelvonásos operájával (Der Ring des Polykrates) együtt, 1916-ban, Münchenben mutatták be, Bruno Walter vezényletével. Az operát a tizes években számos helyen előadták Európában, a MET-ben pedig 1927-ben volt a bemutatója. Ezt követően ez az opera is tetszhalott állapotba került, feléledésének manapság vagyunk tanúi. A librettót Hans Müller-Einigen osztrák drámaíró írta. Ez az a típusos librettó, amelyet egy rutinos zeneszerző a kukába dobott volna, de Korngold ebben az időben egy minden tapasztalat nélküli zseniális kamasz volt, így elkészítette ezt az egyfelvonásos operát, amely hű tükörképe az akkori Bécsnek, annak a színes zenei forgatagnak, amelyben egymás mellett jól megfér Mahler, R. Strauss és az operett. Az opera cselekményét néhány mondatban össze lehet foglalni: a XV. század Velencéjében, éppen a karnevál napjaiban vagyunk. A város katona-parancsnokának, Simone-nak házában vagyunk. Simone felesége Violanta, aki mélabús azóta, hogy húga szerelmi bánatában a vízbe ölte magát. A karneválon megjelenik Alfonso, a nápolyi király törvénytelen fia, aki elcsábította Violanta húgát. Violanta bosszút esküszik, szerelmi légyottot ígérve, a házukba csalja Alfonsót, férjét pedig ráveszi, hogy ölje meg a gaz csábítót. Alfonso mit sem sejtve megjelenik, aztán szó szót követ, végül Violanta szerelmes lesz Alfonsóba. A bősz férj beront, le akarja szúrni Alfonsót, de Violanta szerelmese elé ugrik, így férje kardja őt szúrja halálra. Soványka történet, a századelő szirupos érzelgőségével leöntve, de Korngold már 17 évesen is Korngold, és ha a Violanta nem is éri el a Halott város színvonalát, azért ez is jelentős, szép alkotás.
És most kis magyarázat, hogy miért minősítettem ezt a feltöltést merényletnek. Azért, mert ez a torinói előadás nem éri el azt a minőséget, amelyet a MET, ROH, Bajor, Madridi, vagy Scala produkcióinál megszokhattatok. Ez az előadás kb olyan minőségű, mint amilyet napról-napra, itthon is láthatunk. A karmester Pinchas Steinberg sokunknak ismerős, párszor Budapesten is megfordult és itthon nem előadóművészetével, hanem inkább "román majom" megjegyzésével híresült el, amellyel vezető baritonunkat illette. A Violantát szorgos mesteremberként vezényli le, mellőzve mindazt a fényt, csillogást, ötletességet, amely Korngold zenéjét jellemzi. Az énekesekről sem mondhatok sok jót, még a legelfogadhatóbb teljsítményt Kupfer-Radecky nyújtja Simone szerepében (őt Wotanként láthattuk a Walkürben, Pesten). A szoprán Annemarie Kremer és a tenor Norman Reinhardt hangilag teljesen alkalmatlan volt Violanta és Alfonso nehéz és igényes szólamának megszólaltatására. Azt hiszem, hogy az operával ismerkedő fórumtársaknak csalódás lesz ez a felvétel, de sajnos ez az egyetlen forgalomban levő videó Korngold operájáról. Ígérem, hogy amint megjelenik jobb felvétel, akkor visszatérek erre a szép műre. Addig pedig fájdalomdíjként letölthetitek mp3 formátumban a Violanta 1980-as müncheni felvételét (vezényel Marek Janowski, és az énekesek: Marton, Jerusalem, Berry), mellékelem ennek a felvételnek a kísérő-könyvecskéjét is. Ha a két felvételt összehasonlítjuk, akkor csak annyit mondhatunk: ég és föld a különbség.
Most kb. három hétig nyugtotok lesz tőlem, nyaralunk, utána folytatom...
Kedves Klára, nem akarok T. nevében nyilatkozni, de Te megunhatatlan vagy (bocs!).
Kedves T.! Tartok tőle, hogy meg fogsz unni engem. A Trójai falovat (bocs!) csodát már letöltöttem. Ha minden igaz, holnap kivégzem szegény Roger királyt, és megírom, mit találtam benne izgalmasat. Aztán egy nap szünet, és következik a Trójai, pardon, Trójaiak - mert többen vannak.
Most pedig léket vágok a francia romantika zászlóshajóján, következzék Berlioz les Troyens című operája. Az operát két változatban tölthetitek le. A ROH 2012-es előadásának 1-2 részét, és a 3-4 részét, valamint a MET 1983-as előadását, (mellette egy bónusszal DiDonato előadásában Dido áriája, 2020-ból). A Covent Garden előadását különösen ajánlom a figyelmetekbe, full HD, 2 audiosávval (2.0 stereo és 5.1 surround), a magyar mellett angol, német, francia és spanyol felirattal. A letöltött videók lejátszására VLC-t javaslom.
Nyugodtan állíthatjuk azt, hogy ez az opera Berlioz főműve, amelyen 1856-tól 1861-ig dolgozott. A librettót is Berlioz írta, Vergilius Aeneis c. eposzának felhasználásával. Berlioz nem volt valami szerencsés ezzel az operával. Már maga a témaválasztás is problematikus volt, az antik téma ebben az időaszakban lerágott csontnak számított, és a mű monumentalitása is mindenkit riasztott. A teljes mű nem is hangzott el Berlioz életében. Hosszas huzavona után 1863-ban került sor a mű bemutatójára, a párizsi Théâtre Lyrique-ben, de csak az opera 3-5 felvonása hangzott el, és az is erősen vágott formában. Berlioz nagyon sok kompromisszumra kényszerült, amelyet az általa szerkesztett és kiadott partitúra is bizonyít, hiszen számos - választható - vágást tartalmaz, amelyet Berlioz kénytelen-kelletlen engedélyezett. A teljes opera előadására csak Berlioz halála után 21 évvel, 1890-ben került sor, de ez az előadás is számos vágást tartalmazott, ráadásul Berlioz kívánságával ellentétben nem egy napon, hanem megbontva, két egymást követő napon adták elő az operát, német nyelven. A párizsi Opéra-Comique végül 1892-ben adta elő a teljes operát, ez tekinthető a teljes opera igazi bemutatójának. A XX. század első felében igen keveset játszották Berlioz művét, csaknem feledésbe merült. A partitúra 1969-es kritikai kiadását követő évtizedekben a világ nagy operaházaiban műsorra tűzték a teljes operát amely ma már egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és a kritikusok is a valaha szerzett egyik legnagyobb operának tartják.
Az 1983-as MET produkcióhoz csak annyit tennék hozzá, hogy ezzel az operával debütált Jessye Norman a MET színpadán, és bizton állíthatom, Cassandra produkciója felülmúlhatatlan. Tatiana Troyanos igen szép és lírai Dido alakítása is emlékezetes. Domingo csak nagynehezen vállalta fel az operairodalom egyik legnehezebb, magas fekvésű tenor szólamát, és főleg a szerelmi kettősben nyújtott nagyszerű alakítást, bár meg kell jegyeznünk, hogy az első- és utolsó felvonás 1-1 kisebb részében a szólamot transzponálva énekelte. Az én igazi ajánlatom a ROH 2012-es előadása, Pappano vezénylésével. Emlékezetes Anna Caterina Antonacci drámai és szuggesztív Cassandrája és Westbroek sokszínű és árnyalt Dido alakítása. Az igazi csoda viszont az üstökösként berobbanó amerikai tenor, Bryan Hymel, aki az utolsó pillanatban, a gyengélkedő Jonas Kaufmanntól vette át a szerepet. Hymelről én csak annyit tudok, hogy 1-2 év alatt, ragyogó formában, csodaszép hangon abszolválta a legnagyobb tenor szerepeket, aztán 2016-tól teljesen eltűnt, még mindig várják és hirdetik fellépéseit a világ legnagyobb operaházaiban, de évről-évre lemondja a szerepeit. Valaki itt biztos sokkal többet tud róla, mint én, mindenesetre nagy kár érte. És ez a ROH előadás különben is fenomenális, a díszletek, a rendezés, a kórusok, a balett, a mellékszereplők csodálatosak, és mindez tökéletes audiovizuális-technikai megvalósításban. Remélem sokatoknak szerzek örömöt ezzel a felvétellel.
Köszönöm szépen Klára a részletes bszámolódat, öröm számomra, hogy megérintett téged is ez az opera. Nem szoktam statisztikával foglalkozni, de most kivételt teszek, 10 nap alatt tizen töltötték le a művet. Arról persze nincsen adatom, hogy hányan nézték meg, vagy hányan néztek bele a videóba.
És most személyes élményeim a Kurtág-csodáról! A Beckett - dráma minősítése túlmegy rajtam, ezerszer megtették szakavatott emberek, nekem szókincsem sins hozzá. (mondja bárki, hogy nem vagyok szerény és mértéktartó!) Egyetlen szóval: zseniális, ahogyan zseniális mellette Kurtág zenéje is ! Én a zenekart, a rendezőt és az énekes művészeket is a mű zsenialitásához méltónak tartom! Mert ebben az előadásban mindenki és minden benne van!
Rövid zenei bevezetés, pár szavas prológ után felmegy a függöny. Látható egy bizonytalan rendeltetésű épület, ajtó, két ablak, előtte egy nagyméretű, téglalap alakú tárgy fehér lepellel letakarva, és egy függőleges, téliesített szoborhoz hasonló valami, szintén fehér lepellel borítva. Reggel van. Jön egy bice-bóca ember, létrára mászik és benéz mindkét ablakon. Leveszi a leplet a tárgyról, egymás mellé állított két hordó van mellette, lecsukott tetővel. Olyanforma, mint a kiürült olajos hordók, amiket kimosva állványra helyezve kerti zuhanynak használnak. A későbbiekben "kuka" névvel illetve.Kaján vigyorral kukkant bele mindkettőbe. A szoborról is leveszi a leplet. Kerekesszékben ül egy ember, deréktől talpig pokrócba burkolva, a fején véres rongy. A sánta férfi reméli, hogy hamarosan mindennek vége, és nem büntetik őt többé. Megy a konyhába, és várja, hogy sípoljon (nyilván valaki).A kerekesszékes leveszi fejéről a kendőt, egy férfi az illető, Hamm.Saját, apja, anyja és kutyája szenvedéséről monologizál. Sípszóra előkerül a bice-bóca ember, ő Clov. Kettejük kapcsolata, illetve Clov megjelenése többnyire sípszó megszólaltatásán alapul.
A következő jelenetben felemelkedik az egyik kuka fedele, megjelenik belőle válltól felfelé egy férfi, megkopogtatja a másik kuka fedelét, abból kiemelkedik szintén vállig, egy nő, aki szemlétomást élvezi a napsütést.
Itt van ez a négy ember! Kezdődik a történet.
Kik ők? Hol vannak? Hogy kerültek ide, mi tartja őket össze, stb! Monológok, kettősök, beszégetések következnek, egyik a másik után.
Az egymást követő jelenetek során lassan, fokozatosan kiderül, hogy a házaspár régebben kerékpár baleset áldozata lett, és a kerekesszékes az ő fiúk, akinek valamikor volt társa, sőt gyermeke, aki elment nagyon messzire De ki a negyedik? Ő gondozza őket, beszélget velük, sem fizikailag, sem szellemileg nem tejesen egészséges. Tulajdonképpen semmi sem történik, a házaspár beszélget, emlékezik a régi szép időkre, szinte kézzel foghatóvá válnak a szép emlékeik, amikkel elúzni próbálják a jelen nyomorúságát. A kapcsolatuk a kerekesszékben üldögélő fiúkkal nem a legjobb.
Miért tartom a szereplőket is zseniálisnak? A nagyon modern, nagyon szép és nagyon nehéz áriák eléneklése mellett a szerepüket el is kell játszani, meg is kell testesíteni. A kukában élő férfi (Nagg) és nő (Nell) érzéseit az éneklés mellett csak a kezük, az ujjaik mozgatásával, és csodálatos mimikájukkal tudják kifejezni. Semmi mozgás, semmi nagyobb gesztikulálás, csak apró rezdülések. A kerekesszékben ülő férfi karmozdulatai, melyekkel monológjait kiséri, szinte szélmalomra emlékeztetnek - csodás ellentét az apró gesztusokkal, de a szélmalomharc hiábavalóságát is eszembe juttatta! A szinte mindennapos eseménytelenséget néhány jelenet után egyetlen valami töri meg: Nagg szólítja Nellt, megkopogtatja a mellette álló kuka tetejét, semmi válasz. A levegőbe sikoltott, elnyújtott Nell szó kifejezi, hogy megértette, bekövetkezett az elkerülhetetlen, lesüllyed, magára csukja a kuka tetejét és a továbbiakban nem jelenik meg. Megrázó, megindító megoldás!
Hamm és Clov még beszélget, monologizál egy ideig, emlegetik életük különböző epizódjait, aztán Clov elmegy, Hamm pedig teljes reménytelenségben fejére borítja a véres kendőt, és várja az eljövendőt. Ennyi az egész, de a szöveg, az áriák és az egyes áriák közötti zene olyan fantasztkius hatást kelt, aminek leírására egyszerűen nincsenek szavaim!
Én egyáltalán nem gondoltam az Operára, az Eiffel műhelyházra pedig végképp sem.Egy iIyen bemutatóra nálunk kizárólag a Müpa lenne képes, meg is hirdette már egyszer, a Scala bemutatója utáni tavaszra, de közbeszólt a Covid akkor, azóta pedig hallgatnak. A Müpa be tudja vonzani a külföldi érdeklődőket is, és van egy jelentős méretű törzsközönsége, amely még az ilyen kalandokat is be szokta vállalni. (Nem ED-re gondoltam.)
Bocsánat, semmiképpen sem csökkentett létszámú zenekarra gondoltam, ez szerintem is abszurd. A zeneszerző előírásait tiszteletben kell tartani. Az Eiffel csak azért fordult meg a fejemben, mert az Operaházban esetleg tartandó előadásnál fél-harmadig megtöltött nézőtér valóban lehangoló lenne. Valamikor az Eiffel megnyitáse előtt Ókovács Szilveszter egy interjúban arról beszélt, hogy az Eiffel alkalmas lenne olyan darabok bemutatására, melyek jellegüknél fogva kisebb érdeklődésre tarthatnak számot. Az sose jutott volna eszembe, hogy egy ekkora beruházással megvalósított intézményben nincs lehetőség egy megfelelő méretű, létszámú zenekar elhelyezésére.
Én nem javasolnám Kurtág operáját az Eiffelben előadni, mert nagy zenekar szükséges hozzá, olyan hangszerekkel, amit csak el tudsz képzelni, rengeteg ütőssel, pianinóval, harmonikásokkal, cimbalommal. És az a véleményem, hogy mindent úgy kell előadni, ahogyan a zeneszerző azt megírta, soha többet kiherélt Pelléas és Melisande.
De a nagy dérrel-dúrral beharangozott Eiffel Műhelyházban talán műsorra lehetne tűzni! Az internetes jegyvásárlási lehetőség sokakat megmozgatna. Az április 30.-i és május 8.-i Boccenagra már nem Domingo-val ment, mégis sok külföldi néző volt jelen, még a harmadik emeleten is!
A hazai érdektelenséget még csak felmérni sem kell: v a n. Jó esetben árukapcsolással = bérletben kitűzhető lenne Kurtág György operája, aztán sokan nem mennének el rá. Nem lenne felemelő látvány a félig-kétharmadig üres nézőtér. Közhely, de mégis igaz, hogy Bartók opera-remekműve máig nem jutott el a közönség többségének szívéhez. Vajon hány néző fülébe-szívéhez jutna el Kurtág?
Bocsánat, kedves Lujza, én is nagyon megörültem (l. 591), sőt a javasolt két Scala kiritika után becsatoltam a párizsi bemutató kritikáját is. Egyébként ez az opera valóban egy fantasztikus alkotás, ha a szemgyulladás után végig tudom nézni, megosztom benyomásaimat a fórumtársakkal. Egyébként sok tekintetben egyetértek Veled!
A rendezővel folytatott interjút sajnos nem tudtam teljes mértékben értékelni, francia beszéd, angol felirat!
Tűnődtem, hogy miért nem használja ki a lehetőséget a máskor oly ügyes Müpa? Amikor összeállt egy csapat ennek a nem könnyű operának a színrevitelére, miért nem csapnak le rájuk, és hívják meg legalább a szólistákat és a karmestert egy koncertszerű előadásra, mikor ez egy soha vissza nem térő alkalom? Lehetséges, hogy azért, mert felmérték a hazai érdektelenséget, hogy hiába tekintik ma a világ legnagyobb élő zeneszerzőjének Kurtág Györgyöt, egyszerűen lehetetlen lenne a művére megtölteni a hangversenytermet? Itt se túl nagy az érdeklődés, nem tudom, hogy rajtam kívül bárki is megörült-e Takátsa fórumtársunk feltöltésének?
https://fidelio.hu/zenes-szinhaz/kritikaszemle-kurtag-gyorgy-parizsi-operabemutatojarol-171154.html
Szerencsére mindenütt nagy sikere van a műnek.
És egy interjú a rendezővel: https://www.youtube.com/watch?v=XRPkP6ZBHJU
Pierre Audi rendezte egyébként a legutóbbi müncheni Parsifalt is, ami többeknek nem tetszett.
Néha fáziskésésben vagyok, de nem hagyok ki egyetlen lehetőséget sem! Nagy ostobaság lenne, mert ezek többnyire unikális lehetőségek, méltóak a megtekintésre, és - ami nem megvetendő szempont - még csak pénzbe sem kerülnek. Max egy "köszönöm" jár érte!: :)
Köszönöm szépen, kedves Klára visszajelzésedet. Már azt hittem, hogy senki sem nézte meg ezt a feltöltésemet, amelyet Korngold élete fő művének tartott, de szerencsére tévedtem. :)
Kedves T.!
"Húsvéti meglepetésként" adtad nekünk a " Das Wunder der Heliane" c. Korngold operát. Húsvét ide, vagy oda - és ez nem blaszfémia - számomra megdöbbentő erejű meglepetés volt! Jó ideje ismertem a Halott Várost, a magyar felirat új színt hozott az opera megtekintésekor, és érdekes volt a Marlis Petersen - Jonas Kaufmann féle nagyon jó előadás után az Andrea Denoke – Torsten Kerl előadást is megismerni, egy régebbi és egy újabb rendezői felfogást és előadást összehasonlítani.
Valami hasonlóra számítottam a Heliane esetében is, legfeljebb Lotte Lehmann véleménye gondolkodtatott el. Ha egy Lotte Lehmann formátumú és karriert magáénak tudható énekesnő ennyire lelkesedett Heliane szerepéért, akkor abban kell lennie valaminek... És valóban!
Nem az opera cselekménye a fantasztikum, mert az valóban pár mondatban összefoglalható. Nincs is igazi cselekmény! A lényeg az eredendően jó, segítőkész, önzetlenül adni akaró és adni tudó ellentéte és harca a gonosszal, a bosszúállóval. Első körben a gonosz kerekedk felül, de végül vesztes lesz. Közben azért az is kiderül, hogy a gonosz, a Király egy korábbi félresikerült kapcsolat feletti bosszúját tölti ki a feleségén, a Királynőn, aki nem is igazán a felesége...Az opera egy csodálatos történet, egy nő köré fonva, pazar, korához képest modern és rémesen nehéz áriákkal, nem kevés színészi teljesítményt igényelve. Minden és mindenki más mellékes, csak háttér, kivéve a Királynő és az Idegen közötti jeleneteket. Heliane valóban csodálatos szerep, de nem csak énekesi, komoly színészi követelményeknek is meg kell felelni. Hálás köszönet ezért a felfedezésért!
"Párizsban is bemutatták Kurtág György operáját" Linket csinálni én sem tudok, de az alábbi helyen megtalálható!
https://24.hu/kultura/2022/05/13/kurtag-gyorgy-opera-parizs-premier-a-jatszma-vege-komolyzene/
És reméljük, még Kurtág György életében történik meg ez! Sajnos a következő évadban nem láttam semmi nyomát. De valószínűleg akkor is inkább csak hallani fogjuk, eredetileg is koncertszerű előadást tervezett a Müpa, amit nem csodálnék így, egyetlen előadás kedvéért. Nemrég Eötvös Péter Sleepless című legújabb operáját adták ugyanígy elő a Müpában a szerző vezényletével, és így is nagyon megrázó előadás volt. Az eredeti berlini premier énekesei énekeltek itt is, és nekem nem hiányzott az óriási cethal, ami Berlinben a díszlet volt.
Egyébként miért nem a Magyar Állami Operaház mutatja be a Kurtág operát? Nem akarnak a Scala nyomába jutni ezzel is?
Ne tartsd magadat visza, kedves Klára, a te véleményed pontosan annyit ér, mint bárki másé. :)
Már korábban letöltöttem a Kurtág operát, de nem volt időm egy "köszönöm" erejéig beírni, sem meghallgatni. Érdeklődéssel és nem kis meglepetéssel olvastam a két kritikát. Igen, mi emberek különbözőek vagyunk, és tévedhetünk is - még a legnagyobbak is! Erre a zenetörténetből nálam okosabbak tucatjával sorolhatják a példákat. Az opera meghallgatása után nyilván nekem is lesz véleményem, de ennyi okos enber után nem biztos, hogy előállok vele. Mindenesetre nagyon remélem, hogy mielőbb itthon is bemutatásra kerül, és élőben is megtekinthetjük!
Kedves Lujza, köszönöm a hozzászólásodat, és örülök, hogy te is fontosnak tartod Kurtág művének "közkinccsé" tételét, a mi kis baráti társaságunk számára. Én nem kívánom vitatni senki álláspontját, a tiédet sem, és főképp nem Pál Tamásét, azt azonban megjegyzem, hogy Pál Tamás szarkasztikus megjegyzésével, miszerint nincsen balett ebben a francia operában, nem értek egyet, hiszen Kurtág operája balettel kezdődik, amelyet Clov egy létrával ad elő (Clov pantomimja), és különben is, a mozgásnak - és a mozgásnélküliségnek - kitüntetett szerepe van az előadás egészében. Kurtág opeája nem antiopera és nem is az operajátszás végét jelenti, hanem éppen ellenkezőleg, azt bizonyítja, hogy az opera, mint műfaj lehetőségei határtalanok, alkalmas az emberi lélek legmélyebb rétegeinek a bemutatására, ahová a szó vagy az ecset sohasem juthat el.
A rendezői önkény kérdésében viszont abszolút osztom Karmester Úr véleményét. A rendező sohasem társszerző, nem az a feladata, hogy megalkosson, átírjon vagy újraalkosson egy művet, hanem az, hogy az előadás többi résztvevőjével együtt, szakmai alázattal, színre vigye a zeneszerző alkotását.
Nekem óriási meglepetés, és nagy-nagy öröm, hogy közzétetted ezt a felvételt! Nagy tisztelője vagyok Kurtág Györgynek, bár nem állíthatom, hogy igazán felkészült lennék a munkáiból, de hallottam már ezt-azt tőle, és elég sokszor láttam is törékeny alakját különféle zenei eseményeken, és hallottam beszélni is. Legendás párost alkottak feleségével, óriási veszteség lehet számára az elvesztése. Persze, hogy izgatott, amikor megtudtam, hogy milyen operát írt. Én a hatvanas évek közepén voltam gimnazista, amikor kinyílt a világ, amennyire a szocializmusban lehetett, előttem is. Akkor létezett már a Nagyvilág folyóirat, és más módokon is lehetett kortárs nyugati írók műveit, köztük Beckettet is olvasni. A Godot viszonylag hamar színpadra került, és ugyanabban az időben kezdte megszervezni a Zeneakadémia évente a Korunk zenéje heteket is. Vagyis fiatalon megismerhettem mindenféle stílust és művet, és így ma se áll távol tőlem hogy többfelé is tájékozódjam, és nem utasítom el ami nem hagyományos, vagy nehezebben érthető.
Nagyon tanulságos a kétféle hozzáállás, Pál Tamásé és Fazekas Gergelyé ehhez a műhöz. Mindketten ott voltak a bemutatón, és a hatása pont ellentétes volt számukra. Azt hiszem, hasonló jelenik meg a napjainkban dúló vitákban is a formabontó operarendezésekkel kapcsolatban. Persze egyikünknek se könnyű szétválasztani a búzát az ocsútól, főleg, ha nem sikerül megérteni egy-egy rendezést. De mégis, nem mindig a hagyományos a jó, és a formabontó a rossz, erre bőven vannak példák. Nálam pl. a legújabb itthoni Parsifal igencsak kihullik a rostán, miközben a méginkább formabontó és nem könnyen nézhető legutóbbi bécsi előadás fennmarad.
De visszatérve a Játszma végéhez, én nagyon vártam, hogy legalább koncertszerűen előadják nálunk is a Müpában, de sajnos ezt a pandémia, és talán más is ezidáig meghiúsította. Ez a felvétel a magyar szöveggel együtt nagy kincs, hálásan köszönöm!
Itt van egy másik cikk az operáról, az írója - csakúgy, mint Pál Tamás - szintén nem hallotta a 8 perces tapsot, de más okok miatt.
Köszi a linket, érdekes lesz.
Itt olvasható beszámoló az előadásról....
A minap egy online beszélgetésnek voltam hallgatója, illetve szerény résztvevője, amelyet nagy tudású, és általam nagyrabecsült zenészek és zene-szakértők folytattak az operajátszás mai helyzetéről, különös tekintettel az elmúlt évek opera-rendezői túlkapásaira. Elhangzott, hogy manapság az értékek devalvációjának vagyunk tanúi, a rendezők többségének hiányosak a zenei- operatörténeti ismeretei, hiányzik belőlük a szakmai alázat, a partitúrában nem a zenszerző zsenialitásának bizonyítékát látják, hanem csak egy olyan nyersanyagot, amelyet kényük-kedvük szerint fromálhatnak. Kérdésként felmerült, hogy a közönség nem tudna-e megálljt parancsolni a rendezői túlkapásoknak, a válasz pedig az volt, hogy sajnos a mai közönség jelentős része üdvözli ezeket a törekvéseket, minden eszement ötletre lehet találni lelkes közönséget, jó példa az, hogy a Scalában, az opera fellegvárában nemcsak elő lehetett adni azt a szörnyű Kurtág operát, hanem ráadásul az a minősíthetetlen mű, több mint 10 perces szünni nem akaró tapsban és ovációban részesült.
És akkor most álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el ezen a kijelentésen. Kurtág Györgynek, Fin de partie (Végjáték) című operájáról van szó, Samuel Beckett hasonló című drámáján alapszik. A művet 2018. november 15-én mutatták be a Scalában, és óriási sikert aratott. A Müpa 2020-ban és 2021-ben is tervezte az opera bemutatóját, amely a Covid-járvány miatt elmaradt. Most viszont innen letölthetitek a Kurtág opera bemutatójának jó minőségű felvételét, magyar felirattal. Javasolt lejátszó: VLC.
Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, Kurtág Györgyöt is. Kérlek, töltsétek le a videót, és utána szánjatok rá 2 óra 8 percet, üljetek le, nézzétek, hallgassátok. Döbbenetes élményben lesz részetek, megérdemli Beckett, megérdemli Kurtág, megérdemli a világ, az emberi sors - a sorsunk a figyelmeteket.
Beckett ezt az alig 50 oldalnyi drámáját 7 éven keresztül írta. Kurtág is pontosan 7 évig, 85 éves korától 92 éves koráig szerezte az operát, bár az igazság az, hogy ez az opera szinte egész életében foglalkoztatta, 1957-től, amikor párizsi útja alkalmával először látta a színdarabot. Kurtág francia-tudása akkoriban igencsak hézagos volt, szinte semmit sem értett a darabból, de lenyűgözte a darab drámaisága és szavakon túli, mély mondanivalója. Azonnal megvásárolta a drámát, és ebből az 1957-es kiadásból dolgozott 50 évvel később is, amikor az operát szerezte. Beckett drámája egy szavakon- időn- és teren túli világba vezet minket, a végítélet előtti napba, amikor már szinte semmi sincsen, csak négy, embernek már alig nevezhető lény, a halál előtti, puszta létezés állapotában. A főszereplő Hamm, kerekesszékben ülő vak és béna ember, valamikor talán író volt, apja (Nagg) és anyja (Nell), bicikibaleset következtében láb nélküliek, 1-1 kukában tengődnek, és van egy fiatalabb, sánta ember (Clov), aki viszont ülni nem, csak állni- és járni képes. Két órán keresztül ők beszélnek és szitkozódnak, monológizálnak, vagy párbeszéd formában mondják a magukét, többnyire összefüggéstelen emlékfoszlányokat, megélt, megálmodott vagy az életük során elszalasztott történeteket. Aztán a szinpad lassan kiürül, Nell meghal, Naggot talán elviszi a szemetes, Clov megszökik, egyedül Hamm marad bénán a kerekesszékben, egy vén ronggyal a fején várva a végítéletet.
És ehhez a drámához, amelyben már a szavak is mérhetetlenül idegenen hangzanak és nem odavalóan csetlenek-botlanak, ehhez a drámához - a lehetetlent megkísértve - szerzett zenét Kurtág. Egy ilyen feladat közönséges ember számára megoldhatatlan, de egy zseninek minden lehetséges. A hangok életre kelnek, és életre keltik ezeket a világvégi lényeket. És a zene segítségével megnyílik és értelmezhetővé válik a szöveg, mert Kurtág metrumot ad a becketti szónak és mondatnak, a zene és a csend artikulálja a becketi gondolatot. Ez az opera az ember általi teremtés csodája: a csendből hang lesz, a semmiből felépül Kurtág univerzuma.
De hát ki ez a Kurtág György? Én nem tudom, én nem ismerem őt. Annyit tudok róla, hogy a lányom zeneakadémista korában feljárt hozzá, és Kurtág tanítgatta a saját darabjaira, Márta néni pedig süteménnyel kínálta. Aztán zongorázott nekem a lányom, Kurtágot. És néhány éve ráakadtam erre a youtube felvételre. Philemon és Baucis. És ha megnézitek az operát, akkor látni fogjátok őket, mint Nellt és Naggot, egymás mellett két kukában, ahogyan próbálják megcsókolni egymást. És aztán Nell énekel-énekeli a világ legszebb dallamát, csillogó szemmel, azon a földöntúli hangján : ez a szerelem. Életemben egyszer láttam Kurtágot, ősszel a Müpában, kerekesszékben, pontosan olyan volt, mint Hamm, az operában. Azt hiszem, hogy valami ilyesmiről szól ez az opera, de én nem ismerem ezt az operát, és Kurtág Györgyöt sem ismerem, és ez szomorúsággal tölt el. Kis megnyugvást csak az hoz, hogy magamat sem ismerem.
Kedves Klára, köszönom soraidat, öröm számomra, ha néhányatoknak örömmet szerzett a feltöltésem. Részemről ez a Boccanegra csak egy gyors- és átmeneti kitérő volt és egészen hamarosan visszatérek a XX. sz-i és kortárs operákat bemutató sorozatomra. Remélem, hogy jó szívvel fogadjátok a következő feltöltésemet is.
Kedves Klára,
Volt többminden, én nyilván azokra emlékezek, amiket láttam.
Kézcsókkal
Lajos
Kedves Lajos!
Nem dicsekedhetek az Ön által felsorolt előadások megtekintésével, ennek több oka van. Nem ígérhetem, hogy behozom a lemaradást, mert nem hiszem, hogy ezek az előadások megtalálhatóak lennének a yt -n. Vagy ha egyesek igen, nyilván nem mindegyik!
De ha jól emlékszem, volt valamikor egy Traviata őreg Germont, egy Posa márki a Don Carlosban., egy Luna gróf a Trubadurban.
Egyéb megállapításaival tökéletesen egyetértek!
Üdvözlettel
585
Kedves Búbánat,
Köszönöm, természetesen ott voltam. Koncertszerű előadás volt, pát héttel Domingo vastagbélműtéte után, féltünk, lemondja. Netrebko is remek volt.
Sok üdvözlettel
Lajos
Kedves Lajos!
Kifelejtetted a bő felsorolásból - jól összeszedted - Domingo nagy Verdi-baritonszerepei közül Giovanna D’Arco Giacomo-megformálását.
Koncertelőadás, Salzburg, 2013
https://www.youtube.com/watch?v=cIVp0xwIErI&ab_channel=vocedivina
Kedves Klára!
Kérem, engedjen meg pár megjegyzést, illetve kiegészítést Domingo Boccanegrája kapcsán.
1995-ben a Metben még Adorno szerepében láttam, akkor már kicsit öregnek tűnt ehhez.
2003-ban jelentette be, hogy 2009-ben a címszerepben búcsúzik az operaszínpadtól.
Operaénekes barátom, akinek a véleményére nagyon adok, azt mondta: Nem fogja megcsinálni.
De megtette, 2009 őszén Berlinben. Akkor még érződött, hogy "kóstolgatja" a szerepet, a második előadást láttam.
Legközelebb a következő év elején láttam a Metben. Szombat délutáni előadás volt, amit nem igazán szeretnek az énekesek.
Aztán tavasszal a Scalaban - és azt mondtam magamnak, ez hihetetlen, ez egy harmincas éveiben járó hang.
Jött a Covent Garden, kétszer a bécsi STOP, és utoljára Barcelona.
S persze nem állt le a Boccanegra után, újabb és újabb szerepek jöttek. Nagyszerű volt Bécsben a Két Foscariban, 2019-ben Salzburgban a Luisa Millerben, utóbbit Kozlok Laci barátunk is tanusíthatja.
A Rigoletto, Nabucco talán kevésbé sikerültek.
Korábban azt mondtam, Domingo a XX. század utolsó negyen évének legnagyobb operaénekese.
Most már hozzáteszem: és a XXI. század első húsz évének is.
