Valóban, Kónya Sándot annak idején több alkalommal lépett fel Budapesten. Érdemes kicsit keresgélni a yt-n, vannak nagyon jó felvételek vele.

Dohnányi Ernő: A tenor is igen jól sikerült Kónya Sándorral. Lásd  az 1973-as televíziós felvétel részletét.  

Kónya Sándor, Gregor József, Marczis Demeter, Fülöp Attila

A karmester: Lehel György (rádiófelvétel is.)

Én ezt nem bírom tovább, számomra büntetés még a szóbahozása is az operettnek. Kénytelen vagyok ellensúlyozni ezt valamivel, különben még aludni sem tudnék ma éjszaka. :) Itt van Kónya Sándor két MET felvétele. (Hollandi és Bűvös vadász), ti is inkább ezt hallgassátok. (lejátszás VLC-vel!)

"Lemezek, filmek, vélemények"  - operettlemezek, operettfilmek és Kónya Sándor, aki ebben a műfajban is jeleskedett...- élőben és rádió-, televízió-, lemezfelvételeken.  Sokak kedvence volt ő - már az operett műfajának is rangot adott személye - hazai énekespartnereivel közös ilyen produkcióival (is).

E topicban is hely adatik e zenei műfaj klasszis szerzőinek, műveinek, előadóinak, felvételeinek. 

Istenem, már ide is beszivárog az operett. Persze mit lehet tenni, ha ez a kedvenc felvételed? :)

Kónya Sándor vendégfelléptével anno három operát láttam az Erkel Színházban: Aida, Lammermoori Lucia, A végzet hatalma.  Közülük számomra a legemlékezetesebb előadás Donizetti remekműve volt - nemcsak a kitűnő szereposztás és benne a New York-ból érkezett világhírű tenorunk nagyszerű éneklése - alakítása miatt (1972. december 20. - Kónya mellett Ágai Karola, Palócz László, Albert Miklós, Szalma Ferenc szerepelt, Dőry Dénes vezényelt), hanem mert erre az előadásra vásárolt jeggyel lehettem ott 1973. év elején a zuglói Zichy-kastély dísztermében, ahol „élő” tévé-műsor készült Kónya Sándorral Nagyapám 20 éves volt... címmel: egy operett-portrét készítettek vele, amiben Zeller A madarász és Millöcker Dubarry grófnő c. operettek jeleneteiben láthattuk Házy Erzsébet és Kalmár Magda partnereként. A tévéfilm forgatása díszletek között zajlott, a művészek jelmezekbe öltözve énekelték-játszották szerepüket – közönség jelenlétében. Ugyanazokkal a művészekkel találkozhattam a helyszínen, mint akik korábban a Rádió Dalszínháza mikrofonja előtt a stúdióban szalagra énekelték a két operett ismert részleteit (mellettük még Petress Zsuzsa, Palcsó Sándor, Várhelyi Endre, Kishegyi Árpád, Réti József) énekelték a többi szerepet a felvételen).

Erről a személyes élményemről korábban többször említést tettem a fórumon, pld. a Házy Erzsébet topikjában itt is. 

Tisztelt Klára! Amennyire emlékszem, régen volt nekem is, Kónya az Erkelben énekelt Lohengrin előadáson kívül, egyszer a Margitszigeten Radames szerepében is fellépett. Sajnos a többi fellépő nevét már nem tudom.

Végignéztem és hallgattam az 1967-es Tokyo-i Don Carlo felvételt  Kónya Sándorral és a  többiekkel, csak ajánlani tudom mindenkinek. Már aki ezt a fórumot olvassa, és akit érdekel!  A felvétel korához képest nagyon jó minőségű és élvezetes látványt nyújt, bár a reality show-műsorokhoz vagy a MET remek felvételeihez. szokott nézők csalódottak lesznek. (A covid alatt sugárzott, régebbi  MET  előadások felvételei szerint kezdetben ott sem volt minden tökéletes!)

Azon kevesek közé tartozom, akik annak idején tudtak Kónya Sándorról, bár nem sok adat létezett róla, és kis sorbanállás után láttam őt Lohengrinként. Nem jegyeztem meg, ki mindenkivel - amíg az ember ifjú és bohó, addig az ilyesmire nem koncentrál. Gwyneth Jones a későbbiekben Wagner-heroinaként teremtett magának méltán megérdemelt hírnevet, nem gondoltam volna, hogy olasz szerepben ilyen remek alakításai is voltak. A IV. felvonás áriája és kettőse Kónyával fantasztikus, valóban éteri magasságokban lebeg.  Rossi-Lemeni szintén szerepel a rég-látott-nagy-énekesek névsorában, annak idején a MÁO vezetésének volt igénye neves vendégművészek felléptetésére! Például Theo Adam is csodás, és dermesztő Fülöp királyt énekelt nálunk!

Ami ebben a muzeális felvételben külön megragadott: nem tudom, milyen volt akkortájt Japánban sz operakultúra, de sok neves külföldi vendégénekes és karmester lépett fel, elég csak a yt-n böngészni!
Ebben a Don Carlo-ban nyilván helyi zenekar és énekkar működött közre, az autodafé-jelenetben látszott pár kórustag, eltéveszthetetlenül helybeliek, és nem európaiak! Ha mind helybeli zenészek és énekesek voltak, akkor az ő teljesítményük legalább akkora súllyal esik latba, mint a kétségkívül kimagasló főszereplőké!
A Don Carlo is egy olyan opera, amit megfelelő főszereplők nélkül nem lenne szabad bemutatni! Vagy van 6 remek hang, és akkor csodát lát a néző, vagy megette a fene az egészet!

A többi Don Carlo is sorra kerül,  nagyon érdekel Pavarotti, a kedvenc Harteros-Kaufmann-Hampson triumvirátus sem maradhat el, és mellettük is méltó nagyságok énekeltek!

Salome - Karajan, Behrens, K-W.Böhm, Baltsa, v,Dam, Bécsi filh. (EMI; 1977-es fölv.)

Újra Penderecki Die Teufel von Loudun c. operájáról.
A Loudun ördögei c. operát részletesen bemutattam az 542 sz. bejegyzésemben, amikor elérhetővé tettem a mű Hamburgi Operaházban készült felvételét (Tatiana Troyanos, Andrzej Hiolski, Bernard Ladysz, Hans Sotin, Karl-Heinz Gerdesmann, Rolf Mamero, Kurt Marschner, Heinz Blankenburg , vez: Marek Janowski, 1969). Bejegyzésemben részletesen írtam a mű alapjául szolgáló, Aldous Huxley által írt dokumentum-regényről is, amit most nem ismételnék meg. 

Abból az apropóból veszem elő újra ezt a ritkán játszott művet, mert hosszú szünet után, újra műsorra tűzte Penderecki művét egy nagyon rangos operaház, a Bayerische Staatsoper. A premier június 22-én volt Vladimir Jurowski vezényletével, a főbb szerepeket Ausrine Stundyte, Wolfgang Koch, Martin Winkler, Wolfgang Ablinger-Sperrhacke, Andrew Harris, Ulrich Reß, Kevin Conners és Jochen Kupfer énekelte. Az előadást - online stream formájában - az egész világ operakedvelő közönsége követhette.

Megvallom, számomra csalódás volt ez az előadás. Elsősorban a rendezést kifogásoltam. Nem tudom, hogy Simon Stone elolvasta-e Aldous Huxley művét, mindenesetre meg sem próbálta a maga komplexitásában bemutatni ezt a XVII. századi francia történetet. A cselekményt a XXI. századba helyezte, ahol öltönyös alakok Apple MacBookon írják a feljelentéseiket, de ez a történet - komoly sérülés és torzulás nélkül - nem emelhető ki a történelmi környezetből, a királyság és az egyház, a katolikusok-hugenották küzdelmeiből, a kor természettudományos és teológiai elképzeléseiből, vitáiból. A rendező tálalásában a történet egy egyházellenes pamfletté silányul, elveszítve gyökereit, komplexitását, mély- és többrétű mondanivalóját és mindazt, amivel megérinthetné a mai kor emberét is. Ez a rendezői koncepció sajnos az énekeseket is magakadályozta abban, hogy életre keltsék a történet szereplőit. Még az általam amúgy nagyon kedvelt Ausrine Stundyte sem tudta megközelíteni Tatiana Troyanos alakításának hitelességét, Wolfgang Koch pedig egészen szánalmas alakítást nyújtott Grandier szerepében, meg sem kísérelve bemutatni a ragyogó intellektusú, jóképű nőcsábász, nárcisztikus, mindenkit lenéző és mindenkiből gúnyt űző plébánost, akit a város egyik fele imádott, a másik fele pedig gyűlölt, de akiben minden negatív tulajdonsága ellenére, a hamu alatt ott pislákolt a hit lángja, és - bár lett volna más lehetősége is - vállalta a sorsát, a vértanúságot, mert az ellene folytatott koncepciós perben, az igazságtalan ítéletben és a kínhalálban meglátta és megértette Isten jóságát, a lehetőséget a megtisztulásra, örökéletű lelke megmentésére.  Természetesen a kisebb szerepek is megszenvedték ezt a rendezői önkényt és sematizmust, elég, ha csak összehasonlítjuk a gyógyszerésznek és az orvosnak a hamburgi előadásban annyira jól megformált  humorosan-groteszk, de egyben félelmetes párosát a mostani előadás ízetlen-sótlan kettősével.

A kritikai megjegyzésemtől függetlenül jelentősnek és fontosnak tartom a Bajor Operaház előadását, egyrészt azért, mert a zenei megvalósítás, Jurowski nagyszerű vezényletével, a tökéletes kórussal és zenekarral, mind technikai, mind művészi szempontból bámulatos, másrészt azért, mert a mostani előadás újra reflektorfénybe állította Pendereckinek ezt a kivételes művét, amely negyven év távlatából már-már klasszikussá nemesedve méltán sorakozik a XX. század legnagyobb operái közé. Az opera mindkét teljes változata letölthető magyar felirattal, 3 héten keresztül. A letöltési linket privát üzenetben kérjétek tőlem, vagy email-címemen.

ZÉTA irása BRYAN HYMEL ária lemezéről. A mérges bácsi cimmel. 2015. 3.hó 22..

Zétával ellentétben nekem egyik kedvenc tenorom lett,,figyeltem pályája alakulását,,felesége is énekesnő görög származású..2 kislányuk van és  New Orleasban élnek.. Sokat és nehéz szerepeket énekelt..de mostanában mintha megtört volna a pályafutása..keveset szerepel.Ayou tubeon sok felvétele hallható.

R.Strauss, Salome- Solti, Nilsson, Wiener Philharmoniker, 1962   -CD-1985 - Decca.  

Folytatás, ahogyan megígértem.

Berlioz: Trójaiak a ROH előadásában

Másik operaház, másik előadás, más rendezés- ez nyilvánvaló. A ROH előadás 4 felvonásra osztja az operát, ebből az 1.felvonás Trója, a többi már Karthágó. Az összehasonlítás mindig síkos pálya, ettől eltekintek. Egy dolog biztos: 1983 óta eltelt pár év, fejlődtek a színpadtechnikai, műszaki feltételek, hang- és fényhatás terén is merőben más megvalósítások lehetségesek. A ROH énekkara, zenekara, stb. fantasztikus, és a csepp „nagy mágus” Pappano fantasztikus előadásokat produkál. Nagyon jó rendezés, jó jelmezek – itt a trójai férfiak egyenruhát viselnek. Nem megvetendő szempont!

Cassandra szerepében Anna Caterina Antonacci ismét remekel, nagyon jól jeleníti meg a nő rémálmait és reménytelen küzdelmét a neki hinni nem akarókkal. A korábbiakban ragyogó Carmenként volt alkalmam megismerni, szintén a ROH előadásában. Olcsó poén lenne, hogy Kaufmann és Ildebrando D’Arcangelo mellett csak jó lehetett! Most is nagyon jó, nem csak ragyogóan énekel, de játéka, gesztusai is csodálatosak. Nem másolom ide Coroebus megszemélyesítőjének nevét, aki akarja, megkeresi. Nagyon jó jelenettel indítják az első részt.  A következő jelenetsor – a nép öröme és hálaimája az ostrom befejezése után, Priamosz király és kíséretének bevonulása, Andromaché néma gyásza – simán törölhető lenne, de a kórust és a táncosokat is foglalkoztatni kell (Francia Nagyopera!) Az első felvonás fináléjában  -  a trójai nők Cassandra vezetésével öngyilkosságba menekülnek a várhat gyalázat elől – Antonacci iszonyatos szuggesztivitással, drámai erővel jeleníti meg az elszántságot, a sors önkéntes vállalását.

Aeneas pár perces jelenetben bemutatkozik – Laokoón és a kígyók esetének ismertetése erejéig. Bryan Hymel pár ezt megelőző európai koncert-fellépés után evvel a szereppel, evvel a jelenettel robban be az európai operaszínpadokra. Jonas Kaufmann nagyon készült erre a szerepre, vágyott elénekelni. De nem csak a könyveknek, az énekeseknek is megvan a maguk sorsa! Nem tudni, Hymel mennyi idő alatt készült fel a szerepre, szép hanggal, magassági problémák nélkül és jó alakítással viszi végig a nem könnyű szerepet. Az Operabase szerint néha fellép különböző operaházakban, de túl sok adat nincs róla.

Karthágó : remek színpadkép és díszlet. A színpad közepén a város makettja látható, házak, paloták – melyeken Dido királynő kényelmesen helyet foglal és ülve fogadja népe köszöntését. Időnként a megdicsért és jókedvű fiatalok ugrándoznak a maketten, majd vállukra emelve viszik körül ünnepelt és szeretett királynőjüket.  Sokkal jobb megoldás, mint egy konvencionális balett-betét! Ami azért nem marad el teljesen! A háttér félköríves amfiteátrum, emelkedő széksorokkal, melyekben a nép másik része látható, amint részesei az ünneplésnek. Eva-Maria Westbroek más habitus, más hang, mint a MET egyébként kiváló Tatiana Troyanos-a. Fiatal, sugárzóan szép, remek énekesnő, sokszínű alakítást nyújt, akkor is mosolyogni tud, mikor korábbi hányatott sorsáról énekel, a hangsúly nem a gyászon, hanem az azóta eltelt, nem kevéssé a dolgos népnek köszönhető felemelkedésen, Karthágó virágzásán van. Bensőséges jelenetet énekel testvérével, Annával. A trójaiak és Aeneas megjelenése „kapóra jön” Karthágónak, de remek megjelenése, öntudatos fellépése nem marad hatástalan Didora sem. Domingo negyvenen túl van, amikor a MET színpadán Aeneast elénekli, Hymel kb. 32.  Helyzeti előny! De ez nem az összehasonlítás helye!

Westbroek és Hymel hangban és játékban nagyon jól kiegészítik egymást, csodás jeleneteik és szerelmi kettőseik vannak, de Aeneas megkerülhetetlen SORSA: ITÁLIA!  Hymel-nek az „Inutiles regrets! Je dois quitter Carthage!" ária sem okoz komolyabb gondot, hitelesen és nagyon jól, a szerelmes férfi kínlódását megjelenítve adja elő.  Szenvedélyes jelenetben búcsúzik Didotól. De a finálé Westbroek nagyjelenete. A vidám, romantikus, aggódó és szerelmes nő megjelenítése után remekül érvényesülnek drámai képességei is, nem csak csodálatosan énekel, de színészi alakítása is megragadó.

Én javaslom mindkét előadás megtekintését, pár nap szünet beiktatásával!

Az egyik legjobb, Csak az sajnalom, hogy nem Millo volt erzsebet. Tisztelem-szeretem Frenit, de hozza inkabb Mimi es hasonlok alltak közelebb.

Elég beírni -

Verdi - Don Carlo 1983

Ugye jo felvétel. Nekem még VHS kazettán van fennt. Akkor még a tenor tenor volt  és a  bariton nem tenor secund. 

Nekem DVDn a polcomon.

Don Carlo  - MET, Levine, Freni, Bumbry,Gjaurov, Domingo. 1983

/orosz felirattal fent van a Tubuson/ 

Kedves Klára és Lujza, köszönöm mindkettőtöknek a visszajelzést, remélem, hogy nemcsak nektek szerez majd örömet az új feltöltésem. :)

Kedves T.!  Az általad említett operaházi előadás  kimaradt az életemből, a jelek szerint nem nagy veszteség! Talán a jövő szezonban még megjelenik, egy kicsit jobb  szereposztással. Ez egyik kedvenc operám! Vannak emlékeim ifjabb koromból, nagyon jó akkori előadásokről és előadókról.

A jelen triumvirátusból a salzburgi előadást ismerem - mire jó a Mezzo tv! Amikor megjelent a DVD, rögvest lecsaptam rá, tényleg milliószor néztem meg. Érdekes lesz az általad hozzáfűzött felirattal újra nézni.

A Scala előadás Nicola Rossi-Lemenijét anno  az Operaházban láttam, a szó legjobb értelmében megdöbbentően jó Fülöp király volt, élmény  lesz ismét találkozni vele!

A Kónya Sándor előadás számomra nagy meglepi! De érdekes, és rámutat a japánok opera és komolyzene iránti érdeklődésére, hogy a yt-n számtalan operaelőadás és komolyzenei koncert található, ottani előadások felvételei, válogatott nagyságokkal! Érdemes kicsit böngészni, sok minden található - persze, csak akkor, ha a mű és az előadók megnevezése nem csak japán írásjegyekkel szerepel!

Először is nagy köszönet! És azt különösen élvezem, ahogy bemutatod ezeket a felvételeket. Én ebben a melegben nulla gondolatot tudnék összeszedni.

A minap láttuk a Don Carlost az Operaházban. Jó kis előadás volt, olasz karmesterrel (Leonardo Sini), két nagyszerű női énekessel (Ádám Zsuzsanna, Gál Erika), derekasan küzdő Posával (Szegdi Csaba), jó zenekarral, énekkarral. Sajnos az operában más szereplők is felléptek, két hű-de-rossz basszus (Palerdi, Gábor), és egy kritikán aluli tenor (Carlo Ventre), de ezt már megszokhattuk, hogy az egyébként pompás Operaházi előadásoknál mindig van egy-két de... Mindenesetre arra jó volt ez az előadás, hogy kedvet kapjak Verdinek ehhez a különleges operájához, amelynek eredeti címe Don Carlos volt, és az ősbemutatót 1867 március 11-én, Párizsban tartották. Az eredeti Don Carlos egy igazi operaszörny volt, a maga 5 felvonásával, balettjával, és terjedelme még a Wagner operáékat is felülmúlta. Az opera-igazgatók és maga Verdi is érezhették, hogy ez így nem lesz jó, ezért aztán Verdi az eredeti operát kismilliószor átírta, és immár olasz nyelven, egyre-másra születtek meg a Don Carlók, amelyeknek legismertebb variánsa a 4 felvonásos "Milan" és az 5 felvonásos "Modena" verzió. A dolgot tovább bonyolította, hogy 1969-ben - Verdi kézjegyével hitelesített - újabb kottalapokat találtak, amelyeket egyszerűen kitéptek az autogram partitúrából. A mintegy 21 percnyi, rekonstruált részekkel bővített kiadás 1980-ban és 1986-ban jelent meg. Mndenesetre manapság az operának sok-sok változata forog közkézen, kis túlzással azt mondhatnánk, hogy ahány operaház, annyi különböző változatú előadás hangzik fel a világ különböző operaszínpadain. Az Operaház az 5 felvonásos, Modena változatot adta elő, több - feltehetően önkényes - vágással.

Én a bő termésből három különböző felvételt ajánlok a figyelmetekbe. 

Elsőként és elsősorban a 2013-as salzburgi felvételt javaslom. (Antonio Pappano, Jonas Kaufmann, Anja Harteros, Matti Salminen, Ekaterina Semenchuk, Eric Halfvarson). Nem akarok nagy szavakat használni, de ez mind művészi, mind technikai színvonalát tekintve egy tökéletes felvétel, ráadásul a legbővebb változat, amely az új kutatásokat is beleértve a teljes operát tartalmazza. Ez a felvétel Pappano aprólékos elemző munkájának és lassú tempóinak köszönhetően egy hömpölygő, határtalan és végtelen romantikus eposz, Verdi csúcs-szerzeménye, amelyben Verdi - feltehetően életében először és egyben utoljára - elveszítette minden kontrollját, és nem szabott korlátokat zsenije fék nélküli és vulkánszerű, mindent elsőprő kiáradásának. Ez a mű egyszerre felemelő és mélybe tipró, a szó legszorosabb értelmében félelmetes szépségű. A zenének ebben az áradatában egymást követik az áriák, duettek, tercettek, kvartettek, folyamatosan, vég nélkül, tökéletesen. Igen, ez az olasz romantika csúcsa, ezt meg kell hallgatnod, legalább életedben egyszer, és aztán újra- és újra, mert rabjává leszel. Ennek az operának nincsen vége, az utolsó hangok a végtelen térben lebegnek, de nem halnak el soha, hogy aztán előlről újra kezdődjenek, egy soha véget nem érő körforgásban. 

Másodikként a Scala 1992-es felvételét teszem közzé (Muti, Pavarotti, Dessi, Ramey, D'Intino, Coni). Ez a négy felvonásos milánói változat, hogy úgy mondjam kerekebb, sarkosabb, drámaibb, operaszerűbb a 2013-as salzburgi előadásnál, köszönhetően Muti következetességének, vehemenciájának és céltudatosságának. A video-fájlt DVD-ről készítettem, meglepően jó minőségű, és megtartottam mindkét hangsávot (sztereó berendezéssel is próbáljátok ki a 6-sávos verziót, megéri.). Az operát Zeffirelli rendezte, így színpompás és valósághű. És persze mindent visz Pavarotti, már csak őérte is érdemes letölteni, megnézni. 

És harmadikként jön egy meglepetés, igazi kuriózum, egy 1967-es tokiói élő felvétel, meglepően jó, tehát élvezhető technikai minőségben. És ami a lényeg: Kónya Sándor főszereplésével. Kónya Sándorral elég kevés teljes opera-videó maradt fent: ez az egyik. A youtube-on is fellelhető ez a felvétel, de sokkal rosszabb minőségben, így mindenképpen érdemes letölteni. Ez egy nagyon izgalmas, élettel teli előadás, Kónya mellett fantasztikus énekesekkel. Talán elég Gwyneth Jones-t kiemelni, a későbbi Wagner csúcs-szopránt, aki a felvétel idejében még csak 31 éves volt. De persze a többi szereőplő sem akárki (Cvejic, Bruscantini, Rossi-Lemeni; De Fabritiis). Aki foglalkozik ezzel a korral, az tudja, hogy kikről van szó, aki pedig nem, annak itt a lehetőség, hogy megismerje ezeket a nagyszerű énekeseket. És hát Kónya, fantasztikus. Az ember belegondol abba, hogy amikor az Operaházban a publikum Simándy fellépésein örvendezett vagy hüledezett, ugyanebben az időben egy igazi világnagyság-hazánkfia járta a világot és szerzett örömöt, örök élményt a nálunk szerencsésebbeknek...

Don Carlo 1967-Tokio, 1992-La Scala, 2013-Salzburg: ezt a három teljes opera-felvételt tudjátok letölteni magyar felirattal a következő három hétben, a linkeket privátban, vagy emailben kérjétek.

Köszi Klára a részletes beszámolót, örülök, hogy tetszett ez a kivételes előadás. Akkor hajrá a ROH, szerintem az a jobb. :)

Nem igazán tudom, illik-e egy nagylelkű ajánlatot egy  hónap után megköszönni, és reagálni rá, de szerintem inkább későn, mint soha! Tagadhatatlan, hogy a Trójaiakat "azon melegében" letöltöttem, kutyafuttában meg  is köszöntem, de aztán jöttek az ünnepek, és a szürke hétköznapok, sok egyéb elfoglaltsággal, és a Trójaiak várólistára kerültek. Ha kibírták a több éves háborút, ez a pár hét meg sem kottyant nekik!  E.D.-nek igaza van (ez itt nem a reklám helye!), valóban grandiózus mű, sok szereplővel és nem kevés említésre méltó áriával, kórussal, sőt, a francia opera hagyományaihoz híven balett-betéttel.  Berlioz - pestiesen szólva - apait-anyait belelett!

A MET produkcióhoz sok kommentár nem kell, a szokásos Metropolitan-színvonal. Ezt az előadást ismertem, de öröm volt újra megnézni! Grandiózus rendezés, a forgószínpad sok mindenre lehetőséget ad, látványos tömegjelenetekkel, nagyon jó kórussal, zenekarral, és válogatott énekesekkel. (bár a trójai nők első rész végi nyíltszíni tömeges öngyilkossága nekem túl morbid volt). Ami nem megvetendő, nincs modernizálva!  Jessye Norman nem csak elénekli Cassandra félelmeit, rettenetes látomásait, de tökéletes színészi alakítással is megajándékozza a nézőt. Az első (trójai) részben kevés kivételtől eltekintve folyamatosan színpadon van, szinte ő kommentálja az eseményeket. Későbbi csodálatos pályafutása során igazolta, hogy a megérdemelten lépett a MET színpadára ebben a szerepben. Coröbus-sal előadott jelenete az optimista szerelmes és a vészterhes látomásokkal küzdő nő remek kettőse. (pár nappal a nagyon jó, de alig véget érő Rienzi után ebben az operában is találnék meghúzni való részeket!)

Érdekes a váltás a második, karthágói részre! Az első rész hősies, de búskomor zenéje után vidám jelenet, a nép köszönti a Dido királynőt, aki szép, de kissé hosszú bevezető áriájában a szomorú múltról énekel, majd megköszöni népének az áldozatos munkát, mellyel naggyá tették Karthágót, és megjutalmazza őket. Berlioz őt is bőven ellátta énekelni valóval! Francia opera, sőt Nagyopera, tehát a balett-jelenet sem maradhat el!  Tatiana Troyanos-hoz sem kell sok kommentár, csodálatosan énekel, és remekül játszik, mint mindig.

Domingo becsületesen végig énekelte, végigjátszotta Aeneas nem könnyű szerepét.(érdekes jelenség volt abban a bordó harisnyanadrágban, és mellvértben, amibe a jelmeztervező a trójai férfiakat öltöztette, nyilván éles különbséget akart mutatni a trójai és karthágói férfiak között, és nem volt jobb ötlete!) Mindenki tudta, hogy a legendás „3 tenor” közül nem ő volt a magas „C”-k mestere, bár megvolt neki.  (Birgit Nilsson-nak elhiszem!) Nem vagyok annyira vájtfülű, hogy a transzponálást felfedeztem volna, T-nek is hiszek!  Ezt a transzponálást meg tudom bocsátani Domingonak. Több, illetve tartós színpadi jelenléte a második részben van. Szép és meggyőző szerelmi kettőst énekel Didoval, De hívja a Sors, hívja Itália, mennie kell! Az „Inutiles regrets! Je dois quitter Carthage!" ária előadását érdemes megnézni! Ahogyan végigénekelte, ahogyan befejezte – mint aki alig hiszi el, hogy erre képes volt! Azt hiszem, ez különbözteti meg a „hangbirtokost” a „művésztől”! És kivárja a nyíltszíni taps befejezését, nem kezd el hajlongani, az előadás folytatódik. Rövid kettős Didoval, Aeneas el. Az opera folytatása, fináléja már teljesen Didoé, illetve Troyanosé, aki ezt is remekül oldja meg.

Elkeseredésre semmi ok - a ROH Trójaiak bemutatójáról is megírom szerény véleményemet, egyelőre érjétek be ennyivel. Egyesek szerint belőlem néha így is kicsit sok van.

ELGAR: The Dream of Gerontius. 2021. november 1-jén láttam a Müpában ezt a csodálatos oratóriumot, és azóta érlelődött bennem a godolat, hogy elkészítem az oratórium magyar feliratát. 

A nagybajuszú Elgar a Purcell és Britten közötti időszak talán egyetlen számottevő brit zeneszerzője, a Gerontius álma c. oratóriumot 1900-ban szerezte, a Birminghami Triennálé Zenei Fesztivál felkérésére. A mű John Henry Newman bíboros költeményén alapszik. Newman korának nagy hatású katolikus teológusa volt, írásai ma is népszerűek. A mű egy jámbor ember lelkének utazását mutatja be a halálos ágyától az Isten előtti ítéletig és a Purgatóriumba történő belépésig, Newman ezzel a verses elbeszéléssel kívánt vigaszt és támogatást nyújtani a nagybeteg vagy haldokló hívőknek és rokonaiknak. 1885 körül Dvorákot is foglalkoztatta a mű megzenésítése, személyesen is konzultált Newmannal, de aztán elvetette az ötletet. 

Az 1900-as Birminghami ősbemutató katasztrofális volt, az amatőrökből álló kórus és a rossz hangú szólisták nem tudták a művet megfelelő színvonalon megszólaltatni, ráadásul az est karmestere (a magyar Richter János) csak néhány nappal az előadás előtt kapta meg a kottát. Elgart a kudarc nagyon letörte, amit az előadást követő nyilatkjozata is tanúsít: "Egyszer megengedtem a szívemnek, hogy kinyíljon – de most már örökre zárva tartom minden vallásos érzéstől és minden lágy, gyengéd késztetéstől."

A mű első, igazi, és sikeres előadása német nyelven, 1901-ben, Düsseldorfban történt, ezt követően indult világhódító útjára. Richard Strausst lenyűgözte az 1902-es, szintén Düsseldorfi előadás, személyesen gratulált Elgarnak. 1903-ban mutatták be a westminsteri katedrálisban, az amerikai és az ausztrál  bemutató 1903-ban volt, Bécsben 1905-ben, Párizsban 1906-ban mutatták be a  művet. Az óriási apparátust igénylő művet ma is gyakran és nagy sikerrel játsszák, és nemcsak Elgar főművének tartják, hanem a posztromantika egyik legnagyobb alkotásának.

Találtam egy nagyszerű, 2017-ben készült felvételt, amelyen Daniel Harding vezényli az Orchestre de Paris-t, Gerontiust Andrew Staples személyesíti meg (ő  volt a Müpa előadás szólistája is!), a másik két szólista Magdalena Kožená és John Relyea. Ezt a felvételt ajánlom szeretettel, magyar felirattal, mindenkinek. A videót három hétig lehet letölteni, a linket privátban kérjétek tőlem, vagy az email címemen.

Hát, akkor itt vagyok újra, nem tudom, hogy hiányoztam-e, de ti hiányoztatok nekem. Egy kis jubileumra készülök, ma fogom közzétenni a 75. komplett, magyar felirattal ellátott opera-videómat. Akit érdekel, hogy az elmúlt évek folyamán milyen felvételeket tettem közkinccsé, az a listát itt tanulmámyozhatja, és esetleg bosszankodhat azon, ha egyik-másik videó letöltését elmulsztotta.

Időnként magamnak is felteszem a kérdést, hogy miért csinálom ezt, miért készítek az opera-felvételekhez magyar feliratokat, és miért osztom meg a munkámat baráti alapon, boldoggal-boldogtalannal? Az alap koncepcióm az volt, hogy sorra készülnek a jobbnál jobb felvételek, a közkedvelt és sláger operáktól kezdve a teljesen ismeretlen, felfedezésre vagy újra felfedezésre váló operákig, de a megjelent DVD-k, Bluray felvételek tömkelegében egy olyan produktum sincs, amely magyar feliratot tartalmazna. Kis ország, elhanyagolható piac vagyunk, így ebben nem is várható pozitív változás. Pedig az opera zenés dráma, a zenéhez szervesen hozzátartozik a szöveg, és - különösen a XX-XXI. századi - opera befogadásához a teljes  megértés szükséges. Célom kettős volt, segítséget szerettem volna nyújtani az operával ismerkedőknek ahhoz, hogy valóban kiváló előadásban jussanak hozzá a közkedvelt és gyakran játszott darabokhoz, az operabarátoknak pedig szerettem volna bemutatni elfeledett, ritkán játszott, vagy kortárs műveket. És persze mindezen túl, szerettem volna hozzájárulni ahhoz, hogy a sok-sok egyéb téma mellett egy picit a komolyzenével is foglalkozzunk a Momus-fórumon. 

Ezek voltak tehát a céljaim, de látnom kell azt. hogy erőfeszítéseimet kevés siker koronázta. A fórumtársaktól inkább hideget- mint meleget kaptam, és az a néhány személy is, aki támogatta tevékenyégemet, sok gúnyos megjegyzést kapott. Ettől függetlenül úgy döntöttem, hogy folytatom tevékenyégemet, mert van 10-15 csendes fórumtag, aki mindig letölti a videóimat, és őket nem akarom cserben hagyni. Tehát továbbra is hírt adok mindig, ha elkészül egy új munkám, de a magyar-feliratos videóimnak a letöltési linkjei nem fognak megjelenni a topik publikus felületén. Természetesen továbbra is - a bejelentést követően hérom hétig - letölthetőek lesznek a magyar feliratos videók mindazoknak, akik privát üzenetben ezt kérik. A regisztrációval nem rendelkező olvasók pedig a gmailes címemre írjanak (a gmail fiókom megegyezik az itt használt nick-nevemmel). Mi a célom ezzel a változtatással? Az, hogy tudatosuljon mindenkiben: ez egy ajándék, amit tőlem kap. Nem várok köszönetet, de azt elvárom minden érdeklődőtől, hogy ezzel az attitüddel kezelje a munkámat. Köszönettel fogadok minden észrevételt, visszajelzést, jobbító szándékú kritikát, hiszen ezek ösztönzően hatnak a további tevékenységemre, és persze jó lenne, ha igazi beszélgetés, diskurzus alakulhatna ki ezekről az érdekes művekről. Én vallom, hogy a zene mindenkié, éppen ezért fátylat borítok a múltra, és a továbbiakban minden érdeklődőnek elküldöm a letöltési linkeket.

                                 Ez ám a szigor!
____________________________________________________
Kedvenc felvételek
615   takatsa        2022-05-27 16:21:37
Most kb. három hétig nyugtotok lesz tőlem, nyaralunk, utána folytatom...
____________________________________________________
Olvasói levelek
11853   -zéta- • előzmény11852         2022-05-29 10:17:18
Takatsa Fórumtársat - minden pozitív tevékenysége elismerése mellett is -
két hétre felfüggesztettük a fórumtársakkal szemben használt durva hangvétele miatt...
Az ominózus levelezést tanulságképpen nem töröljük...

A szigorú büntetés három hét tiltás is lehetett volna! (Amúgy éppen nyaral.)

Bocs, félrecsúsztam,a Berlioz-monstrumra gondoltam, amiről most szintén eszmecsere folyik. Köszönöm, hogy szólt!

A Violanta egyfelvonásos opera, kb, 1óra 20 perc időtartammal. Én ezt azért nem nevezném "monstrum"-nak!

"Az, hogy 1980-ban Marton, Jerusalem és Berry elénekelte, arra utal, hogy valaminek csak kell lennie ebben a zenében (is!)" Leginkább sok-sok pénznek kell lennie, amennyiből ezt a monstrumot ki lehet hozni. És a sok pénzből nyilván sok gázsi jut(hat)ott a felsorolt énekeseknek, amennyiért elvállalták szerepeiket. Cinizmus? Inkább józan matek.

Egy bizonyos kor felett ez már nem lehetséges. 33 éve magam is végigálltam Bécsben a Rózsalovagot.

Pontosan. A Roger király gyakorlatilag leplezetlenül hirdeti a szerző életformáját, ráadásul paradox módon az 1920-s években a bigott Lengyelországban mutatták be. (Na jó, Varsó akkor is elütött a mlyen katolikus vidéktől.)

Pár éve épp Bécsben vendégeskedtem. Megnézhettem volna A trójaiakat a STOP-ban - állójeggyel.

Nem vállaltam be.

Operabase szerint Bryan Hymel 2020 novemberében 2-3 Rodolfót énekelt Las Palmasban. MET-ben 2018 énekelt egy gálán, 2020 januárban 2 Berlioz/Faustot. Ld. még itt.

A Müpában elvileg lehetséges, "csak" zenekar, énekkar, pár top szinvonalú énekes és egy jó karmester szükségeltetik hozzá!

Azért én szívesebben nézném meg a Trójaiakat koncertszerű előadásban, vendégművészekkel a Müpában, mint magyar megvalósításban az Operaházban, de hozzáteszem, ez csak az én, szubjektív véleményem. :)

Sajnos abban a korban, mikor a MET-ben és Európa több nagy operaházában hatalmas sikerrel játszották Korngold operáit,  csak esetenként készültek felvételek, hanglemezek egy-egy áriáról. Amik ma már csak ritkán vannak meg, és elég problematikus hangzásúak. A Nagymamámtól megörököltem Leo Slezák önéletirását, abban olvastam, hogy neki speciel egyik kedvenc operája volt, és sok sokert aratott vele. Mindenesetre érdekes ismerkedés lesz! Az, hogy 1980-ban Marton, Jerusalem és Berry elénekelte, arra utal, hogy valaminek csak kell lennie ebben a zenében (is!)

A Roger Múr? Azt hittem, hogy a Roger Nyúl.

VÉGRE VALAKI RAJTAM KÍVÜL, AKI REFLEKTÁL!  (Már kezdtem azt hinni, csak engem érdekelnek ezek a T. féle feltöltések)  A Roger valóban bűbájos történet, akár az Ezeregyéjszaka meséi modern változata is lehetne, de a zenéje remek, izgalmas! A ROH előadás valóban nagyon jó,különösen Mariusz Kwiecień,és Saimir Pirgu. A többieknek a nevét se hallottam eddig, de azok is jók. (Kwiecień viszonylag korai visszavonulása komoly hiányt idézett elő a bariton- fachban.)
Ha emlékezetem nem csal, bizonyos korban jobb körökben szinte kötelező volt a keleti kultúra, kultúrák iránt érdeklődni! Lásd Byron, bár ő egy kissé korábban élt, de mindig voltak követői! Lehet, hogy Szymanovsky éppen a "szexuális irányultsága" miatt  nem volt túl népszerű saját hazájában, és emiatt fordult a keleti kultúrák felé?

Nekem is a Moore a kedvencem, örülök, hogy egyszer sikerült pár mondatot beszélgetnem Vele.

A Roger ZSENIÁLIS!!!

Így van, tehát a jó magyar hagyományok ismeretében várhatjuk, hogy akár a MüPá-ban is fél-, negyed-, nyolcadszcenírozott előadásban, vagy  koncertszerűen bármikor is előadják.

Tegnap került föl a hálóra Nilsson 1958-as debütálása a Turandotban.Elképesztő.

Itt van az új merényletem ellenetek, innen tölthetitek le Korngold Violanta c. operáját, a Torinói Operaház előadásában. Magyar és angol felirat, a magyar automatikusan indul, javasolt lejátszó: VLC.

Korngold ezt az operát 17 évesen, 1914-ben írta, és másik egyfelvonásos operájával (Der Ring des Polykrates) együtt, 1916-ban, Münchenben mutatták be, Bruno Walter vezényletével. Az operát a tizes években számos helyen előadták Európában, a MET-ben pedig 1927-ben volt a bemutatója. Ezt követően ez az opera is tetszhalott állapotba került, feléledésének manapság vagyunk tanúi. A librettót  Hans Müller-Einigen osztrák drámaíró írta. Ez az a típusos librettó, amelyet egy rutinos zeneszerző a kukába dobott volna, de Korngold ebben az időben egy minden tapasztalat nélküli zseniális kamasz volt, így elkészítette ezt az egyfelvonásos operát, amely hű tükörképe az akkori Bécsnek, annak a színes zenei forgatagnak, amelyben egymás mellett jól megfér Mahler, R. Strauss és az operett. Az opera cselekményét néhány mondatban össze lehet foglalni: a XV. század Velencéjében, éppen a karnevál napjaiban vagyunk. A város katona-parancsnokának, Simone-nak házában vagyunk. Simone felesége Violanta, aki mélabús azóta, hogy húga szerelmi bánatában a vízbe ölte magát. A karneválon megjelenik Alfonso, a nápolyi király törvénytelen fia, aki elcsábította Violanta húgát. Violanta bosszút esküszik, szerelmi légyottot ígérve, a házukba csalja Alfonsót, férjét pedig ráveszi, hogy ölje meg a gaz csábítót. Alfonso mit sem sejtve megjelenik, aztán szó szót követ, végül Violanta szerelmes lesz Alfonsóba. A bősz férj beront, le akarja szúrni Alfonsót, de Violanta szerelmese elé ugrik, így férje kardja őt szúrja halálra. Soványka történet, a századelő szirupos érzelgőségével leöntve, de Korngold már 17 évesen is Korngold, és ha a Violanta nem is éri el a Halott város színvonalát, azért ez is jelentős, szép alkotás. 

És most kis magyarázat, hogy miért minősítettem ezt a feltöltést merényletnek. Azért, mert ez a torinói előadás nem éri el azt a minőséget, amelyet a MET, ROH, Bajor, Madridi, vagy Scala produkcióinál megszokhattatok. Ez az előadás kb olyan minőségű, mint amilyet napról-napra, itthon is láthatunk. A karmester Pinchas Steinberg sokunknak ismerős, párszor Budapesten is megfordult és itthon nem előadóművészetével, hanem inkább "román majom" megjegyzésével híresült el, amellyel vezető baritonunkat illette. A Violantát szorgos mesteremberként vezényli le, mellőzve mindazt a fényt, csillogást, ötletességet, amely Korngold zenéjét jellemzi. Az énekesekről sem mondhatok sok jót, még a legelfogadhatóbb teljsítményt Kupfer-Radecky nyújtja Simone szerepében (őt Wotanként láthattuk a Walkürben, Pesten). A szoprán Annemarie Kremer és a tenor Norman Reinhardt hangilag teljesen alkalmatlan volt Violanta és Alfonso nehéz és igényes szólamának megszólaltatására. Azt hiszem, hogy az operával ismerkedő fórumtársaknak csalódás lesz ez a felvétel, de sajnos ez az egyetlen forgalomban levő videó Korngold operájáról. Ígérem, hogy amint megjelenik jobb felvétel, akkor visszatérek erre a szép műre. Addig pedig fájdalomdíjként letölthetitek mp3 formátumban a Violanta 1980-as müncheni felvételét (vezényel Marek Janowski, és az énekesek: Marton, Jerusalem, Berry), mellékelem ennek a felvételnek a kísérő-könyvecskéjét is. Ha a két felvételt összehasonlítjuk, akkor csak annyit mondhatunk: ég és föld a különbség.

Most kb. három hétig nyugtotok lesz tőlem, nyaralunk, utána folytatom...

Kedves Klára, nem akarok T. nevében nyilatkozni, de Te megunhatatlan vagy (bocs!).

Kedves T.! Tartok tőle, hogy meg fogsz unni engem. A Trójai falovat (bocs!) csodát már  letöltöttem. Ha minden igaz, holnap kivégzem szegény Roger királyt, és megírom, mit találtam benne izgalmasat. Aztán egy nap szünet, és következik a Trójai, pardon, Trójaiak - mert többen vannak.

Most pedig léket vágok a francia romantika zászlóshajóján, következzék Berlioz les Troyens című operája. Az operát két változatban tölthetitek le. A ROH 2012-es előadásának 1-2 részét, és a 3-4 részét, valamint a MET 1983-as előadását, (mellette egy bónusszal DiDonato előadásában Dido áriája, 2020-ból). A Covent Garden előadását különösen ajánlom a figyelmetekbe, full HD, 2 audiosávval (2.0 stereo és 5.1 surround), a magyar mellett angol, német, francia és spanyol felirattal. A letöltött videók lejátszására VLC-t javaslom.

Nyugodtan állíthatjuk azt, hogy ez az opera Berlioz főműve, amelyen 1856-tól 1861-ig dolgozott. A librettót is Berlioz írta, Vergilius Aeneis c. eposzának felhasználásával. Berlioz nem volt valami szerencsés ezzel az operával. Már maga a témaválasztás is problematikus volt, az antik téma ebben az időaszakban lerágott csontnak számított, és a mű monumentalitása is mindenkit riasztott. A teljes mű nem is hangzott el Berlioz életében. Hosszas huzavona után 1863-ban került sor a mű bemutatójára, a párizsi Théâtre Lyrique-ben, de csak az opera 3-5 felvonása hangzott el, és az is erősen vágott formában.  Berlioz nagyon sok kompromisszumra kényszerült, amelyet az általa szerkesztett és kiadott partitúra is bizonyít, hiszen számos - választható - vágást tartalmaz, amelyet Berlioz kénytelen-kelletlen engedélyezett. A teljes opera előadására csak Berlioz halála után 21 évvel, 1890-ben került sor, de ez az előadás is számos vágást tartalmazott, ráadásul Berlioz kívánságával ellentétben nem egy napon, hanem megbontva, két egymást követő napon adták elő az operát, német nyelven. A párizsi Opéra-Comique végül 1892-ben adta elő a teljes operát, ez tekinthető a teljes opera igazi bemutatójának. A XX. század első felében igen keveset játszották Berlioz művét, csaknem feledésbe merült. A partitúra 1969-es kritikai kiadását követő évtizedekben a világ nagy operaházaiban műsorra tűzték a teljes operát amely ma már egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és a kritikusok is a valaha szerzett egyik legnagyobb operának tartják. 

Az 1983-as MET produkcióhoz csak annyit tennék hozzá, hogy ezzel az operával debütált Jessye Norman a MET színpadán, és bizton állíthatom, Cassandra produkciója felülmúlhatatlan. Tatiana Troyanos igen szép és lírai Dido alakítása is emlékezetes. Domingo csak nagynehezen vállalta fel az operairodalom egyik legnehezebb, magas fekvésű tenor szólamát, és főleg a szerelmi kettősben nyújtott nagyszerű alakítást, bár meg kell jegyeznünk, hogy az első- és utolsó felvonás 1-1 kisebb részében a szólamot transzponálva énekelte. Az én igazi ajánlatom a ROH 2012-es előadása, Pappano vezénylésével. Emlékezetes Anna Caterina Antonacci drámai és szuggesztív Cassandrája és Westbroek sokszínű és árnyalt Dido alakítása. Az igazi csoda viszont az üstökösként berobbanó amerikai tenor, Bryan Hymel, aki az utolsó pillanatban, a gyengélkedő Jonas Kaufmanntól vette át a szerepet. Hymelről én csak annyit tudok, hogy 1-2 év alatt, ragyogó formában, csodaszép hangon abszolválta a legnagyobb tenor szerepeket, aztán 2016-tól teljesen eltűnt, még mindig várják és hirdetik fellépéseit a világ legnagyobb operaházaiban, de évről-évre lemondja a szerepeit. Valaki itt biztos sokkal többet tud róla, mint én, mindenesetre nagy kár érte.  És ez a ROH előadás különben is fenomenális, a díszletek, a rendezés, a kórusok, a balett, a mellékszereplők csodálatosak, és mindez tökéletes audiovizuális-technikai megvalósításban. Remélem sokatoknak szerzek örömöt ezzel a felvétellel.

Köszönöm szépen Klára a részletes bszámolódat, öröm számomra, hogy megérintett téged is ez az opera. Nem szoktam statisztikával foglalkozni, de most kivételt teszek, 10 nap alatt tizen töltötték le a művet. Arról persze nincsen adatom, hogy hányan nézték meg, vagy hányan néztek bele a videóba.

És most személyes élményeim a Kurtág-csodáról! A Beckett - dráma minősítése túlmegy rajtam, ezerszer megtették szakavatott emberek, nekem szókincsem sins hozzá.  (mondja bárki, hogy nem vagyok szerény és mértéktartó!) Egyetlen szóval: zseniális, ahogyan zseniális mellette Kurtág zenéje is ! Én a zenekart, a rendezőt és az énekes művészeket is a mű zsenialitásához méltónak tartom! Mert ebben az előadásban mindenki és minden benne van!

Rövid zenei bevezetés, pár szavas prológ után felmegy a függöny. Látható egy bizonytalan rendeltetésű épület, ajtó, két ablak, előtte egy nagyméretű, téglalap alakú tárgy fehér lepellel letakarva, és egy függőleges, téliesített szoborhoz hasonló valami, szintén fehér lepellel borítva. Reggel van. Jön egy bice-bóca ember, létrára mászik és benéz mindkét ablakon. Leveszi a leplet a tárgyról, egymás mellé állított két hordó van mellette, lecsukott tetővel. Olyanforma, mint a kiürült olajos hordók, amiket kimosva állványra helyezve kerti zuhanynak használnak. A későbbiekben "kuka" névvel illetve.Kaján vigyorral kukkant bele mindkettőbe. A szoborról is leveszi a leplet. Kerekesszékben ül egy ember, deréktől talpig pokrócba burkolva, a fején véres rongy.  A sánta férfi reméli, hogy hamarosan mindennek vége, és nem büntetik őt többé. Megy a konyhába, és várja, hogy sípoljon (nyilván valaki).A kerekesszékes leveszi fejéről a kendőt, egy férfi az illető, Hamm.Saját, apja, anyja és kutyája szenvedéséről monologizál. Sípszóra előkerül a bice-bóca ember, ő Clov.  Kettejük kapcsolata, illetve Clov megjelenése többnyire sípszó megszólaltatásán alapul.

A következő jelenetben felemelkedik az egyik kuka fedele, megjelenik belőle válltól felfelé egy férfi, megkopogtatja a másik kuka fedelét, abból kiemelkedik szintén vállig, egy nő, aki szemlétomást élvezi a napsütést.

Itt van ez a négy ember! Kezdődik a történet.
Kik ők? Hol vannak? Hogy kerültek ide, mi tartja őket össze, stb!  Monológok, kettősök, beszégetések következnek, egyik a másik után.
Az egymást követő jelenetek során lassan, fokozatosan kiderül, hogy a házaspár régebben kerékpár baleset áldozata lett, és a kerekesszékes az ő fiúk, akinek valamikor volt társa, sőt gyermeke, aki elment nagyon messzire De ki a negyedik? Ő gondozza őket, beszélget velük, sem fizikailag, sem szellemileg nem tejesen egészséges. Tulajdonképpen semmi sem történik, a házaspár beszélget, emlékezik a régi szép időkre, szinte kézzel foghatóvá válnak a szép emlékeik, amikkel elúzni próbálják a jelen nyomorúságát. A kapcsolatuk a kerekesszékben üldögélő fiúkkal nem a legjobb.

Miért tartom a szereplőket is zseniálisnak? A nagyon modern, nagyon szép és nagyon nehéz áriák eléneklése mellett a szerepüket el is kell játszani, meg is kell testesíteni. A kukában élő férfi (Nagg) és nő (Nell) érzéseit az éneklés mellett csak a kezük, az ujjaik mozgatásával, és csodálatos mimikájukkal tudják kifejezni. Semmi mozgás, semmi nagyobb gesztikulálás, csak apró rezdülések. A kerekesszékben ülő férfi karmozdulatai, melyekkel monológjait kiséri, szinte szélmalomra emlékeztetnek - csodás ellentét az apró gesztusokkal, de a szélmalomharc hiábavalóságát is eszembe juttatta!  A szinte mindennapos eseménytelenséget néhány jelenet után egyetlen valami töri meg: Nagg szólítja Nellt, megkopogtatja a mellette álló kuka tetejét, semmi válasz. A levegőbe sikoltott, elnyújtott Nell szó kifejezi, hogy megértette, bekövetkezett az elkerülhetetlen, lesüllyed, magára csukja a kuka tetejét és a továbbiakban nem jelenik meg. Megrázó, megindító megoldás!

Hamm és Clov még beszélget, monologizál egy ideig, emlegetik életük különböző epizódjait, aztán Clov elmegy, Hamm pedig teljes reménytelenségben fejére borítja a véres kendőt, és várja az eljövendőt. Ennyi az egész, de a szöveg, az áriák és az egyes áriák közötti zene olyan fantasztkius hatást kelt, aminek leírására egyszerűen nincsenek szavaim!

Én egyáltalán nem gondoltam az Operára, az Eiffel műhelyházra pedig végképp sem.Egy iIyen bemutatóra nálunk kizárólag a Müpa lenne képes, meg is hirdette már egyszer, a Scala bemutatója utáni tavaszra, de közbeszólt a Covid akkor, azóta pedig hallgatnak. A Müpa be tudja vonzani a külföldi érdeklődőket is, és van egy jelentős méretű törzsközönsége, amely még az ilyen kalandokat is be szokta vállalni. (Nem ED-re gondoltam.)